Regisztráció  Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Lesznai Anna
  2017-07-15 21:30:26, szombat
 
   
 








LESZNAI ANNA


Zempléni Lesznai Anna (szül. Moscovitz Amália) (Alsókörtvélyes, 1885. január 3. - New York, 1966. október 2. ) magyar költő, író, grafikus, iparművész. Unokatestvére, Hatvany Lajos helyezte el első verseit a Nyugatnál. Barátai közé tartozott Ady mellett Kaffka Margit, Balázs Béla és Lukács György.

A legjobb magyar költőnők között tartják számon. Lírai verseinek fő motívumai a kert, a föld, a fa, a virág, a ,,százkeblű lét" ősi egységét idézi. Meséskönyveit maga illusztrálta, erős hangsúlyt kap a szöveggel együtt a kép is. Önéletrajzi regénye, a Kezdetben volt a kert emlékezés és korkép egyben.



Lesznai Anna - Videó

Link



Köd előttem, köd utánam - Válogatott versek

Link



Ki volt Lesznai Anna?

Link



Az ezerarcú Lesznai Anna nyomában

Link








AJÁNDÉK




Ajkamba szállott pirosló vérem,
Hogy közelgő ajkad jöttére érjen,
Szemeim körül udvara támadt
Királyi csókod kívánt nyomának.
Hogy minden vágyad magába vésse,
Megnyílott karom lágy ölelése.
Szent aranyserleg lett az én testem,
Hogy kelyhébe téged szomjún vehessen.
S testté lett lelkem, beszédes lelkem,
Hogy csókká válva megváltód lehessen,
Hogy vérré válva vehessen néked
Egy cseppnyi-percnyi üdvösséget.
De a te szemed nem pihent rajtam,
Iramló ajkad nem lelte ajkam
Szent aranyserleg bántotta tested
Játszódó patak medrét kerested.
Mint csörtető szarvas erdei ágat
Ugy tépett engem rohanó vágyad.
S mint vérrel rontott bíbor ivónál
Szép kényes szarvas horkanva retten:
Riadó gőggel, meglepetten
Sebzett lelkem partján megálltál.







AJÁNLÁS


Enyémek a lobbanó kertek
Enyémek a koccintó kelyhek
Enyémek a csudálkozó csókok
A kereső szárnyú ima.
De tiéd gyümölcse a kertnek
A kas, hol a csókok pihennek
Tiéd a kelyhek bora
Tiéd a hála imámban
Jóízű béke a számban
Boldogult vágyak tora.
Tiéd az élet sebére
Bizalmunk balzsamos bére
Szerelmünk mákonya.







AKI SOH'SEM SZÜLETETT MEG?


Igaz életre nem születtem:
Én soh'sem születek meg!
Hiába hordott jó anyám
Meleg, meleg szive alatt, -
Hiába lettem gyermek -
Játsztam tarka domb oldalán!
Dallal, virággal hiába haladt
A vágyak búcsúja mellettem,
Közéjük soh'se keveredtem!
- Én soh'sem születek meg!

Elküldtem magam vándorútra
S hogy megint váljak, visszatértem!
Körültem minden, minden más lett -
Ezer élével régi útnak
Álmos lelkemet törtem, téptem -
Reszkettem, hogy felém fehérlett
Híves háza a bűvös múltnak!
De jaj! életre mégse keltem!
De jaj! magamra mégse leltem!
Én soh'sem születek meg!

Hiába hordtam én is - én is
Szivem alatt a gyermekem!
Hiába sirtam, hiába féltem,
Hiába fájtam, hiába szültem!
Hol van, hol van az életem?
Mennyit sejtettem és reméltem,
Csalódva, verve mennyit ültem -
És hányszor vettem vágyva, gyúrva,
Alélt szivem kezembe újra!
És mégsem születtem meg -
És soh'sem fogok megszületni.







AMERRE ÉN LÉPEK...


A merre én lépek, a merre én járok,
Álomba hervadnak az élet-virágok!
Ajkamhoz emeltem a meleg szerelmet -
Kezemben a kehely hűs ezüstté dermedt!

Még a fájdalom is elrepül felettem -
Árnyékába burkol - de nem sebzi testem!
Mikor jött az élet, kit reszketve vártam,
Ölelő karomba üres semmit zártam!

Öröm, öröm - hívlak - sikoltok utánad,


Tiporj le a földre - töltsd meg hívó számat,
Barna hajam virág hímporába fúljon -
Fülem megkáprázzék, szemem elvakuljon!

- Öröm, öröm, jöjj el! - Hallod sikoltásom?
Vagy tán hangom tompa - talán az is álom,
Hogy én várva-várlak? - Talán nagyon félek -
Talán nem is hívlak - talán nem is élek







BALLAGTAM AZ ÚTON...


Ballagtam az úton keskeny sirok között,
Ott, hol csöndben nyugszik a sok elköltözött,
Ezer nyiló rózsa, melyet napfény fakaszt,
Pirosan hirdeti a megújhodt tavaszt.
A tavasz hevétől bimbók kelyhe vérzik,
A tavaszt a hideg sírkövek is érzik.
Érzi lenn a föld is, - barna öle reszket,
Mikor napfény önti el a sok keresztet.
Odafönn a napfény tisztán, forrón ragyog -
Istenem! bocsásd meg, hogy oly boldog vagyok.

Nyugat 1908







BÁR RÖVID MÉG...


Bár rövid még éltem folyása,
Sokat búsultam és szerettem
S volt bár szerelmem viszonzatlan
Sokat örültem és nevettem.
Láttam igen sok kék eget,
Annyit más nem is lát talán,
S laktam virágos, üde völgyben,
Sötét, erdős hegy oldalán.
Sokat vallottam és hazudtam,
S óh jaj, immár sokat feledtem,
Mily gyorsan repültek az órák,
Az órák s az évek felettem!







A BOKOR


Eljött a nyár és halkan, csendben,
A gyors szellő mely tova lebben
A nyíló bokrokat megrázza.

A gyenge szirmok szerte hullnak,
Soha többé ki nem virulnak,
Porban feküsznek megalázva.

De ezalatt már észrevétlen,
A gally üde zöld rejtekében
Érő gyümölcs reményét rejti.

S a bokor örül gyümölcsének
Hajló ága édes terhének,
Lehullt virágát elfelejti.

Néha, ha alkonyszellők járnak
És duzzadt magvai a nyárnak
Új lét felé konyulva csüggnek,

Felnyög a rezgő bokor mélye:
Hova lett lepkeszíne, kéje
A sok bimbónak, a sok rügynek.







BÚCSÚ


sűrű csend nyaldosta testünk
S megbontott habján át a csendnek,
Egybeszövődött a kezünk.
Vágytelt indájú tóvirágok
Törik meg így a tavak testét,
Mikor szívósan összefognak.
- Kocsid az udvart járta már,
Nem mertünk már egymásra nézni -
S olyan nehéz lett a szívünk,
Hogy lankadt újjunk szélylyel foszlott. -
Egyetlen szó sem volt elég szép,
Nem volt elég kérő kezem.
Ajkamról is lepergett vágyad,
Lepergett hajamról s nyakamról,
Mint őszi esőcsepp pereg
Egy bús levélről más levélre.
És halkan elfordúlva tőlem,
Legmélyebb mélyembe szerettél
S megcsókoltad kis gyermekem.
Így szórja szét az őszi szél
Százleplű sallangját a nyárnak,
Hogy elsimitson bucsúzóan
A nyílt nyarak tépett szívébe
Ékelt meztelen magvakon.







BÚCSÚZTATÓ


Nem ma, nem holnap, tán holnapután -
suta napokat számolok bután.
Hogy rámderültek a régi napok,
ágam közt dal és kék mennybolt lakott.

De bíbor nyárnak bús szüretje van.
Búcsúzon szállsz rám, kedves madaram,
száradó ágon szárnyad élni fél -
bolond nyarakon rideg tél ítél.

Erős az évad rendje: menni kell.
Gólya meg fecske tegnap mentek el,
lám, a vadkacsa holnap száll tova.
Fázós szívemen szíved tétova.

