Csurai Zsófia - Csurai Zsófia,CSURAI ZSÓFIA,Jogtudományi Karon,ABLAKON TÚL,AJTÓK ÉS NAPPALOK,EGYMÁSSAL SZEMBEN,EGYSZERÜ VERS,FÁRADT VAGYOK,HALVÁNY EROTIKA,HOMÁLYOS ZUGOK,HIRTELEN SEMMI,Széll Zsófi Források,KÁBÍTÓSZEREM VAGY,KÁVÉ MELLETT,LEGBELSŐ AJTÓ,SZEZONÁLIS HANGULATOK,MINDENBEN TE VAGY,MINDEN FELETT,MINDIG HÁTTAL,REJTETT VONALAK,SZAVAK NÉLKÜL,SZÁNALMAS TÖREDÉK,TOROKBÓL FELFELÉ,TÚLEXPONÁLT KÉPEK, - menusgabor Blogja

Továbbiak »

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Csurai Zsófia

2019-02-03 17:00:55, vasárnap

	CSURAI ZSÓFIA Csurai Zsófia ( Budapest, 1974 - ) "Előre bocsátom: nem vagyok sem író, sem költő. Inkább valami köztes állapot. Budapest - Szigetszentmiklós között zajlott és zajlik az életem. Az ELTE - Állam és Jogtudományi Karon "kínlódtam"... Valódi vagyok. valódi névvel, valódi élettel. Közel a 35-höz, egy majdnem férjjel, két leányzóval és egy vizslával. Elvégeztem ezt-azt, de ezek lényegtelenek. írok vagyis próbálok írni. Talán egyszer sikerül verset is." Cs. Zs. Héttorony Link Dokk.hu Link AZ ABLAKON TÚL szívesebben lennék most máshol talán egy kézzel hímzett város egyetlen bisztrójában ahol habos kakaót innék és hanyagul bámulnám a világítótorony körül szaladgáló gyerekeket ehelyett ülök az ablakpárkányon és próbálom megfejteni az utcán szertefutó fényeket AFTER akarlak, csak úgy mindent?l mentesen meg olyan őrülten hogy még a felhők is ránk zuhanjanak és legyen édes az a másnaposság ha szeretkezés után (talpig ártatlanul) nálad ébredek. AJTÓK ÉS NAPPALOK azt hiszem tudni kéne könnyebben élni. titkokat hagyva a lábtörlő alatt. gondok nélkül, boldogan. néha meg mozdulatlan, mint a fontos találkozások másnapján, mikor a nyikorgó padlón fekve, magunkat kinevetve nem gondolunk a folytonos rohanásra, meg a félelemre, hogy maradék időnk a kapuban kettéválik. és azt hiszem végre ideje lenne kiapadni a napokból is. aztán újra felépíteni lényegünk abból az egyszerűnek látszó tisztaságból, ahol egy szóban vagy egy mozdulatban megláthatjuk a bizonyosságot, hogy valaki bőre alatt még reszket és dübörög az igazi őszinte élni akarás. (még nem vagyunk készen sem itt - sem ott megbújva várjuk a valami mögött egy csendes és rendes szobában hogy megöregedjünk) EGO Hadonászik bennem az indulat makacsul ragaszkodik egy hol volt, hol nem volt évadhoz, a középpontba került Én ismeri minden szerepjátékom. Tehetetlen vagyok. EGY és ha te voltál az? és ha én voltam... minden nappal közelebb hozzád-hozzám aki érez ért és ölel kérés nélkül véd óv őrzi minden titkod és hiszi igazad tudja szemedben a csodát és látja vélt és valós ábrándod mert lélekben egy és ugyanaz veled: egy csipetnyi te megfűszerezve velem. EGYÉB leginkább anyádra gondolok. aztán meg arra, hogy vajon meddig tartasz még összekötve ezzel a megráncosodott boldogtalansággal. persze tudom, egyszerűbb így. nem kell folyton szemmel tartanod, és azt lesned, mikor mondok igazat. pedig régen mennyire könnyen ment minden... emlékszel? mindketten elhittük, hogy szeretjük egymást legalább annyira, hogy túléljük a ránk váró hanyatlást. aztán valahogy tönkrement körülöttünk az élet, és akkor kezdődött ez a kiszámíthatatlan kiábrándulás. a fák lassan kiszáradtak, az utca egyirányú lett, és