Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
A. Túri Zsuzsa versei
  2019-10-18 20:15:22, péntek
 
   
 




A. TÚRI ZSUZSA VERSEI


A. Túri Zsuzsa (Budapest 1971. július 30. - ), jelenleg Genfben él. Önálló kötetei: Befejezetlen szimfónia (2015), Boszorkánytükör (2016), Tűztündértánc (2017). Több netes és nyomtatásban megjelenő folyóirat munkatársa, a Hetediknél és az Art'húr Művészeti Folyóiratnál szerkesztőként dolgozik. Nemrégiben Art'húr-díjjal tüntették ki.


2Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonjat."
Weöres Sándor







ÚGY SZERETNÉK


Holdfénynél kincset keresni
Hóbuckában hasra esni
Hógolyózni és szánkózni
Külvilágtól elzárkózni

Hintázni és fára mászni
Nyári záporban elázni
Énekelni hamis hangon
Epret enni kint a gangon
Nevünket a falra írni
Romantikus filmen sírni
Hegyet mászni, erdőt járni
Éjszakai buszra várni
Csak úgy, egyszer tortát sütni
Nedves fűre lefeküdni
Egy koncerten kiabálni
Zuhany alá együtt állni
Fogat mosni, gyöngyöt fűzni,
Félni és ördögöt űzni
Táncolni a Szajna-parton
Kiflit venni lent, a sarkon
Múzeumot látogatni
Szegényeket támogatni
A piacon válogatni
Sajtba krumplit mártogatni
Biciklizni, strandra menni
Tengerparton pizzát enni
Három napig csak aludni
Mérgelődni s megnyugodni
Elolvasni az újságot
Eltenni savanyúságot
Varrogatni, makramézni,
Közös múltra visszanézni
Vizes ruhát teregetni
Réten sárkányt eregetni
Barkácsolni és pipázni
Mínuszokban együtt fázni
Utazni és álmodozni
Ázsiából kagylót hozni
Társasozni és sakkozni
Egyszerűen unatkozni
Türkíz vízű tóban úszni
Felmosott padlón elcsúszni
Nevetni, filozofálni
Sikátorokban lófrálni
Rajzolgatni, festegetni
Határaink feszegetni
Ünnepelni és berúgni
Mások mögött összesúgni
Mindent megígérni, s tudni
Tilos csalni és hazudni.
Tetszik, ahogy elképzelem?
Eljössz egyszer ugye velem?


Úgy szeretnék: A Túri Zsuzsa - Videó

Link








Bemutatkozás:

Link



Túri A. Zsuzsa versei

Link



Túri A. Zsuzsa Genfben él, ott írja verseit is

Link



Verselő antológia 10-29. oldal

Link








ANDREA


Nap ragyog vörös ruhádon,
Hajad sötét zuhatag,
aranylánc a bal bokádon,
nézlek, s a násznép halad.
Mosolyodban új ígéret,
Szavaidban halk ima,
ami elmúlt, mind feléled,
úgy szeretném hinni ma.
Táncolsz, ahogy forró nyárban
Búzatábla táncra kél,
És száz szempár sugarában
Szoknyád lebbenti a szél.
Élénk voltál, Te barna lány,
rózsákkal a kezedben,
ezer álom, vágy és talány
aranybarna szemedben.
Aztán tél lett, tél a nyárban,
tavasz nem jött többé már,
s úrnő lettél üres várban,
ki csak egyre, egyre vár.
Aztán nem várt már az úrnő,
eltűnt, elment, elszaladt,
otthona a tó, az erdő,
csak az emléke maradt...
A tóparton, ahol újra
tündér tavasz táncra kél,
szinte látlak, kipirulva:
szoknyád lebbenti a szél.







AZT HITTEM...


Én azt hittem régen, megtarhatok mindent
Amit egyszer láttam, amit megszereztem,
Bejártam a Földet, kerestem az újat,
S nézd, a kalandvágyat mégis eleresztem.

Jól tudom, Barátom, Te is megváltoztál.
Kicsiny titokvárunk, amit építettünk,
Megroggyan, s szép lassan végleg összedől majd
Emlékből az Idő hálót sző felettünk

Mosolyod halványul, hiszen alig látlak,
Bűneimben most már csak egyedül égek,
Innen, a távolból kezed nem foghatom,
Nem vigasztal senki, hogyha néha félek...

Bolyongok szépségben, álmokban, viharban
Tükörképem voltál, ablak a világra
Hol vagy most, Barátom, merre visz az élet?
Boldog vagyok, s mégis, Tenélküled árva.

Talán szégyenkezve lassan elfelejtlek.
Vagy fájni fog kissé Teérted a szívem
Tompa kis fájdalom, egy elveszett kincsért,
Menj békével, fényben, nélkülem: megértem.







ÁLOMTÜKRÖK


Ejtőernyőként hull az éj
az elfáradt mára,
a Hold nyakán felhőtaréj
kéket fest lilára,
önmagunkra kaput zárunk
villanyt oltunk újra,
ájult, mély álomra várunk
paplan alá bújva,
csillagfényes szédületben
szemhéjunkon belül,
csodát sejtő révületben
az élet elmerül,
elménk tükrös palotája
falai közt repked
tanító parabolája
néhány csöndes szentnek,
gondolatok keveredve
tükröződnek lánggal,
préselődve keretekbe
álmatag Világgal,
törött, torz vagy ép tükrökben
cikáznak az álmok,
emlék-tóban megfürödten
ragyogó fény átfog.
Tekergő labirintusban
elfelejtett képek:
rég nem dobolt ős-ritmusban,
táncban ki-be lépnek.
Tudatalatti padlásán
lomhán száll a pára,
ringatózva áramlásán
béke ül a tájra.
Eltévedt fény csillan vissza
elhagyott bálványon,
az ész a jelent beissza,
szín lesz szivárványon.







