Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
szeretettel
  2012-05-09 13:31:11, szerda
 
   
  Tatay Sándor: Bonifác



Nem egy papot ismertem, aki öreg napjaira szőlőhegybe vonult. Évtizedeken át építgette présházát, gondozta tőkéit, hogy kellemes, csendes otthona, jó bora legyen a kései évekre. Sőt még adjon némi jövedelmet is a szőlőskert, mely nem árt, ha van test és lélek javára, meg Isten dicsőségére, hiszen ezek mindenképpen áldozati évek. A szőlőhegyek magánosságába a béke vágya viszi az öregeket, és az úton, mely errefelé vezet el a földről, az angyalok zenélnek:
Volt, ki az égieknek mindenek felett kedves gyümölcse, a szőlő mellett ritkaszép virágokat termesztett, volt, ki tövises kaktuszokat. Másnak madárkalitkák himbálóztak háza ereszén, vagy holtig barátkozott hegyi és erdei állatokkal, aprókkal, nagyokkal, hogy szinte már szólott a nyelvükön. Mert a legközelebbi út Istenhez, minden bizonnyal, a természettel való azonosulás.
Ismertem egyet, aki kevéske, de remek borának árán kápolnát épített apránkint, és fasípokból orgonát készített bele saját kezével.
Albin atyáról, régi jó ismerősömről, hajdani kártyapartneremről csak néhány éve tudtam meg, hogy szőlőhegyben él. Fel is kerestem hamarosan. Hosszú, elnyúló hegy tetején volt vagy ötszáz ölnyi szőlőskertje, benne régimódi, szerény, de kényelmes házikója. Óriási panoráma! Bozontos dombok, torony köré húzódott falucskák, és arrább az egekkel összemosódó tó tükrén a félsziget, mint kövér kocsányon csüngő nagy, kék szőlőfürt.
- Gyönyörű - mondtam álmélkodva -, de mi lesz, ha jön a tél?
- Akkor még szebb lesz - felelte. - Kopasz fák, fehér mezőben, a lapos napfényben minden domborulat, szikla, facsoport, pince, ház sokkal jobban kiemelkedik, a bakhátak árnyéka kékes sáv a havon, messze megszámlálhatom a szőlőkarókat. A félsziget pedig nemcsak sötét folt a világoskék vízen, hanem kibomlanak a részletei, legmagasabb pontján a templom és a kolostor. Jó azt nékem látnom. Különösen, ha arra gondolok, hogy lassan ezer éve mondanak ott nap mint nap dicsértessék.
Az idős ember téli magányossága mégis gondolkodóba ejtett, igyekeztem életmódjának megváltoztatására bírni.
- Három okból menekültem el a tömkelegből - mondotta ilyen régiesen. Mindenek előtt azért, mert rettenetesen hazudnak az emberek. Tudom, mindig is hazudtak, dicsekvésből, önérdekből, szégyenérzetből, hízelgésből; hazudtak a megfélemlítettek, hazudtak még országos ügyekben is. Bár, azt hiszem, mindig némi lelkiismeretfurdalással, bűntudattal. Ma az a legrosszabb, hogy minden fontos ok nélkül, rutinból, természetesen, társadalmilag bevett módon hazudnak, ha szükség van rá, ha nincs, egyszóval a hazugság vérükké vált az embereknek. Akárhányszor megfigyelhettem, hogy valaki nyilvánosság előtt vehemensen állít valamit, kiáll valamiért, hűséget tesz és dicsőít, átkoz, korhol; nyomban utána egy szűkebb baráti körben mindazoknak az ellenkezője mellett ágál, némelykor nagy ékesszólással, nehogy elébbi megnyilatkozását szó szerint értsék. És ezt az embertársai egészen természetesnek veszik. Akkor is, ha nem tudják pontosan, melyik alkalommal hazudott vagy melyik alkalommal hazudott nagyobbat. Ha pedig biztosan tudják róla, hogy nem mond igazat, sót tudja ő, hogy el nem hiszik egy szavát sem, ebben sem talál senki kivetnivalót. Az igazmondás igénye mintha nem is lenne többé sajátunk. Hazudnak az emberek, úgy, ahogy lélegeznek. Nem is tudják mindig megkülönböztetni maguk sem, mikor mondanak igazat, és mikor nem, ez pedig a teljes elbizonytalanodáshoz vezet, olyannyira, hogy ma már szinte ártatlan hazugokról beszélhetünk, bűntelenekről, mert nem tudják, mit cselekszenek. A gyóntató székben is eláll a lélegzetem, ha tapasztalnom kell, hogy égve az őszinteség vágyában: hazudnak. Mintha bizony az Isten sem tudna már eligazodni a szövevényes mellébeszélésen. Mintha ugyanúgy félrevezethető lenne, mint egy hivatali felettes, aki, bár tudja, hogy félrevezetik, de beveszi, mert értelmes ember és korszerű. És szüksége van rá, mert honnét is venne egy szál maga annyi hamis adatot, amennyi pozíciójának biztosítására és cégének üdvére elengedhetetlen.
- A másik oka menekülésemnek a paráznaság, és különösképpen a gyengébb nemé, mert fiatal éveimben nem edződtem hozzá a nők ilyetén magatartásához. Gondtalan elprédálják szüzességüket, ha kissé nyugtalanul is, de a lelkük mélyén bűntudat nélkül bocsátkoznak házasságtörésbe. Hozzá még oly sokszor szerelem nélkül, csak mintha polgári jogaikat gyakorolnák. Még aktív lelkész voltam a nagy kampány idején, amikor senkinek sem volt nagyobb gondja, mint, hogy a fiatalokat fel kell világosítani nemi kérdésekben, hogyan védekezzenek a gyermekáldás és rossz nyavalyák ellen, de senkinek sem jut eszébe ajánlani nékik, hogy őrizzék meg tisztaságukat a házasságig. Olyan volt, mintha tanmenet szerint kellene nékik bemocskolva, megrontva a házasságba lépni. Az én népem között másfél évtizeddel ezelőtt még ismeretlen volt a válás, azóta számos házasság bomlott fel, olyan is nem egy, mely szentségnek számított, mert előttem köttetett.
- Harmadiknak mondom a kapzsiságot. Nem olyan ez, mint a régi uzsorásoké, kupeceké és láncolóké. Nem, manapság lélekszakadva és minden mást feledve dolgoznak a pénzért, testüket-lelküket ölik a munkával. No, nem arról beszélek, amit hivatásuk szerint végeznek, csak arról, amivel ennél sokkal többet lehet keresni, mert ennek aztán rabjává válnak, ha bele is kell szakadniok, ha kizsigerelni a család tagjait, ha feledni örökre üdvösségüket. Nem tudom, nagyobb bűn-e az uzsorásoké, mint azoké, akik saját testüket törik össze fölösleges tárgyak birtoklásáért. Javakért, melyekkel büszkélkedni lehet. Fölöslegesnek mondom még a korszerűnek nevezett drága házat is, melyért eltelik az élet nyögések és gürcölések között. A lélek pedig elsatnyul az így megrongált testben. Gondold csak meg, hogy vályogból rakott, sárral felkent házacskákban népművészeti remekek születtek, költészet és muzsika. Ma talmi cifrálkodásokért elfogy az élet.
