Regisztráció  Belépés
furaila.blog.xfree.hu
"Nem az a fontos, hogy milyen iskolákat végeztél, hogy mit dolgozol, hanem hogy milyen EMBER vagy!" BMI ******
2005.10.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
Tanúvallomásomról
  2008-10-04 17:07:21, szombat
 
  Hozzászólásom a Magyar Nemzet "Erőszak vádjával perbe fogtak egy '56-os hőst" című híréhez:


A fenti tudósítással az a gondom, hogy a tárgyaláson az a bizonyos tanú nem mondott olyat, hogy "...a cigánybűnözés áldozatainak emlékére cipőket helyezzenek az obeliszkhez.".

Azért nem mondta, mert erről szó sem volt és még gondolatban sem követné el azt a hibát, amit Toroczkai László és Budaházy György azzal, hogy "...megkísérelte elhelyezni a Szabadság téri önkényuralmi emlékműnél az olaszliszkai cigányok által meglincselt Szögi Lajos egyik cipőjét."

Hibának tartom Toroczkai László és Budaházy György ezen akcióit, mert eltereli a figyelmet a mostani parlamenti népirtásos diktatúráról!!!

Azt meg egyenesen BŰNNEK tartom, hogy a cigányságra irányítja a népharagot a bűnöző politikusok helyett!

BŰNNEK tartom, hogy a nemzet érdekében fellépő politikus elkövesse ugyanazt, amit a miniszterelnök szerepében tetszelgő személy elkövet most is ezzel a chartás-tarkás demonstrációjával!

BŰNNEK tartom az oszdd meg és uralkodj elve szerinti politizálást! És, főleg akkor tartom BŰNTETTNEK, ha azt a joboldali radikális politikusok követik el, mert ezzel elárulják azt az eszmét, amelyik Hazánk és a benne élők sorsának jobbrafordítására hivatott! Lejáratják, mert nem képesek többre, mint bűnbakoknak kikiáltott népcsoportokra áthárítani minden felelősséget, amiért az ország ide jutott, ahol most vagyunk!
Pedig, a cigányság is éppolyan áldozata a parlamentáris diktatúrának, mint mindannyian magyarok...

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Erőszak vádjával perbefogtak
  2008-10-04 16:58:09, szombat
 
  Erőszak vádjával perbe fogtak egy '56-os hőst

Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vádjával tegnap bíróság elé állítottak egy férfit, aki szeptember 20-án a Szabadság téren megpróbált cipőket dobni a kettős kordonnal és rendőrsorfallal körülvett szovjet emlékműhöz. A 73 éves K. Gyula az ügyészség szerint a rendőröket dobálta a cipőkkel, a védelem egyik tanúja viszont rámutatott: valahogy be kellett juttatni a lábbeliket a vasrácson túlra, de a rendőrsorfal miatt ez nehézségekbe ütközött, pedig a megmozdulás előre bejelentett célja volt, hogy a kommunizmus és a cigánybűnözés áldozatainak emlékére cipőket helyezzenek az obeliszkhez. K. Gyula egyébként 1956-ban a Széna térnél harcolt a szovjetek és az ÁVH ellen, majd a megtorlások elől nyugatra menekült, és 2006-ban, az őszödi hazugságbeszéd után tért haza, hogy részt vegyen ,,az ellenállásban". A gyorsított eljárást október 8-ra halasztotta a bíróság, mert tegnap nem tudták lejátszani a cipődobálásról készült videofelvételt.

Egy másik gyorsított eljárásban egy év - két év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki, ugyancsak szeptember 20-án, üvegpalackot dobott a rendőrök felé az Oktogonnál. A vádlott tudomásul vette az ítéletet, az ügyészség azonban fellebbezett, így a határozat nem jogerős.

Eközben Toroczkai László és Budaházy György tegnap megkísérelte elhelyezni a Szabadság téri önkényuralmi emlékműnél az olaszliszkai cigányok által meglincselt Szögi Lajos egyik cipőjét, de a rendőrök ezt megtiltották nekik, mondván, az esemény onnantól demonstrációnak minősülne, amit viszont nem jelentettek be előre. Ha mégis megkísérelnék a cipő elhelyezését, előállítják őket - fenyegetőzött a hatóság. Toroczkai lapunknak elmondta: furcsállja a rendőrség döntését, hiszen a sajtótájékoztatókat sem kell előre bejelenteni..

Pilhál Tamás
Magyar Nemzet

2008.10.03.
 
 
1 komment , kategória:  Általános  
Aki teheti jöjjön...
  2008-10-04 16:52:12, szombat
 
  Aki teheti jöjjön a Szabadság térre!


Most kaptam a hírt, miután hazafiak hajnalban megakadályozták a bontást, hogy Rogán Antal fideszes polgármester megfizetett "munkásokkal" a helyszínre vonult, hogy elbontsák az Országzászló jelhelyet.

Hazafiak és az MVSZ aktivistái a helyszínen vannak és ellenállnak.

Arra kérnek mindenkit, hogy menjenek oda és segítsenek. Mi odamegyünk. Ez kötelességünk.

Aki teheti jöjjön!

BMI
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Távoztak...a Szabadság térről
  2008-10-04 16:46:13, szombat
 
  Szabadság tér, 2008. október 4., 7 óra

Az Ereklyés Országzászlót visszakövetelő, nemzeti lobogós piramis lerombolására Rogán Antal megbízásából kirendelt kft emberei távoztak a Szabadság térről.

A Magyarok Világszövetsége köszönetet mond minden magyar hazafinak, aki az éjszaka és a hajnali órákban nemzeti szimbólumunk védelmét szolgálta, és a folytatódó nemzetvédő háborúnak ezt a győztes csatáját kivívta.
Ha ők nem lettek volna ott, és nem cselekedtek volna, akkor a piramis már nem állna.

A Magyarok Világszövetsége 2006. február 6-án nemzeti lobogós piramissal jelölte meg az Ereklyés Országzászló helyét. Ekkor az MVSZ kérte Rogán Antalt a törvényesség helyreállítására. Az Ereklyés Országzászlót a szovjet megszállás leple alatt törvénytelenül rombolták le a magyarság pusztításának szolgálatában állók.
Az Országzászló Mozgalmat a két világháború között az erdélyi Urmánczy Nándor indította.
Az Ereklyés Országzászlót visszakövetelő nemzeti lobogós piramist az MVSZ mindaddig kívánja a Szabadság téren tartani, amíg oda vissza nem kerül nemzeti szimbólumunk.

Budapest, 2008. október 4.

MVSZ Sajtószolgálat
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Elemzés 1.
  2008-10-04 13:01:25, szombat
 
  E l e m z é s 1.



Utunk eddig



Bizonyára mindannyian voltunk már úgy, hogy egy mozaikképhez túl közel állva első látásra nem tudtuk kihámozni annak értelmét. Először kellő módon el kellett távolodni tőle, hogy a sok, színes kerámia darabka tudatunkban egyetlen, értelmes képpé álljon össze, és így már új értelmében, mint egységes képet szemlélhessük. - "Milyen gyönyörű a Föld! Ezt még így soha, senki sem láthatta! Istenem, de csodálatos is a teremtett világ!" - kiáltott fel E.A.Aldrin elragadtatva, miközben huszonöt évvel ezelőtt űrhajója, az Apolló 11 a Hold felé száguldott. Mindez arra utal: gyakran az egész, a lényeg felismeréséhez nem nélkülözhető az a rálátás, amit csak az idő, vagy a távolság biztosíthat. Ezért hiszem, nem haszontalan dolog az elmúlt idők politikai folyamataira visszatekintenünk.

Mostanában egyre többen teszik fel nyíltan a kérdést: - miért maradt el a rendszerváltás? - Szerintem a kérdés rosszul van feltéve. Valamiféle váltás, vagy változás ugyanis kétségkívül volt, ám az is egyre bizonyosabb, hogy ez még csak nem is hasonlít ahhoz a rendszerváltozáshoz, amit az elnyomott nemzet oly régóta s oly nagymértékben várt, s amit a keresztény, nemzeti pártok tagságuknak megígértek. Ezért keserű, csalódott mindenki, a nemzeti pártok egymást, vagy vezetőiket vádolják. Pedig hát egyformán becsapottak ők, (kivéve az eme pártokba telepített "kiküldött", diverzáns elemek!), egy grandiózus csalás áldozatai. Ezért az egymás elleni tusakodás, vagy épp az önmarcangolás helyett egymással szorosan összefogva kellene megkeresniük a közös ellenséget, a "nagy rászedést" előre kitervelő, és bombabiztos bunkerből levezénylő csoportot. - Ehhez a kereséshez kíván gondolatébresztő, segítségnyújtó lenni ez az írás.

