Belépés
jjanosne.blog.xfree.hu
A gyerekeket a szüleik nevelik. A nagymamájuk és a nagypapájuk meg szereti őket. Schäffer Erzsébet Nagyi Tyka
1948.04.26
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/148 oldal   Bejegyzések száma: 1472 
Jó éjszakát!!!
  2008-09-30 22:24:04, kedd
 
 

 
 
1 komment , kategória:  Általános  
Október
  2008-09-30 22:01:10, kedd
 
  Radnóti Miklós

Október

Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.



 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Kaptam a Hoxán:)))
  2008-09-30 21:52:07, kedd
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Kaptam a Hoxán:)))
  2008-09-30 21:49:57, kedd
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A kiskondás
  2008-09-30 21:13:36, kedd
 
  A kiskondás (népmese)


Hol volt, hol nem volt, volt az Óperenciás-tengeren túl, az üveghegyeken innen, volt egyszer egy szegény asszony. volt annak egy fia. Malacot ôrzött volna, ha ôrzötte volna, mert csak kárt csinált mindenütt. Nem tudták hasznát venni. Hiába próbált vele az anyja akármit, mindegy volt annak.
Hát ez a teddlenerontsd kondásgyerek meghallotta egyszer, hogy a király annak adja a lányát, aki úgy el tud bújni, hogy az ô lánya nem találja meg.
- No, kiskondás! - mondta magában -, most mutasd meg, ki szült! Sokat nyerhetsz egy kis ügyességgel!
Fel is szedelôzködött, kért egy tarisznaya hamuban sült pogácsát, nyakába kanyarította a cifrszûrét, avval elindult.
Ment, ment, mendegélt, árkon-bokron, hegyen-völgyön keresztül, hol erdôben, hol sík földön. A pogácsa is fogytán volt már, de csak nem talált még a király kastélyára. Megy megint egy álló hétig, már az utolsó pogácsát is megette, de még semmit sem lát.
- Mit csináljak már? Éhen vesszek? Ha ezt tudom, el se indultam volna.
Ahogy meg, nagysokára talál egy kutat. A vályúnál ül két fehér galamb. Odamegy.
- No, két fehér galamb! Én most titeket megeszlek, mert majd meghalok éhen!
Azt mondja a két fehér galamb.
- Ne egyél meg, kiskondás! Inkább húzzál nekünk egy veder vizet, szomjasak vagyunk nagyon. Jótét helyébe jót várj!
Úgy rimánkodott neki a két galamb, hogy nem ette meg ôket. Húzott nekik egy veder vizet, aztán maga is jóllakott a jó hideg vízzel.
Azzal ment tovább. Amint épp egy nagy pusztaságban vándorolt, talál megint valakit: egy sánta rókát.
- No, sánta róka! Akármi legyek, ha téged meg nem eszlek!
Könyörgött a sánta róka is, hogy ne egye meg: a kisfiának visz éppen egy kis ennivalót.
- Jótét helyébe jót várj! - mondta a róka. - Segíthetek én még terajtad!
A kiskondásnak már dülledt a szeme a nagy éhségtôl, de nem bántotta.
Csetlik-botlik tovább a kiskondás. Összekotorászta már az utolsó morzsát a tarisznyából, azt is megette. De mi volt az annak az éhes hasnak!
Útjában akkor messzirôl meglátott egy nagy tavat. Ô bizony megnézi, hátha lesz ott valaki, valami. Lemegy a partjára, hát ott látja, hogy a víz szélén vergôdik, egy kis hal. Odakap nagy mohón, de az azt mondja neki:
- Ne egyél meg, kiskondás, megszolgálhatom én még a te jóságodat! Jótét helyébe jót várj!
Nézte a halat sokáig a kiskondás. Megsajnálta, és visszadobta a vízbe. Huncut dolog az éhség, követi az embert. Ment, ment a legény tovább. Nagy sokára elért a kastélyhoz.
A kapuban ott állt a király. A kiskondás illendôen odaköszönt neki, s a király el is fogadta:
- Hát hol járszerre, ahol a madár se jár, te kiskondás? Mi keresnivalód van itt?
Elsorolja aztán a kiskondás, mivégrôl jár ô erre. Azt hallotta, hogy a király annak adja a lányát, aki el tud bújni elôle. Megpróbálkozik ô is, hátha lenne valami sikere a vállalkozásnak.
- Jól van, fiam, jól van! - mondta a király. - De látod-e, itt van kilencvenkilenc próbálkozó, aki itt sínylôdik börtönömben. Te leszel a századik, ha nem tudsz elbújni!
A kiskondásba nem szakadt bele a madzag, csak azt mondta:
- Majd lesz valahogy!
Bementek a házba. A kiskondás elôször is azzal állt elô, hogy bizony ô már nagyon éhes, adjanak neki egy kis ételt.
Adtak neki annyit, amennyi belefért.
Másnap, ahogy felkelt, megy be hozzá a király, hogy bújjék már el, míg a lány fel nem kel, mert ha felkel, nemigen tud tôle elbújni.
Kászálódik a kiskondás, kászálódik. Egyszer csak ott látja a két fehér galambot az ablaka elôtt. Azok azt mondják:
- Gyere, rögtön elviszünk!
A kiskondás rájuk bízta magát. Mentek vele egyenest a nap háta mögé.
Felkészült a királykisasszony is, lement a kertbe, leszakította a legszebb rózsát, perdült egyet a sarkán, és így kiáltott:
- Gyere elé, kiskondás! Ott vagy a nap háta megett!
Hû, ette a kiskondást a méreg. De mit csináljon? Kibújt a Nap háta mögül.
Megvirradt a másnap. Felkelt a kiskondás. Ránézett az ablakra, a sánta róka már ott ágaskodott. Most az várta.
A róka levitte ôt hétszer olyan mélyre a föld alá, amilyen mélyre ásni lehet.
Kimegy a királykisasszony a kertbe, leszakítja a legszebb rózsát, s pördül egyet a sarkán.
- Gyere elé, kiskondás, a föld hét mélységébôl!
Mit volt mit tenni, a kiskondás elôbújt onnan is.
Harmadnap a kishalhoz ment el, a tóhoz. Az levitte ôt a tó egyik szögletébe.
De a királykisasszony, ahogy lement a kertbe, leszakajtotta a legszebb rózsát, perdült egyet a sarkán, s mindjárt hívta a kiskondást a tó fenekérôl.
- Hát végem van! Már az enyém a sötét várbörtön legsötétebb cellája! - mondogatta a kiskondás. - Már ha háromszor megtalált, negyedszer sem tudok én úgy elbújni, hogy rám ne akadjon!
Ám másnap virradóra ott látja az ablaknál az egyik fehér galambot. A galamb azt mondja neki:
- Gyere sebesen! Változzál át egy szép rózsává, én is azzá változom!
Úgy is lett.
Lejön a királykisasszony, keresi a legszebb rózsát. Hát kettôt egyformának talál. Leszakítja mind a kettôt, és a keblére tûzi. Perdül egyet a sarkán, de már nem látja a kiskondást. Perdül még egyet, akkor sem látja!
- No, apám, nem látom a kiskondást. Úgy elbújt, hogy nem találok rá.
- Dehogynem, dehogynem! Perdülj még egyet a sarkadon, hátha meglátod!
Perdült a lány harmadszor is, de perdülhetett volna akárhányat, úgysem találta volna meg a kiskondást.
Akkor a lány keblérôl az egyik rózsa galamb formájában elszállt, a másik meg a kiskondássá változott.
A királylány csak nézett csodálkozva. Akkor a kiskondás magához ölelte.
- Szívem szép szerelme! Én a tied, te az enyém! Ásó-kapa-nagyharang válasszon el egymástól!
Megölelték, megcsókolták egymást. Olyanok voltak egymás mellett, mint a bokrétába kötött virág.
Azután lagzit tartottak. S még most is boldogan élnek, ha meg mem haltak.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A tizenkét királykisasszony
  2008-09-30 21:08:57, kedd
 