Nézz körül ott lenn a tó partján, tízezer számra épülnek pompás nyári házak, de gazdáik gyakran egy hetet sem töltenek benne, mert lóg a nyelvük egész éven át a pénzért, melyből a félelmes nagy árát kifizetik. Valamiféle áldozat ez, nem más. Azt mondom néked, többet érne, ha összefognának és építenének katedrálist annyi verejték árán, vagy építtessen vélük valaki piramist az évezredeknek. Sokszor már ilyen keserű gondolataim támadnak. Engem bármi jólét sem kápráztat el. Az ember nem avégre lett, hogy tejben-vajban fürödjék, hanem, hogy építsen katedrálist. Azt sem bánom, ha űrhajót építenek Isten dicsőségére akkorát, hogy a csillagokat szaporítják az égen, ezért már érdemes volt embert teremteni.
Voltam a pappal olyan jó barátságban, hogy megállítsam ékesszólásában.
- Ha így állunk, hát éppen nem kéne elvonulnod, volna bőven mit prófétálnod és ostoroznod odalenn a nép között. Persze,az is valami, ha itt imádkozol értük meg aggságoskodsz magadban, ám a papság mégiscsak hóttig tart.
- Eh - legyintett öreg barátom -, tudod, milyen fiatal volt Savonarola Jeromos, mikor elkezdte dühödten ostorozni a népet bűnei miatt? Hozzám képest nagyon fiatal volt még akkor is, amikor megégették. Könnyű volt néki fellázítani az éhezőket, a kizsákmányoltakat, a megcsaltakat, a csont-bőr, minden indulatra kész olaszokat. Aztán voltak dőzsölő, paráználkodó, népsanyargató, kincsek közt pompázó kegyetlen nagyurak. Én ugyan jósolhatom itt a jóllakottaknak, a jó testeseknek, a szép házak lakóinak,hogy jön majd az Úr ítélni, reszkessenek az éhhaláltól, a döghaláltól, pusztító tűzvésztől, diadalmas ellenségtől. Nincs kik ellen lázítanom, az meg nagyon szegényes dolog, ha csak a saját bűneiket emlegetem... Öregszem is, és a szakácsném is meghalt - tette hozzá utolsó érvnek, és ebben igazat adtam néki. Helyeslésem fel is élénkítette.
- Most képzeld, ha ott lenn maradok, óhatatlan hozzám költözik a húgom, mert nem ment férjhez, kiszáradt vénkisasszony maradt, hegyes orral, csontosan, mint amilyenek a papok húgai általában. Ide nem jön utánam, csak sirat, az meg nem is rossz, ha az embert valahol siratják.
- Eh! - makacskodtam. - Mégsem illő otthagyni idő előtt a világot.
A pap erre fellobbant.
- Ki hagyta ott? Soha így nem éltem a kellős közepén. Televíziós vétel szempontjából az ország legremekebb pontján lakom. A budapesti két műsoron kívül foghatom a horvát, az osztrák, a szlovák adókat, sőt megfelelő légköri helyzetben még az olaszt is. Odafigyelek mindenre, ami történik a világban és a legőszintébb érdeklődéssel, sőt a legnagyobb izgalommal. Csakis erre figyelek igazában! Elképzelhető-e érdekesebb folytatásos játék, mint napjaink történelme így fölülnézetből? Hát ezért érdemes élni, hogy milyen fordulatot hoz is a holnap. Azért félek csak a haláltól, hogy egy este hirtelen elmarad a folytatás. Némelyik éjszaka alig hunyom le a szemem, úgy várom a hajnalt, hogy megszólaljon valamelyik rádióadó, mert a legfeszültebb pillanatban maradt abba. Találgatom a következő lépést a gócpontokon, és felujjongok, ha ráhibáztam, vagyis úgy lépnek a sakktáblákon az illetékes államférfiak, ahogy én lépnék. Sőt, urambocsá, előfordul, hogy azon töprengek, mit tennék, ha bizonyos terroristák bőrében volnék. Félelmetes játék? Mi? De nem unalmas, azt meg kell hagyni. Nincs az az erős dohányos, aki úgy várja az első cigarettát, mint én némelyik reggel a rádióadók megszólalását. Csak az undorít, hogy annyit kell idegen nyelven hallgatnom, mert nem bírom a magyar rádió zenei anyagát, amellyel kitöltik a hírközlés hézagait. Mért kell mint a két adón hajnalban már olyan szennyet ömleszteni a védtelen ember nyakába. Annyi szép muzsikában válogathatnának, amit a lélek örömmel fogadna kora reggel, de nem. Mindkét adón énekelnek őrjöngve olyanok, akiknek nincs énekhangjuk. Zenét írnak ihlet nélkül, szöveget minden költői hajlam nélkül. Egyszóval hülyéskednek, és ez nem is volna baj, hiszen egész fiatalok, többnyire majdnem gyerekek teszik, a maguk örömére, de mért kell ezt ilyen bőségszaruból önteni hajnalban, mikor a gyerekek még alszanak. Csavargathatod a rádiódat, ezt a rossz tréfát nem csinálják sehol a környező országokban, egyedül csak nálunk. Primitív népek rituális őrjöngéseiből tanulhatnak esti összejöveteleken összezsúfoltan, táncparketten, hogyan lehet minél intenzívebben belerázódni bűnös hevületbe, de ezt egyem én madárcsicsergés helyett gyönyörű hajnalokon; a nemi lihegést meg effélét? Be nem kapcsolnám a magyar rádiót nyolc óráig egy pillanatra sem, ha nem érdekelnének szerfelett az információs műsorok. De mondom, nagyon is érdekelnek, csakhogy őrület, mikor a prózai szövegre rácsap ötszörös hangerővel a velőtrázó giccs! Mintha nem is volna hangmérnök, aki törődjék az idegeinkkel. Aztán olyan érzelgősség és affektálás, amilyenre nem volt példa a legmulatságosabb korszakokban sem. Ha hozzáveszem a hímnemű sztárok ízetlen magakelletését, a férfiasság minden jegyének megcsúfolását, menekülnöm kell az osztrák rádióhoz, amely ilyen szempontból még ad magára, tisztes zenét szolgáltat és kellemeset. Jobb is volna, ha zenélni tanulnánk tőlük, nem bort termelni.
Ezzel - úgy láttam - elérkezett Albin atya legkedveltebb vesszőparipájához.
Rég tudtam róla, hogy a klasszikus, alacsony mívelésű szőlőtermelés híve, sőt apostola. Ezen belül is nem fogyott ki az érvekből a jó minőség mellett a mennyiséggel szemben, ami már merőben ellentétes volt korunk alapeszméjével. Rányomhatták ellenfelei a legszégyenletesebb bélyeget: korszerűtlen.
