Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Pósa Lajos hazafias versei
  2021-08-18 21:30:23, szerda
 
   
 







PÓSA LAJOS HAZAFIAS VERSEI


Pósa Lajos író, a magyar gyermekirodalom klasszikusa, dalszerző /1850. április 9. Nemesradnót, Szlovákia - 1914. július 9. Budapest/

Számos verskötete és több mint ötven kötetnyi gyermekverse jelent meg. . A gyermekköltészet mellett a hazafias lírát művelte, nevezetes politikai események alkalmával gyakran adva kifejezést a hazafias érzésének. Több száz versét megzenésítették. Műveit számos idegen nyelvre lefordították.

"Ne csak könnye: kenyere is
Legyen a magyarnak...
Tudom akkor nem lesz többé
Beszögezett ablak!"
( Pósa Lajos )


Összes verse

Link


Link










"Pósa: a magyar lélek költészete, s a nemzetet a maga lelkétől különválasztani nem lehet. A nemzet addig él, ameddig a lelke, szelleme, költészete. Ameddig Pósa."
(Lőrinczy György)

"Munkásságának nemzetnevelő hatásában egy lépcsővel sem áll lejjebb Petőfinél, Aranynál, Jókainál."
(Gárdonyi Géza)

"Művelődéstörténeti jelentősége a nagyok közül való. Irodalomtörténeti fontossága az, hogy azon az igazi magyar nyelven, amivel Arany és Petőfi zengtek, megszólalt a kicsinyek előtt."
(Gyöngyösy László)

"Több volt, mint rímfaragó, mert költő volt, és több volt, mint költő, mert nemzetnevelő volt."
(Darkó István)

"Él még közöttünk egy poéta, aki a magyarság dolgában és érdekében többet tett egymaga, mint talán az összes Emkék."
(Bródy Sándor)






AMÍG ÉLEK MINDIG BÁNOM...


Amíg élek, mindig bánom,
Hogy elhagytam kisvilágom:
Falumat a bérc tövében,
Csendes enyhe völgy ölében.

Boldogabb volnék én ottan
Egy alacsony kis kunyhóban,
Mint e zajos nagyvilágban
Cifra, fényes palotában.

Idegen itt nekem minden,
Más emberek vannak itten,
Más erkölcsök, más szokások...
Csillogások, csalfaságok.

A teremtés koronája
Itt a földnek rabszolgája.
Levetette égi arcát,
Úgy harcolja a lét harcát.

Hogy nyüzsögnek, hogy zajognak!
Egymásra hogy agyarkodnak!
Mindeniket űzi, hajtja:
Saját önző gondolatja.

Homlokukra, zászlajukra
A kedves "Én" van felírva.
Ezért készek csalni, lopni,
Mást, ha lehet, eltiporni.

Összetörik a szívedet,
Meggyilkolják a lelkedet.
Életedet kirabolják...
Az istent is megtagadják!

Amíg élek, mindig bánom,
Hogy elhagytam kis
világom:


Falumat a bérc tövében,
Csendes enyhe völgy ölében.

Ott az élet, a szép élet!
Egyszerű, mint a természet.
Ott fehérlik, ott honol a
A tiszta erkölcs lilioma.

Az istenben bízva, híve,
Nyugodt minden ember szíve.
Szeretetben, békességben
Foly le minden óra szépen.

Több öröm van ott egy házban,
Több boldogság, mint itt százban.
Istenem, ha köztük élnék:
A királlyal sem cserélnék!

Szívesebben őrzenék én
Nyájat ott az erdő szélén
A felhőkön elmélázva,
Fütyörészve, furulyázva!

Más világ van ott egészen,
Ragyogóbb a nap az égen.
Illatosabb a virág is,
Szebben dalol a madár is.

Ej, ha a sor engem innét
Valamikor hazavisz még:
De kisírom majd magamat,
Ha meglátom kis falumat!










ÁLDJA MEG AZ ISTEN


Áldja meg az Isten
Mind a két kezével,
Aki szíve szerint
Jót tesz a szegénnyel!
Nem nézi, látják-e,
Szel a kenyeréből.
Nem bánja, tudják-e,
Ad az erszényéből.

Áldja meg az Isten,
Áldatlan ne hagyja,
Aki a didergő
Nyomort betakarja.
Tűzhelye melegét
Ki megosztja véle,
S árvának, özvegynek
Szerető testvére.

Áldja meg az Isten
Sose ejtsen könnyet,
Ki a szegényt szánja
S könnyeket törülget.
Míg törli, a részvét
Selyem kendőjével,
Áldja meg az Isten
Mind a két kezével!










A BESZÖGEZETT ABLAK


Édes hazám, édes anyám,
De sok sebből vérzel!
Oh' hogy is tudsz megküzdeni
Annyi szenvedéssel!
Mégis az a legfájóbb, hogy
Fiaid elhagynak...
Egyre több a lakatlan ház...
Beszögezett ablak!

Mennyi, mennyi üres hajlék,
Világtalan kunyhó!
Nem nézhet be a kelő nap,
Nem nézhet a hunyó.
Nem mosolyg rá a muskátli,
Aki arra ballag...
De szívtépő oh az a
Beszögezett ablak!

Világtalan üres hajlék
Be nagyon is árva!
Füsti fecske se rak fészket
Eresze aljára.
Nem füstölög a kéménye
Hívón az utasnak...
Tova űzi az a sötét,
Beszögezett ablak!

Kidűlt-bedűlt a sövénye,
Udvara: gyom, dudva...
Mit érezhet ott az a föld,
Csak az Isten tudja!
Hol azelőtt a nóta csengett:
Szelek sikongatnak...
Talán sír is az a vak szem:
Beszögezett ablak!

Hej, az a sok néma kunyhó.
Mintha sóhajtgatna!
Mennyi letört hit, reménység
Fekszik benne halva!
Koporsója: sok örömnek,
Bölcsője: bánatnak...
Meg-megzörren, megreszket a
Beszögezett ablak!

Édes hazám, oh add vissza
A szemük világát!
Mosolyogtasd a muskátli
Szép piros virágát!
Füstölögtesd a kéményét
Fecskés ereszaljnak!
Hadd nyíljon kis valamennyi
Beszögezett ablak!

Álld el a kivándorlóknak
Útját mindörökre!
Öleld föl már a karodba
Könyüket törölve.
Ne csak könnye: kenyere is
Legyen a magyarnak...
Tudom akkor nem lesz többé
Beszögezett ablak!







A BÁTOR KATONA


Hova, hova, Palikám,
Azon a szép paripán?

- Elmegyek a csatába,
Édes hazám javára.

Kicsi vagy még, Palika,
Levet az a paripa.

