Némethné Mohácsi Bernadett versei - Némethné Mohácsi Bernadett,NÉMETHNÉ MOHÁCSI BERNADETT VERSEI,ADDIG ADJ,AMÍG VAN KINEK,ANYÁK NAPJÁRA,Köszönöm Neked,Drága Édesanyám,ÁLMOK ÉS VÁGYAK,BARÁTOK MINDÖRÖKKÉ,BOLDOG ELVÁLÁS,Helyettem Te,BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT,Boldog Születésnapot,CSAK NEKED,EGYEDÜL CSAK NEKED,RÉGI DAL,ELÉG EGY PILLANAT,Hirth Éva,EMBER MARADTAM,ÉBREDŐ ÁLMAINK,Hegyi Etelkának,Drága Életet,ÉLTESS MÉG KICSIT,Fogadott Nővérkémnek,FELEMÁS SOROK,HANGTALAN FÁJDALOM,HANGTALAN LÁMPÁS,VELED VAGYOK,HOLNAP MOSOLYA,ISMERETLEN ÉRZÉS,BARÁTOK MINDÖRÖKRE,SZELLŐ IS CSÓKOL,KELL AZ ÉRZÉS,KENDŐBE KÖTVE,KICSI CSILLAG,LELKEM ÚTJÁN,LELKED TÜKRÉBEN,LENT TAVASZ,FENT TÉL,ÁLARC NÉLKÜL,Ismeretlen Arcokat,Ismeretlen Arcok,KELL KERESNEM,MÉRHETETLEN SZERETET,ÁTGÖRDÜL HAJNAL,MINDIG KELL,NAPLÓ TITKA,NEKEM IS VAN LELKEM,AZÉRT MERT ÉN SÍROK,NESZTELEN CSÓK,ÖRÖK AJÁNDÉK,SÉTA AZ ÚTON,SZAVAK EREJE,SZAVAK NÉLKÜL,SZERETET EREJE,SZERETET SZIGET,SZERETNÉK ÚJRA GYERMEK LENNI,SZÍVEDBE ZÁRVA,SZÍVEM SZÍNEI,SZÍV SZAVA,Drága Gyermekeimnek,TARTS MEG ENGEM,Drága Kincsem,TOLD SZEKERET,UT - menusgabor Blogja

Továbbiak »

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Némethné Mohácsi Bernadett versei

2020-10-26 21:30:21, hétfő

	NÉMETHNÉ MOHÁCSI BERNADETT VERSEI Némethné Mohácsi Bernadett (Székesfehérvár 1974. július 19. ) Polgárdi, felnőtt szakápoló Versei Link ADDIG ADJ, AMÍG VAN KINEK! Addig adj, amíg van kinek! Egy ölelést, hogy érezzenek, így lássák meg boldogságodat, hogy ölelésük boldogságot ad! Addig adj, amíg van kinek! Egy mosolyt, hogy felejtsenek, szemed tükrében mosolyogjanak, elfedve a könnyet, így ragyogjanak! Addig adj, amíg van kinek! Szívhez szóló észérveket, szívből jövő, szép szavakat, reménytelit, igazakat! Addig adj, amíg van kinek! Időt, hogy emlékezzenek, egy pillanatot az életből, felejthetetlent az évekből! Addig adj, amíg van kinek! Őszinte, hálás tekintetet, megtisztelve másokat, maradj mindig önmagad! Addig adj, amíg van kinek! Önzetlen, tiszta szeretetet, ha mindig mindent csak tartogatsz, előbb-utóbb magadra maradsz! Az élet túl rövid. AMIKOR... Amikor rám nézel, árad szereteted felém! Ha átölelsz, nagyon boldog vagyok é Ha válladra hajtom a fejem Te megvigasztalsz engem! Amikor kitárom a szívem Te hallgatsz türelmesen! Ha könnybe lábad szemem Te letörlöd gyengéden! Amikor úgy érzem, hogy mindenki elhagyott, tudom Rád mindig számíthatok! Mert egy szép napon rám találtál, életemnek új értelmet adtál, ezen a földön és a nagy világon, Te vagy az egyetlen, igaz barátom! ANYÁK NAPJÁRA! Tőled kaptam az életet, megköszönni mondd, ezt hogy lehet? Hogy mondjam el pár sorban Neked, mit felsorolni is alig lehet! Köszönöm Neked az életet! Szíved alatt hordtad magzati testemet, s reményekkel telve vártad születésemet. Két kezeddel mindig szorosan fogtál, a bajoktól féltve, gondosan óvtál. Köszönöm Neked, hogy ott voltál! Szívedben őrződ minden csínytevésemet, s ha meséled, ma már csak nevetsz, de tudom jól, akkor csak attól féltél, hogy döntéseddel vajon jót cselekedtél!? Köszönöm, hogy úgy döntöttél! Te mindig csak a jóra tanítottál, s ha ellenszegültem jól letoltál, köszönöm, hogy így neveltél, köszönöm hogy így szerettél! Köszönök mindent mit értem tettél! Nincs annyi virág a világon mi elég lenne, hogy hálám és köszönetem kifejezze, nincs szebb és kedvesebb szó mint a Te neved, Drága Édesanyám köszönöm Neked az életem! Köszönöm Neked az életet! ÁLMOK ÉS VÁGYAK Zsenge fűszál harmattal boldogan ébred: csöppnyi gyermek megfogant, vágytad, remélted. Sorsa kezedben van, noha egyszer felnő, útját járva lesz éppúgy ő is esendő. Szívében reménnyel kerget pillangót; óriások között lovagol hintalót; sárkányt győz majd merész bátorsággal; s ha kell, szembe száll az egész világgal. Nyitott szemmel járva csinál bolondságot, káprázatán át érzékel valóságot, vakmerőségével elkápráztat másokat, vágyai között kerget édes álmokat. Sorsod kezében lesz, fel sosem adja, a holnap mosolyát szívednek megmutatja, ezernyi szirom fakad majd lelkéből, ábrándja leszel megkopott fényképről... A sors útján az álom néha beteljesül, s mikor a vágy vihara kicsit elcsendesül, szíved és lelked is meglátja a csodát, mint a zsenge fűszál boldogsága harmatát. BARÁTOK MINDÖRÖKKÉ! Emlékszel? jöttél ki tudja miért és rám találtál ebben a zűrös világban, ma sem tudom miért, de előítéletek nélkül tetted, magadért vagy értem nem tudom, de a lényeg, hogy azóta is itt vagy nekem. Érzelmeink nem egy hullámhosszon mozognak, mégis tudjuk, hogy bármit is tesz vagy mond a másik, az azért van, mert éppolyan fontos neked, mint nekem. Bántva szeretni és szeretve bántani tartunk tükröt és erősítjük egymást és az érzést. Azt a felemelő érzést ami elfogad és megért, támogat és mindig ott van, ami másnak elképzelhetetlen és ami benne van minden egyes ölelésben. Azt az érzést, amit úgy hívnak: BARÁTOK MINDÖRÖKKÉ! A BOHÓCDAL Kicsi óriás: boldog nevetés; könnyek nélkül, őszinte szeretés. Mégis mi dolgom van a világban? Halk zene szól szívem pitvarában. Sors útján lelkem szabadon szárnyal, üdvözöl téged lüktető vággyal; ha rám nézel, mosolyom elindul, gyermek vagy magad, Lelked megtisztul. Repülj, mint a pillangó, könnyedén: boldogság fakad léted fövenyén. A bohócdal megtölti szívedet. Zeneszó árad: él a szeretet. BOLDOG ELVÁLÁS (Marcsi óvónéninek) Két évig voltál gyermekem mellett, tanítottad, szeretted, óvtad és nevelted! Hogy fogja az ollót, talán Tőled tudja, a verset, a mondókát a Te szádból hallotta. - Tudom - engem helyettesíteni sosem tudtál, de hidd csak el, hogy nagyon jól elboldogultál. Ha úgy érzed, egy-egy akadályt nehezen is vettél, Te mindig a legjobb tudásod szerint cselekedtél. Fogtad a kezét - Mártival - vezetted az úton, szívből köszönök mindent, és hálával tartozom! Vidámság, móka, jó kedvvel nevetni: - ez mind Te voltál Marcsi óvónéni! - Nagyon sokat mesélt a kis Dávid rólad, s ha néha rossz is volt, remélem letoltad? Talán sosem volt veled szemtelen, s nem lettél tőle csüggedt, türelmetlen! - Nem emlékszem, mikor volt szomorú az arcod, pedig biztosan Neked is volt gondod!? Ha volt is, remélem mind szertefoszlott, mikor Ő huncutan Rád mosolygott!? S ha néha nem volt kedved dolgozni jönni, fáradt is voltál, de be kellett jönni, Ő biztosan szeretve, nótázva, kacagva, vidított fel, s karöltve ugrott a nyakadba. S amikor Ő borult sírva a nyakadba, kedves és szelíd hangod tudom, megnyugtatta. - Helyettem Te ölelted át végtelen szeretettel, melegséget árasztva tartottad kezeddel. Farsang, kirándulás örök emlék nekünk: - de szívünkben mindig itt maradsz velünk! Remélem boldogabbá tette életed, ha nemsokára el is kell menned. Te mindig maradj jókedvű és vidám, mert máshol már sok kisgyerek vár Rád! Bárhová is mész, ha könnyes lesz szemed, és úgy érzed, hogy nem találod helyed, mikor majd lesz egy rossz napod, - "emlékezz" - és felejtsd el minden bánatod. Mert az élet rögös útján oly nehéz életünk, emlékekből