- A szőlőlugasoktól az Isten mentsen meg - mondta, míg ballagtunk szépen gondozott, nagyobbrészt nem valami fiatal tőkéi között. - Etetni kell azt trágyával, műtrágyával, amennyi csak belefér, hogy szaporodjék a lé a hordókban. Szándékosan mondok levet, mert ezért a léért van most oda a szőlőtermelés, függetlenül attól, mit ér magában, csak sok legyen. Hát ennek semmi értelme, mert ennyiből hozzámerhetik az esővizet a tartalmas musthoz, még mindig többet ér. A pincebeli mesterkedésekben pedig nem versenyezhetünk a világ nagy huncutjaival. Nékünk az igazi kincsünk csupán, amit ad Isten kegyelméből ez az áldott föld. Mert az utánozhatatlan. Rendben van, tudom, hogy ezer borfogyasztó közül ma már csak egy, ha van, aki képes elválasztani, a mindenféle mesterkélt ízekkel felcicomázott italoktól az igazi nemes bort. Én mégis azt mondom, ezért az egyért szükséges minden erőfeszítéssel, minden kockázat, időleges veszteség árán is előállítanunk s megtöltenünk véle annak az egynek a poharát. Kérdem: vajon több volt-e bármikor is ezer közül egynél, aki vásári tákolmányok közül képes volt kiválasztani a remekművet? Bizony nem ám, és mégis érdemes alkotni azért az egyért mesterművet, mert így lesz az egyből tíz, majd száz. Ha pedig nem mutatjuk meg annak az egynek, mire vagyunk képesek, akkor elveszítjük azt is.
A nap már hajlott lefelé, mire a szőlőskertet jól körüljártuk. Albin megfogta a kezem.
- Gyere, nyúlj csak ide, ez alá a jó totyakos tőke alá. Mit érzel?
- Úgy érzem, mintha kotlóstyúk alá nyúltam volna.
- Helyes, nagyszerűen fejezted ki magad, ezt vártam tőled. És ez a langymeleg megmarad, azután is, hogy leszáll a nap. Fontos a sugárzás a szőlőfürtöknek, és abból jut a lugosnak is, de bújjék csak felhő alá egy cseppet a nap, máris úgy járnak azok, mint a hűtlen elhagyott tojások.
Tudtam, hogy Albin méri a borát csellengő kirándulóknak, magyaroknak, külföldieknek egyaránt. Ha csak a hivatalos áron szolgáltatná be, ráfizetne az ő termelési módszerével, ahhoz nem fér kétség. Nekiszegeztem egyenest a kérdést.
- Borvendégeid között akadnak, akik méltóképp értékelik a termésedet? Már úgy értem, rajtam kívül, aki esküszöm a boraidra.
Ezt egész őszintén mondtam, látnia kellett rajtam. Mégis némileg gyanakodva nézett rám.
Ismerem ezt az arckifejezést. Művészek arcáról ismerem, ahogy rátekintenek a dicsőítőre: vajon igazi hozzáértésből és lelkéből szól-e vagy tökéletesen dilettáns műélvező, megnyilatkozása pedig olcsó hízelgés. Ismerem e gyötrelmes gyanakvást a meg nem értett alkotók tekintetében. A méltatlan elhanyagoltakéban.
- Alig is vannak fizető borvendégeim - mondta - és egyre kevesebben lesznek. Elakadnak Sámsonnénál, vagy megdicsérik boromat, aztán visszatérnek hozzá.
Albin atya hirtelen kifakadt, és dühe ekkor valóban prófétai lett.
- Kezdem hinni, hogy vannak mégis boszorkányok, és ha vannak, ez díszpéldány közöttük. Ez a kékszemű, szurokfekete hajú. Én nem ismertem akkor, de bizonyosan szőke volt valaha, még ki nem fakult annyira, hogy csak feketével lehetett befedni a fejét. Hozzá a kárminpiros körmök, ahogy a vendég elé teszi a flaskót. De, ha kapál, akkor is vörös a körme. Mert kapál, dolgozik, azt meg kell hagyni. Bőtermő szőlője van, szlankamenka, ezerjó, a vén tőkéket is feleresztette lugosnak. Vékony lőre kerül a hordójába, aztán csak annyi, hogy megédesíti cukorral, mézzel a kész bort, mielőtt a vendég elé teszi. Ennél hitványabb hamisítás nincs a földön, de az emberek beveszik. Ha megvennék a boltban a legócskább bort, beledobnának egy kanál cukrot, ugyanilyen boruk lenne, de nem, hanem felmásznak a hegyre a boszorkányhoz, ott drágán megfizetik, hozzá még bókokat is mondanak, felét a szépasszonynak, felét a bornak. Vagyis szépasszonynak látják a boszorkányt attól a löttytől. Ha volnának még boszorkányperek, rábizonyítanák, hogy valamit kever az italukba, amitől paripának látják a szamarat s a verebet sasnak.
- Véleményt mondtam egyszer a boráról, mikor megkínált, s úgy illett, hogy elfogyasszak egy pohárral. Az édességét kifogásoltam, mely nincs harmóniában testességével, vagyis hogy testtelen ital egészen. Azt hiszed, szégyenlette magát vagy megbántódott? ,,Ó, esperes úr, hát nem tudja, hogy ezt szeretik? És mindig jobban ezt. Nálam készen áll a szirup, és évről évre tapasztalom, hogy mindig többet kívánnak a borba. Mindig csak többet. Utoljára majd nem is kell már a bor, megfelel tisztán a szirup. Ez korunk jegye, és aki nem ismeri fel, az hoppon marad." A legszörnyűbb pedig az a dologban, hogy már félek: igaza van. Meg kell vallanom, nem fogy el a borom így literenkint, kénytelen vagyok nagyobb részét leszállítani az Állampincébe. Ott aztán mi történik? Még jó, ha valaki megkóstolja, majd kiköpi, ahogy ez a hivatásosoknál szokás, de leginkább csak gépileg megállapítják a maligán fokát, aztán egy legyintés a fogdmeg embereknek: ,,Dobjátok fel a négyszáz hektósra!" És feldobják. Az én dédelgetett kedves borom elkeveredik a tengernyi mennyiségben. Ilyenkor érzem, hogy hiába minden.
Dühének lelohadása után vigasztalnom kellett a szomorú papot.
- Hát nem lehetsz jelen minden cseppjének elfogyasztásánál. Az alkotó művész sem állhat szobra mögött, hogy ellesse minden csodálója lelkének örömét. Ám vannak minden bizonnyal olyanok, akiknek a véleménye felér százakéval.
- Vannak - felelt a pap. - Vannak, hála Istennek. Mindenek felett Bonifác.
Bonifác a pap hűséges embere volt. Ezúttal is éppen vizet hordott két vödörrel, csigafán az utolsó permetezéshez.
Bonifác szerepét úgy ismertem meg apránkint, részben Albin atya szavaiból, részben Sámsonné útján, végül saját magától:
Egy este érkezett Sámsonné présházába, hogy utolsó forintjain valamit igyék. Így este mindig voltak borvendégei a magános asszonynak. Ilyenkor érnek rá, akik napközben dolgoznak, ilyenkor hűvös a turisták útja a hegynek. Nem futotta pénze valami nagy dőzsölésre, éppen csak eloltotta valamennyire szomját, aztán leült a présház előtt fekvő diófarönkre. Az ilyen magánosan gubbasztókat meg szokták kínálni a jókedvű vendégek, ám Bonifác arcában volt valami, ami távol tartotta a bizalmaskodókat. Csak ült és várt, míg az utolsó vendég is elment, az asszony pedig söpört utánuk. Bonifác egy darabig nézegette Sámsonnét, ahogy forgott csípőben, s mikor már majdnem a munkája végére ért, így szólt:
- Tudja, mire gondoltam, asszonyság?
- Honnét tudnám?
- Arra, hogy maga is egyedül van, én is úgy vagyok, de még mennyire. Nincs itt senki, aki ránk lesne, nem érné szó a háztájékát, ha beengedne az ágyába.
