|
2016-01-11 19:00:16, hétfő
|
| |
| |
BENEDEK ELEK
Benedek Elek (Kisbacon, 1859. szeptember 30. - Kisbacon, 1929. augusztus 17.)
Az idén ünnepeljük Elek apó születésének 157. és halálának 87. évfordulóját.
Sorsa olyan kerek, mint meséi: Kisbaconból indult, és ott is zárta le földi útját örökségül hagyva számunkra a minden ajtót megnyitó varázsszót, az igazság legyőzhetetlen kardját és az örök ifjúság forrását: a mesét.
Kisbacon nagy szülöttét meséi tették halhatatlanná, de regényeket, elbeszéléseket, verseket is írt, és Cimbora néven igényes gyermeklapot szerkesztett.
"Jézus tanítványa voltam
Gyermekekhez lehajoltam
A szívemhez fölemeltem
Szeretetre így neveltem"
Édes anyaföldem! - Egy nép s egy ember története
Link
"Ne félj, ne szégyelld szeretni a hazát!
Ma a világpolgárság a divat, de te ne hódolj e divatnak.
Inkább légy "vad magyar", mint "szelíd hazafi".
Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak,
annál inkább lesz szükség a vad magyarokra."
Benedek Elek: Testamentum
ARATÁSKOR
Megérett a búza, sárgul a kalásza
Piroslik a szeme, kész az aratásra.
Dűl a kalásztenger, a kalongyák gyűlnek,
Aratók danája hangzik mindenünnet.
Amerre én járok, mindenütt aratnak,
Izzad a szegény nép, tüzében a napnak.
Arcát a tüzes nap perzseli keményen,
Bánja is a jó nép, dolgozik serényen.
Peng a kasza, sarló, csendül hegy, völgy, róna,
Nincs az a muzsika, amely szebben szólna:
Még a pacsirta is elhallgat dalával,
A levegő-égben némán lebeg, szárnyal.
DAL A HÓVIRÁGRÓL
Kedves virágom vagy te, hóvirág,
Gyermekkorom legszebb virága vagy.
Édes öröm szívemnek nézni rád:
Virulsz, bár dajkád a hó és a fagy.
Mikor a földe hó borítja még,
Nevetve bújsz ki: Ihol, itt vagyok!
A nap alant jár, szomorú az ég,
De a te arcod örömtől ragyog.
Nem pompázol tarka színekbe te,
Egy a te színed: Egyszerű fehér.
Ám a tavasz első lehelete,
Legelső csókja téged ér.
Te vagy a kikeletnek hírnöke,
A természetnek első mosolya:
Veled mozdul a föld kemény röge
S szólal meg a víg pásztorfurulya.
A furulyaszó... mintha hallanám...
Pedig de rég volt, Istenem, de rég!
Ott vagyok megint a pásztortanyán,
S terelgetem báránykák seregét.
Volt kis botocskám, cifrán faragott,
Kicsi tarisznyám, benne lágy cipó,
S ha egy-egy bárány el-elmaradott,
Hajrá! Szaladtam, mint a kis csikó.
Legjobb barátom János bácsi volt,
A vén juhász, - derék egy cimbora! -
Pipára tüzet kovából csiholt...
Oh, múlt időknek kedves pásztora!
Öreg legény volt, szépen furulyált,
A hóvirág kedves virága volt.
Ment, mendegélt s mindegyre meg-megállt:
,,Né, mennyi gyócsé!" s lassan lehajolt.
Óh, hóvirágos szépséges napok!
Te vén juhász! Te bájos hóvirág!
Ti hóvirágos pörge kalapok!
Jaj, milyen szép volt akkor a világ!
DAL A SZERETETRŐL
Hol ringott bölcsőd: palotában,
Vagy kis kunyhóban, sose kérdem,
Itt vagy ott, egy az valójában,
Ez nem szégyen, az meg nem érdem.
Más, amit kérdek tőled, gyermek,
Nézz a szemembe s úgy felelj meg:
Van-e szívedben szeretet?
Köztünk barátság így lehet.
Igaz szívvel ha tudsz szeretni,
Jöhetsz velem kéz-kézbe térve,
Csöpp szeretetért én tengernyi
Szeretetet adok cserébe.
Nincs gyűlölség, ahol én járok,
Be van temetve minden árok,
Mely embert s embert valaha
Egymástól elválaszt vala.