*

Egy kórfolyamat elemzésében mindig annak kezdetéig kell visszamennünk. A magyar gazdaság tragikus torzulása 1948-1953 között következett be. Ekkor alakították ki, eszközökben nem válogatva, a " szocialista állami tulajdont", melynek keretén belül mindennek, ami termelőeszköznek számított, az államideológia parancsa szerint közös, azaz állami tulajdonba kellett kerülnie. Ezt az "államosítás" nevű akcióval érték el, ami már nevében is hazug volt.(Később látni fogjuk, hogy a kommunisták egyik kedvelt fogása talán itt nyilvánult meg először, mikor valaminek nem azt a nevet adták, ami az valójában volt, hanem annak a civilizált társadalmakban elfogadott szinonimáját.). Ezzel a szó-bűvészettel aztán tartósan sikerült hamis képet festeni kül-és belföldön magukról. Olyan ugyanis a szabad piacgazdaságokban is előfordul, hogy az állam a gazdaság egy szeletéről (és sohasem az egészéről!) úgy dönt, hogy azon belül állami tulajdont alakít ki. Ez a tulajdonosokat annyiban érinti, hogy feléjük megnyilvánul egy eladási kényszer, de a tulajdon ellenértékét természetesen részükre kifizetik, sőt, még az értékbecslés helyességét is vitathatják független bíróság előtt. Ezzel szemben a magyarországi államosítás úgy ment végbe, hogy egy idegen ideológiát és érdeket szolgáló, idegen, megszálló hadsereg által támogatott, választási csalással pozíciót nyert kormányzat saját állampolgárait kirabolta. - Még mielőtt a "rablás" szó bárkinek a stilisztikai érzékét bántani kezdené, gondoljuk végig együtt, miféle módokon mehet végbe egy tulajdon tulajdonosváltozása ? Az alapvetően kétféle módon történhet, éspedig:

1.) Törvényesen
A törvényes módnak két módozata ismert:

- mikor a tulajdon a korábbi tulajdonos tudtával és beleegyezésével, értékének megfizetése mellett cserél gazdát, ezt nevezzük üzletkötésnek.
- mikor a tulajdon s tulajdonos tudtával és beleegyezésével, sőt: általában kezdeményezésére, de érték megfizetése nélkül kerül új gazdájához, mikor is a változás neve: ajándékozás.
2.) Törvénytelenül.
A törvénytelen módnak is két változatáról tudunk:

a.) - mikor a tulajdon a tulajdonos tudta nélkül kerül új gazdához (itt a dolog természetéből adódóan nem is beszélhetünk beleegyezésről, és természetesen fizetés sem történik), ennek a cselekménynek a neve: lopás.

- mikor a tulajdon a tulajdonos tudtával, de beleegyezése nélkül, rendszerint kényszer hatása alatt, (ami általában fegyveres, vagy más súlyos fenyegetés) cserél gazdát, és ekkor beszélünk rablásról.
Hadd tegyem azonnal hozzá, hogy a cselekmény minősítésén mit sem változtat, hogy a fenyegetés közvetlenül történik-e (útonálló pisztolyt ránt), vagy közvetve, egy totalitárius állam keretén belül, ahol az állami kézben lévő fegyveres erők az állam saját polgárai ellen bármikor bevethetők, és ahol ezt az államot mindebben még egy nagyhatalom megszálló hadserege is támogatja. Ezen viszonyok között az ilyen állam megengedheti magának azt a fényűzést, hogy a rablást rendeleti úton, a törvényesség látszatát keltve, mintegy fehér kesztyűben kövesse el.

- Megállapíthatjuk tehát, hogy Magyarországon a "szocialista állami tulajdon" úgy jött létre, hogy az állam a saját polgárait kirabolta. - Ha ez így van, - márpedig így van! - akkor viszont ebből néhány súlyos folyomány következik. A jog a rablót sohasem ismeri el a rablott holmi jogos tulajdonosának, sőt a törvénytelenül szerzett vagyon sajátként való tartós birtoklását, működtetését újabb törvényszegésnek minősíti, minek neve: orgazdaság. - Ebben leledzett a Kádár rendszer évtizedeken át, - sok más, egyéb bűne közt. Ám az orgazdaság minősített, (súlyosabb) esetét meríti ki az, aki a tudott módon törvénytelenül szerzett vagyont haszonszerzés mellet eladja, értékesíti. Az Antall-Boross kormány viszont ezt a cselekményt követte el négy évig szakadatlanul, hogy aztán az őket kővető Horn-Kuncze kabinet kiteljesítse és bevégezze ezt a szomorú, aljas művet. A privatizációból származó - és ugyancsak a liberálbolsevik nomenklatura zsebébe ömlő - milliárdok ugyanis az orgazdaság jövedelmei, melyek a magyar népet illették volna, hiszen tőle rabolták el. És akkor még "nagyvonalúan" nem is beszéltünk a negyven éves kényszer bérbeadás elmaradt jövedelmeiről, sem arról a kárról, amit az állami tulajdonos a fejlesztés elmulasztásával, a karbantartás elhanyagolásával, az egyszerű állagmegóvás semmibevételével okozott. Az viszont már egyenesen égbekiáltó, hogy ezen tulajdonokat külföldi természetes, vagy jogi személyeknek adták el, beleértve olyan stratégiai alapágazatokat, mint az energiaipar, vagy az élelmiszeripar, hiszen így a Hazát árusították ki! Ez ismét veszélyezteti szuverenitásunkat, amit nem csak katonai megszállás, de gazdasági-pénzügyi alávetettség révén is elveszíthetünk!

*

Most kíséreljük meg áttekinteni ezt a bő négy évtizedet a kommunista pártelit, e megvetésre méltó, hazaáruló réteg szempontjából, melyből mára kommunista burzsoázia, "kiszolgáló elit" lett. Ők az ötvenes évek elején, egy totális állam hű lakájaiként és janicsárjaiként az imént vázolt eszközökkel megszerzett és felhalmozott "szocialista állami tulajdon" korlátlan és ellenőrizetlen uraivá tették meg önmagukat. Nagyon hamar végbe ment közöttük a kasztosodás, kifelé bezárultak, befelé, és később egyre inkább külföld felé ezernyi ágú kapcsolatrendszer szálait építették ki. Noha nagyon sok helyről és okból jöttek, néhány alapvető tulajdonságban gyorsan hasonultak, s ezek közös jellemzőikké váltak: - hirdetett internacionalizmus, valójában megvalósított kozmopolitizmus, s mára: globalista libertariánizmus, - a Haza mélységes megvetése, rablógazdálkodásuk puszta színterének való tekintése, - a nép, a nemzet öntelt lenézése, - gőgös messianizmus mellett saját csoportjuk társadalom fölé helyezése, - népnek, mint kizsákmányolás tárgyának kezelése. - személyiségükben az erkölcs, a jellem teljes hiánya, ennek megfelelően gátlástalan átalakuló képesség és mérhetetlenül mohó haszonelvűség. (Pragmatizmus). E cégéres társaság - rablóbanda - kezén soha nem látott mennyiségű nemzeti vagyon halmozódott fel. Mivel a vezetők és irányítók klikkjébe tartozás szempontjai kezdetben kizárólag, de mindvégig döntő mértékben politikaiak, és csak sokadrendűen szakmaiak voltak, korábban kézzelfogható, látványos, az országnak különösen nagy károkat okozó hibákat követtek el (vas-és acél országának "építése" vasérc és kokszolható szén nélkül, gyapot és narancs termelése arra végképp meg nem felelő éghajlat alatt, stb.) - ám az innen eredő hibák végig megmaradtak, legföljebb nagyobb körülöttük a csend és a ködösítés ( hetvenes évek elején a meglévő vidéki vasúti szárnyvonalak felszedése, olcsó szovjet olajon alapuló közúti szállítás reményében [ugyanekkor épp ez a szállítási mód drágult meg drámaian az olajárak alakulása miatt], olefin és eocén program, Bős-Nagymarosi vízlépcső), s ez még csak a jéghegy csúcsa. Ennyit az ő "szakember-mivoltukról". Mindazonáltal, ez a hatalmas vagyon működött, a "jut is, marad is" elve alapján, majd az `56-os nagyszerű nemzeti szabadságharc után a külföldi iga is valamivel könnyebb lett. A magyar nép, átvészelve a szörnyű megtorlást a `60-as években magára talált, és idomulva a körülményekhez, nem kevés leleménnyel és szorgalommal az évtized végére bizonyos fokú egyensúlyt és jólétet teremtett. Ám közben, akarva-akaratlanul tőkéssé hizlalta a nyakán ülő, élősködő kommunista burzsoáziát. Első olvasatra talán meghökkentően hat, ám mégis igaz, hogy az u.n. "létező szocializmus" akkor jutott menthetetlenül zsákutcába, mégpedig kettős zsákutcába, amikor kifelé talán a legstabilabbnak látszott: a `70-es évek elején. Ez a megállapítás azonban bővebb kifejtésre szorul.