a napok olyan sebességgel torlódnak egymásba, hogy egyszercsak nem volt értelme kimászni az ágyból. tudod, néha még szeretném hinni, hogy maradt bennünk valami kicsi mosolyféle, vagy legalább a képesség, hogy utánozni tudjuk a normálisnak látszó embereket. vajon láthatom még, ahogy hajadba őszül az idő? EGYMÁSSAL SZEMBEN figyeltem tenyered, ahogy kifut belőle minden, ami én lehettem volna, sikolynál is többet érő rezgés, olyan torokszorító, vagy épp csitulni képtelen buta tegnap, és megint vákuum és utolsó kábulat, nem értem, hol vagyok és merre te, egyre csak zümmög valaki a fejemben, hallgatsz, hallgatok, közöttünk némaság, lassan ránk feszül egy apró rándulás. EGYSZERÜ VERS ...Egyszerű lélek egyszerű testben. Egyszerű érzés egyszerű szívben. Egyszerű szenvedély egyszerű vágyban. Egyszerű álmok egyszerű világban. Egyszerű könnyek egyszerű szemben. Egyszerű lány egyszerű szerelemben. FÁRADT VAGYOK ...Jó lenne újra gyereknek lenni forró kakaót szürcsölni gondtalanul tenni-venni anyát szorosan átölelni... FÉLSZAVAK félszavak (s) jó lenne ma valami varázsosat képzelni ebben a nagyon hidegben egy csepp meleget belőled hogy magamra tekerjem és csak lenni benne halkan - egyedül. félszavak (z) és megint olyan különös minden a mozdulatok lassabban ölelnek és te valahol máshol szeretsz egy valódi világot amiben nem létezik egyetlenegy tévedés sem és olyan törékenyül tiszta az érintés mint mikor én szeretlek. félszavak (e) volt ma valami a szélben mert úgy csiklandozta azt a kis elrejtett titkot a homokban hogy már nem is éreztem nem vagy és nem voltál sohasem. félszavak (r) mint kóbor áram csak bolyongok magamban mert téged látlak minden félreérthető mozdulatban és megint a valamin túlra vágyom "hát legyen - (még hagyom) kicsit vagy nagyon" talán pár napig még hazudom hogy nem vesztél el. félszavak (e) ma üres a leírt szó és nincs szimplán egyetlenegy átok sem ma nem érdekel a hogy és a miben csak el akarok veszni a képlékeny semmiben. félszavak (t) hát kérem rettentően és annál is jobban beléd szerelmesedtem mint az a bakfis aki épphogy szoknyában tegnap délelőtt az érzésre várt a troli megállóban. félszavak (l) megint azok a végletek zaklatnak hát elviselem hogy valahol egészen máshol vagy és korlátolt zajokban hallgatom hogy soha semmi nem lesz ugyanaz. félszavak (e) egy hol volt hol nem volt állapot hát megint csak vagyok és agyonüt ez a fene-nagy érzelem most úgy fáj hogy a nem az tényleg nem. félszavak (k) félszavakban egy szakadt vallomás mert igen te voltál az a megfoghatatlanság éshogy vagy-e vagy voltál valaha annyira igaz mint amilyennek egyedül én akartalak (nem-nem-nem) azt hiszem már nincsenek jó szavak. HAJNALRA ma éjjel ötször ébredtem nélküled ordítottam és sírtam mert olyan leküzdhetetlenül akartalak mint tizenkét éve azt az utolsó lsd-t amibe majdnem belehaltam (hajnalra csak a kínlódás maradt) HALKAN néha még koppan lassan kimértem belőlem is valami tiszta valami új és valami annyira ismerős mozdulat ami közel tud vinni a valósághoz és néha nehéz elhinnem hogy mindennek épp így kell lennie épp ennyire bonyolultnak már nem kéknek csak valami halvány derengésnek oszlopokkal és boltívvel vállamtól válladig feszült várakozásban a tudathasadás