|
2016-04-08 22:45:18, péntek
|
| |
| |
FAZEKAS MIKLÓS
Fazekas Miklós (Budapest 1948. július 18 - ) finommechanikai műszerész, vállalkozó. Gyermekkorában rengeteg könyvet olvasott, a versek szinte egyáltalán nem érdekelték. Verseket csak jóval később - mintegy 10-15 évvel ezelőtt - kezdett olvasgatni, ekkor írta első verseit is. Tollat - alkotói céllal - így csak 2004-ben vett a kezébe. 2009-ben jelent meg első verseskötete, újabb verskötetei már E-könyv formájában jelennek meg,
,,Még élnek az éjben a kék színű álmok,
még játssza dalunkat a bús hegedű,
de hűs szelek súgják, hogy vége a nyárnak,
halkul a dal, és a szív keserű."
(Részlet: az Édes szeptember című verséből)
Fazekas Miklós budapesti költő mindennapjai
Link
ANNA
Megszeretni egy pillanat műve volt,
Ahogy zöld szemével a lelkembe vándorolt,
Megszeretni egy pillanat műve volt.
Lángolni érte egy pillanat műve volt,
Ahogy gyönyörű ajkain csillant a Hold,
Lángolni érte egy pillanat műve volt.
Meghalni véle egy pillanat műve volt,
Amikor csodás teste szeretve rám hajolt,
Meghalni véle egy pillanat műve volt.
Elfeledni egy Élet nem elég,
Varázsos hangját - Szirének énekét,
Elfeledni egy Élet nem elég...
APA, MIKOR VAN ŐSZ?
Apa, mikor van Ősz?
Amikor majd ,,Holdmadár"
Borzongva száll,
És Smaragdfű is
Zizegő széna már -
Mikor hajadon egy falevél
Arany-vörös álmokról
Mesél -
Amikor szivárvány
Dalt dúdol a Hold,
És udvara az égen
Csak egy fénylő folt,
S az éjben - valahol -
Köd szitál.
Kicsi leány,
Akkor van Ősz,
Amikor szívedben
,,elaludni készül
A Nyár..."
BOLDOG PERCEK
Már régi ismeretség;
A szökőkút, és a lány,
s most ismét feltűnik
a csintalan szépség -
Hajában hervatag,
fehér rózsaszál.
A szökőkút - egy múltbeli kép,
köztük régi szokás, egy vízsugár
a lány tenyerén csókot kap,
de most egy huncut gondolat,
kis sugár önálló életre kél,
s a lány hajához ér, áztatván
a rózsaszálat éltető vízzel -
sikoltva kacag a lány;
Ej, te vízsugár, de jókor is jöttél,
S boldog percek múlnak...
Ám az árnyak
Egyre hosszabbra nyúlnak,
lassan jő az alkonyat,
s a lány búcsút int
a szökőkútnak.
A szökőkút búsan dalol,
de a lány már messze fut,
szerelmese várja
valahol...
A CSEND BIRODALMA
Kezdetben vala az Úr,
S hogy mire gondolt,
Az titok - változatlanul.
Mély sötétségben alatta
Terült el a Csend birodalma.
Nem lévén még a Nap,
Fények nem hullanak
Alá az égből, s a légből
Nem hordoz dallamot a szél,
Az élet a Földön még alig él.
Ekkor történt, hogy az éjben
Egy halk dallam kélt a szélben,
S egy fiú született - megteremtetett.
És hetednapra megszólalt egy kismadár:
Érzed az illatot? Jöjj Ádám - Éva vár...
Ekkor egy fénysugár tört át az éjszakán,
Bíbor koszorú csillant Éva gyöngy-haján.
Ádám ily gyönyörűt még sosem látott,
Önfeledten ölelte magához a világot,
S megszólaltak a hangok,
S megszülettek a virágok.
A CSEND HANGJAI
Határtalan most bennem a csend...
Angyali zeneként csilingel édes hangod odabent -
Hangod;
Mint zúgó vízesés hangja -
Mint öreg torony kis harangja -
Mint ha menny dörög viharban -
Mint Isten, ha szólít szelíden, halkan -
Mint Mikes tengerének mormolása -
Mint apró hullámok játékos csobbanása -
Mint nyári vihar, ha ki sem lát a porból -
Mint lágy szellő, ha búzamezőt borzol -
Mint gyermekek sikongása kint a homokozóban -
Mint Anyám nyugtató szava; jól van kisfiam, jól van -
Mint szívem, mikor dübörög, zakatol -
Mint egy szerelmes sóhaj a távolban, valahol...
