Regisztráció  Belépés
navaratna.blog.xfree.hu
Tárd ki a szived és a világ is kitárul előtted.-) Bodré Anikó
1967.08.16
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/29 oldal   Bejegyzések száma: 288 
Meddig tűrjem?
  2009-11-30 20:11:22, hétfő
 
 
MEDDIG TŰRJEM, HOGY NEVETSÉGESSÉ TESZ?

Amióta az eszemet tudom, a hivatásomnak éltem. Mindent alárendeltem a tanulásnak, a munkának, a szolgálatnak. Már az egyetemen is kimaradtam a bulikból, még a szerelem sem vonhatta el a figyelmem a tanulásról, mert egyszerűen nem engedtem meg magamnak, hogy szerelmes legyek. A gyerekek gyógyítása mindennél fontosabb volt nekem.
Hirdetés
Volt egy fiú, akihez szívesen hozzámentem volna, de az külföldön próbált szerencsét, és amikor hívott, hogy menjek vele Angliába, és házasodjunk össze, néhány átbőgött éjszaka után nemet mondtam. Kórházi orvos voltam, szinte éjjel-nappal bent voltam, az ügyeleti szobában laktam. Nyolc évvel a szakvizsgám után már helyettes főorvos voltam a sebészeten. Nappal dolgoztam, esténként tanulmányokat olvastam és publikációkart írtam. Számomra nem volt család, nem voltak ünnepek, apám és anyám kétszáz kilométerre éltek, belenyugodtam, hogy a bátyám családja vigyáz rájuk.

Újabb nyolc év telt el, akkor már én voltam a főorvos a gyermeksebészeten. Egy szilveszter éjszakán, amikor megint csak a kórházi szobámban voltam, egy aprócska pezsgősüveggel babráltam, gondoltam, kinyitom és megiszom, elvégre szilveszterkor pezsgőt kell inni. Épp, hogy kitöltöttem egy üvegpohárba, betoppant Kiss doktor, hogy a frissen műtött vakbélgyulladásos kisfiúnak nagyon felszökött a láza. És amint ezt elhadarta, észrevette a kis pezsgősüveget, meg a félig töltött poharamat és elnevette magát. Miután megnéztük a gyereket, és szerencsére semmi komoly baj nem volt, visszakísért a szobámba, és megkért, hadd maradjon egy kicsit, hisz olyan szomorkás szilveszteréjszakán teljesen egyedül ücsörögni. Kérdeztem, miért nem csatlakozik a nővérekhez, náluk mindig sokkal jobb a hangulat, még ennivalót is hoznak ilyenkor, de csak legyintett, hogy nincs kedve.

Senki nem kérdezte, mégis elkezdett az életéről mesélni. Elmondta, hogy nős, de már évek óta nem értenek szót a feleségével. Épp oly magányos, mintha egyedül élne. Csak a kórházban érzi jól magát, csak az orvosok értik meg, mit gondol. Gyerekük nem született, az asszonynak krónikus petefészek gyulladásai voltak fiatalon, nem esik teherbe. Már rég elmondtak róla. Szinte elsírta magát, hogy negyvenkét éves, és nincs élete, egy ócska kis sebész egy gyerekosztályon, se szerelem, se család, se egy fiú, akit focizni vihetne. Egy kicsit megsajnáltam.

Aznap éjjel lefeküdtünk egymással. Húsz perc se volt az egész, nem is értem, hogy keveredhettünk odáig. Egyszer csak rám borult, mintha sírva akarna fakadni, én mintha átöleltem volna egy kicsit, hogy vigasztaljam, ő meg csókolni kezdett, ahol ért, vadul, hát... Elgyengültem. Amikor végeztünk, azonnal kidobtam, kiszellőztettem a szobában, rendbe szedtem magam és körbementem az osztályon, minden rendben van-e. Rettenetesen megbántam, amit tettem.

Kiss doktor, ha úgy tetszik, a beosztottam. Az én osztályomon orvos, vagyis a főnöke vagyok. És azóta, hogy egymáséi lettünk, lépten-nyomon kínos helyzetbe hoz. A reggeli vizitnél például, amikor felsorakozik az összes orvos, ő mellém sündörög, és belesúg valamit a nyakamba. Fogalmam sincs, hogy mit, nem is lényeges, a lényeg éppen az, hogy mindenki lássa, bizalmas viszonyban vagyunk.

Múltkor, amikor túl közel állt hozzám a folyosón, már-már hozzám ért, mindenki előtt határozottan rászóltam, hogy egy kicsit álljon odább, mert beleállt az intim zónámba. Erre harsányan röhögni kezdett, és azt mondta, nem gondolta, hogy nekem olyan is van, azt hitte, életem-halálom a kórházé.
Nem feküdtünk le, csak egyetlen egyszer, ráadásul nős. Én azt gondoltam, hogy mivel mindketten intelligens emberek vagyunk, intelligensen tudjuk majd kezelni ezt a helyzetet. Azt gondoltam, reggel, amikor felébredünk, ő jobbra megy, én balra és elfelejtjük az egészet. Szilveszteri bolondságnak tudjuk majd be, és nem is hozzuk többé szóba.

De Kiss doktor azóta üldöz. Hatalmas vörös rózsacsokrokat küldöz a kórházi recepcióra, hogy lehetőleg mindenki lássa,és a levélkére azt írja: köszönöm a feledhetetlen éjszakát. El lehet képzelni, milyen boldogan csámcsognak ezen a nővérek, hogy vajon ki a titkos lovagom, és vajon mit művelhetek én éjszakánként, ami olyan feledhetetlen. A legváratlanabb helyzetekben megcsörögteti a csipogómat és sms-eket küld, hogy az nem lehet, hogy minden véget ért, meg más, ehhez hasonló nyálas szövegeket.

Múltkor elkaptam, és megkértem, jöjjön be a szobámba, beszéljünk. Kaján vigyorral a fején bólogatott, hogy boldogan. Le tudtam volna karmolni. A szobámban aztán nekiszegeztem a kérdést, hogy mit akar tőlem. Azt mondta, semmi mást, csak hogy folytatódjon a szerelmünk.
- Miféle szerelmünk? - ordítottam. - Ezt nevezed szerelemnek? Azt az egyetlen tíz perces aktust?
Lehet, hogy ő félreértett valamit, mondta, de ő halálosan belém szeretett, és valami azt súgja neki, hogy én is belé.
De én nem szeretlek, sőt, émelygek tőled, látni sem akarlak, kiabáltam.
- De főorvos asszony! - súgta a nyakamba már megint, és magához húzott.
Komolyan megfordult a fejemben, hogy megölöm.
Amikor már szinte sírtam a dühtől, végre komolyra fordította a szót. Kibújt a szög a zsákból.
- A helyettesed akarok lenni - mondta. - Kinevezést akarok.
- Lehetetlen - sziszegtem.

Beleröhögött az arcomba. Úgy is jó, mondta, de akkor készüljek fel, hogy a csokrok, a szerelmes üzenetek, ajándékokés a vizitelés közbeni bókok soha nem látott mértlékben fognak felszaporodni. Ezzel rám csapta az ajtót és elrohant. Én pedig ott maradtam a szobámban és sírva fakadtam.

