Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Budai Zolka versei
  2020-01-14 20:00:45, kedd
 
   
 







BUDAI ZOLKA VERSEI


A Nyíregyházán élő költő versei viszonzott és viszonzatlan érzésekről, érzelmekről
szólnak, sokszor fájdalmas hangvételűek. Fiatal kora ellenére nagy tehetsége van az
iráshoz, Versei életszagúak, elgondolkodtatóak, magával ragadóak, leköti és viszi
magával az olvasót.

"Hova meneküljön az ember?" - és valóban valamiféle belső menedéket,
érzelmi-gondolati dimenziót jelent Budai Zolkának a költészet, a vers világa. Azt
hiszem, sokszor tényleg a "menekül" szó a legjobb út verseinek megértéséhez,
befogadásához. Sajátos hang ez, amit közel 200 remekbe szabott versben hallhatunk. Költészetében kézen fogva jár a tehetség, a fiatalság, a tanulni vágyás és az alázat.
Az egyik legjobb, legcélravezetőbb út ez.

Bár lehetséges, hogy Budai Zolka esetében a tehetség helyett szerencsésebb a
t a l e n t u m fogalmát rögzíteni. A tehetség sok esetben nem elég. Az csupán
valamiféle lehetőség, ajándék, esély. De itt másról, többről van szó: megvalósítja
céljait - és nem csupán kergeti, forgatja a gondolatokat - mégpedig a költészet
emelt szintű síkján. Nagyon rokonszenves vonása a költőnek, hogy sok hétköznapi
pillanatot, jelenetet ábrázol költészetében igazán eredeti, izgalmas és befogadható módon.

Kora ellenére verseinek letisztultsága, kifinomultsága példaértékű. Gondosan,
alaposan bánik a versírás míves mesterségével. Tudatosan használja nyelvünk
páratlan lehetőségeit, és ez tanúbizonyság arra, hogy megérett első, önálló
kötetének megjelenéséhez.

Versei utat nyitnak saját egyéniségéhez, ami már szétválaszthatatlan a költészettől.



Link








AJÁNDÉKOT VETTEM


Boldog voltam!
Vettem
Ajándékot,
Vittem,
Ó, futottam!

Szórtam fára,
Tettem
Én alája,
Tettem
Zöld ágára!

Készen lettem!
Vártam
Őt! Szerettem!
Álltam
És nevettem!

Eszementen
Vártam,
Ó szerettem!
Vártam
Elepedten!

Jött a sötét


Este,
Minden csillag
Leste
Volna jöttét.

Én kerestem,
Vártam,
Tébláboltam,
Jártam.
Ő seholsem!

Talán jobban
Tettem,
Lefeküdtem
Csendben.
Magányomban.

Nem jött többé.
Holttá
Lettem, s szívem
Hozzá
Örök jéggé.







ANNÁM
(Rólad s Neked)

Más vagy! Egyszeri! Különleg!
Nem fedezhetnék különbet
Sem felhők messzi tetején,
S nem lelnék tenger fenekén.

Mikor nem történik semmi,
Akkor tudsz a minden lenni.
S egy fáradt kiégett napon,
Törődést csak Tőled kapom.

Lelkeddel simítod könnyem,
Rád mosolygom tüstént könnyen,
S hűn bámullak ilykor csendben.
Kellesz, tudjam, minden rendben.

Ha baj közeleg féltesz s óvsz,
S rossz ne érjen, rám féltőn szólsz.
Súgsz: Kérlek, vigyázz magadra!
S én izgán csüngöm szavadra.

Társam vagy. Egyedi. Menedék.
Éltető csepp. Sosem elég!
Zord sötétség rejtekén tűz,
Fönntökből hullott meseszűz.

Nem ábránd vagy s bódult múzsa,
Mégis, ha lágy ajkad rúzsa
Csillan elkopott arcomon,
Túljutok ezer harcomon.

Nem szerelem, s nem jóbarát.
Téged látlak, tavaszbabát!
Mindek feletti tüneményt,
Keserben, ízes süteményt,

Kiért a Nap feljő, lássa,
Miként ragyog Földre mása,
Mint tárja szerte melegét,
S hinti föl szívek erejét.

Bennem bújó bolond mámor,
Sejtelmes közeli távol,
A feltestesült fény, a lány,
Tisztaságos tündértalány.

Mi vagy nekem, rá szó nincsen,
A legszebben őrzött kincsem.
Tudd, az összesért nem adnám!
Álmom s valóságom; - Annám!







ANYÁNK ELJÖTT KARÁCSONYKOR


Anyánk csilingelt este hatkor...
fonnyadt kezével rázta a csengőt,
majd megállt, és ragyogva tűrte,
míg úgy fonja körbe a csend őt,
miként a lomhán szálló füst
szövi karjaiba a Napot,
midőn a gyárkéményből
búsan a magasba andalog.

Mi bámultuk őt... néztük.
Véznára mosta már az idő...
s mint bősz tengereken a balga hullámok
megeredtek arcán szürkéllőn a ráncok
- így játszott -
midőn

reánk mosolygott:
gyermekekre...
- mint kinek a percben
meghalni volna kedve.

S vele haltunk volna mi is
- három tudatlan kócos gyermek-,
mert nem fájt akkor mi lehet az ára,
mentünk volna mi is mindhárman utána
- anyánk ha
elmegy.

Nem tudtunk szólni - sem jót,
sem rosszat... Nem akartunk.
Bár meg-megrezzent,
de néma maradt ajkunk -
mert akkor láttuk anyánk emígy:
keresztre vert boldognak...
- mint boldognak látni
szerető anyákat szoktak.







BARÁTI ÜZENET


Barátok, bevallom, botránkozom
Pennáitok minden szürke szaván!
Csak fájdalomról szól a bűvös toll,
S mily mód talált reátok a meddő magány!

Szerelemnek kínja szorítja torkotok,
S ujjaitok már másra sem képesek,
Mint könnyek között csúfokat szórni
E világra, s számon kérni ez életet!

Ez életet, mely bús sorsotokra
Lehelé mind` fojtogató füstjét,
S kívántok százszor megváltó véget, -
Nézitek furcsán a másvilágnak üstjét.

Tűzbe e bolond búval ezegyszer!
Égjen hamuvá ezernyi bánat!
Temesse be eső, fújja el szél,
Honnan vissza már soha nem találhat!

Lebegjen a költő! Fénylő szeme
Szikrázzon e világ kéklő egén!
S nézzen föl a szegény, árva, beteg,
Tündököljön reá a válasz, a remény!

Hisz a toll, mit markoltok remegve,
Csodaszerszám, varázspálca, erő!
Istenek faragta harci hárfa,
Minden rosszat, ellent, gonoszt visszaverő!

Éltessen a hit, rejtélyes jövő!
Mit gyötörjön porba oly sok keser!?
Szeretni az éltet! Tanulni, míg
Lassan gyermeket tanító bölcs nem leszel!

S majd jő az idő, el fog biz` jőni,
Mikor sorod több szót már nem talál...
S mosolyogsz odafönntről a zárszón:
`Szeretett élni!`- vési végnek a Halál.







BEBESZÉLVE


Három napja alszik nyelvemen a csend,
mint ki bennem már jól végezte dolgát.
Fogaim, miket betűt morzsolni fent
a lélek, csak némán egymást csiszolják.

Nincs kihez szólni, beszélni valamit,
torkomra hangtalan, erős, nagy kő ült,
a fejemben bújtatom el szavait
a szívnek, s motyogok benn, mint az őrült.

Ki egyedül van félrefecseg sokat,
s mondják, megütötte agyát a hőség;
de hogy képezzen teljes mondatokat,

ha nincs rá mód és igaz lehetőség?
S mikor akadna is percnyi alkalom,
a másik könnyebül meg, én hallgatom.







BOLDOGSÁG


Érje most az orrom az orrod
s hadd legyek szemeidben mélyen!
Ott akarom magam megnézni
ott a mindenségben.

Más ez mint a tükör - nagyon más!
Sose láttam még magam szebben:
ott vagyok én és mögöttem te -
teljes egészedben!







CSILLAGOK ALATT...


Csillagok alatt, magányomban ért az est.
Elnémult körülöttem mindahány élet.
Hanyatt fekve kémlelem az eget, mint fest,
Ha ezernyi fénypont a világba széled.

Ám az álom hozzám ezút sehogysem tér,
Monoton, megdúlt lárma kíséri éjem.
Egy messzi kutyának ugatása, mi ér,
Ez bontja elmém, s tart még törődő ébren.

Valami húzza-vonja, szorítja lelkét,
Mit most a csöndnek dühödve bőszen kitár.
E megtört kesert füleim felismerék:
Sebzett szívnek gyászdala ez, vérző gitár.

Ő nem csitul, s én egyre inkább elhiszem,
Elhiszem ömlő szavait e vert ebnek:
Nem lesz jobb, ha hangom mennyterekre viszem,
De tudjam, ennyivel tartozom a sebnek!

