|
2015-03-14 17:51:16, szombat
|
| |
| |
|
|
| |
X/A
Jó volt felébredni a csókos éjszaka után. Becsukott szemmel kitapogatni a másikat, s boldogan susogni:"Jó reggelt!" És, csókolni újra. Élvezni a csók, a simogatás bódító ízét, a másik közelségét, teste melegét.
Nehéz ilyen ébredés után kiugrani az ágyból. Zsuzsi mozdult volna, Béla kilenc órára ígérte jöttét. Péter álla úgy-ahogy rendbe jött a sok jégtől, kamillateától, de Péternek nem volt kedve felkelni. Zsuzsi hiába sorolta a tudott tényeket, hogy muszáj időben elkészülniük, mert Béla bácsinak később dolga van, az anyakönyvi hivatalt pedig intézniük kell, így is késésben vannak, Elvira megöli.
Péter nevetve azt felelte: "Ki az az Elvira?", s hanyatt döntötte Zsuzsit. Fölébe borult, s csak egy icike-picike csókért könyörgött, aztán pici csupor mézért, míg végül mindent akart, meghalni s feltámadni, üdvözülni ezen a világon.
Boldog ölelkezésük után Péter karjai összezáródtak Zsuzsi körül, s váratlanul azt mondta:
- Szeretnélek menyasszonyi fehérben látni!
Zsuzsi szeme könnyes lett.
- Már nem illet meg, kedves.
- Senkit jobban!
- Az ártatlanságot szimbolizálja.
- A tisztaságot, és nekem van a legtisztább kis szentem a világon!
- Nem így értendő, sajnos! - sóhajtotta Zsuzsi.
Péter az arcához hajolt, gyengéd kézzel letörölgette az árulkodó könnycseppeket, s azt mondta ellentmondást nem tűrő hangon :
- Ha én azt mondom, hogy megillet téged, akkor megillet! Nem bujálkodás hozott a karjaimba, hanem a szerelem, s a gyönyörű engedelmesség. Menyasszonyi fehérben leszel.
Ezzel eldőlt a dolog. Béla időre érkezett, s kocsijával kiállt a garázsból. Péter lement, körbejárta az autót, legújabb Opel volt. Béla bizalmasan elmondta ott helyben, hogy Rózsi miatt kényszerült drága kocsira. Erején felül költekezett, de nem volt mit tenni, ha a közelében akart maradni, mert Rózsi megkövetelte a kifogástalan megjelenést ruhában, autóban egyaránt.
Péter fegyelmezett arccal hallgatta, pedig ugyanúgy volt vele, mint Zsuzsi, sehogyan sem fért a fejébe, miképpen szerethette ennyire azt a rideg, lelketlen asszonyt. Ha legalább a tekintete vonzó lett volna. Látott pár fényképet róla, egy a hálóban is volt aranyozott keretben. Zsuzsi megkérdezése nélkül átvitte este a zöld szalonba, hogy ölelkezés közben ne nézze őket azokkal a kritikus, hideg szemeivel. Nem csak a vágya, az életkedve is megcsappant volna. Komolyan szánta ezt a rendes embert.
Míg Zsuzsi készülődött, leültek a teraszon beszélgetni. Úgy ültek le, mint régi, bizalmas jó barátok. Két napja még semmit sem tudtak egymásról, de szerették mindketten az összekötő harmadikat, s belső indíttatásból maguk is jó érzésekkel fordultak egymás felé. A házasságkötésről beszélgettek. Péter megemlítette a fehér menyasszonyi ruhát.
- Zsuzsi úgy érzi, már nem illeti meg. Megmondtam, hogy senkit jobban a világon. Én tudom, hogy erőszakot vett a lelkén. Gyönyörűen küzdött, amíg tehette.
Béla furcsa arccal válaszolt.
- De te voltál az erősebb!
- Így is mondhatjuk, de úgy is, hogy én voltam a gyengébb. Nem tudtam tovább várni. Hivatkozhatnék mentségekre. Szükségből egy fekhelyre kerültünk, egy szentnek is sok lett volna aszkéta módon megélni a ránk váró hónapot. A depresszió is fenyegette. Féltettem, és vigasztalni akartam. De bevallom férfiasan, legfőbb oka az volt, hogy nagyon szeretem.
Béla elkomorodott.
- Akkor se várj tőlem helyeslést. Az embernek olykor erőt kell venni feltörő gerjedelmein. Ártatlan kislány volt, nem mindenen túljutott asszony. Érzékenysége érthető. Ez a kislány mély érzésű ember. Ne csodálkozz, ha lelkileg szenved a történtek miatt. Mikor rádöbbentem, hogy miképpen vagytok, nem tagadom, méregbe jöttem. Legszívesebben behúztam volna neked egyet. Nehezen csillapodtam le mire találkoztunk. Nem szabad elfelejtened, az édesapját képviselem joggal. Takács Sándor a barátom volt. Olyan barátom volt nekem, amiről nehéz beszélni. Az ilyenféle barátságokat költők szokása megénekelni, Senecától napjainkig. Remélhetőleg tudod, hogy mire gondolok. Az a fajta barátság, mely a lelkekben születik, felhatalmazza az embert apai jogokra is, nemde?! Mit gondolsz, mit mondana most neked Takács Sándor ?