Sámsonné mintha megkövült volna.
- Hát, ha nem tart az ágyára érdemesnek, mint ismeretlent, látom, friss széna van a fészerben, szépen eligazítanám. Nem bánná meg.
Sámsonné erre már életre kelt, de nagyon is; rontott reá a nehéz nyírágseprővel, hogy takarodjék innét a hitvány csavargója. Bonifác alig győzte hárítani az ütéseket, érte is nem egy, elébb a kalapját, majd a puszta fejét.
- Ne haragudjék rám, jó asszony, nem akartam bántani, csak épp megpróbáltam. Ha nem, hát nem megértem azt is. - És, míg felvette, porolgatta elrepült kalapját, így folytatta sokkal alázatosabban. - Akkor legalább egy tányér ételmaradékot, egy falás szalonnát adjon, vagy akármit, mert rettentően éhes vagyok, pénzem meg nincs több, egy fillér sem.
Sámsonné ezalatt alaposan megnézte magának az erőteljes fiatalembert. Nem mintha az ágyban lett volna szüksége az erejére. Arra aztán nem. De semmiben sem volt nagyobb szükség ezen a szőlőhegyen, mint a férfierőben. Mert milyenekből álltak a szőlősgazdák? Olyanokból, mint a magános Sámsonné, meg Albin, az esperes. Rogyadozó öregember is kincsnek számított, ha megfogta még a kapát és elbírta a permetezőgépet. Így történt, hogy Sámsonné megvacsoráztatta az idegent, aki készségesen ajánlotta magát minden munkára. A bökkenő csak az volt, hová tegye éjszakára. Ha szállást ad néki, az Isten se mossa le róla, hogy szeretőjének tartja. Ha meg máshová küldi, elcsalják előle a munkáskézre éhes gazdák. Nagy töprengés után egyetlen megoldást talált, vagyis egyetlen megbízható embert. Vette a kendőjét, és elkísérte Bonifácot Albin atyához. Elmondta ott, mennyire fontos az ő jó hírneve, de legalább annyira fontos egy ilyen fiatal férfierő a háza körül.
- Tudom, van a ház végében az a használatlan nyári konyha. Segítenénk ott ágyat vetni. Meg is fizetnénk érte... - És fájó szívvel, de hozzátette látván az esperes fanyar tekintetét: - Nem olyan nagy az esperes úr szőlője. Itt is megteszi, mikor ráér, a legnehezebb munkát.
Albin atyában ezer aggály támadt. Mégsem mert ellentmondani. Egyrészt az asszony olyan volt, akinek nem könnyen lehet, másrészt ilyen munkaerőt csak az Isten küldhet, mert kedves néki ez a szőlőhegy, é nem akarja látni pusztulását. Csak, hogy ne tessék lelkesnek, csak a forma kedvéért tett fel ilyen kérdést.
- Jó lenne, ha tudnám a teljes nevét, és ugye, ha itt hál, látnom kell a személyi igazolványát is. Az majd úgyis előjön beszélgetés közben, honnan jött, meddig tisztel meg bennünket tartózkodásával.
- Bonifác! Ennyi az egész - felelt a jövevény. Az igazolvánnyal pedig nem érdemes kicsinyeskedni, van az mindenkinek, csak én nem tartom a zsebemben, úgy veszem, mintha nem is volna, mert nem szeretem, ha megszámoznak. A hátam is viszolyog tőle, mikor megszámoznak. Egyszóval én szabad ember vagyok, legalábbis jelenleg. Ez látható.
Mindamellett ágyat vetettek neki, nem is olyant, amelyből virradatra elkívánkozik a vendég.
- Majdnem biztos, hogy börtönből szabadult - súgta Sámsonnénak a házigazda, mikor elkísérte a telke széléig, ahogy az illik.
- Isten kezében vagyunk, esperes úr... Meg a Bonifácéban - tette hozzá pajzánul, é elsuhogott. - Mindenesetre jól zárkózzék be.
Albin atya nem volt félős ember, mint ahogy egy pap nem is lehet. Lefekvés előtt meghívta még vendégét a pincébe egy két pohár borra. Úgy gondolta, poharazás közben megnyilatkozik. Nyilatkozott is, csakhogy egészen másképp, mint ahogy sejtette.
Mikor az első pohár borba belekóstolt, felsóhajtott, még hozzá így: - Uramisten!
Aztán letette a félbehagyott poharát egy hordó szélére, szembefordult vele, és mélyen meghajolva kalapot emelt előtte. Majd összecsapta a bokáját, így megadva a polgári és katonai tiszteletet.
- Ezért érdemes volt élni és szenvedni, hogy végül eljussak erre a hegyre - mondta, mintegy magának, majd a házigazda felé fordulva:
- Nagyságos úr, gratulálok, ön megtermelte a világ legjobb borát. Fogadja hódolatomat, és örök hűségemet.
A rangos papnak kijáró patinás megszólítás külön hatott az esperes szívére. Szívébe is zárta Bonifácot minden személyi igazolvány nélkül.
Bonifác pedig nem lett méltatlan a bizalmára. Mint szavaálló ember, tartotta magát mindenek előtt Sámsonnénak tett ígéretéhez. Dolgozott nála rendesen, rettenetes gondot vett le válláról, de a borát meg nem itta, csak pénzt fogadott el tőle, s volt bátorsága odavinni palackban minden reggel az esperes termését. Ennél nagyobb elégtételről nem is álmodhatott az esperes. Mégis, még akkor is boszorkánynak nevezte, mikor első látogatásomat tettem nála. Ezt kőszívűségnek tarthatnám, ha nem kellene elfogadnom tiszteletre méltónak a felháborodást, mely támad a bor tisztaságának olyan nagyfokú meggyalázásán. E felháborodásban pedig akkor még egyek voltak ők ketten: az esperes és Bonifác.
Már az első látogatásom alatt annyira kíváncsi lettem a boszorkánynak nevezett Sámsonnéra, hogy még azon az estén, hazafelé jövet betértem hozzá egy pohár italra. Nem kellett ezt árulásnak vennem, hisz az esperes maga is kapcsolatot tartott vele, ha másképp nem, Bonifác útján. Kivártam én is a vendégek távozását, mint akkor Bonifác, és kellemesen elbeszélgettem, mondhatnám barátságot kötöttem vele, oda sem figyelve borának ízére, erejére. Nem titkoltam, hogy Albin atya régi jó ismerőse vagyok, és hogy éppen tőle jövök, szót ejtettünk még Bonifácról is, akit szerinte az Isten küldött, és nem kell nagyon kapargatni körülötte, ha egyszer az Isten küldte.
Ettől fogva elég gyakran megfordultam mindkét háznál, mert kedvem szerint való volt a szép táj, és mind a három ember. Csak a Bonifác nevet találtam kissé meghökkentőnek, mert hogy ez az istenküdte éppen egy fagyosszent legyen a szőlőhegyen.
