2017-06-16 22:00:55, péntek
|
|
|
SZENDREY JÚLIA
Szendrey Júlia (Keszthely, 1828. december 29. - Pest, 1868. szeptember 6.) költő, író; előbb Petőfi Sándor, majd Horvát Árpád történész felesége.
Szendrey Júlia 18 éves volt, amikor megismerte Petőfi Sándort, 19, amikor hozzáment feleségül, 20, amikor gyereket szült neki, és 21, amikor elveszítette. Onnantól kezdve a holt költő felesége volt egész életében, bármit is próbált tenni ellene. 1850-ben még szilárdan hitte, hogy Sándor életben van. Úgy gondolta, Törökországban kell kerestetnie, csakhogy Haynautól nem kapott kiutazási engedélyt. A helytartó bizalmi emberéhez, Franz Liechtenstein herceghez fordult segítségért, aki az útlevélért cserébe többet remélt a fiatal özvegytől. Lakásán többször meglátogatta, s felajánlotta, hogy Bécsbe költözteti. A pletykák azonnal elindultak: Petőfi özvegye egy császári főtiszt szeretője. Megijedve a híresztelésektől máshonnan kért segítséget. Levelet írt Horvát Árpád egyetemi tanárnak, s kérte, hogy utazása előtt látogassa meg. Rövidre vágott hajjal, nadrágban, indulásra készen fogadta. Egy csomagot adott át a történésznek, azzal, hogy ha nem térne vissza, égesse el: korábbi naplói és Sándor levelei voltak benne. Horvát megpróbálta lebeszélni a fiatal nőtt a reménytelennek tűnő vállalkozásról, s közben udvarolt is neki. Júlia először ellenállt, majd Horvát számára is váratlanul elfogadta a férfi közeledését. Sőt, egyetlen nap leforgása alatt hozzá is ment a professzorhoz.
Biztonságra vágyott? Apát keresett a fiának? Vagy csak már meg akart szabadulni a Nemzet Özvegye szerep súlyos terhétől? Akármi is a válasz, nem az következett, amire vágyott. Régi barátai, köztük Arany János ellene fordultak, mert ,,meggyalázta" Petőfi emlékét, s az új kapcsolat nem sokáig kárpótolta ezért. Bár négy gyereket szült férjének, csak szenvedésben volt része a házasságban. Horvát folyamatosan megcsalta, verte, s Júlia naplójának tanúsága szerint valamiféle szexuális perverziókra is rá akarta venni, amit ő elutasított. Eközben folyamatosan írt: ha nem naplót, akkor verseket, novellákat és fordításokat. Ő ültette át először magyarra Andersen meséit. Szenvedett attól is, hogy első házasságából származó fia, Petőfi Zoltán, szintén apja árnyéka miatt megy tönkre a szeme előtt. A fiú vándorszínésznek állt, korán inni kezdett, depresszió gyötörte.
Az 1860-as évek közepére a közvélemény kezdett ,,megbocsátani" Júliának, művei is megjelentek. Ő azonban megint szembement az elvárásokkal. Megelégelte a pokoli házasságot, és elköltözött a férjétől. Egy Tóth József nevű tanító udvarolt neki, de komolyabb kapcsolatra már nem maradt idő. Júlia nem sokáig élhetett szabadon Zerge (mai Horánszky) utcai lakásában: rák támadta meg, amely súlyos kínok után 1868-ban, 39 évesen el is vitte. Temetésére csak Zoltán fia ment el, férje és többi gyermeke nem: ők nem bocsátották meg neki a hirtelen elköltözést, ahogy a közvélemény sem.
Naplójától, amelyben beszámolt Petőfi hűtlenségéről éppúgy, mint második férje viselt dolgairól, azt remélte, majd halála után tisztázza őt, vagy legalábbis magyarázatul szolgál döntéseire. Ez sem adatott meg neki. Horvát, Tóth József valamint sógora, Gyulai Pál, a Petőfi-kultuszt megteremtő író és irodalomtörténész már a halálos ágyánál elhatározták, hogy a napló nem jelenhet meg. Horvát a rá nézve terhelő oldalak nyilvánosságra kerülésétől félt, Tóth attól, hogy az utolsó év története még jobban befeketíti a nő emlékét, Gyulai pedig a Petőfi hűségét megkérdőjelező részektől. Azt állították, hogy a naplót Júlia kívánáságra, vele együtt eltemették. Csak fél évszázad múlva jelenhetett meg, amikor Tóth József örököse nyilvánosságra hozta. Addigra már generációk nőttek fel azon, hogy Júlia hűtlen lett férje emlékéhez, a szabadsághoz és a szerelemhez. Pedig mást sem keresett egész életében.
- Nyáry Krisztián -
A Feleségek felesége - Szendrey Júlia igaz története
Link
SZENDREY JÚLIA ISMERETLEN NAPLÓJA, LEVELEI ÉS HALÁLOS ÁGYÁN TETT VALLOMÁSA
Link
PETŐFI SÁNDOR: RESZKET A BOKOR, MERT...
Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!
