Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Dobos Hajnal
  2018-10-03 20:00:16, szerda
 
   
 




DOBOS HAJNAL


DOBOS HAJNAL: KÖTETLEN KÖTET Válogatott versek

Link



Dobos Hajnal: HAIKU MINDHALÁLIG

Link








AKKOR


tenyerembe símult símogató bőröd
- meleg-márványtestű térdreborult bálvány
csillag-öt-ujjam csodára tárult szét
- csípőm megborzongott elárult hiányán.

Most forradjál eggyé, felszántott világ!
Villanó boldogság, kigyúlt húsomba mess!
Ne csitulj, kívánság! - megváltott jogod,
mikor Isten-trónusig nyújtózó magasság
gyolcsozza hűsre kristály-homlokod!







AMÍG


Jákobként tusázom, konok-szótlanul.
Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz!
De lassan jő az éjnek virradása,
Melyben eldől az élet- és halálharc.
Rút vagyok. Gyarló. Bűnös és igaz.
Oltárod leszek ezen a helyen,
Csak jussomat, az ősit, emberit
hadd érintse meg kinyújtott kezem!
Én jussomat, kit csellel sem szereztem,
-- jóság nem segít, és erőtlen az átok --
Bűnre halmozok bűnt, Veled úgy csatázom,
S folyvást feloldó áldásodra várok.
Ha sántaság az ára, legyen sántaság!
Csak Kezed vad fejemről el ne vedd!
Százfelé sír a méltatlan belőlem:
Már szertehullok áldatlan-Nélküled!







AMI JÖN


Ez a tavasz törvényes-kíméletlenül jön már,
Hogy csúfondárosan megújítsa
orrom előtt a világot.

Ez a tavasz úgy meg fog kergetni,mint az erdők,
Mezők és levegő vadjait
a föld-szagú szélben.

Ez a tavasz az összeesés lesz, a hiábavaló magány
megsűrűsödött félelme,
meg a tehetetlenségé...

Ez a tavasz védtelenné tesz, mint egy állatot,
És a parányi ember csak szűköl
elfojtott üvöltéseimben.







ANGYALFÖLDI NYÁR


Dús, buja gazda volt ez a nyár,
Kertünkben magasra vert fel a gyom,
Orgona sövénye az útra benyúlt,
Ringatja ágán magát a korom.

Vedlett foltokon homok világít,
Tétova szőlő kacsol az égre,
kunkorog, perdül savanyú ága,
- akácfa-gyámját bizton elérje.

A reggel csodaszép itt, és bizodalmas.
Csak a riogató szarka csörög,
- társait is, vagy a maga fészkét félti
a földigérő ág-bogok között ?

Az idén ültettem én is, pár palántát.
Gondozni illene, de nem merem,
olyan vadhúsú lett a paradicsom szára,
- nem várhatom, hogy gyümölcsöt terem,

hát nőjön, gyomosodjék, hátha jobb úgy.
Ki mondta, hogy boldog a haszonnövény ?
Csak nyújtózzatok át, zöld csodák
a dús, buja gazda szivén !







ÁZOTT KERT ISKOLÁJA


Pár négyszögölnyi vad bozót,
esőtől tisztult kérgű fák
mozdulatlan némasága int
a rendre: -- Lázadtál megint!
Lázadok mindig. Kapar a tiszta
levegő is hangszálaim alatt,
csak kiáltásra késztet, mikor
hallgatás is robbanthat falat.
Nem értem a csendet. Pedig
meg kell tanulni a fű növését,
sok halkan-nőtt fűszál hatalmát:
a mélybarna , ázott föld szívverését.







BETEG VAGYOK


A világnak mondjuk azt,
hogy megbénult a lábam,
s kell még fél év is tán,
míg elhagyom az ágyam,
Míg fel tudok ülni az echós-szekérre...
Mert szívem hajtana már,
mint vándort a vére,
De megkötöz, valóban bénít a lélek,
Lefogyott nagyon, zörgő, ösztövér lett...
,,Szánom bánom szánom
Elhagyott a párom
Jaj de szégyellem magam!"
S ha még csak ennyi volna,
csak annyi, mint a szégyen,
Nem állanék itt üresen egészen,
Szavalt hitek széthullt imakönyve:
-- Anyaság! Munka! Szó! --
Szitáló só a könnye
annak, ki mint ma én is,
csak haladékot koldul,
bármilyen kevés is...

És addig? Addig mondjuk a világnak,
s hazudjak magamnak is béna lábat,
hogy várjanak rám...
Tudom, hogy menni, menni kéne,
Felülni megint az echós-szekérre,
DE BETEG VAGYOK!
Börtönöm
elefántcsont,
Szétrágott
idegekkel
kemény magányhoz láncolt!

Mondd meg, mi tölt ki,
és megmondom, ki vagy.
Ítéld meg ürességem,
s ha kell, élni se hagyj,
ha nincs már remény megtelni: korsó,
amfóra, vagy más vízhordó
módra, ha rejtett repedések
miatt már silányult a lélek.

De beteg vagyok,
s a világi hajsza,
nem tudom, elnézi-e,
vagy itthagy magamra.
Hát mondjuk, hogy a lábam.
S higgyem, hogy semmi más nincs!

Lehetek még vándor.
Lehetek király is.







BEZÁRULTAN


Kívánhatnám, hogy kihullj mindenestől,
De tartalmat ölelni épültem köréd,
Ha elfordulnék, ha elengednélek,
Örök-betöltő gondot vesztenék,

inkább bezártalak. Komisz akarás volt.
Csapkolódsz bennem -, kényszerű madár.
Kívánhatnám, hogy kihullj mindenestül,
Hogy tombolásod helyén néma űrre válj,

de addig érzek, míg felkarcol a körmöd.
Csak gyengülésed sejteni ne kelljen!
Majd kihullasz innen mindenestül,
Ha összeroncsoltál szárny-veréssel engem!







BIZONYTALAN


Bizonytalan minden! A lét,
az ész, és még az is, ami biztos.
Hogy holnap élsze még,
S ha igen, leszele olyan piszkos,
mint sokan melletted... Akarod?

Nem?? Hiába!!! Hiszen bizonytalan,
hogy elég erős a két karod
kapaszkodni úgyis szakadó semmibe.
Te is csúszol, nem érzed, mennyire?

