|
2017-06-05 21:19:03, hétfő
|
| |
| |
PESTI VIGADÓ: TRIANONI SZEMLE
A Trianon Kutatóintézet és a Trianoni Szemle ünnepi estje a Pesti Vigadó Makovecz termében
2017. június 4.
A Trianoni Szemle, a Trianon Kutatóintézet folyóirata a trianoni békeszerződéssel kapcsolatos kutatások és publikációkat közlő, tematikus igénnyel szerkesztett folyóirat. Trianon tiltott téma volt a történelemoktatásban, de az országcsonkító diktátumhoz vezető út mindmáig feldolgozatlan, tisztázatlan, emellett erről valótlanságok sorozata jelent meg még az utóbbi időkben is. A Trianoni Szemle szellemisége és irányultsága tehát rendkívül fontos. amelyet a kiadvány szerkesztői 2008-ban bátran felvállaltak, minden külső állami segítség nélkül.
Kiadványaik egyrészt magyarországi és határon túli neves művészek, közéleti személyiségek szólnak arról, mit jelent számukra Trianon. Ugyanakkor tartalmaz tanulmányokat, visszaemlékezéseket, és az 1920 előtti korszak érdekességeit is felidézi. A Trianoni Szemle betöltötte küldetését és mára nagyban hozzájárult, hogy tisztábban lássuk múltunknak ezt a szégyenfoltját.
Az ünnepi estre ezúttal a Pesti Vigadó Makovecz termében került sor, ahol teljesen megtöltöttük a termet, sokan kívül rekedtek a rendezvényről. A mai Vigadó elődje mindig is a legmagasabb szintű kultúra otthona volt. Jelenleg a Pesti Vigadó Európa első összművészeti központjaként kulturális és művészeti rendezvények helyszíne. Termei külsős partnerek részére is igénybe vehetők, legyen szó koncertről, kiállításról, bálról, konferenciáról, diplomáciai, protokoll vagy üzleti jellegű reprezentativ eseményről, a Vigadó számos rendezvény méltó helyszínéül szolgálhat.
Az ünnepi est háziasszonya Kondor Katalin volt, a megjelenteket Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke köszöntötte. Az ezt követő program során érdekes és szívvonalas beszélgetést hallhattunk Trianonról és a Kutatóintézet és a folyóirat eddigi munkájáról /Kásler Miklós, Koltai Gábor, Raffai Ernő és a szerkesztőség tagjai/. Azonban a szép helyszín és a nívós művészi produkciók sem tudták eltakarni a gondokat. Megtudhattuk, hogy a Trianoni Szemle 9 évvel ezelőtt még folyóiratként indult, néhány év után azonban pénzhiány miatt kénytelenek voltak csökkenteni a megjelenésüket. Előbb félévenkénti megjelenésre, majd csak évi egyszeri megjelenésre futotta a támogatásokból - a további megjelenés azonban a nehézségek ellenére eléggé bizonytalan. Pedig sok közölnivalójuk lenne még, ráadásul közeledik a Trianoni Békeszerződésnek nevezett nemzetgyilkosság 100. évfordulója, erre is fel kellene készülni.
Mi soha nem fogunk beletörődni a trianoni igazságtalanságba, a magunk erejéhez mérten küzdünk az igazságért általában is, a Magyar Igazságért pedig különösen. Ezért fájdalmas számunkra a Trianoni Szemle elsorvadása, és az iránta tanúsított közömbösség azok részéről, akiknek módjukban lenne segíteni.
A kiadvány felelős szerkesztőjének tájékoztatása szerint évi 8-10 millió forint biztosíthatná a kiadvány további megjelenését, mivel a szerzők nem kapnak honoráriumot írásaikért. Ez az összeg lényegében a nyomdaköltséget fedezné. Tehát nem szálltak el az igényeik.
Azt már én teszem hozzá, hogy pl. az eltúlzott stadionépítkezés egyetlen stadionja egyetlen sorának az elspórolásával, és erre fordításával meg lehet menteni a Trianoni Szemlét. Az eggyel kevesebb sort senki nem venné észre, de a Trianoni Szemle sokaknak nagyon hiányozna.
A bemutatót színvonalas kulturális műsor kísérte. Közreműködtek Döbrentei Kornél, Papadimitru Athina, Petrás Mária, a Török testvérek és a Térszínház művészei. A közreműködő művészek egy-egy csokrot adtak elő műsor repertoárjaikból.
A felejthetetlen magas színvonalú műsort vastapssal köszöntük meg, a befejező számot pedig együtt énekeltük az előadóval a közel 3 órás rendezvény végén.
