|
2020-10-24 20:00:04, szombat
|
| |
| |
PIERRE DE RONSARD VERSEI
Pierre de Ronsard (Couture-sur-Loir, 1524. szeptember 11. - La Riche, 1585. december 27.) francia költő, a Pléiade nevű irodalmi csoport vezéralakja, a reneszánsz legnagyobb francia költője.
Korának ,,költőfejedelme" volt, az udvar és az előkelő körök elhalmozták elismerésükkel. 1554-ben első díjat nyert a hagyományos toulouse-i költői versenyen. Szolgálataiért 1565-ben IX. Károly francia király apátságot adományozott neki, ahol életének utolsó évtizedeit töltötte.
Ronsard már első kötetének verseiben is ókori költő, Pindarosz mintáját követte. Ezekben az ódákban sok a keresett homály, a mitológia, a merész szóösszetétel, - írta róluk Szerb Antal -, de felszabadító hatásuk volt, távlatot nyitottak, amilyenről a középkori költő nem is álmodott. Ronsard később Horatiust, majd Anakreónt követte, szerelmi költészetében gyakran Petrarca szonettjeinek hatása érezhető.
AMINT AZ ÁG HEGYÉN . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 
Amint az ág hegyén nyit a májusi rózsa,
első díszében oly fiatal, zsönge, szép,
hogy irigyli az ég vadonatúj szinét,
s mikor kelyhét a gyöngy Hajnal beharmatozza,
a szerelmet s a bájt takarja szunnyadozva,
és édes balzsamát a kerten ontja szét:
de ha eső, ha hév suhintja szép fejét,
a lankasztó halál szirmonként szertefosztja:
így téged is, alig hogy tavaszod betölt
míg gyönge bájadon ámult az ég s a föld,
letört a Párka és hamvadat földbe szórta.
Vedd hát gyászom jelét, e könnyet s bús szavam,
tejjel tölt serlegem s virágos kosaram,
hogy élve s holtan is, csak rózsa légy te, rózsa.
Nemes Nagy Ágnes
CUPIDÓHOZ
Kergeti nap az éjt,
a komor éj meg
a nappalt, mely sötét
homályban ébred.
Nyár után jön az ősz.
És a sivár szél
haragja sem a bősz
vihar után kél.
De amely itt belül
égeti lelkem,
az a láz sose hűl,
egyre mar engem.
Mért kellett szívemet
sújtanod, Ámor?
Nyiladnak jobb helyet
találsz te máshol!
Tréfáld meg bátran itt
azt, aki lusta,
ne engem, s azt, akit
kedvel a múzsa.
Jaj, engem kínozóm
kezéből végy ki:
gyötrelmem gyilkosom
nevetve nézi.
Add vissza elborult
szemem világát,
oszlasd el éjbe hullt
napjaim gyászát.
Könyörgök, Szerelem,
lelkemet óvjad,
vidd révbe kegyesen
törött hajómat.
Kiáltok hevesen,
mégiscsak elvet.
Ha jobban kérlelem,
messzebbre kerget.
Hiába, ha fakón
hervad az orcám,
nem hajtja zord bakóm
szívét az hozzám.
Hiába pengetem
néki gitárom,
s lep meg a meztelen
földön az álom.
A zápor s a komisz,
zúgva süvítő
szél dühe százszor is
kegyesebb, mint ő.
Szépsége pallosát
forgatja fennen,
de sebre sosem ád
írt a kegyetlen.
Mutasd meg, példaképp,
hatalmad, Ámor:
gyullaszd meg a szívét
attól a lángtól,
melytől az ostoba
Büblisz is égett,
és Kréta asszonya
sírba enyészett.
Rónay György
CSAK CSONT VAGYOK MA MÁR
Csak csont vagyok ma már, aszú csontváz, nem ember.
gyűrődöm, gyengülök, s minden csak gyötrelem,
a dárdás vad halál már zörgetett nekem,
ha nézem két karom, elborzadok szívemben.
Apolló és fia, e két hatalmas mester
nem gyógyít meg ma már, minden reménytelen;
búcsúzom, napsugár! többé nem lát szemem,
testem leszáll oda, hol szertemállik egyszer.
S a társak, akik ily esetten látnak itt,
ágyamhoz lépnek és lenyelvén könnyeik,
arcom megcsókolják, vigasztalást rebegnek,
s halálra vált szemem letörlik reszketeg.
Barátok! társaim! hát Isten veletek!
Elsőnek én megyek, szállást csinálni nektek.
Radnóti Miklós
CSÓK
Mikor fölnyíló ajkaidnak
virágos ösvényein át
felém leheli a rózsaillat:
ajkaim a csók mámorát
szomjazva mélyen elpirulnak
és elborítanak a vágy
gyönyörével, ha rád borulnak.