És minden úgy inog, az ég is,
A föld, hol legalább állni tudtál,
most részegen próbál lelökni mégis!

Jövőbe nézni? Bolond!... Sokat
nem fogsz látni, csak foltokat,
miként keringnek, úsznak el...

Ne mondd, hogy nem is érdekel,
hiszen hazudsz... Rögeszméd már
csak egy akarna lenni, az,
hogy valamibe kapaszkodnál!

Bármi legyen, csak le ne törjön!
De semmi nincsen itt a földön,
aminek biztos' hinni tudsz.

Látod, mondtam, hogy hazudsz.
Felébredsz éjjel s megragad,
hogy már nem érzed önmagad,
sötétbe markolsz nappal is...

Elúszik miden, úgy lebeg,
Bízni semmiben nem lehet,
Magadban sem, mert nem tudod,
Nem leszele holnap olyan piszkos,
mint annyian. Mert bizonytalan
minden. Még az is, ami biztos.







BORDÓSZÉP KRIZANTÉM


Bordószép krizantém
Világol a száron
Piros-tűz szívemet
Szerelemre szánom.

Novemberi hajnal
Kékhalálos ének
Jaj, a szerelemnek
Gondja van szegénynek!

Kerteken botorkál
Krizantémra szédül
Hogy aki szeresse
Senkise lesz végül.

Bordószép krizantém
Fejedet ne hajtsd le
Legalább a vad tél
Hóval hadd ölelje!







CSAK TE VAGY


Lelkemnek ékesség,
Szívemben békesség,
Csak te vagy,
csak te vagy!

Nap-tűzben lombos ág,
Keservben boldogság,
Csak te vagy,
csak te vagy!

Éltető dobbanás,
Ringató látomás,
Csak te vagy,
csak te vagy!

Szememben királyfi
mesékben találni! -
Csak te vagy,
csak te vagy!

Boldogság, el ne hagyj!
Mert te vagy,
csak te vagy!







DAL A BOLDOGSÁGRÓL


Köszönöm, hogy megszülettél
soha-nem-volt boldogságra
nékem!
Köszönöm, hogy összegyűjtöd
szerteszét-szórt, elveszített
létem...
Föld és ég, fű, virág énekel:
Hinni kell,
hinni kell,
hinni kell!

Köszönöm, hogy megláttál , és
elhoztad a két kezedben
békéd!
Köszönöm, hogy megmutattad,
van a földön még ezernyi
érték...
Két karod hatalma végtelen.
Légy velem,
légy velem,
légy velem!

Köszönöm a szép szerelmet,
mindig hittem: lennie kell
ennek!
Nem mércéje mélységének,
ha az ember végtelenül
szenved...
Jó veled, jó veled, jó veled!
Ezerszer köszönöm az életed!







ECCO HOMO
(Áginak és Jutkának)


Mint minden ember - csüggedő vagyok,
Bár néha-néha megszólít az Isten.
De ki tudja hányszor meg se hallom Őt!
Csak legyintek erre az egész világra:
Áh, értelme nincsen!

Honnan hoztátok ti is most a Szót?
Hogy értelme lenne mégis, mégis, mégis!
S hogy ez az értelem nem oly nyilvánvaló,
hogy ne lehetne - bármily hihetetlen -
még a szenvedés is.

Mi bízatott reánk? ,,Mi dolgunk a világban?"
Felkelni újra, mindig újra hősen?
Kimunkálni minden napunk arculatját
a lehető legszebbre? Majd átadni a Kézbe:
Íme az ember, Isten!?

Hogy érdemes volt-e? És érdemes lesz holnap?
Hisz senki meg se látja, ha szó és tett nemes!
De gondolkodj el: Hibátlan volt valóban?
Vess számot magaddal: Megtettél-e mindent?
Mert csak úgy érdemes!










EMLÉKSZEL?


Emlékszel?
Fent az ég volt, és lent a föld,
Fenn szürke és lenn tompa zöld,
-- Az ég alatt, a föld felett
úgy óvtál, mit egy gyermeket...

Emlékszel?
Lábunkhoz símult minden út,
Te tudtad mindig, merre fut --
Volt kis virág és nagy fenyők,
Sok patak - talányból eredők...

Emlékszel?
Szamóca-csöpp, szinte mint a semmi,
villant szemedbe. Vérpiros borsószemnyi
romlatlan, ősi íz! És soha-nem látott
csipkéjű levél járt szellő-táncot...

És emlékszel?
Mindenre emlékszel, drága?
Emlékszel a sötétkék csupasz-csigára?
Nem volt háza neki sem - mint nekünk...
Mégis otthon volt mindenhol a szívünk.







EZEREGYEDIK (MI.) SZONETT


Az én szerelmem tisztább legyen ezerszer,
Mint a kristálypoháron átszűrt fénysugár.
Úgy éljen, konok szívvel, nyílt-tüzű szemekkel,
Hogy ne fertőzhesse a világ-szennyes ár.
Az én szerelmem szép legyen, mint a dal,
Mely örömmel ébred lélek-mély örömből,
S mikor már minden szépség mindenből kihal,
Tündököljön - fényes csillag - öröktől, örökkön.
Az én szerelmem jó legyen. Nekem a legjobb!
Jósága szégyenítsen öntépő szégyenekre,
Mint aki mindenen túl, és bűne sohasem volt,
Haragja bocsánat, s végtelen kegyelme...
Az én szerelmem maga legyen a Minden,
- akárha semmi is ... Engedje hinnem.







ÉGIGÉRŐ


Becézz, harapj, barlangjaimban boldogan barangolj!
Tölts be magaddal: áldozd fel, ültsd el belém.
Fenn a csillagok közt, fénylő sugár-útján
éppen felizzik egy üstökös-remény!

Ölelj! Szoríts! Eressz el... Kapj utánam!
Szívj vissza! Borzold gyöngéden hajam...
Ó, az égigérő csillag-szenvedélynek,
körülvéve téged, boldog sorsa van!

Láva-hullámaiddal önts el, perzseld föl a lelkem!
Fészek-ölemben csitulj - repkedő madár!
Egy égről hulló csillag-üzenetben
szájról szól a szív és szívről szól a száj...

