|
2016-02-12 18:00:14, péntek
|
| |
| |
HARCOS KATALIN
ÁLMOD LENNÉK
Álmod lennék ezüst éjben,
nyugtalan, remegő holdfényben.
Zaklatott, vágyteli álom,
amilyenre régóta vágyom.
Álmod lennék majd. Szerető,
mindig csak utánam epedő,
ágaskodó, sóvárgó kivárás,
csókokban ébredő kívánás.
Álmod lennék, mely átölel,
és tüzes ölében ringat el.
Egyetlen álmod és vágyad...
Ne csak én epedjek utánad!
ÁLMODJ VELEM
Álom kell? Hát legyen! Álmodom.
Talán ott alszom majd a válladon,
s amíg a pillám mögött álmom pereg
lemosolyognak ránk a kék hegyek.
S mert álmom tiéd, hát veled vagyok.
Szememben újra boldog fény ragyog,
ölelsz, s a két karom visszaölel,
és - lásd! - a csókokat sem hagyjuk el.
Most állj! - mondom - itt tovább nem megyek.
Elég lesz csupán, hogy veled legyek,
és kedvem derül, szívem kitárom.
Légy a kedvesem és boldogságom!
Tudod mit, Kedves? Most álmodj velem!
Ragadjon magával a szerelem,
vad szenvedélyem ismerd meg kicsit,
s tartsd meg magadnak, hogyha boldogít!
ÁLMODTAM VELED
Mint egy gyermek, úgy voltam karodban.
Megcsókoltad finoman a számat,
fölém hajoltál gyengéden, titokban
és megpusziltad a szempillámat.
Leheleted táncot járt hajamban...
szellőként bújócskázott csintalan,
s egy óvatlan, röpke pillanatban
pajkosan megbújt a nyakamban.
Míg egyik karod ölelve tartott itt,
másik magányos vándorként útra kelt,
bejárva testem rejtekútjait,
útján titokzatos zugokra lelt.
Úgy bújtam meg riadtan benned,
mint reszkető holdsugár az éjben,
mit látni alig, mégis elvakít,
ha begyűjti sugarát szemed
ezüstösen, sápadt-fehéren.
Körülvettél biztonságoddal engem,
s nem vágytam már tüzes szenvedélyre,
csak elrejtőzni a világ elől öledben,
csak átkarolni, és szeretni végre.
Érezni, hogy itt vagy... velem lehetsz,
tudni, hogy szeretsz, és a tiéd vagyok,
látni, ahogy szemeddel rám nevetsz
s szemed fényes csillagként rám ragyog.
Öleltél, mint, ki sosem szeretett mást,
reszkető szívvel és szerelmesen...
magadhoz olyan gyengéden karoltál,
míg csókjaiddal lezártad a szemem.
Megbújtam karodba, mint egy gyermek.
Te fölém hajoltál nagy titokban,
s míg csókoltad édesen a számat
én végtelenül boldog voltam.
FOGD A KEZEM
Ma egyedül vagyok, Arra vágynék,
hogy mellém ülj és fogd a kezem.
Csendes lennék, könnyű, mint az árnyék,
Csak itt ringatnálak a szívemen.
Karjaimat ölelésre tárnám,
és meghallgatnám a szívedet.
Némán lesném, hogy béke száll rám,
Megédesítve az életet.
Homlokunkat összesimítva
lelkünk derűben mártózna még,
míg vágyott érintésedtől sírva
átölelne végtelen mindenség.
Egyedül vagyok és arra vágyok,
Hogy ülj mellém, és fogd a kezem.
Ez lenne a legszentebb ajándék,
mit ma megadhatna a szerelem.
FOHÁSZ
Uram segíts! Most olyan nehéz élnem!
Alig maradt erőm tovább remélnem...
ha felkelek reggel, mégis hálát adok,
hogy új nap vár, és munkába indulok.