élünk és erőt merítünk, ettől lehet szebb s talán jobb életünk, de nem tudhatjuk, hogy mit hozhat nekünk. Így hát én sem kívánok kincset, gazdagságot, csak egy szerető társat, s hozzá boldog családot! BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Hány éves is vagy? - már nem számolom, lelkedben örökifjú maradsz, ért sok bánat és megannyi öröm, mégis jó úton haladsz! Ez a nap a Tiéd, s ma minden csak Rólad szól, az ég összes madara csak Neked dalol. Körülvesznek mindazok kik szívből szeretnek, és lélekben azok is kik ma Veled nem lehetnek. Mit kívánják hát szebbet? - csak mit piciny szíved kíván, mitől boldog leszel egy egész életen át. Örülj hát és nevess, légy ma önfeledt és nagyon boldog, e pár kedves sorral kívánok Neked én is Boldog Születésnapot! CSAK NEKED... Nagy szíved van, ugye tudod, a világon tán a legnagyobb! Tele jóval, kedvességgel, megértéssel, szeretettel. Előttem is megnyitottad, barátságom elfogadtad! Átöleltél szeretettel, felemeltél két kezeddel. Maradj velem, arra kérlek, nélküled semmit nem érek! Én itt leszek, ha te kéred, és vigyázok Rád amíg csak élek! CSILLAGTÁNC Este mindig útra kelek, felhők közt Csillagot keresek, lábaim a megszokott útra lépnek, Hold fényében Neked énekelnek!!! Kicsi szívem látni akar, s ha fenn az égbolt felhő takart, Csillagot így hogy keressek? Éj tükrében merre menjek? De a lábam vezet engem, utat mutat mindig nekem, tudja jól, hogy hol a Csillag, énekelve felhőt oszlat! Lelkem boldog, ujjong, szárnyal, Hold fényében csillag tánccal, megleltem a Csillagot, átéltem a varázslatot! Csillagfényben megfürödtem, új ruhámba felöltöztem, feltöltötte lelkemet, Csillagom a Szeretet! Lelkemben a pillanat, mindörökre itt maradt, oly csodás a varázslat, öltöztess fel minden nap! EGYEDÜL CSAK NEKED!!! Ha majd egyszer évek múlva arra ébredsz, hogy én már nem leszek melletted csak hunyd be szemed, én ott leszek újra, igen ott, és csak Veled! Lelked megragadva, szíved felkavarva mondom el újra egyedül csak Neked: - Ne csüggedj, mert az ami most van mindig itt lesz csak Veled, csak Érted és egyedül csak Neked!!! EGY RÉGI DAL Emlékeim között kóborlok némán, a sors is nyomot vet a lét árnyékán, kopott falak, pókháló az ablakon, a táj tündököl, s csend van a szavakon. A por belepte az élet színeit, már rég nem látom a létnek lépteit, ezüst pilléren csonkig égett gyertya, szakadt húr, vésett, szúrágta gerenda. Vakít a napfény, megcsillan a lakkon, egy összegyűrt kotta van az asztalon. Papírlapok között illanó vágyak, parányi élettöredékek, fáznak. Lelkemben zene szól, ismerős dallam, szárnyal, üdvözöl, csak épp, hogy meghalljam, benne a szívem s benne van a vétkem, gyengéden átölel, ütemét érzem. A régi dal izzó fátylat bont nekem. Ódon világban táncot jár a lelkem. A kor porszemeit melegen tartom, míg a szívem dobog, múltam álmodom. EGYÜTT, EGYMÁSÉRT Szeretni és szeretve lenni... Ismeretlenben ismerős lenni... Egy kézfogásban meglátni a világot... Ápolva átkarolni a boldogságot... Időtlen időben időt lopni... Színtelen szárnyakkal színeket szórni... Úttalan utakon bátran lépni... Elengedésben tovább élni... Szeretni kell, mert szeretni jó, ismeretlenül is reményt adó, kezet fogva megélt boldogság, hol eléd tárul egy szebb világ! Lopott időnek megmaradt álma, színekkel teli, szárnyaló vágya, úttalan utakon, ha itt a pillanat, elengedően szeress és éld sorsodat! ELÉG EGY PILLANAT Van úgy, hogy a lélek kifordul magából... "Elég egy pillantás, és észre sem veszed"! Van úgy, hogy a szó csak kicsúszik a szádból, és elég a hit, hogy tudd, minden rendben lesz. Van, hogy az ember csupán szomjazza a jót, s szívét elönti a végtelen szeretet. Van úgy, hogy nem érzed a gyarló lázadót, de a csoda fél, s mégis fogja kezedet. Van úgy, hogy a bástya ledönti a várat, de a másik ott van és tartja a pillért. Van úgy, hogy nem vársz a bizonytalanságra, szilárdan küzdesz egységes céljainkért. Van úgy, hogy megtörik a szelíd varázslat, mert félsz: - Az álarc megint csak padlóra tesz!? Van úgy, hogy vállalod, s többé nincs kockázat, tetteiddel stabilabb várat építesz. Van úgy, hogy a lélek kifordul magából, s elég egy pillanat, máris érzékeled... és van úgy, hogy a szív dalol egy barátról, s a dalt vele együtt csendben énekeled. 2019. augusztus 31., Az idézet Hirth Éva verséből való EMBER MARADTAM Nézd a nap tündöklő fényét, hogy borítja el a kék eget, miként varázsolja szebbé Neked az életet! Nézd mindig a jót, s csak a szépet s ne a rossz emlékeket! Perceid, óráid, napjaid ilyenre ne vesztegesd! Nézd, a boldogság ott lebeg előtted, bár végtelennek tűnhet, mégis ragadd meg, szorítsd erősen, s szebb lesz majd életed! Tanulj meg tőle újra mosolyogni, a világgal többé ne légy haragban! Tanulj meg félni, sírni ha kell, hinni s bízni önmagadban! S ha egyszer valaki megkérdezi Tőled: - Mondd el nekem, mit tettél és hogyan? Te mondd el neki, mondd el bátran: - Nem tettem semmit, csak ember maradtam! ÉBREDŐ ÁLMAINK A szeretet ösvényén Elfojtott könnyek közt bátran lépkedem, hófehér ágyadnál fogom még kezed, vágyakozva megrekedt gyermeki, szeretet, remegő lábakkal, éltess még életet! Ráncaid közt úgy éget a féltő törődés, szemeid tükrében az aggódó kötődés, némán hallgatom szereteted ébredő szavát, szíved melegét, a nyugalom édes dallamát! Lágy szellő simogat, hűs forrás vagyok, fényesség medrében szabadon szárnyalok, megfáradt hang, keresem a szót, lehajol hozzám, tiszta fényű hajnal, mondd, utam merre visz tovább!? Kérdés és felelet, valótlan valóság, árnyékból feltörő megtisztult vallomás, múlt romjai közt heverve a jelenben élhetek, amíg utad tart, gyermek már csak addig lehetek. Már közel a szabadság, hova megpihenni vágysz, egy fájdalmatlan világban megváltást találsz, álmaink ösvényén szabadon szárnyalj, együtt nézünk szembe az igazsággal! Hervadó virágszál szirmait megkötöm, önmagát tépett szív sebeit bekötözöm, könnyet törölve ölelésben vihart kergetek, néha előre, néha csak hátra, csodában éltetek! Halványan látod már a tiszta fényeket, ne félj, Apukám... itt vagyok... Veled, én megfogom, Te fogod még kezem, s az idő fogságában kísérlek szüntelen! 