peremén HALVÁNY EROTIKA tudod ha végre hozzád érek majd vékony fények vibrálnak minden sejtedben a szenvedély meg olyan mélyre rántja a tudatot hogy szinte beleroppan a test (- azt hiszem a legnagyobb szentség lehet veled szeretkezni -) HÉT SZÓ EGYSZERŰSÉG mikor azt hiszed a közel nagyon messze van és nem látod a változásban már a lényeget sem egyszerűen csak legyél az apró tévedésben is a legigazibb szó. HOMÁLYOS ZUGOK most olyan vagy, mint egy kiábrándult idegen. lemeztelenedve, csupasz lélekkel, üldözötten. a szavak teljes hiánya kering, körülötted. összefog, mint valami zsák és csodálkozni sincs időd. mert utánad, semmi. poros utakon rohant mögötted a köd. már nem szürke és sosemvolt fehér. és ha igazán hallanád, hogy sarkadhoz ér és láthatnád, ahogy hozzásimul a ház falához, megértenéd, hogy minden egyes találkozás ért valamit. mert előtted, felesleges volt. a folyton egymásba áramló tekintet, a mozdulatok, ahogy végig mentél az utcán, a hiábavalóság egymásba torkolló állomásait hordozták magukkal. most ne lásd a láthatót. HIRTELEN SEMMI azt hittem ha újra rohanok és kigombolok minden létező gombot majd elsuhan felettünk ez az örökös kapkodás ez a ki - be állapot és végre egyedül ülhetek azon a vékonyka padon mindenféle megfelelés nélkül és nem gyűlölöm majd annyira a hallgatásod meg azt a kerítés mögötti világot amiből állandóan kirekeszt az idő egyszerűen (szeretnélek lefürdetni lemosni a szennyet csak Téged hagyni meg) /a dőltbetűs rész, Széll Zsófi Források c. verséből való/ ÍGY ÖREGSZEM mikor reggel sehova sem tartozom lágyan elmúlok én is hangtalan feszülök a percnek de hitem szorosan tart így öregszem mikor látom a világ apró rezdüléseit és tudom mindenki varázslattal a zsebében születik még sem hiszem a jelen gyönyörűségét így öregszem mikor árnyaim lassan kifehérednek és szégyenlősen átölel a megváltás arcod-kezed megint hozzám tartozik így öregszem IM MEMORIAM emlékszel? a parókia hűvös magányában ültünk és nagy dolgokról beszéltünk meg Istenről és a sorsról és már látszott arcodon a meggyötört évek súlya mégis ott bujkált szemedben erős és legyőzhetetlen hited ami mindig és mindenhol a legemberibbé tett ugye emlékszel? "hát miért nem hiszed el hogy te egyedül is különleges vagy és nem kell falak mögé rejteni azt aki életben tart mert ebben a világban az alázat már rég görbe utakon halad hát engedd végre hogy olyannak lássanak mint mikor ott térdelsz a sorok között könnyebbséget remélve és lehet mássá tett az az elérhetetlen és talán láttad a csodát is ami túl van minden ébredésen és tudom hogy nem fonódik rád egyetlen egyszer sem az a mozdulat amitől azt reméled végre megvált másik magadtól ...de ne félj én mindig veled leszek..." (már hónapok óta búcsúzkodom és nem könnyebb sem így - sem úgy azt hiszem várok még egy kicsit...) JEGYZET már megint ebbe a négyszögletes rohanásba merültünk. most nem mondom ki hogy tegnap óta miért látom élesebben a változásokat. inkább átkúszom a valóságon és tenyeredbe rajzolok egy isten hozzád-ot. (és bár megoldani sosem foglak mégis folyton várok rád a mázsás súlyú miértek alatt KÁBÍTÓSZEREM VAGY Pillanatvágy és látszatboldogság iszonyodó elegye okozta gyönyör, mikor hozzád készülők. Szégyellem a