Regisztráció  Belépés
sandrapolke.blog.xfree.hu
a valóság szebb az elképzeltnél Böröndi Lajos
1954.06.19
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 35 
Holnap Németország
  2007-10-27 19:25:20, szombat
 
  Egy hétig nem leszek idehaza, reggel elutazunk unokázni Köschingbe.
Már csomagolok, s alig várom, hogy láthassam kisunokámat. Ő is számolta, hogy hányat kell aludni. Addig ododába (Kindergarten) járt.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
felemelő volt
  2007-10-27 06:55:37, szombat
 
  Tegnap egész nap az emléktáblákat, temetőket és a Gyászteret jártuk. Az 51 évvel ezelőtt meggyilkoltakra emlékeztünk. Felemelő volt, s a semmi nem zavarta meg az emlékezést, Sok virág, vers, zászló, koszorú.
Alig volt eldöntendő dolog. Talán egy, eljött Csurka (aminek személy szerint örülök), s szeretett volna beszélni. Nem tudtam megengedni, szerkesztett program volt, ebbe, nem lehetséges közbeavatkozni.
Koszorút viszont ő is hozott.
Itt volt a Gárda is, fegyelmezettek voltak a fiúk, s úgy tűnt, sokan szimpatizálnak velük.
Bensőséges emlékezés volt, Döbrentei kemény, konok szónok, jó beszédet mondott.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Gyásznap
  2007-10-24 20:14:52, szerda
 
  Az előbb beszélem Döbrentei Kornéllal, ő mondja Mosonmagyaróváron a gyászbeszédet azon a téren, ahol 1956. október 26-án, délelőtt 11 órakor száznál több nőt, gyermeket, munkást lemészároltak.
A laktanya parancsnokát 2001. június 19-én három év (!) le nem töltendő fegyházra ítélték emberiség ellen elkövetett bűntettben.
Ilyen az igazságszolgáltatás errefelé, Abszurdisztánban.
Aki tud, gyújtson ezen a napon egy szál gyertyát, emlékezve a meggyilkoltakra!
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Ady Endre gyászjelentése
  2007-10-24 06:12:38, szerda
 
 



Egy 1919-es dokumentum
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Halála tizenhatéves
  2007-10-23 07:21:58, kedd
 
  Anna Swirszczynska verse


Halála tizenhatéves


Vérben haldokolva az úttesten
honnan is tudná, hogy haldoklik.
Oly nagyon telve van fiatalsággal,
hogy még a haldoklása is fiatal.

Nem tudja, meghalni hogyan kell.
Hiszen most először hal.

Zsille Gábor fordítása
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Esővel gyászol az Isten
  2007-10-23 05:58:57, kedd
 
  Esővel emlékezik meg az Isten októberról. Arra ébredtem hajnalban, hogy kopog, szakad az eső. Elégedetten fordultam be: a kert nagy részét fölástam, a virághagymák zöme a pincében, az összevágott fa a ház oldalában és a kocsibeálló oldalában. A hűtők dugig élelmiszerrel. Aztán mégis Boldog, szomorú dal. A fenébe Kosztolányi!  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Soha nem felejted el
  2007-10-22 19:30:35, hétfő
 
  soha nem felejted el

egy pillanatra tálálkozik tekintetünk
te a géppuska mögött
én ballonkabátban az októberi délelőttben

aztán meghúzod a ravaszt
s mindkettőnk szembogara kialszik

én meghalok
te életben maradsz

és soha nem felejted el tekintetemet


Feketeerdő, 2007. október 22.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A belül hordott haza
  2007-10-22 14:35:26, hétfő
 