Mivel tartsalak, hisz öreg vagyok.
Esik az eső, jönnek a fagyok,
ha itt maradnál, hiába maradnál,
megtévedt madár, elhervadt nyaradnál.

Az évad rendje rendre menetel.
Ha te megmaradsz, úgy én megyek el.
Eljönnek értem, hűs földre tapodnak,
hullott árnyékát fenn égő napodnak.

Dérrel fedeznek, szórnak zúzmarával,
temetnek önnön díszem avarával,
rejtenek saját lombom aranyával,
elcsattant csókok piros zavarával.

Eljött az ősz - hát őszülni muszáj.
Csók helyett új csudát leljen a száj,
leljen búcsúszót, lelket felderítőt,
sebes szárnnyal kék egekre repítőt.

Lombom kalitja nyíljon meg neked:
láss meg hét határt, ismerj hét eget,
hét csókos évünk feledjed el hétszer -
hisz bárhová érsz, úgyis engem érsz el.

Mert ősibb a nyár minden madaránál,
ősibb az avar a nyár aranyánál,
ősibb és ifjabb a fészek az útnál
s ha hazajutnál, mindig hozzám jutnál.










CIGARETTA


Cigaretta, kis életszellem
te védesz meg önmagam ellen
mert halál a magunkba-zártság
s kóbor füstöd jelképes váltság
melyet a nagyvilágba fújok
ha gyáva magamból kibújok.
Meggyulladsz, mint szerelmes testek
kik egybeváló kéjbe estek,
emléke ős áldozó tűznek
égsz ajkamon, ha gondok űznek,
a gond eloszlik hirtelen
illatod megmarad velem.
Játszik a szám, halk élvezet
az anyamellig elvezet
anyamell gyümölcse tejútnak
kihez vágyaink visszafutnak.
Majd, ha leverem a hamut
tudom hogy testem földbe jut
mi földbe jut, egy már a földdel
rajta örök új dohány zöldell.
Végül megöllek... győzelem!
A biztos élet győz velem
idegenre szüksége nincsen
kacag az elprédálott kincsen.
De (rejtve nyugtató tudás)
lényeged a megújhodás
kifogyhatatlan élvezet
millió testvéred egy veled.
Ó örvendetes áradat
lelem szakasztott párodat
úton útfélen olcsó áron:
talizmán vagy kaján bazáron.







EGYSZERŰ NÓTA


Hogy engem lássál nézd kedves a kertet,
A lombosat árnyasat, rejtőst a domb ölén,
Bizony mert én is lombos rejtős vagyok.

Ha engem szólítsz kedves, szólítsd a szellőt,
A sietőt, suhogót, susogott titkok tudóját,
Mert bennem is vagyon sok suttogott kérdésre válasz.

Ha testem kívánod úgy simítsd az illatos földet,
Ő alszik és bűvös, de viselős izzó kehellyel,
Aluszom én is, bennem is nyílnak virágok.

Ha ölelni óhajtsz, úgy öleld a hársaim törzsét,
Erősek, szívósak, égnek tülekedőek,
Köztük megállok, hajamban játszik a nap.

Ha bírni akarsz úgy híntsd be maggal mezőnket,
Mert azé a föld, ki terméssel áldja meg őt,
Ki holnapom hordja, én is azé leszek.

Ha ismerni vágyol, úgy némán messzire nézzél,
Mert tágas a völgy, a szélén hegyek hevernek,
Tágas a lelkem, de valahol otthon vagyok.

Ha szeretni szeretnél, úgy tárd ki szomjas karod,
Borúlj a fűbe a nyilazó napfény alatt,
Ott játszik csókom minden sugár nyomán.

Ha jó akarsz lenni hozzám, símogasd meg ebünket,
Mert hű ő szegény és nem tudja megmondani mi fáj,
Haj, tudni szólni a félénk szívnek nehéz.

Ha el akarsz hagyni, tedd be házunk kapuját,
Léptednek nyomán arannyal porzik az út,
Örökké nyílik a kert, de viszont sohase látod.







ESTI ELŐSZÓ


Nem emberversek ezek - asszonyjajok.
Azért írom őket mert sírni nem akarok.
Felsebzett ölemben elfáradt nehéz karok,
Nem asszonykarok már - elfáradt emberjajok!
Kicsiny lett köröttem a tágas tarka világ.
Kilendülő léptem önnön sebembe hág.
Kábultan lekókadt óriássá érett virág,
Nem veti be fénnyel kelyhem a törpe napi világ.

Fakultan porzik sorsom száz utja céltalan.
Csókcél csak akkor a némber ha csókos célja van.
Szegény szegény szívem acélrugód elernyedt,
Gazdátlanul kell a sutban, céltalan holmi, heverned.

Heverned kell a porral pókkal kevert padon,
Néked, ki nevetve hevertél a boldog vérpadon,
Magasztosult vérpadján boldog részeg öleknek,
Hol szültél haltál miglen szünetlenül öleltek.

Nyugat 1912.







ÉBREDÉS


Éltem aluvó asszonyéltemet
S testem nem volt más - minden nyarak teste -
Hajam a fáknak kusza lombja volt,
Szívem a nappal leáldozott este.

És nem volt más álomra nyílt szemem
- Hiába hajlott ködfejtő betűkre -
Mint minden víznek és minden egeknek
Egymásba mélyedt magalátó tükre.

Dús eremben télvégi harmat gyűlt meg,
November hóban őszi pára ült meg.
Mindenik maggal kipergett az éltem
És lenge lelkem lebegett a szélben.

Te eljöttél és kiváltottál engem
Te csudahántó megváltó szerelmem.
Sebzett testem a nyarakból kiválott,
Most talpig saját fájdalomban állok.

Az én karom reszket ölelve téged,
Az én szívemre verődik beszéded
S hogy gyökeret vert tebenned a lelkem,
Én felsikoltva önmagamra leltem







FÁJ A SZÍVEM...


Vídám virágok közt
Téres kertben játsztam.
Víg virágok vertek,
Kergetett a tág kert,
Lombos hársak alatt
Lobogva lihegtem,
>Fáj a szívem, vedd el<.

Utakon, esteken
Kéz a kézben jártunk.
Szórt szavak szirmai
Szállottak a szélben,
Mosolyok fürtjéről
Peregtek a könnyek,
>Fáj a szívem, vedd el<.

Kerek gyermekszemek
Kékjében fürödtem,
Pici simítások
Selymébe símultam,
Lelkem kibogoztam,
Keblem kibontottam,
>Fáj a szívem, vedd el<.



Fájdalmas szívemet
Csokrokba csempésztem,
Rimekbe rejtettem,
Könnyekbe burkoltam,
Kacajba ringattam,
Csókba fullasztottam,
>Fáj a szívem, vedd el<.

Hársfa lombos szívét,
Ember szomjas szívét,
Gyermek szívós szívét
Belém gyökerezte,
Könny, kacagás, csókok
Belém torkollottak,
>Fáj a szívem, vedd el<.

Érett csillagfénnyel
Súlyos éjben állok
Szívek szüretjének
Megalázott kelyhe.
Te, kinek kezében
Mindenek elférnek,
Hívd magadhoz borát
Vággyal édes vérnek,
>Fáj a szívem, vedd el<.







FÉLEK TŐLÜK


Félek tőlük kiket szerettem -
Tőlük, kik értem búsak voltak
Mindnyájuktól, kik jönnek mennek
Kik meglöktek és felhorzsoltak.
- Most túl a hegyek izzó lánczán
Egész nap kéklő ködben alszom
Csak alkonyatkor gyúl ki arczom
Piros léptü sugarak tánczán.
Határtalan varázskertünknek
Dala neszfogó mesekőből
Szúró szitákkal fenyők szűrik
A vágyat ki a levegőből.
Itt alszom, alszom - szempillámat
Koráll kelyhek sejtése járja -
Óriás muskátlifa lombja
Minden sóhajt elfojtva nyomva
Borul le az álomvilágra
A földből tömjén párák szállnak
Körülöttem vánkossá válnak -
Megingatnak és megtámasztnak -
És kinyujtanak csendre halva
A buja virágravatalra.
Ha én itt alszom ezer évet
És ha én sohsem vágyom vágyra
Ugy testem lassan szentté hervad,
És bemúlok a menyországba.
- De amíg egész holt nem lettem
Félek tőlük kiket szerettem.







