Fecske Csaba - Fecske Csaba,FECSKE CSABA,József Attila-díjas,ARANYAT REJT NYÁR,ÁMOR MOSTOHÁI,ELREJT AZ ÉJ,FARSANG FARKA,IGEKÖTŐK BALLADÁJA,LÁVA ALATT,Köszöntő Vége,NEGYVEN FELÉ,NYÁRI KÉPEK,NYÁRVÉGI SANZON,ŐSZI ESŐ,PICI VERSBEN PICI PÉK,SZERELMES KÉRDÉS,SZÉLNEK ERESZTLEK,TÉLI TÁJ,ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ,VIRRASZTÓ SZÍVVEL, - menusgabor Blogja

Továbbiak »

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Fecske Csaba

2016-04-02 20:00:13, szombat

	FECSKE CSABA Fecske Csaba (Szögliget, 1948. március 10. -) József Attila-díjas (2008) magyar költő, publicista. . Az Észak-Magyarország publicistája. ARANYAT REJT A NYÁR A nap már hazaszállt: elfogyó, sárga folt - Az égi vizekben fürödni kezd a hold. Fürödni kezd a hold. A fűben csöpp bogár. Végtelen mezőkön aranyat rejt a nyár. Aranyat rejt a nyár. Mezítláb jár a csönd. A földön béke van, s fényesség odafönt. ÁMOR MOSTOHÁI cserepes volt az ajka reszketett nyelvét mohón a számba dugta a férje várta otthon s két gyerek nővéréhez megy azt hazudta kezembe bújtak lányos mellei hamvasak voltak mint az alma kiböjtölt nagyon kellettem neki nyöszörgött mintha haldokolna mi minden történt velünk akkor ott ahogy ember csak tud szerettünk a mohó vágy föléje boltozott szemünkből a világ el-eltűnt amint farát riszálva ringatott kóválygott az ég felettünk CIGÁNYLÁNY S akkor a nagy vigalom közepette darázsderekú lány ...... libbent táncra kacér mozdulatokkal a rét zsenge gyepén. Haja ében, az ajka cseresznyepiros volt, ...... gödrös az arca. Szemét tágra nyitotta: az ég minden csillaga ott ragyogott két szembogarában. ...... Csimpolya szólt s hegedű, ropta a táncot a lány, egyre veszettebbül röpítette a lába, miközben ...... melle ficánkolt, mint zsákban a fürge malac. Kis suttyó kölyök ott álltam, s lestem megigézve ...... sóvár szemmel a lányt, őt, aki észre se vett, kontya kibomlott és égő arcára ráborult az ...... ében hajzuhatag, s ő szaporázta tovább, járta a vad táncot. Már harmat szállt le a fűre, ...... s fényét álmatagon szórta a földre a hold. Őrülten kalapált a szívem, bámultam a táncost ...... esdve szavát, mosolyát, lenne csak egyszer enyém! Aztán vége szakadt a zenének, a táncnak, az éjben ...... sápadt fény libegett fűzek ezüst levelén, elnyugodott a cigány tábor, csak a szél kalamolt még ...... alvó sátrai közt és a tücsök ciripelt. Mint fészkén a madár, lapítottam a tüskebokorban, ...... hátha nem alszik a lány, s láthatom újra talán. Látni akartam, látni csak egyszer még, epekedtem ...... - s lám máris suhanó árny feketéllt a mezőn. Összefonódva zuhant egy férfi a lánnyal a fűbe, ...... szívem majd kiszakadt, könnybe borult a szemem, könnyeken át is láttam, a két test hirtelen egy lesz, ...... s mint aki ölni akar, dúlja a férfi a lányt. Annak lágy öle nyelte mohón, mit a kanja belévert, ...... s úgy lihegett, nyekegett, mint kit a lelke hagy el... Másnap a tábor hűlt hamuját leltem csak a réten, ...... pernyét és kormot fújt teliszájjal a szél. Útnak eredt a cigánykaraván, elment a leány is, ...... csillagos éj-szemeit nem feledem soha már. ELREJT AZ ÉJ elrejt az éj sűrű bokra felhő szállt a csillagokra ködbe vész a hegyek orma ami van mintha nem volna nesztelenül jön az álom csillagot hoz aranytálon csönd honol a puszta tájon lábnyomodat nem találom ÉN