Ám Bonifác tette a dolgát szolid bérért. Sámsonnénál étkezett, s az esperes borát itta. Csak egy rossz szokása volt; úgy két hetenkint kegyetlenül leitta magát, olyankor nem az esperes pincéjében, hanem csellengve a hegyen, míg el nem feküdt valahol az árokparton, bokor tövében, s aludt ilyenkor egy egész napot, rá egy éjszakát, vagy fordítva, de mindenképp huszonnégy órát. Havonta egyszer pedig eltűnt három-négy napra, hagyván gazdáit kétségben, vajon visszatér-e. Visszatért minden alkalommal, az egészet mintha csak azért cselekedte volna, hogy ne legyenek személyét illetően olyan nagy biztonságban. Nem árt egy kis aggódás az elbizakodottság ellen.
Albin atya nem épített orgonát, még harmóniumot sem, pedig ezt a hangszert nagyon szerette. De az első télen, melyet házában töltötte Bonifác, faragott magának citerát. Mert Bonifác elvégezte a téli munka oroszlánrészét. Legnagyobbrészt nem is fizetségért, hanem jókedvében, mintegy a lakbér fejében. Utat ásott a hóban Sámsonné házáig, onnét a hegyen átvezető széles dűlőútig. Gondoskodott tüzelőről. Sőt teremtett jól égő ágfát magának is. Feljárt az erdőre, lehordta a száraz ágakat, amelyből sok volt, nagyon sok. Elszoktak már az emberek attól, hogy lopni járjanak az erdőre, elkényelmesedtek. Így, az esperes házán két kémény füstölt. A távoli megfigyelők gondolhatták, pálinkát főz egyházi személy létére. De erről szó sem lehetett, Bonifác sem tehette abban a házban, de tette nagy gonddal, szeretettel Sámsonné kecskeóljában, ahonnét a kecskék elmúltak a szegény esztendőkkel együtt.
- Szívesebben főzögetem, kortyolgatom-kósolgatom ott - mondta Bonifác az esperesnek egy esti borozgatás közben, mert majdhogynem baráti viszony volt már az, ahogy ők megértették egymást. A citera hangja hamar kialakult, a tél közepére megszépült, megtisztult. Albin régi magyar népdalikra tanította lakóját, sőt latin nyelvű korálisokat sem átallott illetlenül kísérni e kedves hangszerrel, annyira muzikális volt. Szintúgy Bonifác is, aki megjegyezte, hogy manapság idegen nyelven énekelnek gyakran a torzonborzok is a táncos helyeken. Nem hitte, hogy gazdájának annyira az elevenére talál. Az félrelökte a citerát, a lúdtollat pedig úgy marokra fogta, mint egy tőrt.
- Bár sosem is ejtenének ki egyetlen magyar szót sem. Őrjöngjenek csak angolul, annak a lekopott, annak a szétmarcangolt, annak a fehér, fekete, sárga, rézbőrű népek ajkán szétgurgulázott mindenki lotyója nyelvnek nem árt már semmi, de a mi nagy gonddal óvott, ápolt, Isten csodájából megtartott kedves magyar nyelvünket ne gyalázzák otromba torokhangjukon, idétlen fejhangjukon, az öklendezés gépileg felnagyított zörejével. Ne törjék karékbe messze idegen nyelvek sajátos ritmusában, ne feszítsék keresztre minden reggel, és ha így teszik ezt őrületükbe, ne kényszerítse rá gonosztettüket egész népünkre a hajnali rádió, a reggeli, a késő reggeli, három és fél órán át, míg csak ki nem leheli lelkét a keresztre feszített magyar nyelv. Ennél többet Az Isten fia sem bírt el... Te még szépen beszélsz fiam, akárhol ringatták a bölcsődet, de hallgasd csak életben vagy gépi közvetítésben a fiatalok legtöbbjét, akik ennek a zenének a mindennapos igézetében nőttek fel, mivé lett ajkukon drága nyelvünk. Nem egy közülük már tekintély birtokában, már felelős felnőttként, utánzásra kész hívek előtt tanít, nyilatkozik, szónokol - hogy szónokol? Idegen dallamon énekli nyelvünket hátborzongatóan.
Bonifác az egyszerű ember nyugodt értetlenségével fogadta e szent felháborodást.
- Mért kell az öregedő embernek így aggódnia olyasmiért, ami mindenképpen a fiataloké lesz, épen, vagy megrongálva. Ha pusztítják a régi jó nyelvünket, hát maguknak pusztítják. Ha énekelve beszélnek, ha aszó végét nyomják meg, hát lelkük rajta. Magának, amíg él, megvan a szép nyelve, és magaként énnekem is megvan, érjük be vele. Az esperes úr helyében a bor szetsége miatt se gyilkolnám magam szüntelen. Nem isszuk meg az édeskés löttyöt, isszuk a magunkét, ezt a finomat, ezt az igazit, mert van hálaistennek, és, ha szépen dolgozunk, lesz, míg élünk. Mások meg igyák, amit akarnak. Nem mondanám én ezért boszorkánynak a szegény Sámsonnét. Inkább azt mondanám rá, jó asszony. Nem dolgoznék néki a vékony borán, ha nem az volna. Nem főznék neki titkon pálinkát. Nem fiatal már, de ha úgy megbök szokása szerint a vállával és azt mondja: ,,Hej, Bonifác!", az biz' jólesik az ilyen jó lélektől.
- Mit tehet ő róla, hogy ilyen édes szájúak lettek az emberek. Most így van, most ehhez kell hozzászokni annak, aki kiszolgálja őket. Mit tehet arról is szegény, hogy nem érti a huncutságot, csak annyit, hogy cukrot pirít bele. Még a börtönbéli bűnösökön is megesett a szívem, ha gyámoltalanok voltak. Ez ennyit tud szegény, de a népek szeretik őt magát is meg a borát is. Gondolja csak el, esperes úr, az apostolok is mézes bort ittak, de még vizeset is, urambocsá! Hát most ilyen korszak következik utánunk, az édes, fűszeres, híg borok korszaka. Hála Isten, hogy mi nem abban élünk, mi ketten, de nem kell szégyenkezniök, ilyen bort ittak akkor is, mikor Jézus megváltotta a világot.
- A Sámson úr fölakasztotta magát, azt mindenki tudja. És miért? Mert addig üldözték egy kis kasszahiány miatt, meg hogy kevesebb volt a féldeci, sok a hab a sörön. Hát ilyennel is halálba lehet kergetni valakit, ha éppen ezen a kicsinységen akarják megmutatni, hogy nem ismernek tréfát. Mert valahol, valamit mutatni kell az éberségből, míg másutt milliók folynak el. Én úgy látom, ez a jó asszony megfogadta, hogy bosszút áll a férjének vesztéért, annyi adómentes borméréssel, amennyivel a megboldogult nem károsíthatta volna az államot, abban a kis kócerájban, ha hetven évig él sem. El kell ismernie, esperes úr, van ennek az asszonynak a nagy fáradhatatlanságában valami tiszteletreméltó.
Nem sokkal később, borfejtés közben, míg Sámsonné kukorcult a csap mellett, hogy eregesse a gyöngyöző italt válogatott sajtárokba, Bonifác pedig töltögette fel a magas hordókra, így szólt a ráérősen okoskodó ember.
- Nem rossz anyag van ezekben a hordókban, asszonyság, és tisztességgel gondját viseltük. Nem szólom meg azért sem, hogy a messziről jött vendégeinek szájuk szerint méri, csak azt tartom, még egy kis tudomány hiányzik. Mert, ha az megvolna, akkor tekintettel a kedves személyiségére, meg erre a szép tájra, nagyhírűvé válna a maga pincéje, országosan is, a határokon túl is.