2018. november 11., A méltóságos szeretetben való elengedés egy haldokló beteg egyetlen vigasza! A verset hálás szívvel ajanlom Hegyi Etelkának felemelő bátorságod és példamutató gyermeki szeretetedért. ÉLETBALLADA Lelked már a csillagok nyomán, csak halványan látom arcodat... lépteid hallom, és az idő porán rajzolnék boldogabb napokat. Oly sok már az elmúlt pillanat... mindig szorosan fogtam kezed... s mit gyermekkorom visszaad, csak álmomban él, féltőn szeret. Nem szól a hang, de az évek alatt éltető zenéjének édes dallama fülembe ivódott, és itt maradt, mint lebilincselő Életballada. Mosolyod a szürke képek között tengernyi szeretetet ad nekem, s égszínkék szemed fénye örök, gyermekeimben hagytad velem. Időt lopnék, hogy öleljen két karod, hiányod fájdalma lelkembe hasít, lehajolsz hozzám, és érzem illatod... Apukám... régóta csak zokog a szív! Megannyi üvöltő tarka képzelet, maradj még gyermeki ábránd, míg a föld takarta Drága Életet könnyem közt csodálom árván. S ha majd a hang újra szól, így lesz, tudom... végre formát ölt test és lélek, utam végén a pillanat átkarol, szemem lehunyom... ÉLTESS MÉG KICSIT Emlékül, hogy emlékezz Hófehér ágyban színeket kergetek, eltévedt szavak közt Életet keresek, nem maradt más, csak a vak remény, hogy szívedben ott van még az ősi fény. Múlt idők szavai úgy égetik lelkemet, de Te szeretve fogod meg kezemet, ráncok közt megbújó életem értelme, Te légy szívemnek szabad képzete. Te légy a mag, mely gyökeret ereszt, szívemnek adj még szívedben helyet, tekinteted tükrében éltess még kicsit, megfáradt lelkem, ha itt az idő, viszik! De addig még engedd meg nekem, hogy kezem kezedbe hadd tegyem, hogy szívem érintse szelíd lelkedet, hogy szebbé tegyem a gyermeki életed. Engedd, hogy szemedben ne lássak könnyeket, hogy tetteid előtt hadd hajtsak fejet, hogy megköszönjem minden léptedet, hogy elmondhassam, mindig szerettelek! Elmúlt egy élet, de benned még élhetek, hát engedd meg, hogy Neked én én legyek, ki voltam, ki vagyok, ki lehetek Neked, ha már többé nem leszek Veled. 2018. október 14., Fogadott Nővérkémnek: örök emléket állítva Édesapád soha nem múló szeretetének! ÉRZÉS Távol vagy tőlem, s nem látom arcodat, két karod nem ölel, nem hallom hangodat, magával ragad, gyötör, mégis vágyik rá lelkem, csak az érzés az egyetlen, ami itt van nekem. Ölelésed átjárja testem minden szegletét, remegek a vágytól, ahogy szívem szívedhez ér, két karod szorítása gyengéden simogat, érzed, Kedvesem? Ajkam ajkadhoz hívogat. Felhevült testem perzseli testedet, s a boldogság megérinti lelkedet, megáll az idő, ahogy kitör a pillanat, az érzés a miénk... Örökre megmarad! ÉVFORDULÓ Mit magad mögött hagysz, már az óév hordozza, Mi igazán fontos az Újév feloldozza, lelked is, szíved is új ruhába bújik, reménykedve, bízva, hogy minden rossz elmúlik, meghozza gyümölcsét, ha éjfélt üt az óra, békét hozó álmaid váljanak valóra! FÁJ A SZERETET... Kételkedő, szerető szív! Szótlanságban elmerülve Lelked fényét kergeti. Fáj, ha adni nem tudok! Fáj az is, ha adhatok! Fáj a szeretet... Torkom szorítják... Ki nem mondott szavak... Felemésztenek! Szíved mélyét átkarolva tiszta érzés szól hozzám! Nincs, mert nem érzem! Beszélj, hogy értsem ... Tanítsd meg nekem! Lelked mélyén élek! Hangtalan, tiszta érzés, érezz, hogy érezhesselek! Fogd meg két kezem! FELEMÁS SOROK... Egy kereszt... az enyém! Egy másik... a Tiéd! A sors majd közbelép! Egy élet... a Tiéd! Egy másik... az enyém! Így váltunk ismerőssé! Új érzés... nem kértük! új remény... a miénk! Új erő, új esély... s ki tudja, mennyit ér!? A holnap... csak rejtély, de maradt még remény! A jövő... már könnyebb, mert van, ki elkísér! HANGTALAN FÁJDALOM... Kínoz... Gyötör... Feszítve mar... Egy Érzés. Szűnni nem akar. Átjárja minden porcikám, nincs más csak a néma magány! Sír... Üvölt... Tombolva ordít... Esélyt nem ad... Hátat fordít. Lelket alázva, szívet szaggatva tör felszínre, egy gyermek fájdalma! Robban, mint a legádázabb bomba, halálod feltörő, hangtalan fájdalma, szerető szívem így taszítja porba! Boldog percek... Tengernyi emlék... Mosolytalan, elhagyatott érzés. Féregként elhagyja lelkem... Fájdalom. Visszahoznám! de nem... Nem akarom! Hagyom elmenni felhők közt ragyogva, így taszítva magam mélyebben a porba! Ragaszkodó... Szerető... Lassan telő... Idő! Mondják, majd megold mindent! De ők nem tudják, mit az én lelkem szenved! Az űr... A csend... A magány... Hangtalan fájdalom! Minden nap itt van, s elhagyni? Nem is akarom! Felhők közt kutatva... Zokogva... Könnyemen át látom meg Arcodat! Nyúlnék feléd! De... Mosolyod még visszatart! S fényűző szépségben törlöd le könnyemet, hangtalan fájdalom... elviselni? Csak így lehet! 2012. augusztus 27. Egy Édesapa elvesztésének feldolgozása gyerekkorban felfoghatatlan, 26 év elteltével elviselhetetlen , s a sebet a sírig hordozza lelkem egy darabja. Ajánlom azoknak versem, akiknek a hangtalan fájdalom elviselhetetlen! HANGTALAN LÁMPÁS Fénybe öltözött minden, szemem bármerre tekint, az út Hozzád vezet, szívemben emlékeink, nem érzem érintésed, csak lelked illatát, virágba öltözött tested édes otthonát. Megérint minden, mi élt és éltetett, mit könyörög szív, mit átélhet képzelet, mit magamban hordok, mióta elmentél, hogy lehessen élet, hogy legyen remény. Színtelen színekben megbújó szeretet, némaságban adok még Neked életet, fényedben fürödve Te megfogod kezem, hangtalan lámpás, jó, hogy vagy nekem. Halottak napján én így emlékezem, fénybe öltözött sírok közt bátran lépkedem. Hangtalan lámpás, e föld el nem temet, mert ilyenkor minden út Hozzád vezet. HA VELED VAGYOK... (Bubunak és Backának) Ha veled vagyok, minden sokkal könnyebb, nincs bánatom, s mi nyomaszt, átadhatom neked, viseled,hordozod velem a súlyos terheket, mondd életem - ez neked mitől könnyebb? Mitől van az, hogy háborgó lelkem megnyugszik általad, hogy a béke, s a nyugalom, mint a hűsítő zápor csak felém árad? Miként zúzod apró darabokra mindazt mi lelkem felkavarja, és miként hívod hozzá a szellőt, mi mindezt vissza nem hozza? Mondd, hogy van az, hogy ami engem fojtogat, neked könnyű és lélegzeni hagy? Hogy meggyötört lelkem veled új erőre kap? Mondd el nekem -, de ne tedd! Hisz akkor feltárod titkodat és neked utána semmi nem marad! - Hallgass hát kérlek, s én nem faggatlak tovább, csak maradj ily nemes, bölcs és igaz, drága jó barát! A HOLNAP MOSOLYA A sors ezernyi parazsát szórja felém, kormos hegeken táncol a valóság, nyomtalan sebeit égeti belém, nem kért álmokon iszonyú a forróság. Magányos könnyek hátán evezem tovább, néhány kikötőben megpihenhetek, gyöngyszemeken oson a távolság karjai közt elszenderedem. Meghallom a hangot, ha szól a szív, ritmusán a kor viháncol szelíden egy-egy arc időnként visszahív, s hagyom, hogy magasra repítsen. Törékeny testem lebeg a felhőkön, varázsa tüzet olt lelkemben, táncolok színes virágmezőkön, oltalmában lecsendesedem. Ahogy a hullámtenger szabadsága árad, a lét lesz a végzet szerető otthona, dallamán az idő reménye föltámad, s ragyogva érkezik a holnap mosolya. A HŰTLEN Véget ér minden lassan s hangtalan, elmúlik mindaz, mi egykor voltam, itt hagyom neked a közös emlékeinket, mit együtt éltünk át, s mi többé már nem lehet. Emlékezz rám, ezután a jóra a szépre, egy könyv alá tett összegyűrt fényképre, egy erős és bátor, egy igaz barátra, ki szavát szegve most itt hagy magadra! Itt hagylak hűtlen, nem leszek többé, lelkem csillagokra lép, s szíved töri ketté, sorsom bevégzem, nem hallom szavad, mely erőt ad, támasz és megnyugtat. Nem látom többé kedves arcodat, bájos és szelíd mosolyodat, erőt és támaszt többé nem adok, s már nem ölelhet át szerető két karod. Tudom, hogy feltétel nélkül szeretsz, tudom, hogy nincs jogom ezt tenni veled, de kiégett minden, itt érzem