Belépés
vicus54.blog.xfree.hu
"Továbblépek még akkor is, ha hullnak könnyeim, és szertefoszlottak gyönyörű álmaim!" Huszár Mihályné
1954.02.26
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 66 
Nincs Cím
  2007-10-31 21:01:51, szerda
 
 



A csodálatos drágakő 11




Péter, aki nem tudta, hogy éppen letelik a harmadik óra, már határozott: a harmadik utat választja. Csodás drágakövét belefoglalta az utolsó, még üres láncszembe. Az odakint lenyugvó Nap fénye ekkor bevilágított a barlangba, az aranylánc drágaköveire. A napfény a hátsó falra kirajzolta a barlang bejáratának alakját. A kehelyszerűen kiszélesedő kőmedence fölött ott ragyogott a vöröses arany ötszög. Az utolsó láncszem árnyéka éppen az ötszög közepére esett. Majd rövidesen elhalványult a vetített fény: a Nap a láthatár alá hanyatlott. E pillanatban az aranylánc felizzott, és vakító fény áradt ki belőle. Péter szívét és egész lényét forróság öntötte el. Úgy érezte, hogy megsemmisül, felemészti a tűz, de a következő pillanatban a tűzből új élet keletkezett. Annyira más és annyira új, hogy az el sem mondható! Az aranylánc ismét megszólalt, harangként csengett-bongott. A hangok hatalmas, diadalmas áradásába alig észrevehetően egy vékonyabb, új hang is vegyült. Odakint újra feltámadt a szél. A madarak dalolni kezdtek, a mókusok folytatták az önfeledt hancúrozást. A szarvas királyi méltósággal tovább lépdelt kifürkészhetetlen útjain. Az emberek közül a távoli faluban többen is megborzongtak, néhányuk szívét furcsa melegség öntötte el.


Szíriusz belépett a barlangba, és megállt Péter előtt. Mosolygott.
- A harmadik utat választottam - mondta a fiú -, és visszamegyek szülőfalumba. Lemondtam az ibolyakék kőről, hogy a láncba befoglalva itt hagyjam. Azt hittem, veszteség ér, de most már tudom, hogy épp ellenkezőleg történt. Mindig a szívemben fogom hordozni a meleget, amit a kő érintésekor éreztem. Én megváltam tőle, de ő nem hagyott el: belém költözött örökre!


- Légy áldott, fiam - mondta Szíriusz, és megölelte a fiút. - De most térj nyugovóra, és napkeltekor indulj el a hazafelé vezető úton, amit választottál!
Péter alváshoz készülődve megmosakodott a forrás vizében. Tekintete a kerek asztalra tévedt. Csodálkozva látta, hogy a rá vésett, korábban oly idegen jelek életre kelnek. Feltárult előtte egy másik világ, ahol sehol egy éles szeglet, ahol minden kerek egész. Ahol nincs semmi árnyék, csak fény - és fény. Ezt a földön túli fényt látta akkor is, amikor szemét lehunyva - a szokásos esti furulyaszót hallgatva - mély álomba merült.


Másnap kora hajnalban elbúcsúzott Szíriusztól, és útra kelt a patak mentén hazafelé. A felkelő Nap fényében a pára mind jobban feloszlott, és a távoli láthatáron szülőfalujának jól ismert templomtornya mind élesebben kirajzolódott.


A csodálatos drágakő 10


- Letelt a három éved, fiam - mondta -, és beteljesült, amire vágytál. Most három lehetőség, három út áll előtted. Az első: visszatérsz világodba, amelybe születtél, és magaddal viszed csodás drágakövedet, ami hatalmat és dicsőséget szerezhet neked ott. Ez esetben viszont le kell mondanod arról a világról, amiről álmodtál, és aminek a küszöbén állsz most. A második lehetőség: a drágakövet belefoglalod a nagy aranylánc utolsó szemébe, és itt maradsz a barlangban. Tovább élvezed mindazt a biztonságot, békességet és örömöt, amit az ittlét biztosít számodra. De ezen az úton sok idő fog eltelni, míg tovább fejlődhetsz, míg feltárul előtted a titkok titka. A harmadik lehetőség, hogy drágakövedet az aranylánc utolsó szemének ajándékozod, és megválsz tőle. Visszamész korábbi világodba, és mindent megteszel azért, hogy az emberekben felkeltsed a vágyat egy másik, valódibb világ iránt, és - személyed előtérbe helyezése nélkül - segítesz nekik a hozzá vezető úton. Három órád van még napnyugtáig, addig el kell döntened, melyik utat választod.



E szavakkal Szíriusz magára hagyta Pétert. Kiment a barlang elé, letelepedett a rózsabokor mellé, és belemerült a mind lejjebb ereszkedő Nap látványába.

