Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Jékely Zoltán versei
  2019-03-25 20:00:01, hétfő
 
   
 




JÉKELY ZOLTÁN VERSEI


Jékely Zoltán (Nagyenyed, 1913. április 24. - Budapest, 1982. március 20.) magyar író, költő, műfordító, könyvtáros, Áprily Lajos fia. 2000-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjává választotta.


Jékely Zoltán összegyűjtött versei

Link


Link







AZ ALKONYAT


Az alkonyat a legtisztább zene,
az alkonyat a legszebb épület;
meghallhatod, ha nincsen is füled,
megfoghatod, ha nincsen is kezed.

Az alkonyat a legszebb költemény,
ködtemplomon a legszebb falikép;
ha ilyet alkotnék valamikép,
halhatatlanságom nem félteném.

Az alkonyat a lelkemnek tava,
melyen hattyú módjára útrakél
s csak hagyja, hagyja, hogy ide s tova
ringassa rajta az esteli szél.







ADRIENNE SZEME


A piacon álldogáltam este,
bámultam a rozsdálló eget,
s miért, miért nem, bársony szemed
borostyánköve jutott eszembe.

Öröklét fájának ritka magja,
benne gazdag lelked tüze ég!
Úr pecsétje, túlvilág darabja,
határtalan s titkos, mint az ég!







APÁTLAN ÉJSZAKÁK


Már nem nyithatom ki a vaskaput,
Halomba gyűlt előtte a levél.
Tar lett a fa az út legelején,
amely csörömpölőn a parkba fut.
Csend-talpu macskánk is zörögve jár,
itt is, ott is nagy levél-hekatomba,
meghempergőzik benne a betyár,
akárcsak én nem rég, gyerekkoromban.
Akkor jöttek hát nagy halálfejű lepkék,
peregve, mint szélvert falevelek,
s megtelepedtek az ajtó felett,
hogy sose felejtsük el az estét.
Sötét háromszögük ott fenn komorlott,
Nagymama látta s keresztet vetett -
Azóta már a koporsója porlott
s magán viseli a halálfejet.
A szekrényben széltelenül zizegnek
Sírokról tépett szirmok, levelek,
Bútoraink csontjában megremeg
Örök lelke medvés rengetegeknek.
Az aragonit-váza odva búg,
madárhangon: hupupa, hupupa;
Dante üres fejében altatók
Szólnak, akár valaha apuka.

Dél tükriben egykorú asszonyok







BETEG TÉL


Öreg ez a tél, beteg ez a tél,
semmi öröme régóta már:
csillámai megcsappantak,
szán-csörgői elcsittultak,
újdonsága csak únalom,
hóbuckája sírhalom...

(Hát megbocsát-e végre azoknak,
kikre oly bosszús volt az elején?
Nem volna bölcsebb, ha a fagyott, vak
jégrácsot maga zúzná szét a küszöbén?
S hagyná, hogy a cigány tavasz berontson,
a dermedt csendet váltsa víg zsivaj,
s tornyosuljon a tágult horizonton
az első langy, avar-seprő vihar!)

Ó, csüngő-fejü fa,
roskadt, odvadba-néző,
megmutatod-e valaha
fürtös-virágu ágad?
Szirom-billentyüiden
futamozik-e egyszer
a virtuóz méhek hada,
hogy édes zsongás töltse meg a tájat,
mint túlvilági orgona -?

Ó, kóbor szurok-madár,
bitófák örökéletü dísze,
ki itt koldulsz a kopasz
kórház-park dúlt szemetén,
s oly könnyü a nyomortól a tested,
hogy meg sem rezzen alattad
a fűszál-vékony olajfa-ág:
meglátlak-e még kurjongva-bokázva,
amint épp nászod ülöd
pároddal a holtág-parti
kizöldült fűzfa-berekben?







BUDAPESTHEZ

Cs. Szabó Lászlónak


Ott, ott, hová az alkonyat s a hajnal
szokott vetítni fátylas színeket,
milyen jó volna most boldog sóhajjal
suhanni a fehér tornyok felett!
Ihol a szárnyam, vágyam szárnya! Vaj ha
madár lennék, repülhetnék-e jobban?
Mind ott kóvályog lelkem, ott bolyong
a tornyos domb körül, az ablakokban,
s a vár körül, melyet mint kék korong
planéták testét, köd tart fél-burokban.

Itt vagy, város, előttem és alattam,
tágult szemembe gyömöszöl a tér;
nézlek a hegyről, melyre felszaladtam
horizont-fejtő őszi távlatér'.
Talán enyém leszel e pillanatban!
Látom ismert utcáid, a kupoláid,
most kelnek ki ködből a házsorok;
multat keresnek az új paloták itt,
s rekonstruált, csúcsívű templomod
Mátyás kardos korába visszavágyik.

