Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Oláh Gábor versei
  2020-01-24 17:30:31, péntek
 
   
 







OLÁH GÁBOR VERSEI


Oláh Gábor (Debrecen, 1881. január 17. - Debrecen, 1942. június 23.) magyar költő, író, Költő és író volt. Versei forradalmi hangvételűek, novellái a megaláztatásról és a nyomorról szólnak.

A méltatlanul elfeledett debreceni költő, író, Oláh Gábor életpályája különleges. Szegény, sokgyermekes családban született, apja bérkocsis volt. Kisgyerekkorától Debrecenben élt. Apja ellenkezése ellenére sikerült gimnáziumba, majd egyetemre járnia. 1904-ben magyar-latin szakos tanárként végzett. A Debreceni Református Kollégium könyvtárában kapott állást, később középiskolai tanárként dolgozott. 1908 nyarán néhány hetet Párizsban töltött. Hazatérve még jobban érezte hazája és városa elmaradottságát.

Meg nem alkuvó, kompromisszumokra képtelen jelleme miatt fokozatosan elszigetelődött, ill. elszigetelték.

Egyenetlen lírájában (Hangok lázadása, 1941) a magányos sors ábrázolása megrendítő.Több korai lírai versével Ady líráját és József Attila költészetét előlegezi.



Szemelvények OLÁH GÁBOR MŰVEIBŐL

Link








ADY ENDRE HALÁLÁRA


Suhan csolnakod. A fekete víz
Nehéz rózsákkal hímzett mese-bársony.
Evező nem ver. De gyémánt uszály
Lobog a rejtelmes halál-csapáson.

A csónak ormán állsz, árnyék-király,
Köd-alakod a túlsó partra réved,
Homlokodon csillag ég, s bíborán
Izzik szívedben el nem élt sok éved.

És szíved reng, finom harangvirág,
Árva dalok ütemét zengi fájva.
És dús fürtű krizantém beesőz
Virágzáporként, álmok bús királya.

Friss éllel csengő verseid szabad
Halál-csapatban csolnakodba hullnak,
Hogy hű szolgákként együtt égjenek
Szent máglyáján az elhanyatlott Úrnak.

De lángok szárnyán örökebb körök
Ormaira ifjúit örömmel érnek,
Hírét verik évek bércein át
Apollójuknak, a lélek-vezérnek.

S a régi bánatok, magasba tört
Lelked vetett árnyéka, elomolván:
Téged siratnak, mint elégiák
Tompa fájdalmak csillagtalan ormán.

Dalolnak a kínok, tört láncukat
Szabad iramban csörgetvén az égre.
Márvány arcodba új mennyboltozat
Mosolyog: kis örömök tiszta kékje.

Mély szemeid sötét éjén kigyúl
Párizs, a tündérváros képe, lázzal,
S ölelkezik benne a szerelem
Testvérével, a hallgatag halállal.

Jön a jövendő, koronát övez
A néma utas fényes homlokára:
S a régi Léda, árnyak asszonya,
Közelgő fejedelmét sírva várja.

Főnixmadárként röppent ég-magasba
Űj életed tisztító drága lángja.
Az átok szentséggé magasztosul -
Az Ér bevágtat a nagy Öceánba.







A BÉCSI BURG ALATT


Alkony. Esik. Bús magyar madarak:
Darvadozunk a bécsi Burg alatt.
Herakles tombol, ví a várfalon,
Az úton köd, leikünkön siralom.

Hamuszín fátyolt esik az eső.
Mi vagyunk itt a magyar temető,
Berogyott lelkek, csontok és vasak.
De Bécs és Burg ja büszkén állanak.

Hej, Sándor Ferkó, hol ömölt borod?
Balogh Ádám, hol táncolt táborod?
Hol olvadt venyigés tűzön szalonna?
Hol vágták a fakó tokost halomra?

A Burg fehér szelleme ránk kijár.
Kísért rémmel a kétfejű madár.
Átkunk korom-szenny a ciklopsz-falon,
De nő Bécs és fogy a hármas halom.

Mit víjjuk, véres, faltörő fejek
A ledönthetetlent? Miért? Minek?
Avar dombok fölött nem kél virulás,
Nekünk nincs hátra más, mint: szép kimúlás.

Aranyunk elpengett; fő, kéz üres.
Fejünk lehorgad: sírokat keres.
A mát megettük, zálogban a holnap;
Dajkáink síri verseket dalolnak.

Hamuszín fátyolt esik az eső.
Mi vagyunk itt a magyar temető.
Bolond fejem a kövön görgetem,
Sírok, mint Péter, nagy keservesen.







DOLGOZATJAVÍTÁS


Egy kis deák dolgozatát javítom;
,,Önéletrajzot" írattam vele.
Előszavában őszintén bevallja:
Bizony, sokat főtt rajta a feje!

Alá-aláhúzok csekély hibákat,
Az i fölébe pontokat rakok.
S kipettyegetve a fehér barázdán
Ragyognak így pirosló csillagok.

