Juhász Gyula: Idézetek - Juhász Gyula,JUHÁSZ GYULA,József Attila,ALKONYATI ÓRÁK,ÖREGEK ALTATÓJA,ELSŐ SZERELEM,ENYÉM AZ ALKONY,ALVÁS ELŐTT,IMÁDSÁG GYŰLÖLKÖDŐKÉRT,KEDVES VIGASZTALÓNAK,ANNA ÖRÖK,SZERELMI VALLOMÁS,TITKOS ÉRTELMŰ RÓZSA,MAGÁNYOS ÚTON,SZEPTEMBER ARANYA,KÖSZÖNTŐ MARIANNA SZÜLETÉSNAPJÁRA,NINCS HALÁL,Susogta George Sand,BÁNTSÁTOK LOMBOKAT,Hogy Váradon,ATYÁMHOZ MEGYEK,SZERELEM VOLT,FÁJÓ PILLANATOK,Szép Tündérország,KARÁCSONY FELÉ,MÁRCIUS IDUSÁRA, - menusgabor Blogja

Továbbiak »

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Juhász Gyula: Idézetek

2020-09-21 20:00:15, hétfő

	JUHÁSZ GYULA: IDÉZETEK Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. - Szeged, 1937. április 6.) magyar költő. A 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának egyik legjelentősebb magyar lírai kifejezője. Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat. Alkonyati órák, ti vagytok enyémek, Mikor rózsafényben fölragyog a lélek S múltak tavaszából egy dal erre téved. Ti vagytok enyémek, alkonyati órák, Mikor enyhe bánat bársonya hajol ránk S pompázva kinyílnak a nagy álomrózsák. Így szeretnék egyszer e tájról elmenni, Színből, fényből oda, ahol szürkül a semmi, Madárként az ágon, dallal elpihenni! Ó, de addig várnak sötét őszi éjek, Lehervasztott vágyak, lekaszált remények, Míg örök borúval tart e kurta élet! Juhász Gyula: ALKONYATI ÓRÁK Aludjatok, vágyak, Ne zokogjatok, Csicsíjja, ti bágyadt, Rekedt sóhajok! Szállni a magasba Minek már, minek már, Te szív, árva, balga, Pihenj már, pihenj már! Aludjatok, vágyak, Vár az alkonyat, Fáradtak a szárnyak, A nagy árny fogad, Szállni a sötétbe, Minek már, minek már, A nótának vége, Pihenj már, pihenj már Juhász Gyula: ÖREGEK ALTATÓJA Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről Az ember és a föld csak élt tovább. Tavasszal kicsíráztak a göröngyök És kivirítottak a violák. A madarak vígabban énekeltek És gondtalanul járt a szende őz, A gólyák télre ismét útra keltek És százszor szebben múlt a csendes ősz. A börtönök küszöbét dudva verte, Kivirágzottak az utcakövek, Illat tömjéne szállt áldón az estbe S örökre elhervad a gyűlölet. Juhász Gyula: AZT ÁLMODTAM A bánatos és barna asztagok az őszi csönd ölén kallódva áznak, jegenye gunnyaszt a vén ég alatt, tükre alatt az elmulásnak. Ó bánatos és barna asztagok, hol van a nyár, a tűznyilas, a táncos? Jegenye gunnyaszt a vén ég alatt, s az őszi könny szivárog. A bánatos és barna asztagok az őszi csönd ölén kallódva áznak. Megint magánosabb lett a világ, s a szív megint halálrafáradt. Juhász Gyula: ŐSZ ALTATÓ Csak egy könny voltam, aki porba hull, Csak egy sóhaj, ki égbe szabadul. Juhász Gyula: BÚCSÚ De azután töröld le könnyedet És kacagásod jobb időkre tedd, Úgy állj eléjük, mint a végitélet Bús angyala, ki e világba tévedt: - Urak, világnak gőgös urai, Nem gyásznak napja nékem e mai, Emlék, remény lelkemben úgy remeg, Mint villámos viharban az egek! Kardom letettem, várok, dacolok, Az Isten él és a vén föld forog, Mene, Tekel, Fáresz: fölírva van Bitang hódítók palotáiban. Már reng a föld, már villámlik az ég, Lesz itt ítélet, harag napja még S világok romján, tűnt gazok felett Én még hozsánnát énekelhetek! Hozsánnát