FÉLELEM


1

Most kukorékol a kakas
megpattan fenn az égi kas
kirajzanak a sugarak...
A tócsák mézszín poharak.
Lobog a fák fáklyás feje,
buggyan a rét harmatteje
s mint nyúl után bolond agár,
friss fény nyomán fut a határ.
Minden porszem kinccsel dagad...
Sötétítsd be ablakomat!

2

Ablakom rácsa mereven
nyujtózik hideg egeken.
A juharlomb idegesen
kapkod a rideg üvegen.
Négy falam közt a félelem
- betolakodott idegen -
citerázik a szívemen.

3

Összegyűrök egy rózsát
egy kavicsot félretaszítok.
Megölöm ezt a nyarat
mert benne nem én virítok.

4

Egy pici felleg szállt a nap felett
s a végtelen völgy elsötétedett
sorvadt a nap mint a bús özvegyek
kik soványkodnak fátylaik megett.
A jegenyefák tördelték a karjuk
óriássá nőttek a fekete varjak.

5

Kemény burkot von a bánat köröttem.
Nézem őket, kiket mostig szerettem
messze siklanak, már egy sem enyém.
Én utazom, különös küldemény,
elindítottak más címek felé.
...Mit szólnál ha a csomag felzokogna
eltépné a kötelet, mely lefogja
ágaskodva kapaszkodnék beléd!
Megrémülnél... elejtenéd.







GESZTENYEHULLÁS


Mióta hazulról elmentem
Hány rózsa nyílott künn a kertben?
Hány fecske rakta puha fészkét
Hol barnán szeli az ég kékét
Az eresz a tető alatt.

Hány pillanatot mulasztottam,
Amelyben durva héja pattan
A gördülékeny gesztenyének.
És szára hajlik, magva válik
Koppanva hull a kert faláig.

Hullása körül a kis kertben
A lomb közt alvó csend meglebben,
Gyíkok zörögnek, madár rebben,
S az idő, mely már-már megállott,
Mint mutató, ki ritkán zökken
Egyet halad... s a percek múlnak.







HALK KÉRÉS


Szerelmesem, ma el ne hagyj.
Fáradt ma csókod ringató karom;
És melylyel sebes szívem takarom,
Hogy meg ne lássad sok szavad nyomát,
Bágyadt kezem ma ölembe hanyatlott.

Szerelmesem, csak ma ne menj.
Elült a vágyam - és hívón utánad
Nem nyithatom ellankadt pillámat.
Könnyharmat nélkül kemény lesz az út
Mely kedvesedtől elvezessen téged!

Kérlellek, mint kérne anyád:
"Szebb időben tartsad utazásod,
Ne indulj ma - sötét az éj - látod.
Szívem mécsén ma fogytán az olaj.
Nem vethetne fényt távozó utadra!

S nem lelnél vissza ha majd vissza vágyol."

Nyugat 1911.







HÍVÁS


Lássad, mert erősek karoltak
Törött jószág, limlom vagyok.
Lássad, mert tévednek a bölcsek:
Eltévedt, riadt vad vagyok.
Lássad, adakozók szerettek
Kifosztott kisgyermek vagyok.
Szentek is mellettem elmentek
Nem láttak meg, nem is vagyok.
Testvérem, te simulva bolygó
Ösmerjed meg a bízón ölelőt!
Gyengeséged gyöngéd kezébe
Markoljad testvér gyengeségem,


Fonódjunk össze, fűzfaágak
Folyjunk egybe, két halk patak
Szerelmes pillék, csókolóddzunk.
Mert gyengék szorosan ölelnek
Nem tépi szét szent tapadásuk
Rajtuk elzúgó rendelés.
Egymásba omló hab szívükbe
Gyengék gyökere mélyre száll.
Biztos lótuszok úgy lebegnek
Örök szomjú örvénye szintjén:
Hatalmas vágyú gyengeségük
Az Úrba veti erős horgonyát.







ITTFELEDT HOLMI


Aznap is így lesz: bezárul az ajtó
- utánad nézni már ma sem merek -
de aznap nem várlak haza ebéddel,
jó puha ágyat néked nem vetek.
Lelkem abroszán elfakul a rózsa,
örömet sose tálalhat neked,
nem leszel kisfiam, se kedvesem,
nem leszek többé anyád, kedvesed.

Üres a szoba, már nem mi szobánk,
ittfeledt szegény tárgyak visszasírnak.
Bánatos testem hova csukjam el?
Rozoga lábú napok el nem bírnak.
Mi lesz velünk - kitől kérdezhetem?
Kívüled nincsen kitől kérdenem.
Hol sírhassak, ha nem a térdeden,
ki gyógyítson, ha te leszel sebem!

Neszt hallottam... talánha hazatértél!
Üldöző hangok kísértgetve járnak...
...Egy pár sámfa, gyűrt keszkenő, egy plajbász
egy törött senki-semmi hazavárnak.







IMÁDSÁG


Istenem, nem hallod jól az imádságom!
Vágyódás, óhajtás elhervadjon bennem
Mi szívemben duzzad, lohadjon le lágyan,
Lelkem hadd pihenjen, testem hadd pihenjen.

Kértelek, hogy puhán hullass az ölembe
Apró örömöket s ízes boldogságot,
Melyet feloszthatnék, jusson is, maradjon,
Mint karácsony esti bőséges kalácsot.

Annyi vágyat kértem, teljék csókra, dalra.
Könnyű szárnyú szívem kóborlásra termett,
És te küldtél nékem nagy, nehéz csudákat,
Sziklakőbe vágott oszthatlan szerelmet.

Olyan kényességgel verted meg a szívem,
Fáj, ha messzi kertben új tavaszok érnek,
Piros vérem serked, mikor kelyhe pattan
A rózsaszín ajkú zsenge gesztenyének.

Perzselnek az esték, hajszolnak a percek,
Szörnyű ajándékod alig-alig tartom...
Meggörnyed a vállam, félek, hogy elégek,
...Tévedtem Istenem, játszani akartam.







KÉSŐN ÉRKEZEM


Hogy hazatértem egy-két éjjen át,
Hallottam még a csalogány dalát;
S hogy harmadnapon örömváró füllel
Lestem hangját az énekes bozótnak,
A csalogányok némák voltak!
A tavasz végdala jutott nekem, -
Ez életem!

Mikor engem ringatott a karján,
Nem volt fiatal asszony már anyám,
S hogy nőttem, gond és teher tért a házhoz.
Anyácskám gyakran így szólított engem:
"Vigaszt keresek nevető szemedben,
Ifjúságom búcsúja vagy nekem
Én gyermekem."

Gyerek léptekkel sok oly házban jártam,
Melyben azóta csend s magány van.
- Sok olyanba, mely már aludni készül,
Udvaraikba víg virágok keltek,
Melyek nevei nótát énekeltek:
Százszorszép bokor, - égő szerelem
Nyílott nekem!

Hosszú uzsonnák a hársfa alatt
Megrövidültek. Az idő halad.
Nappal eloszló tarka pipafüstben,
Kiket kertünkben együtt ülni látok,
Megöregedtek mint a jóbarátok -
Újak nem jöttek. Ím megértem, -
Egy kedves világ végét értem.

Emléket mos el minden tűnő óra,
Minden alkonnyal elhangzik egy nóta,
Mit többé senki sohsem énekel
És minden évben egy-egy régi ház
Becsukja nehéz, tölgyfa ajtaját -
Dudvás kertben sápadt virág terem
Oly későn érkezem!







KOLDUSNÓTA


Hitvesed lenni nem szeretnék,
Lelkem kérges lett és kemény,
Mint fának törzse tépett ágak
És letördelt gallyak helyén.

Szeretőd lenni sem szeretnék...
Mert szegény és szemérmes lettem,
Mióta többé nem ragyog
A gyermekkor napja felettem.

Áttetsző néma lánggal égve
Oldaladon miért is járok,
Nincsen vágyam, nincsen reményem
Mire várok?...