Ugass hát, ugass, amíg nyugton nem maradsz!
Én az eget most veled együtt bámulom.
S, mit Te fájón vonyítva torkodból hallatsz,
Én minden sorát szemeimmel árulom.







CSÖNDRE CSÖND


A csöndre csönd és napra nap
csak békén sose hagyd magad
játszik az élet veled játszik
nagyon is kéne most a másik.

A napra nap és csöndre csönd
valaki jött de nem köszönt
valaki ment és vissza már
hát lehet sohasem talál.

A napra csönd és csöndre nap
valahogy mindig törpe vagy
valahogy mindig a szemedbe
látszik hogy máshogy is lehetne.







DINNYEPIAC


- Adjon Isten szép jó napot!
Hogyan itt a dinnye?
- Jó árban van ne aggódjon,
Mondja mennyit vinne!

- Elég lesz tán` egy darab is,
Otthon csak én eszem,
De mézédeset nézzen, egy
Tíz kilós kell nekem!

- Parancsoljon, máris itt van,
Ez itt grammra annyi.
- Ne mondja, hogy mérés nélkül
Súlyt tud neki szabni!

- Nézze, kérem, megmérem én,
Győzödjön meg róla!
Most nézze csak, mennyit mutat
pontosan kilóra!

- Nézem, nézem, ön is nézze,
Mégis igazam volt!
Látja azt a nagymutatót?
Tíz és félen landolt!

- Egyefene, belátom hát,
Igaza volt, tényleg.
Nem kell tudni azt magának,
Mennyit csal a mérleg!







EGÉSZEN ITT


Csak, ami fontos lüktet, dübörög, dobban,
egészen itt vagy a darabokban,
mint múlt a föld alatt, hol víz és olaj van
és a nyirkos csontok lassú robajban
süppednek túl egy centiméteren.
Az élet vagy és így az életem.

Megszűnt a csönd. Gondolatomban rezegnek
apró ujjai fáradt kezednek
és megérzem szíved szokatlan ritmusát,
ahogy iramlik rajta a titkos át,
mint ablakon az éjjeli árnyék.
Mintha lényedből valóra válnék.

Én beszéltem arról, mit sohasem láttam,
benne égsz minden cigarettámban,
az ünneplő ruhám vagy, lelkedet hordom,
munkát is adtál, már te vagy a dolgom,
és hozzád érek, hozzád van közöm.
Csak te vagy ott, mikor leöltözöm.

Annyira közel a tegnap és az újnak
még lámpái elhomályosulnak,
ha ölellek, mint lélegző testet a hit
és szorítom bizonytalanságait
ezernyi kis sötétkék erednek.
Egészen itt. Egészen. Szeretlek.







EGYSZERRE


Egyszerre bűnöm és erényem vagy nekem.
Egyszerre a lét és hírnöke a végnek.
S most egyszerre mindenkinek megmutatnálak
és mindenki elől elrejtenélek.







ELHALKUL A SZÍV...


Elhalkul a szív, akár a vihar,
magára maradva túlzó vágyaival,
mint gyermek, ki a mesét leste,
s csak rácsukták az ajtót este.

Elcsitulnak a lármás remények,
lehull a földre a súlytalan képzelet,
hinni kell a másik szemének,
szeretni a megtűrt éveket,

megszokni ezt a tétova csöndet,
mint ha veszekedéseink után volna -
figyelni mint lesz egyre könnyebb
gyűlölni egymást eltitkolva.

Úgy halkul a szív, akár a vihar.
Bűneinkre csupán a némaság rivall,
mint gyermekre éjjel az apja,
ha ajtaját még nyikorgatja.







ELHISZEM


Elhiszem, hogy szeretsz,
Elhiszem már végre!
Elhiszem, hogy ennek
Soha nem lesz vége!

Elhiszem, hogy minden
Szépség, gyönyör, jóság,
Szerelmet hullató
Tündöklő valóság!

Elhiszem, hogy szeretsz,
Hiszek két szemednek!


S te is hiszel bennem, -
Én is így szeretlek!

S múlik bár az idő,
De én ittmaradok,
Lágy karjaid közül
Már ki nem szaladok!

Mert oly jó itt nékem,
Mint másutt nem lehet,
Földobom életem,
S Napba nézek veled!










ELINDULTAM EGYMAGAM


Nekivágtam egymagam e hatalmas világnak,
Búcsút inték egyszer s mind a születési háznak!
Apám, anyám, lássátok, útnak indult fiatok,
S haza néktek azt üzeni, rá vizet igyatok!

Anyám, tudom, a te lelked mint fáj majd miattam,
Óvó szíved még az utcánk végin megsirattam!
Apám, te se mutasd magad kőszívű léleknek,
Ne fojtsd el majd könnyeid, ha szemedbe tévednek!

Elindultam egymagam, - de néktek nem is szóltam.
Mikor jut így eszetekbe, hát fiatok, hol van?!
Mert ej, csúnyán néznek már a messzi dombok, hegyek!
S mindjárt sötétedni is fog, - jobb, ha haza megyek.







ELMONDHATNÁM...


Elmondhatnám, végre néki!
De, mit érzek, ő is érzi?

Megtudhatná, hát szeretem!
De, ő mit titkol, szerelem?

Megtudhatná, ha mondanám!
De darabokra bomlanám,

Ha elárulnám remegve,
Szeretem őt! - s csak nevetne.







ELŐSZÖR ÉS UTOLJÁRA


Ó, gyönyörű Karácsonyfa!
Hallgass féltő tanácsomra:

Ragyogj reánk szikrát szórva,
Minden szívhez tisztán szólva,
Forrassz lánccá sok kis kezet,
Fakassz boldog énekeket,
Ringasd lelkünk illatoddal,
Tündökölj a csillagokkal,
Játszd a múló szerepedet:
Árassz közénk szeretetet!

Áldozz mindent csak a mára,
Először és utoljára!

Hisz e szerep, tudod, véges,
Nem leszel már holnap ékes,
Nem csodálunk ajkunk tátva,
Boldogságot tőled várva,
Elhullanak szép ékeid,
Nem maradnak értékeid,
Nem leszel már fényes bálvány,
Csak egy kóró,- korhadt állvány!

Holnapra már Karácsonyfa,
Te leszel a halál csokra.







ÉGVE ÉLEK


Elsárgult kezemmel gyújtok a dohányra,
Merengeni kezdék, mennyit ér az élet?!
Bambulok bután a tátongó világba,
Parázslik a bagó,- vele együtt égek...

Lehelém a füstöt zavaros tüdőmből,
Nézem, ahogy szürkén, lomhán elém széled,
S álmodni merék a kifestett jövőmről,
Érdemes lesz élni! - s számban csüng a méreg...










AZ ÉLET BOLONDJA


Az életnek porondján
Nem állhatok gorombán,
Nem állhatok néma gőggel,
Játszanom kell szereplőkkel.
Tudok sírni, mikor mondják,
Nevetek, ha vérük ontják,
Szaladok, ha más fekszik,
S tapsolok, ha nem tetszik.
Ordítok, ha csend beszél,
S némulok, ha jő veszély,
Bort is iszok, ha más vizet,
Húszat mondok, ha ők tizet.
Rombolok, mikor más kreál,
S lehasalok, ha székre áll.
Ha megállnak, - gyorsítok,
Mit mindenki tud, - titok.
Amit más tesz, nem teszem,
Nem látszik, - észreveszem.
Ha születnek, embert ölök,
Végére, nézd, belejövök!
De jajj, függöny gördül, - taram.
Színfal mögött várom magam.
Lehullok egy vert székre.
Rám nézek, - verejtékre.
Bámulom. Bőröm issza.
A publikum zeng: Vissza!
Sanyarún nyögöm: Szemetek.
S a kenyeremen nevetek...
Majd leemelem kabátom,
És felhívom egy barátom:
" - Itt az élet porondja,
S a legnagyobb bolondja!"







ÉRTEM HÁTRA


Kemény talpamra tapadt idő, mivel
márványkőre lépek - és sárba.
Ha nem markolsz meg, ki dönti el,
hogy hány percig maradok árva?
Tövis nő rajtam - ilyen a türelem.
Huszonhárom évnek vagy ára
s itt cseng körbe kivájt fülemen,
hogy nemsokára, nemsokára.

Én megutállak, ha hamisat szólsz el,
a csöndért cserébe add ide szavad
és elhiszlek, mert nincs más módszer,
hogy általam hagyd jóvá magad.
Fehéren s némán lebegsz e tudatban,
mint erdőben a zsibbadt pára,
mit eddig neked sohasem mutattam,
majd nemsokára, nemsokára.

Kinyílsz szobámban, mint szélben a könyvek
s mesélni vagy képes, hogy holnap
sem szabad semmit megköszönjek,
ha érett vágyakat szakítok rólad.
Melletted fogok sétálni az utcán
és lemaradok - fordulj értem hátra.
Szelíd leszek, ha te vigyázni tudsz rám
már nemsokára, nemsokára.







