Virág - Ismét Virág,Hazakísérhetem Virágot,Keleti Károly,Coca Cola,Szent Gál, - suzymama Blogja

Továbbiak »

Belépés

			suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!!			Suzy Mama 1901.01.01 Online

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Virág

2014-01-29 19:38:15, szerda


	kitárult előttünk a számomra máig legszebb hegység, a legzöldebb, legárnyasabb erdő, a legcsodálatosabb völgy minden csodája. A tánciskolát igazgatónk szervezte.Nagy dolog volt ez! Abban az időben nem léteztek fiú-leány vegyes osztályok. Annyira nem léteztek, hogy a mi iskolánknak két kapuja volt. Egyik felett a Lányok, másik felett a Fiúk felirat díszlett. Maga az épület, pedig fallal kettéosztva működött. Külön saját igazgatókkal, és részben külön tanári karral. Hogy okos dolog volt - e, azon lehet vitatkozni. Minden esetre több tiszteletet tanúsítottunk a lányok iránt, mint amit manapság látok. Kivéve persze azokat a társainkat, kiket idősebb nővérrel, vagy csipogó, folyton árulkodó húgokkal vert meg a Teremtő. Mi hetedikesek, és a nyolcadikosok iratkozhattunk fel, ami kellő gőggel töltött el bennünket a nálunk alig éretlenebb hatodik osztályosokkal szemben. Hm! Mi mindentől lesz szivárványosan szép a gyermekkor, amikor visszatekint az ember az emberélet delén túl... Minden óra elején új lépéseket, új táncokat ismertünk meg, majd a már tanult táncokat össztánc formájában gyakorolhattuk. A zene lemezjátszóról került tekergőző huzalokon keresztül a hangszórókba. Mi ismertük a színes huzalok rejtelmeit, női tanerőink egyáltalán nem, fizika tanárunk annál inkább. Viszont fizika tanárunk, aki tüzértisztként egy orosz akna találata következtében egyik lábára örök életére sántított, és a légnyomástól szája örökre félrehúzódott helyzetben maradt, nem jött soha felügyelni a tánciskolai foglalkozásokra... Mi akkor, amiért két dugót a helyére tudtunk illeszteni, lángésznek tartottuk magunkat. Mint unokáink, akik le sem ülve javítják ki kezelési hibáinkat, amitől a számítógép lefagyott. A szülők közül sokan eljöttek, és néhány tanárunk is hozta csemetéjét. Így tett P. tanárnő is, aki a velünk párhuzamos osztály fiúit tanította helyesírásra, irodalomra. Ő vezette a színjátszó, és irodalom szakkört. Ennek én is tagja voltam, és egyik fogalmazásomat a szakköri foglalkozáson is fel kellett olvasnom. Nyári élményemet kellett házi feladatként leírnom, és tanárnőm tovább adta neki, mert jónak találta. Ő haza is vitte magával, kicsit - nagyon belejavított, és egyik foglalkozásunkon felolvastatta. Ezen az össztáncon a szülők-tanárok karéjában ült. Mi, fiúk a kappanhangú kamaszok módján a terem túlsó sarkában tömöttődtünk össze. A csoportosulás neve már akkor is majomsziget volt, ahonnan sóvárogva néztük a velünk egykorú, vihorászó, várakozó csitriket. A lányok alig várták, hogy felkérjük őket, de ugráló ádámcsutkáinkkal bátortalankodtunk, amíg valamelyik felnőtt, vagy a tánctanár oda nem penderített hozzájuk. Én még nem kerültem sorra, de feltűnt, hogy a P tanárnő mellett ácsorgó lányka egyre nyilvánvalóbban engem bátorít. Tetszett a fruska, mégsem akaródzott észrevenni a bíztatást. A lány néha összehajolt édesanyjával, aki el-elnevette magát, és most már ő is egyre inkább felém, küldte tekintete hívó jeleit. Végül megunta az ügyetlenkedésemet. Felállott, és kézen fogva leányát egyszerűen odajött. - Kérd már fel a lányomat, te mamlasz, mert mindkettőtöknek kiesik