Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Harcos Katalin versei
  2019-04-09 19:00:25, kedd
 
   
 













HARCOS KATALIN VERSEI


Harcos Katalin (Budapest, 1956. március 11. -) magyar költő.

Verseit 2001 óta publikálja. Több díjat nyert, melyek közül legkiemelkedőbb a Bánkúti Miklós-díj. 24 antológiában jelentek meg a versei. 2007. júniusa óta tagja az Író Kilencek Élő Magyar Írók és Költők Nemzetközi Körének.

Versei a legszebb, legfájdalmasabb, legünnepibb emberi érzéseket közvetitik. E csodás versekben megjelenő érzelmek bármikor, bárhol, bármelyikünkkel megtörténhetnek; valóságos meseként hatnak.

Önálló kötete Egyre feléd címmel 2013 januárban került a könyvesboltokba.

Esztergom mellett egy kis faluban él, két lánya van: Rita és Noémi.



Link








AHOGY ÁTÖLELSZ...


Lépted koppan... egyre közelebb...
érzem, amint karod körém fonod.
Tarkóm csiklandozza leheleted,
míg üdvözlésed fülembe súgod.

Ahogy átölelsz... mindez csak álom.
Az érintésedet sosem érzem.
Körülvesz titkos mesevilágom,
s hogy megtörténik, már nem remélem.

Múlnak a napok, hetek, hónapok,
s nem adatik meg, hogy veled legyek...
Sivár utamon magam ballagok,
hiába vágyva, hogy öleljelek.

Perzselő vágyak, szerelmes csókok...
minden éjjel mesékkel andalít.
Ahogy átölelsz... sosem csalódok...
illó boldogság ölel hajnalig.







ANYA, ÖLELJ ÁT!


Vegyél a karodba és ölelj át!
Dúdold fülembe altatódalom,
hogy ne halljam a szívem ritmusát,
amint dübörög a mellkasomon!

Úgy félek, Anya! De itt vagy velem,
s hiába kúszik torkomra a félsz,
mert eltörpül a rettegés bennem,
ha átölelsz, és csendesen mesélsz.

Míg alszom, arcomra csókot lehelsz,
ha fázom, takaróm féltőn hozod.
Éhemre, szomjamra folyton ügyelsz,
s felvidít mindig drága mosolyod.

Nézd! Tenyeredbe teszem a kezem,
ujjaid bilincse fonja körül!
Tiédhez igazítom a léptem,
bár tudom, sosem hagynál egyedül.

Anya, hagy súgjam meg a titkomat!
Nincsen, aki drágább volna nálad!
Ezért hallod annyit a hangomat,
s ezért kiáltok mindig utánad.

Figyelj, Anya! Hajolj le egy picit!
Csak átölelem csöppet a nyakad,
arcodra csenek egy nedves puszit,
s tiédhez szorítom az arcomat.

Ha nagy leszek, majd én altatlak el
esténként dallal és szép mesékkel.
Szívemnek akkor is drága leszel,
ha sok mindenre már nem emlékszel.

Én fogom akkor majd a kezembe
pergamenbőrű, rácos kezed,
és csókolom féltőn a homlokod,
mert végtelenül hálás leszek.

De most kérlek, ölelj még magadhoz,
súgd a fülembe a kedvenc mesém!
Had simítsam arcom az arcodhoz,
és mondhassam el, hogy köszönöm, én!





ARCOMRA MOSOLYT CSAL AZ ÁLOM


Arcomra mosolyt csal az álom.
Szellő cirógatja a homlokom...
kék tündeszárnyad libbenni látom,
amint átsuhansz a lombokon.

Hangod zenél, csendül kacagásod.
Hová repülsz ragyogó tündérlány?
Talán a hős tündeharcost várod
palotád rejtett belsőudvarán?

De nem... csak barátnőd lépdel feléd.
Tenyerén szikrázó kristályt emel,
átnyújtja kincsét, és dalban mesél,
de titkait másnak nem mondja el.

Körül a vén erdő hallhatja csak,
s a vízesés boldogan megremeg,
mert oly szép a dal. Bár hallgatag,
dúdolva kíséri még léptedet.

Arcodra derűt csen az álmom.
Huncutság villan az ajkadon.
Táncos lépteidet visszavárom
bíborló, meseszép hajnalon!







ASSZONYI FOHÁSZ


Ó Uram, te mindent megbocsátó!
Tudom, vétkem égbekiáltó,
mert élek bűnök közt, eltemetve,
de nézz le gyarló gyermekedre!

Csak a jóra és szépre vágyok,
és lásd, Uram, most hozzád kiáltok.
A szerelmemre nincsen mentség,
de Tőled kaptam ezt a szerencsét,
hogy rám talált, akinek rabja lettem.

Ne ítélj hát szigorún felettem!
Csak szeretet a bűnöm, semmi más.
Csak a tőled kapott kívánás,
a boldogságra vágyó női lélek,
csak a szép, szerelmes remények.

Csupán az, hogy lelkem feléledt,
és testem szívemmel együtt övé lett...
Hogy szeretem őszintén, önfeledten,
szent tűzben égő, tiszta hevületben.

Soha nem nézek jobbra-balra,
nem vágyom csalóka diadalra,
sem öncélú gyönyörökre, kéjre,
csak őt boldoggá tevő szenvedélyre.

Csak adni, és nem kapni vágyok,
de lásd, megbocsátásért kiáltok.
Uram, Te adtál női lelket,
ami szomjazza a szerelmet,
s vele testet, örömre készet,
amíg el nem veszi az enyészet.

Akaratot is, hogy ellenálljak
száz kísértésnek, ezernyi vágynak,
de képességet is, hogy szeressek,
s miatta -látod- bűnbe essek...

Uram, segíts, hogy amíg élek
ne ejtsenek rabul más szenvedélyek,
de őt, engedd boldoggá tennem!
Aztán helyette is ítélj felettem!







ÁLDOTT LÉGY, URAM!


Áldott légy, Uram, a mosolyért,
mellyel anyám először kézbe vett,
és áldott a gondoskodásért,
amellyel két szülőm felnevelt!

Áldott légy minden kacagásért,
mely ajkamon gyakran fakadt,
és áldott légy sok könnyemért,
mely utóbb mindig elapadt.

Áldott légy az egészségemért,
hogy értelmem, s testen éppen született,
és légy áldott a betegségekért,
amelyekkel edzettél engemet!

Áldott légy, Uram a szeretetért,
amelyet ajándékul kapok,
és légy áldott minden bántásért,
mely bennem mély nyomot hagyott.

áldott légy, Uram, mert nélküle
sosem lehetnék boldogabb,
mint a nincstelen, kinek semmije,
és balgán ott él a híd alatt.

Áldott légy Uram, hogy megszülettem,
és adtál egy gazdag életet,
de áldottabb légy a halálért,
amely Hozzád engem elvezet!







ÁLMOD LENNÉK


Álmod lennék ezüst éjben,
nyugtalan, remegő holdfényben.
Zaklatott, vágyteli álom,
amilyenre régóta vágyom.

Álmod lennék majd. Szerető,
mindig csak utánam epedő,


ágaskodó, sóvárgó kivárás,
csókokban ébredő kívánás.

Álmod lennék, mely átölel,
és tüzes ölében ringat el.
Egyetlen álmod és vágyad...
Ne csak én epedjek utánad!







ÁLMODJ VELEM


Álom kell? Hát legyen! Álmodom.
Talán ott alszom majd a válladon,
s amíg a pillám mögött álmom pereg
lemosolyognak ránk a kék hegyek.

S mert álmom tiéd, hát veled vagyok.
Szememben újra boldog fény ragyog,
ölelsz, s a két karom visszaölel,
és - lásd! - a csókokat sem hagyjuk el.

Most állj! - mondom - itt tovább nem megyek.
Elég lesz csupán, hogy veled legyek,
és kedvem derül, szívem kitárom.
Légy a kedvesem és boldogságom!

Tudod mit, Kedves? Most álmodj velem!
Ragadjon magával a szerelem,
vad szenvedélyem ismerd meg kicsit,
s tartsd meg magadnak, hogyha boldogít!







ÁLMODTAM VELED


Mint egy gyermek, úgy voltam karodban.
Megcsókoltad finoman a számat,
fölém hajoltál gyengéden, titokban
és megpusziltad a szempillámat.

Leheleted táncot járt hajamban...
szellőként bújócskázott csintalan,
s egy óvatlan, röpke pillanatban
pajkosan megbújt a nyakamban.

Míg egyik karod ölelve tartott itt,
másik magányos vándorként útra kelt,
bejárva testem rejtekútjait,
útján titokzatos zugokra lelt.

Úgy bújtam meg riadtan benned,
mint reszkető holdsugár az éjben,
mit látni alig, mégis elvakít,
ha begyűjti sugarát szemed
ezüstösen, sápadt-fehéren.

Körülvettél biztonságoddal engem,
s nem vágytam már tüzes szenvedélyre,
csak elrejtőzni a világ elől öledben,
csak átkarolni, és szeretni végre.

Érezni, hogy itt vagy... velem lehetsz,
tudni, hogy szeretsz, és a tiéd vagyok,
látni, ahogy szemeddel rám nevetsz
s szemed fényes csillagként rám ragyog.

Öleltél, mint, ki sosem szeretett mást,
reszkető szívvel és szerelmesen...
magadhoz olyan gyengéden karoltál,
míg csókjaiddal lezártad a szemem.