Elhallgatott, s a beállt csend aláhúzta neheztelését. Pétert rosszul érintette, feszengett ültében, aztán rekedten mondta :
- Ha ez a helyzet, akkor bocsánatot kérek tőled is...Ismétlem, Zsuzsi teljesen ártatlan. Ha bűn, az ami köztünk van, az csakis az én bűnöm. Fogadom, becsületemre fogadom, hogy kényszerű odaadásáért imádni fogom, amíg élünk.
Béla megenyhült.
- No, ezt el is várom tőled ezek után!... Hanem, nagyon ellene van a menyasszony fehérnek ?! - kérdezte, mint aki zavarba jött, s sietve másról kezd beszélni.
- Csak a maga szelíd, kedves módján. De ebben a dologban nem engedek. Éppen azért, mert szenved, mert ártatlan benne.
- Nagyon helyes! Magam is szívesen látnám menyasszonyi fehérben.
- Abban is lesz, de meg kell oldanom hozzá az anyagiakat. Hoztam magammal pénzt kosztra, gyűrűre. A koszton spórolunk az éléskamra jóvoltából. Így jut egy vendéglői vacsorára az esküvő napján, de más kiadásra nem. Valahonnan pénzt kell szereznem.
- A ruha legyen az én gondom!- mondta Béla hátradőlve a széken, s megnézte szép aranyóráját.
Péter már kedvelte, de még nem ismerte az ügyvédet. Bíborpirosra lobbant az arca.
- Ne hozz zavarba! Barátin osztottam meg veled a gondjaim, nem pénzt akartam.
- Úgy is vettem, barátin. Viszont az emlegetett apai jogon megtehetem.
- Bocsáss meg, de én is ragaszkodom a jogomhoz. A ruha az én kiadásom lesz!- tiltakozott Péter hevesen. Önérzete nem engedte, hogy átvállalják tőle a gondot.
Béla csóválta a fejét.
- Péter fiam, félreismersz! Na, de lépjünk túl rajta, és beszéljünk komolyan a pénzről. Ha nem fogadod el az ajánlatom, van másik. Nálam van az ékszerekért kapott pénz. A bizományiban három hónap múlva jár le a terminus.
Péter a hajába túrt. Kézenfekvő megoldásnak látszott, mégis aggasztotta a dolog. Vívódón mondta :
- Ha valami közbejönne, és nem tudom visszapótolni ?! Nem csak Zsuzsi ruhája a gondom, a sajátom is gond. Otthon van ugyan egy sötétebb öltönyöm, de mikor legutóbb rajtam volt, feszült betyárul. Nem lehet leülni benne.
- Csináltatni kell. Elviszlek a szabómhoz.
- Kedves vagy, de csak szaporítaná a gondom. Beérem konfekcióval. Nem nyúlok a bizományi pénzhez. Nem merem vállalni a kockázatot. Majd a barátaimhoz fordulok.
Béla szemében neheztelés volt.
- Azt reméltem, hogy már közéjük tartozom.
Péter szépen felelt.
- Megtisztelsz. Bevallom, magam is így érzem. De ismerem a gondjaidat, nem terhelhetlek. Amúgy is többet tettél, és teszel majd értünk, mint elvárhatnánk.
- Ne iparkodj, mert nem tudsz lerázni! - nevetett az ügyvéd egészen megvidámodva.
Péter is elnevette magát.
- De megpróbálhatom, nem ?! Komolyra fordítva, ha nem tudom visszaadni időre a bizományitól kapott összeget, téged hozlak nehéz helyzetbe.
Az ügyvéd újra nevetett.
- Eggyel több vagy kevesebb ?! Szóval, azt mondod, hogy három hónap alatt sem jönne össze az igénybe vett pénz ?! Orvos vagy, keresel.
-Cudarul keveset. Elvi okokból nem fogadok el hálapénzt a kis betegeim után. Ezen szükségből sem változtatok. Magas kormányunk pedig belekalkulálta a fizetésembe. Így aztán örülhetek, ha Zsuzsival megélünk majd belőle...- mondta igaza tudatában, eltökélten.
Béla megpihentette rajta a tekintetét, szemében öröm bujkált.
- Szóval, te is fiam, Brutus?! Na, mi akkor jól megértjük majd egymást! - mondta, s felvillanyozottan folytatta - Tudod mit?! Rendelkezz ezzel a pénzzel mégis, most már komolyan ragaszkodom hozzá. A számlát pedig áthárítjuk Kozmára. Fizesse a hagyatékból!
- Kozma ?! Komolyan beszélsz ?
- De még mennyire! Forr bennem a méreg, ha arra gondolok, mi itt filléres kiadásokon rágódunk, a gazember pedig aljas módon zsebre tette a milliókat. A ház árához csapom ezt a költséget is.
- A ház is bizonytalan. Ha mégsem sikerül ? - nyugtalankodott Péter.
Béla könnyedén legyintett.
- Akkor ne sajnálj, mert úgy kell nekem! Megérdemlem, ha még ennyit sem tudok a galádtól kiügyeskedni.
Péter a fejét vakarta.
- Merjem, ne merjem ?!
- Már nem kérdés. Megmondtam, hogy ragaszkodom hozzá.
- Tulajdonképpen mennyi az a pénz?
- Harmincezer.
- Harmincezer?! - képedt el Péter, mert ennyi pénzt egyben még nem látott, mely ezekben az években igen komoly összegnek számított, s kiszaladt a száján - Ennyiből már lakodalmat is tarthatnánk!