S mind nősz időben s térben magasabbra,
hatalmasodsz a síkon s halmokon;
nagy éjszakánkban tündökölsz, harapva
a vak homályt, mint tengeri torony;
vigyázz, milyen fényt szórsz e földdarabra!
S e roppant morgás: ezrek lihegése,
rohangáló robotja úgy szakad
össze egyetlen vad dörömbölésbe,
mint zengő tengerbe a sok patak,
s e zúgásnak nincs kezdete, se vége.

Benne enyészik, pusztul, benne fő szét
anyám szava; vajon kihallom-e?
s a többi hangot, a sok ismerősét?
Roppant moraj, életnek eleme,
nekem ördög-malom, süketítő gép.
S így keverednek itt, így porladoznak
csillanva néha a kis életek,
az életünk: zúgó, melyet e poshadt
morotva szomjasan magába vett;
maradtunk volna meg magányosoknak!

Körúti csillogás - Buda homálya;
aszfalt-kaland - esti zongoraszó;
éhes fehérnép - múltbeli leányka;
lebuj-kávéház - szűz éjjeli hó;
ezek között vergődtem én zihálva.
S hányszor baktattam haza éjjelente,
hogy lelkemben halál-vigasz fogant;
hányszor töltött meg sajgó végtelennel
rossz éj után a hajnali harang
a semmisülés kéjét megjelentve!

Mégis jó élni! Nem dicsőbb halálért,
mint ez, melynek babéra fenyeget;
hisz mintha máris más világba járnék:
itt lajstromozom emlékeimet
hazámból, mely tünőben, mint az árnyék.
Így élek itt már kilencedik éve
- nonum prematur -, budapestivé
nem a körútak párizs-színű fénye,
de azzá érlelt a sok drága vér,
törökverők, honvédek régi vére.

S hányszor véltem Reviczky bús alakját
látni magam előtt! S szegény Krúdy
hányszor suhant mellém, forgatva botját!
S itt aluszik Kuncz Aladár, Ady.
Ez nem elég? Miért panaszolok hát?
Nosztálgia mért kínoz, mi a mágnes,
mely furton-fúrt kék messzeségbe von?
Mintha a ködbe gyenge lámpa égne
s apró gyertyák mindszenti sírokon -
Micsoda üzenet, micsoda láng ez?

Addig? barátok, tűnő nők emléke;
erkélyek, tornyok utcák magasán,
valcer-foszlányok, melyekben a béke
s a századvég él túl önnönmagán:
zsibongjatok bennem tovább ti kéken!
Így ballagjunk a dombok őszi hátán
makk-hullós útakon, ösvényeken,
arra, hol annyi közt aluszik árván,
aki most lesz mind kedvesebb nekem,
hideg földben, lassan agyagra válván.

E földet és e várost, melyet - ámbár
szent vérrel oltottak be századok,
hideg maradt, mint rózsaszínű márvány -
porló kis tested, szülői halott,
sírocskád tette második hazámmá.
Te oltottad be minekünk a dombot,
ott, ahol alszol három éve már,
te könnyes szív, aggódó ráncú homlok!
Izgága testünk nyugtot ott talál,
ha meghúzzák a fekete harangot.







CSILLAG-ÁHÍTAT


Lehetnek tán szebbek Őnála s jobbak,
én meg szeretném örökíteni.
Így mutatom meg hát a csillagoknak:
- Nézzétek meg, mindenség fényei!
Csillagtörvényes új hitem papnője,
szeme tükrében messzi sugarak,
s amint a Vénuszra mutat előre,
szobor-keze az égbolthoz tapad.
(Törékeny női kéz az égre tartva,
kicsi tenyér, mely bolygókat takar
s a képletek rendjét is megzavarja -
van-é a földön nagyobb diadal?)

S nézzétek arcát, ím, felétek ámul
s régóta sejtett rendszerért repes,
az örökös mulandóság honából
könnyezve kémleli a Véglegest.
Hát nem jeleztek? Perceink varázsa,
e roppant érzés addig nem hatol?
(Te nő vagy, bár te hidd, hogy valahol
e bús életnek lesz víg folytatása!)







EGYEDÜL


Ha az alvás álmatlan nihiléből
a lélek újra napvilágra kél fel,
magát-szülő sajgással fáj a létel.
Ilyen kínt nem okozhatnék magamnak,
csak még a fel-sem-ébredéssel.

Határtalan, pusztító egyedüllét!
Az ember érzi, hogy vásik foga
s egy hosszu árnyék rámhajol s körüllép.
Gyönyörű gyermek, isteni csoda,
érted kiált e sajgó egyedüllét.
Segíts, öröklétnek záloga!







EGY KÖNNYCSEPP


Ki mondaná meg, mi ütött szíven?
Talán az ősz?
Tán múló életem?

