|
2015-03-01 18:45:47, vasárnap
|
| |
| |
Kedves Olvasóim!
Változtattam a blogba feltett regény eddigi megjelenésén. A regény első két fejezetét, A balszerencse című., valamint A kalitka című., fejezeteket, melyekben Zsuzsi születése előtti időkről, majd nevelkedése éveiről van szó, a terjedelemre való tekintettel, az olvasás megkönnyítése érdekében a blogból kihagytam.
'
Takács Zsuzsi történetét rövid bevezetővel kezdem. Zsuzsi óvodás volt, mikor tragikus körülmények között árvaságra jutott. Reggel még szülei vitték az óvodába, s délután már hiába várta őket. Helyettük apja két testvére, Takács Rozália, s a révházi tanító, Takács Imre ment érte. A kislánynak azt mondták, szülei elutaztak, s egyelőre Rózsi budai villájába viszik. Zsuzsi nem akart Rózsihoz menni. Sírva kapaszkodott Imrébe. A révházi tanító is sírt. Ragaszkodón szerette a kislányt, de gyűlölködő felesége miatt nem vehette magához. Karjaiba emelte a gyermeket, s vigasztalón ígérte, hogy gyakran látogatja majd. Zsuzsit nem lehetett megvigasztalni. Imre tehetetlen keserűségében menekült a kétségbeesett lányka könyörgése elől, s amint tehette, a vonat indulására hivatkozva elrohant.
Rózsi a zokogó gyermeket betuszkolta a várakozó autóba, a villában belökte egy udvari szobába, s rázárta az ajtót. Takács Zsuzsira négyesztendős korában rácsapódott a kalitka ajtaja.
Takács Rozália lelketlen viselkedése előrevetítette Zsuzsi szomorú gyermekkorát. A keserves helyzet az érettségit követő nyáron, Takács Rozália hirtelen halálával ért véget. S, Zsuzsi sorsa újra fordulóponthoz érkezett.
'
A közvetlen előzmények megismerése miatt meghagytam a 2. fejezet végét. " A találkozás " c. 3. fejezettől zavartalanul kísérhetjük figyelemmel az immáron 18. évében járó, kedves budai lány, nem mindennapi sorsának további alakulását.
A K A L I T K A című, 2. fejezet befejező része:
Temetés napjára megérkezett Takács Imre. Felesége is felutazott, de kint maradt az öreg Moszkvicsukban, tartotta magát a hajdani kitiltáshoz. A révházi tanító igyekezete szánni való volt. Zsuzsit könnyesen ölelte, s elmondta vagy százszor : " Bocsáss meg, kis madaram!"
Béla kezét hálásan szorongatta. Sokszor köszönte, hogy Zsuzsi mellett volt ezekben a napokban. Mint kiderült, Annus elhallgatta Zsuzsi levelét, a táviratot is csak előző nap vitte Imre után az iskola nyári táborába, noha felbontotta, mikor napokkal előbb megkapta. Talán arra számított, Imre késve már nem tudja szabaddá tenni magát. Nem volt mit tenni, Annus már csak ilyen volt.
Hármasban leültek beszélgetni a dolgozószobában. Imre elképedve hallgatta a történteket, Kozmáról akkor hallott először, aztán a kismadaráért aggódott. Remegett a térdén nyugvó keze, mikor megszólalt.
- Engem felejts el, Bélám, csak a kislányon segíts! Mivel tudnád egyezkedésre kényszeríteni a galádot, van rá remény?
Az ügyvéd változatlanul baráti érzéssel volt Imre iránt, s igyekezett megnyugtatni.
- Mindent elkövetek. Ha kell, csalok, blöffölők értetek, és Rózsika miatt is. Meggyőződésem, azért akart lóhalálában hazajönni, hogy megváltoztassa a végrendeletet. Legalább a villát megmentse nektek. Sajnos, már nem volt rá ideje. Ez persze csak az én feltételezésem, és nincs jogom felülbírálni leírt végakaratát. Ezért beérjük annyival, amit Kozmából kicsikarhatunk. Először is, Zsuzsi a villa lakója, nem teheti ki kárpótlás nélkül. Másodszor, egy régi tartozás ürügyén... Tudtok róla, hogy Sándor a haláluk előtt kevéssel Rózsikának kölcsönadta a megtakarított pénzüket?!
Zsuzsi csodálkozó szemekkel nézett rá, Imre belevörösödött. A szelíd, jólelkű embert nagyon rossz érzés kerítette hatalmába. Rátelepedett szívére a bánat. A túlélő testvér nem tudott szabadulni attól a rettenetes gondolattól, hogy nővére ezért hallgatott Sándor előtt a fenyegető veszélyről, politikai hatalmát féltő Tódor György elveszejtő szándékáról, hogy Sándoréktól megszabaduljon örökre. Így már dupla oka is volt rá.
