Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Farkas Árpád
  2019-07-18 21:00:19, csütörtök
 
   
 







FARKAS ÁRPÁD


Farkas Árpád (Siménfalva, 1944. április 3. -) Kossuth-díjas erdélyi magyar író, költő, műfordító. A Magyar Művészeti Akadémia tagja (2005


Farkas Árpád Válogatott versek


Link








ANYÁM


Esengett: maradjak. Útra kellett kelnem.
Hagyott egy darabka kéklő eget bennem.
Kifeszítettem és merre vitt az utam,
jó hazai földből belé Földet gyúrtam.
Benépesítettem tájakkal, arcokkal,
csikó tekintetű szomjas csillagokkal,
áldottak hitekkel, álmokkal az esték,
néha elringattak, néha vérem vették,
s megtértem csikorgó bolygómmal végtére,
görgetem, pörgetem: derüljön a fényre,
anyám is hadd lássa...
Szólítja is fiát:
,,Eredj, lelkem, hozz egy ölnyi aprított fát."







BALLADÁCSKA


Havasi szép, fehér alkony,
szürkülödő gyermekasszony
szoknyáján kuporgó
csibe-csillagok.
Felsüt a hold, átvilágít
kicsi ingén, idelátszik:
kilenc gyémánt veseköve
felragyog.

Jobbra hajlik: kökényágra.
Balra hajlik: zuhanásba,
temető a férfi ágya
már neki.

Ő szüli a csillagokat,
makk héjából bölcsőt farag,
s rengeti.

Érte esők esedeznek,
lombos erdők fenyvesednek,
nincsen álma, nincs hazája,
csak ez a kis balladácska.







BÉKESSÉGET


Békességet az ingen innen,
s szabadjon kissé bennebb hinnem -:
bordák közé!, hol szívkopoltyúk
tátognak, miként kóborolt tyúk
vágott nyaka a kés utáni
levegőért esd délutáni
sanda, méla mészárláskor,
s hogy máskor jön el az a más kor,
midőn én szelíd szeppentségem,
riadalomban földön-égen,
félőn hívén, hogy -: alvó bomba,
fölcsavarodik toronygombra,
konzervdobozra, málló rönkre,
oltván ,,kanócát" mindörökre -;
s hiába jönne még oly téboly,
melyben az éltünk mélán szétfoly-
ik! - dadogván, szemmel verve
sem épül meg az ember verme,
s unokáim egy másik nyelvben
nem ismerik a semleges nem
nemét, csak igenét, tanát...
...... ........... ........... .........
e békességes robbanást
szabadjon kissé bennebb hinnem
rólam lemálló minden ingen -







BŰVÖLŐ /ŐSZI SZÉL/


Fújj, szél! - indulj most át a kerten,
sziszegve, napraforgók lámpái alatt.
Kúszik felém az éjben a krumpliinda szára,
ne hagyd, hogy megkötözzön nyíló álmokat.

Skihűltnyaraktüzévelacsipkebokrotgyújtsdfel,
a kökényízű éjben izzon már föl a som,
csattogó vadvizeknek magánya égre keljen
belőlem nyíló csöndes, denevér-szárnyakon.

És simogasd az öklöt, amelyen álla nyugszik
a tűnődő parasztnak - eres, megfáradott.
Mint magvaváló szilvát, úgy bontsa ki most is
a hajnalok gyomrából a lüktető napot.

Szél, ó, szél, ne hagyd, hogy puha kóca
a nyugalomnak befonjon mindent, ami él -
Süvíts át rajtam, s röpíts fel a Holdba,
te puha-vad és szelíd őszi szél.







CSAK CSEND NE LEGYEN


Hallgatag hajnalok tömbjéből kipattanó
vékonyka hangok, áradjatok a rétek
csillám partjain, csendüljetek
margaréták tányérain a zümmögő virradatban;
hársak, hangoló utak xilofonjai,
szólaljatok, ha végighúzza rajtatok
rózsaszínű ujját a reggel.

Kutak, ó, kerekes, gémes kutak,
nyikorogjatok; vödrök, a mélység
csobbanó ingereinek bólogassatok:
cserepek, ti csip-csup cserepek
az álmaim felett,
csattogó szárnyak legyetek,
fölröpítsetek!

Harsogjatok leffegő fenőkövek a kaszaéleken,
tömpe üllők a kalapács alatt

...embereim, ó esengve kérlek,
adjatok nekem egy cséplőgépet,
zümmögjön nekem,
vonítson nekem!
csak csend ne legyen!
csak csend ne legyen!

Mert itt a csendnek csönd az ára,
mint boglyák alján a nyirok; sárga,
a gondolat benne illó, vékony,
mint futóhomokon a keréknyom.

Aki itt él, az mind így éljen:
lobos idegekkel fogózva a szélben,
ne hagyja, hogy a lomha nyugság
gyapjas juhai elringassák.

Legyen fenséges kínnal boldog,
álmait tartsa vaskenyéren,
ne várja, míg a hullafoltok
kiütköznek rajtuk kéken.

Hát így élek. Én ébresztem a hajnali
szelet, én röptetem szét a csillagok
piros katicabogárkáit, küldöm morajos,
hosszú útjára a hangot.
Delejes, vad zuhogást akarok,
a munka robajló ritmusai ropogtassanak,
ők vegyék ormós tenyerükre
ormótlan álmaimat.







CSIKORGÓ


A szerelem bennem hánykolódik.
Halkan! - csak észre ne vegyed!
Úgy tűnik néki: megalázták,
s most súrolja bent a mellemet.

Mert belém ölelted azt a férfit,
ki egykor téged megölelt.
Cipője sarka kopog bennem
folyton, míg melletted megyek.

És velem van boltban s piacon,
és fát vág és verset ír velem.
Föléd hajolunk - én nézlek hosszan.
S ő megcsókol téged csöndesen.

