Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Somlyó György
  2018-12-29 20:00:39, szombat
 
   
 







SOMLYÓ GYÖRGY


Somlyó György (Balatonboglár, 1920. november 28. - Budapest, 2006. május 8.) magyar költő, író, esszéíró, műfordító, a párizsi Mallarmé Akadémia tagja, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (1992) és a Digitális Irodalmi Akadémia (1998) alapító tagja, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.

Somlyó Zoltánnak, a Nyugat első nemzedékéhez tartozó költőnek a fia.

Költészetében szinte minden versforma megtalálható a szabadverstől a szonettig. Önéletrajzi ihletésű prózai munkái mellett tanulmányköteteket és műfordításokat is megjelentetett.



Válogatott Versei

Link

Link







ALSZIK


Alszik. Válláról lecsúszott a paplan,
a redők váltva el- és felfedik idomait,
süllyed s emelkedik, mint a tenger,
megcsillanva a napban.

Mint a tenger, rengő és mozdulatlan,
s míg szűri az élet csöpp neszeit,
most örök dolgokkal érintkezik
valahol az elmerült öntudatban.

Alszik. Fényes, nyugodt bolygó az ágy egén,
s ki tudja, hány rotációban kering
az álom égi-holdi földi vonzása közt
fel nem kutathatón?

Teste lüktető titkával kitölti
a mindenségnek egy pillanatát.







ANTIK SZERELEM


Ó, ti bűnbeesés előttiek,
még akkor is, ha bűnös lánggal égtek,
édes gyermekei Aphroditének,
Xanthók, Meliték, Amarülliszek,

ti, kiknek gondja csak az, hogy: szeret
vagy nem szeret, s nem hogy szeretni vétek -
ha tudnátok, gyönyörötök mivé lett,
mire megszűlt néhány évezredet!

Ti még mint a gyermekek, úgy szerettek,
nem hurka közt a rángó idegeknek
s ezer kötelmen függve, mint bitón.

Boruljon korral-gyötört homlokunkra
évezredekkel fiatalitón
Meleagrosz illatos koszorúja.







APÁM NYOMÁBAN


Mint ódon várkastély zord gót hegyek
csucsán, legendás korokat idézve,
úgy merengett magasló szenvedélye
tetőin bús feje a füst megett.
A kósza átok felhői magányán
ült szótlanul. De ha az est lejött,
kiugró sziklás homloka mögött
dal zendült s egy elvarázsolt királylány
törte fel évszázados álma burkát,
s övét letépve táncolt meztelen.
A falakon sötét szélvész suhant át
s (így álmodott vitézi álmokat)
felkelt vasban zörögve két lovag:
pajzsos barátság s kopjás szerelem.

Elátkozottsága ködös magányán
csak ült sötéten és rejtelmesen.
- Ó, mért nem láttad soha, kedvesem?
Hát menjünk most, az ő nyomába járván:
járjuk be e sok kis budai utcát,
a hó ropog alattunk, mint a tüll.
Itt baktatott ő mindig egyedül,
a csillagoktól követelve jussát.
Az ,,életét", amelyet egyre várt,
megszállt kincskeresők konok dühével,
kik földberejtett kincseket keresnek,
mert leltek valami ódon tekercset,
s felásva végig az egész határt,
minden kincsük e vad kincsvágyban ég el.

Milyen boldogtalan volt! S mégis én
irígylem őt, írígylem bús apámat.
Mert tiszta volt, s szárnyas tündéri fákat
zúgatott meg a szégyen is szivén.
Láng volt, nagy láng, de nem loboghatott,
kidőlt fatörzs, mely önmagára omlott,
de dőltében, mint fehér ritka hollók,
rebbentek róla ritka dallamok.
Mesék királya volt ő!... S lásd, nekem
bogos fogalmak félelme maradt csak,
nincs más mesém, csak a te szép hajad.
Te szomorú, te vagy nekem vigasznak.
Te nyugtalan, a nyugalmam te vagy.
S csak tört szivek zenéjét szeretem.







ARCOD...


Az arcod tó. S olykor mint vércse húz át
fölötte vijjogón a gond,
s tükrén az oldhatatlan szomorúság
sikamlós olaja ragyog.

Vizére mint lehajló parti fűzek,
borul lombos, sötét hajad.
Iszamós emlékid hinárba fűzted
s most ott kúsznak a víz alatt.

A távolból derengve imbolyognak,
nagy hegyek ködlő ormai,
mult rettegésnek, szégyennek s iszonynak
felhőkbeszálló árnyai.

Majd csillanó kacaj buggyan ki szádra,
mint felbukó, fényes halak,
de félve visszahull mindjárt s utána
csak hullám és zavar marad.

Szél zúg. Mi minden kavarog e szélben,
mely sóhajaidból fakad!
Most kél a hold és ver föléd az éjben
vágyakból ragyogó hidat.