Ahol én járok, gazdag ember
Nincs, ámde szegényt sem találtok;
Kedve és tudás kit hova rendel,
Ott dolgozik, s nem hallasz átkot.
Erős a gyengét gyámolítja,
Senki a másét nem áhítja:
Kinek munkán a tenyere,
Mindég puha a kenyere.
Ahol én járok, teste, lelke
Tiszta öregnek s ifjú népnek;
Nagy és kicsiny versenyre kelve
Munkára minden jónak s szépnek.
Gyűlölség szennyét kisöpörvén,
Szeretet itt a legfőbb törvény:
Egyetlen lánc, mely megmaradt - -
Nyomán egy csöpp vér sem fakadt.
Szeretet lánca! Kössed egybe
Szívét nagyoknak s gyermekeknek!
Gyűlölség! Légy úgy eltemetve,
Hírét se halljuk létednek!
Ez országnak minden lakója
Egymást szeresse, védje, ójja:
Naggyá ország csak így lehet - -
- Csudát művel a Szeretet.
EMLÉKKÖNYVECSKÉBE
Szófogadó gyermek
Kedves Isten előtt,
Éjjel-nappal nézi
Nagy szeretettel őt.
*
Volt egyszer egy kis lány,
Ki a dolgot unta,
Mind azt hajtogatta:
Sohse jó a munka.
De a hanyagságot
Végre is megunta,
S mind azt mondogatta:
Nincs jobb, mint a munka.
*
Nem erdő az erdő, hogyha nincsen fája,
Szomorú, ha nincsen dalos madárkája.
Mi a kert fa nélkül? S ha nincs madár benne?
Nálok nélkül ez a világ de szomorú lenne!
*
Miért ragyog a sok csillag az égen?
Miért nyílik a sok virág a réten?
Miért újul ki tavasszal az erdő?
Mert az Isten úgy rendelte, kis Gergő!
Így rendelte a jóságos Teremtő.
*
Nézd a hangyát, mily szorgalmas,
Parancs nélkül dolgozik,
Reggel kezdi, este végzi,
Sohasem unatkozik.
S rendes az ő munkája:
Járj tanulni hozzája.
*
Szeretnéd ugye, hogyha volna
Egy aranyszőrű kis lovacskád?
De azt, ugyebár, nem szeretnéd,
Ha volna benne nagy makacsság?
*
A szeretet drága kincs,
Földön ennek párja nincs.
Oszd meg mással, mégse fogy,
Inkább így lesz még nagyobb.
*
Alattomosság nagy szégyen,
Szavad s tetted hát nyílt légyen.
Bármit teszel, Isten látja,
Légy az igazság barátja.
*
Kék ibolyácska a bokor tövében
Elbújik, mint gyermek anyja ölében;
Ott áll szerényen, nem beszél magáról,
S mégis rátalálsz az illatáról.
ERDŐBEN
Járok-kelek kint a zöld erdőben,
Az áldott nap most van ébredőben.
Ébredését erdő, mező várja,
Feléje száll Isten madárkája.
Fölkel a nap, sugarát már ontja,
Kék ibolya a kelyhét kibontja:
S gyenge fűszál meghajolva, szépen,
Várja, hogy a nap rája is nézzen.
Hallga, hallga! Figyeljetek mostan,
Vidám ének zeng fönn a magasban.
Egy-egy dallam leszáll a mezőre...
Dalolj, dalolj, tavasz hirdetője!
AZ ERDŐ TÉLEN
Oh, erdő, erdő, sűrű rengeteg,
Nem tud betelni a lelkem veled!
Szép vagy, a fáid daltól hangosak,
Legszebb vagy télen, mikor néma vagy.
Hogy nyergel át a szél hókebleden,
Te meg sem mozdulsz, alszol csendesen:
Hahó! Hahó! Vadászok kürtje szól.
Mit bánod azt te? Tovább aluszol.
Nem, nem, nem alszol, te csak álmodol,
S a lelked messze, messze jár, ahol
Örök tavasz van, rózsák nyílanak,
S dalos erdőre mosolyog a nap.
Hej, a te álmod milyen bús lehet!
Némán szenvedi át a zord telet!
Sem dal, sem rózsa, semmid sem maradt
Száraz levél csak, az is a hó alatt!
Szenvedsz és hallgatsz, oh, e némaság
Az emberek közt milyen ritkaság!