Szememből egy könnycsepp kibuggyant:
a Tenger kínja benne volt.
Egy falevélre hullt
s én felragadtam megszállott-mohóan.

Három szent szót írtam reá:
az Ember kínja benne volt.

Jaj, jaj, hiába keresem
azt a három gyönyörű szót!







ÉNEK A HÓBAN


A hó, a hó, a hó -
nem is erre a csúf földre való.

Szívemben, jaj, be megfagyott a bánat,
majd szétveti, akár a jég a kádat.

A hó, a hó, a hó,
angyali szárnyakról való.

S kik perzselődnek itt a vad tűzön,
a menny azoknak a hóval üzen.

A hó, a hó, a hó
lelkem mosdására való.

Gyermekkorunkat még mi hozza,
így ugyan mi bűvöli vissza?

A hó, a hó, a hó,
anyánk menyasszonyfátylából való.

S míg hó borítja földjeinket,
addig nem is romolhatunk meg.

Lám, itt van a tavalyi hó,
a nagy, örök körfogásból való!

Ilyenkor lovak csak a lovak,
ilyenkor kutyák csak a kutyák,
valóságos élő mivoltukat
ilyenkor mutatják meg a fák.

A hó: bűvös, nagy takaró,
emberi hang benne a kutyaszó.

Szépséges havas cintermek a kertek,
s nyomtalanul eltűnt madarak
valahol bánják, hogy nem énekeltek
eleget a naptartó lomb alatt.

A hó, a hó, a hó,
egyenest az öröklétből való.







FENYŐFÁK TÁNCA, VÍZKERESZT UTÁN


Elnéztem éjnek-évadán
havas szél őket hogy dobálta!
Romos udvar zugában állt a bál,
megúnt fenyőfák kerge tánca.

Három-négy megcsúfolt fenyő
összefogózva hogy bokázott!
A szél, szájában kályhacső,
fel-felhuhogva furulyázott.

Ó, hol a hintó, hol a hintaló,
hol a bohóc, a kismackó alóluk?
Hová tűnt a sok csillogó
arany-ezüst gömböcske róluk?

Járták a szél kedve szerint,
megfosztva minden cicomától,
szemétre hányt örömeink
könyörtelen példázatául.

Az a kis dal, a ringató,
jászol-szalmán álmodtató,
örömhozó dalocska hol van?
(S a hajnalban lopakodó,
mezítláb odasurranó
fiúcska, aki voltam...)







HAVAZÁS


Hópihék, kavargó, pillanatnyi
emberi sorsok!
Mondjátok, ki boldog
közületek?

Ki földrehull, reátipornak;
az ereszen-maradt:
elolvad.

Felbukkanunk,
kavargunk jobbra-balra,
aztán fejünk a földrehajtva
visszahull újra ki-ki pornak.







IDŐ-ISTEN


Idő-Isten járt ablakunk alatt;
szárnyas lovának lépte szörnyű tik-tak -
s amerre zengő lába elhaladt,
éjféli utcánk szellemei ríttak.

Az esztendők adóját szedte be:
a falakról pergett a vakolat,
s ki ezt, ki azt a zsákjába vette:
hullt hajból csokrot, pár kitört fogat...

Meg sem köszönte, s már loholt tovább.
Itt ifjú isten volt még s haja fénylett;
de elaszott, jutván az úton át,
s már túlfelől tar-koponyájú vén lett.

Így lassított az ablakod alatt.
Foga terád, kincsem, régóta vásott!
Bezörgetett - iszonyú pillanat! -
Még most is hallom rémült visításod.







JÚNIUSI REGGEL A KÖNYVTÁRBAN


Egy vén könyvtári cédulára
írom fel titkos üzenetnek:
ki száz év múlva megtalálja,
tudja meg, szeretlek, SZERETLEK!

Kötetbe préselt régi évek
közt, hol az Idő megtüremlett
s nem hallszanak a percenések -
sóhajtom-suttogom: SZERETLEK!

A megvasalt öreg akácfa
az ablakon be-benevethet,
életem éke, drága násfa,
szeretlek, szerelek, SZERETLEK!







JÚLIUSI ÉJSZAKA


Csillagvilágok hullton hullnak,
hullvást meggyúlnak és kimúlnak,
hullnak szegények sebesen,
egymásra merőlegesen;
hol a Tejút tündér övéből,
hol Andromeda nagy ködéből,
hullnak s mint csíbor a vízen,
cikáznak ők ezüstösen.

Órjási csóvák hullnak, szállnak,
imbolyognak és meg-megállnak,
de rájuk vicsorít a semmi
s gondolják: vissza kéne menni,
ezt gondolják, mikor az égből
hullnak, az Ismeretlenségből.
,,Megint, ott is!" - hangod kiált,
ha búcsúzik egy-egy világ.