Súlyos ködként fed a bizonytalanság,
nem törik át fénylő szavak.
Az ifjú, megrázó boldogtalanság
csodálatos tájképe vagy.







BARTÓK HALLGATÁSA KÖZBEN
A DIVERTIMENTÓ ELSŐ TAKTUSÁHOZ


Ti-ti-tti-tarara
Ta-ta-tta-tiriri
Mihelyt elnémult a zene, csak ennyi marad belőle,
ritmus-csontvázak zörögnek fejemben,
hiába keresem rajtuk az eltűnt izmot, az ép bőrt,
az egész édes, hajlékony suhanását.
Zene, úgy némulsz el, mint a halottak,
árnyék-karjaid szorításába ölelsz,
de ha utánad kapnék, seholse talállak,
csak a csont fordul ki mindúntalan a csendből,
ti-ti-tti, s oly hasztalanul kérdem tőle,
mint Hamlet a koponyától:
zene, ki voltál?

Csak csont, az élet csontja a szó is,
amit leírok és kimondok, még a legszebb rendbe szedett is,
váz csak, zörgő csont, tátongó koponya.
Ó, hol van róla a múló perc borzongó húsa, a meg-nem-
fogható, tűnő, lüktető, lebegő, suhanó valóság,
ami után két kézzel kapnék az üres levegőbe,
s csak a szó marad a kezem közt?
Roppant hekatombák kiásott gödrének peremén áll,
kezében egy kivetett csonttal, aki olvas,
s míg fölötte a szétfoszlott percek lidérce remeg,
borzongva kérdezi tőle:
ki voltál, gyönyörü élet?







CHOPIN KERTJÉBEN


Váltakozva libben a könnyű szélben
a fűz színjátszó, fürtös levele.
Vajon e billentyűk alól jön-e
a fényes hang, a szinte észrevétlen,

nem tudni, honnan áramló zene?
Vagy ott csendül fel a patak vizében?
Vagy az úton, hol árny inog a fényben?
Nem is tudod, hallod-e, látod-e.

Csak úgy billen ki a csendből, ahogy
az érzékeny mérleg egy milligramm
súlyra. De az tündöklik. Színarany.

S elég, hogy az egész tájat bevonja:
fényes lesz tőle házfal, víz, fa lombja,
s a szíved is pontosabban dobog.







CSAK EGY SZONETT


Ha mindent is - magad mégsem raboltad
El tőlem - s magam önmagamtól én sem
Félbe-hasított faként is egészben
Maradtunk mind a ketten kiraboltak

Mért is tudtál volna te lenni jobbnak
Mint ahogyan lehet e Téridőben
A közöttünk mindegyre terjedőben
Mely a számunkra mindegyre fogyó jav

S téged se raboltalak el magamtól
Bennem mindig akkor marad az akkor
Én maradok az állandó jelennél

Nem házalok se jövőnél se múltnál
Mindent megőrizek ami lehetnél
És mindent elfelejtek ami voltál







CSAK ÚT


végül mindenki önmagát találja
fél az úttól és mégis útra kel
vagy nem kél útra mert utazni fél
mindegy akárhogy nincs más semmi hátra

csak ez az előre az út csodája
s rémületre ez a két-egy "nem ér
a nevem én nem ezt és nem ezért
akartam itt játszani" mondaná - ha

nem érezné hogy elfogyott a szó
a tükörben mit rávillant Szimorg
látja az út vége is maga volt

a fény árnyat az árny fényt vet az útra
többé nincs úticél se utazó
csak út meg út csak út utaknak útja







DELFIN


Két hullámhegy között
hidat ível a delfin,
e boldog inga víz
és levegő között,
ábrándunk tengerének
rejtélyes őslakója,
ki egyként elemében
van mindkét őselemben,
kinek egyforma otthon
az álom és való,
törvények szökevénye,
a víz mélyében emlős
és hal a szárazon,
örvénybe taszítottak
felröppenő reménye,
zátonyok közt iránytű,
ki víg hátára vette
s a biztos partra tette
a monda dalnokát,
kihez kalóz szelek közt,
kalóz sors sodratában
fordultam hajdan én is,-
néztem szép viaduktját
/két hullámhegy között /
mely hordta annyi álmát
a földhöz - szögezett,
lomha emberiségnek,
s látom csillag - habok közt
megkettőződött lényünk
delfini röpteit.







EINSTEIN


"A világban csak egy dolog van, ami örökké
felfoghatatlan: a világ felfoghatósága."
(Einstein)

A fény sebességét utol nem éred.
De azt, ami ennél is sebesebb:
a gondolatot eléri eszed,
amivel ezt is, még ezt is feléred.

Eszed? Mi az? Nem méri semmi mérleg,
mint a parányi anyag-részeket,
miknek mivoltát mégis kilesed,
bár csak miljomod-másodpercig élnek.

