|
 1/16 oldal 
|
Bejegyzések száma: 151
|
|
|
|
|
|
2008-06-30 19:35:21, hétfő
|
| |
| |
Templomkerti estek VIII. előadás - 2008. júlis 5.- Máriaremete
MŰVÉSZEK A TEMPLOMÉRT
Fővédnök: dr. Láng Zsolt, Budapest Főváros II. kerületi polgármestere
Az est háziasszonya: Makray Katalin olimpikon
Jótékonysági Templomkerti estek VII. előadás.
Máriaremetei Bazilika, Templomkert 1. Szabadtéri Oltárnál.
(eső esetén a Bazilikában lesz megtartva az előadás)
Kezdési időpont: 19:00 óra
Fellépő művészek:
Dr. Csókay András idegsebész, a János kórház főorvosa
Meloccó Miklós Kossuth-díjas szobrászművész
Hűvösvölgyi Ildikó Rádió Nívó-díjas színművésznő
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-06-30 19:32:28, hétfő
|
| |
| |
NYÍLT LEVÉL
Tisztelt Dr. Gatter László Elnök Úr!
Tisztelt F"ovárosi Bíróság Titkársága!
Bár a megadott határid"o lejárt, szeretném regisztrációmat kérni a mai
"Magyar Gárda-tárgyalásra", a következ"o igen nyomós okból.
A Népszabadság internetes oldalát, a NOL-t böngészve ma reggel észleltem,
hogy a volt kommunista pártlap információja szerint a Magyar Gárda
Egyesületet els"o fokon már feloszlatta a bíróság.
(http://www.nol.hu/cikk/496560/) Így, múltid"oben és tényként írt Nagy N.
Péter szerkeszt"o a Bíróság el"ott - látszólag legalábbis - még folyamatban
lév"o perr"ol, amikoris ítélethozatal még nem történt. "Oszintén megdöbbentem.
A látszat ugyanis az - nyilvánvalóan minden alap nélkül - , hogy "porszem
csúszott a gépezetbe" - , s ahogy az ötvenes évek igazságszolgáltatását
bemutató Tanú cim"u filmen, ezúttal is a vádirat helyett tévedésb"ol a már
jóel"ore elkészült ítéletet küldték el a "pártnak", a "pártsajtónak".
A másik lehet"oség a szégyenletes látszat szerint (ismét csak nyilvánvalóan
alaptalan), hogy a bíróságra nehezed"o hatalmas nyomás miatt a kormányhoz
közelálló Népszabadság már egészen biztos lehet abban, hogy az "elvárásoknak
megfelel"o" ítélet születik, s Magyar Gárda Egyesületet a Bíróság
feloszlatja. Ehhez képest számukra csak felesleges formaság a bírósági
eljárás, amelyet akár át is lehet ugrani, s id"oponttól függetlenül már
tényként lehet a "naivak szerint" még nem létez"o ítéletr"ol írni. Tisztelt
F"ovárosi BÍróság!
A 2006. "oszi tömeges rend"ori brutalitások áldozatainak futószalagszer"u,
törvénysért"o, szégyeneletes el"ozetes letartóztatása óta az ember azt hiheti,
hogy ennél már nem süllyedhet lejjebb a "jogállam" Magyarországon. Most,
mint már annyiszor, ismét megdöbbenhetünk: mi folyik itt?
Ilyen helyzetben, pontosan a bírói függetlenség biztosítása és a
jogállamiságba, a hatalami ágak elválasztásába vetett bizalom visszaállitása
érdekében szükséges, hogy végre megnyissák a bírósági épület legnagyobb
tárgyalótermét és mindenkit beengedjenek a mai tárgyalásra.
Az adott el"ozmények mellett igen fontos lenne, hogy minél több joghoz ért"o
hallgató követhesse az eseményeket, garanciát nyújtva arra, hogy az ötvenes
évek szelleme kivül marad a tárgyalóterem falain.
Kérem tehát, hogy érdekl"od"o jogászként, az emberi jogok iránt elkötelezett
jogvéd"oként -összhangban a vonatkozó jogszabályokkal és nemzetközi normákkal
amelyek a tárgyalás nyilvánosságát biztosítják - részt vehessek a mai
tárgyaláson, mint hallgató.
Tisztelettel
Dr. Morvai Krisztina
Budapest, 2008. VI. 30.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-06-30 18:45:55, hétfő
|
| |
| |
Az én forradalmam
Mióta elhívtál, nem ismerem magam.
Mióta vágyom rád, nincsen gondolatom.
Mikor szólsz hozzám, nem érzem az időt,
s mikor hangod hallom, nincsen akaratom.
Hát ez az én forradalmam!
Átkom s boldogságom,
űztem, s kerestem,
s most féltem, mint halálom.