MEG ÉN Ha én nem lennék, Kié lenne a ruhám, Kié lenne anyu, És apu meg a kiskutyám? Tudnák-e vajon, Hogy nem én vagyok Az a kisfiú, aki Új biciklit kapott? Hiányoznék-e ha Nem én születek nekik, Szeretnek-e engem, Vagy azt a másikat szeretik? FARSANG FARKA Ez már csak a farsang farka, jókedvünket fenjük rajta, töltsd meg a kupát, öleld át a kapufát Letapossuk a tél bütykét felszítjuk az öröm üszkét ködmön kacagány, huncutságból van a lány szedd a lábad szaporán, nem kelünk holnap korán, sej-haj cibere lyukas az ég közepe FÁK Kiles a ráncos arcú ősz a ködvár ablakán - Ijedten ejti levelét a földre a platán. Hatalmas terebélyű vén tölgy alatt, svájcisapkában hever ezernyi makk. Akáclevél zörren a szélben, már oda ez a nyár is, himbálja piros lampionját búsan a hólyagkláris. kivilágitják az estét piros csipkebogyók. csönd van. A bokrok elrejtik nyelvük alá a szót. FEHÉR, FEHÉR Zúzmara izzik törékeny ágon. Szirmát kibontja téli virágom. Hófehér csipkét bolyhoz a vad fagy. Hályogos szemmel bámul az ablak. Cinege bóklász zúzmara-fűben. Panaszos hangja szól keserűen. HAJNALODIK Liliom-papucsban álldogál a hajnal, berzenkedő lomb közt szél játszik a gallyal. Bíborszín napkorong görnyeszti a bércet, eltűnnek a lápról a kócos lidércek. Rigó füttyent hosszan, a kert beleborzong, tökvirág kürtjében aranysárga csönd bong. Terelik a csordát hegyi legelőre, vérhólyagot ostor üt a levegőre. Hancúrozó fényben fölszárad a harmat, lágy fű cirógatja mezítelen talpad. HAPCI És jött a nátha És azt mondták: hátha És azt mondták: talán És azt mondták: lehet Ez egy gonosz bacilus! Mást mit tehetnénk most Hívassunk orvost! És futott a doktor Egyszer és sokszor És tablettát nyeltem És cseppeket nyeltem És nézték a torkom És nézték a nyelvem Hogy talán hogy hátha Előkerül a nátha! HÓ HULL havazik mintha egy láthatatlan falról peregne a mész IGEKÖTŐK BALLADÁJA x. minden törvényt betartott akinek tudott betartott hitem reményem kitartott pedig nem voltam kitartott mikor kirúgtak berúgtam kicsit a hámból kirúgtam sok-sok bajomat feledtem de olykor már-már feladtam robotoltam csak aléltan mondják jövőmet föléltem csak egy senki lett belőlem s mennyien élnek belőlem JÓ LESZEK Ezentúl jó leszek, állíthatom, reggeltől estig, tetőtől talpig csuda jó leszek! A füleimet ezentúl mindig megmosom, rendbe rakom a ruhám, tiszták lesznek a körmeim, köszönök szépen mindenkinek, azt teszem csak, ami szép és jó, ha már jó leszek, és ezután az leszek! Nem verekszem, nem húzom meg a lányok haját, semmit sem teszek, amit nem szabad, a legeslegjobb gyerek én leszek, ha majd nagy leszek, mert ezt a sok jóságot észben tartani azért nem tudja egy ilyen kisgyerek JÓ VOLT jó volt gyereknek lenni jó volt ha volt mit enni emlékszem én mindenre mindenben mindig egyre nem szegte kedvem semmi életem van ezernyi lelkem incselkedve száll előled karvaly-halál jó volt gyereknek lenni jó volt csak lenni lenni vágyam mint lepke lebben Isten fürdik szívemben s megtörli magát bennem önmagát adta ennem emlékszem télre nyárra mezőn kéklő katángra mohos kávájú kútra hűs vizét iszom újra jó volt gyereknek lenni mindenben benne lenni az ég kéknél is kékebb volt a tárgyak meséltek vigasza volt a zöldnek tavaszok tündököltek a fényt szememből issza a hold minden szép tiszta jó volt gyereknek lenni már nincs