Mert idegen bennem az a férfi,
mint fogaim közt a nyers homok,
a párbeszédekben sziszeg némán,
és hallgatásunkban csikorog.

Az éj markában mellém fekszik,
hasonlítunk, mint két dió.
Az éj markában megfeszülünk -:
melyik az összeroppanó?

S már hiába minden nyakas mentség,
e csikorgás őröl, eltemet.
A szerelem sír a csontjaimban.
Halkan! - Csak észre ne vegyed...







DÚDOLÓ


Havazás lennék, lengőű áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
vigasztaló-nagy csöndes ének,
lélegzete a mindenségnek.

Havazás lennék, mintha volna
kedvem és pénzem annyi hóra,
mellyel ember ily hitvány bőrben
havazhat egész esztendőben.

Lassún, mint akit nem is kérnek,
lennék Föld felett lengő ének,
egy szál ingben is elringatnám,
elmúlásommal sem ríkatnám.

Lennék mindenség ingecskéje,
öltözködnék a szegénységre,
ne üssön át az éjszakákon
vacogó lélek, fázó álom.

Havazás lennék, lengőn áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
csitítgató is ott, hol láz van.
Méltóságos a pusztulásban.







ERDEI HÁZ


Ablaka levélrésnyi ég,
páfrány a zsalugátere,
nagy madár szárnya a tető,
megunja, s elröpül vele;
dörömbölnek a padlaton
alulról holtak, hűlt szerelmek,
minek mindég bolyonganunk:
nyughassanak, kik elpihentek,
áfonya s ménta lengje be
emlékek foszló illatát,
s szürcsölgessünk az elmúltakkal
aranylón illanó teát.
Nincs-ház ez, persze. Álmodom.
Szelek pörgetnek, évek,
de ha nem lesz majd otthonom,
s szállást keres az ének,
jó lesz majd benne laknom.







ERDÉLYI ASSZONYOK


Az erdélyi asszonyokban török vér van
s némi tatár. Ha csókolnak, legalább 150 év
behódolást kérnek s vért.
Drága Báthory Annák, Bethlen Katák,
honnan hadban elvesző férfiben ennyi élet,
ha már széltörte napraforgószártól is
megrendül, s keres - ezredvégen -
szívzuhatagos költőket százötven éves
kukoricásokban?
Annák, borissza férfiaké,
Tündérkertünk s kelet minden fűszer-
számával fűtötte konyhátok vérünk;
Zsuzsannák, Katák, Erzsébetek, könnyű
véretek hevíté kandallóit Erdély
rideg kővárainak, tárt szellem-óvó szárnyat
elpárolgó melege fölé.
S ontotta méhetek Kárpát-medencébe a magyart!
De most már elég.
Ezeréves vén vagyok, nevemben némi
Árpád-házi kondezcsíkkal, esengve kérlek,
hagyjatok megpihennem.
Legalább száz esztendőre előre
megtermékenyítettelek benneteket,
szüljetek szorgalmatosan,
s neveljétek föl a kis bitangokat!
Ha Nap-korszak jő, hőelszívóakká,
ha jégkorszak, jég hátán is megélhetőekké!
Asszonyaim, erdélyi asszonyok,
Cigány szeretők, örök fél-, negyed-
zsidók, örmények, szászok, románok, magyar
utódokat szülő székely-magyar asszonyok,
hódoltam eleget, sokasodjatok!

Hüvelyklábujjamon lyukas a zokni,
lehúzom, kitérdelt nadrágom levetem,
borítsa mezítelenségemet barna, vörös, szőke
vízesészuhatag hajatok,
s legyenek áldottak
lassú, kereső útra induló ujjbegyeitek,
míg ezerévek húrjain játszva
örökkévalóvá zendítik a pillanatot.

Asszonyok, drága, Kárpát-medencét benépesítő
erdélyi asszonyok,
a világ öt égtájáról ideér,
borzongat csókotok -
De ezer év, százötven, sőt már ötvenöt év is sok.
Annyi vész után hódítanék még,
de már csak hódolok -







ESZMÉLET


Én azt hiszem, egy hajnalon
egész az erdőig sétálnak fel
a kaszálókról mind a fák.
Ha már az ember is megroppan tőle,
hogyan bírhatnák éppen ők
a farkasordító magányt?

Voltam úgy: kongó
konzervdobozként tengtem,
s dobáltak huzatos terek.
Ha villamoson asszonymellhez
ért a testem,
megperzselte az ingemet;
s mivel még hittem:
minden
rajtam kívüleső dolog megaláz,
kiült arcomon a zörgő,
szalmasárga láz.

S lám, hiába kong tokos
makacsság a törvények között,
kikönyökölnek belőlem
a legemberibb ösztönök;
balhit szétmálik,
meghal az önzés,
s vele porlik el a kín.
Nem nőhetek fel céltalan
a roskatag magányon,
miként a körmök nőnek meg
a holtak ujjain -

S míg megalvadna testemben a vér,
kell legyen szavam, mert
lehet:
nem néztétek meg jól
a parti fűzeket,
a vízrehajló sokszáz
csókos csobbanást,
sem azt, hogy mért sírnak
a szélben
a kaszálókon mind a fák...







ÉNEK


Élni kell, ugye,
gyönyörüm!
kötélen repked az ing.
Ropog a levegő köröttünk:
Nőnek a gyermekeink.

Ők írják dalunk is maholnap;
Megfagy az ing odakint.
Karjával integet ő -
Voltam ki voltam
Szószaporító korban
Írógép-billegető.

Élni kell, ugye, gyönyörűm,
Szigorú télben az ing.
Ropog a levegő köröttünk.
Nőnek a gyermekeink.







FEHÉRBEN


A hegyek alatt alszanak a falvak,
ráncos kis öklüket szájukba veszik.
Bajszukon sás susorász,
fölöttük fagy sarabolgat,
hajukat havak lengetik.