Megbújtam karodba, mint egy gyermek.
Te fölém hajoltál nagy titokban,
s míg csókoltad édesen a számat
én végtelenül boldog voltam.







ÁLMOK KELLENEK


Ne hagyd elveszni, az álmok kellenek!
Küzdöttem én is ellenük sokat,
de álmok nélkül élni nem lehet;
kell hogy csapongjon a vágy, a gondolat!

Lehunyt pillákkal, lásd, veled vagyok.
Nélküled üres lenne minden megint...
az érzés, ami áthat, felragyog,
mint a napfény mely minket melegít.

Úgy szeretnék végre hozzád bújni,
hogy beszívhassam bőröd illatát,
ölelő, óvó karodba besimulni,
s érezni leheleted lágy fuvallatát!

Testedhez testem tapadna akkor,
forró ajkad végre megcsókolna,
s e szépséges, vágyott pillanatkor
szerelmem valóban a tied volna.

Csapongó álmaimban lásd, szeretlek.
Oly jó lenne egyszer úgy felébredni,
hogy karodban fekszem, és ölellek...
s ne kelljen reggel mindent elfeledni!

Csak adni vágyom, elvenni sosem!
Csak szeretni, és nem ellopni mástól...
csak érezni, hogy van még érzelem,
ami megment a dermesztő magánytól.

Ne hagyd az álmokat! Legyenek veled!
Népesüljön be velük minden éjszakád.
mert álmok nélkül élni nem lehet.
Álmodj hát velem! Szép jóéjszakát!


Jó éjszakát szép álmokat.wmv

Link








ÁLOMRA VÁRVA


Gyűrt párnákon, álomra várva fekszem.
Szobámban árnyak úsznak bágyadt estben,
kék, holdfény-szőtte köntösben egyre várlak.
Jöjj, ölelj! Ajkad csókolja szomjas számat!

Ma minden mozdulatlan, béna. Látod?
Csak az éj, s a telihold lehet barátod.
Körém kúszik óvatosan az álom
s megnyitja végre titkos, boldog világom.

Most itt vagy. Kezed lomha madárként reppen.
Hunyt pillám érintésedtől meg-meg rebben,
s míg körém fonod indáit karjaidnak
vágyom, hogy ébren is ölelj, s veled maradjak.










EGYRE FELÉD...


Fordul a föld. Lásd, múlik a nap,
az idő függönye tovalendül.
Míg beoson a rőt alkonyat
csak csend muzsikál és vágy dala pendül.

Nyugtalan lábam jaj, hova fut
míg lassan az este kékbe takar?
Hozzád, feléd visz most minden út.
Testem és lelkem csak téged akar.

Forró ajkamon csók tüze ég.
Mellemben érted feszül az élet.
Közelebb jutok egyre feléd
sietek, míg végre hozzád érek.







ELENGEDNÉLEK


Hunyt pilláid rebbenő foglya a fény.
Mellkasodban még ott zihál az élet
de nincs menekvés, régen nincs remény,
léted folytonos küzdés, szenvedés lett.

A sóhaj már riadt görcsben tör elő
testedből, véresen köpve kiszakad
vonagló jajban visszagörnyedő
melledből minden kipréselt szavad.

Fakó szemedből sorsom visszanéz.
Haláltusádban ölben tartalak.
Vézna a tested, mégis oly nehéz
súlya karomban mindig ott marad.

Hiába mész most, múltunk összeköt.
Ágyadnál a mindenség titkát lesem.
Tehetetlenség feszít, míg itt ülök
és Istent vádolom... kérem... keresem.







FÁJ, HOGY MESSZE VAGY...


Ma fáj, hogy messze vagy.
Úgy lehajtanám öledbe fejem!
Kérném, hogy itt maradj,
míg elcsitul bennem az érzelem.

Megfognám a kezed.
Tenyeremben tartanám ujjaid,
s megsúgnám - csak neked -,
hogy énbennem miféle vágy lakik.

Megcsókolnám a szád.
Szerelmet adni -látod?- szép dolog...
Nincs bennem semmi vád,
mert te ott vagy, amíg én itt vagyok.







FEKÜDJ MELLÉM


Feküdj mellém! Hunyd be a szemed,
hogy amilyen voltam, olyannak lásson!
Engedd meg végre, hogy szeresselek,
és ne vesd meg lázas vallomásom!

Ha felém fordulsz vágyón, szeretve,
kezem félszegen, lágyan megérint,
belecsókolok a tenyeredbe,
s ajkamat vad tűz perzseli megint.

Mohó nyelvem bőröd selymét kutatja,
érzem az ízed, a tested illatát...
magamhoz vonlak egy szép pillanatra,
s minden sejtemet izzó vágy járja át.

Feküdj mellém, de nyisd ki a szemed!
Fogadj el ilyennek, amilyen vagyok!
Add át magad a nagy élvezetnek,
Amit tiszta szívvel csak neked adok!







FOGD A KEZEM


Ma egyedül vagyok, Arra vágynék,
hogy mellém ülj és fogd a kezem.
Csendes lennék, könnyű, mint az árnyék,
Csak itt ringatnálak a szívemen.

Karjaimat ölelésre tárnám,
és meghallgatnám a szívedet.
Némán lesném, hogy béke száll rám,
Megédesítve az életet.

Homlokunkat összesimítva
lelkünk derűben mártózna még,
míg vágyott érintésedtől sírva
átölelne végtelen mindenség.

Egyedül vagyok és arra vágyok,
Hogy ülj mellém, és fogd a kezem.
Ez lenne a legszentebb ajándék,
mit ma megadhatna a szerelem.







FOHÁSZ


Uram segíts! Most olyan nehéz élnem!
Alig maradt erőm tovább remélnem...
ha felkelek reggel, mégis hálát adok,
hogy új nap vár, és munkába indulok.

Uram adj erőt, hogy maradjon hitem,
nehézségeimet leküzdenem,
családomnak lehessek támasza,
bajban segítsége, búban vigasza!

Uram engedd, hogy elcsendesedjek,
félelmeimet ne szítsa a világ,
templomod csendjében megpihenjek,
S lelkemben nyíljon új reményvirág!










GYERTYÁT GYÚJTOK


Bársonypuhán átölel az este.
Sírkertekben ezernyi gyertya ég
lángujjaival az égre festve
kedves halottak kósza emlékét.

Parányi lángjuk tánca elvakít,
árnyékok írnak titkokat közénk,
s édes-bús emlékhálót felszakít
a bánatpók, majd újat fon körénk...

Dús virágillat tölti be tüdőm,
az emlékezés szent virágai...
borús álmainkat messze űzőn
tündökölnek színpompás szirmai.

Egy-egy gyertyát gyújtok mindenkiért
akiket a sors már távolra vitt,
de apám sírhantján leteszem még
nézd, kedvenc hófehér virágait.

Titkon szívemre csendes béke száll
amint sírjánál lehajtom fejem.
Nem ragadta el végleg a halál,
hisz bennem él, mig ráemlékezem.





HALHATATLANSÁGUNK


Mondd, álmaimban mért kísértesz?
Szédítő szavakkal mit ígérhetsz?
Óvj, ölelj, - ejtsen rabul a vágyad,
s én megnyitom előtted lenge ruhámat...

Vágyak férkőztek éjjelembe,
s pőrén, öleléseddel befedve,
sikoltozós gyönyörökre vágyom
ringó, szerelmes nyoszolyádon.

Vállaidon könyököl az élet.
Puttonyában csalóka remények:
múlt, jelen s jövő együtt kucorog,
mint éjszakában hunyorgó csillagok.

Ott incselkednek hiábavaló álmok,
s együtt megélt léha boldogságok.
Borulj fölém, mint bársony sötét,
s legyek neked én hívó messzeség!

Légy hegycsúcs, s én lágy völgyed leszek!
Légy folyó, és partjaid közt elveszek.
Légy Nap, és Holdad leszek én,
hogy világítsak létünk bús éjjelén.

Érintésed legyen esti fuvalom,
amely tétován játszik ágyékomon,
míg én számodra legyek förgeteg,
minek tüzében tested megremeg.

Légy életem! Értelme napjaimnak!
Leszek halálod, hogy veled maradjak,
tiéd legyek még ott is, akkor is,
ha köröttünk már minden más hamis.

Szívedbe, testedbe titkon rejtezek.
Légy lelkem, s én szintúgy lelked leszek!
Beléd olvadok, hogy egyek legyünk...
így válik halhatatlanná az életünk.







HA ÖLELSZ...


Csak lágy szavakkal szólok, szépen,
mikor mézlő csókjaidat kérem;
csak simogatlak, lesve, hogy éled
öledben tüze a szenvedélynek,
s életre kelnek régmúlt remények,
ha ölelsz...

Csak lelkem szárnyal egyre feljebb
extázisunkban élve a mennyet,
s csókokban égő szerelmednek
amíg szent hullámai elfednek
testem karodban alélva reszket,
ha ölelsz...

Csak szívem dobban hevesebben;
lázas örömtől repesve rebben,
mind vágyóbban, mind édesebben,
hogy érted szomjas, remegő testem
láva-öledben elcsendesedjen,
ha ölelsz...







HA SZERETNÉL


Mióta írtál, mindig veled vagyok
Mosolygós arcod a képröl rám nevet,
Álmomban ajkadra lágy csókot lopok
és szemem őrzi meleg tekinteted.

