3. fejezet A T A L Á L K O Z Á S ( 3. rész ) - Füredi Laci,Polski Fiatja,Nekem Révháza,Takács Imre,Részben Rózsi,Takács Sándor,Szegény Rózsi,Vagyki Laci,Tódor Györgyék,Vagyki Laciékkal,Takács Sándor Laci,Először Tódor,Vagyki László,Ahogy Béla,Tódor Györgyök,Elment Tódorékhoz,Tódor Györgynek,Szerencsémre Révházán,Látszott Imrén,Leginkább Béla,Rényi Anna, - suzymama Blogja

Továbbiak »

Belépés

			suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!!			Suzy Mama 1901.01.01 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

3. fejezet A T A L Á L K O Z Á S ( 3. rész )

2015-03-02 13:44:11, hétfő


	X/A Zsuzsi délután készült Imréhez, s gondosan válogatott ruhái között. Felnőtt férfit várt, tekintélyes orvost, aki talán harmincéves is lehetett. Nem ülhet be mellé akárhogyan. Bő aljú, fehér nyersselyem ruhát választott. Pántos volt, kellemes viselet a melegben. Barnára sült bőre jól érvényesült benne. Fehér, magas sarkú szandál mellett döntött, jó magas a fiú, ne legyen kicsi mellette. Gondolatai visszajártak a fiúhoz. Mi tagadás, megkapónak találta ferde vágású szemeit. Kuncogva gondolt az igyekezetére, de nem szédült meg, csak egy kicsit kacérkodott a gondolattal. Része volt a gondos öltözködés is. Mikor elkészült, belenézett a tükörbe, s elfogadhatónak találta magát. Pedig lélegzetelállítón gyönyörű volt. Füredi Laci pontosan érkezett. Zsuzsi az ablakból látta, hogy vadonatúj Polski Fiatja van. Sejtette, hogy csak a későbbi hatás kedvéért nevezte ócska járgánynak. Mosolyogva csóválta a fejét, s kisietett az utcára. A sebész kiszállt, előzékenyen kinyitotta az ajtót, s már messziről mondta: - Észbontón néz ki, Zsuzsi!... Gyönyörűbb, mint délelőtt volt. Ne tegye ezt velem. Zsuzsi vidáman felnevetett, s beült a vezető melletti ülésre. A sebész beugrott frissen, fiatalosan a maga helyére, mozdulatában öröm volt. - Induljon gyorsan! - mondta Zsuzsi sürgetőn. Füredi Laci felvonta a szemöldökét. - Késtem volna, vagy nem szívesen mutatkozik velem az utcában? - kérdezte, s indított. - Pontosan jött. Mindössze annyi, hogy szökésben vagyok. A néni nincs itthon, a szomszédok lesnek. Ne legyen sok mesélni valójuk. - Vagy úgy?! - nevetett fel a sebész megvigasztalódva. - Látom, hamar kiismerte magát ezen a környéken. Bizony, ez nem a legjobb része Révházának. Falu. Olyan az emberek mentalitása is, tisztelet a kivételnek. - Nincs bajom az egyszerűnek mondott emberekkel, csak a rosszindulatot viselem nehezen. A néni nem kedvel, beoltotta a közvetlen szomszédokat is. Ennyi. - Meglep, hogy ezt mondja. Kedvelné az egyszerű embereket? Érdekes, mert maga egy másik világból jött. Zsuzsin volt most a meglepődés sora. Imrétől tudta, hogy nem szokásuk beszélni a családi dolgokról. - Miből gondolja? - kérdezte furcsa hangon. - Csak magára kell nézni. A szépség egy dolog. De maga elegánsan az, értek hozzá. Ne vegye dicsekvésnek, csak megjegyzem. Ugyanis, én is abból a másik világból jöttem, felismerem az odavaló embereket - mondta némi gőggel a hangjában, ami egyáltalán nem volt jellemző rá, de most nagyon akart imponálni a szép lánynak. Hasonlóképpen folytatta - Magán minden tökéletes, minden! Nem csak az alakja, kedvesen bájos arca, gyönyörű haja, és szemei. A ruhája is, kiegészítői. Ápolt megjelenése. Ha akarná sem tudná letagadni, honnan jött. Zsuzsi hallgatott. A fiatal orvost nem volt szándékában beavatni. Körülményei ismertetése nélkül pedig értelmetlen lett volna kimondania, hogy maga sohasem tartozott ahhoz az elitnek tartott világhoz, csak ott élt a közelében, mert keserves sorsa arra ítélte. Füredi Laci még inkább belelendült. - Kocsimra a szeme sem rebbent. Gyanítom az okát. Merre él a fővárosban? Rózsadomb, Svábhegy, vagy más villanegyed? Zsuzsi