Az, hogy a mozgás úgy hat az időre,
hogy csökken — nem meglepőbb, mintha nőne,
s nem csodálatosabb egy táguló

világűr, mint egy szűkülő. Csodás csak
az ember, ez a nagy csodálkozó,
ki tükre lesz a táguló világnak.







ELLIPTIKUS


Ha már nem lehetek veled
Legalább gondolatban légy velem
Hogy kibírjam hogy nem vagyok veled

De mégis inkább másra gondolok
Mert ha gondolatban veled vagyok
Hogy bírjam ki hogy mégse vagy velem







ESTE


E nap megint ellobbant mint a láng,
s ki annyit vártad, éhen és falánk,
hogy habzsolhasd majd tűzét mint a táltos
és belenézz, ahol legfényesebb -
a reggeleknél éhesebben állsz most
s homályba szorul táguló szemed.

Mire vártál megint, te habozó?
A semminek adsz, rossz adakozó,
ha senkitől se kívánsz érte semmit.
S míg csontjaid közt élet és halál
nehéz gyümölcseik titkon kitermik,
szemedbe csak a tettek korma száll.

Pedig milyen lobogás lehetett!
Népek kavartak vad porfelleget,
gyermekek serdültek szilaj regéken,
csókok gyúltak ki sötét sorsokon -
És én, mindennap új világra éhen,
csak a tegnapok ízét morzsolom!

Ó, fújj irhámra, tüzes újhodás!
Étess újjá, mesebeli parázs!
Száguldjak, mint a fény! s azt is feledjem,
hogy ez a nap is csak pernyét hagyott.
- Mit tartod még üszkös végét kezedben?
Ragadd fel a lobogó holnapot!







GYÖKÉR


Nem lehetsz másé. Homályos magadból
én véstelek ki, hogy fénybe lépj.
Tudom, ami agyadban rejtve tombol
s eleven hasad forró bensejét.
Nem tudlak többé kitörni magamból,
minden sejtemben ott nő a tiéd.
Nem is a múlt, mi minket összekapcsol,
de minden eljövendő kétes év.
Nem csak, mi vagyok, az is téged gondol,
ami sohasem tudtam lenni még.
Hallod? Törzs reccsen, levél peng, szirom hull,
ezer eleven rost hasadna szét.
Mint a földből kirántott gyökerek,
Oly hasztalan a testem nélküled.







JÓZSEF ATTILA


Így látlak, ahogy egyszer láttalak:
nagy sietősen bújva köpenyedbe
s kalaplengetve búcsúztál, te hetyke,
mint akit vár a kósza pillanat.

Pedig már rég mázsás magány alatt
torzult lágy arcod szögletes-merevre,
és nem várt senki más, csak a sinekre
tétován tolató tehervonat.

Mert nem alkudtál! soha fel nem adtad
a boldogság jogát, bármily nehéz lett.
Nem szolgáltál nyomorító hatalmat,

se öncsonkító, zord képzelmeket.
Mint árulást, szégyelted szenvedésed -
ráborítottad hetyke köpenyed.







KALAND


Ó, honnan buksz elém, te fény?
És merre ragad magával árnyad?
Ki szított és ki fojtott? Kik hova várnak?
Hol bújtál tegnap a percek rejtekén?

És holnap merre talállak?
Jaj, összekuszáltak az útak e föld szinén!
Még ha tudnám, se érteném,
hogy végzet vagy percnyi csalás e varázslat.

A testünk pengve, lassan összeér.
Oly lazán és oly bonthatatlan
sodor egy remegésbe a kéj.

Halálig? vagy csak e pillanatban?
látod-e, ott a rezgő alkonyatban
most pattan el a naptól az éj.







KIÁRADT SZONETT


Napon érleld és őrizd hó alatt,
veretve minden nyarak erejével,
s megóva, míg fagyokon át kiévell,
lefojtva, titkon, bujtva, hallgatag,

s áztasd meg az ezerszínű esőkben,
s megforgasd minden termő földeken,
míg multak dús zamata és a tört jelen
benne egy gyönyörű szándékba szökken,

meghozva gyümölcsét a súlyos-édest,
melyben elosztá változtán az ég
minden tavaszok és őszök izét,

s akkor hullasd el - életed, a tévest
és keserűt! vesd el új tavaszig!

Mint a megért narancsból is, hogy élvezd,
kihullatod csikorgó magvait.







LESZ-E?


Lesz-e, ki majd őt is szonettbe vésse,
e szonettek szorgalmas vésnökét?
Mondjuk, úgy, ahogy most itt ül, sötét
szemével a forduló napba nézve.

Hajlik a délután aranya rézbe
körülte, s minden fa, tetőcserép,
arc, virág, házfal külön fényben ég
a tájon, mely tömör lesz, mint egy érme.

Nem tudom, szívének s arcának éle
kirajzolódik-e a mélybe hullt
idő s az örök táj ércébe vésve.

