Regisztráció  Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
x
  2011-03-18 21:07:43, péntek
 
   
  -Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ..... 2013-08-31 13:11:21

Kányádi Sándor -
Faroltató

VISSZA TARTALOM
Farta te, tarka,
tarka tehén, farta!
Kolompot zengőt,
kötök reád csengőt,
szarvadra szalagot,
szarvad közé csillagot.
 
 
7 komment , kategória:  Kányádi Sándor 1.  
Címkék: faroltató, csillagot, szarvadra, kolompot, szalagot, tartalom, gizella, kányádi, szarvad, csengőt, sándor, zengőt, vissza, kötök, tehén, farta, tarka, Kányádi Sándor, VISSZA TARTALOM,
gizellalapu (#1)   2011-03-19 06:02:38
Kányádi Sándor

Az asztal és a székek

Ha egyszer ülni is elfelejtenének az emberek,
valamikor, amikor az ülést is kinőjük, mint ahogy
kinőttük a négykézláb járást, mondom, ha egyszer
ülni is elfelejtenének az emberek, s eddigi ülő-
alkalmatosságainkat már csak múzeumokban mutogatnák,
s végül már ott sem; s ha mégis az öregedő
emberiséget megkísértené az ülni-vágyás, mint valami
megmagyarázhatatlan atavisztikus reflex, hogy körül-
üljünk egy asztalt szótlanul, csak azért, hogy
együtt legyünk, ki-ki a maga öntörvényű magányával,
de mégis együtt: csak el kell mennünk majd a Zsíl
partjára, a Hallgatás asztalához - ott várnak a székek.





Billy Collins
Még egy ok, hogy ne tartsak lőfegyvert a házban

A szomszéd kutyája nem áll meg ugatni.
Ugyanazzal a magas, ütemes ugatással ugat,
amit akkor ugat mindig, amikor elmennek otthonról.
Azt hiszem bekapcsolják amikor mennek kifele.

A szomszéd kutyája nem áll meg ugatni.
Becsukom az összes ablakot a házon
és ráteszek egy Beethoven szimfóniát leghangosabban,
de úgy is hallom a zene alá fojtva
ugatni, ugatni, ugatni,

és most látom is a zenekarban ülve,
büszkén felemelt fejjel mintha Beethoven
beleírt volna egy részt egy ugató kutyának.

Mikor a lemeznek végre vége, még mindig ugat,
ott ülve az oboák között ugatva,
a karvezetőre meredve mozdulatlan szemmel,
aki beinti a pálcájával,

amíg a többi muzsikus tiszteletteljesen hallgat
csendben a híres ugató kutya szólóra,
arra a végtelen fugára, ami megalapította
Beethovent mint egy újító zsenit.

fordította: Jánosi András




József Attila

Derengő rózsa

Óh, köd a lelkem, ködben áll
a rózsaszál, a rózsaszál.
Papagáj-hajnal szállt fölötte,
szárnyával hátba is ütötte
és ő mosolygott, a balog
s amikor csendes este volt,
levelén megpihent a hold
és tüskéin a csillagok.

Derengő rózsa, szomorú,
derekán szalmakoszorú.
Derű, de bú a foglalatja.
Tavaszom, hajnalom lakatja.
Szerelmem atyja! el ne dülj!
Bár reszketésre született,
böködik a nagycsontú szelek,
hópelyhek zümmögik körül.





Bella István
Sötétedik

Sötétedik, úgy tesz, mintha aludna
- becsukja szemét -, de csak magába mélyed
az ég és a folyó, úgy néz napjára vissza,
mint ahogy én szoktalak magamban nézni Téged,

mikor már este van, s megmosakodtam
- megmosdattál szemedben, s az emberek, a könyvek
mindennapos szutykát számról letörölted.
Megfürösztötted homlokom a hajadban.

Mikor már este van, s nem tudok, akarok
csak behunyt lélekkel ülni, s hallgatni, hogyan roppan
a fatörzseken a kéreg, s találgatni, hogy
a bőröm vagy a fa háncsa reccsen hangosabban.






Kántor Péter
REGGELTŐL DÉLIG

Az éjszaka gyümölcsei
hol vannak? Száraz almahéj
kunkorodik, de fő a kávé,
sötét levében új esély.

Az újságot lapozgatom,
végigfutok a híreken,
az utcán emberek sietnek
kis láthatatlan síneken.

Akár az elszánt bűnözők,
hajtják őket a terveik,
sok gyorsan hervadó virágnak
vázát keresgél mindegyik.

Köszöntlek, reggel, s téged is,
te fürge lábú délelőtt,
ha éppenséggel ködön át is,
ontsátok rám a fényerőt.

Jön a Karácsony, kéne egy
vers valamiről, bármiről.
Sok gyorsan hervadó virágnak
kéne váza, ibrik, csöbör.

Az utcán emberek. Hová?
Sietnek. Megkondul a dél,
hasas harangja a világnak,
vagy annak, ami belefér.




Baka István
Hajnaltól reggelig

E szép és otthonos világban
derűsen csillognak a kések,
s a hajnal csodaszép - ezért is
nem mulasztják el a szegények.

A holddal áradt vizeket
kihűlt szellőcske gyűri ráncba,
az ág közt óvakodva leng
a jóllakott szemek parázsa.

A fák csupasz magányukat
emelgetik: párjuk szerelmét,
s egymásnak vetett vállukat
összetartja a meztelenség.

Most én is így állok veled,
e szép világ magába békít,
aludj csak! majd felkeltelek,
mire a csillogás megérik.



Egyed Emese
JÁTSZIK

Dehogy van reggel!
Félreérted.

Lángok közé ugorni
érted
Sodródni lélek
tutajával.
Eltemetődni rózsaággal,

megsemmisítő zokogással.

Dehogy van reggel,
ne eressz el!

képzelődés
a közeleddel

játszik

a fény

játszom a fényben
csak ezt a pillanatot kértem





Szilágyi Domokos

(Dal)

Szivárványló bánat

földre költözött.

Tarló őszre szállnak

birkanyáj ködök.


Dér dereng, halálos,

dermedt förgeteg

lengi át a várost,

érett földeket.


Már a tél villámlik

láthatatlanul.

Szótlan a világ, míg

tavaszul tanul.



Ady Endre
JÁTÉK, JÁTÉK, JÁTÉK

Mintha halkan szólnál:
Vigyázz, sokan nézik,
Ne játsszunk csókosdit,
Játsszunk temetésdit.

Játék, játék, játék,
Csak vidámabb volna,
Kergetőbb egymáshoz,
Éhesebb a sorsra.

De csodától félve,
Vidámságtól futva
Föllepi palántánk
Gyilkos árnyú dudva.

Magam kinálása,
Magad kelletése:
Két hamar-vén gyermek
Tréfás temetése.

Sírnivaló tréfa,
Unnivaló vágyság,
Kívánatot űzni
Kívánó kívánság.

Szórakozott játék,
Reményadás félve,
Szomorkás elszánás
Szánó hittetése.

Ölelkező álmunk
Csókokba se csattan:
Föllegek járása
Hideg magasakban.

Hideg magasakban,
Szépben, jóban, télben,
Csak nem engedelmes,
Nagy teljesülésben.

Nem a csoda útján,
Nem a rendnek útján,
De játékot vesztve
Játékot hazudván.

Ám ad a Tél farkast,
Fogakat az éhség,
Vágyakat a közöny,
Foltokat a szépség.

Buzának őrlődést,
Őrlődést a vágynak
Halál-komolyságot
Gyáva élet-táncnak.

Virágot nyílásba,
Valóba a tervet,
Nevekbe a titkot
Örök csoda kerget.

Folyót a tengerbe,
Buzát a malomba,
Életet Halálba
S téged a karomba.




Devecseri Gábor

ÁTVÁLTOZTAM

Átváltoztam meggymaggá,
nyomban utána, hegynaggyá.
De amikor apró, picike voltam,
üveghegyeken általugortam.
De mikor a hegyorom én voltam,
Zsuzsi kosarában táncoltam.






Devecseri Gábor
Élmény

- Villámlott. Én az árboc hegyiben
ültem. Remény nem volt már cseppnyi sem,
mikor a bánya omlott: én kijöttem.
Harcoltam farkasokkal téli ködben.
És ráakadtam a bölcsek kövére;
és vaddisznókat hízlaltam kövérre,
utána mesterien megsütöttem.
Tizenkét rabló settengett köröttem,
megöltem mindet. Szép vagyont szereztem,
a tőzsdén többször meg is tízszereztem.
Górcső fölé hajoltam, gyógyitottam,
szomszéd naprendszerbe utat nyitottam.
Hat regényt írtam, szakkönyvet kilencet,
hadfők adták egymásnak a kilincset
kastélyomban, meg államfők. Rivallt
a tömeg, mikor gólt rúgtam. Kihalt
mezőket újra zöldbe boritottam,
barátaim nemes borral itattam.
S hogy ne szenvedjem semminek hiányát,
elvettem négy aranyhajú királylányt.
Mozgékonyabb ember még nem volt nálam.

- Én nyolcvan évig ültem s egyfolytában
unatkoztam. No ezt csináld utánam!






Fernando Pessoa

A NYÁJAK ŐRZŐJE
/részlet/
VIII.
TAVASZÚTON, DÉLIDŐBEN

Tavaszúton, délidőben,
Volt egy álmom, mintha fényképet néztem volna,
Láttam Jézus Krisztust a földre szállni.
Egy hegyi lejtőn közeledett
Újra gyermekként,
Hancúrozva hentergett a fűben,
Letépte a virágokat, hogy aztán szélbe szórja őket,
Messzire hallatszott a nevetése.

Visszaszökött az égből.
Annál már jobban ide tartozott, hogy mímelje:
A Szentháromságban ő a második személy.
A mennyország csupán kulissza volt, elidegenülve
Virágoktól, fáktól, kövektől.
Az égben mindig komolykodást vártak el tőle,
S koronként újra meg újra emberré kellett válnia,
Hogy rendre keresztre feszítsék, s ő haldokolt
Fején a töviskoszorúval,
Nagyfejű szöggel átütött lábakkal,
Derekáról rongy csüngött alá,
Olyasféle, mint a bennszülöttek ágyékkötője régi képeken.
Még az sem adatott meg neki, hogy úgy legyen apja és anyja,
Mint a többi gyereknek.
Az apja két személy volt...
Az egyik egy József nevű öreg ácsmester,
Aki nem is volt az édesapja,
Míg a másik egy jámbor galamb képében jelent meg,
A földkerekség legfurcsább galambjaként,
Mert nem erről a világról származott s végül is galamb se volt.
Az anyja meg úgy fogant meg, hogy előtte még férfit nem ölelt.
Nem asszony volt, csupán egy bőrönd,
Amelyben Krisztust a földre küldték,
Sorsául akarván, hogy ő, aki csak anyától született
És apja soha nem volt, tisztelje, szeresse szüleit,
Cselekedjen jót és hirdesse az igazságot!

Egy napon, amikor Isten éppen elszunyókált,
És a Szentlélek százfelé röpdösött,
A csodák ládikájához osont, és kicsent belőle hármat.
Az elsőt arra használta, hogy senki meg ne tudja: elszökött
A másodikkal örökre emberi gyermekké varázsolta magát.
A harmadikkal megalkotta a mindig kereszten veszteglő Krisztus korpuszát,
S odahagyta az égben,
Hadd szolgáljon példaként a többieknek.
Aztán menekülve elindult a nap iránt,
És a földre ereszkedett az első sugáron, amit elkapott.

Ma a falumban él velem.
Helyre kis kölyök, nevetős és természetes,
A kézfejével törli meg az orrát,
Beletrappol a víztócsákba,
Letépi a virágokat, gyönyörködik bennük majd elunja őket,
Kővel dobálja a szamarakat,
Gyümölcsöt lop a kertekből,
És sírva, visongva menekül a kutyák elől,
S a pórnép legnagyobb mulatságára,
Tudva, hogy ezt nem szeretik,
Úgy csintalankodik a lányokkal,
Akik fejükön korsóval
Csapatosan riszálnak végig az úton,
Hogy utánuk fut,
És föllebbenti a szoknyájukat.

Sok mindenre megtanított engem,
Arra is, hogyan közelítsek a világhoz,
Felfedi előttem a virágok titkát,
Megmutatja, milyen különleges lények a kövek,
Ha az ember a kezébe veszi
És figyelmesen tanulmányozza őket.