FELHŐT RAJZOLT EGY LAPRA GRÉTI


Felhőt rajzolt egy lapra Gréti,
én kérdeztem: hát hol a Nap?
S mutatta, mert ő tényleg érti,
hogy ott vannak a sugarak.

Kis vállával még meg is lökött,
közelebbről, nézzem jobban,
ott a sötétkék felhő mögött,
ott a Nap és lángra lobban.

Én nem láttam és mérges lettem,
rajzoltam neki egy Napot
és néztük csöndben mind a ketten,
majd Gréti csak fölkacagott,

kék festéket öntött a Napra -
felhőt (mindent elbújtatott),
olyan volt, mint az első rajza
s én láttam - láttam a Napot!







FÖLRAJZOLTAM JÓTÜNDÉRKÉT...


Fölrajzoltam Jótündérkét
Apró szobám kisfalára,
Kértem, varázsoljon nékem
Szép ruhát az iskolába!

De, ha már épp úgyis eljött,
Elkéne egy kiskutya is,
Mert, ami a nagyinál van,
Azt beszélik, igen hamis!

Mondtam néki, de jó volna,
Hogyha lenne pöttyös labdám,
És még azt is megígértem,
Mindenkinek odaadnám!

Biciklit is említettem,
Azzal aztán biz` meglepne!
S ennyi elég, úgy gondoltam,
Ha mindez meglesz reggelre!

Elaludtam, de már keltem!
S jaj, semmi nem volt, mit kértem!
Ránéztem a tündérkére...
Ej, hát a falnak beszéltem!







FÜGGÖNY MÖGÖTT


Hova bejár a karácsony
s még ajándékokat adnak,
ott apró fényes izzóktól
narancsos az ablak.

Ott lakik benn a szeretet,
a megváltónak hitt gyermek,
ott esznek-isznak, felednek
és ott énekelnek.

Hol sötéten néz a párkány
s nem hullik rá semmi varázs,
csak álmaira tér néhány
cigarettaparázs,

ott lakom én verseimmel
a függöny mögött eltűnve,
ott égetjük ünnepünket
megfagyott lelkünkbe.







GONDOLTAM ARRA


Tudod, gondoltam arra, hogy egyszer
visszaemlékszünk a mostani napokra,
mikor lélekben is már megöregszel,
nem vágysz rég az egyre-kicsit-jobbra
és én sem építkezem már másra,
csupán a tisztes, nyugodt elmúlásra.

Gondoltam, hogy jó lenne majd akkor
megszorítani egymás didergő kezét,
szemedbe nézni a szép alkonyatkor,
hogy szó legyen az vagy teljes beszéd
s kiszórni a köröttes világba,
hogy semmi nem volt s nem lesz már hiába.

És úgy lesz majd, vagyis úgy képzelem,
hogy elbénít még akkor kis-könnyű csókod,
s kimondatod tán utoljára velem:
"Gyönyörű vagy!" - s úgy veszed a bókot,
hogy elmosolyodsz. Én szólok: "No, mondd!"
S mondod: " Fejedre estél te vén bolond!"







GYERMEKETEK LETTEM


Van nékem életem, - olyan amilyen.
Egészséges testem, dobogó szívem.
Megtanultam járni, olvasni s írni,
Tudok nevetni, s hogyha kell sírni!

Megköszönöm anyám, kéretlen éltemet,
Hisz ember lettem, nézd, s ez a te érdemed!

Iskolába járok reggel tanulni,
Este puha ágyba fekszem aludni,
Ha megéhezem meleg ételt eszem,
S mindezt én csak megszokásból teszem.

Van teli perselyem, s van szép tiszta ruhám!
Minden mi lett nékem, téged dícsér apám!

Megmérném látjátok életem árát,
Csak tudnám magamnak mint adjak hálát!
Hisz még e tollat is tőletek kaptam,
Mit röptében magamhoz ragadtam!

Köszönöm nektek, hogy gyermeketek lettem!
Csak Isten tudja tán`, miért érdemeltem!







HA AZ IDŐ MOST...


Ha az idő most kósza falevél lenne,
Én volnék a szél, ki nyomába eredne,
És felkapnám féltő karomba, repítsem,
Hogy minél sebesebb` csókodhoz segítsen!

De nem hullik az idő csak úgy a fáról,
Mint levél száll alá zord telek szavától,
S nem lehetek szél, hogy szerelmed keresvén
Dúlnám a világot minden áldott estén.

Várok hát, kedvesem! Én mindaddig várok,
Míg kergetik elmém e varázsos álmok,
Mik éltetik bennem, ó, elérlek egyszer,
S lágy ajkadra írom, soha ne eressz el!







HA IDEÉRNÉL


Tudod, hogy házamon nincsen cégér,
de ha jönnél én mindig itt vagyok.
Gyere - ha nincs - meleg eleségért
s puha fekhelyet is adok.
Ne légy - ha nem kívánod - kóbor,
eldobott levél mi szállong céltalan,
és ha ajkadon régen volt már jó bor,
keress meg engem - itt néha van.
Én tudom, bármit adnál cserébe,
de semmi az - ide nem kell zálog:
nem léphet az emlékek helyére
nagyobb érték e szónál: barátok.
S ha eljössz, mint a gyönge tészta
feldagadnak a régi napok,
s úgy lesz megint minden egész, ha
te mesélsz és én bólogatok.
S beszéld el azt is hevesen,
ki művelt belőled meghasadt farönköt,
ki tudta a titkod, mit kevesen,
hogy lábadról ily könnyen ledöntött.
S ordítsd mint régen, igaz torokból,
hogy az egész világ piszkos kátrány,
azt is, hogy aki kéne nem csókol
s hogy cigarettacsikkes a párkány
hogy nem léteznek az úgy várt csodák
hogy melléd huppant apád a fáról
hogy anyád elfelejtette a vacsorát
hogy minden éjjel írsz és fázol
hogy odale menni milyen jó lehet
csak magától sosem váj helyet a Föld
hogy hozzádszólnak a színes gyógyszerek:
a kék, a piros, a sárga meg a zöld...
De tudod, hogy házamon nincsen cégér
és azt is tudod, hogy ott bármi állhat.
Ezért ha egyszer mégis ideérnél,
kopogás nélkül gyere be - ahogy én is tettem nálad.







HAJNALI REMÉNY


Ébred a hajnal, kakas kukorékol,
Eperfákon csillan a harmat,
Ablakom alatt csicsergő madár
Dalával ont nyugodalmat.

Autó suhan halkan el az úton,
S leveleket hord már a postás...
Bezárt szemmel ülök még az ágyon,
S elhiszem, hogy e nap... most más...










HALMAZOK


A világ vagyok s világban a Föld,
a kék, a piros, a sárga, a zöld.
Európa. És Európában
már a hang is vagyok: a szó, a dal.
Már elkülönítve, megmunkáltan,
múlttal és jelennel vagyok magyar.

És én vagyok az ország, az egész,
s az is, mi benne virágzik, enyész;
és én vagyok a megye, a város,
városban utca s utcában lakás;
a kisszoba vagyok s a homályos
íróasztali elszámoltatás,
mert én ülök asztalnál, az ember,
a két lábammal és két kezemmel;
és én vagyok még beljebb, a lélek,
én a büszkeség, és én a hibák.
Milliónyi dolog közepének
vagyok titka - s titokban a világ.







HA NAGY LESZEK...


Ha nagy leszek, ha nagy leszek,
Annyi mindent megteszek,
S a világ nem lesz gyermeteg!
Ha nagy leszek,
Nem éhezhetnek gyermekek!

Ha nagy leszek, ha nagy leszek,
Majd ezer ruhát veszek,
S elviszem a szegényeknek!
Ha nagy leszek,
Az emberek megélhetnek!

Ha nagy leszek, ha nagy leszek,
`Embertársat nem eszek`,
S ingyen gyógyírt kap a beteg!
Ha nagy leszek,
Semmit s mindent beszélhetek!

Ha nagy leszek, ha nagy leszek,
Nagy dolgokat elhiszek,
S boldog lesz az, kit várt ború!
Ha nagy leszek,
Már nem lesz többé háború!

Ha az leszek, ha az leszek,
Félek, magamba veszek.
Élni, de némán?! - Akarok.
Nem, nem leszek.
Félek én ; - kicsi maradok.








HA NEM MONDOD


Nézz az égre, nézd mily szép kék!
Ne hagyd abba, nézzük még, még!
Bámuljuk együtt egy napot,
S éjkor választhatsz csillagot!

Ha nem mondod...

Tüzet raktam, s reá a fát,
Ezzel éltetgeti magát,
S ha jő fönntök sötét foltja,
Óvjuk, az eső eloltja.

Ha nem mondod...



Öntöztem a virágokat,
Ne mondhasson mi ránk olyat:
"Pompáimért mit sem fizet!"
Szüksége van, érjen vizet.

Ha nem mondod...