  A tizenkét királykisasszony


Volt egyszer, hol nem volt, csak az biztos, hogy nagyon régen volt, volt egyszer egy király, s annak a királynak volt tizenkét leánya. Úgy féltette ôket, mint a szeme fényit. Egy nagy terembe háltatta ôket, s még kívül az ajtóra vaspántokat csináltatott, azt is lelekatolta, nehogy valakik a kisasszonyokhoz hozzáférjenek. Hát mégis minden reggel az vette észre, hogy mind a tizenkét kisasszonynak a cipôje a küszöbre volt dobva, s összevissza volt táncolva, még el is voltak szakadva.
Hát nem tudta elképzelni, hogy hová járhattak ezek a leányok éjnek idején. Ki is hirdette az országban, hogy annak ád egy leányt a tizenkettô közöl, aki meg tudja lesni, hogy hol járkálnak az ô leányai.
Hát vállalkoztak is hercegek, királyfik, grófok, mindenféle elôkelôségû nép, de hát csak annyit értek vele, hogy el lettek csapva a palotából. Sokan próbálkoztak, de ki nem találta senki se. Nagy hirdetmények voltak kitéve a királyi városban minden falra. Megkapja a tizenkét leány közül, amelyiket választja.
Egyszer egy katona is megállott egy hirdetmény elôtt, s ott olvasta. S ahogy olvasta, elkezdett sóhajtozni:
- Hej, ha én ezt tudhatnám, király lennék! Hûj, ha én király lennék, az milyen jó lenne!
Meghallotta ezt egy öreg remete. Azt mondja neki:
- Hallom, mi a kívánságod - azt mondja. - Én megtanítalak tégedet, hogy mit csináljál!
Hát a katona megörvend.
- Na, hallgass csak jól reám, figyeljél meg! Eridj csak nyugodtan, s jelentkezzél a királynál, hogy te meglesed a kisasszonyokat éjnek idején. Csak olyan szobába altasson tégedet, amelyiknek egy ajtója a kisasszonyok termébe nyílik. S az ne legyen bezárva. Akkor neked ott ádnak bort, hogy idd meg, de el ne fogadj semmit se, de tettesd magad, mintha megittad volna, öntsed a kebeledbe. Meg aztán várjál, nesze, itt van ez a vékony szivarpapírnyi kabát, amelyik a földig eltakar. Ezt tedd bé a zsebedbe. S akkor aztán, mikor ezt magadra öltötted, tiszta láthatatlanná változol. Na, meghallgattad, megértetted? - azt mondja a remete.
- Megértettem, és köszönöm a jó tanácsát.
Na, avval el is indult a katona nagy bátran a királyi udvarba, s jelentkezett, hogy ô szeretné kitalálni, szeretné meglesni, hogy hová járnak a kisasszonyok.
- Jól van, fiam - azt mondja a király. - Ilyenekre van nekem szükségem.
Megetette ott, megitatta, akkor azt mondja neki:
- Mire van szükséged?
- Nekem nincsen semmire, csak ott hálhassak közel a teremhez, mert különben hogy vegyem észre, hogy hova mennek el!
- Jól van.
Egy olyan szobába tette ôt a király, amelyiknek az ajtója a terembe nyílott. A kisasszonyok aztán már kellett volna készülôdjenek azon az éjjel is, hogy menjenek. Hát elébb megitatták a katonát. Fôztek valamilyen bájitalt, avval itatták meg a többieket is. Na, béviszi a legnagyobbik királykisasszony a katonának. A katona már le volt feküdve.
- Na, vitéz úr, igya meg ezt a bort. Mi is ittunk mindegyikünk - azt mondja -, s te se maradjál ki. Idd meg!
Elvette a katona óvatosan, s egykettôre béöntötte a kebelibe. A királykisasszony észre se vette, azt hitte, hogy megitta. Na, akkor vissza is feküdt az ágyba, és tette magát, hogy már aluszik, még horkolt is.