legbelül, erőm elhagy, s mi éltetett, feledésbe merül. AZ ISMERETLEN ÉRZÉS! Amikor úgy érzed, hogy senki sem szeret, hogy az élet meggyötört, és az egész világ összefogott ellened, akkor hirtelen és hívatlanul a semmiből valami új és ismeretlen érzés tör rád! Talán abban a pillanatban még fel sem fogod, mi az, csak azt tudod, hogy jó, és kell neked! Felkavar, ahogy a lelked átjárja az érzés, és porrá zúzza benned a magányt! A szavak egyszerre adnak értelmet mindennek, és mutatnak utat ebben a zűrzavaros világban, miközben azon tűnődsz, vajon hol volt eddig az, ami most kézzelfogható?! Ahogy lelked szép lassan megtisztul, s tested új erőt nyer! Az érzés, amilyen hirtelen rád tört, úgy hagy magadra! De már tudod, hogy soha többé nem leszel egyedül! Tudod és érzed, hogy ott és akkor valami olyan történt veletek, ami egy ölelésben megpecsételte mindkettőtök életét! A szeretet magával ragadt! Egymás kezébe tettétek le egyszerre a múltat, a jelent és a jövőt! A múltat elfogadva, a jelenben megalapozva kezdtétek el építeni azt a jövőt, aminek mindketten részeseivé váltatok! Egy pillanat alatt kaptál az élettől egy felbecsülhetetlen, őszinte és önzetlen, tiszta érzést! Ajándék, melyet nem kértél, de mégis rád talált! Ajándék, melyet úgy hívnak: BARÁTOK MINDÖRÖKRE!!! ITT A SZELLŐ IS CSÓKOL Elgondolkozol, itt a lét kárpótol: most a szellő is csókol! Önmagaddal vitatkozol félsz, noha már nem tréfálkozol: arcodon a fuvallat csak pózol. Lüktető ereje szívedben tombol, idő pillérén tovább nem siránkozol: szilaj szabadsága mindörökre birtokol. S ha majd zsenge ösvényeden újra álmodozol, elmerengve lágy harmatcseppeken át megváltozol: életed része, szirmait kibontja - hozzá tartozol. KELL AZ ÉRZÉS! Gondot űző meghitt percek, erőt adó ölelések, szíved tiszta szeretete, rombol, pusztít tör előre. Életre kel minden bennem, felemel és tart erősen, kell az érzés - tarts meg engem! Őszinteség minden áron, bármily kemény tűrőm, állom, reményt adó szavak hada, megalázó diadala. Érzem újra éled lelkem, felemészt, de tart erősen, kell az érzés - tarts meg engem! Szárnyal, tombol akarata, semmi áron el nem hagyja, ismeri a lelkem útját, így járja a maga útját. Lelke önző büszkeségben, felemelve tart erősen, kell az érzés - tarts meg engem! Összetörte sebzett lelkem, nem félek mert fogja kezem, érdek nélkül tudja tenni, igaz barát így tud lenni. Vele újra szárnyal lelkem, felemelt és tart erősen, kell az érzés - tarts meg engem! Hívatlanul s észrevétlen, minden percben itt van velem, kincset erő drága gyémánt, becsült érték, nemes, barát. Lelkem önző büszkeségben, lelke által tart erősen, kell az érzés - tarts meg engem! KENDŐBE KÖTVE Oly sokat néztem remegő két kezét, öregedő, ráncos, édes tekintetét, öröm és boldogság sugárzott belőle, ősz haja már régóta kendőbe kötve! Átkarolt sokszor, szíve alig dobbant, elment már régen, de szeretete ott van, emlékét őrzöm színaranyba öntve, mélyen a szívemben kendőbe kötve! pályázat - kendőbe kötve KICSI CSILLAG Mint a csillag úgy ragyogsz fel nap mint nap nekem, szavaidtól él s megtisztul a lelkem, erőt adsz s hitet nehéz perceimben, reményt s kitartást az életemben! Oly sokszor meggyötört már az élet, de egy angyal felém sodort Téged! Boldogságot s fényt hoztál nekem, szereteteddel átölelted szívem. Tündökölj, ragyogj mindig, én kicsi csillagom, vezérelj s óvj tovább rögös utamon, vigyázz rám kicsi szívem legnemesebb gyémántja, fogd jó szorosan a kezem, - kérlek ne engedd el soha! KIÚT Amikor úgy érzed, hogy nem bírod tovább, mikor mit kaptál, elviselni mostohább, ne kérd számon soha, mit adott az isten, mert az élet egy pillanat alatt nincsen. Mikor hallod a megtépázó szavakat, s úgy érzed csak tovább szítod a parazsat, mikor tudod, a helyzet úgysem változik, Tudd, Istened csakis érted imádkozik. Mikor nagyon félsz, amikor elkeseredsz, tudd, hogy Istened, majd megfogja két kezed ráül a Lelkedre oly némán suttogón, letörli könnyeid, szelíden zokogón. Mikor már nem érzed a szíved ütemét, hanyatlón vívod meg a magad küzdelmét, mikor a Lelked már csak a fényre vágyik, tudd, Istened egyszer veled vacsorázik. Túllépve sorsodon, önmagad legyőzted: pokol tűzén Isten meghajol előtted, hangja majd felemel: kiutat topogott, szeretete végig tenyerén hordozott. LELKEM ÚTJÁN... Érints meg gyengéden, ölelj át szerelmem. Lelkem útján kell a mámor, fényben úszva arcod táncol. Keríts hatalmadba! S a pillanatban... hagyj elmennem! Perzselj fel szemeddel, uralkodj felettem. Csókjaid sűrűjében becézz, hisz már csak ez ad reményt. Repíts a vágy könnyű szárnyán! S könnyeid közt... hagyj elmennem! LELKED TÜKRÉBEN Őszinte, tiszta szívvel néztelek, lelked tükrében új ruhát öltöttem. Csodálattal válogattam, pompában fürödtem, s egy darabot magamból ott hagyva, letettem terhemet. Apró, úttörő darabok életedből, mellyel ruhám felgomboztad, a legszebb, a legékesebb, megbecsült érték énnekem. Szikrázó élet, sokszor oly elveszett lét, most tündöklő, gyászos öltözék, mely lelkem tükrében megfürödve könnyebb s mégis oly nehéz. Örömmel viselem új ruhám, mert tudom, hogy lelkem tükrében megfürödve egy darabot magadból, ruhám díszítve itt hagyod! LENNÉK Lennék pillangó, s táncolnék a széllel, fürödnék esőben őrült szenvedéllyel, színtelen szárnyakkal festenék kék eget, megfáradt lelkeknek boldogabb Életet. Lennék a hajnal illatos virága, felhők közt a nap tündöklő varázsa, békét hozó pillanat örök emléke, csillagok fényének kihűlt reménye. Lennék a víz tiszta érintése, szerető szív újjászületése, kortalan élet tomboló álma, célokkal teli, perzselő vágya. Lennék, ha lehetnék, mit a szív akar, maradnék örök, de a föld majd eltakar, utamat járva leszek, aki vagyok, poétaszívvel ember maradok. LENT TAVASZ, FENT TÉL Magas hegyek között fénylik a takaró, hófödte ormokon át a Nap kacagó táncra hívja a zsenge tavaszi fákat. Lent tavasz, fent tél: boldogság most bont szárnyat. Itt-ott magasra tőr egyszínűségében; hóna alatt kukucskál, naplementében még egy utolsó csókot lehel a tájra, s hűsítő szellőt szór majd a forró nyárra. Csillagszemek vigyáznak: a Föld mosolyog, bársony palástja bárányfelhőn gomolyog. Bércek tövében meleg otthon kandikál, sziporkázó porszemekből lágy köd szitál. Színeit még néhol avar alá rejti, éledő hamvait kikelettel festi. Zöldellő lombokkal életét regéli szárnyaló dallama eget is eléri. Szeszélyes szívével a tavasz átkarol könnyed rezdülése lelkemen áthatol. Szívemhez ölelem a holnap illatát és magamra öltöm zimankós csillagát. LÉTEZEK Az érzés, hogy létezel, oly kedves énnekem, mint rímekbe szedett, hozzád írt énekem, s ha gondolok rád, és semmit nem teszek, akkor is tudom, hogy Neked létezek! LOCSOLÓVERS Szíved mélyén jártam, Lelked fényét láttam, Ki akart aludni, Szabad-e locsolni? * SZERETETKÖLNI Békét hoztam, szíved tárd ki, Lelked fényét így öntözni, Krisztus által ott él benned, Erejével minden könnyebb. Korán reggel nagy örömmel Útra keltem a kölnimmel, Szeretettel