Az Istenről rosszakat mesél.
Azt mondja, olyan, mint egy meszesedő agyú, beteg vénember,
Aki mindig harákol s földre sercint,
És illetlen dolgokat mondogat,
Szűz Mária pedig az örökkévalóság délutánján harisnyát kötöget.
A Szentlélek a csőrével tollássza magát,
Odafészkel a székekre s olykor rájuk is pottyant.
Odafönt a mennyben legalább akkora a maradiság, mint idelent az Egyházban.
Azt mondja, Isten semmit nem fog fel
A mindenségből, amit megteremtett.
"Ha ugyan ő teremtette, amiben kételkedem" -
"Állítja például, hogy teremtményei az ő dícsőségét zengik,
Nem zengenek azok semmit.
Ha énekelnének, dalnokok lennének,
Ám a lények csupán léteznek
Ezért nevezik lényeknek őket."
Amikor belefáradt az Úr szapulásába,
A Kisjézus elszunnyadt,
Az ölemben vittem hazáig.


gizellalapu (#2)   2011-03-19 06:07:07
KOVÁCS ANDRÁS FERENC
Őszi-téli dallamok

Ki nyárból őszbe ballag át,
Sugárból szőne balladát -
Fölötte tépett, őszes ég,
Vörösbe tévedt szőkeség.

Ki őszből télbe lépeget,
Lehelne szélnek éneket -
Fölötte köd, hó, szent hideg,
S a dallam sem szól senkinek.

Ki tél s tavasz felé megyen,
Miért töprengjen éneken?
Örökre úgyse tartana
Fölötte dal, se ballada.





Bertók László

Kormos István

Fiam, valaki veled játszik
Füst Milán


Te, ki Győrött a nyakkendőmben,
Niklán Divinyi Mehmed-ingben,
de Párizsban is Berzsenyidben,
hova szaladtál homokozni?

Hova, ülni a kocsiútra,
alulról nézni, hogy a csorda
eldübörög megint akolba
Miklóson vagy Normandiában?

Hőmérőtokkal kombinékat
megemelni, mint buborékot,
hova feküdtél óvadéknak
értünk az elkurvult időben?

Mecsér, Udvarhely, Bretagne, Vése,
Európa minden szegénye,
minden rigó alá mi végre,
ha nem játszik már veled senki?

Gyöngyös vízen Nakonxipánba
tart az utolsó szelíd bálna,
miért ítéltél pusztulásra
minden élőt egy zuhanással?

Árva bátyám a nagy mesében
vacog utánad semmiségem,
sárkányod itt csücsül a széken,
s nem tudom verssé varázsolni.






Kormos István

Nakonxipánban hull a hó

Nakonxipánban hull a hó
Se házam székem asztalom
Surabajában vásált gyöngyöm
foszlott magasnyakú pullóver
fekszem könyéken puszta földön

de semmi vész gyerekeim
sajnálnotok fölösleges
világokat varázsolok
amikor akarom

szemem húnyom s belső faláról
elém nyüzsög Nakonxipán
orrom előtt datolya kókusz
zeppelinforma marcipán

ez az én úszó szigetem
forog gyöngyöző tengeren
halért csigáért osztrigáért
csak lenyúlok s kiemelem

poharamon jég harmata
hírlapot is röpítene
valami sosem volt madár
persze ha kellene

ide civilizáció
lábát be nem teszi
korallsövény a keritésem
kutyám egy szeliditett bálna

van jó orgonaszappanom
zsebembe dugta nagymama
Szent István király ünnepén
buborékait elfuvintom

buborékaim szállanak
fényüket menny kékjébe issza
egy isten töpreng valahol
pitypang eső vagy hó legyen

mondhatnám legyen meteor
lábam elé letoccsanó
azt gondolom lehetne hó
s mire kimondom hull a hó

Nakonxipánban hull a hó
csibéim nem hülyéskedek
datolyán pálmán kókuszon
zöld hópihék fehérlenek

ülök a sárga homokon
homok püspöklilába csap
ujjai közt leskel a hold
kormos üvegen át a nap

mivel igen magam vagyok
solingeni acél eszem
méltón komoly dolgokba vág
nem mifenézek ostobán

gyúrhatnám havam hókazallá
hóbiciklivé hókakassá
lehetne hómázas hószilke
hótrombita vagy hósüveg

aha tudom már micsinálok
hópelyheim jó ha fölálltok
voltatok szappanbuborékok
legyetek valahai lányok

első szerelmem Mézes Annus
amikor elköltöztetek
két napig küszöbünkön ültem
nem nyúltam lisztes gánicámhoz

honnan jössz Fekete Irénke
megmosdatott gyerekeid
a bácsinak köszönhetnének
jónapot kezitcsókolom

gyerekem anyja állj ide
senkire nem hasonlitasz
magát senki ne mérje hozzád
mert agyvérzést kapok dühömben

nem tudtam mennyi vagy nekem
bizonyítható hülye voltam
fekvén kerék alá szaladjon
meg is döccent gerincemen

rue de l'Abbé Carton 63
udvaraszfaltod fény veri
négyszögű kút Cécile nevével
kiáltozásommal teli

Bayeux Cherbourg kuglibabák
lábuk leüti az idő
egy sorsra szánkázott velük
Ertot Flamanville Les Pieux

hídon víz fölé könyököl
Marie-France törzsfőnök papával
papír propellert gyárt Kiki
száll par avion Osaka

kék Duna gyöngye Budapest
hányszor körül loholtalak
idáig érve olvasásban
ne mondjátok ez jó alak

mert csak a szívem gyalogolt
vert a kezem dobogott lábam
kerestem nem találhatót
betűztem föl nem foghatót

egyik egérke foga közt
halakat elrekeszteni
kottázni másik áit éit
pisze zsákolta hét napom

NN mandula ízeit
mentettem volna fogkefémre
Vackorral azonositott
a mesebeli medveboccsal

ki tengermélyből hangtalan
szóval halántékomra csattant
elhallgatta a mondhatót
kikotyogta a mondhatatlant

három lépésre villogott
egy aranysisakos fej mindig
megszámoltam az ujjait
tíz meg tíz volt isten bizony

hát szappanbuborék-havam
kiszámolós játékom lettél
Nakonxipánom szigetem
vertem gyomorszájon magam

poharamban a jég elolvadt
meleg megmondommi a szóda
aki nem ismer még jöhet
jelentkezzen az idióta

de gyorsan mert szemem nyitom
nincs-ajtóm pedig kulcsra zárom
hajnali félnégy csak elalszom
ha isten is akarja álmom





Petri György

A NAP VÉGE

Végére értünk!
Hordószemetes fény úszkál a nappal alján.
Ki így, ki úgy megváltotta e hétközi nap
kurta, világos végét, meg a leszálló estét.
Még némi tuszkolódás, préselődés, némi veszteglés,
megrekedés, félreterelődés - és átszivárgunk
a forgalmon, mint homokzsákok közt a víz
- aztán már szabadon..



Petri György

IMPROVIZÁCIÓ

Lágy szürke csillogás
eső-dorombolás
a költői elem
mély s mélyebb értelem

Egy lehetséges nő
egy lehetséges férfi
megy az esőben
megáll az esőben

És ennek az esőnek
dióhéj-ropogása
talán a búcsúlárma
talán a moccanó
új szándék bizalmasa

Vannak oly kicsi bisztrók
kerítő keskeny utcák
ilyesmi előfordul
Lehetett volna
de nem így történt

A lehetséges férfi
a lehetséges nővel
egy kirakat előtt
egy templomtéren

Az esőben galambok
ahol sorvadó lombok

Tükör testük kinyújtja
összegyűri
egy autóorr
lassú elfordulása

Ilyen délután ilyen
allegretto esőben
amikor minden szürke csillog
akármi megtörténhet

Efféle ősz lágy
leves szövetében
úgy rejtőzik a költői elem
mint körtében a kukac

Talán talán talán
talán egy sál lilája
lobogtat teutánad
a városi esőben
ázott fura kalandot

ahol sorvadó lombok
ahol az esőlárma

Lehetett volna
de nem így történt
lehetett volna Semmi
fogódzó semmi
kapaszkodó az észnek

Tekintsd végső dolognak
nincsen rá magyarázat

Semmi fogódzó semmi
szempont támpont
az észnek.






Robert Rozsgyesztvenszkij

Rekviem
/részlet/

NE FELEDD

Ne feledd!
Ha szállnak
az évek,
se feledd
azokat,
kik vissza már
sose térnek,
ne feledd!
S ne sírj!
Torkodba
fúljon a könnyek özönje,
bánat özönje.
Légy
a halottak
nevéhez
méltó,
méltó
örökre!


Rab Zsuzsa fordítása



Jevgenyij Jevtusenko

CSATAKOS LÁBNYOMOK PECSÉTJE

Csatakos lábnyomok pecsétje.
Hófútta villamos.
Kezed
siető, kesztyűs rebbenése,
és gyors:
- istenveled!
Megyek,
élettelen, kemény
léptekkel.
Csend- és hógomolygás.
Lépcső. A metró.
Vág a fény.
Olvadó kucsmám
gyöngy-sziporkás.
Könnyű huzat.
Állok, lesem
a tömör alagút-sötétet.
Kezem a márványfalra téved,
s lassan kihül a tenyerem.
Új kocsi. Lárma.
S újra indul...
Megértenem sosem lehet,
hogy így esett, ilyen bolondul,
hogy másképp nem történhetett.

Rab Zsuzsa fordítása




József Attila

LEVEGŐT!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

1935. nov. 21.




Alberto Scarponi

Rómát szeretni
Rómaszerelmem

Arról ahogy a seregélyseregek Rómában
szép ívű tréfás hullámokat vetnek
- ahogy másrészt máshol is, gondolom én -
este mikor elnézem őket a Terminiről,
az jut róluk eszembe hogy itt Rómában
hátha madárjós jósol ma is még
és a haruspexek és Vesta-szűzek megmondják
hogy hová tart a világ...

de ez itt peremvárosa most vagy hinterlandja
a kozmosznak amely tudja okát hogy
miért ér véget az ember históriája
és a számítógép előtt jövőt konstruálgat
gyönyörűszép digitális csillagosat

Róma beszédes szó ami szól történelemről
és legendákról és lényegről és regéket
hagyományoz hogy mi esett meg pipacsok közt
a hősökkel (minta jóban és rosszban)
szép vonalú dombsor tövében,
az okker Róma mára tudós lábjegyzet csak
úri turistáknak

mert maholnap
anyafarkas és harapja marja tépi ami álom
és délibáb és agyrém és tervek,
Róma, az örökkön örök, a szórakozott hölgy
(posztmodern-divat szerint) kit
vakít a déja vu, a semmi
abból hogy semmi nincs új a nap alatt
amitől úgy hunyorogsz hogy aztán semmit se látsz már.

Kamasz voltam és bámultam, hogy milyen új, hogy
milyen virágzó asszony, bámultam
a nyugodt víg sima testét, most hogy
megszabadult az ólommal tűzzel és vassal
túrázóktól akik a halál szeretői
(vad élvezet annak aki már sem nem ember
sem nem férfi és napgyűlölő), én akkor
azt láttam hogy él a sok utcagyerek
hogy kurjongatják hogy hadonásszák
milyen elevenül azt hogy élnek,
a nagyok jó kis felnőtt hazugságait láttam
ahogy az életszeretetből megfontoltan
elkövetett bűnt helyreteszik
láttam a vágyam
és Róma úgy szeretett értő szerelemmel
ahogy kamaszfiú álmában egy asszony.

Most már a végnapok jönnek, néha
elémcsalnak hirtelen
holmi emléket csodát figurákat
logikátlanságot, amit nincs hova tenni,
abba a nyaraló nagyvárosi giccsbe.
Róma színei alatt a semmi-dzsungel
cudar aszfaltja élvetegen nyújtóztatja
a tulajdon szürkeségét,
a kövek közt csapatostul döglik a macska,
a hullafolyóról patkányok sereglenek
és nagy fekete hullámokat vetnek.




Wallace Stevens

A puszta létezésről

Az elme határán pálma, túl
Az utolsó gondolaton, beáll
A bronzos messzeségbe,

Aranytollú madár zeng
Lombjában emberi értelem,
Emberi érzés nélküli dalt, idegent.

És akkor rá is jössz: nem az ész tesz
Boldoggá vagy boldogtalanná.
Dalol a madár, a tolla csillog.

A tér szélén a pálma: áll.
Lassú szél jár ágai közt.
A tűz-cakkos madárszárnyak lecsüngnek.


Szergej Jeszenyin

DŰLŐK ÁLMODNAK

Dűlők álmodnak piros alkonyokról,
bokrok tövén kék kutat ás a köd.
Kunyhó-anyóka csend-kenyeret morzsol,
tűnődve rágja ajka, a küszöb.