megmondta. A sebész nagyot fütyült. - Saját villa, igaz? Kocsijuk pedig márkás, nyugati kocsi. Ford vagy Mercedes ? - Az utóbbi... - felelte rá, hadd örüljön, aztán igyekezett lehűteni. - De ne vezesse félre, csak családtag vagyok abban a villában. - Mindjárt gondoltam. Kedves papa diplomata, külkereskedő, vagy netán neves orvosprofesszor? - Édesapám jogból doktorált... - mondta csendesen, s némi belső szégyenkezéssel, de ez a fiatalember olyan rámenős volt, s neki annyira kevés lehetősége adódott az életben arra, hogy néhai édesapja végzettségét említse. - Maga is doktorálni fog hamarosan, ugye?! - villantotta rá ferde vágású szemeit a sebész, s magabiztosan mosolygott hozzá. - Csak az idén érettségiztem, és egyelőre nem megyek tovább. Füredi Laci leszaladt a padkára, alig tudta egyenesbe hozni a kocsit. Nem szólt azonnal, csak pillanatok múltán nevetett fel. - Nem igaz! Most érettségizett? Csak tizennyolc éves volna ? Maga tréfál velem! Közben megérkeztek a kórházhoz, meg kellett állniuk az átvonuló óvodások miatt. A kórház parkjában voltak, az óvoda a közelben lehetett. Zsuzsi kis ideig gyönyörködött a gyermekekben, aztán szép komolysággal felelt. -Nem tréfálok, Laci ! Annyira nem, hogy édesapámmal kapcsolatosan is kiegészítem az ismereteit. -Engedje, hogy tovább tippeljek! - vágott közbe a sebész. - A kedves papa menő ügyvéd, eltaláltam ?! Még mielőtt felelne, hozzáteszem, bármi más is lehet, de abban biztos vagyok, hogy akkor is egy hajón utazunk. Apám jelenleg a megyei kórház igazgató főorvosa, ugyebár az se semmi ?! Mostohaanyám bécsi, magas rangú diplomata húga. Ne tévessze meg, hogy itt lát. Nekem Révháza passzió. Ebben a kisvárosban laktam apámékkal valamikor, a nosztalgia hozott vissza. Remek barátokra találtam itt, a kórház is nyugis hely, de hagyok csapot-papot, ha egy gyönyörű kislány ezt kívánná tőlem. Ne lepje meg a nyíltságom, de szeretném meggyőzni arról, hogy nem egy szimpla, vidéki fazonnal hozta össze a sors. - Ne hozzon zavarba ! - Nincs szándékomban, csak szeretek tisztázni mindent az elején. Azt is tudom, hogy a maga társadalmi helyzetében akárkivel nem állhat szóba. Márpedig én nagyon szeretném, ha a jövőben is kitüntetne társaságával. Zsuzsi hangjában szokatlan visszautasítás volt. - Maga engem teljesen félreért ! Az előbb azt akartam mondani, hogy édesapámék meghaltak, mikor négyesztendős voltam. Nagynéném nevelt fel. Abban a villában én csak lakó vagyok, már az sem sokáig. - Hoppá! - mondta a sebész, s indított - Ezt meg kell beszélnünk a látogatás után. - Nem sok beszélnivaló van rajta... - mondta Zsuzsi elmosolyodva. - Legfeljebb elnézést kell kérnem, ha valamelyik válaszom félrevitte, a fura helyzetemből adódik. - Dehogyis nincs mit megbeszélnünk ! - felelte Füredi Laci, miközben bekanyarodott a belső parkolóba. Hangja most nyugtalanságot árult el - Összevissza beszéltem, pedig isten bizony nem szokásom a rongyrázás, de ma nem vagyok magamnál. Reggel óta forog velem a világ. Zsuzsi nem felelt. Kiszálltak, s felmentek együtt a belgyógyászatra. Imre meglepődött, mikor Zsuzsi betoppant hozzá a sebész kíséretében. X/B Füredi Laci megállt az ajtóban, s beköszönt. - Tiszteletem, Imre bácsi! - Szervusz, Lacikám! - felelte a tanító, s kedélyesen nézett volt tanítványára, de ahogy Zsuzsival kettesben maradtak, lehalkította hangját, s nyugtalanul kérdezte - Csak nem ismerkedtél meg vele ? - Még délelőtt, hűtő keresés közben találkoztunk. Beszéltünk pár szót. Közben felajánlotta a fuvarozást - mondta Zsuzsi, s csókot lehelt Imre arcára. Takács Imre megfogta Zsuzsi kezét, s komoly hangon mondta : - Füredi Laci nem neked való társaság. Kedves gyerek, de nagy betyár. Nem szeretném vőnek. Szoknyától szoknyáig