Halántékukról fölröppen egy-egy erdő
s mindig csak pernye, mi visszahull.
Fejük alatt a sárga ég: a rőt törek
zizeg, tapodják kis betlehemesek,
de jászoltalanul.

Aludjatok csak kiterítve, szépen.
A szuszogást majd gondozza a szél.
A fájdalom pirosa úgyis észrevétlen
üt át, mint gézen a vér.










FEHÉREGYHÁZA, 1849


Látod, Sándor, úgy szopja koponyádat
e föld, mint cseresznyét az unott kisgyerek;
mélyében fojtott forradalmak hálnak,
s gondolja, addig is még
eljátszik Veled.

Fogai között forgat. Tört cseresznyeszárak,
merednek mennybe fénylő csontjaid,
csupán az inged hófehér világa
rothad a mélyben, férgeket vakít.

Bolond egy föld ez, látod. Örül, hogy
veled játszhat. S csak tépi magát: szeret-nem szeret?
Erdély hegyei közt a kósza árnyak:
meg-meglazuló idegrendszered.

Hálónk. Vergődünk benne némán.
S szavaid is, a cikkanó halak,
nőnek az álmok morzsa-maradékán,
s szunnyad a nép villámos ég alatt.

Ne bántsad érte, Sándor,
elég kín így is az, hogy szomorú
fű nő Segesvárnál, a koponyádból,
s még dúl a mélyben az a háború.







FEKETE KARÁCSONY


Hó ha hullana, lefutna orcájáról e földnek,
annyira hevültek ma körül a szívek. Ártatlan
tekintetek szaladnak az égre -: Jézus meg-
született?; valóban megszületett volna Jézus?
Templomaikban papok, törekként zizegő egek
alján költők ámítanának alázatra hajló főt és
szívet - de már nincs mit, nincs kit.
A tavalyi véres karácsony heve, színe-fehérje
odalett március lefutó vizeivel, felitta
június heve, s itt áll térdig-derékig adventben
egy becsapott nép, üres tenyérrel -: ha jössz,
színed előtt állok, Uram! S nincs az Úrnak ma
színe, van néki csupán színeváltozása.
Becsapottan, nyomorba zúzódottan még felhányódna
a lélek, de kifosztva legszentebb tartalmaiból
vagy elalszik léte partjain, vagy felhorgad.
S lám, feltüremlik.
Fölkorbácsolt dühe szilaját csak ez a karácsonyra
szóló áhitat szereli le néhány tétova percre,
midőn az üres tenyér zsibongásával simít végig
szerettei arcán, csaknem bocsánatkérően -:
dolgoztam én, viaskodtam én e szeretetért,
s csupán ennyi maradt belőle - rándul hát
ökölbe az a kéz, s a maradék reménnyel el-
röppen egy lőttlábú angyal.
Hűlt helyén gyermekek maradnak, gyanútlanul
faggatódzó gyermekek -: holnap mit eszünk, Uram?
Fekete karácsony jött ránk, vergődünk
zúzott angyalszárnyain, veséjét, máját
tépjük -: esszük magunkat, fiam!

1990. december 24.







HAZATÉRÉS


A szülőföld ölébe felkap.
Csucsujgat: megjöttél szentem,
zavartan kabátgombommal
babrál, s kicsit meglepetten
tapogatja ki azt az egykori
gyermeket bennem.

Neki ad enni. Nógatja: játsszék!
Kóré-muzsikával duruzsolgat.
Örök anyai kérelemmel
adná kezébe csörgőnek a Holdat.

Ó, hogy menne is a gyermek
játszani, játszani - végre!
Rajzosra söpört udvarokban
pitykét röpítni az égre,
hintázni vaskérgű fákon,
csengő füvekre leborulni,
hunyóban,
titkos pincemélyen
pici lányokkal összebújni...

...késő. Elmúltak mind,
amik voltak.
Nagyapám féltő térdein is
nyirkos gyökerek lovagolnak.

S mégis, minden konok
ködökön átég
valami nyugtalan,
vékonycsontú játék.

Az űz és az hív megtérni rendre,
apró pofonokat osztó
óvó szerelemre,
dérrel, derűvel
mindig fényre állni,
szívdobogásnyi csöndben
ismét eggyéválni,
ó, hogy csitítatlan nőne föl az égig,
ahol csak a szelek
hűs csókjai érik -!







HATÁRÁTKELÉS


Fut a vonat vélem loppal,
s az árdéli teleholddal
gurul anyám rozskenyere
bor-pirosra kerekedve;
utánunk a tűzszikrákat
apám szórja; ceruzámat
hegyzi éppen halbicskával:
világítsunk a világgal!
Jácint-szemű kisleányom
hintázik a holdvilágon,
sírdogáló kiskendőjét
én asszonyom lengeti.

Fut a vonat, krumpliföldek
partján ringó kicsi őzek,
bokrok, dombok, fenyves-ország,
piros-pettyes-csipros-orcák
tejet ivó szuszogása,
kétmillió arcnak ránca,
sorsnak konca - és kölönce
jő velem a bal zsebemben
dohányporral elkeverten,
anyaföldem - minden kincsem
és koloncom - menekítem:
nosza rajta, ha tudjátok,
vámoljátok, vámosok!







A HÉT TÖRPE


Egymásra rakva
virágok, kések;
megyek az ősznek,
megyek a télnek.
Félholtra álmodott,
őrizett jonhom
késeknek érzem,
virágnak mondom.

Semmiből építnem,
mértékkel hinnem -
hét törpe éber
az idegeimben.
Ácsolják mosolyom,
düheim pányván,
szikrázik szívemben
hét pici csákány.

Sebaj, ha kitetszik:
göcög az ének,
foga fehérje
Hófehérkének...
Kimarjult szemmel
ne kéne látnom
kincsekkel való
elároklásom!

