Regisztráció  Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Szűcs Ilona Helena
  2018-08-03 20:30:24, péntek
 
   
 








HELENA


"Ha megszeretlek kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de jól gondold meg, mert bántana ha ezután sokáig elkerülnél."

Szűcs Ilona Helena


"A költészet az, amikor egy érzelem megtalálta a gondolatot, és a gondolat megtalálta rá a szavakat."

Robert Frost


“Legyen szíved, mely sosem válik kővé, legyen kedved, mely sosem gyullad haragra, és legyen érintésed, mely sosem bántalmaz."

(Charles Dickens)


Lépdeltél-e valaha
harmatos fűben,
mikor a nap álmosan felkel,
pacsirta dalára ébredtél-e már
csókos reggel?
Érezted már hajnal könnyeit
mikor talpad simítja,
s az ég kékje reád borult,
ha kedvesed éhed csitítja?
Fürdetted-e tested
hajnali fényben,
szaladtál-e kósza
tavaszi szélben,
pataknak hűs vize
oltotta-e szomjad?
Szeretlek Kedvesem,
valaha kimondtad?
Mert ha e csodákat
nem élhetted soha,
életed mit sem ért,
mert ez maga a csoda.



Versei

Link


Link







ADTAM NÉKI...


Fiolába zártam őrjítő illatát,
harmóniába szőtt sármos mosolyát,
hemoglobinnak égő tűz vörösét,
békéje virágát, szíve vad gyönyörét.

Lágy textilt, amely a vállára omlott,
mi rejtette kínjait, s azt a poklot...
a csendes belenyugvást, mellyel ölelt,
s vad álmait, amit tőlem követelt.

Adtam néki egy pókháló ölelést,
vad, fergeteges nász-éjberepülést,
szívemnek égető rubin virágát,
féltő-szeretetem halk kiáltását.

Szívem szüntelen lüktető vad zaját,
mi csikóként tombol, és adja magát.
Bár súgja: ne kergess buta álmokat...
sóvár lélekkel játszani nem szabad.

Ha a szív egyszer mégis, csendben megtér,
olykor szertelen ver, és mégiscsak kér







ARANYLÓ ŐSZ


Tüzet viszek, fényben lombot,
arany színt, mely lángot lopkod,
lobbanó sugarat, melengesse szívemet.
Nyaram kacsintva búcsút int,
tűnik a fény, véle a ragyogás,
s lombokat hint lábam elé
a búcsútó hervadás.
Hullik a virág, véle már én is...
de még édes aszú szemek íze illatoz,
édeslik ajkamon.







ARANYOS FONATOD...


A határban, zizeg a szalma...
elégedett mosollyal tekintget a gazda,
hiszen gondos keze nyomán pergett a kalász,
s a hulló magok között egy tücsök is kacarász.
Idilli a kép, és azok a kócos fellegek,
mint a leányt a legény ugratva, ölre megy,
derékon is kapja a kazal tövében,
ebédidő bánja.. .de a lány, még oly törékeny.
Két fonata fején, ide-oda billeg,
mint menyasszonyi párta;
...csak csendben... reájuk is pisszen,
mikor pipacsos vánkoson táncukat járják.

Hej galambom!
- mondja a legény -, ha az Isten is úgy akarja; s közben fejét megvakarja:
szüretre megtartjuk a menyegzőt.
Addig kócolom majd az aranyos fonatod,
míg azt nem látom,
hogy kezes asszony nem lesz az én kicsi párom.







CSILLAGHULLÁS...


Ha majd... csendülnek újra fülemben
hallgatag szólamok,
s éjjelente a lefátyolozott
ragyogás lezuhog,
fénycsóvát lenget függönyömön át,
haló csillagoknak
végső, búcsúzkodó üzenete.
Kihunyt szerelmeknek
kóbor árnyai, némán zuhannak,
égi veszedelmek,
hullanak... hullanak.







CSÓKJAINKAT KIRAKJUK...
(népies rigmusok)


Dalra fakadt az én rózsám,
nem bánom,
kidalolta szívem titkát,
sajnálom.
Nemhiába kacsingat a
szemembe,
arany gyűrűt mért nem húz a
kezemre.
Dalra fakadt az én rózsám,
oly hamis,
falu népe kacag rajta,
magam is.
Hajamból a pántlikámat
kikötöm,
lepcses szájú legény hozzám,
be nem jön.Ablakomban gyertya fénye
pislákol,
ha be ugrasz az éjszaka,
kitárom.
Takard le a gyertya fényét
galambom,
most van csókra-hevülésre
alkalom.Szív a szívre, ha majd dobban
üsse kő,
szüret körül esedékes lesz
a menyegző.
Addig majd a hevületet
tanuljuk,
a járt utat csókjainkkal
kirakjuk.







CSÓKODDAL MOSSAD...


Szívemre fekszik a bús alkonyat,
bár ő még nékem pár tavaszt ígért;
madárröptés rügyfakadást forró csókot,
hiszek néki... hinnem, nem is nehéz.
Nékem szép leszel akkor is... ígéred,
hiába vegyül hajadba ezüst,
ölelve mondod, együtt utazunk...
Hogy melyik állomásnál hol kell kiszállni,
kinek-hol ér véget az út...
az élet tartogat meglepetéseket,
de addig is az idő kereke kettőnkkel fut.
Olykor úgy megállítanám az időt,
most oly szép,


ne tűnj el illanó-pillanat;
szemem hagyd még ragyogni tisztán,
leselkedő homályod már ólálkodik ablakom alatt.
A perc úgy szalad, mint vélünk az élet,
szemem tisztaságát őrizd meg nekem;
s ha majd felhők ülnének tiszta ragyogásán,
csókoddal mossad fényesre kedvesem.







ELHALÓ ÜVEGHANG...


