|
2015-01-14 13:04:39, szerda
|
| |
| |
|
|
| |
X/2
1944. július másodikán Budapestre elveszejtő kegyetlenséggel csaptak le tömegével a bombázó kötelékek. Ezen a napon a négy esztendős Várhegyi Emőke Emese szülők, s otthon nélkül maradt. Csoda volt, hogy túlélte a légitámadást a lebombázott ház romjai között.
Szolgálólányukkal menekült meg. A lány sérülései súlyosak voltak, míg a gyermek csaknem sértetlen maradt, de az átélt borzalmak elnémították. Mielőtt a lányt elvitték az elsősegélyt nyújtó helyre, beszélt a gyermek kilétéről, s hogy szülei odavesztek. A mentők felírták a gyermek nevét, s a napi dátumot egy kartonlapra, a kislány ruhája elejére tűzték, így vitték az ideiglenesen felállított gyűjtőbe. A bombázás okozta zűrzavarban csak így tudták számon tartani a kétségbeesett, elnémult, vagy síró-rívó, szüleiket követelő apróságokat. A kislány októberben vidékre került. Gyermekmentő kezek a bombázások, s az éhezés elől vitték le hasonló sorsú társaival, hogy irgalmas családoknál néhány hét alatt kissé megerősödjenek.
A kartonlapot a befogadó család kezébe adták azzal az utasítással : őrizzék meg, mert az árván maradt gyermek egyedül ezen van nyilvántartva. Mikor három hét után elvitték a fővárosi gyerekeket, a kislánynak éppen szamárköhögése volt. A pesti emberek azt mondták, majd egy-két hét múlva érte jönnek. A kartonlapot magukkal vitték, hogy ne felejtődjön el a hátrahagyott gyermek. Aztán mégsem jelentkeztek érte.
Kocsis István családjában négy gyermek volt, három lány, s egy fiú. Kocsisék napszámból élő emberek voltak. Irgalmasak is a maguk módján. A pesti árvát papjuk, s az orvos rábeszélésére fogadták be ideiglenesen, de lassan kezdett kopni a türelmük. Mentek panaszra a paphoz, neheztelni az orvoshoz. Végül az elöljárósághoz fordultak intézkedésért. Akkor már karácsony után voltak, s kezdték hinni, hogy az árvát végleg náluk felejtették. Az elöljáróságon azt mondták, legyenek türelemmel, egyelőre nem tudnak intézkedni. A gyermeket nem küldhetik a többiek után, nem tudják, hol vannak. A fővárosba se mehet. Budapestet körülzárták az oroszok.
Hazamentek dolgavégezetlen, s a közeli szomszédok, ismerősök érdeklődésére keserűen felelték, hogy mindig a szegény emberrel babrál ki a sors. Aztán a dunántúli falun is átvonult a front, valahogy túlélték az öt gyermekkel. Mikor a világ csendesedni kezdett körülöttük, újra szabadulni akartak az árvától. Kocsisné megint a papnál járt, majd az orvosnál, s mivel egyiktől sem kapott megnyugtató választ, elfogyott a maradék türelme, s az orvosnak ingerülten odamondogatta, könnyű más konyhájára kosztost vinni. Etesse tovább ő az árvát, ha valóban irgalmas ember. Az orvos válaszul átfogta a vállát, s szelíd erőszakkal beljebb vezette. Háza tele volt menekültekkel. Ahogy mondta, némelyiknek nevét sem tudta, rokonnak, ismerősnek a rokona, ismerőse. Kocsisné nagyon restellte a dolgot, s az orvoshoz nem ment többet neheztelni. Helyette újra az elöljárósághoz fordultak. Akkor már más emberek voltak hivatalban, köztük egy bizonyos Kecskés János, akivel Kocsis sokszor dolgozott együtt az aratások, betakarítások idején. Kecskés valamiért nem szívlelte Kocsist. Talán szegénységében, napszámot féltő irigységében kell keresni az okot. Most, hogy hivatalba került, élt a hatalmával.