- Tudom én azt Bonifác, mi hiányzik, de egyrészt így is jól van, másrészt bizalmas dolog ez, kitől kérnék segítséget, vagy hogy kinek lennék ilyen dologban az inasa.
- Van egy ember, az egyetlenegy, ha nem veszi zokon.
- Ki vele, Bonifác!
- Az esperes úr!
Sámsonné éleset kacagott.
- Még hogy az esperes! Istenkáromlásnak venné, ha szóba is hoznám.
- Nem arról van szó, minek venné, hanem, ő aztán mester és tudós a borszakmában. Azért, hogy ő nem édesíti, azért még érthet ahhoz is százszor magasabb fokon, mint az asszonyság. A könyveiben minden meg van írva, a padlásán a legfinomabb fűszernövények fátyolzacskókban. Kakukkfű, szagosmüge, fehérüröm, borsménta, citromfű, szerecsendió virága, koriander, és még ki tudja, mi minden, mint egy régi jó patikában. És történhetik akármi a maga borával, akkor is tükörfényesre varázsolja napok alatt. Egyszóval a tudomány megvan, és hozzá a jó kéz, ízlés, meg tapintás. A hajlandóságot megteremteni benne, már a maga gondja. Ehhez pedig magának van esze, sőt tudománya is, ahogy ismerem.
- Ami azt illeti, maga sem buta ember, Bonifác, sőt, ha meggondolom, csavaros esze van. Elmés dolgokat talált ki magányában. Nem tudom, azon kívül mi bűne van. Egyet tudok, hogy eltűnik, és hóttra issza magát. Majd eltűnik és semmi, semmi, csak találgatom, megjön-e, vagy örökre ment el?
- Mit gondol, mi lenne, ha nem tűnnék el? Azt hinnék, szolga vagyok. Akármilyen válogatott rendes emberek, maga is, az esperes is, szolgának vennének egy szabad embert. Egy embert, aki olyan szabad, mint a madár. Ha most leteszem a sajtárt és elmegyek, köd előttem, köd utánam, mit szólhat? Semmit. Ha szőlővirágzáskor visszajövök, mit szólhat? Semmit... Azonkívül pedig szeretem leinni magam.
Szőlővirágzáskor itta le magát utoljára. A hegyre fölfelé menet elfeküdt egy barázdába. Hason feküdt, mint a részeg emberek oly gyakran. Akkor este zápor keletkezett, azon a barázdán víz futott le. Bonifác test útját állta annyira, hogy feje körül meggyűlt. Nem állhatott magasabban az esőlé a fej búbjánál. Mégis megfulladt. Ha csak fordult volna egyet haláltusájában, máris levegőhöz jutott volna, de nem fordult. Ezt teszi az alkohol az életösztönnel.
Aki elsőnek belenyúlt széllelbélelt dolmánya lebegős belső zsebébe, megtalálta elázott személyi igazolványát. Nehezen volt olvasható, de nem volt benne semmi hiba. Büntetéseit rendesen kitöltötte.
Sámsonné meg Albin atya közös költségen tétették sírba. Együtt tértek haza a temetésről, sőt még szerény kis halotti tort is ültek az özvegyasszony főztjéből és az esperes borából. Igen, abból, mert az özvegy elővett a konyhakredencből egyet azok közül a palackok közül, amelyeket Bonifác hordott el a paptól, azzal, hogy nem issza Sámsonné borát. Hozta libegő kék kabátja zsebében. Mert el is vitte volna a panyókára vetett kabátot a szél, ha nincs leterhelve egy vagy két palack borral. Biztosabb volt, ha kettővel.
A háziasszony szemérmes mosollyal tette az asztalra a borosüveget. Azt a mosolyt is elszégyellette, mert inkább illenek halotti torhoz a könnyek. Az esperes pedig megismervén saját töltését, elpirult, mint egy megdicsért gyerek.
- Csodálkozik? Hisz kérdést sem szenved, hogy az esperes úr bora a legjobb ebben a hegyoldalban. Nem érdemlek annyit ilyen gond és munka mellett, hogy gusztusom szerint válasszam meg azt a kevés italt, amit elfogyasztok?
- Istenem, de finom ez a húsos káposzta - szólt Albin fel sem emelve tekintetét a tányérjáról. - Nem ettem ehhez mérhetőt, mióta elvesztettem a szakácsnémat... De, hogy ez a palack itt az asztalon!
- Azt hinné, ugye, hogy Bonifác hagyatéka. Hát nem. Magamnak hozattam. Vagy azt gondolja talán, nékem nincs ízlésem? Van, mégpedig olyan, hogy meg nem iszom az édes bort. Csakhogy nem is kényszerítem senkire a saját ízlésemet akkor sem, ha hiszek benne, hogy az enyém a nemesebb. Nem szeretem az ilyen türelmetlenséget. Itt állnék talán, és prédikálnék az édesszájúaknak, hogy ne azt szeressék, ami kedvük szerint való, hanem amiben én hiszek, meg az esperes úr, meg minden régi jó borivó. Itthagynának az első kóstolás uán, és rám pimpósodna a borom. Holott úgyis elég a bajom.
- Elképzelem, most, hogy itthagyott bennünket Bonifác.
- Isten nyugosztalja, nagy kárunkra ment el.
- Imádkozom majd szorgalmasan, nyerje el lelke üdvösségét.
- Megszoktam már, hogy várom ebédre, érdemesebb úgy főzni, jobban is esik az étel. Gondoltam, az esperes úrnak úgyis meghalt a szakácsnéja, ebben a korban ártalmas a sok hideg étel. Semmi az a kis séta délben idáig, meg vissza.
Az esperes hallgatott.
- Nem kell rá mindjárt felelnie, csak úgy eszembe jutott. - Újratöltötte a poharakat. - No, még ezt, szegény Bonifác emlékezetére.
- Isten akarta, hogy segítsünk egymáson - mondta a pap, mikor letette poharát. Sámsonné meg erre gyorsan felélénkült.
Már kezdte volna, hogy a saját ízlésük szerint kell az embereket valami jobbra rávezetni, tanítani kell őket, ahogy mondani szokták, kulturáltabb élvezetekre, ha másként nem megy, hát azon a kis sziruposságon belül egyelőre. De mi ehhez egy tudatlan asszony? Viszont akinek akkora tudománya van, nem rejtheti véka alá a szövétneket pap létére, vagy miképp is van az Írásban? Mindegy, nem szabad úgysem ilyen hirtelen rátörni arra, aki viaskodik önmagával.
- Szegény, szegény Bonifác! - sóhajtott. Meg is könnyezte ekkor először a hosszú útra keltet, a temetőben úgysem tehette, mert rosszindulatú pletyka támadt volna belőle, pedig Isten látja lelkét...