A BOLDOGSÁG


Moebius-szalagon
jár körbe az élet,
forog a természet,
csúszkál az idő,
sohasem kezdődik,
sohasem ér véget,
kering csak a csíkon,
pörög, szédítő,
lobban majd kialszik,
s önmagából nyer fényt,
minden pillanatban
ezernyi csoda,
szemmel követheted,
amíg élsz, az örvényt
és az ősi törvényt:
ver ide-oda.
Nézz és láss meg te is
minden diófában
lágy bölcsőt, koporsót,
ágyat, könyveket,
önmagára való reakciójában
a végtelen arcán
nyálkás könnyeket.
Az öröklét káosz,
káosz az öröklét,
hogyha időm volna,
elhinnéd talán,
felhőlajhárok közt
nézd a madár röptét,
tökéletes minden,
sejtelmes talány...
A véletlenekben
meglátom az Istent,
mikor épp nem várnám,
néha rámkacsint,
ilyenkor elhiszek,
megköszönök mindent,
aztán csendben várom,
hátha újra int.
A boldogság, tudod,
olyan, mint a zápor,
amely hirtelen a
nyakadba szakad,
amikor nem vártad,
és te bőrig ázol,
ő tovatáncol s csak
pár tócsa marad.







BOSZORKÁNYTÜKÖR


1.

Elrejti a szoknya fodra,
elviszi a folyó sodra,
szempillám mögött száll tova,
ki tudja miért és hova,
egyre bujkál mi szertehullt,
eggyé gyúrt álmokkal kigyúlt,
létfolyosók és csönd alatt
díszítő remény szétszakadt,
hosszú éjben vággyá égett,
hozott álmot, elvitt téged,
végső egésznek kertje nagy,
dobogó lépte kerge, vad,
vibráló szépség idenőtt,
nem adott időt csak erőt,
vállalhatatlan hang vagyok:
bennem szurkáló tér ragyog.

2.

A vérem űz. Igaznak látom
tükröződő, titkos világom,
zavarodott kép, szent hegyek,
virágszirmokból fellegek,
eszeveszett tánc egyre csattog,
szökőár önti el a partot,
a szabadságban meztelen,
szárnyal a derű nesztelen,
dicsfényben megmártózva újra,
felizzó imádságba bújva
menedék nekem, tiszta, szép,
múlandó, torzult, csalfa kép,
s bonyolult tereket kitárva,
idő dárdái közé zárva,
mézsárga Holdba zuhanok,
regélő múltban éj vagyok,
Pokol bugyrai közül réved,
elmosott ködből sír a lényeg,
szorító árnyékban megyek,
mögöttem fénylő, nagy hegyek.

3.

Nem félek már a sötétben,
dermeszthet zárt jégverem,
vöröslő parázs az étkem,
fagyott zárkám szétverem.
Elolvad a csillogó jég,
Tiszta víz lesz híd alatt,
s tükröződve metálkék ég
ezer cserépre szakad.

4.

Torzító, vad tükröm által
háton úszva, sebes árral,
Élethez kötve száz szállal
szembeszállok a Halállal.







BÓDULAT


Esőcseppek hullanak a
Bánatos jövőbe
Kristálygömbök sziporkáznak
Pókhálóba szőve
Üveggyöngyből épült lépcsőn
Fénytündérek ülnek,
Gyöngyházfényű hegedűkkel
Szépen hegedülnek.
Mézszín hajuk földre omlik
Szempillájuk rebben
Szivárványszín permet mögött
Langyos szellő lebben.
Fényes hajú ifjak jönnek
Egymásután, sorba,
Tündérkertben rózsát kötnek
Hatalmas csokorba.

Borult elmém szikrázik még,
s hiába a mélység,
bármily fájó is életem,
csábít még a szépség







BÚCSÚ EGY KISGYEREKTŐL
(Noah)


Név szerint ismerted Te is a csodákat
Ott fénylett arcodon a biztató jövő,
Amikor nevettél, nem volt többé bánat,
Hited végtelen volt, mindent átszövő.

Nem igaz, hogy nem vagy, szemedben Hold ragyog,
Ott a bársony égen, csendes vigalommal,
Amikor felkelnek az első csillagok,
Hangtalanul repkedsz, s játszol angyalokkal.







CZIGÁNY DEZSŐ BÚCSÚJA


Nem rontom tovább a levegőt már itt,
szinte összenyomnak lidérc-falak.
Tévútra tekergő, öntépő vágy vitt,
mert a szabadságból csak gyász maradt.

Megölt családom nekem mindig elhitt
mindent, mindegy mások mit mondanak.
Jobb ez így. Derűben elalszunk. Ne szidd
Fiam apád... Tudd, hogy nem bomlanak

kötelékeink... Legyen inkább ünnep,
hogy vad félelmeink végre megszűnnek,
ne akarj gyűlölni minden áron...

Megértettem a hosszú évek során,
könnyebb átlépni minden furcsa csodán,
mint megélni... Jöjjön hát az álom...







CSAK CSILLAG Ő...


Csak csillag ő, csak látomás
csak fény a tengeren,
az arcát nem láthatja más
de kísérőm nekem.
És minden este rám ragyog
derengő mosolya
Egyetlen tükre én vagyok,
csendes, szelíd csoda,
hogy holdban élt, hogy vízben élt,
gyöngy és göröngy között
hogy visszatért a kedvemért,
szívembe költözött,
és rajzolgatja álmaim,
most mindig ott lakik
kibontva éjem tájain
szelíd virágait...

Mándy Stefánia verse, ahogy nagyapám halálakor emlékemben élt







DAL


Te hullámzó tengerár,
Drága társam merre jár?
Más országban?
Más vidéken?
Mondd, lehet, hogy énrám vár?

Aranyszínű napsugár,
drága társam merre jár?
Zord magányban
Lelke reszket?
Hogyha keres, megtalál?

Ezüstfátylú holdsugár,
drága társam merre jár?
Merre fordul
Hosszú útján?
Mondd, hogy nincsen messze már...







DE(PRESSZ(IÓ))


Csak a csönd vagy a hang
a magány a harang
hollóraj startra vár
nincs galamb soha már
nincs más csak
a hideg
meg rideg
holt színek
nem tudni mire vár
az ember a madár
az éjben sincs
határ
nincs remény
soha már
ringató
ösztönök
meg a köd
az örök
kalitkák
börtönök
már én sem
köszönök
sodor a
víz az ár
víz az úr
nincs határ
hollóraj mire vár
nem szállok
soha már.







