Regisztráció  Belépés
blueocean.blog.xfree.hu
Egyetlen egy dologban hiszek:a szeretet erejében! Pető Melinda
1964.08.19
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/9 oldal   Bejegyzések száma: 81 
Gyönyörű.
  2006-07-31 17:28:35, hétfő
 
  Livingston Larned

Figyelj rám, kisfiam. Álmodban teszem ezt a vallomást. Belopóztam hozzád, egyedül. Alig néhány perccel ezelőtt, miközben a szobámban újságot olvasva ültem, lelkiismeret furdalásom támadt. Bűnösként jöttem az ágyadhoz.
Arra gondoltam, kisfiam, hogy ma haragudtam rád. Megszidtalak reggel, amikor öltöztél iskolába menés előtt, mert törölközővel csak úgy megpacskoltad az arcodat. Rendreutasítottalak, mert a cipődet nem tisztítottad ki rendesen. Dühösen rád kiáltottam, mert szétszórtad a dolgaidat a padlón.
Reggeli közben is találtam megróni valót. Kiloccsantottad a tejet, aztán egészben nyelted le az ételt; a könyöködet az asztalra raktad; a vajat túl vastagon kented a kenyeredre. Amikor pedig elindultál, és én is a vonathoz készültem, visszafordultál, integettél nekem, és így kiáltottál: Isten veled apu! én meg szigorúan összeráncoltam a homlokomat, és ezt feleltem:
“Húzd ki magad!"
Délután aztán elölről kezdődött az egész. Amint hazafelé jöttem, meglestelek az úton: térdeltél, és golyókkal játszottál. Máris lyukas volt a harisnyád. Megaláztalak a pajtásaid előtt azzal, hogy rád parancsoltam: előttem menj egészen hazáig. Drága a harisnya, és te is gondosabb lennél, ha neked kellene vásárolnod. Ezt vetette apád a szemedre, kisfiam.
Emlékszel-e, hogy később, amikor a szobámban olvastam, félénken bejöttél, szomorú tekintettel a szemedben? Amikor felnéztem az újságból, türelmetlenül a zavarás miatt, habozva álltál az ajtóban. Mit akarsz? förmedtem rád. Te nem feleltél, hanem viharos lendülettel felém futottál, a karodat a nyakam köré fontad, megcsókoltál, magadhoz öleltél azzal a szeretettel, amelyet Isten ültetett a szívedbe, és amelyet még a ridegségem sem tudott elhervasztani. Aztán elmentél, feltipegtél a lépcsőn az emeletre.
Nos, kisfiam, nem sokkal ezután történt, hogy az újság kicsúszott a kezemből, és rettenetes, dermesztő félelem fogott el. Mit csinált belőlem a megszokás!? A hibakeresés, a dorgálás rossz szokása azért büntettelek meg, mert gyerek vagy! Nem mintha nem szeretnélek, csak éppen túl sokat várok egy gyerektől. A saját megsokasodott éveim mértékével mérlek. Pedig olyan sok jó és szép és becsületes van a jellemedben. A szíved nagyon jó. Az a természetes kedvesség is mutatja, amellyel hozzám futottál, és egy csókkal jó éjt kívántál nekem. Nem is számít ma este semmi más, kisfiam. Eljöttem a kis ágyadhoz a sötétben, és szégyenkezve letérdeltem.
Ez a vallomás csak vezeklésem egyik része. Tudom, meg sem értenéd ezeket a dolgokat, ha nappal és hangosan mondanám el neked. Holnap azonban igazi apu leszek! Pajtásod leszek, és veled szenvedek, ha szenvedsz, veled nevetek, ha nevetsz. Inkább leharapom a nyelvemet, ha még egyszer türelmetlen leszek. Azt mondogatom majd magamban, mint valami litániát:
Hiszen csak gyerek - csak egy kisfiú még!
Attól félek, úgy bántam veled, mintha máris felnőtt lennél. Most azonban, hogy itt látlak az ágyacskádban, fáradtan és összegömbölyödve, most látom, hogy még csak egy kisgyerek vagy. Tegnap még anyád tartott a karján, és fejed az ő vállán pihent. Sokat kívántam tőled, nagyon sokat.
 
 
1 komment , kategória:  Általános  
Igy volna szép.
  2006-07-31 16:24:14, hétfő
 
  Dsida Jenő - Így volna szép

Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit -
Mikor a kezem
A rózsafáról
Egy szirmot halkan
Leszakít,
Mikor átrezeg
Egy síró dallam
Finom húrjain
A zongorának;
Mikor szívemben
Harcokat vívnak
Hatalmas fénnyel
Hatalmas árnyak:
Mikor a szó
Mire se jó,
Mikor szemem egy
Ártatlan fényű
Szempárba mélyed;
Mikor álmodom
S messzire elhagy
A fájó élet;
Mikor ujjongva
Nevet a kék ég,
S a szellő mégis
Ezer zizegő
Halott levélkét
Takarít -
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit.