veled töltött percet, mégis minden szemérmet ledob magáról és meztelenre vetkőzik lelkem, ha testi szerelem adta kielégülés mámora csábít. Érzékeimben cikázol, csontomig hatolsz, a megsemmisülés kéjadagja vagy, ájulásig élvezlek és engedem, hogy az összes létező idegem beléd szédüljön. KÁVÉ MELLETT [1] ha elképzeled az örvényt, magadban. és szépnek látod a lassúságot, ami körülvesz. mondd, akkor miért nem tudsz orientálva hazudni? [2] soványan és iszonyodva csak lenni a világban, mandragóraként heverni a földön, vágyni a semmit, a hidakat, a tüzet, az érzést, hogy ... hidd el, én már biztosan tudom. [3] arcod a tükörben, ránctalan egybefolyt ?rület. no vajon ma ki lakik odabent? [4] volt, hogy azt mondták: a csúcs neked túl messze van, és kiröhögték a hited meg az álmaidat. azóta három lépés távolságról követed az embernek látszó tárgyakat. KÖRFORGÁS azt hiszem mindig van valami szépséges a semmittevésben hát belefolyok a gondtalan gondolatba ilyenkor - - könnyű vagyok - a fákra mohát rajzolok és zölden libben a tudattalan képzelet ahogy ujjaim a tócsák körvonalain motoznak bennem változatlanul örök ismétlődés maradsz mert a valamin túl is állandó napnyugta-hangulat a reggeli ébredés és mikor a világ kilencedik sarkából hajadba kúszik egy túláradó melankólia csendesen kitavaszodik. LEGBELSŐ AJTÓ kifordult képek egy lila éjjelen megfogalmazhatatlan mint az időbe zárt fájdalom olyan dühösen vágytam rád hogy lefoszlott maradék hamis arcom veled határtalan vagyok mikor az ismeretlen víziók zajokká nemesednek mert te vagy a vég és az örök kezdet és annyira valósnak hiszem minden érintésed hogy rám szakad a világ is és úgy ránt magába a legtisztább érzés hogy újra igazzá leszek akkor eltünsz majd és bezárva hagyod a legbelső ajtót ami téged rejt. LEGFAHÉJABB körvonalak tévútak nélkül kikopott belőlem minden józanság felkavarsz mint egy gömbbe zárt ciklon és rettegek hogy nincs is arcod csak valami lassú mámor ez az egész mégis csupa nagybetűs szenvedély ha egyszer majd kibontasz magadnak hát engedem hát legyen ebben az átizzadt sötétben az a most annyira igazi hogy téged is felver álmodból mert minden magam-érintésben olyan sűrű a léted hogy végre azt is elhiszed a legtisztább kék és a legfahéjabb illat te vagy MEMORIALE - emlékeztető feljegyzés - majd ha nem hiányzol ennyire és reggel a minden nyugalmával ébredek és nem hiszem többet hogy jól van így ami nincs akkor majd elmondom hogy szeretni téged valami csoda-tiszta őrület és nemcsak az az egyszeri illuzió-tömeg ami rázuhan a napokra majd ha nem hiányzol ennyire akkor elmondom amit hallani szeretnél MÉGSEM - SZEZONÁLIS HANGULATOK úgy hagytalak csak egyszerűen úgy és ott aztán gyáván visszaléptem ugyanoda ahonnan elindultam és sosem volt még ennyire kifordított ez a világ a napok lassan gördülnek és én megint kimaradok belőlük talán még mennem kéne valahova-valakihez ahol a tébolyult utak kereszteződésénél megláthatom azt a boldog-magam akivé tettél. most úgy fáj hogy itt vagyok itt ebben a körkörös ismétlődő mozdulatban és hiába jött el a tavasz a november újra megtalált és bennem kotorászik. MINDENBEN TE VAGY Szavak nélkül is értelek érintések nélkül is érezlek... benne vagy minden ébredésben a reggeli