  A belül hordott haza


A napokban hallottam egyik politikusunk szájából: mindenkinek mást és mást jelent 1956. S a sokféle jelentés megfér egymás mellett. Alattomos kijelentés ez, maszatolós, elkeni a határt bűnös és áldozat között, s megengedi az önvizsgálat hiányát.
Az ünnepet silányítja hétköznappá.
Mert ünnepelni tudni kell. Az ünnepek jelentősége a családban is nagy, hát még a családok nagy közösségében, a nemzetben! Összetartó erő az ünnep, az a ragasztó, malter, ami ha kipereg a téglák közül, az épület rokkan bele, rogy össze, ereszkedik térdre.
Különösen 1956 sugározhatná az összetartozás élményét: a magyar október a világ egészén ismert, s tisztelt forradalom. Miért kellene hát nekünk sunyin, lehajtott fejjel emlékezni rá? Csak nem azért, mert elmaradt az azt eltiprók felelősségre vonása? Talán az áldozat szégyellje magát azért, hogy elárulója, besúgója fölényes mosollyal a szája szegletében sütkérezik a napfényben?
Cinikus az, aki kijelenti, hogy megfér 1956-ban Wittner Mária igazsága, Magyar Katalin igazsága Dudás igazságával!
Persze ünnepelni tudni kell, s tudni kell nem beszélni, ha csak hallgatni lehet. S ünnepelni sokféleképpen kell, néha csak egy szál virággal a vértől áztatott mosonmagyaróvári téren, néha elég elővenni egy régi fényképet, föllapozni egy könyvet. S van olyan is, hogy ünneplőt ölt az ember, meghallgatja az emlékező beszédet, s nagyapjára gondol közben, s arra, hogy büszke magyarságára, büszke szüleire, akiknek már nem adatott meg a jobb kor, amiben reménykedtek.
1956 a fejek felemelésének az éve. S példa is: a reménytelenség legmélyebb bugyrából is lehet kitörni. S példa minden kor diktatúrájának: a nép nem felejt. Van egy pont, ahonnét már csak felfele van. S hogy minden gaztett fölíratik valahova, s és eljön a számonkérés ideje. Minden kor politikai elitje számára tanulság: a nemzetet szolgálni kell, nem rátelepedni, ráerőszakolni az idegen mintákat, akaratot.
Ki gondolta volna 1956. október 22-én este, hogy másnap emberekre lőnek a rádiónál, hogy néhány nap leforgása alatt teljesen megváltozik az ország? Hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban? Teljesen mellékes. De micsoda iszonytató zsarnokság ellen lázad fel az ember, ha munkás, paraszt, tanár, egyetemista együtt dönti le a zsarnokság jelképét a Sztálin szobrot, s együtt menetel Pest utcáin. Ilyen ritka nemzeti egységet minden száz évben egyet, ha föl lehet jegyezni. Dávid Góliát ellen. A rákosan elburjánzott Gulag sejtek közül az egyik gennye fölfakad, s jöhetnek tankok beletaposni az embert az aszfaltba, a félelem már kiirthatatlanul beleköltözött a rabtartók szívébe: a lázadás emléke lázként lappang sokáig, hogy végül ledöntse a testet.
Még 33 év hallgatás és rettegés? A győzelmet kódolta 1956. S tulajdonképpen 1989 felemás rendszerváltása is 1956 naivitásával telítődött, az egészséges lélek nem sejtette miféle fondorlatokkal, túlélési taktikákkal játsszák ki hitét, próbálják meg elvenni az ünnep örömét.
- Te is részese voltál az árulásnak! Te is hallgattál! Te is elfogadtad a rendszer kitüntetéseit, kegyeit. Te is beléptél, te sem léptél ki. Részt vettél benne életeddel, kacsintsunk hát össze! Így nyálazott össze bennünket a hazugság, s nyálaz még ma is.
*
Türelmetlenek vagyunk? Alig lélegeztünk be néhány kortynyit a feltépett ablakokon át beömlő levegőből máris minden kérdésünkre szeretnénk érvényes, egyszeri és megfellebbezhetetlen választ kapni? Igen, hisz ötven éven át nem hallottunk mást csak féligazságokat, elharapott szavakat, s a hallgatás emlékművét építtették velünk, s sokunknak már soha nem mondja el édesanyja, édesapja, hogy hogyan gondolkodott 1956-ról, hogyan gondolkodott 1945-ről, s ha él még némelyikünké, már nem tudja elmondani semmiféle nyelven, mert az elmúlt ötven év alatt a beszélhető nyelvet is elvették tőle.
Emlékszem még, hogy 1989-ben mekkorát durrant a szó, hogy 1956-ban nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés. Kellett is hozzá néhány év, hogy lehűtse álmainkat, hogy ne gondoljuk végig azt, ami ebből következik. Hogy elmúljon az az érzés, amit akkor érez az ember, amikor egy sötét szobában hirtelen föltépik az ablakokat, és beömlik a fény. Igaz, ha nem is lehetett már ugyanúgy visszaszögelni az ablakra a léceket, ha csíkokban be is szivárgott a fény, megpróbálták azért sokan.