Áradásod forrás: beiszlak - enyém vagy!
Vérköreim forró gyökereiddé válnak...
A föld ölétől, föl a magas égig
így nőnek sudárrá a csillag-álmú vágyak!







ÉJFÉLI ÓDA


Kezem kinyújtva téged érlek.
Itt vagy mindig, itt,
ahol kereslek.
Ha rossz az álmom,
s már-már mélybe ránt,
Hű karod csitít.
Óv és félt, ölel és kér,
Vár és remél.
De jó, hogy hozzád bújhatok,
mikor hideg az éj.
És jó, hogy elmész, ha küldelek,
Hogy vársz, ha elmegyek...
Miért hallgatod a szívem verését?
Nem fáj, ahogy dobog?
Tudom, érzem, látom, hogy szeretsz.
De jó! Hát őrizd az álmom,
hogy hozzád érjek, ha kezem kinyújtom.







ÉN ÉS A SZERELEM...


Én a szerelem megszállottja vagyok
Vigalmas szívem cifrázza a lázat
El is ringatnak barna bánatok
Örömöm öregít
Szépít az alázat

Megszállottja vagyok a szerelemnek


Vigalmas szívem a semmit sem kedveli
Azt se bánjam ha engem nem szeretnek
Csak ő tudjon szeretni
Ő tudjon szeretni







ÉRINTÉS


Érezted? Finom volt, mint a bársony.
És mint a kéthetes csikó
gerince, olyan ívű. S mint hóban a lábnyom,
olyan tűnékeny, olyan illanó.

Mi volt ez?
Mekkora feszültség kúszott át
kezemre rólad vétlenül!
Most bennem kering, nyugalmas honát
nem leli, ahol majd megül:
Hát tollam simítja át a papírra,
Csikóderék-bársonytenyérré...

Nem járhatok így,
zsibbad a tarkóm,
s véremet fülemben
vissza-visszahallom!

Ó, bolondság! Ó, kegyetlenség! Ó, ez szinte
szemfényvesztés, hiszen a semmi
bűvöli magát ilyen-olyan színre:
finomra,
mint a bíborszínű bársony,
s eltűnőre,
mint hóban a lábnyom...







ÉRTELMES FÁJDALOMMAL


Értelmes fájdalommal,
mint a világrahozás kínja,
fájsz idebenn.

Görcsökbe rándul az agy,
kilökni kíván szüntelen...
De nincs itt még az óra!

Majd megszüllek egyszer,
kiszakadsz belőlem,
megcsomósodott bánatom!

Úgy karomban hordalak akkor,
fölédhajolva félem szívverésed,
testté-vált szerelem...







ÉS AKKOR IS AZ


Hogy mennyire szeretlek, legjobban akkor érzem
-- mint szomjúságát a sivatagi vándor --,
amikor nem vagy. Rajongó képzelet
vetíti mellém a semmi távolából
arcod játékát, csókjaid kedves ízét,
s a mozdulatot is, amellyel szeretsz...
-- velem vagy így is, légy bármennyire távol.

Hogy mennyire szeretlek, legjobban akkor érzem,
mikor szívemet abroncsként szorítja a hála
sorsom ilyenre-fordulásán: hogy vagy nekem,
s hogy az élet sok-sok orvul-támadása
lepereg rólam. Szerelmed ragyogó pajzsát
viselem, nem rémiszt semmi holnap,
sem a könyörtelen idő emésztő csámcsogása.

Hogy mennyire szeretlek, legjobban akkor érzem,
ha elgondolom, mily nagyon ritka kincs ez...
És nem zúgolódom, hogy nem lesz végtelen,
hisz amit most megélünk mi együtt, mindez
lelkünkre-ötvözött arany foglalat lesz,
örökké érték - neked és nekem...
és akkor is az, ha egyszer búcsút intesz.







GONDOLD CSAK MEG


Gondold csak meg: mindenki ember.
Minél gonoszabb, annál több sebe van.
Igaz, nem mindenki lesz a sebektől gonosz,
Dehát nem vagyunk egyformák...

Gondold csak meg: mindenki ember.
Nem született még senki se gaznak,
A csecsemők kezében nincsenek kések,
Tiszta fehér lap mindegyik...

Gondold csak meg: mindenki ember.
A részeges, a hitvány, az elvetemült.
Bordái között dobog csupasz szíve,
És nem vagyunk hozzá irgalmasak...

Gondold csak meg: mindenki ember.
Élete zsákját cipeli, arcán durva álarc,
A sarkon le is üt talán, kirabol,
És téged is vonszol a vállán ezután...

Gondold csak meg: mindenki ember.
Nem lehetsz olyan jó, hogy rossz ne légy valahol.
A többi csak fokozat kérdése, és megítélésé,
És hozzájön még a szokásjog.

Gondold csak meg: egy gonosztevőnek
még aznap a mennyben volt vacsorája!
És kit feszítettek meg mellette, Uramisten!
Gondold csak meg: egy EMBERT!







HA ÁTÖLELSZ


Ha átölelsz, az mámor és a tűz,
Ha átölelsz, az vágy, mely összefűz,
Mintha felgyúlnának bársony alkonyok,
És úgy érzem, már meg se halhatok!

Ha átölelsz, az tündér lepkeszárny,
Ha átölelsz, az elfúló talány,
Ha átölelsz, az ringató remény,
Ha átölelsz, már te vagyok, nem én.

Ha átölelsz, az láz és gyógyulás,
Ha átölelsz, az borzongó varázs,
Ha átölelsz, az csillagközi csend,
Úgy rámborul az égbolt idelent.

Ha átölelsz --, a mindenség karol!
Összeforr a lelkünk egyszer valahol.
Mindegy: kárhozatban...Mindegy, hogy a mennyben,
Csak a te két karod mindig átöleljen







HA MESSZE VAGY


Ilyenkor éj van, ha messze vagy,
A föld túlsó felén vagy, mint a Nap.
És nem deríti sötétemet csillag.
Ilyenkor tél van, ha nem vagy itt.
Alig hiszem, hogy lesz tavasz megint,
És fény lesz, és meleg, és illat.

Taszító-hideg ürt tapint kezem
kezed helyen, ha nem vagy itt velem,
S szívemre száll a néma fagy.
Hangod helyett is lélekharang konog,
Elmondhatatlan egyedül vagyok,
Mert messze vagy, mert messze vagy!...







