Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Várnai Zseni
  2016-01-20 20:00:30, szerda
 
 










VÁRNAI ZSENI


Várnai Zseni, Weisz Eugénia (Nagyvázsony, 1890. május 25. - Budapest, 1981. október 16.) József Attila-díjas (1956) költő. Anya- és proletár költőként említették a kritikusok, irodalmárok.

Költészetében a politikai mondanivaló mellett megjelentek a lírai témák is, például az anyaság érzése. Kései verseinek fő témája az öregedés, az elmúlás fájdalma, bizalom a szeretetben és a munka öröme.


Ember, hogy élni tudjon ,
meséket költ magának,
a csillagokba bámul,
ha gyötri földi bánat.
Hiszek az álmodozásban,
és a tündér mesékben,
jöjj velem árva társam,
útközben elmesélem.
Várnai Zseni
1972



Versei

Link








AZ ALVÓ KERTBEN


Csak halkan lépjél, Kedvesem,
a kerti úton nesztelen,
s hallgasd az édes őszi dalt,
ami a fák közt átnyilalt.

Csak hallga, hallga, Kedvesem,
levél zizeg ily kedvesen?
A szél susog, vagy lomb dalol?
Vagy egy bogár a lomb alól?

Figyelj, figyelj csak, Kedvesem,
az ősz suhan itt csendesen,
s ahova tündérujja ér,
aranyszín lesz a zöld levél.

Kék fátyol leng a távolon,
talán mindezt csak álmodom?
A kert is alszik, Kedvesem,
most halkan lépjél, nesztelen.







ALKONYI FÉNY


Nem igaz, hogy nem fáj a hervadás,
hogy belenyugszik sorsába a lélek,
az állat is elbúvik, vackot ás,
úgy megy neki a végső szenvedésnek.

Reszket az ág, mikor a lombja hull,
sír a virág, hogyha fonnyad a szirma,
csak én legyek bölcs, mikor alkonyul,
mikor rámmered ifjúságom sírja?!

Nem, nem vagyok bölcs, rázom rácsomat!
Lelkem, lankadó test ölébe zárva
kínlódja ki az élő lángokat,
mert nincs és nem lesz holtig nyugovása.







ALUDNI


Aludni hosszan, mélyen,
mint gyökerek a télben,
s fölébredni tavasszal...

Így volna szép az élet,
soha nem érne véget...
s éjre virradna hajnal!







AZ ALVÓ KERTBEN


Csak halkan lépjél, Kedvesem,
a kerti úton nesztelen,
s hallgasd az édes őszi
dalt, ami a fák közt átnyilalt.

Csak hallga, hallga, Kedvesem,
levél zizeg ily kedvesen?
A szél susog, vagy lomb dalol?
Vagy egy bogár a lomb alól?

Figyelj, figyelj csak, Kedvesem,
az ősz suhan itt csendesen,
s ahova tündérujja ér,
aranyszín lesz a zöld levél.

Kék fátyol leng a távolon,
talán mindezt csak álmodom?
A kert is alszik, Kedvesem,
most halkan lépjél, nesztelen.







AMIKOR MÉG...


Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.

Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.

Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.

Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.

Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.

Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.







ANYÁM AZ ŐSZBEN


Oly kicsire zsugorították az évek,
meggörnyesztették a szenvedések,
a háta hajlott, a szeme árkos,
s mint a fa kérge, arca ráncos.

Pompázó szépnek sohse láttam,
csak munkában, kopott ruhában,
remegni értünk, sírni, félni,
én nem láttam az anyámat élni.

Mint dús gyümölcsfa, megszedetten
áll ő kopárra szüretelten
a késő őszben, s földre hajlik,
panaszló hangja alig hallik.

Gyümölcsei már mind leértek,
magában néz elé a télnek,
a hosszú télnek, elmúlásnak,
lassan a földberoskadásnak.

Deres fejét az ősz belengi,
látom őt lassan ködbeveszni,
belehullni az öröklétbe,
időtlen, nagy végtelenségbe.

Termő porából élet érik,
aranyszíve a napban fénylik,
így él majd ő gyümölcsben, fában,
elmúlhatatlan anyaságban.







ÁLMODNI PUSZTA FÖLDÖN


Ne zúgolódj, rosszabb lehetne még.
Gondold csak el, vakok is élnek itt,
örülj, hogy fényt isznak a szemeid
és nem vagy sánta, béna, rút beteg,
az arcodon nem nyílnak sebhelyek,
és nem cipelsz púpot a hátadon,
ha sejtenéd csak, hogy mily fájdalom
görnyedni ily nehéz teher alatt.
Süket sem vagy és hallasz hangokat,
azt is, akár fűszál, ha szélbe leng,
és szólni tudsz, szavad zenéje zeng,
hisz nem vagy néma és az illatot
mély sóhajjal szívedre szívhatod,
nem ténferegsz, mint leprás, egyedül,
akitől fut és messze menekül
mind, aki él, mert rothadást lehel,
ne zúgolódj, mert akkor vétkezel!

Gondold meg, látsz! Szemed mint óriás
tengertükör, oly parttalan ragyog,
beleférnek a nap, a csillagok,
a hold, a felhők s minden életek.
Füledben olykor csodás énekek
csengője csendül s ajkad is dalol
és néha egy szellemszárny fölkarol
s repül veled oly régiókba fel,
hogy isteni, nagy mámort érezel,
termékenyülsz, vajúdsz szüntelenül
s szíved alatt az élet úgy feszül,
hogy szinte fáj és szenvedsz boldogan,
örülj, hogy nem vagy meddő, mint sokan
és pelyvaként a szél nem verhet el,
ne zúgolódj, mert akkor vétkezel!

Mit akarsz még? Szegény vagy, mondd mi az?
a pénz hitvány bogáncs csak, földi gaz
s ahhoz tapad csupán, ki gazba lép.
Meredek úton más a flórakép,
ahol te jársz s ha lábad feltörik
s vércsöppjeid a követ öntözik,
virág nő ott is, színes és remek,
minőt lapályok sosem termenek.