"Ha Isten, mint mondják, a maga
képére teremtette az embert,
akkor bízvást állíthatjuk, hogy
az ember saját képére alkotta
a hegedűt, helyesebben a nő képére,
mert a hegedű gyönyörű istennő."
(Yehudi Menuhin)

A ligetben lehajtott fejű léptekkel
arany avart görgetett már az őszi szél.
A szerelem sok tavasznak átélte
ígéretét, s fakult kabátok ujjai
kapaszkodva hirdették: örök kötelék.

Hiába esett, havazott, s a szerelem
állta a kín próbáját. Egyre szorosabbá
fűzte az érzelmi láncolatot, mint
igazgyöngysor díszítette a ki nem
mondott szavak keserveit. Belebújt
a gallér melegébe, majd szíveikbe.
Ott fuldoklott elfojtva a némaság
örvénylő forgatagában, majd megrogyott.

Muzsika volt minden,a szél dúdolása,
sóhajok röppentek, mint hárfa-sikoly.
- Mikor leszel enyém -, sírta a hegedű...
s az üveghang nem válaszolt... lelke megszakadt.







ESTI DAL...


Száll a dalom
hozzád messze,
érkezik lopva
a csillagos este.
Hullám ringatja
ingatag csónakom,
lágy esti széllel
búsan dúdolom:
Szép nyári alkonyat,
vidd el hozzá
szomorú dalomat.

Ring a csónak
hullámok játszanak,
borzolja tükrét
az esti fuvallat.
Ringj csak csónak
altasd a szívemet,


feledtél régen,
most már mit tegyek.
Szép nyári alkonyat
vidd el hozzá
szomorú dalomat.

Énekem száll,
a víz megnyugszik,
kicsi ladikomban
a lámpás kialszik.
Csak a szívem,
és a szentjánosbogár,
fénylik az éjszakában
és mindig visszavár.
Szép nyári alkonyat,
vidd el hozzá
szomorú dalomat.







EZÜST KINCSEIM...


Az ágyadon ültünk, magadba néztél,
tekinteted távolba merengő;
vajon merre futhatnak kusza gondolataid...
Elcsentem volna a fonál végét,
hogy utoljára utolérjelek, de nem vártál,
csak hajtott egyre tovább nyughatatlanságod,
hogy elérd a semmit; ami már, csakis a tiéd.

Keze takaróján nyugodott,
tétován simítgatta gyűrődéseit,
mintha morzsányi kapaszkodót keresne.
Reszkettem, mert félelmet nyögtek az utolsó percek,
s kezeink fáradtan az ölembe hullottak.
Szólítottalak: Mama!
Nem hallottál, tán magadban akartál maradni;
óvtad csended , s kínt nyögött a némaság.
Könnyezve néztelek...
s féltő tekintetemet is lesimítottad magadról;
- a hajam... mondtad, alig hallhatóan.
Hófehér kis tincseidet simogatták ujjaim...
Utoljára igazgattam ezüst kincseimet.







ÉGI JEL...


Orgonám bókol, nyakamba csókol.
Kopogtat halkan, lelkemnek balzsam.
Illatát érzem, szívemet féltem.
Suttog a szélben tavasz reményem.
Édes e dallam, csendül csak halkan.
Borzolja lelkem, eszemet vesztem.
Hullik a szirom, karodban izzom.
Ajkad a számon, oltsd el virágom.
Jön majd az éjjel, karomban égj el!







AZ ÉJSZAKA TÁNCA...


Hallgatom, hogy sóhajod száll,
majd megpihenve,
arcom simítja csendesen.
Ajkad félig nyílt,
csókok bölcsője... zenélve
küldi már felém,
közös éjszakánk dallamát.

Ránduló testedet, álmod
hozzám vezeti,
s érzem... érzed, hogy nékem szól
mélyülő vágyad
vad tánca, s én bújok máris...
Karod keresve
nyúlik felém, s már táncolunk.







FÉNYEKET FONTAM...


Kis Virágom!
Mikor régen ölembe bújtál,
és elröppentek bánatok,
fényeket fontam selyem fonatodba,
s rohanó évek nem vártatok.
Olykor fájón emlékezem,
mikor elrabolták szívedet,
végre megértettem, hogy az idő elszállt,
már nem én festem szívedbe a színeket.
Már te is fontál fényességet,
szőkét-barnát, ragyogót,
szivárvány színeivel díszítetted
kincseidet, a két kis csacsogót.
Két szépséged mára VIRÁG,
emlékszel-e,
régen együtt mondtuk az altatót.







FORRONGÓ VILÁG...


Cserzett az arca a szikes földnek,
mély barázdát hasított az ujjongás,
keményre edzette a rögös utat,
a szomj okozta száraz fonnyadás.

Kiszáradt tocsogók, béka testek...
az élethez ez maradt, s oly kevés,
a gólyák is korán elvándoroltak,
ki tudja, menni, vagy maradni, merész.

A fészekben halott madártetemek...
száradó kis lábuk rég égbe kiált,
elhagyottan billeg a fészek, ring...
még altatja örök álmú, gólya fiát.

Piheg az anyó a kert végében,
sovány diófa lombja is hullik már,
feltekint a hulló levelekre, mormolja;
elpusztít mindent, ez a forrongó világ.







FÜLEDBE BÚJOK...


Fázol...ölellek,
szerelmemből szövök majd
puha takarót.
Karom óv, ölelésem
sátorként borul föléd.
Dúdolok néked,
már füledbe bújik a
dallam, s csókom is
vár, csak kínáld az ajkad,
az eperízű édest.
Vészes a percek
rohanása, múló idő
szerelmet űz;
el nem csókolt csókjaim
már jajongnak ajkamon.







GYŰRÖTT SZÍVEK...


