Regisztráció  Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Czobor Mihály(?):
  2010-05-26 16:58:20, szerda
 
   
  Czobor Mihály(?): Theagenes és Chariclia
(1600 körül?)



PARS PRIMA



1 Az tág híres Nílus hét szép ágaival
Égyiptum tengerben dől sok habjaival,
Messzi járást szerez hosszú útaival,
Víg tartományokat bévít árjaival,
Kazdagít népeket morhás hajóival.

2 Eredetit veszi ez Paradicsomból,
Mert ott buzog tiszta és híves forrásból,
Küljebb hogy érkezik, vizek toldásából
Elbévöl, vastagul azok sok voltából,
S hatalmas naggyá nő szaporodásából.

3 Úgyhogy mivoltával vizeket megdúlja,
Minden folyamokat fölhaladja, múlja,
Természetiben is majdha meggúgolja,
Merthogy akkor árad s partból magát tolja,
Midőn több víz apad s csak feneket folyja.

4 Más az, hogy árjával Égyiptust bévíti,
Mezeinek zsírját csak ő kövéríti,
Eső helyett nyárban midőn nedvesíti,
Iszonyú aszálban kedvest hívesíti,
Egyébféle vizét így is különíti.

5 Kevélkedik penig hala sok voltával,
Benne termő csudák s férgek nagy voltával,
Kedves országokat-ázogatásával,
Szántalan gályákat hátán hordásával,
Gyönyörő földeket mosogatásával.

6 Mert ő lefoltában vadnak sok országok,
Külön nemzetségek, kazdag uraságok,
A partjain széllyel nagy roppant várasok,
Várasokban rakott és morhás árosok,
Bő idegen népek, szántalan lakosok.

7 Annyi szó lehetne ennek mivoltáról,
Föld alatt nagy messze titkos folyásáról,
Egy hegy alól viszont kizuldulásáról,
Arannyal homokja elvegy forrásáról,
De másoknak hagyom én az írást arról.

8 Hanem tengerben hol esik egyik ágja,
Midőn már folyását e földön megunja,
Ott építtetett föl az szép Heraclea,
Melynek nagy kevélyen falait csapkodja,
Utolsó játékját földön ezzel hagyja.

9 Heracleus császár volt annak kezdője,
Az maga nevére várast nevezője,
S fundámentomából el-fölemelője,
De Vespasianus fallal kerítője,
Nagy Domitianus helyben készítője.

10 Csudaszép situsa vagyon e várasnak,
Mindenből bősége, nagy portusa annak,
Világ négy részéről gályák oda jutnak,
Midőn vásárlásért arra szomjan futnak,
Sok próbák, szerencsék után megnyugodnak.

11 Ennek tág mezejét pórok szántogatják,
Bortermő hegyeit kapákkal forgatják,
Barom-élő földét sok nyájjal nyomatják,
Erdejét peniglen vadakkal lakatják,
Halait élésért éjt-nap halásztatják.

12 Kőházait urak és árosok bírják,
Minthogy mindennel bő, felette javallják,
Föld szélin hírét is ehhez képest hallják,
Hogy minden részéről morhával táplálják,
Az idegent mellyel messzül odacsalják.

13 Négyszegre rakattak falai várasnak,
Környüle soksága az erős bástyáknak,
Szép magas tornyai bátokkal villagnak,
Bástyákon nagy álgyúk készen úgy hallgatnak,
Szükségnek idején oltalmat adhatnak.

14 Piarci, utcái oly igen tágosok,
Gyakor helyen benne zuhogó források,
Forrásokból csőkön házakban folyások,
Ezzel dús uraknak kedves múlatások,
Jövevény népekért bő tágas szállások.

15 Élésből mindenkor benne nagy olcsóság,
Mert szárazon s vizen hordja rá parasztság,
Minthogy a kalmár sok s nagy úri méltóság,
Ehhez képest igen feles a lakosság,
Pénzből sincsen szűkök, sőt bő kincs s kazdagság,

16 Ugyanis hol a dög, amaz saskeselők
Oda szoktak gyűlni az elholthús-élők,
Ekképpen hol cégért látják az bornyelők,
Arra öklelnek bé, minthogy oda illők,
Pénzre reáforrnak így mindjárt henyélők.

17 De az emberfosztó Hárpiák is erre
Vigyázók s szemesek, mivel ők herére
Zsoldot nem osztanak, csak haszonmérőre;
Tudván sok útjárót, gyakorta melyekre
Ráütnek s fölverik, mert éhek ézekre,

18 Azzal útjárókat de nem vadíthatják,
Várastól népeket el nem tágíthatják,
Mert ha egyen-kettőn ezt megesni látják,
Viszontag százon is nem tapasztalhatják:
Szerencsétlenségnek s fátumnak alítják.

19 Az, hogy e városnak minden ékessége
Megvagyon szem s szívnek ő gyönyörősége,
Minden eszközökkel fölötte bűsége,
Ahhoz kedvessége s illő erőssége,
Emberi mód szerint úgyhogy nincs szüksége.

20 Valami újétja s játsztatja az szemet,
Serkenti, vidétja szomorodott szívet,
Megoltja emberben elfojtó keservet,
Táplálja, segéti meglankadt tetemet,
S neveli, épéti gyönge lágy szerelmet,

21 Azok mind megvannak ez Heracleában,
Mert minden játékot hamar meglölsz abban,
Nem köll a fejedet soká törnöd búdban,
Csak légyen bőven pénz nehéz tarsolyodban,
Mindjárt helbe megnyersz úgyan egy csomóban.

22 Égyiptumban vagyon mivelhogy fekése,
Mindenből fölötte szapora termése,
Nem is csuda, kedves ha nép ottlevése,
Mert ahol sok bőség, ott bűn terjedése,
Henyélésből lészen oka és nevése.

23 Kalmárok nagy kincset hogy ócsón találják,
Nem csuda, kényekre ha élteket lakják,
Noha bizon néha igen megtromfolják,
Mert az ő útokat földön-vízen állják
Tolvajok fölverik s ölik és prédálják.

24 Mely városhoz közel minap ez történék,
Midőn piros hajnal már égen fénlődnék,
Sötét Hold Föld alá visszaenyészödnék,
Titán is gyors lován ködből kiérkeznék,
Egy nagy csoport ember hogy hegyre gyűlődnék,

25 Melyek tolvajlással ették kenyereket,
Ragadványok után keresték neveket,
Prédából kaparták rossz keresményeket,
Vízen-földön űzvén vak szerencséjeket,
Untalan kezekben hordozván élteket,

26 Nézvén hegytetéről mély tengert szemekkel,
Ha valami gálya jönne-é rajta el,
Kire üthetnének nagy merész szívekkel,
Lehetne prédájok, s erszények pénzekkel
Telhetnék: mert igen álmodnak ezekkel,

27 Némelyek közölök az ország útára
Szemlélnek s vigyáznak alá s föl járóra,
Kedven akadnának sokadalmasokra,
Bótos legényekre, holmi kalmárokra,
Kazdag tőzsérekre vagy mészárosokra.

28 De szintén a tájban semmit nem láthatnak,
Noha éhen-szomjan tengerre vigyáznak,
Hegyről alámenni azért már akarnak,
Elhivén, hogy aznap semmit sem kaphatnak,
Parton hát alattok ilyen dolgot látnak:

29 Nem messze, csak szélin, egy gálya tengerben
Vasmacskákkal vagyon szegezve fövenyben,
Emberből de üres, s kormányos sincs helben,
Mélyen feneklett meg morhától a vízben,
Amiként ismérik távol nézésekben.

30 Holttestet is tenger-parton sokat látnak,
Azon csoda igen, miként álmékodnak,
Mert semmi új harcot ők nem hallottanak,
Melyben azok vesztek volna s hullottanak,
Hanemha magoktól erre jutottanak.

31 Nem is vala jele erős ütközetnek,
Hanem csak véletlen gonosz történetnek,
Vagy irégységének a vak szerencsének,
Mert hogy jó lakás közt ezekre érének,
Melyben véletlenül és rútul veszének.

32 Sok asztal szőnyeggel köztök béterítve,
Ételek, italok azon elvegyítve,
Szép ivóedények borral teljesítve,
Fris étkek tálokban felesen készítve,
Mindenféle edény környölöttök hintve.

33 Boros ezüstcsészék sokaknak kezekben,
Melyet fegyver gyanánt viseltek ügyökben,
S a konc csapott némelt s sebesétett főkben,
Meg mást ólomkanna bocsátott egyemben,
Szítófa is rontott egynihányat ebben.

34 Mert hirteren veszély s nem remélt történet
Újforma harcolást és ütközetet vett,
Ételért, italért edént ki készített,
Szükség késziretre fegyvere helyett lett,
Hol nem hallott dolog akkor köztök esett.

35 Kevés holt ezekben puskátúl, szablyátúl,
Jobb része élete fogyott nyíl vasátúl,
Kik meg nem holtanak, tengeri csigátúl,
Mely partra veretett vizeknek habjátúl,
De a szükség mit nem változtat azontúl?

36 Minthogy nagy istenek ő jó lakásokat
Harcra változtatták víg nyájasságokat,
Dühösségre, sebre ételrágásokat,
Piros meleg vérré jó bor ivásokat,
Méreggé s halálra gazdálkodásokat.

37 Tolvajok azért már ez ily dolgot látván
És annyi holttestet part szélin, sajdítván,
Morhában semmi nincs gályában hányatván,
S körül ellenséget nem tapasztalhatván,
Mire magyarázzák s véljék, nem tudhatván,

38 Végezék magokban, afelé menjenek,
Nincs kétségek, abban prédát ne nyerjenek,
S ha ki harctúl maradt, kivel ütközniek
Kelletnék, nem oly sok, melytől félhessenek,
Vagy kikkel ujjat is vonni ne merjenek.

39 Gyorsan közelíték azért holttesteket,
Szertelen csudálják undok eseteket,
Mi veszély vesztette oly rútul ezeket,
Hogy ily szörnyűséggel adták föl élteket?
Más véletlenség is éré viszont őket,

40 Mert közel egy szép szűz kisded kűsziklán ül,
Melynek gyönge színe s szeme keservvel fűl,
Gondos baj szegénnek árva fejére gyűl,
Mely miatt az teste, mint hideg jég, elhűl,
Éltével halálban sérvei közt merül.

41 Angyali színében de meg nem változott,
Ép emberségében nem is fogyatkozott,
Szerencsétől noha így megcsalatkozott,
Ezért kedvében is igen bontakozott,
Mivel reméntelen vészben találkozott.

42 Istenasszony módra ennek lágy ruhája,
Laurus-ágból fején zöld gyöngykoszorója,
Nyakában és mellyén gyémántos násfája,
Bal oldalán fénlő zománcos puzdrája,
Jobb kezében cifrás, aranyas kézíja.

43 Arra gondos fővel olyha bocsátkozott,
Bal keze ujjával térde fogyatkozott,
Vidám szemeivel földre csalatkozott,
Nézéssel egy testre ámult s bajolkozott,
Melyre egy csoport nép e mód találkozott:

44 Legközelb egy ifjú hozzája heverve
Nagy sebekbe fekszik, vérébe förtengve,
Erre vagyon szűznek minden esze veszve,
Mely mintha mozgana s volna még hörögve,
Úgy tetszik, s halálnak álmából ébredve,

45 Kinek mocskos vértől noha ábrázatja,
De szép férfi színét el nem titkolhatja,
Mint tej fejérségét örömest mutatja,
S rózsa pirosságát el nem másolhatja,
Így ez ékességét mégis vádolgatja.

46 Szeme héját noha súlyos keservétől
Alig bírja szegény s fájdalmas sebétől,
Mégis szerelmese édes szépségétől
Erőt vévén néha-néha nagy tüzétől,
Untalan rá pillant, hogy görjed hevétől.

47 S mond nagy fohászkodva: Szívem, szerelmesem!
Vagy-é egészségben, én édes kedvesem?
Kéncsnél és arannál jobb kellemetesem!
Vagy hogy vélünk egyött vesztél, én édesem,
Istenek akarván, ne lehess felesem?

48 Semmi nem választ el egyéb mert bennünköt,
Úgy egymásnak adtuk s kötöttük éltünköt,
Jó, gonosz szerencse nem rémíthet minköt,
Valamig viseljük életben igyünköt,
Csak rút, szörnyű halál érheti végünköt.

49 Kegyes megint erre felelé ifjúnak:
Áldott Jovis, látom hogy életét annak,
Kit szívem egyedöl tart boldogságának,
És kiért háládott elfolyta órámnak,
Boldog légy, tárháza s kincse minden jómnak!

50 Ím, látod kezemben én hegyes késemet,
Mely oly igen éhen lesi életemet,
Eddig is hogy el nem vesztettem fejemet,
Kevés élted oka, látván te testedet
Mozgani, verdődni: tartott ez engemet.

51 Ezt mondván, kőszálról kegyes lesikamlék,
Testnek eleiben a pázsitra omlék,
Fegyvere szépsége rajta megvillámlék,
Tolvajsereg látván, nem kicsint félemlék,
Mint mennykőtől üttek, eszek tőlök válék.

52 És így kik imide, kik tova futának,
Lappagva a gazban széllyel megbúának,
Mert oly fényességes csodát is látának,
Melyben nagy isteni erőt alítának
Lenni, amely miatt ugy megbódulának.

53 Az sok fényes ruha, drága kazdag szépség,
Fegyvernek zománca, ragyagó új friség,
Megeresztett arany-hajától ékesség,
Környölötte való szokatlan kedvesség
Vakíták meg szemek és új véletlenség.

54 Kiért némely mondja vala Dianának,
Vadászatnak híres istenasszonyának,
Némely meg Isisnek ű helytartójának,
Mások Nereisnek, tengeri nimfának,
Mint kit-kit eszei hogy mire hajtának.

55 Ezalatt a leány földről emelledék,
Ifiúhoz futa, mellé kukorodék,
Könyves szemeitől orcája mosódék,
Sebe nedvesüle és lassan tisztódék,
Keserves szavától füle is rakódék,

56 Oly igen féltette minthogy szeretőjét,
Nem szánta érette a kedves életét,
Abban vetvén csupán minden reménségét,
Néki tartván holtát és mind egészségét,
Egy funtba hordozva két szüveknek ügyét.

57 Látván ezt tolvajok s hallván, vidulának,
Magokhoz eszekhez térének-jutának,
Ünköztök efféle szókat is nyújtának:
Nem istenasszonyi jel, amit látnának,
Mert azok holttestet így nem apolnának.

58 Testeken kapdosni űk nyilván nem szoktak,
Keserves könyveket sebesért sem adtak,
Ha kire nyavalyát, veszélyt bocsátottak,
Más úttal az ellen ismégint állottak,
Soha így nem halljuk, űk hogy szánakodtak.

59 Elvégezék azért, közelb járulnának,
Háta megül szűznek odébb kullognának,
Nagy lopva, ballagva mint is eljutának,
Megette szóltalan szűznek megállának,
Mert sem szólni, nyólni hozzá nem tudának.

60 Melyek hogy leánnak melléje érének,
Magas árnyékoktól megelőztetének,
És suhogásoktól elismértetének,
Kegyestűl is mindjárt észben vétetének,
Rá fordítva szemit, tűle nézetének.

61 Azonnal de rólok fényét meg elrántá,
Keserves társára viszontag fordítá,
Fegyverekben űket háta megett hagyá,
Undok halványságok meg nem tántorítá,
Kegyetlen nézések el sem vadíthatá.

62 Az igaz szerelem mert ily ő magában,
Hogy mindent hátravet, nem is hág más nyomban,
Csak arra figyelmez, hogy az egy unomban
Annak éljen s haljon, kivel egy votumban
Zárkózott és szívvel kucslódott egy karban.

63 Szem eleiben hát tolvajok jövének,
Hát megül is szintén mellé érkezének,
Sötét halvány orcák rútul jelenének,
Kegyes is fölkele, hogy odaérének,
És ilyen beszédet szájából értének:

64 Ha vadtok lelkei, mond, e sok holtaknak,
Kik véletlen rútul itt elhullottanak,
Hát ok nékül hoztok bút ránk s magatoknak,
Lehettek mind oki nyavalyáitoknak,
És kész keresői szörnyű haláltoknak,

65 De ha elevenek vadtok s éggel élők,
Harctól megmaradtak, keservesek, félők,
Vagy mi idegenek, nem kárra henyélők,
Isten hozott ide, lesztek bizony kellők,
Szerencsétlenségből minket kiemelők.

66 Mert minket menthettek gonosz nép kezétől,
Itt ránk található tolvajok tőrétől,
Avagy holmi lator ember fegyverétől,
Nem szánó gyilkosnak kegyetlen kezétől,
Gonosz történetnek újuló vészétől.

67 Ezt oly nagy keserves könyvezve kiáltja,
Csakhogy nem érthetik, ki-ki noha hallja,
Beszédén a fejét mindenik csóválja,
Mert hogy Égyiptum volt tolvajok hazája,
Nem tudják, mit kíván, minden csak csudálja.

68 Némelyet közülök azért ott hagyának,
Gályára jobb része többinek futának,
Holott nagy sok morhát s hasznot találának,
Úgyhogy egyebeket nem is kapdosának,
Csak pénzzel, arannyal s kővel rakodának.

69 Mert nem vala böcsi az nagy bál posztóknak,
Vászon vagy karmazsin vagy egyéb morhának,
Selmet, bársont, bíbort kiragadozának,
Ezekből magok közt kapzsit is hányának,
Mindent egyebeket gályában hágyának.

70 Ezt sem funtra, singre mérték, mint kívánta,
Magok közt társaság igazán osztotta,
Hanem szemek-eszek mint tudniok hadta,
Ki-ki azon módon vagdalta, szaggatta,
Sing helett dárdával morhát elosztotta.

71 És ezt oly hirtelen csomólékban köték,
Apró málhácskákban magokra rendelék,
Ezalatt tanácsból ezt is elvégezék,
Az leánt magokkal mint vigyék, rendelék,
Szintén indulóban magokat készíték.

72 Azonban tekinték, tahát nagy két csoport
Igen jön feléjek, s félreverik az port;
Nem várák magokra s veszélyekre az tort,
Mindjárt odahagyák prédájok is akkort,
Futának, kevesen lévén, idejénkort.

73 Úgy hagyván szüzet is, valamint találták,
És egyéb morhát is, amiként málhálták;
Érkezvén két csoport, mind felragadozták,
Málhákban mi volt is, azt is hasogatták,
És magokhoz vévén, újon elkobzották.

74 Oly igen csudálván sok számú testeket,
Remélvén, hogy ezek ölték szegényeket,
S noha az kapzsira vetették szemeket,
De az leánt látván, s rajta szépségeket,
Nagyobb álmékodva nézhették ezeket.

75 Mert annak idegen vala ruházatja,
De tolvaj soksága űt nem háborgatja,
Mintha mind ösmérők volnának, úgy tartja,
Ragadozásokat semminek alítja,
Csak az egy ifiú sebét hogy ohajtja.

76 Melynek már színe is kevéssé megjövén,
Ereje, elméje megint helyben érvén,
Tolvajok mellette ezt is észben vévén,
Nem rossz embernek is magokban ítélvén,
Termetét s ruháját rajta megszemlélvén,

77 Megindíták gyorsan latrok az nyert prédát,
Ki-ki hazafelé nagyon méri útát,
Félti, mint az farkas, kockán lopott nyáját,
Alig várják, lássák házaknak barlangját,
Mert fúrják mindenek conscienciáját.

78 Hadnagyok ezalatt de leányhoz nyúla,
Mely miatt keserve s búja fölindula,
Szívében nagyobb seb és méreg újula,
Mert leány elérté, hogy arra szorula,
Evvel el kell menni, és nem tehet rúla.

79 Mindjárt szerelmének csüggődék nyakára,
Földről véle egyött emelvén lábára,
Ezzel az kapitánt tudósítván arra,
Hogy véle vigye el, hol nem, tahát arra
Kivont kés kezében, hogy kész halálára.

80 Ezt részből kapitány szavábúl is értvén,
Mutatásábúl is könnyen elítélvén,
Ifiú éltéből hasznát is remélvén,
Melyet rabságaért lönne, megígérvén,
Édes szabadságért s fejeért fizetvén,

81 Nagy hamar leugrék vitézi lováról,
Fegyverhordóját is szállíttatá másról,
Leánt oly szép gyöngén fölteszi, s társáról
Gondja légyen, hagyá szolgának, és arról
El ne feledkezzék, mondja, mint magáról.

82 Az Istennek dolga de mely csudálatos,
Végtelen jó volta, ím, mely irgalmatos,
Tolvajtól fogatik az elhagyott bajos,
Noha nem jó végre, s mégis használatos,
Mert rab lévén ő ül, amaz gyalog futos.

83 Kegyetlen tolvajnak szíve mert fog térni,
Midőn Úr malasztja kezdi őköt érni,
Főképpen ha szűből kezdi ember kérni,
S irgalma fényét is ránk akarja mérni,
Szerencsétlen eset nem meri késérni.

84 Így lén ezek dolga, mert lágy irgalomra
Tolvajok kőszíve fordul és javokra,
Mindnyájan egyszersmind szánakodásokra
Vezetnek hozzájok s jó indulatokra,
Természetek ellen vonatnak azokra.

85 Gályától így azért hogy kétholdnit jutnak,
Megrakodva, telve minden jókkal futnak,
Bal felé fordulván egy ódalnak csapnak,
Melyen léhve-pihve általkaposzkodnak,
Tengert hátul hagyván igen takarosznak.

86 Mely hegynek túljára hamidőn érének,
Semmit nem múlatván előbbsietének,
Egy nagy förtős láposra igyekezének,
Melynek sok vizei Nílusból jövének
Föld alatt, s folyami mély ingvánt szerzének.

87 Ennek belső részi tisztás és mély vala,
Úgyhogy fenekére fa soha nem szálla,
Kákás környülötte és sok nádbúl álla,
Ingványán, partosán sok vad, madár hála,
Prédájokkal tolvaj csoport ehhez álla.

88 Melyben széllyel vadnak sok apró szigetek,
Kútyákat az latrok ebben építettek,
Sok tolvajlott morhát hová is ejtettek,
Békességért magok is abban szélhedtek,
Mindenek előtt hol csendeszen élhettek.

89 Erre oly csavargós utakot csináltak,
Náddal, mesterséggel amelyeket fontak,
Mint egy erős kőfalt s kerítést formáltak,
Ál lyukakat abban nád alatt fundáltak,
Kis hajókon melyben vízen szaladoztak.

90 Holott akárki is őköt nem bánthatta,
Háza népét benne bízvást tartogatta,
Förtőnek halábúl eleségét kapta,
Szomjúságát penig vizével oltotta,
Latorságát bátran abból próbálhatta.

91 Emlős gyermekeknek anyjok teje után
Nyers s aszú hal étke; lábokra kapdosván,
Apró hajócskákban az evezőt fogván
Múlatságot űztek, úszást is gyakorlván,
Holmi dűlt tőkéből hajócskát faragván.

92 Meddiglen a fegyvert forgatni foghatták,
Melyre csoda igen, miként tanították,
Nyíllal lövődözni célhoz is oktatták,
Ugrásra, futásra kísztették, biztatták,
Nagy terhet vállokon emelni szoktatták.

93 E helyre azérton oly tájban érének,
Hogy Nap gyors lovai Föld alá menének,
Antipodesekhez közelítenének,
Csillagok is igen már megtetszenének;
Fáradtak, a parton kevést leülének.

94 És a szép leánt is lórúl leszállítván,
Egyött ifiúval parton megnyugotván,
Prédájokat hajón förtőre béhordván,
Rabokkal egyemben mind bétakarodván,
Ily nyereségeken oly igen vigadván.

95 Lakos nép is értvén kapitányok tértét,
Eleiben futnak, üdvözlik megjöttét,
Mint hatalmas királyt, fogadják személyét,
De hogy megtekinték a rabok szépségét,
Leánnak orcáját és fris öltözetét,

96 Fölötte mely igen azon csudálának,
Mert soha nem látott szépséget látának,
Emellett kincset is annyit számlálának,
Mennyit mérhetnie meg sem gondolának;
Kapitán házához de mindent hordának.

97 Csak magánvaló hely amely volt jóllehet,
De azon szigetben és a többi mellett,
Ide mindeniknek prédát vinni kellett,
Mely késő éjfélig tarta, míg vége lett,
Kútyájokban ki-ki azután mehetett.

98 Megmarasztván bennek vacsorán hadnagyval,
Az többinek mondja, menjenek el, holval
Isten reggelt adván, az nyertes morhával
Mind megosztozhatnak; több ily szerencsával
Áldja Jovis őket és kazdag prédákval!

99 Az rabokat azért marasztá magával,
Egy görög inasra bízván, mond, hogy holval
Harácsra vetteti, azt jelenti szóval,
Gazdálkodjék azért, s légyen vigyázásval,
El ne szaladjanak, hagyja nagy parancsval.

100 Egy sötét kamora lén azért szállások,
Ételből, italból alkolmas tartások,
Mint olyan szűk helen, oly gazdálkodások,
Nádból hideg ágyok és rossz aluvások,
Törődések után fájdalomvallások.

101 Ily hel vala azért, ahová ezeket
Orcázó szerencse veté szegényeket,
Mustoha kezével fogdozván fejeket,
Tolvaj birtokába hozván személyeket,
Nehéz játékjával látogatván őket.

102 De merthogy fáradság s bú embert elbírja,
Álmot szóltában is szemeiben hívja,
Főképpen ha étszak sötéte burítja,
Avagy a csöndesség egyedöl szorítja,
Így bánék ezekkel, s őket elalutja.

103 Csakhogy Chariclia nem tud elalunni,
Keserves szívében nem lát álom menni,
Rajta lett dolgain kezdék sopánkodni,
Szerelmes mátkája sebein búsulni,
Jövendő kárától s szégyenétől félni.

104 És hogy csak egyedöl volna fönnlátó már,
Nagyot fohászkodék és monda: Ó, nagy kár,
Ki ez keservekkel üldözsz, mint hegyes ár,
Ez világra inkább ne lettem volna bár,
Hogysem, szegín fejem, erre juttam immár.

105 Ó, fölséges Isten, mennyei Apolló,
Kihez a keserves szívem mostan szóló,
Mért nem érdem szerint vagy zsoldomot toldó,
S ennyi nyavalyákkal bűneinkért foldó?
Isten lévén, inkább mért nem vagy megoldó?

106 Nem elég-é valyon, hogy édes szülénket
Elhadtuk nagy messze tápláló földünket,
Sok rokonságunkat, kedves nemzetünket?
Ily keserűségre juttattad fejünket,
Tengerbe vesztettük sok keresményünket.

107 Annak sok szántalan veszedelmességit,
Habjának rémítő, vesztő fényességit,
Érzettük latroknak nagy kegyetlenségit,
Ezzel társaság közt harcnak szörnyűségit,
Az édes társommal sebek mérgességit.

108 Ezeket semminek, látom, alítottad,
Meg nem elégedvén, lásd, mire juttattad
Mi szegény fejünket mivel ostoroztad,
Lakásunk gyilkosok barlangjába hoztad,
Ezzel nyavalyánkat megszaporítottad.

109 De ki mindezeknél nagyobb: tisztességünk
Gyalázatos lészen jámbor emberségünk;
Tisztasággal egyött vész el szüzességünk
Fertelmesöl, penig nincsen rá vétségünk;
Súlyosabb halálnál, mely történik nékünk.

110 Úgyhogy már nincs veszél, ki bennünk nem sér tett,
Melyben az szerencse nem kevert, merített,
Sok csapási után erre kíszerített,
És ily mérges pohárt nékem elegyített,
Hogy hitemben egyött valljak kárt, kerített.

111 Csakhogy mivel lelkem, egyem, Theagenes,
Nékem idő előtt nem volt ösméretes,
Ki hittel énhozzám s lélekkel köteles,
Bizony egy kurvafi sem lész itten heles,
Meghidd bár, Apolló, énvélem fertelmes.

112 Mert ím, ez órában megfojtom magamot,
És így is megtartom én tisztaságomot,
Theagenesemhez hív jámborságomot,
Kinek fölvallottam leányiságomot;
Álljad meg, Diana, bosszúállásomot!

113 Légyen világ szerint meg emlékezeti,
Hogy az Charicliát hív szerelme veszti,
Tisztaságát följebb életinél félti,
S azt társaért tartja, mert szűből szereti,
Egyíbnek világon nincs nála keleti.

114 Ezt mondván, övével magát fojtogatja,
Álmas Theagenes csak alig hallhatja,
Fölugrik, tréfának nem szintén tarthatja,
Sebeit sem érzi, leánt szólongatja,
Szép Charicliáját ekképpen biztatja:

115 Mondd, mit cselekeszel, szívecském, szerelmem?
Mód nékül akarsz-é elmenned előlem?
Nem félsz-é Istentől? Nem ez az szerelem,
Hogy így reméntelen eltűnjél mellőlem,
És mindjárt kétségben essél énfelőlem.

116 Úgy vagyon, nagy oka vagyon keservednek,
Nincsen kicsin búja te gyenge szívednek,
De könyörgeni kell Apolló istennek,
S nem bosszút szólani ő szent fölségének,
Hanem tiszta szíből esedezni ennek.

117 Mert avval helyére nem visszük dolgunkat,
Hogyha bosszúképpen mutatjuk magunkat,
Tudják ők is az mi nagy gyarló voltunkat,
Megmutatják jókért mindenben módunkat,
Hogyha megesmérik állandó voltunkat.

118 Ez csalárd világnak ilyen állapatja,
Mindenkor ugyanis a jót háborgatja,
Próbára Venus is szolgáit bocsátja,
Mert röstnek, tunyának javát nem adatja,
Ki álló ezek közt, azt el nem hagyatja.

119 Tudod, csak földön is azkik hatalmasok,
Azokat kérni kell, mert méltóságosok,
Ők semmit nem adnak, bosszúból szokások,
Sőt hal-vesznek rajtok, kire haragosok,
Mennyivel hát inkább, kik égben lakosok!

120 Azért, édes lölköm, mély okosságodat
Most vedd elő mindjárt jó bátorságodat,
S ne essél kétségben, buzgó állásodat
Tegyed Apollóhoz, hallja mondásodat,
Mert nem nézi, tudom, zúgolódásodat.

121 Efféle szép szókkal az szüzet biztatja,
Chariclia viszont édesden hallgatja
Szerelmét, mert annak gyönyörű, szaggatja,
Ezmellett meg lopva falja, apolgatja,
Ekképpen szavát is hozzá mondogatja:

122 Ó, egyetlen-egyem életemb'-lölkömbe!
Mint vagy? Mert éretted megyek vala ebbe,
Látván, hogy szerencse merített sebekbe,
Nem vélém, hogy soha lehess egészségbe,
Mondd meg azért, kínod könnyebbölt-é mibe?

123 Mert azt úgy kívánnám, mint az életemet.
Theagenes szólván, mond: Estve sebemet
Hogy az inas köté, érzem könnyebbtemet;
Azt mondván, háromszor ha kötend engemet,
Hát béegyeséti minden veszélyemet.

124 Mert az tolvajok is halálos sebeket
Csak evvel gyógyítják minden veszélyeket,
Nem tudnak is ennél egyéb keneteket,
Ez mind béforrasztja csontjokot, ereket,
Hertelen újétja nehéz keserveket.

125 Ocsódék álmából ez szóbeszéd közben
Az görög ifiú, és méne közikben,
Ki őrzése alatt voltanak az helben,
Vigasztalván hogy már keserőségekben
Ilyformás beszéddel járul eleikben:

126 Nem ok nékül esék, hogy szánlak titeket,
Mert mintha majd én is tűröm terheteket,
Görögöknek értem ti nemzetségteket,
Megesem rajtatok, bánom ügyeteket,
Mivel feleimnek tartlak benneteket.

127 Engem is bűnömért, lá, hogy az istenek
Tolvajok köziben véletlen vetének.
De mind súly vétkeim erre okok lének,
Szánlak azért titek, ó, szerelmes vérek,
Mert nemzetségről is ösmérlek enyémnek.

128 Görögország mivel nékem édes hazám,
Azon nyelvet tudja, s nem egyebet, én szám.
Mondnak örömökben: Hát Isten adott, nám,
Közinkben! De neved örömest tudhatnám,
Monda Theagenes, és hazád hallhatnám.

129 Felel tömlöctartó: Értsétek nevemet,
Cnemonnak neveztek szüléim engemet,
Mikor Isten adá világra létemet,
Áthénás városban hallottam éltemet,
Annak édes ege táplálta lelkemet.

130 Ez a szép Áthénás Minerva nevére
Neveztetett vala ő tisztességére,
Midőn egy olajfa és egy kút avégre
Teremtetnek, lenne hogy neve ezekre,
Corcyrus királnak érvén idejére.

131 A forrás Neptunust, mint ki bírja vizet,
Jegyzette; s olajfa szép Minerva szüzet.
Ezekre kelle már választani nevet;
Váras a piarcra tén gyülekezetet,
S sors szerint mondának ehhez ki-ki ügyet.

132 Férfiak fejenkint Neptunusra mondák,
De az asszonynépek Minervát imádák,
Egy vokssal férfiak számát meghaladák,
Athinnak fölszóval mindnyájan kiáltják,
Athinról Athina, onnan magyarázzák.

133 Ez volt eredeti Áthénás dolgának,
Az én híres-neves nevelő anyámnak,
De ha elkezdeném számlálását annak,
Mint lett búdosásom s hagyása hazámnak,
Nagy sok órát venne beszéde summámnak.

134 Theagenes felel: Mi hozott hát ide,
Csak azt jelentsd bár meg, s micsoda szerencse?
Cnemon arra így szól: Ne kérdezz ezekre,
Mert gonosz veszéled megtöbbölne véle,
Soha semmi hasznod nem lenne belőle.

135 Ahhoz elfáradtak, álmosok is vagyunk,
Jobb azért, nyugodva hogy csendest aludjunk.
Theagenes így szól: Mi békét nem hagyunk,
Hanem kérésünkkel fárasztunk, untatunk,
Míg megmondod, uram, addiglan imádunk.

136 Mert nagy könnyebbsége lészen sérelminknek,
Hogy társát is látjuk nehéz esetünknek,
Gyógyulása fordul bizonnyal sebünknek,
Ha többen hordozzuk terhét veszélyünknek,
Jobban emelhetjük igáját is ennek.

137 Cnemon monda ottan: Kedvedet nem szegem,
Noha újul véle múlt keserűségem,
És fölháboroszik enyhüdt csendességem,
De haddjárjék, lész is ha mi nehézségem,
Csak üdőmmel érjem, megvallom vétségem.

138 Aristippus vala nékem édes atyám,
Florida peniglen az szerelmes anyám,
Idején elhala, ki vala, két bátyám,
Egyedöl maradék kisebbik fiok, nám,
Kire ennyi terhet szerencse fűzött, lám.

139 Városi tanácsban apám kellemetes
Tisztekkel közöttek gyakran tiszteletes,
Noha egyebeknél nem nagyobb, értékes,
De mivolta szerint semmiből nem szűkes,
Mint főrendő polgár, mindenekben béves.

140 Anyám azonközben elhagya bennünköt,
Keserűség éré miatta szívünköt,
Apám földig szabá gyászló köntösünköt,
Maga is gyakorta önte sok könyveköt,
Jó falka ideig tűrvén keserveköt.

141 De minthogy az idő mindent megváltoztat,
Feledékenségvel bánatot oszoltat,
Lassan szíveinkből fájdalmakot koptat,
Megcsoportozott bút örömest oszoltat,
Apámmal is így tőn, véle bút múlattat.

142 Elfelejteté mert halálát anyámnak,
Nagy hamar helt ada baráti szavának,
Kik inték, ne késsék, és házi gondjának
Keressen segítőt; hajla ő szavoknak,
Noha kárára lőn végtére jámbornak.

