Délutánra olvasnivaló! - plafonra festett,utcai lámpák,csillagok látszódtak,miértre mindig,csillag éjjel,ágyba lefekvés,kisfiú értetlen,anyjáék olyasmiről,konyhaasztalnál ültek,kerti tavat,kislány minden,háziasszony szerepkörből,bőréről magyarázott,beszélgetés után,apró ágyban,illendő lett, - suzymama Blogja

Továbbiak »

Belépés

			suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!!			Suzy Mama 1901.01.01 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Délutánra olvasnivaló!

2020-07-14 17:17:17, kedd

	Nekünk nem kell az a baba! - novella írta: Hildaságok Nórika nem tudott elaludni. Nézte a plafonra festett sárga csillagokat. Az utcai lámpák fénye csak gyéren kúszott be az ablakán, de a csillagok látszódtak. Szebbek voltak, mint az igaziak, mert azokat nem sokat láthatta. Messze is voltak, meg este nem mehetett ki az utcára, még a kertjükbe sem. Az anyja a miértre mindig csak annyit mondott, nem és kész! Napok óta azt álmodta, hogy egy csillag éjjel lekúszik a falról és óvatosan bebújik a takarója alá. Aztán meg mosolyogva ott alszik el úgy, hogy neki osztoznia kell vele a párnáján. Reggel próbálta elmondani az anyjának ezt a furaságot, de ő csak annyit mondott: jaj, ne most, nincs időm ezekre a hülyeségekre! Így a csillagtitok övé maradt. Botika másik szobában aludt. Vele nem oszthatta meg álmát, mert még csak pisis hároméves volt és nem lehetett vele beszélgetni. Mindig csak berregett, dudált, tolatott vagy épp tankolt, mert autónak képzelte magát a nap 24 órájában. Néha még álmában is dudált. Apjuk már ott tartott, hogy pszichológushoz kellene vinni, mert beszélni sem volt hajlandó, csak nagyritkán. Egyszer, amikor bebújt hozzá az ágyba lefekvés után (jaj, csak anya meg ne tudja!), megkérdezte tőle, miért nem beszél? A kisfiú értetlen arccal csak annyit felelt: az autók nem szoktak beszélni! Ezek után nem tudott mit kezdeni vele. Nórikának a takaró is nehéz volt. Túl melegen fonta körbe a lábát és valahogy nyomta a mellkasát. Nem akart aludni, mert tegnap este az anyjáék olyasmiről beszélgettek, amit nem tudott megemészteni. A konyhaasztalnál ültek, igyekeztek nem túl hangosan vitatkozni, de pontosan annyira sikerült, mint tésztaszűrővel tisztogatni a kerti tavat. A kislány minden szavukat hallotta. Jó időbe telt, mire megértette, hogy olyan valakiről beszélnek, aki nem kell nekik. Pontosabban anyának nem, mert olyanokat mondott, hogy elegen vannak már így is, meg hogy a pénzük sem sok, és különben sem lenne jó, ha megint kiesne a munkából. Alig várta, hogy Botika után kiszabaduljon a háziasszony szerepkörből. Apja csak hümmögött, de amikor az anyja azt mondta, különben sem fiatalok már, felhördült. Na, nehogy már őt leöregezzék 41 évesen. Anyja azonban hajthatatlan maradt. Valamit még a testéről meg a bőréről magyarázott, de ezt a lányka nem értette. Ez a beszélgetés után is leköltözött hozzá a csillag, kicsit nagyobb helyet is túrt magának az apró ágyban, mint ahogyan az illendő lett volna. Reggel persze ezt sem lehetett elmondani. Náluk nem sok mindent lehetett, mert anyja olyan tekintettel fojtotta bele a kérdéseket, hogy Nórika úgy érezte, a sírás kaparja a torkát. Ezért inkább hagyta, hogy valami rossz érzés bekússzon a gondolatai patchwork terítőjébe és ráüljön. Azt a mondatot, hogy nem kell neked mindent tudnod, napi szinten hallotta. De csak