Gyurkovics Tibor - Gyurkovics Tibor,GYURKOVICS TIBOR,József Attila-díjas,ANYÁM-APÁM SZERELME,HOSSZÚ ÚT ZSOLTÁRA,ISTEN VÁLASZTOTTJA,LEVÉL KÖZT,LESZ VELÜNK,MINDEN LEVÉL,RÉGI EMLÉK,TÉKOZLÓ FIÚ,UTOLSÓ LEVÉL,VALAKI SÍR,VILÁG CSUDÁJA, - menusgabor Blogja

Továbbiak »

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Online

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Gyurkovics Tibor

2016-05-07 21:00:11, szombat

	GYURKOVICS TIBOR Gyurkovics Tibor (Budapest, 1931. december 18. - Budapest, 2008. november 16.) Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, pszichológus ANYÁCSKÁM Gyógyíts meg, édes kis anyám, ki odaát is gondolsz rám, ki izzadt tenyeredbe rejtve nyújtottad gyógyszereid: "vedd be! És üss pofon, ha nem használ!" Anyám, édes kicsiny anyám, te vagy az egyetlen talán, aki aggódsz kicsinyedért, hatvanhatéves fiadért, nyújtsd mégegyszer a tenyered, és ígérem, hogy jó leszek, nem töröm össze az edényt, se a szívedben a reményt, ha felnövök, ha nagy leszek, mindig veled ebédelek! AKI MEGÉRKEZETT Nincs módom megérkezni, nincs már meg az az út, amin az ember ennyi baj után hazajut. Nincs meg a hó, a fákból kivonták a telet, amin keresztül lábol, aki megérkezett. És elsötétítették a hosszú ablakot a függönyök, a lepkék vagy épp a benn lakók. Pár száz lépés a sorban hiányzik, az a táv, amíg az ember jobban megérti önmagát. - Haza akarok menni - ezt mondja a beteg, az utas és mindenki, aki megszületett. ANYÁM-APÁM SZERELME Anyámnak szép írása volt, akár a menüett, úgy kanyarította alá a kecses betüket, keringtek és lebegtek és perdültek, mint a tánc, apámra kacskaringatón fonódott így a lánc. Anyám azt mondta: nem jöhet, mert fél, nem szereti, apám azt írta: mindenét fölajánlja neki. Anyám azt írta: nem lehet, apám azt, hogy muszáj, és röpködtek a levelek és suttogott a száj. Anyám mindíg ellenkezett, azt írta, hogy ne, ne! Apám a levelek között csak fuldokolt: te, te! Forogtak, lengtek a betűk, kulcsoltak, mint a lánc, és így lett egyre szabadabb és szédítőbb a tánc. ARC Bejön egy arc és nem megy többet el. Egészen behajol a képbe. Tapogatózó ujjunk alatt ver a homlok érverése. Nem gondoltuk, hogy ez lesz az az arc. Nem néztük jól meg az ablakkeretben. De tarkójára tűz a nap és értjük őt már egyre fényesebben. Nem gondoltuk, hogy ez lesz az az arc. Szabálytalan az orra, szája, de közelebb jön és pontosan kirajzolódik minden vonása. Mert hátulról kap megvilágítást, hogy fölragyogjanak könnyű ujjai. Bejön, leül, levetkezik. És nem tudjuk már elbocsátani. ÁLDÁS Megadatott még úgy szeretnem, ahogy még sosem szerettem, hogy kitárom az ablakot, és látom hogy a nap ragyog. Hogy bedől a fény a szobámba, A szemembe, szívembe, számba, és én magam is ragyogok. Megadatott. Szikrázik, száguld rejtekem lopódzik be a naplemente, mielőtt lebukik a nap, arany sisakban lássalak. Téged, akit még úgy szeretnem megadatott, ahogy nem szerettem senkit se, talán csak Istent, ki benned végül is fölismert: hogy fény vagyok, hogy szép vagyok, s övé vagyok. Megadatott. BÉKE Még egyszer fölrepülni az ismeretlen égre, s a lengő madarakkal azt kiáltani: béke! Hol van az a szabadság? És hol van a mi tájunk? Mi örökösen égünk, mi örökösen szállunk! Kapaszkodunk a vékony, folyékony levegőbe, műholdak és rakéták között úszunk előre. Mi folyton szeretünk csak, szemérmes szerelemmel, vergődünk hosszan, árván, ahogy a másik ember. Föllobbanni a légbe, hol a