|
2018-10-24 20:00:30, szerda
|
| |
| |
77 ÉVE HUNYT EL REMENYIK SÁNDOR
"Egy lángot adok, ápold, add tovább" - 77 évvel ezelőtt hunyt el Reményik Sándor
Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. aug. 30. - 1941. okt. 24. Kolozsvár) költő, szerkesztő.
A két világháború közötti erdélyi magyar líra egyik legkiemelkedőbb alakja 1941. október 24-én adta vissza a lelkét a Teremtőnek.
Reményik Sándor erdélyi magyar költő 1890. augusztus 30-án született Kolozsvárott, majd ugyanitt érte a halál 51 éves korában, 1941. október 24-én.
Haza- és emberszeretete, a természetes képekből építkező lírája és az átadott gondolatok mélysége az egyik legjelentősebb XX. századi erdélyi magyar költővé tették.
Reményik a kolozsvári Házsongárdi temetőben lelt végső nyugalomra, sírján az ,,Egy lángot adok, ápold, add tovább" sor olvasható, mely a költő Öröktűz című verséből származik.
Temetésekor Bánffy Miklós mondta a sírnál:
,,mindenütt ott lesz, és örökké, ahol él, küzd és szenved a magyar."
Az 1990-es évekig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után - jórészt politikai megfontolásokból - évtizedekre száműzték a magyar irodalomból. Reményik Sándor istenkereső lélek volt. Hit és kétség, remény és kétségbeesés küzdött benne, ismerte és átélte a magány, a kivetettség mélységét és a kegyelem, a rátalálás, az ima magasságát.
,,Én csak kis fatornyú templom vagyok,
Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő,
A szellemóriások fénye rám ragyog,
De szikra szunnyad bennem is: Erő.
Emlékezete
,,Amikor Kolozsváron végigvonult temetési menete, a városban megállt az élet. Csend volt. Tíz- és tízezrek sorakoztak fel az utcákon, amerre a gyászolók feketeruhás csapata elvonult: Erdély búcsúzott, búcsúztatta nagy fiát, aki talán legharsogóbban fejezte ki az itt élőkre váratlanul rászakadt kisebbségi sors keservét, aki úgy érezte, végváron áll, s úgy is írta verseskötetét, mint Végvári."
,,Félelmetesen nehéz történelmi pillanatban kezdte lírai pályáját. Kortársai úgy érzékelték jelentkezését, mintha az evangéliumok lapjairól lépett volna közéjük biztató szavával: mit féltek, kicsinyhitűek? Törékeny volt, de akik ismerték, úgy érzékelték, azok a terhek roppantották meg vállát, amelyeket folyvást magán hordott, felelősséggel, átszellemült komolysággal. Valami rendkívüli erő és elhivatottság sugárzott belőle."
,,A lázadó költő, aki élete, költőléte nagyobbik korszakában Erdélyért perlekedett, végső periódusában János evangélistát tekintette szellemi példájának, s újra meg újra a szeretet igéit fogalmazta meg, a belső csend és békesség igézetében." (Rónay László)
Remenyik Sándor: EREDJ, HA TUDSZ!
Eredj, ha tudsz...
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.
Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták...
Eredj, ha tudsz.
Ha majd úgy látod, minden elveszett:
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.
Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó rút féreg,
De itthon maradok!
Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár: halló fülekbe eseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
A kanóc része, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben.
Míg a keservek lőporához ér
És akkor...!!!
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.
1918. december 20.
Eredj, ha tudsz
Link
Link
Remenyik Sándor Emlékpad
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Híres emberek-jeles napok-évfo |
|
|
|
Címkék: megfontolásokból, legkiemelkedőbb, legjelentősebb, magyarországon, emberszeretete, szellemóriások, legharsogóbban, meglátogatták, lángralobbant, jelentkezését, verseskötetét, kicsinyhitűek, felelősséggel, elhivatottság, kolozsvárott, félelmetesen, gyujtózsinór, komolysággal, roppantották, átszellemült, keresztfáira, periódusában, evangéliumok, égbeszökkenő, evangélistát, kétségbeesés, irodalomból, feketeruhás, természetes, évtizedekre, visszavenni, istenkereső, észrevétlen, kivetettség, búcsúztatta, perlekedett, lángot adok, természetes képekből, átadott gondolatok, egyik legjelentősebb, kolozsvári Házsongárdi, költő Öröktűz, 1990-es évekig, magyar irodalomból, kivetettség mélységét, szellemóriások fénye, városban megállt, gyászolók feketeruhás, evangéliumok lapjairól, terhek roppantották, lázadó költő, szeretet igéit, Remenyik Sándor, HUNYT EL REMENYIK SÁNDOR, Reményik Sándor, Temetésekor Bánffy Miklós, Amikor Kolozsváron, Rónay László, Hajdanában Mikes, Remenyik Sándor Emlékpad,
|
|
Offline