vándorol. Természete. - Ne nyugtalankodj, eszembe sincs komoly kapcsolatba kerülni vele, - felelte Zsuzsi olyan vidáman, mint akit belülről csiklandoznak - bár nem bánná, ahogy végighallgattam. - Ugye, mondom? Nagy hóhányó őkelme. Közben eszébe sincs házasodni, pedig már benne van a korban. Azt szokta mondogatni, hogy naponta nősül, de házasodni csak negyvenéves kora után fog. Szerintem akkor is csak úgy, ha valaki rákényszeríti. Ne találkozz vele, kis madaram ! Zsuzsi szelíden mosolygott. - Ennyire nyugtalanít? - Hogy a csudába ne, hiszen veszedelmes hódító, mondom ! - Csak a segítségét akartam elfogadni. Látni szeretnélek délutánonként is. Ilyenkor nyugodtan beszélgethetnénk, veled lehetnék. - Jó volna, nagyon jó volna, de a mi helyzetünkben nem volna okos, ha Annus nénéd nélkül találkoznánk. Ismerem, előbb-utóbb zokon venné. Ne feszítsük a húrt. Örüljünk, hogy elfogadott végre, mert elfogadott, ugye? Zsuzsinak nehezére esett szóval felelni, s csak bólintott. Imre nem érte be vele, fürkészően nézett az arcába. - Biztos? Semmit sem hallgatsz el, semmit? - Magad is láthattad délelőtt. - Őszintén mondom, alig merem elhinni. Tegnap még őrjöngött. Vannak csodák, most már elhiszem ...- mondta elmosolyodva. Zsuzsi magában hálát adott Istennek, s vidám hangon felelt. - Mindig mondtam, de te kétkedő voltál! - Arra tanított az élet ! - Rossz tanító volt, most láthatod magad is. - Ne bölcselkedj, te kis babszem, hanem inkább arról mesélj, hogy telt a napod ?! - Jól, egészen jól. Annus néni elment azokhoz a Mariékhoz csirkét tisztítani. Eleinte a házban nézelődtem, aztán kisétáltam a kertbe, megkóstoltam a földiepret. Imre a szavába vágott. - De szóltál, ugye, hogy bejössz ?! Zsuzsi elpirult. - Őszintén szólva. - Nem szóltál, kis madaram. Máskor ne tegyél ilyet! Fogadj szót, Zsuzsukám, semmit se tégy Annus nénéd ellenére... Nagy engedményt tett, csak én tudom, hogy milyen nagyot. Kilépett önmagából. Erre pedig alig képes az ember. Persze, a betegségem is, de mégis, akkor is! Hallgass rám, és kérj tőle eztán engedélyt mindenre. Neheztelni fog, ha megtudja, hogy bejöttél. Már csak azért is, mert a lelkére kötöttem, amíg a madártej miatt kint jártál, hogy ne engedjen ki magadban a házból. Zsuzsi boldogtalanul nézett rá. - Nem kellett volna ! - De igen, kis madaram ! Óvatosnak kell lennünk. Kozma rájöhet, hol vagy. Légy türelmes. Néhány nap, és otthon vagyok. Bepótolunk mindent. Velem leszel. Nemcsak néhány órát, egy-két napot, hanem, ha Isten megadja, velünk is maradsz. Csak addig vigyázz, Zsuzsukám ! Annus nénéddel csínján kell bánni, érted? Zsuzsi igyekvőn bólogatott. Imre szemében ott volt még a nyugtalanság. Szerette volna megnyugtatni. Megélénkülve mondta: - Jobb a helyzet, mint hinnéd!... Reggel például hosszan beszélgettünk, Annus néni a régi időkről mesélt. - Mesélt ??! - csodálkozott nagyot Imre, aztán felnevetett - Nahát, ez az asszony! Tegnap majdnem megölt, ma meg mesél... És mit mesélt? - Csak úgy összevissza. Erről jut eszembe. Te is megígérted egyszer, hogy majd részletesen mesélsz a régi időkről. Úgy nőttem fel, hogy alig tudok valamit a saját életemről. Arról az időről, mikor még a szüleimmel éltem. - Nem véletlenül. Részben Rózsi határozott kikötése volt. Engem is kitiltott volna végleg a villából, ha megszegem. Ahogy annak idején Annuskámmal tette. De magam is úgy láttam jónak, ha nem tudsz azokról az évekről semmi bizonyosat. Gyerek voltál, Zsuzsukám, és Takács Sándor lányára odafigyelhettek még az iskolában is. - Már nem vagyok gyerek! Mindent szeretnék tudni. Legfőképpen azt, ami a szüleimmel kapcsolatos. - Idővel mindent sorra veszünk. - Most nem beszélhetnénk róla ? Évek óta várom, hogy eljöjjön végre ez az idő. Szegény Rózsi már nem