a szeme, és valamelyik táncoló pár rálép! - szólt vidáman, aztán visszament a helyére, hogy kezdjünk egymással, amit akarunk - P. Virág vagyok. - mutatkozott be érthetően a kislány - gmmmmmm dmmmmm vagyok. - mormogtam kamaszos zavarban Angolkeringő szólt éppen, aminek lépéseit, fordulatait még az én falábaim is tűrhetően tudták járni. Bal kezem a puha kis kezét fogta, jobb kezemet a zene ütemére bájosan ringó derekán tartottam. Alig néhányszor léptem a lábára! Azt is csak eleinte... Később észrevétlenül összeszoktunk. Most közelről láttam, hogy kék szemében kis aranyló csíkok villóztak, és haja sötétbe játszó szőkén omlott a vállára, aminek hullámzásában lassan eltűnt az izzadság szagú terem, és a többiek ügyefogyott nyüzsgése, zsivaja. Egy idő után nem is hallottuk a zenét, kifejezetten rossz néven vettük a rövid szünetet, amíg lemezt cserélt a tánctanárunk. Ezekben a szünetekben úgy illett volna, hogy helyére kísérjem a "hölgyet", de ekkor már szívesen voltam vele... Egy bécsi keringő a végére ért. A párok le is álltak. Mi későn vettük észre, és csak forogtunk, forogtunk önfeledten,egymás szemébe veszve. Mindenki minket nézett. A majomsziget kaján vigyorral. A leállt párocskák értetlenül. A "tanári páholy" sokat értő mosollyal. Zavarba csak én jöttem... - Nem fáradtál el? Ne vezesselek a helyedre?- kérdeztem - Ne! - volt a tömör válasz, és olyan kedvesen, nyílt tekintettel nézett rám, amivel végképp elvarázsolt. Ma már tudom, hogy ebben a nyílt tekintetben benne volt a későbbi érett nő kacérsága, bár akkor ez bennem még fel se merült. Egész este együtt táncoltunk, és míg máskor nem bántam, amikor a záró táncot bejelentette a táncmester, most kimondottan rosszul esett. A táncórák végén megengedett, sőt elvárt viselkedés volt, hogy a táncbéli párunkat hazakísérjük. Az iskola a belvárosban, a Szemere utcában volt. Mindenki, lány-fiú egyaránt ott lakott a környéken. Most viszont feszengtem. - Egyik tanárnőnk lánya. Hátha nem is akarja igazán. - gondoltam pirosló fülekkel Ismét Virág oldotta fel a gondjaimat: - Nem is kérdezed meg, hogy haza kísérhetsz -e? -kérdezte egyszerűen - Anyukád mit szólna hozzá? - nyekeregtem - Kérdezd meg. -felelte, míg kabátját felsegítettem Oda óvakodtam tanárnőnkhöz. - Anna néni! Hazakísérhetem Virágot? -szepegtem hősiesen, de elfúló hangon - Az jó volna. -válaszolt - Mi még beülnénk a cukrászdába egy sütire, kávéra. -folytatta még Elcsíptem egy kacsintást tanártársnői felé, amit végképp nem értettem. Azok buzgóan bólogattak. - Igaz, hogy mi Budán lakunk, de egyáltalán nem messze a Margit hídtól. -tette még hozzá Így aztán az iskolából kettesben távoztunk. A hatos villamos zötyögött velünk át a hídon. A Keleti Károly utcánál laktak. Közben elmentünk iskolájuk mellett, amit meg is mutatott. Kiderült, hogy azt a bizonyos fogalmazást ő is elolvasta, mikor anyja otthon javította. - Szépen írtad meg. Úgy éreztem, én is ott vagyok a nádas szélén a ladikban. -mondta. A fogalmazás - a hatalmas mű (!) - ugyanis egy Velencei tavi, nyári pecázás körül szövődött. Ha már szóba került elmondtam, hogy a Börzsönyben is ismerős vagyok. Ott, fenn a hegyekben van egy patak. Annak a kiöblösödésében többször is láttam egy nagyobb pisztrángot. - Megmutatod nekem is?- kérdezte, és a sötét utcán olyat csillant a szeme, hogy szinte felvirradt egy pillanatra. - Hogy kerülnénk oda ketten?