Regisztráció  Belépés
idgie1975.blog.xfree.hu
Minden csak hozzáállás kérdése... Cs Ildikó
1975.02.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 49 
Az a csodálatos gesztenye
  2009-09-29 12:41:49, kedd
 
  Link



 
 
0 komment , kategória:  Kedvenc receptjeim  
Matula bácsi és Tutajos
  2009-09-28 18:44:54, hétfő
 
  Matula bácsi sorban fogja a halakat, Tutajos semmit.
- Matula bácsi, mi van a horgodon?
- Kukac.
Másnap Tutajos kukaccal a horgán nem fog semmit. Matula bácsi sorra fogja
a halakat.
- Matula bácsi, mivel horgászol?
- Kukoricával.
Másnap Tutajos kukoricával sem fog semmit, Matula bácsi megint sorban szedi
ki a halakat.
- Matula bácsi, ma mi van a horgodon?
- Kukac.
- Mondd, hogy döntöd el, hogy melyik nap mi a csali?
- Felkelek reggel, ha balra dűl a farkam, akkor kukac, ha jobbra,
akkor kukorica.
- De Matula bácsi, nekem úgy áll reggel a farkam, mint a cövek.
- Hülye vagy fiam, akkor dugni menjél, ne horgászni!
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
kísér a sok emlék
  2009-09-24 08:46:44, csütörtök
 
  Gyermekként mindig erősnek láttalak,
Ha segítség kellett, téged hívtalak.
Tudtam, hogy gyakran büszkén néztél rám,
És féltve megsimogattál.
...
Mit is mondhatnék most?: Mindent köszönök neked!
Hogy gondosan neveltél, s vigyáztál rám,
...
Bármerre járok kísér a sok emlék,
Csodaszép volt az a néhány gyermekév.
Felnőttként mégjobban tisztellek ma már,
Mert mindig jó voltál hozzám.
...



/Balázs Pali : Édesapám - dalszöveg részletek/


Link
 
 
0 komment , kategória:  Hiányoztok!  
Valakit mindig visszasírunk
  2009-09-24 08:35:49, csütörtök
 
  HIBÁS VIDEÓ BESZÚRÁS!

...
Valakit mindig visszasírunk csendesen.
Pedig az elmúlt csóknak nincs már lelke sem.
Hiába keresgéljük régi önmagunk,
mások vagyunk.

Mégis, csak úgy vagyok én is,
hogy feldúl egy egyszerű dal
Egy emlék hívatlan vendég,
csak rám tör és összezavar

Valakit mindig visszasírunk csendesen.
Pedig az elmúlt csóknak nincs már lelke sem.
Hiába keresgéljük régi önmagunk,
mások vagyunk.

Valakit mindig visszasírunk csendesen,
De sokat adnék én, hogy újra itt legyen.
De ami elmúlt vissza nem jöhet sosem.
Az én bajom ha nem hiszem.



/Korda György : Valakit mindig visszasírunk. - dalszöveg részlet/
 
 
0 komment , kategória:  Hiányoztok!  
Iskolai ártalmak
  2009-09-24 06:04:55, csütörtök
 
  "Az általános iskolás gyerekeknek nagy része napközis vagy tanulószobai foglalkozáson
vesz részt, így napi nyolc - kilenc órát töltenek el az iskolában irányított,
meghatározott szabályok között. Ezen időnek csak igen csekély hányada jut az
önfeledt, szabad játékra, és a gyerekek számára az realizálódik, hogy a felnőttek
által kialakított világ unalmas és egyhangú. Ennek következtében az iskolába járás
nem lesz vonzó a számukra, ha ehhez még tanulási problémák vagy más környezeti
ártalmak is társulnak, akkor a gyermekben fokozódik az ellenállás a felnőtt
társadalommal szemben, erősödik benn az igény a kitörésre, a kalandvágyra, mely
szintén deviáns csoportok felé sodorhatja a fiatalt.

Az iskolai közösségbe bekerülő úgynevezett problematikus gyermekek, a tanulási és
magatartási zavarokkal küzdő tanulók helyzete igen kedvezőtlen. Ezeknek a
gyerekeknek az iskolai pályafutásuk állandó kudarc, a pedagógusok gyakran arra
törekednek, hogy ezektől a gyerektől megszabaduljanak. A pedagógusok sokszor
megelégednek azzal, hogy konstatálják a magatartási és viselkedési problémákat,
felhívják a szülők figyelmét arra, hogy gond van a gyermekkel. Gyakran a magatartási
problémákkal küzdő gyereknek nem is elég a sok beíráshoz egy tanévre egy ellenőrző.
A szülők pedig sokszor az iskolától várják a segítséget, a megoldást a problémákra,
így nem történik más, mint hogy a család és az iskola a problémák megoldásában
egymásra apellálnak. Eközben a gyermeknek a családi környezeti ártalmait iskolai
környezeti ártalmak is fokozzák, a gyermek önértékelés még inkább lecsökken. Ha a
gyermek a két alapvető közösségben, a családban és az iskolában rosszul érzi magát,
akkor olyan pótló jellegű közösségeket keres magának, ahol befogadják, érzelmileg
elfogadják, sikerélményei vannak, teret engedhet a benne felgyülemlett agressziónak
és elkeseredésének kiélésére, mely így szintén a különböző bandák és deviáns
csoportok felé terelik őt.

Gyakran a magas tanulmányi és magatartási elvárások sem ösztönző hatást fejtenek ki,
hanem éppen ellentétes következményei lesznek. Az iskolában a legfőbb követelmény a
rend, a fegyelem. Akik ezt nem tudják teljesíteni, azok nagyon hamar deviáns
minősítést kapnak. A nevelők a jó tanuló, megbízható gyerekeket is szinte azonnal
mellőzik, akik valamilyen csínyt vagy mulasztást követnek el. A teljesítmény
értékelésében is megfigyelhető, hogy mind a szülő, mind a pedagógus azt várja el a
gyermektől, hogy kitűnően tanuljanak. Azok a gyerekek, akik ezt nem tudják
teljesíteni, azok sokkal kevesebb bíztatást és pozitív megerősítést kapnak, tovább
csökkentve így motivációjukat a tanulás és az iskola felé.