Mióta irtál, ébren is álmodom
Tenyeremben fognám drága kezed ...
ha szeretnél ... mindig újra gondolom,
mint viszonoznám forrón a szerelmed.

Ha szeretnél ... szívem lázasan dobog ...
karomba vennélek, mint csöpp gyermeket,
úgy ölelnélek, hogy légy nagyon boldog,
ha hagynád, hogy igazán szeresselek.







HOGY MONDJAM EL?


Hogy mondjam el, hogy vágyam mit jelent?
Megsúgnám, de vallani félek,
mert nem érzem még szerelmedet,
csak balgán, makacsul remélek.

Hogy mondjam el, hogy szeretni akarlak,
oly tisztán, miként az angyalok?
Álmomban olyan gyakran karollak...
és annyira jó, hogy veled vagyok!

Hogy mondjam el, hogy senki másban
még mindet együtt nem találtam:
vonzó embert, társat a magányban,
s barátot, akire mindig vártam...

Hogy mondjam el, hisz nincsenek szavak
megsúgni, ami itt bent úgy éget.
Nézz rám, kedves! Szemeim vallanak:
elárulják, mint szeretlek téged.







HOLDFÉNYBEN...


A kandi hold szobámba betekint.
Álmos szemével arcomba nevet,
szellő kezével lágyan meglegyint,
s fakó ezüstre festi az eget.

Kék-ezüst árny oson ablakomba
csendben, puhán, párnámra szenderül...
s hallani vélem, hogy nagy titokban
szusszanásod az ágyamra terül.

Álmomban ébren - ébren álmodón
lépteid halk neszére rezzenek,
s játszi fényekkel újból elalvón
köröttem érzem ölelő kezed.







JÚNIUSI DÉLUTÁN


Tölgyek élénkzöld szoknyája alól
fehérlő bodzavirág kandikál.
Fölöttük ezernyi madár dalol,
lent tücsök zenél, és pille száll.

Illattól terhesen párás a lég.
Árnyak kúsznak a zsenge füvön,
csak a dombháton aranylik még
a napsugár, míg lassan elköszön.

Az elfoszló fény hajamra hajol.
Fák alatt zöld könnyeket sír a Nap,
s harmattól ázva titkon, valahol
néhány sugara mellettem marad.

A surlófényben lágyak a színek.
Vén, mohos sziklán tarka gyík szalad.
Zöld szörnyekként kuporognak a hegyek
bíborba hajló alkonyi ég alatt.







KARMÁM A SZÓ...


Karmám a szó: adni és kapni egyaránt.
Megsúgom halkan füledbe, hogy mi bánt,
vagy mi boldogítja létezésemet.

A hang leírott szóként élveteg;
csak kimondva remeg ajkamon...
Érted? No, lásd! Szód én hallgatom.

Figyelj te is, hogy mindent jól megérts,
és úgy szólj majd, hogy én megértselek!

Megnyílok ím, s a vad képzelet
és fájdalmas tapasztalás felett
úrrá lesz a szó. Minő hatalom!

Értem: várni kell, kimondanom,
türelmet, békét találni benne,
s általa. Mondd, szavamban hiszel-e?

Ma én beszélek - jaj, hallasz-e te?
Most csend karol, old béna békesség...

Bírod-e lelkem húrját pengetni még?
Lelkünk süketen dalolja az érzések
halálban-fogant balladáit.

A szó hol sújt, hol titokban ámít.
Sugárzó lényed enyémmel perel.

A néma, vétken-fogant érzés nem felel...
már csak vakon, üresen ásít,
s rejt régmúlt bűnökben letisztult
szívünkbe igaz vallomást itt.

Karmám a szó: kapni és adni egyaránt.
Had gördüljenek élő mondatok!

Kiéhezett, szomjazó gyermek vagyok,
s csüggök a szón, mi nyelvedről pereg:
apasztja búmat, szítja szenvedélyemet.

Most szólok, hogy megértsük egymást,
te, én, és az elárvult emberek.







KARODBAN RINGATÓZOM...


Árad a zene... karodban ringatózom.
Régmúlt emlékeim törnek elő:
érzések, amikbe most beburkolózom,
a jelen így lesz elviselhető...

Átölelsz, égő szád az ajkamra siklik...
Fogunk összekoccan, - csókunk őrjítő.
Borostás állad szúr, de belém nyilallik
a vágy, - s te kívánsz. Milyen szédítő!

Szemed nem bírálgat... velem megelégszel.
Melletted újra vonzó nő vagyok,
s nem tudom megköszönni néked elégszer,
mit tőled kapok, s neked adhatok.

Kezedről mellemre tüzes szikrák hullnak.
Forró testeddel bőröm égeted.
Egymásnak feszülő testünkben a múltnak
feltörő vágyát megosztom veled.

Melegség és vágy... nekem te ezt jelented.
Csókolj, és közben hunyd le a szemed!
Vagy ne is... nézz csak rám! Így azt sem felejted:
öledben ringva én vagyok veled...

Hangom megbicsaklik, eláll lélegzetem
örömem veled oly határtalan...
Újra s, mindig újra jó lesz veled lennem,
megölellek bármikor boldogan.







KELLENEK AZ ÁLMOK!


Ne hagyd elveszni, az álmok kellenek!
Küzdöttem én is ellenük sokat,
de álmok nélkül élni nem lehet;
kell hogy csapongjon a vágy, a gondolat!

Lehunyt pillákkal, lásd, veled vagyok.
Nélküled üres lenne minden megint...
az érzés, ami áthat, felragyog,
mint a napfény mely minket melegít.

Úgy szeretnék végre hozzád bújni,
hogy beszívhassam bőröd illatát,
ölelő, óvó karodba besimulni,
s érezni leheleted lágy fuvallatát!

Testedhez testem tapadna akkor,
forró ajkad végre megcsókolna,
s e szépséges, vágyott pillanatkor
szerelmem valóban a tied volna.

Csapongó álmaimban lásd, szeretlek.
Oly jó lenne egyszer úgy felébredni,
hogy karodban fekszem, és ölellek...
s ne kelljen reggel mindent elfeledni!

Csak adni vágyom, elvenni sosem!
Csak szeretni, és nem ellopni mástól...
csak érezni, hogy van még érzelem,
ami megment a dermesztő magánytól.

Ne hagyd az álmokat! Legyenek veled!
Népesüljön be velük minden éjszakád.
mert álmok nélkül élni nem lehet.
Álmodj hát velem! Szép jó éjszakát!







KÖDÖS HAJNAL ...


Harmatban mosakodik a reggel.
Bús ködben üldögélnek a házak,
míg csapzott csicsergő verebekkel
a fakó fellegek tovaszállnak.

Lassacskán kiles ködfátyla mögül
s elmosolyodik sápadtan a Nap,
megpaskolja a felhőket körül,
mint duzzadt, vízterhes vánkosokat.

Az ázott földek vízpáráját nézve
az arany napkorong kékségbe merül,
prüszkölve szökken aztán az égre,
s ragyogó fényhúrokon hegedül.

Ködpászmák tűnnek sugara nyomán.
Hőségtől reszket a reggeli lég.
Elmereng a nyár édes dallamán,
s dúdolva ingatja fényes fejét.

Harmattól csillanó bogár repül
és megül egy reszkető levélen...
talán bágyadt álomba szenderül,
s csak álmában száll a messzeségben.







KÖNNYEK!


Ma sírtam álmomban. Reggelre csupa könny volt a párnám.

Újra találkoztunk. Ott vártál, ahol a múltkor
Megláttalak, odaszaladtam és megöleltelek.
Amikor magadhoz szorítottál, ismét rám tört a mindent elsöprő vágy.
Megpusziltál, én pedig megsimogattam az arcodat
és a szemedbe néztem.
Nem tudom attól-e, amit benne láttam,
de hirtelen elfutotta szememet a könny,
elszorult a torkom, és kitört belőlem a zokogás.
Csak álltam hozzád bújva, és a válladon sírtam,
mint valami kétségbeesett kölyök,
míg elapadtak a könnyeim, és megkönnyebbülten felsóhajtottam.
Talán csak az utóbbi idők feszültsége tört fel belőlem.

Aztán fák között sétáltunk és beszélgettünk.
Megálltál, szembe fordultál velem,
s miközben tovább meséltél,
a kezeidet becsúsztattad oldalt a ruhám hasítékán.
Az a ruha volt rajtam, amiben először láttál.
A derekam táján, bőrömön játszottak forró, puha kezeid.
Elakadt a lélegzetem,
olyan jóleső és izgató érzés volt,
és én szerettem volna, ha följebb csúsztatod,
és a mellemre helyezed a tenyered.
Ettől rémesen zavarba jöttem.
Inkább távolabb léptem, hogy kibújjak az ölelésedből.
Nagyon vágytam az érintésedre, de nem akartam, hogy észrevedd,
megérezd rajtam a vágyat.
Féltem, hogy csupán sajnálatból tennéd, bármit is teszel...

Később sárguló lombú erdő tisztásán feküdtem a fűben.
Az őszi nap melegen simogatott.
Mellém heveredtél.
Egy ideig néztük a tovasodródó felhőket,
a milliónyi zöld-arany, fénynyalábokkal játszadozó,
integető levélkét..
azután már csak a szemedet láttam.
Ahogy fölém hajoltál, és rám néztél,
valódi vágyat véltem benne felfedezni...