S akkor előttem
Áll a nagy titok,
Amelynek soha
Nyomára jönni
Nem birok:

Miért nem szabad
Azt a sejtelmes
Suttogó halált,
Letépett szirmot
Szavakba szednem?
Miért nem lehet
Azt az örökös
Borongó, ködös
Szomorú álmot
Papírra vetnem?
Miért nem tudom
Azt a pillantást
Azt a sóhajtó,
Méla akkordot,
Mit a futó perc
Szárnyára kapván
Régen elhordott, -
Megrögzíteni,
S aztán őrizni
Örökre, csendben?
Az a sok síró
Ábrándos érzés
Miért nem ülhet
Miért nem gyülhet
Lelkem mélyére
S nem tömörülhet
Dalokká bennem?

Vagy ha már róluk
Dalt nem is zengek,
Miért nem tudom
Tudtokra adni
Csupán azoknak,
Kiket szeretek,
S akik szeretnek?
Nem mondom: szóval,
Csak egy mélységes
Szempillantással,
Egy fénylő könnyel,
Egy sóhajtással, -
S csupán ők tudnák,
Hogy mit jelent
Ez a rejtélyes
Titkos beszéd. . .

Így volna édes,
Így volna szent,
Így volna szép!
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Ki van jelölve a helyed.
  2006-07-31 16:22:14, hétfő
 
  Ki van jelölve a helyed

Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kinek fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.

Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?

Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. - Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh'se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ.

(Bódás János)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Egymás kedvéért...
  2006-07-31 13:38:58, hétfő
 
  Tatiosz: Egymás kedvéért jöttünk a világra

Teremtő gondolatokkal, érző szívvel, igazságszeretettel és emberszeretettel születtünk.
Mégis, mikor utadat járod, találkozhatsz mindezek ellenkezőjével: törpe lélekkel és rideg szívvel is. Tudd, hogy ők is Isten teremtményei, és mivel egymás kedvéért jöttünk a világra, szeresd és tanítsd őket.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Szép álmokat!
  2006-07-30 21:05:15, vasárnap
 
  Lakatos Misi: Éjszaka

Lomhán kattannak a másodpercek?
Ütemes csöndben pókhálót sző az éj.
Apró résén a vak függönyömnek
Fénycsík zuhan be, és a falamhoz ér.

Monoton képet vetít a falra,
A süket sötétet féltően vigyázza.
Árnyéklomb széllába
Táncol csend-hárfára?

Órák óta már csak ezt figyeled.
Halk hullámzással súgja a nap pora.
Nincs ma már dolgod, csukd le a szemed,
És legyél szobádnak alvó bútora!
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A mag.
  2006-07-29 11:20:11, szombat
 
 



A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot. És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége. Hosszú az út, és mindig biztonságosabb inkább el sem indulni rajta, mert az út ismeretlen, és semmit nem lehet garantálni. Ezer és egy veszély leselkedik az úton; csapdák és kelepcék szegélyezik mindenfelé - a mag a kemény maghéjba rejtve biztonságban van. De most tesz egy próbát: összeszedi magát, ledobja magáról a biztonságot jelentő kemény burkot, és elindul. A küzdelem azonnal elkezdődik: a kínlódás a talajjal, a kövekkel, a sziklákkal. És amilyen kemény volt a mag, olyan lágy lesz most a csíra, s a törékeny növényre ezerféle veszély leselkedik. A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna - a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná "hová?" és "miért?" Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom, és ezért nekivág az útnak. Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Milyen színű...
  2006-07-29 11:18:41, szombat
 
  - Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol.

A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Sirás.
  2006-07-29 11:17:59, szombat
 
  "Ami a legjobban fáj, azt sohasem érted. Csak állsz, tehetetlenül a romok fölött, ami megmaradt az álmokból, és nem érted. Nem érted, miért fáj ennyire, nem érted, miért hull a könnyed, nem érted, miért. Most szakadj meg szív, mosd el véreddel a fájdalmat! Igen, hisz itt már csak a vér, és a könnyek segíthetnek..! És amikor végre megfordulsz, hogy elfelejtsd a törmeléket és a rengeteg port, valami mindig visszahúz. Mintha éreznéd, miközben összeomlasz, hogy ezen a halott helyen még itt a béke, még itt rejtezik, csak meg kell találni, fel kell kutatni..! Reménykedve állnál neki, hogy összeszedd magad, hogy megtaláld az igazi. az egyetlen igazi lelki megnyugvást, ami vigaszt ad. Aztán megtalálod az összetört álmaid alatt a kettérepedt boldogságot, eltört. Benned is eltört vele valami. És akkor sírni kezdesz."  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Reggeli templom.
  2006-07-28 20:27:16, péntek
 
  Babits Mihály.