A teljesítmények formális értékelése szintén kedvezőtlen tüneteket eredményezhet. Az
ismeretszerzés gyakran az iskolában nem cél, hanem csupán eszköz lesz a jutalom
eléréséhez, így könnyen kialakul a gyerekekben a félelem, a versengés miatti
passzivitás és a kortárskapcsolatok zavara. A tanulók számára az osztályzat a siker
és a kudarc legfőbb mutatója a közösség előtt. Az osztályzattal történő értékelés
azonban gyakran nem a tanuló saját fejlődését mutatja meg, hanem azt, hogy egy adott
tananyagot milyen szinten sajátított. Mivel a legtöbb általános- és középiskolában
is a továbbtanulás az egyik fő szempont, ezért elveszik a figyelem a valódi
tartalomról, a nevelés és oktatás eredeti céljáról, a diákok és a tanárok szemében
is az osztályzat a legfőbb mérvadó és megítélési szempont. Ezek alapján a gyengébben
teljesítő, lassabban haladó diákok lemaradnak, egyre több kudarc éri őket, és olyan
társaságot keresnek maguknak ahol sikeresek lehetnek, ahol nem kell az állandó
kudarcokkal szembesülniük. Ezzel nagyon könnyen sodródnak a különböző galerik felé
és indulhatnak el a deviáns karrier útján."


forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
A tanító tanítása
  2009-09-24 06:00:55, csütörtök
 
  Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson 5. osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti.
De ez lehetetlen volt, mert az első sorban egy Teddy nevű kisfiú olyan rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Mrs. Thompson valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére a legrosszabb érdemjegyet írta.

Egy napon Mrs. Thompson a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Teddy előző tanítóinak bejegyzésein.

"Teddy tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni" - írta első osztályos tanítója.

Második osztályos tanítója ezt írta: "Teddy kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálosan beteg. Az élet Teddy számára valódi küzdelem lehet."

Harmadik osztályos tanítója ezt írta: "Édesanyja halála nagy megrázkódtatás a számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele, és otthoni élete valószínűleg hamarosan nehezen elviselhető lesz számára, ha nem történik valami változás az életében."

Negyedik osztályos tanítója ezt írta: "Teddy visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban."

Ezeket olvasva Mrs. Thompson ráébredt a problémára és elszégyellte magát.
Még rosszabbul érezte magát amikor a Karácsonyi ünnepen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Teddy ajándékát a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva.

Mrs. Thompson a gyerekek előtt előtt bontogatta az ajándékokat és gondosan nyitotta ki Teddy csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyed üvegnyi parfűm volt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy felkiált: "Milyen szép karkötő!", és látták ahogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfűmből.

Teddy Stoddard egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa, "Mrs. Thompson, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé."
Legalább egy órán keresztül sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.

Mrs. Thompson különös figyelmet szentelt Teddynek. Ahogy dolgozott vele, Teddy elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Teddy az osztály élére került, és hazugsága ellenére, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, Teddy legkedvesebb diákja lett.

Egy évvel később egy üzenetet talált Teddytől, amit az ajta alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója.
Hat év múlt el, amikor egy újabb üzenetet kapott Teddytől. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen, és Mrs.
Thompson még mindig a legjobb tanítója.
Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.
Biztosította Mrs. Thompsont, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt.
Még négy év telt el, és újra levél érkezett Teddytől.
Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanítója, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr.
Theodore F. Stoddard.

A történetnek nincs vége itt. Azon a tavoszon újabb levél érkezett.
Teddy elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül. Elmondta, hogy az apja már két évvel azelőtt meghalt, és kérdezte, hogy Mrs. Thompson elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet. Természetesen Mrs. Thompson elfogadta a meghívást.
A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfűmöt cseppentette magára amire Teddy úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonyukkor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Stoddard Mrs.Thompson fülébe súgta, "Köszönöm, Mrs. Thompson, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, hogy segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték."
Mrs. Thompson könnyekkel a szemében visszasúgta, "Teddy tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani."
 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Anyu, kérek még kakaót
  2009-09-20 15:45:52, vasárnap
 
  A kisgyerek ül a reggelizőasztalnál.
- Anyu, kérek még kakaót.
- Szolgáld ki magad.
- Minek az ilyennek gyerek?
 
 
0 komment , kategória:  Vicces!  
Vitaindító cikkek...
  2009-09-20 14:45:59, vasárnap
 
  "Zsófi lányom a Berlini Képzőművészeti Főiskola hallgatójaként részt vesz egy projektben Heimatmuseum Europa címmel, amely bemutatja mindannyiunk hazáját, Európát. A kiállítás belgrádi kezdettel végigvonul különböző európai városokon. Különböző nemzetiségű fiatal művészek mutatják be hogy ők hogyan képzelik ezt a közös hazát, egyben sajátjukat is bemutatván. A kiállítás fizikai nagysága, az igénybe vehető hely meghatározott. A vándorkiállítás során lehet az anyaghoz hozzátenni, de ebben az esetben a korlátok miatt valamit el is kell venni belőle. A projekt lényegéhez tartozik ama folyamat értékelése is, hogy mely országban mivel egészítik ki, ill. mit dobnak ki belőle.


Ahhoz, hogy érthető legyen úgy a résztvevők mint a látogatók számára az egész, kérnek a résztvevőktől saját nemzetiségüknek megfelelően egy-egy leírást, mit jelent osztráknak, magyarnak, franciának, csehnek, ... stb. lenni. Egy leírást tehát a nemzeti identitásról, tipikus megjelenéséről, de arról is, hogy az adott nemzetnek milyen a szomszédokkal való viszonya. A cél nem az önkitárulkozás, hanem a megismertetés, vagyis nem az abszolútnak vélt igazságok hangoztatása, hanem az álláspontok indoklása a kívülálló számára.