- hökkentem meg - Például úgy, hogy elkérsz Anyutól, mikor kirándulni mégy. - volt a csattanós, egyszerű felelet - Nem zavar el?- válaszoltam - Biztosan nem. - Egyébként, rosszul esne? - fordult felém incselkedően Szerencsére ekkor már a házuk kapuja előtt voltunk, így nem kellett válaszolnom. Amúgy se tudtam volna, a torkomban hirtelenjében nőtt gombóc miatt. - Addig is találkozhatunk, míg a kirándulás megtörténhet. - egyeztünk meg. Kuncogva kezet nyújtott, megbeszéltük mikor találkozunk, és a kapualj lámpájának pisla fényében láttam, hogy kecsesen szökellve szalad fel a lépcsőn. Visszafelé gyalog mentem. A Margit hídon, a járdán két rendőr jött szemben. - Hová, hová ezen a kései órán, fiatalember? - állított meg egyikük - A tánciskolából megyek haza. - makogtam - Netán hazakísért valakit? - fűzte a szót a másik - Igen. Honnan tetszik tudni? - rezzentem meg - Hát kérem, hűvös van, a sálja meg maga mögött úszik, és nyitva a kabátja is. - Ilyen melege csak akkor van egy fiúnak, ha puszival köszönnek el tőle!- zárta le szakértő módján a kérdést a magasabbik. - Az nem olyan lány! -háborodtam fel a feltételezésen A két rendőr elengedett. Folytatták útjukat Buda felé. - Ezt a kölyköt még sok meglepetés fogja érni az életben. - vigyorgott egyikük Csúfondáros nevetésüket még a pesti hídfőnél is hallottam. Igaz; a víz jól viszi a hangot. **************************** A megbeszélt találka rendben létrejött. Akkoriban versenyszerűen úsztam. A Császár uszodába jártam edzésre. Virág zongora órájának, pedig akkor lett vége a Lukács fürdő melletti házak egyikében, amikor én vizes hajjal, sebtiben öltözve, táskámban nedves holmimmal oda érhettem. Egy héten egyszer tudtunk így találkozni. Mindketten vártuk ezt a napot. Persze ott voltak még a tánciskolai alkalmak is, ahol rejtőzködés nélkül is találkozhattunk. Egyik ilyen "titkos" találkozónk alkalmával összefutottunk idősebbik nővérével - hárman voltak testvérek - aki egy veszekedésük alkalmával simán beárult bennünket. Következő önképző köri foglalkozásunk végén Anna néni visszatartott. - Nem tiltottalak én el benneteket egymástól. Nem kell bujkálnotok. Már amennyiben nincs rejtegetni valótok. -borzolta meg a hajamat - Hallottam, hogy Virágot meghívtad egy Börzsönyi kirándulásra. - folytatta - Annak sincs nagyobb akadálya, de meg kell ígérned, hogy vigyázol rá. Nem lesz könnyű dolgod!- tette még hozzá Úgy mentem el, mint egy valóságos vőlegény! Azon csak később gondolkodtam el, hogy tulajdonképpen nem is én hívtam el a leányzót... ***************** Vasárnap reggel a Nyugati pályaudvaron találkoztunk. Pontos volt. Mindig pontos volt a későbbiekben is. Én ilyenkor mindig jó félórával előbb értem oda, és vártam rá. Szívesen vártam... Megbeszéltük, hogy hátizsákot csak én viszek, ő, pedig csak egy kis táskát hoz, valamint tartalék ruhaféléinek egy kis hálós szatyrot. Nos! A kis szatyor tartalma sokszorosan meghaladta a gonddal összekészített hátizsákom tartalmát, és nagy nehézségek árán fért a nyűtt ponyva belsejébe. A holmi elhelyezése a vonat elindulása után, a Nyugatitól - Dunakesziig tartott. Zebegényben szálltunk le. Megnéztük a Kós Károly által tervezett gyönyörű templomot. Végig sétáltunk a falu főutcáján, és a zöld turistajelzést követve, kitárult előttünk a számomra máig legszebb hegység, a legzöldebb, legárnyasabb erdő, a legcsodálatosabb völgy minden csodája. A Malom patak mentén haladtunk. Én már akkor többször bejártam a Börzsöny útjait, ezt