Az őszi fagy szelíd még és szemérmes,
szérűskert alján lopva lépeget.
Kéklő ablakból szöghajú legény les
surrogva szálló seregélyeket.

Zöld füstöt ont a kémény langyos kelyhe,
veresen izzik a kemence-mély.
Kutatva jár a szél, sehol se lelve
valakit, akit elnyelt rég az éj.

Valaki elment. Cserjés sűrűjében
nem jár zörögve csorbult lomb alatt.
Sóhaj szakad fel, útrakél az éjben,
s egy borzas bagoly csőrén fennakad.

A csend sűrűl, már sunnyadoz a pajta,
deres út hímzi a síkos mezőt.
Zizegve sír a vékony árpaszalma
el-elbólintó tehénkék előtt.

Rab Zsuzsa fordítása






Karafiáth Orsolya

Morgen

Nincs baj. Nem rossz, nem jó - csak épp ilyen.
Mért nem hiszed, hogy így kell lennie?
A villámlás igazgat, élesíti
mi változott meg, s mégis: mennyire.
Jó pár hajszálam őrzi már a Holdat.
Külön szép reggel - nézd, arcomba hull.
Mindig lesz rajtam egy kis éjszaka.
Kétszín homály. A Napra válaszul.
Szemem sarkában szarka lábnyoma,
nem emlékszem, mikor hagyhatta ott.
Cseppek ragyognak - már az ablakon túl.
Az arcom bennük széthullt, elmosott.
Ezt értsd komollyá? Ezt a nyári záport?
Vicces vihar, a macska is kacagja.
Apró jegekre hullik s gyorsan olvad
a széthasadt ég megszürkült damasztja.
Vidám eső, mégis átmossa bennem:
minden jó a törvényeken belül van.
Nem gondoltam még így az életemre.
S most minden részlet egy ütemre dobban.
Ó, július. Érett évszak A fény!
Vigyáz a szívre, hővel vonja át.
Magán kívül, önzetlenül tanítja -
hogyan szeressem mindegyik csodát.





Szilágyi Ákos

Agyam, agyam

aludj aludj aludj agy
kisagy nyúltagy hüllőagy
aludj régen kihunyt agy -
felül voltál alul vagy!

adjál vágyat vágyat adj!
hadd álmodjak egyet agy!
vágyálom kell? tehát vagy?
kivagyi agy de kivagy!

egyél egyél egyél agy
egyél szegény hüllőagy!
vágyat egyél ne vágyódj
el ne vigyen halál hogy

egyél agyam egyél agy
forogj küllő- s csapágy-agy -
s mint ki evést félbehagy -
felpislant most: te ki vagy?

agyam agyam szegény agy
jajde nagyon magad vagy! -
gyíkagy néz rám: így maradj -
fekete gyík - kővarangy!

két agy együtt - gyúelegy!
jó agy rossz agy - egyre megy -
ha robban e vágy-elegy
fűrészporba hemperedj!

vágy agyarán vérgyönyör -
gyöngyön lépked mint fegyőr
roppan a gyöngy s felsikolt
bár előbb még tapsikolt

hagyj magamra most már hagyj!
rohadj meg agy ahol vagy
csak egyet ne feledj agy
hogy nélkülem halott vagy

megőrülök tőled agy!
agyamra mész hülye agy!
így megy így megy agyra agy
így rogy egyre másik agy

agyam agyam ki vagy te?
kinek vagy az ötlete
tébolyító tábla te
lét letörölt képlete?

agyam agyam ne higgy te
annak hogy én vagyok te -
hívnak onnan akárhogy -
ne vigy a kísértésbe!

rőt agyara vigyorog
a szépségnek - úgy ragyog
az az agyar - "hogy vagyok?" -
kérdi tőlem - "megvagyok!"

mint a villám átfut át
rám villantva agyarát -
megérinteném dehát
nem itt vagyok - odaát

aludj aludj aludj agy
szépagy jóagy csapágy-agy
aludj aludj talált agy
míg az eső alábbhagy




Zsille Gábor

Nem kell beszélned

Nem kell beszélned, a világ most nagyon
hangos, gondold azt, hogy valaki melletted
imádkozik, valaki éppen meghal,
születik, szeretkezik, zokog vagy olvas,
gondold azt, hogy a csend megment, almafák
alatt hasalsz a kertben, képeket nézel
vagy festesz, gondold azt, hogy már túl késő,
elhagylak, mindent értünk, hogy dzsesszkoncerten
ülsz és a bőgős éppen szólózni kezd







gizellalapu (#3)   2011-03-19 06:10:02
Szabó T. Anna

A MAI NAP

1.

Képzeld, mi történt. Kora délelőtt,
amint utaztam új lakást keresni,
és azon tűnődtem, hogyan tovább,
míg üres szemmel bámultam a boltok
januári, kopott kirakatát,
és annyi minden eszembe jutott -

hirtelen tényleg csak a semmit láttam:
a házak közül épp kirobogott
a villamos, a hídra ráfutott,
s a megszokott szép tágasság helyett
köd várt a láthatatlan víz felett -
döbbenten álltam.

Köd mindenütt: a szorongás maga
ez a szűk, hideg, fehér éjszaka;
érzetem, hogy most ez az életem:
hogy gyorsan megy, de nem én vezetem,
hogy megtörténik, de mégsem velem,
hogy ott a látvány, s mégsem láthatom,
hogy sínen megyek, biztos járaton,
de hídon: földön, vízen, levegőben,
és felhőben is, mint a repülőben,
s a valóságnak nincs egyéb jele,
mint kezemben a korlát hidege.

Két hosszú perc, míg újra volt mit látni.
És most úgy érzem, megtörténhet bármi.

2.

Hogy folyt a könnyem! Nem tudtam, mi van,
csak feküdtem alattad boldogan.
Egy másik város, egy régi lakás.
És ezután már soha semmi más.

Elvesztettem, de megtaláltalak.
Csak azt vesztettem el, mi megmarad.
Nem az ég nyílt meg, hanem az ölem.
Jöttél az úton, indultál velem.

3.

Levágott hajad sepregetem össze.
Tizenhat éve együtt. Hány helyen.
Terek, lakások. Nézegetem: őszül.
Jaj, életem.

Szemétlapátra. Hogy lehet kidobni?
Inkább szálanként összegyűjteném.
Jó, tudom: soha semmit sem dobok ki.
De hát: enyém!

Fenyőtűk közte. Nyáron napraforgó
pöndör szirmai. Hogy hull minden el.
Forog a föld is velünk, körbe-körbe.
Nem érdekel.

4.

Nem érdekel csak a nyakad, a vállad.
Ahogy megyünk egy téli hídon át,
összefogódzva. Ahogy hazavárlak.
Csak vándor hordja hátán otthonát.

Nem érdekel, hogy hol leszünk, csak együtt.
A csupasz padlón, széken, asztalon.
Én nem akarok igazán, csak egyet,
de azt nagyon.

5.

Képzeld, mi történt. Érzem, hogy öregszem.
Házunk a várunk, így gondolkozom.
Pedig nem kősziklára építettünk,
hanem utazunk, egymás melegében,
a ködös hídon, egy villamoson.

És azt érzem, hogy megtörténhet bármi,
mint akkor, ott, az első éjjelen.
Pedig csak sín visz. Köd van. Ki kell várni.
Ahova te mész, oda jöjj velem.







Szentmártoni János

A PADLÁSLAKÓ

Apám (titokzatos padláslakó)
mikor antennát szerel,
anyám partvissal nézi a TV-t.
Egy hangosabb dörrenésre
felkoppint dühösen,
hajára alig láthatóan
vakolat porzik - őszülését
csak én veszem észre.
"Most meglesz a cseh adó!"
- robban be apám, mögötte
az ajtó még percekig szabdal levegőt.
Mint mikor valaki imapadba térdel,
rogy le a készülék elé,
morzsoló ujjai gombokon cikáznak.
Anyám felsóhajt, befűt a fürdőszobában,
megmosdat, vacsorát hoz, ágyba rejt.
Mosolyának hulló szirmai
még ott fénylenek a lehalkított szobában,
mikor szemem elnehezül,
s az álom padlásmélyéről nőve
apám antennája felhőbe ér
- rajta ő, ki sosem adja fel,
fénylő arccal; kalimpáló lábfejéről
papucsok hullanak.





Fernando Pessoa

KÖNNYŰ, KÖNNYŰ, NAGYON KÖNNYŰ,
Leve, leve, muito leve,

Könnyű, könnyű, nagyon könnyű
Könnyedecske szellő lengedez,
Tovalibben súlytalan.
És én nem tudom, mit gondolok
És nem is akarom kitalálni.

(ford.: Döbrentei Kornél)





Ady Endre
NYÁRDÉLUTÁNI HOLD RÓMÁBAN

Sandítva száll Rómára
Fecske-raj-követséggel,
Vigyorog vígan széjjel
Nyárdélutáni Hold.
Nagy kékség és pirosság
Most újból-újból hozzák
Régből azt, ami volt.
Szent mezők pára-fátylat,
Hegyek álom-színt váltnak,
Diadalok s romok,
Nap s Hold közé beszőve,
Hanyattan az Időbe
Róma sürög-forog.
Óh, gyönyörû örökség,
Változó, ős, szent község,
Urbs, te feledtető,
Az én-élet poklából
Lelkem-testem kilábol,
Te szent, védő tető.

Im, magam idehoztam,
Védj és boríts be mostan,
Te szép, te bölcs, örök.
Örökkön éltem, élek,
Csupán hüvelyt cserélek,
Mint Ulisszes-görög.
Áldom a nyüzsgő Rómát,
Mindennek átfogóját,
Pulyásan is nagyot.
Ma, hogyha úgy akarnám,
Alkonyi álom karján
Akár Remus vagyok.
Nézem a mai nőket,
A volt és lesz időket:
Be régen élek itt
S be minden élet mindegy
S a Hold már ismer minket,
Vigyorog s nem hevít:
Sandítva száll Rómára.






Weöres Sándor
A TERMÉSZET ÉVKÖNYVEI

Száll a kék
gömb körül
földre lejt
az idő

Éjre nap
tarka csík
perdülő
csigaház

Vált a jel
napra éj
pántra pánt
tűzkereszt

Fönn libeg
lenn suhog
-- el el el --
csak kering

Hegy körűl
sík vidék
tüske sás
égre szúr

Görbe menny
súly alatt
síma víz
visszanéz

Megszakadt
keblü hold
pára szűz
lépte hül

Puha sár
tekereg
zivatar
gomolyog

Angyala
hűs fehér
ingü szú
héj mögött

Szél fa kő
--- Om! Om! Om! --
láncra lánc
elmerül

Holdra nap
körsugár
mély morajt
fölemel

Szikla függ
napra hold
csillagok
hideg űr






Somlyó György

A távollét függvényei

Analitikai

(Bárhol)

Hiába mondom ki a hely nevét
utca utcában ház házban az ágyad
adatok csóvája bárhogy cikázhat
úgysem tudja befogni a sötét

mindenségnek azt a pont-metszetét
ahol vagy ami vagy ami után majd
máshol leszel más leszel a világnak
más pontja s ki tudja leszel-e még

ország város kerület utca ház ágy
vándorló abszcisszák és ordináták
hogy írjam fel köztük függvényedet?

vágy radara? sejtelem ispilángja?
szerkezetünkre vagyunk redukálva
mint a füvek a fák (mint e szonett)
---

Transzcendens

(Ohrid)

Mintha a postaládába dobott képeslapok után
még hiányozna egynek a huppanása
mintha valakit nem tudattam volna hogylétem felől
és így magam se tudnám hol vagyok
mintha helyváltoztatásom görbéjének meghatározásához
hiányozna még egy pont
mintha valamiről nem számoltam volna be valakinek
mintha értékeim egyike lekötetlenül lebegne magában
mintha elfelejtettem volna valakit akire emlékezem
mintha emlékeznék valakire akit elfelejtettem
mintha elmulasztottam volna írni valakinek
aki nem is tudom ki
mintha elhagytam volna valamit ami nem is biztos
hogy nálam volt
mintha valakinek még tudni kellene merre járok
ahhoz hogy erre járhassak
mintha ez a délutáni fény a tavon fel se villant
el se lobbant volna
ha még valaki ha valaki még nem látta ahogy felvillant
és ellobbant






Bertolt Brecht

ÉLVEZETEK

Az első pillantás reggel az ablakon át
Az újból megtalált régi könyv
Lelkesült arcok
Hó, az évszakok váltakozása
Újság
Kutya
Dialektika
Tussolni, úszni
Régi zene
Kényelmes cipő
Megérteni
Modern zene
Írni, ültetni
Uazni, énekelni
Nyájasnak lenni.