A MagyarOnline.net éppen pályázatot indított ugyanezzel a címmel. Ebben mint munkatárs természetesen nem vehetek részt, de mégis elgondolkoztatott, vajon hogyan tudnám német környezetem számára megfogalmazni, mit jelent magyarnak lenni. Nem könnyű feladat. Erről az érzékeny és érzékenységet gyakran sértő témáról úgy ír általában az ember, ahogy maga látja, neki milyen, ő maga hogyan éli meg. Az alább közreadott gondolataimban nem a saját érzéseim bemutatása a cél, hanem annak megértetése, hogy ez a másoknak talán furcsa magyar öntudat miért is olyan, amilyen. Életem egyik funkcióját az utóbbi 28 évben a több kultúra közötti tolmács, az összekötő, vagyis a híd szerepében látom. Ebben a minőségemben ajánlom gondolataimat olvasásra és meg-, esetleg elitélésre.



Gondolatok a magyarság fogalma körül

Magyarok, kik ők, hol vannak, mit jelent magyarnak lenni?


Magyarország Közép-Európában fekszik. Bizonyos nehézségek rögtön ennél a kijelentésnél kezdődnek. A ,,Közép-Európa"-fogalom ugyanis nem védett és definíciója meglehetősen különböző lehet annak függvényében, hogy kit kérdez az ember. Egy francia teljesen mást ért alatta, mint, pl. egy cseh. Magyar felfogás szerint tehát Magyarország Közép-Európában fekszik. Figyelem: Kelet-Közép-Európában és semmi esetre sem Közép-Kelet-Európában! Ezt a kettőt ugyanis világok választják el egymástól! Szeretjük magunkat mindenképp a Közép - ugyan keleti részén, de semmi esetre sem a Kelet közepén érezni. Közép-Európa keleti határa pontosan ott húzódik, ahol a valláshatár van: ahol a nyugati kereszténység abbamarad és a keleti ortodoxia elkezdődik, avagy ahol az utolsó gótikus templomok állnak.


Magyarország tehát Közép-Európában van, területe ma 93.000 km2, lakossága kb. 10 millió. Magyarország ma egy nemzetállam, nemzeti és hivatalos nyelve a magyar. A fenti két mondatban a ,,ma" azért lényeges, ez nem volt mindig így:


Ma = 1920 óta. Az azt megelőző kb. 1000 évben ugyanis az ország területe majdnem háromszor ekkora volt.


A lakosság létszáma nem azonos az összmagyarság számával. Az anyaországban él a magyarság körülbelül kétharmada. A többiek a szomszédos államokban mind nemzeti kisebbség, illetve szerte a világban.


Az objektivitás végett megjegyzendő, hogy ,,Nagymagyarország" utoljára egy soknemzetiségű állam volt, amelyben az 1914 előtti utolsó népszámlálás alapján a magyarok csak 51%-ot tettek ki.


A magyar nem indogermán nyelv, a finn-ugor nyelvcsaládhoz tartozik, de a magyarok ezek között a népek között ma már senkivel sem tudják megértetni magukat. A nagyobb hangsúlyt a finn rokonságra fektetik, bár nyelvileg közelebb állnak az Urálban visszamaradt kisebb ugor népekhez. És itt jön máris a következő bökkenő: a nyelvészeti kutatások ugyanis az utóbbi időben több rokonságot mutattak ki a magyar és a türk nyelvcsalád között, mint amennyire hazánk fiainak ez eddig ismert, tudatos vagy kedves lenne. Ezzel a korábban egyértelmű finn-ugor származás részben kérdésessé válhat. De ezt csak mellékesen. A magyarok meg vannak győződve arról, hogy nyelvük különleges, nagyon nehéz és az idegen számára általában megtanulhatatlan. A magyarság egy nyelvileg elszigetelt egyedülálló bástya egy idegen nyelvi környezetben, és mint ilyen évszázadok óta hősiesen ellenáll minden beolvasztási kísérletnek. Ezáltal a magyarok magukat egyrészt érdekesnek, de egyben hátrányosan megkülönböztetettnek vélik.


Általában a magyarokban nagy a nemzeti öntudat, sőt egy bizonyos nemzeti büszkeség, amely egy jelentős történelemtudattal, a saját történelem ismeretével, a történelemi ismeretek fontosságának tudatával párosul. Ez utóbbi jelenség a fent leírt helyzetből fakad. Miután az ország a korábbi történelmi korokban nagyobb, gazdagabb, hatalmasabb, híresebb, jelentősebb volt, mint ma, a magyarok szívesen hivatkoznak éppen ezekre az időkre. Egyben sajnálják, sőt méltatlannak találják, hogy más, ma jelentősebb európai nemzetek képviselői mennyire nem ismerik ezt a dicsőséges magyar múltat, sőt, nem is igen érdeklődnek iránta. Bizonyos félreértésre adhat okot, hogy a magyarok hajlamosak feltételezni, miszerint a többi európai országban is ugyanez a magyarokéhoz hasonló történelemközpontú szemlélet jellemző a megfelelő iskolai történelemoktatással. Sokan meglepődnének, ha tudnák, hogy pl. a legtöbb németet az előző 1000 év történelme nemcsak magyar szempontból nem érdekli, az saját vonatkozásban is hidegen hagyja.


A magyarok úgy érzik, hogy nemzetközileg nem eléggé elismertek, azon kívül rendszeresen megállapítják, hogy Európa hálátlan, mi több, ignoráns. És ez mindig is így volt, hisz... Itt most egy kis történelmi előadás következik, hogy a fentiek a nem magyarok számára érthetővé váljanak. Ezzel teljesen megfelelek a nemzeti általános trendnek és a magyar történelemtudattal teli hagyományoknak.