Ha Kiss doktort kinevezném, soha többé nem tudnék a tükörbe nézni. Nem azért, mert nem jó orvos, voltaképpen ígéretes sebész, hanem azért, mert zsarolás árán érte el azt, amit elért. Ugyanakkor túlságosan szigorú erkölcseim vannak ahhoz, hogy felvállaljam a kollegáim előtt, hogy volt köztünk valami. Lehet, hogy másról leperegne, engem halálosan idegesít a nővérek pusmogása, a kollegák kutakodó tekintete.

Mindenem a munkám oltárán áldoztam föl, az nem lehet, hogy ilyen csúfos véget érjen a karrierem. Eszembe jutott az is, hogy csak valami kis ügyes ürügy kell, és ki is rúghatnám Kiss doktort. De az ugyanolyan aljas húzás lenne, mint kinevezni. Ráadásul akkor aztán végképp mindenkinek elmondaná, hogy a szeretőm.
Fogalmam sincs, mit tegyek, erre a helyzetre úgy látszik, nem elég az orvosi diplomám.
Kérem, segítsenek.
Szerző: Laura történetét lejegyezte Kóbor Kata
 
 
0 komment , kategória:  Ezoterika  
Igaz történet
  2009-11-30 20:09:16, hétfő
 
 
Kétszer váltam el, harmincöt évesen, egyedül egy kiskamasz gyerekkel azt gondoltam, nekem már nem terem jövő. Ekkor megismertem Gergőt, a filmsztár külsejű művészettörténészt...

Gergő fantasztikus férfi, sármos, elegáns, kedves. Teljesen levett a lábamról. Mindkét válásom a padlóra küldött, ha nem is anyagilag, de érzelmileg. Négy évembe került, mire újra képes voltam rámosolyogni egy férfira. És az a férfi, aki szembe jött velem, éppen Gergő, a nagy nőcsábász, aki híres arról, hogy öt évnél hosszabb kapcsolata még soha nem volt. Mit mondjak, rettegtem, mégsem tudtam ellenállni.
Gergő is elvált, csak ő nem kétszer, hanem négyszer. A negyedik házasság előtt már nagyon erős késztetést érzett, hogy végre rendezze az életét, és megállapodjon. Mert addigra már betöltötte az ötvenet, és ilyenkor, mint mondta, egy normális férfi már nem a kalandokat hajszolja, hanem értékesebbnek tartja családi meleget. A gond csak az, hogy épp egy olyan nőt választott ki e célra, akinek minden fontosabb, mint a családi fészek melege, és több szeretője volt házasságuk négy éve alatt, mint ahány Gergőnek egész életében. Szomorú szívvel, de elváltak útjaik, és Gergő ötvennégy évesen szinte teljesen összeomlott, hogy ilyen súlyosan bekudarcolt a magánélete. Eltelt két-három év, és betoppantam az életébe én.

Vagyis a fény, a remény, a napsugár.
Így mondta mindig, amikor az óbudai kisvendéglőkben üldögéltünk és a kezemet szorongatta. Én harmincöt éves voltam, ő ötvenöt. Eleinte gyakran számolgattam, hogy ha én negyven leszek, ő hatvan, ha pedig én ötvenöt, akkor ő már hetvenöt, és ez egy kicsit elborzasztott. Aztán kivertem a fejemből a számokat, mert a korkülönbség nem számíthat, ha két ember szereti egymást, és én tényleg, szívből szerettem Gergőt. Egy év se telt el, és megkérte a kezem. Addigra persze elmesélte az egész életét és az összes házasságának titkaiba beavatott, persze csak a jó ízlés határán belül. Levontuk a tanulságot, hogy a házasságaival az volt a baj, hogy soha nem olyan nőt választott, aki szerette őt, mindig csak ő rajongott ezekért az asszonyokért - ilyen vagy olyan okból.
- De most minden más lesz - simogattam meg a kezét - mert én szerelemmel szeretlek, és nem hagylak el soha.
Tudom, ez most egy kicsit giccsesen hangzik, de tényleg úgy éreztem és érzem most is.
Eltelt újabb két év, a barátaim is belátták, hogy a korkülönbség ellenére is nagyon jól illünk egymáshoz. Közöttünk nem hűlt ki a szenvedély, a mai napig is igaz, hogy tiszteljük és szeretjük egymást. Ő minden pillanatban nőként tekint rám, amitől annak is érzem magam, és remélem, ő is férfiként lehet teljessé mellettem.

A problémám viszont teljesen megbénít, nem tudok szabadulni tőle. Gergő ugyanis gyereket akar.
Amikor először a fülembe súgta, épp a tengerparton andalogtuk kéz a kézben, szörnyen romantikus volt a helyzet, nap épp a vízbe bukott, pirosra festette a vizet, a homokban pedig egy hároméves forma kislány várat épített. Olyan édes volt, hogy muszáj volt megállnunk, és rámosolyognunk. Kék szeme volt, mint Gergőnek, és fekete haja, mint nekem.
- Épp ilyen lenne a mi kislányunk is - mondta akkor, és bevallom őszintén, ott, abban a gondtalan, mennyei miliőben én is eljátszottam a gondolattal egy pillanatra, hogy mi lenne, ha szülnék még egy gyereket.
De aztán, ahogy hazajöttünk a szürke valóságba, azt mondtam, nem, elég volt, nemsokára negyven éves vagyok, szeretem az életem, a szakmám, utazni szeretnék, élni, szórakozni, nem pedig gyerekkel bíbelődni.
De ekkor, mintha megérezte volna, Gergő újra előállt a kéréssel. - Szeretlek, és gyereket akarok tőled - mondta.

Néztem rá könyörgő szemmel, és próbáltam elmagyarázni, hogy ez butaság. Van neki gyereke, három, nekem is van egy, minek vállalnánk még egyet. De ő hajthatatlan volt, hogy más nő örülne, ha ezzel állna elő, más nő örülne, ha ilyen férfit találna, aki hajlandó lenne ezt bevállalni.
De én nem vagyok más nő, kiabáltam, és végső kétségbe esésemben még azt is a fejéhez vágtam, hogy nem szülök valakinek, aki mindjárt nyugdíjas lesz.
Megdermedt a pillanat, mintha megfagyott volna a levegő.
Magyarázkodni kezdtem.
Ötvennyolc éves vagy, mások ilyenkor már a nyugdíjra készülnek, mondtam, lásd be, még ha szuper jól is tartod magad, még ha negyvenötnek se nézel ki, mi lesz a gyerekeddel tíz meg húsz év múlva? Mert akkor is szüksége lesz rád!
Ez csak kifogás, mennydörögte, és hogy önző vagyok, és hogy becsaptam, és ha előbb megmondtam volna, hogy nem szülök, el se vett volna.
Pedig soha nem volt szó gyerekről azelőtt.
Végül azt mondta, gondoljam meg, mert ha nem vagyok hajlandó gyereket szülni, elválik tőlem, és keres egy olyan nőt, aki szül neki.