Cirógatni kezdtél a szakálladdal,
hosszan megcsókoltál, miközben leloptad rólam a ruhát.
Pár pillanat, és mezítelenül feküdtünk egymás karjaiban.
Simogattalak.
Élveztem a bőröd tapintását, illatát, azt,
hogy mindenemmel hozzád simulhatok.
Gyönyörködtem benned,
míg te nevetős szemekkel mosolyogtál vissza rám.
Elfogadtál olyannak, amilyen vagyok.
Becézgettük, szeretgettük egymást.
Nem sietősen, hanem kiélvezve minden pillanatot...
Ajkaimmal lágyan megpusziltam a homlokod,
orrod, szád, nyakad, mellkasod,
majd végigsimítottam a gerincedet,
míg végül tested minden intim zugával,
részletével ismeretséget kötöttem.
Örömöd boldogsággal töltött el.
Ekkor belém hatoltál, és én magamba fogadtalak.
Megszűnt számomra a világ, köröttünk minden más semmivé lett.
Csak téged láttalak, éreztelek, akartalak.
Rezdüléseid visszhangot vetettek bennem.
Ritmikus mozgásunk felgyorsult,
szívem a torkomban dübörögve kalimpált,
lélegzetem elfúlt a gyönyör hullámaitól.
Végre valóban velem voltál!
Az volt benne a legcsodálatosabb,
hogy az egészet mély, őszinte szeretet hatotta át.

Szememből ismét könnyek peregtek: a boldogság könnyei...


Könnyek: Harcos Katalin vers - Elmondja Ujvári Zsuzsanna Luca

Link








LÁNG LESZEK...


Láng leszek, látod? Neked lobogok.
Tüzem felhevít, fényem rád ragyog.
Imbolygó, bíborló, csodát váró,
Szertelen, szerelmes táncot járó.

Láng leszek, önmagát elemésztő,
Lobogó lázában érted égő.
Nézd, fényem világol a sötétben,
rád kacag komor éj sűrűjében.

Láng vagyok, lelkedben tüzet gyújtó,
Éledő tüzedhez odabújó.
Körülölellek melegemmel,
Betakargatlak szerelemmel.







MA SZÓLTÁL HOZZÁM...


Ma szóltál hozzám, s kisütött a Nap.
Kupolát borított a kék ég fölém,
s a kopár, jeges, téli fák alatt
szavad lágy tavaszt varázsolt körém.

Már a múlté hosszú hallgatásod.
Nem adsz teret lázas érzelemnek...
de veled lennem akad újra száz ok,
s célt adsz ismét sivár életemnek.

Hiányzom hát? Vágyad megérintett.
Benned mindig önmagam meglátom.
Varázstükörként lásd, kivetíted,
s felém sugárzod saját világom.

Egy pillanatra megállt az élet.
Csak szívem dobbanása zakatolt,
s az egész világ újra enyém lett,
míg lelked lelkemhez közel hajolt.

Ma szóltál hozzám, s a Nap kisütött.
Tündöklő, kéklő ég borult fölém,
s a sziporkázó hóbuckák között
szavad lágy tavaszt varázsolt körém.







MÁJUSI SZÉL


Májusi szél cibálja a fákat.
A vetések rég esőre várnak,
s a kék ég didergőn felragyog.

Rajta fehér vattapamacsok,
kusza felhőcskék kergetőznek...
szél űzi, hajtja egyre őket,
s nyomukban a hegyekre
fázósan integetve
fáradtan a lombokon
sötétlő árnyék oson.

Most megáll pihegve,
de nézd, már szalad tova,
ki tudja hova?

Néhol tán napfény is ragyog,
de látod, sosem ott,
ahol én vagyok..







MERT AZT AKAROM!


...és lehet még boldogan élni
akkor is, ha nem vagy velem...
vagy legalább lehet remélni
hogy van cél és van értelem
mikben majd örömem lelem...

...és akkor is élhet a remény,
ha azt hiszem: végleg elhagyott
és magányomban úgy érzem én
az Isten ma rám nem hallgatott,
és kegyelme végleg elfogyott...

...és én mégis élni akarok,
nevetni... és szeretni sokat,
ha hinni ma még nem is tudok
abban, hogy feledve álmokat
tudok majd szeretni másokat...

... és van élet, és van remény,
mert azt akarom, hogy legyen!
Lesz még ki hordoz a tenyerén,
mint egykor a régi kedvesem,
és lesz majd, ki örül még nekem...
Mert azt akarom!







MÉG


Még számon érzem ajkad melegét,
még bőrömet perzseli forró kezed.
Még nyelvemen élvezem a szád ízét.
Még itt vagy egészen, s én ott vagyok veled.

Még mindig látom szemed sugarát,
hangod fülemben még szerelmes ének.
Még a testemben itt fészkel a vágy...
sóvárgom, hogy ölelj, és ölelnélek.

Még gondolatban lázas csókot adsz,
s már odaadtam önmagam neked.
Még érezlek, vágylak, még velem maradsz.
Már elengednem - félek - nem lehet.







MÉG VÁRLAK...


Minden óra és perc közelebb hoz.
Még várlak. Hiszem, hogy megérkezel.
Talán ehhez a rőt alkonyathoz
te adsz majd színt, amíg beléveszel.

Súgom magamnak: sokat ne várjak,
hiszen enyém volt annyi minden más:
család, gyerekek, munka olyan mód
ahogy teljesüve szinte már csodás...

De a verőfény után is szép lehet
a lenyugvó Nap sugározta pír...
Az alkony még hozhat olyan szépeket,
milyet csak ember elképzelni bír.

Várom hát, hogy mégis megjöjj végre!
Úgy várlak már, miként egy Messiást.
Utolsó ajándékként életemben


elképzelem, hogy végre rám találsz.

Rám nevetsz, szemedben szikrák gyúlnak
amint megérintem az arcodat.
Derűs szívvel magamhoz ölellek,
s közben fülem beissza halk szavad.

Még egyszer szép leszek. Utoljára.
Csak, hogy téged boldoggá tegyelek.
Nem nézek félve éveim sorára,
s hálásan szorítom a két kezed.

Te átölelsz, és én úgy szeretlek,
ahogyan nő már csak akkor szeret,
ha tudja, hogy már nem kap több szerelmet,
mint az utolsót... az egyetlen egyet.

Még várlak... bár alig hiszem már rég,
hogy mégis egyszer majd megérkezel.
Szívemben most is ott lebeg az árnyék,
pedig tudom, hogy bízni, s hinni kell.







MÉLYKÉK ÁLOM...




Már súg az est. Szédítőn álmatag
karjában ringanak ölelésed emlékei...
lelkem gyönyörgyöngyei elborítják ágyamat,
míg titkon a hallgatag éj-mélység mind elnyeli.

Nem is súg, - kacag a bársony sötét
meglelve vad örömét a feltáruló testnek,
amit elém festett, rám szórva csókok örökét,
hogy így, hajoljak föléd, én, rajongó eretnek.

Zeng, dalol a fülledt mélykék álom...
gúzsba kötő csillagágyon vágyat izzadva fel.
Lásd, testem már felel; ring szomjazó nyoszolyámon,
por-lepte lidércbálon kéj táncban olvadna el...







MINT AKI HAZATÉRT


Vendéged voltam tegnap éjjel.
Úgy fogadtál, mint aki hazatért.
Amint beléptem az esti széllel
hajam borzas volt, s a szívem remélt.

Karodba zártál, s hajamba fúrtad
arcod, úgy suttogtad: - Isten hozott! -
S én boldogan feledtem a múltat,
amikor rám senki nem áhított.

Kabátom letéve, kék ruhámban
csinosnak éreztem akkor magam.
Kecses cipőmben szép volt a lábam,
s tudtam: tekinteted végigsuhan,

pásztázza arcom, alakom s bokám
és kedvtelve, jólesőn nézeget.
Úgy tűnt, nem csak te vagy a csodám
de én is egy csoda vagyok neked.

Magadhoz vontál és oly gyöngéden
Kezdtél el ruhámból kibontani


hogy a ránk boruló téli éjben
csak sóhajod lehetett hallani.

Kibukkant a vállam, s te csókoltad
máris, öleltél ahogy senki még -
derekamat szorosan karoltad,
míg fölénk borult a csillagos ég.

Öleltél tüzesen, szenvedéllyel
és én vágyón boldoggá tettelek
Megtöltötted az éjt új mesékkel
s én őszinte szívvel szerettelek.

Vendéged voltam tegnap éjjel
s úgy fogadtál, mint aki hazatért
Soha semmi mással ez nem ér fel
Bármit odaadnék az álomért.







MINTHA


Mintha tavaszban bujkáló szelek
cirógatnának az enyhe télben.
Mintha ringatnának ölelő kezek,
érezlek magam mellett az éjben.

Mintha szívem minden dobbanása
rólad dalolna, drága szentem!
Mintha sosem lelnék más társra,
érted égek lángoló szerelemben.

Mintha mindig mellettem lennél
amikor hívón neked szólnék.
Mintha nyíltan, szabadon szeretnél,
és mintha én is csak tied volnék.

Mintha veled rónám az utam,
mintha karod csak engem karolna.
Mintha asszonyod lennék, s te uram.
Mintha másként sosem lett volna.







MIT MONDANÁL


Mit mondanál,
ha most kezedbe tenném két kezem,
tekintetemből sütne az érzelem,
s csókra várón lehunynám a szemem?

