Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Vitó Zoltán
  2018-10-15 21:00:50, hétfő
 
   
 


. . . .




VITÓ ZOLTÁN

Vitó Zoltán (Újpest, 1940 április 10 - 2011.) mozgáskorlátozott költő.


Az inaszakadt fohásza

Link



Szonettjei

Link



Negyedszázad szonett

Link








ANYÁM SZONETTJE

Arcán a kemény, kúnos szögletesség
alázkodásra nem nevelt soha;
ma is csak a munka a temploma;
derekát sosem ringatta, hogy tessék.

Elfogja néha ős-tüzű hevesség;
hetven fölött is fürgén fut tova, -
s mert tudja, hogy az élet mostoha,
csak övéitől várja, hogy szeressék.



Hetvenen túl bomlott ki képessége
hogy fölismeri: "Ez Mozart zenéje!"
És int, hogy én is az "Igazt" kövessem;

de azért a legbüszkébb mégis arra,
ha - vigaszul sok nyomorgató harcra -
egy-egy újságból ráköszön a versem..







AZ AJÁNDÉK


Ismeretségünk zsengélő korára,
harmatcsepp-csillogású hajnalára
száll most a röppenő emlékezet.
Egymás lényének titkait keresve
s ott sóhajos álomcsodákra lelve,
látom, amint egy tárgyat tart kezed
és kérdő döbbenetemet kiváltja
egy üresre-beszélt telefonkártya -
s félve mondod: - "Ezt elhoztam neked!"
Meglepett-kíváncsian kutatom:
ez csupán egy pajkos tréfa vajon(?),
vagy a kép, mely a kártyát díszíti,
ajándék-rangra az emelheti(?);
avagy - merül fel a bántó gyanú
bennem - talán ily sekélyes agyú,
primitív lelkű és szimpla alaknak
képzelsz, ki ha ilyesmit félre rakhat,
örül minden technikai kacatnak(?)...
S látva botor értetlenségemet,
végül megszánva reám emeled
barnáló-meleg tekintetedet,
s mint homályból a szikrázó Napot,
amit hangod reám ragyogtatott
s minden sötét gyanút eloszlatott, -
hallom a fénylő magyarázatot:
"E kártyával csak Téged hívtalak(!);
általa csak Téged hallgattalak,
kizárólag csak Veled beszélgettem(!);
ha mással kellett szólnom, - cserélgettem
egy akárkinek szóló, más kártyával!"
S ahogy szavad e szent titokra rávall,
én ámuló csodálatba esem,
mily bensőségesen meghitt, milyen
találékony benned a szerelem!
Mily megejtőn s modernül lírai,
mit csak lelked tudott kiötleni!
S amint e kártyát hökkenten lesem,
már ereklyeként érinti kezem,
hisz' szemnek, fülnek tapasztalhatatlan,
csak lelkünknek olvasható alakban
rajta van számtalan delej-szavunk
s a szavakban ott vagyunk mi magunk:
szívünknek álma, vágyunk suttogása,
becézésünk, lelkünknek zokogása,
kétségünk vétke, reményünk derűje,
delejjel ég ott mindegyik betűje...
S most kezemben az egykori "ajándék",
lásd, valóság lett minden égi szándék!
Lényednek titkát nem csak keresem,
de boldog-magaménak ismerem;
együtt fejtjük a "hieroglifát",
és e Csodán más nem hatolhat át, -
hát őrizzük, óvjuk meg, Édesem,
hogy múlhatatlanul miénk legyen
meglelt Kincsünk, Titkunk, - a Szerelem







AZ IS IMÁDSÁG


Az is imádság, hogyha verset írok:
elrendelés, titokzatos kiváltság:
áldott, kegyelmi állapottal bírok,
amelyben messze kerül minden álság.

Ha verset írok, nékem az imádság,
melyben megédesülhetnek a kínok,
és ismeretlen mind a lelki válság,
csak a Szépért és az Igazért sírok.

Mint az ima, benső békém hozója,
hasonlatos a versnek alkotója:
Kezet érinthetek a Teremtővel,

s a tőle kapott teremtő erővel
a verset, amit papírra vetettem,
nem-létezőből létezővé tettem.







ÁLOMRÓL ÉS VALÓSÁGRÓL
(Előhang egy tervezett lírai hangjátékhoz)


"Mi az álom?" - ha kérdenéd:
"Mit rejt olykor a játszi kép?
az egyszer lágyan ringató,
máskor ijesztő vízió
honnan s miképpen jő elő?" -
lélekbúvár s a bölcselő
elmondaná: "Ez nem nehéz!:
Az álom az, ha emberész
a tudattól függetlenül
egy látomásba elmerül,
olykor meg új eszmét talál
s szokatlanul, csapongva száll:
Alvás közben gondolkodás, -
mi más lenne az álmodás?!:
A képzelet, ha szárnyra kel
és vágyainkat mondja el;
vagy megrémítő félelem:
a bűntudat, ha megjelen
a lélek mélyén, az riaszt..."

Mondhatjuk ezt s mondhatjuk azt;
ez is igaz, az is való,
de mást mond róla rím s a szó,
ha az a költőt illeti
(s a kedvét dalra ihleti):
"Mi az álom?" - ha kérdezed,
a költő így felel neked:

"Az álom nékem lét-elem:
ismertetőm, természetem,
hogy Földön élek emberül,
de olykor álom vesz körül:
költői, éber álmodás,
amelyben a világ csodás
visszfénye tárul én elém.
Mint bárki más, úgy élek én,
ki küzd, remél, búsul s örül,
bosszankodik vagy felderül;
itt ébredek és alszom el,
s hévvel teszek, ha tenni kell, -
de hogyha jő a pillanat
- áldott, varázsos hangulat -;
egy titkos hang szól áthatón,
s parancsára egész valóm
szellemlétre emelkedik,
a testem szinte elveszik,
túl örömön és bánaton
szépről, igazról álmodom,
s tudom jól, hogy irigylenek
e perc miatt - az istenek!

Álom, varázslat, révedés;
egy más világra ébredés,
hol mindig győz a Szép, a Jó,
s tündér-erővel bír a szó;
hol testet ölt az Idea,
s mind, mind valóra válik a
hőn áhított, édes remény! -
Nincsen költő, se költemény
álom nélkül!!!" - S ez így lehet.
De halljuk még az éneket!:

Az egyik álom kőteher,
búval gyötör, csüggeszt, lever;
a másik meg, mint hű barát,
buzdít, segít, tanácsot ád;
emez nyájas vigasztaló,
amaz meg pajkosan csaló
(s ez annak ellentéte bár, -
megesik, hogy karöltve jár
bánattal a vigasztalás,
s igazsággal egy kis csalás).