is. A kamaszok fellengzős módján azt hittem, mindent tudok róla. Ma idősen, megcsillapodottan tudom: hogy ma se tudok eleget, mert ezekről a hegyekről, csergetegekről, vízmosásoktól szabdalt rejtelmekről nem lehet mindent tudni. Akárhány titkát osztja meg velünk, még mindig több rejtelmet takar el előlünk, mint amit enged megismerni. Minden esetre házigazdai önbizalommal vezettem a kislányt a részéről először látott csodák birodalmában. Kopott színházi látcsővel hoztam neki közelre az út menti aljnövényzetben bujkáló ökörszemet. A János forrásnál rövid szakaszon dorongút tette lehetővé, hogy a csurgó által állandóan saras föld járható legyen. Úgy magyaráztam az egyforma vastag, egyenlő méretre szabott rönkök hatalmas "S" - kapcsokkal való összeerősítésének módját, mintha magam készítettem volna. Természetesen nem én építettem, de egyik csavargásom alkalmával ott lábatlankodtam a két borostás, vad külsejű erdőmunkás mellett, amikor az elkorhadt darabokat cserélték újakra. Még segíteni is próbáltam, de szerintem megkönnyebbültek, mikor tovább eredtem... Itt a föld mindig nedves. Ezt a részt szeretik a foltos szalamandrák. Most is sikerült a lomha mozgású fekete-sárga fényes bőrű jószágok egyikét közelről megbámulni. Elhaladtunk a Varjúvár, el Somdűlő alatt is. Körülöttünk harangvirágok bókoltak, és örültem, hogy nem akarja őket letépni. Odaguggolt melléjük, és azt nem akadályozhattam meg, nem is akartam, hogy lefelé hajló kelyheiket meg ne simogassa. A virágokon százféle különböző lepke, és mézelő bogárka lakmározott. Egy helyütt jól fejlett vadmalac turkált pajort keresve. ránk meredt ijedten, és elkocogott. A teljesen értelmetlenül elbontott vízimalomnál rövid pihenőt tartottunk. A malom duzzasztójának már a töltését is eldúlták az irigység, és értelmetlenség buzgó hívei. A molnárház akkor még állt. A bejárat előtti féltetős szín alatt még szilárdan állt a nehéz, súlyos, erős tölgyfa pad. Megettük a magunkkal hozott elemózsia egy részét. Kulacsunkban még párállott a forrásból töltött kristálytiszta víz. Ami benne maradt azt az Ilona forrás ugyanolyan selymes vizével pótoltuk. Ekkor már magasan járt a Nap. Kellemes meleg volt még a sűrű lombok alatt is. A harmatos víz jobban fogyott, mint az ennivaló. Virág arcocskáján végigcsurgott az ügyetlenül tartott kulacs nyílásán félrefolyott víz. Alá csurrant az arcát szív alakúvá varázsoló állára, és le a már domborodó bujbelire. Az átlátszóbbá vált, és a látványtól pirosra vált az arcom, a fülemig, hogy egyébről ne beszéljek! Észrevette. Egész kapcsolatunk alatt, mindig mindent észrevett, de szót csak akkor emelt bármiért is, ha azzal segített. Most is szó nélkül hagyta. Kissé elfordulva ült mellettem, amíg felszáradt a nedvesség az ingvállon. Maga is belepirult, de nem tette szóvá a ki nem mondott gondolatot. Észrevette, hogy a malomház mellett is van egy forrás. Megkért, hogy hozzak a csobolyóba friss vizet. Amíg ott térdepeltem a csurgó előtt, kihasználta az időt. Mikor visszatértem, száraz, zöld mez volt rajta. E napig, azon túl, hogy néha megfogtam a kezét, és találkozás alkalmával, búcsúzáskor egy-egy puszit leheltünk egymás arcára, semmilyen testi töltete nem volt együtt létünknek. Szerelem volt, amit éreztünk. Tiszta, később is, bárki előtt, bármikor vállalható, légiesen tiszta, mocsoktalan érzés. Lassacskán odaértünk a csermely Törökmező alatti kanyarulatához, ahol a hatalmas öreg fa alatt