Mit mondanál,
ha fejem a válladon nyugodna,
vagy ajkam kis pilleként csapongva
csókolna, és szerelmet susogna?

Mit mondanál,
ha éreznéd testemben a vágyat,
ami érintésed nyomán támad,
s tűzként ereimben szerteárad?

Mit mondanál,
ha szám szerelmesen súgná neved,
ha kitárnám feléd a szívemet,
s átadnám legféltettebb kincsemet?

Mondd, mit mondanál?







MI VOLNA NÉLKÜLED...


Mi volna hangod nélkül ez a csend?
Csak némaság, és üresség hona...
de így, hogy szavad még fülemben cseng,
a csendnek is van titkos dallama.

Mi lenne nélküled magányos álmom?
Csak rezzenetlen néma holdsugár...
de így, hogy itt vagy nekem a világon,
álmom szenvedélyes, ajkam csókra vár.

Milyen lehetne akkor a jelen,
ha vágyat nem oltottál volna belém?
Nem lenne remény, sem szerelem...
s nem lopnék kalandot életedbe én.

Játsszunk hát kedved szerint, ÉLETET!
Vígat, és kacagástól hangosat!
Játsszunk vágyat és titkos szerelmet...
mindennél szebbet, mindig boldogat!







MONDD MÉG!

Szerelmes szonett


Mondd, Kedvesem, hogy szépnek látsz!
Kiáltsd százszor, mondd ezerszer,
vagy súgd fülembe, hogy rám vágysz...
súgd, legalább most az egyszer!

Mondd, hogy lelked szavamtól ébred,
verseim benned visszhangot vetnek,
s hogy, szerelmem hű vendéged
mélységes mélyén szívednek...

Mondd még, mert könny áztatja arcomat,
mondd Kedvesem, mondd, hogy szeretsz!
Mondd még, hogy halljam hangodat!

Mondd még, hogy szívem betöltse szavad,
mondd Kedvesem, mondd, hogy szeretsz!
Mondd még, amíg szavad marad.







MONDD, SZABAD-E?


Mondd, szabad-e álmodni, ha fáj,
hogy színes álom csak, amit szeretnék?
Ha bármint fáj, megértenem muszáj,
hogy többre vágyom, mint amit tehetnék...

Mondd, szabad-e engedni a vágyat
beférkőzni mélyen a szívembe,
ha eszem tudja, hogy nem is várhat
majd változást, akármit szeretne?

Mondd, szabadna-e megszeretni téged,
érezve és tudva: mást szeretsz,
és álmodni gyönyörű meséket,
amiket te meg úgysem tehetsz?

Mondd, szabad-e így, verseket írva
kergetni ily csalfa ábrándokat,
s éjjel, arcom a párnámba fúrva
zokogva irigyelni másokat?







NEM TUDOM...


Nem tudom mi ez... talán még szerelem...
vagy csak a vágyam incselkedik velem?
de tudva, hogy nem adsz már semmit nekem
betölti mégis lényed az életem.

Nem tudom meddig tart, hogy csak rád vágyok,
bár nem kellenek kegyes hazugságok
értve, hogy rád már rég hiába várok
álmomban mégis csak érted kiáltok.

Nem tudom még miért kínlódom érted
amikor szerelmem soha sem kérted,
játékod voltam csak, csöppnyi igézet,
de soha nem életre szóló végzet.

Nem tudom mi... de jó, hogy megadatott.
Feledhetetlenné tette a napot,
és úgy hatja át a mát és holnapot,
hogy tudom: vissza már te sem hozhatod,
szépsége mégis örökre megfogott.







NÉZD, VELED LESZEK...


Nap leszek, sugárzó reggeleken.
Vörösben játszó mesés csoda.
Ott leszek minden napkezdeten,
s leszek estéid bíboralkonya.

Langy eső leszek nyári délután.
Simogatom borongós homlokod,
mosdatlak tikkasztó hőség után,
aszályban, lásd, enyhülést hozok.

Mezőkön fű leszek lábaid alatt,
lágyan bársonyos, simogató.
Kacagón csiklandozom a talpadat.
Ágyad leszek: selymes, nyugtató.

Bódító, virágos réted leszek.
Szakálladba búvik az illatom...
Derűm sugárzón marad veled.
Heverj le! Átölel szerető karom.

Zöld lombok halk susogása leszek,
cirógatlak, mint az esti szél.
Smaragdcsillogással körülveszlek,
s tóként, csobogó vizem mesél.

Ezüstös holdként dúdolok neked
altatót, mélykék, bársonyos égen.
Ágyadba osonok, levetkezek...
s tündérként ölellek bűvös éjjen.







NÉZZ LE RÁM, URAM!


Márványon kongó lépteim
elhalnak a kupola alatt...
körülállnak az évszázados,
időtlenségről suttogó falak.
Nézz le rám, Uram!

Magamba fordulok megint.
Erények és bűnök közt kutatva
gondolok a múltra, a jelenre,
s arra a távoli napra,
amikor magadhoz ölelsz.

Hiszem, teremtő istenség vagy,
s hatalmad van jó és rossz felett,
de mindennél jobban bízom
megbocsátó szeretetedet.
Nézz el rám, Uram!

Már arcomat évek szántják,
kerülöm a bűnt, a rosszat,
de az ember esendő olykor,
s az élet néha botlást is hozhat.
Ölelj mégis magadhoz!

A bazilika némasága
belsőmben új zsoltárt fakaszt,
itt rám vetül léted bizonysága,
szétárad a hit, és a malaszt,
kegyelmedet érzem, Uram.

Már tudom, csoda, hogy élek,
s mekkora ajándékot adtál,
amikor szerető család körében
születtem, éltem, s velem maradtál,
ha érdemtelen voltam is.

Adtál családot, gyermeket,
barátságot és szerelmet,
készséget örömre, jóra,
ráébredni az örökkévalóra,
hitre, megújuló reményre.

Visszatalálni utadra könnyű,
ha szívünkben újra ott a béke,
ha él bennünk még megbocsátás
benned lelünk régi-új menedékre.
Nézz le rám, Uram!

Nézz el rám, és ölelj magadhoz,
mert megtért a tékozló leány.
Áraszd reám kegyelmedet!
Hitem újra él, és a magány
nem ér el, mert Te szeretsz.







NINCS JÖVŐ NÉLKÜLED...


Még csókod tüze izzik ajkamon,
nyelvemen ízed édes emlék,
bőröd bársonyát ujjamban hordom,
minden percben karodban lennék ...
de hol van a meghitt menedék?

Ölemben vágy lávasága ébred,
éhezem tested vad ostromát ...
míg a jelen más vágyait éled


én még őrzöm múltunk illatát,
s álmaimon arcod villan át ...

Még mosolyod ragyogása ébreszt,
szívemben szikrákat gyújt tüzed,
minden álmom örökkön tied lesz,
és e titkos,drága szédület;
mert nincs jelen,s jövő nélküled ...







NINCS SEMMIM...


Nincs semmim, mégis gazdag vagyok
mert enyém a végtelen, kék színű ég,
amelyből két szemed rám mosolyog,
felidézve a tiszta tenger színét.

Enyém a napfény is , mely rám ragyog,
sugárkezével forrón átölel
bearanyozva minden új napot,
hisz minden nap új reménnyel jön el.

Enyém a Hold, mely lopva rám nevet
álmokat hozó sápadt éjeken,
amikor halkan suttogom neved,
s karodban ringatsz álomréteken







NYÚLJ ÁT A SEMMIN!


Első idegenséged rég elfoszlott,
találkozásunk béna percei
tovatűntek.
Valamikor rést vájtál csendemen
és utat törtél a dermedtségben
felém.
Napfényt hoztál, s álmos
telemben
rád nyitottam vágyaim tavaszát,
hogy láss, érezz, ismerj, szeress
meg!

Fogd hát a kezem, és kísérj a
táncba!
Esti szélben hajladoznak
kívánságaid,
s felém úsznak az időben.
Megérkeztél.
Köss ki nálam, és nézd, mit
adhatok:
feléd nyújtom fájdalmak
koszorúját,
az édes kínt, hogy
elveszíthetlek...
add át te is nekem, mi lelkedig
hatol!

Nyúlj át a semmin, hogy
megérints!
Hajolj homlokom hűs
domborulatához,
tüzes arcod simítsd arcom pírja
fölé!

Ősz hajad ezüst-selyemre vált,
arcod ezernyi ránca víg
mosolyra.
Fáradt vállad támaszom ma már,
s ha bot kísér, szememben táncba
hív
és elringat lépted, mert szeretlek.







OTTHONRA LELTEM... ÉDES ERDÉLY SZÍVÉBEN


Otthonra leltem fenn a Hargitán,
hol fenyők ölében zeng az ősi ének,
szópatakokban fürdik az igazság
s a tiszta lelkű székelyek regélnek.

Szilaj szél tépázza a tájat,
eső dúlja a földet szabadon...
hol Nap cirógat égőn, feleselve,
vagy az áldást a nyakamba kapom.

Mégis... e tájban szív dobog. Az élet
évezredes itt. - Ma béke, s oltalom.
Hősök, tudósok szelleme, s művészet
leng át szívünkbe a Kárpátokon.

Nyelvünk kincseit szórja száz szivárvány,
ízes szavakba szökkenve, szüntelen
a szellem kiszabadulni vágyván,
s röpít, tanítva táncol, szertelen.