Uram adj erőt, hogy maradjon hitem,
nehézségeimet leküzdenem,
családomnak lehessek támasza,
bajban segítsége, búban vigasza!
Uram engedd, hogy elcsendesedjek,
félelmeimet ne szítsa a világ,
templomod csendjében megpihenjek,
S lelkemben nyíljon új reményvirág!
KELLENEK AZ ÁLMOK!
Ne hagyd elveszni, az álmok kellenek!
Küzdöttem én is ellenük sokat,
de álmok nélkül élni nem lehet;
kell hogy csapongjon a vágy, a gondolat!
Lehunyt pillákkal, lásd, veled vagyok.
Nélküled üres lenne minden megint...
az érzés, ami áthat, felragyog,
mint a napfény mely minket melegít.
Úgy szeretnék végre hozzád bújni,
hogy beszívhassam bőröd illatát,
ölelő, óvó karodba besimulni,
s érezni leheleted lágy fuvallatát!
Testedhez testem tapadna akkor,
forró ajkad végre megcsókolna,
s e szépséges, vágyott pillanatkor
szerelmem valóban a tied volna.
Csapongó álmaimban lásd, szeretlek.
Oly jó lenne egyszer úgy felébredni,
hogy karodban fekszem, és ölellek...
s ne kelljen reggel mindent elfeledni!
Csak adni vágyom, elvenni sosem!
Csak szeretni, és nem ellopni mástól...
csak érezni, hogy van még érzelem,
ami megment a dermesztő magánytól.
Ne hagyd az álmokat! Legyenek veled!
Népesüljön be velük minden éjszakád.
mert álmok nélkül élni nem lehet.
Álmodj hát velem! Szép jó éjszakát!
KÖNNYEK!
Ma sírtam álmomban. Reggelre csupa könny volt a párnám.
Újra találkoztunk. Ott vártál, ahol a múltkor
Megláttalak, odaszaladtam és megöleltelek.
Amikor magadhoz szorítottál, ismét rám tört a mindent elsöprő vágy.
Megpusziltál, én pedig megsimogattam az arcodat
és a szemedbe néztem.
Nem tudom attól-e, amit benne láttam,
de hirtelen elfutotta szememet a könny,
elszorult a torkom, és kitört belőlem a zokogás.
Csak álltam hozzád bújva, és a válladon sírtam,
mint valami kétségbeesett kölyök,
míg elapadtak a könnyeim, és megkönnyebbülten felsóhajtottam.
Talán csak az utóbbi idők feszültsége tört fel belőlem.
Aztán fák között sétáltunk és beszélgettünk.
Megálltál, szembe fordultál velem,
s miközben tovább meséltél,
a kezeidet becsúsztattad oldalt a ruhám hasítékán.
Az a ruha volt rajtam, amiben először láttál.
A derekam táján, bőrömön játszottak forró, puha kezeid.
Elakadt a lélegzetem,
olyan jóleső és izgató érzés volt,
és én szerettem volna, ha följebb csúsztatod,
és a mellemre helyezed a tenyered.
Ettől rémesen zavarba jöttem.
Inkább távolabb léptem, hogy kibújjak az ölelésedből.
Nagyon vágytam az érintésedre, de nem akartam, hogy észrevedd,
megérezd rajtam a vágyat.
Féltem, hogy csupán sajnálatból tennéd, bármit is teszel...
Később sárguló lombú erdő tisztásán feküdtem a fűben.
Az őszi nap melegen simogatott.
Mellém heveredtél.
Egy ideig néztük a tovasodródó felhőket,
a milliónyi zöld-arany, fénynyalábokkal játszadozó,
integető levélkét..
azután már csak a szemedet láttam.
Ahogy fölém hajoltál, és rám néztél,
valódi vágyat véltem benne felfedezni...
Cirógatni kezdtél a szakálladdal,
hosszan megcsókoltál, miközben leloptad rólam a ruhát.
Pár pillanat, és mezítelenül feküdtünk egymás karjaiban.