143 Nem hagyák nyugodni az kezdett dologban,
Nagy erősen járnak, szörzék a suttomban.
Vala egy fő asszony ott benn a várasban,
Demaeneta nevő, eztet alattomban
Az apámnak jegyzék egy uzsonnakorban.

144 Ennek rokonsági fő rendek valának,
Jó névnél egyebet hozzá nem mondának,
Jóllehet nincs vége nagy álnokságának,
Mellyel rakva, dugva feje s béle annak,
Kivel engemet is földig elrontának.

145 Az én tanácsomból nem kell vala lenni,
Atyámnak vénségét kell vala szemlélni
S én ifjúságomot ebben megkímélni,
Hasznotlan vendéggel házunk nem terhelni,
Mert nála nékül is tudunk vala élni.

146 Nagy fittyel anyámot de házunkba hozánk,
Alkolmas sok jónkat kedvejért kiosztánk,
Kazdagságnak dolgát kezeiben bízánk,
Nagy forgolódását benne tapasztalánk,
Álnokságát soha csak meg sem gondolánk.

147 Gyakorta az csitkó noha szokta rúgni,
Halljuk, mostohákat, s kárral fülök fűzni;
Viszont látjuk azt is, hogy csitkót kiűzni
Szokták koppal jóra, s javaitól nyúzni;
De nem akar atyám ezvel álmodozni.

148 Mindeneket asszony azért kulcs alá vén,
Látja, szegín apám hogy többire agg s vén,
Ő gyorsalkodása gazdánál kedves lén,
Az szegín atyámhoz sok hízelkedést tén,
Ugyan megbájolá, bizon azt tartom én.

149 Mesterséggel tudván néki hazudozni,
Minden csélcsapással környüle forgani,
Feketét fejérré tüntetni, mondani,
Egy talpon kétszer is csalni, jakabolni,
Kedve kereséssel csupán vakká tenni.

150 Egyéb asszonynépet mind följülhaladott,
Mesterségével ez oly nagy élőt kapott,
Ha kire vén apánk köztünk haragodott,
Övis úgy orrolta, s mind rá zúgolódott,
Előtte napestig csak elpántolódott.

151 De megint jó kedvét ha látta, úgy örölt,
Hogy már színében víg, maga búval merölt,
De úgy elfedezte; s mikor hozzá ürölt,
Keményen kobzotta, amijéhez térölt,
Másnak és nem nékünk mely hasznára kerölt.

152 Ha kiment, őrajta siránkozott mindjárt,
S ha megjött, kérdezte, oly sokáig hol járt,
Mert szíve szakadva ő mind reája várt,
Kérte, ne is késsék, mert azzal néki árt,
Sőt halálban hozza, vall miatta oly kárt.

153 Csókokkal untalan néki hazudozik,
Ezek által apám úgy megcsalatkozik,
Mindenben néki hisz, reá bocsátkozik,
Nem veszi eszében, végre megütközik,
Asszonyember miatt búja találkozik.

154 Nem jutván eszében Phaedrának eseti,
Medea példája semmit nem rettenti,
Semiramis noha régtől fogva inti,
S dühös Cleopatra dolga készeríti,
De ő oly vak ebben, hogy értve sem érti.

155 Így szegín vén apám tisztán megcsábulván,
Énhozzám fordula, nékem kedvét osztván,
Hazudoz körülem, jó koncokat osztván,
Mondja, tiszta szíből szeret, jót kívánván,
Néha atyám előtt lőn meg is csókolván.

156 Én ezt, ilyen dolgát, mind folytában hadtam,
Csalárdság nincs benne, bizonnyal gondoltam,
Sőt mostoha lévén oly igen csudáltam,
Hogy ily édes anya szívét tapasztaltam,
Fortélyát mert ingyen nem is alítottam.

157 De hogy oly gyakorta kezde hozzám jőni,
Untalan-szüntelen ölelve csókolni,
Államhoz, orcámhoz bátorsággal nyúlni,
Közelben-közelben mellettem is ülni,
Édes, hízelkedő beszédekkel szólni,

158 Ahhoz szemérmetlen tüzes tekintésit
Látám és illetlen, mosdatlan szólásit,
Gyanakodni kezdém, nézvén dolgozásit,
S majd kétségben esém, futván társolásit,
Mindenben kerülém ez ily hálózásit.

159 Nem mondom azért meg, mint akart veszteni,
Sokféle módokkal magához hajtani,
Édes beszédiben lépesen megfogni,
Az maga kedvére kötözni, láncolni,
Mert bizony szégyenlem csak meg is gondolni.

160 Szívének, lölkének engemet nevezvén,
Ő drága kincsének, gyöngyének említvén,
Szerelmes fiának mindenkor ismérvén,
Efféle módokkal magához hitelvén,
Illetlen, fertelmes dolgokra vezetvén.

161 Azonban hogy egykort Minerva innepét
Ülenünk kell vala Pallas tiszteletét,
Én is, mint ifiú, életem örömét
S ki még nem ismértem asszonnak szerelmét,
Készölék áldozni tisztaságom fényét.

162 Egyéb ifiakkal áldozni kimentem,
Szép zöld koszorúkkal fejem kerítettem,
Fejér bíborköntöst magamra fölvettem,
Egy falka ideig az templomban késtem,
Míg ideje tartott, addig énekeltem.

163 Azt végezvén, ismét házonkban bémenék,
De hogy ő megláta és szem közbe érék,
Nem bírhat magával, szerelemmel telék,
Kit nem titkolhatván, előmben futamék,
Karja közé fogván, melléhez szorulék.

164 Nagy tüzes csókokat vetvén én orcámra,
Szememre, államra és mosolgó számra,
Lölkének, éltének mond mindenik csókra,
Magához szorongat, csügg, függ az nyakamra,
Dühödten lángozva görjed mivoltomra.

165 Mit gondoltok ketten, én mit gondolhattam,
Midőn ilyenformán gerjedezni láttam?
Szégyen megmondanom, amiként pirultam,
Mert soha az napig én azt nem próbáltam,
Bőrömből is, tetszik, csak ki nem szorultam.

166 Ez is szokása volt ott való népeknek,
Hogy az áldozatra étszaka mentenek:
Ott mind virradtáig áldoztak, késtenek,
És a faluban csak hajnalban tértenek,
Nyugodni várasban bé nem jöhetének.

167 Kiment vala penig atyám is ezekkel,
Mint egyik tanácsúr az több fő népekkel,
Kinek kimenetit mostohám könyvekkel
Nézte nagy csalárdul hamis beszédekkel,
Mintha ő azt bánná, így élvén melyekkel.

168 Mert mihelt vacsoránk asztalról elkele,
És ki-ki közölünk eloszlék, hol hele,
Ímé, kamorámban hamar bécsellege,
Jó édes bor nála, hogy megcsaljon vele,
Kínál szerelmesen, azt elvegyem tűle.

169 Levetkeztem vala penig már házamban,
És el is nyugodtam az meleg ágyamban,
De hogy nem iszom, hát helt kére azonban
Mellettem fekünni, és dűle nyakamban,
Csókolván, apolván egyedöl voltomban.

170 S oly dolgot kért tőlem, mely nem tisztességes,
Sem hasznos, sem illő, sem is idvösséges,
Természet ellen van és nem emberséges,
Főképpen vérek közt rút fertelmességes;
Megpözsdülék belé, hogy szemtelenséges,

171 És úgy megútálám, mint holt ebben férget.
S mondék: De mit míelsz, mi bolondság kerget,
Vagy mi illetlenség és kísértet sürget?
Hagyj békét énnékem, ez hozzánk nem férhet!
Oltalmazván magam tőle, amint lehet,

172 S mondván: Tudjad, soha ily vétket nem tettem,
Nemhogy mostohámmal erre igyekeztem,
Vén atyámnak ágyát én nem úgy böcsöltem,
Kit e földön igen őrzöttem, tiszteltem,
Soha bujaságra nem is törekedtem,

173 Távul légyen azért csak meg is gondolni!
De ő nem akara ezen megállani,
Annál inkább kezde rajtam veszni, halni,
Csókolni, apolni, szüntelenül falni,
Sírása által is kedvére hajtani,

174 Mondván: Nem fogja ezt, mi az, apád tudni,
Senki cseléd közül vagy eszében venni,
Ha látná, sem merné senkinek mondani,
El tudom apádat könnyen én hajtani,
Csak te, édes lölkem, kezdd kedvemet tenni!

175 És hogy ily szemtelen, s el sem akar menni,
Felugrám, az házbúl kezdém taszigálni,
Karjait ragadván ajtóm kívöl vetni,
Szóval megdorgálván, avval ijeszteni,
Atyám hazajővén, meg fognám mondani.

176 Hogy látá ellene ily keménségemet,
És eszében vevé idegenségemet,
Sok könyvei után elhagya engemet,
Fohászkodó szívvel nézvén személyemet,
Csendeszen elkullog, értvén bús kedvemet.

177 Ágyasházát érvén lefekvék ágyában,
Egész éten-éjjel forralja magában,
Mint veszessen engem ártatlanságomban,
S mi fördőt kíszítsen s lúgot én nyakamban,
Mind fel is találá álnok tanácsában.

178 Mindaddig hevere s ágyból fel sem köle,
Céremóniákból míg apám megjöve,
Ki erősen kérdi, hogy mi lelte, tőle,
Micsoda fájdalom s nyavalya köröle,
Mi oka lehetne, hogy lábról ledőle.

179 Arra úgy felele, igen beteg volna,
Nem tudja, mi lelte, de érzi, hogy fájna.
Apám ugy untatja, nékie megmondja,
Mert orvost hozattat, tűle mit tagadja,
Hacsaknem hal belé, hogy kínlódni látja.

180 Nagy siralmas szóval így kezdé beszédét,
Látván, hogy elfogta már apám elméjét:
Az mi ifjú fiunk, kinek minden kedvét
Kerestem, szeretvén, mint magam fél lelkét,
Éretted kívánnám szíből az életét,

181 Ez egyedöl oka minden nyavalyámnak,
Keserves testemnek fájdalmas kínjának,
Mert hogy künn hálását érzette apjának,
Alkolmatosságát gonosz szándékjának
Jelenté fertelmét rút kívánságának.

182 Melyet szemtelenöl énrajtam követvén,
Illendő beszéddel meg vala feddetvén,
Anyai szántomban ugyan nem kímélvén,
Hatható igékkel orcázván, fenyétvén,
Annak békét hadna, szeretetből intvén.

183 Mondtam, részegséget tőle távoztasson,
És paráznaságot minden úton fusson,
Hogy veszélybe miá s károkba ne jusson,
De ő azt megvetvén, mint egy palástoson,
Úgy kapdosott rajtam, s bordélban lakoson!

184 És szégyen előtted, uram, megmondani,
Mit akart az álnok énrajtam próbálni,
Melyből hogy kedvére nem tudtam hajlani,
Mert nem kívántalak soha megtréfálni
És tisztátalanul te ágyaddal bánni,

185 Reám haraguván, rajtam dihösködött,
Torkomot ragadván az földre ledöntött,
Lábával rugdosván ártatlanol vesztött,
S valamint akarta, vélem e módon tött,
Jó, hogy e világből szörnyen ki nem ejtött.

186 De mind nagyobb ennél, és ki leginkább sért,
Nehézkesen valék, de merthogy csak most ért,
Tetűled titkoltam, minthogy az szívem félt,
Hogy talám nem a' lész; ezt tudván, ő azért
Rugdosott leginkább, hogy ne lásson több vért

187 S maradékot tőled. E mód vélem bánván,
Félig holt számára és bágyodton hagyván,
Veretten, taglottan, lőn tőlem elválván,
Ki későre valék az eszemre jutván,
Szédülten, ágyamban es nehezen mászván.

188 S mint afféle sérves, elég fájdalmokat
Szenvedék, hogy soha nem tűrtem olyakat,
Így veszté el tőlünk szerelmes fiunkat,
Engemet temete, és teljes házunkat
Gyalázá magaddal, érts így nyavalyánkat!

189 Ezt monda, s némula. Atyám sem kérd többet,
Nem is tudakozik vagy gondol egyebet,
Csalárdságtól nem tart, keresvén engemet
Belöl a házamban meglölé fejemet,
Mert holvalom körül dolgozám mívemet.

190 Oly bús dihösséggel, fúriával jövén,
Agyban-főben kemént kezével öklözvén,
Pofámot csapdossa, s cselédit béintvén,
Ragadtatván vélek, ostoroz, úgy vervén,
Míglen el nem uná, s lankad verétezvén.

191 Nem szól penig semmit, csak hogy dihösködik,
A szöme, mint egy tűz, úgyan fényeskedik,
Orcája fejéröl és elhalványodik,
Mint rúha, teste is reszket, úgy kínlódik,
Erőtlen lévén már, nyerssel tusakodik.

192 Ennyi sok csapását azért nem állhatván,
Mondék: Édes apám, mért versz így tagolván?
Valyon mit vétettem, hogy nagy ostorozván,
Mód nékül s ok nékül engemet rútolván,
Vénségedben magad megszólásra adván?

193 Jól tudod, szokás ez mindenött közöttünk,
Hogyha ház népébe valakit megsértünk,
Okát meg is mondjuk, kit miért megvertünk,
S mód nékül rajta így nem is dühösködtünk,
Vétke rá nem lévén, senkit nem vesztettünk.

194 Új dolgokat követsz te penig énvelem,
Szüntelenöl vered szegín árva fejem,
Okát sem jelented, inkább ez nehezem,
Mert ellened soha, higgyed, nem vétettem,
Sőt te személyedet igen böcsöllöttem.

195 Te átkozott fiú! monda nagy haraggal,
Így köllött-é tenned jámbor vén apáddal?
Ki gonoszságodot egy kis nem-tudommal
Akarod födözni vagy tagadásoddal,
Elveszessen Isten nagy latorságoddal!

196 Újon akarod-é vélem számláltatni
Én nagy keservemet meg előlmondatni?
Vagy lator magadat itt agyonveretni?
Elszéledj, áruló, nem akarlak látni
Szememmel is, fán köll testednek száradni!

197 Ezt mondván elméne anyám vigasztalni,
Mert elhitte vala ezeket úgy lenni;
Édes beszédeket kezde ott nyújtani,
Vélem mely rútul bánt, előtte vallani,
Amellett bábákért gyorsan elfuttatni.

198 De nem vala elég ez amaz mérgének,
Más fördőre vagyon gondja elméjének,
Gyors gondolati kit hamar fellelének,
Engemet éltemtől miként vesztenének,
Mint is meghalljátok majd, mik történének.

199 Vala szolgálója ezen mostohámnak,
Melynek Thisbe neve, értője titkának,
Híre oly nagy vala szép ábrázatjának,
Hárfán bölcsessége muzsikálásának,
Ezt vevé eszközül fejem romlásának,

200 Titkon, alattomban véle elvégezvén,
Mint lehetne engem az hálóra vevén,
Minden csalárdságát szívéből kiöntvén,
Ígérettel leánt reákészerítvén,
És ajándékival kedvére hitetvén.

201 Szolgáló engede mindjárt asszonyának,
Jelét mutogatja jó akaratjának,
Mondja, szeret engem, az hangja szavának
Kedves mosolgása reám ajakjának,
Orcámot terheli rózsája csókjának.

202 Az bolondság kezde ezalatt furdalni,
Mivel ily mód foga körülem forgani,
Az ördög is penig tüzemet szítani,
Én is mivoltomban láttatom ha bízni,
Szerelmét iránzom mert valónak lenni,

203 Minthogy előbb néha hogyha hozzányúltam,
Vagy mi édes szókkal nékie szólottam,
Semmi illő választ tűle nem kaphattam,
Sőt kedvességet is ugyan nem hallhattam,
Ő jár már utánam, most arra jutottam.

204 Summa: hívatlan is kamorámban jöve,
Cupido nyilával engemet ellöve,
Helt adék őnéki, nálam kedves léve,
Venusnak áldozánk, jótétét ösmérve,
Mostohám dolga már el vagyon felejtve.

205 De hogy merészséggel kezde hozzám jönni
És rettegés nékül vélem esmérkedni,
Mind éjjel, mind nappal bátran cselekedni,
Intém, ne fognája senkinek hirdetni,
Inkábbatlan magát mindentől őrizni.

206 Mert ha mostoha anyám valahogy megtudná,
Nyilván ő nagy mérgét reánk kiontaná,
Néki is leckéjét valóban megadná,
Atyámnál nékem is koszorómot szabná,
Főképpen, mindkettőnk hogyha egyött kapná.

207 Ezt mondván őnéki, monda: Jaj, nyavalyás,
Félelemmel rakva ki szívében szállás,
Bezzeg együgyőven esik tőled szólás!
Azt véled-é inkább, hogy oly szívetlen más,
Mint te, sincs előtte bátorságos vallás?

208 Mit félsz te most attól? Jól tudod, régen, lám,
Hogy rabotok vagyok, szabad utad hozzám!
Szabadon szerethetsz engem, mi gondod? Nám,
Házasság kívöl vagy? Majd azt gondolhatnám,
Hogy férfiú sem vagy, terólad mondhatnám!

209 Ki noha asszonyom, de megvallom vétkét,
Mert ő ura kívöl mással tölti kedvét,
Nem nézi atyádnak nagy jó emberségét,
Sem hitét az álnok és ő tisztességét,
Halálát sem szánja, úgy űzi ebségét.

210 Felelék: Ó, hallgass, mert ezt nem hihetem!
Mire cselekedné? Sőt föl sem lelhetem,
Hiszem ura vagyon, és az ítéletem,
Hogy kedvét is teszi, azmint elvélhetem.
Monda viszont: Látom, el nem hitethetem

211 Véled, de rövidnap én oda is viszlek,
Mikor az latrával egyött lész megintlek.
Ez azért az oka, tűle hogy nem félek,
Mert ő nagyobb lator, és ha arra kélek,
Mind szemére hányom, s véled bátran élek.

212 Mondék: Bezzeg igen akarnám azt látni!
Felelé: Kezeddel fogod tapasztalni.
Éretted akarom penig ezt mívelni,
Hogy bosszúd foghassad őrajta állani,
Magamért is részből akarok ártani.

213 Mert ő ólálkodik mi szerelmünk után,
Irégyli dolgomot, naponkint dorgálván,
Titkon teéretted rútul szidogatván,
Azért, ha férfi vagy, hát léssz bosszúnk állván
Rajta, s mindkettőnkért eztet megtorolván.

214 Így elhivén szavát, reája felelék,
Ezzel amaz tőlem nagy hamar elválék,
Asszonyához méne, én dolgot találék,
Azonközben estve asztalhoz járulék,
Nagy vígan lakozánk, és jó kedvvel valék.

215 Nincsen mert kétségem semmi beszédében,
Megfogott amellett kedvesen lépében,
Mint ki nem is forgott többet affélében,
Könnyen megejthete sík kelepcéjében,
Ifiúság szele hordozván ezekben.

216 Azonban éjfélkort énhozzám járula,
Fölrázván álmombúl ő ilyen mód szóla:
Halljad, az parázna, ím, itt benn szorula,
És az ágyasházban anyádhoz fordula,
Hogy apád faluban hirtelen indula.

217 Kelj föl és állj bosszúd vén atyádért rajta,
Semmit se kíméljed, Venus utat nyita
Erre, és mi illő módokat is nyújta,
Szíves légy azért már! Evvel így fölgyújta,
Hogy úgyan lángoltam, mint rá haragíta.

218 Nagy hirtelenséggel ágyamból fölugrám,
Köntösömöt imígy-amúgy raggattam rám,
Éles fegyveremet kezemben ragadám,
Az páncélinget is én nyakamban vonám,
Inkább ne árthasson, róla azt gondolám.

219 Csak hajadonfővel ellene indulék,
Thisbének kezében egy nagy lámpást adék,
Ő előttem megyen, s hogy ajtóhoz juték,
Kulcslikon bénézék, égve gyertyát láték,
Kettőt egymás mellett fekünni sajdíték.

220 Az ajtó keményen bé vala zárolva,
Égő haragomtól szívem penig gyúlva,
Hogy bé nem mehettem, lők rajta búsulva,
Elrontám ajtónkat, béugrám kiáltva,
Hová lén az lator s parázna szorulva?

221 Jámbor asszonyokat ágyokban késértő!
Szándékom, mindkettőt legyek egyött ölő.
Ezalatt az apám lőn ágyból szököllő,
Meztelen, s térdére előttem könyöklő,
Kezeit egekre magasan emelő.

222 Mondván: Édes fiam, ne veszess engemet,
Szánd meg istenedért ilyen vén fejemet,
Gondold, mely nehezen tartálak tégedet,
Hogyha megbántattál, megkérem vétkemet:
Azzal nem érdemlem, hogy elvedd éltemet.

223 Hatalmát haragnak ne hagyj rajtad venni,
Kérlek, mindkettőnköt se akarj veszteni!
Ki atyámnak szavát hogy fogám érteni,
És vén állapotját olyan mód ösmérni,
Rettenetes, amint kezdék megijedni.

224 S mint mennykőtől ütött, úgy állok előtte,
És leásott oszlop, vagyok úgy, fölötte,
Nézem Thisbémet is, ki már elröjtötte
Magát, nem láthatom, csépet elkötötte,
Úgy elbolondulék, szám szóm sem tehette.

225 Testem reszketéstől immár nem bírhatom,
Kezemben kardomot ugyan nem tarthatom,
Mostohám ellátván rémült állapatom,
Az ágyből szököllék, riaszt: Mi kívántom?
Kardom is elkapá, nincs medgyek, mint látom.

226 Melyet szegín apám hogy vén ő eszében,
Azonnal ragada két keze közében,
Anyám is segété, s földhöz sújtnak; ezben
Mostohám szolgákat hív serénségében,
Kik Cnemont kötözik nagy kísztetésében.

227 Ezalatt meg döllyel előveti magát,
Atyámnak így szólal: Nézd köllő fiadat,
Talám nem is hitted előbb az én szómat,
Úgy tetszik, nagyobbat próbált, ím, magadat
Csaknem ölő gyilkos, nézd jó magzatodat!

228 Atyám így felele: El köll immár hinnem,
Nem is szükség erről többé kételkednem.
S ha akartam magam atyámnál mentenem,
Csak meg sem hallotta, úgy kellett hevernem
Kötözve virradtig s fájdalmokban lennem.

229 Alig várta atyám, de hajnal hasadjon,
Engemet törvínben bíró-kézhez adjon,
Mostohám forralja s toldja dolgom nagyon,
Semmit ne múlasson, most azért fáradjon,
Hogy mint légyen többé, már ebbe ne hagyjon.

230 Gyűl azért sokaság váras piarcára,
Engem ítéljenek atyám panaszára,
S ki-ki hallgat immár az ő vádlására,
Mely után bűnhődjem; de sok csodájára
Fut, mint nagy esetnek vége látására.

231 Így kezdé el azért atyám nagy panaszát:
Urak, lássátok meg vén fejem gyilkosát,
Kit én neveltem föl, s mint éltem orvosát,
Úgy tartottam nálam, sőt örököm jussát
Kinek is vallottam és minden fundusát.

232 Mivelhogy véremből és testemből való,
Csak meg sem gondoltam, légyen ily áruló,
Skólákban is adám, hogy légyen tanuló
Jószágos sok jókat, amellett szolgáló
Légyen e városnak s valaha használó.

233 Nem kis költségemet űreája vesztvén,
Azután lovakra, szépen fölépétvén,
Vitézlő dolgokban intvén és segétvén,
Mint jó rend gyermeket, mindennel bűvétvén,
Magam kedvétől is megfosztván és vévén.

234 De előbb a lator én feleségemet
Gyalázni akarta vén emberségemet,
Evvel nem elégvén, ihol életemet
Kereste elvenni, s csaknem ölt engemet,
Szomjúhozván vérem, kívánta lelkemet.

235 Csak az Isten óván, hogy gyilkosom nem lett,
S mindkettőnköt egyött kard éli el nem vett,
Azért már halljátok, mi latorságot tett,
Mondjatok törvínt rá, és mikínt érdemlett,
Fizessétek meg is úgy, amint keresett.

236 Mert noha birtokom vagyon ő életén,
Kezemben halála, ura vagyok testén,
De törvéntől várok, nem mocskolom ezt én,
Légyen örök példa mások ítéletén,
Fáj is szívem igen ez undok esetén.

237 Ezt mondván orcáját könyvével áztatja,
Mostohám is száját ottan félrevonja,
Noha éltem végét igen szomjan várja,
De könyveit azért álnokul bocsátja,
És engem mély szíből szán, mind azt kiáltja.

238 Ez panaszra azért midőn megfelelni
Akarnék nép előtt és választot tenni,
Találkozék hozzám egy ember így szólni:
Te valál-é, úgymond, aki fegyvert vonni
Vén atyádra mertél s rajta gyilkos lenni?

239 Mondék: Nem tagadom, hogy fegyvert nem vettem
Kézben, és házában atyámnak nem mentem,
De én nem avégre aztot cselekedtem,
Oka vagyon, uram, amiért míveltem.
Végeznem sem hagyák a szót, hogy elkezdtem,

240 Mindjárást mindnyájan ők fölkiáltának,
Kik mondák, hogy kővel agyban rontanának,
Mások hóhérkézben azontól adnának,
Harmad égő tűzben engemet hánnának,
Avagy kőszikláról letaszítanának.

241 Ezalatt hogy penig ők egybengyűlének
Arra, miként engem elítélhetnének,
Legundokb halálra kínnal vethetnének,
Merthogy hele vala apám beszédének,
Természetből azki őrzője vérének,

242 Én is fölkiálték jó teli torokkal:
Ó, te Demaeneta, ki hamis mondókkal
Vesztesz! Ó, mostoha, te csalárdságokkal
Hálódban hogy hozál gonosz tanácsokkal!
Ó, álnok rossz asszony, mint vesztesz azokkal!

243 Ímé, bűntelenöl vitetem halálra,
Ártatlanul jutok e sok nyavalyákra,
Nem néztél együgyő ifiúságomra,
Könnyő volt megcsalnod, de én azt azokra
Hagyom, kik szívemet látják, s torlásokra.

244 Az zajban nagy sokan ez szókat nem hallják,
Némelyek fülheggyel alégság sajdítják,
Egyike másiknak hamar de megsúgják,
Mi szókat ejtettem, magok közt kimondják,
Asszonyhoz gyanóba esvén, majd javallják.

245 Főképpen azkiknek valaha próbájok
Volt asszonynép miatt alkolmas tréfájok,
S kik írást olvastak, melyben sok példájok
Vagyon írva nékik s esmért iskolájok,
Ezeknél helyes szóm, sértvén nyavalyájok.

246 Azonközben bírák az voksot kimondák,
Cnemonnak ily szörnyű halálát találák,
Egy magas kőszálról vessék le, javallák,
Tizenhatszáz férfi voksának számlálák,
Kik így ítélének s ily vesztem formálák.

247 Másfelől viszontag ezerig valának,
Kik értői asszony-nép csalárdságának,
S gyakorta mostohák miket forralnának
Szegín ifiakra, s mellyel romolnának,
Irégység, bujaság kiket hordoznának.

248 Ezek azt találák, fegyvervonásomért,
Atyám ellen való föltámadásomért
Számkivetést tűrjek vakmerő vétkemért,
Ne haljak halállal ifiúságomért,
Erre ítélének tudatlanságomért.

249 Veszekedvén végre mind megegyezének,
Mert az más részről is ezekhez esének,
Több sentenciától meggyőzettetének,
Kik éltem végének nem örvendezének,
Haláltól engemet egyszer így mentének.

250 Akkoron hazámból én kiűzettetém,
Minden javaimtól elkergettettetém,
Szerelmes társimtól messze rekesztetém,
Én édes atyámtól távol küldettetém,
Nagy gyalázatosan majdha kiveretém.

251 De az szent istenek az én mostohámnak
Jól megfizetének az álnok bábának,
Mert nehéz csapással hozzá járulának
Megbüntetésére, kik súlyok valának,
Ártatlanságomért véle így bánának.

252 Azt azért tinéktek én másszor számlálom,
Mert eljött az idő, s rám érett az álom,
Állapototokat amellett sajnálom,
Fáradtak, sebesek vadtok, azt fájlalom,
Annak is ezután idejét találom.

253 Monda Theagenes: Nem bántasz meg minket
Ezzel, sőt építed keserves szívünket,
Gyámolítod mégis nyavalyás igyünket.
Vedd elődben azért kezdett beszédünket,
Immáris érezzük mert könnyebbségünket.

254 Cnemon így felele: Merthogy kedveteket
Látom, nem szeghetem az ti kérésteket,
Noha szaporítok sok szót, beszédeket,
De nem árt érteni holmi eseteket,
Újul elme igen, ha hall efféléket.

255 Ilyen sentencia hogy fejemre szálla,
Sieték kapura, kit alég találva
Szégyenemben, szemmel nem is látok vala,
Hogy ily gyalázatra szerencsém szorula,
S annyi ezer ember ott rajtam csudála.

256 Senkihez sem merék szégyentől szólani,
Keserűségemben kedves búcsút ádni,
Avagy segítségért valakit imádni,
Láttatom mindentől immár elszakadni,
Jóakaróimnak kelle elmaradni.

257 Portushoz sieték szapora nyomokkal,
Egy hajót keresvén, hogy én is azokkal
Elevezzek onnan, s ne haljak több búkkal,
Hát egy gálya akkort készül vitorlákkal
Partról elszaladni holmi kalmárokkal.

258 Futvást őközikben én is beszököllém,
Mindjárt megindulánk, könnyebbségem érém,
Aegina várasig így utamot tévém,
Holott mind kiszállánk, magam várasba vém
Az többivel egyött, s ott rokonim lölém.

259 Mert hallottam gyakran anyámnak szájából,
Atyám hogy hozta volt Aegina várasból,
Voltak fő emberek ő rokonságából,
Ott való lakosok, ezek jó voltából
Jó szállásom esék Isten irgalmából.

260 Mihelen megérték azértan nevemet
És ő atyjokfiát, az édes szülémet,
S megbeszélém nékik szörnyű esetemet,
Mostohámnak dolgát és veszedelmemet,
Oly igen szánának azontól engemet.

261 Nem is vala szűköm ételből-italból,
Közöttök bűségem lett ű jó voltokból,
De nehéz embernek tágulni házából,
És kívöl fűtözni édes hazájából,
Hol fazékból lév jobb, sem másutt konc tálból.

262 Hatvan napig azért így nálok hevervén,
Keserű mérgemtől részéből enyhüdvén,
Lők tenger partjára sétálva kerülvén,
Valami új eget s kedvet is keresvén,
Bánatos testemben erömből épölvén.

263 Azonban egy hajót látok messzől jönni,
Sebes vitorláktól parthoz vezettetni,
Kire várakozám, s gyors voltán csudálni
Fogván, s mi újságot, hírt azoktól kapni
Remélék, és avval jobbadon épölni.

264 Hát az bennvalóknak egyike kiugrék,
Énhozzám érkezvén nyakamra csüggődék,
Sok csókja orcámra őtőle adódék;
Megismérém tahát: Carinra találék,
Legkedvesb társomot látván, elörölék.

265 Nagy teli torokkal mondja: Édes társom,
Ne bánkódjál, örölj, Cnemon, hű pajtársom,
Mert jó hírrel jöttem, nagy öröm-mondásom:
Már bosszút állottál mostohán! S vágyásom
E' volt csak, tudtodra mint lenne adásom.

266 Felelék: Carina, istenek tégedet
Áldjanak ezekért, és egészségedet
Tartsák nagy sokáig, sőt szép szerencsédet
Örökken bővétsék, hogy most beszédedet
Vigasztalva nyújtod, segíted szívemet.

267 De mondd meg, mint holt meg s micsoda halállal,
Mert megérdemlette, hogy haljon kínokkal,
Vesztett ki ártotlant sok álnokságokkal!
Carina mond: Vesztegj, tudjuk, csalt azokkal,
De lám, mégsem használt az cigánságokkal!

268 Isten nem bocsátja úgy elő dolgában,
Amint ő rendölte vala el magában,
Thisbe is megmondta, ki társaságában
Voltam, az mint holt meg, sőt egész várasban
A gyermek is tudja, s örölik magokban.

269 Mert minekutána te számkivettetél,
Hazádból, földedből te kikergettetél,
Apád búsultában, kit te kerteltettél,
A kertben ment lakni; s te hogy nem lölettél,
Ét-nap anyád lángolt, tőle kerestettél.

270 Utánad mind csak sírt, s az haját szaggatta,
Mert távol-létében Cnemont óhajtotta,
Szívét messze voltod oly igen szaggatta,
Maga bolondságát s bűnét vádolgatta,
Unhatatlan tűzzel szerelem faggatta.

271 Mondván: Édes fiam, szerelmes gyermekem,
Ó, éltető szívem és egyetlen lölkem,
Mint vagy és hol lehetsz, mért nem felelsz nékem,
Látod-é, utánad mely nehéz énnékem,
Minden nyavalyádra tűlem vagyon vétkem.

272 Szánják vala igen a szomszéd asszonyok,
Szépen vigasztalják, de nincs abban hasznok,
Nem is tudják, kelíst honnan kell nyomniok,
Saru hol töri föl, s mint orvoslaniok,
Lám, úgy szánja, mondják, mint volna vér fiók.

273 De hogy csak Thisbével ketten maradának,
És széllel szomszédok házokhoz oszlának,
Monda: Te áruló, vagy fő oka annak,
Hogy én szerelmemnek ű boldogságának
El kellett búdosni, s nő veszélye búmnak.

274 Nem tudtál-é várni valyon egy keveset,
Míglen megenhüdtem volna? Mert ez eset
Nem lett volna rajtunk; de kedvem elesett,
Mert minden remínség tőlem elhullt, veszett,
Mivel, ó, ki tudja, hová lett, evezett!

275 Ezt oly nagy haraggal mondja és bosszúból,
Thisbe megijede ez egynihány szóból,
Felel, nem ő bűne, s lött csak szerencsából,
Lám, mindent ő hagyott s mívele szavából;
De ő orvosságot lölne még mindabból.

276 Világon nincs ennek semmi orvossága!
Demaeneta kiált. Senki okossága
Vissza nem hozhatja! Ó, te boldogsága
Lölkömnek! Hogy válál el, szép vidámsága
Kedves szerelmemnek élő nyájassága?

277 Ha megholtál volna, én nem keseregnék,
Mert én is utánad nagy hamar sietnék,
Vége lenne búmnak, s mindent elfelednék;
De hogy élsz, nincs haszon s mód, amelyet lölnék,
Hogy immár valaha én tevéled lennék.

278 Messzi mentél, elvitt szívednek kereszti,
Édes vén atyádnak illő tiszteleti
És veszett anyádnak ő cselekedeti,
Melyre nagy szerelem amazt is veheti,
Jót remélvén végre, ím, miként szilleszti.

279 Ó, nyomorult fejem, ki adja meg jómot?
Ó, Thisbe, ó, Thisbe, löld orvosságomot!
Mert bizony méreggel megölöm magamot,
Mivel nem állhatom ily nagy nyavalyámot!
Thisbe így szól erre: Halld hát meg én szómot,

280 Ne hadd ily igen el, asszonyom, magadat,
Vegyed bátorságos vigasztalásodat!
Ím, én megmutatom hív szolgálatomat,
Fölkeresem majdan én okosságomat,
Csak adj szabadságot, hadd fussam dolgomat!

281 Mind féltem, hogy így jársz, volt is gondom reád,
Nem messze még Cnemon, hamar itt lész, meglátd,
Arsinát, az lantos leánt, te jól hallád,
Ez fogadta hozzá ifiat, vár terád,
Mert az is szerette, s néki csókokat ád.

282 Ó, boldog Arsina! monda Demaeneta,
Azki ez ifiat magának foglalta,
Kedvére ővéle idejét múlatta,
De én boldogtalan és búk nyomorodta,
S kinek a szerelem mérggel szívét folta!