Reggeli templom


Hadd építek most egy templomot.

Napkeletre nyúl a nagyhajó,
s ha az első napfény ráragyog,
jó.

Kívül fehér, mint a tisztaság;
belül tarka, mint a képzelet,
pedig rajta semmi cifraság -
gyermeklelkű épület!

A tornya.

Tornya egy, de büszke, szép torony
s mint a kukorékoló kokas,
tolja csőrét égbe hajnalon,
s hinti a sok hangot az.

S apró házak, mint a kis csibék -
s ébredez a kicsi nép.
A toronyból úgy tolong a hang,
mint a ducból reggel a galamb.

(Egy nagy majorság a kis falu,
s már csipogva nyüzsög a napon.) -
De én most a csöndes, hűs falú
templomot rakom.

A lecke.

Falát oszlopokkal emelem;
tűrjetek csak, jámbor oszlopok:
Ki a legtöbb terhet tűri lenn,
tartja leginkább a templomot.

Fenn tizenkét vén Apostolok
- bő redők és szent, komoly szinek
hirdetik, hogy nem okos dolog
bűnben halni meg.

Térdepelni intenek kemény
stációk;
áll a szószék, magas lépcsején;
zengnek harsány prédikációk.

De a padsor ott köröskörül
lobogókkal szinte elröpül.
Drága zászló, máriás!
Drága ének, csengő, áriás!

Színek, hangok.

Mint a versem, e templom olyan:
int a lecke komolyan,
de mert minden színes-hangos itt,
ez a lecke nem busít.

Ó ezek a zengő, mély szinek!
Vörös lámpák vérzenek!
Szent szoborkák, bókos angyalok
dús fején az arany fölsajog.

Minden ablak tarka, szép üveg:
és ha reggel a pallón az Úr
napsugara jár, a szent ecset,
skárlát csöppen róla és azúr.

Ez a templom példázhatja még
az életet; mély értelme bús;
de ha nézed tarka, szép szinét,
örömökkel koszorúz.

Betetőzés.

Mélyén, ahol orgonája zeng,
a Szentlélek kék galambja leng.
(Ó Szentlélekisten, adj erőt,
segítsd meg a szegény verselőt!)

Közepén a mennyezet falát
kép borítja el:
feltámadás, mennybemenetel
zengi a Fiú diadalát.

Legmesszebb, az oltár szent csucsán
fellegek közt látható
őszfehéren ülve trónusán
Isten, a Mindenható.

S azt hiszem, hogy másról ne legyen
a Háromság neve után szó:
itt ha zárom jámbor énekem,
jó.


 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Tündértó.
  2006-07-28 17:32:06, péntek
 
  A tündér-tó titka

Valamikor réges régen, amikor a róka is a nyúllal barátkozott, volt a világ szélén, az élettől elzárva egy nagy tó. De ne kérdezzétek tőlem, hogy pontosan hol is hullámzott, mert nékem is öreganyám mesélte, aki még a dédöreganyjától hallotta annak idején. És bizony hiába keresnétek azokat a neveket mindenféle tudományos könyvben! Mert már rég eltűntek a Föld színéről a nagy tóval együtt.

A Nevesincs-óceánon túl a Dimbidombi-hegység láncai ölelték körül ezt a vizet. Szépen csillogó tükre volt a tónak, szomorúan bólogató füzek guggoltak partjain. Bronzbarna kövek, buján burjánzó bozót és aranyként csillogó homok gyönyörködtette a szemet körös-körül. A tó fövenyén tarka és illatos virágok nyíltak, méhek döngicséltek, madarak csipogtak, és az ott élő emberek boldogok voltak. Őrizték állóvizük titkát. Mert bizony nemcsak a környéke volt gyönyörű a víznek! A tükre alatt vágyaink netovábbja rejlett! Mívesen épített paloták, óriási drágakövek, fejedelmi ételek, szeretet és mosoly lakozott. Ezt a gazdagságot a tavi tündérek és lidércek alkották. Soha nem kérdezte senki a másiktól, hogy ez meg kié és honnan van, mindenük közös volt, mert együtt építették. Az embereket is szerették, de ritkán találkoztak. Ki-ki élt a maga világában: egyik a víz alatt, másik a szárazföldön. Egy törvénye volt csak a két nemzetségnek, de ez minden fölött állt: Soha senki a külvilágnak létezésükről nem beszél!

Így is volt ez mindaddig, míg a világra nem jött tündérvár havának 13. gyereke. Ezt a csecsemőt Hebehurgya Hubának nevezték el. Rá is szolgált a nevére, mert akármit csinált az, sehogysem volt jó.
Mikor betöltötte a 7. életévét, neki is elmondták a lidércek és tündérek tavának titkát. Ahogyan az ifjú cseperedett, kedve támadt világot látni.