meglocsollak, Itt a húsvét, el ne hervadj! MASKARÁBAN Sokszínű a sokadalom, farsangi fánk az asztalon, maskarámat felveszem, gondomat sarokba teszem, téltemető táncot járok, virágbontó tavaszt várok szívemben a reménnyel, hajnalig tartó zenével! * ÁLARC NÉLKÜL A maskara titka Lehetnék ma tavasznak nyíló virága, álarc mögé bújt élet rejtett világa, szabad szívvel boldogabb Lélek, egy éjszakára nem ismernének. Sokszínű maskara takarta lelkek, bújócskát játszó megtört szívek, ismerősnek tűnő, ismeretlen alakok, álarcom levéve én ember maradok! . . . . . MÁR NEM SÍROK! Már nem sírok, hisz sorsom hozta így! bár még néha fáj, de csak éppen egy kicsit! Sorsom mi volt, már csak emlék maradt, összetörték lelkem az embertelen szavak! Önpusztító, tébolyult, hitetlen lelkem, önbizalmat vesztett, tehetetlen létem, felállni s menni nem vesztve reményt? Szerető szívemnek csak ez adhat esélyt! Kitörni, bízni és újra hinni, az önsanyargatást eltemetni, felégetni mögöttem az embertelen múltat, életemnek így adva Ismeretlen Arcokat! Megtanulni újra embernek lenni, az Arcok sűrűjében szeretve lenni, letörölve könnyem, már nem sírok tovább! Ismeretlen Arcok,köszönöm a csodát!!! MÁR TÍZ ÉVE... Már tíz éve annak hogy itt hagytál! Tőlem még csak el sem búcsúztál! Apu, - nélküled nőttem fel! Apu, - nélküled lett belőlem ember! Akkor még nem értettem meg: - Apu! Apu, miért kellett elmenned? Nem voltál mellettem amikor bajban voltam s támaszra volt szükségem, akkor sem voltál velem! Ha örültem és boldog voltam - Apu nem fogtad a kezem! Nélküled múlnak el az évek s a hétköznapok is szürkén telnek. - Apu csak várlak szüntelen! - Nyisd ki az ajtót, nézz rám, örülj nekem. - - Apu nem jössz vissza már sohasem! - Olyan nagyon hiányzol nekem! - Apu, tudom többé már nem leszel itt velem, mert tíz éve annak hogy elhagytál engem! MEG KELL KERESNEM Meg kell keresnem magamban a hangot: lüktet a világ, szél hordja hamvait. Ahogy a gondolat idéz egy arcot a sors kitárja szerető karjait. Az élet ledobja súlyos láncait: mozaikkockákból várat építek; temetem a múltnak sötét árnyait, s szívem köré széles vásznat feszítek. Pokol tüzében mindent elveszítek; lelkem mélyén kinevet a valóság; térdre rogyva magamra feltekintek és fejet hajt az emberi gyarlóság. Kimondott szavak vitorlát bontanak: erejük által majd tüzet oltanak. MÉRHETETLEN SZERETET Mi történt, akkor még nem értettem! Miért most, és miért pont velem, miért vagyok csüggedt és erőtlen, aki egykor voltam, hová tűnt hirtelen? Testem magatehetetlen zajában feküdtem némán a szürke félhomályban, kerestem valamit a fehér szobában, egy halvány kis reményt a súlyos csatában! Láttam mindent, éreztem a zajló életet, sürögtek körülöttem a dolgos kis kezek, aztán magamra maradtam hirtelen, nem volt senki, aki nekem segítsen? S mint a hűsítő zápor a szikkadt földet, elöntötte szívem a mérhetetlen szeretet, érzem, ahogy megtölti erővel testemet, s körülöttem volt Mind, ki szeretett! Egy kis reményt kértem cipelni terhemet, s a szeretet ereje fogja most kezemet, mi egykor voltam, itt van, hogy segítsen, hogy mi történt Velem?...lényegtelen!!! MÍG ÁTGÖRDÜL A HAJNAL Törékeny gondolat, megpihen egy álom, a hajnal átgördül a látóhatáron. Illanó küszöbén elejti bölcsőjét, s felölti a karma sejtelmes köntösét. Megérinti lelkem, szemezgetve sétál, szellememmel játszik, de soha nem tréfál; pillangók táncával átölel szelíden átadom önmagam, hagyom hogy repítsen. Messze szállok akkor, messze fel a fénybe: álmaim végtelen csillagtengerébe. Szunnyadó éj tükrén pitymallattal fürdök, szótlan billentyűkkel lágyan hegedülök. Gyöngyöző ködpára simogatja arcom, pirkadat talaján újra megmosakszom. Küszöbén bölcsőjét magamhoz ölelem, s a végzet köntösét örökre fölveszem. Porcelán képzelet, elillan az ábránd, átsuhan az élet láthatatlanságán. Behunyom a szemem, egyedül táncolok, míg a hajnal átölel ébren álmodok. . . . MINDIG KELL! Kell, hogy legyen egy barátod, hogy másképpen lásd a világot! Mindig kell, hogy legyen valaki, ki átölel és szívét tárja ki. Kinek elmondhatod féltve őrzött titkaid, ki vigyázva félt, s óvja lépteid, kinek megnyugtat minden egyes szava, ki megbántani nem fog téged soha! Kell, hogy legyen egy barátod, ki megmutatja neked a világot! Néha fáj egy-egy odamondott szava, hidd el, azt csakis jó szándékkal mondja! Ne haragudj rá, hisz tudod jól, hogy szeret, az egyetlen, ki igazán őszinte veled, kinek ugyanazon a helyen vagy te a szívében, mint ahol ő van, mélyen bent a tiédben! A NAPLÓ TITKA Gondolataim peremén járok, szavak tengerén evezem, lelkem szabadságán tanyázok, szívem színeit kergetem. Elkapok szelíd pillangót, repülők vágyaimon, megállok minden kikötőben, hegedülök álmaimon. Behunyom a szemem, valóságot festek merész képzelettel, csak az idő az, mi féktelen táncot lejt szellememmel. Összegyűjtöm a morzsákat, kincseim közé temetem, megmutatom minden rózsámat, ha melletted lépkedem. Vitorlám megfeszítem, hullámok hátán változom, megkarcolt homokszemeken otthagyom lábnyomom. A kor hiába rakja rám súlyos vasfogát, élvezem az élet minden pillanatát. Olykor partra vet a tenger, sűrű árnyakkal totojázom, magas sziklák falait görnyedten megmászom, a bércen megállok, megvívom harcom a közönnyel és végül együtt imádkozom az én Istenemmel. Húrjaim kopottak, lapátom is alig bírom, az úr csiszolgatja, rejtélyében bízom. Memoárjai közt nekem is van helyem amíg írja titkait én tovább evezem. NEKEM IS VAN LELKEM Nekem is van lelkem, eléd teszem szeretlek, kérlek ezt tartsd szem előtt, Ölelj szorosan, fogd meg két kezem, ha a szó a lelkeddel megütközött. Lágy hangot szórt a nyugalom csendje, szellemeddel együtt pihentem, az idő volt a korbács mi lelkem égette, nyomait itt-ott elengedtem. Megszokott légkör, a gondolat lüktető varázsa, elillant pillanatban létezem, mikor a tűz már nem talál parázsra, minden perc számít, ne engedd el... Éhezem... Köddé vált szeretet, hervadoznak szirmai, lassan kiszárad minden virág, lelked mélyén szól a dal, keresem szavaid, szíved mélyén sötét a csodavilág. Nyitott könyv vagyok (kezedben), szemeidben tündöklöm, szikrázó szavaimat mégis eldobod, a kimondott szó őszinte, akkor is gyönyörködöm, lelked megérintve fényt adok. Jó vagy rossz, bennem van, hozzám tartozik, magad mögött lassan mindent felégettél. Múlt, jelen jövő, az idő nem habozik, kavicsok közt gyémántot veszítettél. Tudod kicsim a szeretet a legmélyebb érzés, elfojt mélyről fakadó könnyeket, ne mond, hogy az időd oly kevés, mert ez a szeretet megöli a lelkemet. Könnyen jött siker, megannyi csillogás, nélküled semmit nem ér nekem, pillére épített tékozló összetartozás, üres szavak, ki tudja meddig létezem. Álarc mögé bújt lét, elfecsérelt végtelen pillanat, kebledre öleled kiégett otthonod, zsenge harmat nem éltet jövőt, eljön a pirkadat, a fészek melegét álmodban hordozod. Gyermeki szív, boldogságod titkos szövetségese, mosolyától remélsz szebb holnapot, öröklét, jövőd tündöklő halk