283 De mi hasznom nékem, hogy ő mással vigad?
Monda Thisbe: Használ, mert jobb óra jő rád,
Megcsalom Arsinát, és elhozom hozzád
Hamar az ifiat, vagy mondom más utad,
Mert ő engem kedvel, s vedd helettem javad.

284 Azt mondom, én hálok azon étszak véle,
Ű is kész lész hozzá, nem lész más belőle,
De meglásd, hogy eljöjj idején mellőle!
Annak Demaeneta, csuda, mint öröle,
Nem véli, hogy leány megcsalná felőle.

285 Napot hagya azért ő a szolgálónak,
Thisbe is béköszön hamar Arsinának,
Mondván: Adj ez étszak helt én hálásomnak,
Avval sokat használsz ilyen barátodnak,
Sok javát is veszed nyilván e munkádnak.

286 Esméred-é, szívem, Teremundust? monda,
Annak fogadtam rá, hogy itt hálok meg ma.
Igen jól ismérem, felelé Arsina,
Semmit ne félj, meglész, s vagyon itt jó módja.
Megköszöni Thisbe, csak már arra gondja,

287 Miképpen jelentse ezt Aristippusnak,
Az te vén atyádnak, hogy rossz mostohádnak
Jobb ágyat kíszétsen, mert féli, hátának,
Hogyha soká halad, nem lész jó, s magának;
Ekképpen forgandó dolga asszonyának.

288 Kihez érvén, így szól: Te uraságodnak
Szegín szolgálója, jöttem, hogy magamnak
Legyek vádolója, azért, mert sok búdnak
Oka vagyok, tudom, fiad bujdostának,
Melyről büntetésem hagyom csak magadnak.

289 Jól tudom, nem illett volna cselekednem,
De nem vala soha egyebet mit tennem,
Szolga lévén, kelle asszonnak engednem,
Gondolván, hogy fognék tenéked segétnem,
Véletlen kelleték fiadat vesztenem.

290 Mert láttam, hogy társod véled nem elégszik,
Idegen férjekkel ellened förtőzik,
Nem mertem mondanom, féltem, kihírheszik,
Fiadat kérém rá, tudván, hogy haragszik
Már régen, torolja szégyent, kivel hízik.

291 Ki minthogy előbb is igen bosszús vala,
Nagy fegyveres kézzel reája nódula,
Azonban parázna ajtón kifordula,
Néki is megmondám, rajta nem indula
Vagy nem vé eszébe, s így megbolondula,

292 Hogy reátok menvén, már tudod, mint vesze,
De nem csuda, minthogy megbúdult volt esze.
Várjad csak te meg ma, ha honn szerelmese,
Eljön asszonyomhoz, csak módját ejthesse,
Vagy hogy szemed igyét valahol veszthesse.

293 Monda Aristippus: Ha ezt cselekeszed,
Ekképpen a dolgot hogyha végbe viszed,
Mindjárást szabaddá te rab fejed teszed,
Bizony, sok kincsemben részedet is veszed,
Mert szánom fiamot; keresd elő eszed!

294 Úgy vagyon, hogy sokszor igen kétölkedtem,
Mert soha fiamban gonoszat nem löltem,
Az álnok tanácsot ugyan igen féltem,
De a hitetlentől úgy körölvétettem,
Hogy majd magamot is úgyan nem ismértem.

295 Efféle szók után Thisbe megtanítá
Aristippust, asszont hogy mi helben várná;
Asszonyhoz is méne, azt is fölbiztatá,
Hízelködő szókkal nékibátorítá,
Arsina házánál lesben is szállítá.

296 Estvefelé penig sötét kamorában
Thisbe ágyát veté Arsina házában,
Bévivé asszonyát, s hagyá hallgatásban,
Hogy lenne ott, s Cnemont várná ő ágyában,
De ne ismértesse magát meg szavában.

297 Az apádért ismég elfuta azonban,
Amaz is igen kész és jó gyorsaságban,
S hogy helre érének, mond: Most bátorságban
Légy, s immár meg is fogd társod kurvaságban
A latrával egyött itt-tapasztalásban.

298 Csak kicsin holdvilág szolgál vala arra,
Siet Aristippus hanyatt-homlok ágyra,
Mondván: Ó, istenek, jertek ótalmamra!
Itt vagy-é, te kurva, én gyalázatomra?
Megfogtalak immár, én boldogságomra!

299 Thisbe is ezalatt ajtót csikorítá,
Mondván: Ó, Úristen! Jaj, karom mint rántá
Az áruló lator derekam taszítá!
Lásd te, ha az asszony nálad-é? Elrontá
Mert ez én erőmet! Apád szavát nyújtá:

300 Megfogtam bizony én a híres kurvanőt,
Meg is kötöztem már a mérges latornőt,
Az én vén fejemre már több tüzet nem győt,
Sem az én fiamra hazug hírt is nem kőt,
Ezen holnap adom törvíny elejben őt.

301 Azonban hogy vinnék az atyád házához,
Tudod, amely kőszál vagyon közel ahhoz,
Azholott sok bakot ölnek áldozathoz,
És immár nem messze volnának azokhoz,
Elszalad, s tetéről veti magát aljhoz.

302 Teste kősziklákon mind elszakadozott,
Ű maga úgy veszett, mint olyan átkozott,
Atyádtól ki-ki mind erről tudakozott,
Minden latorsága így kinyilatkozott,
Te hazajöttödről váras tanácskozott.

303 De mit végeztenek, nem tudom bizonnyal,
Mert eljöttem vala mindjárást hajómmal.
Így volt azért holta, mint Carina szóval
Nékem beszélette. Immár azt, mi móddal
Jutottam én ide, halljátok más úttal.

304 Ezt is alég monda Cnemon, hogy sírással
Bételék a szeme vizes könnyhullással,
Theagenes toldja a szép leány társsal,
Mert mindennek forr föl szíve búsulással,
Mindaddig, míg álom éri megbírással.

305 Azonban Thiamus, tolvajok hadnagya,
Kinek Theagenes mátkájával rabja,
Álmáből sörkenék, s ezeket forgatja,
Mert a pogány nép azt bizonyosnak tartja,
Álmában hogy mit lát, véli, megvárhatja.

306 Viszontag de hamar ismég szöndörödék,
Mert édesb álomtól szeme elbíródék,
Eközben az hajnal étszaktól válódék,
Ilyen álmot láta hadnagy, hogy álmodék:
Hát Memphis várasban lennie látódék.

307 Isis templomában fel s alá járdogál,
Abban égő gyertya szántalan álldogál,
Mind környül nagy sok tűz habosan lángdogál,
Az oltárok rakvák ölt áldozatokkal,
Egyházat béfogta sűrő nép zászlókkal.

308 Hogy penig az templum közepibe ére,
Templomnak istene őhozzája tére,
Mondván: Ím, ez leánt bízom személyedre,
A te tökéletes, jó emberségedre,
Mert noha bírsz véle, de nem lész kedvedre.

309 Hamis léssz peniglen, tudjad, te őnéki,
De sőt öléssel is fogsz jóért fizetni,
Az elszalad, higgyed, nem fogod azt érni,
Hogy fegyvered miatt ne kellessék élni,
Mert ő épen marad, nem fogja metélni.

310 Fölocsódván kezde magában törődni,
Nagy-sokféleképpen az álmon őrlődni,
És mint ő szerette, aszerint fejteni,
Maga szerelméről eztet mind érteni,
Mint lenne a leány szűz s nem szűz is, vélni.

311 Az piros szép hajnal ezenben kitetszék,
Sütő verőfény is lassan elérkezék,
Hadnagy is ocsódék s ruhában öltözék,
Cnemont szólíttatá, tőle tudakozék,
Rabok mint volnának, arról értekezék.

312 Sokféle nyert prédát is előhordatá,
Alattavalóit oda szólíttatá,
Az két rabokat is mindjárást hívatá,
Melyeknek sírásra szíveket indítá,
De másfelől Cnemon viszontag biztatá.

313 Mondja: Nem gazember volna ő hadnagyok,
De fő nemzetbéli, csakhogy most csapások
Érték volna őtet és sok kárvallások
Fortuna asszontól, ahhoz nagy jószágok
Szorultak is belé és maga-tartások.

314 Ez biztatás alatt piarcra jutának,
Hadnagy magasabb helt választa magának,
Onnan kezde szólni több tolvajtársának,
Hogy azmit mondana, jól rá hallgatnának,
Mert már hogy ismérik, jó falkája annak.

315 Tudjátok, vitézek, én természetemet,
Köztetek nem szántam kedves életemet,
Véletek közlöttem bő nyereségemet,
Soha meg nem vontam az én személyemet,
Jó s gonosz véletek ért egyött engemet.

316 Nemzetségem nékem vagyon nagy nemzetből,
Memphisben főpapnak az ő vérségéből,
Vagyok főpap én is, de rossz szerencséből
Öcsém megelőzött, s csalt most meg ezekből,
Melyért közitekben jöttem jó kedvemből.

317 Hogy ti emberségtek által gyorsasággal
Viszont én tisztemhez jussak hamarsággal,
Kiért tinéktek is legyek barátsággal,
Mindennek érdemes zsolddal, igazsággal,
De most egy kérésem vagyon méltósággal.

318 Mert eddig, tudjátok, aranyat, ezüstöt,
Rabot, drágakövet, minden keresetöt
Én közbe bocsáttam véletek, mi részt tött
Az reám háramló, az csak hogy enyim lött,
Abból is sors szerint mindenitek rész vött.

319 De mostan fejenkint kívánom tőletek,
Hogy ezt a rab leánt nékem engedjétek,
Ki hitvös társom lész, hogy jól megértsétek,
Adjátok csak ide, az több nyereségtek
S mind tiétek légyen bátor, elvigyétek.

320 Megengedék néki, és nagyon kiáltják:
Vitéz hadnagyunkat istenek megáldják!
Ezt Charicliának ám megtolmácsolják,
Nékie tetszését erről azért várják,
Mindjárt megfeleljen ezekre, kívánják.

321 Ezt hallván, szemeit a földre függeszté,
Kiből nagy szemérmét minden ismérheté,
Az ő szép orcáját rózsával színleté,
Pirosság elfogá, Cnemont hozzá inté,
Kihez nemsokára szavát ígyen ejté:

322 Ím, értem, mit kíván az kapitán tőlem,
Nem én dolgom volna erre megfelelnem,
Az hallgatás, tudom, én leányi tisztem,
S ihol is a bátyám, aki most érettem
Tartoznék felelni; de mert hogy kérdetem,

323 Azért értsed, nem volt soha erre kedvem,
Hogy valaki légyen valaha én férjem,
Dianának adtak vala régen engem,
Az ő papságára föl is szentöltettem,
De látom immár most, mi dologra értem.

324 S minthogy házasságra kívánnak engemet,
És nem mint akarnám, tehetem kedvemet,
Meg köll, látom, szegnem igyekezetemet,
Bizon, nem örömest adom föl tisztemet,
De ám légyen, csak halljátok beszédemet!

325 Mert mi az bátyámmal ázsiabéliek
Vagyunk, s jó szüléknek szerelmes gyermekjek,
Azkik nem kis rendek és jó erkölcsűek,
Ephesum várasban nagy nemzetbéliek,
S mindketten peniglen egyez tisztbéliek.

326 Kiket még mindjárást kis gyermekségünkben
Istennek adának szüléink tisztünkben,
Hogy főpapok lennénk a szép szűz életben,
Engem Dianának lőnek nevezetben,
Bátyám Apollónak esék szentölésben.

327 S midőn eljött volna ideje tisztünknek,
Hogy gondját viselnénk már mi szerzetünknek,
Bennünket szüléink szépen készítének,
De vén aggságoktól el nem jühetének,
Várasi fő néppel csak késértetének.

328 Gályánkat megrakák minden eszközökkel,
Tömjénnyel, arannyal, ezüsttel, kincsekkel,
Ahhoz mindenféle híres ütközőkkel,
Delos szigetében küldének ezekkel,
Más hajók is voltak vélünk, sok nézőkkel.

329 Mikor már ekképpen tengerre erednénk,
Három nap és étszak csendesen eveznénk,
Nagy hertelenséggel Fortunára kelnénk,
Mennydörgést, villamást, záporesőt lelnénk,
Szertelen nagy szélvészt tengerben esmérnénk.

330 Bésötétöle ég fekete fölhőkkel,
Csapdos az sűrő hab nagy szörnyűségekkel,
Az kormányos kiált, biztat beszédekkel,
Gályánk már másfelé hajtaték szelekkel,
Vagyunk kétségesek az mi életünkkel.

331 Helét nem állhatá végre jó kormányos,
Bocsátkozék szélnek, mert dolga volt bajos,
Elijedett az is köztünk, ki fő hajós,
Azért mind kiáltnak, sírnak, s ki-ki zajos
És várja, hogy az hab víz fenekére mos.

332 Hat nap és hat éjjel voltunk ez veszélben,
Hogy az szép verőfény feküvék fölyhőben,
Míglen az nagy széltől vereténk a' helben,
Holott találátok szerencsétlenségben,
És fogva hozátok ez veszedelemben.

333 Háborúja azért tengernek megállván,
Ködökből fényes nap szépen kitisztulván,
Mi is már a partra mi gályánkkal jutván,
Lőnk az isteneknek nagy hálákat adván,
Nagy sok dicséretet s áldozatot rakván,

334 És mindjárt víg lakást indétánk közöttünk,
Mint kik sok veszélből szabadok, öröltünk,
Semmi gonosztól már ugyan nem is féltünk,
Akartuk életbe hogy szép partra értünk,
Hatnapi éhséget immár elkerültünk.

335 Az bort, mint a vizet, úgyan nem kímélték,
Helébe mást vesznek, szegények, azt vélték,
Az epedt emberek magokat eltölték,
Minden boldogságra értek, azt ítélték,
Hogy tort s mérget isznak, ingyen sem remélték.

336 Mint ki sok harc után nem fél s hazamegyen,
Immár nyereséges mert az gonosz igyen,
Ellenségét győzte bátor hegyen-völgyen,
Azonban véletlen kél más szerencsében,
Újabb ellenséget lát jőni szemközben,

337 Így lőn dolgunk nékünk, mert ímé, révészek,
Kiknek a jó bortól ottan vésze észek,
Természet szerént is kik latrok s merészek,
Véletlen társinkra ütének, és készek
Kincsért őköt ölni; érének új vészek.

338 Ezt látván polgárok fegyverre kelének,
Kik imígy, kik amúgy, szegények, veszének,
Mert ezek véletlen köztök történének,
Azki mit kaphatott, úgy verekedének,
Annyira, kétfelől hogy mind elkelének.

339 Azazhogy csak ketten bátyámmal maradtunk,
Ez nyomorúságra, rabságra jutottunk,
Kikkel jobb lett volna egyött az mi holtunk,
Hogysem szabadságból fogságra így juttunk,
Az mi szüléinktől ily messze szakadtunk.

340 De merthogy istenek ekképpen rendelték
Az mi dolgainkat most így helyheztették,
Ő mely tanácsokban e módon végezték,
Légyen nékik hála, vélünk hogy ezt tették,
Gonosz veszélyek közt szerencsénk engedték.

341 Mert hamar menyasszony leszek, immár látom,
Noha erre soha nem volt akaratom,
Ki halált reméltem, mátka lők, azt tartom,
Mely ellen nem szólok, magam sem fárasztom,
Lejendő férjemnek kapitánt marasztom.

342 S miérthogy főpap is, kit leszek uralván,
Tudom, istenektől meg vagyon áldatván,
Szerencsés fog lenni dolgunk, ők javallván,
Mert így mi nem voltunk volna öszveadván,
Hanem kellemetes volna s hasznot hozván.

343 Azért kérlek téged, édes Thiamusom,
Halld meg mostanában hozzád legelső szóm!
Ne tagadd, sőt engedd az én kívánásom,
Nem lészen illetlen bizonnyal mondásom,
Viszont ezért várhatd az hű szolgálásom.

344 S vigy engem elsőben egy olyan várasban,
Azmelyben Apolló vagyon szolgálásban,
És néki temploma s áldozatja abban,
Hadd legyek tisztemet én ott föladásban,
Sokféle javaért dicséret-mondásban.

345 Bűn is volna addig engemet illetned,
Feleségöl hozzád vagy ekképpen venned,
Testi szerelmedet rajtam megismérned,
Apolló haragját a fejedre kérned,
Vélem is ily szörnyű vétkemet tétetned.

346 Tudod jól, mit kíván az papságnak tiszti,
Boldogtalan ember, azki azt elveszti,
Mert az istenasszony hamar elszilleszti,
Valaki mód nékül avval fölgörjeszti,
Azért erre elmém testet nem ereszti.

347 Hanem ott leteszem előbb papságomot,
Mikoron elmondom én imádságomot,
Dianát említem, a bizonságomot,
Ki is érti s tudja szép tisztaságomot,
Űáltala vallom tenéked magamot.

348 Memphisbe lehetne penig ennek módja,
Minthogy te hazádnak azt sok ember mondja,
Tiszted is ott vagyon, azt ki-ki jól tudja,
Az hel böcsöleti is ezeket toldja,
Légyen hát ezekről kegyelmednek gondja.

349 Thiamusnak ez szó nagy nehéznek tetszék,
De az körül való néptől dicsérteték,
Végre rá hajlani nékie kölleték,
Mert minden embertől igaznak mondaték
Leánnak beszéde és helenhagyaték.

350 Elfakada sírván a leány ezt mondván,
Megszáná Thiamus ő keservét hallván,
Azt véli, Sirénét hogy vagyon hallgatván,
Mert ő azt a napot alég vala várván,
Melyen elhálhatná, véle vigadozván.

351 Eszében is juta étszaki álomja,
Memphisben menyegző hogy légyen, javallja,
Cnemont, a rab legént, szólítja-hívatja,
Mátkáját s a bátyját néki adja, s mondja:
Gondokat jól viseld! Tarts jól! parancsolja.

352 Mert fél vala, gyakran ha leánt látnája,
Nagy szerelmét hozzá meg nem állhatnája,
Megkívánván végre, ő el is hálnája,
Kiért nagy Apolló haragját látnája,
Holott anékül is most javát várnája.

353 Ezek így meglévén, tolvajok oszlának,
Az sok nyert prédával vígan osztozának,
Cnemon a rabokkal helekre jutának,
Csendesek, sokféle beszédet nyújtának,
De Theagenesben kínok újulának.

354 Melyet látván Cnemon, véli, sebtől vagyon,
S monda: Ím, elmegyek fűért, amely lágyon
Tartja te sebedet, s könnyebbéti nagyon,
S elhozom, nem illik merthogy elhaladjon
Gyógyulása. Azok kérék, hogy fáradjon.

355 Elméne sietve, ketten maradának,
És Theagenesben búk megáradának,
Nem tarthatja tovább zárját már titkának,
Monda ilyen szókat szép Charicliának,
Midőn sűrő könyvvel szemei áznának:

356 Ó, ti szent istenek, mindenek értői,
Kik vadtok veséknek, szíveknek nézői,
Hamis embereknek vétkek büntetői,
Jóknak szükségekben kész megsegétői,
Legyetek igyemnek megkeserülői!

357 Hiszem hitetlenség ez, kit nem érdemlett
Theagenes soha és nem is reméllett,
Rajta ő hitvöse melyet cselekedett,
Hütit már megszegte és hitetlenné lett,
Másnak felesége lenni ígérkezett!

358 Engem elfelejtett, ki nagy igazsággal
Voltam, nem gondolván sok háborúsággal,
Most is őmiatta kínzatom rabsággal,
Testem sanyargatik sok fájdalomsággal,
S ím, mégis mit nyertem ennyi fáradsággal!

359 Felelé a leány: Ne sútolj több kínval,
Isten oltalmazzon, haljak inkább holval,
Hogysem az úgy lenne, és máslódnám szómval,
Látod, csaknem szakad így is szívem búval,
Gondok elmerétnek, vívok az halálval.

360 Egynihány igémen felindultál, tudom,
De te hamarb megunsz engem, én azt mondom,
Ne félj azon, hogy én szerelmed eladom,
Se hogy cigánsággal te képedre vágyom,
Nem úgy avatkoztunk egybe, nem tagadom.

361 Tisztán viseltem én szép emberségemet,
És szűzen tehozzád jámbor szerelmemet,
Éretted nem szántam holtomot, éltemet,
Ne adják istenek, hogy szegjem hütömet,
Inkább szörnyű halál érje bár végemet!

362 Gondold meg, latrot-é vagy urat szeretek?
Egy korosért vagy ha ifiat megvetek?
Azt-é, kit gyűlölök, vagy kit rég követek?
Azt-é, ki gyilkosom, vagy kiben élhetek?
S nem azt-é, azkiért jót s gonoszt tűrhetek?

363 Hát miért neveztél engemet bátyádnak?
Theagenes viszont mond Charicliának.
Azért-é, hogy inkább ne gyanakodnának?
De mégsem kell vala az, hogy mátkájának
Ígérted magadat és házastársának!

364 Melyet hallván tőled, csak mindjárt nem haltam,
Oly igen ez dolgon ijedtem, búsultam.
Sűrő föld megnyíljék, azon imádkoztam,
Beléje ugyanon mindjárt kívánkoztam,
Mert soha nem vártam ezt, s elcsudálkoztam.

365 Mindjárt Chariclia csüggődék nyakára,
Sokszámú csókokat adván orcájára,
Keserves, bú-látta, édes mátkájára,
Vigasztalást ilyent tén azért szavára:
Enyhüdjél, szerelmem, s légyen ez tudtodra,

366 Ha én most ezeket nem míveltem volna,
Chariclia Theagenessel nem szólna,
Elválván egymástól, csak kínunk újulna,
Erővel is penig ű mellém szorulna,
Mely miatt kettőnkre új veszély burulna.

367 De lá, elhitetém őtet beszédemmel,
Addig vontattatom azt, azmit ezennel
Ű végbenvitt volna; de az istenekkel
Szóljunk az többiről, kik segítségekkel
Mellénk jőnek, tudom, s mentnek erejekkel.

368 Eztet bé nem töltik, azmit most mondottam,
De bételjesítik, mit hüttel fogadtam
Akkor, mikor néked magamot vallottam,
Melyről te mind hallgass, azmiket szólottam,
Mert ezt csak magadért eddig is titkoltam.

369 Sőt Cnemonnak se mondd, noha mi barátunk,
Mert gyakorta szónkkal mimagunknak ártunk,
Szép az oly hazugság, azmellyel használunk
Nékünk és általa jobbul állapatunk,
Másnak is nem káros, s nincs érette bajunk.

370 Efféle biztató szót szól Chariclia,
Rémült Theagenest nagy szépen biztatja,
Azonban nagy futva Cnemon oda juta,
Nagy vizes s háború az ő orcalatja,
Szovát fulladozva csak alig mondhatja:

371 Nésze, Theagenes, fogsza ezt a füvet,
Mellyel hamarsággal illessed sebedet,
Kösd bé a fájdalmas, sérelmes testedet,
Mert majd szükség lészen, ha bírod erődet,
Megválik ezennel, mint őrzöd heledet.

372 Monda Theagenes: Miként értsem én ezt?
Mi dolog bennünket s valyon mi gonosz veszt?
Monda Cnemon: Arra az üdő nem ereszt,
Hanem ragadj fegyvert, s ím a fű, tedd el ezt,
Mert a sok ellenség ezennel elsüllyeszt!

373 Ahol sisak és kard, raggasd magadra azt,
Nem káros a fegyver, noha igen fáraszt.
Felel Theagenes: Énnékem most haraszt
Akármely vessző is, mert a sebem bágyaszt.
Cnemon mondja: Siess, mert majd kár elmaraszt!

374 Látd-é, az kapitán vár! Elindulának,
Thiamusra hamar reátalálának,
Parancsol, fejenkint hát hogy indulnának,
Tolvajok melléje gyűlnének s vínának,
Mert sok ellenség is már közel volnának.

375 Theagenest látván, kérdé, Chariclia
Hol vagyon, s mi helen mastan őtet hadta?
Monda Theagenes: ám fodrát raggatja
Ott az kamorában, s a dobszót hallgatja.
Thiamus Cnemonát híja, szólongatja,

376 Mondván: Nagyobb gondom a Charicliára,
Hogysem enmagamra és jó szerencsámra,
Menj el azért hamar te röjtökajtómra,
Vidd bé az ál likon, ne légyen káromra,
Bécsinálván az helt, térj meg ezen nyomra!

377 Addig én áldozom az nagy Neptunusnak,
Az hatalmas Marsnak és hadi Bellusnak,
Hogy mellettünk ők is most fegyvert fogjanak,
Az sok ellenséggel sebesen víjanak,
Minékünk örömet és hasznot adjanak.

378 Elfutamék Cnemon, siet a dologgal,
Nézi Theagenes fohászkodásokkal,
Charicliát viszi, ki sír nagy jajszókkal,
Megnyitá az ajtót, mely álnokságokkal
Vala csináltatva és csalárd módokkal.

379 Senki meg nem tudá, hogy ajtó, ítélni,
Csak egy ember-búás ő bémeneteli,
Béjutván szorosán, szép tágas kebeli,
Azokon is belöl vadnak más-más heli,
Rekeszinek szoros járási-keleti.

380 Úgyhogy nagy sok karban a sok lyukak voltak,
Csuda mesterséggel föld alatt alkottak,
Tolvajok sok kincset a mélyben hordottak,
Holott mindenektől békével maradtak,
Mert arról soha is ott nem gondolkodtak.

381 Erre onnan följül szolgált világosság,
Itt marada azért az nagy szép asszonság,
Cnemon jól biztatja, de a szomorúság
Elfogá már szegínt és az nagy gyanóság.
Visszamegy ifiú, hát az sok tolvajság

382 Már minden fegyverben áll, s urok biztatja,
Thiamus szép szóval harchoz igazgatja,
Ő fő vitézségek hányja, azt forgatja,
Most mutassák magok, kéri és nógatja,
Ki-ki gyermekiért víjon, szólongatja.

383 Ezt mondván, inast is, Thermuthist, kiáltja,
Amaz távul vagyon, azt nem is hallhatja;
Bosszonkodik igen, fegyverét forgatja,
Ellenség ezalatt szomszédit nyaggatja,
Tűzzel a szigetet igen háborgatja.

384 Égnek a sok nádtól az apró szigetek,
És nagy kemény széltől szenek előbbmentek,
Benne a tolvajok rútul pörzsölődtek,
Bűv tüzes nyilaktúl vesztek és silledtek,
Elholt testek széllyel mindenött hevertek.

385 Az förtő is vérrel kezde színlelődni;
Thiamus álmáról foga elmékedni:
Az gyertya bizony tűz, ezt fogja jegyzeni,
Az bő áldozatok sok holtat érteni,
Oltáron piros vér omlott vért ígérni.

386 És hogy Charicliát bírná, de nem bírna,
Kezeivel ölné, de amaz nem halna,
Ítíli: tolvajok elnyernék, maradna
Anékül, s így álma kárára fordulna,
Az hogy hamis légyen, jobb haza indulna.

387 Monda vitézeknek, hogy forgolódnának,
Övis megfordulna, csakhogy inasának
Parancsolta, hamar szépen áldoznának,
S azt akarja látni, ha abban járnának,
Megjön mindjárt-mindjárt, csak kevést várnának.

388 Ezt mondván ugy siet Thiamus házában,
Charicliát ölni ő nagy búsultában,
Röjtökére ére csakhamar, azonban
Fölnyitá az ajtót, sajogván magában,
Égyiptomi nyelven kiált az ál lyukban.

389 Oly igen megbúdult, nem lát jól, úgy dúl-fúl,
Charicliát nézi, hogyha látja-é hul,
Azonban az első röjtökön juta túl,
Egy görög szót halla, s rá tarta azontúl,
Hát egy asszonyszemély ott hallgat, s rá ámul;

390 Ragadá bal kezét, hogy már fölemeli,
Ezalatt áltveré szívét fegyver éli
Csoda nagy hirtelen, ama nem is véli,
Csak jajdul s földre dűl, magát nem kíméli:
Mert mindjárást elhal, hogy sebe metéli.

391 Ott hagyá a testet vérében keverve,
Mozgódik ész nékül, kevéssé hörögve
Ott maradván; tőle megy amaz örölve,
Hogy már Charicliát ölte, azt remélve,
Rút álma már így is bé vagyon jól telve.

392 Kijutván röjtökből de megszánta vala,
Mondván: Ez-é, úgymond, a menyegző ruha?
Bizony, nem érdemled, de hogysem másua
Vitessél bosszúmra, s légyen annak haszna,
Jobb, hogy kezem által halj, s légy itt nyugova.

393 Hazudjon az álom-istenasszony ebben,
Hogy te megmaradnál ép, élő életben!
Megölnélek, s mégis élnél életedben?
Mert tudom, hogy immár vagy az fenékmélben,
Fekete Plutóval az ködös förtőben.

394 Ezalatt áldozni kezde Thermuthissal,
Kit előbb keresett, a kedves inassal,
De az ellenség sok, vadnak ostromlással,
Ezért félbenhagyák, s lének bészállással
Apró csónokokban, és úgy harcolással.

395 Cnemon, Theagenes, ezek egy csónokban
Rakodának hamar, s többi meg másokban,
Ketten-hárman vadnak olyan kis hajóban,
Azonban jutának szembe, de társokban
Jobb része elveszett már a nagy vívásban.

396 S többise, ki-ki s mind futnak ide-s-tova,
Csakhogy a Thiamus elszánta búsulva,
Minthogy Charicliát megölte, hogy halva
Akar inkább lenni, semmint azt gyászolva,
Lén azért ellenség közé bészorulva.

397 Csudálatos igen, vélek viaskodik,
Nagy erősen harcol és úgy vitézkedik,
Valaki mellé jő, de az sebesedik,
Őmaga is immár vérrel festelődik,
Csakhogy ellenség sok, s tőlök elgyőződik.

398 Széllel az inas is, Thermuthis, úsz tóban,
S csak egyedöl maradt Thiamus azonban,
Mert nem kell élete, végezte magában,
De az ellenség sok, s mesterkedik abban,
Hogy ő elevenen juthasson fogságban.

399 Amint is végtére szegént hogy elnyomák,
Az sok sűrőséges nép elgyőzék, bírák,
Akaratja ellen elevenen fogák,
Nagy örömmel köztök azt kötözék s tarták,
Hasomféle népet őmelléje adák.

400 Az többi bujdokja széllel az cellákat,
Hordja nagy erősen sok prédált morhákat,
Csudálják a kincset és az fris ruhákat,
Kiáltják: Majd hiszem megálljuk bosszúnkat!
Sietvén, mint méhek hordják sonkolyokat.

401 Mondván: Elűzének e minap bennünket,
Hogy Heracleánál fölverének minket,
Elprédálák tőlünk mi nyereségünket,
De most visszaadják duplán az miénket,
Vérrel okádják mert elvett szerencsénket!

402 Efféle sok szókkal égetik házakat,
Nem kímélik, mint nem igaz morhájokat,
Vondozzák utánok az apró hajókat,
Hajókban sokféle elegyedett jókat,
Duplán visszanyerték, látják, ő károkat.

403 De mi volt fő oka Thiamus éltének,
Szükség tudni: öccse vala mert egy ennek,
Kit Petosiusnak akkor neveztenek,
Ezt tudják sokak is kisebb idejőnek
Thiamusnál lenni és édes öccsének.

404 De az nem gondolván az ő idejével,
Megcsalá az bátyját papság fő tisztével,
Elvevé azt tőle, és számkivetésvel
Kergette afölött, mely ily kereséssel
Kezde kereskedni: fosztással, vevéssel.

405 Holott tolvajok közt úgy elhíresedék,
Hogy sok száz emberen hatalma adódék,
Immár öccse tőle fél, s indultatódék
Arra, hogy summát ad érte, ha fogódnék,
Azoknak, akiktűl kezekhez jutódnék.

406 Mert mindenkor tartott ő vitézségétől,
Gondolván, végre is hogy veszne kezétől,
Azért fogattaték elevent népétől,
Tudván, hogy sok pénzek jut nékik ezentől,
Nem gondolnak sebbel, kit vettek tőrétől.





PARS SECUNDA



1 Midőn már ily pusztán hadnák szigeteket,
Fölgyújtván mind környül s benne is tüzeket,
Oltalmátúl fosztván szép erősségeket,
Láng elemésztené benn épöleteket,
Oly nagy ropogással vesztvén mindeneket,

2 Theagenes s Cnemon harcról kiszaladván
Lőnek egy bizonyos bokorban, hallgatván,
És nagy rémöléssel az étszakát várván
Nem látják az égést, mígnem Nap nyugován
Verőfény elvésze, s tűz tetszék habozván.

3 Az nagy fényességet oly igen csudálják,
Az szokatlan égést, szörnyűséget látják,
Csak lassan kullognak, minthogy nem biztatják
Magokat, s tolvajok elmentét sem tudják;
Ha hol mi zaj volna, erősen hallgatják.

4 Nézvén, hogy az egész sziget mind csöppig ég,
Szegín Theagenes megrémül, s hűl, mint jég,
Gondolja, szerelmét érte tűztől már vég,
Elszabadultában mert nincsen reménség,
Magát verni kezdé, fojtván keserűség.

5 Búában szaggatja az haját és állát,
Fojtogatja magát, kiáltja halálát,
Keserves lölkének siratja óráját,
Könyv-zokogás között alég szólja szavát,
Ekképpen átkozza siralmasan dolgát:

6 Isten légyen hozzád, világi életem,
Ezt többé haláltól immáron nem mentem,
Minden erőm tőlem elszakasztom, vetem!
Veszély, jöjj hamarébb ugyan most érettem,
Engem vígy mindjárt el, és nem mást helettem!

7 Minden reménségem mert megfogyatkozott,
Létem boldogtalan, órám is átkozott,
Gonosz napon anyám méhébe zárkózott
Minden boldogságom veszett, csalatkozott,
Istennek haragja reám bocsátkozott.

8 Szegény Theagenes, no immár most vesztél,
Szép Charicliától oly nagy messze estél,
Tűztől emésztetett, s te addiglan késtél,
Hogy az ő torjára ugyan nem érkeztél,
Meghalj, mert érette, tudod, verétkeztél.

9 Megbolondultál volt, hogy harcról futottál,
És mindjárt érette ott föl nem áldoztál.
Sőt, mint bátortalan, még úgyan elbújtál,
Kerülted az halált; lásd, mire jutottál!
Magadnak hóhérja lehess, várakoztál.

10 Csak kedvedért vala életre vágyásom,
De nem halál előtt volt bizony futásom,
Elhidd, Chariclia, én szerelmes társom,
Hanem hogy éretted légyen maradásom,
De nem lész kívöled immár múlatásom.

11 Ó, hogy nem halhattál karjai közt annak,
Ki csak egyedöl tart fő boldogságának!
Nem látta keserves múltát mátkájának
Árva Theagenes szép Charicliának,
Melyet iszonyú tűz elfoglal prédának.

12 Ó, te dühösséges, iszonyú feneség!
Mért nem volt előtted böcsben ez oly szépség?
Nem szántad-é aztot, melybe minden épség
Egy csomóban fénlett és angyali képség?
Ó, gonosz szerencse, ó, nagy kegyetlenség!

13 Nem lehetett néki csöndesz kimúlása,
Szerelmes társához búcsúzó szólása,
Aminthogy mindenkor vala kívánása.
Jaj, kegyetlen tűz lőn oka és romlása,
Szövétnekek helett sebes tűz lánglása!

14 Annyira elfogytál s elvesztél mindenben,
Tudom, hogy ízecskéd sem maradt épségben,
Megfulladtál s égtél nagy hirtelenségben,
Por-hamuá lettél oly nagy szörnyűségben,
Sőt talám hamud is elveszett szélvészben.

15 Ó, te útálatos, halhatatlan halál,
Ki minden kéncsemtől ekképpen megfosztál,
Édes életemtől, lölkömtől prédáltál,
Lész-é még valaha, hogy aki bosszút áll
Azért, hogy bűntelen mindkettőnket nyomtál?

