|
2019-06-13 22:15:09, csütörtök
|
| |
| |
EGYSZER MINDENKINEK NYÍLNAK A VIRÁGOK... 
Egyszer mindenkinek nyílnak virágok!
Egyszer mindenütt ébrednek új álmok! 
Egyszer neked is kinyílnak a virágok!
Egyszer majd neked is 
teljesül az álmod!
Ady Endre: DAL A RÓZSÁRÓL 
A szép leány a búcsúzáskor
Egy rózsát tűzött fel nekem.
Piros volt lágyan feslő szirma,
Jelképed, égő szerelem!
Könnyű csókot lehelt reája
S mint álomkép már messze szálla
S én fájó szívvel, könnyes szemmel
Sokáig néztem még utána.
Elhervadt már a rózsabimbó,
Amit a szép leány adott.
Hervadtan őrzöm, hisz' a múltból
A sors csupán ennyit hagyott...
Pedig a lányka könnyű csókját 
Könnyeim már régen lemosták,
De most tudom, hogy ez csók volt
Sejtelmes, végső "Isten hozzád!"
A szép leány a rózsabimbót
Most más legénynek tépi le,
Most más legényért dobog, lángol
Szerelmes, forró, kis szíve:
Más csókolja kicsiny - kacsóját,
De megőrzöm a hervadt rózsát:
Én kaptam annak a kislánynak
Legelső, tiszta, szűzi csókját!
Guilleume Apollinaire: VIRÁGSZÜRET
Kedves, virágokat szedni jöttünk a kertbe,
Tudod, mennyi virág, hány tearózsa, mely
Hajad díszíti, hány szerelmes rózsa kelyhe
Pusztul nyaranta el?
Szél támad, szárukat vadul tépi-cibálja.
A rózsák szirma az utak sarába hull.
Ó kedves, szedd le mind, hisz álmaink virága
Holnapra megfakul.
És tedd vázába mind: az ajtókat bezárjuk,
S gyászolva holt napunk, bágyadt-kegyetlenül
Nézzük majd kínjukat, míg szerelmi haláluk
Lassan beteljesül.
Szép önzőm, lám, a kert kopár, díszét leszedték.
Elszállt a pilleraj, más virágok után,
S ezután a szomorú kertbe éjjeli lepkék
Látogatnak csupán.
S profán szobánk ölén a sok virág kiszenved.
Rózsáink szirmukat elejtik csendesen.
Ó sírj!...Minden virág, amely elhervad, egy-egy
Elhaló szerelem!
/Ford.: Rónay György/
Baranyi Ferenc: SÁRGA RÓZSA
Rózsa, rózsa, sárga rózsa,
nap szinének hordozója,
úgy virulsz a pusztán folyvást,
mint sóhajok közt mosolygás.
Sóhajokból kél a szél is, 
mely letép s kórók közé visz,
egyszál rózsa ennyi szélben
addig sem marad egészben,
szél a szirmod szerteszórja
rózsa, rózsa, sárga rózsa.
Bartalis János: HAJH, RÓZSAFA
Hajh, rózsafa.
Kis kertembe hova nőttél?
Hova nőttél? Hova lettél?
Hajh, rózsafa.
Hajh, rózsafa.
Be bús virág nőt az ágon.
Elszáradtál tövis-ágyon.
Hajh, rózsafa.
Hajh, rózsafa.
Nagyra nőttél, illatoztál.
Legényeknek szemet szúrtál.
Hajh, rózsafa.
Hajh, rózsafa.
Letört ágod hova hajtod?
Síró ágod hova hajtod?
Hajh, rózsafa.
Blake, William: A BETEG RÓZSA
Beteg virág vagyok:
láthatatlan féreg
éji vihar szárnyán
egy szirmomra tévedt;
Ágyat vetett bennem,
szép kármin ölemben,
s most sötét szerelme
titkon megöl engem.
Ford.: Képes Géza
William Blake: CSEND A ZAJ KORÁBAN - (Az ártatlanság jövendölései c. vers)
Egy homokszemben lásd meg a világot,
egy vadvirágban a fénylő eget,
egy órában az örökkévalóságot,
s tartsd a tenyeredben a végtelent
William Blake: ÉN KEDVES RÓZSAFÁM
Virág, felém ágaskodóban,
Május-szépe kínálta magát:
"Van egy kedves rózsafám", szóltam
S nem kellett a drága virág.
Akkor kedves Fácskámhoz mentem:
Őrzöm napon, éjjelen is:
De a féltékeny elfordult menten,
S gyönyörűm ma csupán a tövis.
Gergely Ágnes fordítása
Bojtorján - Drosztmér István: HÓVIRÁG
Dalszöveg
Elmúlt régen a nyár és jöttek az esők
Lehullt a lomb és sárgállott a föld
Az erdő kopár, süvít az őszi szél
Nem sokára megérkezik a tél
A csupasz fák alatt alszik egy virág
Míg változik felette a világ
És egy napon esni kezd a hó
Fehér párnája lágyan csillogó
Kis virág, csak aludj csendesen
Várd ki, míg a tél elpihen
S, ha az olvadó hó elűzi álmodat
Bújj elő és nyisd ki szirmodat
Mikor megroskad a hó, s olvadni kezd
Minden árok hólevet ereszt
Téli terhük lerázzák a fák
S rád köszön a nyíló hóvirág
Kis virág, csak aludj csendesen
Várd ki, míg a tél elpihen
S, ha az olvadó hó elűzi álmodat
Bújj elő és nyisd ki szirmodat
Bojtorján - Videó
Link
Valerij Brjuszov: KOSZORÚ EGY SÍRRA
Én nem vittem sírodra rózsát.
Nyugszol a sűrű hó alatt,
s nem voltam nálad, idegen szem
gyászom nem gáncsolhatta, látod,
még csak nem is sirattalak.
Mit számít ez, mikor szivemben
a nyugtalan gyönyör halott.
Hisz kínzó éjeimben áldott
arcod visszfénye meg se rezzen,
tisztán őrizlek, tudhatod.
Növekszik bennem a halálod,
az emlék újul szüntelen.
A jeges éji gyötrelemben
kivánlak, hívlak, felkiáltok,
s elcsitulok: itt vagy velem.
Hát mit tegyek? E fagyban éljek?
Magtalan gyászban, nélküled?
Vagy éljek termőn, teljesebben,
új lángok, lázak, szenvedélyek
bontsák ki bennem fényüket?