Forradalmam! Őszi légy!
Közeledben boldog, s nélküled,
bukottan fájó harcos szenvedő.
S minden-minden e nagy érzéskörben
mély bizonytalanság ködébe fagyott.
Vergődöm erőtlen, felejteni kívánón,
s érted még jobban remegve.
Volt e már részed téboly küzdelemben?
Megsemmisítő harcban?
Ha volt is valaha, már elfelejtetted, mi az.
Küzdelmemmel azonosulni
sosem fogsz, érzem.
Mégis harcom, Molotov koktélom,
s tollam is vagy, örökre nekem.
Forradalmam! Édes forradalmam!
Hallgass meg! Csak egyszer hallgasd meg
érted könyörgő, hangtalan üvöltő szavam,
s jer vissza gyorsan.
Méltassál győzelmedre,
nélküled életemnek tartalma veszett.
Mikor perzsel már gázfelhőid között
vérsugaras égő sóhajom?
Mikor bontja már ki zászlóiból
önmagát egy édes forradalom?
Én már annyit küzdöttem.
égtem, s futottam miattad,
S veled sirattam őszi forradalmunkat.
Tőled futok s téged várlak.
Te vagy létem s bilincsem,
hangom és némaságom,
nyugalmam és betegségem.
Hozzád kiálltok. Hozzád utolszor.
Ne hagyj magamra. Ne hagyj a porban.
Kimondtam, mit harcos ki nem mondana.
S mit tőlem az ország sosem hall.
A győzelemért szóltam,
s várok újfent válaszodra,
zendülő, édes harci dal.
Élve szürkeségben, várok mélyben,
míg újra eljössz hozzám.
Te édes Magyar Forradalom!
Balogh Béla
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-06-30 09:16:59, hétfő
|
| |
| |
Narancsos széldzseki...
Be kellett bumlizni a városba. Muszáj volt az egy hete leadott fellebbezésemet visszavonni. Egy hét kellett ahhoz, hogy megadjam magamat a ,,Sors"-omnak és beletörődjek abba a megváltoztathatatlan ténybe, hogy soha, de soha nem lehetek igazán FÜGGETLEN, SZUVERÉN EMBER!!!!
Szóval, elindulnék végre.
Lányom a kertben - karján kicsi fiával - szól, hogy
- csúnya felhő közeleg, masszív esernyőt vigyél magaddal.
- Betettem a táskába még egy széldzsekit is!
Mondom, majd puszit adunk egymásnak, bátorításul.
A busz, pont elhaladt a házunk előtt, amikor kilépek a kapun. ,,Legalább 20 perc, mire jön a másik" - morgonckodok magamban.
A buszmegállóban egy idő után elunom az álldigálást, muszáj járkálni...le-föl, mint oroszlán a ketrecben.
Aztán, megpillantom az ismerős srácot és rámosolygok. Olyan pozitív kisugárzása van, hogy öröm mindig a vele való találkozás. Csakhogy a srác bringával van és a kezével int, pontosabban az ujjaival, mert nem engedheti el a kormányt. Nagy a forgalom ezért, szlalonoznia kell a négy és hatkerekűek között. És ő is visszamosolyog! De milyen kedvesen! Na, már ezért a mosolyért és integetésért is érdemes volt elindulni...
Aztán a busz még mindig nem jön...
A nagy sötét felhő, viszont pont fölöttünk landol, majd megnyitva csapjait, nagy kövér cseppekben megered az eső. Előveszem az esernyőmet és amint bajlódok a kinyitásával, látom, hogy tőlem pár lépésre egy fiatalember áll óriási papír-mappával a kezében. A busz még mindig sehol.
Újra a fiúra nézek, aki még mindig nem vesz elő semmilyen alkalmatosságot, amivel védelmezhetné a szétázástól a mappaját és annak tartalmát...
,,Az ilyen óriás mappákban szállítják a zsűrizésre szánt rajzokat, képeket... Lehet, hogy éjszakákon át dolgozott rajta..."
Eszembe jut a széldzseki, ami vízlepergetős anyagból készült. ,,Jaj, de jó, hogy betettem!" - Gondolom, de akkor már ki is ráncigálom a táskámból.
- Itt van ez a dzseki, szeretném ezzel a mappádat betakarni - mondom, miközben már védelmezőn beborogatom vele a meglepett fiatalember pakkját.
- Ó, köszönöm szépen, de hát nem...
- Én is úgy kaptam...
- Tényleg?
- Igen, úgy volt, hogy ezzel készülünk a mi narancsos forradalmunkra, amiből aztán nem lett semmi.
- Igen? Jaj, nagyon köszönöm...
Erre már nem is volt időm válaszolni, mert közben megérkezett az én buszom...