Nem töri derékba e büszke népet,
a székely nemzetet semmi hatalom.
Űzött magyarnak itt van menedéke,
hol legősibb kultúránk az etalon.

Tavak vízében mosdik szenvedélyünk.
Szikla szorosból száll szabad madár
a székely kőre, ahol intő jelképül
a megváltó Krisztus fakó keresztje áll.

Szent föld ez! Világok pusztulása
nem gyűrheti le itt a lelkeket.
Ezernyi jajunk szertefoszlott mára,
s a megtört múlt, ím, tovább lebeg.

Dobog a Föld szíve, s ha könnyek árját
tova sodorja sok hegyi patak,
lombok susogják el az éji áldást,
s a szirtek óvón fölénk hajlanak.

Isten lenéz Székelyföldre akkor;
arcán megértés, hála, szeretet,
mert látva-látja múltunk, s a jelen kort,
e sebzett világú, árva nemzetet.

Otthonra leltem fenn a Hargitán,
hol fenyők ölében zeng az ősi ének,
szópatakokban fürdik az igazság
s a tiszta lelkű székelyek regélnek.







ÖLELJ MAGADHOZ


Ha hallod sóhajom, és a vágyam érzed
vond két karod körém!
Ha szemem szép szemed mélyébe réved
hajolj megint fölém,
s ölelj magadhoz!

Mi az, mi mágnesként vonz feléd örökké?
Mit sem ér életem,
ha egyszer vágyad kialszik, és közönnyé
sápad az érzelem.
Ölelj magadhoz!

Ajándék vagy Te... csoda, mi megigézett...
őrjítő szerelem...
Bőrömet tűzként égeti érintésed.
Maradj soká velem,
s ölelj magadhoz!

Ölelj, míg velem itt lehetsz, - s vagyok neked!
Csak ez jutott nekünk...
Bűnünkre feloldozásért esdek, s veled
bocsánatot nyerünk.
Ölelj magadhoz!







ÖRÖKKÉ TIÉD ...


Úgy éltem eddig, mint fényben az árnyék.
Bezárkóztam magányom sűrűjébe.
Úgy, mintha ezután sose vágynék
ki a nyüzsgő életbe, fel a fénybe.

Aztán egy fénysugár belém hatolt:
rám találtál, s én magamra leltem.
Újult lélekkel, mint aki sose'volt
magányos, most élek, lásd, önfeledten.

Figyelmed lámpásként fényt hozott,
éjembe szavad reményt és életet...
S míg lelkemben nemrég még csend honolt,
ma szertelen ontanám rád kincsemet.

Kiáltanám a világba titkomat:
szívem a szívedbe társra lelt!
Idő nem bírhat le, sem fájó gondolat,
hisz szerelmem örök, s a sorsunk, ím betelt!







ÖRÖKRE ELMÚLT...


Magamban merengek a múltról.
Már minden emlékem megszakadt.
Csak töredékek élnek magunkról,
s néhány szomorú pillanat.
Könnyes szemekkel nézlek búsan.
Hová tűnt ezernyi régi álmunk?
Eltűnt reményünk, s már a múltban
elhamvadt amire régen vágytunk...







50 ÉV....


50 év elmúlt. Fél évszázad!
Átéltem borút és derűt,
lelkem hol apadt, hol megáradt,
kóstoltam édest, s kererűt.

Voltam én kisdobos egykor,
s titokban templomba jártam,
áldoztam alkonyatkor,
de megváltásra sosem vártam.

Hittem jóban, szépben, szerelemben,
könnyek közt szültem két gyermeket...
most szeretlek téged önfeledten,
s a magányom osztom meg veled.

Az évek súlya már néha nyom.
Feledném a száguldó időt!


Veled szép lehet még alkonyom,
bár estém sosem lesz már délelőtt.

Két férj, két szerelem, két gyerek....
bár sorsom kovácsa magam vagyok,
hogy jól tettem így? Kételkedek.
Tán jobb, ha múltamról hallgatok.

Szégyellnem persze nincs mit,
de büszkélkednem se sok!
Mérlegre téve létem éveit
itt ásítanak szürke hétköznapok.

Ha távozom, nyomot alig hagyok.
Lányaim, és pár kusza vers talán...
Mint tengerparton a homok,
elsimulnak a hullámok után.







PIRULÓ ALKONY...


Rózsaszín felhők az alkonyi égen...
a lenyugvó Nap még kinyújtja kezét,
megcirógatja a bodrokat szépen,
rózsapírt hintve köztük szerteszét.

Könnyű szárnyain röppen az este
lengeruhájú tündérkeként,
az enyhe tavaszban szerelemre lesve
ránk ragyogtatja csillagszemét.

Piruló alkony, szép tündelányka...
az ezüst Hold szerelmére vár,
de csak távolról vágyón csodálja,
elillan, ha tűnik a napsugár.







RÓLAD ÁLMODOM...


Tarka álompille szállt szememre,
s hozzád repített könnyű szárnyain.
Úgy vártam erre a bűvöletre!
Lásd, elragadnak forró vágyaim...

Míg szemeimet lehunyom
mosolygós arcod rám nevet,
hívsz, szólongatsz lágy hangodon,
s kitárod felém két kezed.

Hogy ölelhess, indulok feléd.
Simítják ujjaim az arcod.
Ruháinkat dobálnánk szerte-szét...
kérned sem kéne... csak akarnod.

Boldogan vetném karodba magam,
hogy csodás örömet adjak neked.
Szádra tapasztanám izzó ajkam,
és bearanyoznám az életed.

Bőrömön érzem simító kezed,
lázas csókod a gyönyörig emel...
ajkaimmal becézném mindened,
ha szerelmem és mindenem leszel.










SZERELEMRE VÁGYOM!


Már a múlté régi üdeségem...
szemem fénye is megfakul lassan,
de a remény még nem hal meg bennem
csak a legutolsó pillanatban.

Szívem újra szerelemre vágyik,
testem tüzes, izzó szenvedélyre...


Szeretni szeretnék mindhalálig,
pedig fel kéne tán adnom végre!

Tán az tudna oly nagyon kívánni,
aki ismerte az ifjúságom...
aki tudna hinni bennem, s várni,
hogy az álmát én valóra váltom.







A SZERETET KOLDUSASSZONYA


Elfordulnak, lásd, az emberek,
míg én, utak nincstelen vándora,
kitárt szívemmel kéregetek,
mint a szeretet koldusasszonya...

Két szemem szomjas pillantása
esdekleőn fúródik szemedbe,
kezem félszegen feléd tárva
kérőn kulcsolódna a kezedre.

Benned támaszt keres két karom,
szemem tiszta bíztatást, új álmot.
Könnyű botom te légy utamon,
s leszek tiéd én, - ha úgy kívánod.

Vágytam szabad szelet, szökellőt,
de nem várt más, csak sötét alagút,
mert roskadozó lépteim előtt
bezártak minden hívogató kaput.

Ha mégis vetettek alamizsnát
utána kaptam két kezemmel,
elhittem rögtön, hogy az, amit lát
a szem, felér a szerelemmel.

Szétszaggattak karmos tövisek,
megtépázott minden bőszült faág.
Kigúnyoltak, lásd, a többiek...
csak kezedben volt békeolajág.

Mint kisemmizett, kósza vándor
szeretetet koldultam egyre,
de nem volt oly menedék más, hol
enyhet adnának bús szívemre.

Megismernek már az emberek;
vagyok utak nincstelen vándora,
kitárt szívemmel kéregetek
én, a szeretet koldusasszonya...







SZIVÁRVÁNY ALATT...


Hullámzó búzában szél bóklászik.
Érett kalásza esőtől ázik,
s a szemetelő nagy cseppek között
fölé kettős szivárvány költözött.

Két ív feszül a sötétlő égen.
Elöl - nézd! - tisztul is már fehéren,
de mögöttük feketék a hegyek,
s rajtuk torlódnak dühös fellegek.

A szélben ring a gabonatábla.
Kalászát zúgó vihar tépázza...
fázón kapkodja ezernyi fejét,
rémülten tekintgetve szerteszét.

Majd egy fuvallat mind elsodorja
a sötét felhőt, - hisz ez a dolga -,
s kiül a mennyboltra újra a Nap.
Nyakába szép szivárványsálat rak.

A tündöklő, színes látomástól
reménység árad a napsugárból,
s végre minden ismét helyére kerül,
és a Nyár uralkodik, egyedül...







TALÁN...


Susogó csendű selymes sötétben
valami feldereng a messzeségben.
Talán csak szemed kékségét látom...
ragyogó fénye süt át a homályon.
Talán reményem ragyog fel szépen
álmom bódító kék tengerében.
Talán csak álmom andalít újra...
szeretsz talán már fölém borulva.
Talán kényeztetsz szerelmes szókkal
incselkedőkkel, kedves-bohókkal,
talán csókolsz majd, perzselő csókkal,
s talán felszakad bennem egy sóhaj.
Talán megosztom veled világom
amit könnyebbé tehet az álom.
Talán velem vagy ezen az éjen
susogó csendű, selymes sötétben...







TÉRIDŐ


Feszül a tér idővel ölelkezve
és kibomlik szirma a jelennek,
megfogott pillanat éled, és közte
álmaink valóvá elevenednek.

Színeket habzsol a borzas ecset,
kuszán szánkázik a vásznon körbe,
életet gyújt, más világot keres,
bekíváncsiskodik a jövőbe.