Ne szólj, tudom, bocsájtsd nekem,
Világra csodál életem.
Szavakat, kérlek, ne keress.
Ahogyan szeretlek, szeress!

Csak Te mondod!










HAZAFELÉ


Míg szikrázó lámpák narancsos árnyai
Vég nélküli ködben sorakoznak elém,
A nincstelen tölgyek didergő ágai
Lépteim fülelvén fordulgatnak felém.

Sietek, - a friss hó úgy ropog alattam,
Mint kályhában szokás pattogni a fának,
Hisz szenteste van, s én jócskán elmaradtam,
Szerelemből dőltem karjába e tájnak.

Úton vagyok, úton meleg otthonomba,
Hol, hiszem, majd féltő szeretteim várnak,
Kik most minden elvétett gondolatomban
Gondossággal fűtött kis szobámban állnak.

Ott vala éltető anyám, ki ajkáról
Oly kedves, szelíd szavak zengnek, hogy rögvest
Ocsúdni kezd a jég északnak sarkáról,
S lávában fürdeti a tajgai fenyvest!

Ott vala nevető apám, vállamig ér...
Majd végigmér büszkén, ej, ez az ő fia!
Sűrű bajsza alól szívből szólva dícsér:
Igyunk egyet reánk, s jövőd álmaira!

Ott vala velem, ó, két áldott testvérem!
Két őszinte mosolytól lángoló lányka,
Kik úgy bámulnak rám mostan, mintha lényem
Lelkeikbe bújva talált volna szárnyra!

S ott vagyok én, családom örző ölében.
Istenem, oly csodás, ringató lágyság ez!
Apám, anyám, s szép testvéreim körében,
Ennyi csupán, s mégis, hát mily boldoggá tesz!

Még úton vagyok, de már nincs az túl soká,
Mikor lánccá fűzöm e hű kezeket,
S hálásan vezetem díszes fenyő alá
Mind, hol virágba borul majd a szeretet!

Érjek haza hát mihelyst, futok, szaladok,
Minél előbb, tüstént legyenek mind velem!
S majd ajtónkban állva lihegve hazudok,
Téli szellő fútta könnyesre a szemem...







INTERROGÁCIÓ


Én mondanám, de már nehéz többet és
a világ csupa kikövetkeztetés,
a szó, ha szól sem véletlen,
te azért vagy, mert én lettem
és éppen attól vagyok ember,
hogy együtt éljek képzeletemmel
s amit kér a száj vagy ad a kéz,
a szemhéjakon túl idéz
meg téged, te kis ostoba kétely,
a tanácstalanság szeretetével
visszaélő, mihaszna alkat,
ki még akkor is kérdez, ha hallgat
és a kérdés, ami ilyenkor kitör,
mit is mutatna félelmeiről,
ha nincs megoldás, csak a hit
és nagyon szeretne valamit?







ITT


Sok megsózott kópé csak úgy boldog,
ha körbejárta büszkén New Yorkot,
Londont, Párizst, Zürichet, Belgrádot
s mindent, mindennel, mindenhogy látott.

Én nem lettem ilyesféle lélek,
itt vagyok kedvemben, ahol élek,
s bár nem egy díszes, fényűző pláza,
kedves nekem mégis Nyíregyháza.

Szeretem e házat, ahol lakom,
s ha kinézek eme kisablakon,
nem vágyok tengereket s hegyeket.
Nyugalmat csak, - sohasem egyebet.

S megértő velem ez a város,
nem Rióval, szívemmel határos:
merengésem fényes mezejével
és csillagos vágyaimmal éjjel.

Tartsanak engem azok őrültnek,
akik repülőgépekre ülnek,
hogy a nagyvilág elől elbújok!
Én álmodni sehol, csak itt tudok.

Mert hogy ne sárguljon el a levél,
mit a látni sem vélt bősz kerge szél
eltép ágától s elvisz egy újra, -
még ha zöldellőbb fára is fújja?







JA, HOGY ÉN


Anyám nem süt, nem napocska,
fél kilenckor zár a kocsma,
leülök még kinn a parkban.
Lenyúltam egy piát ingyen,
ki van égetve az ingem
s fogalmam sincs, mit akartam.

Ezek részeg, síró lányok,
nem tudom, hogy mitől hányok,
minek a mocskos holnapok?
Nem vagyok én más barátja,
nincs hiányzó lakcímkártya,
kit érdekel, hogy hol lakok?

Huszonnégyszer újrakezdtem,
értem vigyáztam a szexben
agyonvertek, mert szerettem.
Hátul álltam benn a sorban,
gyulladásos beteg voltam
és mást kezeltek helyettem.

Nem tudták, hogy belefáztam,
fűtetlen és nyirkos házban
az apámba a teleken.
Zacskót forrasztani jártam
pékségbe és fájt a hátam
és rohadtul a fenekem,

mert lett volna még öt évem
iskolában, de kötélen
láttam anyám hogy ellebeg.
Maradt bennem némi szép is,
távoli, de földi mégis,
mint tócsában a fellegek.

Verset kezdtem, mint a barom,
azt hittem, az irodalom
majd talál jó és új irányt,
úgy vagyok most hülyén itt benn,
nem tudom, a túl sok minden
vagy leginkább a semmi bánt.

Amit most is megmutatok,
nagyon ismert hangulatok
és elunt, kínos érzelem.
Lehet, hogy az nem is így van,
de akartam s én is írtam
és sajnos én is képzelem.

Ne-vessetek észre-vétlen
ragaszkodás kényszerében
vagy abban csak, hogy menni kell.
Ne féljen az, ki nem szeret,
kinyalhatja a lelkemet,
mert nem tartozom semmivel.







JÓZSEF ATTILA FÉNYKÉPÉRE


Van az a komor kopottas kép rólad...
Csak nézel onnan és ordítod minden bűnöm!
Ezért van az hogy beszédes arcodat
éjjel mindig szilánkosra gyűröm.
Majd reggel mint a megmosott ruhát
ama gondos kéz simára vasalja
úgy simítom azt a képet
tenyeremben vagy föléhasalva.
Mert egyszer így másszor úgy de kellesz...
S bocsásd hogy lelkem tükrét szemgödrödbe ásom...
Bocsásd meg hogy nem hagylak pihenni
és naponta ülök a vasútállomáson...







KITALÁLTALAK


Kitaláltalak. Ismerem a titkod.
Tudom hova bújsz, ha kell még a magány,
s tudom, mit jelent, mikor szemeiddel
azt mondod: talán.

De hagylak, mert épp úgy kell téged hagyni,
mint a reményt, melyet tisztára mostak,
s hagylak, mert tudom, így szereted magad:
titokzatosnak.







KOSZTOLÁNYI EGYIK PILLANATKÉPÉRE


Te tudtad, neked igazad volt, Dezső,
a gyermeknek a hó porcukor-eső
egy éjjelen, mikor minden oly konok
s nem folynak versek vénáink ütemén.
Tündérvilág. Ezer változó dolog
között lesz belőlünk csoda: sütemény.

S miért van, hogy lassan hajnali három
s még dolgozik e decemberi álom,
még gyúr az idő, még megdagaszt a vágy,
gyümölcs bennünk ez a morcos szegénység,
még fekete tepsi alattunk az ágy
s az egész világ, oh, hatalmas pékség?!

Te tudtad, Dezső, neked igazad volt,
a boldogság illatos, gyermeki bolt.
Sütemények vagyunk és ha hull a hó,
fölédesít minket mindegyik éjen.
Decemberi álom - magunknak való -
de az ember él, s ha él, hát reméljen.










LEGYEN HÓEMBER!


Hóból kell most építeni szépet,
legyen a telünk is jó egyszer,
gurítsunk egybe minden fehéret
s legyen az udvaron hóember.

Legyen az orra a sárgarépa,
legyenek a szemei gombok,


legyen a fején rozsdás fazék ma
s minden legyen, amit csak mondok.

S ha majd elkészül ez az egyke mű,
mosolyogj rá, hogy legyen lelke!
Legyen az egész olyan egyszerű,
hogy ne legyünk vele betelve...







MA


A világ nőtt rád vagy te mentél össze,
én nem tudom. Történt, ahogyan történt.
Ma nem remegtem sokat, hogy még jössz-e,
mert elhívtalak vagy magadtól, önként.
Ma nem lángoltál, nem égtél úgy bennem
s nem voltál más vagy több ebben az éjben,
nem voltál muszáj vagy viselhetetlen
hangtalan, halvány cigarettafényem.

Az ember sokat csalódik magában.
Ki mindent jól csinált, csalódik az is.
Ráeszmél utóbb vagy annál korábban,
hogy legfőbb ígérete álnok, hamis
és céljai mind csak illanó igék.
Becsapni és folyton becsapva lenni.
Az igazat hagyni, szólni: "semmiség"
s küzdeni azért, mi igazán semmi.