Péter egyedül maradt. A kerek asztal közepére tette csodálatos drágakövét, majd leült az egyik lapos kőre. Elmélyülten nézte a drágakő ibolyakék színben villódzó fényeit, és közben lepergett előtte egész eddigi élete. Látta, sőt újra átélte életének minden eseményét. A rossz emlékűeket vagy érdekteleneket - s ezekből volt a legtöbb - gyorsan ,,átlapozta", bár számos tanulságot levont belőlük. A jó emlékeknél tovább elidőzött. Úgy érezte, hogy csak az utolsó három évben élt igazán, a többit mintha csak álmodta volna. Azután az előtte álló három lehetőségre gondolt. Nem vágyott földi gazdaságra, sem hatalomra és dicsőségre, ezért az első utat hamar elvetette magában. A második lehetőség, az itt maradás már sokkal jobban vonzotta. De utána arra gondolt, hogy akkor nehezen tudná viszonozni, tovább adni azt a sok jót, amiben itt részesült. Hálás szívvel gondolt Szíriuszra, aki elődje nyomába lépve a barlang és titkainak őrzője lett. Erős vágy éledt fel Péter szívében, hogy ő is mindezek őrzője lehessen, és sokaknak segíthessen. Ha méltó lesz rá, egyszer talán átveheti Szíriusz feladatát, és akkor a bölcs öregember - elődeihez hasonlóan - szintén tovább léphet. A fiú pillantása a hatalmas aranyláncra és a láncszemekbe foglalt ibolyakék kövekre vándorolt. Lám, az elődök is mind itt hagyták és egybefűzték csodás drágaköveiket, s mindig előkészítették a következő láncszemet. Ennek köszönhető az arany ragyogás, ami betölti a barlangot, és kiárad innen. Lám, a patak is csak keveset időz itt, fürgén szalad tovább, hogy messzire eljuttassa éltető vizét. Valahol a távolban folyókkal, folyamokkal fut össze, hogy végül eggyé váljon a végtelen tenger vizével.


A csodálatos drágakő 9


Szíriusz harmadszor is bólintott. Így hát Péter is a barlang lakója lett.


A bölcs öregembertől megtudta, hogy a barlang még nem az a világ, hanem csak egy átjáró ahhoz a titokzatos világhoz, amely a látható világon túl, de azt áthatva létezik. Három éven keresztül élt a fiú Szíriusz mellett, és kivette részét a mindennapi munkából is. A barlang fölötti fennsíkon zöldséget, gyümölcsöt és egy kevés kis gabonát termesztettek, de volt néhány juh is. Mindenük megvolt, ami feltétlenül kellett. A barlanghoz felvezető hét ösvény közül - amelyek egyikén Péter kapaszkodott fel annak idején - egyiken sem érkezett újabb jövevény. Ha közeledett is olykor-olykor valaki, már hamarabb visszafordult. Így hát Péter egyedüli tanítvány volt. Az öregembertől feladatul kapta, hogy kopottas kövét nap, mint nap csiszolgassa. Esténként, a sok házimunkát és a rendkívül kemény kő csiszolását, illetve az egyszerű, de ízletes vacsorát követően megmosakodhatott a kis kőmedence arany fényű vizében. Utána jól eső fáradtsággal tért nyugovóra. Elalvás előtt Szíriusz bölcs szavait vagy furulyán előadott különös dallamait hallgatta. Mielőtt szemei lecsukódtak volna, minden egymásba folyt: a furulyaszó beszélt hozzá, a szavak pedig dallamokba rendeződtek, s a visszhang a világmindenség alaphangját, harmóniáját zengte.

Mély, álomtalan alvást követően Péter minden nap csodálatosan frissen ébredt. Hajnalban is megmosakodhatott a forrás tiszta vizében, majd a fennsíkról együtt nézték az égen szikrázó csillagok egyre halványuló fényét, s megcsodálták a napfelkelte minden alkalommal más és más, színpompás ünnepi előadását. A fennsíkon végzett munka is ünnepélyes légkörben zajlott. Minden apró dolognak megvolt a maga jelentősége. Péter fokról fokra megtanulta a természet nyelvét, és alkonyatkor a barlang légkörében egy másik, tisztább és ragyogóbb természet nyelvén is kezdett érteni. Új erők, új fények, új képességek sarjadtak a lelkében. Fizikailag is megerősödött, felnőttebbé vált.


Amikor éppen letelt a harmadik év is, az egyik nap különös dolog történt. Egyre fogyatkozó és egyre forróbb kövét csiszolgatta a fiú éppen, amikor a kő tojáshéj vékonyságú kopott rétege széttöredezett, és hirtelen levált. Péter halkan felkiáltott meglepetésében és semmihez sem fogható örömében, mert egy csodálatos drágakövet tartott a kezében, amely ibolyakék színben szórta szét a fénysugarakat. A kerek asztal fölött függő aranyláncba foglalt drágakövek egyszerre mind megpendültek, s a lánc harangként csengett-bongott. A madarak odakint elhallgattak, a hét fenyőfa mókusai abbahagyták a kergetőzést. A hatalmas agancsú szarvas is hirtelen megállt az erdőben. A szél fúvása abbamaradt, az erdőszéli faóriás levelei sem mozdultak. Az egész erdő feszülten figyelt. Csak a patak vize csobogott változatlanul, s amikor a csengés-bongás lassan alábbhagyott, folyt rendületlenül tovább. A barlang arany fénye - amit fürgén magával vitt - itt-ott megcsillant a habjain.


Péter előtt megjelent az öregember, és mosolygott.





Péter kíváncsi tekintete elárulta, hogy nagyon is érdekli, amit hallani fog. Az öregember így hát folytatta:


- Valamikor nagyon régen, engem csecsemőként egy kosárban kitéve - és szerencsére jól betakargatva - talált meg a mezőn egy juhász kutyája. A juhász nevelt fel úgy, hogy sohasem derült ki, kik voltak a szüleim. Mivel azon az éjjelen, amikor a mezőn megtaláltak, a Szíriusz nevű csillag szokatlanul erős fénnyel világított az égen, a juhász Szíriusznak nevezett el engem. Ott éltem a mezőn és a hegyekben. Nevelőapámon kívül sokat tanultam a kövektől, növényektől, állatoktól és a csillagoktól. Különösen a Szíriuszt figyeltem sokszor. Úgy éreztem, több közöm van hozzá, mint csupán a tőle származó nevem.