Hát, így állunk. Fogalmam sincs, mi ütött belé, elképzelni sem tudom, miért lett olyan fontos a gyerek hirtelen. Nem akarom elveszteni, de feladni sem akarom az elveimet, és megmondom őszintén, azt a leendő gyereket se szívesen veszélyeztetném. Mert mi van, ha betegen születik, mi van, ha túlságosan öreg a petesejtem, a méhem, az ő ivarsejtjeiről meg nem is beszélve?! Ugyanakkor belegondolni is félek, hogy elveszíthetem a szerelmemet, akire végre rátaláltam annyi év után.
Mit tegyek? Kérlek, segítsetek!
Szerző: Karola történetét lejegyezte Kóbor Kata
 
 
0 komment , kategória:  Ezoterika  
Szép álmokat!
  2009-11-30 20:01:01, hétfő
 
 
Szép álmokat!



Valahol, távol a való világon,

Messzi túl a Képzelet-Határon,

Van egy egészen piciny ország.

Az a hely, ahol az álmokat írják.

A szép álmokat szákokba varrják,

S aztán kis manók mind széjjelhordják.

Viszik a világ minden részére,

S belehintik az élők szemébe.

Egy álommanó hozzád is elért.

Leteszi zsákját, bedugja kezét

És belemarkol a tündérporba,

Hogy a csillámot szemedbe szórja.

Csipetnyi manó, vajon hol lehet?

Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.

Óvatosan homlokodra lépked,

S arcod simogatja. Ugye érzed?

Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,

S az álomport szemeidbe szórja.

Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,

És füledbe súgja: Álmodj szépeket!

/Thalis Silvenier /
 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Ádvent, éber várakozás
  2009-11-30 19:59:17, hétfő
 
  Ádvent, éber várakozás Krisztus eljövetelére

Már napokkal ezelőtt megjelentek a virágárusoknál az ádventi koszorúk. A szabályos koszorú fenyőből készül, rajta három viola és egy rózsaszín gyertya. Más díszek is rákerülhetnek, de azok már nem tartoznak a lényeghez.


A katolikus templomokban és családi otthonokban egyaránt elhelyezik, és a négy adventi vasárnap, vagy már előző este mindig eggyel több gyertyát gyújtanak. A gyertyagyújtást közös énekkel, szentírási szakaszok felolvasásával és közös imádsággal végzik.
Az Ádvent (az Úr eljövetele) Szent András ünnepe körül  idén december 2-án  kezdődik. Négy ádventi vasárnap van karácsonyig. A katolikus templomokban ebben az időszakban nem díszítik virággal az oltárt, az orgona csak az ének kíséretére szorítkozik, a miséző pap viola miseruhát használ, de a harmadik vasárnap lehetséges a rózsaszín. Az Ádvent eredete a 4. századig nyúlik vissza.
Régi szokás templomainkban, hogy az ádventi hétköznapokon hajnali, úgynevezett rorate misét végeznek.

Az ádventben a keresztény ember készül karácsonyra, Krisztus születésének ünnepére, de egyben Krisztus világvégi eljövetelére is. A népi jámborság megnyilvánulásai az ádventi koszorú mellett a karácsony előtti betlehemezés, és a keresztény család közös Szent Család-járása. Amíg a betlehemezés karácsony eseményeit mondja el, addig a Szent Család-járás inkább a felkészülés ájtatossága a családi otthonokban.
Ebben az időben sokszor felhangzik a csodálatos gregorián himnusz: Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum  Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.
Ádvent  maga az ünnep
 
 
0 komment , kategória:  Ünnepek  
Ádvent maga az ünnep
  2009-11-30 19:57:51, hétfő
 
  Ádvent  maga az ünnep


Mit is jelent az "Ádvent" szó?
Ádvent, Adventus Domini = az Úr eljövetele, röviden: Úrjövet. Ádvent az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka.

Mikor tartjuk az Ádventet?
Ádvent - egyben az egyházi év - a Szent András ünnepéhez (nov. 30.) legközelebb eső vasárnappal, illetve annak előestéjével kezdődik. Négy hétből áll, a negyedik többnyire csonka. A liturgikus szín: viola (kivéve Ádvent III. vasárnapján, amikor szabad rózsaszínt használni). December 17-től már a közvetlen karácsonyi előkészület jeles napjait tartjuk.

Milyen Úrjövetről emlékezünk meg Ádventben?
1. Történelmi Úrjövet. Az Ószövetség várakozása Krisztus első (alázatos) eljövetelére "az idők teljességében".
2. Kegyelmi Úrjövet. A hívő lélek várakozása Krisztus folytonos (lelki) eljövetelére a Karácsonyban.
3. Eszkatologikus Úrjövet. Az Egyház virrasztó várakozása Krisztus második (diadalmas) eljövetelére az Utolsó Napon.

Kik az Ádvent lelki mesterei?
1. Izaiás próféta, a vágyakozás tanítója: "Harmatozzatok, egek, onnan felülről!" (Iz 45,8)
2. Keresztelő Szent János, a felkészülés tanítója: "Készítsétek az Úr útját!" (Mt 3,3)
3. Szűz Mária, az önátadó, alázatos várakozás tanítója: "Legyen nekem a te igéd szerint!" (Lk 1,38)


Mi jellemzi az ádventi lelkületet?

1. Saját gyengeségünk, megváltásra való rászorultságunk tudata, mert "Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak megkegyelmez" (Jak 4,6).
2. Bűnös múltunk elutasítása, állandó fohászkodás Isten irgalmáért: "Mutasd meg nekünk, Urunk, irgalmasságodat!" (Zsolt 84,8).
3. Figyelmes, éber várakozás, reménykedő virrasztás: "Virrasszatok, mert amely órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia!" (Mk 13,35).
 
 
0 komment , kategória:  Ünnepek  
Ó, boldog Betlehem
  2009-11-30 19:57:08, hétfő
 