Mit akarsz hát? Látod, hogy mily mesés
gazdag vagy? Hozzád Dárius szegény.
Az fáj talán, hogy vánkosod kemény?
Álmodni puszta földön is lehet
s aranyban fölmérni a kincsedet
nincs arra mód, mert oly nagy véka nincs.
Vakokra és a némákra tekints
s azokra, akik lelki koldusok
s szívedből, ha a jóság fölbugyog,
két kézzel adjál, annál több marad,
aminthogy nem homályosul a nap,
hevét hogy ontja, szórja pazarul,
tűzglóriája még fénylőbbre gyúl.







BE SZÉP


Angyali kisded
Anyjának lenni,
Bölcsöt rengetni,
Nótát zengeni
Be szép.

Gügyögő hangra
Gügyögve felelni,
Nyűgös síráson
Elkeseredni
Be szép.

Piciny kezecskét,
Lábacskát csudálni,
Ébredést lesni,
Aluvást várni
Be szép.

Gyermekmosollyal
Bút hessegetni,
Kereső szácskát
Kebelre tenni
Be szép.

Gyermekmosolyban
Gyermekként feredni,
Bánatot elvetni
Édeset nevetni,
Gyermekmosolyban
Gyermekké lenni
Be szép.







CSAK EMBER TŰR


Szikrát vet még a kő is, ha verik,
éles szilánkja tőrként visszaszúr,
csupán az ember tűr gyalázatot,
s korbács alatt a háta meglapul.

Az eb, ha rúgják, az is visszamar,
a méh, ha űzik, fullánkjával öl,
virág is védi gyönge életét,
tövisével a rabló kézbe tör.

Csak ember tűr némán, hunyászkodón,
gyávábban, mint a virág és hangyanép,
s halott fövenyként, hangtalan terül
a láb alatt, mely a szívére lép.







CSAK KÉKEN BÁMULT RÁM AZ ÉG


Az égre néztem: nem felelt,
Nem értette, mit kérdezek.
Az ég oly messze, messze van,
nem érzi, amit érezek.
Csak kéken bámult rám az ég,
a nap mosolygott fényesen,
nem értette, mit kérdezek,
a távol, égi értelem.

A földhöz szóltam: nem felelt.
Pelyhedzett rajta már a zöld,
nem értette, mit kérdezek,
ölelkezett éppen a föld.
Az ég a földre ráhajolt,
pezsdült az ősi gerjedés,
túl minden emberbánaton.
Nem érthették a bánatom.

Kérdeztem: senki sem felelt.
Se föld, sem ég, se csillagok,
csak ömlött rám a sárga fény,
színek születtek, s illatok.
Kérdeztem újra, hangosan:
- Csupán az ember átkozott? -
de nem felelt rá senki sem,
az ég s a föld csodálkozott.

(1937.)







CSAK KIS KITARTÁS!


Csak kis kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok,
estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kis kitartás, - kipp-kopp... pontosan,
holnap sikerül minden biztosan,
a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
kipp-kopp... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom:
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, még egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!







CSENDES ÉJ


A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.

Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.

Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet...
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.

Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk...,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne, vehetnék már neki
Ruhát, cipőt, s nem kéne küzdeni.

Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.

Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám...Anyám...










CSODÁK CSODÁJA




Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés... tavasz!


Várnai Zseni: Csodák csodája...

Link


Link

Link







ÉVEIM


Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.

Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.

Mikor azután ötven lettem,
- de csak negyvenkilencet mondtam -,
ma már tudom, - én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.

És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek...
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.

Mindegy volt már, hogy meddig élek
- sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.

Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.

Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, - tán' mindörökre!







FÁRADT A SZÍVEM


Fáradt a szívem, és halkan ver nagyon,
Csak jó úgy hosszan ülni a napon,
Nézni a fákat, és nézni az eget,
A messziről kéklő nagy hegyeket,
És lesni a fájó csöndet itt belül,
Amint a könnyhúrokon hegedül.

Hallgatni: ver-e még dalt a szívem,
Meghalt talán, vagy alszik, pihen?
Vagy, mint a hernyót gubózza selyem,
Hogy föltámadjon szárnnyal ékesen?
Tud-e még sírni, könnye van-e még?
Sikoltni tud-e, ha kínok-kínja ég,
Tud-e lázongni, mint vulkános hegyek,
Ha zúg fölötte vészes förgeteg?

S altatónótát, zengőt, édeset,
Dalol-e majd, ha elterül az est,
S a kisfiú álommesére vár,
Mely aranykertből aranyszárnyon száll,
Át a nagy, fénylő mesetengeren,
A fáradt, csöndes szívemet lesem.







GÁBOR


Ma éjjel álmomban levelet álmodtam
néked.
Különös levél volt, papírja, betűje
fénylett.
Csak írtam, csak írtam, már volt a levél vagy
száz sor,
de bármit akartam, mindig csak azt írtam:
Gábor!

Ó, mi mindent írtam, a szívem a papíron
vérzett.
- Mielőtt meghalnék, ugye hogy látlak még
Téged?!
De köztünk a távol, a szörnyű, a kegyetlen
távol,
és írtam és írtam, már több volt a levél, mint
száz sor.

Csak írtam, csak írtam, a levélből hosszú
regény lett,
már pirkadt a hajnal, míg végre a levelem
kész lett,
és olvasni kezdtem, és olvastam, olvastam
százszor,
de nem volt más írva a sok, sok papírra, csak:
Gábor!

Ó, Gábor, ó, Gábor! Így sikoltott benne a
lelkem,
csak ezt tudtam írni, a tollamat bármint
vezettem,
és szememből akkor, jaj, hullani kezdett a
zápor,
a levélre hullott, és mind elmosódott a
a száz sor...

Csupán egy szó fénylett, de Te az egészet
megérted, megérted,
GÁBOR!

(1945.)







GONDOLATOK AZ ÖREGSÉGRŐL


A fáradt, öreg elme zakatol,
körben forog, ismétel szüntelen,
a múltak mély kútja fölé hajol,
hol békalencsés, zöld hínár terem.
Egy-egy emléket megragad, motyogja,
és újra kezdi tízszer is naponta,
mint vén malom,
mely már csak szelet őröl,
s letűnt idők fanyar borával dőzsöl.

Rettent a példa,
vigyáznom kell magamra,
minden elgondolt, kimondott szavamra,
s főként arra,
mit papírra vetek...
Érzem, tudom az ember gyöngeségét,
ezért mindig szemem előtt
a mérték...
Hibáimnak én nem kegyelmezek!