él, én pedig felnőttem. Ne hallgass tovább, édes-drágám ! Imre töprengve nézte, s közben bepárásodott a szeme. Talán arra gondolt, jöhet egy komolyabb rosszullét, s nem lesz ideje elmondani Zsuzsinak mindazt, amiről joga tudni. Csendesen mondta : - Tedd be az ajtót! Zsuzsi röpült, aztán visszaült az ágy szélére, s belső nyugtalansággal várt. Érezte, nem a legalkalmasabb időt választotta, de önként már nem tudott lemondani a kínálkozó lehetőségről. Imre beletörődőn sóhajtotta : - Kérdezz! Zsuzsi hangja megremegett, mikor megszólalt. - Beszélnél elsőnek a gázolásról? Mi történt valójában ? Imre várta a kérdést. Szemén látszott, hogy számított rá. Halkan beszélt. - Említettem neked két-három esztendővel ezelőtt, hogy édesapádék tragédiája nem volt véletlen. Arra is utaltam, hogy összefüggött politikai nézeteivel, és Tódorral. Most hozzáteszem, Bélával szilárd meggyőződésünk, hogy Tódor megölette őket, hogy édesapádtól végleg megszabaduljon. -Biztosan tudjátok, vagy csak feltételezitek? - Ha felnőtt lettél volna azokban az években, magad is biztos volnál benne. Tódor már az elején megbánta, hogy édesapádat és Bélát pártfogásába vette. Kezdettől elégedetlen volt velük, mert kérdeztek, vitatkoztak. Végül szembehelyezkedtek vele. Főleg édesapád. Ha nincs Vagyki Laci barátsága, valamelyik internálótáborban végzik. - Mégis tévedhettek...- mondta Zsuzsi úgy, mint aki kevesli a bizonyítékot, hiszen biztosat akart tudni. Tudni akarta, hogy ki, és mi juttatta árvaságra. - Gondolkozzunk együtt: Tódor Györgyék köztudottan szoros kapcsolatban voltak Vagyki Laciékkal. Takács Sándor Laci barátja, és Rózsi bátyja volt. Ha belekeveredik valamibe, nemcsak Laciékat érinti, hanem azokat is, akik baráti körükhöz tartoztak. Így Tódort magát is. Ez mellett ott volt Tódor eredeti ellenszenve. Hogyan is tudta volna elfogadni azt az embert, akit nem lehetett besorozni a behódolók közé. Aki okos manőverrel védte ki a próbálkozásokat. Tetejében kihasznált minden lehetőséget védencei érdekében. - Várj, Imruskám ! Mit kell érteni alatta ? - szólt közbe Zsuzsi, s csillogó szemekkel folytatta-Kiállt nyíltan a védencei mellett ?! Imre a tájékozottabb ember szelíd mosolyával nézett rá. -Ne gondolj ilyen látványos cselekedetre. Azokban az időkben ilyesmit nemigen tehettek. Édesapád egyszerűbb módon igyekezett segíteni, és főképpen ésszel. Tőle tudom. Mondott rá példát is. Akkor éppen egy szerencsétlen kisembert védett, akit politikai nagygyűlésről vittek el, mert a mellette álló ismerősének Rákosit kis kopasznak nevezte, s emlegette az anyját. Ma már hasonló megjegyzésnek nem volna ilyen súlyos következménye, de akkor ez felségsértésnek számított. Édesapád csak egyszer beszélhetett védencével. Mindjárt azzal kezdte, minek iszik az olyan, aki nem bírja. Az ember tiltakozott, hogy ő világéletében józan ember volt. Erre édesapád azt mondta, ne tagadja, becsületes munkásember józanul sohasem beszélne így a nép nagy fiáról. Az ember kapcsolt, édesapád felépíthette a védelmet a nem létező italozásra. A szerencsétlen így sem úszhatta meg a börtönt, de megmenekült a súlyosabb vádak alól. Hiszen akkoriban hamar ráfogták az emberre, hogy lázít, vagy összeesküvő, és hazaáruló. -Értem! - mondta Zsuzsi csendesen. - Lassan megértem, hogy milyen idők voltak azok. Okosabb volt óvatosnak lenni. Így is csoda, hogy nem volt baja belőle a munkája során. -Az igazsághoz tartozik, hogy ezt részben Tódorral való közismert kapcsolatának is köszönhette. Ahogy aztán közrejátszott sorsuk alakulásában is. Tódor is tisztában volt azzal, hogy tudott a két család közti kapcsolat. Ötvenhat nyarát írtuk. Magas pártfogója nélkül kellett megtartania pozícióját, talán szabadságát is. Ebben a helyzetben nem