- Jelentős volt az összeg? - préselte ki magából nagy nehezen a szót.
- Csak tippem van. Melindának volt egy balatoni ingatlan része, valami nyaraló, azt adták el. Ha jól gondolom, szép pénz volt abban az időben. Kamataival ma már kisebb vagyon. Majd előkotorászok valahonnan egy régi betétkönyvet, és úgy teszek, mintha bizonyíték volna. Kozmát sarokba szorítom vele. Hátha beveszi!
Imre arcán gond volt.
- Ha sikerül is, időbe telik. Addig mi lesz a kislánnyal? Ég a képem, mert nincs pénz a kezemben. Kölcsön sem kérhetek, Annuskám tudta nélkül nem tudom megadni. Mitévő legyek?! - kérdezte önmagától keserves ábrázattal, s törölgette vizes homlokát.
Zsuzsi ugrott. A fotel mögött termett, átölelte Imre nyakát, s vigasztalón mondta:
- Ne gyötörd magad, édes-drágám, mert nincs közvetlen veszély! Béla bácsi azt mondta, hogy egyelőre a villában maradhatok. Ennivalót is találok a hűtőben. Amúgy sem félek már. Hiszen itt vagy, és Béla bácsi is segít, nagy baj már nem érhet.
A két derék férfiú egymásra mosolygott, noha mindketten tudták, Zsuzsinak kevés oka van az optimizmusra. A következő napokról kezdtek beszélgetni. Imre azt mondta, leadja a tábort, s néhány nap múlva fent lesz újra, mert Zsuzsi sorsát rendezni kell. Addig sem maradhat magára a villában. Edinát kivéve már elment a személyzet. A kedves szabolcsi lány a temetésig Zsuzsival akart maradni, de utána maga is elutazik. Zsuzsi állította, hogy egyedül is meglesz, de Imre hallani sem akart róla, noha semmit sem tudott Kozma aljas terveiről. Béla egyelőre elhallgatta előtte Zsuzsi jelenléte miatt.
Végül abban állapodtak meg, hogy Béla felkéri az egyik szomszédot, a két kedves idős hölgyet, akiket Zsuzsi leginkább a kerítésen át ismert, hogy fogadják be Zsuzsit éjszakára, míg Imre megérkezik. Béla ezekben a napokban nem tudott segíteni, hajnalban indulni akart Ausztriába újra, nagybeteg testvéréhez. Imre sem várakoztathatta Annust tovább. Megbeszélték, hogy a temetőben találkoznak, s sietve elhagyta a villát.
Két órakor volt Takács Rozália temetése. Az ügyvéd kivitte Zsuzsit és Edinát. Imréék már ott voltak. Annus karolta a férjét, s Zsuzsi köszönését nem fogadta, csak hideg pillantással végignézett rajta. Sokan jöttek össze a szertartásra. Ott voltak Rózsi munkatársai a minisztériumból, a társasága tagjai, s két közvetlen szomszéd, a kedves idős hölgyek, és egy festő család a másik oldalról. Megjelent Kozma János is a fiával. Az " özvegy vőlegény" talpig gyászban volt, még fekete, lecsüngő szalag is volt a kalapján, s Imréékhez csatlakozott szenvedő arccal. Szemérmetlenül kezet nyújtott Imrének és Bélának. Számított rá, hogy kényszerűségből elfogadják, kerülve a nyílt botrányt. Így történt. Imréék kénytelen-kelletlen lekezeltek vele, bármilyen harag is volt a szívükben. Lelkük gyászolt, s kegyeletből tekintettel voltak az elhunytra, noha az életében, sohasem volt tekintettel rájuk.
Kozma fia üdvözölte Zsuzsit, barátságosan egymás arcához hajoltak. Zsuzsi tudta, Tivadarnak nincs köze apja gaztetteihez, ahogy neki sem volt Rózsi viselt dolgaihoz. Kozma vérszemet kapott, s Zsuzsit karon ragadta. Erőszakosan vitte néhány lépést, s közben izgatottan hadart.
- Béla nem nézi az érdekeidet, csak a bosszú vezérli. Hagyjuk ki, beszéljük meg kettesben a dolgot. Hajlandó vagyok bármire. Ha akarod, rád költöm a hagyatékot az utolsó fillérig, csak adj rá módot. Gyere fel a hegyre, minden kívánságod teljesítem!
Kozma látta Zsuzsi tekintetéből, hogy aligha kap rá lehetőséget, s belevörösödött a haragba.
Zsuzsi elfordult tőle, és visszament a többiekhez. Addig Béla mellett állt, most Imréhez lépett, mint aki védelmet keres, s a révházi tanító magához fogta felesége ellenére. Takács Imre nem vette le tekintetét Kozmáról a szertartás alatt. Sokat mondott neki a férfi mohó igyekezete, haragtól vöröslő arca.