tea akácméz ízében az újság vastagon szedett betűjében a rádió andalító lassú zenéjében az erőtlen langyos téli napsütésben az ónos eső csúszós cseppjében a rám fröccsenő latyakos sárban a csontig hatoló hideg éjszakában érintések nélkül is ölellek szavak nélkül is szeretlek... MINDEN FELETT látod mégis csak beértek fohászaim ebben az életben is megtaláltalak és benned most új-magamra leltem mégis úgy zokogsz odabent mint az a névtelen ölelés amit holnaputánra elfelejtünk ébrenlét nélküli világ vagyok talán benned is talán másban is ezerféle pöttömnyi rezdülés de ha kell nyolcvanhatszor újra kijárom magamnak a kegyet hogy olyannak lássalak és olyannak szeresselek mintha igaz volnál. (hogy örök vagy, a minden felett tart) MINDIG HÁTTAL mert holnaptól rohanni kell matrózcsíkosan elképzelten ide-oda kapkodva az időben elcsenni belőle minden létező formás kis szemfedőt hogy újra szerelmesen tudj vacogni bennem mint egy felbolydult árnyék olyan leszek kileng alólam az összes nincs tovább és testmelegből testmelegbe rajzolom azt az egyetlen éjszakát MONOTON mióta tudom hogy vannak miértek válaszok nélkül azóta minden ébredés visszavonhatatlanul egyszerű és hétköznapi NYAVALYGÁS lassan megint forralt bor szezon lesz majd gőzölgök egy kicsit én is szegfűszeggel és fahéjjal meg azokkal a jól ismert hideg hajnalokkal amik bokádtól araszolva felkúsznak a tarkódig ...szóval szeress már egy kicsit [NYOLCVANHATODSZORRA] egyszer sem szerettél. én meg gyűlölni akartalak. mert a pontos testre szabás nálad mindig fontosabb. hát sokáig várakoztam. nélküled. aztán tegnap végre észrevettem szemedben, a jóistent. kértem, ne verjen tovább. REJTETT VONALAK örvényként ránt magába mélyzöld szemed és majd vállad titkos gödrében elveszek mikor bőrödön a rejtett vonalak belőled egy irányba hozzám futnak de mégis a szád szélén motozó ujjak alatt te mindig néma maradsz. SKARLÁTBETÜM Mennyire akartam az anyagot, mi körülvesz Téged... feloldani, valami más eleggyé keverni a széthullott szavakat egyszerűvé tenni rásírni múltra a holnapot jövőre rácsókolni a tegnapot testemre skarlátbetűt hímezni a szerelembélyeget büszkén viselni, hogy hidd hogy lásd hogy érezd az Én létem a Te léted. ...léted a létem... SÖTÉTBEN minden éjjel azt álmodom hogy az ablaknál állsz és soha többet nem leszel ugyanolyan mint amilyennek akartalak mert nem engem vártál azzal a megmagyarázhatatlan vággyal amivel én vártalak most nem kapaszkodom csak őrjöng bennem a tudat hogy ebben az életben sem tudtalak kezemben tartani és nem fogok többet a szemedbe nézni már nem nekem zöld vagy barna elengedtelek de akárhányszor születek újra mindig téged foglak keresni (mert tudom hogy félsz a sötétben) SZAVAK NÉLKÜL minden este lerombollak és megfogadom végérvényesen elfelejtelek reggel mégis ott fekszel szavak nélkül csak a szememben mint valami örvény-őrület aztán tompa leszek felkelek és ugyanúgy csinálok mindent mint tegnap viszem tovább a megszokás lidérceit ilyenkor fázom és csak kínlódom és annyira megfakulok hogy már lélegezni sem bírok mert állandóan ott vagy mint egy betolakodó aztán rájövök egészen fordítva van mert sosem kérted hogy legyek én pedig mindig valami ilyennek képzeltem magam és újra február