addig, amíg mert kérdezni. Mostanában inkább hallgatózott és úgy próbálta összerakni a mondatfoszlányokat. Rendezgette, rendezgette, de sehogyan sem értette, ki az, aki miatt anyja ennyire haragos. Ki az, aki ennyire nem kell neki? Váratlanul eszébe jutott a Szegedi mama, aki mindig mesélt nekik, amikor nála aludtak. Szegedi mama bármilyen vicces is volt, valóban Szegeden lakott. Ő olvasta fel nem is olyan régen Jancsi és Juliska meséjét. A testvérpár nagyon hasonlított rájuk, mert Juliskának is szőke, fonott haja volt, mint neki. Csak a történetben nem ő volt az idősebb, ahogy ott. Az okos nagyfiú hallgatta ki a szülőket és jött rá arra, hogy a gonosz mostoha meg akar szabadulni tőlük. Nórika megijedt, ahogy erre gondolt. Nem értette, miért, hiszen nekik nem volt mostohájuk. Valami ismeretlen félelem azt súgta neki, hogy ez a mese lehet, hogy nem is mese, hanem a valóság. Vagy amolyan fél-valóság. A szülei megelégelték Botika brümmögését, vagy az ő lustaságát, és úgy döntöttek, valakinek mennie kell, mert kevés a pénzük. Ezt anyja többször ki is emelte a vita során. Összeállt a történet. Apja hazaért. Csoszogós lépteit mindig megismerte. Nem is túl tapintatosan dobta le a táskáját az előszoba polcra. Lehet, hogy most jött el az idő? Most viszik ki őket az erdőbe? Nem is volt erdő a közelükben, de kocsival könnyen eljuthattak volna egyikbe. Nórika úgy érezte, hogy szülei csak arra várnak, hogy még jobban besötétedjen. Fülelt, de a konyhából csak edénycsörömpölés hallatszott. Hallgattak. Vajon miért nem tárgyalták most meg a részleteket? Nem tudhatták, hogy a kislány kihallgatja őket. Aztán valahogy mégiscsak megindult a beszélgetés. Fojtott volt és hazugságszagú. - Még mindig ezt akarod? - kérdezte az apja. Hangja üres volt és csalódott. - Értsd már meg, hogy ennél jobbat nem tehetünk! - hallatszott a kimért válasz. - Tehetünk, de te nem akarod... - Ne kezdd! - emelte fel a hangját a nő. - Nem kezdem...Folyatom. - Vicces vagy...- A nő hamisan felnevetett. Lassú mozdulatokkal szedte ki a tésztát a tálból. Utálta a férjét, aki nulla empátiával kényszerítette volna bele egy újabb szoptatós-pelenkázós időszakba, amit világéletében rühellt. Nórika nem lett okosabb. Semmi olyan nem hangzott el, ami segített volna neki. Legfőképp a mikor kérdése izgatta. Tán csak nem ma éjjel? Ma, amikor Boti rég alszik, ő meg olyan rettenetesen fél, hogy a keze izzadni kezd a takaró felett? Becsukhatná az ajtót vagy sikíthatna egy nagyot, de nem tette. Apja lassan evett. Hallatszott a kanál csörrenése a tányéron. - Az orvossal beszéltél már? - kérdezte hosszú csöndkupacok után. - Hétfőn megcsinálja. Tízkor. - Ha addig meg nem gondolod magad - jegyezte meg a férfi mintegy bosszantásul. - Hétfőn! - mondja még egyszer a kislány anyja határozottan. - A gyerekekkel mi lesz? Megmondod nekik? - Beviszem őket magammal. Aztán elmegyünk fagyizni. Nóri szerencsére nem látta, ahogy az apja óriásit nyelt, és megrázkódott. Az a nő, akit elvett 10 éve, most egy laza abortusz után fagyizni vinné a két gyereküket. A kislány mindebből csak annyit szűrt le, hogy az a valami hétfőn lesz. Addig nem lesznek kiűzetve a paradicsomból. Az anyja hajlandó megtartani őket, valahogy csak hétfőn akar megszabadulni tőlük. Addig vajon miért nem? Miért húzza az időt? És az orvosnak ehhez mi köze? Jancsi miután kihallgatta a