Határtalan most bennem a csend,
Csak egy piciny hegedű játszik egy dallamot odabent;
Én is, én is, én is szeretlek,
majd kereslek, majd kereslek.
Halk kattanás, csendes a telefon,
Nem jön már át semmi a vonalon.
Majd holnap is megkeres, ahogy ma is megjelent -
Határtalan most bennem a csend...
CSERESZNYEVIRÁGZÁS
(Japán embertársaink emlékére)
Szívek szakadnak,
Emlékek halnak,
Áldozatai egy régi-régi
Szerelmes dalnak.
S ahogyan Fehér-gyász
Hallik - óceánon át,
Japánban virágba borulnak
A cseresznyefák...
CSODA
Csend van a Nádon, hallgatag álom,
Béka se csobban, csend van a tóban.
Tó vize tükrén csillan a fény -
Szép kicsi tündér fürdeni kél -
Várj tünemény, még el ne szaladj!
Tűnni, ha készülsz, csókokat adj!
Tó vize rebben, állok a parton -
Ó - hol a tündér? Ez csak az arcom...
ELSŐ RANDEVÚ
Oly gyönyörű vagy,
csak nézlek, s szádról
titkon szavakat lopok,
miközben kávédat iszod.
Közöttünk feszül az asztal,
mit űznék távol millió gondolattal,
s ölelném igéző, forró tested,
hisz Te is mindig ezt kerested -
Ezt az érzést, s most kávézol...
Lesütöd szemeid, szád nem szól,
de arcod pírja árulkodón suttog nekem -
Ágyba vágyom véled - Kedvesem...
EMBEREK AZ ÚTON
Sok-sok ember nappal-úton
Fájdalmasan halad át a múlton,
Míg csak éjszakába nem szenderül,
S azon gondolkodik néha:
De jó lenne megtanulni újra
Élni boldog-emberül...
EROTIKA
S mozdul a Nő,
egyre gyorsuló, körző
mozdulatok -
Suttog a Szó;
Kedvesem, örökre
a Tiéd vagyok...
Halk sikoly az éjszakában,
s a kis szobába
lassan beköltözik a csend...
Csak szíveik szédítő üteme
járja őrült, vad táncát
Odabent...
ÉJFÉL
Hópelyhek hullnak,
S ahogy az évek múlnak,
keserűbb a Karácsony -
Könnyízűbb kenyerem, kalácsom.
Úgy elszállt minden,
amiben öröm volt hinnem,
amiért él az ember,
ami bánat ellen fegyver,
magány ellen orvosság -
Hová tűntél Boldogság?
Kérdem éjjelem, nem felel -
Az álom nem vihette el,
hisz álmom oly sokszor boldog.
Ott másképpen mennek a dolgok,
nem az élet keserű fonalát
gombolyítják, Álomország vonatát
más elvek irányítják -
Más síneken futnak a kerekek,
kattogásuk - szeretet, szeretet, szeretet.
Szeretetváros a végállomás!
De szép is ez az ébrenálmodás...
Hópelyhek hullnak -
Karácsonyok múlnak -
Már nem is számolom -
Köddé váltál?
Álomkarácsonyom...
HALOVÁNY NYÁR
Lassan hajnalt mutat az óra,
S a "tavaszhalkította" tóra
Reáköszön a nyár.
Micsoda zsivaj-lárma,
Madarak hada járja
A nád sekélyvizű berkeit -
Mindőjük finom reggelit
Remélvén, s kérvén Fortunát,
Adna terített asztalt mára.
Hatalmas zöld béka háta ragyog,
"reggeli én nem leszek, már itt sem vagyok!"
Mélyen a tó vizében, ahol a déli napsugár
Is csak halványan csillan - áll a békavár.
Hős békánk is ide illan -
Mondván: "ideje aludni már."
Déli, rekkenő hőség a csend -
Ki megtöri, s füttyent,
Csak egy piciny nádirigó
Trillázik: "ebédre szúnyoglárva volna jó."
Fáradtan bandukol alkony iránt az óra,
A "tavaszhalkította" tóra naplemente ragyog.
A halványuló égen, s a tó tükör-vizében
Feltűnnek a legfényesebb csillagok...