Hogy boldogságra van-e jussunk,
ne kérdezd, a bokorba fussunk,
meleg szénaboglyát keressünk,
csillag módra beléje essünk.
Ne szánd, az ő bajuk, ha hullnak,
de mi égünk, mint a kigyúlt Nap,
s ha ők hullnak a végtelenbe,
hadd hulljak én is az öledbe!







KIRÁNDULÁS

Levél öcsémnek


1.

Kinek köszönjük ezt a pár napot?
Minő istennek tegyünk fogadalmat?
Talán Castornak s Polluxnak, akiknek
rom-templomában kettőnk sorsán
egykor fennakadt volt döbbent figyelmem
s az álom-szaggatott keserű lélek
testvéri létünk kettős oszlopát
szépmívű árhitrávval fogta össze -
Római álmoknak köszönhetem,
hogy megtudtam, kicsodám nekem ő.
Mert álomügyekben is ugyanazzal
a gyermekkori kettősséggel, ősi
szét-nem-válhatósággal szerepeltünk,
amellyel egyszer, kisgyermekkorunkban,
megúsztuk a szénapadlás kalandját,
mikor-is ő, bátyját már elveszettnek
tartván, a szénaeregető lyukba
rögtön utánam ugrott vakmerően,
hogy a borzasztó fekete gödörben
azonnal együtt pusztuljon velem...

Szerelem s barátság közt mily adottság,
milyen elem a testvérszeretet?
A barátságnál több és áldozatban
a szerelemnél







KORATAVASZ


A hóvirág hagymája mostan
titokzatos hatalmat érez,
s remegve, könnyekig hatottan
ér el a vén föld felszínéhez.

Ki ott jár, apró motozást hall:
épp most búvik ki a világra!
S tele a szív csodálkozással:
ily nagy tojásból ily piciny madárka!







LIDÉRC-ŰZŐ


Kancsi cigánylány, tündéri dúvad,
Jaj, ne riszáld, ne dobáld magadat!
Sárga szemeddel szemem be ne fald,
Csábíts gazdagot, vagy fiatalt!
Kásmir szoknyád, a rózsa-lugast,
Ne sodoritsd rám s ne mutogasd.
Eljárt felettem a huncut idő,
fogam kicsorbult s rendre kidől.
Hagyd csak aludni a testi gonoszt,
kísértésbe újra ne hozd.


Vadszagú kebled arany parazsát
Arcom előtt, jaj, ne harizsáld!
szád eleven csupa-hús hasíték,
perzsel, ahogy buja száj soha még:
félek a csóktól, nyálkás puha rém,
szörnyű betegség s mit tudom én,
mily bonyodalmak tömkelege -
Ebből elég volt, már elegem!
S a combod, a talpad, az inda, a kacs,
undorító s be mohó, be makacs!
Vén vagyok én már, gyatra öreg,
tán a halálba szorít az öled.
Iszonyú erdő mélyire csalsz,
ott megölelsz, kirabolsz, bekaparsz...







NAP-BÓDULAT


Nézd csak! a megvadult perc-karikák
szemed izzó mélyében hogy tolongnak!
megtüzesíti őket a bolond Nap,
így lesznek láthatók s mint paripák
vad villámfényben, vörösen lobognak.

Harangzúgás, üvöltés, vágy-atom,
terv-részlet, emlék-forgács, kedv-parányka,
most indulnak a végtelen-karámba,
s nincs az a hang, nincs az a hatalom,
mely onnét bármit visszaprédikálna.

S a föld, mint roppant izzó szemgolyó,
veretvén a Nap vörös sugarától,
évszázad gyűrűket bocsát magából,
melyekkel a sok hiábavaló
Semmibe száll s eloszlik, mint a kámfor.

És hogyha néha - amint mondatik -
a csillagtáborokból, tiszta éjjel
zenét hallani, szinte angyalit,
tudd meg, egy pusztuló nép búcsúzik,
halott cigányként, zokogó zenével.







NYÁRELŐ HAVA


Ezüst berek, zöld víz, bolond madárdal,
ős asszony-illat: izzadt nyárfaszag,
s az égről tajték- s habfelhő fogával
vén csontokon az ifjú nyár kacag.

Horgászbotommal gázolom a tócsát,
tündérek várnak, vagy hideg halak?
Maroknyi, édes örökkévalóság,
egy pillanatra megtaláltalak!







ORGONA-SZÁL


Orgona-szál remeg a jobbkezemben.
Megszagolom - és szerelmes vagyok,
Szerelmes a legelső szerelembe,
Mely voltaképp soha el sem hagyott.







ÖRÖKIFJÚ MUZSIKA

Mozart: g-moll szimfónia


Örökifjú muzsika csermelyében
Fürösztöm meg korán vén arcomat,
Hadd mossa meg időszántotta képem,
Simítsa el a sápadt ráncokat?