A magyarok nyomait visszafelé Mongóliáig lehet követni. Az ősök mint nomád halász-vadász törzsek a népvándorlás során több mint ezer évig vándoroltak a mai Oroszország sztyeppéin, míg a 9. század végén letelepedtek a Kárpát-medencében. Nemcsak az ú.n. honfoglalás sikerült nekik, hanem ügyes stratégiai döntések következtében a túlélés is, vagyis tartósan meg tudták vetni itt a lábukat. A helyben talált szláv mezőgazdasági szokásokat átvették és egyidejűleg az európai szomszédok mintájára kialakították a politikai és feudális struktúrákat. A túlélés ideológiai előfeltétele a kereszténységre való áttérés volt. A legfontosabb, amire a magyarok ma is büszkék, hogy Géza fejedelem a kereszténység nyugati változata mellett döntött. Ennek ugyanis a későbbi európai fejlődés szempontjából óriási jelentősége volt, amit persze - valljuk meg őszintén - akkor még nem lehetett sejteni. Ugyanis - mint ahogyan azt a későbbi tapasztalat mutatta -, minden, ami fejlődést, civilizációt, innovációt jelentett, az a későbbiekben Nyugatról jött. Ezzel ellentétben a legtöbb fenyegető veszély, elmaradottság, gazdasági kizsákmányolás, - mint pl. a tatárjárás, török uralom a szovjet megszállásig bezárólag - főleg Keletről. Ezért az ezeréves nyugati orientáció örökös kihangsúlyozása. Már szinte görcsös, hogy ez utóbbi minden lehetséges összefüggésben előkerül. Nyilván oka van ennek.


Az ország történelmének kezdete kisebb megszakításokkal egy sikertörténet a 16. században bekövetkezett török megszállásig. Ezt követi azonban egy véget nem érő többévszázados idegenuralom az Oszmán, a Habsburg, majd végül a Szovjet birodalom jóvoltából. A sorscsapások közben - mintegy számlaként az I. Világháborúban rossz oldalon történt alakításért - kulminálnak egy óriási terület- és lakosságcsökkenésben. Az ország elveszti történelmi területeinek 2/3-át. Ez nemcsak a nemzetiségektől szabadítja meg az országot, hanem saját nemzetének 1/3-ától is, amely mostantól az újonnan létrehozott szomszédos nemzetállamokban képez nemzetiségi kisebbséget. Hogy ez az eredmény kevéssé segítette a szomszédok közötti békés egymásmellettélést, az ugye érthető. Később Hitler visszaadta ugyan az elvett területeket (amelyek soha nem voltak az övé), de a 3. Birodalom leáldozása után visszarendeződtek a Trianoni határok (Versailles-i Békeszerződés 1920-ban). Sem az ide, sem az oda nem ápolta a szomszédok közötti barátságot.


Akár tatárjárás, akár törökdúlás vagy szovjeturalom: Magyarország gyakran kényszerült ,,a Nyugat védőbástyája" szerepre. A patrióta felfogású történelemoktatás szerint óriási áldozatok árán védte a nyugati civilizációt, amely ezért soha nem mutatott méltó hálát. Egyesek úgy gondolják, hogy ebben a sorozatban az utolsó gesztus az 1989-es határnyitás volt, amelyért a Nyugat kézzel fogható hálája ismét elmaradt. (Sokaknak rendszeresen visszatérő csalódást okoz az a felismerés, hogy a politikát nem a hálaérzés motiválja.)


Több generáció elteltével is tartja magát az a meggyőződés, hogy Magyarországgal Trianonban valami rettenetes igazságtalanság történt. A nemzeti érzést Trianon 80 év elteltével is fájdalmasan determinálja. Ez még akkor is így van, ha ezt valaki tagadná. Hogy ez miben jelentkezik? Egyrészt van egy kifelé túlméretezettnek tűnő nemzeti büszkeség, amely másrészt párosul egy kisebbrendűségi érzéssel. Szemléltető példaként két kis anekdota:


,,Ha egy forgóajtóba valaki mögötted lép be, de a másik oldalon előtted jön ki, akkor az egy magyar!"


,,Belőlünk nincs sok haszon. Ahol mi, magyarok megjelenünk, ott előbb-utóbb baj lesz. Alig hogy beléptünk a háborúba, Hitler el is vesztette. 40 évig építettük a szocializmust, míg az összedőlt. Beléptünk a Varsói szerződésbe is. Fel is oszlatták. Vajon ezek után az EU komolyan gondolta a felvételünket? Azt is tönkre fogjuk tenni."


A magyarok nemzetük nagyszerűségének bizonyítására az irodalom, zene, tudomány, sport, stb. terén nagy teljesítmények spontán hevenyészett részletes felsorolását tudják produkálni, amely egy kívülálló számára néha nevetségnek tűnik. Jelentőségük bizonyítására tett görcsös kísérlet gyakori formája egy hosszú előadás, amelyben hazánk fiai - részben nemzetközileg is elismert - egyes magyarok személyes nagyszerű teljesítményeit ecsetelik. Ezek lehetnek magyar magyarok, magyarok a ma szomszédos államok területéről, külföldi magyarok, emigránsok, magyar származású világpolgárok, akikre reprezentatívan büszkének lehet lenni. (Csak hogy egy ismert példát mondjak, Liszt Ferenc, aki a legnagyobb magyar zeneszerzőnek tartanak, pedig nem tudott magyarul, nem élt Magyarországon, mégis a miénk. Összehasonlításul izgat-e bárkit is a német nyelvterületen, hogy Beethoven német volt-e vagy osztrák?)


Ki tehát a magyar? Mitől lesz, lehet, valaki magyar, ill. nyilvánul magyarnak? Magyar az, aki magyarul beszél, magyarul érez és Magyarországon él. Avagy: magyar az, aki önmagát annak vallja, ill. akit a környezete annak tart. Érzékelhető ugye, hogy itt rejlik némi konfliktusképes vitaanyag. A magyarságot ugyanis különböző módon lehet megélni annak függvényében, hogy hol, milyen környezetben és milyen körülmények között gyakorolják.


Magyarnak lenni az anyaországban egy természetes és konfliktusmentes állapot. Ez, hogy úgy mondjam ,,von Haus aus" adott, nem követel áldozatot, sem megerőltetést. Ezt a kijelentést megkockáztatom tudván, hogy a szocialista internacionalizmus egységkonyhája a nemzeti létnek bizonyos határokat szabott.


Teljesen más dolog a magyar identitás, ha valaki a Kárpát-medencében kisebbségségi létben él. Itt gyakran nehezedik rá politikai, kulturális és néha gazdasági nyomás is, amely ellenállásra kényszeríti az egyént, ha meg akarja őrizni nemzeti identitását.