HAJNALKÖNNY
Jelenléted valóságos, éles,
mint tört ablak előtt véres
ököl, oly fájdalmasan édes.
Mindig-szerelmed forrón ölel,
most is álmaimban,
kérlek, maradj, maradj még,
még sötét az ég,
távol a hajnal, vár még a jel...
De nyár sugara szemembe kacag,
hajnalkönnye hull,
ahogyan lassan távolodsz,
megállíthatatlanul.
Mosolyod suhan,
szabadon repülsz tova.
Varázsálmom elvitte
egy hajnali kismadár
szerelmes dala...
HOSSZÚ MONDAT
Hajad csillogó ezüstjéből,
mint homokszemek, folynak,
hullanak az Idő, a Múlt, a Semmi
emlékei - betöltve lelked réseit,
sérüléseit, marásokat, fájdalmas,
karmok tépte sebeket,
s ha az idő, minden fájdalom doktora,
gyógyítván sérült lelket,
munkavégeztével egyszer magadra hagy -
porba hullsz, ahonnan vétettél -
s egyenlő lészel csigával, kagylóval,
örök létet kapsz Istentől,
s ez most már fájdalom,
szenvedés nélküli ajándék,
melyet rövidke életeddel
magadnak
megváltottál...
MÁRCIUSI ÁLMOK 
Kárpátok közt szép csendesen
Elaludt egy ország,
Kertjeinkben szabadságról
Álmodnak a rózsák...
,,Fényesebb a láncnál a kard"
S hogy milyen az éle?
Ne akard ezt megtudni,
Mert nem rajongnál érte!
Mit akartok még elvenni,
Kellene az életünk?
Szörnyű lesz a nap, ha csendes
Álmunkból felébredünk.
Kárpátok közt álmaikból
Ébrednek a rózsák,
Halálos lesz a sok tövis!
Véreteket ontják!
NYUGALOM...
S szól egy dal valahol -
Száll az éjben, mint szelíd ölelés,
puha, bársony takaró,
olyan - léleksimogató
a nyugalom -
s a szív - csak dalol,
dalol -
tőlem távol,
valahol.
AZ ÖRÖK UTAZÓ 
Talpam alatt út pora,
ingem szajha rúzsnyoma
szennyezi,
olykor az is megteszi...
Utam honnanból hovába tart,
céltalan - Se folyó, se part
nem akaszt,
s meg nem mondom azt,
vége meddig ér,
tán míg hajt a vér,
s addig meg nem áll,
míg lassabb
a Halál...
Lesz belőlem út pora,
rajt új utazó lábnyoma,
ki honnanból hovába tart,
s nem akasztja se folyó, se part,
míg gyorsabb,
mint a Halál -
De a legújabb
már sorban áll...
ŐSZ LENNE MÁR?
Ébred a hajnal, nyár üde színe
Megtörik ismét az ősz küszöbén -
Ébred a vágyam - egy lánynak a szíve
Megsimogat majd egy boglya tövén...
Lángol a nyár még, de nem bír az ősszel -
Sárgul a fákon a sok falevél -
Gondolatommal a lányt ölelem most,
Véle fut szívem egy rét közepén...
ŐSZI LEVÉL
Emlékeimben él egy őszi levél.
Tenéked írom avar papíron.
Illata: fahéj, takarója: az éj -
Csak a Hold világlik,
S valami zizzenés hallik.
Erdőnkben jártam -
Arany levélkék hulltak 
Lábaim elé, a múltnak
Pillanatait láttam -
Őszi csend ült a fákon -
Sehol egy kismadár,
Sehol egy dal -
Csendes az őszi álom...
*
S miközben a lágy szellő
Viharos társaira vár,
Valahol - egy Kiserdőben -
Utolsó táncára perdül
A szerelemillatú Nyár...
SODRÓDÁS
Sodródunk, mint tengerhullám,
Mit sorsunk, mit Isten szab ránk -
Sodródunk, mint homok a szélben,
Mint hullócsillagok
A bársonyos, tavaszi éjben...
SOSEM VOLT SZERELEM
Úgy hiányzik...
Az el nem csókolt csókok
Veled a nagy nyárfa árnyékában,
az augusztusi forró nyárban -
Úgy hiányzik...
A meg nem történt ölelések,
Veled az erdei kishídon
ezüstholdas éjszakában -
Úgy hiányzik...
Szerelmünk a titkos kis tóban,
s a kelő Nap sugarában
gyönyörű tested víztől csillogóan -
Úgy hiányzik...