16 Hol vadtok valyon ti, kegyetlen istenek,
Nincs irgalmassága azkiknek szívöknek,
Kik is oly rontói én szegén fejemnek,
Szép mézes csókimnak, kedves esetemnek,
Gyilkosi, ölői hűséges egyemnek?

17 Mit késel de halál, hogy nem jössz ezennel?
Avagy, ti istenek, mit múlattok evvel!
Hozzá, kemény Pluto, hol vagy? Mondok: Jöjj el!
Te is, ageb Charon, hajódat készétsd el,
Menjünk Lethe vizén hamar, sietséggel!

18 Ne félj, Chariclia, én édes szerelmem,
Mert majd Theagenest, ím, temelléd viszem,
Ez éltető eget tovább is nem veszem,
Sőt bánom, eddig is hogy éltemet teszem,
Nézd, mint ölöm magam és mit cselekeszem!

19 Ezt mondván, szabláját hiveléből rántá,
Azt Cnemon ragadván, őmagát taszítá.
Monda: Mit bolondozsz? Más is azt siratta,
Azki élt és víg volt, vagy azt ohajtotta?
Bolondság ért-é rád, fejedet mi fúrta?

20 Mit akarsz mívelni? Keseregsz vagy miért?
Mi nyavalyád vagyon és tégedet mi sért?
Ha vagyon gyötrelmed szép Charicliaért,
A' bizon meg nem holt, s ezt néked hitömért
Fogadom, s biztatván, jó emberségemért.

21 Monda Theagenes: Mit játsztatsz mód nékül,
Minem bolond vagyok, hogy szólsz ily gyermekül,
Látom, hogy az tűz ég mindenött vég nékül,
Ki Charicliát is nem hadta anékül,
Hanem lölke, teste hamuá lett széntűl.

22 Cnemon esküvéssel kezdé meg biztatni,
Szapora beszéddel feddeni, inteni,
A nagy röjtött liknak titkát jelenteni,
És hogy nem kellene tűztől ott félteni,
Végre Theagenes foga lassan térni,

23 És valamennyire magához hogy juta,
Szívét keserűség kevéssé tágíta,
Ilyen szót Cnemonnal, társával indíta:
Látod-é, a halál, mely tőlem most futa,
Kihez soha közelb nem voltam, alítja.

24 De ha immár elmúlt holtom, menjünk haza,
Gyersze, evezzünk mi a szigetbe vissza,
Tudom, hogy mind elment prédálóknak gaza,
Csak magunk maradtunk, ide béállhatssza
Az kicsin hajóban, s menjünk el, gyer, nosza,

25 Mert úgy tetszik vala, látnám Charicliát.
Nem tudja, hogy majdan nagyobb nyavalyáját
Újabb sebbel veszi csúf szerencse kínját,
Mert rá jövendölte fülesbagoly búját,
Úgyan-úgy vezeti hajócska kormányát.

26 És noha az nagy szél mind ellene fual,
De ő annál inkább erőlködik, s avval
Nem gondol, hogy az hab kicsapdos árjával,
Csak alégság várja, hogy jutna társával
Az partra, Cnemonnal, igaz barátjával.

27 Azonban szárazra kiverekedének,
Izzadva, fáradva szigetben érének,
De ott mindent hamvvá változtat lelének,
Kin szegények búsok, igen ijedének,
Hadnagy házhelére ezalatt érének.

28 Semmit nem láthatnak többet a kűfalnál,
Köröl minden füstbe ment, de az veszteg áll,
Többit mind béfedte az szél rút hamuval,
Keresik keményen, ha mi maradékkal
Szenet gyújthatnának s lennének világgal.

29 Nagy kereséssel de nádakat szedének,
Amelyből fáklyákat hamarján szerzének,
Meggyójták és félve röjtökhöz érének,
Belébocsátkozván lassan bémenének,
Cnemon elöl siet, mint tudója helnek.

30 Egy kevéssé beljebb Cnemon hogy ment vala,
Nagy hertelenséggel csak nékijajdula:
Ó, istenek, valyon ez mi dolog, jajla,
Test fekszik itt bizony, s lött kinek halála,
Ó, bizony ez, úgymond, a szép Chariclia.

31 Elveté az fáklyát földre ijedtében,
Megtelék a szeme könyvvel keservében,
Theagenes elhal nagy rémölésében,
Az holttestre esék mert epeségében,
Mint egy guttaütött, nincs érzés testében.

32 Kevéssé eszéhez hogy kezde érkezni,
Elholt, hideg vére erekben férkezni,
Őmagához térvén könyve serkedezni,
Mint nagy mély álomból így fölébredezni,
Szája tátogatva nagy lassan szelezni.

33 Szava is megrekedt, csak bű könyve árad
Patakkal, a szeme unhatatlan fárad,
Elméje őrlődik, mint bő liszttel garad,
Minden teste reszket és a lölke szárad,
Csak néz, mint egy bolond s ki pusztákon marad.

34 Cnemon hogy ez dolgot és keservet látja,
Theagenes kardját nagy lassan kirántja,
Azt magához vévén kifut, eldugantja,
Sok nádat keresvén egybehordogatja,
Mert kevés világuk a szél oltogatja.

35 Immár Theagenes benn csak maga lévén,
Sok sűrő könyveket a holttesten tévén,
Az okosság lassan-lassan helybe térvén,
Fogait búában öszvefeni, vervén,
S ily keserves szókat lőn magától kezdvén:

36 Ó, eltűrhetetlen, keserves fájdalom,
Ó, az én szívemben ölő aggodalom,
Ó, iszonyú romlás és nagy búsodalom,
Lészen-é valaha ebből tágodalom
Avagy egyszer vége? Lész-é nyugodalom?

37 Ó, ti mély pokolban lakozó istenek,
Néktek én kínaim elegek ha lesznek?
Ennyi epeségi, romlási szívemnek,
Sőt az halálnál is iszonyatosb igyek
Mikor szűnnek már meg, s érnek-é jobb egek?

38 Szerelmes, nevelte hazám elhagyása,
Abból én fejemnek árva bujdosása,
Iszonyú tengerben félő hajózása,
Sőt abban morhámnak veszése, hagyása,
Ezer szerencse közt éltem maradása;

39 Partot alég érvén sebekben esésem,
Iszonyú tolvajok kezében kelésem,
Azután rabságra lőn elvitetésem,
Másnak adják mátkám, az is én tűrésem,
Tömlöcben, sok kínban, búban heverésem;

40 Sőt mind semmi volna, valamit még tűrtem,
De ímhol, istenek, azmit nem reméltem,
Sőt holtomot kinél előbb bizony véltem,
Édes Charicliám, nézzétek, előttem
Halva fekszik, veszék, jaj, amire értem!

41 Ki hitván latornak keze által holtál,
Melyre érdemtelen, látja Isten, voltál,
Tudom, tisztaságért világból kimúltál,
Inkább megölettél, hogysem kedvet osztál,
Mert igazságodban Isten után bíztál.

42 Énnékem tartottad te jámborságodat,
De jaj, nem érhetéd a' boldog napomat,
Amelyben szedhettem volna virágomat,
Nagy soká óhajtott jó boldogságomat,
Mint szép Venus Marssal, áldottan ágyamat.

43 Az nemcsak hogy elmúlt, sőt sohasem lészen,
Mai nap örömem bennem véget vészen,
Lachesis engemet majd megfojt, mert készen
Vár, és szörnyű nagy kín a halálba tészen,
Meglátom, poklokban helem lész mely részen.

44 Ó, te édes-kedves szép gyönyörőségem,
Ó, te kellemetes, kellő kedvességem,
Minden nádméz felett édesb ízességem,
Világ kegyesi közt szebb szerelmességem,
Semmi élet nincsen benned, én hívségem?

45 Bár csak egy szót szólnál te szegín szolgádhoz,
Egyszer felelhetne ű is asszonyához,
Csak egyszer vonna még édesden magához,
Adhatnám lölkömöt szerelmem szájához,
Mi haszna, ha elholt, mi bút szólok ahhoz?

46 Rút fekete homály födte bé szemedet,
Nagy kemény hallgatás kötötte nyelvedet,
Dérlelő hidegség fagylalta szívedet,
Megmerevétette lágy, puha testedet,
Bédugta siketség hangos füleidet.

47 Engem boldogító szemfíned hová lett,
Melyet hitlen tolvaj bizony észben nem vett,
Midőn dihösképpen terajtad sebet tett,
Mint a fene farkas, úgyan nem kímélett,
Mert meg nem ölt volna, elhittem, tégedet.

48 De minek mondjalak avagy nevezzelek?
Mátkámnak híjalak s annak ismérjelek?
Te annak nem mondhatsz, feleségeljelek?
Azt inkább nem lehet: mert nem ismértelek,
Noha sok sírással, csókokkal terhellek.

49 Keserüljön az ég az szép fényes Nappal,
Szánjon a fejér Hold a sötét étszakkal,
Vidám kies mező kedves virágokkal,
Hegyek, völgyek, berkek kifolyó kutakkal,
Szellő, víz, tűz, halak elementomokkal!

50 Ó, mégis egyetlen, édes ízességem,
Ó, mindenek fölött jobb gyönyörőségem,
Szívem tárházában röjtött kincsességem,
Az én életemben éltető épségem,
Sőt rút halálban is vivő keménségem!

51 Haddjárjon ezennel, ím, majd föláldozom
Az enmagam testét az oltárra adom,
Véremmel tetemed meghintem, áztatom,
Erőszakkal lölköm belőlem ragadom,
Itt az undok likban nevezetem hagyom.

52 Ez légyen síre már mindkettőnk testének,
Ha volt rendelése istenek kedvének,
Hírhedjék szerelmek ily két szeretőnek,
Kiknek halál vége hosszú keservének,
Minthogy egyött ketten nem is élhetének.

53 Ezt oly nagy keserves jajgatva kiáltja,
Azki megölnéje, azt nagy fenn szólítja,
Őmagát immáron nem szánja, ohajtja,
De senki nem valík, kardját kapdosgatja,
Kit Cnemon ellopott, és ki nem vonhatja.

54 Megesméré mindjárt Cnemon ravaszságát,
Általlátta benne szánó barátságát,
Hogy kívánná éltét, féltvén társaságát.
De nem használsz! monda, háládatosságát
Megmutatja szívem és hű igazságát.

55 S ha különben nem is, de ez kőoszlophoz
Oda rontom fejem, s elmegyek Plutóhoz,
Mert tudom, hogy jutok szép Charicliához,
Az én szerelmemnek áldott asszonyához,
Szívemnek-lölkömnek nagy boldogságához.

56 Ez sírás-zaj közben egy szózat hallaték,
Kitől Theagenes fennyen hívattaték,
Szerelmes egyétől mely hívás adaték,
Theagenestől is fülben kapattaték,
És viszont ily válasz tőle rá adaték:

57 Ímhol, megyek s leszek ezennel tenálad,
Látom, hogy nyugalmad e' kívöl nem kaphatd,
Engem kívánsz látni, lölköd meg úgy nyughad,
Ha én is meghalok; várj csak, nem maraszthatd
Kérve is meg itten lölköm, mert kiszakad.

58 Azonban bélépék Cnemon a fáklyával,
Siet odamenni oly nagy gyorsasággal,
Chariclia szavát hallván bátorsággal
Theagenest híja nevén hangossággal,
Melyet hogy ismére, lén nagy vigassággal.

59 És az likban elholt Theagenest érvén,
Monda: De mit csinálsz, vagy mit vagy őrizvén?
Nem hallod-é az szót ide lengedezvén,
Mely tégedet szólít, neveden nevezvén?
Chariclia ám az, belsőbb részben ülvén.

60 Monda Theagenes: A lölke kerengve
Hogy kiált énreám, hallom keseregve.
Bánja, hogy még élek, s nem megyek sietve
Mindjárt őutána. De te vagy ész-vesztve,
Mert elvíd fegyverem tőlem nem remélve.

61 Cnemon viszont felel: Nem a lölke beszél,
Elhiggyed hitömre, hogy ő bizonnyal él,
Nem szólna a lélek ily nyersen, azt hidd el,
Nézzük meg a testet jobban s fordétsuk fel,
Vegyük ki kétségünk ebből is ezennel.

62 Cnemon orcájához nyújtja a világot,
Theagenes nézi, mint kór orvosságot,
Reszket minden teste, tűr nyomorúságot,
Nem látja hát rajta azt a boldogságot,
Mely Charicliában fémlett s pirosságot.

63 Oly igen forgatja, de meg sem isméri,
Lassan-lassan épöl, megjődögél véri,
De nyavalyás Cnemont majdan más hír éri,
Véletlen szerencse új csapását méri,
Őnékie lészen Thisbe miatt séri.

64 Fölkiálta azért nagy hangos torokkal,
Jaj, hogy veszék! mondja szakadozott szókkal,
Bizony ez, lám, Thisbe! Ő hala kínokkal,
Mi szerencse hozta, mely vész, romlásokkal
Hogy itt esett holta nem remélt módokkal?

65 Ezt szólván a földre esék, elájula,
Szegén Theagenes de lábra javula,
Kap kétfelé, mint ki hab közé szorula,
Örömest kész volna, de nem tehet rúla,
Szánja jó barátját, s rajta elbúsula.

66 Kéri, ne hadná el ilyen igen magát,
Tűrné szerencsének ő sanyarúságát,
Venné ki kétségét, ne késlelné dolgát,
Vinné oda, ahol mondja Charicliát,
Láthatná szemével szerelmes rokonát.

67 Bús Cnemon is lassan, magában még szólván,
Felkele, mint veszett, úgyan tántorogván,
Thiamus fegyverét a holttesten látván,
Megisméré mindjárt, oly igen csudálván,
S monda: Nem lehetek kedvedet szakasztván.

68 Az mellye közt hanem, ím, egy táblát látok,
Nézzök meg először, az micsoda titok
És mi írás lehet: haszon-é vagy átok?
Monda Theagenes: Én noha kiáltok,
De nincs haszon benne! Ez-é barátságtok?

69 Ragadá a táblát Cnemon, indulának,
Mondja, idővel is abból tanulnának,
Azonban röjtökben hogy beljebb jutának,
Annak világától szemi újulának,
Sietve egymáshoz érvén, így szólának:

70 Te vagy-é, én lölköm, szívem, Theagenes?
Örömöm, életem s az, kiért félelmes
Mindenha én elmém; ki is vagy érdemes,
Hogy haljak éretted bátran, mint szerelmes,
Ó, mindenek felett énnékem kegyelmes,

71 Megnyert, hiszem, immár szívem, s lát én szemem!
Theagenes viszont mond: Édes szerelmem,
Szemeimnek fénye, boldogságom s kincsem,
Életem reménye! Jöszte ki, én lelkem,
Áldott Charicliám, élj, én édes egyem!

72 Egymást megölelve nagy soká állának,
Többet egyik fél is mert nem szólhatának,
Örömökben végre ők elájulának,
Csak kevés héja lőn, hogy meg nem halának,
De Cnemon barátjok által tartatának.

73 Mert nagy hamar vermet hegyes karddal ása,
Víz fakada belé, lőn Isten áldása,
Keze tenyerében Cnemontól kapása,
S őköt úgy öntözi, s lőn orrok vonyása,
Ájult embereknek szokott orvoslása.

74 Addig húzogatá-vonyogatá őket,
Addig öntözgeté ott ő mindkettőket,
Megjöve elméjek, vér éré szívöket,
Fölémedvén láták ő öleléseket,
Mindjárt megszégyenlék cselekedéseket.

75 Monda Chariclia: Cnemon, jó barátunk,
Gonoszra ne ítéld, hogy mi most így jártunk,
Sem hogy ölelkezve tőled találtattunk,
Mert bizony semmi nincs feslett akaratunk,
Hanem mint vérségek hogy egyben akadtunk.

76 Alattomban Cnemon ezt neveti s monda:
Nékem mondjátok meg, mit érdemlett volna
Az, kinek szerelmes, igen szép rokona
Nem messzi őtőle, s idegent csókolna,
Máson esedezvén, kiföldit apolna?

77 Magam szégyenlettem, hogy úgy szorongattad,
Olyan isméretlent amint súhajtottad,
Öledbe kapcsolván magadhoz kulcsoltad,
Sirattad, jajgattad és úgy szánogattad,
Hogy mondtam, mátkád él, ingyen sem hallottad.

78 Chariclia monda: Ezt nem dicsérhetem,
Hogy idegent csókolt, meg nem engedhetem!
Monda Theagenes: Igaz, cselekedtem,
Mert az én lölkömnek lölkének ismértem,
Azt, azkit szeretek hogy elholtnak véltem.

79 Hogy penig héában és hasznotlan sírtam,
Hála az Istennek, hogy ilyen mód jártam,
Mert jó, hogy halálban lelkemet nem adtam,
Melyet óhajtottam, kívántam és vártam,
S csak te vagy fő oka, hogy élve maradtam.

80 De valyon mint vala hát tenéked dolgod?
Könnyű mást csúfolnod, de hol bátorságod?
Az holtat ismérvén, mindjárt okosságod
Elfogya, s elfuta nyelved-szólóságod,
Elhagya tégedet minden fírfiságod!

81 Fegyveredben lévén az holttól ijedtél,
Csak szörnyen nem holtál, olyan igen féltél;
Valyon inkább mint lén az? S micsodát véltél,
Hogy gyorsan izzadtál és verétékeztél?
Nézd, mely vitézséget te akkor míveltél!

82 Efféle tréfákat egymásnak szólának,
Hogy valamennyire búk eltágulának,
Egymást így vádolván ők múlatgatának,
Noha elég sovány helen játszódának,
Charicliától is ily szók származának:

83 Boldog az az ember ez árnyékvilágban,
Ki Theagenesnek részes ő csókjában,
Akarnám bizonnyal tudnom egy summában,
Kit lelt oly áldott jó ű szerencsájában,
Hogy azkin kesergett szíve búsultában?

84 Mindjárt Theagenes maga mentségejért
Monda: Thisbe vala, kinek szerelmejért
Csalatkozott Cnemon hízelkedésejért,
És az Demaeneta holt mesterségejért,
Ímé, lá, hol lakolt az ő sok vétkejért.

85 Megrettenvén rajta, monda Chariclia:
Bizony, isteneknek ez egyik csudája,
De ki hozta ide, s ki volt hordozója
Vagy inkább ölője és fölmészárlója?
Jaj, vak szerencsének ki csuda játékja!

86 Ki ölte vagy hozta ide, én nem tudom,
De bánom, hogy szinte itt e helen látom,
Mert nékem felőlö más volt akaratom,
Mit értettem azért, ím, majdan kinyitom,
Mond Cnemon felőle, s előszámlálandom.

87 Midőn Anticlessel Égyiptomban mennék,
Gályán véle egykort tengeren indulnék,
Sokféle dolgokat őnéki számlálnék,
S viszont őtőle is másokat hallanék,
Esék, beszédünkben hogy Thisbére érnénk.

88 Úgy kezdé számlálni, asszonyát mint csalta,
Ki magas kőszálról magát lehajtotta,
Azután apámot arra sarkallotta,
Hogy engem meg haza szerezzen, untatta;
Sokféle gondokkal szegínt fárasztotta.

89 Ő penig ezalatt korcsmáról korcsmára
Jargalt Arsinával csak lakodalmokra,
Széllyel szemét hányja az szép ifiakra,
Szerelmeket űzvén, nem nézett magára,
Arsina mátkájit fordítván hasznára.

90 Melyért az Arsina törődék búsulván,
Sok álnokságokat magában gondolván,
Elmélkedik azon, mint légyen tromfolván
Thisbét, s nagyon siet azokhoz járulván,
Azkik Demenetát voltak rokonolván.

91 Menti nagy erősen az én mostohámat,
Feddi és vádolja az szegín apámat,
Mondja, hogy törvényhez kérjék szolgálómat,
Megértik ok nékül kibujdosásomat,
Mert Thisbe csinálta az én romlásomat.

92 Mert sem nékem vétkem, sem az mostohámnak,
Thisbét mondja lenni ennek mind okának;
Maga árulója mert undok dolgának,
Szájjal vallotta meg, ne bizonítnának,
Elég egy bizonság, ők csak hallgatnának.

93 Ezt az atyafiak örömest hallották,
Apámot törvényben mindjárt szólétották,
Thisbét, az agebnőt, azt is előkapták,
Kivel nem kevéssé megszomorították,
Dolgára hogy gondja légyen, tanították.

94 Thisbe törvénkedést nem örömest hallja,
Bíró ítéletit nem kívánja, vallja,
Szoros szájú edént, mint róka, útálja,
Nem lehet ott hele, aztot általlátja,
Kedvetlennek tetszik őnéki e pálya.

95 Egy kalmárhoz adá nagy hamarság magát,
Ekképpen hasznosbnak arányozza dolgát,
Nausiclesnek hítták kalmároknak urát,
Azzal egy hajóban raká szolgálóját,
Nauratia felé viteté hajóját.

96 De nem vala elég Thisbe elmenése,
Az tanácsok elől várasból szökése,
Vesződnek atyámmal, mondják, ő szörzése,
Hogy elment, praktika onnajt evezése,
Azért űnékie légyen büntetése.

97 Apám menti magát nagy sok esküvéssel,
Nem részes, hogy Thisbe vagyon elszökéssel,
Sem hogy mostohámot nem volt megöléssel,
Maga nyerte holtát a leszökölléssel,
Sőt fia is veszett el számkivetéssel.

98 Efféle mentséggel menti apám magát,
Én is Anticlestől hallván ilyen szavát,
Úgy indultam vala keresni a kurvát,
Vihetném jó helre hogy az apám dolgát,
De lá, az istenek miként hozták holtát!

99 Itt fekszik, s fizetett igazán bűneért,
Bűntelen Cnemonnak ártatlan véreért,
Az szegín apámnak nagy sok keserveért,
Megvagyon jutalma ő szolgált béreért,
Atropos halállal volt érdemléseért.

100 De nékem ezalatt mint történék dolgom,
Azt idő jártában viszontag megmondom,
Thisbe idejüttét én bizony nem tudom,
De ím, egy tábláját a zsebemben tartom,
Mi van benne írva, tudnom akaratom.

101 Mindnyájan ez dolgot mindjárt jóváhagyják,
Hogy Cnemon olvassa, már csak alég várják,
Mert érteni azont örömest akarják,
Hogy zsebből kivegye, kérik és unszolják,
Melynek az értelmét ekképpen találják:

102 Az én bosszúűző nagy ellenségemnek,
Az áthénásbéli szép Cnemon vitéznek,
Én árva szívemnek ő fejedelmének
Kisded szolgálója, kit hívnak Thisbének,
Annyi jókat kíván, mint maga lölkének.

103 Elsőben tenéked azért ezt jelentem,
Hogy mostohád megholt, értésedre ejtem,
Melyet őnékie nem kezemmel tettem,
Hanem mesterséggel őtet reávettem,
Ezt az te hasznodért s jódért cselekedtem.

104 Sőt az több okait másszor halljad tűlem,
Mert én azt tenéked jó kedvvel beszélem,
Csak érjen először felőled kegyelem,
Légyen mindenekből nékem engedelem,
Melyet hogy megnyerek, bizonnyal reménlem.

105 Tíz napja immáron, hogy én itt tekergek,
Holott nem kedvemre szolgálnak az egek,
Mindennap kerülnek vitézlő seregek,
Nem tudom, mint jüttem, de hogy foglya legyek,
Látom, egy ifjúnak, kin sokat kesergek.

106 Ez híres szigetnek főkapitányának
Mondja magát lenni ű komornikjának,
De engemet, szegínt, tart úgy, mint foglyának,
Nem szabad nyitása háza ajtajának,
Vagyok őrizője éjjel-nap ágyának.

107 Azt mondja, lappagtat ő nagy szerelméből,
Félt, ki ne lopjanak engemet kezéből,
De minden latorság néz ki a szeméből,
Alég várnám, hogy ment lehetnék én ebből,
Segélj hát, ha lehet, Isten kegyelméből!

108 E minap látálak egy likacska által,
Hogy az kapitánnyal itt alá-s-föl jártál,
Vala a fejedben egy öreg bokor tall;
Akarálak érnem írással ezúttal,
Mivel nem beszélhetsz ily megnyomorolttal.

109 És ez kis táblácskát küldtem egy aggnőtől,
Kit mostan jó kedvvel, kérlek, fogadj ettől,
Kicsint tud görögöl, de ne fuss szegéntől,
Igen kértem arra, hogy vigye ezentől
Kezedben, s ismérjed Thisbét meg jelétől.

110 S kérlek, az Istenért, édes szerelmemet,
Hogy tolvajok közül mentsen meg engemet,
És ha lehetséges, engedje vétkemet,
Vegye szolgálatom s hozzá hívségemet,
Ne nézze bolondol történte bűnömet!

111 Meggondold, ha véttem, parancsolatból lett,
Te hitötlen anyád arra készerétett,
Egy rab leány voltam, cselekednem kellett,
De megszántam-bántam, tőlem ami esett,
S te jótételedért véssz nagyobb érdemet.

112 De te mostohádnak az ő halálára
Én voltam segítség siralmas torjára,
Tőlem vett fizetést ő álnokságára,
Érted jártam penig szörnyű romlására,
Atyádnak szolgálni akartam hasznára.

113 Ha penig haragod oly nagy énellenem,
Hogy nem lehet tőled már kegyelmet vennem,
Mindenben előtted böcstelen érdemem,
Ím, szabaddá hadlak, akármit tégy bennem,
És te hatalmadra magamot engedem.

114 Ha meg kell halnom is, jobb, általad légyen,
Te kétélő tőröd abban véget tégyen,
Hogysem tolvajok közt én életem éljen,
Rabságban sínlődjek, ő úgy véget végyen,
Ezer bú és méreg óránként éreljen.

115 Ez vala megírva az kicsinded táblán,
Melyet miheletlen az Cnemon lőn látván,
Monda: Jó helen vagy ez tőrben akadván,
Érdemed szerint lött zsoldod néked adván,
Nem lehetek bizon ügyedet is bánván.

116 Ellenem vétkeztél, előttem vagy halva,
Nem vagyok gyilkosod téged elárulva,
Más kezei által én bosszúm torolva.
Légyen isteneknek tőlem hála adva,
Tiszta mindkét kezem, nincs vérrel béhullva!

117 Azt tudtam, ide is bú-szerzeni jüttél,
Mord Demenetától ide küldettettél,
És idegen ördögöktől késértettél,
Véltem, hogy még itt is rút szemfínt vesztettél,
Mint szinte minálunk, a' mód ebelkedtél!

118 Monda Theagenes: Vesztegj, mit vesződöl?
Egy megholt s hűlt testtel valamért feddődöl?
Avagy félsz-é tőle, hogy így tépölődöl?
Nem mar meg ez immár, arról nem értődöl?
Mint jütt ide s mint holt, nem is kérdezködöl?

119 Cnemon mond: Nem tudok egyebet mondani,
Hanem hogy Thiamus kezdette megölni,
Mert ezt ő kardjának jól látom én lenni,
Amelyet mellette találtam fekünni,
S hogy elhihessem azt, ez engedi tenni.

120 De mint érdemlette ez halált ő tőle?
Theagenes monda, s Cnemon így felele:
Isten tudja azt csak, nála az értelme,
Kinél nincsen titok, sem semmi röjtökbe,
De embernek tilos azt jelentenie.

121 Szegény Chariclia siratá, könnyhülé
Az Thisbe halálát száná, keserülé;
Könyörülve őtet, vizével érdeglé,
Ó, Pytho! Ó, Delphi! nevezé, hírlelé,
Cnemon is ezt hallván, megesék, kímélé.

122 Nem értheti soha Pytho, Delphi nevét,
Nem hallotta vala ennek többé hírét,
Nem meri kérdeni annak emlétőjét,
Mert látja, kesergik hogy ketten Thisbéjét,
Várja más időben ezeknek értelmét.

123 Minekutána már Thiamus inasa,
Kinek véres fővel lőn elszaladása
Az harcról, s sokáig is tóban úszása,
Szigetekben széllyel nehéz bujdosása,
Kijutván a' helre, hol vala szállása,

124 Nem lát hát semmit is, mert széllyel elégett,
Sebes tűz mindenben szerzett szörnyű véget,
Siet az ál likhoz, nádat egybesürget,
Hogy avval élesszen világot s meleget,
Mert ő vizes lévén érez nagy hideget.

125 Thisbét is kívánja minden felett látni,
Mert nem akar tőle semmiképpen válni,
Minap Nausiclestől el is tudta kapni
És szoros utakon harcolva ragadni,
Az új népek előtt röjtökben is dugni.

126 S minthogy hertelen volt tőle elmenése,
Csak első röjtökben lőn helyheztetése,
Holott Thiamustól esék megölése,
Chariclia helett szörnyű elveszése,
Mert annál nem tudván likaknak kelése.

127 Hogy azért immáron Thermuthis likakban
Világgal méne bé, történék azonban,
Thisbére akada ugyan első nyomban,
De nem úgy, mint vélé, lölé meg a bótban,
Mert elvált a lelke, fekszik halva abban.

128 Csak elcsudálkozik, nem tud mit szólani,
Kiáltja Thisbéjét, nem látja mozgani,
Nem tud soha medgyen, kit tudjon átkozni,
Azonban röjtökben mást is hall mozgani,
Mert Cnemon s a többi fogának zajgani.

129 Azt vélé, hogy azok, kik Thisbét megölték,
Bosszú és félelem őtet serkengeték,
Gyúlasztja nagy méreg, szerelmek égeték,
De az meztelenség őtet elrémíték,
Gonosz tolvaj szokás meg rá merészíték.

130 S fortéllyal akara élni ő dolgában,
Mivel nincs fegyvere, sőt nagy seb agyában,
Gondolá, szép szóval éljen ő útában,
És nagy szelídséggel beszéljen azonban,
Ha miben módja lész, bosszút álljon nyomban.

131 Ez ilyen szándékkal megy belső rekeszben,
Vagyon rút, iszonyú mérges tekintésben,
Forognak szemei, tüzelnek fejében,
Ezek megjelentik, mit visel szívében,
Mely agg farkas fekszik a bárány bőrében!

132. Hogy láták vizesen, sebesen béjönni,
Az vérét újonnan sebeiből menni,
Nem egy akarattal kezdének ők lenni.
Foga Chariclia röjtökében menni,
Mert meztelen embert nem kíván nézhetni.

133 Cnemon ódal felé tarta a setétben,
Mert tőle Thermuthis lőn megismérésben,
Noha látá, hogy nincs semmi kártevésben,
De gonosz hírt, véli, lenne jelentésben,
Nem akar ő véle lenni beszélésben.

134 Nem tetszik e dolog de Theagenesnek,
Azt véli, mindenek hogy majd visszavesznek,
Gonosz szerencsétől új csapások lesznek;
Mint próbált vitézek, senkinek nem hisznek,
Így övis fegyvert fog, s tőle ily szók esnek:

135 Állj meg, csak lépéssel se merj előbb jönni,
Mert kész vagyok hozzád ímhol fegyvert fogni
És mindjárt ezennel tevéled megvíni,
Hogy penig eddig is nem akartam tenni,
Azt arra ítéljed, kívánlak ismérni!

136 Thermuthis térdére ott előtte esék,
Könyörög erősen, néki megbocsássék,
Az odajövésén gonoszt ne vélhessék,
Biztában szaladott, nem méltó, ölessék,
Cnemont is szemlélve, kéré, segéttessék.

137 Jusson ő eszében régi pajtárssága,
Ösméretségektől fogva barátsága,
Tudja, volt őhozzá nagy hív igazsága,
Nem volt ő szívében soha álnoksága,
Esküvéssel mondja, nincsen hamissága.

138 Cnemon fölemelé a földről és monda:
Hol hadta Thiamust? Kapitán hol volna?
Az harcnak végéről mit tudna, mit szólna?
Mert ők nem láthatták, hová lött, sok dolga
Mert mindkettőnek volt, s alég jöttek oda.

139 Elkezdé Thermuthis számlálni a dolgot,
Kapitán közöttök mint vítt, forgolódott,
Mondja, sok embert ölt, igen harcolódott,
De végre ő sebben esett s kínzatódott;
Ezt láttam szememmel, eleven fogódott.

140 De hogy hová vitték, azt ő nem tudhatja,
Hogy elszaladhasson, csak azt kívánhatta,
Mert a feje sebe igen nyomorgatta,
Az likat érhesse, ezt alég várhatta,
Thisbét mert harc előtt ű abba bújtatta.

141 Kérdék, hogy hol kapta volna ő a Thisbét,
Avagy mikor látta, honnan tudja nevét?
Ösmérte-é annak valamely nemzetét?
Felelé: E minap vevém egynek fejét,
Ugyanakkor egyött elfogám személyét.

142 Valami árosok s kalmárok valának,
Kikre szoros úton minap akadának
És rájok ütének, űk széllel futának,
Marhákat elnyerék, nékem részt adának,
Morha helett Thisbe juta én prédámnak.

143 Egynéhány nap alatt röjtökben tartottam,
Ismíg óráimot ővéle múlattam,
De sok ellenséget hogy ránk jönni láttam,
Féltem, s őt a likban azért én bújtattam,
De lá, mi véletlen, öletten találtam.

144 S nagy örömest tudnám, érteném, ki ölte,
Mit vétett ellene, mivel érdemlette,
Micsoda oka volt, kiért cselekedte,
Hogy az szegín Thisbét ekképpen vesztette,
Iszonyú halállal itt elsillyesztette.

145 Cnemon, hogy az gyanót levesse magáról,
Nagy hamar ily módot gondola dolgáról,
S monda: Az te urad ölte, és kardjáról,
Hiszem, megisméred, mert ő oldaláról
Ez le nem szakadott, s nézd, véres voltáról:

146 Eztet teste mellett találtuk heverve.
Meglátá Thermuthis, hát vér lecsöpögve
Vagyon róla; fejét lőn rajta tekerve,
Hol égre, hol földre szemeit függesztve,
Nagy sok fohászkodást szíve belöl ejtve.

147 Elméne ű tőlök, és juta Thisbéhez,
Igen égett kinek az ő szerelméhez,
Leüle a földre hidegölt testéhez,
Kesereg, míg álom nem ére szeméhez,
És fejét ereszté megholtnak fejéhez.

148 Veszteg ülnek vala amazok is hárman,
Ki-ki arról gondol, mint szaladjon onnan,
Vágyódnak, mint madár, hímes kalitkában
Ül noha, de mégis kész menni bokorban,
Holott inkább marad, sem fris palotában.

149 Hányják ide-s-tova széllyel ő fejeket,
Forgatják amellett ki-ki elméjeket,
Eszekben vitatják káros eseteket,
Nem látják módjával elmehetéseket,
Hallgatások alatt fárasztják szemeket,

150 Mindaddig, míg Cnemon a földre fekünnék,
Az hideg anyánkon bátran elalunnék,
Chariclia ölén mátkája nyugonnék,
Azt párnás mátrácnál ők is kedvesben vék,
De Chariclia is ülve szöndörödék.

151 És mindhárman igen csendeszt aluvának,
Mivel az előbbi nap fáradozának,
Sok bánatok után pihődve nyugvának,
Kik legjobb alvásban mikoron volnának,
Szép Charicliára ily álmok jutának:

152 Hát egy hosszú hajó vén ember érkezék,
Undok ábrázattal közikben férkezék,
Kinek kezeiből mind vér serkedezék,
Nagy sietve kullog, s beléjek ütkezék,
Szűznek egyik szemét rántá, merészkezék.

153 Melyet Chariclia érezvén, kiálta:
Hol vagy, Theagenes? Segéts, ím, elronta
Engem az vén ageb tisztán elvakíta!
Amaz fölébredvén mindjárt kardot ránta;
Mi lölt? Kit öljek meg, mi lölköd kívánta?