- Már jó mélyen aluszik - azt mondja a kisasszony - mehetünk, indulhatunk.
Egyszer csak hallotta a katona: tipegnek a cipôk, öltöznek, készülôdnek s kacagnak.
Azt mondja a legkisebbik királyleány:
- Hát én nem tudom, nekem olyan rossz érzésem van!
Akkor reákiáltott a nagyobbik királykisasszony:
- Te mindig ilyeneket beszélsz! Miért van rossz érzésed? Úgy alszik a szerencsétlen, ez bor nélkül is elaludt, halljátok, hogy horkol?
Na, egyszer csak látja a katona, hogy félrehúznak egy nagy sifont. Félrehúzzák, s ott volt egy titkos ajtó, s egy lejárat.
S hamar mind a tizenkettô azon a titkos ajtón ment le a föld alatti lakásba, föld alatti világba.
Hát ô is hamar magára öltötte a köpenyeget, a láthatatlan köpenyeget. Szaladt utánuk. Hát amint ment, véletlenül rálépett a kisebbik királykisasszony ruhájára. Az elvisította magát. A többiek azt mondják neki:
- Mit félsz? Mit visítasz?
- Hát valaki megtapodta a ruhámat!
- Dehogy tapodta, biztosan egy szegbe akadtál meg!
Na, mennek. Hát mikor leérkeztek azon a hosszú, rengeteg lépcsôn, egy tiszta rézerdôbe érkeztek. Gyönyörû szép rézbül való fák voltak, virágosak. Hát ahogy ment a katona, gondolta, ô letör egy ágat. Letört egy ágat, de az akkorát csengett. A kisasszony, a kisebbik megijedt, elvisította magát.
- Jaj, mi az?
Azt mondják a többiek:
- Biztosan egy üdvlövés. A Hercegeket meglátjuk már nemsokára, azt jelenti.
Na, mennek tovább. Hát ahogy mennek, egy gyönyörû nagy rét volt ott. Az tiszta ezüstrét volt. Ott is voltak gyönyörû fák, ezüstvirágokkal. Gondolta a katona, onnét is tör egyet, legyen bizonyság, hogy ô hol járt. Letört egy ezüstágat is. Megint csak megijedt a kisebbik leány, de a nagyobbik reája kiáltott. Mentek tovább. Hát ott is volt egy tágas hely, s azon az aranyréten aranyfa. Arról is letört egy aranyágat, s avval mentek tovább. Végül odaérkeztek egy rengeteg nagy tóhoz. S azon a tizenkét herceg várta tizenkét hajóval a kisasszonyokat.
Na, mindjárt mindegyik odaszaladt a saját hercegihez, amelyikkel táncolni szokott, s béültek a hajóba.
Akkor a katona is béhelyezkedett abba, amelyikbe a kisebbik volt. Ment a herceg, vezette a hajót, s mind mondta, hogy ez a hajó milyen nehéz, mennyivel nehezebb, mint máskor.
- Hát biztosan nagy a meleg, s aztán azért.
Na, elmentek, s még a hajóbul ki se szálltak, láttak egy nagy-nagy épületet. Ki volt világítva. Szólott a zene, volt ott nagy mulatság.
Mikor a víz partjára értek, kiszállottak a hajóból, s a tizenkét herceg karon fogta a tizenkét kisasszonyt,s mentek bé a terembe. A katona is mindenütt utánuk a láthatatlan köpenyegben. Érkeztek, táncoltak, táncoltak. A katona is elvitte a királykisasszonyt, ô is táncolt. Akkor a kisasszony vizet kért tôle. A katona adott vizet, de hamar kiitta mind belôle.
Na, akkor azt mondja a kisasszony:
- Én nem tudom, mi lehet az, mikor inni akarnék, kiiszák elôlem. Tiszta üres a pohár. Mikor elveszem, teli van, s akkor mégis tiszta üres. Nem jól érzem magam, egész éjjel nem jól voltam én!
A nagyobbik megint rákiáltott:
- Hallgass el, örökké csacsiskodsz!