belőle semmi egyedül én maradtam emlékeim salakja a halhatatlan létből egy pillanat sincs többé egy ágyba fekszik immár soha és mindörökké jó volt gyereknek lenni itt lenni lenni lenni KÉT KIS VERS * Lennél-e béka, ...... ...... sás tövén, ...... ............. nád tövén? Föléd hajolna ...... ...... nyári éj, ...... ............. őszi éj Ragyogna néked ...... ...... csillag és ...... ............. telihold Elfelejtenéd ...... ...... örökre ...... ............. ami volt - * Vágytál-e lenni csillag, valaha Kinek a tükre házak ablaka Ezüstös fénye anyja ősz haja - Szárnya hiába, sosem ér haza LÁVA ALATT megtörtént velünk annyi szép megtörtént ami csak lehet mi ketten voltunk a világ hiába minden füstbe megy ó a tűzveszélyes vágyak szállása mindig porig ég Ámor benzinnel önti le a dőre halandó szivét e földön semmi sem örök mért volna az a szerelem az emlékek mint Pompeit a láva őrzik őt nekem LEPKEBÁL A végtelen nyári réten kezdődik a lepkebál: táncolóknak, leskelőknek szúnyog-banda muzsikál. A sok tücsök is rázendít, szól a talpalávaló, lepke lebben gyors ütemre, ringatózni kezd a tó. Felhők közül bámul a hold, csuda érdekes a bál: vidám táncot rop mindenki, lepke, bogár és fűszál. Lelkes zenész szúnyog, tücsök, önfeledten muzsikál, a gomolygó forgatagban ki-ki párjára talál. Tarka lepke, kék pillangó, titokzatos pávaszem libben-lebben a zenére, nézi sok kíváncsi szem. Nyári réten holdsütésben beh vidám a lepkebál: millió gyöngyöt ragyogtat a tengernyi zöld fűszál. LEPKEHÍVOGATÓ Szállj le, lepke, magot adok! Ha megeszed, többet adok. Mint a szirom, szép a szárnyad, ékessége vagy a nyárnak. Tarka lepke, szállj kezemre! Mondd csak, mi szél hozott erre? Ha majd vége lesz a nyárnak, hová repít gyönge szárnyad? MÁRCIUS Huss tél, fuss, füttyents március! Rikkants rigó vidáman: élni jó! Hó szaladjon, rügy fakadjon, zöldüljön a rét, kölyökszél hordja szét szántó-vetők víg énekét! MONDÓKA boci boci tarka se füle se farka hogy lesz ebből marha hogy fog tejet adni boci neked annyi vágóhídra visznek tiszta húsnak hisznek szívtelen hóhérok a földre tepernek véredet kiontják kimérnek kilóra forró üstbe tesznek kivesznek megesznek boci boci tarka mért nem futsz el marha NAGYMAMÁMNÁL A nagymamánál jó, csak ott jó igazán. A nagymamának sok keze van, de ez igaz ám! Egyik kezével főz, a másikkal mosogat, a harmadikkal fejemen egy dudort borogat, a sokadik kezével kinyitja a tehénen a csapot, s a tehénből máris friss meleg tej csobog. A nagymamánál jó, mert ott van nagyapa, aki a mezőről tücsökszavú estét hoz haza. Fecske Csaba: A nagymamánál / Köszöntő Vége/ Link A NAGYMAMÁNÁL A dombon néhány hallgatag, csenevész borókabokor. Közöttük kecskék legelnek: szakállukon megül a por. Aranyba fordul már a búza, telt kalászú bennük a remény. Tarkállik pipacs, imola: napfény-írta sok szép költemény. Kár egy könnycsepp, gördül hegyek mögé a Nap. A vízen fecskeszárnnyal ejt sebet az alkonyat. Mintha csak álmában kondulna úgy szólal meg este a harang, s mint pitypang pihéje száll, lebeg az alélt falu fölött a hang. NAPONTA eszembe jutsz és várni kezdelek fél öt körül meghallom lépteid a lépcsőházban s mint egy gyermeket az ismerős hang jókedvre derít várom hogy lenyomjad a kilincset és megjelenj az ajtóban szemed mindent elárul ha rád tekintek meglátom a benn rekedt