napsugár özönnyi, Isten kitárt világát még egyszer megköszönni! CSODA Én látom őt - és ő lát engem valami tükörszerelemben én benne - ő bennem ragyog egyedül és ketten vagyok. CSÓK-VERS (Salfedi bohócmester dala) És mi lenne ha csókolnálak mert csókolnálak ha csókolnálak a végkifejlésig a bánat örömével csak csókolnálak amíg eltűnnél csókolnálak amíg a válladon a szárnyak - csókolnálak - kibomlanának fölemelkednél - madárszárnyak melegével - csak csókolnálak - egekbe lebegne a lábad s én csókolnálak csókolnálak... EGY TÜCSÖK Van egy tücsök a kertben, egyedül énekel, nem tudom miben bízik, hogy mit érhet el, mert ilyen kitartóan csakis az énekelhet, aki még utoljára reméli a szerelmet. ERDŐ Ó, istenem, de csoda volna, ha az erdő megsokasodna, még erdőbb lenne, csupa gyémánt, és én ott állnék benne némán. Egy madár ülne fönn a fákon, amilyenre én magam vágyom, nem szólna, csak reám meredne, és az én könnyem megeredne. FECSKE El kéne szállni fecskemód csak nincsen hozzá fecskekód nem ismerem a jeleket villanydrót kottafejeket nem ismerem a csapatot amelyik eliramodott talán a csapat jelleme és kitartása kellene verdesni még a levegőt a tükörtengerek fölött és visszajönni ha a nyár megint fecskékért kiabál Jövök jövök! - azt mondani ahogy a fecskék hangjai Megyek megyek! - így fecsekül minden emberben fecske ül a fecskejaj a fecskekód el kéne szállni fecskemód. FELESELŐ Tudod, hogy mi a szerelem? - hogy vele igen - Vele nem Hogy mi a tűzbocsátkozás? - csak ő legyen és senki más Az utcán meg sem ismerem - még szemhéját is szeretem! Minden mozdulata hamis! Mosolya, csókja - Akkor is! Torkomig ér gyűlöletem: senkivel se - Vele igen! És kerülöm és megvetem és átkozom - és szeretem! Őrült vagyok és lángolok karjában - mint a csillagok. GYÖNYÖRŰ De gyönyörű az őszi táj a sárga nyár is égre száll feltündököl a láthatár gyönyörű őszi táj A felhő csupa buborék közötte vékony kék az ég a szél kiáltja szerteszét: ne még ne még! Kiröpül az egész határ - de gyönyörű az őszi ég - a szél süvítne még: ne még! amit gyűjtött a sárga nyár a szél süvítve vitte szét soha nem adja vissza már ez a gyönyörű őszi ég amit röpít a kék határ soha nem adja vissza már se ősz se tél se ősz se nyár! HAGYATÉK Mindent neked akartam hagyni, mint egy hatalmas hagyatékot, hogy mikor meg akarok halni, legyen "vagyonomhoz"elég jog. pedig ez csak kis jele annak, amit szeretve erőltettem, valójában én tőled kaptam mindent könnyedén egy öszegben. HAJNAL Lobognak a fák a szelekben a réteken át idejön két nagy szeme ég, haja lebben az én szeretőm, szeretőm. A nap aranyos karikája sugaraz rá nagy sisakot karját kinyújtva a tájba mint hajnali fáklya, lobog. Lesem, idejössz, ideérsz-e a fák közt? Rajz a vizen cikázik az árnya, a lépte hogy sajdul és fáj a szivem! Ne siess, ne siess, de szeretlek! Tudod-e, hova érsz, te leány? Itt zúgnak estente a vermek itt hullik a fűzfa reám. A sípjaim is szomorúak az ünneplőm fekete ősszel madarak raja krúgat és csontos a férfi keze. Csak a fejsze villog a vállon a melledet hó födi el és nappal oly nagy a magányom hogy estére nem birom el. Gyere már, gyere már, ideérsz-e? Sugaras kicsi énekesem kapaszkodj nyírfa-levélbe azon érsz ide szélsebesen! Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd Tiéd a sóm, kanalam mezítlen kell idejönnöd, hogy rádadjam, ami van. Rádadjam ruhául a tájat s a bíbor nagy hegyeket el kell, hogy bírja a vállad mindent, amit szeretek. Örökké hordjad a házam csiga fel, csiga le, ez az út és én adok Néked majd három szivet falevél-alakút! Szeretlek, jobban a szélnél mi öleli hosszan a fát szeretlek, mintha Te élnél helyettem egy életen át. HOSSZÚ ÚT ZSOLTÁRA Uram, köszönöm neked a hosszú utat, a rövid utat nem irigylem tudom, szerencse, ha kísért, mire véljem s nem jó húst kapni, ingyen. Apró falatok a számban tanítottak éhezni, tüske taníttatta vélem a takarót, de el tudom választani a gonoszt és a jóakarót. Hadd el, Uram, ne törődj evvel, hogy kíméljen az eső meg a fagy, az úton félrelökdösnek a rajkók, lábam között elgurítják a követ, szabad, mindent szabad. Valami alak állított be hozzám tegnap befogta a szememet és kilopta a számból a szavakat. Felkap a szél, olyan könnyű és sovány vagyok, Uram, kóc az ingem, de megvagyok így, mert csontjaimat melengetik kíméletes kezek s az éjszaka beborít. Igen, igen én tudom, hogy ez a te választásod jele, a nyelvem alatt tartom igéidet kezem összeszorul már, mint az állatok karma, szívem jéghideg, de nézd, neked tartogatom hosszú ereimet, melyek mint a kötél, nyakamba lógnak, Uram, fogadd el függelékeim s adj utolsó erőt a messzehaladónak. ISKOLA-NYITOGATÓ Iskola, iskola, ki a csoda jár oda? A takács, a kovács, a kőműves meg az ács, a kardjával odajár kese lovon a huszár! Itt tanulta meg az á-t és a matematikát, itt tanulta meg az ó-t, mennyi szálat fon a pók. Itt tanulta meg az í-t, hogy a rózsa kivirít, hogyan írja le az ú-t, s a Dunántúl csupa púp, pörögtek az ő-k, az ű-k, mint a fényes köszörűk. Itt kezdte a hóember, jaj, de szép a december! itt sütötte meg a pék a legelső kenyerét, itt tanulta meg a csősz, mikor sárgul meg az ősz, minden ember itt tanulta meg, hogy mennyit ér a munka, é-t is, b-t is, c-t is, itt tanulok én is! Kinyújtom a kezemet, ha ugyan elérem a kilincset s bemegyek pirosan, fehéren, körülöttem karikában kürtös-fürtös kobakok, itt tanult meg a halász is készíteni csónakot, itt tanulta meg az á-t és a matematikát, itt tanulta meg az ó-t, hogyan kötik a csomót, meg a d-t, meg a t-t, emberek becsületét! ISTEN VÁLASZTOTTJA Akit az Isten rendel azt soha ne engedd el fogd a kezét, a lábát a fenekét, a bokáját - abba mindig kapaszkodj ha lerúg is, ragaszkodj nézd a fogán a fények futását szemöldökének varázsát este hatkor hogy milyen nagy ilyenkor lesd a körmei ívét hogy kikaparják ismét a szemed hogy ne lássad az elárultatásod. Föltündöklő nyakát nézd, ahogy sohase másét becsapva és szelíden, ahogy rendeli Isten. Mindent megér a szobája, a melege, a mohája a dunyhája, az ágya, az összerándulása a bőre reszketése, a beleegyezése a bögye, a bibéje, a pihéje becézve. Mindent megér, ha Isten elrendeli egyetlen és szűzi szerelemnek akit csak Neked enged... azt soha el ne engedd legyen kicsike, mulya, vagy leány elárulva akit az Isten enged, az legyen a szerelmed... JÉZUS Jézus a szalmaszál amibe kapaszkodunk Jézus a szakadék amibe lezuhanunk Jézus a kötél amit elengedünk Jézus a remény amivel emelkedünk Jézus a hangszer amivel megszólalunk Jézus a zene amit elhallgatunk Jézus tenyér amivel adakozunk Jézus kenyér amit elfogadunk Jézus penge ami megsebesít Jézus gyenge aki megerősít Jézus hatalom a végeken Jézusnak odaadom az életem KEGYELEM Mily szomorú a lélek alja, a lélek ege mily magas, azért lettünk, hogy égbe törjünk, vagy földre hullni ugyanaz? madárképesség, lélek-ára, szárnyaszegett hit, hontalan, azért