154 Ezalatt a' szeme elvesztét kiáltja,
De helén találja, hogy jó, tapogatja,
Theagenes magát keményen forgatja,
Kin állja bosszúját, nézi, nem láthatja;
Ezalatt erősen biztatja, nógatja.

155 De szép Chariclia hamar lőn ítélve,
Hogy álom játékja ijesztette, félve,
S monda: Szállj meg, szívem, s ne légy gonoszt vélve,
Mert álmomban törtínt, nincs szemem sérülve,
Bizony enmagam is véltem, lett eszmélve.

156 Émedtem lett volna bár inkább éhomra,
Tudom, hogy kevésbé fordulhatna búmra,
Mert én igen félek, lész több ártalmamra,
Kezd ez a szerencse érni temagadra,
Jaj, veszék, elvesztlek egyőd, nagy káromra!

157 Cnemon ezt hallgatván mond mindjárt közikben:
Lám, ismég álmokat vadtok ti fejtésben,
Tudnék én is ehhez szólni, mert ezekben
Hajdon részes voltam, ama jó időkben,
De vaj, ki csalárdság levél effélékben!

158 Cornelius Rufust hallottam, Rómában
Mikor egykort volna nyugodva ágyában,
Ilyen álmot láta az ember álmában:
Hát mindkét szeme vak, nincs semmit látásban,
Reggel fölsörkenvén, valósodék abban.

159 Mert örökké vak lén, valameddég éle,
Ű álma szegénnek így fejére tele,
De Istennek hála, ennek itt nincs hele,
Ám mindkét szeme ép, más azért ő jele,
És ím, én megfejtem, hamar erre kele.

160 Chariclia, néked vagyon-é még apád,
Vagy él-é e földön a szerelmes anyád?
Monda Chariclia, hogy, jó uram, halljad,
Vagyon és élnek is. Cnemon mond: Ne bánjad,
Valamelik megholt, azt bizonnyal tudjad.

161 Mert kik ez világra születtettünk, s leszünk
Atyánktól, anyánktól; szívő eget veszünk,
Ha épen a napra s világra érkezünk,
És a féneskedő szép Nap s Holdra nézünk,
Azt nékik köszönjük, mert ezek mi szemünk.

162 S ha midőn ily álmot történik mi érünk,
Hogy valamely szemünk kiesett minékünk,
Vagy valaki aztot el-kikapta nékünk,
Nem egyéb értelme, hanem hogy temetünk,
Vagy apánk, vagy anyánk de elfogy mellettünk.

163 Jaj, Istenem, nehéz e fejtés énnékem,
Hogyha ily idején elhadna szülőkém!
Mert szintén úgy tartom, mint az édes lölkem,
De hogysem mátkámon történnék ily vétkem,
Jobb, hogy édes anyám haljon, s hasznosb nékem.

164 Viszont monda Cnemon: Minem minden álom
Oly, kiben lehetne holmi bizodalom,
Minthogy nem akármely kisded domb is halom,
Nem szükség, hogy ezen essék búsudalom,
Vaj, ki sokszor hibát vonszon vízben gyalom!

165 Tetszik, menjünk inkább az szegén sebeshez,
Lássuk, mit csinál ott, jutott-é eszéhez,
Vagy mit mond dolgunkhoz, mi tetszenék ehhez,
Hogy szabadulhatnánk, s ki-ki ő heléhez
Juthatna hamarébb kívánta egéhez.

166 Monda Theagenes: Bizony, nagy jól szólál,
Okos sentenciát magadtól formálál,
Azért méltó, ne hagyj, ha közénk szorulál,
Minthogy idővel is minket följülmúlál,
Méltó, mutass módot, mert többet próbálál.

167 Nem tudom, időre hogy melyink idősbik,
Ahhoz a' kellene, hogy volna tudósbik,
Mert minem mind az jó, mi agg s vagy magosbik,
Gyakorta a kicsin szokott lenni jobbik,
Mindenkor az jámborb s eszesb volt böcsüsbik.

168 Hanem mindazáltal, merthogy kívánjátok,
Énreám erővel ez terhet adjátok,
Megmondom tetszésem, mivelhogy hagyjátok,
Ha jó lész és hasznos néktek, fogadjátok,
S ha nem, azmit véltek, ti is megmondjátok!

169 Már látjátok jól az égett szigeteket,
Melyben a sok latrok tének így végeket;
Nem lelnek nálunknál benne egyebeket,
Fegyver emésztette ez itten élőket,
Erre hozta Isten most azért igyünket.

170 Ezüstünk, aranyunk, tudom, elég vagyon,
Azzal akárkit is megelőzünk nagyon,
Nem szükség, hogy kincsért bár senki fáradjon,
De evvel nem látom, éltünk hogy maradjon,
Mert azmi szükségesb, nincs, mit ennünk adjon.

171 Azért meg kell nékünk itt éhhel is halnunk,
Nem használ a sok kincs, meg kell magunk adnunk,
Oly erős ellenség: éhség mi bajnakunk,
Hogy semmi ellene ezüstünk, aranyunk,
Mert azzal éh hasat bé nem foldozhatunk.

172 Sőt ha eleséget valahogy lölnénk is,
Noha reménségem énnékem abban kis,
El kellene ugyan nékünk ezután is
Távoznunk ez heltől, s félő, hogy latrok is
Megtudván a sok pénzt, jűnek érte űk is.

173 És úgy mind marhástol újabb préda lennénk,
Akkor e sok kincsnek de mi hasznát vennénk,
Mikor mimagunk is véle fogllyá lennénk,
Új tolvajok s latrok kezeiben kelnénk,
Veszélből veszélbe ismég feneklenénk.

174 Mint kik az Charybdist hajójakkal futják,
Másfelől Scyllában aztot béburítják,
Vagy kik éh farkasnak fogait hurítják,
Oroszlánnak száját de el nem tágítják;
Ily példák igyünket minékünk mutatják.

175 De mondom, sőt ezen szigetnek lakosi,
Melyek még életben vadnak, kik közösi
Thiamus dolgának, és morha-hozósi,
Hadból elszaladván, mint helnek tudósi,
Kik mind tyrannusok s emberek gyilkosi:

176 Valyon de mit fognak vélünk cselekedni,
Melyünk kezdi magát tűlök kimenteni?
Ítélem, rosszul fog e mi dolgunk lenni,
Nem kívánom azt én szemeimmel nézni,
Azért jobb idején kárunkat kerülni.

177 El kell hováhamarb ez szigetet hadnunk,
Másuvá kell nékünk már utunkat kapnunk,
De Thermuthisnak is hírével kell adnunk,
S előbb valahová el is kell mutatnunk,
Mert nem tudnánk tőle módjával szaladnunk.

178 Láttassuk meg véle, Thiamus ha él még,
Vagy ha innejt környül vagyon-é ellenség,
Mert benne lakozik nagy tökéletlenség,
Tudjátok, szívében vagyon hozzánk kétség,
Thisbe halálaért nem kicsin keménség,

179 És ha módját lölné, megtorolná rajtunk,
Nem szükség tolvajnak soha hitelt adnunk,
A rókafiúval nem jó társalkodnunk,
Mert beléje szorult, újétja hogy kárunk,
Elfogy tyúkunk, ludunk, ha ő lész sáfárunk.

180 Ez tanácsot ketten nagy örömmel hallják,
Igaznak s méltónak lennie javallják,
Magokat készeknek ezekre ajánlják,
Kérik, ne múlasson, és arra sarkallják,
Thermuthishoz menjen s fölköltse, sugallják.

181 Elmenvén azérton fölkölté álmából,
Megbeszélvén néki, hogy egy köz-tanácsból
Elvégezték volna, hogy az hitván likból
Kiigyekeznének, azért övis abból,
Ha társ akar lenni, szóljon jó szándékból!

182 Mint álmas és rémült, szemét úgy vájkálja,
Amit néki mondtak, félig alég hallja,
Mindazáltal ugyan fölötte jovallja,
Ott övis nem marad soha többé, vallja,
Minden szolgálattal űmagát kínálja.

183 Csakhogy eltemessék Thisbéjét elsőben,
Hamar melyet tűnek a földnek mélyében,
Hidrót, hamut, szenet kotrának sírében,
Ekképpen takarák el őt az setétben,
Azmiként kereste, úgy lett temetésben.

184 Ezután Thermuthist kérék, hogy elkeljen,
Minden lett dolognak jól végére menjen
Széllyel ha mit érthet, őhozzájok térjen,
Osztán jól siessen, hamar hazaérjen,
De igen vigyázzon, csellegve kémeljen.

185 Elindula, de hogy hamar visszatére,
Inkább hiszem reá a félelem ére,
Fegyvertelen lévén még fegyvert is kére,
Mert maga elmenni úgyan nem is mére,
Cnemont híja, az is tart, hogy viszi félre,

186 S vonyogatja magát ez útnak előtte.
De ezt Theagenes hamar észbe vette,
Mert mi sérti bélit, mind általértette,
Mondja: Mit futsz ettől, szívedet mi érte?
Vagy talám félelem s irtózás terhelte?

187 Bátor légy afelől, csak élj okossággal,
Nem szükséges félni, légy jó vigyázással!
Látod, fegyvertelen, nem lehet bántással,
Te penig fegyverbe, lehetsz nagy ártással,
Meztelent lenyomhatsz kevés kárvallással.

188 És jöjj hagyott helre hamarság közinkben,
Aholott megvárunk oda menésünkben,
Ellophatod magad, s jöhetsz még előnkben,
Csak nevezz olyan helt, hol békességünkben
Megvárhassuk egymást jó csendességünkben.

189 Cnemon mondja, Chemmis falu jó hel volna,
Nem is igen messzi, egy nap béjargalná,
Igen emberséges nép is falut lakná,
Hogy oda mennének, ő aztot javallná,
Holott tolvajló nép őket nem bánthatná;

190 Őköztök hagyott hel azért már az lenne,
Társait megvárja, azki oda menne,
Előbb másikánál távozást ne tenne
Mindaddig, míg más fél hozzája nem érne,
Vagy valami más hír felőle nem jönne.

191 Ezen hamarsággal köztök alkuvának,
Noha messze való határt mutatának,
Lábai nem szokták mert Charicliának,
Hogy mint szakványosé, úgy iramkodnának,
De mindazonáltal mégis ráállának.

192 Monda Theagenes: Addig kuldulással
Keressük kenyerünk, almozsna-adással,
Jó ruhánkat leszek mind elmocskolással,
Sőt apró fótokkal azt béfódozással,
Bátrabban hogy legyek ez utat járással.

193 Jó dolog és illő gondolat! mond Cnemon,
Ugyanis, mint látom, azt tanultad otthon;
Charicliád is vak, s ím, fél szeme vagyon,
Bizony jól illik ez, s te sántálj is nagyon,
Nem lészen oly ember, néktek ki ne adjon.

194 Mely szók noha igen gonoszkort esének,
De mindazonáltal rajta nevetének,
Tréfálván egymással de nem soká lének,
Hajnal kék lovai hegyekre érének,
Szép világossággal földet eltöltének.

195 Virrada az idő, Cnemon Thermuthissal
Mindjárt indulának, járnak vigyázással,
Egy nagy sötét erdőn lassú ballagással,
Cnemon tolvajtól tart, s vár hallgatózással,
Végre ily beszéddel lén hozzá szólással:

196 Menj te elöl, hiszem az utat tudod jól,
És ha mit látandasz előttünk valahol,
Mondd meg, mert tégedet nem hadlak el sohol,
Mivel nem is tudom, már én járok hogy hol,
Valahogy kárt tennék s elvesznék azontól.

197 Hegyeken-völgyeken így nem sokat menvén,
Lének egy sűrőre és völgyesre érvén,
Holott egy nyáj barom vala legelődvén,
Az pásztorok tőle nagy messze széledvén,
Tüzeket látának az bokorban égvén.

198 Az tűzhöz ballaga Thermuthis fázódván,
Egy jó kövér juhra tűz mellett találván,
Mely mellől pásztorok el valának futván,
Az előbbi étszak erdőben bujdosván,
Sok tolvajok előtt morhájokat hagyván.

199 Igen örölének mindketten ezeknek,
Látják, használhatnak nehéz éhségeknek,
Mert nagy fazék tejek mellette fűtöznek,
Nyársas báránnyal is majd számot vethetnek,
Étel után űk is gyorsabbak lehetnek.

200 Forgatják pecsinyét az tűznél keményen,
Meg sem sült, foly vérrel vize is elvegyen,
Falják, ragadozzák meleg verőfényen,
Szükségek mutatja, italok tej légyen,
Azt választig isszák, hogy hasok áll félen.

201 De lakások után hamar indulának,
Mikoron azért már egy hegyre jutának,
Mond Thermuthis, távol mely falut látnának,
Abban, ő azt véli, reátalálnának
Kapitányra, mert ott sok orvok laknának.

202 Azért ezek foglya, bizonnyal, hogyha él,
Ha addig nem lelte más valamely veszél,
Mert minden fő préda ezek kezére kél,
Többinél mind jobbak, szomszédság tűlök fél,
Vitézségből nékik hírek-nevek levél.

203 Cnemon de csakhamar az hasát fájdalja,
Nem örömest tőle ez ily szókat hallja,
Másuá forr esze, magát úgy sajnálja,
Azt mondja, hogy immár tovább el nem állja,
Félre megy, mert belit a sok tej furdalja.

204 Az sületlen étek elveszté kedvemet,
Nem találom soha különben helemet,
Oly igen szaggatja nékem a belemet,
Csaknem halok, hanem a nehéz terhemet
Megkönnyítem, lassan menj te, s várj engemet,

205 Ezennel utánad leszek és nyomodban.
Thermuthis megy, hiszi, elballag alomban,
Vagyon nagy-sokféle különöző gondban,
Cnemon is más útra tart, az fagallyakban
Igen szedi magát szapora nyomokban.

206 Ekképpen hogy Cnemon már elmaradt volna,
Thermuthis fölire az hegynek is jutna,
Szellőzik egy kicsint, té-s-tova vigyázna,
Cnemont immár várni ű szintén elunná,
Egy kőszálra üle, Thisbét hogy forgatná.

207 Csak Cnemonra vetvén okát halálának,
Hányván eszét rajta, mi módja dolgának,
Mint lehetne az, hogy árthatna ő annak,
Halállal fizetne érette gyilkosnak,
Eközben szemei igen szunnyadoznak.

208 Elnyugovék azért, de hosszú álmot tén,
Az nagy istenektől ily sentencia lén,
Áspiskígyó mará, élete véget vén,
Nyaka eldagada, ott marada fekvén.
Cnemon igen siet, egy nagy völgyre érvén,

209 Míg étszak nem nyomá, mindaddiglan futa,
Mert csuda, mely szorgos őnékie úta,
Akarja, társától hogy esett tágulta;
Falevelet hidor, azon vagyon nyugta,
De igen vékonyon, nyúl módon, aludta.

210 Mert ha mi kis szellő fuallja, s ág csördül,
Mindjárt szíve dobban, és lábára fordul,
Thermuthistól is fél, véli, hogy ott zördül,
Űrajta bosszút áll, s keze miatt eldűl,
Oly igen rettegvén, hogy vagyon egyedül.

211 Ily rémülése közt az szép Nap támada,
Bánatos Cnemonnak bátorságot ada,
Az meghagyott helnek utába akada,
Siet nagy vigyázva, és igen izzada,
Nem gondolta, mégis érne olykort oda.

212 Hogy immár faluhoz csak közel érkeznék,
Nílusnak vizéhez szabadon férkeznék,
Egy vén embert láta, aki ott szellőznék,
Fejével, kezével intene, haboznék,
Mintha a folyóval szólni igyekeznék.

213 Szép nagy fejér haja néki hosszú vala,
Az mellyét elfedte széles, ősz szakálla,
Görög módra szabott köntesben sétála;
Cnemon ráakadván megtartózék, s álla,
Köszönté szép szóval, nagyon salutála.

214 Istentől sok jókat kívánok, mond, néked,
Sokáig vehessed ez bészívő éged,
Állandóvul bírjad az te egészséged,
Szerencsés légy és víg, lássad békességed,
Édes apám, s űzhesd szerencsétlenséged!

215 Felelé vén ember: Jó fiam, nem lehet,
Mit énnékem kívánsz, az bé nem is telhet,
Nem oly karba forog dolgom, jót nem tehet
Senki, mert szerencse gonoszol rám léhett,
Minden fekélt, veszélt rám vetett, mint terhet.

216 Csudálja Cnemon ezt, mondja: Görög vagy-é
Vagy hová való fi? Nyavalya nem hágy-é?
Várj, uram, keveset, mert ha víz mast lágy-é,
Télre majd kemény lész, így ha szíved fáj-é,
Elmúlik, ne törjed magad e vizslájé'.

217 Görög nem vagyok én, az após felele,
Sem olyan kiföldi, kinek nincs itt hele.
Égyiptumban lettem, tartott ennek szele,
Itt vagyon nemzetem, de most erre kele
Dolgom, hogy más nemzet köntössel tisztele.

218 Mégis, kérdé Cnemon, ez miként lehetne?
Felelé vén ember, most ne értegetne
Erről, mert ő néki csak keservet tenne,
Azt használná véle, hogy fájdalmasb lenne;
Másszor ő ezekről értelmeket venne.

219 Hanem mondd meg inkább, te honnajd való vagy,
Micsoda járásod, mi oka, hogy fáradj,
Égyiptusban lévén görög nyelvre fakadj,
Énnékem ekképpen, idegen, választ adj,
Nem ismérte nép közt mint lett, hogy itt maradj?

220 Mond Cnemon: Ez dolog énelőttem csudás,
Hogy nincs kérdésemre tűled válaszadás,
S te mindjárt akarod, hogy tőlem kimondás
Légyen és mindenből tiszta igazodás.
Mond após: Jó fiam, nem szükség tagadás,

221 Nem bánom, hogy titkolsz, mert látom, görög vagy,
Szerencsétlenséged néked is elég nagy,
Nem vélted, hogy reám itt e helen akadj,
Nem szükség is, hogy félj vagy tőlem elszakadj,
Hanem jer faluban, már tovább ne fáradj.

222 Sőt nyavalyámot is majd néked megvallom,
Az te ítéleted nagy örömest hallom,
Mert mind fáknak, víznek néha megpanaszlom,
Oly igen én annak állapotját kárlom,
Mert szívemet eszi, s lölköm rajta fájlom.

223 Hagyjuk el e vizet, és menjünk árnyékban,
Mert az nap eléget ő heves voltában,
Egy kis falu ihol, menjünk egyik házban
Nékem szállásomra kies kamorában,
Ott heled lész vélem egyes pajtársságban.

224 És ott, hogyha tetszik, mind az kettőnk dolgát
Előszámlálhatjuk káros háborúját.
Cnemon mondja, kész rá, fogadja tanácsát,
Mert úgyan is oda indétotta utát,
Ott várja meg némely fogadott barátját.

225 Az csónokban ülvén aláevezének,
Nagy csöndesen menvén el is érkezének,
Az faluban jutván, házhoz férkezének,
Gazda nincsen otthon, két leánt nézének,
Kik őket fogadák s nékik köszönének.

226 Nagy tisztességesen láták az leányok,
Szemérem s tisztesség ő kincsek, aranyok,
Tanította vala emberséggel atyjok;
De mi leányinknak nem ily állapatjok,
Úgy viselik magok, kiknek mint tíz fattyok!

227 Ezalatt nagy gazdag ételt készítének,
Mindent jó módjával ők egybenszerzének,
Nagy szemérmetesen asztalhoz ülének,
És nagy udvarosan ivának-evének,
Cnemonnak ezeken nagy csudái lének.

228 Mondván: Inkább hiszem, Jupiter házában
Jöttünk mi most ide, ilyen jó lakásban,
Hogy ily kedvvel-szívvel vadnak és tartásban.
Felelé az após: Annak hajlékában
Vagy, él Jupiternek kész barátságában,

229 Nagy fő áros ember, s mely sok országokat
Általjár, és szemlél szép tartományokat,
Tanulja népeknek hol meg szokásokat,
Amellett idegen nyelven szólásokat,
Úgy szabván itt honn is a szertartásokat.

230 Mint engem is minap bujdosva találván,
Magához fogada és házához hozván
Lén igen sok jóval, kedvesen nyugotván,
Pénz nékül itallal, ételekvel tartván,
Mind ez mai napig itt házánál lakván.

231 Cnemon monda: Ímé, értem, azmit mondasz,
Bujdosol, beszéled, s olyan szókat szólasz,
Micsodás járás ez, arról nem tanítasz!
Monda az vén ember: No lám, nem tágítasz,
Mind rajtam szegezgetsz, untalan búsítasz!

232 Az én bujdosásom énnékem nem egyéb,
Kedves magzatoktól fosztattam, ím, elébb,
Azokat keresem, hol lölném hamarébb,
Kiket az tolvajok ragadtak, s felettébb
Keseregvén rajtok vagyok; veszék felébb.

233 Azokat futosom, ha hol föllölhetném,
Ha viszont enyimmé mindkettőt tehetném,
Azért járok széllel, hogy ha megérthetném,
Mindent megpróbálnék, csak visszavehetném,
Értek mert lelkemnek úgy kedvét ejthetném.

234 S mint ha mely madárnak vad fiát elviszi,
Szegén nem mentheti, amaz azt föleszi,
Sír rajta, kesereg, nagy bánatját teszi,
De semmi haszna nincs, csak hogy búját veszi,
Elvenné, s nem lehet, magát így sellyeszti.

235 Ekképpen lén, higgyed, nékem az én dolgom,
Melyet, ha akarod, számlálok s megmondom,
Noha ételre is vagyon nékem gondom,
De az áldozatot én elébb megádom,
És az Istenemet mindenért imádom.

236 Ezt mondván bocsáta szép vizet a földre,
Mondva: Szent Apolló, a te nagy nevedre
Öntöm ezt! Jöjj mellém, légy segétségemre!
Az több isteneknek is tiszteletekre,
Utol Chariclia és Theagenesre,

237 Kiket nemkülönben, mint egy isteneket
Imádlak, szülöttim és érdemeseket!
Hallván Cnemon vitéz ez nevezeteket,
Magában ijede s érze félelmeket,
Az szép vén jámborra vete nagy szemeket,

238 S monda: Hogy-hogy mondál? Az szép Chariclia
És az Theagenes kegyelmed magzatja?
Mond após: Látom, szóm szíved háborgatja,
De ezt az én nyelvem most igazán mondja,
Noha anya nékül valók. S ezt is vallja:

239 És űk is apjoknak neveznek engemet,
Igyekeznek tenni mindenben kedvemet,
Én is úgy tartom, mint édes lölkeimet,
De te valyon honnad s esméred egyimet,
Hogy így kapsz neveken, s toldod sérveimet?

240 Mond Cnemon: Esmérem? De még azt is tudom,
Hogy egészségesek, s bizonnyal is mondom.
Ó, Apolló, segélj! Felel vén: Megádom
Jutalmad, csak nevezd, hol vadnak, és áldom
Az nagy isteneket ezekért s imádom.

241 Mi jutalma, Cnemon kérdi, mondásomnak?
Apánk esmét felel: Az, mit te méltónak
Mondhatnál, sőt akkort, ha az hazájoknak
Földében béérünk, annyi sok jovoknak
Teszlek ő urává, kin elálmélkodnak.

242 Mert ezt oly örömest kívánom hallani,
Hogy egyik tagomot érte merném adni!
Cnemon viszont monda: Ha nem fognád bánni,
Kicsodák azoknak szüléi, megtudni
Csoda, mint kívánnám, ne kezdjed tagadni!

243 Felelé vén ember: Megmondom idővel,
Mert csak az jó napot múlatnájok evvel,
Látod, az asztalon már konc, s vagyunk éhhel,
Nagy időt is venne, légy azért békével,
Meghallod, és akkort léssz, tudom, jó szívvel.

244 Hogy ekképpen ketten immár jóllaknának,
Az vén vizet s Cnemon borocskát innának,
Szólásoktól ketten megtartózkodának.
Monda Cnemon, méltó, hogy már szólanának,
És azt elbeszélnék, hogy miként járának.

245 Kész volnék ahhoz is, de én azt akarnám,
Nausicles hallaná, s itt lenne, kívánnám,
Mert sokszor untatott, hogy néki számlálnám,
Ím, most egy munkával azért elmondhatnám,
De mind halasztottam, s még most is rá várnám.

246 Kérdé Cnemon: Mostan Nausicles hol vagyon?
Felelé az após: Vadász, úgymond, nagyon,
Rút fene népeket kerget és ver agyon,
Kik kóborlók, orvok, mind nyárban s mind fagyon,
Ezeket ment ölni, s méltó is, fáradjon,

247 Melyek nagy iszonyú latorságot tesznek,
Mindent ragadoznak, fosztnak és elvesznek,
Fertős szigetekben laknak, ott emésztnek
Sok prédált morhát el, s pásztorokból lesznek
Ily lator népekké, s elvadultan vesznek.

248 Mit vétettek azok valyon Nausiclesnek?
Cnemon monda. Vala szeretője ennek,
Akit ő fölötte dicsér vala szépnek,
Nevezettel hívták, szól após, Thisbének,
Áthénásból hozta, s elorzák szegénnek.

249 Cnemon fölszajdula ezt a nevet hallván.
Mond após: Mi dolog? Mit vagy így csudálván?
Felelé, hogy kikkel ment rájok harcolván,
Mivel oly vad heleken vadnak lakozván,
Nem tart-é ő tőlök, hogy megbírják, nyomván?

250 Lészen segítsége, mond após, nékie,
Mert Oroondates jün el őmelléje,
Ki megparancsolta, Mitranes segélje,
Az ország lakosit adja ő melléje,
Az hitván latrokat ne kíméllenéje.

251 Sőt sok pénzt is ígért ő az ifiaknak,
Hogy mindjárt őnéki melléje fussanak,
Mert az égyiptomi felséges királnak
Akarja azt vinni háló-mátkájának,
Nem szintén tartaná maga ágyasának.

252 Mivel fölötte szép és igen jó hárfás,
Amellé udvari, emberséges, tréfás,
Azt mondja, e földön nincsen helette más,
Nem is lész kárára, tudja, az nyargalás,
Mert prédát sokat nyer, s lész jutalma-adás.

253 Én is tanácslottam ezekre egyképpen,
Netalán rátalál gyermekimre épen,
Isten őáltala kézben adja szépen,
Megakadnak latrok, mint madárkák lépben,
Büntetések veszik ők is szörnyűképpen.

254 Eleget hallgattam, Cnemon monda, szódat,
Látom de másfelé fordíttad utadat,
Nausiclest forgatod, általa csatádat,
Nem töltöd peniglen bé fogadásodat,
Csak mind szóval tartod szegény barátodat.

255 Nem kell nékem pásztor, király, kalmár dolga,
Sem tolvaj, sem préda, kapitán vagy szolga,
Sokat láttam olyat, hanem mint a varga,
Hogy csak kaptát forgat, ki sokat nyomorga,
Arról beszélj, s mint lett annak árvasága!

256 Monda a vén após: No, hát jól hallgass rá,
Mert lészen beszédem, elhiggyed, szapora:
Az csodás nagy eset hozta őket kárra,
Noha evvel ugyan nem jutunk fottára
Búmnak, sem árváim dolgai hasznára.

257 És ha néha esnék, hogy én beszédemmel
Küljebb tántorodnám, hogysemmint elmémmel
Igyekezem rajta, ne vedd gonosz névvel,
Tudod jól, ki hallgat jó figyelmezéssel,
Az mondót kedvessé teszi effélével.

258 Anékül nem lehet ez ilyetén dolog,
Csak kevés szóba is az elme tántorog,
Mennyivel, amikor ennyi kárban forog
Emberek eseti s világon háborog,
Kiknek a szerencse minduntalan balog.

259 Én lakásom vagyon, hogy értsed, Memphisben,
Mely fekszik a zsíros Égyiptus földében,
Ogdoneus királ az ő idejében
Vala építője, melyet jó kedvében
Memphis, a leánya, lén elnevezésben.

260 Ő magáról várast Memphisnek hívatá,
Mindennek meghagyá és kikiáltatá,
Hogy annak nevezzék, sőt úgy fundáltatá,
Hogy királyok széki ott lén, s csináltatá
Nagy jól és kazdagon föl is rakattatá.

261 És így még mostan is királyok ülése,
Nincs is hatalmának romlása, kelése;
Vagyok Calasiris: Isten tisztelése
Enyim, főpap lévén, s áldozat ölése,
Most vándorlok noha, s nincs helem ülése.

262 Holott, mint világnak szokása, úgy laktam,
Házas-tüzes ember és gyermekes voltam,
Én két szép fiamnak öröltem, vigadtam,
De végtére egyszer társamtól maradtam,
Ki holtaért magam világtól elfogtam.

263 Minden örömem volt csak az két fiamban,
De nem soká tarta a szerencse abban,
Az ég minthogy forgó, s nincs egy állapatban,
Jóval gonoszt vagyon elvegy ránk adásban,
Lén házam táját is megtapasztalásban.

264 Az gonosz Saturnus szemét reám veté,
Véletlen történet szívemet illeté,
Mert minden fökélyit szerencse rám dőjté,
Az én örömemet bánatokban ejté,
Ürmös poharat így innom elvegyíté.

265 Nem vala reménség, ezt mint elkerüljem,
Mint azkit véletlen talál veszedelem,
Sokkal nagyobb annál az bú és félelem,
Hogysem azkit előbb látva ér sérelem,
Mert súlyosb mindenkor a nem vélt gyötrelem.

266 Az mert kétségessé teszi az életét,
Veszti, háborítja csöndeszült elméjét,
Sanyargatja igen bátorságos szívét,
Elhűltté, lankadttá teszi is az testét,
Mert nem remélve jön, megszűkéti eszét.

267 De ha ember tudja előbb a nyavalyát,
Mely reá hajlandó, s nyomni fogja vállát,
Elvárja csendeszen, és úgy tűri súlyát,
Könnyebbnek is tartja napvesztő homályát,
Mint munka követi hogy ő gyakorlóját.

268 Így lén én dolgom is, rám ez találkozék,
Trákiából, ímé, egy asszony származék,
Mely ő idejének jobbjában virágzék,
Chariclia után kit szebbnek iránzék,
Rhodopis volt neve, közinkben férkezék.

269 Nem tudom, honnajd jött, de sok szolgálókkal
Rakva őutána járó vigyázókkal,
Vagyon fő szolgákkal, apró inasokkal,
Frisekkel gazdagon és jó ruhásokkal,
Maga igen ékes, s bír bőv jószágokkal.

270 Nem lehete egyéb, valaki látnája,
Hanem hogy szeresse és megkívánnája,
Szerelmire magát örömmel adnája,
Mint hálóban halat, népet úgy fognája,
Szép ábrázatjával hozzája csalnája.

271 Isis templomában ez gyakran béjöve,
Noha ki tudja, hol jargalt akkor szíve,
Bő ajándékokat az oltárra vive,
Ki igen sok pénzre vala fölböcsölve,
Mely én kezem által lőn oltárra téve.

272 Szégyen megvallanom, de meg nem tagadom,
Teelőtted immár bátran napra adom,
Ha rá költ a dolog, nyilván meg is mondom,
Mert az én lölkömben csuda, mint kínlódom,
Untalan elmémben-szívemben aggódom;

273 Ekképpen gyakorta hogy templomban látnám,
Az ő gazdagságát, szépségét csudálnám,
Angyali szavait, beszédit hallanám,
Ő cselekedetit mindenben javallnám,
Lén ez, hogy hozzája fel is gyúladoznám.

274 És szerelem nyila találá szívemet,
Reája függesztém mindenben elmémet,
Indítsam hozzám mint, forgatom eszemet,
Vakultam, nem látom szörnyű esetemet,
Közölnem kívánom véle szerelmemet.

275 Nem szánom megszegnem tiszta éltemet is,
Amellett vesztenem tisztességemet is,
Napról napra látom nőni mérgemet is,
Fájdalommal érzem noha tüzemet is
S nagyobb romlásomra új szerelmemet is.

276 Csudálkozni kezdém magam változásán,
Gondolkodni dolgom ilyen fordulásán,
Az én fő tisztemnek ellene járásán,
Nagy böcsületemnek rút meggyalázásán,
Istennek haragja rám gyúladozásán.

277 Meggondolám azt is, hogy a szerelmesek
Ő állapotjokban mely veszedelmesek,
Az asszonyemberek ki mesterségesek,
Embereket csalók, ravaszak, mérgesek,
Hitetők, álnokok, ahhoz kétségesek.

278 És így két dologtól szívem furdalódván,
Dühös szerelemmel elmém tusakodván,
Mint Bessus két ágtól hogy lén szakasztódván,
Valék iszonyú nagy kínoktól bántódván,
Nem tudva, mely felé térjek, gondolkodván.

279 Szerelem sarkantyúz, gyúlasztva engemet,
Tisztesség másfelől rántja fékemlőmet,
Nem eresztvén bűnre menni én fejemet,
Sok próbák rettenték s lött dolgok igyemet,
Úgyhogy félben hagyám újuló tüzemet.

280 És az isteneknek tett fogadásomot
Megtartám végre is szép tisztaságomot,
Futám és kerülém nyomorúságomot,
Megbírám, zablázám én bujaságomot,
Rhodopist megvetém, mint gonoszságomot.

281 Elhagyám hazámot és búdosni menék,
Mert nem vala helem, hogy mégis ott ülnék,
Sokkal jobbnak vélém, hogy távulag futnék,
Hogysem Rhodopisnak mellette henyélnék,
Fárasztám testemet, tudván, bút kerülnék.

282 Minem ok nékül lett, hogy szűz Dianának
Nem árthat Cypria, nincs hele langjának,
Sem hathatósága Cupido nyilának,
Mert fárasztja testét, s nem kedvez magának,
Munkás dolgozással áll ellene annak.

283 Ez használa egyik én elmenésemhez,
Másik, félek vala, hogy ha gyermekimhez
Érkezhetik e hír, hogy rút fertelemhez
Adtam magam: kezdnek szólnia fejemhez,
Vagy meg is öletnek, ha érek vétkekhez.

284 Ezeket akarván méltán távoztatnom,
Úgy indulék hamar hazámból bujdosnom,
Ez szín alatt: fognám fiaimot látnom
S Thébás várasában Thiamust kaphatnom,
Ki első szülöttem, s ipamnál is tartom.

285 De hogy hallá Cnemon Thiamust nevezni,
Meg kezde elméje azonnal ütközni,
Hallgat mindazáltal, nem meri kérdezni,
Hanem csak ámulva kezde vénre nézni,
S ki rabja volt, arról mindjárt vélekezni.

286 Calasiris ismég monda: De mi szükség
Nagy sok csavargásim beszélnem? Ez elég,
Hogy hallottam vala elifiadtan, rég,
Szép Görögországban egy város volna még,
Mely az isteneké, s volna ott nagy szentség,

287 Sok tudós emberek, bölcseknek lakása,
Benne jeles elmés emberek szállása,
Oda bőv világról sokaknak járása,
Bölcsesség, tudomány s szentség tanulása,
S benn jövendőmondó Pythia szólása.

288 Afelé indulék mindjárt igyenesen,
Földön már sok napot megyék nagy sebesen,
De tengerre kelék, ott is oly vészesen
Evezék, afelé sieték kedvesen,
Hogy csak alég várom, hamarb az lehessen.

289 Egynihány éjt-napot tengeren fáradván,
Már az kedves partot szemeimmel látván,
Ahhoz nem sokáig én utamot járván,
Igen közelítém, s lők az helt sajdítván,
Kívántam szép várast szemlélvén, csudálván.

290 Azonban engemet oly isteni szellő
Fualla kedvesen, lők az helt szemlélő,
Felette mely igen azt meg is kedvelő,
Soha szebb helt annál nem láttam, ítélő,
Lakó-helemnek is mindjárt eltökélő.