- Ha levet is, nem bánom,
Gyere te is, barátom!







A BÉCSI KÉZ


>Fülembe mintha lánc csörögne!
Nem érzem magam szabadon!
Valaki mintha fojtogatna!
Kígyó sziszeg a nyakamon?
Lélegzetem már majd eláll,
Oly szaggatott, olyan nehéz!<
>Szegény hazám, hát nem tudod, ki az?
A bécsi kéz! A bécsi kéz!<

Vérpadra lökte hajdan Frangepánt
Hős Zrínyi Pétert Németujhelyen,
Karóba húzott és kerékbe tört
Sok, sok magyart Eperjesen.
Szemem szörnyű idők felhőin
Gőzölgő vérpatakba vész . . .
Ott fenyeget, mint véres árnyék;
A bécsi kéz! A bécsi kéz!

Kinek ne fájna szép Rodostó
A mormogó bús tenger partja mellett?
Az a szent sír egy napot rejt magában:
A föld alatt is égő honszerelmet.
Rákóczi kardja onnan is kivillan,
Szabadságért harczolni kész . . .
Sziklát gördít reá, hogy ki ne törjön,
A bécsi kéz! A bécsi kéz!

Arad, Arad! Vihar zúg lelkemen át,
Tragédiád ha olvasom.
Mint a Vezuv, tüzet hány a szívem,
Önkénytelen' megmozdul a karom.
Szeretném a bitófát fölragadni,
Mely bosszúért szemembe néz!
Kí tette ezt, irgalmas Isten?
A bécsi kéz! A bécsi kéz!

Csitt, csendesen, te háborgó szív!
Fátyolt vetett a múltra a magyar.
De hát a nemzetellenes reakció,
Az udvar népe mit akar?
Szent lobogónkat meggyalázza mind!
Alkotmányunkat eltörölni kész,
Ki küldte a nyakunkra őket?
A bécsi kéz! A bécsi kéz!

Háromszáz év tenger-keserve
Kiált az égre ellene. . . .
Addig kiáltjuk, míg meghallja majd
A magyarok nagy Istene!
Meghallja, mert ott látja mindenütt,
Mint ördögöt, bármerre néz . . .
Lesújt reád kardok villámival
Te ármányos, te átkos bécsi kéz!


In: Magyar Hirlap,1894. május 10. [vagy május 10. után]







BUCSUHANGOK


I.

Még alig, hogy hazajöttem,
Isten hozzád szülőföldem!
Szívemről a nagyvilági
Sok fagyos kép el se széledt:
Melengető szárnyad alól
Már is elűz, hajt az élet.

Kiskoromban elhagytalak,
Mint völgyét a hűtlen patak;
Itt maradnék most örömest,
Itt maradnék érett ésszel:
Ostoromat száz királyi
Pálcáért se cserélném el.

Távol kell már tőled élnem...
De maradt egy szép reményem:
Isten hozzád édes falum!
Hazajövök majd meghalni.
Hűlt poromat a te hantod
Fogja lágyan betakarni.

II.

Integettek, hívogattok,
Ti susogó cserfalombok!
Mindhiába! mindhiába!
Mennem kell a nagyvilágba

Hogyha vándor téved erre:
Jussak majd az eszetekbe!
Ő is, mint én, olyan fáradt...
Hintsetek rá hűvös árnyat!

III.

Jertek, szülőföldem dalos madarai!
Jól esik szívemnek, hogy így elkísértek;
A sötét valóból ábrándokba ringat
Édes csacsogástok, méla csicsergéstek.


Szálljatok előttem ringva, énekelve:
A keserű búcsút édesebbnek érzem!
Szórjátok utamat tele dalvirággal:
Hadd mosolyogjon rám minden kicsi porszem!

Zengjetek!... zengjetek!... ily gyönyörű dalt én
Más vidéken sehol, de sehol se hallok:
Altatót is csak ti mondjatok felettem,
Majd ha rám borulnak a temető hantok.

IV.

Itt vagyok a keresztfánál...
Rám tekint az isten-ember,
Rám tekint szent fájdalommal
S lelkem zokog, mint a tenger.

Jobb lesz neked visszatérni!
Bennem egy hang ezt susogja.
Bús sejtelmek árnya lep meg,
Csalogat a falu tornya.

De az élet, a nagy élet
Rám parancsol szigorúan,
És megyek, mint az elitélt,
Bánatosan, szomorúan.

V.

Elmaradt az édes otthon,
A mosolygó, enyhe tájék...
Nem az a nap süt már erre,
Az ég boltja nem olyan kék.

Nyelvemet itt már nem értik,
Én sem értem ezt a nyelvet;
Szívhe' szólóbb, édesebb nyelv
Zeng az eke szarva mellett.

Didereg itt az én lelkem,
Ez a szegény árva fecske.
És hazaszáll melegedni
Szép virágos napkeletre.







DAL A DALRÓL


Mi szép a dal, ha szárnyra kél!
Lágyan susog, mint a levél.
Mint esti szél a levelen,
Dalban sóhajt a szerelem.
Édes gyönyör lágy sóhaja,
Az égre száll minden szava,
Fölcsókolják a csillagok -
Daloljatok! Daloljatok!

Mi szép a dal, ha szárnyra kél!
Zúgó vihar hangján beszél.
Mint a villám a bércfokot,
Csapkodja fenn a zsarnokot.
Harsogva zeng, lángolva szól


Szabadság szent oltáriról.
S ledőlnek a kevély nagyok -
Daloljatok! Daloljatok!

Mi szép a dal, ha szárnyra kél!
A csüggedő újul, remél.
Mint égi hang vigasztaló,
Fájdalmakat elringató.
Mi szép a dal vak éjszakán
A tömlöcök bús ablakán!
Vidulnak a szegény rabok -
Daloljatok! Daloljatok!

Mi szép a dal, ha szárnyra kél!
Bilincse nincs, senkit se fél.
Csapongva tör a nap felé,
Repül az Úr trónja elé.
Örök szabad, szeplőtelen
Világa a nagy végtelen.
Oh, szép dalok! Dicső dalok!
Daloljatok! Daloljatok!


Pósa Lajos Dal a dalról _ Videó

Link








DAL A HAZÁRÓL*


Szeresd, szeresd honfi, leány, hazádat,
Mint az édes, mint a szülő anyádat.
Koporsódig hűséges légy iránta,
Hűséges légy örömébe, bújába.

Fejed fölött ez a kék ég ragyogott,
Mikor anyád a bölcsőben ringatott.
Ez a nap süt, ez a csillag sugára
Porladozó őseidnek sirjára.

Ez a föld ad mindennapi kenyeret,


Hideg ellen, vihar ellen fedelet,
Kikeletkor pacsirtaszót, virágot,
Erdő-mező ismerősöd, barátod.