S amint tovább-tovább visz röpke szárnyán
A kis deák beszédes bánata:
Ritkulnak a pirosló tintapettyek
És hangosabb lesz a betűk szava:

,,Apám sikkasztott s elszökött... Anyámra
Hét apró gyermek gondja rászakadt.
Az emberek nem álltak szóba vélünk,
El is temettek, mint halottakat.

Anyám, szegény, átkozta azt az órát,
Melyben apámmal esküt esküdött.
És kezdtük újra koldus életünket
Leírhatatlan szenvedés között.

Tanulni vágytam, - mert tanulni oly szép!
De nem segített rajtam irgalom.
Ez esztendő utolsó, drága évem,
Jövőre már - hej, másutt folytatom! ...

Kérem, tanár úr, hogyha összevissza
Dülöngnek füzetemben a sorok:
Ne tessék érte nagyon haragudni, -
Mert fáj a szívem, ha rágondolok..."

- Hosszan merengek a sötét betűkön,
S szememre fátyolt bánat könnye fest.
Aztán, lehajtva homlokom kezemre,
Sóhajtva írom be a nagy Jelest.







EGY MAGYAR VÁROS


Itt szaporák a törpe hájfejűek,
Királyi rangban híznak emse-disznók.
Itt az angyalok is csárdást hegedülnek,
S a princek mellén is kostöke-dísz lóg.

Jaj, itt születtem, itt borult fölém
A legsivárabb ég fakult azúrja.
Itt kezdtem dalba vén buckák tövén,
S itt némítnak el némák, százszor újra.

Ha meghalok majd, bölcsen összevesznek
Urak s parasztok hagyatékomon.
Síromra nyomtató követ köveznek,
S ott is hízó kocákról álmodom.







ENYHE TILTAKOZÁS


Lelepleztek. Jó. Megadom magam.
Zsonglőrködtem, bevallom, a szavakkal.
(De e szavak véremmel véresek,
S ki beléjük vág: a szivembe vagdal.)

Nagyot akarva: semmiségeken
Lovagoltam csak. Tett helyett beszéltem.
(De tetteim sora: szavak sora,
S ha szélbe fújtam, lelkem szállt a szélben.)

Tán nem vagyok más: rossz komédiás,
Ki lángot fúj s kardot nyel a tömegnek.
(De a kard éles, metszi torkomat,
S a lángban: égő izmaim remegnek.)







AZ ÉN VILÁGOM


Világomat én megalkottam,
Nappal s csillagokkal rakottan.
Mennyet is húztam sátorul rá,
S beültem közepébe úrrá.

Itt mindent a szemem arányit,
Óriással piciny-parányit.
Mindent fantáziám ecsetje
Színei aranyba s vérbe festve.

Itt semmiféle szokás örvén
Nem parancsolhat semmi törvény.
Itt kötelesség vagy a jog,
Élet, halál: magam vagyok.

Itt minden az én szómra zöldel,
Egy vagyok az éggel s a földdel.
Porszembe s gyémántba bezártan:
Ez az én csoda fellegváram.

S ha napjaim bealkonyulnak:
Zeng búcsúkürtje majd az Úrnak;
Istenek alkonyába járva
Rágyújtja világát magára.







Oláh Gábor: FÖLFESZÍTETT NEMZET


Szomorúságom gyász palástját
Lelkem vállaira övezvén:
Fölfeszíttetem most magamat
Elárult nemzetem keresztjén.

Minden csapás testemre szálljon,
Minden szög véres szívem fúrja,
Haljak meg minden nap leszálltán,
Támadjak minden reggel újra.

Nem éltem át minden tusáját,
Nem adtam érte minden órám,
Magam kedvére dalolgattam
Az ő halálos dáridóján.

Mintha leszakadt ága volnék
A fejszére megítélt fának:
Bennem a rácsapódó, durva
Fájdalmak szinte bízva fájnak.

Megásott sír, koporsója:
Mintha csak tragikus tárgy lenne,
Mintha jelenem és jövendőm
Nem halottan feküdne benne.

Minden szégyen, minden gyalázat
Ecetje torkom s lelkem ölje,
Szaggassa májam víg tempóban
Az álnokság vas csőrű ölyve.

Oh, mert nem voltam hű eléggé
Nagy nemzetem tűnt idejéhez,
Nem véreztem eléggé, látván
Bús fajomat: míly szörnyen vérez

Szegény magyar! Ha legimádóbb
Fiad is ily mostoha hozzád,
Mit várj azoktól, kik lelkedre,
Testedre most vetik a kockát?

Meghalsz, mert nincs egy hű, igaz szív,
Ki megváltásod díja volna,
Meghalsz, mert minden akarat, vágy,
Az önzés ormát ostromolja.

Szomorúságunk gyász palástját
Lelkünk vállaira övezvén:
Feszíttessük fel mind magunkat
Elárult nemzetünk keresztjén.







GANDHI


Ha Gandhi nem Kelet Krisztusa volna,
Nyugat királya lenne. Földrevert
Faját emeli rád, becsület orma;
Csatát nagy Albionnal játszva nyert.
Háromszázmillió lelket kavar
Csodás egységbe; vértelen omolnak
Hullámaid tengerré; szent zavar,
S a mát megnyergeli a büszke holnap.
Micsoda nagyság, mennyi bús alázat,
Engedni látszó páncél akarat;
Ellene gőgöd, London, törve lázad,
S nagy büszkeséged lombtalan marad.
Szikár kis Gandhi patyolat fehérben
Ül a nyakadon. John Bull zúg: "Nem értem!"