Aludtam és keltem. Ültem és álltam.
Terveztem is és fölvillant pár emlék.
Ismeretlen arcok nevettek nálam
és otthonosabban tett-vett a vendég.
Nincs hova menni és nincs idő várni,
ha másnál kopogok, mindig csukva van,
mert másnál soha nem mehet be bárki.
Ember az embertől nagyon nyugtalan.

Hinnem kellene benned - hogy te jössz még,
mert jönni szeretnél, szeretve önként,
képzelni azt, hogy nem mehettél összébb
és nem úgy történt, ahogyan az történt.
Muszáj legyél vagy elviselhetetlen,
utáljalak vagy imádjalak jobban,
csak ne élj, mint ma, észrevétlen bennem,
hogy kutassalak az irodalomban.







MARADJ MEG ÉNNÉKEM


Aranytűvel fűzte át ajkam a mámor,
S most tündöklő mosolyt úgy ereget rája,
Hogy e boldogságot kutathatnák bárhol,
Az én orcámnak biz` meg nem lenne párja!

Maradj meg énnékem szerelmem virága,
Alkonyló lelkemnek fölcsillant világa!

Nem járt még énfelém ilyes forró öröm,
Elkergetéd mind az árnyaskodó búkat,
Kacagva a múltam szilánkokra töröm,
Véled álmodom már a holnapi újat!

Maradj meg énnékem szerelmem virága,
Eltévedt csókjaim égre tűnt iránya!

Maradj mindig, s hidd, nincs oly erő s hatalom,
Mely legyőzni képes a szívet, ha szeret,
Sohasem lesz, hisz már sohasem akarom,
S ha mindketten akarjuk, sohasem lehet!

Maradj meg énnékem szerelmem virága,
Maradj, ha mindenért, - s maradj meg hiába!








MEGMARADOK


Infúzióként csepeg minden perc itt.
Egyre jobban vagyok ahogy elfogy az idő -
hisz a fának is ha legszebb ágát metszik
tűrnie kell míg az újra kinő.

Még beteg vagyok kissé de jobb már.
S ha látogatnának azt mondom: gyertek.
Már tudok igaz lenni mint a zsoltár
és szép mint tavasszal a kertek.

Úgy érzem végül megmaradok.
Megmaradok én nélküled is talán -
megmaradok már csöndben mint azok
a mosolygós képeid a kisszobám falán.

Mert infúzióként csepeg minden perc itt.
Egyre jobban vagyok ahogy elfogy az idő -
hisz a fának is ha legszebb ágát metszik
tűrnie kell míg az újra kinő.







MEGVAGY


Szép vagy, mint egy női magazin,
kitalálsz, küldesz heti ímélt,
hogy tudnál szeretni "igazin"
s megpuszilsz minden hepimílért
s bugyborékolsz nekem a dzsúszon
és engem is megiszol szuszra
s ha hívlak "bocs, egy kicsit csúszom"
csak türelmesen vársz a buszra
és azt hiszem, hogy akarnálak
(egy versben erről kifakadtam)
s ha lesmárolnál hamar nálad
(vagy csináld meg a kirakatban)
beléd esnék, mint a kanál
egy tányér forró levesbe.

Aki keres, ugye talál?
Megvagy. Még csak keresve.







MI ELŐL FUTSZ?


mi elől futsz és mi után
és meddig bírhatja még a talpad?
mi lettél? néhány teadélután
és te mégis így akartad

nem úgy nőttél mint a többi
hát most légy hogyha lennél más
vagy fáj hogy mégsem egyedül dönti
el fejed most miből lesz változás?

magadra vess ha bármire vetnél
te voltál előbb és nem a kínod
mint néhány sorocska megszülettél
és lényeged folyton újraírod

hogy ne találj sohasem menedéket
te éjszakáknak füstös árnya
részeg felhők figyelnek téged
beteg csókok szállnak szádra







MINDIG ESTE


Csak a párkányra borultam.
Egy életnyi terhet adva a könyöknek,
hogy így hallgassam, nyomorultan,
a falevelek mint zörögnek,
s a kutyák e félhomályba esve
mint ugatnak s némulnak hirtelen.
Este van az utcán, mindig este
s mindig árnyék a szívemen.

Lázas lelkem folyton beteg,
cigaretta méri számban a fokát,
s mint gyermek, aki reszketeg,
nyűgös, éjjeleket nyafog át.
Nem nyugszik semmi köröttem,
sűrű, nyomasztó lég lebeg,
fájdalmakat az örömben
szikráztatnak a fény-jelek

az égi, kopott műszerfalon.
Csak, ami nincs, az világít.
Minden más ama csillag-plafon
elszürkült, ócska hibáit
rejti, hogy senki se lássa.
Így bújócskázik az éjjel
s az időnek kattogása
egy egész embert kibélel.

Változok. Csöndben. Egészen.
Egyre apróbb ponttá válok.
Egyre erősebben érzem,
hogy szétmállanak az álmok,
a föld megfordul alattam,
s itt dobban rajtam a hiány
minden még nagyon szokatlan
mellkasi rezonancián.







NEM ÁLMODOK SZÉPET


Mit nékem az élet!? - Szeretni kell téged!
Ez a nagy feladat. Nem lőn nemesb soha!
Nem álmodok rólad, nem álmodok szépet,
A megfestett világ: színes, de ostoba!

Mit nékem merengés!? - A valóság éltet!
Csókjaid, karjaid, éden-pillantásod!
Perceink peregnek, s bár egyszer sem kérted,
A tegnapi holnap is elönt ma, látod!?

Mit bámuljak éjkor ezerszáz csillagot!?


Minden méla óra ábrándos felesleg!
Én e lenti űrben élek, én itt vagyok,
Gépekkel taposott utcákon szeretlek!

Mit nékem az élet!? - Tán` holnap meghalánk!
E szerelem végül mindent porrá éget...
De gyere te, fűtsük be újra kisszobánk!
Mit nékem a halál!? - Szeretni kell téged!







NEM JÖN SENKI


Szívem szakad, rég elhagyták,
Nem téved rejtekébe senki.
Kulcsát kapujába rakták,
Így is átalkodnak bemenni.

"Elhanyagolt szerény szállás."
Mondogatják kint, mikor nézik.
"Belülről sem lehet hálás."
Ennyivel csupán elintézik.

Nem jön senki, nem jön senki!
Csak magam fekszem bent betegen.
Nehéz a lég s nem jön senki,
Hogy rám gyógyító csókot tegyen.

Rabja lettem rab szívemnek,
De magamon erőt kell vegyem.
Azt képzelik, nem kell ennek,
Ki rá gyógyító csókot tegyen.







NEM JÖTTÉL


Nem jöttél el hozzám.
Szerelmünk így milyen?!
Én sem kerestelek.
Szerelem az ilyen?!

Nem jöttél el hozzám,
És belé nem haltam.
Az gyötör most engem,
Hogy én sem akartam.







NEM TUDJUK MI


Nem tudjuk mi azt, mi fán terem a költő!
Mi lázas, modernes, eszement ifjúság!
Egy lélek ő? Hímes-rímes köpenyt öltő?
Ki szavakkal táncban szórja szét virtusát?

Magában lázadó, bús alak az ilyen,
Ki egymaga fűzi sorokba az éltet?
S míg árnyszobájában minden élő pihen,
Egy láng mozog csak, mit benn szívében éltet?

Nem tudjuk, mi csendben zajongó ifjúság,
Ám mégis lelkünkkel karöltve jár tollunk,
S buzgón, nyíltan játszuk a versek Krisztusát,
Megszűnik valónk, csak hogy szívünkből szóljunk.

S mi mást takarna minden, mi tüzes sorunk,
Mit rég Petőfi is súlykolt a szavaknak?!
Az más kor volt, tudjuk, de ez a mi korunk!
Ő akkor, mi most kérjük magunk szabadnak!

Ontjuk tintánk, hisz elvben így szárnyalhatunk,
Versek, mik eszménknek kellő teret adnak,
S felhők fölött csak gondolatban járhatunk,


Mert a valóban vaskorlátokat szabnak!

Világ elébe az alkotó `gyermeket`!
Mert különben a benne bújó bátor láng
Lelkében ég el, s e tűz után eltemet
Minden kérlelt csodát, mit ég a földre szánt!

Nem tudjuk mi azt, mi fán terem a költő,
Lehet, e jelenben soha meg nem értjük,
S tán` kevés rá egy bőséges emberöltő.
De mik vagyunk, azt látjuk, érezzük s féltjük!

Írunk hát, őszintén, kapkodva, kedvesen,
Írunk némán, eltörve, fojtva, remegve,
Világba, másba, tollunkba szerelmesen,
Magunknak tiszta, türkiz eget teremtve.

S ha egyszer a mennyből legyint le ránk Ady,
Intvén, bolondos firkásznak sem mehetünk,
Majd lessetek, rátok fogok kacsintani
E válasszal: `De szabadok még lehetünk!`







NINCS ITT, NINCS


Itt van, itt a karácsony
s nincs itt, nincs a barátom.