Mehetsz, mehetsz, vándorolhatsz bárhova:
Egész világ idegen lesz, mostoha.
H a l n i visszahoz a honvágy, a bánat -
Szeresd, szeresd, soh'se hagyd el hazádat!

1884


* A vers ismert mint a bukovinai székelyek kis himnusza is







EGY NAGYSÁGOS ÚRNAK


Azt mondja a nagyságos úr:
Engem becsül, tisztel, szeret;
De félt, hogy egyszer betörik
Az igazért a fejemet.
És int: legyek mindenkihez
Alázatos, finom, sima,
Mindenben alkalmazkodó,
Mindenre kész... hahahaha!

Hisz akkor én, nagyságos úr,
Önmagamat megtagadom.
Nem az leszek, aki vagyok,
Nem lesz elvem, akaratom.
Az istentől belém lehellt
Szabd lelket beszennyezem...
Bocsánatot, nagyságos úr!
A hizelgés nem kenyerem.

Inkább kitépem nyelvemet,
Semhogy hazug eszköz legyen.
Amit szivem-lelkem sugall,
Kimondom azt egyenesen.
Nem ugrálok, mint a majom,
Más hibáit nem legyezem.
Tányérnyaló soh'sem leszek,
Büszkén hordom fenn a fejem.

Szegény vagyok, nagyon szegény,
Elkelne a protekció -
De, mintsem oly jellemtelen,
Inkább legyek földönfutó!
Nem bánom én, ha a világ
Meg is dobál, ki is nevet:
Elég jutalmam lesz nekem
A tiszta lelkiismeret.

Akármilyen nagy úr előtt
Nem feledem el azt soha,
Hogy, bármiként csillog-ragyog,
Ő is csak ember: föld pora.
S a por előtt, mint jó magam,
Leborulni soh'sem fogok -
Tudja meg a nagyságos úr:
Imádni csak istent tudok.







AZ ÉN SZOBÁM


Furcsa kis szoba ez, ahol én most lakom,
Minden járó-kelő benéz az ablakon.
Szűk lakásom' látva mintha szánakozna:
Két lépés a széle, négy lépés a hossza.
Van benne egy asztal, nyoszolya, egy nádszék -
Már több el se férne, ha többet kívánnék.
Lakjanak kastélyban, akik többre vágynak,
Untig elég ez egy magyar poétának.

Szobájukban le s fel sétálgatnak mások,
Mi tűrés-tagadás, biz' én nem sétálok.
Kurta nagyon az út: alig lépek egypárt,
Visszafordulhatok azon módon mindjárt.
Gondolatimban ha el vagyok merülve:
Csinálom a verset fekve avagy ülve.
Én csak ülök, fekszem, míg mások sétálnak,
No de így is jó egy magyar poétának.

Ha betéved hozzám egy-két jó barátom:
Szegény hajlékomban én szívesen látom.
Leültetem őket az alacsony ágyra,
Eltöltjük az időt csendesen pipázva.
Festjük a jövőt aranyos színekben,
Úgy kicifrázzuk, hogy a piktor se szebben.
De leszakad sokszor deszkája az ágynak -
Se baj! így is jó egy magyar poétának.

Nagy barátja vagyok hálószövő póknak,
Akad is szép számmal, zegbe-zugba lógnak.
Úgy elnézem, mikor a prédára lesnek,
Mikor a kis legyek hálójukba esnek.
Tudja jól az asszony, aki tisztogat rám:
Ezt a mulatságot hogy sokért nem adnám.
Békét is hagy szobám minden kis zugának,
Így illik ez, így egy magyar poétának.







HA KÖLTŐ VAGY


Ha költő vagy, ne turkálj a szemétben!
Ne légy, ne légy a szemétdomb bajnoka!
Mind szennyes az, mind fürdik a mocsokban,
Mit ott találsz: ha gyöngy, ha korona.
Légy hófehér kócsag, mely fönn repül,
Tollára tündöklő nap csókja hull -
S az emberek csodálják, amikor
Fejük fölött ragyogva elvonul.

Ha költő vagy: kerüld el a mocsárt!
Ne légy a sárba gázoló szekér,
Mely a járó-kelőre csak sarat hány,
Maga is csak sár, mire hazaér.
Légy a magasság Göncöl-szekere
Bedübörögve végtelen terét...
Robogj az ég ezüst, arany mezőin
Csillagokat hullatva szerteszét!

Ha költő vagy: ne tépd, ne tépd le a nő
Becsületének tiszta liljomát!
Harmatba' mosdott kézzel fonj fejére
Arany sugárból tündérkoronát!
Az Isten legmagasztos'b alkotása:
Dicsfény a nő a férfi homlokán;
Szent, amikor ringatja kisdedét
S altatja dallal, mint a csalogány.

Ha költő vagy: oldd meg sarudat a
Családi tűzhely küszöbe előtt!
Mert templom az, ahol le kell borulnod:
Oltár fogadja ott az érkezőt.
Ne fertőztesd meg a csapszék lehével
Szívek mélyén megszentelt lángjait:
Mennybe törő tüzében hadd lobogjon
A szeretet, a boldogság, a hit!

Ha költő vagy: becsüld meg önmagad!
Légy, mint a napsugár, szeplőtelen!
Melynek nyomán, az árokparton is
Csak illatos, tarka virág terem.
A szép, a jó virágos bölcsejébe
Szálljon lelkedből minden gondolat...
Isten daloljon lantod húrjain,
Ha Isten adta zengő lantodat!







A HAZA


Tudjátok-e, mi a haza?
Az a hajlék, hol születtünk,
Hol a dajka altatóan
Dúdolgatott dalt felettünk,
Hol az ákác lombja borul
Ablak alatt az ereszre,
S eresz alján csicsereg a
Villásfarkú vidor fecske.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e, mi a haza?
Az az udvar, hol tipegtünk
S gyönge kézzel a homokból
Arany várat építettünk.
Az a kis kert, hol virágot
Kötözgettünk bokrétába,
S bokrétásan szenderegtünk
Rózsabokor árnyékába.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e, mi a haza?
az a templom, Isten háza,
Hol az ének szárnyain szállt
Lelkünk föl a mennyországba,
Ahol együtt imádkoztunk,
Szüle, gyermek, testvér, rokon,
Hallgattuk a pap beszédét
S hit ragyogott az arcokon.
-Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e, mi a haza?
Erdő, mező, berek, liget,
A mormoló habok közül
Ránk mosolygó tündérsziget,