néked Istenem, te nagy, Szabadság, aki lelkem lelke vagy S magyarként és emberként - Üdv Neked! - Juhász Gyula: A BÉKEKÖTÉSRE Egész szerelmem annyi volt csak: Hogy láttalak, szemedbe néztem, Egy mosolygásod volt csak minden, De nekem elég volt egészen. És én úgy őrzöm e mosolygást, Miként a napsugárt a tenger, Elrejtve mélyen, szomorúan És - végtelen nagy szerelemmel. Juhász Gyula: ELSŐ SZERELEM Egy nyári éjre emlékszel-e még? Mint csillag fénye a lelkemben ég. Egy nyári csókra még emlékszel-e? A télben is melenget melege. Egy nyári éj volt és egy nyári csók. Édes valóság és boldog titok. Vagy mese volt csak, álom? Nem tudom. Már ballagok a temető uton. Mese volt, álom, káprázat? Lehet! Megszépítette bús életemet! Juhász Gyula: EMLÉK Az ember, amíg fiatal, erős, Úgy véli, hogy egész nagy zenekar Van a szívében, kürtök és dobok, Hegedűk, hárfák, csellók, fuvolák És mind az élet örömét, a szépség, A jóság és igazság himnuszát Ujjongják viharozva és vidáman. Nem veszi észre, hogy a jó zenészek Lassacskán szépen elhallgatnak és Elszöknek egyenkint egy más vidékre. Nem veszi észre, hogy fekete posztó Jön a dobokra és hogy elrekednek A trombiták s a száguló ütem Mindegyre lassúbb. Mígnem egy napon Magában áll az utolsó zenész S tört hangszerén egy hang sír elhalón Mintegy segítségért kiáltva égre, Majd csak susog és elnémul örökre A bánat. Juhász Gyula: ZENE Enyém az alkony. Kihunyó sugára, Téveteg, halovány árnya enyém. A rózsaszínű pirkadás világát Szegény elfáradt, meg nem értem én. Enyém az alkony. Reám veti leplét S nagy bánatommal egymagamra hagy. ...Úgy bánt a hajnalhasadás az égen, A bíboros, a királyi arany! Enyém az alkony! Hadd vesse világát A támadó nap arra, aki kél, Én álmodozzam csak elaluvóban A lehunyó nap gyér tüzeinél! Juhász Gyula: ENYÉM AZ ALKONY Esténkint - régi keresztény szokás volt - Számot vetek a lelkiismerettel: Mit tettél ember, mit vétettél ember? És mit nem tettél ember, most felelj? Csordultig mindig a szív, e nagy kehely. Mit tettél ember? Fölkeltél vidáman És álmosan, mert minden áldott reggel A régi vágy von: kelni napkelettel. Azután mentél, mert az élet: menni, Egy célhoz menni, célnál sohse lenni. És mit vétettél ember? Ember voltál S embernek lenni: siralmas való már És dicsőséges. Mint a csillag csillag S a rög csak rög, az ember is csak ember. Aludj hát szépen s kelj fel napkelettel, Amíg az élet mégis tűrhető, Míg ébredésre kedv van és erő. S ha csókokat nem is csókolhat ajkad, De új igét még mondhat és ha lankadt Szegény karod az ölelésre, lelked Ölelni tud jövőt, világot, embert. Juhász Gyula: ALVÁS ELŐTT Enyém az alkony. Kihunyó sugára, Téveteg, halovány árnya enyém. A rózsaszínű pirkadás világát Szegény elfáradt, meg nem értem én. Enyém az alkony. Reám veti leplét S nagy bánatommal egymagamra hagy. ...Úgy bánt a hajnalhasadás az égen, A bíboros, a királyi arany! Enyém az alkony! Hadd vesse világát A támadó nap arra, aki kél, Én álmodozzam csak elaluvóban A lehunyó nap gyér tüzeinél! Juhász Gyula: ENYÉM AZ ALKONY Én Jézusom, te nem gyűlölted őket, A gyűlölőket, és a köpködőket. Szeretted ezt a szomorú világot S az embert, ezt a nyomorú virágot. Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet És hogy felettünk csak az Úr itélhet. Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat. A megbocsájtást gyakoroltad egyre, Míg égbe szállni fölmentél a hegyre. Ma is elégszer hallod a magasban A gyűlölet hangját, mely égbe harsan. A gyilkos ember hangját, aki részeg S a szeretet szavát feszítené meg. Én Jézusom, most is csak szánd meg őket, A gyűlölőket, és a köpködőket. Most is bocsáss meg nékik, mert lehet, Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek. Juhász Gyula: IMÁDSÁG A GYŰLÖLKÖDŐKÉRT Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog És rajta túl derengő csillagok. Én nem tudom, mi ez, de édes ez, Egy pillantásod hogyha megkeres, Mint napsugár ha villan a tetőn, Holott borongón már az este jön. Én nem tudom, mi ez, de érezem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven símogat, Mint márciusi szél a sírokat! Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem! Juhász Gyula: SZERELEM? Én úgy szeretném, ha a szeretet, A boldogság, a béke fénye égne mindenki lelkében. Juhász Gyula: EGY KEDVES VIGASZTALÓNAK És minden dolgok mélyén béke él És minden tájak éjén csend lakik S a végtelenség összhangot zenél S örök valók csupán mély álmaink. Juhász Gyula: BÉKE Az évek jöttek, mentek, elmaradtál Emlékeimből lassan, elfakult Arcképed a szívemben, elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, Ma már nem reszketek tekintetedre, Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis Fiatalok, még itt vagyok. Az éveimnek száma sok, A gyászaimnak sora nagy És megőszített kora fagy. Tán nem is voltam fiatal És nem jött soha diadal, Halálos volt a szerelem, Utódom sem lesz már nekem. És mégis, mégis jó dolog, Hogy élek és hogy dúdolok, Magányos lelkem égre néz És megszépül a szenvedés. Az égen örök csillagok, Fényesek és fiatalok, A földön is ifjú szemek: Még egy ideig nem megyek. Juhász Gyula: MÉG MARADOK! "A gyermek szeme a jövő tükre. Jaj annak, aki elhomályosítja." Juhász Gyula Ha egyszer tavasz akar lenni: az összes jégpáncélok hiába erőlködnek és tiltakoznak. Juhász Gyula: Örökség c. prózagyűjtemény Illat száll a szél szárnyán, A szívem őrli a vágy... Fecske madár az égen, Vígy el egy vallomást. Mondd meg annak, akiért A szív dobog, remél: Nem hiába vár még rám, Ki szeret, hisz, remél... Borba fojtom bánatom, Mert nem jön a madár, Tavasz múlik, elmúl a nyár. Juhász Gyula: SZERELMI VALLOMÁS Járatlan úton, fényen, árnyon át, Keresem én a mesék városát, Hol régen éltem, szépen, boldogan, A várost, amely az álmokba van. Juhász Gyula: MESEVÁROS Ki a homályba bevilágolsz, Sivatagban vezetve lángolsz, Ki a ködön túl élsz az égben, Ragyogj fölöttem minden éjen! Az árnyak titkosan közelegnek, Kétsége megnő a szívemnek, Mint a homály, miként az éjjel, Te űzd fényeddel szanaszéjjel! Az égen csillagok lobognak Visszfényei örök napodnak. Szívemben is - mint csillag égen, A te örök visszfényed égjen! Juhász Gyula:ÉJSZAKA Koldus vagy és paraszt vagy: itt maradsz. E föld örökre altatón maraszt, E föld, amelyből nincsen egy rögöd, Csak gúny és vád, örökös örököd. Itt bújdokoltál hosszú éveken Nehéz robotban, messze végeken, Tanítva és tanulva éjt, napot, Megsüvegelve urat és papot. És