|
2013-01-09 21:22:18, szerda
|
| |
| |
Szabadság, Egyenlőség, Testvériség
2013. 01. 8. kedd. - 17:31
Néhányan nem értik, hogy miért vagyunk annyira a ,,nagy francia forradalom" ellen, miért is nevezzük a felvilágosodást elsötétedésnek. És főleg, hogy miért tekintünk maró gúnnyal a ,,szabadság, egyenlőség, testvériség" hármasa felé. A szabadság, egyenlőség és testvériség szavak nagyon szépen hatnak a lélekre, felemelő pátoszt érez az ember, ha meghallja őket. Azonban igencsak kevesen gondolkoznak el e szavak hallatán azon, mit is jelképeznek valójában, mit jelentenek, és mivé deformálta őket a ,,haladás". Azt javaslom, vizsgáljuk meg e szavakat valódi jelentésükben és abban, ahogyan láttatni akarják velünk a liberálisok!
Szabadság
A szabadság igen fontos fogalom az emberiség számára, hiszen Istentől kaptuk a szabad akaratot, és ezáltal szabadok vagyunk cselekedeteinkben, azonban ez a szabadság nem végtelen, hanem igenis véges fogalom. Ahogyan Pál apostol mondta: ,,Testvérek, ti szabadságra vagytok hivatva. Csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak." (Gal 5,13) Mielőtt részletesen taglalnánk a szabadságot, javaslom, Tommas Hobbestól (1588-1679) nézzünk meg egy idézetet:
,,A szabadság, amelyet az ókori görög és római történelmi s filozófiai művekben, valamint azoknak írásaiban és beszédeiben, akik minden politikai tudásukat ezekből a forrásokból merítették, oly gyakran és oly nagy tisztelettel emlegetnek, nem az egyén szabadsága, hanem az államé. Ez a szabadság nem más, mint amellyel minden ember akkor rendelkeznék, ha egyáltalán nem volnának törvények és államok. És hatása is ugyanaz. Mert amiképpen az uratlan emberek közt mindenki minden felebarátjával örökös háborúságban áll, senki se hagy örökséget fiára, és senkise várhat örökséget apjától, nincs se ingó-, se ingatlantulajdon, se biztonság, ehelyett csupán mindenki teljes és korlátlan szabadsággal rendelkezik, azonképpen az egymástól független államok és népközösségek - de nem az egyének - korlátlan szabadsággal rendelkeznek, hogy olyképpen cselekedjenek, ahogy az megítélésük, jobban mondva az őket képviselő személy vagy gyülekezet megítélése szerint a legelőnyösebb. Ám ugyanakkor állandó hadiállapotban és a csatározások mezsgyéjén élnek, határaikat fegyverek őrzik, és ágyúikat körös-körül szomszédiakra szegezik. Az athéniak és rómaiak szabadok voltak, vagyis államuk szabad volt, ami azonban nem azt jelenti, hogy mindenkinek szabadságában állt saját képviseletével szemben ellenállást tanúsítania, vagy azokat megtámadnia. Lucca városának tornyain még ma is olvasható a nagybetűs felírás: LIBERTAS - ebből azonban senki sem következtethet arra, hogy ott az egyénnek több szabadsága van, vagy hogy az állami szolgálat alól nagyobb mentességet élvez, mint Konstantinápolyban. Mert akár királyságról, akár népi államról van szó, a szabadság egy és ugyanaz." (ford.: Vámosi Pál)
Hobbes nagyon éleslátóan elkülöníti az egyén korlátlan szabadságát a közösség szabadságától, melyben felsejlik a ma is dívó individualista ,,megtehetem", ,,nekem jár" agyréme. Hiszen ha minden egyén korlátlan szabadsággal rendelkezik, akkor elvész a szabadság, mivel az egyéni érdekek gyakorta keresztezik egymást, ezáltal leegyszerűsítve: ,,ha mindenki szabad, akkor senki sem az, legfeljebb a legerősebb, a leghatalmasabb".