Teli van a Duna,
Tán még kis szalad.
Szivemben is alig
Fér meg az indulat.
Szeretsz rózsaszálam?
Én ugyan szeretlek ,
Apád anyád nálam
Jobban nem szerethet.
Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van , hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!
Petőfi Sándor: Reszket a bokor mert ... /Tordy Géza /
Link
Szendrey Júlia: BÁR MERRE NÉZEK...
Bár merre nézek, mindenütt
Az emberek oly boldogok;
Bizony, bizony még meglehet,
Hogy én magam is az vagyok.
Hogyis ne volnék! hisz soha
Éhséget még nem szenvedék,
És e földön, hol annyian
Éhen halnak, ez már elég.
Télen van jó fütött szobám,
Nyáron fagylalt a mennyi kell;
Az élet ennyi java közt
Okot panaszra még ki lel?
Néha beteg vagyok, igaz,
Ámde élek, s evvel pedig
Ki e világra született,
Nem mindenki dicsekhetik.
Szeretnek is oly annyira,
Hogy sokszor így töprenkedem:
Gyötör-e úgy száz gyűlölet,
Miként gyötör egy szerelem?
Mi a családot illeti,
Kijutott abból is elég;
Gyümölcstől törjék bár az ág:
Ég áldása az, nem egyéb. -
Igen, igen, boldog vagyok,
Mindenből csak azt látom én,
Csak egy hiányzik: nyugalom,
Ott lenn, lenn a sír fenekén!
(Pest, decemb. 25. 1856.)
Szendrey Júlia: BOLDOGTALAN VAGYOK...
Boldogtalan vagyok nagyon,
Mondhatlanúl az vagyok,
És számomra menekűlés
Nincs más, csak ha meghalok.
És ki tudja, akkor is majd
Ád-e nyugalmat a sír;
Hátha e zaklatott lélek
Megnyugonni ott sem bír?
Hátha ott is külön válva
Lelkem a testtől leszen,
A miként itt az életben
Kell lennie szüntelen.
És mig testem porrá válva
A földdel össze vegyűl,
Addig lelkem összetépett
Zászlóként szerte repűl,
Vezéreül a viharnak
Csattogtatva szárnyait,
Mindenütt elül lobogva,
Hol vész, pusztulás lakik?
Kérlelhetlen végzet átka,
- Súgja rémes sejtelem -
Hogy lelkem örök időktől
Így bolyongni kénytelen,
Sem életben, sem halálban
Nem találva nyughelyet,
Mig vége nem lesz az örök,
A végtelen időnek!
(Pest, oct. 29. 1856.)
Szendrey Júlia: ÉLNI VAGY MEGHALNI!
Nem élet ez, nem, kínzóbb a halálnál,
Én élni vagy meghalni akarok,
Ott a hegycsúcson szívni be a léget,
Itt e szűk völgyben én megfúladok!
Nem tespedés, nem tengés, mire vágyom,
Tudni hogy élek, és érezni ezt;
Zárt levegőben elalél a szellem,
S az ember nem más, mint állati test.
Vihart és szélvészt forró homlokomnak,
Langy szellő nékem enyhülést nem ad,
Szememről csak ott oszlik a homály, hol
Cikázni látom a villámokat.
Föl a sziklára, hol sasok tanyáznak,
Merész röptük oly lélekemelő;
Lenn csúszó férgek, sziszegő kígyók közt
Élni vagy halni egyként leverő. -
Oh, jaj nekem, hogy ezeket gondolni,
És a mi több, kimondani merem:
Csak egy pillantás, s a kigyók marását
És fulánkját szivemben érezem!...
(Pest, april. 8. 1856.)
Szendrey Júlia: GONDOLATIM, ÉRZEMÉNYIM...
Gondolatim, érzeményim
Szárnyra keltenek,
Nyitva hagytam kalitkájok
S elröpültenek.
Ne szálljatok a világba
Ne hagyjatok el,
Nem vár ott barát ti rátok
Nem meleg kebel.
Nem leltek ott rokonszívre,
Hova szálljatok,
Részvétlenség hidegétől
Meg kell halnotok.
Örömimnek, bánatomnak
Édes gyermeki,
Szívem rejtett világának
Kis szülöttei.
Ugy jártok, mint a pillangó,
Mely a tűzbe száll,
S az égető lángok közt ott
Vár rá a halál.
A gúny éles hahotája
Fog köszönteni,
S minden illatos virágról
Elrezzenteni.
S addig szálltok ágról ágra,
Míg a tövisek
Szárnyatokból minden tollat
Ki nem tépdesnek.
S összezúzva, összetépve
Földre hullotok,
S a feledés nehéz lába
Átmegy rajtatok. -
Ne szálljatok a világba,
Ott csak bú talál;
Nálam élet, ott keserű
Szomorú halál!
(Pest, marc. 21. 1856.)
Szendrey Júlia: MIÉRT VAN ÍGY?
Forró lánggal égni,
Aztán elhamvadni
Boldog szerelemtől!...
Mért nem ez a sorsom? -
Mért kell jéggé fagynom
Élet hidegétől?