nesze, bennük élsz minden tegnapot. Néhány perc csak az élet, semmi nem változik, romok közt nem terem babér, s mikor majd a lelked lelkemmel találkozik, talán minden könnycsepp hazatér. NE SÍRJ, AZÉRT MERT ÉN SÍROK... TE... NE SÍRJ!!! Merészen tépem fel a fájó sebeket! Töröm vele ketté szívedet, lelkedet, mert a hang, a szó s a néma gondolat tudom, meghozza újra a mosolyokat! S ne kérdezd, miért jó ez énnekem, s ne mondd, hisz nem teher! Ez az életem!!! A könny! A mosoly! Mind belőled fakad, egy darabka Élet, mely magával ragad! Így, amíg te sírsz, az én lelkem is sírni fog, s talán, majd ha mosolyogsz, én is mosolygok, addig csak vagyok, s némán hallgatok, könnyed törölve... ragyogó csillagod! NESZTELEN CSÓK Lelked palástján a szívem nesztelen , kecsesen szemerkél a nyári harmat, kacér a Nap fent a fellegek felett, s csókkal pecsételi ajkad ajkamat. ÖRÖK AJÁNDÉK Mi kerül a fa alá, csak rajtad múlik, megkopott tárgyak közt minden halványodik, de mit szívedben őrzöl szeretetbe kötve, tündöklő ajándék lesz neked mindörökre! Ő... Ki szíve alatt kilenc hónapon át hordott, s nehezen vagy könnyen a világra hozott, Ő az ki napjait neked szentelte, s míg kicsi voltál perceit veled töltötte! Ő az ki téged oly nagyon szeret, s ha örülsz, Ő veled együtt nevet, hát becsüld meg őt és szeresd nagyon, mert Ő téged becsül és szeret nagyon! Ő az ki soha nem panaszkodik, Ő fáradtan is rólad gondoskodik, Ő érted is küzd egy életen át, szeresd hát az egyetlen anyát! Mert anya csak egy van! Bárhol jársz Ő veled van! ha alszol álmodat őrzi, minden lépésed figyelemmel követi! Ha bajban vagy csak fordulj hozzá bátran, s mondd el neki: - Anya megint hibáztam! Ő majd meglásd vigaszt nyújt neked, szívedben begyógyítja a fájó sebet! Ő megbocsájtja minden hibádat, szeresd hát szívből Édesanyádat, öleld magadhoz amíg csak lehet, hisz neki köszönheted az életed!! ŐSZ ÉNEKE Hallgasd az ősz dalát, ahogy a fákkal énekel, ahogy halk lépésekkel átsuhan a ház felett, ahogy magával hordja az elhullott életet, s otthagyja neked létét, a szomorú falevelet. Hallgasd, mit susog a szellő szőtte lágy zene, amit mond, az nem más, mint saját élete, színekben pompázó falevél halk nesze, erejét végleg elhagyó ősz éneke. Elmondja virágzó ifjúsága fénykorát, tündöklő napsütésben megkopott életet, árnyékában szőtt szerelmek szép szavát, az évszakok járta, örök földi életet. Reményteli, színpompás dallam, hallgasd, és tárd ki szívedet, újra és újra, elharsogja halkan, ősszel elsuhanva a ház felett. SÉTA AZ ÚTON A lét ösvényén időnk véges. Séta az úton. A sors magához öleli tékozló gyermekét. A kor csak bandukol, otthagyja foltját a múlton, sötét felhők alatt félti, hordozza szennyesét. Élete kezében van, az iskolát kijárta, társra is talált a pillanat szédült hevében, mégis, mikor szelíd lelkét teljesen kitárta, mindig magára maradt az otthon melegében. Magányában magas falat húzott szíve köré, az idő fogságában elvesztette önmagát, mosolyt rajzolt könnyel áztatott ajkai fölé, úgy várta boldogságának szép csodacsillagát. Összetört magzatát miként a sors felemeli, gondtalanságát az élet jókedvvel élvezi. A SZAVAK EREJE Van úgy hogy a lélek megtalál egy hangot, szavak hátán megért egy ismeretlen arcot, van úgy hogy aztán mégis elfárad hite s reményt-vesztve néz maga elé a semmibe. A szó szeret, de megöli a lelket ha nem vigyázol, alázattal meghajol, de ha folyton csak hibázol gyengéd érintésén át vesztesz győztes csatát, s távolból sem hallod majd a szív édes dallamát. Erős pillér, ám van mikor értelmét vesztette, írott formában sem talál célegyenesbe, üres betűkből lesz tartalmatlan mondat, mint mikor kiszárad a virág s már a szem sem ragyogtat. Ahogy a rózsa kibontja szebbnél szebb szirmait, a kimondott szó úgy árasztja rejtett titkait. Ahogy a virág magjából próbál életre kelni, úgy a szavak ereje képes életet éltetni. Hatalmát hordozod, bölcsője te lehetsz, tanuld meg tisztelni, szeress, de ne temess, add tovább ezernyi értékes tanácsát, s érezd meg szívedben szüntelen varázsát. SZAVAK NÉLKÜL... Hirtelen jött betegségem sorsom pecsételte meg. Áldozatos munkátokat megköszönni hogy lehet? Reménytelen pillanatban esélyt hozó léptetek, kedves szavak, lágy tekintet, sok szívhez szóló szeretet. Végtelennek tűnő órák mosolyotok tölti meg, odaadó munkátokkal versengeni nem lehet! Határozott fellépéssel gondoskodtok minden nap, nem kímélve magatokat tűritek a szavakat. Nincs megállás! Hisz a beteg gyógyulása csak a cél, lehetetlen feladatra Nélkületek?... nincs esély! Reménységgel teli hála!!! Szívből jövő tisztelet!!! Áldozatos munkátokat megköszönni... így lehet! A vers egy kedves betegem, M. Joli tiszteletteljes felkérésére íródott, melynek a legnagyobb szeretettel és tisztelettel tettem eleget. Ajánlom minden kedves kollégám figyelmébe sok szeretettel! SZERELEM Szívemnek szenvedő szárnya, te légy boldogságom halálos vágya, érints meg gyönyörrel kortyolt pillanat tüzében, hogy szerelmes szívem örökké vágyban égjen. S ha majd szárnyam a vágytól égeti testedet, te csak szoríts, húzz magadhoz közelebb, lelkem hűsítő tó lesz lelked tüzében, hogy szerelmünk örök varázsa tovább égjen. A SZERETET EREJE Ahogy az éjnek fényt hoz a reggeli nap tündöklése, ahogy a nappalnak nyugtató pihenést hoz az éj hűvössége, - úgy éled újjá nap mint nap lelkem! Hangod szívem úgy simogatja, mint a lágy szellő, s megtört szívemnek mosolyod éppúgy kellő, - érzem, csordultig tölt a szeretet! Nincs más, csak szívből jövő szó és tett, a szeretet ereje, mely így nyer értelmet, - melletted az ember ember lehet! SZERETET-HASADÁS Ágak között remélve oson a sors elhagyott léte vándorfelhő morzsolta szeretet sziporkázó fénye. Verejték gördül, könnyet töröl ráncok végtelenjébe, kortalan arc reszketve borul föld ölelő szívére. Néma érintés. Szól egy hang: társa vagyok a magánynak; cikázó gondolataim révén a gyarló talánynak. Érkezik a hajnal, mentén része leszek a varázsnak, karjai közt felemelve a szeretethasadásnak. SZERETET SZIGET Cserjékkel díszített, madárdalos kis sziget, hova vágyom, ha a magányom kerget. Nálad, megpihenhet tékozló, vadóc lelkem, árnyékodban előbújhat belőlem a gyermek. Oly jó itt nap mint nap megpihennem, emlékek sűrűjében elmerengnem. Gondok nélkül szabadnak lenni, tiszta szívvel új életre kelni. S ha majd a pillanat elűzi a magányt, lelkem újra érzi majd nyugalmát. Tudom, nekem te mindig itt leszel, hol a szeretet nap mint nap átölel. SZERETNÉK ÚJRA GYERMEK LENNI! Szeretnék újra gyermek lenni! Gondok nélkül, szabadon élni, játszani az óvoda udvarán, repülni a mese szárnyán! Nótázni, kacagni, ugrándozni, a világ dolgaival nem törődni, homokvárat építeni, ahogy Én akarom: - Az óvónénit, Őt akarom!!! Míg gyermek voltam, mindezt megtehettem. De felnőttem, s három gyermek anyja lettem. Velük kicsit újra gyermek lehetek, s néha mindent-mindent megtehetek! Újraélem gyermekkorom legszebb perceit, s szívemben őrzöm minden csínytevéseit! Tudom, mindez