Szeress, szeress, mint én szeretlek téged,
oly lángolón, oly véghetetlenül,
áraszd reám a fényt, s a melegséget,
mely Isten arcáról szívedbe gyűl,
az a te szíved egyetlen világom,
nappal napom és éjjel csillagom...
Milyen sötét volt a világ, az élet,
ha nem szeretnél édes csillagom.
A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat - a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene beírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!
Nő és férfi soha nem lehet barátja a másiknak. Annak a bizonyosnak.
Mindenki másnak igen, de annak az egynek soha. Sem találkozásuk előtt,
sem elválásuk után. Mert őket egy egészen más érzelem köti össze.
Amiben esetlen minden baráti közeledés. Ami sokkal, sokkal mélyebb
minden más emberi érzésnél, így a barátságnál is. Mélyebb, egyedibb,
megismételhetetlen. Ez nagyon hamar kiderül. Két szempár összevillanásából,
egy mosolyból, egy rövid beszélgetésből. Hamar eldől. És kettejük között már
soha nem lehet baráti érzés.
Három olyan dolog van, amelyet mindig eltanulhat a felnőtt a gyerektől: hogy kell
ok nélkül örülni, hogy kell mindig valamilyen foglalatosságba merülni, és hogy
kell kíméletlenül kiharcolnia magának azt, amit ő akar.
A gyermek minden pillanatban teljes és totális, és semmiben sem lát ellentmondást.
Amikor haragszik, akkor ő maga a harag, amikor szeret, ő maga a szeretet. Úgy lép át
egyik pillanatból a másikba, hogy közben nem csinál belőle dilemmát. Semmiből sem
csinál problémát. Nem rágódik ellentmondásokon, mert még nem gyártott magának elméleteket.
Még nem tudja, hogy milyennek kellene lennie. Egyszerűen csak hagyja, hogy történjenek az események - együtt áramlik az élettel.
xMagazin
Offline