Ahogy a parton egy pillanatra
eltakarod magad, de fordulván
szemeid emésztő tüze néz a Napba -
Úgy hiányzik...
Ahogy előtör megállíthatatlanul
Belőled Éva , az ősi vágy,
s hajadból a fehér liliom porbahull -
Úgy hiányzik...
Ahogy karod még utánakap,
de vad mámorodban levegőt markol,
S nékem egy életre emléket adsz
szerelemből, vágyból, romantikából...
SZEPTEMBER ÉS ÉN
Még hívnak a zöldbe az ifjúi álmok,
még elhiszi szívem, hogy van kikelet,
de hunyt szeme van már az alkonyi napnak,
s társa a hűs szél - beléremegek.
Még izzik a szívem a nyár sugarától,
s nem hisz a dalnak, hogy tél szele jő,
de látom a völgyben a vérszínű vándort,
s hullik a fákra az őszi eső.
Biztat a hajnal lángsugarával,
higgy neki vándor, hisz simogat ő,
de jégszíve lészen a nyári szeleknek,
épp születőben a zord temető.
Mondd, ha a tél hava elfedi léptünk,
lángol-e majd az a tűz odabent?
S vágyik-e szívünk az új tavaszunkra,
mint száz ibolyára a hószínű csend?
SZEPTEMBERI GONDOLATOK
Nékem a bársony az éjszínemül lett,
s a bíbor az égen a hajnali fény -
Álmaim ekkor a létbe merülnek,
éled a város, és ébredek én.
Álmaim egykor, az ifjú időkben
telve levének a vágy színivel -
Léte ma már ilyen őszülő főben
szinte a rég igazát veszi el.
De most is a Nyárban, ha mennek a lányok
az út közepén, biz utánaszalad
képzeletem, és ha csábos a ringás,
a vágy ölelése szívemben marad.
Már rég nem öleltem a vágy-teli testet,
mit Nő ölelése a Férfinak ad,
de, mint moziban az a film-teli vászon,
színes az emlék, bár éjbe halad.
Ha adna az ég nékem múltbeli létet,
más színű lenne az éjbeli lány.
Tűzvöröset, és a napszínű sárgát
éjszínül szórnám a lába nyomán.
SZEPTEMBER MÉG ÉL
Még nyílnak a kertben a nyári virágok,
Még égeti színük az én szívemet,
De túlnan az úton egy ács dala harsog,
Készül a házon a Téli eresz.
Még ifjú a szívem, bár hatvanat látott,
Még hajkoronám is a vállamig ér,
De éveim közben a színe már váltott,
Szürke az árnya, s a szála fehér.
Még forró a dallam, még szólnak a hangok,
Zengik a húrok az én dalomat,
De érzem, ha egyszer elejtem a lantot,
Nem keresik majd az én nyomomat...
SZEPTEMBERT ÉLVÉN
Kandalló tüze égeti szívem,
Fény-parazsában táncol a Lány -
Feltűnik egykori - múltbeli - képen,
Mily gyönyörű volt a Nyár derekán.
Míg szálltak a lángok, szálltak a táncok,
Szálltak az évek a semmi felé,
Éjszakaszínben, a lobbanó fényben,
Sokszínű múltam, mi végleg enyém...
SZERETLEK MÉG ÉN
Még nyílnak az éjben az édeni álmok,
Még perzseli szívem a lángszínű vér,
De nézd csak, a nyárfalevél színe váltott,
Zöld, üde hátán már barna az ér.
Szép szemű álmom az éjbe kacsingat,
Vágyom a csókot, amíg az enyém,
De tél szele már színes lombokat ringat,
S halkul a dallal a vágy, a remény.
Mostani vágyam az égbe kiált még,
Férfierőm soha el nem apad,
De szép szeretőm szeme fényes ajándék,
Meddig enyém még, mi dalra fakaszt.
SZÍV
Mit akar a szív, mit az ember,
kimondani szóban nem mer?
Aki érzi, így is érti,
aki meg nem, hiába kérdi.
Néma a száj, de a szem beszél -
hallgat a szív, már nincs remény.
Az öregség rögös országútján
egy meghasadt szív botladozik némán...
TALÁLKOZÁS
Lassan, fejed lehajtva,
sétálva érkezel -
Már látlak,
de két karommal
még nem érlek el -
Állj meg, maradj még,
perdülj egy lassú táncban,
látni akarlak, most így,
ahogyan vagy,
a kék ruhádban!