Mert a csók nedvei lehullnak
a szívbe, s elcsendesítik
a szemed lángjától kigyulladt
szerelmi máglya tüzeit.
(Ford.: Rónay György)
A GASTINE-I ERDŐHÖZ . . . . . . . . . . . . . . . . .
Heverve tölgyeid között
ma téged énekellek,
mint rég a dalnok görögök
az erümanthi berket.
Mert önzőn el nem rejthetem,
hadd tudja a jövő meg,
hogy mily sokat jelent nekem,
ó, Gastine, a te zölded.
Lombod üdít, ha lelkemet
az ihlet elragadja,
és szüntelen felelteted
a múzsákat szavamra.
S elűzöd a rossz gondokat
vállaimról, ha messze
bolyongok árnyaid alatt
egy-egy könyvvel csevegve.
Sűrűdből ki ne fogyjanak
a szerelmes brigádok:
tündérfiúk, szatírhadak,
félénkszívű najádok.
Legyen a múzsák otthona
örök időkre már itt,
és szentségtörő tűz soha
ne illethesse fáid!
Rónay György
HA MAJD ÖREG LESZEL
Ha majd öreg leszel, és este gyertyafénynél
tűz mellett üldögélsz, s az orsót pörgeted,
csodálkozva fogod zümmögni rímemet,
hogy egykor mint a vers tündére bennem éltél.
Szolgálóid között nem lesz, aki e névnél
föl ne figyelne, bár szunyókál reszketeg:
Ronsard! - hallja a szót s folytatja versemet,
melyet neved örök himnuszaként idéztél.
Én a sírban leszek, csonttalan árny, aki
mirtuszlombok alatt kínjait piheni;
te öreg néni a tűzhelynél, aki fázik,
s bánja szerelmemet, és hogy megtagadott.
Élj hát, higgy nekem, és ne várd a holnapot:
rózsa az ifjuság, élvezd, amíg virágzik!
Szabó Lőrinc
KELJ FEL MÁR, KICSIKÉM
Kelj fel már, kicsikém! nagyon lusta vagy ám ma!
A víg pacsirta már réges-rég fenn kacag,
s már eldalolta bús dalát a lomb alatt
rejtőzve a csalit szerelmes csalogánya.
Gyerünk! vár kint a dús gyep harmatgyöngyös ágya:
nézzük meg rózsafád, a bimbós ágakat,
s lássuk, szép szegfűid, miket tegnap magad
öntöztél szorgosan, kivirultak-e mára.
Tegnap este, mikor lefeküdtél, kezet
adtál rá, hogy előbb fogsz ma felkelni nálam,
s lám, édes hajnali álom lepi szemed
még most is, mint a szép lánykákét szokta, lágyan.
Ej, száz csókot nyomok pilládra és kemény
keblecskédre: tanulj felkelni idején!
Rónay György
KÖSZÖNTELEK, CSODÁS BARÁZDA...
Köszöntelek, csodás barázda, kéjes
metszet két comb között, szeretők párnás
találkahelye, fürtös, duzzadt vágás,
te drága! Mit ér nélküled az élet?
Te vagy a vágy s ellenszere: négy éjjel
múlt el, s bár még mindig veled csatázom,
te adod, hogy kínzóm, a nyilas Ámor
szorongatását mind kevésbé érzem.
Vidámság, móka , izgalom, mulatság
s gyönyör, mitől a legvadabb kamaszvágy
is megpuhul - úgy illenék, hogy minden
gavallér térdre boruljon elébed
s némán imádjon, te édes, mezítelen,
ágaskodó gyertyával kezében.
MARIE, ARCOD AKÁR...
Marie, arcod akár feslő májusi rózsa,
oly pirosan ragyog; gesztenyeszín hajad
súlyos fürtjeivel hullámosan tapad
kicsiny füled köré, kecses csigákba fonva.
Amikor még kicsi voltál, egy méhe zsongva
nektárral vonta be ívelő ajkadat,
szemedben ott ragyog Amor, s mintha szavad
páratlan dallamát Püthontól kapta volna.
Kis melled két kicsi tejjel buzgó halom,
mely úgy domborodik, ahogy friss tavaszon
a bimbó domborul burkában levelének.
Junó adta karod, Gráciák kebledet,
Aurórától való homlokod és kezed.
De szíved a dühös tigrisénél keményebb.
Rónay György
MÁJUSI RÓZSA
Lásd májusban, amint ágán virít a rózsa:
pompája zsendülő, bimbója most fakad,
színeire az ég féltékenyen lecsap,
ha hajnal könnye hull s a tájat frissre mossa.