HA TE NEM


Ha te meg nem tartasz engem,
Meg nem tart már semmisem,
Ha nem hordasz két karodban,
Menthetetlen elveszem.

Zúgó örvény nyúl utánam,
Erőm nincs már, nem tudok
sodrásában fennmaradni,
Még egy jaj, és meghalok.

Beteg vagyok. Nincs szívedben
sem részvét, sem irgalom?
Nézz reám, hogy épül bennem
minden nap egy sírhalom!

Büszke várnak gondolsz engem,
Ki hódolni képtelen?
Bárha győzné két vitéz is:
,,a szellem és a szerelem"!

Lehet, hogy már túl nehéz ez,
Lehet, hogy már nincs remény.
Lehet, hogy csak melengető
szemfényvesztést várok én.

Lehet, hisz az egész élet
illúzió biztosan,
A szivárvány hét színéből
hiányzik a színarany.

Mégis, rajtad oly sok múlik:
Tőled függ a testem, lelkem...
Roskadásom végítélet,
Ha te meg nem tartasz engem!







H I M N U S Z U K


Himnuszunk míg így kezdődik: "Isten, áldd meg...",
Addig mitől félnél, kicsi ország?
Való: az elmúlt századok
történelmi tényei tiporták
gerinced, s arcod sokszor volt a sárban.
De nem volt-e mindig Istened,
akármiféle szolgaságban?!

Amíg így kezdődik: "Isten, áldd meg...",
Addig imát röptet a drága dallam
egy egész népért, majd' minden napon
valahol: futballpályákon s templomokban!

Hát ne keveselld a magad jókedvét,
S mások bőségét ne sokalljad!
Szép himnuszoddal ajkadon
maradj meg embernyi magyarnak!

Tudjad: Balsors és jövendő,
és víg esztendő rajtad múlik,
Ha zászlód tisztesség-fehérrel kapcsolt
piros munka, és remény-zöld hit!










IDEGESEN


Rabjai vagyunk az idegeknek.
Ne tekints engem idegennek!

Egy csíkos ruhában járunk,
Csak a menekvés a vágyunk.

Véges ,,börtönőr" az élet,
A föld alá már nem kísérhet.

Megyünk hát körbe­körbe,
Csak a kezünk szorul ökölbe.

De hiába. Fel nem állhat,
Aki leült, csak várhat, várhat,

Hogy egy kínban fogant pillanat
Feloldja tán a láncokat.

Ha fehérek leszünk, hidegek,
Megszánnak tán az idegek.

Oszlik az átkos hatalom:
Akkor csönd lesz és nyugalom







JOGUNK VAN


Szerelem, jaj szerelem!
Te minden dolgunkhoz fontos!
Jogunk van hozzád,
mint fának a zsenge lombhoz,
mely lehullik majd --, de még egy évig éltet!
Klorofill-ízűt lélegzik, lágy szélben zenélget,
Fényért nyúl a napba száz zöld kis tenyérrel,
jövő-csonthéjasat őszbe érve érlel...

Majd elcseppen a csönd.
Majd avar lesz a lombból.
S az eső-csépelte sárga-bronz halomból
gyökér felé szivárog annyi új remény!
Ős-elem
a mindig új rügyeket bontó szerelem!







KARÁCSONY


Itt vagyunk mindnyájan - csillagod vezérelt,
Küldöttek a gondok - hívtak a remények,
hogy megszülettél Megváltónak nékünk!

Jöttünk messzi földről - király, koldus, pásztor,
Ki-ki tépett lábbal - fel is bukva százszor,
De idehoztuk szerteszét-szórt létünk!

Eléd gyűjtjük, Gyermek, minden kincseinket,
S kiben a kincsünk van - hoztuk szíveinket...
Te biztosan tudod, mily repedt a lélek.

Jöttünk kicsinyekként, csodáló szemekkel,
Jöttünk megfáradtan, kihúnyó tüzekkel,
De mindenképpen látni vágyunk Téged!

Fenyőben, csillagban, gyertyában, színekben,
szikrában, Igében, jászolban, könnycseppben,
mindben hihetetlen Csodát látni vágyunk!

Tündöklő Ígéret - Karácsonyi Szentség!
Mindenható kicsiny Kezedbe letennénk
megváltásra váró, szorongó Világunk!







KARÁCSONY FÜZÉR - részlet

1985 KARÁCSONYÁN


Hét-hét-hetvenhét,
Hét karácsony-csendesség,
Hét karácsony:
tündérálom,
mesebeli békesség.

Hét-hét-hetvenhét,
Csillagportól fényes ég,
Selyem burka
rámborulva
minden rossztól féltve véd.

Hét-hét-hetvenhét,
Ami bánat - semmiség,
Ami öröm,
megköszönöm,
Pokol torka messze ég!

Hét-hét-hetvenhét,
Hét karácsony, boldog-kék.
Szeretetben,
szerelemben
varázslat van - bűvös-szép!


Dobos Hajnal: K A R Á C S O N Y - F Ű Z É R

Link








KARONFOGVA A CSENDDEL


Jaj, úgy jössz te is,
karonfogva a csenddel,
A csendnek is, mondd,
meddig hihet az ember?

Zápor-indulatról tudjuk:
hirtelen továbbáll,
Lobbanó lángról, hogy
nem több önmagánál.

A bizonygató szóról: csak
kongó űrt takar,
S hogy érezni sem tud,
ki szenvedélyt szaval.

De a hallgatás is egyszer
hitemben meghazudtolt.
Tengerszemnek hittem -
elfutó patak volt...

S most te is úgy jössz,
karonfogva a csenddel.
Jaj, halk szavakban bízó
reményem ne vedd el!

Hazudj nagy szerelmet,
ég-ostromló lángot,
S én hitemből inkább
kiirtom az álmot.

Hát mondj bármit, mesélj,
ne várhassak tőled
akárkinél, másnál
se jobbat, se többet.

S ha ellobbant tüzedet
faggatom majd: hol van?
Legalább a csendben,
a csendben nem csalódtam.







A MAGÁNY


A húst kirágja csontjaid közül
a magány.
Ott dobban minden ütőered
falán.