291 Örölek magamnak és az szép várasnak,
Hasonlatosképpen benne sok lakosnak,
Gyönyörködöm igen az kedves situsnak,
Amaz híres hegynek, magas Parnassusnak,
Megáldatott kútnak, szép Castaliusnak.

292 Igaz, amint mondod, Cnemon is felele,
Mert gyakorta róla az atyám beszéle,
Mivel Áthénásból került volt rá, s tőle
Hallottam sok dolgot, hogy szólott felőle,
Most vészem eszembe, hogy jártál körüle.

293 Monda Calasiris: Honnan való vagy te?
Ugyana' várasból, Áthénásból, szinte?
Arra Cnemon mindjárt a fejével inte,
Mond: Ugyanott lettem. Amaz rátekinte,
Mondván: Neved néked pap miként nevezte?

294 Cnemonnak mondának engem keresztségben.
Calasiris kérdi: S hogy juttál e helben?
Mi forgó szerencse hozott így közinkben?
Másszor szóljunk arról, mostan beszédedben
Menj elébb csak, Cnemon szól, s vigyed jó végben!

295 Ím, előbb járulok: Az várasban érvén,
Calasiris monda, lők azt megkémlelvén,
Castalis vizéből magamot öblétvén,
Templumhoz sieték, áldozatot tévén,
Isteni buzgóság az szívemben égvén.

296 Vala penig szinte érésem oly tájban,
Midőn az Pythia lén választ adásban
Út-járó-kelőknek s jövendőmondásban,
Én is annál buzgóbb vagyok imádásban,
Várván, mi jövendőt lész hozzám szólásban.

297 Énhozzám is azért Pythia azonban
Így szóla, midőn már minden hallgatásban
Volna és csendeszen, nagy veszteg állásban,
Várván, ki kértére lész választ adásban,
Megröndülvén helye s széki mozdulásban.

298 Nagy terméken földről jöttél messziséggel,
Nílus istenasszonyoktól merészséggel,
Azok életedre vadnak nagy készséggel,
Maradj nálunk, látunk téged kedvességgel,
Fekete földünket éljed békességgel.

299 Orcámra a földre ezt hallván burulék,
Isteni szózatra oly igen meghajlék,
Hogy ne hadna engem, könyörgéssel szólék,
Oltárra bőv temjént rakék, úgy füstelék,
Mindenféle ügyet nékie ajánlék.

300 Az ott való népnek soksága is, hallván,
Hogy Pythia hozzám szókat vagyon adván,
Lőnek nagy sok kedves dicséretet nyújtván,
Vélem egyetemben tisztelettel áldván,
Engem is istenek barátjának tartván.

301 Mint Lycurgus királt, úgy böcsülnek vala,
Az község javából táplálásom álla,
Nagy sok tiszteletet tött mindenki, hallja
Ki-ki szerencsémet, dolgomot javallja,
Templum előtt lakó-szállásom fundála.

302 Bévelkedem vala köztök mindenekkel,
Beszélgetek gyakran sok jövevényekkel,
Fő tudós bölcsekkel, eszes emberekkel,
Híres áldozatra rá jövő népekkel,
Mivel Delphis igen gyakor effélékkel.

303 Az mert az Múzsáknak tulajdoníttatott,
Philosophusoknak s bölcseknek adatott,
Kikkel esméretem s nyájosságom tartott,
Nagy mély beszédektől elmém hizlaltatott,
Kérdés, vetekedés köztem sok láttatott.

304 Valának közöttök, kik kérdezék tőlem,
Honnyomban az Istent én miként tisztölem,
S miért, hogy köztünk sok, aki nékem felem,
Hogy állatot, követ, fát imád: értelem
Amelyekben nincsen semmi segedelem.

305 Melyekre, mint tudtam, nékik megfeleltem,
Több kérdésekre is illő választ tettem,
Azzal nagyobb nevet és kedvet is nyertem,
Végre egy szép eszes vén emberre értem,
Kitől az Nílusról én kérdeződtettem.

306 Ennek eredeti, kérdte, honnan vagyon,
Mi oka, hogy árad nyárban olyan nagyon,
Annyi sok határra vizével haladjon,
Gyakorlatossággal béves termést adjon,
Ily nagy nevezetet amelyekért hagyjon?

307 Mind megmondom, róla mit olvastam volna,
Szerecsenországban, taníttam, támadna,
Napkeletről jő ki, és foly Líbiába,
Dél felé nyújtózik ő alá folytába,
Hajtja sok habjait szép tartományokba.

308 Nyárban nevelkedik, de nem a szelektől,
Mint némelyek tartják, amelyek étszaktól
Fúnak, hanem a sok vizes föllegektől,
Hogy kik napkeletre veretnek ezektől,
Verőfénye által bévöl víz, esőktől.

309 De fő eredetit senki nem láthatja,
Könnyű penig, mert azt esővíz újítja,
Édesebb, kövér is, földet szaporítja,
Mert nagy illendőkort árjával vidítja,
Termékenséget is azáltal indítja.

310 Italra is kedves és igen illendő,
Minden szükségekhez hasznoson kelendő,
Nincsen apadása, egyaránt menendő
Mindenkort folyása, parttal elégendő,
Az nagy hévségekben nagyobbra nevendő.

311 Többet is beszélék ű természetiről,
Megfejtém, mint tudtam, az kérdést ezekről,
Örölnek, kik hallják, s javallják is köröl,
Mondván: Nagy jót szólasz s igazán is erről,
Mert nyilván ez igaz ok a nevéséről.

312 Azonban kedvesen hozzám adá magát
Apolló főpapja, s hányja barátságát,
Charicles mihozzánk mutatja jóságát,
Szómnak nagy erősen mondja valóságát,
Bizonyítja igen annak igazságát.

313 Mondván: Te ez dolgot szólád nagy igazán,
Mert én is temelléd vagyok már hajolván,
Voltam ezelőtt is ez dolgokat hallván,
Mikor Nílus mellett bolyganék, bujdosván,
Ott való papoktól ezeket tanulván.

314 Felelék: Charicles, hogy? Jártál-é te ott?
Mi nyavalya vagy bú, ki tégedet hordott,
Az nagy Nílus vize melyekre fordított?
Monda: Magam tudom azt, mi sanyarított,
Mely nagy veszélyekkel engem tántorított.

315 Elhagyom én az szót, mond, szerencsétlenség
Énhozzám érkezvén lén gonosz ellenség,
Minden jómtól foszta, az nagy véletlenség
Érkezék, ronta meg véle kegyetlenség,
Jó és öröm helyett lele keserűség.

316 Csudálkozom vala ez ilyen beszéden,
Melyet látván, monda: Ne légyen idegen
Ez, uram, előtted, az nap csak hadd menjen,
Ím, én ezennel ezt megmondom, mi légyen,
Azmi engemet sért és ösztökél régen.

317 Felelék: Bizonnyal nagy örömest hallom,
És mennyire lehet, magamra is vallom,
Üdőnk is jó hozta, azértan javallom,
Senki nem bánthat meg, ajtót is bézárlom,
Az meghallására fülemet nem kárlom.

318 Csak ketten maradván mi így a templomban
Egyedöl, több senki nem rekedvén abban,
Ajtó is hogy volna immár závárjában,
Ülnénk csendességgel és nagy hallgatásban,
Charicles így kezde szólni fájdalmában:

319 Régen tiszta szíből oly igen kívántam
Ily embert lelhetnem, mint melyre akadtam,
Mert a szívem kínját kinyitni nem tudtam,
Illendőt senkit is mivel nem kaphattam,
Hanem Úrnak hála, hogy terád akadtam.

320 Mert most ki akarom öntenem belőlem,
Valami furdalja szívemet kerülem,
Nem is bocsátlak el mód nékül mellőlem,
Hanem vigasztalást adj, s úgy menj el tőlem,
Osztán elhalld azért, mi bú bánt énvélem.

321 Elígséges ember lévén házasságra,
Adtam vala magam kettős társaságra,
Emberi mód szerint egyik boldogságra,
Világot akarván élnem vigasságra,
De nékem még az is lén szomorúságra.

322 Mert nem vala semmi maradékom véle,
Mindjárt virágjában társom elmeddüle,
Kit látván, sok könyvem szememből gördüle,
Szívemben sok bánat, méreg elhívüle,
Böjtöm, imádságom az egekbe gyűle.

323 Fárasztám kéréssel az nagy isteneket,
Végre megszánának sokára bennünket,
Egy kis leánkával látának meg minket,
Szüléknek mondatni érénk mi nevünket,
Abban helyheztetvén gyönyörűségünket.

324 De megjövendölék istenek idején,
Hogy az nem sokáig lenne eget vévén,
Nem fogna világon sok életet élvén,
Mindenektől kívánt agg vénséget érvén,
Hanem virágjában megint földben térvén.

325 Annyira nevelénk s őrzénk mindazáltal,
Hogy férhez illendő vala minden úttal,
Sokan kerengették őtet kívánattal,
Kérték is társoknak teljes akarattal,
Végre egy jámbornak adánk, szű-nyugodttal.

326 És azmely étszaka kell vala elhálni,
Feleségöl immár melléje szállani,
Mennykőtől ütteték, foga meg elválni
Élte miatt tőle és rettegve halni,
Nagy hertelenséggel agg Plutóhoz szállni.

327 Így víg menyegzőből lőn nagy bánatos tor,
Oly hertelenséggel és szinte gonoszkor,
Nem reméllett senki, történhessék akkor,
Vigadásunk volna midőn szinte jobbkor,
Látd-é, nagy bánatot halál fúja olykor.

328 Tánc helett futkosnak, szolgálók forgatják,
Öltöztetik sírhez, szegínt úgy jajgatják,
Négy darab deszkában a testét raggatják,
Teteméhez gyúladt gyertyákat aggatják,
Magas rakott fákon holttestét hamvítják.

329 Csudálatos igen, mely keserves vala
Az anyja is, mindjárt ezt érvén elhala;
Annál nagyobb méreg a szívemre szálla,
Duplált keserűség és méreg talála,
Házamban minden vész és fájdalom álla.

330 Zúgolódom vala az istenekre is,
Kész valék halálra adnom így magam is,
Nem tudván mit tenni, nem kell életem is,
Nincs vigasztalásom, lén ilyen gondom is,
Hogy messzi távozzam hazámtól el én is.

331 Mert igen nagy haszon az messzi távozás,
Idegen országban menés, helváltozás,
Ilyen keservekben jó az kelés, járás,
Szép tartományokban, földekben bujdosás,
Midőn nem adatik búadtahel-látás,

332 Mely megkeseréti a bánatos szívet,
Elmére juttatja rajta lött keservet,
Mintha ábráznája, nevelne új sérvet,
Effélével ismíg gyújtja a vélelmet,
És csak sörkengeti szemekből a könyvet.

333 Elmenék bujdosni ígyen ez világban,
Járván sok idegen földön, tartományban,
Végtére érkezém, juték Égyiptusban,
Sőt arra a helre, ahol nagy zúgásban
Esnek le a vizek templomnál Nílusban.

334 De nem beszéltem még, mely szerencse talált,
Ott nékem véletlen mi dolog occurrált,
Azt elörűl kezdem, halld végig, mint tréfált
Szerencse, egyszersmind fölemelt s megútált,
Mint egy öreg labdát, fel s alá hagyigált.

335 Midőn azért egykor föl s alá sétálnék
Ott az templum környül hivalkodván járnék,
Idegen dolgokat néznék, vásárlanék,
Melyeket honnyomban is meg nem lölhetnék,
Azokkal hogy haza kedvest járulhatnék,

336 Mert már az keservim megszállottak vala,
Azonban idegen ember rám talála,
Kinek elméjével, eszével újula
Én kedvem, mert közép üdőt fölyül múla,
Nyers és emberséges, ősz haja, szakálla,

337 Ehhez nagy fekete vala ábrázatja,
Mondja, hogy örömest szavát vélem nyújtja,
Ékes köszöntéssel ő magát mutatja,
De jól az görög szót nem szintén mondhatja,
Elég, hogy a szükség mentségét adhatja.

338 Megnyugovám véle és szavát fogadám,
Egyött az templomhoz utam véle adám,
Mellyel közelb érvén én Istenem áldám,
Mit akarjon vélem tenni hogy nem tudám,
Mondja meg, mit kíván, azzal megimádám,

339 Melyet hallván, monda: Én drága füveket
Hordozok magammal hasznos gyökereket,
Melyek Indiában veszik terméseket,
S Szerecsenországban lelik nevéseket,
Örömest tenéked mutatnám ezeket.

340 És ha igaz szívvel, elmével, lélekvel
Akarnád megvenni, nagy olcsón pénzekvel
Rá árulnék véled, kevés beszédekvel,
Sőt drágán sem hadnám, járnál nyereségvel.
Mondék: Hadd lássam csak előbb azt szemekvel!

341 Mindjárást egy zsacskót kiránta kebléből,
Melyet hóna alatt viselt onnan belöl,
Mely sok drágakővel fénlik fénességből,
Mint muskatálkörtvél, gyöngyök esnek ebből,
Kerekdedek, mint egy márván, azonfelyöl

342 Smaragdnak bűsége hiácintkövekkel,
Ragyagnak rubintok piros szép színekkel,
Újulnak szemei embernek ezekkel,
De fejér gyémánt is elvegy türkésekkel,
Kiknek nagy fris volta sokat ér böcsekkel.

343 Látván azért annak nagy árát, felette
Álmélkodám rajta, hogyon, holott vette,
Mert királságot ér, ha pénzen szerzette.
S mondék: Igen kevés vagyok én érette,
Hogy néked fizessek, elég szemem nézte.

344 Ha legkisebbikért fizetnem akarnék,
Nemhogy én pénzemmel arra elég lennék,
De morhám, jószágom s magam is, mit érnék,
Mégis kevés volna, hogy rá árulhatnék
Mindezekre. Vidd el, hasznot nem tehetnék.

345 Monda: Elég hogyha vételére nem vagy,
Ő érdemek szerint pénzt érettek ne adj!
Ingyen vedd el tőlem s ajándékon avagy!
Mondék: Csúfolással bár nékem békét hagyj,
Sőt másutt keresd azt! S te magadnak maradj!

346 Felelé szerecsen, oly nagy esküvéssel
Margolra, Tengontra és égre nézéssel,
Hogy nem csúfolkodik ez beszélgetéssel,
Mind nékem adja azt, ily szövetközéssel,
Ha mind, mi ennél jobb, leszek elvevéssel.

347 Elfakadék rajta hangosan nevetvén,
Monda a szerecsen: Mit vagy, uram, vélvén,
Hogy ígyen hahotálsz, szómot el nem hivén?
Talám kétséges vagy, hogy azmit ígírvén
Voltam, bé nem lennék aztot teljesítvén?

348 Igenis elhidd bár, azt megteljesítem!
Mondék: Hogy megértsed, uram, ezt nevetem,
Hogy hallatlan dolgot hallok, s nem érthetem,
Csodás az előttem, én ezt nem hihetem,
Hogy kincs elvételért többel terheltetem.

349 Nem kell kételkedned, szerecsen felele,
Mert lészen mindenben beszédemnek hele,
De te megesküdjél előbb az egekre,
Hogy mit én kívánok, azt léssz teljesítve,
Azután tiéd lész kincs, épen engedve.

350 Esküvésed penig légyen csak ezekre,
Hogy nem kél e sok kincs már egyéb helekre,
Hanem azmint tőlem taníttatol erre.
Megütközém ezen, de a sok szépségre
Igen égvén szívem, rámenék a hitre.

351 Mivel telhetetlen szíveknek dolga ez,
Szépséget és hasznot, hol lát, rá figyelmez,
Természet szerént is szem ahhoz görjedez,
Ami szép vagy böcsös, arra indul, neszez,
Gazdagságért kalmár halált elszenvedez.

352 Azért én is igen vágyódtam ezekre,
Mert nagy vala árok, s könnyű út nyertekre.
Hitömöt elvévén, vín engemet félre,
Házához indulék; jutván már az helre,
Egy igen szép leánt hoza napi fénre.

353 Mutatá énnékem, előmben állatván,
Mond: Nyolc esztendőre mostan volna járván,
Noha úgy tetszenék nézőnek űt látván,
Hogy majd férhez volna illő hazaadván,
De emberi személt szépséggel haladván.

354 Nagy méltán isteni magnak én ítéltem,
S véletlen látáson úgyan megrémültem,
Nem győztem eléggé nézni, úgy szemléltem,
Világon boldogbnak magamot én véltem
Egyéb fölött, mert ezt soha nem reméltem.

355 Ezalatt ily szókat kezd hozzám szólani:
Barátom, mely szüzet fogál ímhol látni,
Nagy szerencsétlenség oka, hogy elválni
Kellett szüléitől, más népek közt hálni,
Mert még bölcsőjében esett vándorlani;

356 Ki mihelt született, csakhamar azután
Pólában takarva lén félrehányatván,
S midőn nagy véletlen arra mennék, látván,
Könyörülém igen, s vém föl őtet, szánván,
Házamhoz vitetém, szépségét csudálván.

357 Kegyetlenség vala mert ott halni hadnom,
És istentelenség el nem vinnem, szánnom,
Ily ártatlan lelket szenvedésre adnom,
Irgalmasság javát nem is gyakorlanom,
Holott skólákban is azt esett hallanom.

358 Sőt az gyermecskének tekintetibűl is
Esmérém, nem volna hogy az kis rendbűl is,
Sem valami slejtnek szülő-ágyábúl is,
Mert oly nagy ékes szép bírt tekintettel is,
Mosolgott szájával, sólyom-szemével is.

359 Afelett e kövek és nagy szép drágaság
Mellette vala mind e nagy sok gazdagság,
Kötölékben kötve ruhák és több jószág,
Vélém, szüléitől jött mind ez pompaság,
Azért, hogy elhinnék, hogy nem paraszt ágyság.

360 Írások, sőt s bötők mellette voltanak,
Mi nyelvünki módra amelyek szóltanak,
Gyermek ott-létének okáról mondtanak,
Irgalmat ővéle tenni kívántanak,
Hogy fel is tartassék, azon imádtanak.

361 Ezt azért megértvén, ki volt és honnajd jütt,
Mit kíván, s árva sors rajta mi bút is nyűtt,
Fölvevém és tartám én udvaromban űt,
Pásztor felesége emlébűl étke gyütt,
Mindaddig, míg illett, és bölcsőben feküdt.

362 De elröjtém s őrzém az ő csomólékját,
Hogy valaha kárát ne látnám s bosszúját,
Így titkolám szépen gyermek nyavalyáját,
Míglen fölsördüle, s vevé világ módját,
Szépséggel, terméssel érlelé formáját.

363 Azonban naponkint hogy így tellesednék,
Nagyobb félelemmel tartásaért lennék,
Mint őrizzem tovább, módot nem is lelnék,
Elveszteni szánnám, kárt is elkerülnék,
Ily dolgot javalla elmém, hogy gyötrődnék:

364 Követséget vők föl Égyiptus földére,
Bizonyos okokból indíttatván erre,
A gyermeket hozám idegen mezőre,
Ne lenne valahogy másoknak értére,
Kicsoda s micsoda, gyermeknek vesztére.

365 Melyet, ím, kezedben ajánlok, s Istennek
Adom az szép szüzet gondviselésének,
S ha titkos dolgai én követségemnek
Megengedik, mondom többit is ezeknek,
Még ma, mind rend szerint, de most siettetnek.

366 Hanem vedd kezedhez minden ékességgel,
Valahol mi övé, kinccsel és szépséggel,
De meglásd, hogy légyen szabados testével,
S ne tartsd, mint egy rabot, hanem ő szívével
Bírjon önnönmaga szabad elméjével.

367 Sőt ha házasságra akaratja lészen,
Azt az időt éri, Isten oly jót tészen,
Ahhoz menjen, azkit szíve kíván, vészen,
Arra szabad légyen magával, így tészen
Isten jól véled is, s álld meg hited ezen.

368 És azmint esküdtél nékem Apollóra,
Úgy tarts ezeket meg, ű is minden jóra
Így segéljen érte, vagy viszontag kárra,
Ha meg nem mívelnéd! Eljött időm, vár rá',
És ím, el kell mennem, azmi dolgom, arra.

369 Hanem holnap reggel Isis templománál
Egyött lévén, többet érthetsz, szent házánál
Isten lész véletek! Ű nagy oltalmánál
Mert nincsen hasznosabb kegyelmes voltánál,
Gonosz fut tőletek, nincs erősb karjánál.

370 Ekképpen a leánt fogám, s vím házamban,
Azhol lakásom volt, egy kies cellámban,
Tartom vala őtet nagy szép tisztaságban,
Valék istenekhez ily hálaadásban,
Hogy szép szerencsével lőnék megáldásban.

371 Mert mintha meg sem holt volna én gyermekem,
Úgy ítéltem, mivel mást helette vettem;
Másnap jó hajnalra, mikor immár értem
Isis templomához igyekeztem, fértem,
Hagyott helen szólnom véle mert kedveltem.

372 S midőn már nagy sokat ott járnék alá s fel,
Azonban sohonnat nem látnám jőni el,
Sohol nem kaphatom nézhetni szememmel,
Az kapitán háza felé érék evvel,
Ott kérdezém néptől, ha látták-é szemmel

373 Szerecsen követet, és ha volt-é nálok?
Mondának énnékem mindjárt ajtó-állók:
Ma az jó hajnalban ment el; mert viszálok
Vélünk, félt uramtól, hogy meg leszünk zárlók,
Többé meg sem fordul, mivel éltek kárlók.

374 Kérdém okát, s monda: Mert azt kérték, járták,
Hogy az smaragd-likat mieink, kik ásták,
Elhagyják s ne szedjék, mert övéknek tartják,
Azt mondják, hogy haddal azt ők oltalmazzák,
Ezzel a tanácsot fölharagították.

375 Mert szerecsen király tartja ő földének,
Ennek az mieink nem engedhetnének,
Ha ily rettenetes hasznot vesztenének,
Valyon az hadaknak honnét fizetnének?
Régen egymással is mind veszekedének.

376 Elijedék, hallván ez beszédet tűlök,
Az sok gondolattól majd úgyan elhűlök,
Mint egy betegségtől, fáradok, hevülök,
Hogy ingyen sem tudnám, mint megyek, kerülök,
Elrémöltem, szinte hidegedten ülök.

377 Mert nem tudom vala még az gyermek nevét!
Sem ű édes apja és anyja nemzetét!
Mond Cnemon: Hitemre, keserülem igyét,
És magam is szánom ilyen történetét,
Mert igen kívánom hallnom nevezetét.

378 Calasiris monda: Meghallod idővel,
Csak légy egy kevéssé csöndesz, békességgel
Hadd mondjam végig el igyenes beszéddel,
Mint járt Charicles az gyönge személlyel,
Amint ő énnékem mondotta nyelvével.

379 Héában fáradván így hadnagy házához,
Meg haza fordult volt, s mond: Hogy már cellámhoz
Közelíték, juték az kis leánkámhoz,
Előmben futamék, mint édes apjához,
Térdet-fejet hajta, mint illett leánhoz.

380 Csudálkozám igen ilyen jó elméjén,
Szépségéhez illő maga-viselésén,
Gyönyörködém benne, drága jó erkölcsén,
Mint enszülöttemet, oly igen szeretvén,
Elvégezém, sokat ne legyek ott ülvén,

381 Hanem hazafelé fordítsam utamot,
Hogy el ne veszessem édes leánkámot,
Egy hajóban rakám holmi holvalómot,
Az leánnyal egyött indítám utamot,
Nílus vizén alá-bocsátám hajómot.

382 Míg az tengert érém, mind azon evezénk,
Melyhez hogy hajómmal csendeszen érkezénk,
Istennek áldozám, gályára férkezénk,
Azon én hazámba menni igyekezénk,
Nem oly sok munkával hová békeszönénk.

383 Csakhamar leányom görögül tanula,
Termete, szépsége mindenkint javula,
Az ott való népnek szeme rá fordula,
Idegen nép közt is jó neve indula,
Mind az egész váras véle megújula.

384 Ékes vala véle Diana templomja,
Minden, azki látja, kedveli; summája:
Öröl szívem rajta, mint lettem volna ma,
Ki nem látta, az is kívánná látnia,
Mint egy új csodára, rá forrnak mindulta.

385 De ott is keservem énnékem nő vala,
Mert férjet ösmérni, mondja, nem kívánna,
Hanem szüzességben élnie akarna,
Dianának penig mindenkor szolgálna,
Mellyel a szívemnek sérvére fordulna.

386 Télben-nyárban széllel kerget csak vadakat,
Azok után veti az erős hálókat,
Pórázokon hordja futó agarakat,
Nógatja, biztatja az zajgó kopókat,
Lövöldözi sebest szigonyos nyilakat.

387 Meg kezdém útálni evvel e világot,
Hogy nem akar kérni leány házasságot,
Eltökéltem vala, hogy egy társaságot
Szörzene öcsémmel, egyes nyájasságot,
Nénémnek fiával édes ágyasságot.

388 De ő semmiképpen nem akar egyezni,
Kedvemért ővéle nem kíván felezni,
Távol kezde hozzá s hidegen helezni,
Mind éjjel és nappal csak erdőn szellézni,
Mondja, hogy fírfival nem kíván vétkezni.

389 Ehhez sem ajándék, sem szép szó nem használ,
Mert a szíve távul néki ezektől áll,
Mondja, szüzességben hogy mindörökké hál,
Dianától soha külöm ő el nem vál,
Azt mondja, senkihez társolkodni nem száll.

390 Meggyőze engemet philosophiából,
Érdemesb hogy lészen, ha ez tisztaságból
Ki nem hág, s nem vészen mást is társaságból,
Megvetvén szerelmet, mely jön házasságból,
Menyegzőt, táncokat s lész mi pompaságból.

391 Ezeknek okaért, szerelmes barátom,
Közeld vélem eszed, vedd el sok bánatom,
Adj nékem tanácsot, érted, akaratom
A' volna, sok szóval időm nem múlatom,
Hogy öcsémé lenne, minden kívánatom.

392 Lássad, szép beszéddel vedd reá érettem,
Mert sok bölcsességet tebenned esmértem,
És hogyha akarod, bizonnyal elhittem,
Kedvem telik abból, ezért jelentettem
Meg is kegyelmednek, mert jót reméllettem.

393 Módod penig vagyon jó néked ezekhez,
Mert örömest beszél s szól vén emberekhez,
Nem idegen tőlök, sőt nyájas kedvekhez.
Mit veszti így magát? Térjen szerelmekhez,
Hiszem ő sem tigris, hogy fene tüzekhez.

394 Nem messze is penig lakása házadhoz,
Oda érhetsz menni mindenkoron ahhoz,
Az Istenért kérlek, ez akaratomhoz
Járulj te is, mindjárt légy kész a dologhoz,
Ne késsél, hanem fogj én kívánatomhoz.

395 Sírva mondja vala hozzám ez igéket,
Én is nem tűrhetém, és ejték könyveket,
Ráfelelék mindjárt, hogy hamar ezeket
Meg is cselekedném, noha nagy terheket
Erő fölött veték rám és nehezeket.

396 Hogy peniglen legjobb beszédekben volnánk,
Ily igen meghitten egymáshoz szólanánk,
Egy idegen embert jőni közénk látánk,
Mondja, egy követtől azon imádtatnánk,
Hogy az áldozatra őnéki szolgálnánk.

397 Eneas városa ezeknek hazájok,
Kértem Chariclest, hogy ott kinn ne hadnájok,
Hanem áldozatra bébocsátanájok,
De előbb ki volna, szükség, hogy tudnájok.
Felelé Charicles, azt ne vitatnájok,

398 Ez igen nagy nemzet szép Görögországban,
Tekintetes, gazdag az ő hazájában,
Vagyon sok földe is az ő hatalmában,
Őmaga is penig szintén virágjában,
Achillestől vagyon ő ágozásában.

399 Nem tagadhatja meg, valaki azt látja,
Mert nyilván mutatja minden állapatja,
Fejedelmi módon való ábrázatja,
Vitézi nézése ezt alkolmaztatja,
Ehhez szívessége, kegyes akaratja.

400 Mondok: Hát jól vagyon, ennyivel is méltó,
Hogy ne légyen zárva előtte az ajtó,
Hanem jöttön-jöjjön, s te légy szén-indító,
Áldozathoz mindent készítő, nódító,
És ím, én béhozom, leszek boldogító.

401 Mert fölötte igen akarom látnia,
Kezdé ez tanácsot vén is javallnia,
Elmenék, sok jóval fogám imádnia,
Szép üdvözlésekkel őtet áldania,
Achilles hírével fölmagasztalnia.

402 Megtetszék énnékem minden állapatja,
Az ő veres-fejér teljes ábrázatja,
Kinnülő szemeit amiként forgatja,
Gyors kezét és lábát hogy miként lógatja,
Szívesen, elmésen magát hordogatja.

403 Köszöntések után nem sok szókat tévénk,
Az híres templomban azonban bélépénk,
Az nagy isteneknek tiszteleteket ténk,
Az több jövő néppel egyött békésérénk,
Magának illő helt választánk és lelénk.

404 Charicles énmellém adá mindjárt magát,
S monda: Majd meg fogod látni Charicliát,
Hogyha még ezkedig nem láttad formáját,
A szép leánzóban e világ csudáját,
Egyszersmind megnézhetd földnek, mennek javát.

405 De én azelőtt is immár láttam vala,
Egykor szekeréből hogy mikoron szálla,
Mert csak közel hozzám akkoron ő álla,
De Charicles abba nem érte, nem halla,
Azért nézésével engemet kínála.

406 Sőt, hogy áldozott is, űnéki szolgáltam,
Az tűzben is véle én egyszersmind nyúltam,
Az ő szépségével majd mintha újultam,
De nagy tisztességgel mindenekben voltam,
Mert már sok károkkal effélét tanultam.

407 Meglévén az áldás és hosszú idvözlés,
Azmi Apollóhoz illik, oly tisztelés,
Elkezdeték mindjárt amaz nagy éneklés,
Sok szántalanféle minden barom-ölés,
Valami ezekhez szükség volt és illés.

408 Az oltárhoz érvén kezdé imádását
Az úrfi Isishez s könyörgés-ádását,
Emellett kezével illő áldozását,
Az pap is végezé tömjénnek rakását,
S Pythia ekképpen tevé ű szólását:

409 Azkit az szerencse követ jó szelekkel,
Az igen nagy messze fog menni ezekkel,
Kész minket megvetni, él az jó egekkel,
Megpróbálja tengert, nem gondol vészekkel,
Vív sőt ellenkező sok történetekkel.

410 Ez egy oly országra fordítja őmagát,
Azmely verőféntől veszi szárazságát,
Annak hévségétől igen izzóságát,
Mert elnyeri, higgyed, szép jutalomságát,
Fekete időn is rózsa pirosságát.

411 Ezt mondatá néki az Pythia által
Apolló előttünk. Ugyanazon úttal
Vala vigassággal, mind az több társokkal,
Erről ki-ki oly nagy sok magyarázattal,
De vaj, ki mely távul esének ők azzal!

412 Mert álmot s jövendő-mondást akkor értünk,
Mikoron bételik, s már reá is költünk,
Addig csak héjában azokon mi sírtunk,
Mert ezer közül is egyet meg nem fejtünk,
Mivel homályosak, s nem az, amit véltünk.





PARS TERTIA



1 Az ékes Delphosnak várasa lokosi
S minden abban lévő jövevény bóltosi,
Papjai, vénei és sok alakosi,
Pórjai, szolgái, napi szakványosi,
Értvén ez nagy pompát, lőnek mind közösi,

2 Egész a templomig utcákat béfogván,
Szép renddel kétfelől házak alatt állván,
Közöttök tág menést áldozóknak hagyván,
Oly nagy böcsöletet mindeneknek adván,
Mondja Calasiris, lőnek csendeszt várván.

3 Cnemon nem tűrheté, szóla: Édes apám,
Sok szapora szódot hallgatnom elunám,
Mert látom, utamot ma fel nem találnám,
Ha utánad mennék, sőt tovább bujdosnám,
És azmit kedvelek s várok, nem kaphatnám.

4 Jóllehet nagy kedves beszéded előttem,
S különben sem tartom, mint látnám mellettem,
De amit kívánnék letinkább, nem nyertem
Azt beszédedből még, azért vagyon kértem,
Arra felelj nékem, hogy ne essék sértem.

5 Mi haszon számlálni az dolog elejét,
Nagy hosszú beszéddel elvégezni végét,
Elhagyod peniglen szintén a közepét,
Titkolod, elröjtöd az kívánt velejét,
Homályban fekteted így minden értelmét.

6 Calasiris szóla: Szóval nem terhellek,
Illetlen dolgot is, higgyed, nem beszélek,
Hanem szükségesnek valamit ítélek,
Azt fejezgetem meg, mit méltónak vélek,
Abban is peniglen rövidséggel élek.

7 Mert azt úgy akarnám teelődben adni,
Hogy többé elmédet ne fogná elhadni,
Sőt fottig kedvesen abban megmaradni,
Jó ítélet után rád haszon áradni,
Nem mint harmat fűről, főből kiszáradni.

8 Azért mégis szómot én arra térítem,
Az pompa mint lett meg, néked azt megfejtem,
S hováhamarb lehet, szómot én úgy ejtem,
Hogy csak summa szerint essék, és kerítem
Arra, azmit kívánsz, mert el nem felejtem.

9 Legelőször azért száz ember fejérben
Áldozatra méne mind egyenlő színben,
Mindeneknek éles kép az ő kezekben,
Azt nagy fennyen s tartják ű viselésekben,
Melyekkel barmokat vernek metszésekben.

10 Ezeknek száz ökör vala még nyomokban,
Kövérek, szép horgas egyenlő szarvokban,
Ezüsttel, arannyal festett sok azokban,
Tisztelkednek igen szép koszorújokban,
Nyakasok, húsosok és híztak faggyokban.

11 Meginten sok nyájak, áldozatra valók,
Azok mindenfélék, száz-száz számból állók,
De mindenik száznak számát általgátlók
Tizenkét fírfiak, muzsikákkal hallók,
Más-más szín köntösben száznak hátát zárlók.

12 Ismét ezek után száz bokor kegyesek
Kettősön ballagnak, oly igen ékesek,
Ruhájok egyszínő, azzal csuda frisek,
Egy móduk, egy koruk, avval is helesek,
Csakhogy nem egyenlő dologgal terhesek.

13 Mert azkik jobb felől valának a rendben,
Azoknak pálmafa-ág vala kezekben,
Kedves virágokkal ékes sok ezekben,
Sőt még gyömölccsel is terhesek kedvekben,
Szemnek víg szemlélést adván nézésekben.

14 Mely szüzek peniglen bal felől menének,
Azoknak mindenik égő szenet vínek,
Annak jó szagától illatokat vének,
Sok drága füekből, gyökerekből lőnek,
Hogy fejeken hordják, több csudálást tőnek.

15 Nem vala bánatos ezeknek hágások,
Hanem mesterséges ő lábok rakások,
Mintha táncolnának, oly vigadozások,
Módjával taktusra lépések, hajlások,
Ehhez igen kedves éneklő szólások,

16 Mellyel az nagy Thetis és Peles nevére
Mondának éneket ő tisztelésére,
Szava mindeniknek illett a versére,
Amellett nótája zöngött illésére,
Minden újult véle, lett ha értésére.

17 Ezek követői száz vitéz ifiak,
Kiknek oldalokon fénlenek kézíjak,
Lovok válogatott, magok is, férfiak,
Frisek, mind deliák, igaz anya fiak,
Vélnéd, hogy mind egyig gróf és herceg fiak.

18 De mindenek előtt az szép Theagenes
Jó lovát ugratja, dereka igyenes,
Nemkülönben, mint Nap, égen amely fénes,
Többi között illő szerszámával ékes,
Arannyal, kövekkel igen tündökletes.