S van-e, ki még nem hallhatott
az álomról, mely láttatott?:
Korholva a régmúlt jelent,
egy-egy látnoknak megjelent, -
s mit el sem hitt saját kora,
lelkének izzó mámora
elé vetíté a jövőt,
a nagyszerűt, az eljövőt, -
amely nemegyszer váratott
magára néhány századot.

E példa híven hirdeti:
az álom megelőzheti
jóval a megvalósulást,
a vakmerőt, bátort, csodást, -
s hogy hányszor volt ez így való,
tanu rá sok nagy álmodó.

Ám az idő folyton halad(!);
s mi egyszer lett, az sem marad
mindig vég nélkül meglevő,
s így példa bőven lelhető
arra is, hogy miképpen lett
utódok ajkán régi tett
idő múltán álom, mese...
(Már nem igaz tán fele se:
de jó a szépet hallani, -
és gyönyörűség - mondani!)

Álom, valóság így vegyül,
sorsában eggyé lényegül
(mutatja kép és mondja szó):
Egyszer az álom lesz való:
hol egy' hol másik Földtekén
megtestesül sok szép remény, -
máskor megfordul az egész,
s amint az évre év enyész,
megsemmisül a fogható,
álommá lesz, mi volt való,
s elszálló ezredéveket
elénk idéz - a képzelet...

S van egy érdekes álom is,
amely (ugyan kissé hamis
és ritkán fordul csak elő)
egy furcsa tréfát űzni jő.
És abban áll a "furcsa" vád,
hogy ez az álom önmagát
kétszer mutatja ugyanúgy.
Először ez csupán gyanúd,
de hirtelen felismered,
és ekkor már tudván hiszed
(hisz' megdöbbenve láthatod),
hogy most másodszor álmodod
ugyanazt, újra élve át,
s minden titkos fordulatát
előre várod; s teljesül
egy látomás, mely felmerül
talán emlékeid mögül,
vagy éppen tán a semmiből:
Tudva tudod, hogy álom ez,
de lelked mégis rabja lesz
ez élménynek, mely oly erős,
mert minden, minden ismerős:
A fény, a táj, a színek is, -
s már kényszerülsz érezni is,
hogy mindezt látván egykoron,
az öröm, vagy a fájdalom,
mely akkor ért és most hevít
és megkínoz vagy felderít, -
ezek sem ismeretlenek:
mindez már megtörtént Veled,
s vallod "vitathatatlanul":
"Igen! 'Ez' volt már valahol!..."

Aztán, ha jő az ébredés,
a pilleszárnyú kétkedés
kezd játszani ezüst vonón,
s kérded magadtól, ámulón
pihegve párnád szegletén:
"Óh, milyen álmot láttam én?"

- "Déjà vu" - szól a francia.
De van-e ebben igaza?:
Valóban, csak a képzetünk,
mit álomban felismerünk?:
A lét és nemlét oly rokon!:
Változtat-e a dolgokon,
ha álmodat most nem leled?,
hisz' való volt, - az is lehet! ...

Álom, valóság néha egy. -
Való, valótlan egyre megy,
ha természete nem örök!
(Mulandóságba öltözött
örömeink így csalnak ám!)

Ó, hidd nekem, hogy igazán
csak az való, mi végtelen:
akár a Lét - s a Szerelem!







BOHÓC ÉNEK


Ki sebeim láthatta, elhagyott,
Magamra húztam hát, de rám fagyott
a színlelő vigyorgás kényszere...
S hogy végül is ne őrüljek bele;
hogy lehessen még egy komoly szavam;
hogy mégis megmutathassam magam: -
merítsd belém bízó tekinteted,
testvéri csókkal mentsd a lelkemet!

Futó erecskékből szívem falán
párát izzad a jéghideg magány;
a csöppre-csöpp tengerré duzzadott,
lassan megnő az ár, s megfulladok.
Már egyre kevesebb az oxigén;
halld meg hangom, hozzád kiáltom én:
még mielőtt az örvény eltemet,
testvéri csókkal mentsd a lelkemet!

Mint megszállott, ki csak egyet tehet,
lázzal kutattam a szeretetet
mennyben, pokolban, földön és vizen;
vadul s kínálva tártam a szivem
legbelső rostjáig, - s nem leltem én
társat, barátot, - s tán nincs is remény,
hogy lelhetek! - Ó, jőjj!; ha még lehet,
testvéri csókkal mentsd a lelkemet!

Magam kitárni most már nem merem;
tanult vigyor mögé rejtezkedem;
otthonos félelem sugallja már:
úgyis csak új csalódás kínja vár. -
Ó, mondd, hogy a te szemed látva lát!:
Engedd levetni a bohóc-ruhát!,
s hogy ne veszítsek el minden hitet,
testvéri csókkal mentsd a lelkemet!

Egy sóhajtásnyi tán az életem!
Hunyáz a vágy; már nem is szerelem!:
Meggyőzték a röhejek, kacajok! -
Józan fejjel mit is kívánhatok?!:
Csak mondd, hogy vad-egyedül nem leszek;
csak láthassam még néha a szemed;
csak simitson meg jó meleg kezed;
testvéri csókkal mentsd a lelkemet!


U t ó é n e k

Bolond ajkán bolond a nóta, - s mer.
Ez is az, mert bolond dalolta, - s kér.
S habár régről hozott a kóta, - mar,
divatjamúlt, kopott a flóta, sír.
S mint szennyezve dobott a hóra sár,
agyán s szívén honolt s tarolt a kór;
s csak fújta, míg bomolt, - s hatolt a tőr,
amely sosem botolt, - s halottra szúr.








EGYÜGYŰ VALLOMÁSOK


Amikor hó van és fagy,
én akkor is fürjes tavaszban járok, -
de csak ha velem vagy:
Tenélküled hideglelősen fázok;
öt-lépésnyi szobám kietlenül nagy;
rám dermednek tarajos jégvirágok...

Hallasz csengve didergő dallamot?:
Semmi! Ne félj!: Csak a magány kolompolt;
s hol nincs már semmi íz,
számban a kortynyi víz
ajkaid égő hiányára gondolt -
s koccanva megfagyott...







ELMONDOM NEKED EZT...


1.

Elmondom Neked ezt, hogy tudd: Amikor kivetetten,
bennem a barna vadon befelé folyt könnyeken ázott, -
éjemben hangod kicsi, félénk fénye cikázott
s rég-feledett kis rejtekeken gyúltak pici fények...

2.

Elmondom Neked, ezt is tudd: Amikor sebezetten
jégrőzsés közönyökkel megvesszőzve hevertem, -
hangodon - édes dallam - szólt egy cinke-madárka,
s kélt a remény: tán nem leszek eztán annyira árva...

3.