BMI
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-06-30 09:15:37, hétfő
|
| |
| |
El is megyek egy médiafórumra. A nagyszájú újságírónő mondja az IGAZ-at. Nem is mondja, kiabálja. Hátha így könnyebben eljut az emberek agyáig. De, a hallgatóságnak hiába mondja, mert mit tehet a szegény, szerencsétlen egyszeri polgár? Tapsol, vagy nem tapsol. Egyetért, vagy elutasít. Vagy tavasszal elmegy szavazni, lehetőleg a Fideszre. De, addig még annyi hatás érheti az embert! Ráadásul, nagyszájú újságírónő azt is mondja, hogy
- ,,a szocikat úgysem lehet meggyőzni. Azok úgyis odaszavaznak az MSZP-re."
- ,,Az már biztos! Én már csak tudom, mert én is ,,szoci" vagyok!"
Mondja az előttem ülő, korombeli nőszemély a mellette ülő nőismerősének. Összenéznek, nevetnek.
Hova keveredtem? Kérdezem inkább csak magamtól, mert én egyedül vagyok. Az individuális ,,szabadság" ára: az egyedüllét. Vígasztalom magamat.
Nagyszájú mondja, hogy
- a szocik között, ha megbukik, vagy belebukik valaki valamilyen buliba, akkor
kikergetik maguk közül az ajtón, de az első adandó alkalommal visszacsempészik az ablakon. Mi: polgáriak, a jobbosok: soha az életben szóba sem állunk az illetővel! Ez még akkor is így marad örökre, ha valaki végül is tisztázza magát a ,,vádak" alól...Egyébként a médiatúlsúly 80%-os a ballibnél. Ez is az MDF, majd a Fidesz hibája, hogy nem voltak képesek 15 éve tenni ellene, szinte semmit!
Újabb összejövetel a Polgárok Házában, a ,,médiaanomáliák" kapcsán. Előadó Fidesz-korú: negyvenes. Egy hetvenes, tekintélyes úriemberrel beszélget. Látszik rajta, hogy ideges, mert az öregúr iskoláztatja. Előkerül a zöldkockás zsebkendő. Orrfújás 1. Ezt ismerem. Nekem is volt egy ilyen tíz éves korszakom, amikor allergiás szénanáthát kaptam a nekem nem tetsző emberektől, vagy körülményektől. Ez mostanában bőrkiütés formájában jelenik meg. Roppant kellemetlen, mert még azt sem lehet mondani, hogy megfáztam...
Vagyunk vagy heten, mi a hallgatóság. Hozzáfogunk. Az asztaltól közelebb jön az előadó- médiaszakértő és leül egy székre az első sor elé. A második sorból mindenki hátrább ül, csak én maradok. Pedig érzem, hogy zavarja az aurám a szakértőt, mert engem is zavar az övé. De, én voltam előbb ott, ahol...
Belefog a mondókájába, de az öregúr mindent jobban tud. Előkerül egy újabb zsebkendő, piros kockás. Orrfújás2, majd -3, -4. Öregúr nem hagyja magát. Védi Orbánt. Szakértő sem hagyja magát, mert ő meg az igazát védi. Én, meg zavaromban előveszem az egyik noteszom, és úgy csinálok, mintha jegyzetelnék. A tollam nem fog, csak akkor, ha teljesen merőlegesen fogom. Médiaszakértő kiszúrja, hogy ,,úgy tartja a tollat írás közben, mintha át akarnám döfni vele a papírt". Éppen az agresszív feministákról beszél. Azokról,
- ,,akik a kereskedelmi tv-kben úgy jelennek meg a képernyőn, mint, akit éppen kergetnek, és megfordulva nekimennek az üldözőjüknek, vagyis nekünk: nézőknek.
Eszembe jut egy kedves ismerősöm, aki ugyanígy utálja a feminista nőket. Ezen muszáj nevetni. Kínos, mert csak én nevetek. Minden szem rajtam. Érzem: elpirulok. Kezdenek kijönni a kiütések. Médiaszakértő újfent kifújja az orrát, majd gondosan összehajtogatja a zsebkendőjét. Most az a fele kerül kifelé, amelyik az előző fújáskor belül volt. Már nagyon bánom, hogy nem ültem legalább két sorral hátrább. Az öregúr eldicsekszik azzal, hogy francia becsületrend tiszteletbeli tagja. (Nagy cucc, mintha Medgyessynek is meglenne? - Gondolom magamban.) Meg is mutatja a kis kitűzőt a zakója hajtókáján.
- ,,Ezek fontos jelképek."