engedhette meg magának, hogy Takács Sándor a maga ,, rebellis " módján még inkább veszélybe sodorja. -Ez még mindig csak hipotézis, Imruskám ! - kesergett Zsuzsi. -Több annál! Ami aztán történt, közvetett bizonyíték, ahogy Béla mondta. Először Tódor váratlan telefonja Lacinak. Őrjöngött a telefonban, miközben Sándort emlegette. Alighanem, azonnal intézkedni akart, azért rendelte magához Lacit. Másképpen várt volna a találkozással, és a villában mondja el Lacinak amit akar. - Nem értem. Tervéhez miért kellett Vagyki Laci bácsival beszélnie ? -Bélával úgy okoskodunk, hogy Tódor igyekezett megnyerni. Lacihoz rögeszmésen ragaszkodott. Laci később rájött volna minden bizonnyal, hogy édesapádék vesztét Tódor okozta. Vagy egyszerűen csak bűnrészessé akarta tenni. Arra is képes az ilyen bitang. De az biztos, hogy elmondta a tervét, mert Laci beleroppant. -Nem győztél meg. Biztosabbat szerettem volna tudni ... - mondta Zsuzsi csendes szomorúsággal. -Az is éppen elég, amit tudunk. Gondolj bele, kis madaram! Laci temetése után pár napra bekövetkezett édesapádék tragédiája is. Összefüggtek a dolgok. A gázolás irtózatos módja is bizonyítja. Most elmondom azt is, amiről eddig következetesen hallgattam. Bélának sikerült titokban néhány szemtanúval beszélni. Elmondták, hogy a gázolás után, mikor szüleid már a földön feküdtek súlyos állapotban, a rendszám nélküli teherautó hátramenetben is átgázolt rajtuk. Ez nem volt véletlen baleset. Ez szándékos gyilkosság volt!- mondta, s hangja könnybe fúlt. Zsuzsi is sírt, halkan, fojtott zokogással, két tenyerébe temetve arcát. Rettenetes volt belegondolni. Szülei ott feküdtek az utca kövén sebesülten, magatehetetlenül. Talán láttak, és éreztek. Felmérték, hogy mi történik velük. Szembe kellett nézniük a halállal, s miközben egymásért reszkettek, gondoltak az árvaságra ítélt gyermekükre is. Biztosan gondoltak. Úgy érezte, hogy szülei kétszer haltak meg. Először belehaltak a bánatba, és csak aztán végzett velük a gyilkosuk. Hosszú időbe telt, mire annyira megnyugodtak, hogy folytathatták a beszélgetést. Zsuzsi hangja vádolt. - Soha többé nem akarom hallani, hogy Vagyki László az édesapám barátja volt! -Ne ítélj elhamarkodottan, kis madaram ! - sóhajtotta Imre - Én ismertem. Jól ismertem. Az az ember belehalt abba a barátságba. - Ha valóban a barátja lett volna, időben figyelmezteti a veszélyre! - Tódor a markában tartotta, nem merte. Mindenki félt, mindenki rettegett. Mellette ideje sem maradt volna rá. Éppen csak hazáig jutott, és meghalt. Bár, ha jobban meggondoljuk, Bélán keresztül figyelmeztette még a találkozás előtt. Elmondta, hogy Tódor hívatja Sándor miatt, s üvöltözött a telefonba. Sajnos, édesapádék akkor rosszul ítélték meg a helyzetet. Nem volt hibájuk. Ahogy Béla mondta a múltkor, akkoriban még keveset lehetett tudni a politikai aljasságokról. Még ma sem tudunk mindent. Talán egy nap majd eljön az ideje annak is, hogy hivatalosan, nyíltan, őszintén beszéljenek róla. Zsuzsi hallgatott. Háborgó lélekkel gondolt azokra az időkre, aztán megkérdezte fojtott hangon: - Rózsi hogy viselkedett Tódorékkal a halálesetek után. Megszakította a kapcsolatot, vagy továbbra is találkozott velük?! Imre másfelé nézett, s hallgatott. Zsuzsi megölelte, közben esdekelt a hangja. -Ne haragudj rám ! Ezt nem kellett volna megkérdeznem. Rózsi is a testvéred volt. Felejtsd el a kérdésem, felejtsd el az egészet, édes-drágám! Imre hangja feljajdult. - Hogy felejthetnék ?! Halálomig sem fogom megérteni, a nővérem hogy változhatott meg ennyire ?! Hiszen kistestvérnek, kislánynak jó volt, aranyos és ragaszkodó. Igaza volt Sándornak ! Az a politika, a Tódor Györgyök alávalósága formált belőle más embert. Zsuzsi keserűen kérdezte: - Él még az az ember? Sohasem láttam a villában. A nevét is csak tőletek hallottam. Persze, én kevés dologról tudok, ami a villában történt. Szobám magányából keveset láttam, hallottam. Akár az elmúlt években is megfordulhatott Rózsinál. Imre nemet intett. - Tódor biztosan nem. - Meghalt ?! - kérdezte Zsuzsi, s hangjában valamiféle reménykedés volt. Talán úgy tartotta volna igazságosnak, ha már nem él az alávaló. Imre arcán bizonytalanság ült. - Nem tudjuk, csak teóriáink vannak, mert eltűntek a forradalom alatt ötvenhatban. - Hogyhogy eltűntek ?