Dolgos tüdőmet
többel, jobbal,
szálló madarat
síppal, dobbal,
késeket virágok,
virágot a kések...
Megyek az ősznek,
megyek a télnek.







HÓ AZ ALPOKBAN


Fehér ingek gyönge vászna
ropog fönn az éjszakába,
mintha sóhajtásom Holdra
szálló törött szárnya volna,
mintha vándormadár lelke
akadt volna fönn remegve.
Hej, hiába keltem útra
Óperencián is túlra:
oberEns-en, Inn-en innen
nincs egy hitvány váltóingem.
Európa hídján állok,
körben ingben a világok:
Amerika rátűrkőzve,
Ázsiába törülközve,
piroslik Afrika bőre,
világít az inge tőle -;
------------
csuda egy híd, hatalmas is,
kutya vizel alatta is!
Fehér ingek gyönge vászna,
kitettek a holdvilágra,
süti szemem a Mindenség,
s mielőtt még megvakulnék,
nekivágok Hannibállal
hatvankilenc elefánttal!

Innsbruck, 1969. október 20.







HÓFÚVÁS


A havazás nagy körhintáin szállnak,
szédülnek a szélben a falvak,
porzik az égre a poroszka út.

Gyufaszál lobban
a hegyszorosokban,
s a hét kicsi törpe
rőt lobogója ránk
szabadult.

Kapja a szél, s már indigó éjben
szórja havát szanaszét.
Szilvalekvár tetején viríthat
így a penész!

S gyűl a fehérség bűne már bennem:
pelyhek galoppja a
mellkason át.
Hamari tej gyűl a csecsemőmellben
ilyen idejekorán.

Fut, fut a hó, a kis hegyiló
bokája benne meleg.
Élni a hó alatt is lehet jó,
de csattogó szélben érdemesebb.







A HÓ SZAGA


Ujjaim fehér árnya végigsiklik a tájon -:
üvegesedik fűszál; körme alá fú a répaszedő.
Kutyák köhögnek valami távoli vackon,
fölherren itt is, ott is egy csókasereg.

Gőzölgő nyájak nyelik a ködöt a sípoló
tüdejű őszben, vastagodik, melegít a trágya szaga.
Csordultig telt türelemmel az arcok
nézik az ingó-lengő, ötágú holdfényt,
s hirtelen
tenyérnyi
fény gyúl egy távoli csúcson,
nyers fuvallat kél -
s kitágult orrlikkal, tülekedőn
fölágaskodnak mind, mind,
föl------------------
amerről idecsap
veszély és tisztaság szaga -
a HÓ!







AZ ISZONY ELLEN


Jól nézünk ki immár:
- plötty! -
s marokra fog rögtön a borzalom.
Pedig csak egy árva vízcsöpp
préselte át magát a csapon.

Egy nyikkanás - s a házat
csillagok közé röpíti föl - a sokk...
Összerándul odabent az ember,
s elharapja
a puliszkavágó madzagot.

Hányik az asszony. Kezét hasára
fonja s számolja a perceket:
egy... három... öt...
Lassan félőrült már az a gyermek
az ujjak rácsai mögött.

Csak én, a kihajtott ingű
naiv kölyök,
megyek, hadat toborzok az iszonyok ellen -
s megütközök.

Hé! ami csók van a világon,
idegyűljetek! Önfeledt ölelések,
simogatások, legyetek hadaim!
Ti, kiknek idegeit föltekerik a gépek,
ne hagyjátok, hogy arcotokon
sötét foltokban üssön ki a kín!

Hé! kézszorítások ezer éven át
összekuporgatott melege!
Nem érzitek? Egy naprendszerbéli bolygót
lehetne üzemeltetni vele!

S ti csak néztek: mért kiabálok?
Hangomtól átrándul rajtatok az iszonyat.
Nincs mit tennem, megadom magam.
Hatalmasabb.










JEL


Szél veri ezt az erdőt,
csont-fái világítanak.
Kifuttak belőle mind,
gyanakvón kerülik megint
az óvatos vadak.

Õsz ez. Zabáló, vad!
Még rág a csontokon...
Hallom a halk
ujjperec-roppanásokat
a torkomon.

S hunyorral, mint ki íjat ajz
- fogat foghoz szorít -,
horgas ujjal feszítem le
torkomról ujjait,

s kékké feszülten, reszketeg
könyörgöm: most, míg még lehet,
én barmaim, most fussatok!
Meneküljetek!







KATARZIS


A tüzet ki gyújtotta meg bennem?
Csontjaim között már zöld tüzek sírnak,
foszforos suhogás hasogatja testem.
A tüzet, a tüzet...
- én nem ezt akartam,
mikor magamat csontig kitakartam,
mikor révülten rendre belém szálltak
öröklétre vágyón a mulandó tárgyak,
mikor a Holdat is meleg számba vettem:
borzongó, hűs fénye bennem melegedjen,
a világot vágytam homok-szomjúzással,
nem elégni benne lassú lobogással.

Immár füvek zúgnak bennem,
töredezett dárdák,
csorbuló életüket
idegeimbe vágják,
levelek suhognak
húsomban, mint a penge,
barna rozsda hull
az éles levelekre,
csatorna karokkal
zörögnek a házak; -
minden ellenem kél,
legbelülről támad:
ha már magamba engedtem a kinti világot,
füvet, fát - mi öröklétre vágyott,
ha már látomások gyűrüzése éltet,
mért nem pólyálgatom azt az öröklétet?
Ezért a kín,
a benti világ ezért lázad.

Huszonegy esztendőm nem bírja felinni e lázat.
Bolydult egyensúllyal e korban mit kell tennem?
Jaj, a tüzet ki gyújtotta meg bennem?
*
Ó, édesanyám, nézzed, nézzél:
már a férfikor dereng föl
vézna testemben
a szomjas, vad tüzekből.
Csupacsont a lábam,
mit éles dróton rángat,
timsóval dörzsöli
fölsebezett számat,
tüzelő homlokom
hûvös falhoz nyomja,
sós veríték csordul
rólam patakokban.