Mondja a szakértő, majd folytatja:
- De sok mindent elárulunk magunkról azzal, ahogy beszélünk, tartjuk a kezünket! Például Gyurcsány nagyon jól beszél, mert szokott mesélni a gyerekeinek. Orbán, viszont nem és még mindig túl gyorsan beszél. És: zavarba jön, ha nem-tetszőt kérdeznek tőle... Hát, a Deutschról nem is beszélve, mert ő meg egy hústorony lett és ahogy dobálja a fejét beszéd közben és igazgatja a hosszú haját! Nevetséges! És, nem tudok Orbán közelébe sem jutni, hanem küldik a Deutschot helyette. Mit kezdjek én egy Deutsch-csal?"
Ekkor már nem bírom tovább. A jegyzetem fölé görnyedésből kihúzom magamat. Dacosan-kérdőn nézek a szakértőre. Észreveszi, hogy más a véleményem. Ettől fogva csak hozzám beszél. Zavaromban keresztbe teszem az egyik lábam a másikon. Nadrág van rajtam, tehát tehetem. Így, egyenes derékkal is tudok jegyzetelni. Hát nem kicikiz érte? Nyomatja újra:
- ,,Hogy milyen sokat számítanak a gesztusok. Például, ahogy a hölgy úgy ül, mint egy férfi, amikor keresztbe teszi a lábát..."
- ,,Jaj, ne!"
Kiáltok föl ösztönösen. És egymás mellé téve a lábam, összeszorítom a térdemet. Egye a fene azt a hülye jegyzetet! Csak nehogy azt higgye, hogy feminista, vagy leszbikus vagyok! Erre összecsapja a jegyzeteit és kurtán-furcsán befejezi az ,,előadást". Felveszi a kabátját és szinte menekül a teremből.
Én is ezt teszem. Na, nem mintha utol szeretném érni! Nem, erről szó nincsen, csak én is szeretnék minél előbb kívül lenni.
Baktatok a villamosmegálló felé. Időközben rákezdte a havaseső. Nem hoztam esernyőt. Nagyon esik. Fölveszem a kapucnimat, ami akkora, mint egy óriás barnamedve feje. Szemből úgy nézek ki a bokáig érő kabátban, mintha egy nagy kabátnak két kicsi lába nőtt volna és magától járna. A buszmegállóban egy fiatalember - ismerős, mintha már láttam volna a PH-ban (polgárok házában)! Mosolyog. Ne menjek inkább busszal? Suhan át az agyamon. Á, nem, majd legközelebb - döntöm el. Hamarosan jön a busz. Én, meg még negyedóra múlva is ott sétifikálok a villamosra várva.
Bp.2005.dec.19. (Bóna Mária Ilona)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-06-30 09:11:46, hétfő
|
| |
| |
AZ ÉN BALATONI EMLÉKEM...
Éreztem: eleve eldöntött tény, hogy nem tanulhatok tovább fölsőfokú oktatási intézményben.
Megéreztem, hogy nekem nem az a sorsom, hogy negyvenkét évesen azon az ,,ajtón" kérjek bebocsáttatást, amit a tizenéves érettségizett gyerekekre szabtak!
Amikor a külkertesi iskolában közölték a képesítés nélküliekkel, hogy: - ,,be kell mennetek gyerekek a tanács oktatási osztályának vezetőjéhez az érettségi bizonyítvánnyal, mert B. elvtárs csak akkor engedélyezi a következő tanévre a munkaszerződés megkötését, ha nincs az érettségi bizonyítványotokban egyetlen kettes sem" - már tudtam, hogy elhagyom a pályát.
Ezt a megalázó helyzetet akkor sem fogadtam volna el, ha nem lett volna egyetlen kettes sem az érettségi bizonyítványomban!
Amiért nem tudtam másképpen elkerülni a procedúrát, bejelentettem: - nem szeretnék a következő tanévben az iskolában dolgozni!
Olyan hirtelen döntéssel hagytam ott az iskolát, mint amilyen hirtelen alkalmazottja lettem. Pedig, azzal a döntésemmel, hogy elhagyom az iskolát, vele egy-időben arról is döntöttem: ELHAGYOM az oly áhított PEDAGÓGIAI HIVATÁST is!
Testben és lélekben meggyötörten készítettem össze a családomat a nyaralásra.
Amiért férjem szóba sem állt velem többé, olyan depressziós lettem, hogy már leplezni sem tudtam.
Mint egy robot, amit bizonyos feladatokra programoztak, úgy tettem a dolgomat a háztartásban és a gyerekek körül.
A szakszervezeti beutalóval egy egész apartmant kaptunk a vállalati üdülőben. Férjem akkoriban baráti kapcsolatot ápolt egyik kollégájával. Ez a ,,kolléga" is - velünk egy turnusban nyaralt a családjával.