Elmondom Neked ezt, hogy tudd: Amikor kosaradban
nékem harmatosan leszedett, friss málna piroslott, -
bennem málnás kerteknek finom illata áradt
s zöld klorofillnak friss lélegzeteként a remény, hogy
lelkem villám-szántott, tölgyerdős talajának
irgalmat termő, teli szíved lesz a gyümölcse...

4.

Néked mondom el, ezt is tudd: Mikor árnyak osontak
s lépteimet fürkészték: "merre?", "kivel?", "mikor?" és "hol?", -
szép szemed erdei őzike tiszta tekintete láttán
félve inalt, menekült tova mind, ama sanda besúgó...

5.

Elmondom Neked ezt, hogy tudd: Amikor kinevettek
s égő testi hibámért dölyffel semmibe vettek, -
nem kétlettem: a Jósorssal valahol Te frigyet kötsz;
tudtam, hogy Csoda kell s hittem, be is érik a nap s jössz
zerge-iramlással, romolatlan, zsenge hiteddel -
s esdem majd: "kezemért nyúló kezedet sose vedd el!",
s esdesz majd: "kezedért nyúló kezemet ne ereszd el!"...

6. (Ének!)

Elmondom Neked ezt is... Néked mondom el azt is...
Nyárfa sugár-örömével s fűz-szomorún a panaszt is.
Bús szíve parttalan árad, szólni ha szomjas az ember;
így sorolom Neked, Édes, hogyha bírod türelemmel.
Éjet napra tetéznék s halmoznék napot éjre;
lázban verdes a szívem: csak Te maradj vele végre(!) -
s vár feleletre a lélek: "Ó, Te ne hagyj el, - az Égre!"







FÉLÁLOM ÉS ÉBREDÉS KÖZT


Félálom s ébredés közt
még a tejédes Hajnal
simít szellős ujjakkal
a homlokom mögött, -
de már szobám homályán
az ezerfogú Nappal
mozdul s nehéz vigyorral
a homlokomra ül.

S mint céhe műhelyéből
a hadba induló
középkori mesterlegény
naiv hitű fohászt kért
az otthonhagyott lánytól, -
úgy kérem tőled én is,
ha útra indulok, -
hogy gondolj rám, ha félek.







GLUCÍNIÁHOZ


Melletted, ha az este leszállt, sokszor de szerettem
volna szavakkal mondani el, hogy mennyire minden,
s lényegileg vagy több számomra, Glucínia, édes!
Ámde a versek, a bús ódák, a szonett-briliánsok
holt jánosbogarakként mind leperegtek a porba
s néztél értetlen; hogy láttam már szemeidben
szinte fajankónak magamat vagy szánnivaló, vak
tökfilkóként. - És szégyen kínzott tehetetlen...

Ám azután rájöttem; azért van nyelv, ami mégis
villámként hat rád, sőt: egykori nílusi rabnők
módján szolgává tesz, - s mindent érteni látszol:
Ó, hogy alélsz, hogy súgod: az egyetlen, ki e Földön
bírhat téged, az én lehetek, csakis én, a te "hősöd"!
És magam is félistenként röpülök föl a felhők
csúcsáig veled...
- Így "okosodva", Glucínia, édes,
hát ne csodálkozz, hogy már nem szavalok neked! És nem
lélek s szellem lángjaival kutatom szived, - inkább
blúzod alatt - s máshol - kezem egy-két ujja keresgél...







A HAJNALI SZELLŐVEL ÜZENEM
(P. Erika verseire)


Virághitedben átüzent nekem
a messzeségbe hívült Szerelem;
a védtelen, a fájó, tiszta, szép:
Még érezted a levegő ízét
s mámornyi napsugár-lélegzeted
gyanútlanúl hitette el Veled:
szivárvány-kedvű pilletánc az élet.
Nem tudtad még félni a kések élét;
hogy tépázó ereje van a szélnek;
hogy olykor orkánok száguldva szelnek, -
s most, hogy vihar dúlt, megrémülve néz szét
riadt tekinteted.

Porzós Kishúgom! - Látod:
én nem voltam kertészed;
hétszirmú kínlódásod,
aranybibés vérzésed,
leveles jajdulásod
mégis szívembe vésed
- pediglen nincs is késed! -;
gyöngy-hóvirágégésed,
liliomlángolásod
mégiscsak engem éget;
bár nem voltam kertészed, -
mégis bejárnék Érted
erdőt, süppedő lápot,
egész kerek világot,
mind a hajnali rétet
harmatot hozni Néked;
hogy meggyógyulva dúdolhasd velem
(a hajnali szellővel üzenem -
és ne feledd!):
Közel hívd; mindig győz a Szerelem
a humuszban gyökérző gyötrelem
f e l e t t !







HÍVOGATÓ
("Vicsi"-hez)


Gyere velem a nyárba!:
A nyárban tavaknál az alkonyat
zöld-sarjadzású szókat tartogat;
ott rálelő tört-sugár-glóriásan
hadd lássam
ünő-szelíd, őz-szomjú arcodat!

Gyere velem a nyárba!:
A nyárban érik meg minden remény
húsos gyümölcse, - s védve von felém
ezer igéző madárének vára -
s szavára
tarolt szivedben újra élek én!

Gyere velem a nyárba!:
A nyárban mind, ami érez Veled,
minket egyfürtű bornak sejtenek;
a sátoros lombok fölénk hajolnak, -
s maholnap
a Minden titkát kell megértened!

Gyere velem a nyárba!:
A nyárban brummogó ekhós hegyek
majd friss nevetésedtől csengenek;
megtanulok majd bízni is Tebenned, -
s felenged
meglásd, szivünk, a télbe-dermedett!

Te, méreg-édes Árva!
Gyere velem a nyárba!







HÚSVÉTOLÓ ÉNEK


Az apám örömében
születésem felett
az udvarunkon egy csepp
olajfát ültetett.

Baljós sugallatú tett,
mint aki sejteti,
hogy sorsom megkísérti
a jó Názáreti.

Ahogy nőtt a fa, egyre
nagyobb lombot eresztve,
mintha ért volna benne
a sorsomnak keresztje.

Az olajfa árnyéka
életemre terül,
ott vagyok árnyékában, -
és mindig egyedül.

Skarlát-tüzű virágként
a szívem összeretten:
mindig csak az hagyott el,
akit nagyon szerettem.

Mások gyalázatától
a földre én esek;
a vesztemet kívánták
hitvány Heródesek.

Tövises gúny-koronát
fejemre hányszor tettek!
S a közöny korbácsával
naponta végigvernek.

Kit áldottam, adott szót
árulva az szegett,
áldó kezembe ő vert
legelsőnek szeget.

Ki ivott a boromból,
asztalomról evett,
legbőszebben kiáltá
a vad "Feszítsd meg!"-et.