Megint más dolog Németországban, Amerikában vagy bárhol Nyugaton magyarnak lenni, ahol vagy maga az érintett, vagy szülei/ nagyszülei telepedtek le. Itt többnyire nem kell politikai nyomással számolni, mégsem könnyű úgy beilleszkedni, hogy az ember ne adja föl a saját nemzeti hagyományait, identitását. Ez utóbbi két esetben - bár különböző módon -, de erőfeszítésbe kerül magyarnak maradni. A fentieknek megfelelően e három helyen más és más az egyedek magyarsághoz való viszonya. Viszont mindenütt szívesen ítélkeznek a másik magyarsága felett. Ennek kapcsán a fenti csoportok egymáshoz való viszonya sem egészen felhőtlen.


A nemzeti öntudat kérdése erős összefüggésben áll a 19. századi eszmékkel. A kultúr- és történelemtudathoz szorosan kapcsolódik a magyar irodalom ismerete. A nemzeti romantika korszakának legjelentősebb költői feltételezik, sőt alapvető követelményként fogalmazzák meg a hazához való abszolút hűséget. A Szózatban (a magyarság második legfontosabb nemzeti verse) Vörösmarty így ír:


"Hazádnak rendületlenül

Légy híve, ó magyar;

Bölcsőd az s majdan sírod is,

Mely ápol s eltakar

A nagy világon ekívül

Nincsen számodra hely;

Áldjon, vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell."


Még mai is sokan vallják a fenti 19. századi nézeteket. Elítélik, ha valaki elhagyja a hazát. Szomorúnak tűnik nekik, hogy a magyarság sok sikeres képviselője - a világhírűek legtöbbje - elhagyta az országot. Például az összes Nobel-díjas. Gyakran lehet az otthonmaradottak körében ellenszenvet tapasztalni sikeres külföldre szakadt hazánkfiai iránt. (Ha sikeres, akkor persze majdnem megbocsáttatik nekik ez a félrelépés. Erről árulkodik különben a ,,külföldre szakadt hazánkfia" kifejezés is.) Az utóbbi időben mintha egy vita robbant volna ki arról, hogy ki az igazi magyar, ki ,,magyarabb" a másiknál. Az anyaország politikai megosztottságában ez is fontos szerepet játszik és exportálható vitává nőtte ki magát a határon kívüli magyarság körében is. Ez a verseny kívülállók számára meglehetősen groteszk. Mintha a nemzeti hovatartozás nem egy adottság, hanem egy vívmány lenne? Minta azért harcolni kellene, valami/ valakivel szemben megvédeni?


Mégis, léteznek olyan tulajdonságok, olyan különleges vonások, amelyek a magyarokra - bárhol is éljenek - általában jellemzők, amelyek a magyar specifikumot képezik, más nemzetektől megkülönböztetik?


Vannak klisék, amelyek világszerte elterjedtek a magyarokról, mint pl. csárdás, fokos, puszta, Piroschka (tudatosan sch-val), Marika Rökk, temperamentum, vendégszeretet, halászlé, Balaton, paprika, stb. Sokan egyrészt boldogtalanok, hogy a világ mintha csak ezeket a címszavakat ismerné a magyarokról, másrészt viszont - részben ösztönösen - maguk a magyarok is használják, ápolják ezeket a kliséket. Kár. Van, aki tagadja, nem beszél róla, állítja, hogy nem érdekli. Mégis, legkésőbb az Olimpiai Játékoknál vagy a Futball Világbajnokságon kiderül, hogy ki melyik nációhoz tartozónak véli magát. Erre a jelenségre még keresem a magyarázatot.


Ami azonban valóban összeköt, az a nyelv. Még 28 év után is mindig megfordulok, ha valakit Berlinben magyarul hallok beszélni. A legismertebb alkotása a magyar költészetnek, a Himnusz így kezdődik:


"Isten, áldd meg a magyart

Jó kedvvel, bôséggel,

Nyújts feléje védô kart,

Ha küzd ellenséggel;

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendôt,

Megbünhödte már e nép

A multat s jövendôt!"


Ha valamit meg kellene neveznem, amely a világban bárhol szétszórt minden magyart összeköt, az éppen a Himnusz és annak tradíciója. Mindegy, hogy ki-ki hogyan viszonyul a fent ecsetelt 19. századi gondolat- és eszmevilághoz, ha elhangzik a Himnusz dallama, mindenki feláll, mégpedig meghatódott érintettséggel a szívében.


És ez nemcsak a magyar zászló felhúzásakor történik valamilyen nemzetközi sporteseményen elért magyar győzelem kapcsán, nemcsak a külföldi magyarok anyanyelvű istentisztelete után bárhol a földgolyón, hanem rendszeresen szilveszter éjszakáján is. Régi szokás szerint, amikor elüti az éjfélt az óra, nem koccintanak az emberek rögtön. Egy pillanatig befelé forduló csend van, aztán mindenki meghallgatja a Himnuszt (rádión, TV-ből, bárhogy) és csak ezután emeli a pezsgőspoharát a következő évben remélt szerencsére, boldogságra. Ehhez a tradícióhoz mindenki ragaszkodik, bárhogyan is vélekedjék különben magyarságáról. "



forrás: Link






"Miért fontos nekünk magyar kötődésünk...

Attól, hogy állandóan arról beszél, attól biztosan nem.

Ha két magyar valahol összejön, garantáltan perceken belül nemzeti hovatartozásuk és ennek kimagasló, egyedülálló kiválósága a főtéma. Vagy közvetlenül, vagy kerülő úton. A diaszpórában élő honfitársaink szenvednek e betegségben, de iszonyúan, de megtalálható e vírus az óhazában is. A napvilágra az esetben kerül, ha két, vagy több ,,honi " magyar bármely okból a ,,nyugatról " beszél, vagy ha ugyanez a társaság egy külföldi magyarnak igyekszik érthetővé tenni, teszem azt a német viszonyokat, vagy a franciák lelkületét. Az egyenesbe történő magyarkodást nem kell elmagyarázni. Ez kijelentő módon kerül megfogalmazásra. Konkrét esetek felemlítésével, amikor is az esetek főszereplői egyszerűen kimagaslók a nemzetközi mezőnyben. Sajnos tehát tejesen tehetetlenek vagyunk tökéletességünkkel szemben.