A rendezvényen több TV társaság is képviseltette magát, a rendezvénnyel kapcsolatos képekkel és videókkal a blogbejegyzés a későbbiek folyamán bővülni fog!
DÖBRENTEI KORNÉL: saját verseit olvasta fel
Döbrentei Kornél: EGY RÉGÉSZ NAPLÓJÁBÓL
Soha nem ott ér véget a haza,
ahol a felcser-idő barbár
vagdalkozása nyomán kiserkedt
bô folyamban a tiltás és az
atlaszon megalvadt torz rajzolattá -
ó, sakálnyálból kikevert, nyomorú
pompájú festék, melyen olcsó
lakként csillog az eszmepír, nem
kurtíthatod a lelket is csökötté,
mert a tenger ábrándját a só
hajszolja a vérben, a búzamezők
szétrepesztenek minden kalodát,
s aranyhömpölyben eláradnak oda,
ahol a balsors kérdésre tátott
hamleti szájjal rágja a tájat,
s ott is abból a földből kenyerednek,
melyet az ősök: a pórok, a lófők
a fejedelmek teste lényegített
át, atomjaikkal ôk országolnak
a humuszban szüntelen, a kukoricásra
fölparancsolják rendületlenül
a lét zöld zubbonyát,
s midőn lezuhannak
a tagló-zord sorompók, nem a legelők
hőkölnek vissza, hanem a csorda! -
Soha nem ott ér véget a haza,
de oszthatatlan tovább honúl
a televény alatt, akkor is ha
elsüppedt haranglábakon biceg
az emlékezet,
anyaföld, göröngyűlj
menekítőn a balladákat
csikorító csontok fölé, óvd meg
a sírokban telelő múltat, jaj,
ne takard ki -;
csak midőn a kufárzsír
szivárványából kivajúdják
megigazult színüket a zászlók.
Döbrentei Kornél: TARTSD MEG A SZIKLÁT!
A Pesti Srácok emlékére
Termékeny idődből végleg kifutsz,
marasszon az, amellyel elűzni akarnak,
rettentsd vissza hulltában a sziklát, öngörgető magyar Sziszifusz,
tartsad meg mozdíthatatlan alapnak,
mert benned bizonyosságot álmodik az Isten,
körbenéz, s ha itt nincs, véli: sehol sincsen
- ó, ez az Ararát - szegény
Isten-remény!
Olyan kő ez, sorshoz csikorítva lobban,
és akkor lendíts elveszejtőidre gyehennatüzet,
olyan iramban, ahogy a szíved dobban,
és viszolyogj attól, aki baljós tenyérrel kifizet.
Sátán és a Teremtő egy sima arcban igazul:
az Istent feleljed válaszul,
és azt is, a bűnhődésből már elég,
a Keresztfa is elüszkül, de hamuval győzi még,
csordulásig urnákba, fejünkre visszahullva
ki az, aki a velünk történtekért vezekelni mászna-csúszna?
Az Ige a testből kilépett,
sebünk elidegenítve mások zsebévé mélyedt,
most aztán előre, ha kell, önámítón is,
a hátra már végzetes, abszurd finis,
a fölfele is csak úgy, ha bitón?
S ha valaki fényességesen, méltón
mégis, csak azért is fölér,
mennylépő lábát lerángatni van kötél?
Hol az önérzet?
Régi torlaszokon, hej, de kivérzett;
betonszarkofágba aszalt a jövő,
és nincsen felszedni már utcakő?
Amelyről fölmagaslik egy-egy szabadság-suhanc,
lélekzetneszük, mint mikor Te, angyal, a csöndön átsuhansz;
romolhatatlanok, testük gondolatokból s balzsamos illatokból épitett,
roncsolhatatlan szépség, múlhatatlanabb, mint szent Bernadett,
úgy terebélyülnek ki a sivár időből, mint az akácok,
a Pesti Srácok,
és hogy voltak, mindent megtelít, szétfeszít,
de nem úgy, miként az üresség a lék széleit!
Ma is néhány büszke gerinc, kit törés-zúzás bénává le nem ront,
azzal lázad, hogy egészséges magot ont,
a zászlók petyhüdten darvadoznak, a glóriás lyukon át
hiába süvít, ritkán érezzük a megtisztulás huzatát,
magyarok, országon innen és túl lakók,
már a temetők sem hadrafoghatók?