*
De te ne bántsd a vént,
te fiatal,
ha botlik is a lába vagy a nyelve.
Így jársz te is,
ha véget ér a dal







HA SIMOGATNI TUDNA A SZAVAM


Ha simogatni tudna a szavam,
Mint lágy, becéző szellemkezek:
Szavak virágát hinteném rátok,
Hogy ne szenvedjetek.

Ha gyógyítani tudna a szavam,
Mint régi, titkos, nehéz balzsamok;
Ezernyi szóból szőnék most mesét,
Hogy meggyógyuljatok.

Ezernyi szóból szőnék most mesét,
Mely elzsongítna, mint egy nyári álom,
És elkendőzné a vérző valót;
Hogy ami fáj, az ne fájjon..










HULL A HÓ


Hull a hó, hull a hó,
lesz belőle takaró,
ráborul a vetésre,
hogy a fagytól megvédje.

Vastag hóbunda alatt
kenyérmagvak alszanak,
puha ágyban telelnek,
s kikeletkor kikelnek.







HESS, TE BÁNAT


Hess, te bánat, vén madár,
a szívemről messze szállj,
ne kuvikolj, ne ríkass,
búbánatba ne ringass.

Szemem annyit könnyezett,
hogy abból már tenger lett,
olyan széles, olyan mély,
egész világ belefér.

Hess, te bánat, vén madár,
nem akarok sírni már,
gondjaimat feledem,
a világot nevetem.

Így is, úgy is meghalok,
akkor mindent itt hagyok,


keservet és örömet,
mosolyomat, könnyemet.

Hess, te bánat, vén madár,
kár lesz értem, bizony kár,
mégis néha daloltam,
a világhoz jó voltam.

Odaadtam, amim volt,
ha csak néhány dal is volt,
de szívemből szakadt mind,
daloltam szívem szerint.

Hess, te bánat, vén madár,
előbb-utóbb vége már,
így is, úgy is meghalok,
ha sírok, ha kacagok.

Szállj el innen messzire,
el a világ végire,
vidd el tőlem bánatom,
nagy, fekete szárnyadon.







AZ IDŐM SÜRGET


Ha le nem írom,elszáll a gondolat.
Ha el nem fogom: az ihlet el repül,
mint felhő,amely fölöttem göndörül,
mint szellő,ahogy elsuhan az éjben.

Időm sürget: - Ne tétovázz hát tétlen,
csak írd, amit az éj sugall neked,
míg ébren virraszt nyugtalan szellemed...
adj jelt,míg éled a percnyi életed!







KI A LEGSZEBB A VILÁGON?


Tündöklésem szép idején
nem néztem a tükörbe én
két kisgyerek szemefénye
volt az arcom tükörképe,
s szólt a szívem: - Édes lányom,
ki a legszebb a világon?
- Te vagy a legszebb, anyám,
hidd el nékem igazán!

- Édes fiam, mondd meg nékem:
ki a legszebb e vidéken?
- Édesanyám, Kedvesem,
nincs nálad szebb, senki sem!
Csillagtükrön néztem arcom,
mint egy tündér királyasszony,
aki hol volt....hol nem volt...
de ez nagyon régen volt.

Fiam elment messzeségbe,
nem nézhetek a szemébe,
s másnak mondja: - Kedvesem,
nincs nálad szebb senki sem! -
Kislányomból kisasszonyka,
csillagszeme rám ragyogja,
mint egy fényes tükörkép:
- Szebb a jóság, mint a szép!

Tó tükréhez megyek s kérdem,
ki a legszebb a vidéken?
Tó tükrét a szél kavarja,
arcom girbe-gurba rajta ...
- Hamis a tó! - Futok messze,
csorba tükör a kezembe,
csorba tükör felel nékem:
- Nem az vagy már, aki régen!

Kedves öreg szülőanyám,
Te mondjad meg, de igazán,
elhervadtam, csúnya vagyok?
Édesanyám szeme ragyog:
- Hidd el nékem, édes lányom,
te vagy a legszebb a világon...
S ahogy szólott, könnye fénylett,
arcom benne tündérszép lett.







LEVELET VÁROK


Most minden éjjel rólad álmodom,
és reggelre könnyes a vánkosom:
kicsiny vagy újra, s egészen enyém,
ott futkosol a hegy gyepszőnyegén,
vad kisfiú, szélfútta arcodat
almapirosra sütteti a nap,
pöttöm húgod totyog, de el nem ér,
Te futsz előle mint a hegyi szél!

Álmomban is tudom hogy álom ez:
az a gyerek enyém már sose lesz,
oly messze ment de mint egy ködgomoly:
álom, valóság, idő összefoly...
ölembe veszlek most, s nem engedem,
hogy nagyra nőjj, maradj csak itt velem;
tudom, mi jön, ha résen nem leszek:
titokban megnősz, s elveszítelek.

Oly boldog vagyok, s oly boldogtalan...
elszáll az álom reggel nyomtalan
szemem még nedves, lassan ébredek:
miért nem írsz nem vagy talán beteg?!
Azért ez álom? - villan hirtelen,
csak az ne legyen, édes Istenem!
Most annyi járvány, baj van mindenütt...
jaj, mért gondolok ilyen keserűt!

- Nem tudsz vigyázni? Ó, te rossz gyerek!
Kiskorodban is hogy intettelek:
ne mássz a fákra, ne rohanj vadul,
mint egy csikó, ha féktől szabadul,
szót nem fogadtál akkor se nekem,
mégis legalább őrzött két szemem,
oly messze vagy most, csak ha álmodom,
veled az éjben így találkozom.

Levél! Levél! Ó, drága, jó gyerek!
Hogy én mennyi bolondot képzelek,
hogy szidtalak, fiacskám, megbocsáss,
mindennek oka a sok álmodás...
felejtsük el, Párizsból süt a nap
egy fénysugár forrón arcomba csap...
tényleg tavasz lett, s milyen hirtelen:
ibolyák pattannak a szívemen.

És mennyi jó hír, nincsen semmi baj:
- Anyu, erős vagyok, mint egy bivaly! -
Pontosan így - és sokat dolgozom -
ó drága, szép, hatalmas Okosom,
én mindig tudtam... csak gyakrabban írj,
ezerjófű vagy nekem, csodaír,
ha látnád most a szemem hogy ragyog,
tündöklőbben, mint fent a csillagok!