GÁBOR, NE LÉGY BOLOND!


Gábor, ne légy bolond. Hisz érted is halt
Kereszthalált megváltó Jézusunk.
Félember csak a férfi asszony nélkül,
S addig-meddig: csak asszonyért bukunk.
Gábor, ne légy bolond.

Szép a magányos hetykeség - vasárnap;
De jönnek a fakó hétköznapok,
A hoppra kopp, a nem bánomra bánom,
Kabátunk feslett, a szemünk kopog.
Gábor, ne légy bolond.

Nem lesz mindig az édes anyánk gondja
Fejünk felett őriző angyalunk.
Egyszer megárvul a világ körültünk,
És kisebbek leszünk, mint bánatunk.
Gábor, ne légy bolond.

Bezörgetnek a nem szeretem órák,
Vállunkra szállanak a holló gondok.
Be jó volna, ha két puha fehér kar
Elűzné lelkűnkről a barna gondot.
Gábor, ne légy bolond.

Sivatag estéken piros mosolygás,
Zengő kacaj hangtalan napokon,
Irigy időkben önzetlen szerelmek,
Nagy botlásoktól édes tilalom...
Gábor, ne légy bolond.

Angyalfejektől koszorús karácsony,
Hancúrozó, harsány gyermekcsapat.
Szomorú egység: vidám sokasággá
Miért ne váltanád te is magad?
Gábor, ne légy bolond.

Lehull az idők rózsaszín virága,
Mit ér a leveletlen, puszta ág?
Mit ér ezeregy költemény, ha elfut
Az ezeregynél drágább ifjúság!
Gábor, ne légy bolond.







HALOTT FIAKNAK ÉLŐ ANYJAI

Elesett barátaim emlékére


Ti drága, kedves, szép magyar fiúk,
Kiket nem látunk szemmel már soha,
Kikkel lehullt egy nagyszerű tavasz,
Minden virága, fénye, mosolya:
Óh mért nem tud szavam zengőbbre válni,
Mikor tirólatok emlékezem?
A szívem elszorul, reszketve fázom,
És könnybe lábad két szemem.

Élő sírhalmok járnak fenn közöttünk,
Akik koporsóért kiáltana;
Kibomlott gyász és szomjas fájdalom,
És öntüzében hamvadó harag.
Pótolhatatlan veszteség sötétlő
Virágát látom rájok hullani;
Imádandó gyász alatt roskadoznak
Megölt fiaknak élő anyjai.

Kik szelet vettek és vihart arattok,
Nemzetsors-intéző hatalmasok:
E nagy húsvéti öldöklés tüzében,
Az éjek éjén, mit álmodtatok?
nem halljátok a gyötrelmek sikoltó
Panaszdalát föl-fölrivallani?
S ha átok kél: hogy tudnak átkozódni
Megölt fiaknak élő anyjai.

Kifárad a harc, vénül a halál,
Feltámad a meggyilkolt győzelem;
Beforr a seb, kihajt a puszta törzs,
Virág fakad a véres téreken;
A béke dörgő szekere megindúl,
Századok fogbak fényben szállani, -
De örök bánattal mennek a sírba
Megölt fiaknak élő anyjai.







HA MAJD ELESEK


A hamuszínű téli egen szomorún
Fekete varjak csapata száll,
Csapata száll...
Ködös agyamban sötét gondolatok
Szárnya suhog... Most jön a halál,
Jön a halál.

Én fáradt harcosa az életnek,
Csorbúlt paizsom csatára verem,
Csatára verem.
S ámúlva riadok, mily nagy csoda ez:
Húsomba benőtt rozsdás fegyverem,
Rozsdás fegyverem.

Jőjj hát viadalra, sötét hatalom,
Szomorú magam: csonka csatabárd,
Csorbúlt csatabárd.
Ha suhint egyet, - még én akarom
Nem másnak árt, csak magának árt,
Csak magának árt.

Úgy ülj diadalmat leomolt poromon,
Mint régi lovagok egymás felett,
Bajtárs felett:
Takarj be palásttal, fordítsd kelet felé
Sápadt, sebesűlt, bús fejemet,
Bús fejemet.







A HORTOBÁGYON


Vágj közibe paripádnak
Szentiváni fuvaros!
Hajts annak a délibábnak,
Mi ott távol lengedez, ingadoz.
Szárnyakat köss lovaidnak,
Hétmérföldest lépjenek,
Mert e roppant pusztaságon
Nincsen élet, alusznak az emberek!

Nem borulok imádattal
Oltárodra, puszta föld!
Azt se mondom a magyarnak:
Ezt a tengő, halott kincset örököld!
Templom ez, de hívők nélkül;
Felburjánzott ős telek;
Gazdátlan ház, ablakán át
Hull a zápor, besüvítnek a szelek.