- képedt el Zsuzsi. - Csak annyit tudunk biztosan, hogy október huszonnegyedikén még megvoltak, Béla személyesen győződött meg róla. Elment Tódorékhoz két jó emberével, hogy elszámoltassa a barátai életével. Zsuzsi meglepetten kiáltott fel. -Béla bácsi?!... A mi Béla bácsink?! -Gondoltad volna, ugye nem?... Rózsi gyakran vádolta azzal, hogy gyávaságból fordított hátat a politikának. Mennyire nem ismerte! Már ahhoz is bátorság kellett, hogy Tódor Györgynek azt mondja az ötvenes évek elején, hogy kilép a mozgalomból, nem foglakozik politikával tovább, mert elege van belőle. Az más dolog, hogy édesapád szerint fejjel ment a falnak. Volt is benne igazság, hiszen aztán tíz évet töltött pályán kívül, de tudjuk, hogy az okosabb, óvatosabb sem menekülhetett meg mindig. Édesapádék sorsa igazolja! - mondta sóhajtva, majd folytatta.- Tódorral másoknak is volt számadása. Sok ember vére tapadt a kezéhez. Béláék néhány dühös embert találtak az udvaron, némelyiknél fegyver volt. Tódor se volt magában, míg vitázott az ablakon át az udvaron összejött emberekkel, két fegyveres katona állt mellette. Béláék nem akartak tűzpárbajba keveredni, eljöttek onnan. De másnap újra visszamentek, és megtudták, hogy azon az éjszakán megszöktek a feleségével. Eltűntek a katonák is. A villa tárva-nyitva állt, néhányan éppen törtek-zúztak, így vezették le haragjukat. Tódorék nem kerültek elő többé, vagy meghaltak, vagy világnak szaladtak. - Hova, világnak ?! A Szovjetunióba ?! - Nem Moszkvába mentek, onnan visszajöttek volna, és bosszút állnak mindenkin. Ha élnek, akkor talán nyugaton lapulnak valahol, mint tetű a var alatt... Magas helyen biztosan tudják, de nem kötik az orrunkra. Zsuzsi mélyet sóhajtott. -Köszönöm, hogy elmondtad végre ezeket a dolgokat. Tudnom kellett róla, ha fájdalmas is. Büszke vagyok édesapámra, mert jó ember volt, okos és bátor. Hasonlítotok egymásra. Szeretlek ezért is. Imre igyekezett túljutni a szomorú témán, s tréfálkozón mondta : - Mindig is reméltem ! - Azért egy kicsit neheztelek rád... - mondta Zsuzsi bánatos mosollyal. - A feleségem miatt, ugye ?! Az volna a csoda, ha nem neheztelnél. - Nem Annus néni miatt, az a te mindenkori szuverén ügyed. Hanem azért, mert szépen elhallgattad előttem, hogy éveken át tanyán tanítottál... Megbüntettek téged is az alávalók! Imre mintha fellélegzett volna, egészen megélénkült. - Ó, én még kevéssel megúsztam ! Szerencsémre Révházán kevés volt a fanatikus, és mi tagadás, kicsit a fővárosban élő testvéreimnek is köszönhettem, hogy a katedrán maradhattam. - Segített édesapám, mégiscsak segített? - örvendezett Zsuzsi. Imre arca elborult. - Annuskám sérelmezte, igaz?! Nem tudja megérteni, hogy nem mehettem Sándorhoz panasszal, volt elég baja nélkülem is, így nem is tudott róla. Annuskám miatt egyáltalán nem jártak haza. Édesapádék csak azt tudták, amiről beszámoltam. Mégis, nekik is köszönhettem, főképpen Rózsiéknak. Valahogy idáig hallatszott Tódor barátsága. Nem mertek teljesen kikészíteni az itteni fejesek, büntetlenül sem mertek hagyni, jött kilenc évre a tanya... Szegény nővéremet megütötte volna már akkor a guta, ha valahogy rájön az összefüggésre. Na, de most már