Ablakon túl rekedt,
az ajtón is túl van,
megfagyott gyermekek
testére borultan
sír a tél, sír a tél.

Ül csöndben az ember,
ülök magamban én
zúzmarás kis szemmel
a magány tetején
és álmot lehelek.

Ablakon benn rekedt,
ajtón is belül van,
éri a szerveket
s lelkemre lapultan
sír a vágy, sír a vágy

s itt van, itt a karácsony
s nincs itt, nincs is barátom.

KarácsonyMagány







NYÁR VOLT


Ennyi lett volna a nyaram?
Ez nem az volt, amit vártam!
Perceimből nem vált arany,
S felhők tetején sem jártam.

Elrepült fölöttem, s még
Csak rám sem hedert az égből,
Nem szólhattam neki: elég!
Hisz csak falat jutott szépből.

Csalódtam csöppnyit, belátom,
ám múlton töprengeni kár.
A nyár nem lett jó barátom,
Így révvilágom mégis jár.

S már ma is történik velem:
Érdektelen könyvbe bújva,
Sorok mögött pihen szemem;
Jobb lesz-e, ha eljön újra?







RETTENTŐ JÁTÉK


Mindig itt vagy. Te hol is lennél máshol?
Bekebelezlek, mint az oxigént.
Ha becsukom szemeim is látszol
és úgy mosolyogsz rám, miként
csak az tud, aki őszintén boldog.

Úgy mosolyogsz, mint a gyermek,
ha elnyelik a színes játékboltok,
vidámparkok, tükörtermek.

Szeretlek. Csak alig írom ezt neked,
mert nem akarom, hogy bárki lássa,
rohadtul vágyom, rohadtul lehet
még vágyni a megváltásra
s csak várni, várni, várni és várni.

Elképzellek, már nem is magadnak,
több vagy te bennem, mint bármi.
Én a szobaűr, te a falak vagy.

Tökéletes vagy, mert annak akarlak,
így lesz minden tökéletlen velem,
a hajnalfények mind idecsalnak
s az éjjeli szekrényeken
emlékedet ragyogják a lámpák.

Te vagy a vers. Rettentő játék.
Az ég, a levegő, a világos járdák
s minden világoson az árnyék.







ÖLELJ MOST


Ölelj meg s szoríts kedvesem, kérlek.
Szoríts jól s ölelj, ne tudd, hogy félek.
Ölelj, s csitíts szíveddel, szavaddal,
Szoríts, s bódits álommal, magaddal.

Ölelj, mert ha nem teszed most velem,
A világ tárja karjait nekem,
S belé óvatlan lelkem úgy szalad,
Mint rejteken bújó végbe a vad.







ÖRÖKKÖN


Ígéretem megtettem eléd,
Egy szavadon rettentem: Elég!
Ne mondd azt, kérlek, nekem nem kell
Köszönnöm téged száz érvekkel,
Hisz oly sok jut nekem általad, felőled,
Hálámmal habzsolom tőled nyert erőmet!
Tudd, kedves, örökkön,
Ezerszer köszönöm!

Vessd el e görbe gondolatod,
Hiába mind, ha mondogatod,
S úgy érzed, jajj, te nem is áldasz;
Szívemből születik e válasz:
Ha álmomban lelked a világra öltöm,
A legbőkezűbb lénnyé válok e Földön!
Tudd, kedves, örökkön,
Ezerszer köszönöm!

Köszönöm élted, élmény nekem,
Ha eszményeid élvezhetem!
Köszönöm éjben a világot,
S, hogy otthonom néha világod!
Érd hát ésszel nagyságod itt, s köszönnöm hagyj
Ezerszer, miről nem is tehetsz, ó, hogy, - vagy!
Ezerszer köszönöm!
Örökké-örökkön!







SEMMIÉRT SZERETVÉN


"Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd."

(Szabó Lőrinc: Semmiért egészen)

***

Nem szeretsz teljesen, ha nézel,
ha megszorítasz puszta kézzel,
ha arcodhoz ér vöröslő arcom,
ha árnyakat vetít rám az alkony
s körvonalazódik maga az ember,
csontok, bőr s csudamódú szervek -
ha megérintesz tiszta tenyereddel,
én még akkor nem követellek.

Nem imádsz egészen, ha hallod
ajkaimon visszhangzó hangod,
ha elérzékenyítenek szavak,
ha füleidbe gyantaként ragad
és újra fölcseng a csók, a bók,
sziszegő, zengő teremtmények -
ha hitre fognak a hallhatók,
én még akkor nem szeretnélek.

Nem kellek eléggé, ha érzel,
ha illatom nyomain érsz el,
ha markodban megsorvad az ingem,
ha párolog, fölgőzölög minden
és megállsz csak egy pillanatra,
hogy a világ is megáll veled -
ha orrod légként szív magadba,
én még akkor sem hiszek neked.

Nem akarsz még akkor, ahogy én,
szerelmet semmiért szeretvén,
nem vagy még igaz s nem lehetsz való,
s nem voltál sohasem nekem való.
Ha szeretsz, légy mindig néma és süket,
ne végy levegőt, engem ne láss -
a hiányok üvöltsék szerelmüket,
s én legyek e lelkifurdalás.







SZENT ÉJJEL VOLT


Szent éjjel volt. S egy fekete szobám.
Az ablakban álltam. Kinn havazott.
Az égboltról mosolygott rám anyám
Ez estén is, mint mind` este szokott.

Mind` este szokott, de most, most beszélt,
Soha nem volt még hangja ily könnyed.
Hűn hallgattam szavainak neszét,
Hol nehéz volt érteni, hol könnyebb.

Az égboltról kérlelt engem anyám,
Ne hagyjam veszni e szent karácsonyt,
Szorítsam testvérem s óvjam apám, -
S én könnyeztem őt az ablakrácson...

Nem tudtam szólni, elnémult ajkam.
Ő sem szólt már, csak monoton nézett.
Nézte kedves vonásait rajtam,
Mosolygott, de hittem, szíve vérzett!

Szent éjjel volt. Szép anyám mosolygott.
Bámultam. Ő kedvesen tekintett.
Kinn havazott, benn sötétség bolygott:
Anyám, mindenem, itt hagytál minket!







A SZÍV DOBOG


1.

A szív dobog, az elme reng és
füstöl a test, ez a gépezet.

Szürke, városi elmerengés.
Én. Körbefalazott képzelet.

2.

Meghagytak volna inkább árván,
mert anyám s apám csak egy tudat -

ki okulni kezd saját kárán,
az másokra már nem úgy mutat.
Állítmányok között az alany,
bukott alany, ha sokat tanul,
feladtam feladatnak magam
és maradtam megoldatlanul.
Okos vagyok, mindenem tudja,
hogy mit ér a pénz, a szerelem.

Fázós kezeim zsebre dugva
sétálok éjjel a tereken.







SZÍVEMBŐL SZÜNTELEN


Kedvesem, életem, szerelmes énekem
Hozzád szól, virágom, legszebbik énnekem!
Szeretlek szemtelen, szeretlek szüntelen,
Te lettél szívemben, egyetlen ünnepem!

Te lettél éltemnek éltető forrása,
Lelkemnek lobogó lángokkal fonása,
Csókollak, ölellek, karomban ringatlak,
Babámnak, Bibémnek becézve hívatlak!

Szemednek szivárvány, kacéros bűvei,
E természet tiltott talányos művei,
S angyali arcodnak bolondságos bája,
Mennyei munkáknak márványos mintája!

Szeretlek szívemből, szüntelen szeretlek,
S ha egyszer elröpülsz, szívembe temetlek!
Susmogó sugallat, te is szívből szeretsz!
Bódulttá, boldoggá, balgává is tehetsz!

Kezeddel kezemben vált valóra álmom:
Felhők felett, fényben szerelmesen szállnom!
Élvezzük, éljük e varázsos világot!
Könnyezen, ki minket szerelemben látott!







SZÓLJATOK RÁM


Nagyot pukkan most a pezsgő,
Fölszalad a habja!
Barátim, az első csókot
Melyikőtök adja?
Mindegy nékem, gyertek sorban,
Újév napja van ma,
Fölállék most az asztalra,
Lessetek szavamra!
Tizenkilenc év mögöttem
Elmaradt csak aprán,
Volt mikor nagy búban éltem,
S volt, hogy Nap sütött rám!
Sötét bánatba ha estem
Jó kedves cimborák,
Eljövétek mind elfödni
Rögvest a bú zaját!
Ha aszályban izzadt lelkem
S hőségtől szédeltem,
Hűs lomboknak árnya alatt
Fel rátok ébredtem!
Nem tudom én jól kezelni
Hálás helyzetemet,
Még ez a nagy adósságom
Ó, egyszer eltemet!
De tudjátok meg barátim,
Én ily halált vágytam,
Jobb lesz nékem igy elmenni,
Mint tépett magányban!
Ej, szóljatok rám, beszélek
Annyi balgaságot!
Tán` e pezsgő illata, mi
Eként fejbe vágott!
Nyeljük le hát múltunk fényét
Egy nagy kortyintással,
Ki meg ma sem tud mulatni,
Foglakozzék mással!