Ad 1.) A "vezetettek" (elnyomottak) felé a szocializmus rendszerének volt néhány elméleti alappillére, mely létjogosultságának végső oka és hivatkozási alapja volt, s amikhez ezért minden határon túl ragaszkodni kellett. Ezek: - a teljes körű foglalkoztatottság , - a pénz értékállósága és az árak stabilitása, - a lakosság szakadatlanul növekvő életszínvonala. Igen ám, de az ország (jórészt belülről összerabolt) tartalékai ekkorra már teljesen kimerültek. A nemzeti jövedelem valódi adatait a kommunista statisztikákból sohasem lehetett pontosan megtudni, miután propagandisztikus célokból a számokkal tetszés szerinti, és főleg a tényekkel alig összefüggő zsonglőrmutatványokat végeztek, mégis gyanítható, hogy az a hetvenes évek elején épp`, hogy nullszaldós volt, később pedig bizonyosan negatívumba csapott át. Semmiképp sem képezhette tehát alapját a lakosság ideológia által előírt "szerény mértékű, de szakadatlan" életszínvonal emelkedésének. Mindehhez társult még a keleti piacnak való teljes kiszolgáltatottság, ami legalábbis "sajátos" piac volt, miután ott akkor és annyit fizettek, amikor és amennyit a vevő akart. De még talán ennél is nagyobb baj volt, hogy ez a piac igénytelenségében és elmaradottságában saját színvonalán konzerválta iparunkat, mezőgazdaságunkat pedig olcsó tömegtermelésre kényszerítette, mindkét ágazatot így hosszú távon versenyképtelenné téve más piacokon. - Az árak stabilitása és a pénz értékállósága a hetvenes évtized kettős olaj árrobbanása után (minek következtében az árak világszerte magasra szöktek) merő és közveszélyes illúzió maradt, mely álomvilágba - saját költségünkre - még másfél évtizedig ringatta a népet a kommunista vezetés, kizárólag azért, hogy fenntartsa a fenntarthatatlant, vagyis az agyalágyult ideológiája által kilázálmodott gazdasági rendszerét: a "szocialista tervgazdaságot". - Ezen a ponton közbevetőleg azért két dolgon alaposan el kell gondolkodnunk:

- a,): Mitől "robbant" az olaj ára, mikor a kitermelés adottságai, vagy bármely más tényező ezt végképp nem indokolta? Elősötétlik itt egy, az egész világot manipulálni, majd szolgálatába kényszeríteni szándékozó, magát meglátni soha nem engedő pénzügyi háttérhatalom súlyos árnyéka, mely felhasználta, hogy az üzemanyag ára minden más cikk árában benne foglaltatik. Elég volt tehát azt mértéktelenül felemelniük, hogy kezükben óriási (kihelyezésre kész) banktőke halmozódjék fel, míg a másik oldal (ahová mi is tartoztunk) gazdasága tökéletesen szétzilálódik, hiszen elmaradott technológiai szinten, kimerült tartalékokkal az árfelhajtást követni nem tudja.

- b,) Ezen országok gazdaságai így jól kigondolt forgatókönyv szerint bele lettek hajszolva a kölcsönfelvételbe, minek alaptőkéjét pedig épp ők teremtették meg a manipuláltan magas olajárak megfizetésével. Igazi ördögi kör ez, nem kevésbé ördögi szándékoktól létrehozva! A minden banki megfontolást (látszólag!) nélkülöző kölcsönkihelyezések és -felvételek elvezettek ahhoz az állapothoz, amit ma "adósságcsapdának" nevezünk. Egy jól kalkulálható ponton túl ugyanis az adósság mértéke meghaladja a visszafizethetőség határát, s eme csapdába esett országok nemzeti jövedelme kamattörlesztés címén folyamatos elszívásra kerül, az ország gazdasága tengődésre, lakossága puszta vegetálásra van ítélve. - Egyre inkább felszínre tör a kétely: a "rendszerváltás" nem csupán gazdaváltás volt-e? A megszálló szovjet rabláncról nem pusztán egy másik, nem kevésbé szoros rabszíjra kerültünk-e, melynek túlsó végét immár pontosan nem is tudjuk, hogy ki fogja, csak gyanítjuk, hogy az valahol a nemzetközi pénzvilág felső köreinek ködében vész el?! - Összefoglalva: elmondhatjuk, hogy a `70-es évek végére, `80-as évek elejére a vezető bolsevik elitet egyre inkább szorongatta, Nessus-ingként égette saját, a tömegek számára gyártott ideológiája, ám változtatni mégis képtelen volt, mert az egyben a rendszer életképtelenségének beismerését, és saját uralmának végét jelentette volna.

- Ad.2) - Mindeközben a jószerivel maffiaként működő kommunista burzsoázia mérhetetlenül meggazdagodott, és birtokukban olyan mennyiségű pénz halmozódott fel, amit már nem lehetett elkölteni egyszerűen luxusfogyasztásra. Nyilvánvalóvá vált, hogy ekkora összegű pénz értelmesen csak tőkeként működtethető. Igen ám, csakhogy a tőke működéséhez annak kedvező piacgazdasági tulajdonviszonyok szükségeltetnek, aminek még az írmagját is épp a kommunisták irtották ki saját uralmuk megteremtésekor! A másik ágon (az elnyomók oldalán) tehát a nyolcvanas évek közepére beérlelődött az a bizarr és tragikomikus helyzet, hogy a bolsevik burzsoázia fejlődésének, továbbélésének legfőbb akadálya saját ideológiája, valamint az arra épülő rendszer lett. Röviden: a kommunistáknak ekkorra már leginkább maga a kommunizmus volt az útjukban!! Ekkor és ezért fogamzott meg a gondolat - ne áltassuk magunkat: kommunista szellemi műhelyekben - történjék meg a rendszerváltás, mégpedig oly módon, hogy az megtévesztő mértékig egy valódi rendszerváltozásra hasonlítson! Így a kommunista vezetőknek nemcsak, hogy népharagtól nem kell tartaniuk, de a nagy tömegek igazi rendszerváltozásra irányuló vágyának elemi hullámai emelik őket új, még magasabb gazdasági hatalmi pozíciókba. S mire a nép rájön az óriási csalásra, a blöffre, ők már tisztségeik biztos magasából tekintenek alá a becsapott, morgó tömegekre. - Ezen gondolatmenet és cselekvéssor cinikus magabiztossága, pökhendi kivagyisága minden etikai fejtegetésnél többet mond el a kommunista burzsoázia jellembeli tulajdonságairól! - Az 1994-es választás nyomán hatalomra került (új-régi) Kormány első intézkedései minden elfogulatlan szemlélő számára nyilvánvalóvá tették, hogy ezúttal ugyanannak a háttérhatalomnak egy másik frontharcos csoportja került kormányzó pozícióba, továbbá, hogy az így létrejött hatalom egyenes folytatása a megelőző négy évinek, mint ahogy az is lényegét ítélve töretlen meghosszabbítása volt az előző negyven évnek! Rá kell ébredjünk végre: pusztán a színfalak, a retorika, a külsőségek változtak, de a lényeg ugyanaz!