Maszatos kölyökként ismét hozzád bújnék,
virág-tenyeredbe halkan lesimulnék,
csitítsál, pólyálgass kenyérízű szókba,
szirom-ujjaiddal simíts mellkasomba,
füveim fegyelmezd az
örökzöld rendbe,
gyöngyharmatot hintsél
éles levelekre,
házaimat tereld
feszes sorba bennem,
az álmaim lakják,
nekik építettem.
*
Tűz, tűz, gyönyörű,
mellkasban lobogó liliom-máglya.
Füst, füst, keserű,
anyáink szétmálló hatalma, álma.
Égnek a rétek,
vaserdők égnek,
füveknek, fáknak serceg a zsírja.
Gyermekkor csengő-nagy rétje
toporgó táltosát esengő tenyerű lángokkal hívja,
utólszor hívja.

Tűz, tűz, gyönyörű,
nem ég el vasfű,
se vasfa.
Szilajon rándul a világ,
szelídül acélosabbra.
Tűz, tűz, gyönyörű,
mellkasban lobogó lángok.
Szemüregemig lobognak:
pirosló, hajnalló egekre látok.







KORA TAVASZ


Ugye lehökken majd a hó a hegyekről, s a lét
fehérbe göngyölt, szuszogó romjai kiderülnek;
lecsusszan majd a hó a tájról, s kitakartan
lüktet egy falevélre rozsdállt, idefeledt
őszi álom, s a hó alatt való szemét kupacai -
lib-lob - ugye majd tovatűnnek? S ha hámlani
kezd ez a téli világ, kitekerődzve a fagy
patyolat gézeiből, majd csak kibuggyan igazi
arca, ha lassú földkérgi fagyokat ütnek át
konok mag-kobakok; s hogyha leszottyan az
ágról a hóprém, dús nehezék, rügy-fejét
emeli, föl!, föl!, a fagyönggyel terhes ág is?
Míg a napra kicsordul a föld zöld vére; a fû
s a vetés, ugye nem lepi el aláhabzó hólé
a földjeinket? Mert szigorú télre vad tavaszok,
nyarak s zord őszök jöhetnek,
de férfierők is fűtik e földet, hőtől-
hótól vacogó évszakait,
s kiengedi markából a fagy
iderekedt énekes madarai torkát, ugye?







LÁNYOK A TANYÁN


Holdbéli kutyaugatás, hó: fehér suttogás
áramlik, iramlik, örvénylik a tanyán.
Ó, lányok,
mint a befőttet, ide
eltett a szükség télire,
szalicil-hó hull, bőrötökre simul
puhán.

Romlatlanjaim, ti - ugye iszonyúak az éjek?
Az első szerelmek jönnek, sorra mindenik
idetéved -
kapar a küszöbön, matat a kilincsen,
s - reccs! - leng a szélben
a palánk...

Egy simogatás kéne csak;
fölvarrni hulló álmokat
vagy egy inggombot
legalább - -







LOVAS


Fölmárványlanak téli éjszakák,
kutyák ugatják horkanó lovad,
galoppal, trappal vágsz az éjen át,
mely behavazza ifjúságodat.

Sovány gebe, csonton-csont hegyiló
patkója alatt sírdogál a hó,
sörényét rázza, úgy tündérkedik
szertezilálni ifjú éveid.

Micsoda táltos! Parazsat evett
elhagyott tűzhelyen; s szalad veled
otthont keresni végre, négy falat!
S föllelni forró ifjúságodat.

Lehet, hogy majd a távol pislogó
fényei előtt elhalkul a hó,
de sohasem a fagy, a fehérfogú tél,
a fölmárványló néma szenvedély!







MAGYARORSZÁG


Mert kebledre betegen mentem,
s találtalak még betegebben,
megvirradt lázban égő orcád,
óvlak hát, kicsiny Magyarország.

Mennyi bigottság, s mennyi átkot
ont abroszodra külkocsmátok,
hol lumpol, rabol, vagy csak szájt tát
csökött néped, kis Magyarország.

A nagy Söntésben sokan állnak,
s tán szíved sorsán muzsikálnak,
de ginre, koncra les a zsebrák,
szánlak, ó, kicsiny Magyarország.

S kik éldelnek csak csirkelábon,
azok lesik, fönn merre álom-
kószál a jövő-menő jószág.
Gyötörlek, árva Magyarország.

Ha éhes voltam, ennem adtál,
ha fáztam, kínnal betakartál,
de takarómat elloptátok,
s majdnem e kis Magyarországot.

Erdélyi volnék, malomkő van
nyakamban, úszni így tanultam,
s világtengeren vérem átráng
véled, te tutaj-Magyarország.







A NEVETÉSED


A pici ezüst harangokat ki rejtette el benned?
Mikor születik s meddig bolyonghat
bordáid alatt az a kicsi meleg szél,
mely csengve az ezüst harangokhoz ér?

Folyók is csoboghatnak benned.
Szemedben smaragd erdőkre, hegyekre látni.
De milyen derűvel lehetnek áldottak a mélyben a rétek,
honnan felém csordulnak most a nevetésed
fehér margarétái?

Mert féllábon ugráló, rövidnadrágos
víg kölyök vagyok én ilyenkor.
Belebokszolok a levegő puha gyomrába
és csilingelő vaskarikákat kergetek,
vagy biciklicsengővel csengetek -
Szétrebbentem a parkokban a szerelmeseket.