1945. nyara volt, a faluban folyt a földosztás. Kocsisék is igényeltek földet. Kecskés volt a földosztó bizottság elnöke, s Kocsis Istvánra támadt kemény szavakkal. Azt mondta, az ne tartsa markát az állam felé, aki sajnálja a falatot a háborús árvától. Az államnak százezer árváról kell gondoskodni. Az elöljáróság szigorú parancsba kapta, hogy saját körzetében maga oldja meg az árvái sorsát. A vidéknek is ki kell venni részét az országos gondokból. Egyetlen gyereket se küldhetnek fel a fővárosba, még akkor sem, ha valamilyen okból onnan jött. Ha nem hajlandó megérteni, talpalatnyi földre se számítson. Kecskés Jánosnak jogában állt-e kijelenteni mindezt, az nem derülhetett ki olyan időkben, mikor gyakran előfordult, hogy a helyi hatalom kénye-kedve szerint döntött életről-halálról.
Kocsis Istvánnak nagyon kellett az a néhány hold. Hitte, hogy megváltást jelenthet nyomorgató szegénységükben. Nem sejtette, mert nem láthatott előre a jövőbe, hogy néhány év múlva azzal a pár hold földdel milyen megalázó módon hajtják majd be a kolhoznak emlegetett szövetkezetbe. Szorongatott helyzetében elvállalta az árva nevelését. Kecskés azt mondta, írásba kell foglalni. Szedjék össze, amit az árváról tudnak. Kocsis István gondolta, azzal nem fognak sok időt tölteni. Az elöljáróság előtt nyilatkozzanak az asszonnyal. Amint mindketten aláírták a befogadó nyilatkozatot, a dolog hivatalossá válik. Az árva megkapja új anyakönyvi kivonatát, mert anélkül olyan, mintha nem is létezne. Azokban a háború utáni hónapokban ilyen egyszerűen intézték némelykor az ügyeket, vagy csak igaznak bizonyult az a régi mondás, hogy szükség törvényt bont.
Kocsis Istvánnak gondot okozott a nyilatkozat emlegetése. Szegény ember semmit sem ír alá szívesen hatóság előtt. Hazafelé összetalálkozott a pappal, s aggodalommal emlegette a nyilatkozatot. Várta a tanult ember hozzáértő véleményét. A papot inkább a dolog lelki oldala érdekelte, s hosszan beszélt az irgalmas krisztusi szeretetről. Kocsis István levett kalappal hallgatta. Közben az járt a fejében, hogy szegénységben nagyon nehéz irgalmasnak lenni. Különösen a mostani időben. Arcára volt írva a keserűsége. Nem sejtette, hogy eljön majd az idő, mikor az emlegetett, krisztusi szeretet ereje segíti őket ahhoz, hogy az árvában ne éhes szájat lássanak, hanem egyet az öt kedves gyermekük közül. Most ment, rohant volna. Olyan gyorsan köszönt el, hogy a papnak utána kellett kiáltani, a vasárnapi mise után ruhaosztás lesz külföldi csomagokból, az asszony hozza magával az összes gyereket, mindegyikre lesz gondja.
Kocsisné amint megtudta, hogy az árva végleg a nyakukon maradt, olyan keserves sírásba fogott, hogy a szomszédba is áthallatszott. Nehezen értette meg, az ura kénytelen volt a föld miatt így dönteni. Mikor végre megértette, megcsendesedett. Aztán az emlegetett nyilatkozaton kezdett gondolkodni, de más okból, mint az ura. Eszébe jutott az árva neve. Mielőtt a pestiek elvitték a kartonlapot, tintaceruzával sietve felírta az árva nevét, s azt a dátumot, amit a lapon látott. Most arra a meggyőződésre jutott, új nevet kell adni az árvának, azt írják be a nyilatkozatba.
Nem haragból gondolta, hanem a józan paraszti ész intette rá. Akit hozzájuk hasonló szegénységre ítélt a kíméletlen sors, azt nem hívhatják Várhegyi Emőke Emesének. Ismeri a maga fajtáját, az úri név miatt kiközösítenék, vagy csúfolnák szüntelen. Napszámban is keserítenék az életét. Ha megtanul újra beszélni, s szolgálónak állna, (saját édes lányainak sem remélt szerencsésebb sorsot ) abban is akadályozná. A nagyságák lecsúszott úrilánynak néznék, olyat pedig nem fogadnak fel. Maga sohasem szolgált, de volt egy közeli rokona, aki évekig Pesten szolgált, tőle sok mindent hallott. Úgy okoskodott, nem muszáj emlékezni arra, hogy mit írt be a kalendáriumba, mert a szegény ember lányát időben kiokosítja az élet. Az urán, s rajta kívül senki sem tudta az árva nevét. Mióta náluk volt, csak kislánynak szólították. Így alakult. A faluban az emberek úgy emlegették egymás között, a Kocsisék árvája. Így tartották számon az elöljáróságon is. A kislánytól sem kellett tartani. Továbbra sem beszélt. Csak kucorgott ott, ahova leültették, s hallgatott. Éhen halt volna, ha arra várnak, hogy kérjen. Hasonló korú lányai öltöztették, mosdatták, etették, itatták, s játszottak volna vele, ha megszólal, de ha nagyon erőltették, sírva fakadt. Rájuk kellett parancsolni, hagyják békén, majd beszél, ha akar. Csak a közeli szomszédasszonynak mondta panaszosan, hogy talán sohasem fog megszólalni, mert alighanem légnyomást kapott. Nem kesereg, ha előre látja, hogy gyerekeik kitartó törődése, tapasztalható szeretete az árvát egy napon mégis szóra bírja.