ELÁTKOZOTT


Elátkozott kertben régi vágyban égő
zavart féltékenység páraként lebeg,
utálat láncain következetlenség
kerítése mögött győzni nem lehet.
Sasok fent, mindegyik Nap szeretne lenni
felszakadt alkonyat fejükre feszül ,
elítél mindenki, az is, ki nem ismer,
remény nincs, inkább az átok teljesül.
Hogyha most eltűnnék, vajon ki siratna?
Ki jönne utánam, ki tudja, hova?
A múlt oly fárasztó, a jövő meg satnya,
Köröttem sok rideg, fukar pléhpofa.
Tejfölös hegytetők fölé az tud szállni
kit nem bénít szégyen, nem zavar a harc,
s úgy tud földre esni, hogy tán meg se nyekken,
hazugságból élni neki nem kudarc.
Minden választásunk veszteség is egyben,
csak még nem hisszük el az út elején,
olvadozunk az új boldogság-elegyben,
később jön a káosz, fájón, feketén...
Kilépek a fényre feltépett lapokból
nevetséges hírnök, szófolyam vagyok,
végigfolyva félszeg kérődző imákon
mélyről néha fénylő halpikkely ragyog.
Megszentelt csalás a rend előszobája,
kihímzett hazugság, tánc a színeken,
nem muszáj belépni, leülhetünk kint is,
ami másnak érték, nekem idegen...







ELBÚCSÚZOM


Elbúcsúzom tőled, ahogy illik,
<Drágám, Isten veled> - suttogom,
utoljára a szemedbe nézek,
s reszketve a kezedet fogom.

Könnyezel, mert fáj, hogy el kell válnunk,
szemedben mély fájdalom ragyog,
szorítasz és azt mondod, hogy féltesz,
nem tudod, hogy közömbös vagyok.

Nem zavar, ha megremeg az ajkad,
nem hat meg az árnyék arcodon,
furcsa tán, de nem lángol a szívem,
s mindezt neked el nem mondhatom.

Ölellek, s felrémlik előttem
Száz csoda, mit átéltem veled,
rá kell jönnöm, nem jelent már semmit,
s eltűnődöm, mit jelenthetett.

Mi voltál te? Egy fehérlő csillag,
mely az éj sötétjén átragyog,
bántotta a szememet a fényed,
jobb nekem, ha sötétben vagyok.

Elbúcsúzom tőled, ahogy illik,
nem ronthatom el a szép varázst.
Tudom, ahogy szerettelek téged,
úgy szeretek majd valaki mást.







ELFELEDVE


Csilingel az esti csend
Rád gondolok, kedvesem,
az ajtóban állok én,
sivár lelkem peremén,

csalán, ahonnan jöttem,
harangvirág előttem,
busa feje szerényen
Cseng-bong, mint a mesében,

Álmot veszek kezembe
Elámulok meredve
Itt vagyok elfeledve
Emlékedbe temetve







EMLÉKSZEL?


Hányszor jártunk együtt a temetőben
gondtalan gyerekként,
november pókhálós,
nyúlós délutánjain,
tejes ködben,
vidáman,
meg persze máskor is.

Mindig halnak meg emberek.

Emlékszel?

Minden temetésen nevetőgörccsel küszködtünk,
nem, nem voltunk gonoszak,
de elég volt a másikra nézni,
ilyen hatással voltunk egymásra...
A már megásott sírgödrök
fogatlan szájakként vártak "lakóikra",
hogy elnyeljék őket,
mi pedig lökdöstük egymást,
s ha valamelyikünk elesett,
a másik felsegítette és folytatódott a játék,
a kergetőzés a fejfák között,
a sárban.

Orrunkat facsarta a mindig nedves föld illata.

Emlékszel?

Egyszer
varjúszerű öregasszonyok,
tiszta feketében,
elfogtak bennünket egy hosszú búcsúbeszéd alatt és
befogták a szánkat,
kezük,
mint a kiszáradt kenyérhaj,
reszelős,
"ejnye, gyerekek", károgták,
szaguk:
molyirtóval kevert levendula.

Nekünk meg a könnyünk csorgott a nevetéstől.

Február környékén repedezett a föld és jajgatott a szél.
Virágokat vittünk egy sírra
egy másikról,
mert színesek voltak és beragyogták a telet.

Emlékszel?

Az omladozó keresztek között májusban bújócskáztunk,
s lógattuk lábunkat a magas sírkövekről.

Harangozónak akartunk menni,
mert állítólag könnyű munka és jól fizet.

Emlékszel?

Augusztusban fröcsköltük a vizet,
mert meleg volt,
mert fiatalok voltunk,
mert éltünk.

Most érted szól a harang
és én
magamat sajnálom.

Velem mi lesz?







AZ ESŐCSEPP


Lehajló kis fűszál végén
Egy esőcsepp fennakadt,
Gyémántként ragyog a fényben
Árnyat adó fák alatt,

Szivárványos csillogását
Felszárítja majd a Nap?
Vagy megfújja kósza szellő
És lecseppen hamarabb?

Innen nézve apró tükör,
Onnan nézve kész csoda,
Jelentéktelennek tűnhet,
Vagy ezer tűz othona,

Ragyogása tűnő ábránd,
Vagy benne a Végtelent.
Minden percben lecseppenhet,
Ez a csepp, az életem.







(FÁJDALOM)KÜSZÖB


Fáradtan,
homályos szemmel
bágyadtan
keresel majd,
mert te sem érted,
véred hajt,
hogy mért voltam
én több mégis,
zsebedben bicska,
kés, a fétis,
s érzed, hogy fent,
vagy alant, érted
jártam jégben,
tűzben,
sárban,
fürödtem,
vagy éppen
kúsztam,
bátran
száz ország
porában,
hogy magasra
törve
végre,
a végtelen
színű égbe
benned égve
bátran
felemeljelek.

Körötted friss
rejtjelek,
csak poroszkálsz
fényre várva,
zárójelbe zárva,
évek kígyózó
utcáin
szédelegsz most,
szegény árva,
nincs több esély,
s tudd, te gyáva,
hogy a lélek elég.
A csönd unalmas.
A zaj zavar.
Köztünk a szakadék
hatalmas,
hiába fedi avar,
vagy hó,
homok,
vagy tó.
Mindenható
kezeid
nyújtanád, mert
azt sem hiszed,
hogy már
nem teremtenek.