  Ó, boldog BetlehemA karácsonyi öröm a középkori himnuszokban szólal meg először elemi erővel. Szentviktori Ádám a 12. század egyik himnuszköltője Karácsonyi himnuszában Krisztus születését nemzetekre áradó fénynek nevezi. Az öröm szavaival indul a vers:
Vigadozz szegény világ, / Mert a szűz ma kisfiát / Számotokra szülte meg.
Az Ember-Isten felsegíti a bűnösöket, vállalva emberségünk nyomorát. Mindenki örvend, ujjong és csodálja ezt a nagy kegyelmet. E csodálatos titok késztet mindnyájunkat hálaadásra, mert
Föl nem fejti kényes elme, / Amit itt az Úr kegyelme / Kötött nekünk a bogot. / Megáll eszem a hogyannál&
A himnusz további soraiban Mária dícséretét zengi a költő, és közbenjárását kéri:
Mária, tenger csillagfénye, / Hajótöröttek reménye Isten után egymagad, / Nézz le hozzánk, kérünk téged, / Nézd az álnok ellenséget, / Mely dühével ránk szakad.
Az utolsó versszak még erőteljesebben fogalmazza meg az odahagyatkozás érzését:
Te adsz erőt, te töröd meg / Kevélységét az ördögnek Fiad által jó Anya.
Juhász Gyulának két Betlehem című verse van. Az egyik a születés csodáját idézi: Betlehemben, a jászol szegénységében megszületett az édes bambinó. Aztán arra emlékeztet, hogy már a komor Sibillák és a szelíd Vergilius is megígérték, megjövendölték eljövetelét a szegény rab népnek szabadítójának; és elmúltak a nagy birodalmak, de a jászol szelíd világa mindent túlragyog, mert Ő mindenkihez jött: rómaiakhoz, barbárokhoz, zsidókhoz.
A kerek föld mindegyik gyermekéhez / Egy üzenettel jött: Szeressetek!
Ez az üzenet Ezerkilencszázhuszon-hároméves távolságból is szívünkbe zeng.
A másik Betlehem című verse nem a bibliai történetről tudósít, hanem a kilátástalan helyzetű világ egyetlen reményét mutatja fel:
A kocsma ajtaját kitárják, / S hozzák subában a telet. / Az istállóban ott a jászol, / A jászolban a szeretet& / Kántálnak a háromkirályok, / S velük a jámbor pásztorok, / A söntés mélyén egy elázott, / Elbúsult zsöllér tántorog. / Könnyes szemmel bámulja báván, / A betlehemi csillagot, / A jó reményt, mit körülállnak / Szegények, árvák, magyarok!
Garai Gábor Betlehemi pásztor fohásza a vajúdó Máriához című verse a kétely szokatlan hangvételével, de annál nagyobb ragaszkodással és tisztelettel szólal meg:
& ki hajnalra világra jön, / az a Te gyermeked, / s ím, pálma-zsuppos kínpadod előtt letérdelek. / Majd hideg verejték ha ver, / ez a szelíd barom / leheljen rád, s kezem legyen / kezednek oltalom, / mikor belülről fölhasít / a gyilkos fájdalom.
A csoda már akkor megtörtént, amikor rám emelted szemed, / tudtam, olajfaligetek / békéje van veled, / s árnyat lel a pusztában is, / aki téged szeret.
Az Írás a megváltót ígérte, ezért
Méltán szökött föl üstökös / az ég ormaira: / hús-vér öröklétben remél / pásztorod, Mária, / ha már arra ítéltetett, hogy meg kell halnia.
3. Fel nagy örömre, ma születettTeljes az örömünk, hiszen gyermek született nekünk& Gyermek, akinek születését a betlehemi csillag jelezte, és az angyalok vitték hírül a környéken nyájaikat legeltető pásztoroknak, hogy megszületett a megváltó. Megvalósult a csoda, kézzelfogható közelségbe került mindaz, amire várakoztunk, minden, ami után vágyakoztunk. Kétezer éve a decemberi éjszakán erre a csodára emlékezik a keresztény világ. Ilyenkor a családokban melegebbek lesznek a szívek, szeretetteljesebbek a szavak, türelmesebbek a gesztusok, s a kisgyermekek kipirult arcú izgalma átragad a szülőkre és nagyszülőkre is. Megértőbbek, elnézőbbek leszünk tágabb környezetünkben is, most sikerül szeretnünk azokat is, akiket egyébként gyűlölettel emlegetünk. Béke lesz a háborúzók között, s ha csak napokra is, elhallgatnak a fegyverek. Megszületett, aki után a föld epedett. Nem véletlen, hogy az irodalom szavai is örömet sugároznak:
Dsida Jenő Itt van a szép karácsony című verse a gyermeki öröm naívan szép kifejezése:
Itt van a szép víg karácson, / Élünk dión, friss kalácson: mennyi finom / csemege& / Karácsonyfa drága ága, csillog-villog: csupa drága, / Szép mennyei üzenet, / Kis Jézuska született.
A vers további szakaszaiban tanúi lehetünk a gyermeki örömnek, az aranymesés áhitatnak, a pásztorjátékot előadók, kántálva ünnepet köszöntők énekének:
Tiszta öröm tüze átég / a szemeken, a harangjáték / szól, éjféli üzenet: Kis Jézuska született.
Bódás János A karácsonyi Jézushoz című verse a mindenki által követhető, az ember számára természetes és hétköznapi Jézust keresi:
Jézus, te is születtél, / Milyen fiú lehettél? / Verekedni szerettél? / Hát mosdani?... / Vagy jobb voltál minden földi gyereknél? / Hát zöld egrest ettél-e egészséged vesztére? / Fáról sokszor estél-e? / Kék foltokkal rakva hányszor / értél haza estére?
Azután még egy versszak azt tudakolja, vajon volt-e rád panasz valaha, szakítottad-e el a ruhádat játék közben, összetörtél-e valamit akaratlanul, s mindezért vajon kiporolt-e jó anyád? Milyen megnyugtató lenne mindezt tudni, hiszen akkor semmi akadálya nincs annak, hogy én is kövesselek:
Ó, te égi, tiszta fény, / követni mernélek én, / szakadékok peremén, / ha tudnám: te is így kezdted, / gyermeként, akárcsak én.
Juhász Gyula Karácsonyi köszöntése 1915-ből való, a háborús időket idézi. A betlehemi csillag fénye és békességet, boldogságot éneklő angyalok hangja a harcos katonákhoz is eljut, akik
Fölnéznek az égre, / S rágondolnak álmodozva / A testvériségre& / Fáradt katonák, ti / Pihenjetek szépen / Karácsonyfák lángja körül / A mi szentesténken. / Gondoljatok hittel / Zsolozsmát dalolva / Eljövendő boldogságos / Szent karányonyokra.
A megváltó nagy békesség  őszintén reméli  győzelmes örömmé válik.
Ady Endre számos verse őriz karácsonyi hangulatot. A Kis karácsonyi énekben gyermekhittel, bátran szeretné az Istent nagyosan dícsérni. Ady számára a karácsony csakúgy otthoni emlék, mint a jóra térés nagy fogadkozásának az alkalma, a világgal kibékülni szándékozó akarat.
4. Dicsőség Istennek, békesség az embernekHarang csendül, / Ének zendül, / Messze zsong a hálaének, / Az én kedves kis falumban / Karácsonykor / Magába száll minden lélek  ezekkel a szavakkal kezdi Ady Endre Karácsony című versét. Számára a karácsony az otthont, a családot, a szülőföldet, a múltba visszarévedést, a boldogító visszaemlékezést jelenti. Aztán arról ír, hogy ezen az ünnepen mindenki szeretettel borul földre imádkozni, hálát ad a magasság Istenének:
A templomba / Hosszú sorba / Indulnak el ifjak, vének, & / Az én kedves, kis falumban / Minden szívben / Csak szeretet lakik máma.
A vers második részében arról olvasunk, hogy bántja lelkét a nagy város durva zaja. Szeretne odahaza ünnepelni, átérezni a nyugodt boldogságot. Jó volna ismét játszadozó gyermekké válni.
Igaz hittel, gyermek szívvel / A világgal / Kibékülni, / Szeretetben üdvözülni.
A világ is akkor lenne boldog,
Ha ez a szép rege / Igaz hitté válna.
Milyen jó lenne, ha az emberi életnek nem volnának Golgotái, és csak egy hit lenne:
Imádni az Istent / és egymást szeretni.
Ez hozná el az igazi boldogságot a világra.
Ady Endérnek van egy másik Karácsony című verse is. Ez  ha lehet  még erősebben fogalmazza meg, hogy a szeretet és a karácsony egymástól elválaszthatatlan.
Ma úgy kén, hogy egymást öleljék / Szívükre mind az emberek.
A három versszakos költemény viszszatérő refrénje:
Beteg a világ: nagy beteg.
Ez a világ várja újra és újra az új Messiást, a megváltót. Hiszen Ember, ember ellen csatázik, & / Tanítása, erkölcse veszve, de az sem lehet, hogy akinek lelke van, az állattá süllyedjen.
Hatalmas Ég, új Messiást küldj&  sóhajt, kiált a költő.
Babits Mihály elindulna a betlehemi Csillag után úgy, mint egykor a három királyok a betlehemi éjszakán! / Gépkocsin, vagy teveháton  / olyan mindegy, hogy hogyan. / Aranyat, tömjént és mirhát / vinnék, vinnék boldogan.
De lehet  így tovább a költemény  hogy útját állná a vám: sem aranyat sem tömjént nem lehetne átvinni a határon.
Százszor megállítanának, /  örülnék, ha átcsúszom: / arany nélkül tömjén nélkül / érnék hozzád, Jézusom: / Jaj és mire odaérnék, / &te már függnél a kereszten, / &s ahelyett, hogy bölcsőd köré / szórjak tömjént, aranyat, / megmaradt szegény mirhámmal / &kenném véres lábadat.