Eörsi István fordítása




Nemes Nagy Ágnes

Paradicsomkert

I.
Egy szál kövér pipacs lobog,
hol az erdőig ér a rét,
egy szál pipacs, fél-szirmát lekonyítva,
akár a nyúl a fél-fülét.

Itt a határ. Itt reng a páfrány,
míg a karhossznyi sün kilép,
a völgybe innen hempereg le,
akár egy pohos barna-medve,
nem borzolódó, lágy tüskéivel
a homokot szelíden hersegetve.

Lejjebb vad bokrokban a szöllő,
hol törzsre érez, felszökik,
s óriás babérlevelek
közül csüggeszti kebleit.

Úgy ring a zöld, akár a víz,
tömör hullámmal csap a hegynek,
a szirtek lágy hússal remegnek,
csak itt-ott villan ki a lomb
alól a kő, a csont,
és foltos, szaggatott a táj:
kövér, kopár.

S ott lent, hol kitárul a völgy,
ahol fátyol-eres gomolyba
a hőben minden szerte-folyna,
egy sor feszes, mértani-rendü szálfa,
a táj szélén éles fekete szálka,
nem olvadozva-rengve, nem lazulva,
a fény csücskét mégegyszer földbe szúrja,
s állja a hőt, - közükben
a szeletekre szabdalt végtelennel:

a szálka-fák közt áttükröz a tenger.

*

Hová indulsz te vékony, gyönge-csontú?
Nem hallod-e fejed felett
halkan pendülni az eget -
mint az ezüsthöz koccanó üveg,
bong, bong a bolt - nem hallod-e
a seregélyeket?
Nem látod-e, amint lecsapnak,
rezgését a szőlőlugasnak?
S nem látod-e, amint a fürtből
a csőr alatt kibuggyanó
bogyók sűrű illata füstöl?

Nem érzed-e ott fönn, a mennybeli
fények mögött a mélyebb feketét?
Nagy, suhogó vásznakon rajzolódva
most kezdenek derengeni,
most, most fordulnak új alakzatokba
a kintibb ég halvány jelképei.
Csepp zökkenés: a föld fordulni kezd,
orsózza már, orsózza az időt,
útjára indít minden erjedőt,
mézgás meleggel tapadnak az ágak,
nem érzed-e: átfűlik avar-ágyad,
és széthasadt gyümölcsök közt heversz?
Oly ifjú vagy. Hogy bírod el a vágyat?

Nem félted-e a két szemed?
Fordul az év, takard el, míg lehet.

Nem félted-e a gyönge szád?
Nagyon tapad a szőlő méze rád.

Nem félted-e a válladat?
Az indiánszínű szeplők miatt
olyan, mintha mindig sütné a nap -
nem félted-e, hogy sustorogva rászáll
az őszelő, a súlyos indián-nyár,
s te térdre hullsz és ottmaradsz, lerogyva
egy perzselő foltnyi homokra,
majd felkiáltva hemperedsz be
a vonagló-indás berekbe,
de ott is megmar a növényi láng,
a roppant napban szinte láthatatlan
kék borszesz fénnyel sistergő katáng,
és csontig eszi minden ízedet -

nem félted-e a két szemed?

És ott a Lány. Nem néz reád.
Nem félted-e gyönge szád?
Ő térdig fűben áll, s a zöld
úgy tükrözik a bőrén,
mint a fehér mennyezeten
a kinti, zöld verőfény,
mikor a fákra űl a nap -

nem félted-e a válladat?

*
Aztán alkony.
Nagy, hűvös ég.
Utoljára a felhők felrohannak.
S oly nesztelen csapó sörénnyel,
olyan hasító hegyü fénnyel,
olyan habokkal, torlaszokkal,
oly óriás mozdulatokkal
készülődik a tépett kora-éj,
s oly űzött némasággal, hangtalan,
mint a kimondhatatlan szenvedély.

Lebágyad. Csönd. A hegytetőn
ül mozdulatlan két alak,
két oldalról a hűvös, érdes
fatörzsnek vetve hátukat.

Körül, a síkságból kiszökve
derékig ködben ott lebeg
egy-egy üres, aprócska vulkán.
Holdfényben néma hold-hegyek.
A holdfény egyre élesebb,
s mind feketébb az éjszaka.
Szél mozdul olykor.
S válaszolva
végigrezeg a fuvalomra
fejük fölött a Fa.

II.

A hűvös pára földre cseppen:
egy angyal jár az éji kertben.
Csuhája a bokrokhoz ér,
sutrálja őket, mint a szél.
Aztán megáll. Embernyi botja
végét befúrja a homokba,
két tenyerét a bot fejére,
támasztja állát a kezére.

Két lomb-szelet közt messze láthat:
a földi téren árnyra árnyat.
S ha lefoszt egy-egy árny-pihét,
alatta újabb árnyalatnyi
temérdek újabb árny szakad ki,
egy óriási vadmadár...

De nem. Elég.
Elég a kép.
Lélegzik egyet. Fullatag
a végtelen árny-zuhatag,
jöjjön helyette más alak,
s látja a földet, mint halat.
Az űr vizéből gömbölyű,
fényes hátát kidugja. Pára
lövell belőle felzihálva,
és képtelenül melegen:
léttelen, jeges vizeken.

- Mi lesz a vérrel? - szólt az angyal -
mely már zubog, hallod, Uram?
Én, aki élek hangtalan,
én, ki haránt-meredeken
fúródom át a tereken,
talptól szemöldökig sötét,
deres szárnyamba burkolózva,
én mit bánom? - de ő, a két
félre hasadt vérjárta forma,
aki e hal, vagy e madár
hátán kapaszkodik, hörög,
csupasz karját nyújtva riadtan,
mézgás-szemű majomkölyök,
s Te úgy nézed, úgy hallgatod,
mint ő az állatot -
Őt mire szántad? - Mire néki
a testtelenből testbe lépni?
Mire gömbnyi szemében úszva
a fenn száguldó esti ég?
a rostra-feszített ostya-vékony
szirom? mire e rothadékony
gyönyörüség?
Mire, ha majd emelkedik,
az emelet, a bakelit?
a cink? a drót? a drótvilágon
mért fennakadni, rongy az ágon,
mire pengén kis-ujjnyi-forma,
acélba-edzett vércsatorna?

Mire a benti boltozat,
a csont alatt?
A halvány idegekkel osztott,
eleven-hálós végtelen:
belülre felrajzolt horoszkóp?
Mire a lét alatti lét?
az állat-rend, a fű-család?
kövek? palák?
Vakítsd meg most! Nőjön vakon!
vagy szórd a szélbe, Fergeteg!
fújd szét, elektron-felleget!
Hiszen tiéd az irgalom -

Így szólt az angyal.
Válla mellett
némán himbált egy bodza-ág,
foszforos fényű tenyerén
tartva derengő illatát -
így szólt, mig földre hullt a hold,
az is kerek, tenyérnyi folt,
így szólt, míg fönt-lent sűrüsödve
szitált a fény a lombközökbe,
s már miljom kartalan, fehér,
világító ezüst-tenyér
hullámlott, miljom cseppnyi mérleg -
így szólt, amíg a lombon át
a tálkák rezgő mozdulattal
latolták már az éjszakát -

Így szólt, s elhallgatott az angyal.



Paul Chaulot

SZÜKSÉGSZERŰLEG I

A remény gyakorlata egy nap
az emberek hangjába oly mély
medret váj hogy benne a föld
dalai kedvükre csobognak.

Két lepecsételt száj fölött
mintha szárnyak suhamlanának
és a vándormadarakat
nem készteti leszállni más
mint egy tekintet tisztasága.

Szobánkban úgy nő majd az este
mint dús igéretű vetés.

Egy alamizsnáktól aszott
csont-bőr kéz mértéke szerint
a város megtalálja végre
falai pontos méretét.

Rónay György fordítása









gizellalapu (#4)   2011-03-19 06:13:59
Weöres Sándor

NÉGY KORÁL

I

Megszólal a kimondhatatlan
de nem mondhatja ki önmagát
Cselekszik a kezetlen
de csak a te kezeddel
megindul a lábatlan
de csak a te lábaddal
eszmél az esztelen
de csak a te eszeddel
virágba borul a virágtalan
de csak a te virágoddal
gyümölcsbe merül a gyümölcstelen
de csak a te gyümölcsöddel
adakozik az adhatatlan
de csak a te adományoddal
irgalmaz az irgalmatlan
de csak a te irgalmaddal
imádkozik az imátlan
de csak a te imáddal
fényes lesz a fénytelen
de csak a te fényeddel
Megszólal a kimondhatatlan
de csak a te szivedben

II

Ha homlokban drágakő lakik
drágakő lánggá emelkedik
Ha drágakőben láng lakik
láng homlokká emelkedik
Ha lángban homlok lakik
homlok drágakővé emelkedik
Ha drágakőben homlok lakik
homlok lánggá emelkedik
Ha homlokban láng lakik
láng drágakővé emelkedik
Ha lángban drágakő lakik
drágakő homlokká emelkedik

III

Ha rátekintesz kedvesedre
akit szeretsz: tán nem te vagy?
Ha koldus lép a küszöbödre
akit kivetsz: tán nem te vagy?
Ki orrodért nyúl s orrát fogja
és gúnyolod: tán nem te vagy?
A dal ajkad testtelen foglya
és dúdolod: tán nem te vagy?
Fű, bárány, tigris, féreg, ember
akit megölsz: tán nem te vagy?
Fű, bárány, tigris, féreg, ember
aki legyőz: tán nem te vagy?
Bárki megy hóban akadozva
s befedi tél: tán nem te vagy?
Jutsz üdvösségre, kárhozatra
s aki itél: tán nem te vagy?

IV

Nincs fülem többé, mégis beszélj hozzám,
tökéletesen értelek.
Míg éltem, nem érthettelek,
annyi vágyad, késed és sérülésed, annyi rögeszméd,
persze nekem is: két bolond.
De most ha kérdezel,
gömbölyű csöndem felel.
Segítőn átölel,
ne is hiányold a beszédet.
Ezernyi szóval mit adhatnék?
magamét, nem tiédet.





Lackfi János

FÁJDALOMMENTESEN

Megállok ha piros
van és továbbmegyek ha zöld
az ajtóban mindenkit előreengedek
kérek engedélyt és bocsánatot
ha leszállok vagy nemcsak saját lábamra lépek
távozás előtt fizetek és a
pénztárnál nem reklamálok
kínosan érzem magam ha
olyan valakivel vagyok
aki már-már élvezettel háborodik
fel a világon
kitalálja hogy a tonik nem három hanem
két és fél deci egyébként
igaza van
kikéri magának ha nincs elmosva
rendesen a villa kétszer leméreti
a grillcsirkét és rákérdez mennyibe is
kerül a franciasaláta tíz dekája mondom
kínban vagyok szeretek minél kevesebb
súrlódással angolosan átsiklani
két pohos öregúr Szküllája-Karibdisze
sajátos domborzati viszonyai között
békülékeny mosoly ugrik a számra ha
kivetetek egy rohadt almát
a zöldségesnél a nekem szánt adagból
megpróbálom egyszerre megtartani
az utasok és az ellenőrök
rokonszenvét amikor jegy nélkül
utazom máris veszem
elő az igazolványt de közben körbefuttatom
a Közlekedési Vállalatot pár
napig mégiscsak megkárosító Robin Hood
cinkos mosolyát igyekszem
minél kisebb célpontot támadási
felületet nyújtani udvarias
fedezékbe lapulni elütni
mindent tréfával csak úgy venni
fel a kesztyűt mint visszaadandó
leejtett tárgyat
fájdalommentesen döföm a világ
alkarjába
érzéstelenítővel csurig telt
tekintetemet




Paul Éluard

OMLÓ NARANCS HAJAD

Omló narancs hajad, a világ nagy ürében,
Mély csöndtől súlyos és homályos lomha tükrök
Űrében, hol pucér kezem képed kutatja.

Szíved formája képzeletbeli
S szerelmed elveszett vágyaimra hasonlít,
Ó ámbra sóhajok, álmok, tekintetek.

De nem voltál mindig velem. Emlékezetem még ködös
Attól, hogy láttalak, amint jössz s távozol.
Az idő is szavakkal szól, mint a szerelem.

Rónay György fordítása





Paul Éluard

A FÖLD OLY KÉK

A föld oly kék mint egy narancs
Nincs tévedés a szavak nem hazudnak
Nem engednek dalolni többé
A csókoknak kell megegyezniük
A bolondoknak a szerelemmel
Az ő jegygyűrű-szája
Minden titok minden mosoly
S megbocsájtás milyen ruhája kell
Hogy meztelennek lássuk őt.