Mind, mind gyűljenek össze az öröm
porcelán ragyogású kupolái alatt,
igyák beláthatatlan tiszta mélyekből
felbuggyanó ezüst hangjaidat.
Kalászok csengését,
hegyek ébredését, erdők örvénylését
érezzék ők is, amikor nevetsz,
s a hangodból felzúgó
nagy, zöld vízeséseket.

Zuhogj, zuhogj, édes áradat.
Mosd le bőrömről a sót,
szemem alól sötét árnyékaimat.
Napi fáradtságok görcseit
oldd ki bennem, ha lehet -

Halálig őrzi tisztaságom
a nevetésedet.







NYITOTT ÉGBOLT


Eluntam a Balkán mocskát
Európába rángató vonatokat,
eluntam határátkelőitek vizeldéiben
bokáig húgyból lábujjhegyre csipeszkedő
s falba verődő kobakokat,
el kis motyóim dúlását, eluntam
bizony, heréim közül bőröm alá
is felbizsergő, motozó ujjatokat.
Rodin pózában ülök
félszázada a honi klozeton,
rettegjetek, én még maradok,
de indulnak fiaink, átrágják
magukat a parajdi sóhegyeken,
iszonyú szomjasak lesznek, mire
odaérnek, felisznak benneteket!
Eluntam emberkedni félszázadon át,
holnapra MADÁR LESZEK,
hallom, amint percenként percegve
vékonyul csontom, elmadárlik,
bőröm sincs már, csak szárnyam,
nő, röpít szabad és tömör levegőn.
Tudom, szószegők, lőttök majd rám,
akárha fácánra, pedig veréb volnék
csak, szürke. S pereg majd tollam,
mindnek szárából tinta csepeg.
Tudom, óceán nem leszek már,
de határátmosóvá
eltintatengeredem

1990







AZ ÖRÖK HÓ HATÁRA


(,,...Mert Farkas Árpádként beszéltem,
Irgalom számomra ne legyen!
Tömöm e verset puskacsőbe
És szétloccsantom a fejem."
Vári Fábián László: E földről)


A puskacső, ha tömve verssel, hallgat,
fojthatod virággal, nem sül el;
nem robbantasz virág-vers forradalmat
űzött szíved vad billentyűivel.

A puskacsőt térden ketté kell törni,
s marad markodban fém- és fahusáng,
modern-mód magunk keccsel öldökölni
segít a bősz Balkán-orángután.

Tort ülni, lám csak, végül eljövének
új idők vadjai, s már szilaj gizgazok
úszulnak torkodra - sikolt az ének,
amivel maradsz - s én is maradok

az örök hó határán, itt. Hát: fennebb!
Mint kit Isten jól már nem lakat,
s mint kivel csak Szaharát etettek,
országhatárt falok -: vadhavat

emésztek - messzeséget! Béna angyalok
tudják így magukat mennybe-enni,
fegyvertelen csak fönnebb, merre csúcs ragyog -,
még akkor is, ha nincs odafönt semmi.







ÖZÖNVÍZ


Ropog a kert, a bokrokat
forgatja már a sárga lé,
mohón a hídlásba harap,
zúdul a csűrkapun elé.

Fölkapja Illés szekerét
sarjústól; s fölpuffadt lovak,
döglött malacok ázalék-
naszádja nő az ár alatt.

Főzőtök-bálnák, paripák
törik a házat, rengetik,
lemarják jobbágykék falát,
a pince torkig megtelik!

Nézi a székely, könny csurog
bajszára, reszket, úgy kacag:
,,Vigyed, uram, a házat is,
vigyed, ami még itt maradt!

Vigyed az asszonyt, kölyköket,
a böjtöket, az éjszakát,
vigyed a gólyafészkeket,
lássunk világot legalább!"

Dühöng az ár, s az ég alól
rongy falvak úsznak mennybe fel.
A bárka késik valahol,
a víz, a víz csak énekel.







SZÍVÜNK SZÉP SZERELME


Hevült a nyár már Esztelneken,
mikor én kedves asztalnokom
szólott: egyél, igyál, kihűl az elme
e nagy melegben, s szívünk szép szerelme.

S én faltam. Környező hegyek karéját,
szerelmek bensejét és hántott héját
tábortűzön sütöttem, s lángok nyelve
suttogta: nő még szívem szép szerelme.

Elfogyhatatlanul, csak nő, csak nő,
lángszoknyája támad a forgatagban,
hamu alatti parázsnak is lelke,
onnan szór szikrát szívünk szép szerelme.

Férfit, nőt elveszni annyit láttam
alkalmi szerelmek nagy ájulatában,
hogyha kis patakán átkel, s nem is olyan szende,
mégiscsak ő lett szívem szép szerelme.

Van néki biztos olyan inge,
melybe szívem is beleférne,
ingtépő engedetlen lázban
lüktetnénk együtt a szívdobogásban,
hasogatván magunkról gúnyát, kelmét,
kitakarván szívünk szép szerelmét.







SZŐLŐSZEM


Egy szőlőszemet itt felejt a szél is.
Áttetsző-könnyű szőlőszem vagyok.
Bőrömön fény gyúl, legbelülről mégis
arcomat mossák hűvös záporok.
S borzongó, szomjas ujjak jönnek értem,
nyirkos magányon szétfoszlik, ahol
kiforr a némán erjedő nagy éjben
a csönd, a szó, a béke és a bor.







TARTALÉKAINK


Elgereblyézzük a hamurakást,
almát sütünk a maradék parázson s tököt.
Krumplit vermelünk, szelíden szuszogó homokba
rejtjük a murkot, a szilvalekvár fortyogó
krátereit eloltjuk, szalicilért szalasztunk
a boltba; fölöttünk celofán-ég zörög.
Gyermekeinknek kenyeret kenünk még az idei
zsírból, lábukra flanellharisnyát húzunk,
s megmagyarázzuk, hogy tél jön.
Tél jön.







TÁNC


Augusztus halk tisztásain,
hol násza volt, a szél
hűs áramán a nyír s a nyár
már lassú táncra kél.