*

Ha tehát mindezek ismeretében újra feltesszük indító kérdésünket, hogy tudniillik volt-e nálunk rendszerváltozás, akkor arra az alábbi konkrét választ adhatjuk: nem, Magyarországon semmiféle rendszerváltás, vagy -változás nem történt. Magyarországon 1945 óta folyamatosan és megszakítatlanul diktatúra van, mégpedig ugyanaz a diktatúra. A diktatúra önazonosságáról úgy nyerhetünk leginkább bizonyosságot, ha - minden látszattól függetlenül! - azt tekintjük, hogy a rendszernek 1945 óta, változatlanul és szakadatlanul ugyanaz a szűk (és egyre szűkülő), nemzetellenes csoport a haszonélvezője, míg a kárvallottak és kisemmizettek köre is ugyanaz a nagy (és egyre növekvő) többség, melybe mára már csaknem a nemzet egésze beletartozik. Itt, ezen a téren semmi változás nem történt, márpedig ez a lényeg, a többi csak szemfényvesztés, ködösítés, porhintés! - Mi történt hát 1990-ben? A diktatúra metamorfózisa, átalakulása nyílt diktatúrából egy raffinált, külsőségeiben demokráciának tűnő rendszerbe! Míg a nyílt diktatúra (kemény, vagy puha) mindenki számára többé-kevésbé kétségtelen volt, hiszen jelen voltak a demokrácia hiányának összes ismérvei (alapvető emberi jogok hiánya, a demokrácia intézményrendszerének hiánya, vagy pótlása komolyan nem vehető látszat-intézményekkel, idegen, megszálló csapatok jelenléte az országban, stb.), addig ez a jelenlegi, 1990-ben alakváltozáson átment rendszer felmutatja a demokrácia összes kellékét, amikről viszont alapos vizsgálat után rendre kiderül, hogy sandán megtervezett, lényegükből kiüresített és attól megfosztott, központi akarat szerint működő ócska kellékei csupán a lényegileg változatlan diktatúrának. Ha a demokrácia valódi lényegét megfogalmazó lincolni meghatározást vesszük alapul: "a demokrácia: a nép kormányzása, a nép által, a nép javára", akkor lepleződik le igazán, hogy nálunk, immár fél évszázada folyamatosan ennek nyoma sincs! A kormányzás nem a nép, hanem egy népellenes szűk csoport által, és nem a nép javára, hanem annak kárára és rovására történik. Mára a szavak és látszatok oly mértékben vesztettek hitelükből, hogy kizárólag a kedvezményezettségi viszonyok alapos vizsgálata, az érdekérvényesítők köre, és irányultságának a felderítése adhat megbízható támpont egy rendszer megítélésére, ez pedig nagy bizonyossággal vezet el minket a fenti végkövetkeztetés levonásához.

- Ebből a felismerésből viszont önként adódik a legfőbb tennivaló is: a nemzet nagyobbik és jobbik fele csak akkor kerülhet a tulajdon és a valódi hatalom birtokába, akkor válik "birtokon belülivé", ha minden téren megszabadul a múltban és a jelenben egyaránt fölötte basáskodó, minden hatalmat és tulajdont kisajátító kommunista burzsoáziától.

Hogy végre itthon - otthon lehessünk!

Hegedüs Endre
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Elemzés 2.
  2008-10-04 12:59:30, szombat
 
  Elemzés 2.



Állomások és csomópontok



A felismerés sarkalatos pontja, szükséges, de nem elégséges feltétele a bajok orvoslásának. A társadalom betegségei gyógyításának is első lépése a pontos diagnózis, melynek felállítása nem öncélú: a baj összetevőinek ismeretében, azokat orvosolva gyógyítható meg a baj . Tegyük ezúttal vizsgálatunk tárgyává azokat a főbb okokat, amelyeknek több, mint négy évtizedes együtthatása végül is elvezetett a társadalom jelenlegi sorvadt tudatú, zavart tájékozódási képességű, talajt vesztett állapotához.

Az igaz szó trónfosztása A kommunista diktatúra a szavak liliomtiprásával kezdődött, szellemi terrorja a szó jelentése, tiszta fogalmaink megbecstelenítése útján valósult meg. A számító, kitartott hatalom-strici a következő módokat agyalta ki cédáskodni küldött szó-örömlányaink módszereiül:
a.) Agyonjelzőzés - Eltöprengett-e már valaki azon, hogy ha a "demokrácia" pontos szófordításban "népuralmat, néphatalmat" jelent, akkor mi értelme volt a kommunistáknak ezt még egy "népi" jelzővel is felcicomázni? Hiszen az így létrejött szókapcsolat "népi-népuralmat" jelent, ami fölösleges jelzőhalmozás, ostobaság. Csakhogy ezt a látszólagos ostobaságot nagyon is tudatosan követte el az a hatalom, melynek létérdeke fűződött ahhoz, hogy népellenes, népelnyomó jellegét egy ilyen megkettőzött, magyar-görög jelzőszörnyeteg agymosásszerű állandó ismételgetése az emberek fejében elködösítse, és valódi sajátosságának ellenkezőjét oda becsempéssze. A bolsevik szellemi keretlegények kitűnő tanulónak bizonyultak a göbbelsi propaganda iskolában, miszerint kizárólag az ismétlések számától, harsányságától, erőszakosságától, és az ellenvélemény tökéletes elfojtásától függ, hogy akár a legnyilánvalóbb hazugság is igazságnak tűnjön.

b.) Hamisjelzőzés - Bizonyosan másokban is felmerült már a kérdés: vajon csak a kommunisták ösztönös konspiratív hajlama lett volna az oka annak, hogy hatalomra jutásuk után soha nem annak nevezték pártjukat, mint ami volt, hanem azt különféle zengzetes és népszerűsítő jelzők mögé bújtatták? A valós cél itt is az előre jól megtervezett lélektani hatás elérése volt. Ezért nevezték a `48-as kommunista puccs után "a Párt"-ot: Magyar Dolgozók Pártjának, (MDP). Ennek zászlaja alatt aztán Rákosi és szekértolói hiába sanyargatták a dolgozók tömegeit, a tudatok alján gyökeret vert a minden egyéb propaganda által is sulykolt, de nem kis részben a párt neve által sugalmazott gondolat: ha mindezen szörnyűségeket a Dolgozók Pártja irányítja, akkor az mégis csak valahol, valamilyen módon a nép érdekét szolgálja. Az `56 utáni kommunista egypárt neve pedig: Magyar Szocialista Munkás Párt. Tehát az a párt, amely hazaárulás útján, idegen fegyverek által, a magyar nemzet színe-virága vére ontásával szerezte meg (vissza) hatalmát, nem kisebb orcátlanságot vágott a meggyötört nép szemébe, mint, hogy: ő magyar! Az a párt, melynek féktelen bosszúja valamennyi politikai megtorlás közül a legtöbb munkásáldozatot követelte, a sortüzek dörgése, és az akasztófák ácsolásának csattogása mellett nem átallotta magát munkáspártnak nevezni! Igazi, orwelli, fejtetőre állított világ torz valósága vigyorog itt ránk, ahol minden a fordítottját jelenti!

c.) Célzatos, jelentéstorzító szókapcsolás - Számunkra már fel sem tűnik, amin például az angolok soha nem szűntek meg csodálkozni: a "konzervatív, reakciós, haladásellenes" jelzőcsoport egyetlen, negatív fogalommá történő sűrítése. A "konzervatív" a világon mindenütt, ahol az ideológia erőszakot nem tett rajta, azt jelenti: a múlt értékeit ismerő, megbecsülő, nemzeti kultúráját féltve őrző, hagyományait folytató, a múlt kincseire építő, az elkövetett hibákon okuló haladáspárti magatartás. Láthatjuk, hogy ebben a helyes értelmezésben a "haladó" és a "konzervatív" éppen, hogy nem egymást kizáró, hanem kölcsönösen feltételező, megerősítő jelző párok. Az csak természetes viszont, hogy azok számára, akik "a múltat végképp eltörölni" gyülekeztek egy (vörös) zászló alá, ez a helyes értelmezés tűrhetetlen volt, serénykedtek is tanórákon, propagandával, - az iskolából kinőttek esetében olykor gumibottal - azt a fejekből kiverni.

d.) Hamis fogalomképzés - Ha az elmúlt 45 év sajtóját - nem csak itthon - olvassuk, rendkívül gyakran találkozunk a "jobboldali veszély", valamint a "baloldali értékek" emlegetésével. Ismét csak egy önkényes, alapvetően hazug szópárosítás, amely mögött megbúvó gondolat hamisságát csak akkor mérhetjük fel, ha számba vesszük azokat a politikai rendszereket, amelyek ezen oldalak képviseletében felléptek. Miután erre később visszatérünk, itt csak azt szögezzük le: bár a politikai oldalak mára vesztettek jelentőségükből, történelmi tapasztalat alapján kijelenthetjük: a jobboldaliság az alkotásnak, értékteremtésnek, ezek felhalmozásának, s a társadalom jövője számára történő leghatékonyabb működtetésének az eszmerendszere. Társadalmi alapegysége a szilárd család, ennek magasabb egysége: a nemzet, (s csak ennek alárendelve a mindezt szolgáló állam), bázisa a tulajdon, amit csak a nemzet érdeke korlátozhat, eszmei alapja a valláserkölcs, kötőeleme a hazaszeretet (patriotizmus).