A bűvös pillanatra várok,
Amely megnyitja néma ajkam
S elmondom mind, mit réges-régen
Én néked elmondni akartam.

S te meghallgatod a beszédem,
És meg sem fogod a kezem;
S ahogy beszélek serked vérem,
S elömlik bánat, vágy, szemérem,
Nehéz csöppekben életem.







KÖRFORGÁS


Mélyen felsóhajtok:
a mély partra vágyom,
hol aranyat szórón
az ökörfarkkóró
meredezik hetykén.
Az ösvényt kívánom,
amelynek szegélyén
veresbarna búza
kalászát lehúzza.
Leginkább akarnám:
olyan kicsi legyek,
kalász eltakarjon,
csiklandós bajszával
a tarkómba marjon.
Keskeny ösvény széltét
kitárt karral mérjem,
az ökörfarkkórót csakis
lábujjhegyre
ágaskodva érjem.
Előttem tenyérnyi
lepkék röpködjenek,


szúnyogok mint fecskék
oly nagyok legyenek.
Ha vándor ember jő
hágjon által rajtam,
ha szekér jő, bújjak
meg az ülésaljban,
vagy a saroglyába
vetett párnahajban,
vagy még jobb: útszélre
vetett dinnyehajban.
Útilapulevél
hátamra boruljon,
bika meg ne lásson,
fölöttem elfújjon,
boci óvatosan oldalvást kitérjen,
fűvel le ne tépjen;
kotlós engem féltsen,
tollával terítsen,
gyáva nyúl a sáncon
rám se hederítsen.
Ringassam magamat


könnyű eszterláncon
mulassak óriás
vízibékák táncán.
Mulatásom közben
kapjon fel a gólya
szálljon szürkületben
velem a kék tóra,
aludjam ki magam,
pihenjek meg benne...
De mielőtt csorda
itatóra menne,
virág csajkájába
friss harmatot venne:
vigyen virradóra
kelepelő gólya
vissza az anyámhoz!
Üzenje meg már most:
készítse a vánkost,
édes tejet, csókot,
testvér ágya alatt
kihúzós fiókot.
Ne mondja, hogy nem hív,
mert én úgyis megyek:
nem bírok kedvemmel,
nem győzöm bevárni,
újra elkezdhessem
kedves életemet!







LELKEM NE VESZTEGELJ


Testem idegen, fáradt, tompa rög,
durva muszájok lejtőjén görög.
Lelkem hová lett? Kisded volt s kevés,
kerített kertben csengő nevetés.
De lélek volt, eleven és enyém,
együtt serkentünk az Úr tenyerén.
Hol maradt el? Tán nem hallotta meg
sírok sírását s a lég mérgezett
szele nem gyújtja gyapját félelemmel.
Bízón játszódik még négy biztos elemmel:
földet tapos, hűs vízzel kergetőzik,
nap tüze melengeti szerelemmel,
kék levegőt lehel ki-be,
s a múltnak hímes szőnyegén pihen.
Lelkem! az emlék foszló fonadék,
ne vesztegelj, hol elhunyt gyertya ég
s néma óra ketyeg a holt falon;
az ablak rácsa rajzos és fehér,
de nincs élő kenyér az asztalon,
korsónk üres, az ágy ködből rakott
s nincs otthon már az, ki otthon lakott.
Az otthonunk a holdba költözött,
minden távol van mert a tér törött,
minden határ lett mert már nincs határ,
idejét múlta mind, mert nincs idő.
Én bárányom, kísérő, térítő,
terelő lelkem, jajgatok utánad,
szomjúság perzseli cserepes számat.
A patakra, mely való vízzel habzik,
a rétre, ahol életfű fogamzik,
az örök honba, mely reményen épül,
nincsen elérkezésünk egymás nélkül.
Mért nem szánod meg a kiürült aklod,
rendeltetésed, hogy bennem kell laknod.
Puszta testemben magam nem lelem,
kit ápolgassak, ha nem vagy velem,
kire lássak, ha a szemem bezárul,
kitől búcsúzzam, ha nem vállalsz párul,
hogy szakadjak el, mikor nincs mitől,
nincsen szabadulás a semmiből...
Száműzött sírhant rideg hideg sorban,
maréknyi porszem vadidegen porban,
hamu, amelyben szikra sose sercen -
így pusztuljak el én? A végső percben
hadd találkozzunk a lét peremén.







LEVÉL




Mert néked írok híves papirra
Csókkal szoritom simító ajkam
Ölelő ujjal tartom a tollat
Szombati kedvre gyúlladó oltár
Kelyhe a szivem.

Jusson eszedbe szememnek színe
S minden mi bennem nyugtató lágy volt.
Türelmes vágyú térdemet lássad
Bölcsőt amelyre súlyos gyönyörrel
Hajlott az orcád.

Idegen csókon ringatott testem
Azóta kérdőn ámúlva látom.
Tudta-e mit rejt reszkető ölben,
Tudta-e kinek pihen meg kedve
Könnyteli kéjén.

Tudtam-e akkor csókkal és vággyal
Kinek az ajkát illeté ajkam -
Féltem ha kérdtem - s féltem ha kérdtél:
Mert más az kit kérdnek, s másé a válasz
Tétova nyíla.

Hiába nyilnak ünnepi szívek.
Ölelő karok hiába nyulnak,
S buggyanó meleg cseppekben vérük
Idegen szentély süket kövére
Hiába csordúl.

Sohase lesznek eggyé, kik ketten
Indúltak egykor rejtelmes úton.
Kereső testük sűrű homályban
Véresen veri falát a létnek.
S mint csecsemők gyenge puha karokkal
Tétován nyúlnak egymás szívéhez...
S melléje kapnak.







MA IS


Véled álmodtam, s érett nyárral,
S olyan lett piros ébredésem
Mint mikor lágy hulltára készen
Illatos nehéz éj után,
A gyümölcs megérlelve ébred.
...Még álom imbolygott szívemben,
Tenger volt puha reggelem,
Játszva ringott párnám körül.
Szívem hajó - mely útra hívó
Kínálkozó habnak örül...
...Vagy ringó bölcső nyoszolyám,
Melyből kilépni nem merek.
Vagyok virágtestű gyerek,
Kinek még lágyan csuklik térde,
S kérőn nyújtja piciny karát,
Hogy felvegyék, segítsenek...
- Felültem majd a pihés ágyban
És kerekre feszült szemem.
Ajkam kinyílott szomjas vágyban:
Hadd térjen több tágas tüdőmbe
Az ébredésnek illatából
És megszántam a testemet,
Miért is van csak két karom!
Én a százkezű Indra Isten
Ölelő kéjét akarom
És soktapintású hatalmát. -
Fölkeltem és jártam a napot:
A pillanatok terhes rendjét
A teljesedés tikkadt csendjét
Kehelyrázó szellők nyomán.
Tövis cibált virágos úton,
Harmatos ág verdeste arcom,
Éles fogam gallyakba véstem
Mindent simogatva kívántam
Rohantam merre élet int,
S hogy este lett megtérni késtem -
Mert ott hordom dacos eremben
A te kedvedtől megfogant,
Gazdátlanul elfeledett,
Elkallódó szerelmemet...
S így minden kósza kéjen át
Ma hű voltam hozzád megint.

Nyugat 1911.







MI AZ ÖRÖM?


Mi az öröm? Szép nyári reggel,
A rét még harmattal teli,
Tizenhat év, fehér ruhával
Vidám falusi reggeli
Napos tornáccal, lágy kaláccsal
A régi népes ház örül;
A pázsitot holnap kaszálják
Ma még zöldel köröskörül.
- S a szerelem? - A mesék könyvét
Elejti lankadtan a kéz,
Még tegnap, tegnap más világ volt,
A könnyű szív ma oly nehéz.
Futó percek, halk lámpafénynél
Pírban izzó találkozás,
Mi tegnap fakadt, máma nyílik,
Nehéz kehelyben hervadás.
S mi aztán jött, csend és magány volt:
A szürke órák és kemény
Szavaknak fájó horzsolása, -
Hosszú napok, kevés remény, -
Az ólmos keblű szürke éjjek,
S a nehéz tehetetlen kezek! -
Szívembe' fájva bontakoznak
Lehulló rózsalevelek.