Kárpátoknak büszke bérce.
A Tisza és Duna tája,
Minden kicsi rögöcske.
Árpád vére hullott rája.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e, mi a haza?
Az a játszóhely a dombon,
Hol labdáztunk, kergetőztünk.
A haza az édes otthon.
Az a falu, az a város,
Hol vesszőn lovagoltunk,
Az a határ, hol kalappal
Tarkaszárnyú lepkét fogtunk.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e, mi a haza?
Kéklő hegyek koszorúja,
Hol a pásztor furulyáját
Édes-búsan fújja-fújja.
Hol a tölgyek mohos alján
Kék ibolyák illatoznak,
Gyöngyöket szór kristályvize
A zuhogó patakoknak.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e, mi a haza?
Délibábos arany róna,
Hol a szellő, messze síkon,
Sárga kalász ringatója,
Hol a népnek verítékét,
Issza be a föld göröngye,
Kenyeret ad, áldást terem
Munkájának hulló gyöngye.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e, mi a haza?
Mindnyájunknak szent bölcsője,
Őseinknek pihentető,
Szép virágos temetője,
Mindnyájunknak édesanyja,
Híven ölel keblére...
Érte éljünk, ha kell, haljunk!
Áldás minden porszemére!
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!







A HAZÁÉRT


Isten, ki szemedet mindig nyitva tartod,
Még a féregtől se fordítod el arcod,
Látod a jövendőt csakúgy, mint a múltat,
Bölcs gondoskodásod soha el nem múlhat,
Nemzetek sorsát intézed egedbűl,
Vezeted napfényen, árnyékon keresztül:
Függjön tekinteted a mi szép hazánkon,
Minden porszemére tőled áldás szálljon!

Te tudod legjobban: drága föld ez nékünk,
Minden talpalatját megáztatta vérünk.
Őseink porából fakad itt a fűszál,
Végig a levegőn az ő sóhajuk száll.
Századok keservét hordozza a szellő,
Honfigyász az égen a fekete felhő,


Tisza, Duna, Sajó könnyeinkből támadt -
Óh nagy Isten, áldd meg a mi szép hazánkat!

Hamvaikat őrizd, kik a honért haltak,
Parancsolj, Uram, az égi madaraknak:
Hadd menjenek széjjel, szóljanak mindnyájan
Sírjaikon szerte a magyar hazában.
Adj nekik pihenést, üdvözítő álmot,
Legyen csontjaiknak nyugodalma áldott!
Kegyeletes utód szórja be virággal
S tanuljon a portól századokon által.

Áldd meg, kik javát munkálják a honnak,
Hírnevén, örömén híven fáradoznak!
Gyújts lelkükben erős, tündöklő világot!
Lehelj a szívükbe olthatatlan lángot!
Hadd mutassa e két égő fáklya fénye:
Hol van a haladás nemzeti ösvénye.
És ha megtalálták: útjokat ne fedd el!
Igazítsd a célhoz szent segedelemmel!

Add, hogy virágozzék békén Magyarország,
Ragyogja be földjét az arany szabadság.
Hegyei közt boldog népnek dala zengjen,
Messze róna síkján sárga kalász rengjen.
Sátoros erdőben szapora vad járjon,
Ízes hal cikázzék gyöngyöző hullámon.
Mesterség, művészet, tudomány fejlődjék,
Szálljon a hazára koszorú, dicsőség!

És ha vész fenyeget, harsona megharsan:
Kardjaink élére szállj zúgó viharban!
Csapj le, mint a villám, ellenség hadára!
Ne érezze sarkát szép hazánk határa!
Szállj, mint eleven tűz, lobogással égve,
Honszerelem gyanánt mindnyájunk szívébe!
Bátoríts, vezérelj tartós diadalra!
Szabadság Istene, vigyázz a magyarra!


Pósa Lajos A hazáért

Link








A JÖVENDŐ


Forrongva forr felhők közt a jövendő,
Új hősök és új korszakok születnek.
Göngyölgessük ki szívünk mélyiből
Szent lobogóját honszeretetnek.

Álljon alá mind, akinek bölcsőjét
Magyar földön termett fából faragták!
Álljon alá, kinek kenyéradó
Kalászait honi szellők ringatják!

Magyar dalok lengessék szárnyait!
Magyar érzés ölelje át!


Szeressük egymást mind testvérekül,
Együtt s egyformán a hazát!

Széttöredezve és egymást gyűlölve
Mindnyájan gyengébbek vagyunk;
Szívünk egy cél felé dobogjon,
Egy célra gondoljon agyunk.

Ha millió meg millió kar
Fonódik egybe szép hazánk körül:
Földetrázó, villámrontó viharban
Megállunk, rendületlenül!

(1900)







KAKAS IS ÚR ODAHAZA...


Kakas is úr odahaza,
A maga szemetjén...
Mikor lesz már úr a magyar
Tisza-Duna mentén?
Mikor fú már szabad szellő
Hegyen, rónaságon?
- Majd ha nem lesz törpe magyar
Egy se a világon!







KESERGŐ


Magyarok Istene,
Hadd beszélek veled:
Változtass bankóvá
Minden falevelet.

Reggeltől estélig,
Mindig szedegetném,
Bécs falánk gyomrát is
Tán tele tömhetném.

Mintha szót hallanék,
Szavát az Istennek:
Az se lenne elég,
Fiam, a németnek!







A MAGYAR SZÓ


Fenyőkoszorúzta virágos völgy ölén
Aranyszavú madár puha fészket rakott...
Halljátok-e dalát, milyen szépen csendül!
Nyissatok ablakot!
Tárjátok ki neki örök szeretettel
Legmélyebb rejtekét érző szíveteknek!
Zárjátok be oda az édes magyar szót,
Mint ahogy a bércek kincset rejtegetnek.

Égbe nyúló fenyők fölzúgnak örömmel:
,,Hozott Isten, te szép, aranyszavú madár!
Fészkedre borulunk, hogy édes otthonod
Legyen ez a határ!
Dalolj, madár, dalolj! Zengd be ezt a tájat,
Hogy virág fakadjon dallamod nyomában!
Csöndes rebbenéssel telepedj le sorba
A havasi pásztor kicsi kunyhójában!"

Megreszket a bércek kincstermő kebele:
,,Milyen bűbájos hang! Tündér muzsikája?
Szebb, mint a szívemnek, mint arany szívemnek
Csengő dobbanása!
Muzsikálj, te tündér, bűvös muzsikádon!
Varázslelkű dalod legyen az én dalom!
Én majd a szívemen, arany szívemen át
Százszor, ezerszer is visszhangoztatom!

Tűzzetek lobogót a hegyek ormára,
Lengesse zászlónkat valamennyi fenyő!
Aranyszavú madár szép szavába zengjen
Nemzeti őserő!
Csengj, te szép magyar szó! Dalold be magadat
Erdő zúgásába, patak csörgésébe,
Völgyek ölén zengő harang kongásába,
Fölnevelő dajka altató dalába,
Születő gyermek bölcsőrengésébe!"