Ujjaid között szétmállik
a semmi.
Egyenes úton is csak görbén
tudsz menni.

Persze, ha találsz egy egyenes
utat,
Mit romantikán képzett buta elméd
kutat.

Egyedül a te fejedre hint hamut
a szél.
Egyedül a te pályádon kavarog
a vér.

Szigetnek vélt bálnán kuporogsz
egyedül.
Szigetnekhitt bálnád hirtelen
elmerül.

Csontváza magadnak, a húst már
kirágta
Magányistened. S kezedben a
kártya:

Egyetlen, utolsó, ütésrekész
élet,
Mielőtt lecsapnád, az is
porrá lett...







MA KELL!


Kell írnom rólad lázas vallomást ma, élet!
Kell írnom rólad, tavasz, nekem, ki az őszt szerettem.
Én kell leírjam a sasnak szárnyalását,
én, aki minden kő alatt kígyót kerestem!

Kell tanulnom végre vakmerő bizalmat.
Rádöbbenni a balnak: szót ért a jobbkezemmel.
Hinni, hogy minden okozatnak ok volt az ára,
S hogy mindenkinek igaza van. Nekem is lesz egyszer.

Káros szenvedélyt kell ma megölni bennem!
- Kuvikmadár, utálják hangodat! -
Tudom! ... De a hibát most ne csak én temessem!

Gyónj vagy káromkodj - csak magadba nézz, ne fel!
Lepődj meg, tiltakozz, vagy hajts fejet - parancs:
Bűn-burkodból megszületned velem együtt ma kell!







MI VAGY NEKEM?


Egy cél a kusza földi létben,
Sok gondolat lázas éjeken,
Egy fénylő nap a szürke égen,
Megmondom én: ez vagy nekem.

Vergődő bogárnak ár vizében
Egy arra úszó szalmaszál,
Sodorja átok, száz veszélyben
kipottyant madár ha ágra száll.

Síró gyermeknek panaszváró társa,
Zúgó viharnak végső suttogása,
Hiába szállnak múló éveken...
- Könnyemet letörlő minden vagy nekem.







A MUNKA


Mint leprás homlokán az áruló nyomot,
Úgy nézem, te "ifjú", amikor megvonod
a vállad. Undok cinizmusod
rikolt belőle... Az ingeden
nem is figyeltem a csicsás mintát,
Csak megkérdeztem, ki tudja, miért,
hogy szereted­-e a munkád.

Kiröhögtél. Így, ahogy mondom.
Nem nevetés volt -, szavaddal élek:
röhögés. Megmutadtad, hogy nem érek
fel a ,,szintedig". Elkezdtél nevelni:
Hogy a munka nem más, mint órabér.
És fizetés csak. Értem? Havonta kétszer.
Amit épphogy megér a nyolcórai kényszer.
Én kis hülye! Hát lehet ezt szeretni?!

Kösz! Sokat tanultam. Érettségi szinte.
Kezdhetem hinni, hogy álmaim nagyok,
s ha hetvenes lennék -, szavaiddal szólva
nyugtázhatnám, hogy szenilis vagyok.

De hazudsz, te senki! Hiszen én is
húsz évem taposom, modern és mai
a cipőm, a hajam, s számon a szó,
Táncolok, iszom, élek és hevülök,
minden nyáron barnára lesülök,
Kitátom a számat, fel is, meg le is,
Fiatal vagyok - talán szemtelen is,
De ilyen! Ilyen szikkadt, színtelen kóró
nem leszek soha! S ha tíz körmöm
szakad bele, vagy rekedtre ordítom magam,
megbélyegezlek akkor is! Külön szigetre
űzlek, te féreg! Ne félj, lesz falam,
mi elválasszon másoktól, hogy a munkát,
- ami a fénynek, a létnek, a napoknak
értelmet, lelket, lüktetést adott...
...s hogy apád kérges kezének
megérdemelt pofonja ne vesszen kárba,
hogy bármit, még a szerelmet is, mit bánom én -
csak ezt az egyet ne rúghasd a sárba!







NE BÁNTSON


Ne bántson többé éj sötétje téged,
Sem elborult ég mogorva homálya,
Se ködbevésző zordon messzeségek,
Se minden fények előredőlő árnya.
Ne bántson se eső, se sár, se szenny,
Ne bántson bánat, és utána ne bántson harag...
Hisz minden tiszta felhő felett ott a tiszta menny,
Mosolyodban már más fények alszanak,
mert új napod van: A fölkelő remény!
És békesség. És csönd. És örömök.
Éj-mélyben forgó bolygónk peremén
a nagyhatalmú Fény is így örök!







ÖRÖM


Úgy elhalmoz ajándékával most az élet,
hogy tartok tőle, utolsó kincsem ez.
Arany ősz dús gyümölcsei között
kései vendég -, friss virág neszez.

Nem érdemeltem. Sem ezt, sem annyi rosszat.
Igaztalan kezével símogat most a sorsom,
mint puha lepkeszárny. S hogy el ne riadjon,
lélegzetem is vissza-visszafojtom!

Meglehet, ebbe fogok belehalni.
Meglehet, mert mi jöhet ezután?
Félre fogok állni a hűvös valóságnak
megbánás nélkül, kicsikén, sután...

Talán felkap a szél és megkavar,
Ősz-virág minden bársonya lehull,
Csak ez az öröm úszik a végtelenben,
halálon túl is múlhatatlanul.







RINGATÓ


Hogy' mondjam, hogy mennyi kincset
szórt elém a sors veled?
Hogy' mondjam, hogy mennyi gondot
simít el a két kezed?

Hogy' meséljek csöndet, álmot,
nyugalmat, mit te hozol?
- Homlokodon bársony békét
szerelemmel hordozol.

Hadd hagyjam, hogy átteremtsen
csodálatos varázslat,
Nincs hatalma már fölöttem
zord életnek, halálnak.

Mozdulatod értem indul
ölelőre, kedvesen...
,,Két karodban a halálon,
mint egy álmon, átesem."







SEMMI FELÉ


Mélyen bennem hagyja lábnyomát a kín.
Ahová lép, ott öröm nem terem.
S minthogy oly sűrűn vissza-visszajár,
Holt lesz a lelkem, lepusztult, sivár.