Sok szép tavasz elmúlt, lehullt sok virág,
hullnak szirmaim, hófehér orgonák.
Ősz színeivel hintem lábadnak nyomát,
aranyló fények, nyarunkat búcsúzzák.

Mikor szelek fújnak és fárad a levél,
keringőzve búcsút int, és haza is ér.
Megtörik smaragdja, nincs kincse már,
gyűrött szívében, csak a tél muzsikál.







HAJNALI ÉBREDÉS...


Mikor a hajnal neszei
áttörik a csendet,
s a természet bölcsője
dalára fakad;
úgy dalolok én is
a fénysugár táncára,
mint bársonyos ébredés
a lombok alatt.
Csak jelre vár a kis rebbenő
dalra fakadó, és máris fütyüli:
Csirió, csirió. Élni jó!


Árnyakat altat,
hűs lombok mélyén
a hűtlen éj-szerető,
s felkínálja aráját a napnak;
légyen hát, pirkadati menyegző.
Ha meglesed nászuk,
szentélyükben mezítláb lépdelj,
suta szellőlányok simítják majd utad;
természet elé alázattal, így térdelj.







HARMATOS PIRKADAT
/Petőfi Sándor - Szeptember végén alapján/


Még izzik az égnek tüzes korongja,
és nyílik az akácfa a házam előtt,
várom az álmom, hogy valóra váljon
vigye mi rossz volt a boldogság temetőt.
Nyaram még ifjú parazsát, ha szítja
szememben ragyog a harmatos pirkadat,
ha jönne az ősz és barna hajamba
ezüstöt szőne a szerelmes alkonyat.

Elnyílik a virág akár az élet,
szép kedvesem néked még megvagyok én,
ölellek szívemre, ha megtérsz hozzám,
s enyém lehetnél, mert úgy szeretném.
Búsongó szíved hullatna-e könnyet,
ha többé fejedet soha nem hajthatnád,
ölelnéd-e végső szép emlékeinket,
virággal köszöntve búcsúzna-e a szád.

Ha időmnek kereke lassan megfárad,
s fejemre őszt hímez a tovatűnő nyár,
hív-e szemed a ködös hajnalt járva,
majd üzensz-e nékem, hogy hozzám találj.
Felsajdul fájdalmam, ha nem lellek újra,
mert elrabolt a tél, hisz kopogtat már...
Megdermedt könnyeim arcomra simulnak
erőm veszett, s karom is hiába vár.







HINNI AKAROM


Láttad-e a pirkadat rózsáit, mikor
halvány pírjait hintette kertem elé,
s a megfáradt éjszakának zord leplébe
rejtette halvány csillagok ragyogását?

Sóhajokat cipelt a hajnal, dalba fúlt
a fájdalom, s az ágak hegyén billegő
remény erőre kapott napsugár erején.
Mennyi harmat mosta már némaságom
keserű cseppjeit, s a titok mezeje
sebezte egyre hunyorgó félelmeim.
Új hajnal jön még ragyogóbb csillagokkal,
s hinni akarom, szemeiddel nem vetekszik.







HOSSZÚ LESZ A TÉL...


Kezeimben
a simogatás elakadt,
fáj a pillanat.
Fagyott görcsét oldanám,
melegíts és vigyázz rám.

Magamra húznám
szívednek jó melegét,
betakaróznék.
Hosszú lesz a tél fázom,
melegíts boldogságom.







KEDVESEM!


Taníts meg szeretni
Kacagva nevetni,
Szerelmet megélni,
Vágyadban elégni,
Karjaidba megbújni,
Füledbe suttogni,
Az életed értelme lenni.











KÉK VIRÁGOM


Kaptam egyszer kék virágot,
s azt a nagy boldogságot
leírni nem lehet; mert a
képzelet még színesebbé
festette nékem a kék eget.
Olykor a kék komorra vált,
s lelkemnek mélyén nagyon fájt


a borúba szürkült tisztaság.
Szemem csakis kéket akart,
kergetem a szürkét vigye
a bajt; ragyogjon csak az ég
felettem, a szürkét már rég
megszenvedtem.








KIBÉKÜLÉS...


Ölelj Kedvesem, vonj az öledbe,
simítsd el arcom bánat mosolyát,
erős karoddal öntsd belém erőd,
kérlek, maradjunk így egy éjszakát.

Szorítsd könnyes arcom a szívedre,
úgy, hogy fájjon és sajogjon belé,
érzem, gyorsabban veri ritmusát,
azt súgja, nékem ígéri az éjszakát.

Gyengéden simítsd bőröm bársonyát,
tévedjenek el pajkos ujjaid,


asszonyi testem már epedve vár,
csak csókolj, ölelj, nem baj ha fáj.

Szerelemtől bódultan borulok karjaidba,
kipirult arcom, csillogó szemem
csodákat remél.
Itt pihenek melletted, mint egy madár,
aki egyre meséket, új csodákat vár.

Ringass el...
csókolj szemeimre édes álmot,
figyeld pillám finom rezdüléseit.
Arcom már kisimult, elernyedt testem,
áldoztunk az örök szerelemnek.


Kibékülés...Írta, előadja: Helena (Hangos vers)

Link








KORBÁCSOLT VÁGYAK...


Forró lázban, égő testtel,
pokoli tűzben lüktetőn,
kemény combok, súgják: Tetszel!
Fonódj csak körém, perzselőn.

Vágynak szava vad kéjt penget,
korbácsolja indulatát,
és parázs táncukban repked
a sóhaj: Mily buja a szád!

Lüktető ritmus, haj bomlik,
testek húrjai feszülők...
derekuk örvénye combig
sodor... elveszett szeretők.

Már pirkad, oszlik a homály,
szép emléket hint a reggel,
édes ajkaikon csodás
álmokat sző a szerelem.