Simogattalak.
Élveztem a bőröd tapintását, illatát, azt,
hogy mindenemmel hozzád simulhatok.
Gyönyörködtem benned,
míg te nevetős szemekkel mosolyogtál vissza rám.
Elfogadtál olyannak, amilyen vagyok.
Becézgettük, szeretgettük egymást.
Nem sietősen, hanem kiélvezve minden pillanatot...
Ajkaimmal lágyan megpusziltam a homlokod,
orrod, szád, nyakad, mellkasod,
majd végigsimítottam a gerincedet,
míg végül tested minden intim zugával,
részletével ismeretséget kötöttem.
Örömöd boldogsággal töltött el.
Ekkor belém hatoltál, és én magamba fogadtalak.
Megszűnt számomra a világ, köröttünk minden más semmivé lett.
Csak téged láttalak, éreztelek, akartalak.
Rezdüléseid visszhangot vetettek bennem.
Ritmikus mozgásunk felgyorsult,
szívem a torkomban dübörögve kalimpált,
lélegzetem elfúlt a gyönyör hullámaitól.
Végre valóban velem voltál!
Az volt benne a legcsodálatosabb,
hogy az egészet mély, őszinte szeretet hatotta át.
Szememből ismét könnyek peregtek: a boldogság könnyei...
Könnyek: Harcos Katalin vers - Elmondja Ujvári Zsuzsanna Luca
Link
MÉG VÁRLAK...
Minden óra és perc közelebb hoz.
Még várlak. Hiszem, hogy megérkezel.
Talán ehhez a rőt alkonyathoz
te adsz majd színt, amíg beléveszel.
Súgom magamnak: sokat ne várjak,
hiszen enyém volt annyi minden más:
család, gyerekek, munka olyan mód
ahogy teljesüve szinte már csodás...
De a verőfény után is szép lehet
a lenyugvó Nap sugározta pír...
Az alkony még hozhat olyan szépeket,
milyet csak ember elképzelni bír.
Várom hát, hogy mégis megjöjj végre!
Úgy várlak már, miként egy Messiást.
Utolsó ajándékként életemben 
elképzelem, hogy végre rám találsz.
Rám nevetsz, szemedben szikrák gyúlnak
amint megérintem az arcodat.
Derűs szívvel magamhoz ölellek,
s közben fülem beissza halk szavad.
Még egyszer szép leszek. Utoljára.
Csak, hogy téged boldoggá tegyelek.
Nem nézek félve éveim sorára,
s hálásan szorítom a két kezed.
Te átölelsz, és én úgy szeretlek,
ahogyan nő már csak akkor szeret,
ha tudja, hogy már nem kap több szerelmet,
mint az utolsót... az egyetlen egyet.
Még várlak... bár alig hiszem már rég,
hogy mégis egyszer majd megérkezel.
Szívemben most is ott lebeg az árnyék,
pedig tudom, hogy bízni, s hinni kell.
Harcos Katalin: MINT AKI HAZATÉRT
Vendéged voltam tegnap éjjel.
Úgy fogadtál, mint aki hazatért.
Amint beléptem az esti széllel
hajam borzas volt, s a szívem remélt.
Karodba zártál, s hajamba fúrtad
arcod, úgy suttogtad: - Isten hozott! -
S én boldogan feledtem a múltat,
amikor rám senki nem áhított.
Kabátom letéve, kék ruhámban
csinosnak éreztem akkor magam.
Kecses cipőmben szép volt a lábam,
s tudtam: tekinteted végigsuhan,
pásztázza arcom, alakom s bokám
és kedvtelve, jólesőn nézeget.
Úgy tűnt, nem csak te vagy a csodám
de én is egy csoda vagyok neked.
Magadhoz vontál és oly gyöngéden 
Kezdtél el ruhámból kibontani
hogy a ránk boruló téli éjben
csak sóhajod lehetett hallani.