Nem így gondoltam én, ó édes Istenem!
Felszántottam földem, reménnyel bevetettem,
Hittem: küldesz majd fényt és küldesz langy esőt,
- De viharok jöttek, tarolók, jég-verők.

Ó jóság! Ó béke! Ó csend és nyugalom!
Ne hulljatok még le, boldog-hit-virágok!
Jaj, drága reménység, ne pusztulj te sem éhen!
Ha már reményem sincs, ugyan mi marad nékem?

Patkós csizmájával táncol, csak táncol szívemen a kín.
Már-már alig dobog... majd meglódul riadtan...
Beroskadt falán át lopódzik félelem:
- Itt szörnyű játékot űz valaki velem!

De nem te, ugye nem te, mindenható Isten?!
Te csak félrefordítottad picit a fejed...
Jaj, nézz vissza rám, mert nem bírom tovább
kénkő-villámok közt ezt a zord csatát!

Fény felé indultam - megszökött a fény.
Semmi felé nyúlok - üres kéz lehull.
Nézz vissza, Isten, nézz vissza hamar,
mert elpusztulok ettől, irgalmatlanul!







SZABÁLYTALAN SZONETT


Fövenyre írtam egy szonettet
A tengely dagálykor belenyal
Körötte holt kagylók hevernek
És elolvasta egy kicsi hal

Fövenyre írtam egy szonettet
Ahol a csöndek csöndje nagy
Tizennégy rímben, hogy szeretlek
Hogy messze vagy, hogy messze vagy

Szél, ne fúdd el! Eső, ne verd meg!
Se Neptunok, se földi szentek
el ne tapossátok azt a verset!

Fövenyre írtam, kis faággal,
Az égre mondtam bizonysággal,
Hogy szeretlek, hogy szeretlek!




-


A SZIRTEN


Szerelmünk szakadék szélén nőtt virág.
Mit szóltok hozzánk, kerti dáliák?

Ti, kik egykor színes vázába álltok,
S lelitek benne rothadó haláltok.

De itt a szirten, kivetve a szélnek
A konok virágok majdnem égig érnek!

Bár fáznak. Szaggatja őket zord vihar
sívó-sikoltó dallamaival.

És a mélység! Melybe zuhanni bármikor
Valamely gyilkos görgeteg elsodor!

És a hőség! A Nap itt oly közel!
Még jobban szomjaszt, még jobban tüzel.

Gyökerünket mossa zúgók hömpölye
Nem véd a völgyek párás, lágy öle,

mint bennetek, kik majd vázába álltok,
s lészen méltatlan, rothadó haláltok.







SZÍVEMEN SZÓLÍTS!


Szívemen szólíts, ne nevemen, Uram!
Szívemnek biztosan még sok-sok dolga van.
Bár tékozoltam sokfelé... Vajon veszendőbe mehet
bármilyen visszalökött, elárvult szeretet?

Én úgy tudom, a szeretetnek termő ága van,
S ha jó gyümölcsöt érlel, csak úgy nem oktalan.
De mindig jött a fagy -- szirmokban hullt az élet...
Gyökere nem volt tán, hogy így, semmivé lett?

Nélküled éltem -- keserves-hontalan,
Szívemen szólíts -- imhol vagyok, Uram!







SZÓLJÁL


Milyen távol vagy, milyen mérhetetlen távol, Istenem!
Mondd, ilyen messzire is eltalál még a kegyelem?
Látsz-e engem? Az ég csillagaira fűzött szenvedéseim
számbavetted-e már, hogy újat küldesz megint és megint?

Talán csak megpróbálsz? Talán nem szeretsz?
Jaj, ne kelljen hinnem, hogy Te is elfeledsz!
Ne legyél, Nagy Úr, a halandókhoz csöppet is hasonló,
Te ne légy állhatatlan, sem önérdekű, gyarló,
A Te kezedet hadd érjem mindig el,
Ne szégyenüljön meg az, aki Rád figyel!

Szeress, Uram! A szívem, mint a sár,
húz csak, egyre lejjebb: földbe, földbe már!
Vedd föl tenyeredbe, lehelj bele létet,
Add meg azt az egyet, ami tovább éltet,
s amit csak Te tudsz, oly mélyen, rejtve van...

Szóljál!

Csillagod remélem!

Segíts, én Uram!







TE


Te létező, te jó, te drága,
Te gondolatom aranyága,
hol lehetsz?
Most hol lehetsz?

Sorsom hívatlan várománya,
Szálfák lenyesett virága,
szép kereszt.


Te szép kereszt!

Ki osztott téged vállaimra?
Belőled-sarjadt Krisztus-inda
nem ereszt.
Jaj, nem ereszt!

Gyűlöllek néha, úgy szeretlek!
Te, parázsa az értelemnek,
érted ezt?
Te érted ezt?







TE MINDIG VÁRSZ


Látod, mindig megtérek hozzád,
Igazi társam csak te vagy.
Egyek vagyunk, te jobbik éne
lelkemnek, s ha vétkem bármi nagy,
Rád számítok, ki menedéke,
vára lettél kószáló vágyaimnak...
Látod, tehozzád űz vissza minden,
Kudarc, remény s a bánat is
kezedre játszik. Onnan és innen
minden út egyszer visszatér,
Újra és végre találkozom veled,
Te mindig vársz... és én mindig megyek.







TÉRJ VISSZA, HONTALAN!


Mikor a föld őrületes gyorsan
Elkezd forogni alattad
Mikor az ég is csak rideg
Kék szemével keményen néz le rád
Térj vissza, hontalan!

Ha minden ember idegen lesz
Körötted minden hidegebb lesz
Úgy érzed, elér a fagyhalál
Szívesen állnál tűzbe már
Térj vissza, hontalan!

Térítsd meg kemény, büszke szíved
Térded se sajnáld, hogyha kell
Inkább levágnád fél karod
Csak végre már magadra lelj
Térj vissza, hontalan!







TUDJÁTOK ÉN ROSSZ VAGYOK


Hogyha magam elhiszem,
Semmi hitem nem marad,
Mint a körmöm, annyi sem.
Tudjátok, én rossz vagyok,
Rosszabb, mint az utca rongya,
Kilöktek az angyalok.
Minden este szembejönnek
viháncolva drága bűnök,
zenét csapnak, táncra kérnek.
Szép mocsárban elmerül
vigyorogva varangybéka
- cifra lelkem szenderül.
Ropsza táncra, haj zenére!
Járjuk, járjuk végtelen
rosszaságom örömére!
Hogyha magam elhiszem,
- mindenkinek bőre látszik -
nem lehet jó senki sem!