álmodoztál Párizsról, a vak Végvári éjben, őszi ég alatt És Pestig sem jutottál el, szegény, Fáradt, kopott, dalos vándorlegény. Már itt maradsz e földön, föld alatt. Még könnyed és pár versed megmaradt, Ha sanda szem rád görbén néz talán, Megbékél pár szív a szíved dalán. Juhász Gyula: EZ A FÖLD... A költőnek van a legszebb hivatása e földön: ő az, aki halhatatlanná varázsolja a mulandóságot. Juhász Gyula: SZAKÁLLSZÁRÍTÓ - Juhász Gyula füveskönyve Köszönöm a napot, Az álmot és a kedvet És minden bánatot Elfelejtek. Juhász Gyula: SORS Köszönöm néked, Ismeretlen, Hogy engedtél itt énekelnem, Néznem világod víg csodáit, Bár oly rövid a mulatás itt. Hogy láttam hajnalt hasadóban, Fehér hattyút fekete tóban. Piros rózsákat, zöld mezőket S mikor virul a temetőkert, Hogy hallgattam szél orgonáját, Mikor megzendülnek a nyárfák, Békák koncertjét a Tiszában És hogy nem éltem itt hiában, Mert néhány szív hajolt dalomra, Mint cipruság a sírhalomra. Juhász Gyula: KÖSZÖNÖM... Lehet, hogy soha ki nem ejtem, Mit boldog fájón rejt a lelkem. Mint gyémántot a szürke tokban, Hordom e kincset mély titokban. Szent e titok s e némaság szent, A sírban mondok rája áment. De szemeimben ott lobogsz majd S te adsz ajkamra hosszú sóhajt. A vérem lángra tőled lobban S virágot nyitsz haló poromban. Magányos és fekete rózsát És - nélküled nem lesz mennyország! Juhász Gyula: TITKOS ÉRTELMŰ RÓZSA Magányos úton építek egy házat, Betérhet hozzám, aki erre fárad, Aki dalolva, virágot keresve, Eltéved a mély életrengetegbe. És őszi estén, míg az avar sír majd S utolsó szirma hull a rózsáimnak, Magányos vándor, múltakba révedve, Emlékezik majd egy tündérszigetre. És hírt hoz nékem élet tengeréről, A csodaszépről, távoli tündérről, Kit idevárok és aki nem jő el, Csak egyre szépül a szálló idővel. Juhász Gyula: MAGÁNYOS ÚTON... Mert ez az én sorsom, üdvöm, Tűnőben szép a nyaram, Mikor a holdon, a szőkén, Szeptember aranya van... Juhász Gyula: SZEPTEMBER ARANYA ...Mert nem lehet feledni, nem, soha, Amíg magyar lesz és emlékezet,... Hogy volt nekünk egy országunk e földön,,,. Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának,... Mindig, mindig gondoljunk reá... Juhász Gyula: TRIANON Minden tavaszból őrizz meg magadnak Egy szál virágot, egy sor éneket, Az évek akkor el hiába halnak, Mindig dalosabb kerted lesz neked. Juhász Gyula: JAPÁNOSAN, KÖSZÖNTŐ MARIANNA SZÜLETÉSNAPJÁRA Mit adjak egy virágért, mint virágot? Egy verset, mely a szívemből terem, A szívemből, mely könnyeimmel ázott, Mint a mező ködülte éjeken. Mint a mező, mely akkor terem éppen, Ha jól fölszántják viharok s ekék. Ó viharom, én rettenetes évem, Elég volt nékem, több is, mint elég. Mert rabja voltam gyilkos mélabúnak És ültem mélyén a fekete kútnak S hallgattam, amint sorsom varja károg. S valaki egyszer azt üzente: higgyek, Egy fehér rózsát e mély kútba hintett. Mit adjak egy virágért, mint virágot? Juhász Gyula: EGY VIRÁGÉRT Múló világ felett Örök csillagok élnek, Hiába hullanak Hervadt lombok, remények, Mindig akar, szeret, dalol az élet! Juhász Gyula: NINCS HALÁL... Ne bántsátok a lombokat: Susogta George Sand a halál előtt. Nem értették meg, én megértem őt. Ne bántsátok a lombokat, Hadd