Csillagként lefutni,
Napként hanyatlani,
Ég boltozatárul:
Ekképen elhalni,
Életből kimúlni,
Pályazáradékul!... -
Föld porában csúszni,
Lábbal tapodtatni,
Ez lett osztalékom;
Növényként tengődni,
Féregként tenyészni,
Életföladatom! -
(Pest, 1854.)
Szendrey Júlia: NE HIGYJ NEKEM...
Ne higyj nekem, ha mosolygok,
Álarcz ez csak arcomon,
Mit felöltök, ha a valót
Eltakarni akarom.
Ne higyj nekem, ha dallásra
Látod nyílni ajkamat,
Gondolatot föd e dal, mit
Kimondanom nem szabad.
Ne higyj nekem, hogyha hallasz,
Fölkaczagni engemet,
Megsiratnál, hogyha látnád
Egy ily percben lelkemet.
Szendrey Júlia: A KÖLTÉSZETHEZ
Oh, költészet, fogadj bé templomodba,
Fogadj bé engem papjaid közé,
Hisz istenséged senki úgy nem vallá,
Senki, miként én, úgy nem érezé.
Gyermekkoromban, öntudatlanul bár,
Igéidet rebegték ajkaim,
Sejtvén, hogy egykor te lészsz csillagom majd
Az élet sötét, kétes útain.
Az ifjuság és szerelem korában
Rózsákkal hintett pályatér helyett
Én a tövises ösvényt választám, mely
Közelebb vitte hozzád lelkemet.
S midőn a percnyi üdvesség tüntével
A fájdalomnak órája ütött,
S a kétségb'esés mint a tenger árja
Összecsapott immár fejem fölött,
S mint forgó örvény vitt, sodort magával,
Körűlem fonván csábos karjait
S hogy szabaduljak égő kínaimtól,
Időelőtti kora sírba hitt:
Oh, ekkor, ekkor... az önfentartásnak
Sugallatából, mint rémült hajós,
Ki a tengerbe hányja kincseit, hogy
Megmenthesse a sülyedő hajót,
Ugy téptem én ki, - s jaj, hogy ezt cselekvém! -
Keblemből minden drága érzeményt;
Feláldoztam az élet gazdagságát
Egy értéktelen, koldus életért.
Csak egy maradt, egy szentkép birtokomban,
Feldúlt egyházam oltárképe volt,
Tekintetem föl a magasba hívá,
Mig térdem le a porba roskadott.
A vakmerő kéz, mely letépni nyúlt fel,
Imádkozásra fonta ujjait,
Nehéz sohaj szállt fohászkodva hozzá
Az ajkról, mely már káromlásra nyilt.
Te képed volt ez, oh költészet, képed,
Az egyetlen kincs, mely enyim maradt
Mely hajnalt küldött hosszu éjszakámra,
Vetvén reám egy fényes súgarat.
Oh, ne vond vissza e sugárt lelkemtől,
Mint égető nap áradjon reám;
Habár fényedben, oh én istenségem,
Feloszló harmatcsep leszek csupán!
( Pest, 1863 )
Szendrey Julia szobra Koppenhágában.
Petőfi Sándor özvegye fordította magyarra Anderssen meséit
. . . . .
|
|
|
0 komment
, kategória: Petőfi Sándor |
|
Címkék: híresztelésektől, vándorszínésznek, gyermekkoromban, vállalkozásról, reménytelennek, törökországban, pályazáradékul, megkérdőjelező, nyilvánosságra, önfentartásnak, életföladatom, szárnyatokból, professzorhoz, liechtenstein, koppenhágában, részvétlenség, hűtlenségéről, magyarázatul, elveszítette, perverziókra, kérlelhetlen, megmenthesse, elrezzenteni, megbocsátani, mondhatlanúl, elvárásokkal, folyamatosan, történésznek, szenvedésben, fordításokat, házasságából, összecsapott, csattogtatva, elhatározták, felajánlotta, költészethez, holt költő, helytartó bizalmi, útlevélért cserébe, fiatal özvegytől, pletykák azonnal, császári főtiszt, híresztelésektől máshonnan, csomagot adott, fiatal nőtt, reménytelennek tűnő, férfi közeledését, szeme előtt, 1860-as évek, közvélemény kezdett, pokoli házasságot, hirtelen elköltözést, Szendrey Júlia, SZENDREY JÚLIA, Petőfi Sándor, Horvát Árpád, Petőfi Sándort, Franz Liechtenstein, Nemzet Özvegye, Arany János, Petőfi Zoltán, Tóth József, Gyulai Pál, Nyáry Krisztián, SZENDREY JÚLIA ISMERETLEN NAPLÓJA, LEVELEI ÉS HALÁLOS ÁGYÁN TETT VALLOMÁSA, PETŐFI SÁNDOR, RESZKET BOKOR, Tordy Géza, MERRE NÉZEK…, BOLDOGTALAN VAGYOK…, ÉLNI VAGY MEGHALNI, MIÉRT VAN ÍGY, HIGYJ NEKEM, Szendrey Julia,
|
|