Egy hosszú ősz hajszál hullt az ölembe,
Talán apámé, talán az enyém,
S közben zuhog e dallam a fülembe,
S fiatal álmok ringnak ütemén.

Ó, a lélek, e szívós síri mécses,
Az időhozta változásokat
Hogy elhazudja! Fut-fut a zenéhez,
És régi dalt friss vágyakkal fogad.

S künt tél van és a kert halotti dermedt,
Jégtűket hint a csillagos magas,
S én, kit örök ifjúság átka vert meg,
Érzem, hogy jön, jön, jön az új tavasz!







ŐSZI BÚCSÚZÁS


Most, hogy búcsúznak künt a fecskék,
a nyártól én is búcsúzom.
Isten veled, kedves terecském,
tizenhárom kedves napom
s ugyanannyi csillagos estém!

Mint árva fecske, mely visongva járja
falvát körül, úgy búcsúzom;
képzeletem sebeslő loholása
körülkísér a tarka dombokon,
bereppent egy-egy házba, völgynyílásba,

S mikor a küszöbről lelép a lábam,
csak akkor, akkor búcsúzom
könnyesen, amúgy istenigazában;


addig nem volt egy búcsúszóm,
de most megszólal a szívem, a szájam.

Tegnap este be fényes volt a Vénusz!
Jól tudta, máma búcsúzom
s hogy nem öröm annak a hazatérés,
kit a szíve folyvást szabadba von,
sír az, mint hadba menő nazarénus . . .

Jobb volna tán, ha nép kísérne holtan
s zenével esne búcsúzom!
Ki rengetegben őgyelegve voltam:
önmagamtól is búcsúzom.
Az a fiú azóta hol, de hol van!







SZEPTEMBERVÉGI ESTE


Hűvös szeptembervégi este;
besüt a hold az ablakon.
Kezemben nagy-nagy piros alma,
őröl, mormol az idő malma,
duruzsolását félve hallgatom.

Odakünn titkos kutyapárok
egymásnak bús szóval üzennek.
Én ismét mint az árva járok.
Mi köze hozzánk a jelennek?
Mi köze hozzám a jelennek?

Hideg széllel jönnek a házra
s hívnak a városszéli kertek.
A fákon ért szilvák sírása:
,,Hát életünk egy nyárra terjed?"
A fűben alma-hulla erjed.

Erdőszagú ölfának alján
most van soron a vad bujócska;
az izgalomtól arca halvány,
s összebú lányka és fiúcska...
Ravasz hunyó számol a falnál.

Száraz kórók lábunkba marnak,
fázós, utolsó denevérek
szárnyukkal csillagot takarnak.
Sírkeresztek a lámpafények,
melyek a domboldalban égnek.

Hideg a kő, nem hull a csillag,
a kémények sűrűn pipálnak;
a Kollégyom körül







SZÉP NYÁRI ZENEKAR


A hegytetőn hiún rikolt a páva,
az éjszakától félti köntösét:
az álom hűs ében-oázisába
cammognak már fáradt felhő-tevék.
Üvegcimbalmos tücskök muzsikálnak
- van a világon még szebb zenekar? -
Most kellene megállnia a nyárnak,
mielőtt még az álom eltakar.
Most kellene megállnia a nyárnak,
s torpanna bár meg az egész világ!
Kertünkre illat-mézet trombitálnak
kórusban a pilledt petúniák.
Tücsök, cigánykám! fújjad, sose szüntesd
gyermekkorunk nyáresti dalát,
kisérd vele pusztuló életünket,
s majd sírunkon is ezt fújjad tovább!
Lankadt szűzek, pilledt petúniák,
fujjátok ránk illatos harsonátok!
Akkor úgysem fújhatjátok reánk,
amikor majd sirunkon trombitáltok.







TAVASZ-HÍVÓ




Ha szereted a tavaszi füvet,
finom cipellőd kerülgesse szépen;
ne taposs rá a hegyről lejövet,
őrizzen meg bennünket jóemlékben.

A kerítés tövében kis virág
- neked adom; az idén ez az első;
s az utolsót is neked nyújtom át,
ha majd az ideje annak is eljő.

Az erdőszéli fák között kopog
s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;
alattunk száraz ág s levél ropog,
éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

Ott fenn a réteken még szerteszét
a napnak ellenálló hódarabkák,
mintha vetkőző szórta volna szét
mindenféle ruhadarabját.

Hallod, hogy kántál a rigó!
A hegyekben most bújnak ki a medvék,
s a park Flórája - válla, mint a hó -
nyírfák között épp emelinti leplét.







TAVASZI ÉBREDEZÉS


Az olvadás megindult,
télvégi nap melenget;
testem-lelkem a földdel
s a vizekkel fölenged.