csak emlék marad, a homokvár, a mese, mind-mind elszalad, de mégis, szeretnék újra szabadon élni! - Szeretnék újra gyermek lenni! SZÍVEDBE ZÁRVA Ott él benned erőnek erejével, érezd hát hittel és reménnyel. Ha menni akar, hadd fusson, engedd el! S ha megtalál, légy nyitott, fogadd el! Ne kérdezd, miért jött, hadd tegye a dolgát, érezd az erejét, ahogy szíved járja át, öröm és boldogság elfedi a könnyet, terheid cipelni, hidd el, sokkal könnyebb! Add tovább, ha érzed, túlcsordul a szíved, mutasd meg erejét a reménytelennek, elfogyni sosem fog, mindig visszatér, szívedbe zárva a szeretet benned él! A SZÍVEM SZÍNEI A sors adott egy esélyt: az én utam. Olykor nehéz: magas falakat döntök. Nem adom fel- ezerszer porba hulltam - kis lépésekből építek kikötőt. Ülök a parton: magamban üvöltök arrogáns szavak: lelkem is égetik. Karomba szomjazok édes gyümölcsöt igaz hitem a keserűt éltetik. Vagyok merész, ki gyötrően vétkezik, örökké álmodozó lélekdonor; szabadon szárnyaló, ki nem kérkedik alázattal igyekvő rímhordozó. Szívem színei szívednek dalolnak. Lelked szirmai lelkemben ragyognak. A SZÍV SZAVA! . . . . . . . . Lelked nyomasztja a sok teher, mit a sors keresztedre szegel, csak könny... számkivetett érzés! Lelkemnek kínzó... gyötrelmesen nehéz! Mondd, hogy segítsek? Kifogytak a szavak, dühöngő némaság, mit lelkem sírva ad, őrjítő csend... lelket ordító fájdalom! Szerető szívemmel enyhíteni nem tudom! Mondd, hogy vegyem le a súlyos terheket, hogy kötözzem be a vérző életet? A barát, mondd, barát, hogy lehet? Az ész tudja, segíteni nem lehet! A szív szava az egyetlen, mi ilyenkor célba ér, az élet rögös útján, Téged mindvégig elkísér, erőt, kitartást és bátorságot ad, mikor a reménység így kitaszíttat! S lelkem, leküzdve a némaság hangját, üvöltve árasztja a szeretet szavát, lelkedben megcsillan a hit, az akarat, mely utat törve, cipeli sorsodat! SZÜLETÉSNAPODRA Egy nap, két Élet! Lépteid mától az élet formálja, lépj bátran, ne add fel soha! Ne csüggedj el, ha erőd veszted, mert életed során erőd ez lesz! Légy mindig nyitott, fogadd az újat, szemeid tükrében mutasd az utat! Tanulj, ha kell, de maradj gyermek, egy mosolyoddal varázsolj Életet! Örülj a mának, ne akarj többet, hálával élj, de kívánj többet! Józanul ítélj, így légy bölcsebb! Mérlegelj, ha sorsodról döntesz! Hallgass a szívedre, amikor Szeretsz! Másoknak mindig adj tiszteletet! Légy mindig boldog, ezt ne feledd! Történjen bármi, én itt leszek Neked! Drága Gyermekeimnek! - 2018. április 3. - Máté és Bence, 18 éve Ti tettétek az életem olyan csodálatossá! SZÜLETÉSNAPOMRA! Életemnek derekán megállok egy percre, elmerengve nézek vissza emlékeimre! Fürkészem a múltat, kapok jót és rosszat, magamban hordozva, feltárom arcomat! A legszebb percek tettek boldoggá, és ezek adtak erőt, mikor gyülekeztek felettem a fekete felhők! A legnehezebb pillanatokban így léptem tovább, leküzdve az akadályt, felálltam s bíztam a csodát! Voltam csínyekkel teli, ravasz gyermek, arcátlanul őszinte, goromba lélek! Megpróbált az élet... lettem, aki vagyok, lelkemben örökre szabad maradok!!! A jövőt bízva, folytatom életem, mert amit hoz, mind boldog énnekem! Benne van a sorsom, örömöm és könnyem, a csoda, hogy ember lehettem!!! TARTS MEG ENGEM! Meghitt béke otthonom, gondot űző nyugalom, szívem tiszta szeretete, lelked által kap erőre! Hosszan tartó ölelésben, szorítva tart két kezében, kell az érzés-tarts meg engem! Hangom által erőt adok, hangod által reményt kapok, néha kemény, önző s büszke, szemrehányón vagy őszinte! Hosszan tartó ölelésben, szorítva tart két kezében, kell az érzés - tarts meg engem! Tombolva küzd büszkeségem, makacsságod vad tüzében, felemészti szívünk s lelkünk, de győz felette szeretetünk! Hosszan tartó ölelésben, szorítva tart két kezében, kell az érzés - tarts meg engem! Szavad becéz: - Kicsim. Szívem! könny fakasztva: - Drága Kincsem! felkavartad életem, olyan jó, hogy vagy Nekem! Hosszan tartó ölelésben szorítva tart két kezében, kell az érzés-tarts meg engem! Lelked titkos kertjét jártam, önmagamat nem találtam, barát helyett testvért leltem, barát helyett testvér lettem! Tarts szorosan két kezedben, hosszan tartó ölelésben, ez az érzés tart meg engem! Backának - a testvéri szeretetedért! TOLD A SZEKERET A sors útján az élet imbolyog, megannyi szívében már nem él a derű, mikor már a jövő a szemedből kicsorog, talpad alatt a föld a keselyű. Mikor a tegnap elkísér szüntelen, szellemed kínzó rabsága megöl, mikor a fény nem lát a szürkületben, mikor a szíved mindent összetör. Az út csak a tiéd, te vigyázod lépteid, hullámok hátán is gondozd értékeid. A lélek virágai közt, ölelj minden gyökeret, bízz önmagad zsenge erejében. Hasadj meg ezerszer, ha kell told a szekeret, szirmaid öntözöd a holnap reményében. Kudarcok fokából építs gátat, lassan haladva, majd elérsz minden vágyat. TŐLEM - NEKED Kicsi szívem mélyén, bent a szeretet tengerén, ott vagy legbelül, utazol, de nem egyedül. Ne félj hát soha, semmitől, harcolj ha kell, én óvlak mindenkitől! Legyél itt, vagy bárhol, sose leszel távol! Tudnod kell, - én mindig veled vagyok, míg a tenger él, s a szívem dobog!!! AZ UTOLSÓ FOHÁSZ Tombolj... Uram üvölts... add ki magadból a bőszült fájdalmat! Tépj szét, ha úgy kívánja kedved vedd el életem, hisz a Tiéd, csak ne hagyd... Uram! kérlek, ne hagyd, hogy ez sokáig így legyen! Tékozló életem kezedben van, s a fájdalom oly elviselhetetlen már, mégis adj még esélyt... vagy mégse, Tedd mi szívednek kedves, csak ne hagyd... Uram! kérlek, ne hagyd, hogy sokáig így legyen! Annyit megéltem már, mégis lelkemben üvölt a fájdalom, s nem tudom, ha így marad cipelni tovább mondd, hogy fogom? Oly nagy a hatalmad s a keresztet Te tetted vállamra, viselem, ha sorsom ezt kívánja, csak ne hagyd... Uram! kérlek, ne hagyd, hogy sokáig így legyen! A szívem... A lelkem... másokat gazdaggá tesz, s ezt Neked köszönhetem, ha belőlem egy darab Nekik ott marad, értelmet nyert életem! De a kereszt már oly nehéz, erőt vesztett lábaimnak adj új életet, vagy mégsem... csak ne hagyd... Uram! kérlek, ne hagyd, hogy sokáig így legyen! UTOLSÓ GONDOLATTAL Ma romba dőltek tegnapok, de te csak bízz, és hittel remélj, mert a romok alatt, az emlékekben, mától minden újra él! UTOLSÓ TÁNCUNK Szerelmes szívem kergeti szívedet, magányomban fogom meg gyenge kezedet... Érzed, Kedvesem, mennyire szeretlek? Ne hagy el engem, csak arra kérlek, szoríts még egyszer, hogy tudjam, érzed! Szavaimon túl lásd meg arcomat, ez adjon erőt, ha itt az akarat, elengedlek majd, ó, édes pillanat... Lelked megérintve fényt gyújtok Neked, szerelmünk lángja vezesse léptedet. Kitartó küzdelmedben csak nézlek mélán, perzselő szemed fogva tart némán, hallom gyengülő szíved... ez utolsó sétánk? Szívem szívedbe burkolózva szállunk, időt kapva még várjuk utolsó táncunk. ÚJRA GYERMEK SZERETNÉK LENNI! Nem adhatok fel mindent, amit elértem, nem adhatom fel az életem! Nem lehetek