(1936.)







MADÁR HA VOLNA...


Uram, fogadd kegyedbe őt,
Az ártatlan kis csecsemőt,
Terjeszd fölé erős kezed,
Legyen ő drága gyermeked!

Oly gyönge, oly piciny szegény,
S hideg van a nagy földtekén,
És minden zug oly idegen,
Melengesd őt a szíveden!

Szeresd őt, mint a madarat,
A kis nyulat, futó vadat.,
S mint zsenge, tavaszi vetést,
Ne osszál neki szenvedést!

Mert lásd, ő miről sem tehet,
Ó, nekem tudd a vétkeket,
Amiért embernek szültem őt,
Ne büntesd a csecsemőt!

Madárnak adtál szárnyakat,
A vadnak futó lábakat,
És búhelyet, ha fú a szél,
Uram, hozzá is jó legyél!

Madár ha volna, szállana,
Ha bárány, mezőn játszana,
De ő nem tud, csak sírni még,
Ajnározd őt, kegyelmes ég!

(1920.)







MA FÖLRIADTAM ÉJSZAKA


Ma fölriadtam éjszaka,
s nem tudtam elaludni,
egyszerre elkapott a vágy:
csak futni, messze futni,
hiszen mindkettő messze van,
aki szívemnek drága,
jaj futni, futni messzire
fiam, lányom nyomába.

És elfogott a rémület:
hiába rázom rácsom,
én itt vagyok, ők messzire,
mindkettő más határon,
nem érhetem el őket én,
oly végtelen a tenger,
és Párizs egyre távolabb,
s egyre törpébb az ember.

Fiam a föld másik felén,
nem lehet oda szállnom,
nagy út az még a napnak is
átkelni fél világon.
Mikor minékünk alkonyul,
ott virrad már a hajnal,
azért, hogy nem találkozom
álmomban a fiammal.

Átkelni a nagy tengeren
a lelkem is elfárad,
- talán sohasem látom őt! -
jajdul bennem a bánat,
- lehet, hogy addig meghalok,
mire szabad lesz menni...
ó szörnyű, hosszú éjszaka,
mikor fogsz reggeledni!?

Álmatlanul gyötrődöm itt,
s a fényes holdat nézem...
Talán lányom ablakán
is így bámul be éppen,
most alszik ő és álmodik,
vagy talán ő is ébren?
Beszélj róla, Te messzi hold
szabad utas az égen!







MAMA


Halott anyámról álmodtam az éjjel,
mióta meghalt, sokszor visszatér,
meglátogat éjjel, ha mélyen alszom,
bárhol vagyok, ő mindenütt elér.

Tudom, hogy meghalt, álmomban ha látom.,
és mégis úgy jön, mintha élne még,
s azt is tudom, hogy ébredésem percén
elhalványítja őt a messzeség.

Sohasem szól, csak mosolyogva néz rám,
mintha nem volna többé már szava,
s csak bólogat, mikor fölsír belőlem :
- bocsáss meg nékem, bocsáss meg, Mama!

Sokat vétettem ellened, míg éltél,
nehéz adósság nyomja lelkemet,
nem tudtalak oly végtelen szeretni,
mint te szerettél, Mama, engemet.

Egész szívem szülötteimnek adtam,
amint te tetted, ó, szegény Mama,
s hidd el, majd ők ezerszer visszaadják,
amit néked vétettem valaha.

Te értem, én meg őérettük éltem,
ők meg majd másért, bocsáss meg nekem,
én is előre megbocsátom nékik,
amit majd ők vétkeznek ellenem.







MEGYEK FELÉD


Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna,
hogy itt voltál s azt is, hogy nem vagy itt,
holdad vagyok, mely vonzásod körében
járja a vágy végtelen útjait.

Feléd fordítom arcomat, mert tőled
hullhat csak rám a fény és a meleg,
s olykor, mikor a közeledbe érek,
már azt hiszem: most... most elértelek!

Kinyúl felém napszemed fénysugara
megérint, mint egy csók a téren át,
s e fény visszfénye tükröződik rajtam,
mikor átúszom a nagy éj tavát.

Sötét lennék, ha nem ragyognál nékem,
lehullanék, ha Te nem vonzanál,
úgy tartasz engem óriás erőddel,
úgy húzol, mint egy mágikus fonál.

S mikor egy világrobbanás hatalma
égen és földön mindent szétlövellt,
akkor zuhantunk egymás közelébe,
karod elkapott, s védőn átölelt,

egy pillanatra, aztán elszakadtunk
pályánk sínére parancsolt a rend,
a csillagok fészkükre visszaültek,
s a hold újra a nap körül kereng.

Megyek feléd, de soha el nem érlek,
bojgok körötted, s önmagam körül,
bezárt világ, mely mosolyodtól fényes,
s örök vonzásod szárnyain röpül.

Várnai Zseni - Megyek feléd .- Videó

Link








MERT MESSZE VAGY...


Mert messze vagy, mert messze vagy,
Te vagy a legszebb a világon,
arcod, mint a halvány hold dereng,
s fényt harmatoz az égi tájon,
mint a hold, amelynek foltja nincs,
csak végtelen, szelid ezüstje,
és nappal ékes rózsa vagy,
rózsa, amelyen nincsen tüske.

Mert messze vagy, mert messze vagy,
olthatatlan a szomjúságom,
hangodat, hogyha hallanám,
nem lenne több szomorúságom,
hogyha látnám szép arcodat,
le nem venném a szemem róla,
s titkon néznélek éjjel is,
álmodban, amikor nem tudsz róla.

De messze vagy, de messze vagy,
mint minden, ami szép és jó volt,
talán azért, mert messze vagy,
oly naptalan, hideg az égbolt,
talán a nap téged kísér,
s vigyár reád, hogy baj ne érjen,
mert vad viharok dúlnak ott,
amerre jársz, a messzeségben!

Sokszor álmodtam: visszatérsz,
S lehulllt vágyam szárnyatörten,
nagy erők csapnak össze most,
futunk, futunk az égő körben.
E kör bezárt köröskörül.
sorsunk kezében van a kulcsa,
a vonatok, a repülők,
hajól és emberek útja.