Legboldogabb bolondja
a földnek én lehetnék,
ha most kezed zsibongó,
sajgó szívemre tennéd!

Ős-női balzsamokkal
teli szépséges urnám,
fejem, mint méh virágba,
bársony öledbe fúrnám.

Viharsodort hajóroncs
pazar, pálmás öbölben:
az életem ilyen lesz,
e pompás ámbra-ölben!







TÜCSÖK


Csak hallanád, de szomorún, de szépen
szól a tücsök. Valamiben csalódott.
Rövid a nyár! Elmerülnek a boldog
napok a nagy idő kék tengerében.

Hogy sir szegény! Húros kis lelke reszket,
majd szétszakad belé. Mit bánja ő!?
Ha elpusztul, örök emlékezetnek
őrzi hangját a fű, a fa, a kő.

Az életből odaadnék öt évet
ha így sírhatnám bár egy éjszakán át
csontvázam s vérem bő szomorúságát.

Tudom, úgy fájna neked ez az ének,
mintha tücskök százai zengenének,
melyekre már leszálltak őszi párák.

S tudom, soha el nem felejtenél,
emlékemet felszívnád, mint a pók,
s lehetnék gyilkos, őrült, vagy halott,
élnék benned, mint újuló remény

és amíg el nem aluszik a véred,
lelked mélyén maradnék feketén,
mint pincefalban, hol nem jár a fény,
kapaszkodó, gubancos denevérek.







VÁROSVÉGI GESZTENYESOR


Városvégigesztenyefasor......
Sohase látott gesztenyefasor!
A lámpafény megaranyozza,
monumentális és komor,
sötétbe fut, nincs vége-hossza.
Lombok alól a szél lehozza
gyermekkori őszök szagát:
jaj, régi, sétatéri fák,
kőris, fenyő, juharfa, bodza!
És az az út, a városvégen, ott,
keréknyomával erdőnek futott,
s amint homálya nőtt, szűkült az éke,
s belehasított a vadas sötétbe.
Házunktól macskaugrás volt a vége,
ott kezdődött az új birodalom:
az erdő napvilágon gyáva népe
hancúrozott a tisztás-oldalon.

Mesébeillő, fürge vigalom!
Tündérek hopszaszáztak körbe-körbe,
szökdöstek át a patakon,
s vadkan hátán nyargalt a törpe.
Utána bakkecskén botorkált,
szarvába csimpaszkodva a







VIHAR ELŐTT AZ ERDŐN


Felhő tornyosul,
az ég elborul,
ki tud, menekül,
házában megül.
Kérdi a juhar:
"Nagy lesz a vihar?"
Válaszol a szil:
"Eső, semmi szél."
Nézd ott a bükköt:
az meg se hökkent.
Bezzeg, a kőris,
már reszket ő is.
Mégis, az akácfa
van igazi pácba,
tudja, nemsokára
szörnyű lesz a kára:
villám vágja,
szél szaggatja,
levegőben megforgatja,
sűrű sárba tapodja
fehér fürtjeit!







VIRÁGÉNEK, I


Virágénekkel virágtalan erdőn
hívogatok valakit, aki nem jön.
Gyönyörű ősz! Rezes, szomorú fák:
ismerem, érzem a színek szagát.
Tavasszal mért nem tudtam énekelni?
Sok-sok keserű könnyet kelle nyelni.
A sors kegyes volt: megadá nekem,
rozsdás lantom ősszel pengethetem.
S hogy pengetem, az nincsen koldulásból,
nem tennék én ilyet se most, se máskor;
mégis koldusnak néz a fa, a szél:
hull kalapomba az arany levél...

*

Fekete asszony, szép mindentudó,
ezernyi-szirmú, bársonyszirmú rózsa,
időkbe néző, messze gondoló,
akinek bölcs halál lehet a csókja,
ha mindent tudsz s minden mélyére látsz,
mért nem látsz engem itt,
a nagy cserfák alatt, egyedül, egyedül!

Úgy feküszöm a nagy törzsek tövében,
mint a többi földhözvert levél.
Pedig a völgyek szárnyalásra hívnak,
nagy suhanásra, hadd vigyen a szél,
vigyen az őszi szél el házadiglan!

(Kívángatom, mondogatom,
de közben érzem
halálos erjedésem,
avarrá-válásom a pázsiton.

Nagy érzés: szép halál lehet
a lombok lassú földbeköltözése
és soha fel-nem-ébredése;
az ősz, az ősz a legsunyibb halál:
meghalsz s hinnéd, már fel is támadál.)

*

Micsoda hervadt, lágy napsugarak!
Régi csókok, puszis nagymama-csókok.
Mint lüktető, perzselő nyári nap,
olyan lehet, fekete asszony, a csókod.