Még a halottak napi sírok is elföldelhetetlen, kitüremkedő bünök,
téli túlélésre vágyó, lánghegyű, gyertyatüskés sünök,
mert belül is eltemettétek
sorsát, játszótéri sírját a szabadság megannyi gyermekének,
már nem számít, hova úsztak a kis kopjafák,
pedig egyszer a lelkiismerethiányt is karóba húzhatják,
világra sem jöhetnek az új hősök, egy országmegtartó béke nagyjai,
foganásuk helyén jelszó eredt meg: zabálj, fogyasztani;
hiába szerelem, ima, hit, mely erősebb volt, mint akár
tíz orosz tankhadosztály;
a barikád, a Magyar Golgota fia
legyőzött téged, Krasznaja Armija.
Ó, hogyan égtek azok a harckocsironcsok, de fáj máig,
hogy a zsíros arcú pecsenyesütők képe minduntalan felviláglik.
Vajon miért engeded,
elvegyék, meghamisítsák egyetlen megtartó ünneped,
miért, hogy végre kiszabadulva,
vágtákra széles mezők helyett folyvást rabomobilba,
miért, hogy nem pengethetsz napsugarak felhúrozta gitárt,
kezed mindig ökölben, karod sosem ölelésre kitárt,
miért, hogy léted nem bevallható szent kaland, de börtönhipis,
örök motozás; mi kell, ne csak ébredj, hidd is,
maradt erő, majd mozdulnak nemzedékek,
termékenyítő elszántsággal, mint a szántóföldi munkagépek,
kétségeden emeljen felül a kondulásig megérlelt,
a legcsekélyebb, mégis tán a legnagyobb történelmi elégtételt,
Nándorfehérvár óta messzehangzó,
vérünkkel felhizlalt, déli harangszó.
PAPADIMITRU ATHINA ünnepi csokra
Szegény vagyok, szegényebb mint a koldus,
aki az utcasarkon kéreget,
mert felette tiszta ég ragyog,
s az ég szereti a szegényeket.
S a koldusok nagynéha hinni tudnak,
Istenben, égben, s abban, ami szent,
és imádkozni tudnak és szeretni
s a lelkük álma: Léthe-parti csend.
És jó annak, kit szánakozva néznek
és megsiratják fátylas csillogását
mosolytalan két könnyező szemének.
Rólam hiszik, hogy végtelen a kincsem:
pedig érzem, tudom, hogy semmim sincsen:
mindenkinek adósa maradok.
Mert szeretetben, hitben és reményben
a koldusnál is koldusabb vagyok.
/Wass Albert Szegény vagyok/
Én lefekszek én ágyamba,
mint Úrjézus koporsóba.
Fejem fölött szent keresztfa,
azon három szent őrzőangyal.
Egyik őriz éjfélig,
másik őriz hajnalig,
harmadik őriz halálom órájáig.
Vizet veszek jobb kezembe,
gyónom a Szentlélek Úristennek.
A harangok megszólalnak
az angyalok megörülnek,
csak egy nem örül meg.
Aki apját, anyját megszidja,
nem megszidja, meghantolja.
Menj el te, bűnös lélek,
szedd össze fűdnek, fádnak levelét,
úgy menj be örök dicsőségbe.
Kakasok szólaljatok,
Máriát kiáltsátok!
Kelj föl, szép Szűz Mária,
mert az Úr Jézust most feszítik
a keresztfára.
Úr Jézus három szent csepp vére
lehullott a földre, {609}
az angyalok fölszedték,
aranytányérra tették,
Úr Jézus elébe vitték.
Úr Jézus azt mondotta:
én nem szólok, nem beszélek,
aki ezt a kis imádságot elimádkozza,
jutalmat nyer mennyországba.
/Menj el, te bűnös lélek - Népköltészet/
Uram, én jó akartam lenni,
de imádkozva rosszat tettem.
Uram, a szemem jobbra nézett,
de akaratlan balra mentem.
Sírást indultam vigasztalni,
de jaj, a szám szitokra állott,
a karom ölelésre lendült,
de csattanva az arcba vágott.
Uram: én mindig rosszat tettem,
valahányszor csak jót akartam!
Uram: ha én gyémánt vagyok,
csiszolatlan miért maradtam?
/Wass Albert: Kereszt alatt/
Istenem, segíts rajtam!
Segítőm és szabadítóm te vagy,
ne késlekedj, Uram!...
Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
mint az enyém
Eredj, ha tudsz... Eredj, ha gondolod,
hogy valahol, bárhol a nagy világon
könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
vagy északnak, mint a viharmadár,
magasából a mérhetetlen égnek
kémleld a pontot,
hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
hiszed: a hontalanság odakünn
nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
hogy odakünn a világban nem ácsol
a lelkedből, ez érző, élő fából
az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
észrevétlen ezer új hangja támad,
süvít, sikolt,
s az emlékezés keresztfáira
téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.