Szertartás után maguk még ott maradtak a sírnál. Zsuzsi és Edina a koszorúkat nézegették. Annus már a távolabbi sírok között sétált. Imre megvárta, míg Béla elköszönt az emlegetett, idős hölgyektől, s amint csatlakozott hozzá, azonnal mondta:
- A kislány nincs biztonságban! Még átmenetileg sem hagyhatjuk magára. Kozma szemet vetett rá.
Béla bólintott, s bizalmasan elmondta, amiről addig hallgatott. Imre hangja feljajdult.
- Kéjsóvár vágy előtt nincsen zár, nincs lakat! Nappal is rátörhet a villában. Ahogy neked van kulcsod, kaphatott Kozma is... Nem, ezt nem kockáztathatjuk meg, bármi lesz az ára... Bélám, tedd fel a kislányt az esti vonatra, jöjjön le hozzánk!
- No?! - felelte Béla meglepetten.
Évek óta várt erre az elhatározásra, most mégis váratlanul érte, s megerősítést akart. - Szóval, még ma ?!
-Vinném máris magunkkal, de kell egy kis idő... Annuskámnak ezúttal meg kell érteni, hogy nem tehetek mást.
- Megérti-e?
- Anya. A fiáért tűzbe menne. Szigorúan vallásos, maga sem tűrheti, hogy egy ártatlan kislány martalékká váljon!
Béla befelé sóhajtott. Annust eddig sem nyugtalanította az árva sorsa. Imre elhatározásának mégis örült.
- Derék, igen derék! - mondta motyogva .- Akkor felteszem a vonatra.
- Rajtad kívül senki sem tudjon róla! - felelte Imre, s ment Zsuzsihoz.
Karon fogta, távolabb vitte a sírtól, mint aki kímélni akarja a benne pihenőt, s meghívta magukhoz ott helyben anélkül, hogy sok éve gyűlölködő feleségével megbeszélte volna. Szavai nyomán öröm született. Zsuzsi megfeledkezett arról, hol vannak. Ragyogó szemekkel hallgatta Imrét, s túláradó örömmel kérdezte:
- Még ma menjek le hozzátok ?!
- Igen, Zsuzsukám! Még ma, feltétlenül! Béla bácsi feltesz a vonatra, tízre nálunk vagy, az állomáson várlak. Senkinek sem szabad beszélned róla, még ennek a kedves kislánynak sem.
Zsuzsit szelessé tette az öröm, s Annusról is megfeledkezett.
- Nem mehetnék most rögtön veletek? Összecsomagolok se perc alatt.
- Nem lehet, kis madaram! Előbb Annus nénéddel kell tisztáznom a feltételeket. Ne félj! Ezúttal minden rendben lesz.
Zsuzsi elhitte, hogyne hitte volna, ha Imre mondta. Valahogy úgy értette, hogy Annus már beleegyezett, csak feltételeket szab majd, s ahogy Annust ismerte, ezen nem csodálkozott.
Olyan szép öröm érte, hogy sírnia kellett. Könnyekkel a szemében mondta:
- Tudod ugye, hogy nagyon szeretlek?!
Imre szeme is bepárásodott.
- Tudom, kis madaram! - felelte, s megcsókolta Zsuzsi szép homlokát.
Kedves jelenet volt. Béla együtt nézte őket Edinával, de látta Annus is. Az asszonynak a méregtől céklaszínű lett a feje. Dühében utat tört magának a távolabbi sírok között, s mire a parkolóba értek, már kocsijuk kormánya mögött ült merev arccal. Imre sietve búcsúzott, szaladt a kocsiig. Az öreg Moszkvics feltűnő sebességgel húzott el mellettük. Imre integetett, kiabált is "Isten veletek! " Annus elfordította arcát, még pillantásra sem méltatta az integetőket.
- Inkább seprűnyél illene alá! - morogta Béla, miközben beszálltak a kocsiba. - Ha már ennyire magabiztos, Imrének nehéz dolga lesz.
Zsuzsi nem figyelt rá. Edinát menet közben vitték ki a pályaudvarra, s lélekben már tőle búcsúzott. A kedves szabolcsi lány úgy döntött, hazamegy, s hozzámegy ahhoz a falubeli fiatalemberhez, akitől szorgalmasan kapta a leveleket. Zsuzsinak megvallotta, szükségből teszi. Családja nehéz sorsán akar segíteni. A fiú jómódú, s reméli, idővel megszereti majd.