Az indirekt mód kicsit körmönfontabb. Ez esetben a fafejű németjéről, a primitív amerikairól és a szarevő hollandusokról van szó. Mivel a beszélő magyar, nyilvánvalóan olyan szellemi és erkölcsi magaslaton áll, ahonnan a megítélt szerencsétlen nemzetek összességükben, vagy jobb esetben ezek eltévelyedett egyedei esetében jól és föként jogosan megítélhetők.

Az ítéletek sokszor igen rejtélyes módon születnek, ugyanis a verdiktet kimondó személy igen gyakran sajnos semmiféle idegen nyelven nem beszél és sokszor még turistaként sem volt a negatívan megítélt szerencsétlenek földjén. Ez kicsit viccesen hangzana, ha egyedi esetekről lenne szó.

Igen jó közvetítő eszköz a fent idézett jelenségek taglalásánál anyanyelvünk. Nyelvünk kiválósága és egyedülállósága vitathatatlan. Azt azonban már talán lehetne vitatni, hogy nyelvünk összehasonlítása más idegen nyelvekkel ennek finomsága, kifejezőereje, színessége és költőiessége tekintetében minden kétségen kívül a magyarok fölényes győzelméhez vezetne. Arról nem is beszélve, hogy minden ilyen összehasonlítás képtelenség. Ki ítélhetné meg, hogy például Heine, vagy Vörösmathy voltak-e költőibbek? Ha egyáltalán bárki is vállalkozna ilyen döntnök szerepére, ítélete csakis szubjektív lehetne. Hogy e döntőbíró egyáltalán hozzáfoghasson a dologhoz, bizony legalább úgy kéne beszéljen mindkét nyelven, mint az említett költök. Ki beszél a kérdéses idegen nyelveken e feladatnak megfelelően Magyarországon? Az a néhány biztosan nem ragadtatja el magát a fenti csacsiságokra. Mások azonban nem röstellik az ilyen sommás kijelentéseket: ,,Én már másfél éve élek Németországban, így bizonyíthatom, hogy a magyar nyelv színvonalban messze a német fölött áll. Németül semmit sem lehet olyan árnyaltan kifejezni, mint magyarul " -mondta egy nyilvános vitában egy fiatal honfitársunk Frankfurtban. ,,No akkor ideje lenne megtanulni németül " - gondoltam.

Sokszor hallok kemény kritikát külföldet járt hazánkfiaitól, például a német szokásokat és viselkedésmódot illetően. Hangsúlyozom, hogy azokról a nem ritka esetekről beszélek, amikor kritikus honfitársunk kielégítő nyelvismeret nélkül gyűjtögette megfigyeléseit a turistaúton. Látott egyet és mást, amiről levonta a logikusnak látszó következtetést. Így aztán sok groteszk dolgot láthatott barátunk. Ezzel kapcsolatban talán gondoljuk át a következő szituációt. Csavarjuk le a televízió hangját egy tévéző társaság elött, majd mondja el mindenki, hogy szerinte mit látott? Ahányan csak nézték a műsort, annyiféle magyarázatot adnának a néma cselekményről. Hasonlónak tartom nyelvtudás és kultúrtörténeti ismeretek nélkül külföldön utazgató honfitársaink helyzetét. Csakhogy a hangot külföldön ,,felcsavarni " lényegesen munkaigényesebb, mint a tv készüléknél. Ehhez évek nyelvtanulása szükséges. Egyszerűbb lehülyézni mindenkit, aki nem ért magyarul.

A nyugati határokon túl élő magyarokat is terheli a magyarkodás átka.

Megfigyeltem azonban, hogy vannak kivételek. Kivételt föként azok a külföldön élő magyarok képezik, akik hibátlanul beszélik választott hazájuk nyelvét és akik szakmájukban elismerést élveznek, hogy úgy mondjam sikeresek. Itt nem feltétlenül a dolog anyagi oldaláról beszélek. Igaz ugyan, hogy e két dolog, a nyelvismeret és a szakmai siker igencsak összetartoznak. Más szóval az intelligencia és a műveltség bizonyos fokán beleilleszkedhetünk új környezetünkbe és ez a környezet ezt hálásan honorálja. A gyenge nyelvismeret nem képesít intellektuális teljesítményekre. Természetesen igaza van annak, aki e tételt megpróbálja cáfolni, hogy nem mindenki végzett egyetemet és e nélkül is lehet valaki értékes tagja... stb. Ez való igaz. De a kétkezi munkásokra pontosan úgy vonatkozik a tétel. Ha egy iparos, vagy egy gyári munkás csak infinitívuszokban tudja magát kifejezni, az ö szintjén is boldogtalan lesz a szakmájában.

Németországban azt tartják, ha valaki nem beszél tisztességesen németül, biztosan nem is tud rendesen dolgozni. Ez részben igaz, másrészt előítélet. Igaz, mert a hiányzó kommunikáció csak a félreértéseket táplálja, ami valóban a munka minőségét is befolyásolhatja. Nem beszélve arról, hogy intellektuális pályákon az a legkevesebb, hogy valaki kultúrált szinten írjon és olvasson.

A dolog társadalmi vetülete azonban még fontosabb. Gyakran hallgatom honfitársaimat, hogy miként szidják a németeket, jobb esetben csípős megjegyzésekkel illetve új honfitársaik szokásait, viselkedését. Nem akarom a kicsit leegyszerűsített tételt ismételni, mely szerint minket ide senki sem hívott, de ha már itt vagyunk, kutya kötelességünk a környezetünkbe beleilleszkedni. Itt szó sincs arról, hogy ezen közben feladjuk nemzeti identitásunkat!

Más itt a lényeg.