nőjenek, viruljanak az égre, Hadd mosolyogjanak napban, esőben, Hadd ringassák a békés fészkeket, Küldjék magasba a rigók dalát. Hadd boruljanak össze boldogan, Ha alattuk a szerelem tanyázik És hadd terítsenek álompalástot Az élettől elfáradt vándorokra. Ne bántsátok a lombokat, Hadd játsszanak alattuk gyermekek, Akik az első lépést most teszik, Tipegve ismeretlen cél felé És hadd pihenjenek meg a halottak Zöld sátraik alatt a rögök ágyán, Ne bántsátok a lombokat, ti élők! Juhász Gyula: NE BÁNTSÁTOK A LOMBOKAT Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá. Mert nem lehet feledni, nem, soha, Amíg magyar lesz és emlékezet, Jog és igazság, becsület, remény, Hogy volt nekünk egy országunk e földön, Melyet magyar erő szerzett vitézül, S magyar szív és ész tartott meg bizony. Egy ezer évnek vére, könnye és Verejtékes munkája adta meg Szent jussunkat e drága hagyatékhoz. És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt a kedves Pozsony, Hol királyokat koronáztak egykor, S a legnagyobb magyar hirdette hévvel, Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke, És mienk volt a legszebb kék szalag, Az Adriának gyöngyös pártadísze! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol Ferenczy festett, mestereknek álma Napfényes műveken föltündökölt, S egész világra árasztott derűt. És nem lehet feledni, nem soha, Hogy Váradon egy Ady énekelt, És holnapot hirdettek magyarok. És nem lehet feledni, nem, soha A bölcsőket és sírokat nekünk, Magyar bölcsőket, magyar sírokat, Dicsőség és gyász örök fészkeit. Juhász Gyula: TRIANON Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, Hiszen hazánk nekünk a végtelenség. Juhász Gyula: CONSOLATIO Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, Hiszen hazánk nekünk a végtelenség. Emlékük, mint a lámpafény az estben, Kitündököl és ragyog egyre szebben És melegít, mint kandalló a télben, Derűs szelíden és örök fehéren. Szemünkben tükrözik tekintetük még S a boldog órák drága, tiszta üdvét Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt És élnek ők tovább, szűz gondolatként. Juhász Gyula: CONSOLATIO Nézem őt a régi, régi képen, Új szobának idegen falán S lelkem lángol mély, sötét szemében. Régen, régen elment már apám S egyre jobban közelebb jő hozzám S minden útam feléje vezet, Hozzá szépít mindegyik csalódás S amint foszlik az emlékezet, Úgy érzem én egyre rokonabbnak S érzem egyre, hogy én ő vagyok, Éltem útján fáradt nyoma ballag S utolérem, ahol elhagyott. S ha fölöttem gyöngyvirágok nőnek És tavaszba ér a temető, Partjain a tájak és időknek, Egy bölcsőben alszik velem ő. Juhász Gyula: ATYÁMHOZ MEGYEK... Oly messze, messze, messze már, Hol az öröm s madár se jár, Hová a vágy is elhervadva ér el, Oly messze, messze, messze vár. Juhász Gyula: SZERELEM VOLT Oly mozdulatlanul nyugodtak A kerti fák az őszi fényben. Talán a nyárról álmodoznak, Csak egy levél hull néha szépen. Az élet csöndje ez a béke, A nyugalom e nagy tenyészet, Örök erők szent szövedéke, Lehullt levél én, elenyészek. Avar leszek majd az avarban, Míg fölöttem a fiatal fák A lombjaikat diadallal Az örök égnek fölmutatják. Juhász Gyula: FÁK Opálos színei bágyadt ködében Leszáll reám a kora