Felcihelődött hát, és evezni kezdett lefelé a Csörgedező-csermelyen. Evickélt, amíg ki nem kötött egy falu mellett. Az ott élők megkérdezték, ki fia, borja, s azt, hogy hogyan és mi célból vetődött hozzájuk.
Isten hozott, édes fiam, merről vetett ide téged a sors? - kérdezte a legidősebb apó.
Én bizony a Litüdérc-tó vidékéről jöttem - mondta.
Nagy zúgás kerekedett erre a tömegben, mert még senki sem hallotta ezt a fura nevet.
No, hát jól van, édes fiam, de hát miféle hely ez a Litüdérc-tó, mert én már a 333. évemben járok, de ilyenről még nem hallottam.
Kedves öregapám - kezdte a fiú -, ott van az a tó, ahol a Dimbidombi-hegység láncain szikrázik a hó.
És mindent elmondott töviről hegyire.
A tavunknak van egy titka. Azért hívják így, mert a fenekén lidércek és tündérek tanyáznak.

Mindjárt meg is bánta, hogy nem tett lakatot a szájára! Eszébe jutottak édesanyja szavai, melyek erőst a lelkére kötötték, hogy el ne fecsegje a hétpecsétes titkot.
De akkor már késő volt. Nagy szörnyülködés támadt az emberek között, akik nem tudták, hogy igazat beszél-e a fiú. Mire Huba felocsúdott, a falubeliek máris csákányokkal, ásókkal felszerelve indultak a Csörgedező-csermelyen a Dimbidombi-hegy felé. A kincsvadászok benyomultak a Kaptató-hágón, és lemerültek a tóba. Zölden szikrázó smaragdokkal, ismét a víz színére. Mikor ezt meglátták a pénzhajhász emberek, a hír futótűzként terjedt. A falvak, városok lakói szekerekkel és ladikokkal igyekeztek a kincseket rejtő tó felé.

A tündérek, lidércek és a környék lakói tehetetlenek voltak. Nem tudtak ellenállni, nem ismerték a fegyvereket. A kincsvadászok benyomultak a Kaptató-hágón, és lemerültek a tóba. Zölden szikrázó smaragdokkal, a vér színében úszó rubinokkal megrakodva kerültek ismét a víz színére. Mikor ezt meglátták a pénzhajhász emberek, a hír futótűzként terjedt. A falvak, városok lakói szekerekkel és ladikokkal igyekeztek a kincseket rejtő tó felé.

A tündérkirálynő hiába kérlelte a kegyetlenkedő idegeneket, hogy ne sanyargassák a népét. Nem használt a szép szó. Halálra kínozták a gyenge testű tündéreket és lidérceket, mohóságuk nem ismert határt. Mikor már teljesen kilátástalan volt a helyzet, a tündérkirálynő és a lidérccsászár úgy határoztak, hogy végleg véget vetnek a szenvedésnek. Azt gondolták, hogy a befejező-őzejefeb varázzsal eltüntetik a Föld színéről a Litüdérc-tavat. A Dimbidombi-hegy csúcsára, ahol még a fű sem nőtt, felírták a varázsige szövegét: "Villám cikázzon, szél kerekedjen, eső zuhogjon, a Litüdérc-tó örökre eltűnjön!"

Erre az írásra a királynő ráfújt, a császár csettintett, és láss csodát, egyszerre elkezdett dörögni az ég, szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna, és forgószél söpört végig a vidéken. A Dimbidombi-hegy kőóriásai meginogtak, összetöredeztek, és betemették a Litüdérc-tavat, s halálra zúzták a telhetetlen kincskeresőket. 3 nap 3 éjjel folyvást dühöngött az égiháború, és addig a királynő véges-végig zokogott.

A volt tó helyén egy sziklaorom alakult ki. 77 esztendeig senki sem látogatott oda. Az ég felé nyújtózó kopár kövek, a vajak károgása minden halandót elriasztott a környékről.

Ahogy teltek-múltak az évek, a barna anyaföldön az élet jelei mutatkoztak. Apró, zöld fűszálak bújtak elő, majd tarka virágok ütötték föl fejüket. Színes pillangók repkedtek a vidék fölött. Ekkor már emberek telepedtek meg a tó helyén. Falujukat Siroknak nevezték el a királynő szívszaggató zokogásának emlékére.

/Az iróját sajnos nem tudom./


 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/9 oldal   Bejegyzések száma: 81 
2006.06 2006. Július 2006.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 81 db bejegyzés
e év: 577 db bejegyzés
Összes: 1424 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 87
  • e Hét: 583
  • e Hónap: 1659
  • e Év: 43765
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.