MÉRT OLY HOSSZÚ ...


Mért oly hosszú az út a szivtől a szájig
Hogy lüktető lelkem sohasem jut odáig!
Hogy a mindenségtől úgy el vagyon zárva
Csendes békés szerrel nem jut napvilágra!
- Életemnek fáját erősen rázzátok
Hadd húlljon gyümölcse ujjongva reátok -
És mint dió burka - ha hull napos ágról
Repedjen meg szívem a nagy boldogástól!
Törjétek fel zárát az "én" "álmodásnak"
Hogy elepedt lelkem odadhassam másnak -
Másnak másnak másnak - ki megváltja tőlem
Ki mint húrból hangot kicsalja belőlem -
Ki valóra váltja - megitatja vérrel
S megéteti könnyes szerelem kenyérrel.!







MINDEN FÁK ÉDENÉRŐL


Hidak alatt siet a víz
Ébreszgeti a tunya partot.
"Fakadjatok, virítsatok
Ti akik teremni akartok".

S mint csecsemők ifjú anyáknak
Feldúlt ölében fáradt ágyon
Fellegpihés borús tavaszban
Felsírnak a rügyek az ágon.

Dalol a víz a parti fáknak
"Kék Indiában messze messze
Illatos a felhőknek útja
És sebhetlen a fáknak teste.

Nincs hó, nincs dér - símít a nap
Kintalanúl hasad a kéreg -
Lotoszorcányi hold alatt
Virág, gyümölcs egyszerre érnek.

A méz nem sorvasztja a kelyhet
Magházát nem öli a mag -
Legifjabb ki legtöbbet termett
Ki jobban vágyik boldogabb.

Haleluja! fakadjatok!
Nagyszárnyú szelek szerte szállnak
Szétszórja redős köntösük
Himporát boldog Indiának.
S melybe a szent hímpor lehúllott
Áldott az a kelyhek közűl -
Elhervad bár mint többi társa -
De gyümölcsében üdvözűl!







MINDIG MAGAMRÓL


Mindig magamról, énemről beszélek,
Csak én vagyok a vonzó, nagy titok,
Sejtelmes mással meghittségben élek,
A fák ágán nyíltan virít a lélek,
Ősvágyát értem a százhúrú dalnak,
Mit fészekrakó tavasz estnek hallnak.

Dobban a föld a lépteim alatt,
Fejem felett mindig ott van az ég.
Embert szólítni vannak lágy szavak,
Minden csudáról van mese elég!
Idegent átölelhet a karom,
Csak önnön arcom sosem láthatom!
Elbűvölt önmagam sohasem találom!
De a vándorlást buzgón vállalom.
És mert az úton százszor is csalódtam,
És mert a célom távoli, valótlan,
Mert legmesszibb van az egész világon,
Az én belém süllyesztett szívre vágyom!







MERT NEM ÖSMERLEK


Mert nem ösmerlek: minden este
Friss vágyon vagyon ágyam vetve.

Mert távol sorsod idegen:
Száz képet ölthet életem.

Mert ott vagy, hol nem lehet lennem:
Teres és tág az élet bennem.

Mert elérhetetlen jársz előttem:
Én útgyőző vándorrá nőttem.







MOHÓ KÉRÉS


Ásd oly mélyre kútját a kéjnek
Hogy álmaim mélyét ne leljék.
S kérdezzed némára az ajkam
Hogy hangja többé sohse teljék
Se szóra, se dalra, se versre.

Örömöd sarlói tarolják
Testem virágos bágyadását.
Kedved csikói legeljék le,
Hogy tikkadás napját sohse lássák
Friss serkent hajtását a vágynak.

Sápadt arcom verje veresre
Dacot tőled tanult szemérem.
Mondhassak "Nem"-et végre,
Szabadjon a percet megérnem
Mikor betellett ajkam kéred.

S mintha gyümölcsöt, mely nem érett
Fel-fel csapódó karcsú ágról
Tép szomjas mohó siheder,
Félőn, hogy talán el sem éred
Egyszer tépd erővel a csókom.

Nyugat 1918







NAPOK


Képeskönyv máma a világ,
A város felett kék az ég,
Sietnek setét emberek,
Nem csuda, van dolguk elég.
Sok tarka csokros kirakat,
Telt virágoknak kelyhe tárt.
Látok koldust, ruhája rongy,
Látok selymes, népes bazárt.

A tarka jelenéseken
Nem botránkozik meg szemem,
A sok ,,miért" felesleges,
Minden, minden természetes,
Megbámulni mindent szabad,
Kevés szöveg sok kép alatt.

Ma kristálytiszta könnyű kedvem,
Ma színekkel rakott napom.
Meglapulok Isten ölében
Ki a könyvet tartja kezében
S az életet lapozgatom.

Holnap, tán holnap a világ
Felolvad mámoros zenében.
Elömlik örömmel és mézzel
Emberszívem a mindenségen.
Érthetetlen vad mély nyögések
Minden barázda szerelem.
A világ szép, mert szülni kell,

A koldus bús, mert élni kell.
Anyám is csak azért szeret
Méhében viselt engemet,
Epekedésben, szenvedésben.

És néma borzadály fog el.
Mert minden rögben ott az Isten:
És mag terem minden tövisben.
Imádságos zengő viharban
Fejem fölött harsogva száll
Egy fellegnyi bús vágymadár.

Itt állok meztelen szívemmel
Az élet puszta homokán
És piros szívem messze fénylik
Elébe a sok vágymadárnak
Ki fészket keres mindahány.
Ők biztos szárnycsapással szállnak...
És nincs menekvés, nincs menekvés.







NYÁRI NAP


Párom ma jön, ajándokul
Bibor szerelmet hoz nekem
S hogy édesb legyen benne bíznom,
Messziről jön és idegen.

Ugy-e azért késtél soká,
Hogy harmatos kín hamva lepjen,
Hogy nyári napok forró lázán,
Mézzé vált vágy verje ki testem.

Csudálkozva nézem karom,
Mint hajlik ölelésre íve,


Mély gyökerű gyönyörök íze,
Gyülemlik csókká ajkamon.

Bő fényözön csurog a kerten,
Sok ízzó kelyhű tárt virág,
Én és a kéklő szilvafák
Állunk, várunk napfénykeverten.

Nem is akarunk más gyönyört,
Elég lesz, ha duzzadva éled
Érett testünk - és ha tevéled
Kemény szívem gyengére tört.







ŐK


Ők, kik az időknek mélyén nevettek,
A vigságomból egy-egy részt elvettek.
Kik fát, virágot én előttem láttak,
Tudtak szépszavu danoló imákat.
Ők, akik régen szerettek és sirtak,
Helyettem mindent megtettek s megirtak -
És akik jőnek, ha majd fekszem holtan,
Átlépik sirom s nem tudják, hogy voltam.

Nyugat 1908







ŐSZ MÚLTÁN


Azt mondottad, hogy visszatérsz,
Lombtalan ősz tar idején,
Mikor a föld dúsabb a fáknál,
Meghallani, hogy mint suhog
Kerti csendben léptem nyomán
A zörgő lomb s ruhám szegélye.

Visszatértél tél idején - ...
Tüzes a kormos kályha torka.
Sok száraz ág lángmarta teste
Hevíti búsra szűk szobámat.
Én szólítalak mohó szóval -
De szemed átsiklik felettem
... - S ide se hallgatsz.







ŐSZI SZAVAK


Mert nem vagy nálam ajkamon
Súlyosan érnek csókjaim
Sok ágon feledett gyümölcs
Magánossá piroslott kertben.

Mert nem ölelhet két karom
Belefojtom száz semmiségbe
Mint télen fázó rózsatőt
Fáradt lombok mélyébe rejtnek.

Mert elhagytál a perceket
Álmatagon ejtem a földre -
Sárgúlt tenyérnyi levelét
Juharfánk így hullatja halkan.

Nyugat 1911







A PILLANATOK NYOSZOLYÁJÁN


Te másé, én meg senkié,
Egy kedvre ketten nem születtünk,
Egy bölcsőt nem táplál a testünk,
Nem termettünk egy ölelésre.