lett szárnya, hogy röpüljön, azért röpül, mert szárnya van KÉRÉS Kis napot adj, kicsiny napot, amilyen embereknek juthat, őrjítő-puha meleget, kétségbeejtőt, nyomorultat. Kis napot adj, kicsiny napot, a háztetőkön épphogy élőt, a fejükön, a hajukon rajongva érezzék az élők. Kis napot adj, kicsiny napot, kifordultat, elveszítettet, amilyen jut, ha elhever, egy nyitott ingű tizedesnek Kis napot adj, kicsiny napot, nem nyarat kérek, csak hogy este húsba burkolt csontjaimat valami átmelegíthesse, kis napot adj. KÉT LEVÉL KÖZT Szerelemnek két levél közt kell kinyílni egybezárva meghasadva és kitárva kell kinyílni két remény közt Szerelemnek hét pecsét közt kell indulni Indiába Várni-várni mindhiába hogy elérjen a szívünkhöz Szerelemnek két levél közt kell lebegni postaszámra ki se bontva el se zárva kell lebegni két személy közt. LÁNY-SZERELEM Nagyon meggondolandó kivel fekszel egy ágyba milyen az ottelója milyen a muskotálya milyen legyen a padló milyen legyen a szék mire az ember lánya leteszi mindenét a jersey blúzt a szoknyát a bugyit kombinét nagyon meggondolandó milyen legyen a szája a mosolya a bokája a pihéje a bája milyen legyen az utca ami hozzá vezet milyen legyen a város a kert a kerület lesz-e szemében őrült lángolás amitől fölgyullad a világ is ha a lány nekidől Nagyon meggondolandó mert aztán ott a lány magában a szobában meztelenül csak áll szedegeti a cuccát gyönyörű rongyait meztelen köldökével világokat vakít kapkodja visszavenni a szoknyát a tüdőt szapora lélegzését milyen volt azelőtt nagyon meggondolandó kit hogy lehet szeretni milyen legyen az arca milyen legyen a szék mire az ember lánya leteszi mindenét milyen az íze szája emléke muskotálya a poharában a bólé az üvegében a sörlé az asztalán a sercli mert van ahonnan többé már nem lehet magunkat sohasem visszavenni MI LESZ VELÜNK? Mi lesz velünk ha nem leszünk ha mind a ketten eltűnünk a sürü ködben egy letűnt világban mint a sebesült mi lesz velünk? Akkor majd kiket szeretünk ha nem leszel és nem leszünk ha a ködök közt lebegünk mint akinek az esze tűnt mi lesz velünk? Én nélküled te nélkülem fölszállunk majd egyenesen a kék szelekbe szertelen és túlvilági szerelem mi lesz velem? Mi ketten már egyek vagyunk és soha el nem szakadunk te nélkülem én nélküled többé már soha nem leszek ugye szeretsz? Csak örökké ezt kérdezem mint szél a faleveleken csak pörgök fújok reszketek velem leszel de nélküled én hol leszek? Az űrbe dobva mint a kő a végtelenbe térülő időben hol lesz az a nő aki te vagy és én meg ő és én meg ő? MINDEN Minden vagy, ami nem lehetsz, egyre ragyogóbb, egyre szebb, kirajzolódó, mint a seb, amit farkasok ejtenek a szívemen, s ha nem lehet, akkor sem tudok véremet veszítve élni, csak veled. MINDEN LEVÉL Minden levél és minden alkonyat neked babuskál, neked tartogat. A föllobogó fényes nyári tűz forróságával az ajkadba űz. Szádba, szívedbe, fogaid közé: örömmé égjek, váljak derűvé. Neked emel az ég fölé a táj: örömmé érik bennem a határ, hogy fölragyogjak neked mint a nap neked tartogat minden alkonyat, neked babuskál mindegyik levél, amely szerelmes ujjaidhoz ér, ha végül végig egy leszek veled: szerelem-nyár, szerelem-őrület láng legyen testünk és láng a ruhánk, ahogy maga az isten szabta ránk... ÖRÖKKÉ Örökké van a táj, a fák, az almakertek, a fák végén a lomb vagy a diólevél, miket úgy hajt a szél, mint halakat a gyermek, ahogy ujjaival a víz