Száműzöttek pusztasága,
Szibéria, magyarul,
Elvadultak Szaharája,
Rá a mennybolt üvegzárként leborul.
Unalomnak nagy madárja
Gunnyaszt a sík peremén,
Délibáb az álmodása,
Ez egyetlen kézzel nem írt költemény.

Fehér falvak táboráról,
Munkás népről álmodom...
Virágzó fák, szőlővesszők
Andalognak a felhajló dombokon.
A kopárság asztalára
Dús kalászt hint fürge kéz.
Estharangszó jár a réten,
Kiskapuban egy szerelmes fütyörész.







A KERESZTREFESZÍTETT EMBER


Előttem is kacagnak,
Utánam is kacagnak,
Csúfolnak hóbortosnak,
Vadnak, pogánynak, vaknak.
Az apám bérkocsis volt,
Kenyérsütő az anyám,
Magam egy különös rom,
Se Istenem, se hazám.
Az urak, kik kocsinkban
Ültek volt hajdanában:
Rossz ócska lovat látnak
Apámnak a fiában.
A fogak, melyek egykor
Anyám kenyerét rágták:
Most rossz kutyák módjára
Becsületemet rágják.
Testvéreim robusztus
Magyar munkás legények,
A nyelvemet nem értik,
Nyelvükön én nem értek.
Alólam szalad a föld,
Fölöttem se ég, semmi;
Nem tudok elsüllyedni,
Nem bírok felröppenni.
Ha van irgalmatlanság:
Az énvelem esett meg.
Ha van boldogtalanság:
Nevezzétek nevemnek.
Akik közül születtem:
Azoknak átka lettem,
S azok lettek az átkom,
Kik itt élnek fölöttem.
Óh jajjos Magyarország,
Óh buta gőg hazája,
Tebenned feszítik fel
Ma is az Ember Fiát
Keserű keresztfára.







KÉT SZÜRKE LÓFEJ


Két szürke lófej néz be gyakran
Álmaim fátyolablakán,
Két bamba rémség... s közte roppant
Hóhérolóm, apám. Apám.

Arcom a párnákba szorítom,
Kezemmel zárom két szemem.
Hiába. Rám néz hat tőrdöfés,
Rémségesen, rémségesen.

Ajtómra, ablakomra függönyt!
Ne bántsatok! Ne még, ne még!
De múlt időm feljáró gyásza
Szívemig szúrja hat szemét.

Nyihog a két szürke. Halottas
Kámzsából néznek most reám.
Fölöttük gyásszal vont bakon ül
Szörnyű kocsisuk. Az apám.







KÖLTŐK A FÖLD ALATT


Ady sírján nőnek a szívek,
Tóth Árpád is régen halott,
Juhász Gyulát nem bántja semmi,
Se bánatok, se bús dalok.
Kosztolányi metszett gégéje
Rekedt trombita föld alatt,
Engem is kriptaszerű gyásszal
Borítnak be a vén falak.

Babits a műtőasztalon hörg,
József Attilát vasvonat
Roncsolta össze. Óh, mi tépi
Foszlánnyá öblös hangomat?
Hát mind meghal, ki a nagy korszak
Új csillagának született?
Alighogy megkapta: elejti
Szívéből a csöpp életet.

Költők a föld alatt. Hazámban
Halottan él csak a magyar;
Jön és megy. Szárnya sodra éppen
Hogy egy kis légörvényt kavar,
Elpattan színes buborékja,
Mikor nincs, veszik észre már.
Kilobban fényünk és utánunk
Nagyobb lesz a növő homály.







MIÉRT?


Meghalt Ady, meghalt Babits,
Tóth Árpád és Kosztolányi,
S Juhász Gyula... Mért kell nekem
Egyedül még hátul állni?







MŰTŐASZTALON


Levetkőztem. Koponyámat hátul a borotvás szolga,
Ott, hol a baj lelke fészkel, csontsimára letarolta.
Kis kereken járó ágyam halkan gördül hűs folyosókon,
Hideg borzong a tarkómon, szó ami szó, de elfogódom.
Most már mindegy. Hajt az élet, hajt az élet puszta vágya,
Kínon, jajon, szenvedésen át, a végső éjszakába.

A teremben, hol leraktak, már fehérben öt-hat ember,
Orvos állott. Rám sandít mind. Visszanézem félelemmel.
Altató gáz-maszk az arcán valahánynak. Egy keményen
Szappanozta, mosta, mosta két kezét - Pilátus, érzem...
Éles pici késeit már az ápolónő rég kirakta;
Körül vedrek, lavoárok, üvegek és vatta, vatta.

"Gyors narkózis" - mondja hegykén, aki kezét mosva mosta.
S megütött az éther-ámbra, roppant párfőm, égi posta.
Szijjba guzsol egy Caliban-arcú s rémbetört asszisztens,
Herkules légy: e vad, durva gúzsban mégis összeszisszensz.
És arcomra, hogy ne égjen, kulimázt ken a gyakornok.
Szivem, rossz motor, kihagy már. Kézmosó bakóm csak mormog.

Altató géz fedi arcom. Kezem, lábam összekötve.
Egy gázmaszkos most előbb lép - ápolónő áll mögötte -
Hirtelen lefogja orcám s két szememre ráborulva
Hull az átkos altató gáz... Hulla lesz belőlem, hulla.
"Szívja mellre" - mondja bölcsen. S én tüdőmet nyitva zárom,
Majd számolni kezd a rém - s én vele mondom: kettő... három...