Amikor a mester képeket fest,
megkomponálja a teret, és bezár
síkba szorít, új dimenziót talál.

Képzőművésznek lenni nemes,
örökös harcban gomolygó végzet,
alkotás lázában teremtő élet.







TÚL A KÜSZÖBÖN


Nem az egyedüllét, nem a csend zavar,
csak a szó, érintés, öröm hiányzik.
Kell, amitől meghal a közöny
ha a lét bennünk újra kivirágzik!
Csak ennyi: látszik, átlépsz a küszöbön.

Ránk dermedő mosolyok puszta fénye
már nem oldhatja fel életünk telét.
Ölelés kell, megélve; hamar
izzásunk lobbantsa lángra, szerte-szét
szórva száz reményt - mi tűzvihart kavar.

Nem magányomban ásít most az ágyam
- ölelnek gyakran gyönyörterhes álmok.
Lásd, most fénnyé váltan köszönöm,
hogy benned élő csodákra találok.
Csak arra várok: lépj át a küszöbön!







ÚGY HIÁNYZOL...


Álom suhan ... csapong a gondolat.
Hiába űzöm, nem hagy nyugodni,
és hogy nehezítse a dolgomat
nem enged soha elandalodni...

Emlékek, álmok... és a vágyaim
uralják még lelkem és a testem.
Hiába, - tudod - pajzán álmaim
sóvár, színes csapdájába estem.

Megtestesült benned a gyönyör,
szerelem, boldogság, igézet...
kéjsóvár vágyam úgy meggyötör...
te lettél számomra a végzet.

Szeretni vágylak és úgy hiányzol
akár halott, kiszáradt folyónak
partjai közül a hűvös habok
mikben víg halacskák játszadoznak.

Érezni vágylak, kívánlak egyre
csókolni és ölelni szüntelen...
és érintésed boldoggá tenne...
csak lennél megint újra itt velem!







ÚGY SZERESS...


Nézz rám, Kedves! Szemed csak rám nevessen!
Úgy nevess, hogy bánat-köntösöm levessem!
Úgy, mintha búmat örökre elvehetnéd...

Add a szád, kérlek! A csókjaidra vágyom.
Úgy csókolj, hogy lélegzetem is elálljon!
Úgy, mintha ezt soha többé nem tehetnéd...

Nyújtsd a kezed! Ölelj szorosan magadhoz!
Úgy ölelj, hogy felrepíts a csillagokhoz!
Úgy, mintha többé karodba nem vehetnél...

Érints meg! Perzselje bőrömet a kezed!
Úgy szeress most, ahogy szeretni csak lehet!
Úgy, mintha senki mást soha nem szeretnél...







VALAKI HIÁNYZIK..


A szívem fölött elsuhant egy árnyék;
Valaki hiányzik, valami fáj még;
valószerűtlen, zord messzeségben
valakit várnék,
de el sosem érem.

Valaki alszik; álmatlan álmot.
Nem ismeri még a csodás világot,
amit a szívem nekem teremtett
s álompermettel dúsan telehintett

Valaki moccan; álmodik mégis?
Talán mellette ott vagyok én is?
Karjába bújnék, ölelni vágyom,
de távol van tőle az én világom;

Valaki néha nagyokat sóhajt;
valamit suttog; valakit óhajt.
Megszeretgetném,
hogyha tehetném,
hogy boldog legyen,
csak azt szeretném.

Valaki itt van; álmodom álmát;
én már meglestem az ő világát.
Titkon velem van megint az éjben,
s ajkam a csókját ízlené éppen.

Valaki mégis karjába kapna
egy titokzatos, szép pillanatra.
Valakit hívok,
valakit vágyok;
kísértenek most
szerelmes álmok.

Valaki elment,
de visszavárom.
Nélküle üres az én világom.
Valamit titkon megsúgok csendben:
boldogok lennénk szép szerelemben.







VÁDLÓ SZEMEK


Árnyéklakók kiáltásait hallom,
hajléktalanokét, akik vágyják a fényt,
a napos oldal nekik távoli álom,
mit a vacogó ébredés szaggat szét.

Koszlott aluljárókban ólálkodnak,
osonnak félve falak mentén,
némán kínálják nyűtt újságjukat,
s feladtak már rég minden reményt.

Nem emlékeznek, milyen a másik oldal,
szemükből rettegő, konok állat
néz vissza könyörtelen vádakkal,
már nem élnek ők, csak vegetálnak.







VÁGY MARADSZ...


Nézd! A lopakodó szürkületben
néhány karcsú árnyék összerezzen,
s apró fénygömbök szerterajzanak
lámpák sárgaszín fényköre alatt.

Magához húz fájó emléked megint...
bár szemed másfelé, messzire tekint.
Kezed selyme nem engem simogat,
mint langyos szél, új hantú sírokat.

Nekem csak egyet adsz: bús lelked bánatát
míg leheleted cirógatja más nyakát...
mégis a vágy itt, lelkemben őgyeleg,
s barátságod csal szemembe könnyeket.

Lásd, ringóléptű kedvesed vagyok...
álmomban szemed vágyón rám ragyog.
Sóhajt az este... karodba vennél?
Tudom, hogy akkor tényleg szeretnél..

Kacsint a reggel lágy napsugáron,
s csókod elillan, mint boldogságom.
Tudom, nem lehetsz soha velem...
vágy maradsz, csupán... nem szerelem







VÁRLAK


Ha lélegzem, sóhajod bennem száll
ha mozdulok, veled mozdul karom
ha dúdolok, énbennem dalolsz már
ha alszom, álmom veled álmodom
ha szólítsz, válaszom szívedben szól
ha kérsz, megadom, mielőtt kéred
ha hívnál, ott volnék, tudod te jól
hogy vágyad legyek, napod és éjed.
Ha vársz, s az idő áll vigasztalan
mindig ott lennék ahol te várnál
és míg várlak, a múló napokkal
végül mindig énhozzám találnál...








VIDÁM NYÁRI ESTE


Narancsvörösen kelleti magát
kacéran riszálva a napkorong.
Magára húzza lassan bíborát,
hegyek ormán kacagva kódorog.

Pajkosan csiklandoz az esti szél.
Párás csókot csen lopva fülemre,
éji titkokról, csókokról regél,
s csábít őszinte, szép hevületre.

Rózsás-habos felhőfátylát kapja
és felölti díszruháját az est.
Arcát kuncogva kezébe takarja,
s a kelő holdnak bohócarcot fest.







VIGASZTALÓ...


Bánatommal hozzád szaladtam.
Kitártad felém a két karod,
magadhoz vontál gyengéd-szorosan,
súgva fülembe kedvest, biztatót.

Sós könnyeimet lecsókoltad.
Úgy figyeltél, mint aki megért...
remegő vállam átkaroltad,
s én oly hálás voltam mindezért.

Meghallgattad, hogy mi a bánatom.
Csendben átöleltél, figyelmesen.
Zokoghattam hatalmas válladon,
míg pusziltad könnyáztatta szemem.

Csak meghallgattál, és rám figyeltél...
Hagytad, hogy kisírjam jól magam.
Odaadón, gyöngéden szerettél,
s én elszenderültem rajtad boldogan.







VISSZAVÁRLAK...


A percek lustán peregnek,
vánszorgó vénség az idő.
Érzékeim tán szenderegnek,
de türelmetlenségem egyre nő.

Lépj ki a homályból végre
a boldogító napütésre!

Két napja már, hogy elmentél...
vagy csak két napja láttalak?
Oly jó nekem, hogy rám leltél!
Azt hiszem, régen vártalak.

Engedd, hogy csókoljam a szádat!
Annyira vágyom utánad!

Szárnyaló vágy repít feléd.
Talán te nem is akarod,
mégis leteszem most eléd
az érzést, amit adhatok.

Ősz fejedet hajtsd ölembe, Kedves!
Szorítsd az arcod a térdeimhez!

Napokba telik, míg elérlek...
hiányod máris rémítő.
Verselek, írok és remélek,
így lesz tán elviselhető.

Ölelj magadhoz! A tested égjen
Szent, olthatatlan szenvedélyben !







VISSZAVÁRUNK


Szívem alatt lüktet egy élet.
Érzem, hogy moccan, születni készül.
Talán nemsokára karodba kéred,
s öledben tartod szent menedékül.

Apró kis arcát majd szépnek látod,
vonásaiban magadra ismersz.
Hárman alkotunk majd egy családot.
Ha végre eljössz, tudom, hogy így lesz.

Várlak. Várunk. Hagyd el a múltad!
Építsünk új és boldog jövőt!
Szeretőt, dolgosat, reménybe borultat,
s közösen, együtt neveljük fel ŐT!

Múlnak a napok. Hiányod éget.
Csak közös jövőnk és kisbabánk bíztat.
Tudod, hogy mennyire szeretlek téged.
Várom, hogy megjöjj. Én hazahívlak...







VOLNÉK A TÁRSAD...


Volnék faág, hogyha levél lennél,
ringatnálak, s te vígan libegnél.
Lennék napfény, hogyha felhő volnál,
meleg fényemben szellőn lovagolnál.