LELKE VAN...


Sárba tiport virág szirmok,
a tegnapból ez maradt,
megtépázott rózsabimbók,
gyenge száruk meghasadt.

Tegnap még oly üdék voltak,
mára szívig ér jajuk,
harmat-koszorúval többé,
nem díszíti hajnaluk.

Fáj ezt látnom, mert
virágomnak lelke van,
megtörve, de nem feladva
tudja, s hirdeti;
hogy az életéhez, így is,
joga van.







LENNÉL-E...


Ha jönnél, virágozna nékünk a rét,
kedvedért nyújtózna a látóhatár;
s jegenyék sudara írná az égbe:
Itt a tavasz, a régen várt fecskepár.

Ha lennél, hajnalpíros ébredésem,
patak vizében fürdőző napsugár;
bukfencező tavaszi szellő a réten,
ki a hűs csalitosban is ki-be jár.

Ha lennél nékem halkszavú hegedűm,
ujjaimmal dallamot zokognék,
s ha elszakadna dalom sóhaja,
fájó szívem a szíveden csitulnék.

Lennél-e nékem hűséges múzsám,
kinek ajkán a hangok is dalolnak,
s ha szárnyalni támad majd a kedvünk...
bár törött a szárnyad, én megóvlak.







LÉGY NÉKEM...


Tükröm már te vagy,
leszek néked világod,
ki betölti az
űrt, s földi mennyországod
szerelmünkből építem.

Erős oszlopok
márvány grádicsán, sorsunk
tüskétlen lián.
Légy nékem árnyat adó
védelem, az életem.







LÉPTEID ELMOSTÁK


Hiába minden, könnyem is hullik,
ablakom ásít, nem jössz te már,
tenyerem rejti pergő fájdalmaim,
lelkem is kihűlt, néma a száj.
Távoli ködben még alakod látom,
oly hamis a szép illúzió,
csak esik az eső, nem jössz te már,
elkésett végleg a búcsúszó.
Elmentél egy este, még nevettél felém,
a szívem mégis tudta azt,
hogy a mi szerelmünknek régen vége,
nem él meg már újabb tavaszt.
Emlékszem a hajnalokra...
mikor együtt ittuk a feketét,
omlós sütemény volt az édes csókod,
ragyogott reám a szemed, a csoda kék.
Esik megállás nélkül, de meddig...
a macskakövek sem hangosak,
lépteid elmosták, s a múltat,
csak emléked kopog az ablakom alatt.
Az utca lámpása is nékem kedvez,
nem rejti a rút valót,
fényt terel a szemeimhez,
hogy láthassam, mi igaz, a mulandót.







LOBOGVA...


Részegülten csendül bennem
a meztelen vágy,
dermedt ajkamon oldódik a szó.
Felszakítom.
Fakadjon dalra a hallgatás,
mint hárfán a húr,
hogy bongjanak füledbe édes szavaim.

Éjszakánk lobban, karodba űz,


és félszeg dalaink trilláznak,
mint sóvár csalogány.
Már áramlik csókjaink íze,
édesült csendünkbe merülünk,
oly végtelen e csobbanás.










A LUGAS...


A romkert végében vártál reám,
s a boltív karcsú ívén egy futó
lián, mely mögé rejtőzve osontam.
Zizzenő levelek altatták a
csendesülő neszeket, csak ketten
zavartuk szunnyadó ligetünk.
Párás melegben izzadtak a lombok,
alattuk állt még a kopott kerti .pad,
s jajdult a kovácsolt keret. Hány évbe
is tellett, hogy lábára rozsda marja
a búsongó éveket... Lám hajamba is
került egy-két ezüst szál, s az évek
rásimították végleg kezed érintését.
Leültem és vártam, hol bukkansz elő
a vadszőlő lugasa árnyából;
hol oly régen babráltál a gyöngyös
gombokon. Ajkamra csókoltál egy-két
sóhajt, és simogató kezeid szelíd
imát rebegtek bűnbánón a halmokon.

Hiába várok, nem jössz, csak emléked
motoz megfáradt szívemben, szüntelen.







MÉG MOST IS...


Hány év ölelte féltőn
múltunk kincseit,
hány könnycsepp hullott
bántó szavak után,
és még most is,
sokat jelentesz nékem;
könnyeink felszáradnak,
minden csókos, megbánó
bocsánat után.







MOST SEM JÖN SENKI...
(Szonett)


Aranyló ősz, már a kertekbe tévedt,
megállt tétován, és a kapu előtt
hajnali ködöt szórt, szomorú képet;
hulló leveleket, őszi szemfedőt.

Ághegyén fonnyadt alma dédelgeti
múló zamatát, kóstolót csippent egy
éhes madár, szökken, majd eszegeti
ősz ajándékát. Mily édes ez a kegy.

A házban ég a tűz, sült alma illat,
meghitt melege őszt vidít. Két öreg
egymásra tekint; jönnek... szemük biztat.

Régen várnak... régen, hosszú lesz az ősz,
mire megsül a kalács és az alma,
most sem jön senki, csak egy árva levél.







A NAGY ÁLMODOZÓ...


Sötét szempár csillogó,
égő vágyat titkoló...
holnapjait nem tudó,
édes hangon suttogó.

Hangja búgó vadgalamb,
ha jő a tüzes alkonyat,
karja törékeny nyírfa ág,


odaadóan omlik Rád.

Szemeiben csillagok,
mikor a Tiéd rá ragyog,
betölti lényét a képzelet,
álmodik egyre, és szeret.







NYÁR VOLT, VÁGY VOLT...


Emlékszel...
Apró fények ragyogtak a cseppekben,
és bőrömön magukba szívták,
a sokszínű szivárvány színeit.
Lassan, gördülve csiklandott...
és vélem együtt ujjongott a nyár.