A ,,nembeleilleszkedés" sajnos gyakori jelenség. Igen gyakran a nyelviség az oka. Próbáljuk a német - francia, holland, vagy tetszőleges nemzetiségű - szomszédunkat megérteni, akivel - jobb nyelvtudás hiányában - egy, mondjuk 8 éves gyerek nyelvi szintjén próbáljuk nap nap után a kapcsolatot tartani. Ki az, aki egy gyerekkel szívesen kommunikál a felnőttek dolgáról? Tehát a szomszéd visszahúzódik és esetleg csak alkalmilag ,,vezet fel " minket vendégeinek, mint etnográfiai különlegességet. Ez persze mindkét félnek kellemetlenné válhat. A reakció: "a hülye fafejű németje "... Mi pedig mind inkább csak egymás társaságát keressük, ahol nem arról beszélünk, hogy miért nem működik a kapcsolat a szomszédsággal. Egymás között a közös vélt pozitívat hajtogatjuk: a magyarságunkat. Ebben mindenki egyetért, hisz e nyelven legalább valamennyien tökéletesek vagyunk.

A politikában, de a kereskedelmi reklámok között is azok a legsikeresebbek, melyek indirekt, hogy úgymond szubtil módon hatnak a vevőre. Ha kiállunk a porondra és nagy hangon kijelentjük, hogy csak az idióták nem veszik portékánkat és csak a féleszűek nem választják pártunkat, már a kezdet kezdetén vesztettünk.

Egy kicsit így áll ez magyarságunkkal is. A szakadatlan magyarkodás, ha kell, ha nem, csak visszatetszést ébreszt a hallgatóságban. Harminc év németországi tapasztalata beszél belőlem. Aki időben rájött arra, hogy a leghelyesebb a nemzetiségi témát, magyar voltunkat meg sem említeni és inkább arra koncentrált, hogy úgy a munkahelyén, mint a társadalomban mint embert, illetve mint munkatársat akceptálják, jobb követe lett a magyar ügynek, mint azok, akik magyarságukat az unalomig, sőt ami még rosszabb, a nevetségességig hangoztatják.

Ha nyíltan dicsérjük kiválóságunkat, a nem magyar beszélgető partner automatikusan hátrányosabb helyzetben érzi magát. Az ilyesmi bizony nem nagyon erősíti a szimpátiát nemzetünk irányában. Pedig erre igencsak szükségünk van.

Kérdezheti bárki, hogy miért írok ezekről a problémákról? Mert érzelmi szálak kötnek ehhez a sokat próbált, de saját hibáiból csak nehezen tanulni akaró társadalomhoz. Meg azért, és főleg azért, mert ezek a problémák, melyek puszta megemlítése is már sok esetben ellenérzést váltott ki barátaimból, ami egyértelműen arra utal, hogy Magyarországon, úgymond belülről nézvést nem láthatók e problémák elég élesen. Pedig sajnos mindez nem új jelenség. Had idézzem e helyen báró Eötvös Lórándot, aki 1889 június 24-én a Tudományos Akadémia elnöki megnyitó beszédében a következőket mondata: ,,Az utolsó ötven évben az európai műveltség tekintetében sokat haladt előre a magyarság, de a nagy nemzetek színvonalát még nem érte el. Ezért egész erejét erre kell fordítania. "... ,,Vannak akik az eredeti népszokások eltűnését siratják, s van is abban valami szomorító, épp úgy, mint abban, hogy a gyermek ártatlan játékait nem folytatja férfikorában, de azért a kedves gyermeknek mégis derék férfivé kell válnia, s mi is csak azt kívánhatjuk, hogy művelt nemzet legyünk, nem pedig etnográfiai kuriozitás. "

Úgy látom, hogy a mai magyar helyzet kicsit hasonló a száz évvel ezelőttihez. Az elmúlt évszázad második fele nem kicsit oka e fenti idézet változatlan aktualitásának.

Tudom, hogy gyakorlatilag semmit nem tehetek sem a politikai, sem a gazdasági helyzet megjavításában.

Az egyetlen, amit tehetek, beszélek a visszásságokról. Bízom a szó erejében, mely oly gyakran társadalmi változásokat idézett elő."



forrás: Link






Miért fontos nekünk magyar kötődésünk

Gondolatok az (ön)definícióról

A hová és így nemzetiségi szempontból minek születünk, véletlen műve, adottság. Nem anyanyelvi, más körülmények között ragaszkodunk-e, ha igen, mennyire és meddig gyökereinkhez, ez szubjektív és különböző. Tapasztalataim szerint idegen környezetben, ahol az ember másságként éli meg saját nemzetiségét, utóbbi általában felértékelődik. Ez egyaránt igaz úgy a nyugati emigráció, mint a kárpát-medencei kisebbségi lét esetén. Valószínűleg azért, mert az identitás, a nyelv megőrzése, annak a következő generációra való továbbörökítése energiát, erőbefektetést igényel, néha harcot jelent a környezettel.

Nemzetiségem, anyanyelvem jelentős szerepet játszik életemben, fontos nekem Mások ezt úgy fejezik ki, hogy büszkék magyarságukra. Személy szerint én nem szeretem ezt a szót használni ebben az összefüggésben. Amennyiben nem nacionalizmust jelöl, akkor az én értelmezésemben a büszkeség nem más, mint erős identitás és az ahhoz való ragaszkodás. Büszkének saját egyéni vagy csoportos teljesítményre szoktunk lenni. Elődeink, egyáltalán, mások teljesítménye, ha velük valamilyen közösséget érzünk, természetesen fokozhatja identitástudatunkat. Gyökereink, mindenkori közösségünk kimagasló teljesítményeinek széleskörű ismerete erősen hozzájárul az identitástudat elmélyüléséhez. Az erre vonatkozó tudás, a részletek, a kuriózumok fokozhatják az érdeklődést, növelhetik a ragaszkodást.

Másik kedvelt idióma a vér szerinti magyarság. A vér szintén vitatható fogalom. Különösen azért, mert az elmúlt évszázad történelmi eseményei és ideológiái diszkreditálták magát a szót. De ettől függetlenül nemzetiségi értelemben is kérdéses, hisz alig akad ember, aki elmondhatja magáról, hogy a törökdúlásig, tatárjárásig, (honfoglalásig, Etelközig, ... a sor tetszés szerint folytatható) visszamenőleg igazolni tudná összes felmenőinek magyar származását. Itt most érdektelen, hogy mely definíció szerint hány generációig kellene visszamenni és hány százalékban. Mindössze arra kívánok utalni, hogy a felmenők ,,vér" szerinti tisztasága x nemzedék után, ha másért nem, már csak ismerethiány miatt is kérdéses.