A jobboldal gyűjt, a baloldal szétszór.
A jobboldal alkot, teremt és felhalmoz, a baloldal fosztogat, majd abból osztogat.
A jobboldal épít, a baloldal lebont.
A jobboldal éli a jelent, s magasabb szinten megteremti a jövőt, a baloldal feléli a jelent, s megrabolja, ellehetetleníti a jövőt.
- A huszadik század mindkét őrült, tömeggyilkos eszmerendszere ( a nácizmus és a kommunizmus) bevallva, vagy be nem vallva, de tényszerűen baloldali eszmeiségen alapult, míg a világ legkülönbözőbb pontjain teljesen eltérő kultúrájú népek, széles skálán mozgó államalakulatokon belül, (mely a nyílt, jobboldali diktatúrától a királyságon át a legeurópaibb demokráciáig terjed) úgy tudtak a gazdasági csoda fogalmát kimerítő módon sikeresek lenni, hogy nemzeti alapeszmeiségük a jobboldaliságban közös volt.(Ázsiai "kis tigrisek", Japán, Chile, Németország stb). És az ellenpélda ugyanúgy kézzelfogható: akár az alapvetően baloldali gyökerű, alig korlátozott liberalizmus Amerikáját, akár a volt Szovjet blokk baloldali diktatúráit hozom fel, mind közösek a gazdaság alacsony hatékonyságában, a teljes erkölcsi elmocsarasodásban, és az ország jövőjét több generációra előre felélő, elképesztő méretű külső és belső eladósodásban. Végül is nyugodtan kijelenthetjük: ha egyáltalán szükséges az ilyesfajta minősítés, mára a baloldaliság lett a dekadencia, a pusztulás eszmerendszere, míg a jobboldaliság a valóban haladó, építő és a jövőbe mutató ideológia. Mindezek végiggondolása után fogható fel csak igazán annak a tragikuma, hogy a magyar nép, felszabadulva negyven évi sorvasztó, baloldali diktatúra alól, négy éves áljobboldali kormányzás után, melynek émelyítően hazug, paktumos, a választók jóhiszeműségével galád módon visszaélő politikájából végképp kiábrándult, 1994 tavaszán régi, baloldali urait emelte vissza a hatalomba, immár szabad választáson. Ennek következményei már negyedik éve sújtják az országot, s mára a kétséges jövő állapotának érzetével riasztanak minden hazafias gondolkodót.

*

A bolsevizmus több, mint négy évtizedes savas esője azonban nemcsak tiszta fogalmainkat marta szét, de erodálta, alapjaiban károsította a társadalom egyéb szerkezeti elemeit is. Ragadjunk ki ezekből kettőt:

2.) Ateizmus, erkölcs nélküliség

Jellemző és sokat mondó egybeesés, hogy a tekintély elleni támadás, és ezen belül is a legfőbb tekintély, Isten megtagadása és a baloldaliság első, frontális előretörése a Francia Forradalomban együtt jelent meg. Századunk két totális diktatúrája ( a német hitlerista és a szovjet sztálinista) azonosságot mutatott abban, hogy - nyíltan, vagy burkoltan - istentagadó volt. Ha jobban belegondolunk, nem is lehet másként. Egy totális diktatúra minden vonatkozásban igényli az ember fölötti uralmat. Lényegénél fogva tűrhetetlen számára, hogy alattvalója az államvallás rangjára emelt ideológián kívül bármely más (akár isteni) törvény, vagy akarat érvényesülésének jogosságát elismerje maga fölött. - A trónjáról letaszított Isten helyébe mindkét diktatúra a maga ideológiai bálványát ültette: a nácizmus a mindenek fölé emelt, magasabb rendűnek kihirdetett, uralkodásra elhivatott fajt, míg a kommunizmus a szürkék közösségét, akiknek viszont rituális kötelességük volt az élcsapat vezető szerepének elismerése. Ezen természetesen a kommunista vezetők szűk és zárt köre volt értendő. A kommunista mítosz oltárán tündökölt még az osztályelmélet, a határokon átnyúló internacionalizmus, mely elfedte, vagy megindokolta a vezető elit mindenkori kozmopolitizmusát. Sokáig nem vették viszont komolyan azt a tátongó űrt, amit a vallás erkölcsrendszerének a társadalomból való kiirtása hagyott maga után. Az így óhatatlanul előtüremkedő nihilizmus, vagy fékevesztett énközpontú liberalizmus ellen később szánalmas igyekezettel megpróbáltak valamiféle "kommunista erkölcsöt" összefabrikálni, amin még a felületes szemlélő is láthatta, hogy az nem más, mint az isteni lényegétől megfosztott valláserkölcs rossz, kiüresített másolata. Így fejlődhetett ki negyvenöt, vagy a volt Szovjetunióban hetven éves nevelési monopóliumuk nyomán egy újfajta embertípus: az erkölcs nélküli ember. Ez nem azonos az erkölcstelen emberrel! - Az erkölcstelen ember ugyanis ismeri a valláserkölcsön nyugvó európai erkölcsi normákat, de ilyen, vagy olyan okból megszegi azokat. A lényeg itt az alaptörvények áthágásának tudata, mely nem képzelhető el bűntudat, lelkiismeret furdalás nélkül. Az erkölcs nélküli - különös vágású! - ember viszont épp ezen alapvető normákat nem ismeri, ezért hát emelt fővel és gátlástalanul veszi semmibe az erkölcs legalapvetőbb szabályait. Lelkiismeret furdalása, bűntudata pedig nincs, mivel amit nem tart bűnnek, amiatt nem is szégyenkezik.

- Mindezekből látható, micsoda közveszélyes illúzió, kártékony és bűnös ábránd volt az Antall - Boross kormány részéről a kommunista főbűnösök lelkiismeretére apellálni!! Ezeket az embereket a közösség, a nagy többség érdekében, a nép által kezükbe helyezett hatalom erejével el kellett volna távolítani a közélet minden meghatározó helyéről! Ehelyett az előző kormány szinte kéjelgett az ilyenirányú, látványos tétlenségben, nem vette észre, (vagy úgy tett), hogy a demokratikusan megszerzett hatalom parlagon hevertetése adott történelmi helyzetben minden másnál nagyobb politikai hiba, sőt: bűn lehet! Ezért büntette meg a nép ezt a kormányt, s mögöttes pártjait oly keményen az 1994-es választásokon. Az már más kérdés, hogy számos tényező miatt a rossz helyett - a rosszabbat választotta! - A lelkek feletti korlátlan uralkodás és ellenőrzés igényéből fakad a harmadik, most tárgyalandó jelenség is:

3). Az információbirtoklás, a közvélemény formálás monopóliuma

A kommunizmus ellen kitört valamennyi felkelés, forradalom elemzéséből egyaránt kitűnik, hogy legjobban mindenütt a számukra legfontosabbat: a Rádiót és a Televíziót védik, jobban, mint bármely közintézményt, vagy akár a Parlamentet. Ez a magatartás felér egy beismerő vallomással ! Ám, ha valakinek még kételyei lennének a bolsevik elit uralma eszköztára fontossági sorrendje felől, az nézze végig (népünk nagy tévedése folytán) a hatalomba visszacsöppent régi-új kommunista urak ténykedését Magyarországon, közvetlenül a `94-es választások után! Az már több, mint árulkodó, mert leleplező, ahogy a törvényességnek még a látszatára sem ügyelve, a parlamenti demokrácia szabályait megcsúfolva, mérhetetlen mohósággal kaparintották meg maguknak az elektronikus sajtó minden kulcspozícióját, irritáló önteltséggel valósítva meg a kizárólagosságot egy pluralistának immár csak csúfolódásból nevezhető társadalomban.