MAGYAR NYELV


Nincs szebb nyelv a magyar nyelvnél
Lágyan csendül a hangja,
Mint a messze rónaságon
A puszták harangja.
Álmodó madárnak édes sóhajtása
Ringó rózsa leveleknek szelíd suttogása.
Bűvös bájos a magyar szó,
Szépen szóló muzsikaszó

Nincs szebb nyelv a magyar nyelvnél
Büszkék legyünk rája
Fölharsan, mint viharnak
Zúgó harsonája.
Zeng a bércek ormán


Felhőkkel beszélve
Fönséges nagy siralmában
Fölkiált az égre,
Könnyet szór a csillagokra
Keservünket panaszolja.

Nincs szebb nyelv a magyar nyelvnél
Cseng szabadon bátran,
Mint a hősnek kardja csattog
Villámló csatákban.
Ezredévnek őre
Benne van a Magyar Nemzet
Múltja és jövője.
Csengj te szép kard lánglövellve
Ősapáink drága nyelve.










MAGYAR VAGYOK
. .




Magyar vagyok, magyar; magyarnak születtem,
Magyar nótát dalolt a dajka felettem,
Magyarul tanított imádkozni anyám
És szeretni téged, gyönyörű szép hazám!

Lerajzolta képed szívem közepébe;
Beírta nevedet a lelkem mélyébe,
Áldja meg az Isten a keze vonását!
Áldja meg, áldja meg magyarok hazáját!

Széles e világnak fénye, gazdagsága
El nem csábít innen idegen országba.
Aki magyar, nem tud sehol boldog lenni!
Szép Magyarországot nem pótolja semmi!

Magyarnak születtem, magyar is maradok,
A hazáért élek, ha kell meg is halok!
Ringó bölcsőm fáját magyar föld termette,
Koporsóm fáját is magyar föld növelje!


Pósa Lajos: Magyar vagyok

Link











NEM MEGYEK ÉN IDEGENBE


Nem megyek én idegenbe,
Mint a fecske, mint a gólya,
Szebb nekem a napraforgós,
Délibábos magyar róna.

Tisza mellett, Duna mellett,
Ez itt az én szülőföldem!


Árvalányhaj szép virágát
Bokrétába itt kötöztem.

Könnyáztatta temetőben
Szomorúfűz csüggő ága,
Itt hajlik rá bánatosan
Szeretteim sírhalmára.







NYIZSNYAI GUSZTÁV * (Szavalta: Nyizsnyai szobrának hódmezővásárhelyi leleplezési ünnepén, 1900. október hó 7-én a szerző)


Behunyom a szemem s úgy nézek a múltba:
Megszúr a szabadság töviskoszorúja!
Fölszakad a sebe jajduló lelkemnek:
Koporsókat látok, temetnek, temetnek!

Diadalmas zászlónk lebukott a porba,
Vad bosszút lihegő ellenség tiporja.
A haza szent képét rugdossa sarkával,
Szeme közé csapkod szöges ostorával.

Ki csörög? Mi csörög? Porkolábok lánca.
Tömlöcök fenekén szabadsághős rázza,
Bujdosók siralmát zúgja folyó, patak,
Vérbe fürdött hantok égre kiáltanak.

Temető az ország... Erdőn, mezőn, halmon
Virágtalan sírok sóhajtását hallom.
Hóhérok röhögnek, ördögök kacagnak
Halotti éneket a haló magyarnak.

...Behunyom a szemem s úgy nézek a multba:
Egy dalnokot látok sírokra borulva,
Húros hegedűjén bús kesergő zúg át,
Tövissel pengeti szakadozó húrját.

Átöleli, mint a korhadó keresztet,
Hősök porló szive sorra mind fölreszket,
Porladó szívükből virágok fakadnak:
Képeül a télre támadó tavasznak.

Innen is, onnan is szed egy-egy virágot,
Városról-városra járja az országot.
Húros hegedűjén új ének zúg által:
Pengeti sírokról tépdesett virággal.

Dalol a nagy éjben születő hajnalról,
Rémes sötétségben fényes virradatról,
Csüggedő nemzetnek reményt zengedezve
Iratos balzsamot hullat a sebekre.

Te vagy az Nyizsnyai! Te voltál, te voltál!
Könnyedet itta be a romba dőlt oltár!
Mikor a magyarnak sirni sem volt szabad:
Te a szabadságot elsirattad magad.

Csillagtalan éjbe csillagot is dobtál,
Dermedt szív melegült lángszító dalodnál,
Zöld gallyat ültettél sivatag pusztába,
Szép sudárba szökkent... nőtt, nőtt koronája.

Isten szólalt meg a hegedőd szavában:
,,Honszerető nemzet nem lehet hazátlan,
Csak a ki a zsarnok talpnyaló szolgája,
Csak annak veszett el független hazája!&#8220;

Áldott légy, magyar nép vándor hegedőse,
Isten muzsikása, hajnal pengetője!
Ringassa nevedet az örök hír szárnya!
Zengő dal övezze s szabadság virága!







A NYOMORHOZ


Hasztalan ijesztesz, kétségbe nem ejtesz:
Hozzá szoktam már én a nehéz kereszthez!
Hurcolom régóta, kicsi korom óta,
Nincs olyan rossz, amin át ne mentem vóna.
Fetrengtem a porban, mint egy hitvány féreg...
De hittem, reméltem, s hiszek és remélek!

Hiszem és remélem, hogy aki küzd, annak
Pártfogói mindig magasabb hatalmak.
Nem hagyják elesni, vagy ha el is esik:
Ott teremnek mindjárt s rögtön felemelik.
És szárnyakat adnak csüggedő lelkének,
Hogy higgyen, reméljen... hiszek
és remélek!



Láttam ugyan embert, akit eltiportál,
Ki becsületesebb, derekabb volt soknál.
S egy szabadító kéz felé mégse nyúlt ki,
Istentől, embertől elhagyatva múlt ki.
S utoljára ástak egy gödröt szegénynek...
De azért bízom, hiszek és remélek!

Hasztalan mered rám s fenyeget az élet
Fekete könyvéből annyi gyásztörténet:
Nem szabad elbuknom, mert egy jó anyám van;
Mit csinálna szegény, egyedül, magában?
Ki viselné gondját az én jó szülémnek?!...
Örökké hiszek és örökké remélek!







OBSITOS KATONA


Obsitos katona
Megtért falujába -
Messze földön maradt
Fél keze, fél lába.