Szemem hunyva eszméltem...
mert egy árny ellopta tőlem a napot,
de végül is, oly sokat adott.


Nevetésünk - még most is hallom -.
Ficánkolt ajkainkon a boldogság,
ujjongtunk; tovább-tovább.

Emlékszel...
Lecsókoltad fénylő kis kincseimet,
mit rám aggattál vizes tincseiddel.
Két karom pajzsként már nem hárított;
hiszen nyár volt, vágy volt,
fellángolt szerelem.







ONNAN REPÍTS...


Hányszor éreztem már fájdalmát a múló alkonyatnak,
mikor a napkorong utolsó sugaraival intett felém,
s mint búcsúzó szerető, dajkált szemlesütve tenyerén.
Ó én szegény, kit el is hagy olykor a remény,
magamtól kérdezem; vajon látom-e még a holnapom...

Az idő kimért... patikamérlege ide-oda billen.
Az életnek hintája hol fent, hol meg lent, mint a libikóka,
vagy egy lengő hinta. Lánca átlendít-e a tegnapok aranyló alkonyán...
Remélem, hogy még megkapom, miről álmodom...
Meddig virulhat mosoly rózsája, halványuló ajkamon...

Mennyi álmot sző az ember... talán, majd egyszer - gondolja.
Dédelgetni ezt olyan nagyon jó, de mégis...
már leselkedik fejem felett az örök alkony,
de még nem hagyom, hogy elragadjon.
Még igenlő az élet, hajtanak az álmok, addig is az élettel hintázok,
kacagva cicázok.

Lendítsen csak örömök mezejére, hol mindig süt a nap,
ragyogó az égnek kékje; s a látóhatár fut a végtelenbe,
határt nékem nem szab.
Ha egyszer elszakadna majd hintámnak a lánca...
add sorsom, hogy ne a földre zuhanjak; hanem karjaidba,
s onnan repíts csókjaiddal a mennyországba.







ÖLEMBE REJTEM


Emlékszel a hajdani kócos nyárra,
mikor selymes fűben fürge szöcskeként
ugrándoztunk, s te, a csábító legény,
csaltál zöld mélyére, forrtál a számra.

Pirult a nyár, fülünk a szerelemtől,
pacsirta trillázta szívünk dallamát.
Oly régen volt, mintha most is hallanám.
Elmúlt az ifjúság, még szeretetről

zengenek nyári dalnokok, szemünknek
régi fénye ma is egymásnak ragyog.
Egy vadóc emléket pajkos hév tüzével

játszani hívunk újra, régi énünk
csábítani próbál, kacsint rám szemed.
Szíved ölembe rejtem, múltunk zenél.







PACSIRTA CIKÁZ...



Láttál-e már
szőke búzamezőt,
kecsesen rengő-ringó
napba nevetőt.
Magtól duzzadó
arany kalászt,
mi előtted leborul,
ha sürget a nász.


Pacsirta cikáz
csodaszép,
néked dalolja énekét.
Meglesi mikor a vágy dalol,
s ragyogó eged reád hajol.







PÁRNÁI KÖZT ÉKSZER...


Asszony... a neve,
s azok a csöppnyi, kicsi gyengéd kezek,
simogatóan adni tudó szolgák,
szorgosan ölelnek, lelked ringatják.
Csókból édes pecsétet nyom ajkadra,
csak reád figyel, omlik karjaidba.

Örömöt ad szívből, olykor birtokol,
mosolyogsz csendben, haja is kibomol,
szemére vágya homályát teríti,
ő a NŐ, ki titkát örökkön rejti.

Bár tudja, jutalma sokszor kárhozat,
könnyezve szitkot sír, pedig nem szabad.
Gyűrött párnája közt ékszerként tündököl,
ha szereted, egy életre elbűvöl.

Viseld és szolgáld e nemes ékszert,
hisz boldogságod minden gyöngyszeme
reá van fűzve, véle élsz-létezel,
ő a NŐ, kiért a sírig vétkezel.







PILLANTÁSOD...


Emeld reám tekinteted. Arcod
kertjében szemeid, mint tündöklő
virágok nékem bókolnak esendő
asszonynak, ki gombolyítja pillantás

selyem fonalát. Tekinteted mély
kútjában öröm kutakodni, kincs
a benne rejlő fájdalom. A hajtincs,
ami ott incselkedik vélem, egyre

felizzítja vérem, mert függönyként
takarja szemed; fénylő dísze szép
homlokodnak. Apró virágszárak

a halovány ráncok, s én boldogan
csókolnék reá szirmokat, majd le-
szakítanám ajkam érintésével.







REBBENEK...


Szender lelkem, eléd teszem,
csüngök én az ajkadon,
pille röptű sóhajtásom,
éjszakánként faggatom.

Rebbenek majd csendben föléd,
nektárod is kóstolom,
ajkad kelyhébe szédülve,
vágyam benned, oldódjon.

Szemed követ... megrebbenek,
ne menjek el, s így kéred;
libbenj fölém, maradj enyém,
szender szíved szeressen.







REBBENŐ SZIRMOK...


Eszedbe jut-e,
mikor csillagok ragyogtak
felettünk, s az égbolt
fényes csipkével varrta
jázminbokrunk ágát,
kacajunktól szirmok rebbentek,
s néztük fényeknek táncát.
Kerti padunkon
lestük szentjánosbogarak
éjszakai nászát,
szerelmes fényekkel hirdették,
kettőnknek románcát.







REBBENŐ PILLÁD


Úgy rebben, mint kék
pillangó szárnya, vesznék
boldogan belé;
ha féltésed már örök,
s éj mélységébe zárna.