Ha külön napként tán nem kelt az égre,
de érzékeny tükörként, mint a hold,
felelt a nagy bolygók tündökletére.

Múlt, jelen, jövő







MAGÁNY


Mint mindenki, börtönben élek én is,
a világ sötét rabságok felé visz
s hihetetlenül egyedül vagyok.
Az elhagyottság megtört és lerontott,
érzéseim leszáradt águ csonkok,
tört kérgű, meztelen akaratok.

Szivemből csupasz fatönkök merednek.
Érts meg! kiáltottam az embereknek,
kopogtam minden lélek ajtaján.
De nem felelt hívásomra rokon hang,
mindenünnen rámtört s kivágta roppant
ifjú erdőmet a fejszés magány.

Szétszed, megoszt, felőröl minden óra,
az együtt-sarjadás kohéziója
mindegyre enged s nem tart össze már.
Akaratom atomjaira dül szét,
eléget a parázsló egyedülség,
életem minden sarkán lángban áll.

Mely a közönyt felgyújtani akarta,
sok feltörő lángom most mind magamba
mar és tép: vágy, akarat, indulat.
Jöjjetek! oltsatok el! könyörögtem,
s magamban égek el. E szörnyü ködben
senki sem keresett hozzám utat.

Segítsetek, nem élhetek magamban,
míg élek, minden élőhöz közöm van,
ahhoz is, kinek hozzám nincs köze.
Testvérem az aszkéta és a kéjenc,
hisz minden élet eggyé forr a mélyen, s
ki tudja: a mély is nem magas-e.

Ami felül van, hazug, durva kéreg.
Ássátok fel magatokban a mélyet,
a fel-felbuggyanó szeretetet.
Amennyit a világ ér, annyit érek!
Magát nem érti, ki engem nem ért meg.
Magát gyűlöli, aki nem szeret.







MELLÉKDAL EGY SZERELMES VERSHEZ


A vers
nem vallomás
csak alkotás
mindenkinek szól
és senkinek sem
teneked is és teneked sem
üzenet sem
és rejtelem sem
nem csábítás
nem ámítás
nem rábeszélés
nem kibeszélés
nem akar semmit
csak ezt a semmit
nem kell komolyan venned
s nem lehet félretenned
nem szabad zokon venned
s nem kéri rokonszenved
nem lehet szaván fognod
s nem lehet megtagadnod
nem is kell rá felelned
csak nem lehet feledned
virág
mit bárki leszakít
de amiből kinyílt
a vágy
a mag
azért te vagy







MESE ARRÓL KI HOGYAN SZERET


Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem
határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem
határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti
a szeretettel,
s nem érti, hogy mások feleletül a
gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra
tévedt nyúl,
amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi
azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost,
amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők
útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja,
hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába
nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke
a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban,
s van, aki önmagában azt a másikat,
akivé maga is válik általa.







MESE AZ EGYEDÜLLÉTRŐL


Fél-szem kutatja az estét
fél-kéz keresi a másik felét
fél-láb tocsog az esőben
fél-agy fél-emlékeket őröl
fél-száj fél szavakat mormol
fél-szervek fél-működéssel zihálnak
a vágy kettőzött nyomása alatt







MESE EGY NEHÉZ PILLANATRÓL


Nem történt semmi különös.
Előttem az íróasztal, az ablakon túl a koratél szürkésfehére, mellettem a telefon békés zöld szörnyetege most nem is sziszeg rám, nem történt semmi különös.
Minden olyan, amilyen.
Vagy talán éppen az, hogy minden olyan, amilyen?
Vagy az, hogy egyszerre mégis más minden - attól Más, hogy egyszerre teljesen befészkeli magát az, ami éppen olyan, amilyen?
A telefon nem sziszeg rám, a koratél tompa színei ottkünt, mögöttem a könyveim, és minden ugyanolyan, mint egy pillanattal azelőtt, nem történt semmi különös.
Csak éppen ordítanom kellene.
S csak éppen hallgatok.







MESE A HÍDRÓL


Két összeboruló falomb
a női test, a férfi test
két hang nyílásán a zene
két kendő között a búcsú
két éhség között a jóllakás
két pontos érverés között
a dobbanásnyi rémület
az álom, ha már ébredés
a kérdés, ha választ talál
gyökér s virág között a szár
két hely közt kifeszült idő
egy perc két vége közt a tér
két perc között a semmiség
minden percünk két űr között
mindenünk két semmi között
és a puhatestű időben
gerincnövesztő életünk.