Eltemettelek.
Jöttek mások.
Látomások.
Árnyruhások.
Álruhások.
Túl sok.
Jöttek, hogy
körülnyargaljanak.

Fényglóriát horgolok
füvekből.
Nyakláncot fűzök
szappanbuborékból.

Vízre vetített világ.
Az első mosolyban
benne a búcsúszó.

Nem óvlak
többé.
Így hideg
gömbbé
lesz a csend,
ha a hit
bástyái ledőlnek,
s közöny
tüskés bokrai nőnek
csengő virágok
helyett.

Félhetsz, hiszen
szerelmem tovafut
s te hiába markolod
a hideg hamut.
Nincs rád gondom,
csak úgy mondom,
egész halkan:
azt gondoltad,
belédhaltam,
pedig már rég nem várom,
hogy elérjenek
a ringató szavak.

Már mindent szabad.
Mert egy perc alatt,
lehullt rólam
a lánc,
így lettem csontig fagyva
szabad...
Repülve a fény felé,
szemem csukva.
(A lét elé. Rajtam
csuklya).

S te nyitott
szemmel
is elbotlasz
a küszöbön.







FORRÁS


Forrás-
Kezdet
Folyó-
Élet
Lágy hullámok
Vízesések
Csobbanások
Álmos fények
Nyújtózkodó
Nyers remények:
Sodor a víz
Múltban,
Mában,
Örvényekben
És csodákban,
Sebes áram:
Lelked tükre
Áttetsző,
Vagy
Fáradt,
Szürke
Minden hullám
Élni tanít,
Minden csepp
Jelent valamit,
Ha sorsodat
Kézben tartod,
Alámossa
Majd a partot...

A víz üzen:
Minden gyerek
Vízből fakad,
Vízben lebeg,
Anyaméhben,
Mint az álom
Lebeg
Üres
Éjszakákon.

Az esőben,
Örök kincsben,
Minden cseppben
Ott az Isten.







JÓZSEF ATTILA


Ha eljönnél hozzám,
Egyszer, csak egy szóra,
Legmerészebb álmom válhatna valóra,
Levenném kabátod, levenném cipődet,
S csak néznélek hosszan.

Sorsodból a sorsom,
Mint patak, kiárad,
Bár boldogabban éltem, s élhetek Tenálad
De mint meg nem értett s meg nem becsült ember
Keresztedet hordom...

Azt hiszi, úgy van jól,
A megkínzott gyermek,
Akit mások régi bűneiért vernek,
Ő magát okolja, s csak sokkal későbben
Látja, áldozat volt.

Vigaszod nem volt más,
Csak a vak szerelmek,
Vagy szerelmek helyett üdvöt hozó kelyhek,
Bár lehettem volna testvéred a kínban,
Vagy egy megértő társ.

Nem szerettek Téged,
S nem tudtál szeretni
Álmokat kergettél, nem tudtál nevetni,
Nem hozott enyhülést az áhított kéj sem,
S elolvadt a fényben







KILINCSVÉGEN LÓG A NYÁR


Kilincsvégen lóg a nyár,
S újra vár, újra vár,
Útra kél a napsugár
S táncot jár, táncot jár.

Az égbolt kékes-fehér
S fúj a szél, fúj a szél
ereinkben forr a vér,
És zenél és zenél.

Itt-ott sárga villanás,
mily varázs, mily varázs,
ahogy zümmög egy darázs,
cikázó látomás.

Falu végen karcsú fák,
Sok-sok ág, sok-sok ág,
árnyékukban sok virág,
lelassult, hűs Világ.

A fák alatt karcsú út
Merre fut, merre fut?
Aki rálép hova jut
Elhagyván a falut?

Tündérkertben mennyi kincs!
Párja sincs, párja sincs,
indulnom kell, mese nincs,
lehull már a bilincs...

Messze, távol délibáb,
S új csodák, új csodák,
merre menjek hát tovább,
furcsa vágy, furcsa vágy?







KI MONDJA MEG?


Ki mondja meg, merre menjek,
Mennyit bírok, mennyit merjek?
Ki segít nekem, ha szépen,
alázattal én megkérem,
segítsen nekem túlélni,
tenni, hinni és remélni?
Ki segít, hogyha már nincsen
Semmi álmom, semmi kincsem?
Kire nézzek, kihez szóljak?
Kinek lábához omoljak?
ki kísér el, ha elvesztem,
ki cipelné a keresztem?
Ki biztat, hogyha megállok,
fáradtan, én, vén zarándok,
éjfekete rémképekkel,
lelkemben ezernyi sebbel,
ki csitítgat, ki vigasztal,
ki biztat és ki magasztal,
ki mosolyog, ki hisz bennem,
ki mondja meg, mit kell tennem?

Nincsen múzsa, nincs tehetség,
Szenvedés van, múlt és emlék,
Rettegés kegyetlen mától,
Rettegés szörnyű haláltól.







KÖNYÖRGÉS


Teérted vártam a
beteljesülésre,
Lobogásra, táncra,
szabad repülésre,Miattad vágytam a
szent feloldozásra,
Hősies halálra
és feltámadásra
Teérted magamat
olykor megaláztam,
Zuhantam, rettegtem,
közben mindig fáztam,
Rózsatőről nekem
csak a tüske jutott,
Ezer üveggolyó
- álmom szertefutott,
Ígértél te otthont,
ígértél csillagot,
Ígértél koszorút,
hitet és templomot.
Ígértél szivárványt,
ragyogó színeket,
szánni való szívem
mégis lapul, beteg.
Megtapostál százszor
az útnak porában,
meghajoltam százszor
dühöd viharában.
Elszállt éveimért,
békét kérnék, végre,
elhervadt vágyakért
áldásod, cserébe,
álmodozás helyett
végre ébrenlétet,
adj már nékem, Múzsám,
végre menedéket!







LEMONDÁS


A vén Hold ma is csak egy sárga köménymag,
emlékköves úton hosszan elkísér,
felveszem az estét csillogó páncélnak,
mindig akad álom, mely újat ígér.

Ablakodból a fény kifolyik a földre,
elmosódott szélű, amorf pocsolya,
rácsuktad az ajtót a ringató csöndre,
mosolyod mostmár a győztes mosolya.