Esténként elmentek pótvacsorázni valamelyik vendéglőbe kettesben. Finom sajttál után megittak egy-egy üveg bort és közben megbeszélték a világ dolgait.
Ez volt a jobbik eset, mert ami igazán nem tetszett nekem, hogy egy bőröndnyi videót hozott magával ez a barát és, ezt mind megnézette a férjemmel és fiaimmal.
A sokadik este is éppen nézték a rossz minőségű, alábeszélős amerikai akciófilmet, amikor megszólaltam!
- Nekünk is hiába bukott le a Nap gyönyörű aranyhídja a Balaton víztükrén...
Amiért senki nem reagált megjegyzésemre, felálltam és elindultam a Tagore sétányon. Hullott a könnyem, mert még azt sem mondhattam, hogy meghívom a gyerekeimet egy fagyira, mert nem volt egy fillérem sem. Férjemtől kellett volna kérni, de a maradék büszkeségem megakadályozott ebben.
Annyira nem tudtam elviselni, hogy Nándi úgy néz rajtam keresztül, mint egy nagy 0-án, hogy elhatároztam, megkeresem a szabad strandot és besétálok a Balatonba egészen addig, míg a hullámok összeölelkeznek a fejem fölött.
Amint ezzel a végső elhatározással bolyongtam a sétányon grasszáló tömegben, egyszer csak belém karol valaki és megszólal:
- Anyu, meghívlak egy fagyira!
- Jaj de örülök neki Nándika!
Mondtam, miközben letöröltem a könnyeimet, hogy észre ne vegye: sírtam.
Kisfiam visszahozott a teljes kétségbeesésből, arról a pontról, ahonnan már nincs visszaút...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-06-30 09:09:40, hétfő
|
| |
| |
Az elsodort erdélyi híd példája
(Részlet a Tudósítás Magyarországról c. szopciográfiából)
Nem számolt még egy nagyon meghatározó problémával: a testének, lelkének idegen lakótelepi életmóddal. Mint elsőgenerációs panellakónak, semmilyen tapasztalata nem volt arról, hogyan kell gyereket nevelni ilyen körülmények között.
A szakirodalomban ideális körülmények szolgáltak mintául. (Kertes ház, segítkező rokonság, nagymamák stb.) Neki már csak azt kellett kitalálnia, hogy hogyan lehet gyereket nevelni ezek nélkül az "ideális" feltételek nélkül. Azért volt egy-két dolog amiből nem engedett. Pl, hogy gyermekeit minden nap levigye levegőzni. Azt gondolta, hogy erős fizikumú gyereket nem lehet a négy fal között, szobafogságban tartani. A levegőztetést akkor sem volt hajlandó kihagyni, ha éppen - ritka alkalom - látogatóba jöttek hozzájuk. Pedig, ha levegőztetni indult: minden nap úgy össze kellett magukat készíteni, mint amikor elutazik az ember otthonról. Az utcán való levegőztetést megpróbálta egybekötni a könyvtárba menéssel, bevásárlással. Minden kísérlete azzal a felfedezéssel járt, hogy: bizony úgy lettek ezek az épületek megtervezve és megépítve, hogy a gyereknek nincs helye benne!
A babakocsi nem fért be a könyvtárba; a közért előtt is kint kellett hagynia, míg vásárolt. Egy alkalommal egy hatalmas kutya nyaldosta a gyerek arcát, amikor kijött a közértből. Máskor meg mire nagy nehezen, hason fekve álomba sétáltatta hasfájós csecsemőjét, "jó szándékú" járókelők megfordították, hogy "nehogy megfulladjon"! Ha meg mégis bement a boltba a síró-rívó gyerekkel, bizony előfordult, hogy rászóltak:
- "Miért nem hagyja otthon! Azt hiszi, hogy talán így soron kívül kiszolgálják? Nagyon téved! Hogyisne, mikor csak otthon unatkoznak egész nap!"
És mit láttak ebből a környéken élő "őslakosok"? Azt, hogy: - "Ezek a kismamák hogy ráérnek egész nap sétifikálni!" Meg, hogy: "ezek a lakótelepiek is rakásra szülik a gyerekeket a lakásért, és cserébe itthon mereszthetik p.....jukat és még pénzt is kapnak érte(!)".
A babakocsit egy piszkos, "közös tároló" nevezetű helyiségben kellett hagynia, mert a lépcsőn nem lehetett fölvinni a harmadik emeletre. (A négyemeletes házakba nem építettek liftet.) Amikor kivette a gyereket a kocsiból egyik karjában tartva a csecsemőt, a másikra előtte fölfűzte a bevásárló szatyrot a tejjel, kenyérrel, krumplival, hagymával, stb... és kellett volna egy harmadik kéz is amelyikkel zárta, nyitotta volna az ajtókat.