Amikor 21 éves lettem, és éjszaka a Szíriuszt néztem éppen, hirtelen egy lángcsóva szelte át az eget. Egyre erősebben sivító hangot hallottam. A fény is egyre vakítóbb lett, majd egy nagy, tompa puffanással földet ért a közelben valamilyen izzó dolog, ami nyomban lángra lobbantotta maga körül a száraz füvet. A juhok rémülten elmenekültek. Gyorsan széttapostam a tüzet, mielőtt lángtengerré vált volna a mező. Az üszkös tűznyomok közepén egy golyó alakú, súlyos fekete követ találtam. Egy meteoritkövet - egy égi követ. A csillagvilágból érkezett jövevényt rajtam kívül nem érintette még soha ember keze. A legtöbbet eleinte ettől az égi kőtől tanultam. Ez a kő vezetett el ide, a barlangba. Most ott pihen abban a kis kőmedencében, s a patak vize rajta keresztül áramolva folyik tovább.

Péter kíváncsian odalépett a kehely formájú kőmedencéhez, és megcsodálta a kristálytiszta víz mélyén heverő meteoritkövet. Szíriusz pedig tovább folytatta történetét:
- Itt, a barlangban találkoztam az elődömmel, akinek segítségével a mindenség feltárta előttem titkait. Ő már tovább lépett innen, és számát sem tudom, hány év óta vagyok e barlang őrzője. Amikor eljön az ideje, újra meg újra megjelenek itt, hogy fogadjam az érkezőket, akik - ha akarják - kérhetik, hogy tanításban részesítsem őket - fejezte be elbeszélését Szíriusz. Péter nem sokáig gondolkodott, hanem kimondta, amit érzett:


- Kérlek, Szíriusz, taníts engem is! A legfőbb vágyam ez. Mindig egy olyan világról álmodtam, ami nem olyan rideg és kegyetlen, mint amiben éltem. Mindig is éreztem, sőt tudtam, hogy lennie kell egy másik világnak, ahol igazán otthon érezhetem magam.


A csodálatos drágakő 7


Odabent végre felegyenesedhetett. Döbbenten állt, és egyszerűen nem hitt a szemének! A barlangban mindenütt fény volt, de nem a külvilág fénye, és nem is valami lámpafény. Inkább úgy tűnt, hogy egyenesen a falakból tör elő, és tölt be mindent az arany ragyogás. A tágas üreg hátsó falán, fent a magasban egy forrás fakadt. Vize végigfolyt a falon, mígnem egy kehelyszerűen kiszélesedő kis fali medencéhez ért. A víz is arany fényben tündökölt, ahogy átbukott a medence peremén, és halkan csobogva folyt tovább az üreg aljára, ahol egy repedés mélyén eltűnt. A medence előtt egy kerek kőasztal állt, lapját ismeretlen jelek és ábrák vésetei borították. Az asztal közepe fölött a mennyezetről egy hatalmas aranylánc függött. Nagy méretű, csiszolt drágakövek voltak a láncszemekbe foglalva, és mindegyik mély, ibolyakék színben tündökölt.

A kerek asztal mellett egy öregember alakja rajzolódott ki. Péter nem tudta eldönteni, hogy korábban is ott állt-e, vagy a szeme láttára öltött testet, tűnt elő a semmiből. Sokáig csend volt, csak a kis patak csobogott halkan. Péter otthonról jól ismerte a feszélyezett csendet, amit a rosszkedv, a sértődés vagy a félelem okozott, de ez a csend teljesen más volt. Olyan csend volt ez, amiben nagyszerű dolgok történnek: bizalom és szeretet, vagyis élet áramlik. Itt, ahol az arany fény ragyogása mindent betöltött, nem volt hely a félelemnek. Péter odalépett a kerek asztalhoz. Elővette zsebéből a kopottas, gömbölyű követ, és a bokorról letépett rózsaszállal együtt letette az asztalra. Amikor a rózsaszál és a kődarab egymáshoz ért az asztalon, valami halkan megcsendült a barlangban. Az öregember alig észrevehetően bólintott. Hosszú fehér köpenyt viselt, hosszú haja és szakálla is teljesen fehér volt. Szemei úgy ragyogtak, mint két ibolyakék kristály.

- Péter vagyok - törte meg a csendet a fiú. Úgy vélte, illik bemutatkoznia az idősebbnek. Az öregember tekintete Péterről a kopottas kőre vándorolt, majd újra bólintott.

- Az én nevem Szíriusz - válaszolta. Péternek úgy rémlett, hogy ez a név valamilyen csillag neve. Rengeteg kérdés tódult fel benne. Szíriusz bizonyára észrevette ezt, mert hellyel kínálta. Mindketten leültek az asztal melletti lapos kövekre. A kő kellemesen langyos volt, akárcsak a barlang levegője.

- Mindent tudok rólad, fiam, amit tudnom érdemes, mert a köved elárulja nekem - mondta Szíriusz. - De hadd meséljek most egy kicsit magamról, ha érdekel.


A csodálatos drágakő 6


- Holnap reggel megkeresem a követ, és utána ismét hozzá fogok a sziklafal megmászásához. De most már sokkal óvatosabb leszek - fogadta meg. - Addig is alaposan ki kell pihennem magam!