Üvölt a szél, s tűröd fenségesen,
Vársz a tavaszra nyugton, csendesen.
Oh, erdő, erdő, sűrű rengeteg,
Nem tud betelni a lelkem veled!
Szép vagy, ha fáid daltól hangosak,
Legszebb vagy télen, mikor néma vagy.
ESŐS NAPOK
Esőverte lombok alatt
Fázódnak a kis madarak,
Bánatosan csiripolnak:
"Vajon mit hoz ránk a holnap?"
Felhők mögött bújkál a nap,
Az eső meg folyton szakad,
Mintha lenne világvége
Gyász borult a magas égre.
Esik, esik, folyton esik
Nap sugarát lesve-lesik:
"Oh te áldott nap sugára,
Ragyogj reánk valahára!"
Hát a szegény gyermeksereg!
Rabként szobában kesereg.
Nem voltak már réges-régen
Sem az erdőn, sem a réten.
Kiki néznek, szomorkodnak,
Aztán ők is fohászkodnak:
"Oh te áldott nap sugára,
Ragyogj reánk valahára!"
ÉDES ÁLOM
Alszik Aranyvirág,
Vajon mit álmodik?
Szárnyas angyalkákkal
Az égben játszódik.
Alszik Aranyvirág,
Oly édes az álma,
Mintha a tündérek
Kertjében sétálna.
Alszik Aranyvirág,
Mosolyog a szája,
Vajon min mosolyog?
Nincs, ki kitalálja.
Alszik Aranyvirág,
Oly édes az álma
Az angyal sem lehet
Boldogabb ő nála.
HONVÁGY
Hol a keleti ég nagy hegyekre hajlik,
Ott van az én falum, csendes völgy ölében.
Nagy világ lármája oda el nem hallik,
Élnek a lakói csendesen, békében.
Járjak tengeren túl, hallom a harangját,
Világ végéről is szinte látva látom,
Amint elindítja lágy, ezüstös hangját
S hívogat, csalogat: jer haza, barátom!
Oh, de rég láttalak, fehér falú házak!
Oh, de rég láttalak, kis falum határa!
Messze, messze tőled minden perc egy század,
Könnybe borul szemem neved hallatára.
A ház, hol születtem, összeomlott régen,
Édes jó szüleim sírban porladoznak,
Mégis te vagy legszebb a földkerekségen,
Gondjaim egyedül benned oszladoznak.
Földedből ne volna enyém talpalatnyi,
Szívem még akkor is hozzád vágyakoznék.
Jó szónál egyebet ha nem tudnál adni,
E szív tebelőled el nem kívánkoznék.
Nem vágyakodom én világ pompájára,
Kedvesebb itt nékem egy szál réti virág;
S a göröngy, mely hullott szüleim sírjára,
Drágább a szívemnek, mint az egész világ.
Oh, szép kicsi falum, csak már láthatnálak,
Hallanám közelről harangod csengését!
Oh, te föld, te szent föld, bár csókolhatnálak,
Hallanám, hallgatnám kebled pihegését!
Nincs itt maradásom nagy város zajában,
Megyek már! Megyek a nagy csendességbe!
Nem szenved már szívem az ő nagy bajában,
Mintha csak indulna örök üdvösségbe!
HÓNAPOK
Január
Száll az idő, száll fölöttünk,
Sebesebben, mint a madár,
Gyűlnek az évek mögöttünk.
S vajon, hol a véghatár:
Nem tudja ezt a halandó,
Csak annyit tud, hogy mulandó
Minden itt az ég alatt -
Életünk egy pillanat.
Február
Félre innét, gond, búbánat,
Most vigadjunk, vagy soha!
Táncra perdülnek a lábak,
Szöknek ide meg oda.
Öregek is pattintgatnak,
Ifiakra kacsintgatnak -
Ez az élet! Ó be kár,
Alig kezded s vége már.
Március
Enyhe szellők fújdogálnak,
Itt van, itt a kikelet!
Fent pacsirták szálldogálnak,
Búcsúztatják a telet.
Hol fehérlett nemrég a hó,
Felcsendül most a hóhahó,
Nyílik a föld kebele -
Hintsetek magot bele!
Április
Hol mosolyog, hol rosszkedvű,
Bolond az április,
Hol szeles, meg hol sok nedvű,
S gyakran havat is pitiz.