- Szeretnél ?!
-Zsuzsi említette, lemondással beszélt róla. Hozzászokott már szegénykém, hogy nem teljesülhetnek a vágyai. Ej, de nagyszerű volna, ha mégis valóra válthatnám! Ebből a pénzből még inkább emlékezetessé tehetném az esküvőnk napját.
- Tedd azt! - mondta Béla az apa jóságával. - Én pedig megígérem, hogy kipréselem Kozmából az esküvőtök napjára mindazt a pénzt, amire szükségetek lesz az induláshoz.
Péter megindultan nézett rá, s emelkedő mellel mondta :
- Nem csak Zsuzsinak, nekem is apám lettél apám helyett... Köszönöm!
- Ejnye, no! Ne hozz zavarba, kedves fiam! Inkább vegyük számba az intézni valókat...- mondta lekapva a szemüvegét, s gyors mozdulatokkal törölgetni kezdte.
Megbeszélték aztán, hova mindenhova kell menniük az anyakönyvi hivatal mellett. Éppen befejezték, mikor Zsuzsi kiperdült a teraszra mosolygósan, jókedvűen, s mindketten puszit kaptak a türelmes várakozásért. A férfiak összemosolyogtak. Zsuzsit most talán még szebbnek látták, mint amilyen volt valójában. Közrefogták, s mentek vidáman hármasban Béla kocsijához.
X/B
Az anyakönyvi hivatalban szükség volt Béla ismeretsége, úgyis csak nehezen tudták elintézni, hogy a hónap utolsó szombatján megtarthassák az esküvőt. Utána vitték Zsuzsit menyasszonyi ruhát vásárolni. Ellentmondást nem tűrőn fogták közre. Kacagva engedelmeskedett, csak a szemében ült valami sejtelmes bánat. Látták, de nem akarták észrevenni. Zsuzsi szíve valóban fájt. Legbelül égette a megadás boldog-boldogtalan kínja, várta az esküvőjük napját nagyon, s a fehér menyasszonyi ruha továbbra is ellenére volt.
Bármennyire is bántja az embert a kényszerű helyzet, megfeledkezik róla, ha elé tárnak két tucat szebbnél szebb ruhakölteményt. Nem próbálgatott, csak végignézte valamennyit, aztán rámutatott egy meseszép ruhára. Földig érő volt, csipkéből, tüllből, gyöngyökkel hímezve. Mikor felpróbálta, s a hatalmas tükör elé állt, Péter szava elakadt. Káprázó szemekkel nézte, s hogy leplezze szédületes örömét, szívére tett kézzel tréfás komolyan meghajtotta magát.
- Felség, életem-halálom...,- mondta, s megindultságában nem tudta befejezni.
Zsuzsi megsimította az arcát. Péter megcsókolta simogató kezét. A nívós butik szorgos kisasszonyai hozták a koszorút, s a fátylat. Zsuzsi hidegen elfordult, s száraz hangon mondta, mást képzelt el a hajába. Szokatlan viselkedés volt ez a mindig kedves lánytól. Péter hátulról átkarolta, együtt néztek a tükörbe, s igyekezett jobb kedvre deríteni.
- Mirtusz helyett én is szívesebben látnék a hajadban színes virágokat... - mondta lelkesen - Például, meseszép volna egy piros szegfűkből font kis koszorú!
Zsuzsi arca felderült.
- Eltaláltad a gondolatomat, kedves! Semmiképpen sem akartam a mirtuszkoszorút. Az szándékos alakoskodás volna. Egész életemben szégyenkezhetnék miatta.
Péter belátta, hogy Zsuzsiban állandóan munkál a szomorúság, valóban mélyebben érintette " viszonyuk " mint azt gondolta. Feltámadt benne a lelkiismeret-furdalás néhány kósza pillanatra, s megcsókolta Zsuzsi haját némán, bocsánatkérőn.
Béla a közelükben állt, s szép örömmel nyugtázta ragaszkodásukat. Este óta gyakran gondolt Zsuzsi ajánlatára, s kezdte egyre komolyabban venni. Azt gondolta most is, hogy két ilyen fiatal közelében minden bizonnyal derűs öregség várna rá.
A ruhán volt némi igazítás, az üzlet vállalta, hogy időre elkészülnek vele, s hazaszállítják. Következő útjuk az ékszerüzletbe vezetett. Péter megvette a karikagyűrűket. Nézelődés közben Zsuzsi rámutatott egy kecses formájú női pecsétgyűrűre.
- Ó, de szép! - mondta áhítattal - Ha egyszer majd sok pénzünk lesz, vedd meg nekem. Belevésetnénk nevünk kezdőbetűit összefonódva.
- Szép gondolat! - mondta Péter, s tekintete összevillant Béla tekintetével. Az ügyvédnek hirtelen eszébe jutott, hogy fogytán van a nyakkendőtűje, s Zsuzsit magával vitte egy távolabbi vitrinhez.
Az ékszerüzlet után Béla szabójához mentek. Útközben felugrottak az ügyvédi irodába, volt ott egy kis páncél, Béla ott tartotta a pénzt, s magához vette az egész összeget. Zsuzsi semmit sem kérdezett. Megszokta, hogy nem tartozik rá, nincs köze pénzhez. A beidegződés még erős volt benne.