Pillád árnya, ha
rebben hintázza már a
kacsintás huncut


fényeit; s véled játszom
örök táncom ajkadon.

Szelídült fények
őrzik a pillanatot,
s szemed mióta
szépnek becézett; hallod...
szellő dalol a fénynek.







REZZENŐ SÓHAJ...


Talán, ha elül a vihar, és cseppen
a boldogság, vackot vetek
öledbe, puhát, meleget. Rezzen
a sóhaj, és óvó kezed
féltőn követ, hogy őrizve rejtsen.
Lepke szárnyam még szárnyaló,
hasítja nyár mezejét, ég színeit,
míg őszünk ígéretét küldi.
Alvó rügyeivel vélünk lázad,
megóvja szerető szíveink,
míg élet az élet... tartson össze,
mert minden fa és virág értünk nyílik...
őrizze lépteink.







A RÓZSAFÁD... ANYÁM EMLÉKÉRE


Az öreg kerítésen már régen nincsen zár,
idő végtelen kereke egyre körben jár.
Háza ablakában virág többé nem virít,
nincs kéz aki gondozná, és lelket is simít.

Ha arra visz utam búsan egy délután,
eszembe jut... itt lakott az én jó Anyám.
A szél repít felém sok sárgult emléket:
eltépett levelet, apró lélek-szirmot,
elcsukló suttogást, ezer fájó titkot.

Dermedten állok, arcát szüntelen keresem,
ölelném újra, de sajnos többé nem lehet.
Csendes dalát ablakából nem hallom már,
megszökött a kacagás is, nincs ki hazavár.

A vén fenyők azóta már az égig érnek,
törzsükön éveiktől ránc karcok mesélnek.
A korhadó beteg meggyfán harkály vert tanyát,
gyógyítsa sebet, de virul még a rózsafád.







SÍRJATOK HEGEDŰK...


Sírjatok hegedűk,
keserűk a könnyek,
bánatom cseppjei,
szemeimbe szöknek.

Keserűk a könnyek,
és ti csak hallgattok,
nyári éjszakákon,
hangtalan szunnyadtok.

Bánatom cseppjei
gurulnak arcomon,
elment a jó anyám,
nincs is már vigaszom.

Szemeimbe rejtem
szemednek örökét,
őrizzen két szemed,
s az anyai öröklét.







SZERETSZ-E MÉG...


Asszonykezem, ha válladra teszem,
szemeim kutatod, s titkom tudod...
mert minden pillantásomban jussod,
nyitott könyvem, könnyes tekintetem.

Becéző kezed rezdüléseit
gyengéd csókjaimmal jutalmazom,
repdesnek, mint madárka tavaszon,
s bejárva minden ág füzéreit,

mikor csalogatja a hűs csalit
a pihenni vágyót a gallyakról.
S te révedezve újra kérdezel:

Szeretsz-e még akkor is, ha az ég
felettünk vihart kavar, s bánatod,
kövült titkod fájdalmát átkozod?







SZÍVED FÖLÉ...


Érintsd meg lelkem harangjait,
mikor csókjaimnak láz tüzét
magával ragadná hamvadó
erőtlenség kóbor árnya, majd
emeld magasra szíved fölé.

Öleljen szerelmed, repítsen
pacsirta suhanással, segíts
elrugaszkodnom, hogy tébolyult
vágy paripájára pattanjak,
hajnali dalos szerelemmel.

Bejárjuk a táj minden zugát...
tűzszoknyások táncáért ujjong
a nyár, szerelmi címer felett
rejtőzködünk, s tücskök húrjain
örömittasan zeng indulónk.










SZÍVET FORMÁLSZ


Miként a hajnal fényében
a nyíló virágok,
bókolva siratják a tegnapok örömét;
úgy könnyezem én is,
nyíló szarkalábaim szolid derűjét.

Mosolyaim mögé elbújtak
a reményteli holnapok csokrai,
és én mit adhatnék még néked,
mikor kezed szívet formál arcomon:
a legszebb virágomat, mely néked nyílott.










SZÖKŐ SÓHAJOK


Esténként, ha hozzám szökik sóhajod,
mosoly-felhőimet küldöm, csak néked.
Gyengéd sugallattal érkezzék, égjen
köztünk a távolság, s tárjad ablakod.

Szemem lehunyva várom, asztalomon
nefelejcsem viruló türkiz kékjét
simítom, nevető szirmok békéjét
altatom: kérem, hogy szépet álmodjon.

Függönyöm bólint, Holdnak ezüstjével
versenyre kélve táncol, letérdepel,
incselkedik és egy szentjánosbogár

koppan az árnyakat szövő szobámnak
rejtekén, hallgatom az éj zajának
nyugtalan zenéjét, álmunk körbejár.







TISZTA RUHÁM...


Lásd, pőrén állok előtted,
csak egy utolsó, mi még rajtam van,
levetted minden óvó leplem,
s én, csak mosolyogtam rád, boldogan.

Bontogattad tiszta ruhám,
selyem övem, bár óvta derekam,
egy van, mit még féltve őrzök;
a szerénységem, kedves burokban.

Lelkem drága ékességét,
drága Anyám rám szabta - légy szerény-,
súgta felém, mert tudnod kell,
hogy mindennek ára van.






TÜZES AZ ÉJJEL...


Szívem szelíden érted dobban,
s megannyi csillag csipkét sző
fölénk ezüstös szálból;
hogy légy nékem a legfényesebb.
S ha levetne égi pamlagod,
véled hullok én is
mezőknek pompás ölébe.
Magunkra húznám takarónk
árvalányhaj simítását,
s kalász párnánkat dagasztaná
virtuóz tücskök zenéje.
Szívem szelídsége már tűnne,
mert forró nyáron, tüzes az éjjel.