19 Jobb kezében éles metélő dárdája,
Oldalán peniglen türkéses puzdrája,
Nincs sisakja fején, tündöklik orcája,
Testszínő, aranyas bárson ő ruhája,
Sok képre, virágra ékesölt formája.

20 Csillagló paizsa arannyal íratott,
Az Gorgonis feje reá ragasztatott,
Hosszan hagyott haja széltől fúattatott,
Mint lassú víz habja, úgyan ingattatott,
Szép kinnülő szeme vidámon láttatott.

21 Lovának szerszáma áll sok szép kövekből,
Aranyból, ezüstből és hímes selemből,
Épéttetett igen kazdag eszközökből,
Mert fölötte bölcs, szép ő mesterségéből,
Rá nézőt ingerlé, s fosztja idejéből.

22 Ez jeles úrfinak lova sem illetlen,
Igen szép almás-kék, ahhoz nem heletlen,
Úszóvánul festett, nem lumha, kedvetlen,
Hanem igen vidám, ugró s telhetetlen,
Kevély járásában, nem megfeledetlen.

23 Majd ugyan jól tudja, ura hogy rajta ül,
Nyakával egyfelé s hol meg másfelé dűl,
Zabláját faldozza, füle mozog jelül,
Mintha ugrásából nem mozdulna helbűl,
Oly nagy mesterséggel csendeszt hágcsál elül.

24 Űtet azki látja, rá fordítja szemét,
Mert ugyan ingerli az emberek kedvét,
Vidámítja igen vitézeknek szívét,
Szeretteti avval nyeregben ülőjét,
Magasztaltatja így mindkettőnek nevét.

25 Az szabados kedvő s főrendű asszonyok,
Látván Theagenest, nem bírhatják karjok,
Virágokat hányván rá; jó akaratjok
Mutatják hozzája, áldja ékes szájok,
Narancsot gördétnek alá szép leányok.

26 Mindenek szerelme görjed őhozzája,
Hogy őtet szeresse, ki-ki azt kívánja,
Szívét akármely is nékie adnája,
Csak avval magához őtet vonhatnája,
Mert mását annyi közt senki nem látnája.

27 Harminckét trombitás megyen ezek után,
Két soron leányok vadnak azok nyomán,
Apró poroszkákon rendbe iramtatván,
Bársanyos, aranyos ruhákban villagván,
Kedves ékességgel magok mutogatván.

28 Az szép Chariclia ezek után járván,
Csak magán, szekérben egyedöl nyomtatván,
Két aranyas szarvú fejér ökör vonván,
Vörös bárson hámmal fel is ruháztatván
Valának, s szüzektől igazgattattatván.

29 Arannyal szőtt fejér bársony volt ruhája,
Hiácint virágnak rajta szép formája,
Arra följegyezve Pomona példája,
Az vidám Florának csillagzó órája,
Igen mesterséges, aranyas rózsája.

30 Nem volt az Arachne szövése ilyen szép,
Noha mesterséggel vala az igen ép,
Mert ezt Dryadesek szűtték, erdei nép
És istenasszonyok, s volt rajta nagy szép kép,
Gyönggyel, kővel ékes, fogott szemet, mint lép.

31 Sárarany és zsafír-kőből öve vala,
Kit amely nép láta, minden megcsudála,
Hallhatatlan bölcsen mestere formála,
Soha mást, hasomlót senki nem talála,
S leán derekához oly ékesen álla.

32 Szárnya közt két sárkány vala általnyújtván,
Farkokkal derekát leánnak bésújtván,
Mindkettőnek feje mellyén egybenfutván,
Fulánkjokkal mintha őtet volna fujtván,
Horog helett ezzel őtet békulcsulván.

33 Szemei ezeknek rubintok valának,
Fogai mind fényes gyémántból állának,
Zöld, fejér, fekete, sárgát mutatának
Héjai, melyekkel zománcoztatának,
Azzal is fölötte szépnek láttatának.

34 Haja megeresztett szüntén teljességgel
Nem vala, béfonyva sem is, illőséggel
Feküdt illő vállán, oly igen szépséggel,
Melyet az kis szellő érvén, köllőséggel
Játsztatott villagva nagy gyönyörűséggel,

35 Fejér és testszínő rózsakoszorúja,
Zöld laurus levele közeit kinyitja,
Fejér öreg szép gyöngy közepit jovítja,
Leánnak fris voltát igen szaporítja,
Mindenek szemeit ingerli, bódítja.

36 Jobb felől aranyas és köves puzdrája,
Bal felől oldalán kék zománcos íja,
Ű kezében fennyen lángozó fáklyája,
Ekképpen öltözött, ilyen volt ruhája,
Sólyom-szeme villag, mint égnek gyertyája.

37 Mond Cnemon: Jaj, nékem tetszik, mintha látnám,
Úgyan szemlátomást szemlélném, csodálnám!
Felel Calasiris: Bizony, azt akarnám,
Hogy bár itt volnának, most kezek csak fognám,
Mert alégság várom, hogy őket kaphatnám.

38 Sőt az istenekre téged készerítlek,
Hogy mondd meg, őnékik hol lakások-helek,
Világnak mely részén fújják őket szelek,
Tudod, felbiztattál, hogy érnek jó jelek
Felőlök: de semmi, héában szemlélek.

39 Várom vala őket ez mai nap látnom,
Édes kívánságtól de kezdém csalatnom,
Jó reménségemben rútul botránkoznom,
Nem foghatom őket immár ma láthatnom,
Mert sötét étszakát kezdém rám várhatnom.

40 Maga ajándékot is kértél érette,
Én is ígéretet tettem volt helette,
De mind haszontalan, kedvemet mi tette,
Látom, hogy szófi-szó ezt cselekedtette,
Nyalánkságos mazzag számat iszlítette.

41 És én vén fejemet, ímé, arra vetted,
Hogy én esetemet így kibeszéltetted,
Nem kicsin kedvedet ezekben érzetted,
Újabb kínokkal is szívemet sértetted,
Hogy az én dolgomot meg emlegettetted.

42 Mert mi nagy fájdalom az sérelmes szűben,
Gyakor emlétése ha tűnik eszében
Sérves dolgainak: mint bajos sebében
Hogyha gyakran vájkálsz spóttal a völgyében,
Felújul fájdalma s fájása testében.

43 Cnemon emberséggel felele atyának:
Vegyed bátorságát szíved fájdalmának,
Nem illik, bánatit mutassad orcádnak,
Rettenjen elméje jó okosságodnak,
S hamis reméléssel tégy is kárt dolgodnak.

44 Mert minden bizonnyal azok majd megjűnek,
Sőt ezt is csudálom, hogy ennyit kerülnek,
Meg nem érkezhettek, vagy talántán ülnek,
Egymás szerelmére égő kedvvel fűlnek,
Gyaloglást nem szokták, vagy az szellőn hűlnek.

45 Hanemha valami történet késlelné,
Mely reménség fölött őköt ott érdesné,
De ha nincs félelmes dolgok, azt ne vélné,
Hogy elmaradjanak, mert majd megszemlélné,
Azmit szűbűl kíván, mindkettőt ölelné.

46 Mivel penig ilyen szomjan várja őket,
Hát ne is késlelné mondani igyöket.
Ez számlálás alatt ezök is heleket
Elérik, csak beszéld végig, amelyeket
Láttál áldozatban, s mi érte ezeket.

47 Felel Calasiris: Noha vagyok fáradt,
Sok beszédeimtől az szám is elszáradt,
Reménségem csúfolt, gondom búal áradt,
Nem ok nékül vetek vala számra zárat,
Mert elhiggyed, kedvem igen hátra maradt.

48 De látom, hogy tetszik szép dolog értelme
Néked, és azokkal újul benned elme,
Hízik okosságod, s bölcs szíved vélelme
Nagy dolgokkal újul, s nincs is már félelme,
Semmi teelőtted üdő késedelme;

49 Meg újonnan kezdem azért, s hol elhadtam,
Minthogy is estvére, jól látod, jutottam,
Világot kívánok, mert azt én úgy szoktam,
Hogy az áldozatot mindenkor megadtam
Az nagy isteneknek hálákat nyújtottam.

50 Mert úgy lészen boldog étszakánk illetes,
Ha az isteneknél lölkünk kellemetes,
Úgy szokott szavam is lenni, higgyed, édes,
Ha azok segítik erőnk, mikor terhes
Vállunk nyavalyánktól, s igyünk félelmetes.

51 Ezalatt elhozák az égő gyertyákat,
Nagy fennyen az após ad szíből hálákat
Az nagy isteneknek, s kéri, nyavalyákat
Távoztasson tőlük, s bujdosó árvákat
Térítse hozzája, láthassa azokat.

52 Sőt Mercuriust is ezek felett kéri,
Mivel gyermekiért vagyon szíve séri,
Hogy lágy, édes álom ha vén fejét éri,
Mutassa meg néki őket, mert isméri,
Melyek hol nyom utat, mert fogy értek véri.

53 Ezeket végezvén fordula Cnemonhoz,
Monda: Immár térek te kívánságodhoz,
Fordítom nyelvemet az kezdetett szómhoz.
Mikor azért e mód érnének templomhoz
És márványkő színő Neoptolemushoz,

54 Az lovas s gyalog nép nagy sírást kezdének,
Vének, menyek, ifjak mind úgy könnyezének,
Keserves énekkel nótát üvöltének,
Úgy tetszik, hogy menny, föld már mind zöngenének,
Mert az muzsikák is fölemeltetének.

55 Egy kevéssé tarta ez, mintegy óráig,
Vagy ha továbbadlan, de nem is sokáig,
Azonban nagy lassan szűnének, s minden víg,
Megtörlék orcájok, és ki karja nem híg,
Ölik az sok kecskét, juhot, ökröt végig.

56 Rakják oltárokra az elholt barmokat,
Mondnak Apollónak oly nagy diskántokat,
Nagy farakásokra az vagdalt tagokat
Felhányják tüzelni az áldozatokat,
Mint midőn tábor nép hordja zsákmányokat.

57 Végre Calasiris szóla ilyen szókat:
Mivel istenektől várunk minden jókat,
Halljátok meg tahát az mi szózatinkat,
Értsétek, ti népek, mi akaratinkat,
Mivel az imádság illet mimagunkat.

58 Én mondom el azt mind, mit ma imádandunk,
Afölött ölöm meg elsőt, kit áldazunk,
De az tűz-lángadást, ez mi akaratunk,
Adjuk hogy hercegnek, mert avval tartozunk,
Evvel megböcsöljük, s tiszteletet adjunk.

59 Azt is ilyen okból engedénk őneki,
Minthogy férfiak közt nincs illendőbb senki,
Az fáklyát elfogni hogy tudná valaki,
Avagy fris szépséggel illendőbb akárki
Nincsen, s szüzeket meg-dúl minden jókkal ki;

60 Avval köll gyújtani mert áldozatokat,
Hogy hamarb égjenek s vegyék romlásokat!
Ezt mondván, tén a pap sok térdhajtásokat,
Amellett suttogva bű imádságokat,
Elkezdvén oltárnál már az áldásokat.

61 Theagenes penig a kegyeshez mene,
Amaz is nagy bátran felkéle ellene,
Az fáklyát kívánja, hogy abban engedne,
Kegyes megfelele, ellene nem lenne,
Venné el, áldoznék véle, mint szeretne.

62 Halljad azért immár, mint lén ez az eset,
Micsoda véletlen tőrben két szűz esett,
Kis Amor mely móddal az kettőre lesett,
Szerelem micsodás, miként bódít eszet,
Nem remélt, nem gondolt úttal két fél veszett.

63 Szemközben egymással hogy jutottak vala,
Mindkettő megnémult, egymás előtt álla,
Szemeknek csillaga szikrázik, újula,
Tüzök fészki szűben hevüle, indula,
Nem tudom, mi erő bennek fölbuzdula.

64 Az fáklyát szűz nyújtá, vitéz kézben vevé,
Azon szemhunyásban Amor rabbá tevé
Mindkettőt, már foglyok, mert őket ellövé
Egy lövéssel, s tüze hatalmában nyűgvé,
Két testbéli szívet mindjárt eggyé szövé.

65 Nemkülönben nézék, mint ösmérők, egymást,
Kik ha nagy ideig változtatnak szállást,
Elunják sokáig az egymás nem látást,
Csak alégság tűrék az nagy hosszú várást,
S hertelen kaphatják ha az egybejutást,

66 Hogy hol mosolognak, hol meg megrémülnek,
Néha pirosulnak, hol elfejérednek,
Úgy tetszik, egyszersmind hogy űk elhevülnek,
Hertelen meginten fáznak, hidegülnek,
Mert az szerelemtől kettősen gyötrődnek.

67 De ez változások oly hirtelen lének,
Oly nagy gyorsasággal köztök történének,
Hogy ugyan senkitől nem ismértetének,
Minthogyis oltárra a népek nézének,
És az áldozatra figyelmeződének.

68 Sőt Charicles sem tud semmit ez dologban,
Forgódik erősen ű az áldozatban,
Juta Theagenes fáklyával azonban
Oltárhoz, és vagyon imádság-mondásban,
Gyújtogatván fákat buzgó lángadásban.

69 De én teljességgel csak reájok néztem,
Mert az jövendölést őfelőlek véltem,
Minthogyis nagy méltán azt reájok mértem,
Istenek kegyelmét rajtok megismértem,
Azért annak végét hogy láthatnám, égtem.

70 Hogy már végeződött vala ez áldozás,
Ki-ki eloszolván keresé, hol szállás,
Kedve ellen, ímé, az szegín nyavalyás
Theagenes is, ki-fordul, mert az állás
Nem adatik tovább, sem leánnyal szólás.

71 Hanem fájdalmával szívének kiindul,
Noha nem örömest, heléből kimozdul,
Mert benne a szíve ég, forr, lángal, bódul,
De kételen menni, gyakran hátrafordul,
Hogy már oltárra néz, mellyel kínja újul.

72 Vendég nép talpig víg, úgy oszolnak széllel,
Az lakosok is mind mennek haza evvel,
Chariclia magát egy fejér köntösvel
Béburítja, siet sok szép fraucimmervel,
Érhetni házában de görjedt elmével.

73 Ennek lakó-helye volt a cinteremben,
Kinek ablakán sok madár szól zöngésben,
Mert nem akart messze lakni, hogy tisztében
Annál gyorsabb lenne, s nagyobb szerelmében
Volna Dianának és dicséretében.

74 Így, hogy már utamon hazafelé mennék,
Esék, Chariclessel én szemközbe érnék.
Monda: Édes uram, tudd-é, miket mondék,
Úgy tetszik, véteni abban nem is tudék,
Szép Charicliámról mit elmédre adék.

75 E' volna hiszem, lám, Delphis ékessége,
Ez, mondom hitemre, minden kedvessége,
Olyan, mint fejér Hold ékes fénessége
Több csillagok között, vagy Napnak frissége,
Minden asszony-rend közt ily ő kegyessége.

76 Mondék: Nem most láttam, uram, leányodat,
Sőt sokszor egyött is raktuk oltárodat,
Ölte vélem egyött meg áldozatodat,
Istent is tiszteltük s gyújtottuk fáklyádat,
Ha mit nem értett jól, kérdette azokat.

77 Viszont szóla: De most tenéked mint tetszett?
Nem úgy viselte-é magát, amint illett?
Mondék: Mint a szép Nap több planéták felett,
Minden dolga, többit haladván, így fénlett,
Maga-viselése akképpen tündöklett.

78 Megint monda: Nyert-é utána jobb nevet
Az thessaliai úrfi böcsöletet?
Mert az egész néptől vett emlékezetet,
Hogy igen illendőn viselte a tisztet,
Nem mondhatsz bizonnyal felőle egyebet!

79 Ezek voltak színe, veleje, tüköre,
Mondék. Vén paternak lőn nagy örömére,
Mosolyog magában, mert esett kedvére
Ilyen dicséretem. Válék tűlem, s tére
Leányához, mondván, látná, lett-é sére.

80 Kérvén azon, mennék hogy én is lányához,
Mert fél, az sok nép szeme nyavalyájához
Ne lett volna mi ok káros ártalmához,
Mert gyönge, és férhet ő állapotjához
Minden kis igézés férhet fájdalmához.

81 Mintha nem örömest venném föl az menést,
Tétetem előtte; mondék: Sok végezést
Kell egy barátommal szerzenem, s nehezlést
Hoznék leányodtól, együld de kedvezést
Teszek kegyelmednek és szódnak engedést.

82 Igen megköszöné, immár egyött menvén,
Az kegyes házához hamar közelítvén,
Béméne Charicles, ajtót előbb érvén,
Köszöne, hogy ére szobában bélépvén,
De véletlen leánt lőn ágyában lölvén.

83 Megbetegült tahát, s nyoszolyácskán fekszik,
Minden teste tüzes, és semmit sem nyugszik,
Szemei ragyagnak, mint aki haragszik,
Így szerelemtől ég az, és úgy bágyaszik,
Orcája könyvétől kedve ellen ázik.

84 Mindazáltal fölkel és köszönti apját,
Fogadja kedvesen, meg is adja módját;
Általlátja benne mindjárt nyavalyáját,
Elijede rajta, esméri bágyadtát,
Nem tűrheti, mondja, mi vesztette gondját.

85 Felel Chariclia erre, hogy feje fáj,
Nem használ arról víz, ír avagy hogy ó háj,
Néki nyugodalom kell, forró benne máj,
Úgy tetszik, szívében valami vermet váj,
Az mint keseréti, meg sem mondhatja száj.

86 Szegín Charicles ezt hallja, szomorodék,
Megrémölt, elijedt, vére fölpozsdódék,
Kinyitá az ajtót, nagyot fohászkodék,
Az szolgáló-rendre sokat zúgolódék,
Nem viselték gondját, azokkal feddődék.

87 Igen oltalmaznák, hagyá, asszonyokat,
Engemet melléje vén, s monda ily szókat:
Ülj le, jó barátom, s nézzed romlásunkat,
Látd-é, a szerencse mint újítja búnkat,
Szomorítja gyakran a' vidám napunkat.

88 És ha tudod, kéllek, ennek orvosságát,
Avagy ismérhetnéd néki nyavalyáját,
Mi tekeri belit, hervasztja orcáját,
Használj, mert elhalok, látván ennyi kínját
S ily hertelenséggel szomorú óráját.

89 Felelék: Ne csudáld, mert sok nép között volt,
Talám némely gonosz szem ártott s varázsolt,
Ahhoz ártalmas nyelv bűbájat néki szólt,
Melyből nagy nyavalya rá esett, s oly, mint holt,
Ím, látod, mint fekszik, elég elzsarátolt.

90 Somolyogva monda: Most vészem eszembe,
Hogy az asszonyember gyarló természetbe
Néked is részed lött, kaptál erkölcsökbe,
Kiknek tulajdona, hogy higgyenek ebbe,
De férfi lévén, nem hiszek effélékbe.

91 Hogy megértsed, mondék, ím, ez megtörténik
Gyakorlatossággal rajtunk is lévődik,
Erről éntőlem majd példa is hozódik,
Mellyel értelmedre s tudtodra adódik,
Az, amit mondottam, meg is valósodik.

92 Tudd-é, az bészívó eget, mellyel élünk,
Orrunkon, szájunkon azkit bé is vészünk,
Sőt szemünk és fülünk tel avval, s több részünk,
Mely éggel telhető, éltet abból szívünk,
Belső tagainkra innen részesölünk.

93 Úgy, mint szívnek, májnak, tüdőnek, velőnek
Ez ad vidámságot, életet mindennek,
Már az jó vagy gonosz úgy segét ezeknek,
Valamint a szívás hogy esik embernek,
Aszerint vagy megárt, vagy használ szegénnek.

94 Immár ha megveszett ember mellé állasz,
Abbúl kijütt eget te magadban zárlasz,
Megrothadt párából részt venni találhatsz,
Gondold meg, magadnak használsz-é vagy árthatsz,
Főképpen, ha gyönge natúrád, mit várhatsz?

95 Mert valamely tagja annak nyavalyával
Bűves, és ártható rút rothadásával,
Sebhető béható dögletes voltával,
Azon téged megveszt belészívásával,
Mert azt veszed, akit ő kifútt szájával.

96 Vedd eszedben magad, s nézz a szemfájókra,
Kik sok fájdalmakot szenvednek, azokra
Csipalyagosság s vér száll nyavalyásokra,
Hogyha sok ideig néznek ők másokra,
És az két fél szemek ütköznek magokra,

97 Mindjárt az ép szemnek sérelme történik,
Csak az nézésbűl is nyavalyája nyílik,
Verhennyel szegín szem sötétöl, megbomlik,
Sokra a nagy fájás csak innen nehezlik,
Hogy orvos kell néki, és szemére sínlik.

98 Az mérges kelevény hát mennyivel inkább,
Ki az jó életből mérges halálra lább,
És az ég-szívással akad belénk, mint hab,
Bár se szóljunk, igyunk avval, ki abba kap,
De csak dögétől is megvész vérünk, s lész rab.

99 Mivel az bészívó eget megmérgíti,
Azki azt béveszi, mindjárt férgesíti,
Mert a szívét érvén megöli, sebhíti,
Szörnyű dolog, mely nagy hamar elmeríti,
Életből halálra emberét téríti.

100 Hallottad-é avagy, az édes szerelem
Hogy szemektől esik kedves szív-sérelem,
Noha nem szólhatnak ünközt, s nincs értelem,
Sőt egymást sem látták előbb, görjedelem
De látásból esvén, kész kedves gyötrelem.

101 Szóltalan egymással értik szívek titkát,
Szemmel meghunyítják lelkek akaratját,
Szívek megjelenti a nyelvek szólatját,
Fülök semmit nem hall, s tudja kívánatját
Mindkét fél személnek belső indulatját.

102 És az unhatatlan szerelmet görjesztik,
Noha gyakran őket egymástól rekesztik,
Hazájokból atyjok kikergetik, vesztik,
De egymást soha űk ugyan nem tévesztik,
Szemekből ily álló kötések eresztik.

103 Amaz basiliscus undok bestiának,
Tudd-é, mely hatalmas volta látásának,
Hogy halált hoz hamar minden állatoknak,
Szeme nézésében mérges mivoltának,
És azáltal esik kára romlásának.

104 Több példát hozhatnék philosophiából,
Melyek valósítnak bennünket azokból,
De nem szükség, érthetsz immár mondásunkból,
Magad is peniglen Plato írásából
Tanultál sok dolgot az mély physikából.

105 Ezt mondottam vala én az Chariclesnek,
Mindjárást nagy gondot szerzék vén fejének,
Hallgat és játékot indít elméjének,
Mert igen furdalja közepit szívének,
Látja való voltát beszédem rendinek.

106 Végre monda: Látom, nagy méltó okokkal
Megbizonéttad szód s argumentomokkal,
Ahhoz illendő hasomlatosságokkal,
Nem fárad az elmém ennyit már gondokkal,
Ha te tanácslóm léssz, járhatok hasznokkal.

107 Adná az Úristen, hogy venne szerelmet,
Illő fírfi-rendhez mutatna kegyelmet,
Lenne egészsége, érhetnénk örömet,
Vetne ki szívéből idegen-félelmet,
Mert fölötte igen szánom én egyemet.

108 Sőt mindenek felett az te tanácsodat
Kívánom értenem ebben mondásodat,
Nem futom elmédet és okosságodat,
Követni akarom sőt javallásodat,
Megböcsölöm s veszem hív barátságodat.

109 Minem kicsin dolog, kiért így gyötrődik,
Higgyed, nagy fájdalom, amelyben kínlódik,
Nem ok nékül esett ágyban, hogy verődik,
Futja az szerelmet, mind éjt-nap törődik,
Nagy tétemény, vélem, azkiben sínlődik.

110 Circének valami pohári voltanak,
Kik sok ördöngösségekből állottanak,
Melyekből útjárók ha midőn ittanak,
Mindjárást barmokká tűntek, változtanak,
Bölcs okosságoktól megfosztattatának.

111 Medea hasomló ördögi bűbáj volt,
Megelevenedett keze után az holt,
Megrekedt s kötött nyelv, ha ő akarta, szólt,
Jégesőket csinált, szeleket bézárolt,
Mindent kötött, oldott és egybenvarázsolt.

112 Azért talám ez is valami oly lehet,
Édes leányomon mely megtörténhetett,
Minthogy akárkin es úgyan megeshetett,
Segéts, uram, kéllek, ne hadd az gyötröttet,
Istentől s éntőlem várd érte béredet.

113 Ígérem magamat, örömest szolgálnék,
Valamire tudnám s elégséges volnék,
Abban nyilván semmit hátra is nem hadnék,
Szorgalmatossággal, szeretettel járnék,
Hasznos végezésre erőt égből várnék.

114 Ez ily csevegésünk s beszélgetés közbe
Egy ember talála béjönni közinkbe,
Megállapék, s vala minket köszöntésbe,
Mondván: Ó, tudósok az szép bölcsességbe,
Mire vadtok ennyit itt veszteg ülésbe?

115 Talám azt vélitek, hogy üstök-vonyásra
Vadtok hivattatva és nem jó lakásra?
Mért hogy nem siettek az kappan-falásra,
Sok szép puha madár-hús és hal rágásra,
Ahhoz nyers és füves jó bor megivásra?

116 Theagenes régen várakozott rátok,
Neoptolemussal küldött tihozzátok,
Jertek el, mit késtek s magatok vonjátok?
Mi szükség, étszakát hogy erre várjátok?
Majd ezennel dél lész, hiszem jól látjátok.

117 Fejenkint vendégek csak tirátok várnak,
Fazokakban étkek elposhadnak, áznak,
Majd több követek is utánatok járnak,
Utcákról utcákra keresnek, sórálnak,
Nem tudom, mint esett, hogy föl nem találnak.

118 Charicles énhozzám fordulván, fülemben
Súgá: Nésze, hiszem vagyon kevélségben
E tudatlan bolond, lá, hogy bölcsességben
Nincs része, mely paraszt szólása nyelvében,
Mégis oly, ha egyik füge volna vízben.

119 De ne késsünk, menjünk el az hivatalra,
Együd e goromba szól gyalázatunkra,
Vagy pácát is ejthet nem szokott hátunkra.
Felelék: Nem szükség gondolkodni arra,
De bátron elmenjünk a lakodalomra.

120 Ezalatt elmenvén jutánk a népekhez,
Tűlünk ösméretlen sok fő vendégekhez,
Érkezénk az kívánt és hívott helyekhez,
Ékes asztalokhoz, rakott tál étkekhez,
Vígan, szeretettel ültetnek melyekhez.

121 Chariclest rendelék mindjárt az főhelre,
Engemet is mellé, ű böcsöletére,
Theagenes üle az asztal szélére,
Rend szerint s mindennek nagy tiszteletére,
Kinek-kinek hele esék érdemére.

122 Renddel így ülének az hivatalosok,
Kiknek az ő számok vala ugyan nagy sok,
Amellett azok is, kik váras-lakosok,
És kik messzül jüttek s egy társaságosok,
Theagenes népe és extráneusok.

123 Mely lakásnak módját ha előszámlálnám,
Annak ő pompáját míg én elmondanám,
Ételét, italát értésedre adnám,
Nagy sok múlatságit az elmédre hoznám,
Tudom, füleidet ugyan meg untatnám.

124 De nem kívánom azt, hogy úgy terheljelek,
Mert szánlak bántani, mivelhogy szeretlek,
Mindazáltal arról, mint illik, úgy intlek,
Mert tudom, szükséges, és el nem felejtlek,
Az dologról épen tanítlak, értetlek.

125 Az dolgot különben mivel nem értenéd,
Sőt jó módjával csak észbe is nem vennéd,
Ez is segít hozzá, hogy örömed vennéd
Ennek értéséből, s tudom, nem szenvednéd,
Idővel is hogy azt te meg ne kérdenéd.

126 Halljad azért, mint lén az dolog továbba:
Immár Theagenes ég, lángol; magába
Elvégezé, légyen vígság-mutatásba,
Hogy többit is evvel indítsa lakásba,
Légyen dicséretes a vendég-tartásba.

127 Evvel édesítvén a népet magához,
Utat irtogatván elkezdett dolgához,
Tudja, sok dolog kell mert kívánságához,
Nehéz, tőkés úton jut akaratjához,
Azért keres így is barátot dolgához.

128 Mert nem eszes ember, ki csak szerencsére
Hanyatt-homlok hagyja magát s kerekére,
Nem veti az fülét és szemét jól részre,
Nem vigyáz az külső erkölcsre, nyerésre,
Minden akadalmi és ál-út szerzésre.

129 Amaz bölcs vadásszal egyez Theagenes,
Igen jól tudja mert szívében, hol az les,
Megnézi, hálója hogy ha jó egyenes,
Azt is, ha állása jó-é és ha heles,
Kopója, hajtója, szele is ha jeles.

130 De én eszemben vém hamar kívánságát,
Ellátám szeméből a szíve állását,
Mert gyakorta hallám fölfohászkodását,
Fel s alá szemének forgó vigyázását,
Örömre, bánatra gyakor változását.

131 Orcájának színe szüntelen változik,
Hol nékipirosul, hol elhervadozik,
Tüzesül egyszersmind, el is halványozik,
Kettősön jár dolga, ámul, feledkezik,
Mint megcsábult ember, aki csalatkozik.

132 Annyira lőn végre az ű állapotja,
Vén Charicles is el-vélé, hogy mi bántja,
S mond: Nézzed, a legént de mi háborgatja?
Mi dolog, hogy magát ű így változtatja?
Alégha eztet is új kín nem szaggatja!

133 Azt tartom, ezent is azon veszély lelte,
Amely Charicliát, szegént, megsértette,
Csodáld, ha szerelem ezt is nem ejtette,
Vagy valamely gonosz szem ha nem sértette,
Mert nyilván ok nékül ezt nem cselekedte.

134 Magunk között titkon így beszélünk vala,
Hogy hallgatna, kérém, intém igen róla,
Charicles én szómra oly hamar meghajla,
Már hallgat és eszik, más felé fordula,
Az ital, jó lakás közben megindula.

135 El kell vala immár az pohárt rendelni,
Avval vendég népet gazdának tisztelni,
Hogy minden jó példát fogna róla venni;
Theagenes hamar hagya jó bort kérni,
Aztot mindenünkre ékesen köszönni.

136 Az rend énreám is érkezék azonban,
Köszöné bort reám, illő ajánlásban,
Elfogadám tűle magam mutatásban,
Mintha igen kedvvel volnék megivásban,
De nem lők az pohárt kezéből fogásban.

137 Látván, megbúsula ez cselekedeten,
Köszöntő poharát nem fogám kedvelten,
Tartja nagy szégyennek, haragszik meginten,
Forgatja szemeit nagy kegyetlenképpen,
Énreám rútul néz, neheztel szívében.

138 Ez dolgot Charicles de eszébe vévé,
Hogy meglátá, erről ilyen szavát tévé
Úrfihoz fordulván, mond: Az bort, ha lév-é,
Étel-é, nem tudja, hideg avagy hév-é,
Mert világra hogy lött, nem kóstolta többé,

139 Sőt valamely véres és oktalan állat,
Abba is nem kóstolt semmit, étt csak halat
És édes gyümölcsöt; nőtt Memphis fal alatt,
Isisnek főpapja, ad űnéki hálát,
Égyiptus hazája, fedé haja vállát.

140 Ezt hallván úrfiú megöröle rajta
(Hogy égyiptumbéli vagyok, úgy akarta,
Annál inkább, hogy ezt felőlem hallotta,
Főpapsággal bírok, érthette, hallotta),
Mint véletlen zsák pénzt ha szűkült kaphatta,

141 Avagy nagy várással megterheltetett szű,
Mely jó barátjához igaz és igen hű,
Távollétésében annak mely sérves ű,
Untalan reméli, várja, hogy majd eljű,
Véletlen érkezvén, mely vigasságot szű'.

142 Ily hasomlatosan Theagenes vigad,
Magát bátorítja, már ina nem higgad,
Egy pohár vizet kér, noha tűle puffad,
És reám köszöni, megissza, s mond: Magad
Az előtt nem szükség, uram, hogy vonyogadd,

143 Te bölcsességekkel fölékesíttetett,
Minden áldásokkal megteljesíttetett,
Reád ez az ital azért köszöntetett,
S tűlem, ím, másszor is arra rendeltetett,
Hogy légyen barátság köztünk felvétetett.

144 Oly légyen peniglen ez az kötelesség,
Ki most az asztalnál kezdessék, de végség
Mindéltünkig tartson, s légyen ebben szentség,
Megbomolhatatlan és igaz szövetség,
Szeretetből való igazságos épség.

145 Felelék: Jó uram, az áldjon bennünket
És teljesítse bé kötelességünket,
Aki bírja s tartja éltünket-lölkünket,
Meg is helesítse jó reménségünket,
Vigye véghez minden igyekezetünket.

146 Az fejében azért ez italt elköltöm,
Sőt az söprejét is a fejemre töltöm,
Te szolgálatodra én magamot kötöm,
Istennek nagy nevét ezekre említöm,
Azmit mondtam, érted bé is tellesítöm.

147 Pohárból az vizet megivám, ezt mondván.
Vacsora véget vén, lakásunk elhagyván,
Azonban minden rend lén búcsúkat mondván,
Asztaltól, étektől el-fölugrándozván,
Mindenik házához széllel takarodván.

148 Én is búcsút vevék Theagenesemtól,
Kinek orcám teljes lőn ű sok csókjától,
Mely származék kedves szű-indulásától.
Megyek hazafelé terhes étszakától,
Elmúlt előálmom vártam az hajnaltól.

149 S házamhoz érkezvén lenyugvám ágyamban,
Egy kisded zsoltárkát elmondván magamban,
Mikor volnék szintén édesebb álomban,
Fáradt tagaim is kedvesebb nyugtokban,
Felébredém ugyan véletlen azonban,

150 S gondolkodni kezdém a meglett dolgokról,
Theagenesemről és Charicliámról,
A sok különbféle céremóniákról,
Ahhoz Pythiának adott válaszáról,
Napestig elforgott dolgok mivoltáról.

151 Azonban világos fölyhőt láta szemem,
Megnyílék az ajtó, ki jön bé, ugy nézem,
Hát sok fénességgel Apollót szemlélem,
Véle Diana is, amiként ismérem,
Nem álom, úgy tetszik énnékem, lött vélem,

152 Sőt Apolló kezén vagyon Theagenes,
Dianának penig Chariclia kegyes,
Mindkettő hát pirul és igen szemérmes,
Fejeket hajtották földre. Lén beszédes
Így Apolló hozzám, mondván: Vén, érdemes

153 Calasiris! Halljad tehozzád mi szónkat,
Vegyed és fogadjad most akaratunkat,
Meg is teljesítsed parancsolatunkat,
Mert nyilván megérzed érette bosszúnkat,
Hogyha elhallgatod hozzád mondásunkat!

154 Ideje immáron, hogy hazádban fordulj,
Azért siess vissza, és innejt elmozdulj,
Istenek akarják, hogy hamar kiindulj,
Igen gyorsalkodjál, az határból sadulj,
Párkák így végezték, kik ellen ne mordulj!

155 És ez két személt is elvigyed magaddal,
Az ifjat és szüzet, köz társaságoddal,
Mint te magzatidat, úgy neveld gondoddal,
Tartsad, őrizzed szorgalmatosságoddal,
Igazgasd és építsd aggott tanácsoddal.

156 Isteneknek gondja is lészen ezekre,
Jűnek őmelléjek buzgó kérésekre,
Segétséget tesznek ő előmentekre,
Te is mindjárt készülj, ne várj más szelekre,
Mert eszköz léssz az ő elmenetelekre.

157 Ezt mondván, énreám fejekkel intének,
Mindjárást látható jeleket tevének,
Melyből, hogy valóság, megesmértetének,
Nem álom, sem árnyék, azmit míelének,
Kivel vén szívemben igen röttentének.