Én nem vittem sirodra rózsát,
ím, engesztelésül fogadd
virágaim legkedvesebbjét.
Mindenemet sirodra tettem,
mindent, mi vágy, mindent, mi emlék,
a könnyet, mit nem sírtam el még,
s az eljövendő csókokat.
(Tóth Judit fordítása)
Robert Burns: EGY SZÁZSZORSZÉPHEZ
melyet a költő 1786 áprilisában kiszántott
Te kicsike piros virágszál,
bizony, rossz órában fakadtál,
hogy így ekém alá jutottál,
s kitéptelek:
most már hiába gyógyítgatnám
kis testedet.
Mitől most szárad meghajolt,
jaj, nem a hű pacsirta volt,
szép hajnali látogatód,
ki felfelé
lendült rólad, úgy csattogott
a nap felé.
Hogy fútt, harapott a hideg szél,
be zord is volt, amikor születtél,
s te mily vidáman tekingettél
ide-oda,
védte törékeny száradat még
a földanya.
Bezzeg, a büszke díszvirágok
fában, falban védőt találnak!
Neked nem jutott se rög se támasz,
se kődarab,
ott nősz a tarlón, meg se látnak,
olyan magad.
Be igénytelen öltözéked!
Szirmaiddal a napot nézed,
csak tartod szelíd fejecskédet,
és úgy figyelsz:
lám, most az ekevas kitépett,
sárban heversz.
E vég vár az ártatlan lányra,
az árva, falusi virágra,
ki tört szívvel marad magára,
ha rászedik,
aztán veti a sors a sárba,
mint téged itt.
A költőt is ez a vég várja:
zúg életének óceánja,
fülel a bölcs tanok szavára,
s nem jegyzi meg,
aztán orkán, hab sújt reája,
és elsüllyed.
E vég a szenvedőnek vége,
kit megrokkant kínja, reménye,
s eljut a romlás peremére,
ártatlanul,
aztán nem vágyik, csak az égbe,
s a mélybe hull.
Ki könnyet ontasz e virágra,
rád is e vég vár nemsokára,
a Pusztulás ekevasára
kerülsz hamar:
aztán rád omlik a barázda
és eltakar.
/Ford.:Szabó Magda/
Csokonai Vitéz Mihály: EGY ELEVEN RÓZSÁHOZ
Nincs tavasszal, nincs se nyáron,
Mint te, olyan rózsaszál:
Még nagyobb díszt nyerne Sáron,
Csak te ott virítanál.
Rózsaszínnel játszadoznak
Két virító arcaid,
Rózsamézzel harmatoznak
Csókra termett ajkaid.
Látta kellemid Citére,
Látta és irigykedett,
Hogy pirosló lába-vére
Képeden büszkélkedett.
Hófehér tekintetednek
hajnalán nyílásba jött 
Rózsaszálacskák fehérednek
Tiszta téjhabok között.
Szűz mellyed fehér ölére
Ők is úgy mosolyognak,
Mint mikor rózsák tövére
Gyöngyvirágot raktanak. -
Rózsa vagy te, rózsa lészel,
Rózsa még a selymed is:
Jaj, de bezzeg kínra tészel,
Hogyha van tövisked is.
Rózsa, engedd, hadd heverjek
Éltető bokrodba már,
S édes árnyékodba nyerjek
Fészket én, rideg madár.
Csukás István: VIRÁGMONDÓKA
Hérics,
hunyor,
iringó,
tavasz vizén elringó,
szellőt űző sarkantyú,
hó-ködmönön karmantyú,
sárga, kék, zöld villanás:
évszakok szemaforjele,
moccanatlan utazás.
Könnyű égnek nekivág,
éren át és réten át,
száll a bürökgémorr, sőt,
hasítja a levegőt,
lentről nézi őt:
lándzsás útifű,
borzas turbolya,
folyondárszulák,
s a bús májmoha.
Repül, de hova?
Repül, de hova?
Hömpölygő zöld folyamon,
málló talajon,
hasal a nyár ingó békatutajon.
Földi tömjén füstje száll,
csavarodik,
kavarodik,
mintha volna illatos szakáll.
Totyog,
lépked,
ide kipp,
oda kopp,
fehér libatopp.
Erdő mélyén szimatol
nehézszagú gólyaorr,
tudatáig nem hatol:
rajta kívül senki sincs
se közel, se távol,
hiába is szimatol.
Üröm,
pimpó,
rókasás,
kellemetlen útitárs,
üröm: keserű,
pimpó: tikkasztó,
rókasás: kezet-lábat elvágó.
Kapaszkodik pap palástba,
nadrágszárba,
szamár gubanc bundájába,
villog sárgán, rémesen,
a vajszínű ördögszem.
Bár nincs neki diplomája,
mégis nagy a tudománya,
ha itt fáj és ha ott fáj,
meggyógyít a varjúháj.
Lélegzik a tüdőfű,
közben mereng ő,
lélegzéshez legjobb a
hegyilevegő!
Kígyószisz felsziszeg:
ó gegek, ó vizek!
Kornistárnics recseg-ropog:
hol vannak a bombardonok?
Hallgat mélyen, mint a kuka
macskafarkú veronika.
Bokormélyi remete,
szól a pemete:
elsüllyed az új ladik,
ha nincs feneke!
Monilia,
imola,
a nap
estbe
fordula.
Vizenyős félelem,
őszi oroszlánfog,
megretten a nyúlárnyék,
didereg, vacog.
Az ég szürke lesz,
bizony szürke lesz,
s fehér lesz majd a rét.
Esengjünk erősen
újabb tavaszért.
Devecseri Gábor: EPERVIRÁG
Mintha kis mécsesek
világítanának,
úgy néz fényes szeme
száz epervirágnak.
Szem tekint a szemre,
gyermek az eperre,
farkasszemet néznek,
azután egyszerre
kitör a nevetés
gyerekből, virágból,
a száz epervirág
harmattal világol.
Az epervirágnak
friss harmat a hangja,
azzal szól, ha szárnyas
dalodat meghallja.
A tavaszi kertben
együtt énekeltek,
eper a gyermeknek,
gyermek az epernek,
együtt a friss kertnek,
örömnek, békének,
örömötök őre
legyen ez az ének.
Goethe: TALÁLT KINCS
Jártam az erdőt,
csak így magam,
könnyű bolyongás
vitt céltalan.
Egy kis virág nyílt
az útfelen,
mint csillag égett,
mint drága szem.