Zöldben virítanak a darazsak
Ablakok gyöngysorát
Fűzi nyaka köré a hajnal
Szárnyak födik a lombokat
Tiéd a napfény minden gyönyöre
Minden napsütés a földön
Szépséged útjain.

Somlyó György fordítása




Nicolae Labiş

SZERETTEM...

Szerettem a nyári ég
áttetsző kék színét,
a barkázó füveket,
a szivárványt a magas
hegyek fölött s a havas,
mély csöndű rengeteget.
Jólesett a nagy pusztákon
olykor délibábot látnom,
gyönyörködnöm a sziklákba
csapó villám játékába;
az elhúzó darvakat,
szerettem a hallgatag
hegyek csendjét, fenyvesek
fölött a telt felleget.

És szerettem a szerelmet,
a rózsát, mely ajkon termett
s a szívben az égedelmet,
a tekintet tisztaságát,
a szív csöndes suttogását.
Borzongatott engemet,
mit az elme szövöget:
fehér lapok mezein
gyorsuló-lassuló tánca,
és a gondolat íjára
feszített gyors eszme-nyíl...
S öröktől fogva e sok
szépség mibennünk ragyog...

Kányádi Sándor fordítása






Nicolae Labiş
(1935-1956)

BORZONGÁS

Talán rosszat álmodtam s elfeledtem,
vagy mert a meggyfák kinyíltak a kertben,
talán csak az áttetsző szél rezeg,
talán mert a holdat kísértetek
ették meg az éjjel, vagy a csillagok
mérgéből arcomra túl sok hullhatott,
vagy kihajnalodott.

Ki vagy, mi vagy te bennem,
pára vagy fénylő mese-szellem,
ki őrlöd szüntelen, eszed
a testemet s a lelkemet?

Tükörbe nézek: az arcom a régi még,
és ajkaim ugyanúgy fénylenek,
s a homlokomra sem írt senki még,
nem írt még semmilyen jelet.

De buzdítanak a szavak: csendesíts meg, próbálj ki,
a lelkem is szólongatón lobog,
szemem ég, feszülnek sötétlő karikái,
és a szívemtől nem nyughatok.

Ki vagy, mi vagy te bennem,
pára, földre szállt mese-szellem,
valami mérgező tünemény -
vagy csillag hullt belém?

Kányádi Sándor fordítása






Pilinszky János

IMPROMPTU

Össze-vissza csatangolok
hónapok óta szakadatlan,
öldöklő, édes napszurás
kínoz, kápráztat éjjel-nappal.

Honnét e sok-sok látomás?
A víz felől kifordul éppen,
tündökletesen fiatal,
lebeg a hirtelen sötétben,

a part fele csap mosolya.
Tüzet fog messze pár vitorla.
Merőleges déli meleg
zuhog a szétszórt kabinokra.

S a részletek, a kicsiségek!
Egyszál virág a puha szélben,
akár egy néma csecsemő
forgatná ámuló kezében.

A dallamok! Szobák során
ugyanaz a locsogó dallam,
mintha a mezitlábas tenger
bolyongana a falaikban!

De legszebbek a szeretők,
sörényük kisüt a homályba,
szemérmük szép, utolsó sátra.

A szeretők, s az alkonyat,
a házsorok ahogy kihúnynak,
s a házak közt, a homokon,
a roppant tömegű torony.

Ki eszelhet ki nála szomorúbbat?






Ezra Pound

MEGBÍZATÁS
COMMISSION

Menj vers, a társtalanokhoz, elégületlenekhez,
Menj ideggyötröttekhez, szokványok áldozataihoz,
Vidd nekik megvetésem elnyomóik miatt,
Menj, mint a nagy habú hűs víz,
Vidd megvetésem az elnyomók ellen.

Támadd a tudattalan leigázást,
A képzelet híján levők zsarnokságait,
Támadd a béklyót.
Eredj halálra unt polgárasszonyokhoz,
Menj el külvárosban a nőkhöz,
Eredj a rútul férjezetthez,
Eredj a titkon csalódottakhoz,
A boldogtalan házasokhoz,
Menj a pénzen vett feleséghez,
Eredj a jogfosztott nőhöz.

Menj ahhoz, akikben gyöngéd a kéj,
Kinek gyöngéd kívánságát megölték,
Ostorként sújts végig a világ unalmán;
Mess bele kés gyanánt,
Feszítsd meg a finom húrt,
Önts erőt a lélek algáiba és tapogatóiba.

Lépj föl szíves modorban,
Szólj egyenes beszéddel.
Fürgén kutasd az új rosszat s új jót,
Állj ki minden elnyomás ellen.
Menj ahhoz, kiben megzápult a kor,
Kiből minden érdek kipusztult.

Menj család fojtogatta serdülőkhöz...
Ó, de iszonyú
Együtt látni egy törzs három nemzedékét!
Olyan, mint vén fa: csupa hajtás,
De korhadó ágai hullnak.

Menj, dacolj a közvéleménnyel,
Küzdj a vér tespedt kötelmei ellen.
Támadd a holtkéz minden uralmát.

Szemlér Ferenc fordítása


----------------

Kondor Béla

Megbízás

Menj, dalom, a magányosokhoz és az elégedetlenekhez,
Menj a meggyötört idegűhöz is,
Menj, mint a hűvös víz tágas hulláma.
Légy mindenfajta elnyomás ellen,
Erősítsd a vékony szálakat,
Vigyél bizalmat a lélek csápjai közé.





Szilágyi Domokos

BÚCSÚ

Emlékszel az asztal
hegy-magas volt,
gyalult fennsíkján úgy ültek a tányérok,
mint a Hold a sötétség sima lapján;
aztán már fölérted kezeddel,
fejeddel,
fölé nőttél értelmeddel,
a holdnyi tányér visszaváltozott közönséges porcelánná. -
Jegenyék tetején,
emlékszel, úgy trónolt a varjúfészek,
fönségesen és elérhetetlenül,
mint csillagködök az ismert világ határán;
aztán izmos karod-lábad-agyad
maga alá gyűrte ezt a titkot is:
néhány száraz gally,
apró tojások,
tollpihék -
földszintes életed megszokott tárgyai,
csak más elrendezésben. -

Úgy látszik, felnőttél, fiam,
nem fogadsz szót félelmeknek, isteneknek -
úgy látszik felnőttél, fiam,
gyermekeid szaharányi homokot pergetnek le ujjaik közt,
ha játszanak -

úgy látszik, felnőttél, fiam,
útra készülsz - Földanya, tarisznyálj föl hamubasült pogácsát -

Összezsugorodik a táj,
tájékká zsugorodik:
ez itt a Föld:
itt telt el a gyermekkorunk.

(1961)





Szilágyi Domokos

TÉTOVÁN

Komisz a férfi egymaga,
rakoncátlan és tehetetlen.
A nappal rág, az éjszaka
álmatlam, rágós, ehetetlen.

Nem lehet egy, csupán ha ketten.

Anya szült mindünket. A vég,
a semmiből teremtett szolga,
asszony karjába ád. Miképp
öltöztessen: most ez a dolga

Szül. Óv. Elsirat, fuldokolva.

Forró a könny. A fagyos arc
nem érzi már. Csak ő, az asszony
tudja, honnan jössz, merre tartsz.
Ő kérlelget halált: halasszon.

De hasztalan. Tudja az asszony.

Ő szül. Sirat. Te tétován
áttámolyogsz a nagy időkön.
Kedved hol kövér, hol sovány.
Az idő nem pénz - az idő: könny.

Könny a szem alatti redőkön.

De végül: édesünk Te vagy,
Te, örökkévaló, öröklött.
Mit ér a szív, mit ér az agy.
Én asszonyom, Tetőled ötlött

az élet. Átadod. Öröklöd.






Szilágyi Domokos

TÉTOVÁN

Komisz a férfi egymaga,
rakoncátlan és tehetetlen.
A nappal rág, az éjszaka
álmatlam, rágós, ehetetlen.

Nem lehet egy, csupán ha ketten.

Anya szült mindünket. A vég,
a semmiből teremtett szolga,
asszony karjába ád. Miképp
öltöztessen: most ez a dolga

Szül. Óv. Elsirat, fuldokolva.

Forró a könny. A fagyos arc
nem érzi már. Csak ő, az asszony
tudja, honnan jössz, merre tartsz.
Ő kérlelget halált: halasszon.

De hasztalan. Tudja az asszony.

Ő szül. Sirat. Te tétován
áttámolyogsz a nagy időkön.
Kedved hol kövér, hol sovány.
Az idő nem pénz - az idő: könny.

Könny a szem alatti redőkön.

De végül: édesünk Te vagy,
Te, örökkévaló, öröklött.
Mit ér a szív, mit ér az agy.
Én asszonyom, Tetőled ötlött

az élet. Átadod. Öröklöd.






Radnóti Miklós

[HIÁBA LÉPDELSZ EGYRE...]

Hiába lépdelsz egyre felnőtt korod felé,
kavicsot gyűjtsz Te most is, mint mézet zönge méh,
s a szoknyák közt úgy térülsz-fordulsz, mint egy gyerek,
pedig embonpointod már lassan szép kerek.
Bizony, bizony a lelkünk, az ifjú még Gyulám,
de habtestünkön minden évünk nagyot gyur ám,
s kacsintok mégis én, mert tudom, minden hiába,
nem vénülünk mi már, mert ügyetlen volt a bába,
megnyomta egy kényeske helyen akkor fejünk
s ez felment minket attól, hogy felnőttek legyünk
s bár minden évvel munkád tudósi becse nő,
én mégis így köszöntlek: szerbusz, te csecsemő!

1941. március 24.






Francis Dannemark

And now your career...

Ük-ük-üknagyapa,
ki tiszteletlen fiatalember volt,
majd köztiszteletben álló ember,
nevezetes szerető, de társ hosszú távon is,
bűbájos feje két családnak (az elsőt
a világ végén, a másodikat később és jóval
közelebb hagyta hátra),
kifogástalanul kétbalkezes pókerjátékos,
de megállapodott kedélyű barát,
gazdag, majd szegény kereskedő,
majd újra gazdag, de csak ideiglenesen,
ámuldozó, ám minden józan
tájékozódóképességnek híjával lévő utazó,

szóval ük-ük-nagyapa
ezt mondta volt:
"Tudni kell, hol vagyunk - és akkor ott legyünk.
Ha mégsem lennénk ott, legyünk hát máshol".


Lackfi János fordítása












gizellalapu (#5)   2011-03-19 06:17:30
József Attila
SZÜLETÉSNAPOMRA

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:


ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.


Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!


Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.


De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.


Intelme gyorsan, nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,
a hont
kivont


szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:


"Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén" -
gagyog
s ragyog.


Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -


Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!


1937. ápr. 11.




Lucien Noullez
Életkorok

-részlet-

Az évek cseresznyeszemek
madárcsőr repesztette őket. Számolgatjuk
de meg nem számoljuk őket
apró csókokkal
lágyítják meg a kerti
szellőt.
És vörösnek láthatjuk az eget még mi is,
Pedig már annyit leszedtünk, szétharaptunk.
Némelyek húgainkra hullnak, mások
ki tudja miféle mosollyal lebegnek,
s ki tudja miféle
szánalommal.

Lackfi János fordítása



H. C. Artmann

PERZSA DALOK
/részlet/

5

egy vízsugár az éjjel
nekem dalolt:
egy rózsatő az éjjel
hozzám hajolt:
tavaszi hold az éjjel
szobámba szállt:
tested s a szád
s hangod csengése volt...