Fárasztó napot hagyott maga mögött, mégis sokáig nem tudott elaludni sajgó tagjai, illetve az izgalom miatt. Éjszaka arra ébredt, hogy a hét fenyőfa suhogva énekel a feltámadó langyos szélben. Felnézett a sziklafalra, és fent a magasban, egy arany fényben derengő ötszög alakú formát látott.

- Ez csak a barlang lehet, de lám, világos van benne! Úgy tűnik, hogy lakik ott valaki - állapította meg. - Talán egy remete, vagy esetleg valami rabló...

Megborzongott, és nagyon remélte, hogy inkább az előbbi. Mivel kipihenten akart nekivágni a másnapi felfedezőútnak, kicsit odébb újra letette alváshoz fejét a puha tűlevélszőnyegre, ám ezúttal egy kemény kőbe ütközött. Megfogta, hogy odébb dobja, de amikor megérezte a kő jól ismert gömbölyű formáját és melegét, Péter szívét hála és melegség öntötte el. Pillanatok alatt mély alvásba merült, és kora hajnalban frissen, jókedvűen ébredt. A Nap a sziklafal mögött kelt fel, de a kövek között a magasban szinte második Napként virított a rózsabokor. Péter felkészült a nehéz útra. Gondolatban elköszönt a hét fenyőfától és pajkos mókusaitól. Úgy érezte, mintha engedélyt kapott volna tőlük a tovább jutáshoz. Megmarkolta kopottas kövét, és a másik, ép zsebébe süllyesztette. Újra megfogadta, hogy nagyon vigyázni fog rá. De utána eszébe jutott, hogy tán inkább a csodakőnek kell majd őrá vigyáznia. Bizakodva kezdett hozzá a sziklamászáshoz. Örömmel vette észre, hogy éppen a lába előtt egy nagyon keskeny és roppant meredek, ám mégis járható ösvény vezet felfelé.

- Érdekes, hogy tegnap nem láttam ezt az utat - morfondírozott magában -, de hát így jár, aki fejjel megy a falnak!
A szűk ösvény szinte lépcsőként vezetett felfelé a szédítő magasba. A biztonság kedvéért Péter a kezével is mindig keresett - és talált - kapaszkodókat a kövek között. Amikor a Nap a sziklafal fölé emelkedett és kibújt mögüle, a rózsabokor már csak néhány lépésnyire vöröslött Pétertől. Tűzpiros virágai csodálatosan illatoztak. A barlang ötszögű nyílása ott tátongott a bokor töve mellett, és most is valami fény derengett benne. Péter nem gondolt veszélyre. Inkább a várakozás izgalmát érezte, amilyenben néha otthon volt része Karácsony este. A rózsabokor mellett megpihent, és visszatekintett a messzeségbe. A távolban, ahol szülőfaluja templomtornyát sejtette, most felhő és pára borított mindent. Lenézett a mélybe, a hét fenyőfára, amelyek a magaslat peremén sorakoztak. Gyökereik alatt forrásként tört elő a patak vize, hogy az innen beláthatatlan szurdokvölgy zuhatagjain rohanjon tovább.

- Milyen nagy utat is tettem meg idáig! - gondolta Péter. Ösztönösen letépett egy szál rózsát a bokorról, és némi habozás után óvatosan belépett - helyesebben szólva: mélyen meghajolva bekúszott - a barlang ötszögű bejáratán.


A csodálatos drágakő 5


A magaslat peremén hét méltóságteljes, sudár fenyőfa állt. Szinte falként sorakoztak, így nem lehetett látni, mit rejtenek maguk mögött. Mellettük mindkét oldalon áthatolhatatlan sziklák meredeztek. Péter, amikor végre kifújta magát, úgy döntött, hogy inkább a fenyőkön keresztül kíséreli meg az átjutást. Nagy nehezen keresztül vágott az illatos, de kíméletlenül szúrós tűlevelek között. A fenyők mögött döbbenten megállt, szinte földbe gyökerezett a lába. Egy majdnem függőleges sziklafal tornyosult előtte. Fent a magasban, a lenyugvó Nap fényében rózsaszínben játszó fehér kövek között megpillantott egy rózsabokrot. Virágai leírhatatlanul vörösek voltak: szinte izzottak.

- A rózsabokor - suttogta. Igen, a jól ismert álombéli rózsabokor itt volt a szeme előtt, a valóságban! A bokor tövénél egy ötszög alakú szűk barlangnyílás látszott - erre viszont nem emlékezett Péter. Igaz, álmában nem vehette ilyen alaposan szemügyre a tájat, hiszen közbe jött a földrengés.

Hirtelen elöntötte a vágy, hogy minél előbb felmenjen a rózsabokorhoz. Azon nyomban neki is látott a meredek sziklafal megmászásához. Nagy keservesen, üggyel-bajjal fel is jutott néhány méterrel magasabbra, de közben bealkonyodott. A félhomályban elvétett egy lépést, és megcsúszott. Sokkal gyorsabban, sem mint szerette volna, megindult lefelé a mélybe. Sikerült ugyan többé-kevésbé megőriznie az egyensúlyát, de a lecsúszás közben több helyen lehorzsolta a bőrét, és megütötte magát. A sziklafal tövében elterült a földön. Sokáig hevert a hét fenyőfa alatti tűlevéltakarón, várta, hogy alábbhagyjanak a fájdalmai. A fenyőkön három mókus kergetőzött vidáman, úgy látszik nem vettek tudomást a történtekről.

- Micsoda őrült vagyok - korholta magát Péter -, hogy így nekivágtam ész nélkül a sziklafalnak! Még szerencse, hogy nagyobb bajom nem esett.

