|
2016-08-21 14:34:33, vasárnap
|
| |
| |
Nehezen tudunk bármit is kezdeni a kudarcainkkal. Keressük a felelőst, mutogatunk másokra, a Sorsnak, az Istennek, a Karmának tudjuk be az elbukást, mint egyfajta büntetést, vagy egyszerűen csak szar embernek tartjuk magunkat. Egy selejtnek, aki kudarcra van ítélve. És végső soron nem sok különbség van aközött, hogy valaki másokat vádol, vagy pedig önmagát.
Két teljesen különböző út, amely ugyanabba a gödörbe vezet. Oda, ahol nem tanulságok és megoldások léteznek, hanem világfájdalmak és áldozatok. Oda, ahol a kérdés a ,,miért estem el", nem pedig a ,,hogyan keljek fel". Oda, ahol a felelősségre úgy tekintünk, mint valami ajándékba kapott divatos ruhára: ha jól áll, magunkra vesszük, ha nem, akkor pedig megpróbáljuk rásózni valaki másra.
Ez a gödör viszont csak a fejedben létezik. A felelősség rajtad van akkor is, ha ez tetszik neked, és akkor is, ha nem. Akkor is, ha vállalod, és akkor is, ha nem. Sőt, még akkor is, ha tudsz róla, és akkor is, ha nem. Akár jó, akár rossz dolog történik veled, a felelősséget hiába próbálod átruházni másra, az a Tiéd marad. Nem feltétlenül azért, mert Te okoztad a történéseket - hiszen nem mindig van így, bár nagyobb vagy akár egészen pici mértékben mindig részed van benne -, hanem azért, mert önmagában semmi sem jó vagy rossz: Te teszed azzá az érzelmi viszonyulásoddal.
Link
Ami neked jó, az másnak nem feltétlenül az. Amit Te rossznak látsz, az más számára természetes, vagy akár jó is lehet. Ami mellett Te közömbösen elsétálsz, az valakinek magát az életet jelentheti. Az eseményeket Te teszed jóvá vagy rosszá akkor, amikor befogadod azokat. Ez a Te felelősséged még akkor is, amikor úgy érzed, hogy a történésekben alkotóként nem is voltál jelen.
Amikor az, amit éppen megélsz, a boldogság forrását jelenti számodra, akkor könnyű vállalni a felelősséget még azért is, ami valójában nem is a saját érdemed. Amikor azonban pofára esés következik, akkor a felelősség ruhája már nemcsak csúnya, hanem nagyon szorít is nyakban. De ha elég bátor vagy ahhoz, hogy ilyenkor tükörbe nézz, akkor rájössz, hogy a kudarcod, a veszteséged, a szenvedésed valójában mindig egyetlen egyszerű okra vezethető vissza: hazudtál magadnak. Ennyi. Pontosan annyit veszítettél el, amennyit korábban behazudtál magadnak.
Mi is történt tulajdonképpen?
Megbántott valaki azzal, amit tett vagy mondott? Ha igaza van (és itt az igazságot nem abszolút fogalomként értelmezem, hanem úgy, hogy az ő igazsága végső soron a Tiéddel egyezik, csak még fáj szembenézned vele), akkor a fájdalmad és a veszteséged abból ered, hogy az igazságról valaki lerántotta az általad gondosan megszőtt hazugság-leplet. Ha pedig nincs igaza, akkor azért érzel veszteséget, mert azt hazudtad magadnak, hogy azzal az emberrel kompatibilis a világképetek. Többet láttál, mint ami valójában van. Ez a többlet volt a hazugságod - és egyúttal a jelenlegi veszteséged is.
Elhagyott a párod, akit nagyon szeretsz? Az együtt töltött boldog órákat nem hazudtad magadnak, hiszen azokat tisztán érezted, azt viszont igen, hogy olyan emberrel vagy, aki soha nem mondana le rólad. Többet láttál bele a kapcsolatotokba, mint amennyi benne volt. Ezt a többletet vesztetted el, és ez fáj most annyira.
Azt gondolod valakiről, hogy igazán szeret, mégis ha a körülmények megváltoznak, akkor korlátozza a szeretetét? Ha így történik, és ez fáj neked, akkor megint csak hazudtál magadnak. Nem abban, hogy szeret - mert biztosan így van, ha ezt érzed -, hanem abban, hogy képes a feltétel nélküli szeretetre. Az érdekektől mentes, tiszta szeretetre. Pontosan ezt az illúziót vesztetted el azzal az emberrel kapcsolatban. Ismét annyit, amennyit a valóságon felül behazudtál önmagadnak.
Link
Életed minden területén így működik ez, legyen szó akár párkapcsolati kudarcról, akár anyagi veszteségről, akár családi vagy baráti konfliktusról, akár egy szeretted haláláról. Mert még a gyász is a hazugságaink következménye. Csúnyán, de őszintén megfogalmazva egy önző cselekedet, ami a hazugságaink leplezésére szolgál. A halállal kapcsolatban persze nehéz igazat mondani, hiszen amit magunk még nem tapasztaltunk soha, arról aligha tudhatunk bármit is. Csak látjuk elmúlni az életeket, de fogalmunk sincs róla, hogy tulajdonképpen mi is történik, és hogy egyáltalán elmúlik-e bármi is. Hiszünk az érzékszerveinknek, de a szívünknek nem. Hiszünk a szemünknek, ami már nem látja azt, akit tegnap még látott, hiszünk a fülünknek, ami nem hallja többé a szeretett hangot, de nem hiszünk annak, amikor egy-egy pillanatban tisztán érezzük, hogy az ember, a lélek, akitől elbúcsúztunk, ott van velünk.