Csermely Tibor
 
 
0 komment , kategória:  Ünnepek  
Advent növényei
  2009-11-30 19:55:49, hétfő
 
  Advent növényei

Sok családban már advent első vasárnapján megkezdődik a karácsonyi készülődés, hiszen karácsonyig alig néhány hét van hátra. Ünnepi hangulatot teremthetünk, ha adventi koszorúval díszítjük a lakást.
Az adventi koszorú története nem olyan régi, mint gondolnánk. Az ötlet XIX. századi, egy Johann Heinrich Wichern nevezetű német protestáns lelkésztől származik, aki úgy próbálta karácsonyig múlatni az időt, hogy minden egyes istentiszteleten újabb és újabb gyertyát tűzött a csillárkoszorúba, karácsonyig összesen huszonnégyet. A szokás hamar elterjedt, de a gyertyák száma mára négyre redukálódott.

Pár évtizede szemfüles kertészek újítást vezettek be, így a koszorúk megjelentek az ajtókon és ablakokon is.
Adventi koszorút mi magunk is készíthetünk, nem kell beérnünk a bolti "műanyag" változattal. A lényeg, hogy természetes anyagokat, illetve növényeket használjunk. A koszorún három szín dominál: a zöld, amely a termést, a piros, amely az életet, és a sárga vagy az arany, amely a fényt szimbolizálja.
Ha megvesszük a mohából, cirokból vagy szalmából készült koszorúalapot, akkor már csak a díszítéssel kell foglalkoznunk.
Zöld
Mikor elmegyünk beszerezni a család fenyőfáját, gyűjtsünk be néhány ágat és dróttal vagy zöld színű cérnával erősítsük az alapra. Használhatunk más örökzöld növényt is, így például magyalt vagy a több szempontból is aktuális fagyöngyöt.
De körbenézhetünk az otthoni fűszerek között is, a babérlevél kellemes illatot kölcsönözhet a koszorúnak. A tiszafával azért vigyázzunk, mert bár rendkívül dekoratív növény, de a piros bogyóján kívül minden része mérgező.
Piros
Piros színű hozzávalókból bőséges a választék. Kezdjük rögtön az almával. Kis méretű almát használjunk. A felhasznált négy alma lesz a gyertyatartó, melyekbe a szár eltávolítása után könnyedén beleszúrhatjuk a gyertyákat.
A csipkebogyó begyűjtésének is elérkezett az ideje, a piros bogyók szintén díszítő célt szolgálnak. Ha túl sok csipkebogyót gyűjtöttünk volna, az sem probléma, egyéb felhasználási lehetőségei is ismertek. Felhasználhatjuk a madárbirs termését is.
Sárga
Most jöhetnek a sárgás levelű örökzöldek. Elővehetjük a tavalyról megmaradt fenyőtobozokat. Egzotikussá tehetjük a koszorút, ha fahéjjal, szárított narancs- vagy citromkarikával díszítjük. Néhány szegfűszeget is beleszúrhatunk az alapba, így lesz igazi az illatkavalkád.
A gyertyák kiválasztásának arra figyeljünk, hogy színben és illatban harmonizáljanak a többi dísszel. A méhviasz alapú gyertyák a karácsonyi sütemények illatát idézik. A meggyújtott gyertyák meleg fénye adja meg a koszorú ünnepi hangulatát.
 
 
0 komment , kategória:  Ünnepek  
A kényszer?
  2009-11-30 19:47:25, hétfő
 
  IGAZ TÖRTÉNETEK:

A KÉNYSZER VITT RÁ, HOGY FÉRFIAKAT FOGADJAK

- A férfiak sok pénzt adnának azért, hogy pár órát veled tölthessenek...
Döbbenten meredtem rá. Jól értettem? Arra biztat, hogy prostituált legyek?
- Nem kell olyan durván fogalmazni! - mondta, amikor rákérdeztem. - Megteszel valamit, ami nem túl nagy dolog, és rengeteg pénzt kapsz érte.
Címkék: prostituált, tartásdíj, férfiak, randevú, szerelem, vágy, kurva
Tizenhárom évi házasság után egyik napról a másikra hagyott el a férjem. A szokásos történet: beleszeretett az asszisztensnőjébe és úgy érezte, túl rövid az élet ahhoz, hogy lemondjon a boldogságról.
Fájdalmas hónapok következtek, igyekeztem erősnek mutatkozni a gyerekek előtt, de éjszaka, amikor senki sem látta, sírtam tehetetlenségemben.
A válás után szembesülnöm kellett azzal is, hogy János anyagilag sem kíván többé támogatni. A tartásdíj - ismerve az anyagi helyzetét - nevetségesen kevés volt, de persze a bíróság a papíroknak hitt. A tanári fizetésem a rezsire sem volt elég, nem beszélve a fiúkról: edzés, különórák, ruhák... Az első kétségbeesés után takarítói munkát vállaltam kora reggel és délutánonként. Nem azt mondom, hogy sikerült pénzügyileg helyrerázódnunk, de mindenesetre már nem voltak filléres gondjaink. Viszont állandóan fáradt voltam, és szinte semmire nem maradt időm.
- Igazán kereshetnél valami más munkát - mondta egyik kolléganőm. - Mégiscsak szörnyű, hogy ennyit dolgozol!
- Sajnos, még nem találtam olyan munkahelyet, ahol kevés munkáért sok pénzt adnának!
- Talán, mert nem jó helyen kerestél - mondta Ildikó sejtelmesen. Felkaptam a fejemet.
- Miről beszélsz? - kérdeztem.
- Te olyan csinos nő vagy, kedves, okos, szellemes. A férfiak sok pénzt adnának azért, hogy pár órát veled tölthessenek...
Döbbenten meredtem rá. Jól értettem? Arra biztat, hogy prostituált legyek?