Az államok azért jöttek létre, hogy őrizhessék a szabadságot. Tehát csak a törvények tehetnek valakit szabaddá, ahogyan Goethe is mondta. A káosz és anarchia nem jelent szabadságot, csupán fejetlenséget, ezáltal a közösségeknek jogaik egy részét át kell ruházniuk az államra, illetve az azt képviselő testületre vagy uralkodóra ahhoz, hogy biztonságban élhessenek és élvezhessék szabadságukat. Az embereknek, akiknek szabadságuk fontos volt mindig is, az ,,önkorlátozó" intézkedések bevezetésére azért volt szükségük, hogy önfenntartásukról és zavartalanabb életükről gondoskodhassanak, hiszen az igazságosság, megbocsátás, szerénység, egyszóval a ,,ne tégy másoknak olyat, amit magadnak nem kívánsz" elve messze áll az ember természetétől. Ezért van szükség az államra. Az, mint egy óriási élőlény, óvón vigyázza szabadságunkat és életünket.
A liberálisok számára a szabadság nem valaminek a megtételére való szabadság (szabadságomban áll ezt és ezt tenni), hanem valamitől való mentességként van jelen (azaz szabadságomban áll ezt és ezt megtagadni), azaz negatív fogalommá válik. A szabadság számukra az, amikor valaki mindenfajta beleszólástól, ráhatástól mentes, azaz semmiféle törvények nem kötik és semmilyen állam nem korlátozza őt. Benjamin Constant (1845-1902) különbséget tesz a ,,régiek szabadsága" és a ,,modernek szabadsága" között. A ,,régiek" - pl. az ókori görögök - számára a szabadság az volt, amikor gyakorolhatták jogaikat a közös ügyek intézésében. Vagyis a döntéshozatalban való részvételt tekintették a szabadság lényegi elvének, ezért hajlandóak voltak alávetni magukat a közösség hatalmának. A ,,modernek" azonban éppen hogy valamitől (pl.: az államtól) kívánnak ,,megszabadulni".
Egyes gondolkodók szerint (Humboldt, Spencer, Nozick) a tökéletes liberális állam egyfajta ,,minimális állam", azaz az állam egyetlen funkcióval bír, mégpedig az állampolgárok jogainak védelmével. Tehát nem irányítja a gazdaságot, nem avatkozik bele a társadalom életviszonyaiba, és semmiféle szociálpolitikai tevékenységet nem folytat. Ez az állapot természetesen anarchiába fordulhat nagyon hamar. Ami tudjuk, végzetes az embereket tekintve.
Hobbes a lényegre tapint Leviatán című művében akkor, amikor azt állítja, hogy az állam egyik legnagyobb betegsége az olyan lázító elméletek mérge, mint pl. az, amely szerint minden magánember megítélheti, hogy mi a jó és mi a rossz. Hiszen a törvényeket csak az Isten kegyelméből uralkodó vezető határozhatja meg. Az ő joga az, hogy világi dolgokban ítélkezzen jó és rossz fölött.
Legnyíltabban az állam lényege ellen a hatalmi ágak megosztásának elve irányul, hiszen ha a szuverén hatalmat megosztják, az eredendően az állam felbomlasztására irányul. Mivel a megosztott hatalmak kölcsönösen elpusztítják egymást. Hobbes igen elmés hasonlatával élve: ,,Megemlíthetjük még azt a szabadságot is, amely lehetővé teszi, hogy azok, akik magukat politikai bölcseknek tartják, a korlátlan hatalmat vitássá tegyék. Jóllehet ezek többnyire a társadalom söpredékében tenyésznek, de a téves elméletek bujtogató hatására állandóan beleártják magukat az alaptörvények dolgába, s ezzel - miként az orvosi nyelven galandférgeknek nevezett apró férgek az emberi testben - zavart okoznak az államban."
Az állam egy komplex egész, melyet ,,fogaskerekek", részegységek működtetnek, pont mint szervezetünket. Azonban a liberálisok a közösség érdekei elé helyezik az egyén érdekeit. Gondoljunk bele, mi lenne, ha a gyomrunk úgy döntene, hogy nem emészt. Miért? Csupán azért, mert megteheti. Szabadságában állna? A liberális felfogás szerint igen. Mi lenne ennek a következménye? Halál! Nos ha egy ember vagy az emberek sokasága ugyanígy megtagadja feladatának elvégzését, akkor a végeredmény is ugyanaz, az állam, a közösség pusztulása.