Huszadiknál, mintha taglót vágtak volna homlokomba -
Beleüt az agyvelőmbe s felrobban egy titkos bomba.
Jaj! - kiáltok, vízbefúló, elmerülő vész-jajával;
De a szolga szijja nyügöz... menekülnék, árkon átal,
Bokron átal, ablakon át, emeletről a földszintre,
Nem lehet, nem! Lekötözve hörgök, szinte fölfeszítve.

Agyamban a robbant bomba csak dörömböl, csak dorombol;
Minden érző csöpp központot, érzem, összevissza rombol:
Úgy feszül az érhálózat kínba gázolt agyvelőmben,
Mintha gömböt pukkant a gáz túlfeszítve, levegőben.
Kínom ordít, agyvelőmet ezer tigris tépi, marja,
Megfeszülök - de nem enged a kötő szijj polip-karja.

S mintha nagy gömb, egyre fogyva, gombostűfejjé parányul:
Úgy fogy egyre öntudatom... hörgök, öklendőn, pogányul.
Lassan-lassan elalélok. Uram, megadom magam.
Rángó karom csak elernyed. Oláh Gábor odavan.
A nemlétnek szakadékán, érzem, hogy száll, zuhan a lelkem -
S mint csöndes halott, terülök el a műtőn, összeverten.

S aztán - egyszer - nagysokára - századok vagy percek multán:
Fölmerülök a nemlétnek tengeréből... Hűtve hull rám
Hűs hulláma létre bontó levegőnek. Szemem nyílik -
Fehér arcok bontakoznak: orvosok - nők - drága villik.
Fejem, nyakam bekötözve. Ereimben hűs tej foly tán.
Nyugodt vagyok, mint a hurik kebelére hullott szultán.







A NAGY HÍVÁS


Gábor! - Kiált egy döngő hang az éjben.
Megyek sötét utcán, s engem kiáltnak.
Ki viseli arkangyal nevemet?
Micsoda vakmerője a világnak?

Gábor! - Riad fel újra a harangszó,
Most már fölöttem, mint zengő magasság.
Áthömpölyög a város homlokán,
Utcák, tornyok egymásnak dobva adják.

Gábor! - kiált harmadszor a nagy Hívás.
Megnyílnak a skarlátpiros egek,
Egy rámtekintő, mondhatlan arc int le,
Egy roppant kéz fog át. Uram, megyek.







NE JERTEK HOZZÁM


Jönnek hozzám hírem lidérci
Kék lángjától vont emberek,
Bekopognak az ablakomon,
De ajtót nyitni nem merek.

Óh fáj, nagyon fáj rab, fakó, bús
Kunyhóm, hol az ajtósarok
Sír, hogyha fordul, s lomha koldus
Én, volt költő, csak sorvadok.

Ne lépjetek át küszöbömön,
Remete-látó magyarok,
Nem az vagyok már, aki voltam,
Nem vágyom és nem akarok.

Élőhalottként eltemetve
Vaskoporsómat hordozom.
Mint eszelős: saját nevemet
Kiáltozom az alkonyon.

1937. március

Búcsú az élettől













NEM EGY HÚRON PENDÜLÜNK


Nem egy húron pendülünk, uraim, nem!
Hogy' üljek egy asztalhoz véletek,
Kik azt sem tudjátok, hogy árva népem
Milyen nyomorult és milyen beteg.

Én láttam a magyart rongy szalmaágyon,
A rideg ég takarta, mint kopott
Daróc a koldust. Rágta tompa botját,
És ma megette a köd-holnapot.

Láttam kutyákat habos selyem ágyon,
Kövérük tortán, húson nőve nőtt.
S ott szülte gyermekét a puszta földön
Vajúdó asszony, az isten előtt.

A baj közel, az isten messze, messze . . .
Várjuk, de soha nem találkozunk.
Kimart eb a magyar, még csontra se kap,
Bendőnk elapad, kihull a fogunk.

Nem, uraim, nem egy hajóban úszunk!
Bennem fajtám minden atomja fáj.
Vadít az ősi kaszt - ember az ember!
De gyilkol a rend és öl a szabály.







OKTÓBER


Lenn a határon vért szűrnek a halmok;
Itt őszi fényben úszik tíz torony.
Pénzét csörgeti sárga hivatalnok;
Nők páváskodnak a piac-soron.
Zsidók éheznek hosszú-napra kelve;
Részeg gajdolja egyhangú dalát;
Pillangózik facér lányok szerelme,
Az utcákon trombitaszó nyilal át.
Sebesültek mankója dalra koppan;
Új nászmenettel nyargal egy szekér.
A városon túl nyolc fegyverbe' robban
Éles halál - s két muszka útra kél.
Fenn: húzó raját vonja és kavarja
A bús ősz károgó ezernyi varja.










SOHA


Szerelemnek kényes virágát
Kezemmel én nem illetem;
Virág nélkül is majd csak elfut
Arasznyi földi életem.