Kálnoky László fordítása



Ernst Jandl

A FANATIKUS ZENEKAR

a karmester fölemeli a pálcát
a zenekar lóbálja hangszereit

a karmester ajkai nyílnak
a zenekar dühös ordításra kész

a karmester a pálcával kopog
a zenekar csépeli a hangszereket

a karmester kiterjeszti karját
a zenekar röpdös a teremben

a karmester lehajtja fejét
a zenekar a padlóban vájkál

a karmester izzad
a zenekar küzd háborgó víztömegekkel

a karmester fölfelé pillant
a zenekar az ég felé vágtat

a karmester fénylőn fellobog
a zenekar izzón összerogy

Eörsi István fordítása






Friederike Mayröcker

NÉHA EGY-EGY VÉLETLEN MOZDULATNÁL

Néha egy-egy véletlen mozdulatnál
kezem súrolja a te kezed a kézfejedet
vagy ruhákba bújtatott testem szinte
észre sem véve
egy pillanatra a te ruhákba bújtatott testedhez támaszkodik
e legapróbb úgyszólván növényi mozdulatok
szögben megtörő pillantásod és szándékkal
a semmibe vándorló tekinteted
alig elkezdve félbeszakított kérdésed hová
mész a nyáron
mit olvasol éppen
átjárják a szívem
s elmetszik torkom éles kés gyanánt
s kiszáradok mint egy kút
perzselő nyáridőben

Tatár Sándor fordítása



Géczi János

Az éjjeli lepke

Az éjjeli lepke mint haiku a cseresnyéskertben
magányos. Rezgő szárnyain a pokol jelei:
szír ákombákom lópatkó koponya
a rózsaszín kettős folt körül. A gyümölcsszag
amelyet a villanykörte áraszt vonzotta
a hatvan wattos világ és a fegyelmezett árnyék
amely a szoba padlóján - hű kutyaként - elhever.
Torpedó: belemerül a langy percbe
és szétrobbantja.
Szavak cintárnyérjai s egy sziromszilánk
a jelenlét peremén innen: a lepke és az izzó
párbeszédében a néma fénylakók. Nem tudom mi
volt s nem ami lesz. Odaát harmadnapos éj
és az intarziás sötétség recsegő kerítése.
Odaát kén- és foszforszívű gyümölcsös
amelyet majd fölgyújt a reggel.







Tóth Erzsébet

FÉLHOSSZÚ

Talán félhosszú hajam egy félhosszú versbe belefonnám,
elvinném neked egy félhosszú szoknyában, egy félkarú
rabló társaságában, feltűnnék néha egy homályos csehóban,
vagy édes dinnyelé csorogna térdemen, üldögélnék életem
kispadján, míg a szemközti falon kékszilva sötétbe úszik
a délután, és éli, éli, éli az életét olyan sok, annyi lány,
Éli, Éli, Éli, hagyj még egy kicsit élni, szeretnék egy csillagra
fixálódni, nem lesz ebből félhosszú vers, már látom, és csak
csorog, csorog a nyár, és csak a dinnyelé, édes.



















Tóth Erzsébet

LÉGYPAPÍR-DAL

Legyek vagy ne legyek,
csak az ne legyen
hogy odaragadjak,
mint a többi legyek.





Tóth Árpád

Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!





Szilágyi Domokos

A PRÓFÉTA

/részlet/

Pedig én tudtam a szót, az Igét!

Tudtam, higgyétek el! - Igaz,
már nem tudom, hogy honnan. Nem tudom,
micsoda rejtett utakon jut tudomásunkra minden, amit tudunk.
És nem tudom, csak érzem - valahogy -
a határt sejtés és tudás között;
gyermekkoromban tudtam a füvet, az ágyat -
ma nem tudom már: megszoktam. Kevesebb
ez, mint a tudás? Több? Nem tudom.
Tárgyakra, fogalmakra, érzésekre emlékezem - ,
tudás ez vagy csak téglája a tudásnak? Nem tudom.
S honnan pattant ki az Ige?
Emlékezés, érzés, tudás, fű, ágy és minden, ami kitölti az űrt közöttük,
születés, szerelem, halál, gabona, szép szó, vadászgép, szerelem, hulla,
gabona, kín, gyöngédség, verejték, pipacs, halálfélelem, fű, ágy,
emlékezés - érzés - tudás:
honnan pattant ki az Ige?
Fölismerés volt, az elképzelt Rendé?
Sejtés csupán, a biztonságérzet vágyáé? Nem tudom.
Ez is, az is talán - talán, hisz sejtelmeinkben
(mint sejtjeinkben a lassú tűz) munkál a megszokottság,
s hiába próbáltak annyian, de annyian, oly sok ideje már,
leszoktatni a vidámságról, a reményről, a hitről - hogy mégis érdemes -
a szerelemről, a biztonság vágyáról, kisded és tagbaszakadt
örömökről - a jóságról, igen, nem félek kimondani,
hiába próbáltak annyian, de annyian, oly sok ideje már
leszoktatni az életről, ezer fortéllyal: könnyű lét ígéretével vagy súlyos
halál kényszerével, mézesmadzaggal vagy kilencfarkú macskával,
délibáb hatalommal, ólom rabsággal,
mert éltünk - s már a puszta lét is rászoktat a szerelemre,
élünk - s még mindig nem tudtuk megszokni a halált:
ennyi, amit, tudunk.
Valahogy így született az Ige -
hogy mikor? Nem tudom.
Talán még gyermekül, nem tudva, mit tudok,
őriztem, - az enyém volt, az én külön játékszerem,
titkom, amelyet nem akartam a felnőtteknek kiadni -:
nekik szabad volt cigarettázni, nekik mindent szabad volt - hát nem
hiányzott az Ige, nem a Megváltás: boldogok voltak!
És én tudtam a szót, az Igét,
s nem volt kivel megosztanom, s ha meg nem oszthatom, mit ér?
Most mondom ezt, hiszen valószínű,
hogy akkor úgy voltam vele, - - talán
ezzel a valószínűtlen hasonlattal értethetem meg:
úgy voltam, mint ha egy darabka
tiszta rádium-rögre leltem volna, s rejtegetve
játszom vele, dugom, hogy meg ne lássák, mert elveszik,
s nem veszem észre, hogy napról napra fogy
és fogyása a kórt növeszti bennem, dajkálja a halálomat.








Petri György

STRÓFÁK *** -HOZ

Szabad-e néhanapján meglátogatnom téged,
csak téged: s nem a hozzádtartozókat?
Félre ne érts: a jelenlétük nem zavar.
Dehogyis akarom feléleszteni a...
Egyszóval azt a régmúlt téves érzést,
az abból támadt zűrzavart, hogy
félreértettem magunkat. Csak annyit kérek:
tudd ilyenkor jövetelem okát.

Csodálkozol e hangon?
A szeles ifjú hogy elcsendesült!
De nem túl hamar-e? Ideje van
mindennek. Hirtelen megjavulása
nem a hirtelenség álarca újfent?
Nem. Ne hidd, hogy játszom.
Javulásom való - bár kénytelen.

Tudod, úgy döntöttem, ráhangolom
zeném a körülmények hangszerére.
Elég volt: egyedül hallgatni szivem dobaját.
- A világ nem hajlik kebelemre.
És művészetem is! Lehet, Téged
mulattatnak az aenigmatikus
versek: csupa célzás valamire.
De igazi fegyvert nem foghatok
ellenségeim ellen. És így
szeretnem sem lehet. (Hiszen én
nem szerettelek eléggé, mégha
sóhajtozásaim bepárázták is
akkor látásod tiszta üvegét.)
S mivel nem tudok
e szűk jelen kanyargós folyosóin
szépen evickélni (falnak verődöm):

életem s szabadságom érdekében
döntöttem: magamat bővíteni
a lehetőségek kísértetcsarnokává.
Mert a bensőnkben van hely!
Lévén bensőnk híg káprázat, csalóka
semmi; gyávaságunk szépneve;
a gyermeteg Szellem jutalma: halpénz
- halotti címerünk.

Hiszen becsületes maradtam - s látnikellő,
mit intézett el itt a becsület!
De csönd. Hogy elragadtattam magam
- a képzelet! Nem illő
így szólnom Hozzád. Mert a szenvedély
különbségtenni nem tud. Az izgága diák
és a szent köteléket tipró szerelmes:
egy foganat. Lüktető koponyámra
borogatásul hűljön alkonyi séta.

Tán erkélyeteken üldögélsz, és a te szemed is
a nap hunyó aranyát tükrözi.
A falakon a fény már estébe halkult.
Öregségtől így csak ifjak borzonganak,
este, mikor a szél
fázékony lényükhöz hidegedik.
Az estharang a megtartásra int.

Kifürkészhetetlen, mint örökös eszének
aggastyán ezerráncú mosolya,
előttem is e Treuga Dei
határnapja. Én tartóztatnám
- nézni akarlak még - a végkifejletet.
Veled: jól érzem magam. Az első jót
idézi ez a jó. Kuporgatom időm.
Szeretnélek
megtartani.





Nagy László

JÚLIUS NAGY LÁNG

Július nagy láng, világ aranya -
születésemkor mennykő és ragya,
érzi anyám: lüktet a pólya,
s két villám közt mint mézes -bubát
illeszt engem mesebeli lóra -
megszenvedve már annyi csudát:
jutok-e a Tündér udvarába?
júliusból a zúzmarába.





Beney Zsuzsa
LÁBUJJHEGYEN

Csöndesen, lábujjhegyen menni el.
És előtte hallgatni. Nem utolszor,
hanem most látni először a földet,
a borszínű tenger hullámait.

A hajókürtre meg sem rezzenni. Beállni
a sor végére, mint abba a sorba.
Lassan araszolni át az idő
maradékán, már súlytalan teherrel.

Tudni: ez az egyetlen feladat,
amely még vár, ez az egyetlenegy,
amit teljesítened kell, hogy majd szabad légy.
Egyetlen, amit nem te teljesítsz.













gizellalapu (#6)   2011-03-19 06:22:10
Adolf Edler
Kalandregény

Zöld, mint ahogy szeretlek. Zöld.
F.G. Lorca

A magányos lábnyom a végtelen zöld szavannán
a zöld amelyen végül oly esztelen szökelltünk
a teherautó-defekt a zöld pokol legalján
a borsmentalikőr mit jobb híján lenyeltünk
a furcsa zöld amiről Mayer konzul beszámolt
a zöld lóden amely az Amazonason tűnt föl
világosan kivettük régi lódenkabát volt
a smaragdzöld meg a szürkéllő elefántzöld
Fekete Mamba mely a zöldből villant ki zölden
a fiú sárgazöldje amikor megharapta
a Holt Város liánok zöldjével körbenőtten
a zöld trópusi ing rőt hol akadt kaktuszokba
zöld zongoraterítő koponyák ezüstbánya
rézrozsdás régi villák grünspanos öreg hordók
zöld gyomok rejtekében rozsdásodó vaspálya
S tükörtojással ó hogy ennék egy spenótot
a zöld valami mely a sátrak közt bolygott néha
a zöld hátizsákban egy kötet Klopstock-óda
nyomorú zöldségekből a szakács kotyvaléka
az Amazonason egy zöld lóden ring azóta.

Petri György fordítása




Petri György

JÁTÉKOS SZOMORÚ DAL

Szeretlek, mint a reggel ízét,
mit a hajnali nap terít szét.

Csókod emléke itt lebeg még,
s mosolyaid, mint könnyű lepkék.

Visz a vonat, sodródva elmész,
utánadmereng a tűnődés,

s tisztelgőn gyúlnak a muskátli
piros protuberanciái.

__________

Egy nap körülvesz majd a csend:
Éles leszek, kihűlt, és
emlékem halkan visszapeng,
mint fába állított kés.





Ingeborg Bachman

ÉSZAK ÉS DÉL

Későn találtuk meg a Kertek Kertjét,
álmunkról harmadik nem tud és nem tehet.
Olajágban vártam friss havak pelyhét,
mandulafában az esőt és a jeget.

Miként fogja kiheverni a pálma,
ha szétvered meleg lombjai sáncfalát?
A ködben levele hogyan talál magára,
ha az esőköpenyt fejeden húzod át?

Ne feledd, az eső miatt megzavarodtál,
mikor vittem neked a nyitott legyezőt.
Összecsuktad. Te itt vagy, az idő meg ott áll,
mióta madarakkal szelem a levegőt.

Márton László fordítása





Örkény István

Leltár

Dombos táj (zivatar után)
3 gomolyfelhő
1 halastó
1 gátőrház
1 férfi (az ablakon kihajolva)
1 kiáltás
1 jegenyesor
1 sáros út
Kerékpárnyom (a sárban)
1 női kerékpár
1 kiáltás (az előbbinél hangosabb)
1 pár szandál
1 szoknya (a szélben lobogva, a csomagtartót csapkodva)
1 milflőrmintás blúz
1 darab amalgámtömés (fogban)
1 asszony (fiatal)
1 kiáltás (még hangosabb)
Új kerékpárnyomok
1 becsukódó ablak
Csönd






Szabó T. Anna

"Pickle"

Sok libabőrös uborka,
körbe-körbe, vigyázzban,
szorosan a hengerüvegben,
állnak a lében, a pácban.

Tetején a fehér vizikígyó,
szisszenő S betű: torma.
Présből a paprika méreg-
erős pirosa szivesen kiugorna.

Borsszemek lenn: a sörétek
szőnyege, mélyfeketéje.
Száll a babér kicsi nyílhegye,
olvad a vízben a mérge.

Gyarmati hadsereg ázik a fojtó,
fullatag dzsungeli lében.
Néha egy kéz lenyúl értük,
kotorászik a kamrasötétben.