Érdemes még a hegeli (1770 - 1831), gondolatvonalról is szólni pár szót. Szerinte jog ott van, ahol állam van: mivel a jog alapozódik meg az államban és nem az állam a jogban! Jogok nincsenek állam nélkül. Mert ahol akarat van, ott van szabadság, és szabadság csakis a közösségekben van, hiszen a jog a kölcsönös elismerésben (egymás ,,jogainak", szabadságának elismerésében) születik. Hiszen szabadságot csupán az adhat, ha többek kölcsönösen elismerik egymást, egymás szabadságát. Ennek a ,,kölcsönös elismerésnek" lesz kiteljesedése maga az állam. És így válik az állam a szabadság biztosítékává.
Egyenlőség
Milyen szépen is hangzik az egyenlőség eszméje! Csak egyetlen hatalmas bökkenő van, hogy egyáltalán nem létező fogalomról van szó. Hiszen minden más és más, nem feltétlenül jobb vagy rosszabb, de más. Vannak legyek, hegyek, fák, magas emberek, alacsony emberek, erősebbek, gyengébbek, gyorsabbak, lassabbak és így tovább. Minden létező egyedi, ezáltal tökéletesen nem lehet azonos (minden attribútumában megegyező), hiszen akkor nem két, hanem egy dologról beszélnénk. Még egy egypetéjű ikerpár sem, akik kívülről teljesen hasonlóak, de más élményeik, emlékeik vannak, ezáltal nem lesznek egyenlők. Akkor hogyan is gondolhatnánk, hogy egyenlő egy francia férfi egy angol kislánnyal, esetleg egy más rasszba tartozó emberrel? Az emberiség (ugyanúgy, mint az egész világ) természetesen másmilyen egyedekből áll. És nem mellesleg az egyenlőség és szabadság eszméje kizárják egymást, mivel ha szabad valaki, akkor értelemszerűen szabadságában áll akár még más szabadságát elvenni is, amennyiben ő az erősebb, ezáltal nem maradnak egyenlők, még ha azok is lettek volna.
A mai demokrácia az egyenlőség őrzőjének tekinti magát. Azonban eleve fel kell tenni a kérdést, hogy beszélhetünk-e demokráciáról ott, ahol formálisan mindenki egyenlő, de a gazdaságilag erősek sokkal több mindent tehetnek meg, s meg is teszik. A kommunisták is feltették ezt a kérdést a kapitalista demokráciákkal szemben. A válaszuk kézenfekvő volt, még több demokrácia a megoldás, azaz demokratizálni a gazdasági szférát, ebből született a leninizmus-sztálinizmus. Sőt ha még a magánéletet is ,,demokratizáljuk", azaz egyenlősítjük, már eljutunk az utópista szocialisták, például Marx államelméleteihez.
Tocqueville (1805-1859) szerint az egyenlőség valójában két tendenciát szülhet, az egyik teljesen és egyenesen a függetlenséghez vezet, de ugyanakkor anarchiába taszít. A másik hosszabb, de biztos úton a szolgaságba visz. Tocqueville szerint a demokrácia azért jó államforma, mert egyensúlyt teremt a szabadság és az egyenlőség között, hiszen a kettő alaphelyzetben kizárná egymást. Az emberek szabadok akartak lenni, hogy egyenlővé válhassanak, s mindinkább megszilárdult az egyenlőség, szerinte annál nehezebben maradtak szabadok, és ezzel teljesen egyetérthetünk. A farkas megenné a nyulat, de ha egyenlővé tesszük őket, akkor mindketten salátát kell, hogy egyenek, mely először a farkas szabadságának elvesztésével (nem áll szabadságában esze és ereje által cselekednie), majd pedig elpusztulásával jár. Szándékosan nem a fordított példát hoztam föl, amikor is a nyúlnak kellene kannibállá válnia. Hiszen az egyenlőség szószólói mindig a gyengébbhez, visszamaradottabbhoz próbálják lehúzni az erősebbet, előbbre levőt, és sohasem fordítva.
Az embereket két egymásnak ellentmondó szenvedély hajtja. Egyrészt szükségesnek érzik, hogy vezessék őket, másrészt pedig szabadok akarnak lenni. A központosítást és a népuralmat összekombinálják. Minden ember eltűri, hogy megláncolják, ha a lánc végét nem egy ember, hanem ,,maga a nép" tartja. Ez eredményezi a mai államformákat.