könnyeket mint hogyha fejfájásom múlna el amikor megjössz elviselhetőbb leszek magamnak te meg szép leszel attól hogy téged látlak s nem egy nőt és elcsodálkozom hogy létezel s szebb lesz a szép a sorsom élhetőbb NEGYVEN FELÉ Az ember így negyven felé már belátja, erénye talán nincs is, csupán hibája, tudja, megcsalta szerelme, barátja, s egyedül van, mint egy sarki jéghegy, többé nem lesz szállása új szenvedélynek. Szinte észre sem vette, elmúlt az élet. Sajnos nem adatik újabb lehetőség, nem másítható meg a múlt, s a jövő még úgy sem, nem tudni, csupán sejteni, mit hoz, egyre több fals hang vegyül a tiszta hanghoz. Eltűnődik olykor az ember, nem érti, a gyerekkor még mindig miért kísérti? Saját arcát fiáéban újra látja, szereti őt, a magzatát, a barátja, olykor mégis mintha ádáz ellensége volna, az dühíti tán, hogy a helyére lép, hogy felesleges, azt mutatja máris? A semmi sivatagában kis oázis a lét, zöldellő fák közt buzog a forrás, tikkasztó szomjadat oltanád, amikor más szomjas félretaszít, mert ő az erősebb, szemében picike zárvány lesz belőled. Az ember így negyven felé már megérti: nem biztos, hogy értelmetlen, mert nem érti, elég tapasztalt, s bölcs ahhoz, hogy belássa, legjobb ha, ami kincse volt, azt kiássa, - hiszen csak az marad meg, amit másnak ad - mielőtt a recsegő tető rászakad. NEM JÖN SENKI Zúg az erdő, szél cibálja, holt levél hull dús avarra. Sas kering, az ég királya, fönn a kéket fölkavarva. Holt levél hull dús avarra, cserjében zörög a dúvad. Fönn a kéket fölkavarva hangos vadludak vonulnak. Cserjében zörög a dúvad, a földet a dér belepte. Hangos vadludak vonulnak messzeségbe beleveszve. A földet a dér belepte, nem hallik már sehol ének. Messzeségbe beleveszve homály lepi a vidéket. Nem hallik már sehol ének, szél az ágat megzörrenti. Homály lepi a vidéket, az ösvényen nem jön senki. NYÁRI KÉPEK A dombon néhány hallgatag, csenevész borókabokor. Közöttük kecskék legelnek: szakállukon megül a por. Aranyba fordul már a búza, telt kalászú bennük a remény. Tarkállik pipacs, imola: napfény-írta sok szép költemény. Kár egy könnycsepp, gördül hegyek mögé a Nap. A vízen fecskeszárnnyal ejt sebet az alkonyat. Mintha csak álmában kondulna úgy szólal meg este a harang, s mint pitypang pihéje száll, lebeg az alélt falu fölött a hang. NYÁRVÉGI SANZON halott rózsák közt bolyong a nyár végigfut a parkon a zápor a strand meg a szív lassan bezár tollpihe s dal lesz a madárból az úton sok tétova lábnyom a sétány platánfái alatt kék füstöt ereget magányom ülepem alatt reccsen a pad szél motoz a büfé-soron még fakul a bodega zöldje lelappadt habbal sír a söröm és eltűnik bennem örökre ŐSZI ESŐ lóg az eső lába lóg és indul máris szomorúan nézem vele tart a nyár is a rozsdás lombokon dühödt szél dörömböl morzsányi sincs már a szívben az örömből PICI VERSBEN PICI PÉK Volt egyszer egy pici pék, Keze-lába pici még. Két szeme két pici lék, Fülei is picikék, Szétálltak egy picikét. Sütött ez a pici pék kenyeret, de picikét. Azért sütött picikét mert a nagyhoz pici még! SZEPTEMBER az erkélyen a muskátli még virít ő nem tudhatja amit én igen hogy ősz van boldogan viseli szirmait mint bálozó lányok a szép ruhákat a nap lassacskán mint a szappan elfogy főpróbája ez már a pusztulásnak madarak tartják az eget szárnyukon a korlátra könyökölve bámulom