Hajdanában Mikes se hitte ezt,
ki rab hazában élni nem tudott
de vállán égett az örök kereszt
s egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
meglátogatták az itthoni árnyak,
szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
a szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták...
Eredj, ha tudsz.
Ha majd úgy látod, minden elveszett:
inkább, semmint hordani itt a jármot,
szórd a szelekbe minden régi álmod;
ha úgy látod, hogy minden elveszett,
menj őserdőkön, tengereken túlra
ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
de itthon maradok.
Leszek őrlő szú az idegen fában,
leszek az alj a felhajtott kupában,
az idegen vérben leszek a méreg,
miazma, láz, lappangó rút féreg,
de itthon maradok!
Akarok lenni a halálharang,
mely temet bár: halló fülekbe eseng
és lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
a kanóc része, lángralobbant vér,
mely titkon kúszik tíz-száz évekig
hamuban, éjben,
míg a keservek lőporához ér.
És akkor...!!
Még nem tudom:
jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
de addig, varjú a száraz jegenyén:
én itthon maradok.
/Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!/
Tompa Mihály - A gólyához
Megenyhült a lég, vidul a határ,
S te újra itt vagy, jó gólyamadár!
Az ócska fészket megigazgatod,
Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.
Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
Csalárd napsugár és síró patak;
Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,
Az élet fagyva van, s megdermedett.
Ne járj a mezőn, temető van ott;
Ne menj a tóra, vértől áradott;
Toronytetőkön nézvén nyughelyet,
Tüzes üszökbe léphetsz, úgy lehet.
Házamról jobb, ha elhurcolkodol,
De melyiken tudsz fészket rakni, hol
Kétségbeesést ne hallanál alól,
S nem félhetnél az ég villámitól?
Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted;
Nekünk csak egy volt! az is elveszett!...
/Tompa Mihály - A gólyához/
Kelj fel, Uram, miért alszol? Kelj fel, s ne űzz el végleg!
Miért fordítod el arcodat? Segíts és szabadíts meg minket!
Istenünk a saját fülünkkel hallottuk. Atyáink beszélték el nekünk.
Amit napjaikban a régmúlt időkben tettél.
Kelj fel, Uram, miért alszol?
...Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!
Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk, járunk búsan, szótlanul;
Van aki felkél, és sírván, megyen
Új hont keresni túl a tengeren.
A menyasszony meddőségért eped,
Szüle nem zokog holt magzat felett,
A vén lelke örömmel eltelik,
Hogy nem kell élni már sok ideig.
Beszéld el, ah! hogy ... gyalázat reánk!
Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk:
A kidült fában őrlő szú lakik...
A honfi honfira vádaskodik.
Testvért testvér, apát fiú elad...
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy ki távol sír e nemzeten:
Megutálni is kénytelen legyen!
/Tompa Mihály - A gólyához/
Uram, ki fönt az égben
lakozol a fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében.
Az emberek agyára
áraszd el bölcsességed.
Értsék meg valahára
mi végből van az élet.
Arasznyi kis idő csak,
mely ajtódig vezet.
De előre csak a jó visz,
a gonosz vissza vet.
Legyen megint az ember
képedre alkotott!
Utálja meg már egyszer
mit maga alkotott.
Romlandó kincsekért
ne törje magát senki.
Igyekezzék helyettök
jobb kincseket szerezni.
Jó tettek nyugalmát.
Derűt és békességet.
Mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget.
Gőgből és gyűlöletből
mindent, mit föltalált:
vedd ki Uram kezéből
a keserű pohárt.
Rémségek éjszakáját
váltsad föl virradatra.
Az emberi világot
szebbre és igazabbra.
Hogy törvények közt az első
a szeretet legyen.
Üljön jóindulat
a kormányszékeken.
Az igazság előtt
hajoljon meg a fegyver
s élhessen szabadon
e földön minden ember.
És legyen egy akol.
És egy legyen a pásztor.
Növelj pásztorbotot
virágzó rózsafából.
S ha mindeneket szépen
elrendeztél ekképpen:
a népek közt, Uram
nekem is van egy népem.
Ha érdemét kegyednek
a szenvedéssel méred,
úgy egynek sincsen annyi
szent jussa, mint e népnek.
Mások bűnéért is
őt verte ostorod.
Sok súlyos nagy keresztet
szó nélkül hordozott.
Legjobb fiait vitte
mindég a Golgotára
s jótettének soha,
csak bűnének volt ára.