URAM! URAM!


Uram! Állítsd le agyamban ezt az őrült malmot,
mely már saját köveit őrli, őrli -
- Meg kéne ölni!
Uram! Az nem lehet, hogy a hiábavalóság
foglyaként vergődjön mindétig szívem -
- Nem lehetsz ilyen!
Uram! Te tudod, mennyire hittem hatalmát,
s a mindenható szeretet szolgája voltam -
- De gyümölcse hol van?
Uram! Te Uram vagy és számonvevő Gazdám!
Mégis veszett mélységekbe hullik szét az érdem -
- Én ezt nem értem!
Miért hagysz mindig veszteni, de élni?
Miért engedsz újra-meg-újra remélni?
Miért gyötörsz? Vernél inkább bottal!
Mi hasznod is lehet egy ilyen bolonddal,
ki megváltani vágyik szívével örökké és újra,
de reménysége lángját mindig visszafújja...
... ki is?... Talán Te?...Talán a Sátán?
S én elvonszolom magam az oltártól némán,
nem értve semmit,
semmit, Uram,
semmit!







ÜVEGHARANGOK


Kezedben parázs van - szemedben fények,
És én hol fázom, hol máglyában égek.

Szólnak, csak szólnak az üvegharangok,
Hangodon kívül most semmit sem hallok.

Földre még néha a csodák ha szállnak,
Szárnyukat lebbentik - s futnak az árnyak.

Szemedtől kék lett a viharzó ég is,
Vihar van bennem - de béke ez mégis!

Ringatom dajkálva, őrzöm a hangod,
Zúgjatok, zúgjatok, üvegharangok!










VETKŐZŐ VERS


Ne nézz,
mert jónak kell látszanom, ha nézel.
Ne nézz,
mert őrület emberre így meredni!
Ne nézz,
mert oltárrá fagyasztod a testem,
pedig csak hús az is.

Ne higgy,
mert magam-vádolni kényszerítesz.
Ne higgy,
mert nem akarok emberül hazudni.
ne higgy,
mert hitemtől fosztasz meg, hogy lehetetlen
hinni azt, ami hamis.

Ne kérj,
mert úgy adok, hogy útszéli kérges
fákra feszít fel a kín, velem együtt.
Ne kérj,
mert amit adnék, abba már én is
rég belebuktam.
Lefelé nézz, le a földre - ott van!







VIASZ-KÖTÉSŰ


Kivel jobb az élet, mondd, kivel?
Aki a belső roskadások neszére is figyel,
Vagy aki karneváli táncba elragad,
Tudva jól, milyen menekítő néha
egy látvány-forgatag...

Ki győzné vélem jobban hosszú harccal?
Aki megért, s megértet önmagammal,
Vagy aki elfeledteti velem, hogy vagyok,
Hogy teszek így is, meg úgy is bolondul,
s hogy tékozlásaim nagyok...

Egyik erősebb a páros magányban,
De kinn színtelen lesz, szürke, szótalan.
A másik fényt kíván, elröpít, ragyog,
De csöndje kong, ha szédülés után
fáradt vagyok...

Végül is, hogy' él az ember? ... Egymaga.
S aki ezt szelídíti meg, az a nagy csoda.
Mert mint a Napba-röpködők viasz-kötésű szárnya,
Úgy esik szét minden karnevál-sereg
haszontalan, sok kis magányra.










 
 