tizenhatodika van és az a megbocsájthatatlan örök idő belém feszülsz és lassan hinni kezdem hogy tényleg van valami sorsszerű ebben mert nem lehet véletlen hogy pont te vagy az a megmagyarázhatatlan izgalom ami mindent felborít bennem. SZÁNALMAS TÖREDÉK azok a frusztrált hormonok már megint áttolakodtak rajtam valaki lekapcsolt miközben rád gondoltam azóta egyetlen türelmetlen csoszogás a szerelem legalább ma reggel engedd hogy két percig azt higgyem nélküled is lehetek pontosan akkora mint tegnap SZIMMETRIA úgy megbontanám megbonthatatlan világod és tudom máshogy kéne mégis törékenyen bújnék karodba és olyan apróra zsugorodnék mint az a nem létező anyajegy a combodon (mondd, elringatsz egyszer?) SZÓ SZERINT most ne mondom ne vagy inkább mégis nézd végig ahogy szétfolyik alattunk a szoba apró foltokat hagy majd az ablak talán kék talán világoslila homályos massza aztán csontjaink közé ékelődik kimondhatatlanságunk és nem érted miért vagy minden reggel újra vak (mert én csak a poros csiklandozásra emlékszem veled kettesben a buszon kapaszkodtunk lassan - lassan - lassan és mire kimondtam volna az igazat hátad rettegve fordult felém és súgtál valamit hogy már nincs olyan közel ami lehetett volna te meg én egymással - egymásnak dobozházak tetején ahonnan nem látni a holdat és körben csupa maszatos gyerekrajz az élet és jó lett volna ha hagyjuk egymást igazán felnőni álmodni az időt - pillanatot teázva a körúton) istenem milyen egyszerű lett volna veled - velem és önmagunkkal összegabalyodva TÉRKÖZ valamikor volt ilyen: én-te. aztán múlt. és láttalak benne apróra zsugorodva. és féltél, hogy megbántod mostani alakod. én meg attól, hogy nem bírom majd elviselni ahogy elszáguldanak mellettem a fák. *** a szemem mindig követ. kétszer, egymás után. falnak dőlve támasztom magam, karba tett kézzel, vigyázva nehogy egyszer is hozzád érjek. mélység. mély levegő, alámerülés. egy foszlány, hogy még látlak. aztán toronyiránt ellentétes mozdulatok. ...ahogy végig rohansz a hajszálereken. most újra érzem a nyár benned rekedt illatát. TOROKBÓL FELFELÉ mintha lehetne még egy új nap. tarka lampionok egy hegyomlás alatt. úgy épül rám ez a néma magány. már nem várom, hogy hívj. pedig valamit még biztosan mondani akartam. ott, neked. összekuszálva a reménytelenség apró áldozataival, de szemedből visszapattant minden érzelem és üres, elhagyott ártatlanság szivárgott az éjszakákba. és egyre csak jöttek a semmitmondó lehetőségek. magukkal vonszolva téged - engem, és megint fáradt reggelekre ébredtünk. mindenki otthon. másnál. másik ágyban. ahol nem létezünk egymás életében. ahol nincsenek játszmák, nincsenek hangok. ahol a zene üvöltés és kimondatlanul is hozzászoktunk a magányhoz. ahol sosem érthetjük meg a szavak egymásba olvadását. ahol a bent ugyanolyan kopár, mint a kinti élet. ....és ordítanék, ólommal teli tüdővel, középpontban veled. mert csak egy célkereszt vagy. semmi több. csak egy izomszakadás...