Gyorsan végzett a névválasztással. Szabó vezetéknév mellett döntött, azokból volt legtöbb a faluban, s mellé a Mari nevet választotta. Kedvelte ezt a nevet. Ha negyedikre lányuk született volna Pisti fiuk helyett, ezt a nevet adja neki. Az urával szigorúan megállapodtak abban, hogy soha, senkinek sem mondják el, hogyan döntöttek az árva nevét illetően, még saját, édes gyerekeiknek sem. Várhegyi Emőke Emeséből így lett Szabó Mari.
A kis háborús árvának valóban az a nehéz sors jutott, ami a Kocsis lányoknak. Amint elvégezte a nyolc általánost, napszámba állt fél napszámért, mint fogadott nővérei. Tavasztól késő őszig dolgoztak a határban. Vékonyka kislányok felnőtt munkát végeztek. Szőlőket nyitottak, kapáltak aratásig, aztán szedték a markot, majd jött a szüret, s a többi betakarítás.
Nehéz volt a kapa, égető a nyári nap melege, s alig tudták felemelni a szőlővel teli vödröt, de felemelték, mert aki félig szedett vödörrel öntötte fel a puttonyt, annak a gazda másnap már nem adott munkát. Egyedül a teli krumplis-zsákot cipelhették ketten, az férfimunkának számított. Dolgoztak zokszó nélkül. Mindannyian tudták, a családnak arra a kevés keresetre is szüksége van. Mari különösen igyekezett. Erzsi, Ica, vagy Zsuzsi ,,testvére" helyett gyakran magától mozdult, mert erre az időre kislányésszel is felfogta árvasága létét. S, noha nem értette, hogy lett árva, miért, de azt érezte, hálával tartozik a szeretetért, gondoskodásért, amit a családtól kap kiskora óta. Sohasem mondták, nem is éreztették. Olyan sem volt, aki figyelmeztette volna rá, mégis tudta. S, boldog volt, ha erejéből, igyekezetéből adhatott valamit.
Chaucer mondta :" Kinek a szegénysége nem bilincse, akkor is gazdag, hogyha nincs egy inge."
szerző: Rényi Anna sorozat |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: összetalálkozott, dolgavégezetlen, szegénységükben, névválasztással, megcsendesedett, kegyetlenséggel, megerősödjenek, figyelmeztette, nyilatkozzanak, elöljárósághoz, tintaceruzával, szamárköhögése, szegénységében, gondoskodásért, nyilatkozaton, kislányésszel, meggyőződésre, elöljáróságon, kétségbeesett, menekültekkel, rábeszélésére, intézkedésért, nyilatkozatot, szegénységben, nyilatkozatba, áthallatszott, szövetkezetbe, érdeklődésére, igyekezetéből, tapasztalható, megállapodtak, nyilvántartva, kalendáriumba, odamondogatta, kiközösítenék, férfimunkának, bombázó kötelékek, négy esztendős, lány sérülései, gyermek csaknem, átélt borzalmak, lányt elvitték, elsősegélyt nyújtó, gyermek kilétéről, mentők felírták, gyermek nevét, napi dátumot, kislány ruhája, ideiglenesen felállított, bombázás okozta, kislány októberben, éhezés elől, Várhegyi Emőke Emese, Kocsis István, Kecskés János, Kocsis Istvánra, Kecskés Jánosnak, Kocsis Istvánnak, Várhegyi Emőke Emesének, Várhegyi Emőke Emeséből, Szabó Mari, Rényi Anna,
|
|
Offline