az a bizonyos kiöblösödés volt. Itt láttam többször is a többinél nagyobb pisztrángot. Közelében leterítettem a magunkkal hozott pokrócot. Oda, ahol árnyékunk nem vetül a vízre! Lehasaltunk, és vártuk a nagy hal felburranását. Hosszan hevertünk, keveset mozogva. Ruhánk beleillett a környezetbe. Túlnan a hegyoldali ösvényen valami vörösen megvillant. A vörös folt rőt színű szarvastehénné változott. Pettyes, kecses léptű borját hozta a vízhez. Mozdulatlanná meredve néztük. A tehén ivott, és szoprán "eőőő"- hangot hallatva hívta fehérrel pöttyögetett ruhás csemetéjét, aki némi késlekedés után szót is fogadott. A bocinak vizes lett a lába, azt heves mozdulatokkal lerázta, aztán mindketten visszamentek a Békás rét felé vivő kaptatón. Ilyen kedves látványban nekem is ritkán volt részem, hiába voltam tapasztaltabb erdőjáró! Túláradt bennünk az öröm. Nem tudom melyikünk mozdult előbb, de átöleltük egymást, és életünkben először igazi csókot váltottunk. Valójában csak a búcsúzáskor váltottaknál tüzesebb puszi volt. Ki is bontakoztunk, és szégyenlősen, már-már szedelőzködni kezdtünk. A pisztrángról már le is mondtunk, de ez elsietett dolog volt. Talán a szarvasok mozgása élénkítette fel, vagy csak egyszerűen a délutánba hajló idő ébresztette fel, egyszer csak felfodrosodott a nagy fa alatti tavacska vize, és csobbanva feldobta magát egy kisebb hal. Odakaptuk tekintetünket, és még teljes pompájában láttuk a nagy halat amint ívbe hajló testtel, követte a kisebbet. Amikor visszahullott, szikrázóan csillogó piros pettyes teste hangosan csattant. Megláttuk, amiért idejöttünk. Púpozottan több is történt... A kora délután ellenére összeszedtük holminkat. A turistaház felé vivő ösvény mellett ekkor még tizenegy egymás fölé illesztett kővályúban csörgedezett a Fehér forrástól a patak felé a víz. Amint felfelé igyekeztünk, az erdő megjutalmazott még valamivel. Az egyik vályú tetején apró, selymes bundájú, hegyes orrú állatka nézett velünk farkasszemet. Akkorka volt, hogy belefért egy evőkanálba, bár hosszú farkincája lelógott volna. Sötét gombszemét ránk szegezte, és nem villant el azonnal. Nem akarózott a felfedezett külön kis világunkból visszamenni a zajos, hemzsegő, emberektől túltömött városba, de kénytelenek voltunk. A turistaház teraszán megettük a magunkkal hozott élelmünk utolsó morzsáit is. A gondnok görbe szemmel nézett, ezért kettőnk számára kértünk egy üveg Bambit. Ez volt azoknak az éveknek - a Coca Cola előtti világ - egyen üdítője. Megállapítottuk, hogy a forrás vize többet ér. Ezért visszamentünk pár lépést, és a Fehér forrás évszázadok bükkjei alól előtörő nedűvel utoljára megtöltöttük az ivó edényeinket, a kimosott teás üveget is. Mivel elszaladt az idő, nem a gyalogos utat választottuk. Kisétáltunk a Szent Gál - földi buszmegállóhoz, és Kismarosnál ültünk a vonatra. Már a Nyugathoz közeledett a szerelvény, amikor Virág megfogta a kezemet, és komoly arccal a szemembe nézett: - Ami a pataknál történt, azt próbáld elfelejteni. - Ráérünk még. - suttogta és szeme ugyan teli volt mondanivalója cáfolatával, mégis beláttam, hogy igaza van. Kapcsolatunk tiszta gyermek szerelem maradt. Azt hittük, csak a mi titkunk... ******************** Egy alkalommal az iskolában, egyedül jöttem le a második emeletről - ahol az osztályunk terme volt - és az első emelet fordulójában a lépcső alján Virág édesanyja beszélgetett tanár társával. Köszöntem, és lefelé