Ámde, néha kedvre pendül,
Erdő, mező dalra zendül,
S kacag egyet jó nagyot:
Lám, híremnél jobb vagyok!
Május
Május, gazdák reménysége,
Legszebb hónap mind között,
Te föld dísze, ékessége,
Légy ezerszer üdvözölt!
Langy esődnek minden cseppje
Mindnyájunk legbecsesebbje,
Gyémántnál is többet ér -
Nálad nélkül nincs kenyér.
Június
Cseresznyefán rigó rikkant,
Azt rikkantja: - Ó, mi jó!
Piros cseresznye kipislant
Lombok közül millió.
Szénaboglyák erdőn, réten
Gyülekeznek sorba szépen,
Itt-ott felcsendül a dal -
Boldog öreg s fiatal.
Július
Földre szállott csillagokkal
Telis-teli a határ,
Búza közül sebbel-lobbal
Menekül a fürjmadár.
Búg immár a cséplőgép is:
Örvendez a szegény nép is:
Ha feltört a tenyere,
Lesz legalább kenyere.
Augusztus
Hegyen-völgyön puska durran,
Hallatszik víg hóhahó,
Itt is, ott is el-elsurran
Egy-egy süldő s nyúlapó.
Kocavadászt öli szégyen,
A sok serét kárba mégyen,
Fűbe egy nyúl sem harap -
Tarisznya üres marad.
Szeptember
Ki a kertjét nem sajnálta
S fával tele ülteté,
Nyesegette s megkapálta,
Trágyával is élteté:
Meg van fizetve munkája,
Alma, körte nevet rája,
S vidám lészen a tele,
Tavaszig a polc tele!
Október
Szöllőhegyek oldalában
Hejje-hujja, dáridó,
Szedik a szöllőt javában,
Búsul csupán a rigó.
Lám, lám, ilyen ez az élet,
Akármerről vizsgáld, nézzed:
Ami nekünk dáridó,
Búsul azon a rigó.
November
Már nevének hallatára
Testünk,lelkünk didereg.
,,Itt van a tél nemsokára!"
A szegény így kesereg.
Bús hónapja halottaknak,
Folyása könnypatakoknak,
Téged senki sem szeret -
Mielőbb Isten veled!
December
Erdőt, mezőt hó takarja,
A földanya szendereg.
Sem ekevas nem zavarja,
Sem dalos madársereg.
Betlehemnek tájékárul
Csillag ragyog sugarárul
Messziről megismered -
Örvend szülő és gyerek.
Benedek Elek: Hónapok
Link
KIS FALUMON NÉMA CSEND ÜL
Kis falumon néma csend ül,
De a mezőn kasza csendül,
Otthon csak a beteg maradt,
A többi mind búzát arat.
Merre nézek, kalásztenger,
Mindenfelé dolgos ember:
Hull a földre verejtéke,
S szaporodik, gyűl a kéve.
Még a földön harmat csillog
A sarló, a kasza már ott villog.
Napfölkeltét meg se várva,
Kint van a nép a határba.
Csillagok tán földre szálltak?
Búzakeresztekké váltak?
Ahány csillag nyári éjjel,
Annyi kereszt szerteszéjjel.
Itt is, ott is csendül a dal,
S nincs vége az alkonyattal,
Együtt dalol ember, madár,
Daltól zeng az egész határ.
Hej, ez a dal! Nincs szebb ennél!
Mintha mennyországban lennél,
Nincsen ez kótára szedve,
Csak úgy terem a szivekbe.
Szivben terem, szivhez talál,
Minden szava az égbe száll
Hozzá, ki mindnyájunk atyja,
Ki az áldást osztogatja.
Száll az ének, száll az égbe,
A végtelen mindenségbe:
"Uram, kitől minden ered,
Áldott legyen a te neved!"
KOLDUS
Koldust, ha látsz, - és látsz bizonnyal -
Ajtód s szíved ne légyen zárva:
Fejed ne fordítsd el iszonnyal,
Mert rongyos, piszkos a ruhája.
Ki volt, mi volt? - ne tudakoljad,
Fájdalmait ezzel is tetézve,
S amit ad jobb kezed, úgy adjad,
Hogy bal kezed ne vegye észre.
Gondold, hogy e szegénynek is volt
A földi jóban része dúsan:
Hogy volt idő, mikor az égbolt
Ő rája sem borula búsan.