Ha visszatérsz, ha visszatérsz,
mint fecske, ki a tavaszt hozza,
a fény is visszatér veled,
s megfordul majd az idők sodra,
a zaklatott szív elpihen,
s békén kinyit a szív virága,
ha visszatér a nap szeme
újra mosolyog a világra!







MINTHA ÖRÖKIG ÉLNÉL...


Úgy tégy, mintha örökig élnél,
úgy folytasd minden dolgodat,
mintha már semmitől se félnél,
az elmúlás se riogat...
Mert nem lehet fölérni ésszel,
hogy jön a Perc!
s mindent bevégzel...
megszünsz létezni,
nem leszel!
Mintha sose lettél volna...
s ez lenne minden élők sorsa?!

Ne gondolj erre,
nem szabad!
Csak folytasd minden dolgodat.

Úgy tégy, mintha örökig élnél!
Hinned is kell, hogy így igaz!
Megérik majd munkád gyümölcse,
kertedből kipusztul a gaz...
Teremtő zápor hull a földre,
jogod van fényre
és örömre...

minden megérik, teljesül
a földön és a föld körül...
Ember és világegyetem
egy véghetetlen értelem...

Mondom magamnak vigaszul,
mert égek olthatatlanul...
s ha kérded tőlem:
mi a végcél?!
Folytasd, mintha örökig élnél!







MIT ADHATOK MÉG?


Már nincs semmim, amit Néked adhatok!
Koldus vagyok, kifosztott, sápadt,
Bús asszony, könnyekkel megáldott.
Ami szép volt bennem: álmokat, vágyat
Neked adtam. Mit adhatok még?

A lelkem bongott, mint sokhúrú hárfa,
És nem zengett mást, csak a Te dalod.
A testem első, vágyó rezdülése
Téged kívánt, a Te ölelő karod,
Tiéd lettem. Mit adhatok még?

Az ajkamról a sok remegő csókot
Lecsókoltad. Ó, nem sajnálom.
Én kacagós, játékos kedvem,
Én sokszirmú égő virágom, álmom
Mind elvetted. Mit adhatok még?

Szívemből kinyílt egy gyönyörű bimbó,
Lüktető élet, pici magzatom,
Az én utolsó drága kincsem,
A lelkem lelke, drága hajnalom,
Neked adtam. Mit adhatok még?










MOST ESTE VAN...


Most este van, lefekszem
napomra visszanézek,
fáradt vagyok, meleg volt,
a hőség elcsigázott,
sokat futottam, mentem
s a por belepte lelkem,
mint útszéli virágot.

Napomra visszanézek,
beszéltem emberekkel,
azok is megsebeztek,
szavak tüskéjét érzem,
próbálom elfeledni,
poros ruhám levetni
s aludni hófehérben.

Késő van már, elalszom,
elfordulok napomtól,
a hold vizébe nézek
s kendőm beléje mártom,
ezüstben elmerítem,
szívemre ráterítem,
borogatom, - ne fájjon.







NE IRIGYELJ...


Ne irigyelj púpos ember,
amiért egyenes vagyok,
A lelkemen olyan nagy púp van,
Hogy majd bele szakadok.

Te nem látod,de én érzem,
hogy ez a púp mily nehéz,
Bele van ám gyömöszölve
egy mázsányi szenvedés.

Te vak ember ne haragudj,
én se látok messzire,
Bukdácsolok,botorkálok,
s nem haladok semmire.

Fogadj engem testvérednek,
szegény néma, s hidd el nekem,
Én is csak dadogva szólok,
s nem érti meg senki sem.

Szeressetek engem bénák,
nyomorultak szegények,
Ügye fogyott vagyok én is
össze vissza beszélek.

Képzelődöm,álmodozom,
mint az őrült,s azt hiszem
üvegből van, s össze törik,
Össze törik a szívem.

( 1934 )







NEM VOLT HIÁBA SEMMI SEM


Nem volt hiába semmi sem.
Igaz, kicsit fáradt vagyok,
acélkerék is megkopik,
hogyha szüntelen csak forog.
Kopik, kopik, de fényesül,
nem fogja be a rozsda sem,
csiszolja minden mozdulat,
s forog, forog ezüstösen.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,
nem adnak ingyen semmit ám,
voltak keserves napjaim
és rengeteg dúlt éjszakám.
Amíg egy gyermek nagyra nő,
bizony, egyet-mást tenni kell,
legalább így az életem
nem múlt el csip-csup semmivel.

Ránézek nagy fiamra és
egyszerre oly üde vagyok,
hogy a szemem harmatgyöngyös
hajnali rét gyanánt ragyog,
s leánykám, mint a Március,
rügyekbe zárt kölyöktavasz...
őt nézem és bimbókorom
újra fölöttem sugaraz.

Nem siratom tűnt éveim,
hiszen az idő úgysem áll,
csak aki meddőségben élt,
azé a vénség, rút halál.
Szánom az ínyenc élvezőt,
csömörnél mása nem marad,
koldus, ki mit sem áldozott
s nem gyűjtött mást, csak aranyat.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,
nehéz a toll is néhanap,
de a lehalkult szívverés
fiam szívén erőre kap,
szépségem múlik, - nem sírok,
leánykám arcán tündököl,
szinte sok is, e két gyerek,
mily roppant kincset örököl.

Nem volt hiába semmi sem,
bár néhanap békétlenül
lázongtam, hisz nem tudtam én,
hogy ürmöm mézzé édesül.
Sokat fizettem? Nem tudom,
hiszen mindennek ára van...
ezerszer újra kezdeném.







NÉMA BÁNAT


Én úgy igyekszem megnyugodni:
már a szívem sem mer dobogni,
lélegzetem is visszafojtom,
és ami fáj: én ki nem mondom,
csitítom magam, hogy ne sírjak,
hogy semmi szomorút ne írjak:
maradjon meg a néma bánat
ott bent a szívben önmagának!

Kinek beszéljek, tán a szélnek?
Vagy fönt a ködös, szürke égnek,
esőnek, hónak, zivatarnak,
panaszkodjam a hideg falaknak?
Papírra róni is hiába,
belesikoltani a világba
nem érdemes: a néma bánat
maradjon meg csak önmagának!

Ha olykor érzem: tűrhetetlen!
És nem bírom már türelemmel,
hogy így maradtam, így kifosztva,
kedveseimtől elrabolva,
hogy mérhetetlen messze élnek...
kinek zokogjam,tán a szélnek?
Szívemben elbődül a bánat,
de csak befelé önmagának!