és nem is fáj. hiszen miért fájna a közelség hiánya? a benned létező én lassan foszlik ketté, de valami mégis egyre vadabbul kavarog felfelé. aztán semmi. csak kiszakadt szárnyak maradtak utánad. TÖREDÉK rejtve mindenkitől egy szál magammal kiülök a világ legkeskenyebb peremére szeretni a napot és azt a valamilyen apró titkot ami tegnap csak úgy kiosont és nélküled hagyott. TÚLEXPONÁLT KÉPEK (1) fények fakulnak a szürke estébe fájok - megyek zuhanok - lélegzek az ágyad talán engem is befogad és megint azt képzelem hogy tavasz - tavasz balzsam - illatok veled - nélküled rügyek - sárgák - ajtók - révület (2) ma olyan más a nap vékonyan átlátszó és te megint a cinkos variánsok közé húzol nekem így egyszer? a világ neked meg dohányszag és villogó képek felállsz rám nézel és nem tudom miért hiszem azt hogy száz éves vagyok (3) hallom ahogy lassul az idő gurulnak az órák tétován kifelé egy látomás hogy jössz hogy vagy talán csak egy kitalált mozdulat amibe egyszer beleálmodtalak és mint burokban a burok minden csupa légüres tér lassan elringat a szűkülő mély TÜNÉKENY mint reggelbe ragadt délután a valami félkész határán túl olyan tünékeny az igazi te és a szemed életben tartó mélyzöld árnyaiban tudom sosem létezem mégis t?led vagyok megbonthatatlan. VALLOMÁS csak kósza gondolatként létezem neked, mert több már nem lehetek, mint amit egyszervolt gyönyöröm adhatott, sorsom rád sírom és kimondom: szeretlek a valóságnál is szebben, bocsásd meg, hogy jobban már nem tehetem. (részlet) VÁLASZFALAK ha létezik út a vélemények között, és nem az olcsó kifogásokat hisszük igaznak, akkor túlélhetjük ezt a hanyatlást is. * mindenki hallgat. meg láthatatlannak képzeli magát. és ebben a barbár lélekölő folyamatban senki sem akar átnézni a kerítés felett. * (a holdon tegnap éjjel ült valaki. azt hiszem ősi babonák közt kutatott. hitet akart és pozitív visszacsatolást) ZÁRADÉK jöttél ordítottál és mint Jerikó falai úgy omlott össze magány-imafülkém és megint jöttél és megint ordítottál a rohamszerűen rám törő közönyösségtől émelyegni kezdtem és felgyújtottam magam a füstöt rád fújtam és eltapostalak.

0 komment , kategória: Csuray Zsófia

Címkék: leküzdhetetlenül, látszatboldogság, szerelembélyeget, kiszámíthatatlan, megbonthatatlan, nyolcvanhatszor, összegabalyodva, visszacsatolást, világítótorony, megráncosodott, reménytelenség, közönyösségtől, legyőzhetetlen, ablakpárkányon, mandragóraként, lemeztelenedve, csiklandozásra, beleálmodtalak, matrózcsíkosan, szerelmesedtem, láthatatlannak, semmittevésben, megtaláltalak, tizenhatodika, legkeskenyebb, szerepjátékom, hozzászoktunk, kimondatlanul, könnyebbséget, összekuszálva, négyszögletes, lényegtelenek, kapaszkodtunk, végérvényesen, bizonyosságot, elszáguldanak, majdnem férjjel, kézzel hímzett, világítótorony körül, utcán szertefutó, lábtörlő alatt, folytonos rohanásra, kapuban kettéválik, egyszerűnek látszó, szóban vagy, igazi őszinte, valami mögött, középpontba került, ránk váró, kiszámíthatatlan kiábrándulás, napok olyan, normálisnak látszó, Csurai Zsófia, CSURAI ZSÓFIA, Jogtudományi Karon, ABLAKON TÚL, AJTÓK ÉS NAPPALOK, EGYMÁSSAL SZEMBEN, EGYSZERÜ VERS, FÁRADT VAGYOK, HALVÁNY EROTIKA, HOMÁLYOS ZUGOK, HIRTELEN SEMMI, Széll Zsófi Források, KÁBÍTÓSZEREM VAGY, KÁVÉ MELLETT, LEGBELSŐ AJTÓ, SZEZONÁLIS HANGULATOK, MINDENBEN TE VAGY, MINDEN FELETT, MINDIG HÁTTAL, REJTETT VONALAK, SZAVAK NÉLKÜL, SZÁNALMAS TÖREDÉK, TOROKBÓL FELFELÉ, TÚLEXPONÁLT KÉPEK,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]