S apám régen nem él már,
olajfánk is kihalt,
ám a gyötrelem fája
bennem mind'egyre hajt.

De már tudom, szememből
hiába hullnak könnyek,
a magam halálával
magam sem válthatom meg:

Csak a föld szomja enyhül
a dúsan ömlő vértől,
és senki sem kér étket
testemnek kenyeréből.

A Föld fölé feszülten,
félig halottra váltan,
nyüszítő magányomban
üres eget találtam.

Hát így a Mindenségen
elszántan ütve rést,
mégis Embertől kérek
értelmes szenvedést!

Nem félek áldozattól:
ha lehet üdvös célja,
boruljon hát fölém csak
az olajfa árnyéka!


U t ó d a l

Keresztanyámnak én
keresztfia vagyok;
pazar játék, hogy én a
"kereszt" Fia vagyok;

azazhogy én vagyok
a 'Fiú' a kereszttel,
kit minden kín marasztal -
és nem ereszt el...







IKARUSZ


A munka titkát őrízték az esték;
s végre magasba szállhatott tova.
Kábítá friss szabadság mámora, -
s hogy a szárnyról olvadni kezd a festék,

nem látta. - Szállt, kérdezve sem, "hova?",
de már alatta izmos férfi-testét
a mélység és az éhes tenger lesték,
és hirtelen megtudta, hogy soha...

Agyába villant minden, ami van,
s az is, mire bátor szíve csak vágyott:
merész tervek, szép otthona, szerelme;

s közben zuhant, zuhant, zuhant csak egyre, -
s még hallhatta, amint szörnyet kiáltott
a légbesikló Daidalosz: - "Fiam!"







IN MEMORIAM
("Vicsi"-nek)

Szegény kis nyomorult
szeretet-koldús voltál,

egy csillag könnye hullt,
mikor hozzám hajoltál;

ártatlan szomjazó,
akinek kell a szó.

Becsapva, éhesen
mondtad: - "Fogd a kezem,

hideg van odakint,
de véled jó megint

űzetett életem;

csak jóság kell nekem,
csak gyöngéd légy velem!" -

S én mondtam: - "Úgy legyen!"







KÉRDÉSEK MÁRIÁHOZ

Társul szegődött hozzám a Magány;
s három éve?, vagy háromszáz talán?,
már egyre ment az egykedvű időben. -
És bölcs-bús tapasztalatokkal bőven
beérve, ültem dolgozószobámban;
a tévét néztem, s tán semmit se vártam.

Mégis ekkor lepett meg a csoda!:
A modernül varázsos technika
révén lépett elém a vízió,
a már említett televízió
játékos vetélkedője során
váratlanul Te léptél be szobám
falai közé, azaz - mit beszélek! -
éteren, légen át csupán a képed
vetült elém, de ekkor hirtelen
- mint valami jótékony intelem,
amely reményre intve itt terem -,
villant belém villámos sejtelem,
hogy láttalak már Téged valahol,
sőt, ismertelek is valamikor;
egyszerre fényes bizonyságként rémlett:
mint sosem volt, mégis valós emléket,
sejtjeim mélyén őriztem a képed
- mint fénykép-negatívban pozitívot -,
melyet most a valóság létre hívott.
Csak néztem, s egyre ámulóbbra váltam.
S magamba fényévekre visszaszálltan
kutattam, kire ismerek rá benned;
vagy inkább azt: miként is ismerhetlek?!

És ekkor a töprengő, lázas csendben
válaszul három hang szólalt meg bennem.
Egyik mondta: ha nem téved e téren,
Te lennél álombéli nőtestvérem,
kire évek során annyiszor vágytam;
értő, szelid, - ki éppen olyan lányban,
miként fivérben én - fény áradása,
tölgy-erdős lelkem virágszerü mása...
Másik hang szólt: ne tévedjen az elmém!:
Lehetsz lélekszerinti hű barátném;
kinél a hiúságom az se sérti,
ha test helyett csupán szellemem érti,
ki mindig kész ez áldott "pártfogás"-ra,
a segítést sosem hárítva másra...
S a harmadik hang is szólt csendesen:
"Te vagy a rég áhított Szerelem,
kit sejtjeim mélyére ágyazottan
öröktől mindenhol magamban hordtam;
nem csoda hát, hogy most csodától verten
legott a képernyőn reád ismertem..."

És amikor mozdulni láttalak,
hallván csellócska-húrú hangodat,
melyben együtt van derű és komolyság, -
olyan közel éreztem magam hozzád,
hogy nem az volt fontos már percre sem,
nővérem, barátném, vagy kedvesem
elmúlt, avagy leendő képét látom,
mert e percben már eggyé vált a három;
a megnyíló, varázsos pillanatban
tulajdonképpen már nem azt kutattam,
ki lehettem, vagy lehetnék Neked:
bátyád, barátod, avagy kedvesed,
hisz' túl minden elválasztó határon
számomra ekkor eggyé lett e három;
mélyen bennem kérdések áramoltak,
egyszerre mindent tudni vágytam Rólad.

Hol az óhajok s titkok fátyla lebben,
lélek-vallató, meghitt közeledben
tudtam, ha testvérként lehetnék Nálad,
úgy is törődve, féltve faggatnálak:
- Ó, mondd, milyen táj rejtett eddig el?:
Füst száll, vagy buksi szellő-nyáj legel,
ahol jársz? S arra milyen út vezet?
S volt-e ott, aki fogta a kezed?
Barátok közt víg voltál? - Vagy talán
Te is tudod, mit jelent a magány:
ha kéz nem nyúl feléd, s éjszaka félve,
könnyek szegeznek ágyad keresztjére?...
S vártad-e mégis azt, hogy eljön érted,
ki úgy ért majd, ahogy csak őt Te érted,
Volt-e hozzá erőd és bátorságod,
várni s keresni, míg azt megtalálod,
ki méltó hozzád és megérdemel,
kivel a szárnyalás együtt emel
vitorlás szelekkel igazra, jóra?
Tudtál-e várni erre a hajóra? -
S tudnál-e ezért áldozatot hozni?:
Bármit elhagyva, percig sem habozni?
Hívó szóra röpülni kedvesen;
közönyösök között is lelkesen?...

Látod?, így elragadt képzeletem!
S míg képalakban itt voltál velem,
arra gondoltam, hogy ha itt lehetnél
valósan, s hallanál, - mint vélekednél?;
Ki így kérdez, Neked "ő" ki lehet?;
bátyád, barátod, vagy szerelmesed?...

Ám így, vagy úgy, - akármint is ítéled,
tán érzed: mindenképp' őszinte híved,
ki nem vétett, s csak azt reméli, látod:
a sok kérdést megérted s megbocsátod;
s nem kell majd néki "köddé" válnia...