Tudom, jobb neked, ha hazudsz önmagadnak,
emléked csak ködös képek halmaza,
szavaim a közöny ágán fönnakadnak,
nélküled, mondd, hová mehetnék haza?







MINDIG PIROS


Mindíg piros
A tiszta vér.
Amíg folyik.
Mindenkinél.
Egyenlőnek
Teremtetett
Mindenki, kit
Idevetett
A véletlen,
A Jóisten,
Ki tudja?
Talán nincsen
Senki ott fönt.
Csak mi itt lent.
Kint a kétely,
Remény itt bent...
Mindíg piros
A vér színe.
Míg dobog az
Ember szíve.
Kémleljük a
Fakó eget,
Mondogatjuk
Épp eleget:
Jogunk van a
Szabadsághoz,
Az élethez,
Biztonsághoz,
Egészséghez,
Boldogsághoz,
Aztán csendes
Szép halálhoz.
Repkedünk a
Hálók között,
Minden lezárt.
Minden kötött.
Mindíg piros
A tiszta vér.
Az ember fél.
Mégis remél.
Te se gondold
Többnek magad.
Idő a zár,
Hit a lakat.







MÚLTAM ELŐL


Múltam elől menekültem hozzád,
kérlek, fogd a kezemet és védj meg,
ami fontos volt, már elvesztettem,
hadd tartsalak magamnak meg téged.

Magányomban menekültem hozzád,
magam sem tudom még mit érzek,
nem tudom még, mit kívánok tőled,
szomorún, de bizakodva nézlek.

Megtört szívvel menekültem hozzád,
ígéretek, hűség mit sem érnek,
ami fontos volt már elvesztettem,
te próbáld hát megkeresni, kérlek.







NEM AZÉRT


Nem azért
szeretlek
kergetlek
kereslek
hanem azzal
együtt
annak ellenére
mégis
és én is
hiszek a jeleknek
felvettél
tartottál
neveltél
rámégtél
sötéten
sötétben
a fényben
kiégtem
meg féltem
reméltem
nem érted
énértem
félek és
tán érted
a csendet
a
rendet
a
trendet
a
szennyet
de
leléptem
mert vártalak
várlak
a
csönd alatt
mert vagy
de mondd minek
vagy
csak egy senkinek
gyászolnék
nem lehet
vállalnék
terheket
amíg élsz
nem tudok
csak futok
csak futok
utánad
könnyeim
izzadságcseppekként
remegnek
sósan
száradó
sósav
vagy Hypo
kimarja
lemarja
szétmarja
arcom
szívem
lemossa
szétmossa
felmossa
mindenki
leszarja.







NÉGYSOROS
(Pilinszky Jánosnak)


Szúrós szavak a rég elmúlt időkből.
Apró hullámok a hideg tejen.
Saját fejfádat te faragod kőből.
Alvadt vér a jelen.







ÖSSZEKAPASZKODVA


Valaki régóta követ
Az utamon,
Lépésről lépésre,
Keze a vállamon,
Valaha ismertem,
Valaha szerettem,
Úgy rémlik, kértem is,
Maradjon mellettem,
De az út rögös lett,
Hosszabb, mint gondoltam,
Én sem vagyok már oly
Vakmerő, mint voltam,
Bezárult a szívem,
De ő csak jön velem,
Szólnék, de nem tudok,
Küldeni nem merem.

Ki tudja mért van itt,
Ki tudja, mit vár még,
Ha szívéhez egyszer
Új utat találnék,
Megkérdezném talán,
miért hisz még bennem?
Miért nem enged el,
hogyha el kell mennem?

Összekapaszkodva
Lépkedünk és tudom,
sokáig így lesz még:
keze a vállamon,
szótlanul s remélve
hogy túl a közönyön,

megállok majd egyszer,
s mindezt megköszönöm.







POST MORTEM


Nem akarok a föld gyomrában
rohadni
nem
kell
márvány kőlap, virág, vagy kereszt,
remélem könnyű lesz nektek elfogadni,
hogy mi eddig tartott,
végleg
elereszt.

Tisztulni akarok,
dobjatok a tűzbe,
hadd legyek
füstfelhő, pernye, hamu, por,
csak dalban maradjak,
emlékekbe fűzve,
ne
legyen
imádság, vagy halotti tor.

Két kiló
hamumat
szórjátok a szélbe,
s mazsolaszín égen, üstökös legyek,
olvadjak
pörögve a díszletbe,
végre,
szippantsanak be a
végtelen terek.







RÖVID


Sárga nyárban, ezüst télben,
Napsütésben, jégverésben,
Hóviharban, fagyba zártan,
Úton voltam, mégis vártam.

Csipkés télben, tüzes nyárban,
Jártam száz ország porában,
Megtisztultan, csendbe zártan,
Csupaszon hazataláltam.







SEMMI(TOLÓGIA)


Csúszós éj:
pikkelyes
cseppfolyós
bodzaköd
egybeköt
félrelök
szédülök
szédülök
semmit a
semmi-
be mos-
na, ha
mostoha
foltokat
oldana
toldana
mintha a
minta a
sebszínű
foltfolyam
volna még
párhuzam
régi vég
kisajtolt
toldalék
titkok meg
rejtjelek
aszfaltrajz-
rengeteg
nyílt örvényt
rejtenek
hangzuhany
szellemek
füstszínű
életek
savas-sós
fellegek
lyukas
tért
metszenek
lámpafény
kell ide
sehonnan
semmibe
ellened
ellenem
nélküled
nélkülem
üres kert
sóhajok
fulladunk
fulladok
fákkal halt
holnapok
pupillák
semmibe
tágulnak
semmire.







SZABADON


Szabadon szárnyalni
Szürke hétköznapok felett,
Átrepülni a kietlen s vad tájakon
Veled,
Összebújva, összeforrva,
Egy anyaggá összegyúrva,
Minden vágyam ez.