A hátsó ülésen ültek, s fogták egymás kezét. Nem beszélgettek, csak nézték egymást. Nem volt ebben semmi teátrális. Az élettől megriadt, fiatal lányok búcsúzkodása volt. Talán elmondani nehezebb lett volna, hogy mi mindent köszönnek egymásnak. Edina legfőképpen azt, hogy Zsuzsi emberszámba vette, volt jó szava hozzá, s bizodalma is.
Zsuzsi talán még ennél is többet kapott a kedves szabolcsi lánytól. Iszonyú magányában szövetségese volt, gyakran gondviselője is, ahogy rendes családokban az idősebb testvér a fiatalabbnak. Nem ígérhették meg egymásnak, hogy találkoznak még, így a búcsú szomorú volt. A pályaudvaron összehajoltak testvéri ölelésre, s könnyes szemekkel váltak el egymástól.
Boda Béla hazavitte Zsuzsit a villába, s vele maradt. Otthonosan levetette zakóját a teraszon, mesterien szép kovácsoltvas, fehér kerti szék támlájára helyezte, leült kényelmesen, s törölgette izzadt homlokát. Zsuzsi lehuppant a szemben lévő székre, lerúgta fekete magas sarkú szandálját, s levetette harisnyáját. Mezítelen talpaival hűtötte magát a hideg márványlapon. Feltűzte lófarokba kötött haját ügyes mozdulattal, hogy ne melegítse tovább a nyakát. Kora délután volt, fojtott, vihar előtti hőség.
- Ma még esni fog! - jegyezte meg az ügyvéd, aztán elmosolyodva nézett Zsuzsira. - Mintha csak szegény édesanyádat látnám. Valahogy így viselte a haját a születésed után.
Zsuzsi hálásan nézett rá. Az ilyen elszólásokból, megjegyzésekből gyűjtögette évek óta a maga kincseit, ahogy magában nevezte. Hiszen keveset tudott szülei életéről. Rózsi lelketlenül elzárkózott, nem őrzött meg emlékeket, még egy fényképet sem szülei hagyatékából. Imrének annyira fájtak az emlékek, hogy kitért, ha tehette. Béla bácsival is kevés alkalma volt beszélni róluk. Pedig mindenképpen szerette volna tudni, hogy milyen emberek voltak, szerették-e egymást, neki örültek-e... Bízott abban, hogy így volt szóról szóra, de hallania kellett, tudnia a részleteket is, hogy közelebb kerülhessenek azok, akik négyesztendős korában egyik óráról a másikra belevesztek a semmibe. Nem ismerné arcukat sem, ha Imre nem válik meg néhány féltve őrzött fényképétől, amit Rózsi elől rejtegetni kellett.
Csendben üldögéltek egy ideig. Zsuzsi közben megpihentette tekintetét az ügyvéden, s azt gondolta, ilyen idős volna az édesapja, ha élne. Talán éppen így őszülne. Béla zavarba jött a vizsgálódó tekintettől. Levette aranykeretes szemüvegét, s hosszan törölgette. Ez volt a csalhatatlan jele. Zsuzsi ismerte már ezt a szokását. Megszólalt a karjait kinyújtóztatva.
- Jó ez a csend! Mire tetszik gondolni, Béla bácsi?
- Imrére, kislányom... Lenyeli az asszony egészben. Mindenesetre, derék elhatározás volt, le a kalappal előtte. Kész helyzet elé állítani, kell hozzá bátorság.
Zsuzsi meghökkent.
- Hogyan?... Annus nélkül hívott le magukhoz?!
- Bizony, nélküle. Megijedt Kozma miatt.
- Ó, istenem! Akkor most nagy bajban lehet szegény drágám... Hogy győzi meg Annust estig, mikor tizennégy év sem volt elegendő hozzá?
- Sehogy. Az Annus-féle, szűk látókörű, rosszindulatúan elfogult embereket nem lehet meggyőzni, kislányom! Legfeljebb föléjük kerekedve, ideig-óráig rájuk kényszeríteni az akaratot. Imrének ehhez oda kell majd csapni az asztalra.
Zsuzsi szeme bepárásodott.
- Imrét szelíd lélekkel teremtette az Isten. Nem bír majd Annussal. Annus a maga módján éppen olyan konok lehet, mint Rózsi volt. Vele sem bírt senki, még Béla bácsi sem, pedig sokkal határozottabb tetszik lenni. Nem is értem, hogy szerethettek bele Béla bácsiék az ilyen nőkbe?!
- Mármint a nagybátyád, és én?! - kérdezte az ügyvéd, hogy időt nyerjen.
Meglepte Zsuzsi kérdése. Nem volt hozzászokva, hogy fiatal lánykákkal beszélgessen az érzelmeiről. Egyáltalán, hogy bárkivel beszélgessen róla. Tipikus agglegény volt Rózsival folytatott kapcsolata ellenére is. Érzelmekről aligha beszélhetett a rideg asszonynak, beérte azzal, ha évente egyszer-kétszer magához engedte. Csendes viszony volt az övék, s főleg egyoldalú szeretet.