Nem volt csókunk és nem volt ágyunk -
Összeborult útverte lelkünk,
Örültünk hogy egymásra leltünk
S nem telt idő játékos vágyra.

Este volt bennünk és a kertben...
Egymásba mi pihenni tértünk,
A dús gyönyör, mit el nem értünk,
Mint síri rög hullott le ránk.

Elporladtunk, megsemmisültünk,
Nem folyt idő, ahol mi álltunk
És örök lett találkozásunk,
A pillanatok nyoszolyáján.







RÁZOM


Rázom, rázom lelkem,
Húlassa mit terem!
Nehéz, hervadt terhét
Többé nem viselem!
Mi nem érett - vesszen,
Mi törékeny, törjön -
Nedvet szívó ajkkal
Többé ne gyötörjön!
Mezitelen galylyam
Kinyujtom a napnak -
Hisz az áldott holnap
Száz virágot adhat!
Ahány izű harmat
Serked a világon -
Mind peregjen én rám!
Minden szellő járjon!
Fakadjon a kérgem -
Sarjadzon az ágam -
Lombosodni, nyilni,
Terjeszkedni vágyom -
És ha megfürödtem
Szent tavasz fürdőben -
Nem bánom, hogy fájtam -
Örülök, hogy nőttem!







ROSSZ TRÉFA


Holt szülők vissza nem jőnek
vén vagyok már szeretőnek
gyerekek messzire nőnek.

Pedig bőséggel szerettem
szívemet parázsra tettem
ropogósra sütögettem.

Legelébb kedves szülémnek
kínáltam csemegémet
bólintott rá hogy édes.

Felhordottam tiszta tálon
tiszta szóval meleg számon
jól vetett nyoszolyámon.

Fiókák bújtak ölembe
örömem morzsákra törtem
tátott kis csőrük betömtem.

Nemcsak véremnek adtam
kóstolgatni mást is hagytam
ha ízlett jól mulattam.

Máma be rossz napom van.
Öregedő koromban
itt állok egymagamban,

hálókamrám bezárva.
...Te is mehetnél már drága
el tőlem a nagy világba!

Velem tán jóságot tennél
ha más szeretőre lelnél
karoddal őt ölelnéd.

Kerülj el kedves kímélet
mit tengődjél tovább vélem
mikor úgy fáj az élet!







SÖTÉTBEN, MÉLYEN...


Sötétbe' mélyen, föld alatt
A nedvet, mely dús kincset ér,
Gyűjté bús öntudatlan csöndben
A szívós, szintelen gyökér.
De jő a nap, tavasznak napja,
Mikor gyökéri vad erő
A kemény kérget megrepeszti
S fakad a rügy, az ébredő!
Oh százszor áldott, az az első,
A hősi, csodás, zöld levél,
Mely a földnek terhét lerázva
Napfényre és életre kél.
És nő a szár, a gyors szökésű,
A hosszú, karcsú, ingatag
S buggyanva szárból szent tökélyben
Nagy, illatos virág fakad.
Övé a földnek lomha álma,
Kelyhében úszik barna csend,
S a rügynek hangos lobbanása
A bíbor leplen megjelent.
Karcsú termője égnek szökken,
Az egész bokor benne él,
Kelyhében száz virágnak sorsa
Szunnyad, duzzad, fakad, remél.






SZARKALÁB


Elhímeztem és elhámoztam,
magammal ritkán találkoztam,
de másokkal még nagy ritkábban,
sok buborék-szó termett számban.

Emlékszem: egyszer kicsiny voltam,
sárból pogácsát dagasztottam
beletűztem egy szarkalábot,
sárpogácsa kastéllyá válott.

Játékbábum kuckóba löktem,
szemrehányón mondta mögöttem:
Kár bántani a szegény embert.
Akkor sírtam egy igaz tengert.

Szép tarka csízmadarat kaptam,
csókoltam amíg megfojtottam.
Utána két napig nem ettem.
Soha többé így nem szerettem.

Emlékszem rá, fiatal voltam,
laktam virágkehelyben s holdban,
de nem fértem el egyikben sem,
eltévedtem és hazatértem.

Apám, anyám rútul megcsaltak,
két szemem láttára meghaltak.
Szeretőim gonoszat tettek:
elmúltak, amint nem szerettek.

Versenyfutó, ki befut késve,
fűrész, ki szívét rakja présbe,
késvető vagyok, kinek kése
magát önnön húsába véste.

Így pergett le sorra sok évem,
amit tanultam, megismétlem,
megismétlem, de egyre rosszabb
időm rövidebb, napom hosszabb.

Kígyóként bőröm levedlettem,
valami rontás járt felettem.
Emlékszem rá: megöregedtem,
elfeledem, hogy miért tettem.

S most itt ülök ismét a földön,
időm sárpogácsákra költöm,
beletűzök egy szarkalábat:
váljék kastéllyá, arra várok.

De a világon varázslat van,
egy szarkaláb nem esik latba,
minden megmarad mozdulatlan,
dermedt dolgok fakuló napban.

Csak az a test, amelyben laktam
mutatkozik meg más alakban.
Holnap magam is földdé válok,
s belém tűznek egy szarkalábot.







SZERELMES VARÁZS


Mondják, sebek fennen sírnak:
Ám mi ketten
Réges-régen
Szembe nézünk
Egymást látjuk.

Mondják, utcák ágaskodnak:
Egymást látjuk
Szűz sötétben
Tudom, intesz,
Izzó érrel
Összeérünk.

Mondják, mi is elszakadjunk:
Összeérünk,
Kezed alatt
Szívem dobban.
Bizton búvó
Keblem felett
Sejtem szárnyad.

Mondom, tudd meg, mind hiába:
Szárnyad sejtem
Nyugtod rejtem
Feles feled,
Szemem horgát
Nem felejtem
El nem ejtem.

Mondjuk ketten: mind hiába:
El nem ejtjük
Szemünk horgát
Feles szívünk
Szárnyak hordják.

Összeérünk
Egy a vérünk
Szűz sötétben
Öröklétben
Egymást látjuk.







SZERETÉS


Kisded világom, vágyom kék szemed elé
mert kék szemed nagyon nagy,
minden horizont benne fürdik.
S bebarangolt ifjúságom
két tenyeredbe vágyik beférni egészen
mert minden amit álmodtam
úgy játszik ott, mint gyermek a dedóban.
Ajkad... odáig el sem érek!
Soha a piros égi gyümölcsig nem jutok el,
szemem fennakad arany pillád rácsán,
ujjam hűs ujjaid pálma-kertjében.
Kedvesem, messzi fénylesz buja rögömtől,
tavaszi nap Te!
Öreg gyerek vagyok már,
tudom, nem lehet megfogni a napot,
tudom, nem lehet belesétálni a szivárványba,
tudom, nem vagy szakasztott olyan, amilyennek látlak,
tudom, hogy nem szerethetsz úgy, mint én szeretlek.







SZOLGÁLJON NÉKED


Szolgáljon néked kezem és ajkam,
Virágos réten meghajló térddel
Rózsát és mámort gyűjtsek ölembe
S adjam tenéked.

Szemem a kelyhek mélyébe nézzen,
Legyen a tükre sokszínű kéjnek,
Szomjazzak vágyban s harmattal mosson
Téged a könnyem.

Törje fel érett magvát szívemnek
Reá verődve százféle szépség:
Tenéked megnyílt alázott kincsét
Bomolva ontsa.

És áldás rájuk, kik miatt sírtam
Szavuknak ízén lágyult a csókom.
Megadón fejlik karom le rólad
Majdan ha elhagysz.







A SZÓ


Valakiben vagy valahol,
Verőfényben vagy tán virágban,
Lehet hogy könnyekben vagy könnyben -
Alszik a szó.
A nagy kérdés, a nagy könyörgés -
A kincset keltő koldusnóta,
A teljesedést termő éhség -
És csak nekem szól.
Énbennem mélyen meglapulva
Bezárva búgó gyöngyburokba,
Lelkem fenekének fövényén
Alszik a szó.
Hangzása halk hullámharang,
Sohsem hallottan, mindig mondott,
Érthetetlenül egyszerü,
Egy egyetlen "várlak-"ra válasz.