TŐLEM MAGAMNAK


Én soha nem üldöztem el a szerelmet...
Mindig csak szótlanul a távolba dobtam.
Messzire tőlem, messze magamtól a rút
homályba bomlani, mint távolba jobban

nem repíthet álom ereje sem embert,
nem szaladhat addig ezer száz gondolat
s a csillagok közti semmiség sem tágul
ekképp, hosszú, elnyűtt évmilliók alatt!

Szerettek, oh, lágyan, ahogy gyönge kölykét
rezdületlen tartja fogai közt a vad,
szerettek mocskosan, miként a dacos szél
sötétben portyázva rágja a sírokat,

szerettek félve, mint gyermekeket óvnak
hófehér kezek a véres háborúban,
s hol becézve, fájva, sírva-simogatva,
őrjöngve, nevetve, mindenhogyan... dúltan!

Magam tettem... Magam tettem nincstelenné.
Én vettem el büszkén legtöbbet magamtól.
Én zsibongó fejű őrült, konok bolond,
ki most is csak furcsán, monoton barangol

szürke kacatjai között a szobában,
miként ha virágos réteken merengne:
- a lim-lomok neki liliomok lettek - [
némán fütyörészve, csöndben énekelve,

azután hirtelen kőszobornak állva,
visszazuhanva a hangtalan szobába
kacagni kezd magán magába a kába,
majd remegve sírni s írni valahára.

Hát itt vagyok. Hahó, ez vagyok, Istenem!
Így nézek ki én, ez a keserű való.
S a savanyú tény, hogy eme szó: szerelem,
nem rozzant elmének, nem kergének való

csak még jobban porrá zúz, megfojt idebenn,
de nézz meg, hiszen az arcomon is látszik,
hogy lelkem húrjain a féktelen téboly
már gúnyt űz belőlem, lakodalmast játszik!

Magam tettem... Magam tettem nincstelenné!
Bár eddig sem túl sok becsülendő érték
lakott a szív poros, póknyálas padlásán,
de előkajtattam mindannyiszor kérték!

Talán még nem kell a semmiért szerelem,
még nem tűröm jól, mikor őszintén adnak.
De balgaságom kín s már fájnak a tettek,
s fáj e csúfos gesztus: Vers. Tőlem. Magamnak.







UTAZOK


Szürke földre fektetett síneken
robognak velem a napok,
kattog a kerék, csattog az élet,
e zajban el nem alhatok.

S midőn csak úgy lehunynám szemeim
egy röpke, csöndes órára,
s nem bámulnék oly meredten szerte
az ablakon át szórt tájra,

tán` oly szépség szállna el mellettem
némán, míg vakon vágtatok,
mit ez útnak során, ez életben,
többet sohasem láthatok.

Éber vagyok így, ameddig bírok,
míg tart e fáradt utazás,
míg föl nem tűnik amott a tábla,
s reá írva: végállomás.

Odáig csak a semmibe tartva
robognak velem a napok,
kattog a kerék, csattog az élet,
s én ásítva egy-két nagyot -
ébren álmodok...







ÚGY SZERETSZ


Úgy szeretsz te kedvesem engemet,
Úgy, mint e Földön azt már nem lehet,
Ám ha mégis lehetséges volna,
Szívemhez s hozzám nemigen szólna.
Szerelem, mit tudsz, s mit el nem érek!
Istenem, ha én is így szeretnélek!

Boldogít minden mosoly ajkamon,
Számodra múlhatatlan alkalom
Egy elvétett, kósza érintésem,
Gyönyör, mi túl nem jut felejtésen.
Mindennel áldasz, semmit sem kérek!
Istenem, ha én is így szeretnélek!

Gondolataidban bújkálok én,
Merengő álmaid mindegyikén,
Perceid édesítője vagyok,
Olyan, mi folyvást fölötted ragyog.
Szemedben lángoló bódult lélek!
Istenem, ha én is így szeretnélek!

Furcsa bűneimre szót sem vétesz,
Sosem ítélsz, vársz, míg meg nem értesz.
S tekinteted, ha ilykor rámnézel?
E varázslat nem fogható ésszel!
Sóhajtok, midőn magamhoz térek:
Istenem, ha én is így szeretnélek!

Úgy szeretsz te kedvesem engemet,
Úgy, mint az én szívemmel nem lehet.
Engedetlen, makacs szív az enyém,
Szerelemre tán´ nincs benne remény.
S míg nincs, egy bús gondolattal élek:
Istenem, ha én is így szeretnélek!







VALÓSÁGBA ESVE


Itt nem volt még éj fényesebb,
Nem ádott világot úgy Hold,
S csillag sem élhet ékesebb,
Mint azon percek élte volt.

Égből kapott földi lélek
Sugarával elém tűntél,
Éreztem a való széled,
S megérkeztél, Éjitündér.

A világ, mit nekem tártál,
Oly kedvesen mosolygott rám,
Mesék kapujában vártál,
Gyémántlanton szóltál hozzám.

Mint kezedbe kérted kezem,
S beléptünk a csodakapun,
Szívem élt csak, csitult eszem,
Átkeltünk egy varázsfalun.

Egy apró kis kedves világ,
Mit a lélek csöndje áldott,
Hol száz csodát mindenki lát,
Ki ez útnak veled vágott.

Én veled tettem, mit nem még,
Angyali szárnyon repültem,
Feledni nem hagyó emlék,
Mily bájba akkor merültem.

Ám hirtelen zord szél ébredt,
Olyan, amit nem akartam,
S e világban oly kárt vétett,
Hogy egészben belehaltam.

S most a valóságba esve,
Vágyva keresem az utat,
Hisz nálad tisztán volt festve
Az, mit más elvétve mutat.







A VÁROS PEREMÉN


...újra kortyolok belőled...
Éjjel a város peremén.
Ej, látod, itt vagyunk megint.
Itt vagyunk... te meg én.

Gyönyörű e csillagos éj...
Maradjunk még... nem sietek.
Szerelmes vagyok... szerelmes.
S beteg... beteg... beteg...

Mert... tudod ő... ő nem szeret.
Most is mással van valahol...
... újra kortyolok belőled...
Ez biztos így van jól...







VELED


Nem létezem nélküled,
Egymagam, nézd, nem vagyok,
Mint ahogy a Nap nélkül
fönn ama
Néma csillag sem ragyog.

Világíts hát örökké,
Szeress, szólj, figyelj engem,
S egyszer, midőn fényed mind
eldobtad, -
Kialszom veled, - csendben.







A VERS IGAZ


Játsszuk azt, hogy a vers igaz
és szép vagy te is, nagyon szép
s nekem is könnyű lenni az,
ami már úgysem lehetnék

és játsszuk, hogy a csend a tó,
hallgatásunk most a csónak
és gyűrűzik a mondható
s nyoma sincs a néma szónak

és játsszuk azt, hogy nincs idő,
nincsen év és nincsen óra
és csókra csók - az építő
nevessen a rombolóra

s ha ezerszer is győz a rossz,
mi játsszuk azt, hogy van vigasz
s mi elvisz minket, visszahoz,
csak játsszuk, hogy a vers igaz.







VIKTÓRIA


Te a világ vagy s én benned
egy parányi pont, szilánk -
hát miért kell neked lenned
bennem az egész világ?







VILÁGÍTS ÚGY


Előttem sárból dagasztott szőnyeg
fodrozódik a temetőnek
s utánam néhány elsüppedt lábnyom
issza magába lucskos magányom
ahogy gyertyát viszek neked ez éjen
világíts úgy mint a csillagok
világíts úgy a feketében
mintha sejtenéd hogy itt vagyok.

Halottak napjaGyász







VISSZA HAMAR


engedd meg hogy lerúgjam a plédet
s te legyél az aki visszatakar
tudod úgy hiányzik gyöngeséged
mint nyári mezőnek friss zivatar
és úgy reszket a csókért e homlok
mint kenyérért és borért a koldus
látod miattad szépeket mondok
s miattad klisé az epilógus
de akkor is kell a forró ajkad
nekem akkor is és csak azért is
ráncosodjon rongyosodjon rajtad
a kor meg a kortársabb poézis
mikor egyik kezem megtör téged
a másik hirtelen összekapar
engedd meg hogy ledobjalak téged
és borulj rám mindig vissza hamar







VISSZHANG


Ha a boldogság csak délibáb lenne,
nem gondolnék a szerelmemre.

Ha nem gondolnék a szerelmemre,
a boldogság csak délibáb lenne.







VISZLÁT KEDVESEM


Viszlát kedvesem, viszlát, ha mennél,
Ha érzed, másutt boldogabb lennél!
Szeretlek, de ne hidd, nem engedlek,
Nem kell énnékem, kinek nem kellek!