Zsuzsi nem felelt, csak várakozón nézett rá. Béla látta, hogy nincs kiút, válaszolnia kell. Nyugtalanul mozdult a székén, meglazította a nyakkendőjét, s első szavaival Imre mögé bújt.
- Ha jól emlékszem, nagybátyád eleiben csak megsajnálta Annust. A fiatal özvegy nehéz helyzetben volt a tízesztendős fiával. Rokonoknál húzták meg magukat, az akkori megtorlások miatt ennivalójuk is alig volt. Imre odavette nagyszüleid házába őket... Ahhoz is kellett bátorság, nem is kevés. Abban az időben?
Zsuzsi erről tudott. Inkább az ügyvéd válaszát várta, mert Rózsi nem volt bajban, nem válthatta ki a becsületes ember önzetlen lovagiasságát, ahogy Imréből a tanítványa, s anyja nyomorúságos helyzete.
- És Béla bácsi? - ismételte meg a kérdést kérlelhetetlenül.
- Én?!... Nálam is így kezdődött valahogy...- mondta, s megpróbált kitérni az őszinte, részletes indoklás elől, hiszen ennek a kislánynak nehezére esne elhinni, hogy valaha volt jó is a nénjében, hogy bűnei nagyrészt annak a hazug rendszernek a bűne, mely a hiszékeny, könnyen befolyásolható emberekre építi hatalmát. Helyette azt mondta:
- Rózsika a két elhunyt barátomhoz tartozott. Egyiknek a húga, másiknak az özvegye volt. Abban a helyzetben nem hagyhattam magára. Segítenem kellett, nemde?
- Na, de beleszeretni?! - mondta Zsuzsi, s olyan kedvesen nézett, olyan bocsánatkérőn, ahogy csak tudott.
Az ügyvéd felnevetett.
- Ha az ember mindig értené, hogy mit miért tesz!
- Mégis! Nem illettek össze. Béla bácsi kedves és jó... Rózsi érzéketlen volt, gonoszkodó, még hosszan sorolhatnám. Az ilyen embert kellő önfegyelemmel csak elviselni lehet valamennyire, de szeretni... Főképpen beleszeretni ?!
Zsuzsi fiatalságában ezúttal tapintatlan volt. Az ügyvéd nagyon csendesen felelt.
- Nem volt mindig ilyen, kislányom. Régen másmilyen volt.
- Az jó régen lehetett. Hallottam, hogy amint hozzáment Vagyki Laci bácsihoz, azonnal uralkodni kezdett mindenki felett. Azt beszélik, rettegtek tőle még a szomszédok is, pedig mindannyian magas pozíciót töltöttek be. Ha régen valóban rendesebb volt, hogy változhatott meg ennyire ?!
- A hatalom veszedelmes dolog, kislányom, ha hiányzik hozzá az erős jellem!...- sóhajtotta az ügyvéd, s nem mondott többet. Némán nézte a kertet, s mozgott az ádámcsutkája. Nyelte a láthatatlan könnyeket. Zsuzsi gondolta, Rózsinak halvány fogalma sem volt arról, hogy milyen nemes szív dobog a közelében. Szerette volna, ha ez a drága, jó ember nem bánkódik tovább az érdemtelen asszony után, s kislányos ésszel megfordult fejében, hogy örökre kijózanítja. Elmondja részletesen, nagynénje hogy bolondult bele Kozmába, míg Béla külföldön volt. Rózsira azokban a napokban nem lehetett ráismerni. Kozma társaságában valósággal "dorombolt" az örökös fogyókúráktól sovány, ötvenes éveiben járó, amúgy józan, rideg-hideg, kedélytelen asszony. A tíz esztendővel fiatalabb férfi hirtelen támadt " lángolása" teljesen elbűvölte. Edina szerint, Rózsi baráti társasága nyíltan beszélt arról, hogy Kozma a fiatal táncosnőkért bolondul, amiből Rózsinak rá kellett volna jönni, hogy nála csak a vagyonra hajt. Alighanem, abból akarja fedezni költséges passzióját, de az elvarázsolódott asszony nem volt hajlandó szembenézni a tényekkel. Kozma azt tehetett vele, amit akart. Arra is rávehette, hogy házasságkötés előtt végrendelkezzenek egymás javára, s ne legyen feltétele a házasság megkötése. Nem érte be annyival. Közeli költözés ürügyén "biztonságba helyezte " a hegyen lévő villájában, Rózsi készpénzét, betétkönyveit, értékpapírjait. A nevezetes gyűjtemény elszállítása Rózsi ötlete volt, mintha azzal akarta volna biztosítani helyzetét, de pillanatnyi megfontolásában sem gondolt arra, hogy Kozma csapdát állíthat még a házasságkötés előtt, hogy megszerezhesse minden értéket, s szabad is maradjon. Arra viszont biztosan nem számított a szerencsétlen, hogy belehalhat a hirtelen felismerésbe, ahogy történt is. Hitt a férfinek, szédülten teljesítette minden kívánságát. Ha Béla bácsi tudomást szerez arról, hogy milyen frivol módon, milyen leplezetlen szemérmetlenséggel viselkedtek a villában nap mint nap, Rózsira végleg megneheztel, s talán nem ejt több könnyet érte.