A közvélemény: a polgárok többségének a véleménye valamiről, akár saját helyzetükről is. A "köz"-t alkotó egyének sokasága az általa elérhető információkból úgy építi fel a "véleményét", mint az építész a téglákból a házat. Ahogy egy épület minősége is elsősorban a felhasznált építőanyagok milyenségétől függ, (nem tagadva, persze, az összeépítés szakszerűségének a fontosságát sem), úgy a közvélemény is a kialakításában szerephez jutó részinformációk függvénye. Ha ezek teljeskörűek, sokoldalúak, pontosak és korrektek, ilyen lesz a közvélemény is. Ám a hiányos, torzított, célzatosan válogatott, egy meghatározott szempontkör szerint cenzúrázott informálás nyomán kialakuló közvélemény is csak ilyen lehet: torz, hamis. Ahogy a legkiválóbb építőmester sem képes időtálló, megfelelő építményt alkotni arra alkalmatlan anyagokból, úgy a közvélemény politikai "épületének" minősége is a megalkotáshoz rendelkezésre álló anyagoktól függ. A folyamat kulcsa tehát az információ, amit manapság az emberek többsége a legkönnyebben hozzáférhető forrásból, az elektronikus sajtóból merít. Az a csoport tehát, amely ide beássa magát, ellenőrizetlen és teljhatalmú urává válik a közvéleménynek. A polgár csak ezen csoport által ellenőrzött szűk csatornán átcsorgó tények halmazából képes nézeteit formálni, s mindazon információk, melyek e klikk szűrőjén fennakadnak, számára nem léteznek. - A politikailag bukott kommunista elit az első négy évben a tömegtájékoztatás fellegváraiba ásta be magát, a az Antall kormány egyik legnagyobb, sokáig ható történelmi bűne, hogy mindezt tétlenül és tehetetlenül tűrte és elnézte, sőt néha még asszisztált is hozzá! Ezzel a még zsenge és éppen csak megszületett magyar demokratikus polgári, nemzeti közgondolkozást mintegy martalékul vetette oda a bolsevizmus harcedzett szellemi zsoldosainak. A három és fél éves pipogya tehetetlenkedés (hacsak nem tudatos összejátszás!) után a `94-es választások előtti lépések még csak rontottak a helyzeten: a hétpróbás csalókból, hazudozókból, kóklerekből és szemfényvesztőkből mártírt kreált, hogy még ennek is felölthessék hamis glóriáját ekkor már megjósolható visszatérésük után - Ami az 1994-es választások nyomán, az új Kormány hivatalba lépését követően történt a tömegtájékoztatásban, az fényesen igazolja, hogy napjaink legfontosabb hatalmi ága a tömegkommunikáció! 1994 nyarán, koraőszén a Rádió és Televízió teljes személyzetének a nyilvánosság kizárásával történő, lázas sietségű, törvénysértő, nyíltan politikai indíttatású megrostálása, számtalan nagy tekintélyű, elismert szakember végleges elhallgattatása, szakmailag dilettáns, de "szolgálatkész" újak, vagy éppenséggel rég meguntak és leszerepeltek oda- illetve visszahelyezése révén szemünk előtt játszódott le az elektronikus sajtó gyors, kíméletlen és totális meghódítása. Az új (-régi) hatalom e téren a teljes kirekesztést és kizárólagosságot valósította meg. - Míg az MSZP-SZDSZ koalíció számára a médiában az 1994-96-os időszak a teljes monopolhatalom megteremtésének időszaka volt, addig az 1997-es év és a `98-as év első fele (a közelgő választásokra való tekintettel a legérzékenyebb időszakban) a szűkítés, zsugorítás, egy kézbe vonás korszaka lett. Ezt főképp műszaki eszközökkel érték el, és az indoklás hol a mindig tetszetősen eladható liberális piacgazdaság jelszava volt (ezen ürügy alatt szüntették meg a közszolgálati Magyar Televízió második műsorának földi sugárzását, és adták el a frekvenciát kereskedelmi adóknak) - hol pedig a sugárzás műszaki korszerűsítésének szlogenje. Ténylegesen az események így követték egymást az állampolgár oldaláról nézve: - először 1997 őszén az MTV-kettes tévéműsor tűnt el a képernyőkről, és a helyén a nevet is egy M betű kivételével hordozó tévé kettes műsor tűnt fel, mint kereskedelmi adó. (Hírszolgálatában ehhez képest rendszeresen jelen vannak a kormánytagok, vagy kormánypártok, az ellenzék szinte soha). Az állampolgárral aztán közölték, hogy a régi MTV2-es műsort is lehet fogni, a Hotbird 3 műholdról, különlegesen széles sávú vevőfejjel. Ezzel a háztartások számára ez a műsor 60-70%-ban elérhetetlenné vált. Tehát volt két TV, maradt csak egy. Ennek aztán most gyorsan le kellett váltani az elnökét, hogy egy-két hónap hezitálás után kinevezzék az újat ( lehet találgatni, mely politikai erő kegyeltjét) aki majd úgy március tájban átveszi az irányítást. "Egészen véletlenül" meg két hónap múlva választás lesz ... Ugyanez a rádiózás szintjén így ment végbe: 1998 január 01-től a teljes magyar URH ( FM) rádiózás ( Petőfi sztereo, Bartók sztereo) áttért az addig használt OIRT (keleti) frekvenciasávról (66Mhz-74Mhz) a nyugati CCIR frekvenciasávra (88-108 Mhz). Ez fájdalmas, de kétségtelenül elkerülhetetlen lépés volt. Ám ezzel egyidejűleg, minden indoklás nélkül, mintegy az előbbiek függvényében megszüntették a Petőfi Rádió középhullámú sugárzását az egész országban, holott a kétfajta adásmódnak műszakilag semmi köze nincs egymáshoz. Az állampolgár számára eddig volt egyszerűen vehető két nemzeti nagyadó (Kossuth és a Petőfi), `98 január elsejétől már csak egy maradt: a Kossuth. Az így "megmaradt" egy tévét meg egy rádiót pedig csak-csak elgyőzik kézivezérelni a választások évében egy pártközpontból azok az úrrá átvedlett elvtársak, akik negyven évig épp ezt gyakorolták! És milyen "érdekes": miközben ez a félelmetes és félreérthetetlen irányú rövid pórázra fogás zajlik, néma a Demokratikus Charta, nincs kék-vagy más szalagos tüntetés, senki sem nyilatkozik külföldi lapokban aggódva a magyar demokráciáért, a nyugati urak is vígan paroláznak azon magyar elvtársakkal, akik ilyen eszközökkel hánynak fittyet, mutatnak fityiszt mindennek, ami plurális, vagy demokratikus. - Mindezen folyamatok lezajlottak a nyomtatott sajtóban is. Szinte a `94-es választások után egy nappal eltűnt a Pesti Hírlap. Támadások kereszttüzében működött három évig az Uj Magyarország, míg végül `97 végén hirtelen megszűnt. Szemfülesebb olvasók fedezték fel a "helyén" megalakult Napi Magyarországot. Majd meglátjuk, olvasva válik el... A nemzeti oldal többi sajtóterméke, értékes heti és havi lapok és folyóiratok is az állandó anyagi ellehetetlenülés szakadékának szélén tántorognak a megszűnés rémétől fenyegetve....

Ebben a helyzetben csak egyet tehetünk: nagyon tudatosan felkészülünk arra az időre, amely talán már itt is van, amikor az akusztikai "süket szoba" kíméletlen, áttörhetetlen csendje borul ránk. Ekkorra már mindnyájunkban magabiztosan és tévedhetetlenül kell szólnia annak a belső hangnak, mely a helyes irányba vezet minket. Ekkorra már pontosan be kell tájolódnia annak a belső iránytűnek, mely az információs éjszakában is a nemzet javát szolgáló sarokpontot mutatja számunkra. Irányítsa Isten ezt az iránytűt, s az Ő szándéka vezesse lépteinket, hogy azok a nemzet s a Haza javát szolgálhassák!

Hegedüs Endre
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Elemzés 3.
  2008-10-04 12:54:19, szombat
 
  Az utazók

Amint az közismert, az 1990-es változás után a kommunisták hirtelen kikiáltották magukat pótolhatatlan "szakemberek"-ké, és így igyekeztek, sajnos, többnyire sikerrel, birtokolt vezető pozícióikat megőrizni. Nagyrészt ugyanez a "szakértő"-i önreklámozás vezetett az 1994.-es választási sikerükhöz is. Vizsgáljuk meg, mi adott erre alapot?

1. A szakemberek

( Az értelmiség)