Nyugat 1910







TALÁLKOZÁS


Alig mondott szavak nyomában
Mosolyba olvad puha szánk,
Áhitatos lágy a beszédünk.
- Kemény holnap nem les reánk.

Kéz-kéz mellett virágot tépünk,
Egy ütembe símúl a léptünk.
Induláskor szép csendben várunk,
Rövid az út, mit együtt járunk.

Nem bánt fájóbb gyönyör reménye,
Múló súrlódást megbocsátunk.
Békít a csók, mely sohsem érik,
S búcsúmagvú találkozásunk.

Nyugat 1910







TUDOM, HOGY VAGY...


Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
Állok az esőszagú kertközépen
És kinyújtom két áldott, dús karom
Tudom, hogy vagy: tudom, hogy élek.

Nem kereslek, és mámort nem remélek
Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
A lombos kertnek minden szála rebben
És elmerül tengernyi tárt szívemben
Tudom, hogy vagy: és nincs többé a kert.

Az ég boltja csillagfénnyel kevert,
Tudom, hogy vagy: s a halk csillagok gyülnek,
Szerelmem fáján virágként megülnek
Dalos virágok dús szerelmem fáján
Tudom, hogy vagy: és elhalkul az éj.
Nincs fény többé az égi mezők táján,
Testem fénylik, mert vágyad pihent rajtam
Tudom, hogy vagy: s nincsenek csillagok.

Belém vésődött csókod nyoma, ajkam,
Karom sem más, csak bontott ölelésed,
A föld sem más, csak hely, amelyen álltál.
Tudom, hogy vagy: és beléd ömlik minden
Gazdag tejútja a százkeblű létnek.

És utolsónak bevonulok én is -
Hála néked, hogy nem kell lennem nékem
Én édes, áldott, boldog megszűnésem,
Nem kell lennem többé: te vagy.







ÚJÉV NAPJÁN


Egy egész évet múlttá éltem
S ma megbocsátom minden vétkem.
Ma megbocsátom a szívemnek,
Hogy lanyha volt s nem verte végig
Sohsem a nótát könnyig, vérig.
- Még vannak holnapok és évek -


A sok letűnt perc tetemére
Erős inakkal hágva lépek.
Jó hogy olyan nyomtalan halnak
Hangjai a csirátlan dalnak,
Hogy vézna örömek eldőlnek
Tág utat tárva a jövőnek.







VÁRTALAK


Úgy vártalak, úgy vártalak,
Mint nem szabadna várnom jöttöd,
Mert nem szeretlek - nem kívánlak!
- Vártalak sápadt forróságban,
Mint meglapult gubbasztó állat,
Ki ösmeretlen árnyak jöttét
Lesi kíváncsi borzalommal.
És imádkoztam, hogy eljöjjél!
Szerelmesem légy - az, kit várok,
Hogy szép légy te - s én elsápadjak,
Erős légy te - s én elpusztuljak,
Mint szétmorzsolt rög bivaly útján.
Hatalmas légy, kacajra hajló,
Szívedig mégis felszeressél,
Mint virágot, kit gyepen lelnek,
Kit magasra nyújtott karokkal
Illatos oltárra emelnek.
Imádkoztam, hogy eljöjj végre -
Imádkoztam, hogy ne légy mégsem
Az, aki eljő néha napján.
...Most köszönöm, hogy itt az este,
Most köszönöm a hosszú várást.
Köszönöm édes alázattal
Hogy így tudtalak várni téged.







VÉGSŐ SZÓ


1

Semmi se voltam,
feneketlen vizek emeltek
gőgre és búra.
Semmi se voltam
egy rövidke perc csak
s elnyeletek újra.
Élek és máris felednek
s a többiek majd elfelednek holtan.
Buborék énem
ki nevem titkot rejtő rovását viselte
szólni tudó lelkes alakját lefejtve
nyomtalanul a múltba hull.
Szerte foszlik gyöngyös habbá bomoltan
nem lesz ami van
azzá leszek ami voltam.

2

Minek születtem?
Arasznyi utat tettem az időben
de minden utam ma is mégis mint rég is
hosszú zarándoklás lankadt litániára.
Múlás a létnek ára
csal az emlékezésem,
sosem volt Éden
s mit felszínre ébredésem mindóta vár:
nincsen menyország.
Ingoványban fakad az élet fája
hiába aggat rája aranyalmát az álom
kígyót terem csak
azzal kell hálnom
sosem az ember fiával...
A vágy lehullik hontalan
s az utam elvész nyomtalan
semmibe múlok akár a hang a szín a tett.
Nem lesz ami volt és nincs ami lett.

3

Örök csak egy:
a halál sohasem muló pillanata.
Párája áthatja minden ízem
feneketlen kút vizében
ízlelem ízét a rettenetnek.
Minden hullámban temetnek
minden elemben félelem
múlt és jövendő fél velem.
Lám nincs jelen melyben megállhatok
estére hulla mit hajnal hozott
holtan születnek a gondolatok.
Elindítottak, szállanom muszáj
a nemlét csendes mélyéből kiűztek
s bár küldetésemnek nincsen hazája
keringek kerge kérdések jajában.
Választ nem ád a kút fekete szája
a felszín tarka tükrén némaság
forog az örvény, semmisem örök
a sosem lettnél halottabb a holt
nem lesz jövő és sosem volt a volt.

4

A mélybe szállok
ám nem félek többé
egyre lejjebb süppedve
a feneketlen kútba
időtlenné válok.
Feloldódva lankasztó kergeségben
várom a végem
hazaomolva bomlok a habba.
A lét a Minden szegényebb fele
hanem a Semmi dús kinccsel tele.
Hol nincs jövő és nincs jelen
nem férhet oda félelem
hol nincsen Lét minden lehet
mért sirassam életemet?
Ki nem lel sorsra jót talál
hol élet nincs nincsen halál
hol halál nincs ott nincsen semmi
áldott lehet semmivé lenni
ámen.







VISSZAVÁRÁS


Kertünkben nem járok. Hársfák lombját a dombon
Nem söpri ruhám most.
Az ösvényt, az őszi álmost
Nem riogatja síró sietésem.

Fonnyasztó sóhajtás nem kísérőm nékem.
Hol bú les rám orvul
Megrebbent léptem fordul:
Másfelé hajlik szemlesütve orcám.

Nagy forró bánatból kikelek fehéren.
Szívemről lerázom
A könnyet. S gyakran fázom
Mert könnyű derű fedi csak a testem.

S azért, hogy utamon (mint más, én is) elestem
Nincsen csúf sebhely rajtam.
Balzsamos örömtől tisztul az ajkam,
Haragvó, féltő kíntól eltérít a szemérem.

Látod, mosolygok most is, békélt szóval mondom:
,,Nem sírlak vissza, párom,
Sebhetlen szívvel mosolyogva várom
Hogy vándorlásod visszatérjen hozzám."

S csak ha ölelve vállal megint vállad
És térdem megint játszóhelyed lenne,
És csókos kezed bátor meztelenre
Vetkezi gyáva szívem: - Majd akkor sírok nálad.