szüleit, kilopózott a házból és apró kavicsokat gyűjtött. Teletömte a zsebeit, mert tudta, hogy azok nyomán hazatalálnak. És így is lett. A csillag aznap nem költözött le a plafonról. Nórika arra ébredt, bár esküdni mert volna, hogy nem aludt egy percet sem, hogy anyja rázza a vállát. - Fenn vagyok már...Ne rángass! - mondta neki ingerülten. - Nem úgy tűnik! Pattanj, mert sietünk! - Mindig sietünk - nyelvelt vissza. Péntek volt, könnyű órák, de a kislány majdnem elaludt rajzolás közben. Kati néni szúrós tekintettel méregette. Meg is jegyezte, hogy az életben nem látott még ilyen lassú rajzolást. Álmos volt, időnként a szíve hevesen zakatolt. Egyetlen épkézláb ötlete nem volt arra vonatkozóan, hogy hogyan szökjenek meg. Mert a szökés ténye megszületett benne. Nem máshová, mint Szegedre. Ott a zöld, borostyánnal futtatott házban biztosan elbújhatnak. A nagymama tudott titkot tartani, erről már akkor megbizonyosodott, amikor elmondta neki, hogy szerelmes Nándiba, akit ovis kora óta ismer. Nándi kövérkés, enyhén raccsoló kisfiú volt, a lány nagy magabiztossággal mégis úgy érezte, csak ő lehet a férje, ha nagyok lesznek. A nagyi ezt soha nem mondta el az anyjának. Onnan tudta, hogy ez nem lett beszédtéma otthon. Az anyja sokat cikizte őt, de ezzel nem. A cikizés tárgya általában a félénksége volt vagy az, hogy az esti tejet még mindig cumisüvegből itta. Pedig egy ekkora lánynak az nem való! De olyan jó volt érezni a puha gumi ízét, a szájában tartva lógatni az üveget. Vicces is volt és izgalmas. Ha valaki meglátta volna, biztosan kigúnyolta volna. De csak Boti volt tanúja ezeknek a jeleneteknek, meg az anyjuk, akit egyre jobban zavart, hogy ő nem akar iskolásként viselkedni. Akart ő, sőt, mindennél jobban vágyott arra, hogy ne kezeljék dedósként, de ezt az egy játékot nem tudta elhagyni. Elmúlt a péntek este, és semmi újat nem tudott Nórika kifülelni. Az anyjáék alig beszélgettek, hosszan tévéztek, a hétfőről szó sem esett. Egyetlen jó gondolat nem jutott eszébe vasárnap reggelig. Kicsit meg is feledkezett róla szombaton, amikor átjött a barátnője. Neki semmit nem mondott el, mert bár Sári aranyos lány volt, de folyton járt a szája. Veszélyeztette volna a még ki nem gondolt terv távoli sikerét. Pontosan tudta, valahogy ki kell jutni a házból még vasárnap délután, de vajon hogyan, amikor a gyerekszoba melletti folyosó nyitott volt és szülei okvetlenül meglátták volna. Aztán még egy csomó, nehezítő körülmény is felmerült. Az öccsét ki kell csempésznie. El kell vele hitetnie, hogy nagy kalandban lesz részük. Azt fogja neki mondani, hogy az autók most Szegedre mennek. Arra majd biztosan brümmögni fog, ahogy mindig. A buszmegálló nincs messze, kétsaroknyira, odáig simán el tudnak futni. Aztán még pénzt is kell szereznie, mert a nélkül a terv befuccsol. A feje zsongott, a szíve egyre jobban fájt. A hétfő vészjóslóan közel volt. Ebéd után apja elheveredett a kanapén, az anyja meg mosogatott, mint máskor. Az előszoba fogasán ott lógott apja fekete bőrdzsekije, amiben úgy nézett ki, mint egy vagány motoros. Cikizte is az anyja eleget érte. Szerinte a férje nem akar szembesülni az idő múlásával. Ezért úgy viselkedik, mint valami kamasz, aki azt hiszi, érte forog a föld. Nórika tudta, hogy valamelyik zsebében fog találni pénzt, mert az apja nem hordott pénztárcát. Mindig belegyűrte a papírpénzt