Bokrában kellem és szerelem bujdokol ma,
fát, kertet balzsamos illattal átitat,
hol az eső veri, hol hevével a nap,
s meghal, csüggedt fején szirom szárad sziromra.
Ily hamvas, zsendülő virág voltál te épp,
ég s föld hódolt neked csodás szépségedért,
de párkád úgy itélt: te is legyél a földé.
A sírod könnyem és gyászom díszíti már
- emez tejes csupor, amaz virágkosár -
s így tested holtan is rózsa lesz mindörökké.
Baranyi Ferenc
MÉG GYERMEKES SZÉPSÉG
Még gyermekes szépség, tizenöt éves,
arany-bodor, kunkorodó fonat,
kisasszony-arc rózsás homlok alatt,
egy nevetés, amely ösvény az éghez;
erény, mit testhez méltónak ítélhetsz,
tejszín-kebel, hozzá hószínű nyak,
érett szív, bár a mell alig fakad,
emberi lény, isteni bájjal ékes;
szem, mely az éjt nappallá tenni kész,
gyötrelmeket lebíró könnyű kéz,
mely ujja közt életem zárja össze;
aztán egy dal, mely csöndben szétfoszol,
ha megtöri hol sóhaj, hol mosoly:
ez a varázs, mely elmém megkötözte.
Nemes Nagy Ágnes
MINT ŐZBAK
Mint őzbak, ha tavasszal hirtelen
repedni kezd a kínzó jég a földben,
hajnalban a vadontól messze szökken,
oda, hol mézesebb levél terem;
hol csaholás, ebek veszélye nem
keríti, hegyre hág, s lenn száll a völgyben,
a rejtőző tavat átszökve közben,
s kedve szabad, futása féktelen;
háló vagy íj félelme nem igázza,
csak akkor retten meg, ha eltalálja
a gyilkos nyíl, vérével ékszeres.
Így létem áprilisát járva én sem
sejtettem, hogy maholnap egy sötét szem
ezer nyílvesszővel csontig sebez.
Tóth Judit
ÖLELJ MEG, KEDVESEM...
Ölelj meg, kedvesem, csókolj, szorongass,
lehelj belém, tüzesítsd át e testet,
adj még ezer csókot és még tízezret;
a szerelem nem számol s mindig szomjas.
Csókolj, míg ajkad illatos és nedves,
ne kíméld, úgyis megfakul maholnap,
s az Alvilág sápadt ködébe olvad,
hol porrá válik, többé sem lesz.
Szorítsd körém öled piros rózsáját,
amíg mézédes, szédült vonaglásunk,
a kis halál, mindkettőnk lényén átjár;
s ha vágyam maghal, hamarost feltámad;
csókolj tovább, hogy ismét nekivágjunk
a kurta napnak s rövid éjszakának.
(Fordította: Faludy György)
SZÉP IFJÚSÁGOM ODAVAN MÁR
Szép ifjuságom odavan már,
erőm megrokkant, derekam fáj,
Fogam fekete, főm fehér,
idegem ernyedt, heve nincsen,
s testem kihűl, mert ereimben
vörhenyes vízzé vált a vér.
Ég veled, lantom, röpke lánynép,
hajdani szép szerelmi játék,
Isten veletek, nincs tovább!
Vénségembe az ifju évek
öröméből át nem kísérhet,
csak a tűz, a bor és az ágy.
Az esztendőknek és a kórnak
súlya alatt fejem lekókkadt,
szivembe gondok foga váj,
s bárhol járok, bárhol időzöm,
mindegyre hátraleskelődöm,
nem bukkan-e föl a Halál,
hogy tüstént oda vigyen át, hol
valami zord Plutó országol,
ki friss üreggel várja lenn
az érkezőt, ahova nyomban
pihenni fektet, de ahonnan
nincs visszatérés sohasem.
Rónay György
SZÉP KASSZANDRA, AGYŐ
Szép Kasszandra, agyő, s szívem szép Máriája -
Bourgueilben három év telt el, s rabod valék:
az él, ez már halott, s annak örül az ég,
amit a föld sirat, öltözve érte gyászba.
Az én Áprilisom szép kezdetén, imádva
vágytam szépségedet: benned a büszkeség
nem lágyult soha, könny, se gyász nem volt elég:
bal kézzel fonta meg életemet a Párka.
Most itt az Ősz, de még szenvedek szüntelen,
mint Tavaszomban, úgy élek, szerelmesen,
s minden koromnak a kín szabja meg a célját.