Tudod-e, hogy igazi nagy szerelmet
őszi erdőn a legszebb kezdeni?
Nincs nagyobb csók, mint amelynek
váltását ezer halál lesi.

*

Mért nem vagy itt? Mért nem vagy itt?
Kérdezgetem, mondogatom,
és magam azzal vigasztalgatom,
hogy e hiány gazdag hiány:
Ki nagyobb úr a domb oldalán,
mint én, akit
- ha jössz - talán
egyetlen csókod Krőzussá segít?

Az erdőn nincs virág,
madárka sem kiált, de én,
bús remete,
mégis hívlak ide
és úgy vágyom reád,
mint egy szegény diák.







VIRÁGVASÁRNAP


Azt mondják, máma van Virágvasárnap.
Nézzük meg, az emberek mit csinálnak?
S mivel ilyenkor ez a rendje,
menjünk mindjárt a cinterembe.
Amíg ez tart, úgy sincs igazi ünnep,
amíg ez tart, nincsen vakáció.
Vigasztaljon a cinterem bennünket,
ahol sírdombon áll a dáridó.
Ó, micsoda víg tarkaság!
Mint egy rét, melyen százféle virág.
Ki látott ily nyüzsgést a temetőben?
Több az élő, mint a holt a földben!











 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán  
Címkék: csillagtörvényes, ismeretlenségből, visszaprédikálna, halhatatlanságom, gyermekkorunkat, horgászbotommal, testvérszeretet, földbeköltözése, vigasztalgatom, csillagvilágok, gyerekkoromban, csodálkozással, meghempergőzik, szeptembervégi, gesztenyefasor, billentyüiden, válhatósággal, gyermekkorunk, üvegcimbalmos, virágvasárnap, megtelepedtek, magányosoknak, bársonyszirmú, istenigazában, villámfényben, rengetegeknek, borostyánköve, keréknyomával, megcsappantak, csimpaszkodva, megtaláltalak, hopszaszáztak, örökkévalóság, völgynyílásba, összegyűjtött, sírkeresztek, legtisztább zene, legszebb épület, legszebb költemény, legszebb falikép, lelkemnek tava, esteli szél, piacon álldogáltam, rozsdálló eget, ajtó felett, koporsója porlott, szekrényben széltelenül, aragonit-váza odva, cigány tavasz, dermedt csendet, tágult horizonton, első langy, Jékely Zoltán, JÉKELY ZOLTÁN, Áprily Lajos, Digitális Irodalmi Akadémia, ADRIENNE SZEME, APÁTLAN ÉJSZAKÁK, BETEG TÉL, Szabó Lászlónak, Kuncz Aladár, ÉNEK HÓBAN, FENYŐFÁK TÁNCA, VÍZKERESZT UTÁN, JÚNIUSI REGGEL KÖNYVTÁRBAN, JÚLIUSI ÉJSZAKA, Talán Castornak, NYÁRELŐ HAVA, ÖRÖKIFJÚ MUZSIKA, ŐSZI BÚCSÚZÁS, SZEPTEMBERVÉGI ESTE, SZÉP NYÁRI ZENEKAR, TAVASZI ÉBREDEZÉS, VÁROSVÉGI GESZTENYESOR, VIHAR ELŐTT AZ ERDŐN,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
04.19. 23:01 V4NA hírügynökség: lopott videóval kampányol Sargentini
04.19. 22:52 A Dinamo Zagreb megvédte címét a horvát labdarúgó-bajnokságban
04.19. 22:51 Kigyulladt egy magyarokat szállító autóbusz Horvátországban, senki sem sérü...
04.19. 21:21 Férfi kosárlabda Euroliga - Hanga Ádám vezérletével egyenlített a Barcelona
04.19. 21:21 Kölcsönös vádakkal illette egymást Zelenszkij és Porosenko a kijevi Olimpia...
04.19. 21:11 Férfi kézilabda BL - Távozik a Vardar Szkopje tulajdonosa
04.19. 20:51 Felgyújtották Moszkvában Oroszország legnagyobb zsidó tanintézményét
04.19. 20:21 Felborult egy autó a baranyai Görcsönynél, egy ember meghalt
04.19. 20:21 Sztyeppetűz miatt szükségállapotot hirdettek ki az orosz Bajkálontúli terül...
04.19. 19:52 Női kézilabda NB I - Idegenben nyert az FTC és az Alba Fehérvár
Tudjátok ?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
Káros az alkohol ? Ha igen akkor mennyire ?
Kívánhatok kellemes ünnepeket?
Szerintetek lesznek jó karácsonyi filmek a TV-ben?
még több kérdés
Blog Címkék