Uram, adj békességet
a Kárpátok között!
Sehol még földet annyi
könny s vér nem öntözött.
Sehol még annyi színes
nagy álom nem fakadt
s árvábbak prófétáid
sehol sem voltanak.
Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Bár megtagadta tőlem
a békét s kenyeret:
engem sújtasz, Uram,
amikor őt vered.
Mert népem. Fajtám. Vérem!
Fájdalma bennem ég!
Szánd meg Uram Isten
Attila nemzetét.
Adj békés aratást
sok vérvetés nyomán.
Nyugodjék meg kezed
gondverte otthonán.
S ha áldásod e földön
elért kicsinyt, nagyot:
jussak eszedbe én is,
ki bujdosó vagyok.
A Kárpátok alatt,
ahol apáim éltek,
rendelj ki nekem is
egy csöndes menedéket.
Csak akkora legyen, hogy
elférjek én s a béke.
Nézzen az ablakom
patakra, fára, rétre.
Kenyér mellé naponta
jusson egy szál virág
s láthassam, amint Téged
dicsér egy új világ...
Uram, ki fönt az égben
lakozol fényességben,
hallgasd meg kegyesen,
hallgasd meg könyörgésem.
/Wass Albert: A bujdosó imája/
Kell még egy szó, mielőtt mennél,
Kell még egy ölelés, ami végig elkísér,
Az úton majd néha, gondolj reám,
Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár.
Nézz rám, és lásd, csillagokra lépsz,
Nézz rám, tovatűnt a régi szenvedés.
Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény,
Tudod jól, hova mész, de végül hazatérsz.
Szállj, szállj, sólyom szárnyán,
Három hegyen túl!
Száll, szállj, ott várok rád,
Ahol véget ér az út!
Úgy kell, hogy te is értsd, nem éltél hiába,
Az a hely, ahol élsz, világnak világa,
Az égigérő fának, ha nem nő újra ága,
Úgy élj, hogy te legyél virágnak virága.
Szállj, szállj, sólyom szárnyán,
Három hegyen túl!
Száll, szállj, én várok rád,
Ahol véget ér az út!
Nézz rám, s ne ígérj,
Nézz rám, sose félj,
Ha nincs hely, ahol élj,
Indulj hazafelé!
/Demjén Ferenc - Kell még egy szó/
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Hazánk - otthonunk |
|
|
|
Címkék: stadionépítkezés, békeszerződéssel, békeszerződésnek, repertoárjaikból, harckocsironcsok, betonszarkofágba, elföldelhetetlen, nemzetgyilkosság, fölparancsolják, romolhatatlanok, roncsolhatatlan, szerkesztőjének, nyomdaköltséget, szétrepesztenek, aranyhömpölyben, kormányszékeken, feldolgozatlan, múlhatatlanabb, tankhadosztály, lélekzetneszük, elveszejtőidre, nándorfehérvár, országcsonkító, országmegtartó, szégyenfoltját, elspórolásával, konferenciáról, megjelenésüket, szivárványából, támogatásokból, közölnivalójuk, mozdíthatatlan, felejthetetlen, hadrafoghatók, pecsenyesütők, központjaként, trianoni békeszerződéssel, országcsonkító diktátumhoz, utóbbi időkben, kiadvány szerkesztői, 1920 előtti, ünnepi estre, legmagasabb szintű, megjelenteket Fekete, folyóirat eddigi, szerkesztőség tagjai, szép helyszín, nívós művészi, támogatásokból –, további megjelenés, nehézségek ellenére, trianoni igazságtalanságba, Pesti Vigadó, Trianoni Szemle, PESTI VIGADÓ, TRIANONI SZEMLE, Trianon Kutatóintézet, Pesti Vigadó Makovecz, Pesti Vigadó Európa, Kondor Katalin, Fekete György, Magyar Művészeti Akadémia, Kásler Miklós, Koltai Gábor, Raffai Ernő, Trianoni Békeszerződésnek, Magyar Igazságért, Trianoni Szemlét, Közreműködtek Döbrentei Kornél, Papadimitru Athina, Petrás Mária, DÖBRENTEI KORNÉL, Döbrentei Kornél, RÉGÉSZ NAPLÓJÁBÓL, TARTSD MEG SZIKLÁT, Pesti Srácok, Magyar Golgota, Krasznaja Armija, PAPADIMITRU ATHINA, Wass Albert Szegény, Szentlélek Úristennek, Szűz Mária, Wass Albert, Hajdanában Mikes, Reményik Sándor, Tompa Mihály, Uram Isten, Demjén Ferenc,
|
|
Online