Karjai közt kék lengeteg
lebeg, s a szerelem
átszikrázik, még átremeg
a levélréseken.

E ringásban még hinni kell,
míg áll e néma bál -
a fák mögött, a tánc mögött
már párolog a Nyár.







VADÁSZAT


Ezt az erdőt megtartjuk, barátom!
Fent, idefent szabadon, mélyen
lélegzik a tisztás, emelget;
lábhoz eresztett puskával állunk be
fának, hajunk a Holdra lobog.
Szürkület után Európa s Ázsia
fényei arcunkba közelről sütnek,
térdünkig érnek a suttogó árnyak,
ágroppanások, vadmorranások,
térdünkig csak, barátom.
Valahol itt legelészget a Csodaszarvas;
eltunyul, agancsa hull,
hogyha nem űzik.
Hol vannak hát a hajtók, barátom?!
Puffadjon vörösbe arcuk,
pattanjon szemgolyójuk,
s hadd fújják, csak fújják
itt körben
azokat a kürtöket!







VÁNDOR


Bizony majd egyszer én is elmegyek,
vénen talán, ha szívinfarktus, rák,
a kegyes májcirózis s egyéb nyavalyák
nem jönnek értem - csak e lengeteg,
léptem vigyázó hársfarengeteg.

Mezítláb mennék - óvnak is nagyon:
talpégető az út e századvégen át;
nyûtt bakancsom vállamon átdobom,
megrághatják botom az útszéli kutyák,
a könnyû félszeknek is ott a horgasin,
s árnyékként elkísérnek ellenségeim.

Voltam, ki voltam: végekről való
konok és büszke fajta, aki verebet
s kőszáli sast tenyérből etetett,
aki bátran gázolt a Semmibe,
bár bakancsában dobogott szíve
.
A lábbelit, azt persze vinni kell;
bár nem megyünk messzire - csak kikel
belőle s hazaszáll egy seregélycsapat,
míg kapcám szárítom a Hold alatt.

De hitemet s háznépem nem hagyom:
egy bakancs-szegnyi csóré csillagon
tüzet rakok, s felhunyorognak, ím,
fényére az én ivadékaim.







VÉRES HAVAK


Havat ettem az éjjel, fuldoklón,
véres havat. Mondtátok, színezi majd
a torkomból feltörő vinnyogásokat;
ez itt a Duna jege, foncsora nincs még,
csak színe a földieperé, s az ott,
ki fej nélkül úszkál, pisztácia.
Nem ilyen ötórai teára hívtál,
kurva madonnám, s tálalni Dél-Európát
nem ily lavórban. Ez itt egy szerb láb,
ott horvát kar, magyar
szemgolyó. Nem ily békére vágytunk
hetvenegy nyarán, midőn Csurgón
harsogattuk fogunk közt a vérpiros
dinnyét annyian, furcsa nevűek,
nem ily Duna-medencét,
rég kidöglött palicsi tóval, eszéki
halászlét sok vérvörös laskával,
ott, hol volt még hely, ,,hol fölolvashatol".
Rom már csak a vers és a város: s hullabűz!
Dicső avangardjaim, ím, időtök eljöve!
Nyelv, mint kocsonyábavaló,
kitépve immár. Nem kell rágódni többé
,,modern" emberi beszéden!
Géppuskák makogják dalaitokat.
Csak a szegények, legyenek parasztok,
költők, némulni nem tudó színészek,
kik hanyatt vágódnak most, tudják,
mily szertartás szerint temettetnek el.
Lázasan, a legmélyebb alázattal
nyelem a véres havat, torkom fölsebzi
egy-egy csontszilánk, de nem az fojtogat.
Nyugat kellett nekünk, Új-Bizáncban?
Tessék, itt a friss hó, terítve kés-villa-géppisztoly,
villásreggelizzetek e pimaszul áruló-becsapó
tág és szép Európa ege alatt!







 
 