SZAKÍTÁS


Kávézó-faasztal-lámpa
Szemedben-szememben-lándzsa
Teagőz-suttogás-átok
Elnyomott-legyőzött-álmok
Fapadok-pincérek-emlék
Szétzúzott-kifacsart-egység
Szavaid-szavaim-szúrnak
Árnyékok-hosszúra-nyúlnak
Átadok-aláírsz-vádolsz
Vádollak-gyászollak-gyászolsz.
Tányérok-kabátok-ablak
Kapaszkodsz-elengedsz-hagylak.
Ismerős-gerincív-vége
Idegen-magányban-béke.
Elnyomott-szabadult-kínok
Szerettél-szeretlek-sírok.







SZERELMES VERS


Kezed bilincs kezemen,
szíved súly a szívemen,
mozdítani nem merem,
a létezés titok.

Szemed, mint nyáron az ég,
vihar előtt sötétkék,
végleg beleolvadnék,
az alázat titok.

Könnyed íze tengeríz,
ajkamon sós tengervíz,
mennybe és pokolba visz,
a szerelem titok.







SZERETLEK, TUDOD?


Szeretlek,
Tudod?
Mások eldobott álmait,
Megunt rongyait
Fel nem veszem
többé.
Elsodor a lét
Zavaros folyama messze,
Tőled sodor el
S válik hitem
köddé.
Szeretlek,
Tudod,
Lázas, beteg világomban
Amíg lélegzem,
Úgy szűrődsz át rajtam,
Mint csipkefüggönyön
a fény.
Szeretlek.
Tudod.
Messze kihunyt tegnapokban,
Elszürkült mában
Derengő jövőben
Hogy Te is létezel:
Remény.
.






SZIVÁRVÁNY


Szivárvány, mely ködös tükre
ívelt híd a végtelenbe,
volt az út, min elindultál,
amikor már angyal voltál,
messze mentél, messze szálltál,
és ha félúton megálltál,
láthattad, hogy néhány gyerek
ezer könnye földre pereg,
kiknek édes és jó voltál,
kiknek valaha daloltál...







SZORONGÁS (?)


Pusztító harcaim önmagammal vívom:
megbánás és önvád éles kése vág,
áttetsző formákban a ragyogást hívom,
s piskótaszín hajnalt fest a külvilág.

Emlékezés-kavics pottyan a homályba,
a múlt mocsarába ismétlés vegyül,
mezítlábas múzsa surran a szobába,
s a lakkozott padlón csúszva elterül.

Az ablakon kívül szétfutnak az utcák,
üzletek kavarnak tarka fényeket,
illatos fák fejük lombkeretbe dugják,
cipőkre virágok nyomnak bélyeget.

Ne fordítsunk folyton a jelennek hátat,
múltból megszületve jobbat érdemel,
minden pillanatból lehetőség árad,
ne a jövőt jósold, az nem érdekel!







SZENT IVÁN ÉJ


Hold ha ledobja fényfonalát
bontsd ki hajadnak éjfonatát
kémlelj merészen rejtjeleket
titkokat súgó vad szeleket
érezd az égbolt veled forog
benned varázslók vére csorog
míg mész a dombra réteken át
öleld meg néhány tölgy derekát
szedj kosaradba gyógyfüveket
életvíz töltse csöpp üveged
pázsit ha surrog lépted alatt
ruhádra pókháló ha ragad
énekelj lesnek kobold-szemek
virágzó páfrány magja pereg
gyújts tüzet megszentelt pillanat
pernye-pillangók most a szavak

- félelmet égetnek
a lángok
hajnali hamu
csendje áldott -

tűzben fonnyasztva szent a gyümölcs
titkaid őrizd tűzszemű bölcs.







SZÉCSI MARGITNAK


Fehér galambot szikrázó télben,
fekete hollót végtelen éjben
nem látni lentről, szállhatsz az égig,
homlokod íve hiába fénylik,
ingeddel cibálhat égi örvény,
ez a szabadság nem földi törvény,
üldözött álmok, szurkáló fények,
emberi sorstól eltérő lényeg,
nyurga alakkal, állad felszegve,
írást kerestél köddel lebegve,
könnyeid mosták szépre a Földet,
ezüstre festve a pőre csöndet,
majd megtisztultan, csibész-apáca,
zuhantál széles, hullámzó tájra,
csillagot ember élve nem érhet,
súrlódás-forró mélység eléget.







TUDOD


Tudod,
mindent
megírtak
már
százszor,
a
szavakkal
te
akárhogy
játszol,
képzeleted
is
akárhogy
táncol,
minden
mondat
láncra
verve
lépked,
minden
sor
időbe
zárt
kísértet...







AZ UTOLSÓ TALÁLKA


Tóparton egy kis padon :
- Te én ezt nem folytatom...
Lanyha szellő lengedez
- De, hát azt mondtad, szeretsz...
Hangol egy utcazenész
- Hidd el, nekem is nehéz...
Távol egy gyermek nevet
- De az asszony nem szeret !
Tompák az utcazajok
- Igen, magányos vagyok...
Dörren az ég egy nagyot
- Azt ígérted, elhagyod!
Az eső is elered
- Ott vannak a gyerekek...
A por vízzel elegyül
- Nem hagyhatsz itt egyedül!
Esernyők fejek felett
- Ezt tovább így nem lehet...
A Liget napfénytelen
- Mi lesz akkor énvelem?
Tető alá fut a nép
- Valaki helyembe lép...
Lassan már minden tocsog.
- Nem lehetsz ilyen mocsok!
Villám villan fényesen
- Nyugodj már meg, édesem!
Sár csorog lábszárakon
- Nem úszod meg szárazon!
Végre itt egy menedék
- Jaj, tudod, a csemeték...
Átázott a széldzseki
- Nem mondtad el még neki?
Sokan állnak egy helyen
- Elolvasta a csetem.
És mindenki nyugtalan
- Akkor megölöm magam!
A férfi taxinak int
- Ne fenyegess már megint!

A nő forgatja a szemét
- Tönkreteszlek, te szemét!
A srác beül a kocsiba
- Untalak már, te liba!