Ehhez, neki is állandó jó erőnlétre volt szüksége. Nem engedhette meg magának, hogy beteg legyen, mert akkor ezt a mutatványt bizony nem tudta volna nap-mint-nap végrehajtani! Mit csinált egy újabb terhesség idején? Próbálkozott és miután nem ment a dolog kórházba került és egy hónapig le sem szállhatott az ágyról, hogy megmaradjon a gyereke. Majd ezt a próbát is kiállva megszülte második gyermekét: Andriskát. Kezdődött minden elölről, csak most már két különböző korú és bioritmusú gyerekkel.
Az erkélyt azért nem tudta használni, mert számtalanszor rossz tapasztalattal végződött az is amikor kitette a pici babát levegőzni. Hamarosan egész arca, szeme, szája tele volt mindenféle helyekről származó emberi szőrszállal, porral, piszokkal, mert porszívózás helyett még mindig a kiporolás technológiáját alkalmazták szomszédai.
De leginkább az az ellenségesség volt a legelviselhetetlenebb amellyel az őslakosok fogadták a "lakótelepi betolakodókat". Mintha ők tehettek volna arról, hogy mindenki aki "kiérdemelte" a lakáshoz jutás, lakásvásárlás lehetőségét az eredeti lakóhelyétől a lehetséges legtávolabbi(17.) lakótelepen juthatott hozzá álmai netovábbjához a lakáshoz! És hogy ez nem véletlen volt, hanem igen is a magyar identitástudat módszeres kiirtására való törekvés része, semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ezzel a módszerrel találkozhatunk - főleg Erdélyben a határainkon túli magyarok lakta településeken is.
Az Erdélyi-középhegységben, a lezúduló hóolvadék áradó folyóvá duzzasztva a kis hegyipatak vizét, elsodorta az erősnek látszó hidat, de az ott honos fák erős gyökerükkel megkapaszkodva, szálegyenesen, zöldellve megmaradtak!
Aki már látta a csakis arra a településre jellemző hagyományokat tükröző építkezési stílusú házakat, annak összeszorul a szíve a helyére épített betonkalodákat tartalmazó épületblokkok láttán. Olyanok ezek a betonmonstrumok, bennük az eredeti lakhelyükről "kiszanált őslakos" magyarokkal, mint távoli idegenben épült lakótelepre telepített, gyökér nélkül tengődő élőlények gettója. Összehasonlítva a kétféle életteret: nyilvánvaló, hogy mindez mementója egy újfajta genocídiumnak, ami évtizedek óta folyik a magyarság ellen - határainkon innen és túl!
Katalin érezte, hogy képtelen "az idegen talajban gyökeret ereszteni" és ha neki nem sikerül, akkor hogyan tudja gyermekeit megtanítani rá? Megtanulta a tanyán, hogy a satnya gyökerű, vagy gyökér nélküli palánta életképtelen.
- "Csak nyújtózkodik világnak, de megkapaszkodni, sok termést hozni nem fog!"
Mondta anyja-helyett-anyja-nagynénje, miközben a szép, mutatós szárú levelű, de satnya gyökerűt egyszerűen kidobta.
Erkölcsi érzéke azt diktálta, hogy: ha már, mint veszélyeztetett terhes "kikényszerített" két gyereket ettől az élettől, be kell bizonyítania életképességüket.
Soha nem vágyódott úgy vissza gyermekkora színhelyére - abba a pesti városrészbe ahol, ha kiment az utcára mindenki ismerős volt akivel csak találkozott - mint akkor! Oda vágyódott, de nagyon ahol nem volt illetlenség a "Hogy tetszik lenni?" kérdésre őszintén és részletesen válaszolni!
Oda, ahova elért, ismerős illatokat hozva a kunsági tavaszi szél. Oda, ahol eső után a földnek hasonló illata van, mint a tanyán volt. Oda, ahol a hó olyan sokáig tiszta fehér marad, hogy csak ki kell menni az utcára, és máris lehet szánkózni, hógolyózni, a letaposott részeken még korcsolyázni is!
Ezek azonban megszokható identitásbéli lelki problémák. Meg lehet tanulni velük együtt élni. Az azonban igazi tragédiát okozott, amikor "egykeresővé" vált a család. András - mióta kiemelték és technikusként dolgozott - a besorolás szerinti kezdő adminisztratív fizetéséből nem tudtak megélni. (Kifizették az OTP-nek a havi törlesztő részletet és a közüzemi díjakat, ami maradt Kati 800 forint gyese osztva 30 nappal, az eredmény: napi 26,- Ft költőpénz élelemre, ruházkodásra, kultúrára. Igaz, ekkor még 3 Ft volt l kg kenyér és u.a. l liter tej...)