Virág nélkül is ád az isten
Egy-két víg esztendőt, tudom ...
Mért kergessek hát délibábot,
Szerelem, csalfa útadón?

Szerelemnek kényes virágát
Csak úgy távolról nézem én,
Mulattat, hogy szúrós tövise
Sebet vág milliók kezén.

Sebet vág milliók kezén, - de
Fájdalma a szívben sajog . . .
Be jó, hogy engem nem kínoznak I
lyen szívfájdító bajok! ...

De mintha titkon, nem tudom, hol,
Lágy, suttogó hang szólana,
Mely incselegve, intve, óva
Azt súgná pajkosan: ,,Nana!

Megbánod még, ne félj, ha elfut
Ifjú esztendeid sora!"
Szívem egy percre összerezzen -
És azt dobogja rá: Soha!







A SZONETTEK KÖNYVÉBŐL


6.

Apám, apám, mit bántod ősz anyámat?
Tán benned is csaták viharja dúl?
Tán benned is dühöt fajzott a bánat,
Hogy most önnön testedbe marsz vadul?
Gondolj csak ifjúságod szebb korára:
Ő volt napodnak napja s esti holdja,
Szerelmednek virágzó rózsafája,
Ki bimbójában véredet karolta.
Nem fáj szemednek: arcod könnye mossa.
Nem fáj szívednek: szívét ölni meg;
Nem fáj lelked: ha durván ostorozva,
Elhervadt ajka irgalmat remeg?
Ne bántsd! Nem lesz, ki tört szemed lefogja
S fej fát állítson sírba hullt porodra.

97.

Megütnek - fáj. Mellőznek - sírva bírom.
Szeretnek --• szívem árad, mint folyó.
Emelnek - szédülök. Ha puszta síkon
Vadásznak: porba fektet egy golyó.
Ők azt hiszik: hallgatag bánatomnak
Aszbeszt övében gyújthatatlan vagyok;
S rám színes szikrát, lángot játszva dobnak,
Lelkem perzselik e tűz-csillagok.
Ha vad ütésre dallamos jajokban
Olvad fel kínom: tetszik az nekik,
S hogy dalforrássá váljak és pirosan
Peregjen gyöngyöm: szívem megszegik.
S még ők méltatlankodnak, ha halottan
Zengő taps-záporukban összerogytam.







ÜLÖK A DOMBON


A dombon ülök, mint a gomb a bazilika gömbjén.
Csakugyan, száll is hozzám fel ködökbe szövött tömjén,
A dárdahegyű füvek és sárgaruhás virágok
Imádság-sóhaja hozzám fűszerszámként szivárog.
A barna porban sok vörösfrakkos bogár ma nászban
Párjához kapcsolódva húz, szánkázik zabolátlan;
Mint pici kis lokomotív, fordítva húzza hozzá
Szerelembe csatolt nejét; soha szét nem bogozná
Édes kettősségük csodás viszonyát; menve mennek
Fű-dsungelén, vakond-túrás hegyén a rengetegnek.
Hangya-karaván mozgó kis sötét vonalja hídal
Az úton át, nagy gömböket görgetve s szinte kínnal
Törtetve át kavicshegyen, falomb-avar veszélyes
Lomhalmazán; tapogató csápjuk kutatva kérdez.
Fölöttük, mint az ellenség bombadobáló gépje,
Szitakötő-monoplán zúg, pókhálókat letépve,
Mint kinn a véres harcmezőn, ha drótsövénybe gázol
Méregbe robbant vas halál, s utána lomha fátyol
Füstköd lobog. Fűszönyegen aranytallért ki hint szét?
Nem is hinnéd: az égi Nap dobálja porba kincsét.
Meg-megragyog ingó tava a szórt arany mezőknek,
Hova hullnak, a füvek is aranyba szegve nőnek.
Határtalan rémek gyanánt fák bujnak el az égbe,
Lomb-oszlopukra ráborul az égbolt síma kékje.
Valami nagy szél lengeti, s úgy reng, mint reng a tenger
Sok szárnyas lény hajózza fenn, repülőgépes ember.
Ott messze, messze kéksötét barlang a lomb odúja,
Ott álomdallal ringató sípját valaki fujja,
Ott régi szép regéket mond az erdő remetéje,
És fűnek, fának súgja, hogy aztán tovább beszélje.
Arany mezők, smaragd mezők Amerikája zöldel,
Beszél a szél a mennybe rég szerelmes buksi földdel,
Levelét is diktálja tán, hadd vigye légi posta,
Írógépjén harkály-segéd kopogja, csak kopogja.
Villantja itt-ott tükörét bujósdi nap sugára,
Mint pici kém-reflektorát, az ellenség hadára.
Parányi rémek felütik fejüket rá - s lehunynak,
Lappanve füle árnyán egy meghökkent tapsi nyúlnak.
Ott lenn, alattam, forr a lét, míg ülök fenn e dombon,
Mint Öreg Isten a hegyek tetőjén. Kis dorombom
Mélán pengetve, rímeket csenditek össze halkan -
S valami láthatatlan száj bársonyát érzi ajkam.