AZ ÚT


Ha szenvedély helyet
Nyugodt esték várnak,
Nem vagy ellensége
Osonó halálnak,
Viseled a csendet,
Kinézel az éjbe,
Nem rettent már az út
Láthatatlan vége,
Nem futsz már szertelen
Vágyaid nyomában,
Jövőben nem hiszel,
Inkább csak a mában,
Nem csábít ezernyi
Titokzatos szépség,
Társaid: szerénység,
Készség és reménység,
Amilyen vakmerő
Harcos ifú voltál,
Olyan szelíd lettél,
Ki figyel és szolgál,
Ha már elmosolyodsz
Apró kis csodákon,
S lelked könnyűvé lesz,
Mint egy édes álom,
Tudni fogod: mindent
Megértettél végre,
Akkor majd kilépsz az
Árnyékból a fénybe.







ÜZENET


Jégpalástban látlak
ragyogó fényhíd
széléről csodállak
szemed elnémít
hószirom kezedben
fagyott virágom
a tekintetedben
legelső álmom.
Te mindig csak adtál
sohasem kértél
rég belefáradtál
rosszat dicsértél
és mert alig éltél,
szeretni nem tudsz
tőlem mindig féltél
előlem elfutsz.
Feldereng a holnap
ködös örvénye
sápadt teliholdnak
ezüstös fénye
sebeidből épült
szélén utamnak
hófelhővé szépült
árnyak suhannak.







A VALÓDI ISTEN


A fájdalom olyan isten,
Amelyhez hasonló nincsen,
Mindent átsző, mindent ural,
Van, hogy az ember belehal,

Nem tudsz ellene mit tenni,
kínokban kell továbbmenni,
és ha tested gyötört, fáradt,
nem hallja meg az imádat.

Nincs más Isten, mely a vérben
Tovakúszik minden érben,
csontba, húsba velőbe mar,
felöklel, mint ezer agyar.

A fájdalom olyan Isten,
amelyhez hasonló nincsen,
van, hogy mindent elvesz tőled,
eleven kín lesz belőled,

megbénít és rádtelepszik
teljes súlyával rád fekszik,
követelhet, megalázhat
tönkretehet, meggyalázhat,

Imádkozz hát, hátha hallja,
s másfelé nyúl ezer karja,
mást szemel ki ezer szeme,
s békét köthetsz néha vele.

A fajdalom olyan Isten,
amelyhez hasonló nincsen,
nem tudhatod, mikor támad,
s mikor tested egyre fárad

ő barmikor visszatérhet
és ahogy múlnak az évek
egyszer te is be kell lássad,
a leghűségesebb társad....







VALLOMÁS


Beinni a csendet:
mindig erre vártam,
vagy Holdat őrizni
egy vizespohárban,
toronyszobát lakni
egy magas kővárban,
s hűvösen szeretni
a tomboló nyárban.

Áldani az alkonyt:
mindig ezt reméltem,
mégis közben hajnalt,
kikeletet kértem,
s most nyúlnak az árnyak,
azt hiszem, megértem,
hiszen mindig tudtam,
eljössz egyszer értem.







VÁNDORÉNEK


És onnan is továbbmentem,
ahol a Nap felragyog,
továbbmentem, énekelve,
s feledve, mit elhagyok.

Hajam felhő, lágy uszálya
szétterül a vállamon,
az út hosszú és magányos.
Ez a sorsom. Vállalom.

Nem tudom, hogy szeretem-e?
Megyek, s így magam vagyok.
Kabátom az estéli ég,
s gombok rajt a csillagok...







VIRRADAT


Kint az utcán, nyirkos csendben,
ketrecbe zárt virradat,
körmeivel némán tépi,
szaggatja a zárt falat:
feketeség lassan rebben,
átereszt ezernyi neszt,
s fénysávokban imbolyogva
pirosan vérezni kezd.
Bús aszfalton tűzijáték,
mézsárga színű csoda:
Mint rakéta pattan széjjel,
utcai lámpák sora,
Dohos szagú kapualjban
zizegve motoz a szél
újságpapírt cirógatva,
titkot sejtve útra kél,
Sötét éj függönye lebben,
Dideregve ballagok,
házak között, szűk utcákon,
álmosak a hajnalok.
Rémálmoktól menekülve
Amíg mások alszanak
Álmatlanul, szürkeségben
Halványuló ég alatt,
Álmatlanul, szürkeségben,
dideregve ballagok,
emlékekbe temetkezve
papírzörgést hallgatok,
beteg szívem ritmusára
lelkemben a múlt zenél,
zavarosan, pontatlanul
minden szavad bennem él,
bátor voltam, meginogtam,
mit adtál, nem volt elég,
de már sejtem, tíz év múltán:
minden vágy egyszer elég,
oly mindegy már, hogy ki voltál,
végtelen a bánatom,
ifjúságom nem jön vissza,
önmagamat siratom...
nem tudom, hogy merre mentél,
sorsod szele merre vitt,
de Te is most élsz a Földön,
Ez megnyugtat egy kicsit,
a szívem már rég kiégett,
napom rég leáldozott,
azt hiszem, hogy jobb, ha nem látsz,
hisz minden megváltozott...












 
 