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy volt mindkettőjüknek szakmájuk. Kati vállalhatott otthon, varrást, vagy gépelést. Ez azonban nem jelenthetett hosszú távon megoldást, mert nappalait kitöltötték a gyerekek és a háztartás körüli feladatok. Nem tudott máskor varrni, csak éjszakánként. Ezért, mint csendháborítót föl akarta a fölötte lakó szomszédja jelenteni.
(Ezekből az épületekből kispórolták a szintek közötti hő- és hangszigetelő anyagot, ezzel is olcsóbbá téve a lakásokat.)
És rendelet is tiltotta akkor még, hogy gyermekgondozási segélyen lévő kismama munkát vállaljon!
Ezért, nem maradt más megoldás, mint Andrásnak fölvenni a kapcsolatot volt szakmunkás munkatársaival egy kis hétvégi "fusi-munka" kedvéért.
Előfordult egy ilyen hétvégi munka során, hogy a "fusi"-brigád vezetője a munkahelyi pártalapszervezet titkára volt és bevették szolidaritásból a KISZ-titkárt is (Andrást) és ez az összetételű csapat templomot tatarozott...
Nesze neked identitás! Képzeljük el Andrást és bátyját: apjuk halála után ahogy a falu plébánosa felkarolta őket és - mint ministráns-gyerekeknek ezzel az állandó "szem előtt levéssel" - egyfajta tartást adott nekik! Miután eltelt tíz-tizenöt év, András csak így juthatott el a templomba(!)... (Mert amiért az "állam taníttatta, kiemelte": igényt tartott az egész személyiségére, minden idejére.)
Pedig a jó "lelkipásztor" még a fővárosi lakótelepre is utánament elkódorgó bárányának, felajánlva a visszatérés lehetőségét, születendő gyermekének megkeresztelésével.
Andrásnak nem sokáig okozott lelkiismereti kérdést a probléma, mert végül is nem kellett állást foglalnia, döntenie, mert Kati más felekezetű és már egyszer férjnél lévő, elvált asszony volt amikor összeházasodtak. Így nem vehették föl gyermekeik András hitében a keresztséget. Nem maradt más, mint Kati hitében megkeresztelni őket. Sorra vette hát a lehetséges keresztszülőket.
Húga - férjhez menése előtt - reverzálist kötött, ezzel ő is más felekezetűvé vált, mint Kati., így csak anyjára számíthatott volna a keresztelő megszervezésében. Anyja azonban a nagymamai szereppel semmilyen módon nem tudott azonosulni, ezért Katalin nem tudta a módot megtalálni, amellyel ebbe a problémájába őt be tudta volna vonni. Ráadásul anyja kései (negyvenkét éves korában szülte a nagymama), egyke gyerek volt. Mire fölnőtt és elkerült szülőhelyéről, nem voltak rokonai sem. Aki Katit, mint "keresztszülő" a keresztvíz alá tartotta - titokzatos körülmények között - már régen megszakította a kapcsolatot a családdal.
Nem volt egy nagynéni, nagybácsi, aki segíthetett volna!
Ez a jelenség: a szülés idejének halogatása és kitolása a 40-es életévekre - azzal járhat együtt, hogy az utódokat rokonok nélküli életre kárhoztatjuk! Erre többször fölhívták a figyelmet a zsidó-holocaustot túlélők!
Apja, mint hitehagyott, az 1956 utáni "puha diktatúrában" egészen konszolidált körülmények közé kerülhetett ezzel a magatartással.
Így állhatott elő mostanra az a paradoxon, hogy míg az országban a csecsemőkorukban megkereszteltek keresztények, vagy keresztyének, még akkor is, ha már régen hitehagyottan élik az életüket, addig a keresztény-keresztyén kultúrán és tanokon, a Szentíráson nevelkedettek, de valamilyen okból nem megkereszteltek "pogánynak" számítanak! Ez egy tipikus teológiai-jogi probléma ebben a régióban, amire feltétlen megoldást kellene találni, addig, amíg nem késő!
Katalin férjének mindezt már ezerszer elmondta. Úgyhogy a házasságuk szinte működésképtelenné vált emiatt, mert mit tud András tenni? Ki figyel oda két olyan emberre, aki semmilyen "jogosítvánnyal" nem rendelkezik ahhoz, hogy teológiai, jogi, vagy a politikai- hatalmi életbe beleszóljon?
Bp. 1996. augusztus
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-06-30 09:04:18, hétfő
|
| |
| |
Szeretném , ha szeretnének
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
De jaj, nem tudok, így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden : önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
S lennék valakié.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-06-30 09:03:12, hétfő
|
| |
| |
,,Adassék annyi lelkierő, hogy mindazt elfogadjam, amin változtatni nem tudok;
És bátorság ahhoz, hogy megváltoztassam, amin képes vagyok;
És bölcsesség ahhoz, hogy el ne tévedjek közöttük!"