ÜLÖK MAGAMBAN


Kis hajlékomban üldögélek,
Szakállam a küszöbre nő.
Ott ballag el az ablakom alatt
S be-bekiált a vén Idő.

Ott suhan el az ablakom alatt
Árnyékká vált fiatalságom.
Egyszerre halk szelek zendülnek,
Virágok bomlanak a fákon.

Én nem tudom, mért zokog úgy,
Hogy a szívem is megremeg.
Én nem tudom, mért állnak meg
S mért néznek úgy az emberek.
(1941)







VÁGTA VAKTÁBAN


Gyeplőt íves nyakába vágtam,
S rohan vakon lovam;
Úttalanul és zabolátlan
Rohan, rohan, rohan.

A tél fehér pora szikrát hány
Alatta, úgy dobol.
Belebújt tán a suta Sátán,
S tüzeli hét pokol.

Magyarok vadul kiabálnak:
Uram, hová rohan?
Rá tétován vonok én vállat:
Kérdezd meg a lovam.







A VÖRÖS ZÁSZLÓSOK


Bevonták a nagy, béke-fehér zászlót,
Vörös lobog országok ormain.
Helyet akar víg dúsak asztalánál
Az örök üldözött Kain.

Nagy átka meghalt, nemzetfája megnőtt,
Erős, sudár, gyümölcsös, leveles.
A Kain-tábor, a megpróbáltatott,
Sátrat, vizet keres.

Piros az arca, piros lobogója,
Piros szerelme és piros haragja.
Egy új hajnalt kiáltott fel az égre,
Most templomkövét rakja.

Mit akarsz, Apokalipszis csodája?
Vörös sárkány, ki elnyeled a Holdat,
Vörös forgószél, kit a történetek
Vas keze forgat.

Igazságot. - Veletek megyek én is!
Új, nagyszerű Rém, palástod fogom,
Zászlód rettentő vásznába törülöm
Tüzelő homlokom.

Engem is vertek, ledobtak a hídról,
Mely a boldogság várába vezet.
Pallérom, az Élet agyondolgoztat,
S ígérettel fizet.

Nekem sincs holnapom, csak útszakasztóm.
A gőg arcul vert, ínség szívta vérem,
Szédülve bukdostam előre-hátra
Halálfehéren.

Piros akarok lenni! Az leszek most :
A zászló borítson be csupa vérrel,
A nagy világharag csapdossa lelkem
Hajnali erejével.

Piros akarok lenni! Piros élet:
Jövőbe rengő színes tengerem,
Gályámat rád bocsátom, vidd, amerre
Szabadság vagy halál terem.

Testvérem mind a munkában, ki fárad,
Gördíti kerekét a vén Időnek;
Testvérem, ki segít dönteni várat,
Melyből testünkre lőnek.

Közkatonája a Munka királynak:
Várom parancsodat, erős vezérem.
Könnyű elbuknom: senkim sincs. A sorsom ?
Ott van a nagy Semmi kezében.











 
 