0 komment , kategória:  Farkas Árpád  
Címkék: flanellharisnyát, biciklicsengővel, konzervdobozként, cseresznyeszárak, mezítelenségemet, elfogyhatatlanul, összekuporgatott, naprendszerbéli, katicabogárkáit, fölmárványlanak, hallgatásunkban, angyalszárnyain, hegyszorosokban, határátkelőitek, szürcsölgessünk, szétloccsantom, kocsonyábavaló, idegrendszered, magyarországot, vízesészuhatag, elgereblyézzük, gólyafészkeket, kabátgombommal, benépesítettem, szorgalmatosan, gyermekasszony, szívdobogásban, színeváltozása, seregélycsapat, megmagyarázzuk, felhunyorognak, párbeszédekben, asszonymellhez, kukoricásokban, hársfarengeteg, gyöngyharmatot, darabka kéklő, ölnyi aprított, férfi ágya, ingen innen, éltünk mélán, ember verme, másik nyelvben, krumpliinda szára, kökényízű éjben, hajnalok gyomrából, lüktető napot, nyugalomnak befonjon, zümmögő virradatban, álmaim felett, kalapács alatt, csendnek csönd, Farkas Árpád, FARKAS ÁRPÁD, Magyar Művészeti Akadémia, Farkas Árpád Válogatott, ŐSZI SZÉL, CSAK CSEND NE LEGYEN, ERDEI HÁZ, ERDÉLYI ASSZONYOK, Drága Báthory Annák, Bethlen Katák, FEKETE KARÁCSONY, ISZONY ELLEN, KORA TAVASZ, LÁNYOK TANYÁN, NYITOTT ÉGBOLT, MADÁR LESZEK, ÖRÖK HÓ HATÁRA, Mert Farkas Árpádként, Vári Fábián László, Fölkapja Illés, SZÍVÜNK SZÉP SZERELME, VÉRES HAVAK,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
09.18. 13:41 Tengerbe zuhant a spanyol légierő egyik oktatógépe, ketten meghaltak
09.18. 13:41 Jótékony célra fordítják az OMÉK-on megmaradó élelmiszert
09.18. 13:41 În peste 500 de localităţi din Ungaria alegerile pentru autoguvernările loc...
09.18. 13:31 Aposztróf néven folytatódik szeptembertől a Várkert Irodalom sorozat
09.18. 13:31 Az első három negyedévben mintegy 21 milliárd forint forgalmat bonyolított ...
09.18. 13:21 Idén már nem játszik a Roland Garros idei női döntőse
09.18. 13:21 Egy százalékon stagnált az éves infláció augusztusban az euróövezetben
09.18. 13:11 Túrákkal népszerűsítik a borvidéki gasztronómiát és értékeket Villány körny...
09.18. 13:11 Csúcsdöntéssel szeretné megnyerni Szőnyi Ferenc a mexikói hússzoros Ironman...
09.18. 13:11 ITM: növelni kell a lakosság digitális kompetenciáját
Tudjátok ?
Az álmoknak valóban van jelentése?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
Káros az alkohol ? Ha igen akkor mennyire ?
Kívánhatok kellemes ünnepeket?
még több kérdés
Blog Címkék
Őszi levelek  Facebookon kaptam  Alvó baby  Facebookon kaptam  köszöntő  Őszi levelek  Mai evangélium 09.12  Aranyosi Ervin: Megvan benned ...  Fehér rózsa  Vízcseppes rózsa  Facebookon kaptam  Szèp napot  Őszi kép  Lisa virága  Őszi kép  Gólyák  Png nő  Szép estét  Törött hordó  Kolodko Mihály szobrászművész ...  Facebookon kaptam  Boldog születésnapot - Doros ...  Őszi kép  Napraforgók  Puszit dobó maci  Kolodko Mihály szobrászművész ...  Őszi kép  Egy angyal  Őszi kép  Facebookon kaptam  Png nő  Jó éjszakát  Vízcseppes levelek  Szilvás sütemény  Png nő  Boldog születésnapot - Gerd  Szèp estét kedves látogat...  Megáldották a budapesti Szent ...  Szőlő  Köszöntés  Szèp estét kedves látogat...  köszöntő  Orchidea  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Aranyosi Ervin: Megvan benned ...  Te is megöregszel egyszer  A legnagyobb kísértés  Puszit dobó maci  Gergely istván versei  köszöntő  Őszi csendélet  Facebookon kaptam  Szép estét  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  23. évközi hét szerda 09.11  Facebookon kaptam  Fehér rózsa  Szerelem - romantika  Őszi levelek  Aranyosi Ervin: Megvan benned ...  - ... de olyan csend  Őszi levelek  Rózsaszín rózsa  Png virág  Álmos hold  Facebookon kaptam  Furulyázó kislány  Almák kosárban  Evangélium  Facebookon kaptam  Kislány macival  Őszi kép  Png nő  Lisa virága  23. évközi hét szerda 09.11  Őszi kép  Szőlő  Őszi kép  Létezem, mert vannak barátaim  Facebookon kaptam  Romantika  Egy angyal  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Őszi levelek  Png nő  Posertube  Törött hordó  Tanévnyitó szentmise. 2019.09....  Facebookon kaptam  Jó reggelt!  Kolodko Mihály szobrászművész ...  Őszi kép  Rózs itallal  Térj vissza! 
Bejegyzés Címkék
darabka kéklő, ölnyi aprított, férfi ágya, ingen innen, éltünk mélán, ember verme, másik nyelvben, krumpliinda szára, kökényízű éjben, hajnalok gyomrából, lüktető napot, nyugalomnak befonjon, zümmögő virradatban, álmaim felett, kalapács alatt, csendnek csönd, gondolat benne, lomha nyugság, munka robajló, szerelem bennem, nyers homok, párbeszédekben sziszeg, szál ingben, erdélyi asszonyokban, kaszálókról mind, farkasordító magányt, törvények között, legemberibb ösztönök, roskatag magányon, körmök n&#245, holtak ujjain, parti fűzeket, vízrehajló sokszáz, kaszálókon mind, levegő köröttünk, hegyek alatt, szuszogást majd, fájdalom pirosa, unott kisgyerek, inged hófehér, kósza árnyak, cikkanó halak, álmok morzsa-maradékán, égre &#8211, tavalyi véres, üres tenyér, maradék reménnyel, szülőföld ölébe, vonat vélem, árdéli teleholddal, hitvány váltóingem, inge t&#245, havazás nagy, fehérség bűne, tájon &#8211, trágya szaga, távoli csúcson, árva vízcsöpp, nyikkanás &#8211, puliszkavágó madzagot, ujjak rácsai, kihajtott ingű, iszonyok ellen, naprendszerbéli bolygót, óvatos vadak, mulandó tárgyak, világot vágytam, éles levelekre, kinti világot, benti világ, férfikor dereng, álmaim lakják, falevélre rozsdállt, téli világ, fagyönggyel terhes, napra kicsordul, föld zöld, szükség télire, simogatás kéne, távol pislogó, fölmárványló néma, nagy Söntésben, pici ezüst, ezüst harangokhoz, levegő puha, hangodból felzúgó, honi klozeton, parajdi sóhegyeken, puskacsőt térden, bősz Balkán-orángután, hídlásba harap, pince torkig, bárka késik, némán erjedő, maradék parázson, szilvalekvár fortyogó, tánc mögött, erdőt megtartjuk, suttogó árnyak, kegyes májcirózis, útszéli kutyák, , ,
2019.08 2019. Szeptember 2019.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 13 db bejegyzés
e év: 196 db bejegyzés
Összes: 3832 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 362
  • e Hét: 4499
  • e Hónap: 20092
  • e Év: 309157
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.