1956. október 23-án népfelkelés robbant ki, a lengyel szolidaritási tüntetés nőtt hirtelen elégedetlenségi mozgalommá. S 24 óra alatt forradalommá, az országot átszövő forradalommá vált. A forradalomnak ugyanis volt célja, s e célokat a 16 pont sorról sorra le is írta. A cél pedig egyszerűnek látszott, a szovjet csapatok kivonása, a független Magyarország megteremtése. S e cél forrasztotta egybe az országot.
Szangvinikus, hirtelen indulatú nép a magyar, sokan még ma sem tudják megérteni, hogy eszmék egy egész népet lázba tudnak hozni, hogy honnét a merészség egy 200 milliós birodalom ellen felkelni. Nem tudják, mert gyomrukon keresztül nézik a történelmet, s mert lelkesedésük a bankszámlakivonatokig terjed. S mert nem fogják föl, hogy a 20. században el lehetett jutni odáig, hogy nincsen tovább, hogy nincsen mit veszíteni. S azt sem, hogy e csöppnyi nép ezernyi tapasztalat ellenére hitt abban, hogy nincsen egyedül. Annak ellenére hitt ebben, hogy megtapasztalta Trianon népirtását, a második világháború után ellenünk elkövetett kegyetlenkedéseket, s a hazugság Európájának hallgatását.
Az ötvenedik évfordulóra szép számmal érkeztek a küldöttségek, s bocsánatkérő nyilatkozatok hangzottak el, hogy magunkra hagytak bennünket, s mi feszengve hallgattuk a szép szavakat, mert erre sem volt már igazán szükségünk ötven év után. Hisz amit e népek kormányai elmulasztottak, arra nincsen bocsánat csak magyarázat. S bocsánatot csak saját népüktől kellene kérniük, azoktól, akik többet tettek a hivatalosságoknál, befogadták a menekülőket, ellátták őket, házukba hívták, megállították a magyarokat szállító autóbuszokat, hogy néhány schillinget nyomjanak a hontalanok kezébe. Igen osztrák pénzt, mert Ausztria volt az egyetlen, aki egy évvel az orosz megszállás megszűnte után a legtöbbet tette. Talán Önök nem tudják, az osztrák miniszterelnök, s Bécs legnevesebb színészei járták a császárváros utcáit, s pénzt gyűjtöttek Magyarországnak. Kalapoztak.
Türelmetlenségünk ellenére is be kell látnunk, fél évszázad semmi, csak egy mély levegőt lehet ennyi idő alatt venni. De elég arra, hogy észrevegyük, hogyan ég fényesedik 1956 csillaga egyre tisztábban, s hogyan mállik, rothad szét az a sokféle hamis gondolat, amibe becsomagolták. Nem kétséges, 1848 mellett 1956 a magyar nemzet második nagy pillanata. A napi marakodás mellett persze ez nem látszik minden pillanatban, a szétszakított, szellemileg megalázott, az értékeket megkérdőjelező mában ez nem tűnik mindig annak, de hazának csak az a szögesdróttal körbekerített terület nevezhető, ahol vannak azonosulási pontok, ahol vannak biztos értékek, ahol fel lehet nézni a Napba, ahol bele lehet nézni a tükörbe. A haza ugyanis nem csak egy terület, nem az állam gyakorlóterepe, nem csak az a föld amiből vétettünk, és amibe eltemetnek ma, nem, a haza hit a jövőben. Ezért volt veszélyes 1956 a zsarnokságra, mert ezt a hitet állította vissza az emberekben. Hogy van értelme élni. S ezért rettenetes a zsarnok számára, mert hiába államosította, annektálta a magánéletet is, a belül hordott hazát nem lehetett gyarmatosítani. S ezért volt félni valója az azt követő ötven év zsarnokainak, mert tudták, 1956 gyújtózsinór a magyar történelemben. Mert róluk is ítéletet mondtak 1956-ban, az elkövetkező zsarnokok is megítéltettek már akkor.
Én még emlékszem a nagy hallgatásokra. Tudom, milyen vastag fallal vették körül az e vidéken történteket, tudom, hogyan hamisították meg Önök és apáik múltját. S tudom, hogy Pest mellett a vidék forradalma, a hátország felkelése sem maradt el. Mint ahogyan az ezt követő terror szedte itt is a maga áldozatait. Följegyeztek mindent pontosan. Máriakálnokról így szólt a későbbi rendőrségi irat: ,, A községben az ellenforradalmi események 1956. október 26-án kezdődtek a Móvári ellenforradalom hatására." S mily szörnyű cselekmény, ezen a napon este 19 órakor megalakult a nemzeti tanács, s leváltották a VB titkárt. Ennél szörnyűbb ellenforradalmi cselekedet aztán nem tudtak produkálni, de ez is elég volt a koncepció bizonyításához, s a kilenc tagú nemzeti tanács tagjainak feltérképezéséhez.