0 komment , kategória:  Oláh Gábor  
Címkék: kisgyerekkorától, elszigetelődött, elmaradottságát, háromszázmillió, ledönthetetlent, dolgozatjavítás, méltatlankodnak, megpróbáltatott, megaláztatásról, összeszisszensz, fűszerszámként, irgalmatlanság, főnixmadárként, zsonglőrködtem, agyondolgoztat, virágzáporként, angyalfejektől, fölfeszíttetem, boldogtalanság, bealkonyulnak, kereszthalált, mennyboltozat, pótolhatatlan, elszigetelték, gombostűfejjé, szomorúságunk, élőhalottként, hétmérföldest, gyermekcsapat, vaskoporsómat, gyújthatatlan, kipettyegetve, fátyolablakán, felburjánzott, feszíttessük, semmiségeken, nyomorról szólnak, méltatlanul elfeledett, magányos sors, rejtelmes halál-csapáson, csónak ormán, túlsó partra, elhanyatlott Úrnak, régi bánatok, tündérváros képe, hallgatag halállal, néma utas, régi Léda, átok szentséggé, nagy Öceánba, fehér barázdán, pirosló tintapettyek, Oláh Gábor, OLÁH GÁBOR VERSEI, Kisgyerekkorától Debrecenben, Debreceni Református Kollégium, József Attila, Szemelvények OLÁH, ENDRE HALÁLÁRA, MAGYAR VÁROS, ENYHE TILTAKOZÁS, FÖLFESZÍTETT NEMZET, Kelet Krisztusa, John Bull, LÉGY BOLOND, HALOTT FIAKNAK ÉLŐ ANYJAI, MAJD ELESEK, Elvadultak Szaharája, SZÜRKE LÓFEJ, KÖLTŐK FÖLD ALATT, Tóth Árpád, Juhász Gyulát, József Attilát, Meghalt Ady, Juhász Gyula, NAGY HÍVÁS, JERTEK HOZZÁM, ÜLÖK DOMBON, Mint Öreg Isten, ÜLÖK MAGAMBAN,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Tudjátok ?
Tényleg hasznos gyógynövény a csalán?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
még több kérdés
Blog Címkék
A nap képe - bizalom és szeret...  Nem Isten elitalakulata vagyun...  Sziklai kőhúr  Facebookon kaptam  Violin, Piano & Orchestra, Tra...  Szomjas mókus  Roráte Udvardy György érsekkel...  Fehér csésze virággal  Kellemes délutánt kívánok  Facebookon kaptam  Szeretnék hinni...  Orchidea  Facebookon kaptam  Adventi ráhangoló: Advent 1. h...  Barátcinege  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Lengyel Zsófia: Adventi várako...  Böjte Csaba adventi gondolatai  Lila rózsa  Megérkezett a hó Zala megyében  Megérkezett a hó Zala megyében  Sárgarigó  Facebookon kaptam  Imádkozzunk együtt Erdő Péter ...  Naponta költők, színészek, író...  Facebookon kaptam  Mosolyogtál már ma?  Facebookon kaptam  Sziklai kőhúr  Orchidea  Szeretetben gazdag Adventi vár...  Hírmorzsák - December  Rorate caeli desuper - organ a...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Aranyosi Ervin: Álmomban…...  Mókuska  Zergevirág  Kellemes délutáni kikapcsolódá...  - ha másod nincs is, ezt add t...  Nem Isten elitalakulata vagyun...  Harminc néppárti képviselő  Facebookon kaptam  220 éve született Vörösmarty M...  Harkály  Hermelin  Böjte Csaba: Adventi elmélkedé...  Jó reggelt kedves látogatóimna...  Rorate I hét, kedd Csíksomlyó ...  Orchidea  Facebookon kaptam  Advent első hetében  Üdvözöllek December  Facebookon kaptam  Az idős ferences szerzetesek a...  XVI. Béke bajnok Szent Erzsébe...  Facebookon kaptam Mírjam barát...  Facebookon kaptam  Őszi kép  Mikor megérted  Advent I. hete, kedd - roráté ...  December  Sárgarigó  Hétfőn is pozitív lett Luis Su...  Jó reggelt kedves látogatóimna...  Útravaló – 2020. decembe...  Facebookon kaptam  Szomjas mókus  Virágos ablak  Koronavírusos Lewis Hamilton!  Erdei pinty  Facebookon kaptam  Rorate caeli desuper - organ a...  Facebookon kaptam  Májvirág  Borz  Hírmorzsák - December  Advent  Süss mézeskalács ajándékot!  Facebookon kaptam  Fekete gólya  Esküvő  Kellemes délutánt kívánok  Őszi kép  Aranyosi Ervin: Álmomban…...  Üdvözöllek December  Böjte Csaba: Adventi elmélkedé...  Mikor megérted  Facebookon kaptam  Őszi kép  Aranyosi Ervin: December Nézze...  Krizantém  220 éve született Vörösmarty M...  Facebookon kaptam  Zergevirág  Útravaló – 2020. decembe...  Az Úton magadat kell követned,... 
Bejegyzés Címkék
nyomorról szólnak, méltatlanul elfeledett, magányos sors, rejtelmes halál-csapáson, csónak ormán, túlsó partra, elhanyatlott Úrnak, régi bánatok, tündérváros képe, hallgatag halállal, néma utas, régi Léda, átok szentséggé, nagy Öceánba, fehér barázdán, pirosló tintapettyek, betűk szava, sötét betűkön, nagy Jelest, törpe hájfejűek, princek mellén, szivembe vagdal, kard éles, szemem arányit, fejszére megítélt, önzés ormát, büszke holnap, férfi asszony, magányos hetykeség, fakó hétköznapok, hoppra kopp, szemünk kopog, édes anyánk, világ körültünk, holló gondok, barna gondot, idők rózsaszín, ezeregynél drágább, nagyszerű tavasz, szívem elszorul, éjek éjén, gyötrelmek sikoltó, meggyilkolt győzelem, puszta törzs, véres téreken, béke dörgő, hamuszínű téli, mennybolt üvegzárként, felhajló dombokon, kopárság asztalára, szerelmes fütyörész, párnákba szorítom, műtőasztalon hörg, nagy korszak, csöpp életet, föld alatt, növő homály, borotvás szolga, élet puszta, végső éjszakába, arcán valahánynak, gázmaszkos most, átkos altató, titkos bomba, szolga szijja, robbant bomba, érhálózat kínba, kötő szijj, nemlétnek szakadékán, nemlétnek tengeréből, hurik kebelére, döngő hang, város homlokán, nagy Hívás, skarlátpiros egek, dombon ülök, bazilika gömbjén, dárdahegyű füvek, barna porban, ellenség bombadobáló, véres harcmezőn, szórt arany, égbolt síma, lomb odúja, erdő remetéje, ellenség hadára, meghökkent tapsi, hegyek tetőjén, ablakom alatt, kisgyerekkorától, elszigetelődött, elmaradottságát, háromszázmillió, ledönthetetlent, dolgozatjavítás, méltatlankodnak, megpróbáltatott, megaláztatásról, összeszisszensz, fűszerszámként, irgalmatlanság, , ,
2020.11 2020. December 2021.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 2 db bejegyzés
e év: 261 db bejegyzés
Összes: 3969 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 878
  • e Hét: 8209
  • e Hónap: 4679
  • e Év: 617390
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.