A liberalizmus az egyéneket absztrakt módon a környezetből kiszakítva látja, nem csupán függetlenként, hanem ,,elszigetelt atomokként", a társadalom pedig, ezen beteg látásmód tükrén keresztül csupán ezen individuumok puszta egymás mellett levősége.
A legborzasztóbb azonban az egyenlőség mítoszában az, hogy a végtelen individualizmus, a ,,mert megérdemlem" és a ,,mert jár nekem" világában nem csupán minden ember lesz egyenlő, hanem az ember egyenlővé válik Istennel is, maga válik egyfajta immanens ,,istenséggé" ezáltal a transzcendens Istent ,,megöli". Hiszen nem fogad el semmiféle fensőbb hatalmat. Teljesen a racionalizmus (mint filozófiai irányzat) hamis mezején jár a felvilágosodás. Az embert állítják minden középpontjába (holott az ember középpontja Isten).
Továbbá ennek hatására a ,,szülői hatalmat" is megkérdőjelezik a gyermekek, hiszen semmiféle autoritást nem fogadnak el maguk felett. Tagadják a hierarchiát, a tekintélyt és mindenféle hatalmat. Továbbgondolva ez oda vezethet, hogy valaki a főnökétől sem fogad el utasítást. Jelen helyzetben ezt az embert kirúgják munkahelyéről. Azonban ha mindenki így tenne, akkor maga a rendszer süllyedne káoszba és anarchiába. Megvalósul a filozófiai anarchizmus, azaz az individuum mindenfajta autoritást elutasít. Az ember elsődleges erkölcsi parancsa morális autonómiájának megőrzése lesz, tehát, hogy életét sohasem rendelje alá semminek.
Sohasem titkolták a kereszténységgel (és általában minden transzcendens vallással) való szembenállásukat a ,,felvilágosodottak". Ahogy ki is jelentette pl. Voltaire (1694-1778): ,,Tipord el a gyalázatost!" (Écrasez l'infáme - gondolva itt az Egyházra), vagy Hume (1711-1776) csak az ,,ostobaság, kereszténység és tudatlanság" hármasát emlegette. Az egész liberalizmus beteljesítője saját bevallása szerint is De Sade márki (1740-1814) volt, akinek a nevéből ered a szadizmus szó. Ő életének nagy részét elmegyógyintézetben vagy börtönben töltötte. Úgy tartotta, hogy a színtiszta szexuális gyönyör nevében elkövetett bizarr kínzások, nemi erőszakok és gyilkosságok a felvilágosodás eszméinek logikus továbbvitelén alapulnak. Ha ugyanis nincs Isten, akkor nincs felelősség sem, minden megengedhető, még mások öncélú elpusztítása is, hiszen az emberek csak tárgyak. Az erkölcs szubjektív, hiszen nincs felsőbb akarat, ami meghatározná. Ezért a hagyományos jó és rossz fogalmát le kell rombolni, mindent elölről kell kezdeni, és ezeket a fogalmakat újra kell értelmezni. Egyetérthetünk vele, hogy tényleg ő teljesítette be a felvilágosodás eszméit először a gyakorlatban.
Testvériség
A testvériség eszméje szintén egy teljesen nyakatekert fogalomként jelenik meg a liberálisok elképzeléseiben. Az egyenlőségből vezetik le, hiszen ha mind egyenlők vagyunk, akkor testvérek is vagyunk. De mivel nincsen egyenlőség, ezért a testvériség kapcsán is differenciáltságot kell feltételeznünk. Azaz, hogy legközelebb áll hozzám (normál esetben) a családom, azután a tágabb környezetem, majd nemzetem, rasszom és így tovább. Ezáltal, még ha elvont értelemben testvérnek is vennénk minden embert, akkor is különbséget kellene tenni édes-, fél-, illetve mostohatestvérek között.
Széchenyi István 1844-es országgyűlési beszédében igen frappánsan fogalmazta meg ezt a kérdést: ,,ha egy bárkában ülök, és abban van gyermekem és más gyermeke, és ha a bárkába bejön a víz, s előttem apodictice áll, hogy ezen két gyermeket benn nem tarthatom, az igaz, ha a magamét lököm ki, és a másikat benntartom, azt az újságban fogják hirdetni; de biz én a magam gyermekét conserválom, és a másikat lököm ki. E tekintetben tehát a liberalismus egyenesen a nemzetiség rovására történik; és ez nem vélekedés, mert apodictice szám szerint be lehet bizonyítani, hogy minden ilyféle kedvezés csorba a nemzetiségre nézve."