Már nyúltam érte,
de suttogott:
Ha leszakítasz, 
elhervadok!
Erre tövestől
kivettem őt,
virulj kertemben
házam előtt!
Ott jól beástam
gyökereit:
egész bokor már
és úgy virít!
Ford.: Szabó Lőrinc
Gyökössy Endre: VIRÁGOK VIRÁGA
Virágok virága,
Akácfa virága,
Nekem mindig kedves,
Nekem mindig drága.
Borulj friss-fehéren
Az egész világra!
Szórd be illatoddal!
A sok magyar házat,
Honnan az örömet
Elúzte a bánat,
Hol már a tűrésben
Fáradt az alázat.
Nevesd tele hittel
Szomorú szívünket,
Hadd érezzük újra,
Hogy az élet lüktet...
S boldog magyarokká
Gyógyíts meg bennünket!
HAJLIK A JEGENYE
Hajlik a jegenye, pereg a levele,
Nappalom, éjjelem képeddel van tele.
Napsugár vagy nappal, éjjel édes álom,
Hajnalom, csillagom, gyönyörű virágom, egyetlen virágom.
Hajlik a rózsafa, nyílik a virága,
Hívtalak, kértelek, vártalak hiába.
Ha nem éri harmat, elhervad a rózsa,
Gyere ki galambom, egyetlen egy szóra, egyetlen egy szóra.
Hajlik a jegenye, pereg a levele,
Kertetek aljába csak még egyszer gyere le.
/:Csak annyit szeretnék elmondani néked,
Ne menj el, ne hagyj itt, fáj a szívem érted, jaj meghalok érted.:
HA MAJD EGYSZER AZ UTAMON
Dalszöveg /Magyar nóta/
Ha majd egyszer az utamon nem nyílnak virágok,
Ha már csak az ifjúkori emlékek közt járok.
Megköszönöm az Istennek megnyugvással, szépen,
Azt, hogy legszebb éveimet temelletted éltem.
Ha majd egyszer az ajkamon halkabb lesz az ének.
Alázattal köszönök meg minden jót és szépet.
S ha te akkor megkérdeznél, mit szeretnék kérni?
Azt felelném, de jó lenne újra veled élni!
Heinrich Heine: MINT EGY VIRÁG, OLYAN VAGY
Mint egy virág, olyan vagy,
oly tiszta, szép, szelíd.
Elnézlek, és szívemhez
a bánat közelít.
Kezem véd könyörögve, 
meghallgat tán az ég:
ilyen maradj örökre,
ily kedves, tiszta, szép.
lllyés Gyula: NAPRAFORGÓK
Nap hasonmásai, Nap fiai,
nagy aranypillás napraforgók,
vége bókolni, körbe hajlani!
Lenyakazódtok.
Lényakazódtatok. Még jár a nap.
Fejeteket az őszi fénybe
most rakják száradni: a nagy
Atya elébe.
Nincs több hajlongás, forgás, bókolás.
Mindegyőtök egy nagy meredt szem.
Nézhettek föl már. Nincs vígasztalás.
Nincs felelet sem.
Jószay Magdolna: KÉSŐ ŐSZI HARMÓNIA
Két szürke kő között
késő ősszel szárba szökkent
s kinyílott egy halványlila petúnia...
akkor, mikor már
csak álom a szín, harmónia.
Ki várt rá vajon? Ki tehet róla?
Hisz már virág sincs, se híre-hamva,
csak érett avar,
mit a zord szél kavar
összevissza.
Az élet jelképe lett
két szürke kő között,
kevéssel fagypont fölött
a kimondatlan, biztos vég előtt
egy új élet teremtődött
konok önerőből,
a ritka, gyér napsugár felé
imádkozva magának utat,
leélni azt a keveset,
mi neki még adatott:
az életre - mely pár óra
csupán számára,
mégis - igent mondott.
Jószay Magdolna: NINCSEN RÓZSA...
Töviseket mindig kaptam,
nem éreztem hiányát,
akkor is csak folyton szúrtak,
ha nem láttam a rózsát...
Hogyha rózsát láttam volna,
viselném a tövist is,
de így olyan mártíromság:
forrás nincs, csak kanális.
Egyik tövis másik után,
rossz időben születtem,
nem is vitatéma ez már,
rosszkor vagyok rossz helyen.
Nem kell rózsa, elegem van
apró szúrásaitól,
szenvedek én épp eleget
csúfos gonoszságoktól.
Aztán egyszer megjelentél,
rózsa volt a kezedben,
nekem hoztad, majd' megszólalt,
olyan szép, mint mesében.
"Amióta megláttalak,
illatosabb a mező,
és azóta tövis nélkül
áll a büszke rózsatő."*
* Az idézőjeles utolsó versszak adaptáció József Attila nyomán
József Attila: AMIÓTA...
Amióta megláttalak,
Szebben süt a nap le rám
És azóta százszor szebben
Dalol a kis csalogány.
Csak a piros ajkad néma
S mosoly rajta nem fakad,
Saját magam árnya vagyok,
Hisz csókolnom nem szabad.
Amióta megláttalak,
Illatosabb a mező
És azóta tövis nélkül
Áll a büszke rózsatő.
Csak a lelked lett fagyosabb, 
Csak a szíved lett büszke,
S szerelmemtől lobbant lángra
A kétségb'esés üszke.
Amióta megláttalak,
Örök tavasz ég virul
És azóta kis madarat
Kis leány nem tart rabul.
Csak te tartasz foglyul engem
S csak a szívem csupa seb;
A neveddel ajkaimon
Halok meg! - úgy édesebb.
József Attila - Amióta megláttalak - Videó
Link
József Attila: KERTÉSZ LESZEK
Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.
Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.
Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.
Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.
Juhász Gyula: ERDÉLYI IBOLYÁK
A kolozsvári kikelet szülötte
E pár szál gyöngéd, kora ibolya.
Szűz szirmukon
szelíden eltünődve
A magyar Mona Lisa mosolya.
Erdélyünk szent rögének ibolyái,
A fájó tájról méla üzenet,
Virágnyelven beszéltek, ó parányi,
De drága kincsek, hervadt kedvesek!
Kék szemetekben az erdélyi égnek
Régi derűje integet felém
És sötét szirmotokban érzem én
Az új fájdalmat. Míg vágyódva nézlek
Bús ibolyák, gyötör egy néma vád
És rátok hintem könnyem harmatát!