Már azon a nyáron híre futott Sámsonné kiváló borainak. A közeli üdülőhelyeken csodákat meséltek róla, sőt testi-lelki gyógyszerként dicsérték. Zarándokoltak oda a vendégek, magyarok és idegenek, autóval, motorral, kerékpáron, gyalogszerrel. Még a kórház szívbetegei is megkérték autós látogatóikat, hogy szállítsák oda őket, mert az a bor a szív legfőbb orvossága, különösen ott helyben fogyasztva, a hegyen, melyet már Mátyás király idejében is Szöllősnek hívtak. Szerencsére elég távol esett azért ahhoz, hogy csak a természetkedvelők keressék fel, és ahhoz is, hogy ne legyen a hatóság szeme előtt. Nem hőbölgők, iszákosok töltötték meg Sámsonné présházát, hanem az édesszájúak közül is válogatott vendégek. Ilyenek adták egymásnak a hírét külföldön is, különösen a két Németországban. Súgva adták tovább a bennfentesek, melyik hordóból a legérdemesebb rendelni. Nem maradt titokban a pincében titkon munkálkodó esperes személye, hanem sejtelmes tudományának híre szájról szájra járt.
Nem messze volt már a korai szőlők szürete, amikor elszántam magam, hogy meglátogatom barátomat, Albin atyát és az asszonyt, aki a hírek szerint valamiképpen hozzátartozott. Annyi bizonyos, hogy megfőzte ebédjét, kimosta fehérneműjét. Gyalog mentem vagy nyolc kilométert elébb csörgedező patak partján, majd mély horhosban, végül forró hegygerincen hulló gyümölcsök, érlelődő szőlők illatában. A szőlőskertek itt a hegy legmagasáig értek, sőt átkúsztak gerincén az északi oldalra, ahol még nem feketedtek, csak tarkállottak az Izabella- és Otelló-fajták, de érlelődtek a déli oldalon a legkiválóbb fehér szőlőfélék.
Hat óra tájban érkeztem oda, megjelenésemet tudatosan időzítettem így, mert ismeretes volt, hogy újabban hat óra után nem szolgálnak ki senkit. Megtehették, hogy elvárják vendégeiktől, hanyagolják el a délutáni strandolásukat, lógjon a nyelvük hegymenetben, kora délutáni hőségben. Ami boruk van, így is eladhatják, mire csordogál az új. Az est beálltával már kevésbé illemtudók az emberek, s elfeledik, hogy nem duhajkodni jöttek ide, hanem hódolni tisztelettel a különféle illatos boroknak.
Albint a pincében találtam, mármint Sámsonné pincéjében. Ez a helyiség nem is hasonlított a régihez, melyet az özvegy egymaga kezelt. Nem volt néki érkezése a csinosítására, de most a dongavégek és az abroszok vérpirosak voltak, a dongák feketék a bodzafestéktől. Makulátlan csillogó lopók és mérőeszközök szegen és polcon. A csapra vert hordókon kalligrafikus kréta-írással: OLASZ RIZLING, SZÜRKEBARÁT, MUSKAT LUNEL, ZÖLDSZILVÁNI és, ami leginkább megdöbbentett: HEGYLELKE, BALATONGYÖNGYE.
Tiszteletreméltó barátomon egyáltalán nem látszott, hogy ezt keserű humorral vagy dühös undorral csinálná. Olyan volt, mint aki kedvét leli munkájában, sőt munkasikerében. Végigkóstoltatta velem a szép nevekkel megjelölt hordók tartalmát. Megvallom, soha ilyen előítélettel nem fogtam borkóstolásba, és - szégyenlem bevallani - lassankint legyőzettem. Igaz, hogy kortyolgatásaim nem is emlékeztettek az egykori nemes, nagy borok ízére, sem az egyszerű tisztalelkű borokra. A hordónkint egymástól nagyon különböző, de színben, zamatban egyaránt elbűvölő, szép és kellemes italok lenyűgöztek, elkábítottak. Ki kellett volna kelnem magamból, de képtelen voltam rá. Mert nem mesterkedés volt, ami ezt létrehozta, hanem avatott mesterség. Meglepetten, és némi viszolygással csak ámulatomra akartam feleletet.
- Hol tanultad mindezt?
Albin atya felakasztotta a lopót, nem légyre, mint az egyszeri gazda, hanem régi fogasra, melyet tölgyfából faragtak, hogy elviselje a pince nyirkos levegőjét. Karonfogott, úgy vezetett fel az udvarra, ahol Sámsonné már asztalt terített a kisebbik diófa alatt.
- Meg kellett tanulnom - mondta. - Tudnom kellett, mire képes az ellenfél, a kor ízlését minden eszközzel kielégíteni kész mesterkedés. Mire képes a tanultság hamisságában az istenadta tiszta egyszerűséggel szemben.
- Meg kell vallanom, mesterművekre is képes - ismertem el borainak különleges ízével a nyelvemen.
Albin tagadólag ingatta a fejét.
- Azért csak maradjunk a mesterkedés szónál. Mert ez az igazság. Korunkra legjellemzőbb a mesterkéltség, vedd azt, hogy művileg készült, nem istenteremtette anyagok vesznek körül bennünket, ezek nélkül már nem képzelhető el az élet. Természetesen megvan a nosztalgia, sőt egyre fokozottabban az ősi anyagok iránt, de képzeld el a mai világot tisztán fából, vasból, kőből. Mesterkélt, rég nem természetes a legdicsértebb teafélék íze, a szivaré, a pipadohányé. Mesterkéltség jellemzi a művészeteinket, a képeket, a verseket, a zeneműveket, olyannyira, hogy az alkalmas mesterkedés ma már eltanulható a mesterségbeli tudás nélkül.
Sámsonné ételeket tett az asztalra, és bort, eredetit az esperes pincéjéből. Ez a virágkorán túli, megérett, szép, derék asszony, aki, ha egyáltalán figyelt is, nem értett semmit a társalgásunkból, maga volt a természet ajándéka telt keblével, erőteljes, hosszú nyakával, gömbölyű karjával, erős tenyerével, naparcával, széles, győzelmes mosolyával.
- Ezekhez a borokhoz, amelyekkel megkínáltál, mégiscsak valódi tudomány kellett.
- Szorgalom inkább - felelte az esperes -, gyűjtögettem évek óta minden ide vonatkozó adatot könyvekből, tanácsokból, pletykákból. Gondosan kezelt sűrítményeim vannak, melyek tartalmazzák az egyes fajták jellegét, sőt olyanok, melyek megadják a fantázianév alatt szereplő italok varázsos zamatát.
A lelkésznek igaza volt abban, hogy miért harcoljon egyedül, csak Isten színe előtt, nyáron nap égette, télen hóverte hegyoldalban az egész világ szemében rögeszmének ható igazságért, ha egyszer nem is hallotta a szózatot, mely elhívta erre a szerepre a szerény falusi papot. Engem mégis szomorúság fogott el. Jól ettem, jól ittam asztaluknál, mégis akadékoskodó kérdést tettem fel távozásom előtt.
- Tudod, hogy érveid minden erőssége mellett is a saját színvonalad alá kerültél, és ez veszélyes dolog?
A felelete meglepő volt.
- Helyesebben fogalmazva: megbékéltem a világgal.