Tavaszi kép  Ringatjuk...  A világ, hárfákkal van tele  Nagy napok  Png rózsa  Énekek és gondolatok Húsvét. e...  Bűnösségünk felismerésének fon...  Peónia  Paradoxon  Siker az  Egyház  A sárga rózsák  Pénz csap  Kedd esti imádság  Png virág  Imádság  Png nő  Kell egy boldog hét  Szép jó reggelt  Kell egy boldog hét  Lelki ébredés  Torokgyulladásra, rekedtségre ...  Mírjam barátnőmtől facebookon  Ki nem keresztyén?  Png virág  Húsvéti készület Székely János...  Boldog szülinapot a ma ünneplő...  Peónia  Jó reggelt , szép napot  Petrőcz Lászlóné Hanzlik Mária...  Útravaló – 2019. április...  Fogadom  Szèp napot kívánok  Csinos indiai nők - ékszerei  Kellemes délutánt  Megalázkodás Isten előtt  Png nő  Sárga liliom  A sárga rózsák  Három cica  Szűz Mária édes szíve....  Látó tekintet  A csodálatos időszaporítás  Bűnösségünk felismerésének fon...  Énekek és gondolatok Húsvét. e...  Látó tekintet  Esti kép  Húsvét  Imádság  Petrőcz Lászlóné Hanzlik Mária...  Ha minden ember szívében . . ...  Isten szentsége és az ember bű...  Jézus  Good night  Csinos indiai nők - ékszerei  Világ  Egy ritkaszép magyar nóta - sz...  Üdvösség  Isten ügye  Png nő  Boldog szülinapot a ma ünneplő...  Az univerzum balerinája  A hold áldásában  Facebookon kaptam  Virágvasárnap_Passió Szombath...  Sikerült megmenteni a Notre-Da...  Nincs Cím  Labdarózsa  Nincs annál rettenetesebb bűn....  Egyház  Szűz Mária édes szíve....  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Az univerzum balerinája  Csillagos éj  Esti kép  Milyen állapotban van a lelkün...  Medvetalp kaktusz virága  Facebookon kaptam  A sárga rózsák  Isten ügye  Emlék vagy  Facebookon kaptam  Kukucs  Sárga liliom  Tavaszi virágok  Sikerült megmenteni a Notre-Da...  Napraforgók  Milyen vagyok én magam?  Harmatos feférrózsa  Csillaghajú hölgy  Facebookon kaptam  Nincs Cím  Kellemes délutánt  Gérard de Nerval: A PÁRIZSI NO...  Kellemes kávézást!  Keresztyénségünk próbája  Elhunyt Bács Ferenc színművész...  A világ, hárfákkal van tele  A hunok titkos története 
Bejegyzés Címkék
legtisztább zene, legszebb épület, legszebb költemény, legszebb falikép, lelkemnek tava, esteli szél, piacon álldogáltam, rozsdálló eget, ajtó felett, koporsója porlott, szekrényben széltelenül, aragonit-váza odva, cigány tavasz, dermedt csendet, tágult horizonton, első langy, virtuóz méhek, fűszál-vékony olajfa-ág, fehér tornyok, tornyos domb, többi hangot, hajnali harang, semmisülés kéjét, körútak párizs-színű, ködbe gyenge, dombok őszi, fekete harangot, égbolthoz tapad, égre tartva, képletek rendjét, földön nagyobb, örökös mulandóság, alvás álmatlan, lélek újra, ember érzi, hosszu árnyék, könnycsepp kibuggyant, falevélre hullt, három gyönyörű, csúf földre, menny azoknak, hóval üzen, naptartó lomb, öröklétből való, kismackó alóluk, szél kedve, hajnalban lopakodó, esztendők adóját, falakról pergett, zsákjába vette, ablakod alatt, megvasalt öreg, ablakon be-benevethet, bokorba fussunk, álom-szaggatott keserű, gyermekkori kettősséggel, szénapadlás kalandját, szénaeregető lyukba, borzasztó fekete, barátságnál több, hóvirág hagymája, szív csodálkozással, testi gonoszt, halálba szorít, megvadult perc-karikák, égről tajték-, ifjú nyár, pillanatra megtaláltalak, legelső szerelembe, sápadt ráncokat, időhozta változásokat, kert halotti, csillagos magas, tarka dombokon, küszöbről lelép, szíve folyvást, árva járok, városszéli kertek, nyárra terjed, fűben alma-hulla, izgalomtól arca, domboldalban égnek, kémények sűrűn, hegytetőn hiún, éjszakától félti, álom eltakar, egész világ, pilledt petúniák, tavaszi füvet, hegyről lejövet, kerítés tövében, ideje annak, napnak ellenálló, hegyekben most, park Flórája, olvadás megindult, vizekkel fölenged, életem ilyen, életből odaadnék, lámpafény megaranyozza, szél lehozza, , ,
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3826 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 469
  • e Hét: 469
  • e Hónap: 25424
  • e Év: 142778
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.