0 komment , kategória:  Túri A. Zsuzsa   
Címkék: összekapaszkodva, következetlenség, jelentéktelennek, boszorkánytükör, virágszirmokból, csipkefüggönyön, vállalhatatlan, nevetőgörccsel, gyöngyházfényű, kristálygömbök, szerkesztőként, szivárványszín, beteljesülésre, labirintusban, ejtőernyőként, megtisztultan, felhőlajhárok, véletlenekben, bújócskáztunk, rokontalannak, szippantsanak, szembeszállok, vizespohárban, üveggyöngyből, leghűségesebb, valamelyikünk, tekintetedben, tűztündértánc, csillagfényes, tündérkertben, tönkreteszlek, öregasszonyok, eltemettelek, megváltoztál, szürkeségben, savanyúságot, vagyok annak, falra írni, koncerten kiabálni, piacon válogatni, násznép halad, emléke maradt, kalandvágyat mégis, távolból kezed, elveszett kincsért, elfáradt mára, élet elmerül, jelent beissza, végtelen arcán, öröklét káosz, madár röptét, szoknya fodra, TÚRI ZSUZSA VERSEI, Túri Zsuzsa, Művészeti Folyóiratnál, Nemrégiben Art’, Weöres Sándor, Túri, Zsuzsa Genfben, BÚCSÚ EGY KISGYEREKTŐL, CZIGÁNY DEZSŐ BÚCSÚJA, CSAK CSILLAG, Mándy Stefánia, JÓZSEF ATTILA, KILINCSVÉGEN LÓG NYÁR, MONDJA MEG, MINDIG PIROS, MÚLTAM ELŐL, Pilinszky Jánosnak, POST MORTEM, SZERELMES VERS, Hogy Te, SZENT IVÁN ÉJ, SZÉCSI MARGITNAK, UTOLSÓ TALÁLKA, VALÓDI ISTEN,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
11.11. 22:32 Illegális bevándorlás - Az európai migrációs probléma szélesebb körű megold...
11.11. 21:42 Szakértő: rövid távon nem látszik a kiút Bolíviában
11.11. 21:42 Átadták a megújult kaposvári Csiky Gergely Színházat
11.11. 21:22 Júniusban úszik legközelebb Mányoki Attila, akiről dokumentumfilm készült
11.11. 21:11 Katalán válság - Függetlenségpárti tüntetők alkotnak útzárat a határ franci...
11.11. 20:52 Jövőre Sopron rendezi az U20-as női kosárlabda Eb-t
11.11. 20:22 Német képviselők: a Fidesznek a Néppártban a helye
11.11. 20:22 Emmi: a kormány továbbra is a párbeszéd híve, nyitott a szakmai egyeztetésr...
11.11. 20:12 Szörnyetegnek nevezte az általa feldarabolt lányt a szentpétervári történés...
11.11. 19:51 Daróczi Csaba: a nagy fotópályázatokon rendre jól szerepelnek a magyar term...
Tudjátok ?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
Káros az alkohol ? Ha igen akkor mennyire ?
még több kérdés
Blog Címkék
Facebookon kaptam  Szent Márton megosztja köpenyé...  Drága Istenem . . . !  Alvó cica  Őszi levelek  Az isteni libacombok  Png nő  Évközi 32. vasárnap 11.10 - ...  Nőkl őszi öltözékben  Facebookon kaptam  Őszi kép  Őszi képek  A ferences imádság  Uborka tánc  Útravaló – 2019. novembe...  Lila virágok  Facebookon kaptam  Szűrke cica  Hűvös van  Kellemes új hetet  Apa kezén  Őszi képek  A magánytól kísértetiesen ride...  Gyertek haza libuskáim!Nem mer...  Vízcseppes rózsa  Piros rózsa  Facebookon kaptam  Png cica  Kövér, mint Márton lúdja  Pénteken munka után  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Márton nap  Major Gabriella versei  Vasárnapi gondolatok a napi ev...  Png kislány  Templomban  Facebookon kaptam  Őszi csend 11.11  Szèp estét kedves látogat...  Facebookon kaptam  Őszi levelek  Tours-i Szent Márton püspök 11...  Útravaló – 2019. novembe...  Facebookon kaptam Krisztina...  Ludat illik enni ezen a napon  Hozom a reggelit  Piros rózsa  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Jó éjszakát  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Őszi csendélet  Ma van Márton nap, amelyhez so...  Szép új hetet  Őszi levelek  Úttörők útja  Hűvös van  Naplemente  Szeretem a Családomat  Mókus  Mártonok  Pénteken munka után  Drága Istenem . . . !  Facebookon kaptam  Margaretták  Kövér, mint Márton lúdja  Őszi kép  Egészségedre  sok lúd, disznót győz  A fiatalok figyelmébe  Facebookon kaptam  Fehér cica  Kislány esernyővel  Idő,idő - Kétszázhuszonkettedi...  Kellemes új hetet  Tartja a mondás  Facebookon kaptam  Piros rózsa  Őszi kép  Őszi kép  Drága Istenem . . . !  Őszi dekoráció  Levendulák kosárban  Útravaló – 2019. novembe...  Szürke cica  Csend van mindenfelé...  Márton nap  Ma van Márton nap, amelyhez so...  Vízcseppes rózsa  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Őszi virágok  Vízcseppes rózsa  Útravaló – 2019. novembe...  Az eső szerelme . . .  Sárga rózsa  Citrom tánc  Gomba  Szent Márton érkezése  Cumizó cica 
Bejegyzés Címkék
vagyok annak, falra írni, koncerten kiabálni, piacon válogatni, násznép halad, emléke maradt, kalandvágyat mégis, távolból kezed, elveszett kincsért, elfáradt mára, élet elmerül, jelent beissza, végtelen arcán, öröklét káosz, madár röptét, szoknya fodra, folyó sodra, szabadságban meztelen, derű nesztelen, biztató jövő, bársony égen, első csillagok, szabadságból csak, hosszú évek, csönd vagy, éjben sincs, átok teljesül, fényre feltépett, rend előszobája, szemedbe nézek, kezedet fogom, árnyék arcodon, fehérlő csillag, szép varázst, esti csend, ajtóban állok, másikra nézni, másik felsegítette, fejfák között, mindig nedves, hosszú búcsúbeszéd, kiszáradt kenyérhaj, könnyünk csorgott, omladozó keresztek, magas sírkövekről, esőcsepp fennakadt, lélek elég, csönd unalmas, első mosolyban, hideg hamut, ringató szavak, perc alatt, fény felé, megkínzott gyermek, megértő társ, égbolt kékes-fehér, tüske jutott, útnak porában, sárga köménymag, estét csillogó, fény kifolyik, ringató csöndre, győztes mosolya, közöny ágán, hideg tejen, föld gyomrában, anyaggá összegyúrva, létezés titok, alázat titok, szerelem titok, ragyogást hívom, múlt mocsarába, lakkozott padlón, ablakon kívül, jelennek hátat, jövőt jósold, égbolt veled, dombra réteken, pőre csöndet, gyermek nevet, férfi taxinak, srác beül, édes álom, fájdalom olyan, ember belehal, fajdalom olyan, leghűségesebb társad, magas kővárban, tomboló nyárban, zárt falat, múlt zenél, összekapaszkodva, következetlenség, jelentéktelennek, boszorkánytükör, virágszirmokból, csipkefüggönyön, vállalhatatlan, nevetőgörccsel, , ,
2019.10 2019. November 2019.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 8 db bejegyzés
e év: 230 db bejegyzés
Összes: 3860 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 405
  • e Hét: 2465
  • e Hónap: 12901
  • e Év: 363332
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.