A veszteség lehetőség - ha felismered
Az, hogy hazudsz magadnak, természetes. Vannak vágyaid, vannak félelmeid vannak beléd nevelt téves ismereteid, és hatalmas lyukak is vannak tudásod hálóján. Ezek mindegyike külön is elegendő arra, hogy akár egészen nagyokat is hazudj önmagadnak, ezért nem is az a kérdés, hogy megteszed-e, hanem az, hogy ezután mit kezdesz vele. Az élet egy olyan folyamat, amelyet tölthetsz azzal, hogy görgeted magad előtt az egyre jobban felhalmozódó hazugságaidat, de töltheted azzal is, hogy amikor észreveszed, hogy hazudsz, akkor levonod a következtetéseket, és picit bölcsebben, picit jobb emberként folytatod az utadat. Rajtad áll.
Ez utóbbit viszont csak akkor tudod megtenni, ha szembenézel a félelmeiddel, és vállalod, hogy amit igaznak vélsz, az lehet, hogy nem az. Vállalod a kényelmed feláldozását a boldogságod érdekében. Mert le lehet élni hazugságban egy egész életet - nagyon sokan meg is teszik -, de a fájdalmaid időről időre jelezni fogják, hogy mennyire kerültél távol a valóságtól. Tulajdonképpen nagyon egyszerűen működik ez: ha úgy érzed, hogy az életed szenvedésekkel teli, akkor hazugságban élsz. A fájdalmad mértéke pedig a hazugságod nagyságával arányos. Olyan ez, mint a homokszemek: ha többet markolsz fel, mint amennyi a tenyeredben megmaradhat, akkor a többlet elkezd szép lassan kiszóródni. De az emberi lélek hazugságainak homokszemei nem mindig lassan szóródnak; azok sokszor brutális sebességgel ömlenek ki.
Link
Én ezért nem félek már elveszíteni akár értékesnek tűnő emberi kapcsolatokat sem. Tanulok. Felfedezem, hogy hol hazudtam önmagamnak. Egy embert elveszítek, és vele együtt egy hazugságot is. Tapasztalok. Lehetőséget kapok a fejlődésre, és igyekszem élni vele. A veszteség megélése egy megtisztulási folyamat.
Persze ez nem mindig megy könnyen, mert nekem is vannak gyenge pontjaim. Van néhány ember az életemben, tényleg csak néhány, akit nagyon félek elveszíteni. Tárgyak már nincsenek, tudásmorzsák vagy hitrendszerek sem, csak emberek. Ők sem sokan. Csak az a néhány ember, akiért bármit képes lennék megtenni. Bármit. És ha őket elveszítem - akár úgy, hogy meghalnak, akár úgy, hogy tovább élnek nélkülem -, akkor összeomlok. Ilyenkor nekem sem marad más kapaszkodóm, mint hogy emlékeztessem magamat: hazudtam önmagamnak.
Hiszek benne, hogy nem minden hazugság. Hiszek benne, hogy vannak olyan emberi kapcsolatok, amelyek egyszerűen nem tudnak megszakadni. Hiszek benne, hogy van értelme ennek az egésznek, amit Életnek nevezünk, és ez az értelem nem csak a veszteségeink általi tanulás, hanem annál sokkal több: olyan tiszta kapcsolódások megtalálása, amelyek egymástól elválaszthatatlanok. De ha valamiről csak hiszem, hogy ilyen, azt előbb vagy utóbb, de biztosan elveszítem. A fájdalmam pedig megmutatja, hogy mekkorát hazudtam, és hogy merre folytassam az utam.
Ha fáj a veszteséged, az mindig a hazugságod miatt van. Ha pedig még nem fáj semmi, csak félsz valakinek vagy valaminek az elvesztésétől, akkor nem az a valódi kérdés, hogy hogyan úszhatod meg, hanem az, hogy meddig hazudsz még önmagadnak. Húzhatod hetekig, hónapokig, vagy akár évekig is, de ha tényleg hazudtál önmagadnak, akkor azt a fájdalmat, amit most halogatsz, egyszer biztosan meg fogod élni. Az pedig nagyon ritka, hogy a fájdalom a halogatás hatására kisebbé válik - inkább csak nőni szokott.
Pontosan annyit veszítesz, amennyit korábban behazudtál magadnak. Ha ezt megérted, sokkal egyszerűbbé válik az életed. Kevesebb lesz benne a színjáték, a képmutatás, az alakoskodás, a zsákutca, a félelem, a fölöslegesen elnyúló fájdalom.
Őszinteség és egyszerűség - a kettő valahol szinonimája egymásnak. Talán éppen a boldogság útjának alapkövei.
A cikk forrása: |
| |
|
0 komment
, kategória: Érdekességek |
|
|
|
Címkék: viszonyulásoddal, kapcsolatotokba, világfájdalmak, tulajdonképpen, szenvedésekkel, párkapcsolati, konfliktusról, veszteségeink, kapcsolódások, elvesztésétől, történésekben, következménye, megfogalmazva, megtisztulási, kapcsolatokat, hazugságaidat, hitrendszerek, emlékeztessem, hazugságainak, tapasztaltunk, kudarcainkkal, megpróbáljuk, felhalmozódó, világképetek, kompatibilis, szembenézned, felelősségre, félelmeiddel, megváltoznak, elbúcsúztunk, hazugságaink, veszteségről, felelősséget, kapcsolatban, fölöslegesen, történéseket, gödörbe vezet, gödör viszont, fejedben létezik, felelősség rajtad, felelősséget hiába, történéseket –, érzelmi viszonyulásoddal, valakinek magát, életet jelentheti, történésekben alkotóként, boldogság forrását, saját érdemed, felelősség ruhája, szenvedésed valójában, veszteséged abból, igazságról valaki, Amit Te,
|
|
Offline