Nézte az ügyvéd fáradt arcát, s hirtelen megértette, hogy csak a fájdalmát tetézné. Rádöbbent a maga érzéketlenségére is, s ettől zavarba jött. S, hogy jóvá tegye ügyetlenségét, gyorsan másról kezdett beszélni.
- A jellemről jut eszembe a jellemtelenség, az a rohadt Kozma... Bocsánatot kérek, alávalót akartam mondani - javította ki sietve a beidegződés nyomán. Rózsi nem tűrte az iskolából hozott beszédet. Nehéz volt ehhez is alkalmazkodni, de az évek során beleszokott. Most mégis kicsúszott a száján. Valamiféle daccal megismételte - Ki kell mondanom mégis, hogy rohadt alak!
- Csak nyugodtan, kislányom, egy véleményen vagyunk!
- Akkor jó! Szóval, csak azt akartam mondani, nagyon bánt, hogy Imre e miatt a rohadt alak miatt határozott ilyen hirtelen. Boldogan megyek le, de jobban szerettem volna, ha más okból hív meg. Annus nem találja majd Kozmát nyomós indoknak, mert nem is az. Hiszen azontúl, hogy földönfutóvá tesz, nem árthat nekem.
Az ügyvéd megvakarta a tarkóját.
- Nem jól gondolod, Zsuzsikám! Kozma veszélyes alak, nem szabad lebecsülni!
- Már nem félek tőle. Nem jöhet a közelembe. Ha felhív, a süket szövegelését sem kell meghallgatnom. A temetőben sem méltattam feleletre. Ha néhányszor lecsapom a kagylót, majd abbahagyja a telefonálgatást is.
- Sajnos, nem ilyen egyszerű a dolog... Kozma nagyon elszánt. A szemembe mondta, hogy... hogy... - ismételte, s elakadt. Rádöbbent, hogy újra kényes témához értek. Szexről kellene beszélnie, de nincs benne gyakorlata. Hogy fogalmazzon egy alig felnőtt lánykának? Beleizzadt, mire folytatni tudta - Azt mondta, hogy megszerez magának mindenáron, és ez akár erőszakot is jelenthet, ugyebár?
Zsuzsi megdöbbent.
- Ilyet nem mer tenni!
- Dehogynem, bármit! Most már komoly vagyon van a kezében, ez hatalmat is jelent. Éppen az előbb beszéltünk arról, hogy milyen veszélyes lehet a hatalom rossz kezekben.
Zsuzsi hitetlenkedő arccal meredt maga elé. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy Kozma erőszakoskodhat vele. Amúgy sem tűrné már el, hogy rákényszerítse bárki is a maga akaratát. Már nem. Egy életre elege volt belőle.
Tiltakozva mondta:
- Béla bácsiék rémeket látnak, csak a szája járt... Csak nem tetszik komolyan gondolni, hogy például elrabolhat?! Nem élünk a középkorban!
- Az emberi aljasság nincs évszázadhoz kötve. Ha többet láttál volna magad körül a világból, vagy legalább televíziót nézhettél volna gyakrabban, akkor tudnád, hogy manapság is előfordulnak hasonló esetek.
Zsuzsi beharapta a szája szélét, s elgondolkodva hallgatott. Eddig is tudta, hogy más, mint a többiek, látta maga is. Osztálytársai szabadon éltek, járták a várost, eljutottak moziba, színházba, vagy a televízión keresztül ismerték meg a világot. Az óraközi szünetekben gyakran elképedve hallgatta őket, s sokszor gondolta, hogy csak fantáziálnak. Beszélgetett róla Edinával. A kedves szabolcsi lány intette. Azt mondta, nyissa ki jobban a szemét. Hogy nyissa ki az, akit bezárva tartottak kiskorától. Még a kötelező iskolai kirándulásokon sem vehetett részt. Rózsi megtagadhatta. Az oktatás területén valóságos állam volt az államban, ahogy egyszer Gizi néni, a volt osztályfőnöke négyszemközt panaszolta. Gizi néni megpróbált segíteni rajta. Igyekezett Rózsit jobb belátásra bírni, de majdnem ráfizetett. Rózsi megfenyegette, hogy nyugdíj előtt takarítónőt alakít belőle. A tanárnő könnyekkel avatta be. Szégyellte magát Rózsi helyett is.