MESE RÓLAD


Tán egytized köbméter levegő -
a véges semmiből ennyit szorítsz ki,
ennyi az: lenni - enni - inni - hinni,
az anyaggá szervült igeidő,

az a nem-volt és van, mi nekik ő,
teneked én, énnekem te, nekünk mi,
ennyi emlék s ennyi fehérje, ennyi
az üdvözíthető s üdvözitő

mulandóság. Ez a csak-te, e csak-mi.
Nézlek, s már érzem újra összecsapni
a levegőt arcod, karod, öled

helyén, ki vagy s maradsz nevezhetetlen
és kimondhatatlan, akár az isten,
az Örökkévaló Egyetlenegy.







MESE A SZÉLRŐL


Itt volt, s nem tudtuk, kicsoda.
Szólt hozzánk egy öröktől ismerős és soha
meg nem érthető nyelven.
Tetőtől talpig beburkolt megfoghatatlan
anyagába.
Kikerülhetetlen volt, mint a sors.

Tudjuk, hogy éppily érthetetlenül majd
újra visszatér.
De honnan?
Most hol van,
ki volt és hová lett a szél?







MÚLT, JELEN, JÖVŐ


Mellemen nem döng súlyosan a múlt,
nem fojt emlékek százkarú polipja,
nem fon be bénítón, és nem borít a
jelen kitörő erőire mord

kényszerzubbonyt. Nem vagyok múltam rabja.
Kezem arra kap s lábam arra lép,
merre a jelen lendíti a lét
útjain; ami tetteim kiszabja,

csak a változás, nem múltak-alkotta
sors. Minden percem független, mi volt a
megelőző, és mindig más vagyok.

De meddig?... Jaj, már veti megkötő,
halálos hálóját a tébolyok
s gyűlöletek orsóin szőtt jövő!







A PLÉIADE ISMERETLEN CSILLAGÁNAK SZONETTJE
XVI. SZÁZAD VÉGE


Magányra vágyom és nem bírom a magányt
Osztatlan napokra, mik egy tömbben maradnak,
Mik magamból magamban magammá faragnak,
De magamat csak úgy élem át, mint hiányt.

Ha nem vagyok magam, magam hiánya bánt
S ha magam maradok, kevés vagyok magamnak.
Rámtörő éjeim a semmibe ragadnak,
S jó, ha a semmiből a nappal visszaránt.

Ki itt van, azt lesem, mikor hagy már magamra.
S ki magamra hagyott, csak azt, hogy nem jön-e.
Szélednék hétfelé, ha egyfelé terelnek.

S egyfelé se megyek, ha nincs kiért, s ki mellett.
Rángó idegeim rácsain fennakadva
Magam vagyok magam lakatlan börtöne.







SIRÁLY


Láttál-e már sirályt közelről?
Az irigyelt-szép libbenés.
a szétnyíló szárnyak merész
íve közt sunyi, csúnya test ül:

felkapott, kacska láb, hegyes csőr,
vad, emésztő-berendezés,
egy hal-koporsó az egész,
szem, mely a vízből s egekből

csak prédát les... S nézd a magasban:
villámként vég fel s lengve, lassan
lebeg, akár az álmodás.

... Hát te is azt lásd csak belőlem,
a szárnyat, mely szikrázva röppen
és alácsap és felcikáz.







ÖNARCKÉP


Jól tudom, ahogy ki-ki önmagát
látja, csak ferde, torzított tükörkép
olykor nemesebb-ívű, néha görbébb
a valódinál: mindenképp fonák.

Látjátok, ilyen vagyok. Mielőtt még
ajkam kiejtené egyik szavát
alatta már a másik tűnik át
sosem azt mondhatom, amit szeretnék.

Nem egy tükörben, tükrök szembenálló
során látom magam sokszorozón
örökkétig. S elvarázsolt varázsló

szemem minél jobban magamba mélyül
hókusz-pókusz és csinált csoda nélkül
annál inkább másokká változom.







ÖRVÉNY FELETTI TÜKÖR


Hagyd a szellőket is! nyugalmad meg ne bontsák
mely magos csillagok rendjét ragyogva áll;
s űzd azt is el, - mit ér a loccsanó bolondság! -
ha víg szárnyaival súrolna tán sirály.

Méhed forrong úgyis, formátlan forgatagban
szörnyekkel hánytorog lent kétes életed.
Örvényeid felett maradj te mozdulatlan,
a nagy fények elé feszítve színedet!

S ha olykor lágy varázs kövét belédvetette,
csobban a lelked és oly édesen gyűrűz,
csapjanak össze mind a habjaid felette, -
s lész újra egy egész. Nagy s néma: mint a víz.

Nem rezzenő! Te csak a nagy mélybe figyelhess,
mit titkos áramok ezer rengése tör,
töretlen tartva tág tükröd, melyben a teljes
egek hibátlan ábrándja tündököl.