Le kéne vetni már harci páncélomat,
de Ámor, mesterem, tegzével noszogat,
Trójáért vívni, hogy meghódítsam Helénát.
Vas István
UTOLSÓ VERS
Kertet, házat, hazát, itt hagyom a remek
kancsókat, korsókat, a csinnal villogókat,
haldokló hattyuként, hogy szállván úgy daloljak
mint ő, ha búcsúzik kanyargó part felett.
Vége! A szép fonál im letekeredett;
éltem, énekeltem: nevem hírben ragyoghat;
tollam az égre száll, útján a csillagoknak,
messze onnan, hol a vásár világ recseg.
Boldog ki félreáll. Még boldogabb, ki megtér
az ősi semmibe; de még boldogabb ennél,
ki angyalnak siet Krisztus körébe föl,
lent hagyván könnyedén romlandó sár-ruháit,
melyekkel itt a sors, végzet, szerencse játszik:
ki lélek már, szabad a föld nyügeitől!
Illyés Gyula
ÜDVÖZ LÉGY, CSODÁLATOS KÚT (klasszikus pornográf vers)
Üdvöz légy, ó, te csodálatos kút,
Mit árnyékába rejt két domb: két comb;
Üdvöz légy, te központ, szűk, szoros pont,
Te űzöl el szívemből gondot, bút!
Te, te mentettél meg attól a rút
Íjásztól, aki bűvkörébe vont;
Csak négy éjszaka leltem benned hont,
S erőm belül máris gyengébben rúg.
Ó, piciny lyuk, édes lyuk, pelyhes lyuk,
Bársony szőrök övezte huncut sut,
Ki megpuhítod, mi vadul benned szánt:
Téged zengjenek költők, minden hang,
Lábaid előtt pengjen minden lant
S lobogjon minden fáklya, minden láng!
A prozódiával kapcsolatban l. a Sully Prudhomme NAPLEMENTE c. versénél szereplő jegyzetet.
Hagyományos, jambikus fordítás:
Üdvözöllek, csodálatos medence,
Mit közrefog két élő, síma domb;
Üdvözöllek, szoros központi pont,,
Tőled repes nemes szívem merengve!
Te voltál az, te, meg ki mente
Az íjásztól, ki bűvkörébe vont;
Benned leltem négy éjszakára hont,
S erőm már nem oly vad, de renyhe benne.
Ó, édes lyuk, pelyhes lyuk, pici lyuk,
Bársonyos szőröcskék övezte sut,
Mely az ágálókat megszelidíted:
Téged zengjen minden költői hang,
Lábadnál heverjen minden, mi lant,
S mindenki, akit lángja fölhevített!
Israel Efraim
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Világirodalom |
|
|
|
Címkék: hátraleskelődöm, harmatgyöngyös, elismerésükkel, költőfejedelme, gyertyafénynél, szolgálataiért, szóösszetétel, szonettjeinek, költészetében, mirtuszlombok, nyílvesszővel, elcsendesítik, szorongatását, szertefosztja, gesztenyeszín, megszelidíted, vigasztalást, adományozott, kapcsolatban, találkahelye, szépségedért, beharmatozza, bourgueilben, szentségtörő, gyötrelmeket, keblecskédre, megcsókolják, szunnyadozva, himnuszaként, csillagoknak, szertemállik, felszabadító, letekeredett, esztendőknek, szépségedet, gyönyörével, reneszánsz legnagyobb, előkelő körök, hagyományos toulouse-i, keresett homály, merész szóösszetétel, középkori költő, májusi rózsa, gyöngy Hajnal, bájt takarja, kerten ontja, lankasztó halál, sivár szél, csók mámorát, csók nedvei, szemed lángjától, dalnok görögök, PIERRE DE RONSARD VERSEI, Szerb Antal, AMINT AZ ÁG HEGYÉN, Nemes Nagy Ágnes, Rónay György, CSAK CSONT VAGYOK MA MÁR, Radnóti Miklós, GASTINE-I ERDŐHÖZ, MAJD ÖREG LESZEL, Szabó Lőrinc, KELJ FEL MÁR, CSODÁS BARÁZDA, ARCOD AKÁR, MÁJUSI RÓZSA, Baranyi Ferenc, GYERMEKES SZÉPSÉG, MINT ŐZBAK, Tóth Judit, ÖLELJ MEG, Faludy György, SZÉP IFJÚSÁGOM ODAVAN MÁR, SZÉP KASSZANDRA, Szép Kasszandra, UTOLSÓ VERS, Illyés Gyula, ÜDVÖZ LÉGY, CSODÁLATOS KÚT, Sully Prudhomme NAPLEMENTE, Israel Efraim,
|
|
Offline