Gondold: a sors, mely változékony,
Király is lett már koldus, árva...
Más búja iránt légy fogékony,
Ajtód s szíved ne légyen zárva!
MADÁRFIÓKÁK
Egy fészekben öt fióka
Összebújnak édesen.
Messze, messze szól a nóta:
,,Mindjárt, mindjárt érkezem!"
Anyanóta, be szép nóta,
Szebb ennél már nem lehet.
Örvendez az öt fióka:
,,Jer, jer!" - ez a felelet.
Jön már, jön már az anyóka,
Bogár, hernyó van elég.
Csicsereg az öt fióka:
,,Ó de pompás egy ebéd."
MEGJÖTTEK A FECSKÉK
Mikor szép csendesen leszállott az este,
Érkezett meg hozzánk a legelső fecske.
Fáradt volt szegényke. Leszállt. Aztán nézte:
Vajjon megvan-e még az ő puha fészke.
És jött a második. És jött a harmadik.
Aztán jöttek többen. Mondottak valamit.
Mit? Azt én nem tudom. Talán imádkoztak.
Imé, beteljesült, mire vágyakoztak.
Künn az eresz alatt könnyes szemmel álltam.
Szóltam a fecskéknek: bejöhettek bátran.
Szavamat, úgy látszik, fecskék megértették.
Az eresznek alját nagy hamar ellepték.
Kiki reá talált a maga fészkére.
Mindenikben egy pár pompásan elfére.
Ottan meghúzódtak. Halkan csicseregtek.
Aztán szépen, lassan, mind elszenderedtek.
Szendergő fecskéknek jóccakát mondottam.
Aztán lepihentem: Ő róluk álmodtam.
Velük is ébredtem, mikor a nap felkelt.
Mind azt csicseregték: jó reggelt, jó reggelt!
NE BÁNTSD A FÁT
Ne bántsd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hadd annak, ami, épnek, szépnek.
Szeresd a fát!
Édes gyümölcsét várva-várod,
S te mégis letörnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad,
S te bánkódnál majd, késő bánat.
Ne bántsd a fát!
Fa lombja közt viharban, vészben
Lám meg se ring madárka fészke,
Fáradt ha vagy, leülsz alája,
S elszenderít madár danája.
Szeresd a fát!
Anya ő is, minden levélke
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve.
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints fel rája.
Ne bántsd a fát!
Mindaz, kik fákat ültetének,
Sírjukra szálljon hálaének,
Ásóval is költők valának,
Szép lombos fákról álmodának.
Szeresd a fát!
ÖREG EMBER ÚJÉVI ÉNEKE
Száll az idő, száll, elszállt felettünk,
Észre sem vesszük: megöregedtünk.
A mult időkön el-eltünődünk,
Öreg embernek ugyan mit hozhat?
Megszokta már a jót s a rosszat -
Inkább a rosszat!
Csendes öregség: - ez kell minékünk,
Ifjak utjába mi már nem lépünk!
Egy pipa dohány s pohár borocska,
(Asszonynak kávé, ki hogy szokta),
S Halál komát felkészülve várjuk,
Az ajtót előtte be nem zárjuk,
Inkább kitárjuk.
Mi már csak élünk, de nem remélünk,
Jöhet akármi, mi már nem félünk,
Nagy földi jókra mi már nem vágyunk,
Elég, hogy szép volt ifjuságunk.
Ha bús is tán fölöttünk az égbolt,
De ifjuságunk vidám volt, szép volt -
Ó, milyen szép volt!
Szép ifjuságnál a szép öregség
Szebb, azt minékünk elhinni tessék,
Ezt is, azt is mi megtapasztaltuk.
Nem csak örömet, bút sem sokalltuk.
Igy értünk mi meg szép öregséget,
Áldunk érette, ó, Uram, Téged, -
Téged, ó, Téged!
PÜNKÖSDI HARANGOK
Olyan szépen cseng a harang,
Mind ha nem is harang volna,
hanem ezer harangvirág
Imádságos szava szólna.
Piros pünkösd vasárnapján
Piros rózsa nyil a kertben,
Kis szívünkben tiszta öröm
Imádsága énekeljen.
Piros pünkösd vasárnapján
Szálljon reánk a szentlélek,
S térde hullva mondjunk hálát
A mindenség Istenének
REGGELI DAL
Felébredt a nap, kapuját kitárta,
Nótával köszönti a dalos madárka.