Béla megtörte a csendet.
- Azért félned nem kell, de légy óvatos... Révházán se járj magadban este, és ne ismerkedj utcán, mert nem tudod, ki az odavaló, és ki az idegen.
Zsuzsi engedelmesen bólintott, aztán felsóhajtott.
- Jó volna sokáig lent maradni! Csak azt sajnálom, hogy közben tönkremegy a kert. A villa is magára marad, ha mind a ketten elutazunk - mondta, mint akiben hirtelen feltámadt az otthon iránti kötelesség. Már munkált benne a tudat, egyedül maradt, az ő dolga vigyázni mindenre.
- Ha itthon vagyok, majd meglocsolom a kertet. Egyelőre úgyis itt tartom a garázsban a kocsit. A villára ügyelnek Klári néniék is. Ha megszólalna a riasztó, hívják a rendőrséget. Adok egy telefonszámot, egy barátomnál lesznek a kulcsok.
Zsuzsi meglepődött.
- Egy idegennél?
- Mondom, a barátom. Még abból az időből, mikor az ember élete azon is múlhatott, ha nem jól választotta meg a barátait. Egyébként édesapád is ismerte, és becsülte.
Zsuzsi megnyugodott, ez a szemében elegendő volt.
Béla hozzátette:
-Ismeri ügyünket. Tudja, Kozma a listáknak köszönhetően számon kérheti rajtunk a legutolsó kávéscsészét is. Azok a listák is csak nehezítik a helyzetünket. Mi a csudának kellett mindent összeírni, sohasem értettem, hogy Rózsika miért teszi?!
Zsuzsi gondolta, hogy Imre értette. Beszélgettek róla régebben, s nevetve mondta, hogy Rózsiban az ősök vére munkál. Emlékszik rá, apjuk és nagyapjuk is számon tartott mindent. Még a törött lópatkókat is szögre akasztották sorra.
Imre mindig védte Rózsit. Fájlalta nővére viselkedését, de egyszer sem hallotta tőle, hogy átkozta volna miatta. Még akkor sem, mikor Rózsi leszedte róla a keresztvizet. Sokszor megtette, ahogy Béla bácsit gyötörte, úgy vetette Imre szemére is, hogy semmire sem vitte. Papucs otthon, Annus elszámoltatja az utolsó fillérrel is. Amúgy is koldus, csúfság az ócska Moszkvicsa is. Imre attól kezdve vonattal járt, hogy Rózsinak kevesebb alkalma legyen szemére vetni tisztes szegénységét.
Csodálatos dolog a testvéri szeretet. Érdemtelen testvért is tud szeretni az ember, ha maga jólelkű. Imre így szerette Rózsit. Kereste benne a jót, s ha talált valamit, maga örült legjobban. Legutóbb is emlegette az ebédlőbútort. Rózsi az apjuk rajzai szerint rendelte meg. Imre az évek során elmondta újra, s újra. Majd elhallgatja előtte, hogy most könnyű szívvel megvált volna tőle. Edinától tudja, a bútor többségét a bizományiba szánta. Az ebédlőbútort is. Nem akarta magával vinni a hegyre, Kozma villájába.
Béla gondolatai is Rózsi körül forogtak, azt mondta:
- Minél többet gondolok a történtekre, annál kevésbé értem nagynénéd viselkedését. Ha több időt ad az Isten, talán idővel kiderült volna, hogy valamilyen betegség ütötte fel nála a fejét. Valamiféle szellemi defekt, mert az kizárt, hogy tiszta tudattal tette, amit tett. Ismertem jól. Ép ésszel sohasem adta volna ki kezéből a pénzt. Nem beszélve a gyűjteményről. Az volt az élete. Minden darabja kincs volt a szemében. Hagyta, hogy elvigyék, a szállítást sem felügyelte, az elhelyezését sem. Érthetetlen, teljesen érthetetlen viselkedés!... Mindenesetre, Kozma biztosan tudta, hogy mit tesz. A gyűjtemény maga is vagyon, mégpedig tekintélyes vagyon!
Zsuzsi legyintett.
- Kozma annyit ért hozzá, mint hajdú a harangöntéshez! - mondta, s elmesélte, amit azon a bizonyos napon a szobájából hallott. Kozma nem volt tisztában a gyűjtemény értékével. Encsem-bencsemnek nevezte, szerinte elhalt felesége ilyesmikkel töltötte meg a vitrineket, attól is szeretne megszabadulni. Mivel Rózsi továbbra is ragaszkodott a gyűjtemény elszállításhoz, Kozma titkon ráparancsolt a szállítókra, hogy a hat ládát vigyék a villája alagsorába, s pakoljanak rá mindenféle vackot, hogy a ládák ne kerülhessenek elő egyhamar. Kis hallgatás után hozzátette - Ha majd Kozmának eszébe jut, hogy a szuterénben ott vannak a ládák, hív egy ószerest, és megszabadul tőle. Akkor nagyon jól jár majd valaki.