Markó Béla

SZIGLIGETI ÁHITAT

Madárfüttyök: színes üveggolyók
gurulnak szét a fák közt reggelente,
ha még nem jön ébrenlét a szememre,
s még lelnék bőven álmodni valót,

míg ugrálnak kint vígan füttyögetve
a tarka torkú feketerigók,
s egymás csőréből kapkodják a szót,
mintha olyan sok mondandójuk lenne,

amennyi nekem tán sohase volt,
mintha a fütty most madarat keresne,
és egy-egy füttyből madár kerekedne,

így kéne írni s élni is a jót,
mert nem belőlem szökken át a versbe,
de én bolyongok mindhalálig benne...


1992. augusztus 15.





Nagy László

Gereblyéző lányok

Elkorhad minden mezsgyecövek,
egyetlen szőnyeg az egész rét,
aranysugárban énekelve
húsz leány húzza a gereblyét.

Sarjuillatban serénykednek,
mert lepke most minden pillanat,
eső elől a puha réten
megrakott szekerek ringanak.

Húsz leány selymes rétet fésül,
zengik a szabadság énekét,
nézd, a szemükben ott az ország,
mint fűszál harmatán teljes ég.







Kányádi Sándor

EGY ZARÁNDOK NAPLÓJÁBÓL

megcsodáltam a nagyvilág
csodálni-valóan szép
katedrálisait
de imádkozni csak itthon
gyermekkorom öreg
templomában tudnék
ha tudnék



Gerevich András
New Yorkban

Hiába a hosszú távollét, a doktor szerint,
még New York-ban is, testemben az ereknek,
melyek agyamhoz es szívemhez viszik a vért,
budapesti utcaneve van.
Idegszálaim kivezetésein
a hullámokat konvertálni kell,
hogy kitisztuljanak a jelek.
Emlékeimben a Csarnokban eszem lángost,
és a Tabánban bújócskázom, mondta,
ezért ne képzeljem át a múltat Manhattanbe.
Nyelvemre Isten rátetoválta: Made in Hungary.

Ez a szexepilem.







ózsef Attila

THOMAS MANN ÜDVÖZLÉSE

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig,
még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.


1937. jan. eleje







SEAMUS HEANEY
SZEDERSZEDÉS

Philip Hobsbaumnak

Nyár végén, egy teljes hét napsütés
És zápor után a szeder beért.
Előbb csak egy: ragyogó lila rög
A kemény pirosak s zöldek között.
Megetted édes húsát: sűrű bor,
A nyár véréből nyelveden a folt
Maradt utána és a szüret testi
Vágya. A bogyók betintultak és mi
Kannákkal és befőttesüvegekkel
Nedves fűben elsötétült cipőben
Indákon át, búzatáblák, kaszálók,
Krumpliföldek körül addig kószáltunk,
Amíg a kongó kanna tele nem lett -
Zöld szemek fölött nagy sötétek égtek,
Mint egy tányér szem. Tenyerünk dagadt
Tűpárna, s mint Kékszakállé, ragadt.

A tehénistállóban gyűlt a készlet.
De a teli kádban szőrmetenyészet:
Patkányszürke gombafaj hemzsegett.
Poshadt a lé. Erjedt a leszedett
Gyümölcs és az édes hús ecetes lett.
Kapart a torkom. Tisztességtelennek
Éreztem, hogy elrohadt. Minden évben
Reméltem, hogy eláll. Tudtam, hogy mégsem.

Imreh András fordítása






Kántor Zsolt

Galamb kerékpárral
avagy fölbontják a járdát

hajszálak jászla a fej
kibontom gondolataidból az őszt
fekszel az erkélyen és csillog arcodon a Nap
a párkányon ciklámen lobban lángra: megkívánlak
a váza alján az éj: szétmászó apró bogarak
takaróra dobott könyv kinyitva: fűhárfa
más hangok más szobák Capote-gyémántok (só)
egy szem cseresznyét adsz
amikor megszólal Mozart a horhos mélyén
kocka pörög: hegyek között a szikla
szél és pókháló ideje
mindig a só íze dereng át pihéiden
szőke fű szőke ámulat termei
sirály lakik a térded alatt: temérdek porc
fehér tenger kagylói vállad előtt
topáz zaja és becsukódó szemek álmok
zizegő fény (ha megtörténik minden velünk)
lenézel a rések között a földre és elsápadsz
lent bontják a járdát a galamb a kerék-
párról balkonunkra száll





Kántor Zsolt

A falevél

Ahogy kiesik a lexikonból a falevél,
megremeg, akár egy kérges, ráncos kéz,
préselt, gyűrött múlt, mennyi hajnal van benne,
esők, darazsak emléke, május, június melege,
keserű, gyógyító nedvek, rostok,
inak, erek, alkonyi szomorúságok, óvatos érintések,
magány, együttlét
egymásba nőtt redői, lemondás, füst,
suttogás, szomj, érintések nyomai, árnyak, éjek,
bíbor, arany, felejtés, szél,
az erdő szaga, könnyek, szavak illékonysága,
mennyi idő, ima és lobogás, hajlongások,
tépelődések pora, nevetés, vihar, csend,
sejtelmek bezártsága, élet, remény széthullása,
zene, bogár-lábacskák kaparászása,
ásítás, ősz, titokban elrebegett vallomások,
tűz, ágak zaja, ajkak egybesimulása, forrósága,
megérett világ, lebomló lét,
miért hagyod el ezt az édes régiót,
ahol hűlt helyedet senki sem siratja?






Nagy Gáspár

A szerelem ideje

Hajnaltájban megfogtalak,
reggelre nyakamra kötötted a rétet,
délre a tóba húztál,
harangkondulásra elvesztettelek, érzem.

Tegnapelőtt és azelőtt tudom a nádba,
holnapra fehérebb lettem a hónál,
tegnap mindenütt kereslek,
holnaputánra sehol se voltál.





Radnóti Miklós

A la recherche

Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!
Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott
tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?
hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot
ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?

Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld
jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és
éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltünt
drága barátok, verseket írtak a rég elesettek,
szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.

Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben,
s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek,
s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos
éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben,
mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.

Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,
dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön,
s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,
némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn, -
s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.

S volt ahová... mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások?
szálltak a gyors behivók, szaporodtak a verstöredékek,
és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők
ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-
léptü leányok a háboru hallgatag évei közben.

Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal?
és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak?
hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szoritását,
művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik,
s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán.

Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé,
mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. -
Ülnek az asztalnál, megbujnak a nők mosolyában
és beleisznak majd a poharunkba, kik eltemetetlen,
távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.

Lager Haidenau, Zagubica fölött a hegyekben,
1944. augusztus 17.






Kovács András Ferenc
József Attila haja lángol!

Mellékes dal

Visz a vonat: gyorsvonatélet.
Átszállóhely: sorsom, a lélek...
Átszáll rajtam: elmegy halálnak.
Talán ma még meg is találnak.

Talán kihűl a mozdony könnye,
De mintha hozzád könyörögne...
Jól jönne most: bocsánat, pár szó...
Mi csattog ott: Kocsárd vagy Szárszó?

Hűséges önzést árván tűrtem:
Hajam loboghat márvány űrben...
Lángol szemembe hulló tincsem:
Visz a vonat. Hozzád visz, kincsem.

Sebhed a világ: égess, perzselj!
A vers befogad, mint a persely-
Mert nem kell.
Mily sajnálatos...
Mint kétség megfeszült reményben:
Én állok minden fülke-fényben...
És égten
Élek... hallgatok.












gizellalapu (#7)   2011-03-19 06:25:13
JÓZSEF ATTILA
JÓZSEF ATTILA

Vidám és jó volt s tán konok,
ha bántották vélt igazában.
Szeretett enni s egyben másban
istenhez is hasonlitott.
Egy zsidó orvostól kapott
kabátot és a rokonok
úgy hívták: Többé-itt-ne-lássam.
A görög-keleti vallásban
nyugalmat nem lelt, csak papot -
országos volt a pusztulásban,

no de hát ne búsuljatok.


1928 eleje





Baka István
Isten fűszála

József Attila emlékének

Nézem, ahogy a nyári alkonyat
pirosló nyelve nyalogatja a
fény sótömbjét, és lassan rám tapad
cserepes ajkakkal az éjszaka.

Micsoda szomjat kell majd oltanom
a véremmel! Ostoba, hogy hihettem,
hogy én vagyok e világ szomja, - most
látom már: félhold-szarvat hord az Isten,

s patanyomában összegyűlt esővíz
a tenger, kérődzése ritmusára
váltakozik a nappal és az éj, s mint
vakondtúrásra, lép egy-egy világra.

Nem tudtam én, hogy nyáluszályaként
leng a Tejút... De most mindent megértek.
Sötét van, és Isten fűszála, én,
ringok puha alsóajkán az éjnek.






William Carlos Williams

A NAGY SZÁMJEGY

Az esőmosta
fényben
aranylón csillogott
az 5-ös szám
a vörös tűzoltó-
kocsin:
elszáguldott
mellettem
sivalkodva,
szinte ott se volt:
sziréna vijjog,
négy kerék csattog
a sötét városon át.

Máté György fordítása







William Carlos Williams

CSAK AZT AKAROM MONDANI

megettem
a hűtő-
szekrényből
a szilvát

pedig
alighanem
a reggelihez
tetted el

bocsáss meg
felséges volt
olyan hűs
olyan édes

Várady Szabolcs fordítása





William Carlos Williams

A FIATAL HÁZIASSZONY

Reggel tízkor a fiatal háziasszony
pongyolában jár-kel férje
faházának falai közt.
Egyedül ülök a kocsiban.

Később újra kijön a ház elé,
hogy elkapja a jegest, a halast, és szégyenlősen
befűzetlenül, elszabadult hajfürtjeit
visszadugdosva álldogál, és olyan, mint
a lehullott falevél.

Kocsim zajtalan kerekei recsegve
gázolnak át az avaron miközben
rábólintok és mosolyogva hajtok tovább.

Orbán Ottó fordítása






József Attila
(JÖN A VIHAR...)

Jön a vihar, tajtékja ében,
haragos bírák feketében,
villámok szelnek át az égen,
mint fájó fejen a kinok,
utánuk bársony nesz inog,
megremegnek a jázminok.

Almaszirmok - még ép a roncs ág -
igyekszenek, hogy szállni bontsák
kis lepkeszárnyuk - mily bolondság!
S ameddig ez a lanka nyúl,
a szegény fűszál lekonyúl,
fél, hogy örökre alkonyúl.

Borzongásuk a nem remélt vád -
így adnak e kicsinyek példát,
hogy fájdalmad szerényen éld át,
s legyen oly lágy a dallama
mint ha a fű is hallana,
s téged is fűnek vallana.

1937. máj.






Füst Milán
A MAGYAROKHOZ

Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv
a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is.
Ne hagyd tehát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, melyből származott
E nemes-szép alakzat... Rossz idők futottak el feletted,
Megbontott a téli gond és romlásodat hozta, megtapodtak,
Megbolygatták hitedet, az eszed megzavarták, szavak áradatával ellepték világodat,
Áradás szennyével borították be a kertjeid, vad vízi szörnyek
ették virágaid, - majd a vad burjánzás
Mindent ellepett utána, - oly termés volt ez e térségeken emberek!
Hogy üszökké vált minden, aminek sudárrá kelle szöknie...
De légy türelmes, - szólok hozzád, - vedd a Libanon
Ős cédrusát, e háromezeréves szűzet, - rá hivatkozom, mert onnan vándoroltam egykor erre
Tekintsed őt, - türelmes pártájával hajladoz a szélben, nem jajong,
De bölcsen hallgat s vár, amíg a negyedik nagy évezredben
Kibonthatja gyümölcsét e nagyvilág elé. S tán ez a sorsod itt.
Ki fénnyel sötétséget oszlat, holtat ejt s élőt emel,
Borúlatodra majdan rátekint. Halld meg szavam!
Én prófétáktól származom.