RAPA NUI SZOBRAI


- Szólaljatok meg egyszer már, gigászi
titok-kolosszusok az Óceán
irdatlan kék örvény-talapzatán...
- Mit mondhatnánk neked, ember, kiváncsi

hasonmásunk, mit úgyis nem találsz ki?
Állunk kihűlt kráterek szirtfalán,
ahogy a sajgó őskori magány
magát a testvér kőbe tudta ásni:

mi is a lélek tomboló tüzének
kihűlt vulkánjai, kővé meredt
álmok - akár a tieid. Ne kérdezd

a titkunkat. Se több, se kevesebb,
mint bármié, amit emberi ész tett,
mint a versé, mit most ír le kezed.




-


TÉL ELŐTT


A reggel még ezüst s arany a dél,
de már az alkony tompa patinája
szelíd derengést futtat tóra, fára,
s a víz is telet játszik, jégfehér

simasággal siklik be a homályba.
Hol van a nyár, az óriási fáklya,
mely roppant káprázatával kitárta
a táj határait mindenfelé?

Most a milliárd ritka pára-prizma
mielőtt sűrű köddé keverednék,
a túlsó partot tisztán felnagyítja:

kék fasort, füstöt, piros cserepet.
A tél előtt hagyd, e messzi közelség
őszi kénye hadd játsszon el veled







TÉTOVA ÓDA


Ha tegnap nem, ma mért?
S mért holnap, ha ma nem?
Így szól a tetten-ért
s tettig-nem-ért jelen.

Így hull az elvetélt,
a máris-múlt jelen.
Mulasztott élvekért
kárpótlás nem terem.

Egy öröklétre mért
láz múlik lelkemen.
Mulasztott művekért
sosem lesz kegyelem.

Ó, szókra felcserélt
csókok! ó eremen
tomboló, egekért
dobogó szerelem!

Arra is - erre sem:
így bolygom át a tért,
indulva mindenért,
míg állok egy helyen.

Mit kezdjek? hol lelem
a percet, mely elért?
Hol van a tett, melyért
túladjak végtelen

lehetőségeken?
Ó, szél, zúgd és meséld,
ó nap, ragyogd nekem
az egyetlen esélyt!

Ragadj el, értelem!
s a mélyeidre mért
isteni méreten
a megoldást felérd.

Ragyogj fel, újraélt
terveknek testtelen
talányán tetten-ért
aránya: életem.

S a torló éveken
gyűlt sorsodat megérd. -
Ha tegnap nem, ma mért?
S mért holnap, ha ma nem?







VÁRAKOZÁS


Nem jössz s az idő hirtelen üres lesz
és megtelik kongó magánnyal, így még
sosem hiányoztál mint most mikor
bármelyik pillanatban itt lehetsz.
Itt lehetsz Agyam üres héja rémes
képzetek szorításában ropog
hátha autó ütött el vagy szívedben
elállt a vér hisz úgyis oly ijesztő
esendőséggel lüktet félrehajtott
nyakadon lazán emelve a bőrt jaj
vagy nem találsz ide a kétes utak
forgatagában mik ki tudja merre
s hová viszik az embert úgyis oly
őrjítőn érthetetlen hogy örökké
ott vagyunk ahol épp vagyunk s hogy ott
találjuk ma is ami tegnap ott volt
s hogy ma is tudom amit tegnap tudtam
ez is mindig újra borzongat és ha
nem is emlékszel rám s ha nem is az vagy
kit ismerek kit szeretek s szeret
ha csak én képzeltelek és nem is vagy
s nem is volt ami volt s nem láttalak
sose és nem is látlak soha többé.







VELED


Nem, csoda ma se történt,
megint csak este lett,
mégis jó volt veled
en-szörnyeim felett
átugrani az örvényt.

Szemben az utcalámpa
most villant éjfelet,
a hinta fönt megállva
lendül új zuhanásba,
továbbrepít veled.

Cserepeire hull már,
minden sarkán reped
a nyár tükre, - míg új nyár
nem jön, már vak leszek,
de úgy is jó veled.

Bár el ma sem daloltam
a fő-fő éneket,
ma is csak elnapoltam,
mégis jó volt veled
venni ezt-azt a boltban.

Ma is drágán fizettem
vertarany zsigerekben
a pénzt, a keveset,
mégis jó volt veled,
mikor zsebembe tettem.

Jó volt egy rezzenetre
ma is a döbbenet,
hirtelen latra vetve,
hogy másképp is lehetne,
lehetnék nem veled.

Lehetnék nélküled
az eljövő telekre,
mik rám köszöntenek
már egyre hidegedve,
az is jó lesz veled.

Hurrikánok söpörtek,
repülő leesett,
nem, ma se, ma se lett
embernek lenni könnyebb,
mégis jó volt veled.

Jó volt veled az erkély,
a buszon a tömeg,
ahogy felnevettél,
elmentél, visszajöttél,
az is oly jó veled.

Hogy úgy vagy, mint a tenger,
ha elhúzódsz se hagysz el,
végleg elkevered
hullámod fövenyemmel,
mely tele van veled.