- Nem kell olyan durván fogalmazni! - mondta, amikor rákérdeztem. - Megteszel valamit, ami nem túl nagy dolog, és rengeteg pénzt kapsz érte.
- Te is? - kérdeztem halkan. Ildikó mindig nagyon jól öltözött, az utóbbi időben új kocsit vett, hallottam, hogy családi házba költözött és többször beszélt arról, hogy szeretné abbahagyni a tanítást.
- Igen - mondta egyszerűen. - És most, hogy tudod, változott valami?
Megráztam a fejemet.
Beszélgetésünk mélyen fölkavart. Álmatlanul forgolódtam az ágyban, összevissza száguldoztak a gondolataim. Végül felkeltem és a tükör elé álltam. Levettem a pólómat és kritikus szemmel végignéztem a testemen. Harmincöt éves voltam, a torna és a fizikai munka jól karbantartotta az izmaimat. Hosszú hajam a hátam közepéig ért, fényes-barnán csillogott. Az utcán megnéztek a férfiak, társaságban is elismerően villantak a tekintetek, mégis... Tökéletesen megfelel nekem a takarítás - gondoltam, és megnyugodva elaludtam.
Talán két hét telt el, amikor Andris fiam boldogan újságolta, hogy fantasztikus lehetőséget kapott az iskolában egy külföldi tanulmányútra. Egy apró gond volt csupán: az utazás és ott-tartózkodás költségének felét nekünk kellett volna fizetni. Amikor meghallottam az összeget, összeszorult a gyomrom. Andris megérzett valamit, mert átölelt:
- Nincs ennyi pénzünk, ugye?
Némán megráztam a fejemet. Látva csalódott arcát, majd megszakadt a szívem. Eszembe jutott Ildikó és a beszélgetésünk.
- Megoldom, kisfiam, ne izgulj! - mondtam határozottan, s hirtelen nagyon erősnek és elszántnak tűntem még önmagam előtt is.
Ildikó nem csodálkozott, amikor félrehívtam a tanáriban. Annyit kért, hogy este menjek fel hozzá, és ott beszéljük meg a részleteket.

Ámulatba ejtett a háza, pedig én sem panaszkodhattam a miénkre.
- Nézz körül: ezt kaptam cserébe - mutatott körbe, mintha csak olvasott volna a gondolataimban.
Pár óra múlva zsongó fejjel ültem az autómban. Ildikó elmondta, hogy van egy kis lakása, ahol fogadja a vendégeit. A vendégköre állandó, ha valaki új jön, az ismerős útján kerül hozzá, nincs kockázat.
- Érted: nincs balhé, nincs betegség, nincsenek perverz disznók. Nyugalom van. Csak most már túl sok ez nekem és én rád gondoltam...
Megbeszéltük, hogy én is használhatom a lakást addig, amíg nem bérelek magamnak egyet. Kérés nélkül adott pénzt Andris utazására, és nem várt érte köszönetet.
- Ne viccelj, nagyon hamar vissza fogod adni, hidd el, én tudom!
Fodrász, kozmetikus, egy kis szolárium és már bele is csöppentem a dolgok közepébe.
Az első ,,randevú" előtt rettenetesen izgultam, de valahogy túléltem. Egy kedves, udvarias üzletember volt a vendégem, igazán nem panaszkodhattam. Mégis órákig álltam a zuhany alatt és csak az asztalon hagyott ezresekre tudtam gondolni.
Megkeményedett a lelkem és megkeményedtem én is. Gátlástalanul hazudtam a fiúknak a fordítói munkámról, ami fantasztikusan fizet és reménykedtem, soha nem derül ki, mit csinálok valójában.
Másfél év alatt rendeződött az életünk. Már nem voltak anyagi gondjaink, és kevés tartalékot is sikerült felhalmoznom. Ildikóval sem kellett közösködnöm, béreltem egy lakást, a magam ura voltam. Nem hiányzott semmi az életemből, csak az, amiért a férfiak zöme hozzám járt: a figyelem, a megértés, a szerelem - szóval, egy társ.
A tanítást nem hagytam abba, volt egy osztályom, végig akartam vinni az érettségiig. Úgy gondoltam, utána abbahagyom az egészet, és tényleg a fordításnak fogok élni.

A következő szülői értekezleten aztán meglepő találkozásban volt részem. Az egyik fiú apukája jelezte, hogy szeretne velem beszélni. Három éve tanítottam a fiát, de még nem találkoztam vele soha. Mindig a mama jött, egy karcsú, finom hölgy, akiről annyit tudtam, hogy sokat betegeskedik.
Magas, hajlott hátú férfi volt, barna, hullámos hajába ősz szálak vegyültek. Szemüvege mögött zöldes szemében szomorúság villant. - Kérem, Katalin, segítsen nekünk! A feleségem haldoklik... Talán csak hetek vannak hátra az életéből és én úgy szeretném, ha Gergőt minél kevesebb fájdalom érné...
Onnantól jobban figyeltem Gergőre, aki először dühös értetlenséggel reagált a finom érdeklődésemre az otthoni állapotokról, majd egyre jobban megnyílt és a bizalmába avatott. Még kaptak pár hónapot ajándékba a sorstól, amit hármasban tölthettek, de aztán bekövetkezett az elkerülhetetlen.
Átmentem hozzájuk, és Gergőt átölelve elsírtam magam. Igazából az egész életemet sirattam, ami hirtelen túl sivárnak és lelketlennek tűnt. Itt voltak ők hárman, igazi családként, amit széttépett egy felsőbb hatalom. És ott voltam én, egyedül a fiúkkal és a vendégeimmel, akik nálam keresik a boldogságot, holott mindenki tudja, hogy nem kapnak semmit, csak múló gyönyört...
Talán már bizonyos fokú kiégettség jele volt a kiborulásom, mindenesetre igyekeztem összeszedni magam.
- Köszönök mindent - mondta Kálmán -, köszönöm, hogy vagy nekünk.
A kapcsolatunk a temetés után is megmaradt, sőt egyre intenzívebb lett. Gergőnek sikerült feldolgoznia anyja elvesztését, és a nagyfiammal is jó barátságba keveredett. Gyakran mentünk négyesben kirándulni, moziba és előfordult, hogy Kálmán is csatlakozott hozzánk.

Már nem emlékszem, hogyan, kinek a fejében született meg egy közös nyaralás ötlete, de mire észbe kaptam, már öten autóztunk a tengerpartra.
A srácok remekül érezték magukat, és azt hiszem, Kálmán is. Sokat nevettünk, végre annyi év után igazán gondtalanul tudtam örülni. Egy átbulizott éjszaka után valahogy úgy adódott, hogy megcsókolt. Zavartan néztünk félre, mindketten valami teljesen másra gondoltunk.
- Ne haragudj... - mondta. Hangja rekedt volt, halk.
- Nem haragszom - feleltem. El akartam lépni a közeléből, de hirtelen átölelt. Vadul, szinte durván csókolt meg, és felébredt bennem a vágy. A vágy, amiről azt hittem, rég kihalt belőlem... Hogy én már soha, senkivel nem fogom ezt érezni. Tépte rólam a ruhát, hogy utat engedjen követelőző vágyának, ott, a parti homokban úgy éreztem, hogy a mennyország kapujában vagyok... Aztán semmi. Kijózanodva néztem, ahogy sírva fordul el tőlem. Megzavart a fojtott férfizokogás.
- Olyan kevés idő telt még el - nyögte. Tudtam, hogy a felesége halálára gondol.
- Hosszú lesz még az út - mondtam. - Ne siettesd... Nekem évekbe telt, míg elfelejtettem a férjemet. És ő nem halt meg.
Mindketten úgy tettünk, mintha semmi sem történt volna. Mégis bennem volt a veszteség érzése, és újra igyekeztem nem foglalkozni azzal, hogy érzelmeim is lehetnek.
Amikor új vendégem jelentkezett, fogadtam, pedig már nem akartam. Sőt az egészet hagyni szerettem volna a csudába, elfutni, elrohanni addigi életemből és egészen újat kezdeni.