Eszébe jutott a kopottas kő, s hogy milyen jó lenne érezni annak vigasztaló melegét. Zsebébe nyúlva kotorászni kezdett utána, de döbbenten vette észre, hogy a szakadtan lógó zseb teljesen üres. A csodakő eltűnt! Péter kétségbeesetten gondolt arra, hogy milyen nehéz lesz újra megtalálni, sőt talán soha többé nem kerül elő.



Sokáig ment, mendegélt az egyre sűrűbb erdőben, az egyre meredekebb úton. Eleinte mindent alaposan megnézett, hol egy különös formájú fa vagy kődarab, hol egy színpompás virág vagy pillangó vonta magára a figyelmét. De ahogy kezdett elfáradni, egyre inkább a tovább haladás lett a cél. Mindvégig magán érezte az erdő és lakói figyelmét: madárdal, vízcsobogás, lombok suhogása és halk neszek kísérték az útján. A nehezen megmászható, meredekebb szakaszokon mindig talált olyan gyökereket és köveket, amelyek lépcsőfokként szolgáltak, vagy benyúló ágakat és törzseket, amelyek fogódzóként kínálták fel magukat. Ám az út egyszer csak hirtelen nagyon zorddá vált. Két oldalról vad sziklafalak szorították be, és a korábban békésen csobogó patak vize nagy erővel zúdult le a szurdok zuhatagjain.


Az eget félelmetes sziklák és göcsörtös fák seregei takarták el. Az ösvény gyakran teljesen eltűnt a víz alatt. Péter kőről kőre, időnként kényszerűen a vízbe lépve mászott felfelé, ment egyre feljebb és feljebb, egyre nehezebben. Egyszer csak úgy érezte, hogy fogytán már az ereje, és sohasem ér véget ez a megpróbáltatás. Megállt - már-már feladta, és a visszafordulást fontolgatta -, amikor káprázó szemei előtt újra megjelent az álombéli vörös rózsabokor, és tűzfényével mintha egy csapásra megszelídítette volna a szurdokot. Péter csodálkozva megdörzsölte a szemét. A rózsabokor eltűnt, de a sziklafalak közé zárt út már nem látszott olyan félelmetesnek és leküzdhetetlennek.

- Milyen szép is ez a zuhatagos patak - gondolta. - Milyen hatalmas ereje és kitartása van, hogy ilyen mély utat tudott vágni magának a kemény sziklák között!


Elszégyellte magát, hogy már majdnem feladta az út folytatását. Felnézett, és úgy tűnt, mintha fent a magasban hamarosan véget érne a mászást igénylő meredek útszakasz. Tovább ment hát, és ahogy lépésről lépésre haladt, mind jobban kivilágosodott a táj, és egyszer csak előbukkant az ég. Átázott cipőben, az éles kövek által okozott sebekkel, zúzódásokkal, szakadt ruhában, elcsigázva ért fel a magaslat tetejére. Szíve vadul dübörgött a szokatlan megerőltetéstől. Fáradtan lerogyott, és elterült a selymes füvön. A vöröses fény még mindig ott vibrált körülötte. Ahogy visszanézett - először a sziklás, meredek hegyoldalra, amelyen felkapaszkodott idáig, majd a távolba tekintett -, látta, hogy a Nap lassan lenyugodni készül. A messzeségben Péter látni vélte faluja templomtornyát. Egy pillanatra megsajdult a szíve, de azután megfordult, és inkább azt vette szemügyre, hogy mi van még előtte: mi várhat még rá.


A csodálatos drágakő 3




E pillanatban Péter megbotlott, és majdnem elveszítette az egyensúlyát. Lenézett, és egy feketés, kopott kőre lett figyelmes a lábánál. Szokatlan volt errefelé az ilyen sötét színű, legömbölyödött kődarab, hiszen még a mezőn is mindenütt éles, fehér kövek derengtek a holdfényben. Felemelte a kopottas követ, és csodálkozva tapasztalta, hogy meleg, melegebb a kezénél is. A szívében is különös melegséget érzett, és hirtelen felmerült emlékei közül egy kép: a vörösen izzó rózsabokor képe, amit legutóbbi álmában, a földrengés kezdetekor látott. Zsebre vágta a követ, és - mivel arrafelé húzta a szíve - sietős léptekkel elindult a közeli erdő felé.


Közben lassan világosodni kezdett a láthatár, közeledett a hajnal. Az erdő szélén egy hatalmas, terebélyes fa magasodott jóval a többiek fölé - arrafelé vette hát az irányt.
Amikor megérkezett az erdőhöz, elhatározta, hogy megpihen egy kicsit. Leült az óriási fa tövéhez, amelyből derékvastagságú gyökerek indultak ki, és kígyóztak szerteszét a sziklás talajon, itt-ott szétrepesztve a fehér kősziklákat. Hátát a fa törzsének vetve jóízűen falatozott a kenyeréből, és közben nem tudta levenni szemét a pompás égi színjátékról, amelyet a Hajnal rendezett számára. A mind rózsaszínűbb, majd mind vörösebb ég alján megjelent a Nap vörösen izzó gömbje, és megállíthatatlanul, diadalmasan emelkedett felfelé, arany fénybe öltöztetve a tájat. Péter, aki közben megszomjazott, csak most vette észre a fényben megcsillanó kis patakot, amely az óriás fa mögött húzódott az erdőszélen, és a völgyben tovább érve a falu széléhez simult. A patak hűs vizével csillapította szomját, utána nekikészült, hogy folytassa útját. De vajon merre? Hirtelen neszt hallott, és megijedni sem volt ideje: megpillantott a közelben egy hatalmas szarvasbikát, aki királyi koronaként viselve pompás agancsát, méltóságteljesen a patakhoz lépett. Péter visszafojtott lélegzettel figyelte, ahogy a gyönyörű állat szomját oltja, majd lassan elsétál felfelé a patak mentén, és eltűnik a fák között. Péter megilletődve nézett utána, majd tekintete a föléje tornyosuló óriás fára vándorolt.