valamelyik zsebébe és közölte, ez rendjén van így, hisz a papír az ez esetben is csak papír. Boti már egy órája aludt. A kislány kióvatoskodott a szobájukból. Nem is kellett nagyon figyelnie, mert mindenki benne volt a saját teendőiben, vele nem törődött senki. Hatalmas szerencséje volt, mert azonnal megtalálta az egyik zsebben a pénzt. Kiválasztott a kupacból egy ötezrest, a többit gondosan visszagyömöszölte. A szobájukba visszajutni fülig mosollyal, már gyerekjáték volt. Várt egy jó félórát, hogy mindenki csendesen elpilledjen, ők pedig hangtalanul elindulhassanak. Az öccsét felébreszteni nem kis meló volt. Nagyon nyugodtan és mélyen aludt. Persze, mert nem tudta, hogy másnap valami ismeretlen borzalom vár rá. Kicsit megcirókálta az orrát, aztán meg a fülét. Semmi jel nem mutatott arra, hogy ez segítene az ébresztésben. Finoman megrázta a bágyadt kis testet. A kisfiú ásított egyet, de nem nyitotta ki a szemét. Nórika tekintete ekkor a cumisüvegére tévedt, amelyről eszébe jutott, hogy talán kis hátizsákjába vizet és ropit is tehetne, mert az út hosszú. Otthagyta az alvót és keresgélni kezdte az unikornisos hátizsákot. Mire végre meglelte a szekrény aljában, hosszú percek múltak el. Nagyon haragudott önmagára, amiért ez nem jutott előbb eszébe. Ebből is látszik, hogy milyen kicsi még, ahogy anyja szokta volt mondani. De most, hogy meglett, nem lehetett tovább szöszölni. Boti is mintha megmozdult volna. A nappaliban csend volt, csak a tévé keltett némi zajt. - Ha felébred a pici, elmegyünk a parkba - hallotta meg váratlanul anyja hangját. Az ajtóban állt és őt nézte. Nagyon megrémült. Talán megsejtett valamit? Nagyon ritkán mentek el valahová közösen. Most meg itt ez a parkos ötlet. Furcsa volt. - Jó - mondta félhangosan. Közben meg az járt a fejében, szökni most nem tudnak. Talán később. De azon a délutánon semmi nem úgy alakult, ahogy a kislány eltervezte. A parkban nagyon jót játszottak. Szüleinek egészen jó kedve volt, anyja sem morcoskodott annyit, mint máskor. Az apja Botit hintáztatta, ő meg csúszdázott. Aztán beültek a közeli cukrászdába és mignont ettek. Citromosat. Akkor indultak csak haza, amikor már erősen alkonyodott. A terv, ami a másnapot megválthatta volna, elszállt. Nagyon szép volt a délután, de Nórika szívében a félelem nem engedte győzni az örömöt. Tudta, hogy kár volt lopnia, kár volt tervezgetnie, a hétfő úgy jön el, hogy őket a lakásban találja. Annyira rettegett, hogy sírni sem bírt. Az este csendben elsietett és átadta helyét a hajnalnak. Nórika félig bódult állapotban várta, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. És jött. - Ébredj, hétalvó! Ma nem kell iskolába menned! - hallotta anyja hangját, amely tele volt feszültséggel. Bár próbálta leplezni. Riadtan tette fel a kérdést, amelyre nem hitte, hogy jöhet jó válasz. - Miért? - Be kell mennünk a kórházba. És ti is velem jöttök. Oksa? Nóri teste megfeszült a szavak hallatán. A baj láthatatlan felhőn közeledett. - Miért kell a kórházba mennünk? Ott akarsz hagyni minket? Az anyja tétován rábámult. - Titeket? - Engem és Botikát! - Jaj, butuska! Dehogy akarlak otthagyni benneteket - nevetett fel hamisan. - Akkor miért? - Lesz egy kis műtétem. Ennyi az egész - mondta nagyon gyorsan. A kislány rémületében sírva fakadt. Hirtelen megértette, hogy a baj nagyobb, mint hitte. Biztosan meg