/Fredrich Ostinger/
Az emberi élet szabályai
1. Kapni fogsz egy testet. Lehet, hogy szeretni fogod, lehet, hogy gyűlölni, de az életfogytiglan a tiéd lesz.
2. Leckéket fogsz tanulni. Egy nem hivatalos, életre szóló iskolába vagy beíratva, amelyet életnek hívnak. Ebben az iskolában minden nap meg van a lehetőséged, hogy leckéket tanulj. Lehet, hogy szeretni fogod ezeket a leckéket, de lehet, hogy butaságnak, és értelmetlennek találod majd őket.
3. Nincsenek hibák, csak leckék. Az emberi fejlődés, próbálkozásokból és sikertelen nekifutásokból áll. Az elbukott próbálkozások ugyanúgy részei lesznek ennek a folyamatnak, mint azok, melyek sikeresek.
4. A leckét mindaddig kell megismételned, míg meg nem tanulod. A leckét sok féle formában próbálják megértetni veled, amíg meg nem tanulod. Amikor megtanultad, akkor léphetsz a következő szintre.
5. A fejlődés soha nem ér véget. Az életnek nincs olyan része, amiből ne lehetne tanulni. Amíg élsz, mindig lesz tanulnivalód.
6. Nincs jobb hely, mint ahol éppen vagy. Amint teljesülnek vágyaid, máris újabb vágyak ébrednek benned, amik mindig jobbra, többre irányulnak, mint ami épp beteljesült.
7. A többi ember a te tükörképed. Csak olyat szerethetsz és gyűlölhetsz másban, ami benned is megvan.
8. Csak rajtad áll, hogyan alakítod életed. Tökéletes indulókészletet kapsz, melyben minden neked szükséges megvan. Az, hogy mit kezdesz vele, már tőled függ. A választás a tiéd.
9. A válaszok benned lakoznak. Az élet kérdéseire a válaszok benned rejlenek. Csak annyit kell tenned, hogy figyelsz, és bízol.
10. Mindezen leírtakról időről - időre megfeledkezel.
Kételyeink elárulnak minket,
visszatartanak attól, hogy valamit megkíséreljünk,
és ezáltal vesztesekké válunk, holott nyerhettünk volna.
W. Shakespeare
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-06-30 08:41:04, hétfő
|
| |
| |
CSUKOTT SZÁRNYAKKAL
Csukott szárnyakkal, borongós nép felett, vajh, hová repülhet az angyal?
Őrizzen minket? Emelje népünket? És elébb rajtunk segítni m'ért nem akart?
Vagy hogy vesszünk egy szálig, állván a trón elé, fénylő magasságban?
Megvallom, itt a földön jobban szeretnék megmaradozni magyarnak,
becsületben szegve mégoly keserves kenyerem, izzadva munkábban,
Mert az Istent dícsérni angyali erő kell, görbült gerinccel, üres hassal.
Mi, itt ez bűzhödt árnyékvilág zegzúgos sötétlő, vergődő forgatagában
homályló tekintetünk, kérkes tenyerünk égre miként mernénk mutatni csak?
Káromkodék vala, hullék valahány csillag, satnyuló karunk sarat dagaszthat,
s ha jut még két szál nemes deszka, mit ránkvarrott zsákra borítnak,
Emlékünk felett, égi feledéstől vezetve a kóbor kutyák is továbbszaladnak.
Egyetlen szablyasuhintás hangjának nyoma fülemben nemes hang,
mert lelkemből hatalmas, díszes futammal orgonák sípjai elszálltanak
Magunk maradtunk itt a porban, s maradunk. Tiszteltetem az imákat!
De, szavam megkötöm, szívem bezárom, míg a könyörgés éhkoppal jutalmaz.
Nem azért születtünk tudás népének, sorvadni, nyögni minden igák alatt!
Igen, tollatalan szárnyakkal lázadok! Dicsőbb, s nemesb a feladat,
mit születvén minden vérünk szerinti apróság e Hazáért vállalhat.
Mi, akik országot őrzünk, lelket emelünk, dajkálunk ősi mondákat,
ha kell imátlan, bár földig leborulva, alázattal maradunk magnak.
Budapest, 2007. november 28.
Lengyel Károly
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/16 oldal
|
Bejegyzések száma: 151
|
|
|
|
2008. Június
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
151 db bejegyzés |
| e év: |
2154 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 5093
- e Hét: 6473
- e Hónap: 7420
- e Év: 43361
|
|
|
Offline