Kothencz Lajos: KÖSZÖNÖM, HOGY JÖTTÉL SZERELEM
Az Én utamon nem nyílnak virágok,
Az Én egemen egy csillag sem ég.
Már gyűlölöm Én ezt a nagyvilágot,
A képmutató évek szerepét.
Én fényt akarok, csókot és szerelmet,
Hogy mindenüvé jusson napsugár.
Had érezzem Én, hogyha megszeretnek,
Majd elviselem azt is, hogy ha fáj.
Köszönöm, azt, hogy jöttél szerelem,
Ha Te vagy, Én a múltat feledem.
Furcsa most, de az élet már ilyen,
Itt vagy már és ma sem hiszem el.
Te tudod, milyen régen várlak Én,
Utamon végre felcsillant a fény.
Gyönyörű, hogy ha végleg így marad,
Köszönöm, hogy megtaláltalak.
Az élet úton sok-sok állomás van,
A sorsvonatunk meg nem áll velünk.
Így rohanunk lázas ifjúságban,
Az álmok után és tovább megyünk.
És így szalad el mellettünk az élet,
Nincs aki vár, vissza nézni kár.
De nap-nap után egy kérdés még feléled:
Sok régi barát hol van, merre jár?
Köszönöm, azt, hogy jöttél szerelem,
Ha Te vagy, Én a múltat feledem.
Furcsa most, de az élet már ilyen,
Itt vagy már és ma sem hiszem el.
Te tudod, milyen régen várlak Én,
Utamon végre felcsillant a fény.
Gyönyörű, hogy ha végleg így marad,
Köszönöm, hogy megtaláltalak.
Köszönöm, azt, hogy jöttél szerelem,
Ha Te vagy, Én a múltat feledem.
Furcsa most, de az élet már ilyen,
Itt vagy már és ma sem hiszem el.
Te tudod, milyen régen várlak Én,
Utamon végre felcsillant a fény.
Gyönyörű, hogy ha végleg így marad,
Köszönöm, hogy megtaláltalak.
Kothencz Lajos: MONDD, MIÉRT SZERETSZ TE MÁST
Dalszöveg
Emlékeim közt van egy tépett levél,
Levél, melyet nem is küldtem el.
Féltékenység szülte, e bolond szenvedély,
De olvassuk csak el, mit mond a levél...
"Mondd, mért szeretsz te mást,
És én csak téged.
Mért másnak örülsz úgy,
Ahogy én néked?
Ha mellém sodort egyszer már az élet,
Én nem engedlek oly könnyen el.
Mondd, mért adtál reményt
És oly sok álmot,
Ha mástól akarod a boldogságot?
Mondd, mért fogadtad el szerelmes szívem,
És hogyha elfogadtad, most mért dobtad el?
Az első pillanatban megmondhattad volna,
Szólhattál volna, ne kezdjük el.
De te lázba jöttél s lágyan átkarolva,
Hozzám hajolva, hazudtad el:
Hogy nem szeretsz te mást, enyém a szíved,
S lásd, kis búcsúlevél lett az ígéret.
De én ezt a kis levelet most összetépem,
Ha így akartad, hát nekem se fáj."
Kothencz Lali: SÍR A HEGEDŰ A KIS KOCSMÁBAN
Dalszöveg
Szólt a hegedű egy kis kocsmában,
táncolt az asztalon egy lány.
Füstös kocsma mélyén énekeltünk
én és a barna babám.
Volt itt vidám élet,tánc és kacaj
pezsgős vacsorák.
Sajnos vége szakadt elmúlt minden,
mert nincs többé munkám.
Most sír a hegedű a kis kocsmában,
sír a vállamon egy lány.
Füstös kocsma mélyén üldögélünk,
én és a barna babám.
Húzd el cigány prímás a nótmat,
sírjon az a hegedű.
Búcsúzni jöttem én a babámtól,
mert az élet keserű.
Elhagyom az országomat,
külföldre megyek.
Mert a saját országomban,
munkát nem lelek.
Fáj a szívem a babámért,
de itt kell hagynom őt.
Nem merek én házasodni,
ilyen jövő előtt.
Vissza térek hozzád édes rózsám,
egyszer vissza jövök én.
Újra vidám nótát énekelünk,
fent az asztal tetején
Füstös kocsma mélyén nem sír többé ,
a babám és a hegedű.
Boldogságban élünk ketten,
lesz még az ország gyönyörű.
Elhagyom az országomat,
külföldre megyek.
Mert a saját országomba,
munkát nem lelek.
Fáj a szívem a babámért,
de itt kell hagynom őt.
Nem merek én házasodni,
ilyen jövő előtt.
Elhagyom az országomat,
külföldre megyek.
Mert a saját országomban,
munkát nem lelek.
Fáj a szívem a babámért,
de itt kell hagynom őt.
Nem merek én házasodni,
ilyen jövő előtt.
Vissza térek hozzád édes rózsám,
egyszer vissza jövök én.
Újra vidám nótát énekelünk,
fent az asztal tetején
Füstös kocsma mélyén nem sír többé ,
a babám és a hegedű.
Boldogságban élünk ketten,
lesz még az ország gyönyörű.
Boldog ságban élünk együtt,
lesz még az ország gyönyörű.
Kun Magdolna: EGY VIRÁG TÖRTÉNETE
Több volt mindenkinél az a sokat megélt virág,
aki küzdött-küzdött és nem adta meg magát,
pedig annyiszor sújtott rá vihar s nap melege,
hogy lassacskán elfogyott törékeny ereje,
de valami miatt mégis mindig tartotta magát,
talán mert várta azt az igazi nagy csodát,
mikor felfedezik egyszerű, rejtett szépségeit,
amik a többi virágtárstól megkülönböztetik.
Mindig érezte és tudta, ha lelkét megismerik,
elfogadják különcségét, és akként szeretik,
azzal a különösen gyengéd, 
érző virágszívvel,
amivel sem vihar, sem orkánszél nem bírt el.
A virág vakon hitt, és bizalommal vágyta,
hogy két tenyér érintését szirmaiba zárja,
s majdan az a két tenyér lehessen menedékhelye,
mikor a kíméletlen sorscsapás elbánik vele.
Szép májusi nap volt és rátalált egy ember,
lehajolt hozzá könnybe lábadt szemmel,
majd úgy fordította maga felé a szép virág fejét,
hogy az, végre érezhette a puha érintést.