És, hogy a hangját én se halljam,
összeharapom lázas ajkam,
a jajkiáltás föl ne törjön,
inkább a lelkem összetörjön!
Minek a szív, minek a lélek?!
Már nem tudom, miért is élek,
mért húzom, húzom, mint az állat
e sorsot, amely csupa bánat.

Csak nézek, nézek esdekelve,
egy villanásnyi fényt keresve...
s szemembe bús szemek merednek,
és könnyek, könnyek permeteznek!
Ki tette ezt, mi történt itten?
Nem tudja más csak, csak fönt az Isten,
de hangtalan sírjon a bánat,
csak bent a szívben önmagának!

Csitulj szívem, ne merj dobogni,
csak hagyd a lángot ellobogni,
már ami fáj, ki nem sikoltom,
lélegzetem is visszafojtom,
a néma fájdalom beszéljen,
helyettünk a nagy ég ítéljen...
s maradjon csak a mély búbánat
ott bent a szívben... önmagának!







ORGONA...


Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,
talán ezért hívnak engem orgonának,
április vad kedve suhogtatja ágam,
azután megfürdöm fényes napsugárban.

Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és libegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le hát engem,
s légy boldog te világ,
légy boldog te világ!

Bimbóim bomlanak, virágdíszben állok,
már csak éppen május elsejére várok,
s dús lila fürtjeim zászlaját kibontom,
s orgonaillatom a világra ontom...

Orgona, orgona,


illatos muzsika,
zengő és lebegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le már engem,
s légy boldog te világ!
Légy boldog te világ!







ŐSZI DAL


A nyár szerelme forró és merész,
de édesebb az őszi napsütés,
a csókja már nem éget,mint a láng
csak simogat,mint egykor jó anyánk,
szívünkre könnyű,enyhe fénye hull...
és mindennap korábban alkonyul,
korábban alkonyul.

Az ősz szerelme,mint a kósza szél,
hol lágy zene,hol vészes szenvedély,
a fény, az árny oly gyorsan változó,
mint életünk,e hullámzó folyó,
még kék az ég,de már is el borul...
és mindennap korábban alkonyul,
korábban alkonyul.

Bús könnyet ont a szürke őszi ég,
zordan borong a felhős messzeség,
egy csonka ágra csapzott varju száll,
mint Rembrandt rézkarc, olyan most a táj...
csak nézem és szívem elszorul:
jaj,minden nap korábban alkonyul...
korábban alkonyul...

Várnai Zseni - Őszi Dal

Link








RÓZSA


Rózsa vagyok, rózsa,
szerelem virága,
vadrózsából lettem
kertek rózsaszála,
sziromruhám, kelyhem
illatárját szórja,
de tüskés az ágam,
le ne téphess róla,
le ne téphess róla!

Rózsa ha nem volna,
talán nyár se volna,
pille nem csapongna,
madár se dalolna!

Égő piros rózsa,


rózsaszínű rózsa,
hófehér, halovány,
sárga tearózsa.
Ahányféle rózsa,
mind a világ szépe,
annyifélék vagyunk,
mint a világ népe,
mint a világ népe!

Rózsa ha nem volna,
talán nyár se volna,
pille nem csapongna,
madár se dalolna.







SÍRÓ SZEMEK


Én sokat nézek a síró szemekbe
S éjente magam is sírok sokat
És messze, zord sötét tájak felől
Magamba szívom a bánatokat.

Mi messze jajlik vérző távolokban,
Mind megtalál és mind olyan enyém,
Hogy arcomat sápadtra komorítja
S ifjú szememből is elfogy a fény.

Pedig Te, Kedves, itt vagy és szeretlek,
Virággal kén' övezni homlokom,
De ajkamon, lásd, könnybefúl az ének,
Ciprus vagyok én minden sírokon.

Tán elveszítlek így, hisz vannak vígak,
Feléd hajlók és könnyen nevetők,
Én nem tudok, mert hallom, akik sírnak,
És egyre telnek, mind a temetők.

Lásd, így vagyok, szomorú két szememmel,
Lelkem mélyén bús dalok zengenek,
Kacagások, víg játékok helyébe,
Nem tudom én, elég-e ez Neked?

Mert jaj nekem, síró szemekbe néztem,
S most minden könny az én szememben ég,
Mosolyogni meg közben elfeledtem...
Lehet-e engem így szeretni még?







SZÁGULDÓ IDŐ


Azt mondják, hogy a szív égő sebére
legjobb gyógyszer
a száguldó idő!
Én elhiszem,
de egyre inkább érzem,
hogy az a sebhely
mind nagyobbra nő.

Talán azért, mert nem tudok feledni,
nem is akarok,
hadd fájjon, ami fáj!
Csak hulljon könnyem
a könnyek tengerébe,
s fölötte én
mint sikongó sirály

keringjek, míg majd utolér a sorsom:
nyílvessző, ólom,
bármi, ami öl...
s nem lesz többé,
mi fájni tudna bennem:
se szív, sem emlék,
ami meggyötör,
ami összetör!










SZERELEM


Messze,a kéklő üveghegyeken
él egy madár,a neve szerelem.
Topáz a csőre,és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény.
A szárnya zöld,a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből,viharból jön a szerelem.

Már láttam egyszer,jött egy pillanat
szívemre ült és hittem,itt marad,
utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen,
vergődött,karmolt és az átkozott
tenyeremben verébbé változott,
szebbik valója eltünt,messzeszállt
s talán már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt,bezárni nem lehet,
akár a fényt,vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A színe,hangja mindig újra más,
meseszerű,különös és csodás.
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár,a neve:szerelem.

(1927.)


Várnai Zseni: Szerelem - VIDEÓ
Zene: Luis Garcia-panpipe- Immorttality (Celine Dion)

Link








SZERETNI...


Szeretni ezt az életet,
az egyetlent a végest,
Szeretni még ha bánt is,
ha mostohánk is néhanap,
de kék az ég, és süt a nap,
van benne boldogság is.