- Ó, válaszolj! S ne tévedj, Mária!







KORTES-BESZÉD


Ricsajok elől menekülve,
ígéreteknek nem felülve;
küzdés után nyugalmat vágyva,
menekülnék társas magányba.

Fénylő látványokkal nem bírok,
hát csábítón senkit se hívok;
de hogyha mégis mellém tévedsz
s kérded, hogy ettől mit remélhetsz,
azt felelem: nálam eléred
rejtőzködő legjobbik éned:

Magadba néző áldott csendet,
mélyeidből sugárzó rendet;

a legtöbbet, mit ember adhat
a másik embernek: bizalmat;

s minek nem adhatod meg árát,
a Barátságnak szilárd várát,

meghitt szavaknak bensőségét
és a türelem szelídségét;

önbizalmat a küzdelmekhez,
hitet, mi benned mindent rendez;

a Szeretetnek nem-múlását,
féltő kezek feléd-nyúlását;

igényemet, ha eléd tárom,
azt magamtól épp' úgy elvárom;

az érzelmeknek tengermélyét,
a köznapok derűs békéjét;

vágyát annak, hogy élhess másnak,
vágyát az önfeláldozásnak; -

égbe nyúló szikla-Szerelmet,
mi szárnyakra emelve ment meg...

Ricsajok elől menekülve,
bősz bosszulóknak nem bedőlve,
nem megafontól hangos utcán,
hanem a lélek hullámhosszán
csak egyszál magamban kiáltom:
nekem nincsen semmilyen 'Pártom'
amely dicsfényt vagy szégyent hoz rám, -

csak szomjas szívvel jöhetsz hozzám!







KÖLTŐ


Hogy mért fakad olykor derűm borúra?:
- A vágy s a félelem, az kényszerít:
Ez írni űz papírra, kőre, hóra,
s az szüntelen csak egy képet vetít:

"Ó, jaj, ha meddőn száll el ez az óra!"
Izzó tüzű, emésztő láng hevít:
Mi lesz, ha ismét nem lelek a szóra(?!),
amely perzselve majdnem szétfeszít...

És vakmerő kezem az égre nyúl,


tollam a végtelenbe megmerítem,
érzem, hogy már a testem is kigyúl,

lelkem lebeg a csillagok felett,
a gyors időt megállni kényszerítem,
s így születik - ha más nem - egy szonett.







MAJD ÍGY DICSÉRLEK


Hogy a csalódások hozzám aláztak,
Téged, a csodált, büszke gyönyörűt;
s e szegődő utadon megtaláltad
lelked pompázó ékét, a derűt,

amely tenni s áldozni sose fárad,
s léted értelmétől nyer új erőt;
egymásért lenni édes az alázat,
melyről csak mi tudjuk, mibe került:

hogy már képzelni sem tudod másképpen,
mint, hogy sorsodként élhess értünk, - értem,
ki a magányra úgy kivettetett;

s "hihetetlen" - tűnődsz - "az nem lehet"
(immár látó szíved csak arra lázad),
hogy hozzám a csalódások aláztak...







MARIANN ARCÁRÓL


Bőre fátylában pezsgő vér zuhog;
zajlik víg jonatánalmák szüretje;
vigad vérző rózsák tündéri kertje, -
mikor lángolva reád mosolyog.

Szemén fürdető, cinkos fény buzog,
s nem tudhatod; maradj-e, vagy eredj-e?,
mert szerinte az e dolog vélt rendje,
hogy töprenghetsz, de jobb, ha nem tudod...

Felsejlik benned bíborok parázsa,
bódítóan a nővér-Nyár heve,
mámor-vidám vörös borok varázsa,

s a friss cseresznye csurranó leve, -
ha láthatod égő, bársony-tűz arcát. -
S nem felejtheted lelked ősi harcát!







MÁR NEM FÉLEK!


Már soha többé nem mondom, hogy "Érted"...
Nagyobb veszteség ennél még mi érhet?!
Tudjátok meg, már semmitől se félek!

,Ideg-lángcsóváimmal már nem látlak!' -
süket fülekbe suttogom a vádat.
Kit semmi nem köt, annak még mi árthat?!

Ki nem veszíthet már, az nem is félhet!
Jöhet szembe' akármi, ki se térek.
Elszánt vagyok, mint kérges fán a féreg,

minek nem gondja többé, hogy a holnap
mit hozhat még: - legfeljebb eltipornak!:
De ennél már úgysem tehetnek jobbat:

Hiány ijesztőbb űrt szívbe nem vájhat;
szélhámos ítélet jobban nem fájhat, -
mikor tudatlan sejtjeim még várnak!

,Rajtad kívül nincs más számomra vonzó!'
Minden más ígéret üresen kongó!
,A jóban mi lehet Hozzád hasonló?!'

Már nem lehetnek erők oly nagyok,
hogy elfedjem, mi velőmig sajog;
s hogy ne az legyek, aki én vagyok!

Jó lenne tán hírnév, elismerés!
De mit ér így?; vigasznak is kevés!
,Te nélküled a vers is csak verés!'

Naponta keselyűk marnak belém;
élek koppanó kövek kenyerén, -
de egy nemismert szabadság - enyém...







MOTTÓ


Az én erőm az abban van,
hogy versben mondom el magam;
hiszen rajtam szüremlik át
- kristály szűrőjén - a világ!







NOÉMI


Ahogy álltál ott nyíltan és szelíden,
még gyermeklányként úgy két év előtt, -
szemem az első perctől kezdve híven,
tévedhetetlen látja benned "őt",

aki leszel; az Egyetlent. S merítem
félszből türelmem, mint csontból velőt;
gyötrőn, hogy kincsem végleg elveszítem,
ha korán látok benne szeretőt...

Pedig kibomlott, sok ki üde jel
tudtod nélkül már int; ne késsek el;
s lilába hajló, édes meggy-ajak

némán is csábít, hogy csókoljalak. -
Fedjem még titkom?!, - áruló legyek?!:
Óh, bár tudnám, tudnám, hogy mit tegyek!!!







ODÜSSZEUSZ BÚCSÚJA NAUSZIKAÁTÓL
(F. K.-hoz)


Álltam a parton meztelenül, nyomorultul; a tenger
vad tajtékjai rúttá szennyezték be a testem.
Így láttál ott hirtelenül meg. A szolgaleányok
nagy sikolyokkal rémületükben szerte futottak.
Mind, mind. Csak te maradtál állva a parti fövenyben.
Néztél: békén, nemriadón, úgy, mint aki várt már.
Pillantásoddal föllelted férfierőmet;
s lelkemig ért egy mindent értő női tekintet.
Áradt rám szemeidből ősi szelíden a jóság,
s tudtad már, mielőtt még szóra nyitottam az ajkam,
tudtad már, mire van szüksége a partravetettnek.
Én ezt már sohasem feledem; bármekkora út is
álljon előttem száz-veszedelmű, nagy vizeken! - Most
fürge hajóm szélnél sebesebben siklik előre,
távolódón - és vissza tehozzád tán sose térek. -
Ám szemed őrzöm örökkön már! - Ó, messzi királylány!