A nemzetiség azonban nem mindig adottság, azt tanulni is lehet: Ez a beolvadás. Erre élő példa - hogy csak a magyar irodalmat nézzük - a Petrovicsból lett Petőfi, a sváb eredetű Herczeg Ferenc vagy saját dédapám, a görög bevándorló unokája, Pompéry János. Utóbbiról kicsit többet tudok, ezért az ő példáján világítom meg, mire gondolok. Összes felmenője, amerre a szem ellát, macedón volt. Mind a négy nagyszüleje abból a miskolci ú.n. görög kolóniából való, amelynek tagjai kompániákat alapítva (kereskedőtársaságok) a tokaji nemzetközi borkereskedelmet felvirágoztatták és a 18. század közepén a görög keleti ortodox (nem görög katolikus) templomokat építették. Ezek a kereskedők tagok voltak egymás társaságaiban, egymás között házasodtak, görög egyházi és kulturális életet éltek. Mindennapi tevékenységükben több generáción keresztül tipikus diaszpóra-jegyeket mutattak. A 3. generációs dédapám jogot tanult Eperjesen, Pestre költözött, irodalmár lett, az 1848-as szabadságharcban a hadügyminisztérium titkára, országgyűlési képviselő, később író, hírlapíró, lapszerkesztő, Tud. Akad. levelező tagja volt. Egész tevékenysége, munkássága a magyar nyelvhez kötötte. Életútja - már ami az elmagyarosodást illeti - nem egyedi. A miskolci görögség ugyanis a 19. század második felében nagyrészt vagy repatriált, vagy nagymértékben beolvadt a helyi társadalomba.

Lehet azon vitatkozni, hogy ez a jelenség, vagyis az asszimiláció jó-e vagy rossz. A ,,görögség" szempontjából biztosan veszteség, mert ma Miskolcon lámpással is alig lehet találni olyan élő embert, aki a 18. sz. elején-közepén bevándorolt görögök vagy inkább helyesebben macedónok utóda lenne. (Görögül már száz évvel ezelőtt sem beszélt senki, ami komoly problémát okozott az istentiszteleteken. A miskolci gyülekezetnek ma alig van az alapítók utódai közül tagja.)

Magyar szempontból ez az asszimiláció nyilván érték. Ezek az emberek vagyonnal jöttek, letelepedésük során közteherviselőkké váltak és a város akkori életében jelentős gazdasági potenciált jelentettek. A 18. században a miskolci görögség noha létszámában csak a lakosság 2%-át tette ki, de a város adóbevételének több mint a felét jelentette. Az 1770-ben Miskolcon és környékén összeírt 68 ú.n. görög kereskedő utódai közül négyen emelkedtek nemesi rangra, több akadémikus és egyéb polgári karriert befutott volt köztük, több máig jelentős ,,görög" család járult hozzá Miskolc felvirágoztatásához.

Érdemes lenne megvizsgálni, hogy ma Albániában - vagy bárhol a keleti ortodoxia területén - nyilvántartják-e ezeket az akkori Moszhopoliszból (ma Moszkopoje), ill. az Ohridi tó környékéről elvándoroltakat. Azokat, akik a Karlócai Béke és 1760 között több hullámban gyűjtőnéven ,,görög kereskedőként" hagyták el a hajdani Török Birodalmat, és akik közül 1790-ben már több, Magyarországon kívül még Bécsben, Velencében, stb. ,,befutott" emberről tesznek említést a korabeli feljegyzések. A kérdés azért jutott eszembe, mert mi magyarok különös figyelemmel kísérjük mindazok pályáját, akik maguk kivándorlók vagy azok gyerekeiként magyar származásúak és Amerikában, Nyugat-Európában futottak be karriert. (Többnyire persze, csak ha vitték valamire.)

Ezek szerint mindenki a ,,miénk". Az is, aki bárhol magyar vagy magyar származású, de az is, aki magyarországi kisebbségből vált magyarrá. Gondolom, ez más népek estén is így lehet. Továbbgondolva ezek szerint - néhány ősmagyart kivéve - mindannyian több nemzetet gazdagítunk. Legalább is néhány ezer év távlatában és elvileg."



forrás: Link





"...Ne hagyd elveszni...!"?
MagyarOnline.net/ Pompéry Judit
2003. július 01.

Link
 
 
0 komment , kategória:  Magyarnak lenni...  
74
  2009-09-18 01:39:31, péntek
 
  Anyuuuuuuu
1935. 09. 17.

Ég és Föld ! Saját videótáramba teszem ezt!
feltöltve: 2009-09-04 20:48:09
feltöltő: idgie1975
nézettség: 2041
szavazatok: 2
kommentek: 0
kulcs: nabucco, life,
kategória: kreatív
leírás: ...

URL:  

Küldöm ismerőseimnek!
Tetszik a videó! Szavazok rá!


 
 
0 komment , kategória:  Hiányoztok!  
S a fáklya ég!
  2009-09-17 23:38:11, csütörtök
 
  Kosztolányi Dezső: Hazafiság

Ma szikratűz csak egy különc szívébe,
holnapra már nagy testvérérzelem,
mely a viharba is lobogva, égve
uralkodik büszke százezreken.

Ma szikra, holnap láng, majd egy tűzerdő,
mely bíborával az égig lobog,
hiába tiprod el, mindég növekvő,
s ha szunnyad is, nem oltják el korok.

A fáradott ük, haldokolva még
nagy honszerelme égő fáklyalángját
átadja s minden az utódra száll át.

Meggyújta ő s a tűzár szerteárad,
átadja gyermekének, ez fiának,
aztán tovább, tovább...S a fáklya ég!
 
 
0 komment , kategória:  Fiaimhoz...  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 49 
2009.08 2009. Szeptember 2009.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 49 db bejegyzés
e év: 1322 db bejegyzés
Összes: 2612 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 546
  • e Hét: 546
  • e Hónap: 15822
  • e Év: 71501
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.