Volnék kedvesed, ki hűséges lenne,
ölelnélek úgy, hogy boldoggá tenne.
Volnék a társad, ha magányos lennél,
s szeretnélek, ha nem is szeretnél








 
 
0 komment , kategória:  Harcos Katalin   
Címkék: bekíváncsiskodik, türelmetlenségem, legcsodálatosabb, megkönnyebbülten, legkiemelkedőbb, varázstükörként, megtörténhetnek, legfájdalmasabb, gyönyörgyöngyei, fénynyalábokkal, bármelyikünkkel, feledhetetlenné, könyvesboltokba, megszeretgetném, végigsimítottam, hajléktalanokét, szivárványsálat, biztonságoddal, szerterajzanak, elcsendesedjen, megbocsátásért, szenvedélyemet, visszagörnyedő, elcsendesedjek, koldusasszonya, szertefoszlott, gondoskodásért, incselkedőkkel, szétszaggattak, elveszíthetlek, elszenderültem, képzőművésznek, felsóhajtottam, narancsvörösen, domborulatához, beszélgettünk, érintésedet sosem, szívem ritmusát, rettegés bennem, nedves puszit, kedvenc mesém, vízesés boldogan, szerelmemre nincsen, tőled kapott, boldogságra vágyó, gazdag életet, pillám mögött, világ elől, tiéd vagyok, álmok kellenek, napfény mely, tied volna, Harcos Katalin, HARCOS KATALIN VERSEI, Bánkúti Miklós-díj, Kilencek Élő Magyar Írók, Költők Nemzetközi Körének, AHOGY ÁTÖLELSZ, ÖLELJ ÁT, ARCOMRA MOSOLYT CSAL AZ ÁLOM, ASSZONYI FOHÁSZ, ÁLDOTT LÉGY, ÁLMOD LENNÉK, ÁLMODJ VELEM, ÁLMODTAM VELED, ÁLMOK KELLENEK, ÁLOMRA VÁRVA, EGYRE FELÉD, HOGY MESSZE VAGY, FEKÜDJ MELLÉM, FOGD KEZEM, GYERTYÁT GYÚJTOK, Légy Nap, HOGY MONDJAM EL, JÚNIUSI DÉLUTÁN, KARMÁM SZÓ, KARODBAN RINGATÓZOM, KELLENEK AZ ÁLMOK, KÖDÖS HAJNAL, Elmondja Ujvári Zsuzsanna Luca, LÁNG LESZEK, SZÓLTÁL HOZZÁM, MÁJUSI SZÉL, MERT AZT AKAROM, MÉLYKÉK ÁLOM, MINT AKI HAZATÉRT, VOLNA NÉLKÜLED, MONDD MÉG, VELED LESZEK, NÉZZ LE RÁM, NINCS JÖVŐ NÉLKÜLED, NINCS SEMMIM, NYÚLJ ÁT SEMMIN, OTTHONRA LELTEM, ÉDES ERDÉLY SZÍVÉBEN, ÖLELJ MAGADHOZ, ÖRÖKKÉ TIÉD, ÖRÖKRE ELMÚLT, PIRULÓ ALKONY, RÓLAD ÁLMODOM, SZERELEMRE VÁGYOM, SZERETET KOLDUSASSZONYA, SZIVÁRVÁNY ALATT, VALAKI HIÁNYZIK, VÁDLÓ SZEMEK, VÁGY MARADSZ, VIDÁM NYÁRI ESTE, VOLNÉK TÁRSAD…,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
05.25. 14:42 EP-választás - Toroczkai: a Mi Hazánk Mozgalom alapjaiban változtatná meg a...
05.25. 14:42 Folyamatosan bővül a brit Konzervatív Párt vezetői posztjáért indulók névso...
05.25. 14:42 NOE: egyedülálló Európában a nagycsaládos anyák szja-mentessége
05.25. 14:22 Latorcai: képesnek kell lennünk továbbra is magyarként élni
05.25. 14:12 EP-választás - Volt, amikor egy mandátumhoz 115 ezer szavazat is elég volt
05.25. 14:02 Médianéző Központ: a Fidesz sokkal jobban mozgósít a Facebookon, mint az el...
05.25. 13:32 Monacói Nagydíj - Leclerc volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen
05.25. 13:22 Potápi: mindenki vegyen részt a vasárnapi választáson és segítsen a közös E...
05.25. 13:22 EP-választás - Általában tizennyolc évesen lehet jelöltté válni
05.25. 13:21 Novák: a kormány intézkedései a gyermekeket állítják a középpontba
Tudjátok ?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
Káros az alkohol ? Ha igen akkor mennyire ?
Kívánhatok kellemes ünnepeket?
Szerintetek lesznek jó karácsonyi filmek a TV-ben?
még több kérdés
Blog Címkék
Kellemes délutánt  Ne félj, ne aggódj!  Tavaszi kép  Sexy nő  Kellemes keddet  Ani barátnőmtől a facebookon  Kislány almát eszik  Sexy nő  Útravaló – 2019. május 2...  Jó reggelt kedves làtogat...  Ma imádkoztam érted, és tudom,...  Lélekben imádni  Feliratok a kutyás házak kapuj...  Nő telefonnal  Szép csokor  Isten  Facebookon kaptam  Ani barátnőmtől a facebookon  Ne félj, ne aggódj!  A természet képekben  Esküvői dekoráció  Szèp estét kedves látogat...  Boldog szép napokat  Régi üveges szekrény  Jó éjszakát  Kellemes délutáni időtöltést  Influenza ellen - természetese...  Tavaszi kép  Fehér virágok  Szép napot  Posertube  Facebookon kaptam  A hónap aranyköpései  Kislány kutyákkal  Gyöngyvirág csokor  Facebookon kaptam  Virágos szép napot , hetet  Png virág  Koszorús lányok  Bizalom első helyen  Szép napot  A javak az Úréi  Szép csokor virág - egy szüle...  A természet képekben  A sötétség, a világosság hiány...  Gyermeki álom.... A gyermek,h...  Szép napot  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Koszorús lányok  Posertube  Liliomok  Nem szereti az iskolát  "A legrosszabb börtön a bezárt...  Esküvői dekoráció  Fehér virágok  Facebookon kaptam  Deșteaptă-te, române - Ro...  Útravaló – 2019. május 2...  Nefelejcs  Kellemes hétvégét  Virágos szép napot , hetet  Kislány kutyákkal  A javak az Úréi  Facebookon kaptam  Koszorús lányok  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Kellemes hétvégét  Szèp napot kívánok  Ani barátnőmtől a facebookon  Az utcánkban sok volt a gyerek...  Koszorús lányok  Rajnith bíboros: Sri Lankán me...  Szüleim  Istenimádat  Nyereséghez veszteség kell  Gyöngyvirág csokor  Kellemes teázást  Élvezd az életet! Minden csepp...  Az első emberpár  Feltámadás  Facebookon kaptam  Influenza ellen - természetese...  A feltámadott Krisztus  Facebookon kaptam  Boldog Gyermeknapot!  Fantázia kép  Facebookon kaptam  Igazságban imádni  Tavaszi kép  Szabó Lőrinc: Ima a gyermekeké...  Útravaló – 2019. május 2...  Gyermeknapra  Facebookon kaptam  Versenyen kívül  Gyermeknapra. Így lesz jövőnk...  Rajnith bíboros: Sri Lankán me...  Isten Igéje világosság  Kellemes délutánt 
Bejegyzés Címkék
érintésedet sosem, szívem ritmusát, rettegés bennem, nedves puszit, kedvenc mesém, vízesés boldogan, szerelmemre nincsen, tőled kapott, boldogságra vágyó, gazdag életet, pillám mögött, világ elől, tiéd vagyok, álmok kellenek, napfény mely, tied volna, dermesztő magánytól, telihold lehet, este kékbe, mindenség titkát, tested illatát, szép pillanatra, nagy élvezetnek, legszentebb ajándék, égre festve, emlékezés szent, kandi hold, ágyamra terül, zsenge füvön, dombháton aranylik, elfoszló fény, surlófényben lágyak, hang leírott, elárvult emberek, ajkamra siklik, fakó fellegek, felhőket körül, ázott földek, arany napkorong, nyár édes, reszkető levélen, mindent elsöprő, szemedbe néztem, válladon sírtam, utóbbi idők, kezeidet becsúsztattad, ruhám hasítékán, derekam táján, mellemre helyezed, ideig néztük, tovasodródó felhőket, milliónyi zöld-arany, szemedet láttam, bőröd tapintását, torkomban dübörögve, gyönyör hullámaitól, volt benne, egészet mély, boldogság könnyei, múlté hosszú, pillanatra megállt, egész világ, sziporkázó hóbuckák, régi kedvesem, szád ízét, verőfény után, egyetlen egyet, hallgatag éj-mélység, bársony sötét, feltáruló testnek, fülledt mélykék, esti széllel, szívem remélt, csoda vagyok, ránk boruló, enyhe télben, válladon nyugodna, párnámba fúrva, vágyam incselkedik, esti szél, kupola alatt&#8230, távoli napra, ember esendő, élet néha, bazilika némasága, tékozló leány, meghitt menedék, tiszta tenger, édes kínt, tiszta lelkű, földet szabadon, nyakamba kapom, szellem kiszabadulni, székely nemzetet, székely kőre, megváltó Krisztus, megtört múlt, szirtek óvón, jelen kort, vágyam érzed, nyüzsgő életbe, , ,
2019.04 2019. Május 2019.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 11 db bejegyzés
e év: 123 db bejegyzés
Összes: 3817 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 278
  • e Hét: 976
  • e Hónap: 22893
  • e Év: 177012
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.