OLYAN JÓ!


Ó, olyan jó, hogy végre létezel!;
hogy az Időben már nem késel el;
hogy megláthattam benned a 'jel'-et,
hogy Lényed számomra rendeltetett;
hogy Párom, Társam, megértő Arám van,
nem kutatok vakon a sokaságban!
Olyan jó, hogy békét nekem hozol;
ó, olyan jó, hogy hozzám tartozol!
Enyhíteni éhemet, szomjamat,
haraphatom kenyér-lágy ajkadat!
S hogy meghalad minden reményemet
a mód, ahogy szíved viszont-szeret!
Olyan jó haza járni!
Olyan jó haza várni!
Érkezéskor nézni a szemedet,
míg el voltál, vajon mi érhetett(?):
Az iskolában bohó tanítványok
mit okoztak: derűt, vagy bosszúságot...
És olyan jó, ha a derűt hozod!
Megérint meleg, lélek-mosolyod
s a gondokból egyszerre nincsen semmi, -
olyan jó szemeidben megpihenni!
Ó, olyan jó, mikor szívünkben vágy van,
Véled feküdni a hitvesi ágyban, -
s mint békére lelő, vad indián,
ámulni a zengő Harmónián
s hálával telten tudni, hogy nem talmi, -
az Ég Urát általad magasztalni,
hogy végre-végre nem vagyok magamban...
Ó, olyan jó, hogy ily felfoghatatlan!







PARFÜM ÉS KÖLTEMÉNY


Ölelkezéseinkkor
gyönyörtől ittas tested
finom, páráló parfüm
illatában örül, -
engem születni vágyó
vers lelke leng körül.

Szoríts magadhoz, Édes!
Csak most ne légy szemérmes!:
Az elmúlás felénk csap, -
elég, ha én tudom csak:
a parfüm illanó,
a test is porladó,
de megőrzi majd híven
a versemben a szó:
mit is jelentett nékem,
hogy egyszer az Időben
- megadóan, szelíden -
titkok tudója voltál, -
értőn felém hajoltál.







SÓHAJOK
(Öt kis népi etűd)


Ó, én patak, ha volnék,
kacagva csörgedeznék,
ha arra hozna az utad -
s bevonná karcsú lábodat
ezüst dalom!

Ó, ha galamb lehetnék,
a vállaidra ülnék,
elbúgnám titkos álmaim -
s átadnám fürge szárnyaim,
hogy szállj velem!

Ha kis virág lehetnék,
csak a hajadba vágynék;
csak ott lehetnék illatos, -
aztán halnék alázatos
virág-halált!

Ó, én szellő, ha volnék,
szelíd gyönyörrel bújnék
tündéri titkod elfedő, -
hivalkodóan rezzenő
blúzod mögé!

Ha láng, ha tűz lehetnék,
csak a szívedben égnék!,
s megtudnád, hogy milyen maró -
és áldottan feloldozó
a Szerelem.







SZEPTEMBERI FOHÁSZ


Feszülve pattanó szőlőszemekkel,
Szeptember, légy velem újult hitemmel!

Kínban érett újjá az álság-törte,
mint koldús-tél után a császárkörte.

Húzós-fanyarból édesül az alma,
sóvárgott kincs az emberek bizalma!

Hallgatásomért tán már meg is szidna
acélos kékben a szigorú szilva.

Társra lelni a számtalan perc mind jó -
unszolva int a mézeshúsú ringló.

Társalgok kérdő meggyel, bölcs barackkal, -
ámulatos-dús asztalod marasztal.

Ó, áldj meg ezer ízeddel, Szeptember!:
Éljen a bölcs, munkára érett Ember!







SZERELEM

Megszünt a tér: nincs "messze", nincsen "távol"
amióta tudom, hogy létezel.
Hol éppen vagy a Föld bármely pontjáról
mindegyik percben hozzám érkezel.

Ha megsimítsz egy tárgyat, amint bárhol
gondolatban nálam feledkezel
én érzem itt, hogy szívem száz gondjából
az a simítás egyet elemel...

Magányából az "én" és "te" kilábol
mely külön értelmetlen félbe szel
csak a tündöklő "Te meg én" világol

értelmes egy velem együtt leszel:
Én vétkezem, amikor Te hibázol
engem őrzöl, ha magadra vigyázol.







SZERELMES SZONETT
(Gabónak)


Tested egész felületét egyszerre
huszonkét kézzel szeretném ölelni:
minden porcikád találjon kezemre:
birtoklásoddal nem tudván betelni.

S felszín mögött kincses lényedre lelve,
amerre jársz, alakodat belengi
lelkem - fénylő burokként is ölelve -,
s csak ámulok, hogy' tudsz egyszerre lenni:

kacagva-féltő, aggódós-vidám;
szárnyas sirályom, bukdosó gidám...
- S most titkot törni nem is lennék képes,

a Titok úgyis feltöretlen édes:
Te engem értve, vágysz, hogy értselek -,
s hogy száztíz ujjammal érintselek...







SZERELMÜNK KERTJÉBEN

Szerelmünk kertjében frigyünknek fája
villámoknak kereszttüzében nőtt.
Bármely viharban bújhatunk alája,
emel fejünk fölé levélkendőt.

Illatos ágaival vonz a tájra
orkán-időn szelíd esőfelhőt, -
védelmezőn féltve, az Ég csodája
óvó hálót körénk időtlent szőtt.

S gondoskodásunk termőtalaján
nevelkedik gyümölcs-Emberpalánta;
az Úr teremtő ihlettel kívánta,

próbául is hozzánk bocsátja: tán
ember-esélyt adó, álmában látta,
vétkek gyógyír-gyümölcse lesz - a Fán.







SZERÉNY MOTTÓ


Csak két esetben légy velem:
ha a szívem bánatot hordoz,
vagy szabadító öröm oldoz, -
csak erről szól az énekem:
e két esetben légy velem!







SZONETT-DAL
(Gabónak)


Ha érzem szívemen hatolni át
szemednek édes lélek-mosolyát,
reményzuhatagok fürösztenek,
hogy majd a minden lehetek Neked;

hogy érdemes volt küzdeni tovább,
ha szemedben a jóság bennem lát
mindent, mi nőnek férfi csak lehet:
a suhancot, az álomherceget...