A vezető pártelit mindig is tudta, amit az ókori fáraók papjai óta minden elnyomó csoport ismert és alkalmazott, hogy a valódi hatalom a tudás, az információ. Akiknek a kezében ez összpontosul, azok rendelkeznek a társadalom tényleges irányításának - manipulálásának - minden eszközével. Ezért volt olyan fontos a magyar bolsevistáknak is, hogy elsőként képezzék ki és állítsák saját szolgálatukba az értelmiség ama csoportját, amely hajlandó volt az információkat oly módon rendszerezni, válogatni, s ha kell, szemérmetlenül meghamisítani, hogy azok uralkodó csoportjuk hatalmának szükségszerűségét, elkerülhetetlenségét, egyedül helyes voltát igazolják és bizonyítsák. A hírközlő eszközök vezetői, az újságírók, az írók és előadóművészek után az első, nagy népességű társadalmi réteg itt a tanítók, tanárok, népművelők voltak, akiknek hatalom által megszabott feladata volt, hogy az emberiség felhalmozott tudáskincsét a következő generációk számára olyan szelektív szűrőn, torzító prizmán át továbbítsák, amely a hatalomelosztás, a társadalmi berendezkedés kommunista módját tünteti fel az egyedül természetesnek, jövőt szolgálónak, "haladó"-nak, míg minden mást elutasít, mégpedig úgy, hogy azoknak eleve csak a torz, meghamisított változatát ismerteti. A bolsevik oktatás és publicisztika egyik kedvelt fogása volt, hogy a számukra nem kívánatos ismeretanyagot eleve meghamisítva, torzkép formájában ismertette, majd ezt igen meggyőzően megcáfolta, s ezzel az eredeti elv vagy elmélet megsemmisítő vereségének látszatát keltette. - A hatalom birtokosainak számára mindig is az információval sáfárkodók rétege, vagyis az értelmiség volt a legfontosabb. Ez a réteg képezte ugyanis a hatalomgyakorlás eszközét, míg a nép pusztán tárgya volt annak. A "munkásosztály vezető szerepé"-nek, a "dolgozó nép hatalmá"-nak unásig történő hangoztatása e társadalomban ugyanolyan, az alsóbb tömegek számára és fogyasztására kiagyalt eszme-maszlag volt csupán, mint a "nálunk a legfőbb érték az ember!" jelszó ott, ahol a rendszer időarányosan minden más rendszerekhez képest a legtöbb emberélet kioltásáért, s még több tönkresilányításáért volt felelős. - Azt, hogy ki kerülhetett be az értelmiség különféle csoportjaiba, az ide áramlók pártszempontok szerinti bevallott és be nem vallott válogatásával döntötték el. A bevallott szelekció értelmében a kommunisták évtizedeken át a fiatalokat származásuk alapján büntették, vagy jutalmazták már a felsőbb iskolai felvételek során. ("Osztály hovatartozás" szerinti válogatás, szűrés). Nyíltan be sohasem vallott, de a tapasztalatból jól kikövetkeztethető módon a vörös ideológusok az értelmiséget, mint egészet, saját szempontjukból három fontossági csoportba osztották. Az első, legfontosabb csoportba nyertek besorolást azok, akik véleményükkel, önmagukon keresztül szűrve torzított, majd továbbított gondolataikkal az egész társadalmat nap mint nap befolyásolták: Rádió- és Televízió műsorszerkesztők, újságírók, színpadi előadóművészek. Ezután a második, ám alig kevésbé fontos, immár sokkal népesebb réteget alkották az ifjúság nevelésének letéteményesei: a pedagógusok, a népművelők, a könyvtárosok és mindenki, aki oktatással, neveléssel, a közvélemény formálásával foglalkozott. E két "kör" tagjainak folyamatosan, mindig újra és újra bizonyítania kellett rendszerhűségüket, a "kommunista eszmeiségben" való elmélyültségüket és továbbképzettségüket. Aki ezt nem tette, az könnyen kicsöppenhetett e csoportból, vagy legalább is a perifériára sodródott. Végül a harmadik , a hatalom által a legkisebb szigorral kezelt és válogatott értelmiségi csoport a reál- és "szolgáltató" tudományok művelői voltak: mivel egy hidat, egy gépet megtervezni, egy gyógyszert elkészíteni nehéz lett volna úgy, hogy annak egyben antikommunista kicsengése legyen, egy mérnök, vagy egy gyógyszerész (szigorúan a magánéletben!) lehetett akár vallásos is. - Mindezek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelően tekinthessünk a mai magyar értelmiségre - vagyis a "szakemberek"-re. - "A tudás - hatalom!" - volt feltüntetve minden iskolafüzet fedőlapján az ötvenes években. A kommunista oktatásügy nem is habozott visszaélni a tudás forrását birtokló hatalmával. Minden egyetemi vezetőnek "felülről" volt százalékosan megszabva, mennyi "munkás-paraszt" származású fiatalt kell, mennyi értelmiségi családból érkezőt szabad felvennie. Ám fontossági sorrend (lásd előbb) szerint is folyt a válogatás: bizonyos helyekre ("második csoport") eleve nem juthatott be klerikális reakciós szülők gyermeke - és ezt a "besorolást" megkapta minden vallását gyakorló, hitét megvalló szülő! - és "értelmiségi" származású is csak kis százalékban, elvétve, míg az "első csoport"-ba csak egészen kiváló ajánlólevéllel (értsd: káderlappal) rendelkezők kerülhettek be továbbtanulás céljából. Bezárult viszont minden felsőoktatási intézmény kapuja az "osztályidegen" és "egyéb" származásúak előtt. (Arisztokrata, csendőr, rendőr, katonatiszt, magasabb beosztású köztisztviselő, "kulák"- vagyis közép- vagy kisbirtokos gazdálkodó paraszt). Még megbecsülni is nehéz, hogy vérlázító, - mert visszamenőlegesen büntető! - kirekesztéssel hány tehetséges fiatal előtt csapták be véglegesen a tudáshoz vezető ajtót épp azok, akik ma magukat álszent módon, szemérmetlenül a "kirekesztés elleni harc" legfőbb bajnokainak tüntetik fel! Ezek a fiatalok aztán vagy külföldre "tántorogtak ki", tehetségükkel idegen országok szellemi kincsestárát gyarapítva, vagy itthon kallódtak el. Bizony, nagyon szükséges volna napjainkban újra élénken emlékezni és emlékeztetni arra, hogy nem is leplezett politikai prekoncepció következményeként hányan jutottak méltatlanul a szakemberré válás lehetőségéhez, s ami talán még fontosabb: hány igazi tehetség veszett el! Az már soha sem tudható meg, hogy belőlük nem lettek volna-e a ma ismerteknél százszor különb szakemberek, ez csak gyanítható abból, hogy akik épp e méltatlan, és józan ésszel alig felfogható kirekesztettség miatt elhagyták az országot, többségük azóta nagy ívű karriert futott be olyan országokban, ahol az előrejutáshoz ténylegesen a tehetség és a rátermettség kell. - Az tehát, hogy nálunk a szakemberek azok, akik, és olyanok, amilyenek, a negyvenéves kommunista szellemi dúlás és tarolás eredménye. Csak népünk tehetségének és életképességének bizonyítéka, hogy, - mindezek ellenére - vannak tehetséges, magyarul érző, jó szakembereink is!



2. Munkások, mesteremberek

A kommunizmus egyéniséget nem tűrő, minden személyiséget egyen-vörössé átgyúrni igyekvő nagy szellemi offenzívája után alapvető formációkat kell újjáépíteni. Kikerülve a meddő, nosztalgikus múltba-fordulás veszélyeit, sajátos nemzeti, társadalmi alakzatainkat úgy kell újjáteremteni, hogy ezeket közben állandóan csatlakoztassuk a világ fél évszázados fejlődéséhez, a "sajátosan nemzeti" és a "nemzetközileg bevált, sikeres" között megteremtve a lehető legtöbb csatlakozási pontot. - Ahogy a régi iparosok a nagy tekintélyű Ipartestületbe tömörültek, és maguk oldották meg ügyeiket, így a legfontosabbat: az utánpótlás felnevelését, a szakképzést is, a vörös gyalu ezt is letarolta. Megszűnt a jónevű mester keze alól kikerülő, annak minden szakmai tudását, szakmaszeretetét, ügy-és ügyféltiszteletét magába szívott szakmunkás képzés, ehelyett bolsevik mintára egyen-iskolák egyen-tanműhelyei ontották az egyéni kreativitás nélküli egyen-munkásokat, akik aztán legfeljebb a "szocialista nagyüzemek munkásosztályába" voltak képesek beleszürkülni, s most, e gigantomán mammutok csendes kimúlása idején nem tudnak magukkal mit kezdeni, azt sem igen értik, hogy mit vár el ma a társadalom egy munkásembertől. Számukra valószínűleg az az adat sem mond semmit, hogy egy árútermelő, "jóléti" társadalomban, - és nemcsak Nyugaton, de például Mr. Lee Szingapúrjában is - a munkások több, mint 50%-a a minőségi, lakossági szolgáltatásokban találja meg a megélhetését, míg ez nálunk, és a hozzánk hasonló "létezett szocializmus utáni" társadalmakban az elképesztően alacsony 7-9% körül mozog. Csak hát eme tájakon a szolgáltatásoknak még olyan "eszmei" akadályai is vannak, mint a több évtizeden át sulykolt hamis öntudat: nem szeretjük "szolgálni" embertársunkat, ha személy szerint is tudjuk, hogy ki az. Itt nemcsak a krisztusi általános "szolgálattételi parancs" semmibevételéről van szó, de egy sajátos tudati elferdülésről is, ami az elvont, ideologikus "közösségnek való szolgálat" egyedüliségének hirdetése következtében egyfajta torz gőgbe torkollt. S mindeközben tökéletesen elsikkadt az a tény, hogy - akár tetszik ez nekünk, akár nem - a modern társadalom: az egymásra utaltak társadalma. Munkahelyünkön mindig kiszolgálunk valakiket, függetlenül attól, hogy személyesen ismerjük-e őket, vagy sem, míg az élet ezernyi más területén mi szorulunk rá, hogy mások kiszolgáljanak. A modern ember specializálódása révén egyre kevésbé képes önálló létformára, egyre több síkon és szempontból szorul rá a társadalom szolgálataira, vagyis: a szolgáltatásokra. Ez a fejlődés irányának természetes velejárója. Ám a kommunista társadalmak egyént semmibe vevő ideológiája visszájára fordította a fejlődést itt is. - Miután pedig a modern társadalmak másik velejárója a nagyüzemi termelés, az itt dolgozó munkások utánpótlásának képzésében sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítanunk a világelső japán gyakorlatnak, annál is inkább, mivel az úgy tud korszerű lenni, hogy közben kellően egyénre szabott is. Ilyenformán felfogásában rendkívül közel áll a korábban vázolt, magyar múltból merített példához. A hasonlóság szembeötlő, csupán az "aranykezű mestert" a világhírű gyár helyettesíti, amely egyben természetes színhelye a szakmunkásképzésnek is, akár csak a régi, nagynevű mester műhelye volt. A japán gyárak ugyanúgy, mint a benne dolgozók egyenesen büszkék rá, hogy falaik között munkás-dinasztiák dolgoznak, ahol jó esetben az édesapa vezeti be fiát a szakma rejtelmeibe. A társadalom pedig valódi rangnak fogadja el, ha valaki egy ilyen gyár kollektívájához tartozik. Ennek egyik szép jele a fiatal munkások felvételének ceremóniája. Ezen úgy a gyár tulajdonosa és vezetői, mint a frissen felveendők ünneplő ruhában jelennek meg, a szinte soha, semmiért fenn nem akadó termelés néhány emelkedett órára leáll, a s felvétel külsőségei, ünnepélyessége vetekszik egy bármilyen európai klubba, vagy zártkörű elit társaságba való befogadás formaságaival. Bizony, ez valami egészen más, mint a mi fluktuáló, állandó létbizonytalanságban élő munkásságunk! Így hát van mit, de szerencsére, ha akarunk, van is honnan tanulni.