 
 
0 komment , kategória:  Tatay Sándor: Bonifác  
Címkék: elkényelmesedtek, végigkóstoltatta, cifrálkodásokért, türelmetlenséget, tiszteletreméltó, megvacsoráztatta, mesterkedésekben, elfogyasztásánál, összejöveteleken, konyhakredencből, legmulatságosabb, szőlővirágzáskor, megnyilatkozását, megkülönböztetni, megfélemlítettek, fátyolzacskókban, istenkáromlásnak, megfigyelhettem, versenyezhetünk, szégyenérzetből, tartózkodásával, istenteremtette, felháborodásban, legnagyobbrészt, elengedhetetlen, megszámlálhatom, hátborzongatóan, értetlenségével, válogathatnának, szétgurgulázott, boszorkányperek, házasságtörésbe, kortyolgatásaim, mellébeszélésen, társalgásunkból, elbizakodottság, papot ismertem, kései évekre, szőlőhegyek magánosságába, béke vágya, angyalok zenélnek, égieknek mindenek, szőlő mellett, természettel való, egekkel összemosódó, lapos napfényben, bakhátak árnyéka, félsziget pedig, világoskék vízen, idős ember, tömkelegből –, hazugság vérükké, Tatay Sándor, Savonarola Jeromos, Elakadnak Sámsonnénál, Bonifácot Albin, Mert Bonifác, Szintúgy Bonifác, Hála Isten, OLASZ RIZLING, MUSKAT LUNEL,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
11.08. 13:00 Csökkent a 3, az 5 és a 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama
11.08. 12:59 Tudomány Mátyás király udvarában címmel nyílt kiállítás Budapesten
11.08. 12:59 EKF 2023 - Egyhangúlag fogadta el a közgyűlés Debrecen pályázatát
11.08. 12:42 Elkészült az Elek Gyula Aréna energetikai korszerűsítése
11.08. 12:42 Huszonkét majonéz közül háromnál talált hiányosságokat a Nébih
11.08. 12:42 Csütörtöktől vetítik a mozik Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét
11.08. 12:42 Film készül Széchenyi Zsigmond életéről - BŐVÍTETT (új: vezető producer)
11.08. 12:41 MNB: 2030-ig terjedő makropályát vázol fel a legfrissebb Növekedési jelenté...
11.08. 12:33 Koncertek, kiállítások, könyvbemutatók a nagyszebeni Ars Hungaricán
11.08. 12:22 Rétvári: a korábbi gyerekvállalást segítené a fiatalok életkezdési támogatá...
Tudjátok ?
Mi a megfejtés nr. 74 ?
Képrejtvény. Ki tudod találni?
Képrejtvény. Ki tudod találni?
Képrejtvény. Ki tudod találni?
Képrejtvény. Ki tudod találni?
még több kérdés
Blog Címkék
Köszönjük a látogatást!  62 éve élek titkos szolgálati ...  Videó  Png virág  Devecseri Gábor: Kérésem egy  Szép estét  Áprily Lajos : Vizimalom  Pillekönnyű, egyszerű almás-má...  Wass Albert : Üzenet haza.  Imádság  Berzsenyi Dániel: S ne kérj az...  Liba hívogató  Őszi levelek PNG képek  Egyél libám, egyél már  Jó reggelt kedves látogatóim...  Márton napi ajánlat  Dsida Jenő: Tavalyi szerelem  Png virág  Szomorúság  Kányádi Sándor: Tűnődés csill...  Sorelválasztó karácsonyi PNG  Evangélium  Pillekönnyű, egyszerű almás-má...  Berzsenyi Dániel: S ne kérj az...  Facebookon kaptam  Berzsenyi Dániel: Magyarokhoz ...  Videó  Mírjam barátnőmtől a facebooko...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Ünnepi díszek PNG képek szerke...  Imádság  Méltatlanná válni ...  Szent Márton  Videó  Facebookon kaptam  Hogyan élj Isten ereje által?  Videó  Reggel hatra ébresztés  Sorelválasztó karácsonyi PNG  Videó  Salamon Éva: Becsüld az életet  Lefekvés előtt......  Wass Albert: Üzenet haza  Éjfél után  Márton-napi népszokások, hagyo...  Jézus virágos keretben  Tündér világában  Őszi levelek PNG képek  "Már liba koromban hallottam e...  Videó  Áprily Lajos : Vizimalom  Megpihenten  Szent Márton  Berzsenyi Dániel: S ne kérj az...  Három bagoly ül a fán  Évközi 32. vasárnap 11.11  Imádság  Videó  Nem tudott ellenállni  Imádság  Gyermekeknek  Ködös Márton után  Esti ima Déváról - 2018. novem...  Berzsenyi Dániel: Magyarokhoz ...  Szép estét  Harmonia.......  Jézus virágos keretben  Reményik Sándor: Kegyelem - v...  Esti ima Déváról - 2018. novem...  Tóth Árpád : Őszi alkonyat  Virágok PNG képek szerkesztésh...  Png tehén  Sorelválasztó karácsonyi PNG  Szibériában már tombol a tél, ...  Szép estét kívánok mindenkinek...  Éjfél után  Tündér világában  Diogenes  Imádság  Harmonia.......  Videó  Jó éjszakát kívánok!  Videó  Tündér világában  Pillekönnyű, egyszerű almás-má...  ccCcc  Png rózsa bokor  Imádság  Szèp estét kedves látoga...  Png virág  Őszi levelek PNG képek  Márton nap  Dsida Jenő: Tavalyi szerelem  ooOoo  Imaalkalom  Imádság  Gellért Oszkár : Sóhajtalan sz...  Videó  Rock/Metal 
Bejegyzés Címkék
papot ismertem, kései évekre, szőlőhegyek magánosságába, béke vágya, angyalok zenélnek, égieknek mindenek, szőlő mellett, természettel való, egekkel összemosódó, lapos napfényben, bakhátak árnyéka, félsziget pedig, világoskék vízen, idős ember, tömkelegből &#8211, hazugság vérükké, szűkebb baráti, ellenkezője mellett, embertársai egészen, igazmondás igénye, gyóntató székben, őszinteség vágyában, szövevényes mellébeszélésen, hivatali felettes, szál maga, gyengébb nemé, lelkük mélyén, nagy kampány, házasságba lépni, régi uzsorásoké, család tagjait, korszerűnek nevezett, élet nyögések, lélek pedig, nyelvük egész, félelmes nagy, csillagokat szaporítják, pappal olyan, papság mégiscsak, népet bűnei, szép házak, saját bűneiket, papok húgai, embert valahol, kellős közepén, ország legremekebb, szlovák adókat, legőszintébb érdeklődéssel, legnagyobb izgalommal, este hirtelen, legfeszültebb pillanatban, következő lépést, illetékes államférfiak, első cigarettát, rádióadók megszólalását, magyar rádió, hírközlés hézagait, védtelen ember, lélek örömmel, maguk örömére, rossz tréfát, környező országokban, nemi lihegést, magyar rádiót, információs műsorok, prózai szövegre, velőtrázó giccs, legmulatságosabb korszakokban, hímnemű sztárok, férfiasság minden, osztrák rádióhoz, mennyiséggel szemben, tartalmas musthoz, pincebeli mesterkedésekben, világ nagy, igazi kincsünk, áldott föld, mindenféle mesterkélt, igazi nemes, egyért szükséges, egyért mesterművet, langymeleg megmarad, hűtlen elhagyott, borát csellengő, hivatalos áron, méltatlan elhanyagoltakéban, kárminpiros körmök, kész bort, emberek beveszik, legócskább bort, kanál cukrot, boszorkányt attól, verebet sasnak, édességét kifogásoltam, hoppon marad, legszörnyűbb pedig, hivatásosoknál szokás, maligán fokát, fogdmeg embereknek, négyszáz hektósra, tengernyi mennyiségben, , ,
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2206
  • e Hét: 20829
  • e Hónap: 65901
  • e Év: 2007181
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.