ÚGY HIÁNYZOL


Drága Apám...
erős váram,
éltem adtad
forró vágyban.
Fölneveltél,
tanítottál,
emberségre
buzdítottál.
Voltál igaz,
erős hittel,
karod óvott


féltő szívvel.
Néked mondok
bús szavakat,
megköszönöm
jóságodat.
Tán meghallod
ég mezején...
Úgy hiányzol,
Apák ünnepén.







VALAMI ÉDES...


Fájó, édes bús merengés
mikor arra gondolok,
minden csóknak könny az ára
egyszer te is megtudod.

Szemem olykor messze réved,
pillám rejti titkaim,
valami halkan súgja: éld...
el nem csókolt csókjaid.

Valami édes, halk merengés
könnyeket csal a szemembe,
itt a tavasz, szirma bomlik...
nyugtalanság a lelkemben.







VIGASZAIM

Dalszöveg


Simulj karomba
Arcom arcodon...
Könnyem patakjai
Csillognak ajkamon.

Szemed kutatva
Keresi, mi fáj...
Titokkén rejteném
Mert most néma a száj.

Áruló könnycseppek
Hullanak arcodra
Mosolyom átdereng
Nyugtató szavadra.

Fájdalmam mossák
Sós ízű cseppek
Nevető szemeid
Vigaszaim lettek.


Szenvedéllyel teli szép estét, jó éjszakát és szép álmokat kívánok mindenkinek/

Link



















 
 