Joggal vagyok tán ily szerénytelen,
hiszen a Csoda esett meg velem:
felém hajolt Véled a Szerelem,

a vesztettnek hitt, térdre omló álom, -
s azóta már én is csak benned látom,

mire időtlen idők óta vágyom!







TAVASZI VALLOMÁS

Csak a Gólyahír egyszerűsége...
Csak a Kankalin tisztasága...
Csak a Viola őszintesége...
Csak a Pipacs mártíromsága...

Csak ők a Te testvéreid!
Ha Veled vagyok -,
velük találkozom...

Szellős hajnalok friss-harmatú mezőin
elfáradt lelkem megrészegül;
gonoszcáfoló jóságod
gyöngéd-illatú terhének súlya alatt
meghajtom konok, hitetlen fejemet -,
s kétkedő ámulattal,
pogány imádattal
térdre ereszkedem :
csak a Gólyahír egyszerűsége -
csak a Kankalin tisztasága -
csak a Viola őszintesége -
csak a Pipacs vértanúsága
előtt...







TÉLI MONDÓKA


"...Most én is hó-ruhát kapok:
s a szívem tán azért sajog,
azért ily árva, elhagyott,
mert olyan tiszta , jó vagyok,
ahogyan csak a hó ragyog: -
de majd telnek a hónapok,
s ha engednek a zord fagyok,
a bánatom eloldalog:
én is, én is "felolvadok":
sugárba, fénybe roskadok, -

s megkönnyeznek a csillagok.







A TÖRVÉNYEK KÖNYVÉBŐL


Nő és férfi közötti kérdésben
engedni általában az szokott,
akiben több a szeretet;
s mivel a szeretet több benne,
a szeretetből többre is van szüksége;
s ezért megalkudni is ez szokott,
és nem az,
aki sem engedni, sem megalkudni
nem képes érte...







ÚJÉVI RÁOLVASÓ


Fáradónak kényelmet,
az űzöttnek védelmet,
éhezőnek élelmet -
adj, Te, Újesztendő!

Szomjazónak iszákot,
a rügyeknek virágot,
homályosnak világot -
adj, Te, Újesztendő!

Tétovának tanácsot,
koplalónak kalácsot,
bűnözőnek vasrácsot -
adj, Te, Újesztendő!

Sóvárgónak szerelmet,
a várónak türelmet,
gonosznak veszedelmet -
adj, Te, Újesztendő!

Jó vadásznak vadludat,
kutatónak mély kutat,
utazónak szép utat -
adj, Te, Újesztendő!

A betegnek gyógyulást,
alkotónak alkotást,
a hűtlennek mindig mást -
ad, Te, Újesztendő!

Hűségesnek az Igazt,
szomorúnak gyors vigaszt,
ami "szükség", mindig azt -
adj, Te, Újesztendő!

A meddőnek gyereket,
a kocsinak kereket,
a cicának egeret -
adj, Te, Újesztendő!

Az írónak adomát,
a földekre gabonát,
hűs pincének jó borát -
adj, Te, Újesztendő!

Derűs égnek kékét,
a népeknek békét,
emberséges létét -
adj, Te, Újesztendő, -

add meg, Újesztendő!







ÚTRAVALÓ
(Ballagásra Robertának)


Ha különb s igazabb vagy,
átlaggal be nem éred:
'pluszt' is vállalni kell -
s úgy boldog is leszel!
Közöny nyugodni nem hagy;
és Csúcsok hívnak Téged, -
indulj hát bátran el!

Lopj egy kis fényt az égről,
legyen legfőbb tudásod: -
kezednek bársonyát,
ajkad meleg szavát
Társad tekintetéből
majd mindig híven látod
visszatükrözni - Rád!










VAN ÚGY AZ EMBER


Van úgy az ember,
hogy álmodozni vágyik,
mégsem jut messzebb:
- riasztó úton - csak a valóságig.

Van úgy az ember,
hogy bár szólani vágyik,
mégsem jut messzebb:
- tétova úton - csak a hallgatásig.

Van úgy az ember,
hogy bátorságra vágyik,
mégsem jut messzebb:
- bénító úton - a megalkuvásig.

Van úgy az ember,
őszinteségre vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ösvényes úton - csak a hazugságig.

Van úgy az ember,
hogy építeni vágyik,
mégsem jut messzebb:
- vak-sötét úton - csak a rombolásig.

Van úgy az ember,
hogy bár szállani vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ingoványon - az elnyelő mocsárig.

Van úgy az ember,
hogy az Összhangra vágyik,
mégsem jut messzebb:
- veszejtő úton - lelke káoszáig...

Bizony, van úgy az ember:
otthagyná gőgös, 'koronás' helyét;
sóváran nézi buksi kutyájának
lélek-gyémántként csillogó szemét:
és sírva simogatja
egy őzgidácska ártatlan fejét:

Ám úgy is van az ember,
haragra, bosszúra készül előre,
de egy kedves hang csendül, -
és szelíd barátság sarjad belőle.

És úgy is van az ember,
hogy balsorsára készül már előre,
de egy tiszta fény villan, -
s búvó remény, öröm sarjad belőle:

Mert úgy is van az ember
- sorsáért bármily balszerencsét átkoz -;
egy kéz, egy mosoly segítő áldást hoz,
és mégis eljut, eljut önmagához,
- kalandos úton - legjobb Önmagához.






 
 