az utcát életünk zajos színterét a Bükk borongó erdőit messze kék talán most utoljára az őszi hegy a rozsdás lombokat vad szél rázza meg a meg-megroppanó ágak közt rigó keresgél szorgalmasan férget magot aprópénzként gurulnak el a napok utánuk kapok annyi élní való lenne de kezemből minden kifolyik a veszteséget számolni vagyok itt a madarak hangjukkal vermet ásnak a csöndbe tőrt vetnek az elmúlásnak a gazdátlan muskátli még virít mint első bálozó a szép ruháit viseli boldogon selymes szirmait hűtlen szerető a remény csak ámít. SZERELMES KÉRDÉS egyetlen szerelemmel ki lehet-e telelni föl lehet-e fűteni érzelmes szavakkal a rozsdaverte hideg szívet érdemes-e megkockáztatni a fogcsikorgató hűséget ah egy túlméretezett szív könnyen maga alá temethet nem vereséged árnyékát vetíti-e előre a rokoni viszony igened és nemed közt SZÉLNEK ERESZTLEK Nézem a nyár utolsó virágait ahogy koromtalan lángjuk világít a fűszálból a zöld tovaillan hová lesz minden amim van a tövekben elapadnak a nedvek talán nem is vagy csupán kereslek. SZÜLEIM Hömpölygő, lágy szelek, Sarjadzó fények Balzsamozzátok be Testét két szülémnek, Lelkét vidítsátok Én két jó szülémnek! Parázsló alkonyon, Viola-homályban Szemük hunyó tüzét Fellobogni lássam, S pipacs-piros vérük Erek lugasában! Könnyük ne havazzon, Májuk ne reszkessen, Erejükből huncut Mosolyra is teljen, Süldő örömüket Hizlalják föl ketten! TÉLI TÁJ hegyek nagy fehér bálái a láthatáron túl az égi gyapotszüreten a dolgos csend birodalmában zúzmarás idegvezeték tél van kívül és belül lépést se kell tenned kisujjadat sem mozdítanod érdekében farkasszemet nézel a vicsorgó faggyal pilláid fehér nádszálai mögül csikasz les kíváncsiság félelem kilátszik a varjú a hóból egy-egy rossz lépés az időből megperzselődött szavak a szájban fölcserélt sérelmek az emlékezetben gyűrött mosolyt cipel magával a szorgalmas reménykedő elszégyellem magam hogy jövök én ahhoz hogy itt legyek óvatlan árnyék a járdaszélen A TOJÁS Nagyész királynak, aki - köztudott - nagy ésszel uralkodott, két füle között volt a feje, s mert ott volt a helye, abban őrizte gondolatait. Ez a nagyeszű király egyszer talált egy tojás formájú valamit. Forgatta, nézte, ugyan mi lehet ez a titokzatos szerkezet? A választ kereste, merthogy fontos dolog, abban nem kételkedett. Ám bármilyen bölcs volt, egyedül dönteni nem mert, hívatta hát a főminisztert: ,,Kedves lordom, mondd mi ez itt, ez az izé, valóban az, amire gondolok?" ,,Ó Nagyész király, ez itt, ez az izé egy hogyishívják, vagyis éppen az, amire felséged gondol, mi lehetne más, egy pillanatig sem vitás!" mondta a lord, törölve homlokát. ,,És mondd csak, vajon ki csinálta ezt az izét, vagyis micsodát?" ,,Felség, ha találgatnom szabad, én azt mondom, csakis valamely lovag, lovag vagy herceg, netán király! Mert nézd mily tökéletes, gömbölyded, nem sarkos-szögletes, tenyeredbe fér, de vége nincs, bizony ez egy királyi kincs!" Nagyész király fogta hát Azt a csodálatos micsodát, mely úgymond tökéletes, nem sarkos-szögletes, s tenyérbe fér, ám vége nincs. De jaj! Lepottyant markából a kincs, s hogy lepottyant, vége, szétfolyt sárgája, fehérje, alaktalan ragadós massza lett az a titokzatos szerkezet. Hiába sopánkodott a király és a lord, az a csodás micsoda csak volt. Nagyész király bús lett, mogorva, arca sápadt