S a mindennapos ünnep,
az is oly jó veled,
nappali jelmezed
után ha felveszed
mezét a szerelemnek.

Egy pillanatra jó volt
nem-élni is veled,
feledni az utókort,
amely majd elfeled,
és inni rá egy korty bort.

Jó róni ezt a verset
nélküled is veled,
míg alszol, s nem is sejted,
hogy mint petét a sejtek,,
megörökítelek.

Jó, ez is jó veled,
lenni egyszerűnek,
a százsejtű valóság
felhámján lesni meg
a percek suhanását.

Tépni az elmarasztalt
fákról e rímeket,
mint a bűnbe esett,
kitiltatván az absztrakt
édenekből veled.

Mily Masacciói kép ez,
elfödöm szememet,
úgy futok el veled,
míg rímet keresek
az első sor ríméhez.

Így játszogatva negyven
évemmel, míg pereg
az éj, s oly jó veled
e szeptemberi esten,
kilencszázhatvanegyben.










VERS


nem vallomás
csak alkotás
mindenkinek szól
és senkinek sem
teneked is és teneked sem
üzenet sem
és rejtelem sem
nem csábítás
nem ámítás
nem rábeszélés
nem kibeszélés
nem akar semmit
csak ezt a semmit
nem kell komolyan venned
s nem lehet félrevetned
nem szabad zokon venned
s nem kéri rokonszenved
nem lehet szaván fognod
s nem lehet megtagadnod
nem is kell rá felelned
csak nem lehet feledned
virág
mit bárki leszakít
de amiből kinyílt
a vágy
a mag
azért te vagy.







VILÁGLÁTNI


a világ mindenütt világ.
a szemek mindenütt szemek.
a fű is mindenütt kinő
(s ahol nem ott szík vagy homok).
a szó mindenütt szó marad
(minden nyelv érthető: beszéd).
fényt játszik mindenütt a fény.

mindenütt más fényt játszik a fény.
a nyelv mindenütt más csoda
(de mindenütt csoda marad).
más holtakból sarjad a fű
(más a holtak emléke is).
más szembe nézve más leszel.
a világ mindenütt világ.

[1987]








 
 