Ébredez az erdő, már a rét sem alszik,
Madár dalolása messzire elhallszik.
Harmat rezeg az ágon, fénye meg-megcsillan,
Rásüt a napsugár s egyszerre elillan.
Ragyog az áldott nap, a szellő se lebben.
S dalol a kis madár mindig ékesebben.
Fölkelt a méh is, döngicsél a réten,
Zümmög a bogárka, röppenésre készen,
Szárnyát száritgatja meleg napsugárban,
Megfürödvén előbb harmatos virágban.
Dalolj madár, dalolj, örvendezz a nyárnak,
Dalolj, amig a szép napok le nem járnak.
Majd jön az őszi szél, elhervad a virág...
Dalold, amig lehet! ó, de szép a világ!
SÍRVERS
Jézus tanítványa voltam,
Gyermekekhez lehajoltam.
A szívemhez fölemeltem,
Szeretetre így neveltem.
SZERESD A FÁT
Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Gyengéden nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed
Hagyd annak ami, épnek, szépnek --
Szeresd a fát !
Ő is anya, minden levele
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve,
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints föl rája --
Ne bántsd a fát !
Édes gyümölcsét várva várod
S te mégis letörnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad
S te bánkódnál majd -- késő bánat --
Ne bántsd a fát!
Megtépett fának nincs virága,
Mint a vak, úgy néz a világba,
Oly bús a fa, a tördelt, tépett,
Mint anyád, ha elvesztene téged --
Szeresd a fát!
Falombok közt, viharba', vészbe',
Lám meg sem ring a madárka fészke;
Fáradt ha vagy leülsz alája,
S elszenderít madár danája -
Ne bántsd a fát!
Mind, akik ásóval ültetének,
Sírjukra szálljon hálaének:
Ásóval is költők valának,
Szép, lombos fákról álmodának -
Szeresd a fát!
TÉLI ÉNEK
A nyájas ősznek vége, vége,
Lehervadt kertem minden éke.
Dértől fehérlik bokra, fája,
Dalos madár nem száll le rája,
Nem száll le rája.
Hol nemrég zengett víg madárdal,
Zord szél süvölt a kerten által.
S ami levél volt még a fákon,
Szerteröpül a pusztaságon,
A pusztaságon.
Ó, szép kertem mi lett tevéled!
Virágod, lombod, haj, mivé lett!
Lombnak, virágnak színe sárga,
Sóhajtva hull a hóba, sárba,
A hóba, sárba.
Az ég mi kék volt, most mi szürke!
Varjak kárognak fenn az űrbe'
Kárr, kárr, - szól a halotti ének -
Elhervadni a falevélnek,
Szép falevélnek.
Gyászol a föld, gyászol az égbolt,
Mindennek vége, ami szép volt!
Vaj' lesz-e még, - kérdem szorongva -
Ó, lesz-e még e fáknak lombja?
Lesz-e még lombja?
Lesz-e virág? Tűnődve kérdem...
S ím, napsugár fénylik a légben:
Melege nincs, ó de világít,
Örülj, szívem, lesz még virág itt,
Lesz még virág itt!
ÚJÉV REGGELÉN
Szállnak az évek, jönnek, mennek,
Sírt ás a jövő a jelennek.
Im egyet újra eltemettünk
S titkos homály borong felettünk.
Kit hova, merre visz az útja?
Mit hoz az ujév? Isten tudja.
Öröm vár egyre, gyász a másra:
Nincs, aki ezt előre lássa.
Ki eget s földet megteremte,
Tőle jön jó és balszerencse:
Fogadd a jót hálálkodással,
A balszerencsét megadással.
Éltét aki így rendezé be,
Bátran megy a jövő elébe.
Bármit kap, tudja, Isten adta,
Nem háborog lelke miatta.
VÁROK EGY ESTÉT...
Várok egy estét... Várva- várom.
Pedig rég elszállt ifjúságom.
Száll, száll a lelkem, nem pihenve,
Száll messze földre, Betlehembe.
Millió csillag ragyog az égen,
De nem világit egy se nékem,
Mit én keresek, az a csillag
Messze, messze, Keleten csillog.
Várok egy estét... minek várom?
Hisz már az élet őszét járom.
Hiába állok én már lesbe,
Nem énnekem szól ez az este.