Boldog volt a virág, nagyon-nagyon boldog,
de elgyengült szirma a két tenyérre hullott,
mert oly, de oly sok idő telt el a várakozás alatt,
hogy hervadó lelke rostjaira szakadt.
Majthényi Flóra: SZEGFŰ
Ismét érzem a virág illatát,
Mely kiskertünkben nyílott egykoron.
Ah, nem az már, csak annak rokona,
De az illat még az a szirmokon.
S míg érzem: ismét gondolok reád,
Még most is hallom halk rezgő szavad... 
- Ki hinné el, hogy ilyen kis virág
Egy egész múltat visszaad!
Mátyás Ferenc: VADVIRÁGCSOKOR - Részlet
A vadvirág megterem
úton, mezőn, réteken,
hegyek közt már, aki járt
érezhette illatát,
annyi szín, szag, forma vonz,
ha házadból kiosonsz -
járd be a szabad vadont,
hogy mivel vár, megtudod...
Mátyás Ferenc: Vadvirágcsokor - Teljes vers
Link
Mészáros Ferenc: CSILLAGHARMAT
Az a virág, amely a szívből nyílik
nem hervad el soha,
ahogy a szeretet sem pusztul el,
ha lélek az otthona.
Hiszen a szeretet nem más,
mint a lélekből sarjadt virág:
láthatatlan, és mégis érzed
rejtélyes illatát.
Láthatatlan. Csak akkor látni,
ha szemed mosolyog,
s felragyognak szirmai közt
csillagharmatok.
NYÍLNAK, NYíLNAK A MEZEI VIRÁGOK
Dalszöveg - népdal /Havasi Duo/
Nyílnak, nyílnak a mezei virágok,
Férjhez mennek előttem a szép lányok,
Nem is marad a számomra még egy sem,
Kit a szívem, árva szívem szeressen.
Rég lehullott a levele a fának,
Kis angyalom régen járok utánad,
De mi haszna, ha nem tudsz megszeretni,
Előbb-utóbb el kell téged feledni.
Felednélek, felednélek ezerszer,
De eszembe jutsz énnékem ezerszer,
Be vagy írva a szívembe örökre,
Duna, Tisza sem mosna ki belőle.
Osváth Erzsébet: NYÚJTÓZIK A HÓVIRÁG
Nap kergeti
a telet.
Hancúroznak
friss szelek.
Nyelvecskéjével
a fű
tavaszt kóstol
-Jóízű!
Bimbót bont a
barka már.
A hóvirág?
Ő sem vár.
Hosszú volt a
tél nagyon.
Jót nyújtózik
a napon.
ÖREG AKÁC LOMBJA ALATT NEM NYÍLNAK VIRÁGOK
dalszöveg - Magyar nóta
(Z. Horváth Gyula)
Öreg akác lombja alatt nem nyílnak virágok.
Azért néha egyszer-egyszer alatta megállok.
Hallgatom,hogy mit mesélnek a susogó levelek a szélben.
Valakit még idevárok ugyan úgy mint egyszer nagyon régen.
Öreg akác susogása mint egy csöndes ének.
Elringatja a lelkemet,ha becézget téged.
/:Ifjú korunk nyári estjén ide bújtak,hogyha vihar támad,
De azóta minden elmúlt s őszi eső verdesi a fánkat.:/
Pere János: NYÍLNAK MÁR BUDÁN AZ ORGONAVIRÁGOK
dalszöveg
Nyílnak már Budán az orgonavirágok, pompázón virul a nyár
Boldogan karölve járjuk a világot, szívünk is kinyílik már.
Tavaszi dalt susog a halk budai szél, hogy a rég-felejtett szép szerelem él
Nyílnak már Budán az orgonavirágok,
Örökké imádom én !
Tavaszi szellő, ha éled, fekete felhő elszéled - ránk ragyog a napsugár.
Igazi jókedv, ha támad eloszlik tüstént a bánat - tudom, hogy eljön, búcsúzni kár !
Nyílnak már Budán...
Pósa Lajos: LABDARÓZSA
Labdázik az esti szellő,
Rózsa a labdája,
Szépen szól a fülemile,
Csattog a nótája.
Holdas estén száll az ének
Hegyen-völgyön átal...
Labdázik az esti szellő
A labdarózsával.
Pósa Lajos: NEM MEGYEK ÉN IDEGENBE
Nem megyek én idegenbe,
Mint a fecske, mint a gólya,
Szebb nekem a napraforgós,
Délibábos magyar róna.
Tisza mellett, Duna mellett,
Ez itt az én szülőföldem!
Árvalányhaj szép virágát
Bokrétába itt kötöztem.
Könnyáztatta temetőben
Szomorúfűz csüggő ága
Itt hajlik rá bánatosan
Szeretteim sírhalmára.
Reményik Sándor: BÚZAVIRÁG A MAGYAR HATÁRRÓL
Túl Váradon, a róna kapuján,
Ahol a táj a végtelenbe tágul,
Ahol azóta szomorún aratnak,
S nóta se száll a lányok ajakárul,
Ott termett e kis kék búzavirág,
Onnan hozta egy bujdosó magyar
És hozzátette : Nincsenek csodák.
Magyar s magyar közt öles szakadék :
Nekik - ott túl, maradt egy kis hazájok!
Nekünk itt, semmink, semmink se maradt,
Csak az, hogy néha gondolhatunk rájok.
Egy búzavirág a magyar határról...
És ezt mi mondjuk így : magyar határ!
Kiket az Isten egy néppé teremtett :
Köztünk most véres tilalomfa áll!
Egy búzavirág a magyar határról...
Ott nőtt a véres tilalomfa mellett :
Halálos hűség ős -symboluma :
Aki letépte, annak nagyon kellett.
Aki letépte, nekem hozta el.
Halkan zizegnek száraz szirmai,
Belőlük kalásztenger sóhaját
S szabad szél süvítését hallani.
Halálos hűség symbolumaként
Eltettem - s a szívem fölött hordom :
Hogy itt, az idegenné lett hazában,
Hontalanul is, - magyar sors a sorsom.
Reményik Sándor: CSIPKEBOKOR
Oly közönséges, árva kis bokor,
Körülte gaz nő, állat rátipor,
Ember véresre sebzi magát rajta,
A szitkot, gúnyszót özönével hallja.
Ő mégis rendületlen hittel várja, 
Hogy egyszer égi tüzet fog az ága,
S akkor, mint írva vagyon: a hegyen,
A lángjában az Isten megjelen.