0 komment , kategória:  Somlyó Zoltán&Somlyó György  
Címkék: kényszerzubbonyt, alaktalanságába, kikerülhetetlen, megfoghatatlan, összekuszáltak, elátkozottsága, műfordításokat, kimondhatatlan, megjelentetett, felfoghatósága, kezdeményezője, bizonytalanság, boldogtalanság, felfoghatatlan, gerincnövesztő, felhőkbeszálló, megkettőződött, kalaplengetve, költészetében, földberejtett, nevezhetetlen, szürkésfehére, megörökítelek, egyedüllétről, összetéveszti, érthetetlenül, szabadverstől, csodálatosabb, lehetőségeken, balatonboglár, divertimentó, forgatagában, rokonszenved, bonthatatlan, visszajöttél, aphroditének, párizsi Mallarmé, redők váltva, élet csöpp, elmerült öntudatban, álom égi-holdi, rángó idegeknek, füst megett, kósza átok, elvarázsolt királylány, falakon sötét, csillagoktól követelve, egész határt, oldhatatlan szomorúság, távolból derengve, eltűnt izmot, egész édes, Somlyó György, SOMLYÓ GYÖRGY, Mallarmé Akadémia, Széchenyi Irodalmi, Művészeti Akadémia, Digitális Irodalmi Akadémia, Magyar Költészet Napjának, Somlyó Zoltánnak, Válogatott Versei, ANTIK SZERELEM, APÁM NYOMÁBAN, BARTÓK HALLGATÁSA KÖZBEN, DIVERTIMENTÓ ELSŐ TAKTUSÁHOZ, CHOPIN KERTJÉBEN, CSAK EGY SZONETT, CSAK ÚT, JÓZSEF ATTILA, KIÁRADT SZONETT, MELLÉKDAL EGY SZERELMES VERSHEZ, MESE ARRÓL KI HOGYAN SZERET, MESE AZ EGYEDÜLLÉTRŐL, MESE EGY NEHÉZ PILLANATRÓL, MESE HÍDRÓL, MESE RÓLAD, Örökkévaló Egyetlenegy, MESE SZÉLRŐL, PLÉIADE ISMERETLEN CSILLAGÁNAK SZONETTJE, SZÁZAD VÉGE, ÖRVÉNY FELETTI TÜKÖR, RAPA NUI SZOBRAI, TÉTOVA ÓDA, Mily Masacciói,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
10.14. 23:22 Lengyel választások - A végeredmény szerint is alsóházi többséget szerzett ...
10.14. 23:12 Először kaptak ki a magyarok a vegyescsapatok curling-világbajnokságán
10.14. 21:42 Meghalt egy motoros Piliscsabán
10.14. 21:12 Török offenzíva - Amerikai és szíriai hivatali partnerével tárgyalt az oros...
10.14. 21:12 Semjén Zsolt: az unióban Magyarország költi a legtöbb pénzt templomok megúj...
10.14. 21:02 Új vezérigazgató az Appeninn Holding élén
10.14. 20:53 Fedeles fogathajtó vk - Lyonban, Stuttgartban, Budapesten és Londonban indu...
10.14. 20:52 Önkormányzat 2019 - Alapjogokért Központ: a Fidesz-KDNP továbbra is a leger...
10.14. 20:52 A Masterplast közgyűlése jóváhagyta a 6 milliárdos kötvénykibocsátást
10.14. 20:42 Au fost evaluate proiectele pentru programul de dezvoltare economică destin...
Tudjátok ?
Az álmoknak valóban van jelentése?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
Káros az alkohol ? Ha igen akkor mennyire ?
Kívánhatok kellemes ünnepeket?
még több kérdés
Blog Címkék
Kellemes hétfő reggelt  Liliom csokor  Facebookon kaptam  Őszi dekoráció    Őszi dekoráció  Petróleum lámpa régi biciklin  Őszi kép    Jó a zene  Kellemes délutánt kívánok!    Verses kép    Facebookon kaptam  Szép estét , jó éjszakát    Kellemes kikapcsolódást  Béka      Pihenő kutya  Jó reggelt , szép napot    Facebookon kaptam    Verses kép      Szemüveges  Jó reggelt , szép napot  Facebookon kaptam  Jó reggelt , szép napot  Kellemes délutáni kikapcsolódá...    Szép új hetet - sárga rózsákka...  Jó reggelt , szép napot    Sparhelt      Őszi kép  Petróleum lámpa régi biciklin      Őszi kép  Sárga rózsa        Őszi dekoráció  Őszi kép  Gyász - emlékezet  Moretti Gemma: Síró madár    Őszi kép    Facebookon kaptam    Rózsák zongorán      Gyász - emlékezet    Kellemes délutánt kívánok!  Facebookon kaptam  Sárga rózsa    Facebookon kaptam    Szép estét      Nő virágokkal  Kaktuszok és más, kisebb növén...    Őszi kép  Kellemes délutáni kikapcsolódá...      Szép új hetet  Sparhelt    Petróleum lámpa régi biciklin  Romantikus szép estét  Szép őszi napot    Facebookon kaptam  Facebookon kaptam      Facebookon kaptam        Szép estét         
Bejegyzés Címkék
párizsi Mallarmé, redők váltva, élet csöpp, elmerült öntudatban, álom égi-holdi, rángó idegeknek, füst megett, kósza átok, elvarázsolt királylány, falakon sötét, csillagoktól követelve, egész határt, oldhatatlan szomorúság, távolból derengve, eltűnt izmot, egész édes, csont fordul, élet csontja, legszebb rendbe, múló perc, üres levegőbe, kezem közt, kivetett csonttal, szétfoszlott percek, könnyű szélben, fényes hang, szinte észrevétlen, patak vizében, érzékeny mérleg, egész tájat, ketten kiraboltak, közöttünk mindegyre, számunkra mindegyre, állandó jelennél, fény árnyat, árny fényt, biztos partra, monda dalnokát, világban csak, világ felfoghatósága, fény sebességét, gondolatot eléri, parányi anyag-részeket, nagy csodálkozó, táguló világnak, reggeleknél éhesebben, semminek adsz, tettek korma, tegnapok ízét, lobogó holnapot, földből kirántott, testem nélküled, kósza pillanat, boldogság jogát, percek rejtekén, testünk pengve, rezgő alkonyatban, ezerszínű esőkben, tört jelen, gyönyörű szándékba, megért narancsból, forduló napba, délután aranya, mélybe hullt, nagy bolygók, világ sötét, elhagyottság megtört, fejszés magány, együtt-sarjadás kohéziója, parázsló egyedülség, közönyt felgyújtani, fel-felbuggyanó szeretetet, szerelmet összetéveszti, fénycsóvák csapdájába, éhező kisgyerek, másikat alaktalanságába, éjszakai lepke, téli álmot, másik felét, vágy kettőzött, koratél szürkésfehére, telefon békés, koratél tompa, pillanattal azelőtt, férfi test, dobbanásnyi rémület, puhatestű időben, véges semmiből, anyaggá szervült, levegőt arcod, öröktől ismerős, jelen lendíti, tömbben maradnak, semmibe ragadnak, nappal visszaránt, irigyelt-szép libbenés, szétnyíló szárnyak, másik tűnik, loccsanó bolondság, nagy fények, habjaid felette, , ,
2019.09 2019. Október 2019.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 8 db bejegyzés
e év: 213 db bejegyzés
Összes: 3849 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 181
  • e Hét: 2846
  • e Hónap: 17143
  • e Év: 336318
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.