Béla öreg úrszabóhoz vitte őket. A mester levette a méreteket, megdicsérte Péter daliás termetét, aztán Zsuzsinak bókolt.
- Hej, de örömmel venném le a kisasszony mérteit is! - mondta nevető szemekkel.
Nevettek mindannyian. Látszatra hétköznapi történések voltak, Péter mégis másképpen élte meg. Bármerre mentek, bárkivel beszéltek, a tekintetek nem időztek sebesült arcánál. Kezdte hinni, hogy csak otthon, Révházán tüntetik ki sajnálkozó tekintetek, noha már az sem érdekelte, mégis jó volt megélni ezeket a tapasztalatokat.
Vidáman érkeztek vissza a villába. Útközben vettek két szakácskönyvet, s amint Béla magukra hagyta őket azzal, hogy estére újra velük lesz, hozzákezdtek az ebédfőzéshez. Kinézték a szakácskönyvből a székelykáposztát. Az éléskamrában mindent megtaláltak hozzá. A nagy konyhai asztal mellett fogtak munkához. Péter kiválasztotta a megfelelő lábast, odakészítette a gázra, s meggyújtotta mellette az egyik lángot. Zsuzsi ügyeskedni akart. Azt hitte, Péter elfelejtette a lángra tenni az edényt, s maga pótolta. Mikor a lábas füstölni kezdett, Péter felkapta a fejét, s nagyot kiáltott. Zsuzsi ijedtében elkapta a lábas áttüzesedett fülét. Összeégette a jobb keze öt ujját. Mogyorónyi hólyagok nőttek rajta pillanatok alatt. Zsuzsi sírva fakadt, úgy sírt, mint egy pórul járt kislány. Péter úgy is bánt vele. Csap alá tartotta az ujját, fújta, csókolgatta, az ölébe vette, míg megvigasztalódott.
Valóban kislány volt még, ahogy Péter gyakran gondolta magában befelé mosolyogva. Édes csitri a bő aljú miniszoknyájában, melle alatt megkötött nyári blúzában, kivillanó formás combjaival, meseszép hajával, beszédes szemeivel, melyekben gyakran csodálkozás ült. Volt abban valami meghatón elbűvölő, ahogy rá-rácsodálkozott az életre. Ismerte már az ölelés gyönyörűségét, de még mindig gyanútlanul ártatlan volt. Péter gyakran évődött, aztán élvezte, hogy először töprengő arcot vágott, s csak aztán pirult bele.
Ezúttal prózai dolgok forogtak Péter fejében. Nem akarta elárulni Zsuzsinak, hogy valójában sokkal nagyobb esküvőt akar, így óvatosan fogott hozzá. Közömbös hangon szólalt meg.
- Míg szemlét tartottunk az ebédlőben, az járt a fejemben, hogy itt is megtarthatnánk a vacsorát. Minden megvan hozzá. Rengeteg porcelán, poharak, evőeszközök... Bár, ha jobban belegondolok, a révháziaknál okozna némi riadalmat a kristály, és az ezüst.
- Nem értem...- pislogott rá Zsuzsi nagyokat - Nem édesanyáddal, és Béla bácsival leszünk négyesben, ahogy szó volt róla?!
Péter csak fokozatosan akarta tudatosítani a változást, de valamennyiről Zsuzsinak is tudni kellett.
- Már többet szeretnék. Gondoltam apám egyetlen testvérére, Gézára. Lehetne a tanúm. A barátaimra is feltétlenül. Vendéglőből rendelnénk vacsorát, szereznénk egy-két cigányt... Mulatnánk egy kicsit.
Zsuzsit meglepte. Töprengve nézett maga elé. Lehet, hogy mégis ünnepélyesebb lesz az esküvőjük, mint gondolta ?! Kicsit elérzékenyült, de igyekezett titkolni. Halkan felnevetett, aztán hirtelen eszébe jutottak az anyagiak. Szokatlan volt tőle, magát is meglepte, s elkomolyodva kérdezte :
- A kis pénzedből hogy oldod meg ?
Péter jólesőn nyugtázta, s elmosolyodva felelt.
- Megoldom baráti kölcsönből. Nem kerülhet sokba, ne nyugtalankodj. Szeretném hallani, kit látnál itt szívesen ?!
Zsuzsi arca álmodozó lett, s felnevetett megint.
- Hogy kit?... Például a volt osztályomat tanárostól.
Péter meghökkent.
- Az egész osztályt?!
- Igen, kedves! Ha megtehetném, meghívnám mindannyiukat. Nekem ők jelentették a családot négy esztendőn át. Szerencsére jó osztály volt a miénk. Összetartó. Szinte kivétel nélkül kedveltek engem. Ismerték a helyzetemet. Ha sajnáltak is, nem mutatták. Hálás voltam érte. Tanáraimmal is szerencsém volt. Még akkor is, ha valójában keveset tehettek értem. Rózsi megfenyegette őket az osztályfőnökömön keresztül, de szeretetüket nem vonták meg tőlem akkor sem. Naponta érezhettem. Nagyon szívesen látnám itt őket, adósságom is az osztállyal szemben. Hiszen mindenből kivontam magam Rózsi miatt. Aztán azért is, mert ide senki sem tehette be a lábát. Még a legkedvesebb osztálytársaim sem. Persze, nem gondoltam komolyan, de jólesett elmondani...- mondta bágyadt mosollyal.