Csak nagyon lassan érintelek,
szíved reszket, könnyeket ont
két szemed,
s amint a szerelmes testek
éhesen egymásnak esnek,
langymeleg patakok árja,
könnyek, szerelmünk gyöngyszemei
hullnak a kék ruhára.
Arcom gyönyörű hajadba fúrva
kérlek, ne!
Még hadd maradjon a ruha -
még hadd forduljak Veled egy táncot,
az első táncot,
s aztán majd levetve minden más,
most kezdődik el köztünk a végső,
az utolsó,
a "ténylegfelvonás"
TAVASZ ÚTJAIN
Nehezen húz a déli harang,
Fagyos még a kötél -
Hisz még alig múlott el a tél.
De a parkban már tavasz csendül,
Kis madarak dalában fürdik a táj,
S odalent a talajon
Ibolyacsapat búvik át a száraz, téli
Avaron - csoda-kék illata száll.
Valami kis sárga is igyekszik már
Kifelé, s lesi lépteim nyomán a fényt.
Most hűvös a pad, ahová pihenni térek.
Ibolyák, és árnyak - régi szellemek - járnak
A park útjain, de nem feled a lélek,
S nem feled a folyó. Kis hídjának
Korlátján át gondolatok hullnak, emlékek,
A múltnak otthagyott dallamai -
Szinte hallani a szénahordó lányok
Kacagását (oly szép volt az a lány,
Ma sem lelni a faluban mását...)
Az út végén a két ismerős fa elköszön.
Ni-csak - madárfészket őriz egy ág,
S odakint csodálatos a fényözön -
A Nap a hegyről lefelé már sétálva jön,
És a sötét fenyvesből Tavasz illata száll.
Oda pedig, a kémény mellé, a fészekbe
Várható az a tavalyi gólya-pár...
ÚGY SZERETNÉM...
Úgy szeretném a múltat visszahozni!
Fiatalságom újra birtokolni -
a megtört szívek - fájó emlékek -
ma már biztosan másképp tenném ezt...
Úgy szeretném a múltat visszahozni!
Sok elrontott dolgot orvosolni -
sok letépett virágot vigasztalni,
s akik valaha szerettek, átölelni...
Úgy szeretném a múltat elfeledni!
Sok fájó dolgot eltemetni -
sok sérelmet nem emlegetni,
és ezt a világot megszeretni...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Fazekas Miklós |
|
|
|
Címkék: tavaszhalkította, finommechanikai, munkavégeztével, álomkarácsonyom, ténylegfelvonás, hullócsillagok, éjszakaszínben, megteremtetett, gyermekkorában, szerelemillatú, léleksimogató, szeretetváros, embertársaink, gondolatommal, változatlanul, lángsugarával, cseresznyefák, gyöngyszemei, gombolyítják, verseskötete, kisasszonyok, hajnalkönnye, megváltottál, kertjeinkben, szabadságról, tengerhullám, legfényesebb, romantikából, szúnyoglárva, ibolyacsapat, ébrenálmodás, mindennapjai, madárfészket, megszólaltak, megszülettek, karácsonyok, versek szinte, szív keserű, őszi bálba, egész vidám, utca véget, pillanat műve, lelkembe vándorolt, fénylő folt, csintalan szépség, lány tenyerén, huncut gondolat, lány hajához, rózsaszálat éltető, lány búcsút, szökőkút búsan, halk dallam, Fazekas Miklós, FAZEKAS MIKLÓS, AHOL AZ UTCA VÉGET ÉR, MIKOR VAN ŐSZ, BOLDOG PERCEK, CSEND BIRODALMA, Jöjj Ádám, CSEND HANGJAI, Mint Isten, Mint Mikes, Mint Anyám, ELSŐ RANDEVÚ, EMBEREK AZ ÚTON, HALOVÁNY NYÁR, HOSSZÚ MONDAT, MÁRCIUSI ÁLMOK, ÖRÖK UTAZÓ, LENNE MÁR, ŐSZI LEVÉL, SOSEM VOLT SZERELEM, Belőled Éva, SZEPTEMBER ÉS ÉN, SZEPTEMBERI GONDOLATOK, SZEPTEMBER MÉG ÉL, SZEPTEMBERT ÉLVÉN, SZERETLEK MÉG ÉN, TAVASZ ÚTJAIN,
|
|
Offline