menet hallottam, amikor a fizika tanárunk azt mondja. - Veszélyes nő lesz abból a csirkéből, ha ezt a párbajhőst úgy megszelídítette! Zavaromban kis híján lebucskáztam a kopottvörös-gránit lépcsőn. A párbajhős nevet egyik tornaórán szereztem. Az osztályt a tanár úr két csapatra osztotta. Futballoztunk az udvaron. Valahol a középpályán ígéretes átadást kaptam, és mielőtt jobb helyzetben lévő csapattársamnak átadhattam volna, az ellenfélhez beállított barátom úgy elgáncsolt hátulról, hogy több métert csúsztam a salakos udvaron. Tornatanárunk csak szabadrúgást ítélt, amit én, vérző térdekkel, alkarokkal keveselltem. Úgy ahogy voltam, sajgó végtagokkal szabályos ökölpárbajt vívtunk. Az eredmény az volt, hogy mindketten vérben úsztunk. Én a lenyúzott bőröm miatt, társam, pedig az orrát ért telitalálat következtében. A tanerői ítélet az volt, hogy együtt menjünk az iskolaorvosi rendelőbe. Az eset, ekkor már nem történt volna meg. Annak a lánynak az ösztönös józansága, nyugalma átragadt rám. Nem is vettem észre, hogy nagyot változtam. A szilaj, hirtelen haragú, időnként kötekedő kedvű kiskakasból, elgondolkodó hajlamú, visszafogott, fegyelmezett fiú lett. Nem csattantam fel azonnal, ha valami sérelem ért. Kapcsolatunk tovább élt, mint az iskolás évek. Az iskolából kinőttünk. 1958 nyarán "öregedtünk ki" az általános iskolából. Mindkettőnket más tanuló évek vártak. Rólam az iskola párttitkára, egy testes, kidülledt szemű asszony - történelem tanár volt - olyan jellemzést adott, hogy a gimnáziumba behívták nevelő anyámat. Azt tanácsolták, hogy ne írasson be, mert a tanári javaslat szerint, úgymond ideológiai nézeteim alapján nem vagyok alkalmas a középiskola elvégzésére. - Valószínűleg ki fog bukni a fiú. -mondta az iskola felvételi ügyeit intéző ember. Gonoszságot éreztünk a szavából ki sugarazni, tekintetéből gyűlölet ömlött. Szavatartónak bizonyult. Az első év vége felé jártunk. Angol tanárunk az egyik órája kezdetén elzavarta a hetest jelentés nélkül! Tudtuk, hogy ilyenkor valamiért nagyon mérges. - Nevemet szólította. Melykőtök is az? - Fiam! Nekem azt mondták a tanáriban, hogy meg kell buktatnom téged. A vizsgán a 17. leckéből kérdezlek. Ha nem fogod tudni, összetörlek! Angolból átmentem. Négy főtárgyból buktam meg. Ma, kitűnő érettségivel a sublótban, nyugdíjas mérnökként, okleveleimet fizikai munkám mellett szereztem; több nyomtatásban megjelent írás szerzőjeként nem érzem igazságosnak a történteket. Három év inaskodás következett. Körmöm sokszor gyászolt, mert munka végén nem volt mód eltávolítani az olajos koszt alóla. Hajam, pedig poros maradt olykor a fal vésés bőrhöz tapadt emlékéül. Szégyelltem, pedig a lány nem érzékeltette velem az övétől eltérő helyzetemet. Lassan elmaradtunk egymástól. **************** Sok év pergett le az óta. Az együtt töltött idő örök nyomot hagyott bennem. Az Ő máig élő hatása, hogy soha nem volt méltatlan testi kapcsolatom. Az eltelt idő a hegység felett sem múlott el nyomtalanul. A Börzsöny sok ismerős fájából bölcső lett az utánunk jövő nemzedéknek, koporsó az előttünk haladóknak, és talán már szárad az a deszka is, ami utolsó utunkon testünket takarja majd. Megszürkült a hajam. Nehézkesebb a mozgásom. Szememben műanyag lencse helyettesíti az eredetit. Férfikorba érve, utolértek az élet fontosabb harcai. Megbirkóztunk a sorssal. Egyelőre döntetlen a mérkőzésünk. Tudom, hogy előbb-utóbb az "ellenfél" fog győzni, de