- Milyen érdekes - gondolta -, e helyen egyszerre találkoztam az erdő fáinak királyával, aki időtlen idők óta seregei élén áll, és ugyanitt az erdő állatainak királyával is, aki kíséret nélkül, kifürkészhetetlen, magasabb erőket követve jár-kel a birodalmában.
Hirtelen nagyon kicsinek érezte magát. Újra kézbe fogta hát kopottas kövét, és amikor annak melegére válaszul újra elöntötte szívét a melegség, megnyugodva útnak indult tovább felfelé. A patakot és a mellette lévő elhagyatott ösvényt követte.



 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Ne félj.......
  2007-10-31 20:35:35, szerda
 
  Valaki összetörte az álmaidat
Gyere és bontsd ki újra a szárnyaidat
Repülj tovább
Valahol várnak rád...

Nem érdemes rágódni megtörtént dolgokon, mert úgysem változtathatjuk meg őket. Ha elmúlt, nincs mit tenni. Mindenki hibázhat, ez így van rendjén, mert így vagyunk tökéletesek, teljesek; a hibáinkkal együtt. Nélkülük üresség lenne bennünk, ez a túlzottan perfektség pedig cseppet sem jó. El kell fogadnunk egymást. Mindenkit. De ez nem azt jelenti, hogy ne próbáljunk meg változtatni a rossz tulajdonságainkon. Csupán legyünk elnézőek másokkal (és magunkkal) szemben. Különben hogy várjuk el, hogy ők is ilyenek legyenek velünk?

Hibázhatunk, és könnyű elkeseredni. Mert nem csinálhatjuk vissza. De ne adjuk fel, mert úgyis van egy másik út, ahol folytathatjuk. A remény mindig él, a lelkünk legmélyén érezhetjük, sosem vagyunk egyedül. Valaki mindig néz, kísér, segít minket. Figyeli minden lépésünket, megóv a bajtól, rávezet a jóra, ha nem nyomjuk el a hívó szavait. Hallgassunk rá, mert nem akar bajba sodorni.

Mellesleg merjük követni az álmainkat. Ne legyünk nagyravágyóak, de higgyünk magunkban, a vágyainkban. Ha nagyon akarjuk, valóra válhat!
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Mit adhatnék neked....
  2007-10-31 16:48:24, szerda
 
  Üzenet...


Hogy mit adhatnék Neked, ha hatalmamban állna?
- Nem mesés gazdagságot, - csak elegendőt ahhoz,
hogy távol tartsd a szorongást
és reményt nyújts az elesetteknek.

- Nem mesés szépséget, - csak szerető szívet.
Esélyt, hogy bölcsen használd fel adottságaidat,
- hogy megválthasd velük a világot,
és mindez örömet is okozzon Neked.

Kívánok Neked érzéket, hogy felismerd
a minket, körülvevő szépséget.
Bátorságot, hogy kitarts és egyre erősebb légy,
örömet, elégedettséget, szeretetet.

Életet, melyet érdemes élni
 
 
0 komment , kategória:  Barátságok  
Halottak napjára.....
  2007-10-31 16:44:35, szerda
 
 


Ezen a napon minden más
Újra mélyen érint meg a gyász
Nincs már velünk együtt
Kit ismertünk vagy szerettünk
Ma lélekben újra együtt lehetünk.

Eszembe jutnak az együtt töltött napok
Fülemben újra megcsendült a hangod
Szinte látom minden mozdulatod
Nem is tudhatod, mennyire váj hiányod.

Gyertyákat gyújtunk és mécseseket
Ezek a fények világítsanak Neked
Örök világosságban, békességben nyugodj
Soha el nem felejtünk, biztosan Tudod!
(Anna
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Viccek.....
  2007-10-31 16:10:37, szerda
 
 
> A szőke nő odamegy a benzinkutashoz és így szól:
> - Elnézést, de a pumpa nem ér el a kocsiig!
> Mire a benzinkutas:
> - Túl messze van, álljon közelebb!
> Erre a szőke nő odasimul teljesen a benzinkutashoz.
> - Elnézést, de a pumpa nem ér el a kocsiig!
>
>
> A falu kovácsa oktatta az új inasát:
> - Először kiveszem a patkót a kohóból, aztán ráteszem
> ide, az üllőre. Amikor megrázom a fejem, te ráütsz
> azzal a kalapáccsal.
> Az inas így is tett. Azóta ő a falu kovácsa...
>
 
 
0 komment , kategória:  Humor  
Tények....
  2007-10-30 21:53:10, kedd
 
 
Felzaklatott a magyar közszolgálati tv reggeli műsorában látott riport. Miközben az országban mindenki tudja, hogy a cigánybűnözés igenis létezik, hogy a fogvatartottak nagy többsége cigány, hogy az utcai csoportos kifosztások, de a tömegközlekedésben elkövetett zseblopások vagy a betörések is javarészt a cigánysághoz köthetők, mégis - úgy tűnik -, hivatalos véleménnyé válhatott ezeknek tagadása.