Viszlát kedvesem, engem ne kérdezz,
Nem fontos, lelkem mostan mit érez,
Ne aggódj értem, én itt megleszek,
Ha el nem megyek, el sosem veszek!

Viszlát kedvesem, remélem, tetted
Szíveddel-lelkeddel megértetted!
Nem haragszom én, járd fénylő utad,
Mit hiszel, néked meséket mutat.

Viszlát kedvesem, rózsák hintsenek
Hol tűnsz, - de félek, mesék nincsenek!
Nem létezve csábítanak minket,
Ne keresd hát, oly sokáig mindet!

Viszlát kedvesem, ne szólj, menj, mehetsz!
Ne mondd, szerettél vagy még tán` szeretsz!
De ha egyszer utad végig járod,
Emlékezz rá, volt szerető párod!







ZIVATAR


Cifrát káromkodik az ég
s a felhők sírni kezdenek,
mint megriadt, kis sötétkék
szemű, csintalan gyermekek.

Elhallgat a búgó város,
kiürülnek poros terek,
a családos, a magányos
is mind fedél alá pereg.



Majd hirtelen enyhül az ég,
megnyugszanak a fellegek,
a sötétből világoskék
szemet csalnak a gyermekek,

újra zsibongó a város,
mindegyik tér, utca tiszta,
s a családos, a magányos,
sorokban tócsázik vissza.













 
 
0 komment , kategória:  Budai Zolka   
Címkék: elérzékenyítenek, legcélravezetőbb, visszaemlékszünk, cigarettacsikkes, cigarettafényem, elviselhetetlen, elhomályosulnak, kikövetkeztetés, cigarettaparázs, karácsonymagány, kifinomultsága, veszekedéseink, szárnyalhatunk, pillanatképére, árnyszobájában, huszonnégyszer, megjelenéséhez, gondolataidban, vasútállomáson, letisztultsága, körvonalazódik, tanácstalanság, gondolatomban, megoldatlanul, költészetében, cigarettámban, megnyugszanak, megmutatnálak, egyéniségéhez, szikráztatnak, tanúbizonyság, bugyborékolsz, körbefalazott, lelkifurdalás, vaskorlátokat, visszazuhanva, vers világa, tanulni vágyás, egyik legjobb, tehetség helyett, versírás míves, minden lenni, fáradt kiégett, feltestesült fény, legszebben őrzött, lomhán szálló, magasba andalog, balga hullámok, bűvös toll, meddő magány, másvilágnak üstjét, fejemben bújtatom, Budai Zolka, BUDAI ZOLKA VERSEI, Budai Zolkának, AJÁNDÉKOT VETTEM, ANYÁNK ELJÖTT KARÁCSONYKOR, BARÁTI ÜZENET, CSILLAGOK ALATT, CSÖNDRE CSÖND, Adjon Isten, EGÉSZEN ITT, ELHALKUL SZÍV, ELINDULTAM EGYMAGAM, ELŐSZÖR ÉS UTOLJÁRA, ÉGVE ÉLEK, ÉLET BOLONDJA, ÉRTEM HÁTRA, FELHŐT RAJZOLT EGY LAPRA GRÉTI, FÖLRAJZOLTAM JÓTÜNDÉRKÉT, Fölrajzoltam Jótündérkét, FÜGGÖNY MÖGÖTT, GONDOLTAM ARRA, GYERMEKETEK LETTEM, Csak Isten, HAJNALI REMÉNY, NAGY LESZEK, Csak Te, HOGY ÉN, JÓZSEF ATTILA FÉNYKÉPÉRE, KOSZTOLÁNYI EGYIK PILLANATKÉPÉRE, LEGYEN HÓEMBER, MARADJ MEG ÉNNÉKEM, ELŐL FUTSZ, MINDIG ESTE, ÁLMODOK SZÉPET, TUDJUK MI, NINCS ITT, NYÁR VOLT, RETTENTŐ JÁTÉK, ÖLELJ MOST, SEMMIÉRT SZERETVÉN, Szabó Lőrinc, SZENT ÉJJEL VOLT, SZÍV DOBOG, SZÍVEMBŐL SZÜNTELEN, SZÓLJATOK RÁM, TŐLEM MAGAMNAK, VALÓSÁGBA ESVE, VÁROS PEREMÉN, VERS IGAZ, VILÁGÍTS ÚGY, VISSZA HAMAR, VISZLÁT KEDVESEM,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Tudjátok ?
Tényleg hasznos gyógynövény a csalán?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
még több kérdés
Blog Címkék
Facebookon kaptam Annuska bará...  Kellemes napot kívánok!  Naplemente  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Máté 22. 12-13  Mit sem tanultunk  Facebookon kaptam Annuska bará...  Természetes gyógymódok megfázá...  Kellemes teázást  Álmodozz nyugodtan  Soha nem a halál  Facebookon kaptam  Png csésze  Őszi kép  Máté 22. 12-13  Őszi kép  Teázz velem, gyömbérteával  Kislány csokorral  Sipos Julianna versei  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Súgás az ősznek  A banán  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Szép estét kedves látogatóimna...  Szeret az Úr....  Facebookon kaptam  Őszi képek  Magas gubóvirág  Aranyosi Ervin: Tanítani csak ...  Őszi kép  Facebookon kaptam  anya és gyermeke a múltból  Máté 11.28  Máté 26,41  Facebookon kaptam  Őszi png  Szexy nő  Naplemente  Máté 11.28  A banán  Őszi képek  Kellemes kávézást  Facebookon kaptam  Jó pihenést , mesés álmokat kí...  A tisztaság és az egészség kap...  Mert a világ csoda szép  Karácsonyi csoda -  Facebookon kaptam  Kellemes kávézást  Teázz velem, gyömbérteával  Kónya habszegfű  Mai harmónia kártyám  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam Mírjam barát...  Máté 26,41  Eljön majd az idő  Virtuózok nemzetközi dal verse...  Az embert a jósága...  Ha jön a kevélység...  Png kislány  Őszi kép  Te vagy az orvosság -María Sab...  Facebookon kaptam  Poser tube  Romantikus estét  Facebookon kaptam  Boldogok...  Poser tube  anya és gyermeke a múltból  Facebookon kaptam  Jó éjszakát!  Mit sem tanultunk  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Nő őszi levelekkel  Esernyő  Őszi kép  Hittan óra on-line  Böjte Csaba bejelentkezett a k...  Facebookon kaptam  Hová vezet a csend útja?  Őszi kép  Png kislány  Pesti gyors  Csukás István - Őszi ének  Súgás az ősznek  Ima Szent Ritához koronavírus-...  Facebookon kaptam  Példabeszédek 17:17  Álmodozz nyugodtan  VII. Béke bajnok Tours- i Szen...  Facebookon kaptam  Szeretném még látni . . .  Piros kígyószisz  Facebookon kaptam 
Bejegyzés Címkék
vers világa, tanulni vágyás, egyik legjobb, tehetség helyett, versírás míves, minden lenni, fáradt kiégett, feltestesült fény, legszebben őrzött, lomhán szálló, magasba andalog, balga hullámok, bűvös toll, meddő magány, másvilágnak üstjét, fejemben bújtatom, másik könnyebül, világba széled, álom hozzám, messzi kutyának, csöndnek dühödve, eget most, csöndre csönd, élet veled, napra csönd, föld alatt, nyirkos csontok, élet vagy, éjjeli árnyék, ünneplő ruhám, mesét leste, ajtót este, lármás remények, súlytalan képzelet, másik szemének, megtűrt éveket, tétova csöndet, némaság rivall, születési háznak, utcánk végin, messzi dombok, múló szerepedet, halál csokra, tátongó világba, füstöt zavaros, kifestett jövőmről, életnek porondján, vert székre, publikum zeng, kenyeremen nevetek, élet porondja, legnagyobb bolondja, csöndért cserébe, zsibbadt pára, lapra Gréti, sötétkék felhő, első rajza, falnak beszéltem, megváltónak hitt, függöny mögött, mostani napokra, szép alkonyatkor, vagy teljes, köröttes világba, világot minden, emlékek helyére, gyönge tészta, régi napok, egész világ, színes gyógyszerek, világ vagyok, kisszoba vagyok, emberek megélhetnek, nincstelen tölgyek, tajgai fenyvest, világ csupa, száj vagy, tanácstalanság szeretetével, nagyvilág elől, piát ingyen, mocskos holnapok, semmi bánt, hogy beszédes, megmosott ruhát, morcos szegénység, boldogság illatos, udvaron hóember, szemei gombok, fején rozsdás, egész olyan, világ nőtt, ember sokat, igazat hagyni, embertől nagyon, árnyaskodó búkat, múltam szilánkokra, holnapi újat, újra kinő, mosolygós képeid, kisszobám falán, kicsit csúszom, , ,
2020.10 2020. November 2020.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 255 db bejegyzés
Összes: 3969 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 200
  • e Hét: 4710
  • e Hónap: 39086
  • e Év: 602597
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.