X/C
Péter magában számolgatott. Hány főből állhat egy leérettségizett osztály, ha buliba hívják őket. Mindenki vinné a barátját, barátnőjét is. A tanárok, ha meghívják őket egy elegáns budai villába, otthon hagynák-e házastársaikat. Aligha. Ez legalább száz ember. Futna rá a harmincezerből. Egy életre szóló élményt szerezne Zsuzsinak, s maga is élvezné.
Alaposan meg kell gondolnia. Van benne rizikó. Ha Bélának mégsem sikerül áthárítani Kozmára a kiadásokat, megnézhetik magukat. Nem terhelhetik Bélára az összeget. Vehet fel banki kölcsönt, s fizethetik évekig. Ezzel szemben ott van Zsuzsi öröme.
Beleszeretett a gondolatba, s a kivitelezésen kezdett gondolkodni. Titokban kell megszerveznie. Szigorúan titokban. Zsuzsi nem sejtheti meg. Ez alaposan megnehezítheti a dolgát. Ki szedné össze az osztályt, kihez fordulhatna. Ebben is számított Béla segítségére, de a szervezés gondját magának kell megoldani. Egészen belemerült a gondolataiba. Zsuzsi finoman megérintette a kezét.
- Mi a baj, kedves ?! Olyan gondterheltnek látszol.
- Semmi különös, csak sorba szedtem a tennivalókat...Még ma írok édesanyámnak. Megírom az esküvő napját, óráját. Ráérnek a déli vonattal feljönni, hogy négyre itt legyenek. Géza mellett felhozhatná Mari nénit is. Kedvenc nagynéném, szeretni fogod. Feriéket is fel kell hívnom időben, hogy intézhessék az ügyeleteket. Tudod, hogy mit gondoltam, kis virágom ?! Meghívhatnánk Kékesi Feriéket családostól. Hozzák a gyerekeket is, van itt hely bőven. Mit szólsz hozzá ?
Zsuzsi arcát halvány pír lepte el.
- Kékesiné nem jön fel. Valami miatt ellenszenvesnek talált engem. - mondta bánatosan.
Péter nagyot nevetett, s elmesélte mindazt, amit Feritől hallott a csacska álomról. Rosszul tette, mert Zsuzsi belesápadt.
- Jaj, istenem, hisz ez borzasztó! - mondta összekoccanó fogakkal.
Péter már bosszúsan nevetett.
- Ugyan, életem, ez butaság!
- Nem az! Mondtam már, az álmot komolyan kell venni, főleg az ilyen álmokat. Mindig jelentenek valamit. Előre jeleznek. Kékesiné álma biztosan ilyen, érzem. Nem jót jelző álom.
- Zsuzsikám, elég legyen a csacskaságból! - mérgelődött Péter - Az álmok java múltbeli történés, és semmiképpen sem jövőbelátás. Ha ismernéd az agy működését, magad is így látnád. A többi álom pedig az agy kontrollálatlan csapongása. Olyasféle, mint mikor valaki csapong az emlékei között, és összerak belőlük egy új történetet. Ezt tette Ili is. Ahogy Feri mondta, kósza féltékenység, álombeütéssel. Ilinek csak Feri van, és a gyerekek. Nem csoda, ha félti őket. Ferit is, noha nem Füredi Laci, de férfi, és ott a sok nővérke. Ilit alighanem foglalkoztatja a dolog. Találkozásotok előtt álmodott valamit egy hosszú hajú lányról, az álom természetéből adódóan nem Ferit vitte el, ahogy ébren fél az ilyesmitől, hanem a gyerekeket. Erre Laci beállít egy olyanféle lánnyal, akit az álmában látott. Egyből arra a lányra testálja az álmát. Lehetett volna az bárki, ha csak kicsit is hasonlít, hitte volna, hogy azt látta álmában. Az se bántson, hogy rideg volt hozzád. Az ember ritkán hálás a sorsának, ha hite szerint előrevetít valami rosszat. Ez történt, hidd el!
- Ez is történhetett, kedves, de történhetett más is. Olyasmi, mint a hatodik érzék, ha nem akarod álommal magyarázni.
- Ne erőszakoskodj, kicsi életem, mert nem értesz hozzá! Ha egy orvos azt mondja neked, hogy így van, akkor így van. Magad is így látnád, ha folytattál volna ilyen irányú, komoly tanulmányokat.
Zsuzsi nem bántódott meg, szelíden felelt.
- Kékesiné folytatott ilyen tanulmányokat, hiszen orvos maga is, mégis hisz abban, hogy vannak másféle álmok is. Megérezte, hogy valami nem jó dolog történik majd köztünk. Figyelmeztette rá az álma. Jaj, istenem, de mi?!
Péter már komolyan haragudott.
- Tipikus női gondolkodás! Életem, hiányzik belőletek a racionalitás. Buta álmokat tényként fogadtok el. Ili abba a hibába esett, amibe te a gazdaház kapcsán. Az egész álomhistória csak arra jó, hogy összezavarja a gondolkodásotokat.
Zsuzsi még mindig nyugodt volt, szinte bocsánatkérő.
--Ne haragudj, kicsi kedvesem, nem akartalak felbosszantani. Elismerem, hogy ránk, nőkre jellemző az ilyesmi, de nem azért, mert nem tudunk racionálisan gondolkodni. Sokkal inkább azért, mert mi érzékenyebbek, fogékonyabbak vagyunk a lélek dolgaira. Ez nem hibánk, hanem erényünk, kedves!