E szép és szőrnyű kor során
csodákat tesz a tudomány
a titkok titka tárul,
a tudás fája lombosul,
de atom felhő tornyosul:
mérges gyümölcs a fárul.
Nem ölni, vért nem ontani,
a tüzeket eloltani,
s nem gyújtani,hogy égjen
ország és város,hol a nép
gyönge megvédi életét
s hogy békességben éljen.

Még harcok dúlnak lángban ég
a megbolygatott messzeség,
madár se leli fészkét
futnak az erdő vadjai,
csak borzalomról..hallani:
Világ teremts már békét!
Fogyó hold már az életem,
de dolgom még töméntelen,
még tenni, adni vágyom...
Csak lenne még erőm elég,
zengni a béke énekét...
e felbolydult világon!

Csak élni, élni emberek!
Időnk oly gyorsan el pereg,
egy perc csupán az élet...
de ez a perc lehet csodás
teremtő munka, alkotás
amely megőriz téged!










SZOLGÁLJ, SZÍVEM


Csak kis kitartás!- biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok,
estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kis kitartás, - kip-kop... pontosan,
holnap sikerül minden biztosan,
a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
kip-kop... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom:
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, még egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!







SZOMJÚSÁG


Más a testnek szomjúsága,
más a lélek szomjúsága,
más a testnek betellése,
más a lélek vigassága.

Szomjúságom, éhességem
földnek étkeivel enyhül,
lelkemnek a szomjúsága
soha, soha meg nem enyhül.

Testemet a földnek adom,
legyen étke holnap másnak,
én a vágyban tovább élek
betelletlen szomjúságnak.

(1929.)







TUDOM


Tudom, hogy soha el nem mondhatom
És elvész bennem minden hangtalan
És elvirágzik csöndben, magtalan,
Ami nagyot, és szépet hordozok.

Pedig szívem ma él még, és dobog,
De minden érzés fáj, és oly nehéz
És ajkamon a szó olyan kevés
S a toll hegyéig oly messze az út.

Csak ami könnyű, játszi vagy hazug,
Gyors röpkeszárnyú szóra az talál,
A nagy érzés néma, mint a halál,
És súlyos, mint a rög, mely ránkborul.







ÚGY MEGNŐTTÉL, SZINTE FÉLEK


Amikor még piciny voltál,
Olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál,
rám nevettél, nekem ríttál.

Mikor később nagyobb lettél
mindig messzebb,
messzebb mentél, először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.

Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek,
alig - alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.

Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.

Húzol engem Te föl felé,
mint a napfény maga felé.
Fát, virágot, lombos ágat,
fölemeled az anyádat.







A VÉGTELENBEN EGY NAPOT


Csak pár évet, pár hónapot,
a végtelenben egy napot
Alszol egyedül gyermekem.

Csak egyet álmodsz, és jövök,
A földön itt misem örök,
S melletted leszek újra én.

És rád roskadok. Mindenem.
Ott messze túl a Mindenen,
Újra eggyé forradunk.

Köröttünk zeng a végtelen,
De túl a földi életen
Nem érhet többé semmi vész.

S újra viselem gondodat,
Csak még pár földi dolgomat
Elvégzem, s aztán jövök.

Addig az álmod szép legyen,
A másvilági réteken
Szebbek talán az álmok is.

Aludj, aludj, s már ott vagyok,
A végtelenben egy napot
Aludjál addig, gyermekem.










VÉNASSZONYOK NYARA


Talán egy kicsit magamról beszélek,
mikor szívem e fényért lelkesül,
végső sugára ez a nyár hevének,
mielőtt még az alkony rám terül.

Ez őszi nap a szőlő érlelője,
s piruló alma issza melegét,
e fénytől várok én is új erőre,
magamba szívom forró delejét.

Fáradt szívem csókjától újra éled,
csontomig ér a gyógyító sugár,
talán bölcsebb ez őszbe nyúló élet,
s mélyebb, mint volt a tűzitalú nyár.

Vénasszonyok nyarának is becézik
ez őszi fényt, mely édes, mint a méz,
mintha tündérek ujjai sodornák
aranyszálait, ettől oly mesés.

Kiket zord évek vad vihardúlása
oly sokszor vert, legyen miénk a fény,
hadd üljön meg, mint szentek glóriája
öreg anyók fáradt ezüst fején.

Aranypalást borítsa gyenge vállunk,
mely görnyedez, mint sok gyümölcstől a fák,
legyen az ősz szebb, mint volt ifjúságunk,
ez jár nekünk. . . ugye, kis ősz anyák?!







VIRÁGOS ÁG...


Virágos ág az az asszony élete,
tavasszal könnyű szirmokkal tele,
s mikor lehullnak róla díszei,
virág helyett gyümölcse terheli.

Termése érik, pirul, gömbölyül,
pillék és méhek zsongják őt körül,
szellő ringatja, eső öntözi,
s a nap tüzén csillognak könnyei.

Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik,
csupasz testét vad esők verdesik,
reszket, amikor tépázza a szél,
de nedvei forrók, akár a vér.

S mikor csillogó fátylat sző a hó,
s belepi őt e puha takaró,
már újra szép, és arról álmodik,
hogy tavaszra tündérré változik.

S az lesz belőle, tündér csakugyan,
ezernyi szép, feslő virága van,
ő bennük éli újra tavaszát,
s nyáron a nap deleje hatja át.

Így ringatja a változó idő,
a mag, ha pattan, az is újra ő,
kikél a földből, húzza őt a fény,
újjászüli az örök televény.

S ha teste már csak tűzre lenne jó,
olyan öreg, száraz és korhadó...
ifjú fákban tovább él lényege...
gyümölcsös ág az asszony élete...