3. A parasztság

Gyökér, törzsökös őserő. A nemzet egyetlen olyan csoportja, amely számára a hazaszeretet több, mint bármely magasztos, bármely tiszteletreméltó elvont fogalom. Hiszen e Haza földjének egy darabkája neki tulajdona, nemcsak megélhetésének forrása, napi munkájának tárgya, eszköze, de élete értelme, minden vagyona is egyben. S ki ne szeretné, védené, oltalmazná saját tulajdonát, amit verejtékével gyarapított, gyermekei részére örökül hagyandóan gyűjtött? Számára a nemzeti múlt - saját ősei munkájának gyümölcse - megbecsülése, a nemzetben való gondolkozás olyan kézenfekvő evidencia, mint a napfelkelte mindennapos, megszokott csodája. A parasztember foglalkozásának ezernyi mesterfogását a családban, mint alapvető szeretet- élet- és munkaközösségben felcseperedve szívta magába, ahol a pozitív demográfiai trendet nem kacifántos szociológiai magyarázatok, de a munkaerő szükséglet szava diktálta, ahol nem biztos, hogy tudták e szó jelentését: polihisztor, de ahonnan minden gyermek e sokrétű szakma gyakorló ezermestereként került ki, a tudás gazdag tárházát szüleitől hagyományként átvéve, s ilyenformán minden hagyományt természetes módon tanult meg tisztelni; ahol talán a kreativitás szó hallatán is nagyot csodálkoztak volna, de közben a természetes alkotókészség és találékonyság a gyermekkel együtt növekedett és fejlődött ki. Így lett a parasztság évszázadokon át a nemzet törzse, ősmasszívum, amin minden nyugszik, gyökér, ahonnan minden pótlódik és táplálkozik. Ezt érezte meg, és ezért támadt olyan feneketlen, acsargó dühhel a Rákosi-kommunizmus a kis- és középbirtokos parasztságra, mert jól tudta: ha ezt a réteget "ki tudja tépni" az anyaföldből, a nemzet megtartója és támasza vész el. Ezért volt nemzeti tragédia a szovjet mintájú kolhozosítás, a "gazdák" rétegének, vagyis a birtokos parasztságnak (amerikai fogalomra átvetítve: a magyar farmereknek) a teljes szétverése, szétszórattatása és elűzetése. Ez sokkal több volt, mint egyének, családok szörnyű drámája, hiszen az egy életen át alkotóan és szorgalmasan dolgozó parasztember kigúnyolva, fenyegetve, le-"kulák"-ozva, üldöztetve menekülni kényszerült - minden javait hátrahagyva - természetes közegéből, a falujából, vagy a tanyájáról, hogy aztán bérmunkásként, "ingázó"-ként tengesse le hátralévő éveit "szocialista nagyiparunk" valamely eszement "fellegvárában", és siettetett halálával vele enyésszen el egész nemzetfenntartó, -megtartó életformája. Egy emberöltő elmúltával több évszázados láncolat szakadt meg itt: a fiak elszéledtek, a tapasztalatok átadásának és a hagyományok folytatásának ezernyi szála a semmibe enyészett. - A falunak új népe lett, a bolsevisták parasztideálja: a tulajdont sosem ismert, semmihez nem kötődő, gyökértelen "Tsz-parasz", voltaképpen agrárproletár, akinek a gazdálkodás egészéről soha áttekintése nem volt, de hát az nem is érdekelte, számára elég volt tudni a következő hét tennivalóit, azt meg úgyis elmondta a hétfői eligazításon az "agronómus elvtárs". Szomorú mái cselédség, akiknek eszében a gazdálkodás tudnivalóinak ezernyi színű kaleidoszkópja helyén többnyire két, a valódi magyar parasztember számára ismeretlen fogalom honolt: munkabér és munkaidő. Ezek ismeretében el is hihető, hogy ha ennek a mai parasztságnak e félresikeredett "kárpótlás" során netán földtulajdon "szakadt a nyakába", (a gazdálkodás elemi anyagi és eszközbeli feltételeinek is híján) tanácstalanul tib-lábolt előtte, és előbb-utóbb a legrosszabb, de egyetlen elérhető helyre fordult segítségért és tanácsért: volt Tsz-uraságaihoz. Akik, persze, mindezt készséggel adták, magukból új földesurakat kreálva, és ismét csak - már ki tudja, hányadszor?! - becsapva a föld népét.

*

Az eddigiekből végül is leszűrhető tehát, hogy a féktelen liberalizmus és torzszülött gyermeke: a kommunizmus négy-hét évtizedes földi uralma, regnálása után nemcsak a társadalom építménye, de ennek építőelemei, az alapvető társadalmi formák, alakulatok is szétroncsolódtak, romokban hevernek. Ha tehát mi építkezni, újjáépíteni akarunk - márpedig azt akarunk! - akkor először is a legalapvetőbb "építőkövet": az egyént kell testileg-lelkileg egészségessé, újjáformálni. Ez történhet - és kezdetben nem is lehet másként - tudatos önnevelés, felkészülés útján az igazságvágytól és tudásszomjtól hajtott megismeréssel, kutatással. Aztán majd az újraépült egyéniségek hozzák létre a társadalom legősibb, sziklaszilárd egységét: a családot. Csakis a keresztény erkölcs kötőanyagával kőkemény falú fészekké, s ha kell, végvárrá kiépülni tudó családokban képesek felnövekedni azok az utódok, akik már tiszták, romlatlanok, nem hordják magukban a múlt sérüléseinek pusztító csíráit. Ugyanakkor az ilyen családok összessége lesz az alapja annak a nem kevésbé történelmi formációnak, amit úgy hívunk: nemzet.

Igen, ez óriási feladat. Ám csak a lélekben törpéket és a kicsinyhitűeket csüggeszti el a tennivalók sokasága. Mi Arra tekintsünk, Aki hozzánk is szólt, mikor így intette tanítványait: "... mit féltek, kicsinyhitűek?!...",s akkor hittel, akarattal és munkával sziklára építhetünk házat s Hazát, amely szilárdan megáll, és bizton dacol a történelem viharaival!

1998. január 01.

Hegedüs Endre
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
2008.09 2008. Október 2008.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 125 db bejegyzés
e év: 2154 db bejegyzés
Összes: 7201 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1179
  • e Hét: 4827
  • e Hónap: 20610
  • e Év: 300832
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.