fog halni az anyukájuk, csak nem meri elmondani. - Na, most már tényleg kelj fel! - rivallt rá váratlanul. A hangja még feszültebb lett és a szeme is félelmet tükrözött. A kislány ledobta magáról a takarót és a nyakába vetette magát. - Ugye, nem halsz meg? - kiáltotta kétségbeesetten. - Dehogy halok! Mondtam, hogy ez kis műtét! Utána elmegyünk fagyizni meg a Duna-partra. A beszélgetés hangjára felébredt Boti az ajtóban sikkantott egyet. - Brümbrüm fagyizni megy! - közölte vidáman. - Istenem, de buta még - gondolta a kislány. Anyjuk nem szólt semmit, csak kiterelte a szobából a kisfiút. A szorongás nem csökkent Nóriban, bár a kórházi várakozás nem is erősítette. Az orvos mosolyogva annyit mondott nekik, hogy ne aggódjanak, rendben lesz az anyukájuk. A lány még hallotta, amikor halkan megjegyezte a nővérkének, hogy nagyot fordult ez a világ, mert ő bár sok mindent látott, de hogy valaki abortuszra behozza a gyerekeit, na, olyat, még nem. Hát milyen anya az ilyen?! Abortusz...Ízlelgette a szót a kislány. Emiatt kell anyját műteni? Vajon sokáig tart? Sírhatnékja támadt. Nagyon hosszú idő múlva jött csak elő az anyjuk. Sápadt volt és kicsit remegett. A szája majdnem fehér volt. Lerogyott melléjük a váró műbőr ülőgarnitúrájára és hangosan lihegett. Boti szinte észre sem vette, mert a kedvenc Audiját tologatta végig a falon és brümmögött hozzá. Igaz, halkan. Nórika nem mert közel lépni az anyjához. Fura szaga volt. Nagy sokára nyögte ki az őt emésztő kérdést: - Anya, mi az az abortusz? A nő ránézett, és ha lehet, még sápadtabb lett. Aztán lehajtotta a fejét. - Anya, mondd már! - hangzott el a sürgetés. A válasz olyan rémisztő, hogy az anyja kimondani sem meri? Boti már a földön kúszva tologatta a kocsiját. Más nem érdekelte ebből a világból. Még a kórházszag sem zavarta. Nórika anyja felnézett. - Az egy olyan dolog, amit az orvos tesz anyával, hogy ne legyen kisbabája - közölte színtelen hangon. Épp elég neki kettő. De ezt már nem tette hozzá. - És most nem lesz? - Nem. - De miért? - Mert nekünk nem kell az a baba. Ahogy ezek a szavak elhangzottak, Boti abbahagyta az autózást. Ránézett az anyjára, majd a nővérére. Aztán bepisilt. Nóri látta, ahogy a pisifolt egyre nagyobb lesz a cipője körül. A szíve olyan kicsire zsugorodott, hogy elfért volna a markában. Odarohant az öccséhez és szorosan megölelte. - Semmi baj - suttogta. - Pedig a baj már rég ott lakott az életükben.

0 komment , kategória: Általános

Címkék: edénycsörömpölés, megbizonyosodott, ülőgarnitúrájára, magabiztossággal, konyhaasztalnál, elindulhassanak, kétségbeesetten, pszichológushoz, tésztaszűrővel, veszélyeztette, kióvatoskodott, kényszerítette, felébreszteni, hazugságszagú, kétsaroknyira, kiszabaduljon, feszültséggel, megszabadulni, világéletében, paradicsomból, mozdulatokkal, hazatalálnak, megszületett, hülyeségekre, besötétedjen, borostyánnal, csillagtitok, cumisüvegből, elheveredett, ébresztésben, morcoskodott, szerepkörből, hallgatózott, hajthatatlan, hátizsákjába, cumisüvegére, plafonra festett, utcai lámpák, csillagok látszódtak, miértre mindig, csillag éjjel, ágyba lefekvés, kisfiú értetlen, anyjáék olyasmiről, konyhaasztalnál ültek, kerti tavat, kislány minden, háziasszony szerepkörből, bőréről magyarázott, beszélgetés után, apró ágyban, illendő lett,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]