A nyert ütközetben,
Most ki tudja, mit vesztett...
Kapott érte mankót
S csillogó keresztet.

,,Nem kellesz mátkádnak!
- Megszólal mankója -
Lásd, ha én nem volnék,
Futna most karodba!"

,,Harcoltál hazádért!
- Szólal az érdemjel -
Most eredj koldulni
S harcolj az ebekkel!"







SZEGED


Szeged, óh szép Szeged, honszerelem fészke!
Délibábos Alföld örök szemefénye!
Nem te voltál bölcsőm áldott ringatója,
De szeretlek, mintha te ringattad vóna.
Nyugton halok, ha rám koporsó itt zárul,
Úgy szívembe' nőttél második hazámul!

Szeretem egyszerű, jó magyar népedet,
Nem hajlong, nem imád faragott képeket.
Ősi jellemének nem árt a szegénység,
Napbarnított arcán ott ül a kevélység.
De térdet-fejet hajt s magát megalázza
A templomba hívó kis harang szavára.

Ölti föl a hajnal bíboros palástját:
Munkával köszönti égi mosolygását.
Forgatja földjének minden kis göröngyét,
Hullatja közéje verítéke gyöngyét.
A leszálló alkony álmot terít rája,
Ha egy darab kő is pihenő párnája.

Rétje selyem füvén furulya, kolomp szól,
Nevető szőllőfürt kel ki a homokból.
Sárga aranykalászt renget a rónaság,
Isten áldásával játszik a délibáb.
Szép kévesorokban olvassa jövőjét,
Békével költi el munkája gyümölcsét.

Egyszerű szívéből egyszerű dal zendül,
Sebes szikraként száll a rónán keresztül.
Megfogan, megpihen messze bércek alján,
Szerelmes lányok csókratermett ajkán,
Nádas kunyhajába vissza-visszaszárnyal
Édes üzenettel, erdők illatával.

Nádas kunyhajának szelíd mécsvilága
Boldogságot áraszt csendes otthonára.
Aki betér oda, vándor, hazátlanul,
Tűzhelyet, családot szeretni megtanul.
Nemzeti őserő tiszta lángja mellett
Tüzet fog a lelke: égő honszerelmet.
Nemzet drága kincse, óh te legszebb csillag!
Ez a nép dobogó szíve mélyén ringat.
Csillagok ezrivel hullhatnak az égrül:
Te mindig ott maradsz tündöklő vezérül,
Vezeted sötétben, fénylő napvilágon...
Törhetetlen hittel csügg a szabadságon.

Haza és szabadság: álmai virága,
Ezt szövi, hímezi sóhajba, imába,
Ekevassal írja a róna rögébe,
Beoltja a fáknak fakadó rügyébe.
A hömpölygő Tisza, amerre megy, zúgja;
Magyarság növekvő győzelme az útja.

Századok viharát megálltad szilárdul,
Talpra állott néped a nagy tengerárbul.
Vakítón ragyogott lelke legszebb éke:
Röghöz ragaszkodó arany büszkesége.
Hontalan keservvel világgá nem széledt,
Mint a fecske, rakott romokon új fészket.

Palotáid, Szeged, sorra omolhatnak,
Martaléka lehetsz tüzeknek, haboknak:
Bölcsőjét ez a nép soha el nem hagyja,
Százszor is fölépít erős akaratja.
S honszerető lelke zúg a fúvó szélben,
Ott lebeg a tájon délibáb tükrében.







A SZEGEDI ZENGŐ SZOBOR


Mondtam: az én koporsóm nem lehet
Örök álomra ringató hajó.
Mondtam: a szél majd egyre kelteget,
A síromon suttogva suhanó.
Mondtam: feltámadok dicsőbb alakban
S hatalmasabb lesz, mint volt, a nevem.
Mondtam, hogy a szabadság halhatatlan:
Megnyitja hantját a történelem.
Ismersz-e még, magyar föld szemefénye,
Szeged népe, nemzetem büszkesége!

Ismersz-e még? Én vagyok az, ki láttam
Kitörni, mint a vulkán, szívedet...
Abban a nagy zivataros világban
Égbe robogni villámlelkedet.
Azért villám a villám, hogy cikázzon!
Le is csapott, mint Isten ostora!
Tisza jegén, a szent-tamási sáncon
Pirosabb lett az alkony bíbora.
Emlékszel-e, magyar föld szemefénye,
Szeged népe, nemzetem büszkesége!

Emlékszel-e: fönséges honszerelmed
Hogy ünneplé nagyszombat ünnepét?
,,Szuronyt szegezz!" s rohamba' énekelted
Feltámadás húsvéti énekét.
Vívtál, akár a párduc, az oroszlán,
Míg ajkadon himnusz, fennharsogó...
A római sáncoknak véres ormán
Babért hajt a szurony, a lobogó.
Hol a babér, magyar föld szemefénye,
Szeged népe, nemzetem büszkesége!

Hol a babér? A balsors mind letépte!
Én összeszedtem porló levelét!
Fölszórtam a csillagtalan, vak égre...
S ha kondul a szabadság vészharangja:
Egész világ bámulva úgy csodálta
Magyar dicsőség tündöklő sorát...
Egyik legszebb, legfényesebb sugára
Homlokodat ragyogva fonja át.
Büszkén viseld, magyar föld szemefénye,
Szeged népe, én nemzetem büszkesége!

Büszkén viseld! Te az vagy, aki voltál:
Az ős rögből fakadt rögszeretet.
Búcsúzni te nem állsz meg a romoknál,
De megrakod ezerszer fészkedet.
S ha kondul a szabadság vészharangja:
Megindulsz, mint sudárfás rengeteg...
Dalolva törsz a tomboló viharba,
Te győzhetetlen, zengő hadsereg!
Dalolj, dalolj, magyar föld szemefénye,
Szeged népe, nemzetem büszkesége!

Dalold be lelked' bűvölő varázsban
Az idegen komor, zárt ablakán:
Hadd forrjon egybe már velünk, ahány van,
Testvérekül egy új kor hajnalán!
Legyen magyar, akinek a pacsirta
Itt hirdeti a tavasz mosolyát,
Akire csak a mi egünk borítja
Napsugaras vagy felhős sátorát!
Hódíts, teremts, magyar föld szemefénye,
Szeged népe, nemzetem büszkesége!

Oszd széjjel az anyák közt lángszívednek
Szent dobbanásit szent ajándokul!
Égő tüzén, mikor fiat nevelnek,
Ez a föld majd honná magasztosul.
Megértik, hogy a Tisza, Duna tája:
Nemcsak birtok, nemcsak kenyérmező,
De vértanuk könnyáztatott hazája,
Hősök csontját lágyan pihentető.
Köss koszorút, magyar föld szemefénye,
Szeged népe, nemzetem büszkesége!