"Körülte gaz nő, ... ő mégis rendületlen hittel várja ..."
Sárközi György: ŐSZIRÓZSA
Szép voltál kinn a kertben
sokszirmú őszirózsa,
földedben megfogózva,
kényesen ringatózva,
büszkén és letöretlen.
Fejed borzongva, fázva
s illattal lebeg, de
színed a szem szerette,
s elmélázott felette,
hogy már az ősz csatáz a
lombszaggató szelekkel,
de te, mint hősi nyáron,
föltartod mindenáron
fejed a gyenge száron,
amíg le nem tör egyszer
egy kéz...S mostan letörve
haldokolsz a pohárban,
fonnyadtan és ziláltan,
mind sápadtabbra váltan
és szárad is már görbe,
mint egy piciny púposnak
gerince és zörögnek,
fakultan pöndörödnek
leveleid s letörnek
egy érintésre, poshadt
és bűzös a pohár víz,
amelyben állsz, a romlás
kikezdett, néma bomlás
pusztít, halk összeomlás
borzong föl koponyádig.
Jaj rózsa, rózsa, rózsa,
ne hullj le még, ne múlj ki,
romjaidból virulj ki,
gyilkos ősz, tavaszulj ki,
halálnak hírhozója!
Sértő Kálmán: ROZMARING
Rozmaring volt édesapám virága,
Nem is tudott mást hagyni fiára.
Én ugyan itt Pesten keveset látok,
Kövér rózsák a divatos virágok.
A rozmaring a kis faluk virága.
Nem virág, de akkor is virága.
Zöld bozontja inog, remeg a szélben,
Legényszívkulcs forró lányok kezében.
Rozmaringot visznek a kis templomba,
Szagolgatják, ráteszik a zsoltárra.
Lakodalomban a legény kalapja
Rozmaringos, pántlika is van rajta.
Elültetik temető avarába,
Megálltszívű rokonoknak sírjára.
A rozmaring nem magyaros, de magyar,
Illatos kis szomorúfűz, növénydal.
Növénysóhaj, növény-ének, imádság,
Szeretik, de még sincs benne vidámság.
Hajlik, mint az öregedő emberek,
Titkát későn értik meg a gyermekek.
Rozmaring volt édesapám virága,
Búval együtt ráhagyta a fiára.
Simai Mihály: ANYÁM CSEVEGŐ KERTJE
Anyám csevegő kertje
köszön rám reggelente...
Szól a sárga peremizs:
- Kérlek, törődj velem is!
Gyúl a piros tulipán:
- Mint a szívem, légy vidám!
Kéken nevet a csenkesz:
- Mosollyal megmelengess!
Súg a fehér madárhúr:
- Beszélj hozzám madárul.
Hahó- kiált a hérics -,
tavaszhírt hozok én is!
Kacsingatnak a hunyorok:
- Legyen virágos humorod!
Ordibál a szamárkenyér:
- De nagyra vagy, szamár legény!
Károgja a varjúháj:
- Ügyelj, nehogy pórul járj!
Tátika némán tátogat:
- Ugye, megőrzöd titkomat?
...Anyám csevegő kertje
beleszürkül az estbe.
Sötétben csak az estikék
illatozzák szeretetét.
Szalay Fruzina: HAVASI GYOPÁR
Bércek szabad, magános ormán,
Mely a magas egekbe vág,
Örök hó bársony leplét hordván,
Nyit egy csodás fehér virág.
Feléje halk szellők se járnak
És hozzá el nem hat soha
Arany heve a forró nyárnak,
Sem a tavasznak mosolya.
Körötte kristálytiszta minden,
Csendes, fehér, mint ő maga:
Büszkén nyit hervadatlan színben,
A bércek hószín csillaga.
A völgy ölén, lombon, virágon
A tavasz édes csókja van -
Fenn a nemes virág magában
Áll egyedül, tavasztalan.
Szép Ernő: PITYPANG
Nótába nem írnak
Gomblyukba nem tűznek
Nem tesz kirakatba
A virágos üzlet
Mert te nem vagy ritka
Mert te nem vagy drága
Csak az árokpartról
Nézel a világba
Mintha kis nap sütne
Orcád oly szép sárga
Te pitypang,
Te pitypang virágja
Az urak, a dámák
Ugye rád se néznek
Tán le is tagadnák
Az ismeretséget
Pedig hogy meggyúrtunk
Hogy agyontépáztunk
Te kezes, te kedves 
Falusi pajtásunk
Hófehér lelkedet
Szétfújtuk a nyárba
Te pitypang,
Te pitypang virágja
Ezennel én tőled
Bocsánatot kérek
Köszönöm azt a kis
Könnyű gyermekséget
Köszönöm hogy itt vagy
Lehajlok utánad
Gyere bemutatlak
A kaméliának
Csak nevess rá bátran
Mezítlábos árva
Te pitypang,
Te pitypang virágja
Szép Ernő: VIRÁGOK
Nincs nekem kedvenc virágom,
melyik szebb, nem prédikálom
.
Mind szeretem, mind csudálom,
tavasszal mind alig várom.
És szeretem én a fákat,
amennyit csak szemem láthat.
Szeretem, ó, a fanépet,
a fák is oly szépek, szépek.
Nem mások ők, nézz csak rájok:
égig érő zöld virágok.
Szkítia: VIRÁGOK, VIRÁGOK
Dalszöveg
Meggyalázták büszke népünk
Kiontották drága vérünk
virágok, virágok elhunyt szent királyunk
Ránk száll minden átok
Elveszett a büszkeségünk.
Minden regős azt regélje
Minden hírnök azt beszélje
virágok, virágok elhunyt szent királyunk
Ránk száll minden átok
Alvad már a sólyom vére.
Vörös felhő fenn az égen
A jó istent arra kérem
virágok, virágok elhunyt szent királyunk
Ránk száll minden átok
Legyen minden ahogy régen.
Ha meghalok eltemetnek
Frissen hantolt sírba tesznek
virágok, virágok elhunyt szent királyunk
Ránk száll minden átok
Sírom előtt énekelnek.
Vigyetek a temetőbe
Erdélyország közepébe
virágok, virágok elhunyt szent királyunk
Ránk száll minden átok
Ott nyugodjak békességben.