Péter megenyhült, s békülékenyen átölelte.
- Fátyolt rá! Inkább azt mondd, kire gondoltál komolyan, kit hívjunk meg a te részedről?!
Zsuzsi töprengett.
- A két közvetlen szomszéddal jóban vagyok, rájuk gondoltam. Előttünk egy festő lakik, Vicuska a felesége, van két édes kisfiuk. A festőt nem kedvelem különösebben, furcsa ember, de Vicust szeretem. A kicsik ennivalón aranyosak. Mögöttünk Klári néniék laknak, egy idős hölgy az unokahúgával, aki apáca volt valamikor. Ők még közelebb állnak hozzám. Rózsi ellenezte a szomszédolást, maga a két szomszéd családdal nem volt baráti viszonyban, így csak titokban, lopva találkozhattam velük. Ha Rózsi nem volt itthon, és Teri néni sem látta, a kerítésen jártam át Vicusékhoz, a garázs mögött átmásztam néha. Kláriékhoz az utóbbi egy-két évben ritkán átmehettem, de velük is inkább a kerítés felett beszélgettünk. Kiskoromban ismerkedtem meg velük. Idős létükre felálltak a kerítés mögött a kerti székre, hogy láthassam őket. Magányomban sokat jelentett a barátságuk. Felhívom őket majd, és átviszlek bemutatni.
- Tehát, Vicuskáék, és Klári néniék, más nem?! Senki mást sem látnál itt szívesen?
Vigyázatlan kérdés volt. Zsuzsi felzokogott, s Péterhez borult. Péter gondolatban a fejéhez kapott: "Nem szabad ilyet kérdezni attól, aki már mindenkit elvesztett, akit eddig szeretett. Imre elvesztése pedig még friss bánat, gyötrő tudat!" Haragudott magára. Megfogadta, hogy jobban vigyáz a jövőben. Mellette türelmesebb lesz. Zsuzsi megérdemli. Most is. Békét kereső kicsi szíve szelíden tűrte a háborgását. Egyszer sem emelte fel a hangját. Igaza tudatában sem akart fölébe kerekedni, nem sértődött, nem duzzogott. Gondolta boldog felismeréssel, hogy kincset talált, valóságos kincset.
Béla este nyolcra ígérte a látogatását, megvárták a vacsorával. Zsuzsi a sebesült ujjai miatt pihent, Péter terített meg a teraszon, s közben Zsuzsi telefonált a két szomszédba. Kláriék már tudtak Péter ottlétéről. Az idős hölgy kedvesen mondta, hallották őket néhányszor a kertben, a fogócska kedves játékából megsejtették, hogy a fiú több alkalmi látogatónál.
Zsuzsi piros volt. Restellte, hogy előző este megfeledkezett a közeli szomszédokról. Valóban hangosak voltak. Péter a karjaiban a kispadhoz cipelte, s tréfás évődőn megkérdezte, szeretkezett-e már ezen a kedves kispadon. Péter jól tudta a választ, de feltámadt vágyában hallani akarta, s kicsiklandozta belőle. Kacagva kiabálta, hogy még nem, Péter rávágta, hogy akkor most fog. Menekülésbe kezdett. Ahogy kiszabadult a karjaiból, végigrohanták a kertet, a házat. Boldog fogócska volt, a zöld szalon perzsaszőnyegén fejezték be újra.
Klárinak hebegett valamit. Az idős hölgy aranyosan mondta, hogy ne zavartassa magát. Örülnek, hogy vidám hangokat hallanak végre. Meghívta őket a következő nap délutánjára. Utána beszélt a másik szomszéddal. Vicuska is örült. Péter miatt meglepődött ugyan, de aztán kedves nevetéssel mondta, hogy mással is megesett hasonló dolog. Magukra gondolt. Vicus falusi lány volt. A festő náluk lakott, míg a falu környékén festett. Belehabarodott Vicusba, de a szülők hallani sem akartak az idősödő kérőről, így megszöktette. Negyedik feleségnek hozta fel a fővárosba, számtalan gyermeke volt az előző házasságaiból. Az egyszerű emberek azóta sem bocsátották meg lányuk szökését. Az unokákat sem látták. Vicus valósággal betege volt. Úgy kapaszkodott Zsuzsiba, ahogy ő maga mindenkibe, aki jó szívvel volt hozzá, de csak ritkán találkozhattak. Rózsi nem állhatta a festőnét. Falusi libának nevezte maguk között, s a festőt eszetlen bolondnak tartotta, amiért feleségül vette az egyszerű, falusi teremtést.
Pedig a festő jól járt Vicuskával. Az asszonyka istenítette az urát, még a gondolatát is leste. Kényelmes otthont teremtett körülötte. Afféle falusi konyhát vezetett, mákos kalácsos, csirkepörköltes boldogságot. Ha a festő Vicus odaadása mellett másféle örömökre is vágyott, megtalálta egyik-másik modelljében. Vicusnak álmában sem fordult meg a fejében, hogy imádott ura időnként félrelép. Most is dicsérte. Panaszosan mondta, hogy reggeltől estig dolgozik a műteremben, pályázatra készül. A modell mostanában náluk lakik, hogy mindig kéznél legyen. Szegény ura kihajtja a lelkét értük, miattuk, a két kisfiúnak gyűjtenek. Meghívta őket, de az ura nevében előre elnézést kért, hogy majd nem lehet jelen. Mikor Zsuzsi letette a telefont, bánatosan mondta:
- Szegény Vicus! Kritikátlanul imádja az urát. A festő nem érdemli meg. Hűtlen típus. A garázs mögül belátni a műterembe, tapasztaltam egyet, s mást.