Esküszöl-e, mint akkor, hogy bilincsen
Nem akarsz élni szolgaéletet?
Esküszöl-e, hogy úgy áldjon az Isten,
Ahogy ezt a szegény hont szereted?
Esküszöl-e, hogy küzdesz érte bátran,
Míg csak le nem hull mind a két karod?
Megesküvél! ... Ne légy, népem, hazátlan!
Szabad földben nyugodjék majd porod.
Megáldalak, magyar föld szemefénye,
Szeged népe, nemzetem büszkesége!

(1902. szeptember 19.)







SZEGÉNYNEK SZÜLETTEM


Szegénynek születtem,
Szegénynek maradtam...
Mindig csak vetettem,
Sohasem arattam,
Sohasem arattam.

Egyre nőtt, hullámzott
Dús mezőm kalásza;
De mikor megérett,
Mindig más kaszálta,
Mindig más kaszálta.

Nem jutott belőle,
Csak a mindennapi;
Éltem alkonyán is
Tovább kell szántani,
Tovább kell szántani.

Pedig már elfáradt
Magvető két karom...
Majd megpihenteti
Talán a sírhalom,
Talán a sírhalom.










SZERESD EZT A FÖLDET!


Szeresd ezt a földet,
Ahol bölcsőd ringott,
Hol először tűztél
A süveged mellé
Rózsát, rozmaringot.
Mosolya, illata
Sírodba kísérjen. . .
Magyar föld szülötte
Lótuszért, pálmáért
Hazát ne cseréljen!

Tán derűsebb, kékebb
Másutt a menny boltja:
Sugarait a Nap
Nagyobb verőfénnyel,
Pazarabbul ontja.
A Hold is, csillag is
Szebb talán az égen. . .
Magyar föld szülötte
Ragyogóbb csillagért
Hazát ne cseréljen!

Ne hallgass a tenger
Gyöngytermő habjára,
Visszasír füledbe
A honi pataknak
Hívó csobogása.
Hallod álmodban is:
Föl-fölsír az éjben. . .
Magyar föld szülötte


Gyöngytermő tengerért
Hazát ne cseréljen!

S ha verejtékednek
Nincs is annyi haszna:
Ne nyisd ajkad mindjárt
Édes hazád ellen
Keserű panaszra.
Légy boldogabb itthon
Soványabb kenyéren. . .
Magyar föld szülötte
Kövérebb falatért
Hazát ne cseréljen!

Ne nézd ezt a földet
Csak kenyérmezőnek!
Magasztosítsd honná,
Hol porló őseink
Dicső álmot szőnek;
Hol ezer év beszél
Dalban és mesében. . .
Magyar föld szülötte
Hontalan világért
Hazát ne cseréljen!

Oly kevesen vagyunk
Magunkra hagyatva
Ezt a keveset is
Szétszórja, elsöpri
A sors zivatarja.
Ki szedi majd össze
A nagy forgószélben?
Magyar föld szülötte
Legyen bérci szikla!
Hazát ne cseréljen!







A TANÍTÓK HÁLÁJA


Jó Péterfy Sándor, légy üdvöz, légy áldott!
Nem hoztunk borostyánt, nem hoztunk virágot.
Kertek rózsáit is leszedhettük volna,
Ékes koszorúnak fenkölt homlokodra;
Hej, de az a virág oly hamar mulandó,
Mint a verőfényen illanó pillangó!
Örökre beírtad szivünkbe nevedet
Örök nyíló virág borítsa fejedet!
Keblünk mélyén fakad koszorúd virága,
Soha le nem hervad: a szeretet, hála.
Szívünkből köszöntünk, lelkünkből hódolunk,
Hófehér szakállú, kedves apostolunk!

Jó Péterfy Sándor, tanítóknak atyja!
Arany a te lelkednek minden gondolatja.
Kibontod szívedből a köny letörlőjét:
Áldott jóságodnak lágy selyemkendőjét.
Bontod, bontogatod, egyre göngyölgeted,
Könnyet, verejtéket egyre törölgeted.
Törölgesd, törölgesd! Áld az özvegy, árva,
Lábad nyomába' jár mindég az imája.
Törölgesd, törölgesd! Arcuk hadd viduljon,
Hogy tövises utjok virágba boruljon.
Lágy selyem kendődnek gyöngyökkel áldozunk,
Hófehér szakállú, kedves apostolunk!

Jó Péterfy Sándor, mi voltál te nekünk!
Sötét éjszakában égő szövétnekünk.
Csillagunk, vezérünk a haladás útján,
Frissítő forrásunk a sivatag pusztán,
Nemzeti érzésnek ős tárogatója,
Nemzeti eszmének lobogó zászlója.
Te vagy a mi derűs, ébresztő hajnalunk,
A mi küzdő karunk, a mi diadalunk!
Villogj, te arany kard! Lobogj, te lobogó!
Harsogj a jövőnek, te ős tárogató!
Mi utánad megyünk, mi veled harcolunk,
Hófehér szakállú, kedves apostolunk!










VERJE MEG AZ ISTEN!


Verje meg az Isten,
Veretlen ne hagyja,
Ki magyar létére
Magát megtagadja.
Szabadságunk fáját
Fosztja, - fosztogatja,
Leveleit, virágait
A viharnak adja.

Verje meg az Isten,
Nem egyszer, de százszor,
Ki magyar létére
Idegenhez pártol.
Ősi jussát önként
Idegennek dobja,
Kincseinket egy más fajnak
Kincstárába hordja.

Verje meg az Isten
Minden kis dolgába;
Ki magyar létére
Egy más faj szolgája,
Mást érez és mást mond
Talpnyaló nyelvével,
Háromszinű lobogónkat
Ronggyá tépi széjjel.

Verje meg az Isten
Ki a magyart bántja,
Ki magyar létére
Száz örvénybe rántja.
Verje meg, verje meg
Minden haragjával!
Júdásverő két kezének
Tüzes ostorával!