széléhez ér. Lenn ember ballag át, az aszfalt néma útja kígyózik bőrösen és lendül és ragyog, a lebegő ködök a levegőbe fúrva egyhelyben fekszenek, mint fáradt angyalok. A levegő örök, a tűz, a fény, a mérleg, a billenő hegyen a tér sziklája áll, mint mértani idom, amelybe zárva él egy madár és énekel tízezer éve már. Őrizz meg engem is, míg szelek hasogatják a szívemet, szegezz a fák közé oda, ahol ragyog a gally, mint rettentő igazság s aranyként tündököl a tárgyak homloka. RÉGI EMLÉK Én már örökké szépnek látlak lehunyt szempillájú madárnak fölrebbenésnek szárnyalásnak akár az Isten csudájának. Nekem az Isten sose rendelt ilyen fontos lényt ilyen embert ilyen vészesen ilyen egy helyt vibráló némberi karaktert. Fehér blúzban én annak látlak ami vagy: kitárt angyalszárnynak tested fölmagasztalásnak és anarchista diáklánynak. SZÁJ Már nem tudom, hogy miért szeretlek de azt azért tudom: nagyon. Most hát reád rakom a terhet, szempilláidra a szerelmet, a mellkasodra, a szívedre, a vállaidra, s úgy hagyom. TÉKOZLÓ FIÚ Ha majd a föld begyógyul mint régi-régi seb, majd visszatérek hozzád, mint engedelmesebb mindenkinél, erősebb leszek majd, mint a szél és halhatatlanabb leszek mindenkinél. TÚLÉLNI Hazugság hogy túlélni mit nyomor nem bír el hazugság meglapulni amikor ütni kell Áltatás megmaradni lelkünk sebeivel szabadságot pótolni nem lehet semmivel Fondorlat az alázat hogy majd valamivel kijátsszuk mit a börtön rácsával ránk lehel Csalás bunkerba bújni itt csalás elaludni és csalás szemet hunyni ki-ki maga felel Árulás egyezkedni árulás elfeledni sebet vagy igazságot ha belehalni kell. UTOLSÓ LEVÉL Feküdj a vízre, hagyd magad sodorni, mint folyóban a sárga falevél, minek ereje óriás folyónyi, miközben pihe-módra alig él. Simulj a vízre, élj vízszintesen, hogy ne látszódjék belőled semmi sem, amíg a nyár arany ereje elfogy, ő csak lebeg a végtelen vízen. Suhanj vele - nem kell kirajzolódni, nem kell pörögni, zúgni - lenni kell, az Isten kezéből kiejtett holmi a bőr levélerezeteivel. A fa emléke borul, mint az árnyék a hömpölygő hűs folyón föléd, nagy koronája biztat egyre: szállj még, röpülj, suhanj, kitárva vár az ég! Ne higgy neki. - Nem fa. Te a levél vagy, mit üzenetül írott valaki, amit kifog a parton, ha elég nagy lesz majd a csönd, egy másik valaki. Ki írt? Kinek? A betűk elmosódnak? Kibetűzi őket az alkonyat? Ne gondolj véle, magad megadón hagyd, hogy fújja a szél levélarcodat. Az út a fontos, mi magába fogja a célt, ami Isten szívében él, simulj a vízre, magad megadón hagyd, hogy fújja levélarcodat a szél. VALAKI SÍR... Valaki sír az ablakon lefolyik a könnye ahogy kívülről hallgatom nem is tudom hogy könny-e? Vagy ez maga a lét vize magából az időből folyik elő s azt jelzi hogy nem kezdhetem elölről. VILÁG CSUDÁJA ( Salfedi bohócmester dala ) Azt hittem, hogy világ csudája vagy, őrjöngés, álom, nyíló végtelen, ma azt tudom, hogyha nem vagy velem, nem vagyok, nem játszom, nem létezem, felhők fehérje a szemembe fagy. Azt hittem... Mit? Hogy meghalok teérted. Mint a végsőkig űzött angyalok. Ma azt tudom: szívemre térdel térded, és fuldoklom, ha látom szemfehéred, és nem meghalni - élni akarok! Úgy fúj a szél - hiszen most március van - hogy elrepül a szájam, a kezem, és a testünkben nyíló tereken csak vonítok és verejtékezem ebben az istentelen márciusban. Zseni, az vagy, kölyöknyi és libányi, végül is zseni vagy és liba vagy. A szerepedet