Na, táncolnak, táncolnak egész hajnalfeléig. Egyszer aztán már kellett visszasiessenek, nehogy megvirradjon. A hercegek hamar karonfogták a lányokat, s elvitték a tó partjára, beültették ôket a hajóba, s visszavezették a túlsó partra. A katona szintén odaült, s velük ment. Egy darabig még velük tartott az útja, de amikor már a lépcsô aljába érkeztek, akkor hamar felfutott a lépcsôn, beszaladt a szobájába s lefeküdt. Mikorra a kisasszonyok béérkeztek, ô már horkolt. Tette magát, hogy alszik.
Megérkeznek, nézik ôk is a katonát.
- Na, látjátok, hogy semmit nem tudott. Pfi, ez úgy elaludt, mint a bunda! Jól van, nincs semmi baj!
Levetkôznek s lefeküsznek.
Na, reggel a király hívatja a ktonát, hogy tud-e valamit.
- Tudok, felséges királyom!
- Na, mondd meg, hogy mit!
- Még nem mondhatom, még két éjjel itt kell legyek. Majd a harmadik éjjel megmondom.
- Jól van, fiam.
S akkor aztán eljött a második este. Ugyanúgy megismételték a dolgot.
Harmadik este megint ugyanúgy. A harmadik este, amikor megérkeztek a táncolóhelyre, akkor a katona az asztalról ellopott egy poharat. Azért, hogy a királynak felmutassa. Az aranypoháron mind a tizenkét leánynak rajta volt a neve. Azért is lopta el, mert meglátta rajta a királykisasszonyok nevét.
Na, akkor aztán mentek megint hazafelé. Hazaérkeztek. A királykisasszonyok semmit se tudtak, mert a katona megint úgy tett, mint annak elôtte.
Na, várta már a király is az utolsó reggelt, hogy lássa az eredményt. Elôhívja a katonát:
- Na, most aztán mondd meg a tiszta igazat!
- Én csakis azt, felséges királyom. A tiszta igazat. Mindent megtudtam.
- Jól van, fiam. Tiéd a lányom, amelyiket választod, csak mondd meg, hogy volt.
A királykisasszonyok hallgatóztak az ajtónál. Hallották, hogy a katona a világon mindent elmondott, s éppen úgy mondta, ahogy volt.
- Na, már nincs mit tagadjunk, ez mindent tud.
Mikor elmondta a katona, s bizonyságul megmutatta az aranyvesszôt, ezüstvesszôt meg az aranypoharat, akkor aztán már teljesen hitte a király. Megkérdezte a leányaitól is, elmondták azok is, hogy úgy volt.
- Na, jól van, fiam - azt mondja a király. - Itt a tizenkét leányom közül válasszad ki, amelyiket akarod.
- Hát, felséges királyom, megmondom a tiszta igazat, nekem a legkisebb tetszene. De hát azt mondja az ôsi mondás: nem szabad az asztagot megkezdeni a fenekin, megelégszek hát a legnagyobbikkal is.
S akor elvette a legnagyobbikat, nagy lakodalmat csaptak, hét nap, hét éjjel folyt a bor s a pálinka. Még a sánták is járták, ahogy csak tudták. Itt a vége....
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Kaptam a Hoxán:)))
  2008-09-30 21:00:38, kedd
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Köszönöm Zsuzsám:))))
  2008-09-30 20:17:11, kedd
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Köszönöm Évuskám (Pné):)))))
  2008-09-30 20:16:15, kedd
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Link
  2008-09-30 19:40:20, kedd
 
  Link



 
 
2 komment , kategória:  Általános  
     1/148 oldal   Bejegyzések száma: 1472 
2008.08 2008. Szeptember 2008.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1472 db bejegyzés
e év: 15849 db bejegyzés
Összes: 61060 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1158
  • e Hét: 4755
  • e Hónap: 17704
  • e Év: 474959
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.