0 komment , kategória:  Dobos Hajnal   
Címkék: félrefordítottad, szemfényvesztést, összeroncsoltál, bársonytenyérré, szemfényvesztés, kristálypoháron, futballpályákon, megbélyegezlek, megcsomósodott, tehetetlenségé, elmondhatatlan, barlangjaimban, csúfondárosan, megszállottja, nyugtázhatnám, csillagportól, tengerszemnek, kényszerítesz, négyszögölnyi, megsűrűsödött, könnycseppben, megborzongott, gonosztevőnek, múlhatatlanul, kicsinyekként, szenvedélynek, irgalmatlanul, felszántottam, üvöltéseimben, magányistened, szigetnekhitt, elengednélek, mindenképpen, hiábavalóság, visszahallom, nyújtózzatok, éjnek virradása, méltatlan belőlem, föld-szagú szélben, összeesés lesz, hiábavaló magány, tavasz védtelenné, parányi ember, útra benyúlt, reggel csodaszép, riogató szarka, maga fészkét, földigérő ág-bogok, idén ültettem, paradicsom szára, világnak mondjuk, világi hajsza, Dobos Hajnal, DOBOS HAJNAL, KÖTETLEN KÖTET Válogatott, HAIKU MINDHALÁLIG, Csak Kezed, ANGYALFÖLDI NYÁR, ÁZOTT KERT ISKOLÁJA, BETEG VAGYOK, BORDÓSZÉP KRIZANTÉM, CSAK TE VAGY, ECCO HOMO, ÉJFÉLI ÓDA, ÉRTELMES FÁJDALOMMAL, AKKOR IS AZ, GONDOLD CSAK MEG, MESSZE VAGY, JOGUNK VAN, Tündöklő Ígéret, Karácsonyi Szentség, KARÁCSONY FÜZÉR, KARONFOGVA CSENDDEL, VAGY NEKEM, SEMMI FELÉ, SZABÁLYTALAN SZONETT, SZÍVEMEN SZÓLÍTS, Nagy Úr, Belőled-sarjadt Krisztus-inda, MINDIG VÁRSZ, TÉRJ VISSZA, TUDJÁTOK ÉN ROSSZ VAGYOK, Talán Te, VETKŐZŐ VERS,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
10.22. 21:20 Október 23. - Rákóczi Szövetség: rekordszámú Kárpát-medencei fiatal vett ré...
10.22. 21:13 Birkózó-vb - Orosz, japán és amerikai aranyak hétfőn
10.22. 20:38 Október 23. - Gulyás: addig maradhatunk szabadok, amíg képesek vagyunk össz...
10.22. 20:38 Női röplabda Extraliga - Újpesten nyert a Nyíregyháza
10.22. 20:37 RMDSZ: megkapják a románórákért járó túlórapénzt a magyar tanítók
10.22. 18:33 Úszó vk - Jövőre október elején rendezik a budapesti versenyt
10.22. 18:33 Illegális bevándorlás - Ellenőrzőpontot állítottak fel az olasz hatóságok a...
10.22. 18:12 Illegális bevándorlás - A bajor határrendőrség alkotmányos szerepét vitatjá...
10.22. 18:03 Tőzsde - Gyengüléssel zártak a nyugat-európai piacok
10.22. 18:03 Birkózó-vb - Galambos Ramóna kiesett
Tudjátok ?
Mi a megfejtés nr. 74 ?
Képrejtvény. Ki tudod találni?
Képrejtvény. Ki tudod találni?
Képrejtvény. Ki tudod találni?
Képrejtvény. Ki tudod találni?
még több kérdés
Blog Címkék
Tarsoly Beke Tamás: Vigyázza ...  Szíves és madaras üdvözlt  Havazásban  Orchideák  Jézus bárányokkal  A dehidratáció ( kiszáradás ) ...  Átszűrődő fénysugarak  Kellemes estét  Balogh László: Halottak napjár...  Némethné Mohácsi Bernadett -...  Szép írások  Fejfájás elűzők  Albérlet eredeti állapotban  Kellemes hétvégét  Gombák  Lehűlés érkezik a hosszú hétvé...  A szórakozott tanárnő  Különleges hétvégét  Barát az...  Kun Magdolna: Anyámról álmodta...  Narancssárga rózsa  Kun Magdolna: Királynőnek látt...  Film A románc íze.  Őszi kép  Építs egy életet, hagyd, hogy ...  Tél világában  Vízparti romantika  A dehidratáció ( kiszáradás ) ...  Angyal kíván jó éjszakát!  Fa Pál: Álmodom  Szép írások  Maci őszi felirattal  na jah................  Lengyel Jolán: A temetőben 2  Őszi kép  Fénysugár  ***Csodálatos kép***  A világ vallási vezetői a béke...  Szép estét  Orchideák  Tarsoly Beke Tamás: Vigyázza ...  Szőlő  Albérlet eredeti állapotban  Szép napot  Sylvester Anita: Utolsó rózsa  Szép estét  A keresztvetés jelentései  Szerencsés Tünde: Érzem  Rózsaszín virágok  Szèp estét kedves látoga...  Png virágok  Facebookon kaptam  Dorosné Éva szép szerkesztései...  Fénysugár  Jézus a fény -  Nő őszi levéllel  vad disznó erdei farakásból  Szép estét!Kellemes pihentető ...  Szép estét!Kellemes pihentető ...  Kellemes hétvégét  Film A románc íze.  Szép írások  Ötszázan az egymillióból  Váltakozó képek  Gyulladáscsökkentés a szerveze...  Fa Pál: Álmodom  Egy angyal szép napot kíván  Szerelem - romantika  Facebookon kaptam  Kellemes estét , szépálmokat  Ige és szó  Rózsával a kézben  Gerbera  Jó éjszakát kívánok!  Gombák  Gyulai Pál: Tanács  Jézus áldásával  Barát az...  Himalája só egészségügyi hatás...  Szép estét a kandallónál  Csirkekuglóf aszalt áfonyával  Sylvester Anita: Utolsó rózsa  Jézus áldásával  Boldog szülinapot a ma ünneplő...  Nagyszerű hétvégét  Dorosné Éva szép szerkesztései...  Lengyel Jolán: A temetőben 2  Havazásban  Pécsi Ágnes - TUDOD ANYA  Marozsán és Jakabfi is a BL-ne...  Boldogság vagy bánat ér  Narancssárga rózsa  Kölcsön adtad nekünk Uram  Altató  Jó reggelt , szép napot  Balogh László: Halottak napjár...  Nincs felelet  Az erdő leánya  Nő virágokkal  Makk levélen 
Bejegyzés Címkék
éjnek virradása, méltatlan belőlem, föld-szagú szélben, összeesés lesz, hiábavaló magány, tavasz védtelenné, parányi ember, útra benyúlt, reggel csodaszép, riogató szarka, maga fészkét, földigérő ág-bogok, idén ültettem, paradicsom szára, világnak mondjuk, világi hajsza, akarna lenni, szép szerelmet, ember végtelenül, egész világra, lehető legszebbre, föld felett, sötétkék csupasz-csigára, kristálypoháron átszűrt, csillagok közt, égről hulló, föld ölétől, magas égig, csillag-álmú vágyak, szívem verését, szerelem megszállottja, kéthetes csikó, bíborszínű bársony, világrahozás kínja, sivatagi vándor, semmi távolából, élet sok-sok, sebektől gonosz, csecsemők kezében, vállán ezután, többi csak, mennyben volt, tündér lepkeszárny, elfúló talány, ringató remény, borzongó varázs, csillagközi csend, égbolt idelent, mindenség karol, lelkünk egyszer, föld túlsó, néma fagy, egész élet, elmúlt századok, drága dallam, egész népért, magad jókedvét, csíkos ruhában, kezünk szorul, kínban fogant, átkos hatalom, zsenge lombhoz, évig éltet, napba száz, eső-csépelte sárga-bronz, bizonygató szóról, húst kirágja, őszt szerettem, sasnak szárnyalását, hibát most, kusza földi, szürke égen, arra úszó, áruló nyomot, csicsás mintát, nyolcórai kényszer, tiszta menny, fölkelő remény, nagyhatalmú Fény, hűvös valóságnak, öröm úszik, sors veled, zord csatát, tengely dagálykor, csöndek csöndje, égre mondtam, konok virágok, völgyek párás, szeretetnek termő, halandókhoz csöppet, föld őrületes, utca rongya, őrült malmot, mindenható szeretet, ilyen bolonddal, oltártól némán, földre &#8211, belső roskadások, páros magányban, másik fényt, félrefordítottad, , ,
2018.09 2018. Október 2018.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 22 db bejegyzés
e év: 252 db bejegyzés
Összes: 3746 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2132
  • e Hét: 10258
  • e Hónap: 85805
  • e Év: 948125
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.