alkonyat, Kései tűzrózsák nyílnak a réten S az égen a mély csöndesség fogad. Nagy topolyafák gallya hullong gyéren És sötétben hallgat a tó S a kolomp úgy méláz a lomha légben, Mint altató. Hűs szele húz át az ősznek a réten, Fázik a lelkem, érzi a deret, Keresnék valamit a messzeségben, Kihunyt fényt, elnémult üzenetet... Oly hirtelen borult az est fölébem S az ősz oly gyorsan rám talált, Úgy állok itt a hervadó vidéken, Mint a topolyafák. Juhász Gyula: ŐSZ Ó emberek, szeretni kell a földet S szeretni kell borút és bánatot, Örülni kell derűnek és esőnek S dalolni kell, ha minden elhagyott. Örülni kell a gazdag hervadásnak, Dalolni kell a téli sírokon, Szeretni kell a csillagot s az árnyat És tudni kell, hogy gyöngy és könny rokon! Ezt hirdeti ma nektek egy magányos, Bánatos ember, aki messze ment, Ki mosolyogni tud már bánatához S vágynak, reménynek rég békét izent. Juhász Gyula: MINDENKINEK ...Ó szerelemnek holdja, szűz arany, Ó fiatalság éje, végtelenség! Hiába sírok s áltatom magam, A nyár és vágy elvesztek már nekem rég S orgonahangján a sok büszke emlék Ott zsong a távol, mély látóhatáron, Hol a sötétbe húnyt szép ifjúságom. Juhász Gyula: ANNABÁL A szálló évekkel Sok minden megy el, De a szív, a koldus, Tovább énekel. Juhász Gyula: EMLÉK A szálló évekkel Sok minden megy el, De a szív, a koldus, Tovább énekel. Mi remény volt régen, Emlék ma csupán, De legalább sírhatsz Tűnt szépek után! Ami emlék, szebb is, Mint az, ami él, Romok is ragyognak Hűs hold fényinél! Juhász Gyula: EMLÉK Szegény magyar volt, Költő volt, senki, Nem tudott élni, Csak énekelni. Nem volt rossz, sem jó, Csak ember, fáradt, Várt, várt és nem lelt Soha csodákat. Mély szürkeségben Színeket látott, Magyar volt, költő: Átkozott, áldott! Juhász Gyula: FEJFÁMRA... Szemem nevet Szívem sajog Mert azt szeretem Akit nem akarok. Messze van tőlem S mégis oly közel Egyre csak várom Hogy mikor jön el. Szíve másé Mégis vágyom Rá Hogy engem öleljen Engem becézzen. Szemem nevet Szívem sajog Mert azt szeretem Akit nem akarhatok. Juhász Gyula: FÁJÓ PILLANATOK Szenvedni tudj és tűrni merj És várni, sírni, érni, A szirtek párnáján pihenj S ne félj a végtelen jövővel szembenézni! És minden veszne, törne bár S ha semmit el nem érne, A lelked él még s vár reád Titokkal teljes és vigasszal teljes éje. Juhász Gyula: HARMÓNIÁK Szeretnék néha visszajönni még, Ha innen majd a föld alá megyek, Feledni nem könnyű a föld izét, A csillagot fönn és a felleget. Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk, Könnyek vizét és a Tisza vizét, Költők dalát és esték bánatát: Szeretnék néha visszajönni még. Ó, én senkit se háborítanék, Szelíd kísértet volnék én nagyon, Csak megnézném, hogy kék-e még az ég És van-e még magyar dal Váradon? Csak meghallgatnám, sír-e a szegény, Világ árváját sorsa veri még? Van-e még könny a nefelejcs szemén? Szeretnék néha visszajönni még! És nézni fájón, Léván, Szigeten, Szakolcán és Makón a hold alatt, Vén hárs alatt az ifjú szerelem Még mindig boldog-e és balgatag? És nézni: édesanya alszik e S álmában megcsókolni a szivét S érezni, most is rám gondol szive: Szeretnék néha visszajönni még! Juhász Gyula: TESTAMENTOM Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. ...Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Beheggesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. ...És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. Juhász Gyula: KARÁCSONY FELÉ Tavaszi szél száll, rügy bimbója pattan, Valami kászolódik e tavaszban, Ilyenkor sírnak gyantát fiatal fák, Ilyenkor fáj az elmúlt fiatalság! Juhász Gyula: Dal c. vers Úgy szálljon hozzád ez a dal, Mint csillag fénye alkonyórán, Szelíden,csöndesen mosolygván, Te szép, te kedves, fiatal: Úgy szálljon hozzád ez a dal. S úgy szálljon hozzád ez a dal, Mint hófehér galamb az estve, Fáradtan enyhelyet keresve, Míg csöndben zörren az avar: Úgy szálljon hozzád ez a dal. Ne legyen soha ez a dal Búgó siráma bánatomnak, Én hordozom csak, én tudom csak. Sugaras, rózsás, fiatal: Mint te, olyan épp ez a dal! Juhász Gyula: ADAGIO... Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők végéig megmaradnak, Mint csillagok ragyognak boldogan S fényt szórnak minden születő tavasznak. Valamikor szép tüzes napok voltak, Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak. Ilyen nap volt az, melynek fordulója Ibolyáit ma a szívünkbe szórja. Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai És lángoló Petőfi szava zengett, Kokárda lengett és zászló lobogott; A költő kérdett és felelt a nemzet. Ma nem tördel bilincset s börtönajtót Lelkes tömeg, de munka dala harsog, Szépség, igazság lassan megy előre, Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe. De azért lelkünk búsan visszanéz, És emlékezve mámoros lesz tőled, Tűnt március nagy napja, szép tavasz, Mely fölráztad a szunnyadó erőket, Mely új tavaszok napját égre hoztad, Mely új remények ibolyáját fontad. Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott, Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot! Juhász Gyula: MÁRCIUS IDUSÁRA

0 komment , kategória: Juhász Gyula

Címkék: prózagyűjtemény, születésnapjára, lelkiismerettel, életrengetegbe, gyűlölködőkért, legelismertebb, szakállszárító, legjelentősebb, elhomályosítja, tündérszigetre, vigasztalónak, megszépítette, mosolyogjanak, meghallgatnám, kivirágzottak, halhatatlanná, hajnalhasadás, nyakkendőmben, gyöngyvirágok, mozdulatlanul, orgonahangján, félrecsúszott, halálrafáradt, lehervasztott, megbocsájtást, cselekszenek, tündérország, kedélyvilága, tekintetedre, szanaszéjjel, magyarország, föltündökölt, megsüvegelve, vándorlegény, beheggesztem, rózsafényben, magyarság sorsának, kezdetektől rányomta, rezignált bánat, nagy álomrózsák, nagy árny, nótának vége, föld csak, madarak vígabban, gólyák télre, börtönök küszöbét, őszi csönd, őszi könny, szív megint, könny voltam, mosolygásod volt, nyári éjre, Juhász Gyula, JUHÁSZ GYULA, József Attila, ALKONYATI ÓRÁK, ÖREGEK ALTATÓJA, ELSŐ SZERELEM, ENYÉM AZ ALKONY, ALVÁS ELŐTT, IMÁDSÁG GYŰLÖLKÖDŐKÉRT, KEDVES VIGASZTALÓNAK, ANNA ÖRÖK, SZERELMI VALLOMÁS, TITKOS ÉRTELMŰ RÓZSA, MAGÁNYOS ÚTON, SZEPTEMBER ARANYA, KÖSZÖNTŐ MARIANNA SZÜLETÉSNAPJÁRA, NINCS HALÁL, Susogta George Sand, BÁNTSÁTOK LOMBOKAT, Hogy Váradon, ATYÁMHOZ MEGYEK, SZERELEM VOLT, FÁJÓ PILLANATOK, Szép Tündérország, KARÁCSONY FELÉ, MÁRCIUS IDUSÁRA,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]