Orosz József műsorvezető szemenszedett módon tagadott olyan tényeket, amelyek sajnos 40 éve is létező probléma voltak, de az elmúlt évtizedekben egyre drasztikusabbá válnak. Mindenki tudja, szinte a vicc szintjére "nemesült" a jelenség, amikor a drága autóval, tele arannyal megérkezik a cigánycsalád a munkaügyi segélyért, vagy hogy az önkormányzatnál kuncsorogja el a valóban rászorulók elől a segélyeket. Évtizedek óta kivételezett helyzetben vannak a cigányok, korábban politikai indíttatásból, mostanában emellett már félelemből is egyre inkább kedvezményezett helyzetbe kerülnek.

Ha nekem, aki nem vagyok cigány, elvész a munkám, vagy tartósan beteggé válok, esélyem sincs segélyezésre, igaz, nem is viselné az önérzetem az élősködést. Felháborítónak tartom viszont azt, hogy az én adómból olyanok kapjanak jelentős javakat rendszeresen és hosszú időn keresztül, akik erre "szakosodtak" és eszükbe sem jut tisztességesen megdolgozni bármiért is.

Nem vagyok szélsőséges, nem vagyok rasszista. Mégis egyre elkeseredettebben veszem tudomásul, hogy a cigányság fokozatosan kiszorítja a normális érzésű embereket a hétköznapi élet szinte minden területéről. Az ellenőrzések, a védelem, az elkövetők felderítése és megbüntetése viszont nyomokban is alig fellelhető. Miért nem lehet gyakrabban hallani, látni, olvasni a magyarság becsületének védelméről? Miért nem vagyunk képesek megvédeni magunkat mi tisztességes magyarok attól, hogy nemzetközi vélemények a cigányság viselkedésének következményei alapján szülessenek rólunk? Bíber József úr, a JOBBIK alelnöke nagyon valós véleményt fogalmazott meg a köztévé műsorában, kár, hogy nagyon ritkán, akkor is csak elszigetelt formában van lehetőség az ilyen a véleménynek a nyilvánossá tételére. Pedig az igazság megismeréséhez mindenkinek joga van, a valós helyzet valós értékelése mindannyiunk közös érdeke.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Egy hang.....
  2007-10-30 21:48:27, kedd
 
 


Vannak emberek akik eltűnnek az életemből, majd felbukkannak újra. Vannak közülük, akik ha el is tűntek nap mint nap ott vannak a gondolataimban. És vannak, akiket nap mint nap fel akarok hívni, de nem merek. Nem merem a sebet feltépni, nem merem felvállalni előtte, hogy mi lett belőlem, mióta nem látott. Ostorozom magam, mert most biztos azt hiszi nem is érdekel engem, nem is jut eszembe semmi ami közös volt.

Aztán egyszercsak megszólal a telefon, és benne az ismerős hang. Egyszerre bombáznak a múlt és a jelen érzései, a beteg érzések, és a bizonyításvágy. És egyszerre idéz fel bennem régi-új világokat, és érzem, hogy nincs menekvés. Megint sírok, megkönnyebbülök, hogy letehetem a kagylót, és nem tudom mi történik velem, csak sírok.

A hang végtelen lehetőséget ad arra hogy azt képzeljem mögé, akit csak akarok. Nekem pedig a régi emlékeim jelentek meg egy idealizált felépített csak bennem létező emberről, akinek mindne szava szent, akinek a mondatai hatszoros súllyal bírnak. Egyszerre ébredtek fel bennem azok az erők, amik akkor irányítottak, hiszen túl rég volt az utólsó találkozásunk ahhoz, hogy reálisan lássam magunkat.

Sokáig tartott míg magamhoz tértem. Örülök, és kellett hogy pont most, és pont így beszéljünk. Még akkor is, ha miatta meg kellett szakítanom a napom, és az egész napos egyetem helyett az alvást és a futást választani soksok egészségügyi sírással.

De attól még jól vagyok, még mindig pezseg bennem az életkedv, hiszen ez is az életem része, ilyen is vagyok. És még szerencse, hogy ilyen is tudok lenni.

Ja és a Golfomnak meg soksoksoksok hála, amiért újra tapasztalhatom mennyit ad, ha van nekem. Minden pillanatát kihasználom, és nagyonnagyon figyelek rá. Már el is felejtettem mennyire gyógyító a bécsi úton Rasmust üvöltetni sötétedés után. És milyen jó, ha 9-17:00 helyett 8-18:00ig tart a napom. Nem is hiszitek el mennyit számít ez a két óra. Ma például nem kellett választás elé állnom, hogy futás vagy alvás. És ezek egyátalán nem apró-cseprő dolgok
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Hazudj......
  2007-10-29 18:35:13, hétfő
 
  Hazudj már valami szépet!
Elhiszem majd az egészet!
Legyen kert, s benne virágok,
Törpe is kell, meg óriások!

És te is legyél ott, kérlek!
Ha hívlak hazudni szépet.
- Csak igazat ne! Az fájna!
Tedd meg! Csak egyszer, utoljára...
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek  
Ne lopj!Érdekel ez bárkit is?
  2007-10-29 17:52:28, hétfő
 
 
2007.10.29.