volt, megnyúlt az orra, országa gondját sutba vetette, csak tűnődött, gyötrődött, a koronát s jogart a kredencre letette, sok-sok felcser, doktor és ápoló igyekezete mind hiábavaló. Ám Nagyész királynak szerencséje volt, látta amikor a kendermagos kis jérce tojt. Tojt egy tojást, mely páratlan, tökéletes, tenyérben elfér, de vége nincs, valódi drága, drága kincs. Nagyész király hívatott százegy szolgát és százegy lovagot, s hintót hozatott, vigyék kincstárába országa díszét, amit a kendermagos jérce alkotott éppen akkor és éppen ott ahol és amikor a király arra járt. A király összehívatta tüstént legfőfőbb tudósait, hogy kisüssék, a kendermagos jércét miképp becsüljék, lovaggá üssék, avagy legyen belőle herceg? Három hétig vitáztak, fejüket törték, s mire végre kiötölték, mi legyen a tyúkocska rangja, megzápult a tojás, az a tökéletes, nem sarkos-szögletes csodás alkotás bűzlött! A tyúkocskát pedig, ó Nagyész király többé ne keresd, mert bár herceg lehetett volna, ha megéri, a szakácsnő főzött belőle finom húslevest! TÜNDÉR Kel a tengerből, habokon táncol, szeme két zöld gyöngy, haja föllángol. Ti-ti-tá-tá-tá, ti-ti-tá-tá-tá. Ködön átlibben, dala ellobban, de ha rád pillant, szive megdobban. Ti-ti-tá-tá-tá, ti-ti-tá-tá-tá. ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ Itt van már az új esztendő Gazdag padlás, teli bendő Kövér malac, pulyka, lúd Hosszú kolbászt, kurta bút. A kamrában száz zsák búza Láb a csizmát el ne nyúzza Teli legyen a fazék Jusson nekem maradék. Tojjék szaporán a tyúkjuk Hogy a rántottát megunjuk Sajtjuk legyen nagy, kerek Hízzanak az egerek. VIRRASZTÓ SZÍVVEL Domb a fejemalja, éggel takarózom, könnyem gyöngye fénylik itt minden bozóton. Hajnalban ha fázom, alszom hát parázson, csillag hamujában melengetem hátam. Ingem mintha fénnyel varrt kökörcsin volna: tapintása bársony, fényes Hold a gombja. Utak szalagával kötözöm a tájat, mesékből jött szókkal sebesítem számat. Derek rühét kéne őszökről vakarni, építeni lángot, sebet behavazni. Mindörökig élni fenn virrasztó szívvel, szerelem-gyehenna tüze melegítsen.

0 komment , kategória: Fecske Csaba

Címkék: fecskeszárnnyal, cseresznyepiros, megperzselődött, megkockáztatni, gyapotszüreten, balzsamozzátok, svájcisapkában, elviselhetőbb, fogcsikorgató, cigánykaraván, túlméretezett, szenvedélynek, lepkehívogató, elcsodálkozom, mozdulatokkal, szembogarában, tüskebokorban, tűzveszélyes, összefonódva, szorgalmasan, farkasszemet, főminisztert, összehívatta, emlékezetben, huncutságból, aprópénzként, elszégyellem, holdsütésben, kivilágitják, hólyagkláris, elfelejtenéd, lépcsőházban, csipkebogyók, nagymamámnál, publicistája, legeslegjobb, fűben csöpp, földön béke, ajka reszketett, számba dugta, férje várta, mohó vágy, világ el-eltűnt, nagy vigalom, ajka cseresznyepiros, fürge malac, cigány tábor, szél kalamolt, tücsök ciripelt, kanja belévert, lelke hagy, tábor hűlt, Fecske Csaba, FECSKE CSABA, József Attila-díjas, ARANYAT REJT NYÁR, ÁMOR MOSTOHÁI, ELREJT AZ ÉJ, FARSANG FARKA, IGEKÖTŐK BALLADÁJA, LÁVA ALATT, Köszöntő Vége, NEGYVEN FELÉ, NYÁRI KÉPEK, NYÁRVÉGI SANZON, ŐSZI ESŐ, PICI VERSBEN PICI PÉK, SZERELMES KÉRDÉS, SZÉLNEK ERESZTLEK, TÉLI TÁJ, ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ, VIRRASZTÓ SZÍVVEL,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]