Pétert csak egyetlen dolog érdekelte a festő kapcsán.
- Veled még nem próbálkozott?- kérdezte furcsa arccal.
Zsuzsi nevetett, s játékosan az orrára koppintott.
- Ne légy féltékeny, te!
- Pedig az vagyok, őrülten az! - ismerte be Péter, s elkomorodva tette hozzá - Ezt vedd komolyan, életem! Sohase játssz, ne akarj féltékennyé tenni, mert rossz vége lehet. Már ölni tudnék érted.
Zsuzsi megszeppenve nézett rá. Megint egy új Pétert ismert meg. Gondolta magában, így kell lennie. Lassan, apránként ismerik meg egymást. Minden bizonnyal Péter is így szerzi tapasztalatait vele kapcsolatban. Akkor most neki is fel kell világosítania, hogy sohasem játszana ilyesmivel, annál sokkal komolyabban veszi az életet, kettőjük kapcsolatát. Elmondta szép komolysággal. Péter örömében felkapta, s megforgatta játékosan, mint aki megilletődöttségét palástolja vele.
X/D
Az ügyvéd változatlanul vállalta a napi kevés bevásárlást, hogy Péter, Kozmáék miatt minél kevesebbet lépjen ki a villából. Azon a napon vidékre utazott, így Péterre hárult a vásárlás, noha Béla figyelmeztetőn mondta a telefonba, hogy feltétlenül várják meg vele.
Zsuzsi töltött paprikát ígért Péternek, nem volt hozzá paprika, s a kenyerük is fogytán volt. Péter amúgy is menni akart, volt más elintéznivalója is. Időben akarta megrendelni a menyasszonyi csokrot, s a szegfűkoszorút. A közeli vendéglőben, cukrászdában is érdeklődnie kellett. Míg magát nem féltette, Zsuzsit annál inkább. Mielőtt elment, szigorúan Zsuzsi lelkére kötötte, hogy senkinek se nyisson ajtót, míg távol van.
Ezen a délelőttön Zsuzsi kétszer is megszegte a tilalmat. Először Vicuskát engedte be a két kisfiúval. Vicus nem tudta kivárni a látogatásukat, kíváncsi volt Péterre, s hallani akarta Zsuzsitól személyesen is, hogy boldog.
- Az vagyok valóban! - mondta Zsuzsi kedves mosollyal - Gyakran érzem úgy, hogy álom, és attól félek, hogy felébredek.
- Akárcsak én!- mondta Vicus az ölében ülő kisebbik fiacskáját magához szorítva. - Ébredés után gyakran gondolom, velem valóságos csoda esett meg, hogy ez a nagy ember éppen utánam nyújtotta ki a kezét. Én, a kis falusi lány, feleségének tudhatom magam, gyermekei anyjának. Csodálatos ember az én uram. Meglátod, Zsuzsi, egyszer még nagyon híres lesz. Már most is hívják Párizsba. Megpályázott egy ösztöndíjat, ha megkapja, kimegyünk a gyerekekkel egy egész évre. Előtte még megünnepeljük a hatvanadik születésnapját. Nagy kerti bulit rendezünk, meghívlak benneteket is. Magam sütöm rá a pogácsákat. Az uram bohém társasága odavan érte, imádják azt, amit elébük teszek. Szívesen sütök nektek is, ha gondolod.
Zsuzsi megsimogatta a tekintetével.
- Aranyos vagy, Vicuska!... Lehet, hogy élek vele, mert Péter legújabban nagyobb esküvői vacsorát tervezget. Rátok is gondoltunk. Itt lesz a villában, az ételt hozatjuk, a süteményt vennünk kell. Magam még ügyetlen vagyok. Bár, már gondoltam rá, hogy mégis sütök valamit.
Vicus tanácsokat adott, Zsuzsi jegyzetelt, s mielőtt elmentek, Zsuzsi megölelgette a két kisfiút. Rajongott érte mindkét gyermek. A második látogató kellemetlenül érintette, mégis kaput nyitott. Kozma Tivadar csengetett be. Apja tudta nélkül jött, mondta előre bocsátva. Zsuzsi a hallban ültette le. A fiú eleinte feszengett.
- Úgy hallottam, nem vagy egyedül.
- A kedvesem bement a városba.
- Jókor jöttem, mert kínosan bizalmas a mondandóm. Ha kitudódna, hogy itt jártam, apám megtapos, de el kellett jönnöm, hogy figyelmeztesselek. Zsuzsi, vigyázz nagyon magadra! Apám nem normális. Már elitta a maradék eszét is. Belehajszolta magát a hülyeségbe, hogy megszerez, és megbüntet, mert visszautasítottad. Az este beivott megint, tört-zúzott, és ijesztő dolgokat kiabált veled kapcsolatban. Ha valahogy felkerülsz a hegyre, fogságba ejt, korbáccsal tanít engedelmességre. Akkor már nem tudok segíteni. Holnap elutazom. Neked megvallom, végleg. Anyám bátyjához. Párizsban élnek, ott maradok náluk, nem jövök vissza. Elegem van abból, ami itthon van, apámból, a dorbézolásokból, az ügyeiből... Elmegyek! Mindig rendes voltál velem, az egyetlen vagy, aki tudja. Nyugodtan rád bízom a titkom.