Szűcs István: IBOLYA
Ilyenkor, így tavasz tájon
Ibolya az év virágom
Ruhája zöld, kék a szeme
Oly szelíd a természete
Sarjú fű között megbújva
Nyílik nékem kis Ibolyka
Tárja szépséges virágát
Megcsodálom üde báját
Nyíló szirom, hetyke bibe
Szerelmes leszek ízibe
Véled jó a tavaszünnep
Szép Ibolyám, most megdűtlek
Megművelem jól az alját
Hadd nőjön a kicsi virág
Szél simogat, nap ránk kacag
Szeretlek én, míg él a nap
TAVASSZAL, AMIKOR NYÍLNAK A VIRÁGOK - Bangó Margit
Dalszöveg
Tavasszal, amikor nyílnak a virágok,
Ilyenkor nincs, akit szívemből imádok
Tavasszal, tele van a lelkem panasszal,
Minden kis virágnak, madárnak
Szól ez a fájó dal
Ne legyen tavasz, ne legyen május.
Ne legyen szívemben nyár
Ha engem elhagysz, ha engem megcsalsz
Ha más a szívére zár
Ne legyen virágos többé a rét
S törjék a szívemet kettőbe szét
Ne legyen tavasz, ne legyen május.
Ne legyen szívemben nyár
Szeretnék, valakit még egyszer szeretni
Szeretném a fájó múltamat temetni
Oly nehéz, így egyedül lenni szívemmel,
De újra mi vár más, csalódás
A színek fájni kell
Ne legyen tavasz, ne legyen május.
Ne legyen szívemben nyár
Ha engem elhagysz, ha engem megcsalsz
Ha más a szívére zár
Ne legyen virágos többé a rét
S tépjék a szívemet kettőbe szét
Ne legyen tavasz, ne legyen május.
Ne legyen szívemben nyár
Ne legyen virágos többé a rét
S tépjék a szívemet kettőbe szét
Ne legyen tavasz, ne legyen május.
Ne legyen szívemben nyár
Tóth Árpád: HARANGVIRÁG
Harangvirág, harangozz, hallgatom.
Szeretnék boldog lenni egyszer.
Boldog lenni nagyon, nagyon.
És nem leszek, ha nem igyekszel.
Most süt a nap, kék csoda vagy,
Harangvirág, illat s zene a kelyhed,
Ha van, őrjítő titkodat
Most fúdd rám, reszkesd el, most énekeljed.
Jaj neked, ha most legurul a nap,
És kék szépséged áhítata lusta,
Meg nem rezzenti holt szirmaidat
Többé az Isten semmi angelussa.
Fagyott virág, majd állasz a tetőn
Az özvegy erdő barna bánatában
A hideg felhők alatt reszketőn,
Sírnál, de hangod nem talál utánam.
Tóth Árpád: A TAVASZI SUGÁR...
A tavaszi sugár aranyburokba fonta
A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényü pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.
A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén
A park-őrző, borús csillámu rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.
Egy lány jött az uton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltűnt. Szivem zenélt. Merengve álltam ott.
Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka
Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka,
Mint mélyen csillogó, nektár-izű elegy.
Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet
Kitágul... rezg, s ha kinyúlik a kéz,
A Nap arany almáját a tenyeredben érzed...
TUDOD-E, HOGY MÉRT HALNAK MEG
Zeneszöveg
Tudod-e, hogy mért halnak meg ősszel mind a rózsák,
Csak azért, hogy tavasszal a boldogságot hozzák,
Tudtam egyszer számomra is nyílik ilyen rózsa,
Nem siratom én az őszi hervadást azóta.
Tudod-e, hogy mért halnak meg reggelre az álmok,
Mert a hajnal józan fénye kelti a világot,
Ráébredsz, hogy nappal nélkül nem is lehet élni,
Adni is kell boldogságot, nemcsak mindig kérni.
UTCÁTOKBAN MOST NYÍLNAK...
Dalszöveg /Népdal - Havasi Duo /
utcátokba most nyílnak az akácfa virágok
estefele alkonyatkor arra felé járok
elsírom a bánatimat az akácok bólingatnak rája
elfeledted az esküdet másnak vagy a párja
hulljatok le ablakimra akácfa virágok
mondjátok meg mért csaltak meg engemet az álmok
mondjátok hogy mig ö alszik könnyes szemmel én virasztok ébren
mondjátok hogy boldogtalan lett már én belőlem
Válóczy Szilvia: BÚZAVIRÁG
Búzavirág, búzavirág, integet a szála,
kis levelén kék virágát duzzasztja a hála:
"Jó így nekem, jó itt nekem, szép Magyarországon!
Nem kell nékem más tájéka sehol a világon."
Búzavirág, búzavirág nyílik messzeségben,
madár lesi szép orcáját Isten kékségében.
Olyan tiszta, Angyal szárnya védi a világtól,
úgy igézi, hírét viszi nyájához a pásztor.
Búzavirág, búzavirág, pillangó száll rája,
ékessége, kékessége bájologva áldja:
"Isten adott, szívvel tartott ünnepet a szépnek
nap fényében megfürdetve magasztal most ének."
Búzavirág, búzavirág magról vetett élet,
esőnél és napsugárnál többet mégsem kérhet.
Úgy virágzik, ingón játszik a harmatos fűben
ha szél fújja, táncát rója a bársonyos zöldben.
Búzavirág, búzavirág ring a kecses szélben,
erdő mellett, rét tisztásán énekel eképpen:
"Jó így nekem, jó itt nekem, szép Magyarországon!
Nem kell nékem más tájéka sehol a világon."
Várnai Zseni: ORGONA
Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,
talán ezért hívnak engem orgonának,
április vad kedve suhogtatja ágam,
azután megfürdöm fényes napsugárban.
Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és libegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le hát engem,
s légy boldog te világ,
légy boldog te világ!
Bimbaim bomlanak, virágdíszben állok,
már csak éppen május elsejére várok,
s dús lila fürtjeim zászlaját kibontom,
s orgonaillatom a világra ontom...
Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és lebegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le már engem,
s légy boldog te világ!
Légy boldog te világ!
Várnai Zseni: RÓZSA
Rózsa vagyok, rózsa,
szerelem virága,
vadrózsából lettem
kertek rózsaszála,
sziromruhám, kelyhem
illatárját szórja,
de tüskés az ágam,
le ne téphess róla,
le ne téphess róla!
Rózsa ha nem volna,
talán nyár se volna,
pille nem csapongna,
madár se dalolna!
Égő piros rózsa, 
rózsaszínű rózsa,
hófehér, halovány,
sárga tearózsa.