,,Előbb vagyok ember, s csak aztán francia" mondta Montesquieu (1689-1755). Ez a mondat első ránézésre az emberi testvériség és egyenlőség mintamondata lehetne, és hivatkoznak is rá a liberálisok szorgalmasan. De miért csak lehetne? Minden dolgot történeti kontextusba kell helyezni. Abban a korban, mikor ez a mondat elhangzott, az ,,ember" szó az európai fehér ember szinonimája volt. Ez a szó nagy fejlődésen ment keresztül az évezredek alatt. Az ókorban minden kis nép csupán saját magára értette, a többi ,,barbár" vagy netán ,,pogány" (stb.) volt. Sok nép önelnevezése a saját nyelvén embert jelent. (Erre mesterségesen létrehozott jelenkori példa az, hogy a cigányokat romának hívatja a polkorrekt rendszer, ami a ,,rom", azaz ember szavuk többes számba tevése.) A későbbi időben vált az európai szinonimájává, majd a XX. században lett a homo sapiens összes rasszára értendő. Szemléletes példa e mellett az, hogy az amerikai függetlenségi nyilatkozat is tartalmazza ezt a mondatot: ,,minden ember egyenlőnek született". Ezt az USA színes bőrű lakosai igen gyakorta emlegetik is. Csupán egy valamiről feledkeznek meg, hogy a megfogalmazója Thomas Jefferson, akinek nagyjából 200 rabszolgája volt. Tehát láthatjuk, hiába próbálják kiforgatni a dolgokat a ,,haladók". Maximum az azonos rasszon belüliek lehetnek ,,testvérek", de azok is inkább féltestvérek. A testvériség eszméje csupán azonos nemzet tagjaira vonatkozik.
Ha már Amerikát emlegetjük, Lincoln, aki a feketék Afrikába történő visszatelepítésének híve volt, ellentétben a mai elhazudott történelemmel, nyilatkozta 1862-ben: ,,Két különféle fehér faj számára sincs hely Amerikában, nemhogy két különféle színű faj számára, mint feketék és fehérek. Nem tudok nagyobb zűrzavart elképzelni, mint a néger beleolvadását társadalmi és politikai életünkbe, mint egyenlő felet." Ennek az idézetnek első fele is tanulságos. Az európai nemzetek egymásra vannak utalva, nemzetközösséget (nem nemzetköziséget) kell létrehozniuk konnacionalista alapokon, de akkor sem válik testvérré a féltestvér. A más rasszbeli pedig közel sem kerül ehhez.
Géresi Tamás - Kitartás.hu
http://kitartas.mozgalom.org/hirek/szabadsag-egyenloseg-testveriseg |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: ingatlantulajdon, szembenállásukat, nemzetközösséget, összekombinálják, kereszténységgel, mostohatestvérek, szociálpolitikai, döntéshozatalban, gondolatvonalról, felbomlasztására, életviszonyaiba, nemzetköziséget, konnacionalista, demokratizáljuk, individualizmus, elképzeléseiben, megkérdőjelezik, leegyszerűsítve, függetlenséghez, galandférgeknek, elpusztulásával, felvilágosodást, alaphelyzetben, szabadságunkat, gyakorolhatták, egyetérthetünk, értelemszerűen, szabadságomban, felebarátjával, képviseletével, hadiállapotban, legborzasztóbb, felvilágosodás, elsötétedésnek, autonómiájának, továbbgondolva, felvilágosodást elsötétedésnek, szabadság igen, emberiség számára, szabad akaratot, test javára, ókori görög, forrásokból merítették, egyén szabadsága, uratlan emberek, egymástól független, őket képviselő, csatározások mezsgyéjén, nagybetűs felírás, egyénnek több, állami szolgálat, egyén korlátlan, Ahogyan Pál, Tommas Hobbestól, Vámosi Pál, Benjamin Constant, Széchenyi István, Thomas Jefferson, Géresi Tamás,
|
|
Offline