*

Tisztelt ünneplő közönség! Kedves máriakálnokiak! Reszkető kis gyertyaláng volt Magyarország 1956-ja a neonfénnyel megvilágított, de lelki-testi nyomorúságban tespedő világnak. Sokan merítenek belőle erőt mégis, máig hatóan. S úgy tűnik, csak idehaza szégyenlősködünk még mindig, mint aki nem tud félelem nélkül élni már. Igaz, erre a félelemre rájátszott tavaly a regnáló hatalom is, régi reflexekkel szeretett volna leszoktatni bennünket az ünneplésről. Pedig ideje felemelni a fejünket, s konokul szembenézni múltunkkal, s tisztelettel adózni azok előtt, akik ránk bízták ezt a kicsi hazát.
Engedjék meg, hogy Faludy György egyik versével, szonettjével fejezzem be mondandómat. Szeretem ezt a rövid verset, érzem benne a hátrahagyott haza lapuló házait, s a menekülők riadt kétségbeesését. S kívánom, hogy utolsó gondolata többé soha nem legyen igaz: ne könnyebbüljön meg az ember, ha kiér ebből a furcsa hazából.

1956. november

Az ég mint kormos, csillagtalan kürtő,
a lápföld sík és pőre.
Vagy százan vánszorgunk a Fertő mellett
és igyekszünk előre.

Mellettem kövér, szovjet tiszt civilben,
rumszag árad belőle.
Egy gyermek sír. Patakon gázolunk át,
s nem leszünk nedves tőle.

Majd: osztrák lámpák, mentőkocsik, szendvics,
mosolygó piszkosszőke
járőr. Mögöttünk puskaszó, sötétség,

remények temetője.
Furcsa haza. Az ember fellélegzik,
mikor kiér belőle.







 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Jiří Menzel
  2007-10-22 11:34:56, hétfő
 
  JIŘÍ MENZEL OSCAR-DÍJAS CSEH FILMRENDEZŐ MOSONMAGYARÓVÁRON!

12 év eltelte után újra rendezett Jiří Menzel. Csehországban megkapta a Cseh Oroszlán - díjat a legjobb filmrendezésért, 2007-ben a Berlinálén a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége FIPRESCI - díjban részesítette. Pulában is elnyerte a legjobb rendezői díjat és a Fiatal Filmrendezők - díját is magáénak mondhatja. Jelölték az idei Európa - díjra és Oscar - díjra.
Az Őfelsége pincére voltam Bohumil Hrabal első és egyik legnépszerűbb regénye. A nagyravágyó pikolófiú meséjének filmváltozatát Jiří Menzel rendezte, e két kiváló művésznek ez a sokadik ,,közös,, munkája.
Jan története a 20. század első felében kezdődik, s szívszorítóan illusztrálja: a történelem hogyan darálja be a kisembert, miközben az azt képzeli, a sors kegyeltje. A kis pincérfiú álmai valóra válnak, szállodatulajdonos lesz, feleségül veheti a szép némettanárnőt, ám mindennek nagy ára van... Hogy mi? Megtudhatjuk november 6-án, a Flesch Károly Kulturális Központban 17 óra 30 perckor a film mosonmagyaróvári bemutatóján, ahol vendégül látjuk a rendezőt Jiří Menzelt és tolmácsát Szabó G. Lászlót. A film vetítése után a színházteremben beszélgetünk a rendezővel, ahol a vendégek is feltehetik kérdéseiket, majd dedikálásra is sok kerül. Ne szalasszák el a találkozást a filmtörténelem egyik legnagyobb alakjával. Jegyek a Flesch Károly Kulturális Központban kaphatók.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Furcsa haza
  2007-10-22 09:01:29, hétfő
 
  Ilyenkor október tájékán mindig rátalálok erre a Faludy versre. Tőle tudom, konkrét élmény iratta vele. Hegyxkőnél menekült ki ebből a furcsa hazából. Érdemes a szonettet elolvasni.

1956. november

Az ég mint kormos, csillagtalan kürtő,
a lápföld sík és pőre.
Vagy százan vánszorgunk a Fertő mellett
és igyekszünk előre.

Mellettem kövér, szovjet tiszt civilben,
rumszag árad belőle.
Egy gyermek sír. Patakon gázolunk át,
s nem leszünk nedves tőle.

Majd: osztrák lámpák, mentőkocsik, szendvics,
mosolygó piszkosszőke
járőr. Mögöttünk puskaszó, sötétség,

remények temetője.
Furcsa haza. Az ember fellélegzik,
mikor kiér belőle.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 35 
2007.09 2007. Október 2007.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 35 db bejegyzés
e év: 250 db bejegyzés
Összes: 2460 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 304
  • e Hét: 304
  • e Hónap: 14590
  • e Év: 62785
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.