beszéljünk inkább másról ! Látszott Imrén, hogy végleg menekül a témától. Zsuzsi nem erőltette tovább. A lényeget megtudta, többet is, mint akart. Elég lesz feldolgoznia szülei iszonytató halálát. Beszéltek aztán Kozmáról, az örökségről, tervezgettek is egy kicsit. Hátha sikerül Bélának valamit visszaszerezni Kozmától, s jövőre elkezdheti az óvónőképzőt. Szó került Annusra újra. Imre érdeklődött Zsuzsi ellátása felől. Nyugtalankodott, mintha megérezte volna a valós helyzetet. Zsuzsi sietve megnyugtatta. Közben nézte Imre kedves arcát, beszédes tekintetét. Ilyen szemei voltak az édesapjának is. Úgy szerette Imrét, ahogy édesapját sem szerethette volna jobban, s felötlött benne újra a gondolat, hogy él Annus mellett a mindennapokban. A kezébe vette Imre kezét. - Mégiscsak megkérdezem: sohasem bántad meg, hogy Annus nénit elvetted ? Most vonatkoztasd el tőlem. Csak magad szempontjából nézzük. Azt szeretném tudni, boldog vagy - e Annus néni mellett? Imre elnevette magát, mint aki meghökkent. - Hogyan?! Ilyesmi jár a fejecskédben, és persze, komoly választ szeretnél ?!... Nem lesz ez sok mára? - Csak a lényeget mondd! - Abban az értelemben, ahogy te vélekedsz a boldogságról, aligha... - felelte Imre őszintén, s jártasan is, hiszen Zsuzsi a boldogságot akkoriban még valami szakadatlan örömmámornak képzelte. Sokszor megmosolyogtatta Imrét, most beavatón folytatta- Azt a fajta boldogságot, melynek szerelem a neve, én valamikor réges-régen letettem a lemondás oltárára. Zsuzsi rácsodálkozott. - A lemondás oltárára? Önként, vagy nyomós okod volt rá ? - Reménytelenül beleszerettem egy lányba, de ő mást szeretett. Így nem tehettem mást. Zsuzsi szemeiben nőtt a csodálkozás, mint aki elképzelni sem tudja, hogy akadhatott olyan lány, aki Imre helyett mást választott. Nagyon kíváncsi lett. - Meséld el, kérlek! - mondta könyörgőn, s Imre felnevetett, de hangjában volt valami szokatlan védekezés. - Majd később, egyszer talán. - Most! Nagyon szeretném, kérlek! - ölelte át Zsuzsi hízelkedőn a nyakát. - Jól van! - felelte Imre elkomolyodva. Megadta magát megint, hiszen kórházban feküdt olyan rosszullét után, ami abban az órában komolyan megijesztette, s elbizonytalanította a holnapokban. Amúgy is, egyszer mindenképpen el akarta mondani Zsuzsinak a titkát. Mélyet sóhajtott, s belefogott a történetbe. -Pesten történt. Édesapádat látogattam, nőtlenek voltunk, eljárogattunk ide-oda. Leginkább Béla bácsival, és édesapáddal, mert Rózsiék már házasok voltak, és két marokkal fogta Lacit. Egyik alkalommal elvetődtünk valami fejesekhez, ma úgy mondanátok, házibuliba. Rengetegen voltunk. Állt a bál a villa kertjében, étel, ital, zene, lampionok. A fiúkat egy társaság megállította, én magamban nézelődtem. Bemerészkedtem a villába is. A hallban nagyobb társaság volt, lányok, fiúk vegyesen, s egy gyönyörű lány Chopint játszott a zongorán. - Nem! - kiáltott fel Zsuzsi rémülten, s teleszaladt a szeme könnyel - Az nem lehet, nem lehet! -Hallgass végig! Most már mindenképpen hallanod kell. Nem tagadom, édesanyádba szerettem bele. A sors iróniája, hogy én is éppen egy házi koncerten, ahogy édesapád. Szóval, néztem a lányt, és forgott velem a világ. Azon öltem magam, miképpen tudom majd megszólítani. Mindenképpen megpróbáltam volna, mert teljesen a hatalmába kerített. Még ma is emlékszem a legapróbb részletre is. Ahogy ült a zongoránál, az arcára, kezére a billentyűkön, ruhájára, a hajára. Bennem maradt, mint egy színes fénykép. Az ember az élete során alighanem csak egyszer élhet át hasonlót. Ott álltam elbűvölve, akkor bejöttek édesapádék. A lány arca felderült, abbahagyta a játékot, s röpült édesapád karjaiba. Éppen úgy, ahogy te szoktál, mikor találkozunk. Abban a pillanatban