Béla idegesen mozdult.
- Ne is mondd, kislányom, mert így is a guta kerülget! - mondta, s az órájára nézett - Lassan csomagolnod kellene. Nem bánnám, ha kimennénk mielőbb a vonathoz. Kozma még ideküld valakit, és kifigyelik, hogy utazol. Azt is, hogy hova. Nem volna szerencsés!
Zsuzsi engedelmesen mozdult, s bement a szobájába. Levetette fekete muszlinruháját, pólót vett fel, s könnyű nyári szoknyát, csak hajában hagyta meg a gyász jelét, a fekete bársonyszalagot.
Gondban volt a csomagolás miatt. Ruhája volt bőven, Rózsi adott erre maga miatt. Saját szalonjában varratta, vagy külföldről hozta. Különleges, finom darabok voltak, de vidéken talán egyszerűbbhöz szoktak. Végül mégis becsomagolt majdnem mindent. Gondolt a hidegebb napokra is, pulóvereket, hosszú nadrágot tett be, hátha sokáig maradhat, talán őszig is... Hátha!
Alig tudta lezárni a bőröndöt. Mikor megemelte, meglepődött, csak vonszolni tudta, vinni nem. Bélát hívta segíteni. Mikor az ügyvéd felemelte a méretes táskát, nyögött, s mosolyogva megjegyezte :
- Mindig szerettem benned ezt az optimizmust!
Összenevettek. Béla kivitte a pályaudvarra, felcipelte bőröndjét a vonatra, s vele maradt indulásig. Mikor átadta Zsuzsinak a megváltott jegyét, kezébe tett néhány százast, s szabadkozón mondta:
- Nem sok, de momentán...!
Zsuzsi vigasztalta.
- Hálás vagyok ezért is. Még sohasem volt ennyi pénz a kezemben. - mondta, s átölelte Béla nyakát, meleg puszit nyomott az arcára, miközben megköszönte mindazt, amit addig tett érte. Szépen köszönte, könnyes-kedvesen, s az ügyvéd zavarba jött. Lekapta szemüvegét, s gyorsan témát váltott.
- Igyekezz megnyerni Annus nénédet. Ha nem sikerül a tervem, mégsem tudom megfogni Kozmát, még szükségünk lehet Annus kevéske jóindulatára is.
Zsuzsi gondolta magában, régen rossz neki, ha Annus jóindulatára szorul, de azért igyekvőn ígérte. Hiszen maga is úgy gondolta, hogy Imrének segíteni kell, egyedül aligha boldogul. S, maradni akart. Imre közelében lenni, ameddig csak lehet.
Bélát az ajtóig kísérte, mikor eljött az ideje. Aztán vidáman integetett, a szél lobogtatta tarka szoknyáját, hosszú haját, s ragyogott az arca, hiszen ahhoz utazott, akit a világon legjobban szeretett.
szerző:Rényi Anna |
|
| |
|
0 komment
, kategória: novellák, gondolatok, versek |
|
|
|
Címkék: érzéketlenségére, kérlelhetetlenül, bársonyszalagot, elhatározásának, megfontolásában, összecsomagolok, rosszindulatúan, kockáztathatjuk, telefonálgatást, nyugtalanította, megjegyzésekből, dolgozószobában, erőszakoskodhat, kényszerűségből, minisztériumból, várakoztathatta, elvarázsolódott, megfeledkezett, muszlinruháját, jellemtelenség, feltételezésem, fordulóponthoz, kirándulásokon, kinyújtóztatva, kicsikarhatunk, megváltoztassa, moszkvicsukban, szemérmetlenül, harangöntéshez, fiatalemberhez, megvigasztalni, rákényszerítse, megszerezhesse, megszabaduljon, elszállításhoz, befolyásolható, blogba feltett, regény első, balszerencse című, kalitka című, terjedelemre való, olvasás megkönnyítése, blogból kihagytam, révházi tanító, kétségbeesett lányka, vonat indulására, zokogó gyermeket, várakozó autóba, villában belökte, udvari szobába, kalitka ajtaja, keserves helyzet, Kedves Olvasóim, Takács Zsuzsi, Takács Rozália, Takács Imre, Takács Zsuzsira, Tódor György, Megjelent Kozma János, Addig Béla, Előbb Annus, Boda Béla, Megijedt Kozma, Meglepte Zsuzsi, Vagyki Laci, Igyekezett Rózsit, Mivel Rózsi, Rényi Anna,
|
|
Offline