csüggedt, erőtlen, küzdenem kell, Neked megígértem! Kemény volt velem az élet, fiatalon elszakított Tőled! Álltam és zokogtam sírod mellett: - Miért, mondd, elmenned miért kellett!? - Szeretnék újra Veled lenni, hozzád bújni, s átölelni, elmondani mindazt, ami fáj, a tanácsod kérni, DRÁGA JÓ APÁM! - Tudom, rám mindig vigyáztál, de gyermekként magamra hagytál, most fentről figyelsz és szeretsz, - Mondd, velem miért nem lehetsz!? - Gyere, ültess újra az öledbe, repíts szereteteddel a fellegekbe, fogd a kezem és vezess az úton, mert félek egyedül, s mit hoz a holnap, nélküled nem tudom! - Tudod, most lenne Rád a legnagyobb szükségem! - Apu, mondd, miért hagytál el engem!? - Újra gyermek szeretnék lenni, csak hogy velem lehess, de nem tehetem, mert felnőtt lettem! - S ha majd egyszer életem itt hagyom, követlek, végre együtt leszek Veled! Megölellek és elmondom majd Neked: - Hiányoztál és nagyon szeretlek!!! AZ UTOLSÓ FOHÁSZ Tombolj... Uram üvölts... add ki magadból a bőszült fájdalmat! Tépj szét, ha úgy kívánja kedved vedd el életem, hisz a Tiéd, csak ne hagyd... Uram! kérlek, ne hagyd, hogy ez sokáig így legyen! Tékozló életem kezedben van, s a fájdalom oly elviselhetetlen már, mégis adj még esélyt... vagy mégse, Tedd mi szívednek kedves, csak ne hagyd... Uram! kérlek, ne hagyd, hogy sokáig így legyen! Annyit megéltem már, mégis lelkemben üvölt a fájdalom, s nem tudom, ha így marad cipelni tovább mondd, hogy fogom? Oly nagy a hatalmad s a keresztet Te tetted vállamra, viselem, ha sorsom ezt kívánja, csak ne hagyd... Uram! kérlek, ne hagyd, hogy sokáig így legyen! A szívem... A lelkem... másokat gazdaggá tesz, s ezt Neked köszönhetem, ha belőlem egy darab Nekik ott marad, értelmet nyert életem! De a kereszt már oly nehéz, erőt vesztett lábaimnak adj új életet, vagy mégsem... csak ne hagyd... Uram! kérlek, ne hagyd, hogy sokáig így legyen! ÚTVESZTŐ Az utolsó Úttalan utakon járunk szüntelen, megannyi megharcolt nehéz küzdelem kudarcaiból erőt merítve továbbléphetünk, végül egyetlen pillanatban elillan életünk. Halandó létünk körforgása során a tegnap emléke már a holnap porán, esélyt teremt az egyensúly, magad építed, útvesztőd képeit apránként szépíted. Teremts hát magadnak egy boldogabb jövőt, szeretettel teli, csodás elköszönőt... hol nincsen könny és nincsenek szavak, csak egy kézfogásban megélt utolsó pillanat! A szeretetben való elfogadás és elengedés képes az utolsó pillanatban a léleknek szárnyakat adni a halálhoz és a gyászolónak erőt adni az élethez! Szeretni és szeretve lenni az utolsó pillanatig! ÜZEN AZ ÉLET, ÜZEN A SZÍV Üzen az élet rímekbe szedve, üzen a szív az ismeretlenbe. Hol van a szikra, mi álmot hozott? Hol van a parázs, mi tüzet gyújtott? Lüktető erek, pattanó idegszálak, szégyen foltok; élnek, körbezárnak, elfojtott könnyek, tengerre vágynak, nem hallok semmit, már alig látlak. Mihaszna lét magába fojtja szavait keserű mézzel ékesíti dallamait, magányos farkas csak a bírák között zsenge fűszál, ki a hajnallal öltözött. Becsukom a szemem, de félek a sötétben, kóválygok az árnyak sűrű völgyében, erőltetett menet ritmusok táncán, sercegnek a hegek a pokol lángján. Csak egy porszem vagyok kavicsok hátán ábrándot kergetek a múlt palástján. Leteszem a tollat, térdre rogytam az élet súlya alatt összeomlottam. ÜZENET A SZAKADÉK SZÉLÉN Alkonyat. Remegő lábakkal állok a szakadék szélén apró fényvillanások táncolnak nekem a völgy erkélyén. Szemem meredten igézte a szikrázó csillagszemeket, lelkemben felvillantva a ragaszkodó emlékezetet. Minden lépés két kezében tartotta aprócska szívemet, osonva szórta lelkemre a csillogó homokszemeket. Megkarcolta jövőm, égette sorsom örök ragyogását, csillagok útján járva hímezte a szeretet palástját. Izzó folyama sziporkázva üzent gyermeki létemnek, vésett szavaiban bár a hegek itt-ott néha véreznek, mégis a hang, a dal átölel, megtört lelkem felemeli, ütemén a szívem sorait boldogan énekelgeti: - Legyen ez a fény, mely nevetve nyit majd ajtót a holnapra, legyen ez a hely, mely emlékeztet a mosolygós tegnapra, ha e két világ töredékéből összerakod vágyaid meg lásd, kincsem, soha nem késő, hogy megvalósítsd álmaid. Alkonyat. Remegő lábakkal állok a szakadék szélén a fény könnyedén keringőzött velem lelkemnek szentélyén. Azóta minden dallama hívogat árnyas félhomályban, s én bátran lépkedem a múltnak tündöklő csillagporában. VILÁGGÁ MENNI De szeretnék útra kelni, hátamra vett tarisznyámmal egyszer majd világgá menni, s haza térni boldogsággal. Bejárnám az ismeretlent szeretetet hagynék itt-ott, nem ismernék lehetetlent, mert a szeretet nem tiltott. Minden szívbe beosonva, nem nyílna csak remény virág, bánat könnye mosolyogna, boldog lenne egész világ.

0 komment , kategória: Némethné Mohácsi Bernadett

Címkék: elképzelhetetlen, csillagtengerébe, láthatatlanságán, bizonytalanságra, tiszteletteljes, elviselhetetlen, csillagszemeket, felejthetetlent, mozaikkockákból, harmatcseppeken, továbbléphetünk, egyszínűségében, születésnapodra, születésnapomra, magatehetetlen, csillagfényben, csodacsillagát, ellenszegültem, csínytevésemet, megvigasztalsz, vakmerőségével, reménytelennek, szertefoszlott, helyettesíteni, gondtalanságát, fényvillanások, önsanyargatást, csillagporában, székesfehérvár, felfoghatatlan, gyöngyszemeken, összeomlottam, boldogságodat, összetartozás, elboldogultál, ismeretlenben, szép napon, nagy világon, bajoktól féltve, jóra tanítottál, egész világgal, holnap mosolyát, sors útján, álom néha, vágy vihara, zsenge fűszál, zűrös világban, hullámhosszon mozognak, felemelő érzést, bohócdal megtölti, legjobb tudásod, rossz napod, Némethné Mohácsi Bernadett, NÉMETHNÉ MOHÁCSI BERNADETT VERSEI, ADDIG ADJ, AMÍG VAN KINEK, ANYÁK NAPJÁRA, Köszönöm Neked, Drága Édesanyám, ÁLMOK ÉS VÁGYAK, BARÁTOK MINDÖRÖKKÉ, BOLDOG ELVÁLÁS, Helyettem Te, BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, Boldog Születésnapot, CSAK NEKED, EGYEDÜL CSAK NEKED, RÉGI DAL, ELÉG EGY PILLANAT, Hirth Éva, EMBER MARADTAM, ÉBREDŐ ÁLMAINK, Hegyi Etelkának, Drága Életet, ÉLTESS MÉG KICSIT, Fogadott Nővérkémnek, FELEMÁS SOROK, HANGTALAN FÁJDALOM, HANGTALAN LÁMPÁS, VELED VAGYOK, HOLNAP MOSOLYA, ISMERETLEN ÉRZÉS, BARÁTOK MINDÖRÖKRE, SZELLŐ IS CSÓKOL, KELL AZ ÉRZÉS, KENDŐBE KÖTVE, KICSI CSILLAG, LELKEM ÚTJÁN, LELKED TÜKRÉBEN, LENT TAVASZ, FENT TÉL, ÁLARC NÉLKÜL, Ismeretlen Arcokat, Ismeretlen Arcok, KELL KERESNEM, MÉRHETETLEN SZERETET, ÁTGÖRDÜL HAJNAL, MINDIG KELL, NAPLÓ TITKA, NEKEM IS VAN LELKEM, AZÉRT MERT ÉN SÍROK, NESZTELEN CSÓK, ÖRÖK AJÁNDÉK, SÉTA AZ ÚTON, SZAVAK EREJE, SZAVAK NÉLKÜL, SZERETET EREJE, SZERETET SZIGET, SZERETNÉK ÚJRA GYERMEK LENNI, SZÍVEDBE ZÁRVA, SZÍVEM SZÍNEI, SZÍV SZAVA, Drága Gyermekeimnek, TARTS MEG ENGEM, Drága Kincsem, TOLD SZEKERET, UTOLSÓ FOHÁSZ, UTOLSÓ GONDOLATTAL, UTOLSÓ TÁNCUNK, ÚJRA GYERMEK SZERETNÉK LENNI, DRÁGA JÓ APÁM, ÜZEN AZ ÉLET, ÜZEN SZÍV, ÜZENET SZAKADÉK SZÉLÉN, VILÁGGÁ MENNI,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]