Tolni Ottó: Mint egy kapus

Mondtam már mennyire kedvelem a glenn
gouldot ábrázoló fotókat nagy kesztyűit
ahogy ír
vagy ír szettereit sétáltatja a tengerparton
vagy ahogy bach-lemezének (preludium fugák
és fugetták) borítóján például áll egy üres
szobában* sok fotón látni különben glenn gouldot
micisapkában.
Szerb íróismerősömnek (utoljára még dubrovnikban
futottunk össze) vagy egy könyve: Kad su golmani
jos nosili kacket (Amikor a focikapusok még micit
viselte) éppen arról a könyvről van szó amelyben
ismerősöm elmeséli hogy cioran kis padlásszobájának
asztalán egy nyitott kosztolányi-könyvet látott
(kíváncsi voltam mondta mit olvas az utolsó filozófus
és ahogy kiment feltenni a kávét megnéztem) ismerősöm
danilo kisnek köszönve jól tudhatta ki kosztolányi
aki legfontosabb írói (borghes nabakov andric) mellett
emlegette annál is inkább mivel szabadkán születtek
mind a ketten
cioran könyvei tele zenei utalásokkal akárha egy aktív
zenekritikus (nietzsche és schopenhauer inasa) írta
volna őket azzal a különbséggel hogy ő nem tudott
mit kezdeni a rossini- és bizet-féle zenészekkel
félek glenn goulddal sem
ugyanis nem hinném hogy glenn gould valaha is
könnyezett volna játék közben
(különben persze nem biztos hiszen thomas bernhardt
nem állhatott távol tőle)
de abban az üres lepusztult szobában
ahol levett micivel a kezében álldogál egészen bizonyosan
megérzett valamit mint amikor a kapus megérzi hová rúgják
a tizenegyest: isten rothadt volt ott az egyik sarokban.

*Don Hunstein felvétele







József Attila
AZ ÖRÖK ELMÚLÁS

A földön semmi nem örök...
A fákon árnyak nőnek este,
A félhomály is nyöszörög.

Eloszlik a Gond barna teste,
(A zsíros földbe rothadunk)
S ki egykor óhajunkat leste

- Ó, puszta szív, borus agyunk! -
Már könnyező szem, búcsut intett.
Mi mindent, mindent elhagyunk

És minden, minden elhagy minket,
A szó, kisértés, dölyf s a vér
És visszasírjuk könnyeinket,

Mely már az Óceánba ér.
És csak hiába, nem jő vissza,
De jön helyette téli Dér,

Ki sóhajunkat is fölissza.
Már aztán csendesek vagyunk -
A téli álom dermedt, tiszta,

De senkit nem csókolhatunk.
Virágot hullat el a bodza
S majd egy csomóba rothadunk.

S rég hallgat a hős méla kobza.
A vágyam még ma dübörög
És holnap vesztemet okozza.

A földön semmi nem örök:
A hernyó hull és a madár is
S az évszázad föl nem hörög.

1921. nov. 26.





Nádasdy Ádám
Az idő

Az egyik sámlit otthagyták neki,
azon kuporgott, az óvónéni még
egy almát is adott, a saját otthoni
szatyrából, magánalmát, inkább kapaszkodni -,
mint harapni valót, azt fogta két
kézzel, félt egynél többet harapni,
nehogy elfogyjon, mint a gyerekek,
"majd jönnek érted is, ne félj."
Hüvelykujját a harapásra nyomta,
hogy ki ne szökhessen az almaság.
Rendet csináltak, az óvónéni és
két nagyon hatalmas nagylány, bedobálták
a macikat a sarokpad felnyitott,
sötét hasába, úgy csukták le, hogy
ráhuppantak, vasalós valaggal.
Az egyik maci feje hátracsuklott,
egy pillanatra még látta a résen.
Aztán lezárult, és csak az idő
nézett szembe vele, fényesen
és gömbölyűen, mint a sebzett alma.




Bella István
Elégiák

És bebugyolált engem az isten illatos levegőbe,
füvet teremtett, madarat, gyönge állatot, hogy játsszak,
teremtett virágokat - tőlük tanuljam a nevetést,
elrendelte a tüzeket, szenvedjek, szerelmesedjek.

Mielőtt megszülettem, egyetlen anyaméh volt a világ.

*

Este van, csutkalovaim kiitták a délután fényes pocsolyáit,
s belenyargaltak a tűzbe, a sparherd kormos mezőibe,
ez vizet forralt, piros kenyeret hozott hátán a másik,
a harmadik csak lehajolt hozzám, tüzet evett tenyeremből, melegített.

Fölnőttem - Mint megrögzött labda, elpattan tőlem a szabadság.

*

Már fénylik a csönd, édesem, este van, bontsd fel az ágyat,
a gyűrött szántókat simítsd el, rázd fel a rétet,
igazítsd el a kemény, dagadó dombokat, és a csikorgó,
vassodronyos éj peremén ülj le, és szólj rám:

Ez itt a világ széle, te bolond, nézz rám, s hazatalálsz.








Új komment
Név:
E-mail cím: ( csak a blog tulajdonosa látja )
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
JövőPláza
Arab hastáncosnő lány jelmez - 158-as
5.310 Ft
 
Star Wars: 23 cm-es tányér - 8 db
940 Ft
 
Arany karikagyűrű párban
116.961 Ft
 
Dance Master táncszőnyeg
7.181 Ft
 
Plüss baba, nyuszi jelmezben
1.760 Ft
 
Sony Cyber-shot DSC-WX60 digitális fényképezőgép, rózsaszín
Akciós ár: (–9%) 54.945 Ft
 
Verdák Happy Birthday gyertyaszett
991 Ft
 
Sony NP-FM90 akku (4500mAh, szürke) - VCSO0021-4500-LI-G
Akciós ár: (–9%) 9.309 Ft
 
Háti gyermek hordozó
24.710 Ft
 
Zászlók felfűzve 3,8 méter
999 Ft
 
Kenguru baba hordozó kendő
8.630 Ft
 
Verdák flexi szívószál medállal 6db
519 Ft
 
Klórgranulátum nem organikus 1 kg-os kiszerelésben
2.870 Ft
 
ledes fényszóró 50W/240V, IP65
11.500 Ft
 
Rollei Designline 6170 digitális képkeret, fekete
Akciós ár: (–9%) 88.079 Ft
 
Sátor szerű takaró medencéhez 500*433*250 cm-es
45.400 Ft
 
Spongya Bob szörfözik 2 rétegű szalvéta 20db
530 Ft
 
OXIGEN - PARIS: DIVER 40 - SHANGHAI-red
41.699 Ft
 
Littlest Pet Shop turmix pohár szett 8db 350ml
1.110 Ft
 
Rakodógép 36cm - Wader
1.810 Ft
 
még több termék
Címkék: Star Wars, Dance Master, Sony Cyber-shot DSC-WX60, Verdák Happy Birthday, Sony NP-FM90, Rollei Designline, Spongya Bob, Littlest Pet Shop, klórgranulátum, fényképezőgép, kiszerelésben, gyertyaszett, hastáncosnő, karikagyűrű, táncszőnyeg, designline, medencéhez, digitális, rakodógép, szívószál, jelmezben, organikus, fényszóró, rózsaszín, digitális, szörfözik, shanghai, felfűzve, szalvéta, medállal, littlest, birthday, képkeret, spongya, gyermek, zászlók, hordozó, kenguru, hordozó, tányér, rollei, master, nyuszi, fekete, takaró, turmix, jelmez, oxigen, rétegű, verdák, párban, verdák, szürke, happy, dance, pohár, szett, paris, arany, szerű, sátor, plüss, diver, ledes, cyber, kendő, méter, wader, flexi,
Véleményezd!
04.21. 11:52 Építészeti fotópályázat a megújult budapesti műemlékekről
04.21. 11:52 EP-választás - Az NVI megújult Facebook-oldala az EP-választásról tájékozta...
04.21. 11:32 Jégkorong divízió I-es vb - Vereség az ukránoktól
04.21. 10:42 Ukrán válság - Nem hat közvetlenül a magyar acéliparra az Ukrajnának adott ...
04.21. 10:32 A K&H Bank vezetése kiszámítható gazdaságpolitikát vár az új kormánytól, és...
04.21. 10:31 Ukrán-válság - Még nem mérhető fel az uniós vámkönnyítés hatása a magyar ga...
04.21. 10:21 Hay Group: több nő dolgozik, de nőtt a fizetési különbség a férfiakhoz képe...
04.21. 10:12 Magyar kezdeményezésre zöldombudsmanok üléseznek Budapesten
04.21. 09:41 EP-választás - Finisébe ért az ajánlásgyűjtés, még tucatnyi párt van versen...
04.21. 09:31 Húsvét - Magyarországon a tavalyi árakon a sonka
Tudjátok ?
Hány fát kell kivágni 2400 köbméter ragasztott gerendához?
Kell-e tüszős mandulagyulladás esetén antibiotikum?
Mik a tüszős mandulagyulladás tünetei?
Szerintetek is hogy az első fogtól kezdve mosni kell a baba fogát?
Tényleg minden babának van olyan korszaka mikor nagyon anyás?
még több kérdés
ReceptBázis
Fokhagymakrémleves sajttal és pirítós kockákkal
Frankfurti leves
Lecsó
Túró fánk
Spenótos-brokkolis lasagne
Burgonyakrémleves joghurtosan
Kókuszgolyó rummal
Almás fánk
Tejfölös lencseleves füstölt oldalassal
Gyros tzatzikivel, salátával
még több recept
Blog Címkék
Aki ismer, az rád néz és tudja...  Legyen szép Húsvét Vasárnapod ...  A zsidó világfelforgatás régi/...  Húsvéti jó kívánság  Lírai karám nem ment vissza a ...  Húsvéti kép  Őrizd meg azt a drága kincset,...  Húsvét  HÚSVÉTI üdvözlet...  ilyen csak egy volt  HÚSVÉTI üdvözlet...  kozma anna lidia húsvéti képei  húsvét  Húsvéti kép  régen  Boldog Húsvéti Ünnepeket!  Én én vagyok.  EasterDuckling  Kozma Anna Lidia  Húsvéti ima  Szendvics krémek ....  23. Zsoltár  datolyával töltött keksz  Kellemes húsvéti ünnepeket  Judya barátnőmtől.  Rossz érzések ellenszere  harmad napra feltámadt  Húsvét  akicslav@gmail.com  m-irene@TVN.hu  dióval, datolyával töltött kes...  EasterDuckling  Aki ismer, az rád néz és tudja...  Kozma Anna Lidiától kaptam!  Békés Boldog ünnepet  Húsvéti kép  Húsvéti kép  Háború az új technológiákért -...  Szuhanics Albert: A nyuszika l...  Irmus húsvéti kívánsága  Happy easter  Endrődi Sándor: A szeretetről  Sok minden...............  kókuszos sütemény  Húsvéti jó kívánság  Nincs Cím  Endrődi Sándor: A szeretetről  Inci húsvéti képei  HÚSVÉTI üdvözlet...  húsvét  Urunk feltámadása ......több w...  Húsvéti kép  Kozma Anna Lidia  Demjén Ferenc: Honfoglalás  Húsvéti jó kívánság  Drága Ildykó barátnőm mindent ...  Hölgytől tallztam  Húsvéti kép  Kellemes Húsvéti Ünnepet!  Húsvéti kép  amiket nem akarunk  Áldott húsvéti ünnepeket MINDE...  Adj már csendességet  Petra barátnőmtől.  Húsvéti kép  Áldott húsvéti ünnepeket MINDE...  Vné Tücsök Ildikótól!  Tücsök Ildykó - Megfeszített é...  Húsvét  Demjén Ferenc: Honfoglalás  Kellemes húsvéti ünnepet!  Boldog Húsvéti Ünnepeket!  Húsvétvasárnap  Annuska barátnőm jókívánsága  Továbbadni a feltámadás örömét  Annuska barátnőm jókívánsága  Csobolya József: Csak egy út  Judya barátnőmtől.  Annuska barátnőm jókívánsága  Húsvéti kép  Boldog Húsvéti Ünnepeket!  Erzsike barátnőm jó kívánsága  Az üres sír.  Húsvét  Csingiling És A Kalóztündér (T...  napicsaj  kókuszos sütemény  Húsvétvasárnap  Jó barátok  Ott fenn a Hargitán magas feny...  Húsvét  Húsvéti locsolóvers  Kellemes húsvéti ünnepeket kív...  Rossz érzések ellenszere  Happy easter  Húsvét  Barátnőmtől Zsókától  Jaj nekem!  datolyával töltött keksz  Kozma Anna Lidiától kaptam! 
Bejegyzés Címkék
faroltató, csillagot, szarvadra, kolompot, szalagot, tartalom, gizella, kányádi, szarvad, csengőt, sándor, zengőt, vissza, kötök, tehén, farta, tarka, Kányádi Sándor, VISSZA TARTALOM, , ,
2014.03 2014. április 2014.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 3 db bejegyzés
e hónap: 145 db bejegyzés
e év: 605 db bejegyzés
Összes: 79565 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 7117
  • e Hét: 24703
  • e Hónap: 284736
  • e Év: 2078784
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Online Póker, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2010 TVN.HU Kft.