Pósa Lajos: Verje meg az Isten

Link



VERJE MEG AZ ISTEN! PÓSA LAJOS TOMANEK GÁBOR MIHI 2015

Link














 
 
0 komment , kategória:  Pósa Lajos   
Címkék: gyermekköltészet, visszhangoztatom, különválasztani, bölcsőrengésébe, fenyőkoszorúzta, gyermekirodalom, megzenésítették, kivándorlóknak, visszaszárnyal, mindnyájunknak, villámlelkedet, töviskoszorúja, selyemkendőjét, magyarországot, honszeretetnek, alkotmányunkat, csókratermett, tündérkoronát, munkásságának, becsületesebb, meggyilkolják, lefordították, mennyországba, gondolatimban, göngyölgessük, gyásztörténet, szenderegtünk, magasztosítsd, nemzetellenes, csicsergéstek, verejtékednek, rendületlenül, gondoskodásod, vándorolhatsz, kenyérmezőnek, németujhelyen, magyar gyermekirodalom, gyermekköltészet mellett, hazafias lírát, hazafias érzésének, magyar lélek, maga lelkétől, nemzet addig, nagyok közül, igazi magyar, kicsinyek előtt, magyarság dolgában, összes Emkék, bérc tövében, teremtés koronája, földnek rabszolgája, szép élet, Pósa Lajos, PÓSA LAJOS HAZAFIAS VERSEI, Ameddig Pósa, Lőrinczy György, Gárdonyi Géza, Gyöngyösy László, Darkó István, Bródy Sándor, AMÍG ÉLEK MINDIG BÁNOM, ÁLDJA MEG AZ ISTEN, BESZÖGEZETT ABLAK, BÁTOR KATONA, BÉCSI KÉZ, Zrínyi Pétert Németujhelyen, Magyar Hirlap, Pósa Lajos Dal, NAGYSÁGOS ÚRNAK, KÖLTŐ VAGY, Szabadság Istene, KAKAS IS ÚR ODAHAZA, Magyarok Istene, MAGYAR SZÓ, Hozott Isten, MAGYAR NYELV, Magyar Nemzet, MAGYAR VAGYOK, Szép Magyarországot, MEGYEK ÉN IDEGENBE, NYIZSNYAI GUSZTÁV, OBSITOS KATONA, Délibábos Alföld, SZEGEDI ZENGŐ SZOBOR, SZEGÉNYNEK SZÜLETTEM, SZERESD EZT FÖLDET, TANÍTÓK HÁLÁJA, Péterfy Sándor, VERJE MEG AZ ISTEN, PÓSA LAJOS TOMANEK GÁBOR MIHI,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Tudjátok ?
Tényleg hasznos gyógynövény a csalán?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
még több kérdés
Blog Címkék
Őszi csokor  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Jó éjszakát!  Kislány őszi levéllel  Őszi csokor  - Figyelj - haver !  Facebookon kaptam  Png virág  Aktív pihenés  Őszi csokor  Romantikus este  Az ajándék  Fekete macska  Facebookon kaptam  Kavics szív  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Pénz hullám  Facebookon kaptam  Kellemes délutáni kikapcsolódá...  Facebookon kaptam  Vasziljevics Mihail Iszakovszk...  Facebookon kaptam  Kapaszkodós  Mihai Eminescu: Künt őszi szél...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Kellemes meglepetés  Facebookon kaptam  Darvak  3274 az új fertőzött, elhunyt ...  Facebookon kaptam  Csak annyi erőt kérek  Szergej Jeszenyin verse  Facebookon kaptam  Kálcit kristály  Őszi csokor  Almák kosárban  Facebookon kaptam  Őszi kép  képre írva  Mai napi mosoly.....  Az Úr az én oltalmam  Csiszolt gyémántok  Facebookon kaptam  Aktív pihenés  Facebookon kaptam  Miért vagyok én ilyen szegény?  Aranyosi Ervin: Fénykép készül  Kvarc kristály  Néha elég egy jó szó  Kellemes napot kívánok  Facebookon kaptam  Aranyosi Ervin: Fénykép készül  Őszi dekoráció  A művész és az alkotás........  Zafír  Napraforgók  képre írva  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Harmonia.......  Facebookon kaptam  859 az új fertőzött, elhunyt 1...  Apám síremlékére  Facebookon kaptam  Fogd a kezem  Facebookon kaptam Cs ildikótó...  Szeretni való kutyusok !  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Kellemes délutánt mindenkinek!  Facebookon kaptam  Szép estét kedves látogatóimna...  Fekete macska  képre írva  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Kazlak  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Szép estét  Hozzám tartozol  Hozzám tartozol  Jean de La Fontaine - A Róka,...  Napraforgók  Aranyosi Ervin: Fénykép készül  Jean de La Fontaine - A Róka,...  Esti kép  Facebookon kaptam  Harmonia.......  Nő rózsa csokorral  Facebookon kaptam  Amíg az ember fiatal  Juhász Gyula: Mit akartam?  Kellemes délutáni kikapcsolódá...  Őszi kép  Kálcit kristály  Apával  Szép estét kedves látogatóimna... 
Bejegyzés Címkék
magyar gyermekirodalom, gyermekköltészet mellett, hazafias lírát, hazafias érzésének, magyar lélek, maga lelkétől, nemzet addig, nagyok közül, igazi magyar, kicsinyek előtt, magyarság dolgában, összes Emkék, bérc tövében, teremtés koronája, földnek rabszolgája, szép élet, tiszta erkölcs, istenben bízva, erdő szélén, felhőkön elmélázva, szegényt szánja, nóta csengett, szemük világát, szép paripán, napot rejt, föld alatt, bitófát fölragadni, nemzetellenes reakció, udvar népe, nyakunkra őket, égre ellene, magyarok nagy, hűtlen patak, szép reményem, sötét valóból, keserű búcsút, temető hantok, falu tornya, nagy élet, édes otthon, szegény árva, égre száll, kevély nagyok, csüggedő újul, szegény rabok, nagy végtelen, szülő anyádat, bölcsőben ringatott, csillag sugára, vers ismert, bukovinai székelyek, istentől belém, protekció &#8211, tiszta lelkiismeret, nádszék &#8211, magyar poétának, verset fekve, alacsony ágyra, időt csendesen, jövőt aranyos, ágynak &#8211, prédára lesnek, mulatságot hogy, szemétdomb bajnoka, emberek csodálják, sárba gázoló, járó-kelőre csak, magasság Göncöl-szekere, férfi homlokán, csapszék lehével, dajka altatóan, ákác lombja, hazát szeressétek, ének szárnyain, mormoló habok, pásztor furulyáját, tölgyek mohos, zuhogó patakoknak, népnek verítékét, föld göröngye, jövendőt csakúgy, fekete felhő, honért haltak, magyar hazában, portól századokon, szívükbe olthatatlan, haladás nemzeti, célhoz szent, arany szabadság, hazára koszorú, célra gondoljon, maga szemetjén, édes magyar, bércek kincset, havasi pásztor, bércek kincstermő, hegyek ormára, magyar nyelvnél, messze rónaságon, puszták harangja, bércek ormán, , ,
2021.09 2021. Október 2021.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 13 db bejegyzés
e év: 295 db bejegyzés
Összes: 4276 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1031
  • e Hét: 5909
  • e Hónap: 27329
  • e Év: 487452
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2021 TVN.HU Kft.