És várom mégis epedően,
Habár a napom lemenőben.
Várom, mint várták hajdanában
A pásztorok a pusztaságban.
Érzem, szívemnek ifjodása
Ama csillagnak ragyogása,
S unokáimmal összebújva,
Ez estén gyermek leszek újra.
Várok egy estét... Várva- várom,
Reszkető karomat kitárom.
Örüljetek, közeleg az angyal,
A szózatos arany haranggal!
Örülj te is, öreg szívem te!
Új élet száll a kebelembe.
Nem érzem már az öregségem
Feltámadott szép gyermekségem.
VÉN FA ÁRNYÉKÁBAN
Vén fa árnyékában
Forró meleg nyárban
Megpihenni de jó!
Ki e fát ültette,
Áldassék érette
A kedves nagyapó.
Volt még csak apóka,
Mikor a diófa
Ide ültetődött,
Sokat öntözgette,
Meg-megállt felette,
Míg megöröklődött.
Miért Istent kérte,
Örömét megérte
Gonddal ápolt fának:
Sokszor ült alatta,
S vele víg csapatja
Sok szép unokának.
Vén fa árnyékában,
Forró meleg nyárban,
De sok mesét mondott!
És amig mesélte,
Hófehér fejére
Hajlottak a lombok.
Hej, szép napok voltak,
- Mi kár, hogy csak voltak! -
Hol van nagyapóka?
Pihen már sírjában,
Nem fa árnyékában,
S nincs mese azóta...
VIRÁGOS RÉTEN
Száll a lepke, dong a dongó,
A madárdal nem busongó,
Nem hallatszik bus panasz:
Daltól hangos hegy, völgy, halom,
Falu végén zug a malom:
Itt van, itt van a tavasz!
Ember, állat jókedvébe,
Fagyos télnek vége,vége,
De szép megint a világ!
Hol bus avar volt ősz óta,
Fölcsendül a madárnóta,
S nyilik a sok szép virág.
Akármerre járjak, nézzek,
Mindenütt szép a természet,
Szóval ki nem mondható:
Szemnek, szivnek viditója,
Oh áldott az alkotója,
Isten, a Mindenható.
A kék mennybolt mosolygása,
A fényes nap ragyogása,
Langyos eső, meleg szél:
Virágillat, madárének,
Minden Őróla beszél!
Gyermek, ha jársz kint a réten,
Kezed kulcsold össze szépen,
S a mennyboltra feltekints!
Ne feledd, hogy nála nélkül
Erdő, mező meg nem szépül,
Sem ég, sem föld, semmi sincs!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Benedek Elek |
|
|
|
Címkék: búzakeresztekké, könnypatakoknak, megtapasztaltuk, legyőzhetetlen, földkerekségen, mennyországban, elbeszéléseket, pásztorfurulya, világpolgárság, elszenderedtek, csókolhatnálak, legbecsesebbje, pattintgatnak, hálálkodással, pásztortanyán, halhatatlanná, szerteszéjjel, balszerencsét, kacsintgatnak, megöregedtünk, cseresznyefán, szálldogálnak, megöröklődött, szomorkodnak, pusztaságban, gyermeksereg, gyermekeknek, alattomosság, gyermekkorom, csillagokkal, balszerencse, kalásztenger, gyermekségem, csendességbe, gyermekekhez, szénaboglyák, idén ünnepeljük, minden ajtót, igazság legyőzhetetlen, örök ifjúság, szívemhez fölemeltem, ember története, szelíd hazafiak, kalongyák gyűlnek, levegő-égben némán, tavasz első, kikeletnek hírnöke, természetnek első, föld kemény, hóvirág kedves, gyengét gyámolítja, legfőbb törvény, Benedek Elek, BENEDEK ELEK, Kedves Isten, ERDŐ TÉLEN, ESŐS NAPOK, ÉDES ÁLOM, Alszik Aranyvirág, Mielőbb Isten, FALUMON NÉMA CSEND ÜL, MEGJÖTTEK FECSKÉK, BÁNTSD FÁT, ÖREG EMBER ÚJÉVI ÉNEKE, PÜNKÖSDI HARANGOK, REGGELI DAL, SZERESD FÁT, TÉLI ÉNEK, ÚJÉV REGGELÉN, VÁROK EGY ESTÉT, Miért Istent, VIRÁGOS RÉTEN, Minden Őróla,
|
|
Offline