 
 
0 komment , kategória:  Lesznai Anna  
Címkék: varázskertünknek, szárnycsapással, gesztenyehullás, napfénykeverten, megsemmisültünk, kristálytiszta, csillagfénnyel, virágravatalra, alsókörtvélyes, asszonyéltemet, egybeszövődött, virágkehelyben, kifogyhatatlan, megtámasztnak, fullasztottam, alkonyszellők, lotoszorcányi, megrövidültek, találkozásunk, sárpogácsákra, rendeltetésed, érthetetlenül, gyermekszemek, feloszthatnék, gyöngyburokba, küldetésemnek, felhorzsoltak, csókolóddzunk, félretaszítok, meghittségben, mindnyájuktól, ökörfarkkórót, unokatestvére, meséskönyveit, találkozzunk, soványkodnak, legjobb magyar, szöveggel együtt, kert emlékezés, ezerarcú Lesznai, cseppnyi-percnyi üdvösséget, lobbanó kertek, koccintó kelyhek, csudálkozó csókok, kereső szárnyú, csókok pihennek, kelyhek bora, hála imámban, élet sebére, vágyak búcsúja, bűvös múltnak, meleg szerelmet, Lesznai Anna, LESZNAI ANNA, Zempléni Lesznai Anna, Moscovitz Amália, Hatvany Lajos, Kaffka Margit, Balázs Béla, Lukács György, SZÜLETETT MEG, AMERRE ÉN LÉPEK, BALLAGTAM AZ ÚTON, RÖVID MÉG, EGYSZERŰ NÓTA, ESTI ELŐSZÓ, FÉLEK TŐLÜK, HALK KÉRÉS, ITTFELEDT HOLMI, Tévedtem Istenem, KÉSŐN ÉRKEZEM, LELKEM NE VESZTEGELJ, Indra Isten, MÉRT OLY HOSSZÚ, MINDEN FÁK ÉDENÉRŐL, MINDIG MAGAMRÓL, MERT NEM ÖSMERLEK, MOHÓ KÉRÉS, Meglapulok Isten, NYÁRI NAP, ŐSZI SZAVAK, PILLANATOK NYOSZOLYÁJÁN, ROSSZ TRÉFA, SZERELMES VARÁZS, SZOLGÁLJON NÉKED, HOGY VAGY, ÚJÉV NAPJÁN, VÉGSŐ SZÓ,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Hússal töltött tészta
SAJTSZÓSZOS TÉSZTA
GOFRI
Isteni Csörögefánk
Céklafőzelék almával-burgonyával
Kinder Tejszelet
Hideg őszibarack krémleves
Húsgombóc Leves
Wokban pirított zöldségek spagettivel
Paradicsomsaláta
még több recept
Véleményezd!
07.23. 23:24 Vizes vb - Az orosz csapat lesz a magyar férfi vízilabdázók negyeddöntős el...
07.23. 22:44 EYOF - Látványos nyitóünnepséggel megkezdődtek a játékok
07.23. 22:34 Világjátékok - A vitorlázó műrepülő Tóth Ferenc szerezte a negyedik magyar ...
07.23. 21:44 Hatodik helyen zárt a magyar női rögbiválogatott
07.23. 21:43 Vizes vb - A görög férfi vízilabda-válogatott bejutott a nyolc közé
07.23. 21:23 Illegális bevándorlás - Bakondi: a líbiai útvonal lezárása egyre fontosabb ...
07.23. 21:23 Vihar - Károkat okozott a vihar Hajdú-Biharban
07.23. 21:03 Vizes vb - Az éremtáblázat 33 szám után
07.23. 20:53 Trump változatlanul nem fogadja el a hírszerzés megállapításait Oroszország...
07.23. 20:23 Német-török viszály - Szakértő: régóta éleződnek a feszültségek a két orszá...
Tudjátok ?
Helyes-e... 10.: Helyes-e az alábbi megállapítás...?
Helyes-e... 9.: Helyes-e az alábbi megállapítás...?
Helyes-e... 8.: Helyes-e az alábbi megállapítás...?
Helyes-e... 7.: Helyes-e az alábbi megállapítás...?
Helyes-e... 6.: Helyes-e az alábbi megállapítás...?
még több kérdés
Blog Címkék
Rasovszky Kristóf feladta a 25...  Harangszó  Az halálról való emlékeztetés  Megbocsátottam a megbocsáthatl...  Harangszó  Avokádós paradicsomleves mentá...  Kisfaludy Atala: Lelkem néha ....  Hétvége  Csodálatos kép !  Urantia - A Cselekvő Isten  Garay János  Szeret - nem szeret  Ludi Delfino  Utazok vagyunk  Png nő  Szép gondolatok...  Babits Mihály – Reggel v...  Az Otthonunk - Nosso Lar  A Földi szeretet  Ilyen finom puha  Kellemes hétvégét kívánok !  Keleti Arfhur: A kámzsás festő...  Nem a költők  Babits Mihály – Vonaton,...  Márai Sándor: Veszteség  József Attila  Saját szerk.  A legjobb barát......  Borosüveg  Kutyus szívvel  Utazok vagyunk  Hétvége  Bőröndök  Szép napot !  Ébredés  Babits Mihály – [Mert sz...  Ludi Delfino  Időjárás  Utazok vagyunk  Hortobágy.....  Kutya meleg van.......  Álom  Ricottával töltött spenótos ra...  Kisfaludy Atala: Lelkem néha ....  A szeretet mindenkié  Szép napot !  Köd szürkül..  Gábriel  Vári Csaba: (még)  Szép gondolatok...  Miközben a  Png nô  Ne félj  Időjárás  Érints meg  Aradi-Szabó István: Ne átkozz,...  Ébredés  Tallóztam  Gábriel  Mai harmónia kártyám  Avokádós paradicsomleves mentá...  Kahlil Gibran a szeretetől  vikkend  Szèp napot ès hè...  Gyerekparadicsommá változott a...  Mai harmónia kártyám  Névnapomra  Szép napot  Png rózsa  Ne félj  Bátorság  Szeret - nem szeret  Marcsitól ...  Gyermek Jézus kegyhely felszen...  Kutya meleg van.......  Ne félj  Szép kép !  Az oroszlán és az egér  Harangszó  Ne félj  Ha hallod a reggel friss dalla...  Hello !  Garfield megmondja . . .  Gyerekparadicsommá változott a...  "Kívánok Neked mindent, ami c...  Meg kell találnunk a bűnöst  Szép gondolatok...  Okozz örömöt  Látogatóim  Szeret - nem szeret  Harang alakú virág  Tavasszal szeretnék meghalni  Nő égi háboru elött  Töltött gömbcukkini sajttal  Ludi Delfino  Gyermek Jézus kegyhely felszen...  Két karodban...  Borosüveg  Babits Mihály – Olyan-ol...  Szép jó éjszakát ! 
Bejegyzés Címkék
legjobb magyar, szöveggel együtt, kert emlékezés, ezerarcú Lesznai, cseppnyi-percnyi üdvösséget, lobbanó kertek, koccintó kelyhek, csudálkozó csókok, kereső szárnyú, csókok pihennek, kelyhek bora, hála imámban, élet sebére, vágyak búcsúja, bűvös múltnak, meleg szerelmet, úton keskeny, megújhodt tavaszt, tavasz hevétől, hideg sírkövek, napfény tisztán, évek felettem, gyors szellő, nyíló bokrokat, gyenge szirmok, bokor örül, rezgő bokor, tavak testét, udvart járta, őszi szél, nyílt nyarak, régi napok, évad rendje, vadkacsa holnap, nyár minden, nyár aranyánál, nagyvilágba fújok, gond eloszlik, anyamellig elvezet, biztos élet, elprédálott kincsen, lombosat árnyasat, domb ölén, illatos földet, hársaim törzsét, szélén hegyek, nyilazó napfény, félénk szívnek, tágas tarka, törpe napi, porral pókkal, boldog vérpadon, fáknak kusza, nappal leáldozott, nyarakból kiválott, kézben jártunk, hegyek izzó, földből tömjén, buja virágravatalra, tócsák mézszín, juharlomb idegesen, rideg üvegen, kavicsot félretaszítok, pici felleg, végtelen völgy, jegenyefák tördelték, fekete varjak, bánat köröttem, csomag felzokogna, tető alatt, gördülékeny gesztenyének, kert faláig, lomb közt, percek múlnak, bízón ölelőt, törött senki-semmi, rózsaszín ajkú, csalogány dalát, énekes bozótnak, csalogányok némák, tavasz végdala, hársfa alatt, kedves világ, gyermekkor napja, bűvös pillanatra, mély partra, ösvényt kívánom, tarkómba marjon, ökörfarkkórót csakis, múltnak hímes, emlék foszló, holt falon, ablak rácsa, holdba költözött, örök honba, kiürült aklod, szemem bezárul, végső percben, ajkát illeté, gyümölcs megérlelve, pihés ágyban, , ,
2017.06 2017. Július 2017.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 26 db bejegyzés
e év: 218 db bejegyzés
Összes: 3357 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 785
  • e Hét: 3973
  • e Hónap: 72779
  • e Év: 609560
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.