158 Ütközém fölötte ezen meg magamban,
Reszket minden testem, ereim agyamban,
Hol fázom, hol hévség vagyon tagaimban,
Nagyon verétkezém az orcolatomban,
Nem tudék rémöltem sok gondolatimban.

159 Másképpen is értém én az eseteket,
Elmélkedtem rajta, hová tégyem őket,
Mely felé forduljak, lássak mely népeket,
Mint őrizzem, ójam ifjú személyeket,
Rám ne haragítsam hogy az isteneket.

160 Cnemon nem állhatja, mond: Én édes apám,
Ha értéd, tetűled örömest hallanám,
Hová kell menniek, most azt meghallhatnám,
Mely földnek részére, s mint jártak, akarnám
Nagy örömest tudnom, mert alégság várnám.

161 Felelé: Megérted, de hogy gondolkodtam,
Tovább hát újulni részéből láttattam,
Ítélvén magamban, oly kincsre akadtam,
Azmelyet én ingyen ugyan nem is vártam,
Véletlen újuló örömre jutottam.

162 Ugyan várom vala hazafordulásom,
De az Chariclesen lén szánakodásom,
Látom, leányától fosztatik, lopásom
Mint légyen, arrúl is sok gondolkodásom
Vala, így kettőző elmés fáradásom.

163 Mert nem tudom soha, melyre vigyem őket,
Ha földön fussak-é s fárasszam ezeket,
Vagy habos tengerre ejtsem szegényeket,
Próbáltassam vélek az szörnyű szeleket,
Ebben hogy mi móddal viseljem igyöket.

164 Így sarkallnak vala engem gondolatim,
Nem is múltak szintén az éjjeli álmim,
Hajnal felé vagyon, érnek szunnyadásim,
Virrasztatnak vélem étszaki látásim,
Hallván én ajtómon lett csikorodásim.

165 Mindjárást szólétám egyik inasomat,
Kérdém, honnan vették azok járásokat,
Kicsodák zörgették, nyitották ajtókat.
Mondja: Theagenes kívánja láttunkat,
Közleni s nyújtani vélünk szólásokat.

166 Örülék fölötte az ő nevezetin,
Theagenesemen, ű emlékezetin,
Hagyom, hogy béjöjjön, üljön le szegletin
Ágyam karéjának, s mindjárt ítéletin
Forog elmém dolga és ű készületin.

167 Kívánom nagy igen néki jelenteni
És ő elméjének tudtára ejteni,
Mint törtínt az látás, szépen megfejteni,
Az áldozatot mert el kell készéteni,
Kedves Charicliát felémeléteni.

168 Béjöve az ajtón, engemet köszöntvén,
Nagy tisztességesen, szépen üdvözölvén,
Hagyám, ágyacskámra lenne már leülvén,
Kérdezém, oly reggel mért volna fölkelvén,
Engemet, barátját, ily korán is lelvén.

169 Kevés gondolkodás után hozzám szóla,
Minekutána így egy falkáig álla,
Engemet ily szókkal ű orcol talála,
Újult barátságban nagy sokat szólala,
Kedvet ő magához kapcsola, formála.

170 Én, uram, fölötte háborodott vagyok,
Árjai szívemnek olyan igen nagyok,
Bánatban, sok gondban hátra nem is hagyok,
Szégyenlem is penig, hogy ezekre vágyok,
De medgyek, mert mint víz télben, úgyan fagyok.

171 Néked jelenteni peniglen általlom,
Viszont ha nem mondom, ér együld fájdalom,
Melynek idő előtt létét is sajnálom,
Azért nincs mit tennem, dolgomot megvallom,
Éltemet-holtomot tenéked ajánlom.

172 Így szólván némula nagy hertelenséggel,
Mint egy hal, úgy hallgat, csak nagy reszketséggel,
Gondolám, ne késsem, hanem csöndességgel
Szóljak őnékie, lassú merészséggel,
Mert tudom vala már, mi bántja hévséggel.

173 Víg színnel szóm nyújtván, űreá tekintvén
Mondék: Látom, titkolsz ez dologgal késvén,
Nékem nem jelented, magadban félemvén,
De elhidd, mindenek lesznek tűlem értvén,
Melyeket istenek adnak napra költvén.

174 És ezzel felkelék, hajamot simítám,
Kezemet, orcámot megharmatosítám,
Újonnan igéim előszaporítám,
Mint jövendőmondó, magam úgy fordítám,
Mert az varázslóktól én gyakorta látám.

175 Mondék néki: Fiam, te nagy szerelemben
Égsz, halsz szívedbéli kínzó gyötrelemben,
Mert ezt hozta a sors jövendölésemben.
Melyet hallván, ugyan szökött örömében,
Tapsolván kezével vigadott szívében.

176 És hogy Charicliát megemlítém néki,
Nevét hallá annak, mely ő lölke széki,
Csak földre nem esék, minthogy szíve fészki,
Térdre hajol, imád, mintha volna vétki,
Ellenzém de igen, s megzablázám féki'.

177 Melyektől hogy tiltám, fejem apolgatá,
Nagy sok tisztelettel magát mutogatá,
Orcámot énnékem váltig csókolgatá,
Istentisztelésben ű magát forgatá,
Áldja, minthogy szavát ebben meghallgatá.

178 Könyörög énnékem, őtet megsegítsem,
Eszemmel, erőmmel lábára építsem,
Nem élhet kívülem, megelevenítsem,
Ilyen szörnyű tüzét, mint lehet, enyhítsem,
Elveszett és bolygó útból kitérítsem.

179 Mert, mondja, véletlen történet találta,
Az mérges szerelem veszélyét formálta,
Szigonyos nyilával ki szívét furdalta,
Nagy láng és sérelem köziben pólálta,
Nem tudja, mint esett, hogy így elprédálta.

180 Soha nem kóstolta a testi szerelmet,
Nem ösmérte többé abbéli gyötrelmet,
Ingyen sem gondolta világi örömet,
Hogy ennyi méreggel nevelje félelmét,
És mégis vágyazza szűben gyötredelmét.

181 Esküvéssel mondja, futotta szüzeket,
S igen elkerülte a gyönge menyeket,
Ingyen sem kívánta látni kegyeseket,
Hanem csak lovokat és szép fegyvereket,
Madarat, ebeket, híres vitézeket.

182 De most mind letette azoknak szerelmét,
Nem követheti mert abbéli gyönyörvét,
Viszálkodik dolga, és érzi gyötrelmét
Abban, miben látta előbb nagy örömét,
Természeti ellen fárasztja elméjét.

183 Házasságra soha nem vala szándéka,
Nem kellett nékie Venus ajándéka,
Az igen szép szűz oly volt nála, mint béka,
De most fölindítja annak csak árnyéka,
Tudatlan mindenben, Amor nyomoréka.

184 Mert szép Chariclia szívével kötötte,
Csillagó szemével tömlöcbe ejtette,
Maga-viseléssel oly igen sértette,
Hogy szíve merő seb, kedvét eldöjtötte,
Szíves vitézségét majd elfelejtette.

185 Sőt erejében is tisztán elváltozott,
Mert az ellen noha ő sokat birkózott,
De avval nem használt, mert elbágyaszkozott,
Szerelem hatalma rajta áradozott,
Híres-neves volta már elfogyatkozott.

186 És így erőszakkal nagyobb hatalmátúl
Bíratik, vezetik más akaratjátúl,
Mint zabla nélkül ló nyargal ő urátúl,
Nem vár semmit, zabla mert távul szájátúl,
Ekképpen vitetik Amor hév habjátúl.

187 Sír felette igen, kemény szepegéssel,
Orcáján vizes könyv vagyon legörgéssel,
Mint egy sűrű eső, abban csöpögéssel,
Ha eszterha lészen bőves leeséssel,
Az ő mellye ilyen könyve lenyeléssel.

188 Mondja, kín-kíntelen már szeretnie kell
Az szép Charicliát, ő szeme szüzekkel
Isten gyanánt tartja, imádja versekkel,
Követi szívesen, más helyette nem kell,
Ha az nem adatik, fog halni méreggel.

189 Ezt hallván, az ifjat biztatnia kezdém,
Szómat őhozzája én ekképpen ejtém:
Tudtam nyavalyádat, előbb is értettem,
Mert az isteneket érette kérdettem,
Az ujjomon aztot hamar megvetettem.

190 Ne félj azért semmit, merthogy reménséged
Énbennem vetetted minden ...... .....,
Azon leszek, higgyed, legyek segétséged,
Rövidnapon vegyed te kívánt szépséged,
Meggyőzöm az leánt, lész gyönyörűséged.

191 Nem lehet ő erősb mi okosságunknál,
Meghajol mert kedves mi barátságunknál,
Nem is lészen tudósb mi méltóságunknál,
Minem kegyetlenb ő az több asszonyoknál,
Megbírjuk, nincs hasznosb gyakor ostromoknál.

192 Te penig ne gondolj semmit szerelmeddel,
Mivel nem is állhatsz ellene eszeddel,
Mi szükség is vínod már természeteddel,
Ha látod, nem bírhatsz nagy lángas tüzeddel,
Elvesztheted magad könnyen két kezeddel.

193 Mások még különben víttak erejekkel,
Soha nem is szóltak az asszonynépekkel,
Elbúttak és laktak magok, ő szüzekkel
Csaknem mindhalálig víttak szerelmekkel,
De végre mind rabbá löttenek ezekkel.

194 Noha azok nagyobb elmével bírtanak
Náladnál, keményebb próbában hágtanak,
De mégis Amornak tőrében juttanak,
Mint az hím szarvasok, hálókban hulltanak,
Kik elég sokáig attúl futottanak.

195 Mindent megkésértek, elhiggyed, kedvedért,
Valamire Isten és az üdő segét,
Azon leszek, ennek hogy érjem jó végét,
Te is barátodnak megfogadd beszédét,
Megcselekedd méltán tanácsát, intését.

196 Nem akarja néked, higgyed, ő károdat,
Követi te jódat és akaratodat,
Abból várjad azért immáron hasznodat,
Csak viseljed addig jó okkal magadat,
Hogy te ártalmadra ne órázd károdat.

197 Ajánlja erősen én szóm fogadását,
Vidítja orcáját, venné bátorságát,
Megviselné holtig, mondja, barátságát,
Mint édes magzatom, hozzám fiúságát,
Hasznos szolgálatért adná bő jószágát.

198 Ekképpen hogy szólnánk csak ketten egymással,
Folyó-követ juta hozzánk gyorsasággal,
Monda: Charicles hív téged hamarsággal,
Mert az isteneknek vagyon imádással,
Rút álmai miatt nagy háborúsággal.

199 Igen kedve ellen való álmat látott,
Mondja, annak mérge szívére béhatott,
Mind virradtig osztán semmit nem alhatott,
Jó reggel Istennek érte imádtatott,
Azért siess hozzá, mert azért futtatott.

200 Felelék: Elmegyek mindjárást ezennel,
Csak hogy visszamenjél, mondd, légyen jó kedvvel!
Theagenesemnek szólék: Uram, menj el,
Vigyázz jól magadra, és légy csendességgel!
Charicleshez menék hamar, sietséggel.

201 Az templomban tehát egy zeccel-székben ül
Agg Charicles apánk, csuda azmint hevül,
Gondoktúl vén feje rakódott, dől s szédül,
Nagy sok fohászkodás szívéből is pözsdül,
Úgy sír, könyveződik, csupacsak egyedül.

202 Hozzája járulék s mondék: Mit bánkódol,
Bizodalmas uram, de mire aggódol?
Szemed siránkozik, s igen nyavalygódol,
Hagyj békét ezeknek, nem jó, hogy búskodol,
Lelkemre, nem használsz, sőt inkább fogyódol!

203 Szégyen az főpapnak e mód kesergeni,
Világi embernek példáját követni,
Tudod, hogy lelkére köll többire lenni,
Azki nagy Istennek akar tisztelkedni;
Rút szót kezdesz, uram, most magadra venni.

204 Hiszem másokkal is közlöd tanácsodat,
Egyebeknek adod jó okosságodat,
Szégyen ilyenképpen forgatnod dolgodat,
Másokban mit feddesz, abban hogy magadat
Tapasztalják, lássák nagy excessusodat!

205 Monda: Ne bánkódjam és ne keseregjek?
Hát, édes barátom, valyon inkább medgyek?
Álmom egyik oka, mely miatt rettegjek,
Ahhoz Charicliám ijeszt, inkább féljek,
Mert ő betegsége mind nő, s hová legyek?

206 Az elvégezett nap, tudod-é, előttünk,
Arra, mint fő papot, őtet el kell hínunk,
Az pálya-futásra föl is öltöztetnünk,
Mert ő tiszti tartja, nem mód eltitkolnunk,
Az futókat véle kell megszenteltetnünk.

207 Azért vagy az lészen, hogy házánál marad,
Mivelhogy beteges, oda ki nem fárad,
Mellyel régi szokás elvész és elszárad,
Így istenektől is reánk harag árad,
Köznép penig megöl, vagy elrontja szárad.

208 Vagy hogyha kiviszem az sok nép köziben,
Félek, több nyavalya éri azonközben,
Elvésztem egyemet, s elvészek testemben
Én is őmiatta, most azért ezekben
Fáradván az elme, vagyok gyötrelemben.

209 Azért, mint azelőtt, most is úgyan kérlek,
Az mi szerelmünkre téged kénszerítlek,
Mert csak hozzád bízom, tebenned reménlek,
Isteni hatalmat mivel benned vélek,
Segéts tanácsoddal, mert ezektől félek.

210 Jó orvosságokkal használhatsz őnéki,
Mivel böcsülettel meg nem előz senki,
Enged is mindenben, úgy, azmint akárki,
Noha nagy sérelmes, de szólj csak őnéki,
Meglátod, dolgában nem tész hibát vétki.

211 Köszönöm s veszem is hozzám intésedet,
Megfogadom azért tanács-beszédedet,
Csak viseljék, kérlek, ebben ő igyeket,
Bizony megfordítom te verítékedet,
Sok jóval tisztelem érte személyedet.

212 Felelék: Megkéstem, látom, az dologgal,
Ki nincsen ok nékül, mert feles gondokkal
Vagyok terheltetve sok fáradtságokkal,
Melyektől ürülnöm nem tudtam mi okkal,
Azért holt el, s nem élt az orvosságokkal.

213 De mégis egynapi nyugalmat kívánok,
Mivel sok könyveket én azért felhányok,
Különb-különb füvet szedek, egybevágok,
Azokból hasznosan kenőket csinálok,
És azmi szükséges ehhez, abban járok.

214 Efféle sok szómmal szegént rábeszélém,
Hogy leányhoz menjek, arra is ingerlém,
Mert az nyavalyáját magátúl érteném,
Sőt módját ismérvén, magátúl kérdeném,
Vigasztalván, dolgát ekképpen kivenném.

215 Sőt azt is tanácslám, leánynál dicsérjen,
Jó módjával néki ajándékot tégyen,
Hogy nagyobb hitelem az kegyesnél légyen,
Tőlem orvosságot bátrabb kedvvel végyen,
Hozzá bátorságos utat egy nap tégyen.

216 Meghagyja őnéki, hogy szómat fogadja,
Az én kezem alá önnönmagát adja,
Minden tanácsomat sőt helen is hagyja,
Bizodalmat végyen, azt elhiggye s tudja,
Hogy hamar használok néki, ha akarja.

217 Mert az orvos ember személye nagy soknál,
Ha annak hitele vagyon és az használ,
Hasznosb volt betegnek az orvosságoknál,
És az persvasio többet tett sirupnál,
Gyakrabban szerencse jobb volt Galenusnál.

218 Helyen hagyá szómat, leányhoz indulánk.
Mindaz tévő leszek, mond, s hamar eljutánk,
Mit mondjak, kedvetlen ábrázatot látánk,
Mert szíve lángtúl sült az leánynak, kapánk,
Szeme is könyvet ejt, síróban találánk.

219 Elveszett és ürült piros rózsa színe,
Elhervadott minden szépségének képe,
Megkedvetlenedett víg voltának színje,
Tisztán elmáslódott ő szép verőfénye,
Szomorúan lévén, nincs régi jó kedve.

220 Mindazáltal látá az mi személyünket
Elközelíteni, emberle bennünket,
Hagyá, hogy leülnénk, megkínála minket,
Kérdezé erősen jó egészségünket,
Szerencséltetéssel áldja mi fejünket.

221 Őmagát peniglen módjával viseli,
Mintha nem nagy volna szíve sebe neki,
Orcáját, homlokát nagy erősen törli,
Az apját erősen köszönti s öleli,
Ereje felett is magát felemeli.

222 Charicles leányát szépen apolgatja,
Nyakát megölelvén, száját csókolgatja,
Mézes édes szókkal élteti s biztatja,
Magát hogy ne hadná, kedven bátorítja,
Szerelmes szavait hozzá így bocsátja:

223 Ó, én szerelmetes, én édes leánykám,
Ó, én szép magzatom, testszínő rózsácskám,
Mire hervadozol, köllő virágocskám,
Mit titkolsz éntőlem, szép Charicliácskám?
Hogy nem mondod mind meg, én fényes napocskám!

224 Mondd meg, az Istenért, holott sér tenéked,
Miből lett nyavalyád, mi terheli béled,
Színed miért hervad, és mi szeli mellyed,
Micsoda bánatok újulnak ellened,
Ember-é vagy csak kín, mi adja gyötrelmed?

225 Nem szükség előttem semmit eltitkolnod,
Mi haszna tagadnod, magadat bántanod,
Ne szégyenljed nékem nyavalyád vallanod,
Mind jót és mind gonoszt szükség megmondanod,
Hogy hamarb az kínok s búkbúl szabadulnod.

226 Nincs világon téged ki inkább szeressen,
Ki betegségedben szánjon oly sérvesen,
Tudod-é, siratlak sokszor keservesen,
Ha csak fejed fájt is, könyveztem sebesen,
Nem leltem helemet, forgottam kedvesen.

227 Sok napi-étszaki fáradtságot tűrvén,
Nyughatatlanságot éretted felvevén,
Édes álmaimtól szememet felvervén,
Gondold, mennyi pénzzel voltál neveltetvén,
Bő kéncsemet érted kedvvel kitöltetvén.

228 Méltó mindezekért énnékem engedned,
Intő, parancsoló beszédemet tenned,
Azmit kedvem kíván, arra megfelelned,
Tanácsomat gyenge szívedben bévenned,
Beteg, lágy, erőtlen voltod megkímélned.

229 És ha valamely szem tégedet megsértett,
Vagy ördögi bűbáj ejtett, mérgesétett,
Bátran valljad meg azt, azmi sebesített,
Ne pirulj mondani, meg ki férgesített,
Szépségedtől fosztván, így betegesített.

230 Ím, az főpapot is azért hoztam vélem,
Mivel tudós ember, s jámbor, mint ítélem,
Néked hogy használjon, érjen segedelem,
Ő orvosságátúl azért az gyötrelem
Megszűnik terajtad most kínzó sérelem.

231 Tudod, isteneknek hogy ez hű barátja,
Vagyon kedve hozzá és jó akaratja,
Tevéled jól tészen, lészen használatja
Ő orvosságával, más azt nem tudhatja,
Mert ő Hermenesnek írásit forgatja.

232 Az egyéb doktorok mind semmik ez ellen,
Arra is én vettem, hogy téged kéméljen,
Gyenge orvossággal tartson s ollyal éljen,
Azmi néked hasznos; hamar felsegéljen,
Régi állapotra emeljen s felvégyen.

233 Ehhez énnékem is oly kedves barátom,
Hogy mása itt nincsen, bizonnyal jól látom,
Mintha egy vér volna vélem, úgy is tartom,
Használ, általláttam és méltán alítom,
Mivel erkölcsödre én is rá tanítom.

234 Tudván azért s értvén minden erkölcsödet,
Az komplexiódat és természetedet,
Üvegekben vévén étszaki vizedet,
Ha meglátogatja kezedet s eredet,
Mindjárást megmondja belső sérelmedet.

235 Ezek után szabja az orvosságokat,
Előbb megvizsgálván te állapotodat.
Ne félj, minem ad ő sűrű sirupokat,
Hanem csak illatos, gyenge italokat,
Igen kedves, könnyű fő orvosságokat.

236 De az szófogadást igen megkívánja,
Hogy engedelmes légy, az ő akaratja,
Mit mondand, kövessed, néked ő azt hagyja,
Mert gyógyulásodra magát okkal adja,
Ha ezekben engedsz, meggyógyét, fogadja.

237 Szabad légyen néki házadba menése,
Reggeli, estvéli, étszaki nézése,
Ágyodnak ott légyen az helheztetése,
Holott ő mutatja, magadnak fekése,
Mert nem jó szellőnek tehozzád férése.

238 Cseléded is ehhez igen szót fogadjon,
Hosszabb nyavalyádra hogy okot ne adjon,
Kiért ő is tovább ne aggjék s fáradjon,
Serény légyen minden, környüled maradjon
Étszak gyertya, házból ki is ne szaladjon.

239 Teljességgel bízzad magad ő kezére,
Hagyjad mindenekben uramat kedvére,
Ajánld magad Diana kegyességére
És te orvoslódnak ő mesterségére,
Meglátd, viszi dolgod emberöl helére.

240 Elfeledtem vala ezt is megmondani,
Ha böjtökkel akar téged orvoslani
Vagy valamely szókkal olvasni s áldani,
Elszenvedd, mert úgy is jól tud varázsolni,
In summa: bizonnyal tud néked szolgálni.

241 Azért bátorsággal beszélgess ővéle,
Semmit el is ne röjts vagy titkolj előtte,
Nem szükség tenéked futnod őmellőle,
Mert az istenek is forognak körüle,
És jövendőmondás adatik belőle.

242 Ezt mondja Charicles az áldott leánnak,
Amaz nagy csendesen hallgatója annak,
Öszvevonja hegyit ő gyenge vállának,
Fejét lefüggesztve szemei hunyának,
Alázatossággal tagai állának.

243 Szavát felemelvén ...... ........... .............
...... ........... ........... ........... ........... ..............
...... ........... ........... ........... ........... ..............
...... ........... ........... ........... ........... ..............

[A többi elveszett]



 
 
0 komment , kategória:  3. Liber libri versgyűjtemény  
Címkék: megtartózkodának, tudatlanságomért, szerencsétlenség, jövendőmondásban, fölfohászkodását, csendességünkben, megbomolhatatlan, ártatlanságomért, ártatlanságomban, meggyőzettetének, tulajdoníttatott, istenasszonyának, philosophusoknak, fohászkodásokkal, igazgattattatván, parancsolatunkat, gyermekségünkben, elkergettettetém, megszaporítottad, megszomorították, ördöngösségekből, hasonlatosképpen, könnyebbségünket, veszedelmességit, gyönyörűségünket, fájdalomvallások, belébocsátkozván, előszámlálhatjuk, gazdálkodásokat, csalárdságokkal, szörnyűségekkel, alkolmatosságát, asszonynépekkel, elszabadultában, kötelességünket, ösméretségektől, partjain széllyel, hegy alól, írást arról, szép Heraclea, maga nevére, idegent mellyel, erős bástyáknak, emberfosztó Hárpiák, fejedet soká, nagy csoport, ország útára, tájban semmit, gálya tengerben, konc csapott, szép szűz, testre ámult, Czobor Mihály, PARS PRIMA, Nagy Domitianus, Sötét Hold Föld, Áldott Jovis, Mások Nereisnek, Midőn Úr, Hogy Nap, Áldja Jovis, Csakhogy Chariclia, Álmas Theagenes, Szép Charicliáját, Próbára Venus, Tegyed Apollóhoz, Monda Theagenes, Mikor Isten, Áthénás Minerva, Athinról Athina, Elveszessen Isten, Melynek Thisbe, Nézem Thisbémet, Monda Thisbe, Megcsalom Arsinát, Annak Demaeneta, Megköszöni Thisbe, Monda Aristippus, Siet Aristippus, Azonban Thiamus, Kinek Theagenes, Engem Dianának, Bátyám Apollónak, Azmelyben Apolló, Megszáná Thiamus, Mindjárt Chariclia, Chariclia Theagenessel, Rémült Theagenest, Monda Cnemon, Felel Theagenes, Thiamus Cnemonát, Elfutamék Cnemon, Nézi Theagenes, Fekete Plutóval, Minthogy Charicliát, Hogy Heracleánál, PARS SECUNDA, Szegín Theagenes, Szegény Theagenes, Szép Charicliától, Árva Theagenes, Menjünk Lethe, Végre Theagenes, Immár Theagenes, Édes Charicliám, Venus Marssal, Kitől Theagenes, Mely Charicliában, Szegén Theagenes, Áldott Charicliám, Monda Chariclia, Alattomban Cnemon, Mindjárt Theagenes, Csalatkozott Cnemon, Mond Cnemon, Midőn Anticlessel Égyiptomban, Jargalt Arsinával, Azkik Demenetát, Mert Thisbe, Bűntelen Cnemonnak, Hogy Cnemon, Mord Demenetától, Szegény Chariclia, Minap Nausiclestől, Holott Thiamustól, Kiáltja Thisbéjét, Mert Cnemon, Foga Chariclia, Elkezdé Thermuthis, Meglátá Thermuthis, Szép Charicliára, Melyet Chariclia, Cornelius Rufust, Másfelől Scyllában, Ezután Thermuthist, Cnemon Thermuthissal, Mond Thermuthis, Csak Cnemonra, Bánatos Cnemonnak, Csudálja Cnemon, Szent Apolló, Utol Chariclia, Hallván Cnemon, Kérdé Cnemon, Mostan Nausicles, Mert Oroondates, Vagyok Calasiris, Mint Bessus, Hogysem Rhodopisnak, Cnemon Thiamust, Szép Görögországban, Mivel Áthénásból, Monda Calasiris, Arra Cnemon, Hogy Pythia, Mint Lycurgus, Mivel Delphis, Mikor Nílus, Hanem Úrnak, Melyek Indiában, Kértem Chariclest, Felelé Charicles, Azmi Apollóhoz, PARS TERTIA, Mondja Calasiris, Látván Theagenest, Felel Calasiris, Mondnak Apollónak, Végre Calasiris, Juta Theagenes, Volna Dianának, Szép Charicliámról, Béméne Charicles, Felel Chariclia, Szegín Charicles, Amely Charicliát, Ahhoz Pythiának, Véle Diana, Kedves Charicliát, Valamire Isten, Ahhoz Charicliám,
Új komment
Név:
E-mail cím: ( csak a blog tulajdonosa látja )
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
JövőPláza
csavarhúzó 2,5 x 75 szigetelt
1.219 Ft
 
GENIUS dugókulcs fej 1/2" 20 mm 12 szögű fényes króm
850 Ft
 
GENIUS dugókulcs fej 1/2" 17 mm 12 szögű fényes króm
751 Ft
 
Sunbounce 41402 Adapter Ear (to connect SWATTY to Movie Industry Clamps)
Akciós ár: (–9%) 12.938 Ft
 
Monster High párna - fejpárna
3.980 Ft
 
GENIUS dugókulcs fej 1/2" 16 mm 12 szögű fényes króm
710 Ft
 
Pompon fehér
800 Ft
 
Agfa AS 1110 hordozható fotószkenner (scanner)
Akciós ár: (–32%) 16.932 Ft
 
Baby Puzzle járművek
1.071 Ft
 
GENIUS dugókulcs fej 1/2" 15 mm 12 szögű fényes króm
660 Ft
 
GENIUS dugókulcs fej 1/2" 12 mm 12 szögű fényes króm
620 Ft
 
Palackposta játékszett
2.050 Ft
 
Elektromos tűzőgép Extol Kraft
10.400 Ft
 
Csíkos iskolatáska hátizsák Play
8.810 Ft
 
GENIUS dugókulcs fej 1/2" 11 mm 12 szögű fényes króm
620 Ft
 
GENIUS dugókulcs fej 1/2" 10 mm 12 szögű fényes króm
620 Ft
 
Varázsdoboz kezdő szett - Noris
3.190 Ft
 
csillag villás 17 mm extol prémium
516 Ft
 
Bit PZ1 smart ipari minőség 25 mm hosszú
145 Ft
 
Violetta puzzle 2x50 db-os - Trefl
1.020 Ft
 
még több termék
Címkék: Adapter Ear, Movie Industry Clamps, Monster High, Agfa AS, Baby Puzzle, Extol Kraft, fotószkenner, palackposta, iskolatáska, varázsdoboz, játékszett, hordozható, elektromos, csavarhúzó, sunbounce, dugókulcs, dugókulcs, dugókulcs, dugókulcs, szigetelt, dugókulcs, dugókulcs, dugókulcs, industry, fejpárna, járművek, hátizsák, violetta, csillag, connect, prémium, minőség, monster, scanner, tűzőgép, adapter, puzzle, hosszú, genius, puzzle, fényes, csíkos, genius, fényes, genius, villás, fényes, genius, fényes, genius, clamps, fényes, genius, fényes, genius, swatty, pompon, fényes, szett, noris, kraft, kezdő, szögű, szögű, ipari, szögű, fehér, movie, extol, szögű, smart, extol, szögű, szögű, szögű, trefl, párna,
Véleményezd!
07.29. 22:56 Ukrán válság - Obama újabb amerikai szankciókat jelentett be Oroszországgal...
07.29. 22:36 BL-selejtező - Egygólos előnyt szerzett a Debrecen
07.29. 22:06 Törvényt sürgetett az európai energiafüggőség csökkentésére két amerikai sz...
07.29. 21:46 FM: tudatos félrevezetés zajlik az agrár-környezetgazdálkodási támogatással...
07.29. 21:46 Kábítószer-terjesztőket és -birtoklókat fogtak el Sárbogárd környékén
07.29. 21:26 Ukrán válság - Merkel: elkerülhetetlen volt a döntés a gazdasági szankciókr...
07.29. 21:06 Ukrán válság - Parragh: súlyos következményei lehetnek az Oroszország ellen...
07.29. 20:56 Ukrán válság - Feloldották a Csap-Kijev főút blokádját a mozgósítás ellen t...
07.29. 20:26 Második albumát dobja piacra a néhai Amy Winehouse édesapja
07.29. 20:25 Iráni nukleáris program - Az amerikai főtárgyaló nem nyilatkozott a megálla...
Tudjátok ?
Kicsoda Spanyolország?
Automatikus írással kapcsolatosan van valakinek tapasztalata?
Kívánhatok nektek hasonló jókat?
Mi a véleményetek erről?
Hogy tetszett nektek Orbán Viktor tusnádfürdői műsora?
még több kérdés
ReceptBázis
Ribizlis vaníliakrém
Illatos omlós csirke
Vörösboros őzpörkölt
Tonhalas spagetti
Különleges sörös muffin
Mediterrán tészta
Csokis muffin
Kakaós csiga
Tejfölös burgonyaleves
Pulykapörkölt köménymaggal
még több recept
Blog Címkék
Ki van fizetve  Heti útravaló Müller Pétertől ...  Good night!  Izraeli hadsereg vs Hamász ...  Tevékeny egy nap----húúú  105 éve született Aenne Burda ...  png sexy no**  Szép estét látogatóimnak!  Gáspár Laci: Bárhol jársz  Nyárban  Vidám táncosok gif  Kellemes, szép estét!  Fenyő Miklós: Volt és lesz  Ludi Delfino  Ludi Delfino  Szent Márta  Higgy az Úr Jézus Krisztusban,...  Szenvedéssel formál a Mester  Ludi Delfino  Legyen kellemes, szép napod!  Zbigniew Herbert: Co...  A boldogság forrása...  Ami túlhaladott  Bajza József: Kék szin  Napraforgók  Emlék leszek...  Aranyos  Ludi Delfino  Szép nő virággal a hajában  Jó éjszakát, szép álmokat!  Ami túlhaladott  Ludi Delfino  Nyárban  Ami túlhaladott  Virágzó kaktusz  91 éves Tóth István, az "Évszá...  Néha azért a kiválasztottak is...  Virágzó kaktusz  Ludi Delfino  Bajza József: Kék szin  Dobos torta VI.  Ma 95 éves Bálint György, dr. ...  Egy lány a villamosban  Veszélyes landolás gif  Szép nő virággal a hajában  Vidáman ébredek ha....  Szép nő virággal a hajában  Ludi Delfino  A gyámügy dönthet az uniós pál...  Ki van fizetve  NB I: Két 11-est ítéltek meg t...  Kellemes, szép estét!  Ludi Delfino  png hoszuruhas no**  Zbigniew Herbert: Co...  Twilight gif  Ami túlhaladott  Úgy kivágni, mint macskát szar...  png csinos no**  Napi látogatóim  Emlék leszek...  Varázslónő gif  Teljes pompájában a japán lila...  Ki van fizetve  Orbán Viktor miért nem szerett...  Amikor még nagyon fiatalok vag...  Szép nő virággal a hajában  Ütközés  Az ENSZ-főtitkár megelégelte a...  Bajza József: Kék szin  Homokórás hölgy gif  Ludi Delfino  Zbigniew Herbert: A magyarokna...  Ferenc pápa emlékeztetett az ...  Heti útravaló Müller Pétertől ...  Szép nő virággal a hajában  Ludi Delfino  Fiesta:Őrzöm még a nevedet  Július  Semjén számára Izrael a követe...  2014. július 29. Kedd, Szent M...  Hótündér gif  Kirobbanó a hangulat a gyermek...  Heti útravaló Müller Pétertől ...  Sajátszerkesztésű képem  Aranyos baba levelek közt  x  Aratáskor  Holdfogyatkozás  Veszélyes landolás gif  Néha azért a kiválasztottak is...  Újabb furcsaság került elő Ses...  Good night!  Emlék leszek...  Békés estét , pihentető szép á...  Gáspár Laci: Bárhol jársz  Napi látogatóim  Július  Müller Péter  Nyeli az állami pénzt a magyar... 
Bejegyzés Címkék
partjain széllyel, hegy alól, írást arról, szép Heraclea, maga nevére, idegent mellyel, erős bástyáknak, emberfosztó Hárpiák, fejedet soká, nagy csoport, ország útára, tájban semmit, gálya tengerben, konc csapott, szép szűz, testre ámult, ifjú hozzája, pázsitra omlék, gazban széllyel, leány földről, kedves életét, funtba hordozva, ellen ismégint, igaz szerelem, fejét mindenik, leánt magokkal, kapzsira vetették, leánt látván, nyert prédát, kapitánt tudósítván, elhagyott bajos, ódalnak csapnak, nagy förtős, latrok ebben, erős kőfalt, evezőt fogván, fegyvert forgatni, parton kevést, szép leánt, rabok szépségét, többi mellett, többinek mondja, nyertes morhával, rabokat azért, görög inasra, sötét kamora, csöndesség egyedöl, keserves szívem, édes társommal, szüzet biztatja, inas köté, görög ifiú, szép Áthénás, forrás Neptunust, asszonynépek Minervát, vokssal férfiak, szerelmes anyám, kezdett dologban, apámnak jegyzék, csitkó noha, szegín atyámhoz, talpon kétszer, maga kedvére, falka ideig, templomban késtem, áldozatra étszaka, faluban csak, meleg ágyamban, házbúl kezdém, álnok énrajtam, földre ledöntött, szívem félt, eszemre jutván, házamban meglölé, hálóra vevén, hangja szavának, bolondság kezde, latrával egyött, ágyasházban anyádhoz, nagy lámpást, ajtó keményen, ágyből szököllék, zajban nagy, voksot kimondák, magas kőszálról, szent istenek, álnok bábának, hajót keresvén, gálya akkort, többivel egyött, édes szülémet, hajót látok, bennvalóknak egyike, mint holt, kertben ment, haját szaggatta, szomszéd asszonyok, lantos leánt, szerelem mérggel, dolgot hogyha, álnok tanácsot, , ,
2014.06 2014. Július 2014.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 113 db bejegyzés
e év: 933 db bejegyzés
Összes: 79878 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3758
  • e Hét: 40805
  • e Hónap: 633338
  • e Év: 3555453
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Online Póker, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2010 TVN.HU Kft.