nem hagyom magam. Más szerelmek jöttek, és hamvadtak el. Két gyermekem született az egyikből, de már az a házasság is elmúlott. Már a válás fájdalma is a múlté. Új házasságban élek, de már azt is az összeszokottság, a csendes szeretet tartja össze. Az öregedő emberek csendes, nyugalmat adó, nyugalmat, békét kívánó csendes érzelme. A mai szoknyák, már hiába lobognak. Nem nekem ígérnek beteljesüt kalandokat. Az öreg fa, ott a régi völgyben még áll, de alatta eltűnt a vízmosta öblöcske. Tóvá duzzasztották ott a folyócskát. A víz futása meglassúdott. A pisztrángok eltűntek. A tóban testes, túlhízott pontyok úszkálnak. A közelben van a nyári kis lakom. Néha vadászom is a környéken. A Kishantai vadföld közelében meglőttem egy kis süldőt. Zsebtelefonon megkértem a vadőrt, hogy jöjjön oda, vigyük a hűtőkamrába. Megvártam, míg odaér. Megegyeztünk, hogy egyedül szállítja le a második faluban lévő fagyasztóba. Egy hirtelen ötlettől irányítva a horgásztó felé irányítottam a lépteimet. Pecások várták a kapást a víz partján. Azon a helyen, ahol egykor a földre terített takarónkon lestük a pisztrángot, egy idősebb, és egy fiatalabb asszony hevert. Körülöttük gyerekek viháncoltak. Az idősebb hölgy ősszel vegyes, festetlenül is vonzó haja ismerős színűnek tűnt. A gyerekek nagymamának szólították. A szeméről ismertem rá! Felnézett, szemünk összeakadt. Semmi nem jelezte, hogy rám ismert volna. Tovább mentem. A tizenegy vályúból négy hiányzik. Ma már a térképen is hét vályús kút néven szerepel. Az utolsónál jártam, amelyiknél a cickány szemezett velünk. Ott máskor is megállok egy pillanatra. Most is ezt tettem, mert megéreztem, hogy valaki néz. Meg igazítottam vállamon a puskát. Megfordultam. Felült a pokrócon az idősebbik asszony. Pupillája kitágult, ahogy szemünk találkozott. Rábólintva üdvözöltem. Akkor valamelyik unokája odalépett, és elé tartotta cipőjét. A kibomlott fűzőt kellett megigazítania. Lassan mentem. A Fehér forrásnál, az emelkedő végén megálltam. Megtöltöttem a kulacsomat, mint akkor... A turistaház teraszán rendeltem egy üveg párállóan hideg sört. Lassan, nagyon lassan kortyoltam el. Elfogyott a habja, meg is melegedett. Már nem ízlett, nem is a sör végett ültem mellette. Mi tagadás: vártam. Őt vártam... Megint az Ő józansága maradt felül. Nem jött utánam. Helyesen döntött. forrás:Kóborkutya

0 komment , kategória: Általános

Címkék: legcsodálatosabb, foglalkozásunkon, megkönnyebbültek, ádámcsutkáinkkal, találkozhattunk, nyilvánvalóbban, megállapítottuk, mindkettőtöknek, összeszokottság, akadályozhattam, csapattársamnak, aljnövényzetben, megszelídítette, kiöblösödésében, foglalkozásokra, foglalkozásunk, duzzasztójának, megjutalmazott, versenyszerűen, lemezjátszóról, turistajelzést, fogalmazásomat, hazakísérhetem, gyakorolhattuk, találkozhatunk, tüzértisztként, szarvastehénné, lábatlankodtam, szivárványosan, buszmegállóhoz, iratkozhattunk, kristálytiszta, osztályosokkal, feltételezésen, kanyarulatához, összekészített, számomra máig, legcsodálatosabb völgy, tánciskolát igazgatónk, lányok iránt, nyolcadikosok iratkozhattunk, nálunk alig, emberélet delén, zene lemezjátszóról, színes huzalok, orosz akna, légnyomástól szája, helyére tudtunk, számítógép lefagyott, szülők közül, velünk párhuzamos, szakköri foglalkozáson, Ismét Virág, Hazakísérhetem Virágot, Keleti Károly, Coca Cola, Szent Gál,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]