- És az egyetem? - kérdezte Zsuzsi részvéttel. Tivadart felvették az egyetemre, a szerencsés végzősök közé tartozott.
- Majd kint, ha sikerül. Ha nem, mosogatok, mindegy. Akkor sem jövök vissza. Sajnálom Rózsit, talán kordában tudta volna tartani az öreget, de ég a képem, mert szerintem apám kitervelte a halálát. Gyalázat!
Zsuzsi felelni akart valamit, de Péter betoppant, s megállt számon kérőn az ajtóban.
Zsuzsi ijedten mondta:
- Az egyik évfolyamtársam, kedves... Már éppen menni készül.
Tivadar értett a szóból. Felállt, s motyogott bemutatkozás helyett, aztán indult. Közben nyugalmat színlelve csevegett.
- Hallottad, hogy Falábúnak meghalt a felesége?! Azt mondják, azóta még zárkózottabb lett az öreg.
Zsuzsi kikísérte. Mikor visszajött a hallba, Péter átható tekintettel várta a magyarázatot.
- Ne haragudj! - kérte Zsuzsi bűnbánó arccal.
- De haragszom, mert megszegted a megállapodásunkat. Ki volt ez?
- Kozma fia... - vallotta be Zsuzsi sóhajjal - Bántott volna, ha kidobod.
Péter már kiabált.
- Kozma fia?! Zsuzsikám, nem vagy magadnál. Beengedted Kozma fiát?!
- Tivadar rendes gyerek. Óvott most is az apjától. Búcsúzni jött, végleg elmegy külföldre az apja miatt.
- Mondta neked! - kiáltotta Péter dühös arccal - Közben terepszemlét tartott, s ki tudja, mi történik, ha nem toppanok be. Ezer módja van az átverésnek. Leüt, elkábít, mit tudom én, és beengedi az apját.
Zsuzsit bántotta a vita, most mégis elnevette magát.
- Ugyan, kedves, ezt magad sem gondolod komolyan!
- Ezen nincs mit nevetni! Nagyon is komolyan gondolom, mert én nem vagyok éretlen csitri!
- Mert én az vagyok? - kérdezte Zsuzsi csendesen.
- Nem úgy értettem.
- De úgy értetted, Péter... Nem vagyok felelőtlen. Beengedtem, mert biztosan tudom, hogy nem az apja cinkosa... Ismerik egymást a sokat kesergők, megismerik egymást, és tudják, hogy kiben mi lakik. Tivadar valóban elmegy holnap, menekül... - mondta elszorult szívvel, hiszen hányszor, de hányszor gondolt maga is menekülésre.
Péter jobb belátásra tért, s magyarázkodón felelt.
- Én nem ismerem. De azt tudom, hogy most is itt áll a téren egy gyanús kocsi, ülhet benne Kozma is akár.
- Akkor Tivadarnak annyi, ráfizet a jóindulatára! - mondta Zsuzsi búsan.
Péter már bánta a hirtelenségét.
- Halálos aggodalomban élek miattad, kis virágom... Máskor nem hagylak egyedül, ha mennem kell.
- Mert éretlen csitri vagyok? - kérdezte Zsuzsi szelíd nehezteléssel.
- Mert az életemnél is fontosabb vagy! - felelte Péter, s magához ölelte.
szerző:Rényi Anna |
|
| |
|
0 komment
, kategória: novellák, gondolatok, versek |
|
|
|
Címkék: miniszoknyájában, szégyenkezhetnék, osztályfőnökömön, engedelmeskedett, házasságkötésről, székelykáposztát, összemosolyogtak, megindultságában, kontrollálatlan, perzsaszőnyegén, ellenszenvesnek, csirkepörköltes, leérettségizett, szakácskönyvből, ragaszkodásukat, engedelmességre, mirtuszkoszorút, dorbézolásokból, tapasztalatokat, nyugtalankodott, elintéznivalója, születésnapját, kicsiklandozta, megfeledkezett, találkozhattak, szegfűkoszorút, figyelmeztetőn, könnycseppeket, tapasztalatait, hivatkozhatnék, belehabarodott, megnehezítheti, hazaszállítják, karikagyűrűket, szakácskönyvet, rácsodálkozott, csókos éjszaka, simogatás bódító, másik közelségét, tudott tényeket, anyakönyvi hivatalt, icike-picike csókért, ártatlanságot szimbolizálja, arcához hajolt, árulkodó könnycseppeket, gyönyörű engedelmesség, közelében akart, kifogástalan megjelenést, tekintete vonzó, zöld szalonba, rendes embert, teraszon beszélgetni, Takács Sándor, Meghívhatnánk Kékesi Feriéket, Ahogy Feri, Füredi Laci, Erre Laci, Mögöttünk Klári, Belehabarodott Vicusba, Mikor Zsuzsi, Szegény Vicus, Először Vicuskát, Kozma Tivadar, Sajnálom Rózsit, Beengedted Kozma, Akkor Tivadarnak, Rényi Anna,
|
|
Offline