Szólni sem bírtam a döbbenettől, amikor az ajtóban megláttam Kálmánt.
- Micsoda meglepetés - mondta gúnyosan.
- Fáradj beljebb! Egyébként ezt én is mondhatnám - tettem hozzá.
Körülnézett a szobában.
- Ez igen! Kicsit más, mint a házad... Olyan vadító.
- Vadító? Lehet. Ez a munkahelyem.
Felnevetett.
- A munkahelyed? Én azt hittem, az az iskola. Meg a fordítások otthon. Igaz, soha nem beszéltél erről sokat...
- Miért kellett volna erről beszélnem? Úgysem értetted volna meg.
- Meg sem próbáltad.
Most én nevettem, igaz, nem szívből.
- Ugye, viccelsz? Mondtam volna azt, hogy kurva vagyok?
- Nem tudom... De nem kellett volna azt hazudnod, hogy milyen nehezen tetted túl magad a váláson... Amikor itt mindig férfiakkal vagy.
- Nem hazudtam. Tényleg. Ez nem érzelem, ez munka. Mellesleg te meg mit keresel itt? Tudtommal még nem tetted túl magad a feleséged halálán. Ha velem a tengerparton nem sikerült, úgy gondolod, egy prostival menne? Hát gyerünk, láss neki!
Nem hittem volna, hogy megteszi. Eszement erővel tépte le rólam a ruhát és a magáévá tett. Úgy szeretkezett, mintha ott sem lettem volna. Egy nő voltam csupán, akin kitölthette minden dühét.
Fájdalmasan üresnek és szomorúnak éreztem magam utána. Tudtam, hogy elveszítettem, még azelőtt, hogy megkaptam volna. Szótlanul ment el, a pénzt az asztalon hagyva.
Ennek egy éve már. Azóta nem láttam, nem hallottam felőle. Annyit sikerült csak kiderítenem, hogy elköltöztek.
Még megvan a lakás, de már nem sokáig. Úgy gondoltam, ezt az évet még végigcsinálom, aztán befejezem. Jöhetnek a könyvek. És jöhet a szerelem.
Ha egyáltalán létezik valahol.
 
 
0 komment , kategória:  Tanmesék  
Szeretőből feleség
  2009-11-30 19:41:15, hétfő
 
  Kevesen vannak, akik a ,,másik nő" státuszukat végül karikagyűrűre és holtomiglan-holtodiglanra cserélhetik. Azt hihetnénk, hogy ők a szerencsés kivételek, pedig erről még ők maguk is máshogy vallanak.

A szeretőt mindig elítélik. Ő a rettenetes, aljas nőszemély, aki orvul szétbombáz egy családot, aki elszereti a férfit a feleségétől, és így tovább. Mindig ő a hibás. Sosem a férj, vagy akár a feleség. És bármit tehet, ez mindig így marad.

Hát akkor mutogassunk

Bár semmiképpen nem szeretnénk a házasságon kívüli kapcsolat intézményét magasztalni, képmutatás lenne azt állítani, hogy nem létezik. Számos írás foglalkozik azzal a kérdéssel, mitől lesz jó a házasság, ám ha már egyszer eljutott a a kapcsolat odáig, hogy egy harmadik személy is bekerült az amúgy kétszereplős darabba, talán érdemes megvizsgálni mindhárom résztvevő felelősségét.

A feleség az igazi áldozat, nemde? Akkor is, ha házsártos, ha nem hajlandó a szexre másfél éve, és ha folyton csak hibáztatja a férjét, amiért nem foglalkozik eleget a gyerekekkel, és nem tölti minden szabad percét otthon. Mert ha végül az állandóan mószerolt férj kalandba menekül - hiszen nem akar válni, elvégre ott vannak a gyerekek, állnia kell a sarat -, akkor a szegény, megcsalt asszonyt sajnálja mindenki.

Igazából a férj sem hibás, hiszen ő csak a legjobbat akarja: megőrizni a családi békét, miközben nem golyózik be attól, hogy lehúzhatja az életét a klotyón. Valójában csak némi boldogságra vágyik, mindezt úgy, hogy nem akar senkit bántani - szól a sztereotípia. Kérdés, hogy vajon miért nem hajlandó szembenézni azzal, ami otthon van? Az nem az ő élete? Neki nem is volt része abban, hogy a hajdan csodásnak indult szerelem rémálommá vált? Vajon mennyit tett azért, hogy megoldja a dolgokat? Hogy megértse a feleségét, aki ki sem látszik a pelenkák, a mosnivaló, a tizenöt kiló túlsúly és a családért kukába dobott karrier mögül?

És akkor itt a szerető, az aljas, aki valószínűleg egy suttyomban lehúzott karikagyűrű következtében engedte át a fickót az első pillantásos rutinvizsgálaton. Vagy talán pontosan ismerte a férfiú családi állapotát, épp ezért hárította is a közeledését - amíg bírta...

Most hagyjuk azokat a nőket, akik a kilométeres műkörmükkel fenyegetően a pasi felé hadonászva, résnyire szűkült szemmel és az elviselhetőnél egy oktávval hangosabban követelik, hogy szerelmük (?) tárgya rögvest adja be a válópert, hogy aztán őket vehesse nőül.

Itt az olyan bonyolult esetekről van szó, ahol roppant kétségbeejtő módon ugyan, de szerelem szövődik két ember között, akik közül az egyiknek - zömmel a férfinak - családja van. Abszolút patthelyzet. Veszít-veszít szituáció a köbön.

Sosem bocsátom meg magamnak

,,Nem kifejezetten hívnám szeretőnek, de tény, hogy a férjemnek viszonya volt velem, amikor még az előző nejével élt. Bár ma már boldog házasságban élünk, de senkinek nem javaslom, hogy ezt tegye. Hiába szerettem és vágytam arra, hogy ne kelljen titkolni a kapcsolatunkat, mégis rosszul éreztem magam attól, hogy miattam vált el. A családja (különösen a nővére és az anyja) nem is szeretnek, és sosem fognak, pedig lassan tíz éve vagyunk együtt. Négy gyereke közül az egyik a mai napig nem hajlandó eljönni olyan családi összejövetelre, ahol én is ott vagyok, ami nyilván nagyon nehéz a férjem számára. Érdekes módon őt teljesen megértik, elfogadják, és közben engem hibáztat mindenki. Bárcsak okosabb lettem volna, és nem bonyolódtam volna ebbe az egészbe, amíg önként el nem válik! Nem hiszem, hogy valaha is meg tudok bocsátani magamnak."

Amíg nős volt, én voltam az első

,,Igazából akkor kezdtem magam szeretőnek érezni, amikor a párom elhagyta a feleségét. Mindig velem osztotta meg minden gondolatát, örömét és bánatát, én voltam az, aki valóban a társa volt azalatt a közel másfél év alatt, amíg viszonyunk volt. Miután úgy döntött, hogy elválik (amire én sosem kértem), szinte minden energiája arra ment, hogy valahogy segítsen a feleségének alkalmazkodni az új helyzethez. Természetesen a feleség nem akart válni, és miután aláírták a papírokat, beismerte, hogy adott esetben egy szemvillanás alatt visszafogadná a férjét. Nem mondom, hogy fenyeget ez a veszély, de tény, hogy a válás borzasztó következményei, a gyerekek vesztesége, a volt feleség keserű gonoszságai, a megvetés a családtagok részéről és a pénzügyi teher nyomására a kisebb ellenállás útja az lenne, ha visszacsinálná az egészet. Meg kell tanulnom, hogy ne érezzem egész életemben az adósának magam. Ugyan én is feladtam mindent, amim volt (az otthonomat, a barátaimat és a munkámat), hogy vele lehessek, ez össze sem mérhető azokkal a nehézségekkel, amiken ő és a többiek mennek keresztül. De a bajok ellenére is hálás vagyok azért, hogy találkoztunk."