Kibukkant a vállam, s te csókoltad
máris, öleltél ahogy senki még -
derekamat szorosan karoltad,
míg fölénk borult a csillagos ég.
Öleltél tüzesen, szenvedéllyel
és én vágyón boldoggá tettelek
Megtöltötted az éjt új mesékkel
s én őszinte szívvel szerettelek.
Vendéged voltam tegnap éjjel
s úgy fogadtál, mint aki hazatért
Soha semmi mással ez nem ér fel
Bármit odaadnék az álomért.
MIT MONDANÁL
Mit mondanál,
ha most kezedbe tenném két kezem,
tekintetemből sütne az érzelem,
s csókra várón lehunynám a szemem?
Mit mondanál,
ha fejem a válladon nyugodna,
vagy ajkam kis pilleként csapongva
csókolna, és szerelmet susogna?
Mit mondanál,
ha éreznéd testemben a vágyat,
ami érintésed nyomán támad,
s tűzként ereimben szerteárad?
Mit mondanál,
ha szám szerelmesen súgná neved,
ha kitárnám feléd a szívemet,
s átadnám legféltettebb kincsemet?
Mondd, mit mondanál?
NINCS SEMMIM...
Nincs semmim, mégis gazdag vagyok
mert enyém a végtelen, kék színű ég,
amelyből két szemed rám mosolyog,
felidézve a tiszta tenger színét.
Enyém a napfény is , mely rám ragyog,
sugárkezével forrón átölel
bearanyozva minden új napot,
hisz minden nap új reménnyel jön el.
Enyém a Hold, mely lopva rám nevet
álmokat hozó sápadt éjeken,
amikor halkan suttogom neved,
s karodban ringatsz álomréteken
ÖRÖKKÉ TIÉD ...
Úgy éltem eddig, mint fényben az árnyék.
Bezárkóztam magányom sűrűjébe.
Úgy, mintha ezután sose vágynék
ki a nyüzsgő életbe, fel a fénybe.
Aztán egy fénysugár belém hatolt:
rám találtál, s én magamra leltem.
Újult lélekkel, mint aki sose'volt
magányos, most élek, lásd, önfeledten.
Figyelmed lámpásként fényt hozott,
éjembe szavad reményt és életet...
S míg lelkemben nemrég még csend honolt,
ma szertelen ontanám rád kincsemet.
Kiáltanám a világba titkomat:
szívem a szívedbe társra lelt!
Idő nem bírhat le, sem fájó gondolat,
hisz szerelmem örök, s a sorsunk, ím betelt!
50 ÉV....
50 év elmúlt. Fél évszázad!
Átéltem borút és derűt,
lelkem hol apadt, hol megáradt,
kóstoltam édest, s kererűt.
Voltam én kisdobos egykor,
s titokban templomba jártam,
áldoztam alkonyatkor,
de megváltásra sosem vártam.
Hittem jóban, szépben, szerelemben,
könnyek közt szültem két gyermeket...
most szeretlek téged önfeledten,
s a magányom osztom meg veled.
Az évek súlya már néha nyom.
Feledném a száguldó időt!
Veled szép lehet még alkonyom,
bár estém sosem lesz már délelőtt.
Két férj, két szerelem, két gyerek....
bár sorsom kovácsa magam vagyok,
hogy jól tettem így? Kételkedek.
Tán jobb, ha múltamról hallgatok.
Szégyellnem persze nincs mit,
de büszkélkednem se sok!
Mérlegre téve létem éveit
itt ásítanak szürke hétköznapok.
Ha távozom, nyomot alig hagyok.
Lányaim, és pár kusza vers talán...
Mint tengerparton a homok,
elsimulnak a hullámok után.
VALAKI HIÁNYZIK..
A szívem fölött elsuhant egy árnyék;
Valaki hiányzik, valami fáj még;
valószerűtlen, zord messzeségben
valakit várnék,
de el sosem érem.