Ahányféle rózsa,
mind a világ szépe,
annyifélék vagyunk,
mint a világ népe,
mint a világ népe!
Rózsa ha nem volna,
talán nyár se volna,
pille nem csapongna,
madár se dalolna.
Wass Albert: MÉG A MOHA IS VIRÁGZIK
Ne hidd, hogy csak az orchidea virág. Meg a rózsa, meg a szegfű. Még a mohának is van virága.
Pedig a moha sohasem lát napot. Sűrű erdők nyirkos homályában él, földhöz ragadtan, nyomorultul. Ő a legnyomorultabb a növények között.
Mégis eljön évente az idő, amikor kivirágzik. Kivirágzik, örömet ünnepel. Akár a rózsa, az orchidea, vagy a szegfű. Semmivel sem kisebb az öröme, mint az orchideának, vagy a szegfűnek.
Sőt, ne feledd, egy nagy előnye is van: senki emberfia nem tépi le különlegessége miatt a moha virágját.
Fogadd meg a tanácsomat és gondolj sokat, nagyon sokat a mohavirágra.
Zelk Zoltán: CSILINGEL A HÓVIRÁG
Csilingel a kis gyöngyvirág.
fehér a ruhája
meghívja a virágokat
tavaszesti bálra.
Öltözködik az orgona,
lila a ruhája,
kivirít a kankalin,a
szegfű és a mályva.
A vadrózsa rájuk nevet,
bolondos a kedve,
a rigó is füttyent egyet:
hej, mi lesz itt este!
Táncra perdül a sok virág,
illat száll a légben,
őrt állnak a gesztenyefák,
illemtudón, szépen.
A szellő is megfürdik a
virágillatárban,
s arra ébredünk fel reggel:
napsugaras nyár van.
Zelk Zoltán: HÓVIRÁG
Jó, hogy látlak hóvirág
Megkérdezem tőled
Mi hírt hoztál? Mit üzensz
erdőnek, mezőnek?
Szedd a szárnyad szaporán
vidd a hírt madárka
Útra kelt már a tavasz
itt lesz nemsokára.
"A nők olyanok, mint a virágok:
ha erőszakkal akarod megnyitni őket,
kezedben maradnak a szirmok és a virág meghal.
Mert csak a melegségtől nyílnak meg.
Mert a szeretet és gyengédség együttese a nap egy nő számára.
... Mert egy nő, ha érzi, hogy szeretik, megnyílik, és odaadja az egész világát! "
Fabio Volo: EGY ÉLET ÓTA VÁROK RÁD - Idézet
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Gyönyörű virágok&idézetek |
|
|
|
Címkék: megkülönböztetik, örökkévalóságot, nyelvecskéjével, virágillatárban, legényszívkulcs, csillagharmatok, százszorszéphez, legnyomorultabb, legkedvesebbjét, rózsaszálacskák, lényakazódtatok, folyondárszulák, vadvirágcsokor, selyemgubóiból, magyarországon, kristálytiszta, gonoszságoktól, agyontépáztunk, különlegessége, lenyakazódtok, büszkélkedett, tekintetednek, megmondhattad, gyöngyvirágot, labdarózsával, orgonaillatom, gyógyítgatnám, symbolumaként, orgonavirágok, megnyugvással, megtaláltalak, kiskertünkben, engesztelésül, kornistárnics, világítanának, csillagharmat, szép leány, rózsát tűzött, sors csupán, lányka könnyű, hervadt rózsát, rózsák szirma, utak sarába, ajtókat bezárjuk, kert kopár, szomorú kertbe, pusztán folyvást, szirmod szerteszórja, szirmomra tévedt, ártatlanság jövendölései, homokszemben lásd, fénylő eget, EGYSZER MINDENKINEK NYÍLNAK VIRÁGOK, Guilleume Apollinaire, Rónay György, Baranyi Ferenc, SÁRGA RÓZSA, Bartalis János, BETEG RÓZSA, Képes Géza, William Blake, CSEND ZAJ KORÁBAN, KEDVES RÓZSAFÁM, Gergely Ágnes, Drosztmér István, Valerij Brjuszov, KOSZORÚ EGY SÍRRA, Tóth Judit, Robert Burns, Szabó Magda, Csokonai Vitéz Mihály, ELEVEN RÓZSÁHOZ, Csukás István, Devecseri Gábor, TALÁLT KINCS, Szabó Lőrinc, Gyökössy Endre, VIRÁGOK VIRÁGA, HAJLIK JEGENYE, MAJD EGYSZER AZ UTAMON, Heinrich Heine, MINT EGY VIRÁG, OLYAN VAGY, Jószay Magdolna, KÉSŐ ŐSZI HARMÓNIA, NINCSEN RÓZSA, József Attila, KERTÉSZ LESZEK, Juhász Gyula, ERDÉLYI IBOLYÁK, Mona Lisa, Kothencz Lajos, HOGY JÖTTÉL SZERELEM, MIÉRT SZERETSZ TE MÁST, Kothencz Lali, HEGEDŰ KIS KOCSMÁBAN, VIRÁG TÖRTÉNETE, Majthényi Flóra, Mátyás Ferenc, Mészáros Ferenc, NYíLNAK MEZEI VIRÁGOK, Havasi Duo, Osváth Erzsébet, NYÚJTÓZIK HÓVIRÁG, ÖREG AKÁC LOMBJA ALATT NEM NYÍLNAK VIRÁGOK, Horváth Gyula, Pere János, NYÍLNAK MÁR BUDÁN AZ ORGONAVIRÁGOK, Pósa Lajos, MEGYEK ÉN IDEGENBE, Reményik Sándor, BÚZAVIRÁG MAGYAR HATÁRRÓL, Sárközi György, Sértő Kálmán, Simai Mihály, ANYÁM CSEVEGŐ KERTJE, Szalay Fruzina, HAVASI GYOPÁR, Szép Ernő, Szűcs István, Szép Ibolyám, AMIKOR NYÍLNAK VIRÁGOK, Bangó Margit, Tóth Árpád, TAVASZI SUGÁR, HOGY MÉRT HALNAK MEG, UTCÁTOKBAN MOST NYÍLNAK, Válóczy Szilvia, Várnai Zseni, Wass Albert, MOHA IS VIRÁGZIK, Zelk Zoltán, CSILINGEL HÓVIRÁG, Fabio Volo, ÉLET ÓTA VÁROK RÁD,
|
|
Offline