Csak a szereposztás változott

Egy felmérés szerint mindössze a szeretők 2-5%-ából lesz feleség - talán hívhatjuk igazi, mindent elsöprő szerelemnek, amiért valaki még a családját is feláldozza, és hajlandó keresztülmenni a válás lélekölő procedúráján. Ugyanakkor a kudarcba fulladt szeretőből-feleség házasságok elemzése során azt találjuk, hogy sokszor a kapcsolat valódi oka szűnik meg létezni a törvényesítés során. A csalfa férj általában azért vonzódik a szeretőjéhez, mert ebben a kapcsolatban nem kötik a házassággal kapcsolatos felelősségek: a sikítozó gyerekek, a fizetnivaló számlák, a rendetlen konyha. Amikor a viszony nyilvánosságra kerül, és a szeretőből feleség lesz, a férj rájön, hogy ez még mindig ugyanaz a darab, csak másik szereposztásban.

Igazából nem az a lényeg, hogy lesz-e házasság a viszonyból. A lényeg az, hogy milyen mértékben táplálsz érzelmeket egy másik ember iránt, mert olyan mértékben képes ez a te életedet, az ő életét, és a játszma összes többi szereplőjének életét is megváltoztatni.

Eddig kevesen mondták, hogy ha újra választhatnának, ugyanígy tennének...

Forrás: Nana.hu
 
 
0 komment , kategória:  Ezoterika  
Elfogadtuk egymást
  2009-11-30 19:37:41, hétfő
 
  ELFOGADTUK EGYMÁST

Diákszerelem volt a miénk, villámcsapásszerűen habarodtunk egymásba. Ahogy teltek az évek, Pali változatlan odaadással imádott, és amikor megtudta, hogy kisbabánk lesz, valósággal a fellegekben járt.

Akkor változott meg gyökeresen az életünk, amikor megszületett a kislányunk. Igaz, az első napok még boldog idillben teltek. Csak néhány hét elteltével vált érthetővé számunkra az, amit az orvos mondott Luca születése után: ez a baba még több törődést igényel majd, mint hasonló korú társai. Ő egy kicsit más, mint a többi. Persze más, hiszen a miénk - gondoltam akkor, és eszembe nem jutott volna, hogy a természet apró tévedése ilyen komoly következményekkel járhat. Luca ugyanis Down-szindrómával született. Kezdetben az arcocskáján még nem voltak láthatók a szindróma jellegzetes jegyei, de később, ahogy teltek a hetek, igen.

Pali összeomlott, nem tudta feldolgozni, hogy beteg kislánya született. Nem sokkal később elhagyott. Nagyon nehéz időszak következett az életemben. Alighogy szembesültem kislányom veleszületett rendellenességével, ami élete végéig elkíséri majd, szembesülnöm kellett még valamivel: a magánnyal, a tehetetlenséggel.
Hogy intézetbe adjam Lucát, fel sem merült bennem. Pedig sokan javasolták a környezetemben. ,,Ő az én gyerekem, én akartam, olyannak szeretem, amilyen!" - mondtam ilyenkor, és valóban komolyan is gondoltam. Egészen különleges kapcsolat alakult ki közöttünk. Luca érezte, hogy én vagyok az a személy, akire mindig, minden körülmények között számíthat, amíg csak él.

A kislány ellátása szinte egész napos feladatot adott nekem, ezért csak olyan munkát vállalhattam, amit otthon is el tudtam végezni. Szerencsére segített a volt főnököm és hamar belejöttem, hogyan lehet otthon egy fenékkel két lovat megülni (pénzt keresni és Lucát nevelni). Hároméves volt, amikor sikerült speciális óvodába beíratnom.
Ebben a csoportban több olyan kisfiúval és kislánnyal találkozhat az ember, akikre azt mondja a társadalom: beteg gyerekek. Ilyen a Luca csoportjába járó hiperaktív Pistike. Két percig nem tud egy helyben ülni, olyan, mintha tartós elemmel lenne feltöltve, valamelyik dadusnak állandóan a nyomában kell lennie. Pistike szívesen van egyedül, hiszen a korosztályához képest jóval előbb jár, de Lucával valamiért kivételt tett, és az eltelt néhány hónap alatt mintha barátságféle alakult volna ki közöttük.

Pistike szülei is elváltak a gyermekük betegsége miatt, de az ő esetükben az apuka bizonyult kitartóbbnak, az anya volt az, aki elhagyta a családot és lemondott a kisfiúról.
Eleinte csak a nagymamával találkoztam (ő vitte haza Pistikét, reggel meg valószínűleg nem ugyanabban az időpontban ment a két gyerek), aztán egyik délután egy szimpatikus, kedves arcú férfi érkezett a kisfiúért. Egyszerre lettünk készen az öltöztetéssel, így együtt indultunk el. Útközben aztán hamar kiderült (számára is), hogy a két gyerek egészen különleges kapcsolatban van egymással, valamilyen rejtett módon kommunikálnak, nevetgélnek és beszélnek. Amikor az autómhoz értünk, Luca megmakacsolta magát és nem akart elválni Pistitől. Hatalmas sírás kerekedett, ezért aztán Feri, Pistike édesapja azt javasolta, menjünk el hozzájuk.

Nem volt semmi sürgős dolgom, ezért igent mondtam. Luca lelkének is kedveztem ezzel, ha már nem akart elválni a kis barátjától, és magamnak is, mert az igazat megvallva, nagyon szimpatikus volt nekem Feri.
Jól sikerült a délután, a gyerekek is élvezték egymás társaságát, mi nemkülönben Ferivel, aki nagyon megértő, türelmes és kedves volt Lucával. Egyáltalán nem éreztette vele, hogy más, mint a többi gyerek, igaz, nagy rutinja volt már ebben Pistike hiperaktivitása miatt.
Ezt a napot még több másik követte. Ahogy szép lassan megnyíltunk egymás előtt, az érzelmeink is felerősödtek, és fél évvel később úgy döntöttünk, megpróbáljuk együtt. A két gyerek is boldogan fogadta döntésünket, és a maguk módján biztosítottak a támogatásukról.

Egy év telt el azóta, és úgy érzem, helyesen döntöttünk. A szerelem és szeretet megsokszorozza az erőnket, mindenben támogatjuk egymást, épp úgy, ahogy két különleges gyermekünket.
 
 
0 komment , kategória:  Ezoterika  
     1/29 oldal   Bejegyzések száma: 288 
2009.10 2009. November 2009.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 288 db bejegyzés
e év: 4658 db bejegyzés
Összes: 5658 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 25
  • e Hét: 312
  • e Hónap: 4293
  • e Év: 74260
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.