0 komment , kategória:  Vitó Zoltán  
Címkék: tapasztalatokkal, dolgozószobámban, liliomlángolásod, ölelkezéseinkkor, jánosbogarakként, keresztanyámnak, partravetettnek, értetlenségemet, vitathatatlanul, megédesülhetnek, reményzuhatagok, gyermeklányként, önfeláldozásnak, visszaszálltan, visszatükrözni, felfoghatatlan, szőlőszemekkel, gondoskodásunk, tulajdonképpen, hallgatásomért, megmutathassam, lángcsóváimmal, kereszttüzében, pillantásoddal, birtoklásoddal, megkönnyeznek, virághitedben, bizonyságként, hóvirágégésed, ismeretségünk, balszerencsét, szolgaleányok, lélekszerinti, lélegzeteként, múlhatatlanul, megvalósulást, inaszakadt fohásza, élet mostoha, legbüszkébb mégis, röppenő emlékezet, tárgyat tart, üresre-beszélt telefonkártya, pajkos tréfa, kártyát díszíti, bántó gyanú, szikrázó Napot, fénylő magyarázatot, akárkinek szóló, lelki válság, versnek alkotója, tőle kapott, tervezett lírai, Vitó Zoltán, VITÓ ZOLTÁN, ANYÁM SZONETTJE, ÁLOMRÓL ÉS VALÓSÁGRÓL, BOHÓC ÉNEK, EGYÜGYŰ VALLOMÁSOK, ELMONDOM NEKED EZT, Elmondom Neked, FÉLÁLOM ÉS ÉBREDÉS KÖZT, HAJNALI SZELLŐVEL ÜZENEM, Porzós Kishúgom, HÚSVÉTOLÓ ÉNEK, MAJD ÍGY DICSÉRLEK, MARIANN ARCÁRÓL, ODÜSSZEUSZ BÚCSÚJA NAUSZIKAÁTÓL, OLYAN JÓ, PARFÜM ÉS KÖLTEMÉNY, SZEPTEMBERI FOHÁSZ, SZERELMES SZONETT, SZERELMÜNK KERTJÉBEN, SZERÉNY MOTTÓ, TÉLI MONDÓKA, TÖRVÉNYEK KÖNYVÉBŐL, ÚJÉVI RÁOLVASÓ, Ballagásra Robertának,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
11.11. 22:32 Illegális bevándorlás - Az európai migrációs probléma szélesebb körű megold...
11.11. 21:42 Szakértő: rövid távon nem látszik a kiút Bolíviában
11.11. 21:42 Átadták a megújult kaposvári Csiky Gergely Színházat
11.11. 21:22 Júniusban úszik legközelebb Mányoki Attila, akiről dokumentumfilm készült
11.11. 21:11 Katalán válság - Függetlenségpárti tüntetők alkotnak útzárat a határ franci...
11.11. 20:52 Jövőre Sopron rendezi az U20-as női kosárlabda Eb-t
11.11. 20:22 Német képviselők: a Fidesznek a Néppártban a helye
11.11. 20:22 Emmi: a kormány továbbra is a párbeszéd híve, nyitott a szakmai egyeztetésr...
11.11. 20:12 Szörnyetegnek nevezte az általa feldarabolt lányt a szentpétervári történés...
11.11. 19:51 Daróczi Csaba: a nagy fotópályázatokon rendre jól szerepelnek a magyar term...
Tudjátok ?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
Káros az alkohol ? Ha igen akkor mennyire ?
még több kérdés
Blog Címkék
Hit  Fehér cica  Facebookon kaptam  Őszi levél  Drága Istenem . . . !  Facebookon kaptam  Apa kezén  Kislány esernyővel  Róka  Mókus víztükörben  Márton napi liba napok országs...  Márton napja a néphagyományban  Png nő  Facebookon kaptam  Vasárnapi gondolatok a napi ev...  Tours-i Szent Márton püspök 11...  Álmos cica  Png cica  Útravaló – 2019. novembe...  Málna áfonyával  Kellemes új hetet  Csend van mindenfelé...  Szentmise 2019.11.10  Őszi kép  Mi volt ez  Szent Márton megosztja köpenyé...  Őszi kép  Őszi levél  Png cica  Facebookon kaptam  Őszi kép  Margaretták  Márton nap  Piros rózsa  Png rózsa  Réce , ruca , vadliba  Nőkl őszi öltözékben  Az őszödi beszéd és az ellenzé...  Szőlők vödörben  Őszi kép  Szèp estét  Évközi 32. vasárnap 11.10 - ...  Nőkl őszi öltözékben  Png nő  Márton nap, - Liba nap  Tartja a mondás  Mai harmónia kártyám  Kislány libával  Facebookon kaptam  Őszi kép  Mártonok  Őszi kép  Facebookon kaptam  Őszi levelek  Lila virágok  Csillagos ég  Őszi kép  Az egyik változat szerint Márt...  Réce , ruca , vadliba  Búcsú  Őszi kép  Reggel  Naplemente  Ludas Matyi  Szeretem a Családomat  Az őszödi beszéd és az ellenzé...  Alvó cica  Egészségedre  Málna áfonyával  Az isteni libacombok  Facebookon kaptam  Őszi kép  Malacka  Szőlők vödörben  Facebookon kaptam  Pókháló ruha  Márton nap  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Isten tekintete  Szőlők vödörben  Png kislány  Facebookon kaptam  Vízcseppes rózsa  Tartja a mondás  Szent Márton érkezése  Kellemes új hetet  Kellemes hetet  Hűvös van  Márton napja a néphagyományban  Márton nap  Uborka tánc  Fekete macska  Őszi kép  Png nő  Őzike  Térj nyugovóra békével  Cica a háztetőn  Rózsaszín rózsa  Templomban 
Bejegyzés Címkék
inaszakadt fohásza, élet mostoha, legbüszkébb mégis, röppenő emlékezet, tárgyat tart, üresre-beszélt telefonkártya, pajkos tréfa, kártyát díszíti, bántó gyanú, szikrázó Napot, fénylő magyarázatot, akárkinek szóló, lelki válság, versnek alkotója, tőle kapott, tervezett lírai, egyszer lágyan, tudattól függetlenül, látomásba elmerül, lélek mélyén, kedvét dalra, álom nékem, világ csodás, titkos hang, testem szinte, egyik álom, régmúlt jelent, álom megelőzheti, szépet hallani, álom lesz, érdekes álom, furcsa tréfát, álom önmagát, pilleszárnyú kétkedés, színlelő vigyorgás, komoly szavam, jéghideg magány, csöppre-csöpp tengerré, örvény eltemet, magány kolompolt, barna vadon, tejédes Hajnal, homlokom mögött, ezerfogú Nappal, hadba induló, otthonhagyott lánytól, este leszállt, messzeségbe hívült, levegő ízét, kések élét, hajnali rétet, hajnali szellővel, humuszban gyökérző, nyárban tavaknál, nyárban érik, nyárban mind, sátoros lombok, nyárban brummogó, apám örömében, sorsomnak keresztje, olajfa árnyéka, szívem összeretten, vesztemet kívánták, közöny korbácsával, gyötrelem fája, magam halálával, föld szomja, dúsan ömlő, munka titkát, szárnyról olvadni, éhes tenger, légbesikló Daidalosz, csillag könnye, egykedvű időben, tévét néztem, modernül varázsos, valóság létre, segítést sosem, harmadik hang, képernyőn reád, volt fontos, szárnyalás együtt, másik embernek, türelem szelídségét, érzelmeknek tengermélyét, köznapok derűs, lélek hullámhosszán, szüntelen csak, képet vetít, égre nyúl, végtelenbe megmerítem, csillagok felett, gyors időt, csalódások hozzám, csalódások aláztak, nővér-Nyár heve, friss cseresznye, nemismert szabadság, első perctől, parton meztelenül, parti fövenyben, , ,
2019.10 2019. November 2019.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 8 db bejegyzés
e év: 230 db bejegyzés
Összes: 3860 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 804
  • e Hét: 2864
  • e Hónap: 13300
  • e Év: 363731
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.