0 komment , kategória:  Helena  
Címkék: szentjánosbogár, pillantásomban, meglepetéseket, elrugaszkodnom, lefátyolozott, szerelmünknek, megszenvedtem, szentélyükben, szerelmünkből, mennyországba, mennyországod, jázminbokrunk, szenvedéllyel, csillaghullás, patikamérlege, elvándoroltak, szólítottalak, hemoglobinnak, tűzszoknyások, igazgyöngysor, csillagoknak, asszonykezem, megszeretlek, rejtőzködünk, szarkalábaim, felszáradnak, éjberepülést, ugrándoztunk, madártetemek, forgatagában, rásimították, szellőlányok, megállítanám, tekintetemet, csókjainkkal, szerénységem, érzelem megtalálta, gondolat megtalálta, vállára omlott, csendes belenyugvást, pókháló ölelést, szív egyszer, búcsútó hervadás, hulló magok, kócos fellegek, legény ugratva, kazal tövében, aranyos fonatod, gyertya fényét, járt utat, élet tartogat, ember saját, Szűcs Ilona Helena, Robert Frost, Charles Dickens, Szeretlek Kedvesem, ADTAM NÉKI…, ARANYLÓ ŐSZ, ARANYOS FONATOD…, CSÓKJAINKAT KIRAKJUK…, CSÓKODDAL MOSSAD…, ELHALÓ ÜVEGHANG…, Yehudi Menuhin, ESTI DAL…, EZÜST KINCSEIM, ÉJSZAKA TÁNCA, FÉNYEKET FONTAM…, FORRONGÓ VILÁG…, FÜLEDBE BÚJOK, GYŰRÖTT SZÍVEK, HAJNALI ÉBREDÉS…, HARMATOS PIRKADAT, Petőfi Sándor, HINNI AKAROM, HOSSZÚ LESZ TÉL…, Ölelj Kedvesem, KORBÁCSOLT VÁGYAK…, LELKE VAN, LÉGY NÉKEM…, LÉPTEID ELMOSTÁK, MOST IS…, MOST SEM JÖN SENKI…, NAGY ÁLMODOZÓ, NYÁR VOLT, VÁGY VOLT…, ONNAN REPÍTS, ÖLEMBE REJTEM, PACSIRTA CIKÁZ…, PÁRNÁI KÖZT ÉKSZER, REBBENŐ SZIRMOK…, REBBENŐ PILLÁD, REZZENŐ SÓHAJ, ANYÁM EMLÉKÉRE, SÍRJATOK HEGEDŰK, SZERETSZ-E MÉG, SZÍVED FÖLÉ, SZÍVET FORMÁLSZ, SZÖKŐ SÓHAJOK, TISZTA RUHÁM…, TÜZES AZ ÉJJEL…, Drága Apám, VALAMI ÉDES…,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
08.12. 16:52 Netajahu: Teljes tűzszünetet követelünk a Hamásztól
08.12. 16:52 Teljes útlezárás az M0-ás autóúton
08.12. 16:51 A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei
08.12. 16:21 Nyíltvízi úszó Eb - Rasovszky Kristóf uralta a fájdalmat
08.12. 16:05 Strandröplabda ob - Aranyérmes a Hajós, Stréli és a Lutter, Szombathelyi pá...
08.12. 15:37 Nyíltvízi úszó Eb - Rasovszky Kristóf 25 kilométeren is aranyérmes
08.12. 15:37 Lavrov: Moszkva a vele szemben barátságtalan országokkal is kész a kapcsola...
08.12. 15:26 Baleset miatt torlódik az M7-es forgalma Kőszárhegynél a főváros felé
08.12. 15:03 A tornász Balázs Krisztián ezüstérmes a junior Eb-n
08.12. 14:32 Öthatalmi egyezmény született a Kaszpi-tenger jogi státusáról
Tudjátok ?
Mi a megfejtés nr. 69 ?
Visszautasítanál-e 9 MILLIÁRD FORINT vagyonértékű ÖRÖKSÉGET, ha csak azt tudnád: nem teherm...
Hol lehet kapni kontyfésűt, ami a blogon van?
Szerinted hány kisvasútra lenne még szüksége Orbánisztánnak?
Képrejtvény. Ki tudod találni?
még több kérdés
Blog Címkék
Szentmise 2018 aug. 12 Évközi...  A jó alvás titkai  Sajat szerkesztesu GIF-kepek.....  Facebookon kaptam  Személyes ellentétek vezettek ...  Sajat szerkesztesu PNG- kepek....  Kérünk téged Urunk...  Sajat szerkesztesu GIF-kepek.....  Üdvözlégy Mária  Ne szégyellj..  Képes idézetek  Jolie Taylor: ORSZÁGOM, SZÉP ...  Angyal a víznél  Wass Albert: Nagyapám tanítása  Gyöngy/Szemek  Felszólítalak benneteket...  A legjobb barátom  ***Csodálatos kép***  Sajat szerkesztesu PNG- kepek....  Wass Albert: Nagyapám tanítása  Himnusz - szobor harangjáték  Ha megfoghatnék egy szivárvány...  Száztíz év után lesz ismét euc...  Afrika 10 leglátogatottabb vár...  Bízzál az Úrban és jót cseleke...  Amint valaki  Képes idézetek  Sajat szerkesztesu PNG- kepek....  Manyákné, Kati szép képe  A csend gyógyító ereje  ***Csodálatos kép***  Sajat szerkesztesu GIF-kepek.....  Szentmise 2018 aug. 12 Évközi...  Magyar zarándokok a Baltikumba...  Tandari Éva - Légy hű !  jól érzem magam  Barátság kis madara  Sajat szerkesztesu GIF-kepek.....  Sajat szerkesztesu GIF-kepek.....  Jézus Pásztorunk...  Esti kép  Felhívás öntözésre  Szép estét kívánok mindenkinek...  Sajat szerkesztesu PNG- kepek....  Jövendö napok  Azt kívánom Neked  Nagy szerelem  Datolyás energiagolyó  Már nem  Gyöngy/Szemek  Sajátszerkesztésű képem  Képes idézetek  Helló Augusztus!  Képes idézetek  Mosolygó Szűzanya ünnepe Oslib...  Tandari Éva ... mert ez a HAZ...  Büntetés és jutalom  Lila angyal  Kedves látogatóm Margot & Roc...  Augusztus 13. Jó reggelt!  Kik elmentek  Hídként köt össze a két község...  A jó alvás titkai  Sajat szerkesztesu PNG- kepek....  Sajat szerkesztesu GIF-kepek.....  Sajat szerkesztesu GIF-kepek.....  Jézus Pásztorunk...  Az est dallama...  Szent Klára ünnepe Csíksomlyón  Sajat szerkesztesu PNG- kepek....  A Barátság  Sajat szerkesztesu PNG- kepek....  Sajat szerkesztesu PNG- kepek....  Sajat szerkesztesu GIF-kepek.....  Szép estét  Egy vidám napot kívánunk  2006-os Pro Urbe Díjasok  Sajat szerkesztesu GIF-kepek.....  A jó alvás titkai  Sajat szerkesztesu PNG- kepek....  Képes idézetek  minden...  Üdvözöllek!  Jelenleg nem vagyok elérhető..  A flört olyan  Sajat szerkesztesu PNG- kepek....  Sajat szerkesztesu GIF-kepek.....  Az emberi Szív  Egy vidám napot kívánunk  Jelenleg nem vagyok elérhető..  Indonézia, CUNAMI - 2004  Lila angyal  Mosolygó Szűzanya ünnepe Oslib...  Facebookon kaptam  Indonézia, CUNAMI - 2004  Kedves látogatóm Gitti  ***Csodálatos kép***  A szívek emléke--------Vilhele...  Az est dallama...  A csend gyógyító ereje 
Bejegyzés Címkék
érzelem megtalálta, gondolat megtalálta, vállára omlott, csendes belenyugvást, pókháló ölelést, szív egyszer, búcsútó hervadás, hulló magok, kócos fellegek, legény ugratva, kazal tövében, aranyos fonatod, gyertya fényét, járt utat, élet tartogat, ember saját, hegedű gyönyörű, ligetben lehajtott, őszi szél, érzelmi láncolatot, gallér melegébe, szél dúdolása, csillagos este, esti fuvallat, lámpás kialszik, ágyadon ültünk, fonál végét, utolsó percek, ölembe hullottak, szélben tavasz, szikes földnek, rögös utat, szomj okozta, fészekben halott, kert végében, hulló levelekre, forrongó világ, eperízű édest, hajnal neszei, természet bölcsője, fénysugár táncára, lombok alatt, hűtlen éj-szerető, égnek tüzes, házam előtt, boldogság temetőt, harmatos pirkadat, szerelmes alkonyat, virág akár, tovatűnő nyár, ködös hajnalt, pirkadat rózsáit, megfáradt éjszakának, ágak hegyén, titok mezeje, simogatás elakadt, életed értelme, nagy boldogságot, borúba szürkült, szürkét vigye, örök szerelemnek, régen várt, szíveden csitulnék, szép illúzió, szívem mégis, édes csókod, ablakom alatt, utca lámpása, meztelen vágy, romkert végében, boltív karcsú, kopott kerti, kovácsolt keret, búsongó éveket&#8230, vadszőlő lugasa, kertekbe tévedt, kapu előtt, árva levél, tüzes alkonyat, sokszínű szivárvány, árny ellopta, múló alkonyatnak, napkorong utolsó, életnek hintája, lengő hinta, tegnapok aranyló, örök alkony, élettel hintázok, égnek kékje, földre zuhanjak, hajdani kócos, csábító legény, vadóc emléket, vágy dalol, életre elbűvöl, sírig vétkezel, benne rejlő, halovány ráncok, öreg kerítésen, szél repít, égig érnek, , ,
2018.07 2018. Augusztus 2018.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 18 db bejegyzés
e év: 204 db bejegyzés
Összes: 3727 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1146
  • e Hét: 9811
  • e Hónap: 42319
  • e Év: 723539
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.