megértettem, hogy vége, mielőtt elkezdődhetett volna. Eltemettem az érzést, egyikük sem tudta meg soha. Melinda testvéri szeretettel fordult felém, magam is így viszonoztam. Édesapádnak nem lehetett oka neheztelésre... Mitől ijedtél meg, kis madaram? Neked tudnod kell, hogy másképpen nem történhetett. Zsuzsi odaborult Imre mellére, s záporoztak a könnyei. - Ne haragudj rám! Váratlanul ért, megijedtem. Most már nem azért sírok, mert másképpen gondoltam, hanem miattad. Rengeteget szenvedhettél ! Imre erőt vett magán, s tréfálkozón mondta: - Ennyi könnyet azért nem érdemlek, hiszen kárpótolt az élet. Adott nekem egy kis madarat, aki éppen most sírja vizesre a pizsamámat, aztán töprenghetek azon, miképpen számolok el vele a nővérkéknek. Zsuzsi észbe kapott, sírva-nevetve törölgette könnyei nyomát, s kislányos panaszkodással megkérdezte: - Azért, magamért is szeretsz egy picit? Imre elkomorodott. - Ezt meg sem hallottam! - Jól van, na! - duruzsolta Zsuzsi, s bújt újra, ölelte most engesztelőn. - Nekem te vagy a legkedvesebb ezen a világon. Hát persze, hogy féltékenyen őrzöm a szereteted. Imre megenyhült, megcsókolta Zsuzsi homlokát, s már minden rendben volt köztük. Zsuzsi aztán komoly nagylány lett újra. - Fontos dolgot szeretnék kérni tőled... - kezdte óvatosan - Szeretném, ha megígérnéd, hogy nem esel pánikba, ha Annus néni visszaesne a régi hangulatba. Tudod majd, hogy nem szaladok világnak, bármi történjen is. Bejövök hozzád, amint tudok és mindent megbeszélünk. Imre kutatón nézett az arcába. - Mit hallgatsz el, kis madaram? Valami nincs rendben otthon. Zsuzsi megijedt, hogy rájön az igazságra, s mérges hangon mondta: - Ne fantáziálj, légy szíves! - Te pedig ne pörögj be, te kis fityfiritty! - felelte Imre nevetve, s az arcán megkönnyebbülés ült. - Szóval, csak óvatosság? Rendben, de nem szeretném, ha sor kerülne rá, hiszen olyan régen vártunk erre, igaz? Zsuzsi válaszul gyengéden megölelte. Imre az órájára nézett. - Menned kell. Régen vége a látogatási időnek, mindjárt jön az esti vizit. Zsuzsi a fejéhez kapott. - Juj! Laci nem várt meg, mehetek gyalog. - Megvárt. Nem is ő volna, ha nem várna meg... - mondta Imre nevető szemekkel, aztán elkomolyodva tette hozzá - Vigyázz vele, nagyon vigyázz! - Nyugodj meg, vigyázok! Megígérem. - Köszönöm, kis madaram! - felelte Imre elégedett mosollyal, s gyengéden búcsúztak. forrás Rényi Anna

0 komment , kategória: novellák, gondolatok, versek

Címkék: beszélgethetnénk, huszonnegyedikén, megvigasztalódva, megmosolyogtatta, magatehetetlenül, megfordulhatott, próbálkozásokat, nyugtalankodott, végighallgattam, odafigyelhettek, megkönnyebbülés, belgyógyászatra, felségsértésnek, szégyenkezéssel, elhamarkodottan, orvosprofesszor, nyugtalansággal, visszautasítás, legalkalmasabb, következetesen, rosszindulatot, feltételezitek, rácsodálkozott, elkezdődhetett, figyelmeztette, bemerészkedtem, mindennapokban, megszabaduljon, bizonytalanság, meggyőződésünk, panaszkodással, elfogadhatónak, nyugtalanságot, visszaszerezni, reménytelenül, megbeszélnünk, kicsit kacérkodott, gondos öltözködés, ablakból látta, későbbi hatás, sebész kiszállt, vezető melletti, sebész beugrott, maga helyére, néni nincs, szomszédok lesnek, sebész megvigasztalódva, legjobb része, emberek mentalitása, egyszerűnek mondott, rosszindulatot viselem, közvetlen szomszédokat, Füredi Laci, Polski Fiatja, Nekem Révháza, Takács Imre, Részben Rózsi, Takács Sándor, Szegény Rózsi, Vagyki Laci, Tódor Györgyék, Vagyki Laciékkal, Takács Sándor Laci, Először Tódor, Vagyki László, Ahogy Béla, Tódor Györgyök, Elment Tódorékhoz, Tódor Györgynek, Szerencsémre Révházán, Látszott Imrén, Leginkább Béla, Rényi Anna,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]