 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni   
Címkék: gyermekmosolyban, gyermekmosollyal, meggyógyuljatok, negyvenkilencet, harmatgyöngyös, felfohászkodom, szülötteimnek, zsugorították, világrobbanás, olthatatlanul, szárnyatörten, embervadonban, aranyszárnyon, megbolygatott, csillagtükrön, szellemszárny, elmúlhatatlan, végtelenségbe, hosszabbítván, termékenyülsz, gyepszőnyegén, belesikoltani, orgonaillatom, elhalványítja, királyasszony, újjászületnek, költészetében, szenvedjetek, szellemkezek, szenvedésnek, tündérszépet, fullánkjával, üveghegyeken, visszafojtom, álmodozásban, vénasszonyok, politikai mondanivaló, lírai témák, anyaság érzése, elmúlás fájdalma, munka öröme, csillagokba bámul, tündér mesékben, kerti úton, édes őszi, szél susog, lomb alól, zöld levél, végső szenvedésnek, lombja hull, nagy idegenbe, háta hajlott, Várnai Zseni, VÁRNAI ZSENI, Weisz Eugénia, József Attila-díjas, ALVÓ KERTBEN, ALKONYI FÉNY, AMIKOR MÉG, ANYÁM AZ ŐSZBEN, ÁLMODNI PUSZTA FÖLDÖN, Hozzád Dárius, CSAK EMBER TŰR, CSAK KÉKEN BÁMULT RÁM AZ ÉG, CSAK KIS KITARTÁS, CSENDES ÉJ, CSODÁK CSODÁJA, FÁRADT SZÍVEM, GONDOLATOK AZ ÖREGSÉGRŐL, SIMOGATNI TUDNA SZAVAM, HULL HÓ, IDŐM SÜRGET, LEGSZEBB VILÁGON, LEVELET VÁROK, MADÁR HA VOLNA, FÖLRIADTAM ÉJSZAKA, MEGYEK FELÉD, MERT MESSZE VAGY, MINTHA ÖRÖKIG ÉLNÉL, ADHATOK MÉG, MOST ESTE VAN, VOLT HIÁBA SEMMI SEM, NÉMA BÁNAT, ŐSZI DAL, Őszi Dal, SÍRÓ SZEMEK, Pedig Te, SZÁGULDÓ IDŐ, Luis Garcia-panpipe- Immorttality, Celine Dion, SZINTE FÉLEK, VÉGTELENBEN EGY NAPOT, VÉNASSZONYOK NYARA, VIRÁGOS ÁG,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Tudjátok ?
Belétünk a Sárkány évébe, béke vagy nagyobb háború vár ránk?
Még zöld a chili paprikám, ha beviszem a lakásba tovább fejlődik?
Tényleg hasznos gyógynövény a csalán?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
még több kérdés
Blog Címkék
Facebookon kaptam  Inkább ad  A máj egészségét biztosító és ...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Virágvasárnap: az élet és a re...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Jó éjszakát  Facebookon kaptam  képre írva  Rács mögé  Boldog virágvasárnapot minden...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Humor is meg nem is szerinted?  Inkább ad  Ha nyitott vagy  Facebookon kaptam  Magyarországon 1978 óta ünnepe...  Facebookon kaptam  Kőrösi Csoma Sándor gondolata  Manna OWell tollából  Jó éjszakát  Az időszakos böjt és a vérnyom...  Inkább ad  Paul David Tripp Március 28  Válaszok a halál után  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Sok ember olyan,  Facebookon kaptam  Húsvéti üdvözlet !  Esti képek  Idővel az ember megérti, hogy ...  Az angyali üdvözlet  képre írva  J. Donald Walters  Nem látom őket  Facebookon kaptam Krisztina b...  Facebookon kaptam  Idővel az ember megérti, hogy ...  Színház az egész világ,  Facebookon kaptam  Boldog virágvasárnapot minden...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Szép estét kedves látogatóimna...  Facebookon kaptam  Egy hét kihagyás  Facebookon kaptam  Nem látom őket  Márciuzs 24.  Sárkány  Hibáztam már  Odaadja  Facebookon kaptam  Devecsery László - Húsvét  Haja van  képre írva  Alvó kisfiú  Sárkány  Apu  Az út  Paul David Tripp Március 25  Jó éjszakát  Ne hagyd  Levél lány  Az erdőterápia egészségre gyak...  Nem látom őket  Apu  Paul David Tripp Március 25  Az idegen országok éghajlata  Maci az északi fény alatt  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Fotó: Fiatal pár (Szék –...  Képes idézet !  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam Mírjam barát...  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Alvó kutyák  Facebookon kaptam  Devecsery László - Húsvét  Facebookon kaptam  Képes idézet !  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Sir Andrew Lloyd Webber  Kövesd a vezetőt  Facebookon kaptam  Zilahy Lajos - A régi ház küsz...  Facebookon kaptam  Alvó baby  Szívet megérintő . . .  Márciuzs 24.  Facebookon kaptam  Fotó: Fiatal pár (Szék –... 
Bejegyzés Címkék
politikai mondanivaló, lírai témák, anyaság érzése, elmúlás fájdalma, munka öröme, csillagokba bámul, tündér mesékben, kerti úton, édes őszi, szél susog, lomb alól, zöld levél, végső szenvedésnek, lombja hull, nagy idegenbe, háta hajlott, szeme árkos, anyámat élni, késő őszben, hosszú télnek, napban fénylik, szellemszárny fölkarol, pénz hitvány, követ öntözik, némákra tekints, jóság fölbugyog, háta meglapul, rabló kézbe, égre néztem, földhöz szóltam, földre ráhajolt, sárga fény, ember átkozott, föld csodálkozott, kicsit nekem, úton hirtelen, csillagok közt, csendes éjben, haja barna, világ forduljon, késő bánat, élőt kell, fűszálak milyen, föld őrzi, messzi csillagokban, elvadult embervadonban, messziről kéklő, fájó csöndet, könnyhúrokon hegedül, hernyót gubózza, kisfiú álommesére, levél vagy, levélből hosszú, tollamat bármint, levélre hullott, múltak mély, ember gyöngeségét, lába vagy, nyári álom, vérző valót, fagytól megvédje, szívemről messze, világot nevetem, világ végire, percnyi életed, arcom tükörképe, tündér királyasszony, fényes tükörkép, szél kavarja, hegy gyepszőnyegén, hegyi szél, álom reggel, fénysugár forrón, szemem hogy, nagy földtekén, vadnak futó, föld másik, nagy tengeren, fényes holdat, vágy végtelen, közeledbe érek, mágikus fonál, világrobbanás hatalma, csillagok fészkükre, hold újra, halvány hold, szemem róla, tavaszt hozza, idők sodra, zaklatott szív, szív virága, föld körül, véghetetlen értelem, lelkem bongott, testem első, gyönyörű bimbó, lelkem lelke, hőség elcsigázott, hold vizébe, lelkemen olyan, mázsányi szenvedés, , ,
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 504
  • e Hét: 8741
  • e Hónap: 35364
  • e Év: 172736
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.