Valaki alszik; álmatlan álmot.
Nem ismeri még a csodás világot,
amit a szívem nekem teremtett
s álompermettel dúsan telehintett
Valaki moccan; álmodik mégis?
Talán mellette ott vagyok én is?
Karjába bújnék, ölelni vágyom,
de távol van tőle az én világom;
Valaki néha nagyokat sóhajt;
valamit suttog; valakit óhajt.
Megszeretgetném,
hogyha tehetném,
hogy boldog legyen,
csak azt szeretném.
Valaki itt van; álmodom álmát;
én már meglestem az ő világát.
Titkon velem van megint az éjben,
s ajkam a csókját ízlené éppen.
Valaki mégis karjába kapna
egy titokzatos, szép pillanatra.
Valakit hívok,
valakit vágyok;
kísértenek most
szerelmes álmok.
Valaki elment,
de visszavárom.
Nélküle üres az én világom.
Valamit titkon megsúgok csendben:
boldogok lennénk szép szerelemben.
JÓ ÉJSZAKÁT...
Ne hagyd elveszni, az álmok kellenek!
Küzdöttem én is ellenük sokat,
de álmok nélkül élni nem lehet;
kell hogy csapongjon a vágy, a gondolat!
Lehunyt pillákkal, lásd, veled vagyok.
Nélküled üres lenne minden megint...
az érzés, ami áthat, felragyog,
mint a napfény mely minket melegít.
Úgy szeretnék végre hozzád bújni,
hogy beszívhassam bőröd illatát,
ölelő, óvó karodba besimulni,
s érezni leheleted lágy fuvallatát!
Testedhez testem tapadna akkor,
forró ajkad végre megcsókolna,
s e szépséges, vágyott pillanatkor
szerelmem valóban a tied volna.
Csapongó álmaimban lásd, szeretlek.
Oly jó lenne egyszer úgy felébredni,
hogy karodban fekszem, és ölellek...
s ne kelljen reggel mindent elfeledni!
Csak adni vágyom, elvenni sosem!
Csak szeretni, és nem ellopni mástól...
csak érezni, hogy van még érzelem,
ami megment a dermesztő magánytól.
Ne hagyd az álmokat! Legyenek veled!
Népesüljön be velük minden éjszakád.
mert álmok nélkül élni nem lehet.
Álmodj hát velem! Szép jó éjszakát!
Jó éjszakát szép álmokat.wmv
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Harcos Katalin |
|
|
|
Címkék: legcsodálatosabb, megkönnyebbülten, végigsimítottam, megszeretgetném, fénynyalábokkal, felsóhajtottam, biztonságoddal, elcsendesedjek, legféltettebb, becsúsztattad, kétségbeesett, büszkélkednem, beszélgettünk, megsimogattam, gyönyörködtem, nehézségeimet, lemosolyognak, szenvedéllyel, tekintetemből, valószerűtlen, meghallgatnám, álompermettel, beszívhassam, megpusziltad, messzeségben, sugárkezével, megtöltötted, érintésedtől, simogattalak, megcsókoltad, szempillámat, szeretgettük, bújócskázott, megöleltelek, ismeretséget, boldogsággal, pillám mögött, világ elől, tiéd vagyok, legszentebb ajándék, álmok kellenek, napfény mely, tied volna, dermesztő magánytól, mindent elsöprő, szemedbe néztem, válladon sírtam, utóbbi idők, kezeidet becsúsztattad, ruhám hasítékán, derekam táján, mellemre helyezed, Harcos Katalin, HARCOS KATALIN, ÁLMOD LENNÉK, ÁLMODJ VELEM, ÁLMODTAM VELED, FOGD KEZEM, KELLENEK AZ ÁLMOK, Elmondja Ujvári Zsuzsanna Luca, MINT AKI HAZATÉRT, NINCS SEMMIM, ÖRÖKKÉ TIÉD, VALAKI HIÁNYZIK,
|
|
Offline