Különös érzést kelthet az emberekben a magántulajdon szó. Valami olyannak vagyunk birtokában, ami számunkra érték, szinte pótolhatatlan, hiszen saját pénzünk, időnk és verejtékünk árán jutottunk hozzá. Tehát a tulajdonos számára az értéke felbecsülhetetlen. Mégis mások annak szentelik életüket, hogy mindezt ellopják. És ez veled is megtörténhet, nem csak a szomszéd kertjében!


Több mint három hónapja érvénytelen a személyi igazolványom, lejárt, de erről semmiféle értesítést nem kaptam az államtól, attól a rendszertől, amelyhez állítólag állampolgárként vagyok bejelentve. Tudom persze, hogy saját kötelességem lenne mindezt folyamatosan fejben tartani és utána járni, ha valami érvényét veszti. De nem is ez az érdekes, hanem hogy ezzel a személyivel szeltem át fél Európát egy hónappal ezelőtt. Kétszer is meg kellett mutatnom hazai és külföldi hivatalos szerveknek, és lássatok csodát egyik sem figyelmeztetett, hogy lejárt a Magyar Köztársaság szavatossága. Tehát lényegében egy kis plasztik kártya semmit sem jelent, akár érvényes, akár érvénytelen. Az ember még e nélkül is tartozhat egy országhoz, egy nemzethez, egy családhoz. A személyi nélkül a nemzet nemzet marad, a család pedig család legyen az csonka, fél, hebehurgya, bolondos, teljes, tökéletes vagy tökéletlen. Körülhatárolt értékei vannak: a szeretet, ami összetartja őket; a félelem, mely még összetartóbbá kovácsolja őket; a teljes élet felé vezető út, ami megmutatja az igazi boldogságot; a bátorság, amit egymás hitéből nyernek; és egy fedél, ami alá mindezt össze lehet gyűjteni. A fedélhez kell egy kerítés is, mely biztonságot nyújt mindezen értékek számára. Mindezek a magántulajdon fontos elemei, de sajnos ezeket gyakran sokszor és sok helyen megsértik. Nevezzük nevén az elkövető embereket: rablók, betörők, fosztogatók. Persze ők is mondhatják ránk hétköznapi emberekre mindezt: ,,Elloptuk előlük a munkát a diplománkkal és ők csak a megélhetés végső mezsgyéjén fordulnak szembe a Biblia parancsolat egyik tételével. Ne lopj!"

Ők mégis lopnak, nem is gondolkozva azon, hogy mennyi keserűséget hagynak maguk mögött forrónyomok híján. Egy este szomszédokkal körülvett családi kertes házból kilopják még azt a keveset is, ami még a helyén sincs. Így a legkönnyebb, még mozgatható állapotban. Hiszen ha az ablakot már beton veszi körül, úgy nehézkesebb a kivétele, mintha azt csak a ház mögött lakattal őrzött sufniból kell eltulajdonítani. Vinni a még le nem fektetett padlólapokat, a kádat, a WC kagylót, a sok több tíz kilós becsomagolt csempéket, mindezt úgy, hogy a szomszédok meg ne hallják legszebb álmaik közepette. Ezzel az akcióval mégis sikerült nekik kiverniük az álmokat egy család életéből. Aztán másnap megjelennek a nagytudorú rendőrök, felmérik a terepet, nyomtalanul tanakodnak, a szomszédok bőszen bizonygatják süket mivoltukat és az élet zajlik tovább. Megloptak valakit, na és, bárkivel megtörténhet nem igaz? Persze szívemből szajkóznám én is ugyanezt, ha nem velünk történt volna meg mindez, és nem kellene tétlenül várnom a nyomozás előre megjósolható eredménytelenségét. Azért ez is furcsa, hogy egy hídra tudnak vigyázni éjjel nappal, de arra, hogy gondoskodjanak állampolgáraik nyugodt álmára, arra már fittyet hánynak. Félre dobják az ügyet és csak egy papír lesz a megoldatlan és mindennapos esetek halmazának tetején.

Ennyit ér a plasztik kártya, ennyit ér a ház és ennyit ér az ember biztos jövője egy köztársaságnak kikiáltott országban.

A rabló röhög a markában, hogy meglopott egy családot, a család elölről kezdheti a pénzgyűjtést a fedélhez, a magántulajdon védelme pedig már nem a rendőrség feladata, hanem a miénk, mert saját magunkon kívül már más segítségére nem számíthatunk. A szomszédok a három majomból mostanában éppen a süketet utánozzák, a rendőrség a bástya helyett a hídra összpontosítja erőit, a tisztességes, jó keresztény állampolgár pedig köti magát a Bibliához, így nem lop, hanem tovább gályázik azért, hátha másodszorra a kádat ott hagyják neki.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Ha majd egyszer.....
  2007-10-28 18:30:05, vasárnap
 
  2007. október 28. 18:19
" Ha majd egyszer nagy leszel, s rám emlékezel,
Ne fájjon az, hogy nem találkozunk,
hisz, mint a természet, mi is változunk.
Élsz újabb évet, más tavaszt, mely szép virágot fakaszt.
Lesz barátnőd is, ki helyettem szeret, de azért néha ott leszek veled.
Jövök, mint a mezők hős lovagja, ki lelkedet a múltba ragadja. Eszedbe jut a gyerekkorod, s szemedbe bús könnyet hozok. Aztán fordítasz a könyvedben néhány lapot, s én ismét feledve vagyok...... .......
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek  
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 66 
2007.09 2007. Október 2007.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 66 db bejegyzés
e év: 415 db bejegyzés
Összes: 11255 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 149
  • e Hét: 1248
  • e Hónap: 24112
  • e Év: 395128
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.