könnyű kitalálni: Azt hittem, hogy a világ csudája vagy, de annál sokkal fontosabb. A VERS A vers valami éteri magány, amit mégis meg lehet osztani. Egyetlen pont, melyben benne csillog a világegyetem, mint pupillán a könny. Minden egyes vers az élet értelméről szól, még akkor is, ha csak egy játékos húrpendülés. Benne van a versben a költő, mint virágban az illat, tört fűben a kasza egyetlen gyomban a saját életére tört keserűség. A versben minden megvalósul - még Isten is. A ,,fiat!" gesztusa van benne, a ,,legyen!" Ó, ó, verset írni a legszebb, legboldogabb állapot, az ember maga is verssé válik és elfoszlik az égbe. A vers - ima, melyben megismerjük legrejtettebb vágyainkat, legöntudatlanabb bolondságainkat is. A vers - levél, melynek címzettje a halhatatlan szerető. Talán olyan a vers, mint a kesztyű, melyet lehúzunk és kifordítva látjuk: saját bőrünk az. A vers a szeretet nyelve. Egyetlen verset sem írtam gyűlöletből vagy közönyből. A vers - a gyermeki kegyelem. ,,Kegyelem, kegyelem! Ne öljetek meg!" A vers, hogy ,,látva... se... lássanak". ,,Színről-színre," mégis ,,tükör által, homályosan." Mindig marad egy fátyol köztem és a lényeg között. Ez a fátyol a vers. Mégis jobban érzékeltet, mint önmagam és jobban, mint a lényeg - ő a vers. A vers megemel - valahová, a sebezhető végtelenbe. A vers elejteni a vadat, a nagyvadat, az egyszarvút, hogy vére folyik, noha nincs is vére. A vers - égi akupunktúra, mely minden ponton érint. Csak minket szúrnak és nem mi szúrunk. A vers - szent Sebestyénnek lenni, combszúrva, mellszúrva, nyakszúrva - égi fénnyel szemünkben. A vers - én vagyok, meg egy kicsit már nem is én. Átlényegülés, amilyen lehet Krisztussá lenni kenyérből és borból. Vagy fordítva? Testből és vérből eledellé lenni. A vers könnyű szél simítása homlokunkon - mintha egy álombéli kéz illetné verejtékcseppjeinket. A vers egy kézfejre támasztott, tenyérbe ejtett homlok, és oldalt nézés, mert nem bírunk szemből annyi fényt. Mégis azon tűnődünk - milyen lehet a fény? A vers - véraláfutás a... felhőkön, és felhőjáték a... vérünkben. Vértükör, melyben tótágast állnak a fák, a Loire-menti nyárfák, a Balaton-parti fűzfák, a Tisza-menti nyírfák, miközben mi egy hajó után integetünk, amin utazunk s ami régen eltűnt a kanyarban.

0 komment , kategória: Gyurkovics Tibor

Címkék: legöntudatlanabb, tükörszerelemben, levélerezeteivel, bolondságainkat, angyalszárnynak, messzehaladónak, félrelökdösnek, átmelegíthesse, összerándulása, fölrebbenésnek, szárnyaszegett, tűzbocsátkozás, elsötétítették, kacskaringatón, fölragyogjanak, halhatatlanabb, tükörtengerek, hatvanhatéves, elveszítettet, szárnyalásnak, madárképesség, szempilláidra, engedelmesebb, kétségbeejtőt, elárultatásod, fölemelkednél, megvilágítást, madárszárnyak, meggondolandó, legrejtettebb, szemöldökének, végkifejlésig, ablakkeretben, elhallgatunk, kicsinyedért, fölragyogjak, egyetlen talán, ember ennyi, hosszú ablakot, benn lakók, ember jobban, kecses betüket, levelek között, homlok érverése, ismeretlen égre, lengő madarakkal, másik ember, napsugár özönnyi, szárnyak –, erdő megsokasodna, madár ülne, csapat jelleme, Gyurkovics Tibor, GYURKOVICS TIBOR, József Attila-díjas, ANYÁM-APÁM SZERELME, HOSSZÚ ÚT ZSOLTÁRA, ISTEN VÁLASZTOTTJA, LEVÉL KÖZT, LESZ VELÜNK, MINDEN LEVÉL, RÉGI EMLÉK, TÉKOZLÓ FIÚ, UTOLSÓ LEVÉL, VALAKI SÍR, VILÁG CSUDÁJA,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]