Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 34 
Istóczy Győző: 12 RÖPIRAT
  2010-10-30 11:15:08, szombat
 
 
Istóczy Győző: 12 RÖPIRAT I. évfolyam II. szám


1880. november 15.


Válaszul a zsidó reactiónak.


Ha valakinek még kézzelfogható bizonyítékra lenne szüksége arra nézve, hogy az antisemitismus ügye hazánkban minő nagy haladásokat tett: az előtt első sorban utalhatnánk azon jelentőségteljes tényre, hogy az antisemitismus ügyének hivatalos védelme a legutóbbi időben a magyar lapokból sőt még a német-zsidó lapokból is, jobban mint nem, kiszorult. Ha némely lap egy-egy, legtöbbnyire párttekintetekből szélnek eresztett obligát közleményt hoz is oly esetekben, a midőn a zsidókérdéssel kénytelen foglalkozni: bizony nagyon meglátszik a vontatva írt czikken az erőltetettség; írnak még ,,pour sauver l'honneur du drapeau," a mi a jelen esetben annyit tesz, hogy: írnak azért, nehogy "Judenfresser"-ek hírébe keveredjenek, a mi tudvalevőleg nálunk elég nagy baj szokott vala lenni; de ma már meglehetős tekintettel vannak az azelőtt teljesen ignorált nem-zsidó közönségre, in specie pedig nem-zsidó előfizetőikre is.

Az időszaki sajtó ilyetén magatartás-változtatásának tulajdonítható egyebek közt az is, hogy a semitismus ügyének a nagy közönség előtt való hivatalos és rendszeres védelme - ki gondolta volna ezt még csak ezelőtt kevés idővel is! - rövid lélekzetű röpiratok szűk keretébe szorult, úgy, hogy most öblös ágyúk dörgése helyett, a semitismus védelmére csak silány petárdák puffogása hallatszik.

Mint múlt számunkban jeleztük, háromrendbeli ilyen ,,petárda" készült ellenünk felrobbanni. Az elsőnek: a győrinek azonban, úgy látszik, puskapora a jelen őszi időben megnedvesedett s így nem sült el, a mennyiben e vállalat - legalább tudtunkra - meg sem indult. A második: a kaposvári, úgy látszik, csütörtököt mondott, mert e vállalat Makkabaeusai jeremiási siralmakat recitálnak el az ,,előfizetők csekély, nagyon csekély száma" felett, ,,mely a vállalat életképességét már félig-meddig megingatta," s biztatják a zsidókat mint czigány a lovát, hogy: ,,a kik nem hajlandók előfizetőik sorába lépni, legalább a mutatványul megküldött első füzetnek árát beküldeni ne terheltessenek; - nehogy a kellő pártolás hiánya az antisemitákat azon balhiedelem táplálására vezethesse, mintha Istóczy furkós botú hadonászásaival megfélemlített volna bennünket sat." - Biz, édes urak, a zsidó sokkal élelmesebb, semhogy az olyan haszontalan irka-firkára mint az önök ,,12 telefon"-ja, a pénzt vesztegesse.

De most "majora canamus." A harmadik ,,petárda", a nagyváradi csakugyan elpuffant; szerencsére azonban - lévén ártalmatlan petárda, - semmi kárt sem okozott. És sajátszerű dolog: épen maguk a zsidók rémültek meg puffanásától. ,,Waih geschri'en", hallatszott chorusban a német-zsidó sornálok obégatása: ,,Es hätte füglich unterbleiben können", - ,,Es macht nur Istóczy Reclame", s hasonló variációkkal üdvözölték általánosan a ,,12 Ellenröpirat"-ot, a mely, a reánk nézve mindenesetre hízelgő ,,Istóczy-ellenes folyóirat" czímét viseli. Ez bizonyosan tollhiba lesz; mert a füzet tartalmát csak futólag is átnézve arról győződünk meg, hogy a "12 Ellenröpirat" voltaképen ,,Magyar-ellenes folyóirat", szerkesztve egy ,,magyar honatya" által. Mert hát bármiként esküdöznek is mellüket verve, önök t. urak, hogy az önök küzdelme ,,nem csupán a semiták, nem a panjudaismus küzdelme, hanem a magyar nemzet harcza": az igenis a magyar nemzet ellen viselt harcz.

Akarják önök, hogy ezt önöknek saját szavaikkal bebizonyítsuk? Nohát üssék fel egyebek közt ,,Ellenröpirat"-uk 10-12. lapjait, a hol egy álarczos semita osztályozza az antisemitákat. Az ő zavart agya szerint ezek három csoportba osztályozhatók. Az első csoportba tartoznak szerinte azok, a kiknek ,,anyagi helyzetük is nyomorult, s azért veszteni valójuk nincsen"; ezek ,,a szellemi és anyagi sülyedés legalantasabb fokán álló néposztály pálinkalovagjai"; ,,ez a földhöz ragadt szegénység." Ezekből állana az álarczos semita szerint az antisemiták első osztálya. Ez az osztály te volnál, a zsidók által kifosztogatott, anyagilag és moraliter mindinkább tönkrejuttatott, mindinkább földönfutóvá tett becsületes magyar földműves osztály, a melyet azonfelül, hogy apáidról reád maradt s arczod verejtékével megmunkált birtokodból a zsidó kilicitál s a koldusbotot nyomja nehéz földmunkától darabos kezedbe: - az ,,egy magyar honatya" szerkesztése alatt megjelenő ,,Istóczy-ellenes" folyóirat még csúfos gúnyolódással is illet. Hogy is mondják az amerikai antisemiták? ,,A zsidók pimasz módon henczegnek előttünk jólétükkel, tetézve ekként a rajtunk ejtett sérelmeket meggyalázásunk fitogtatásával."

A kérdéses semita szerint, az antisemiták második csoportját képezné az ,,aristokratia", a melynek tagjai ,,tartanak attól, hogy őseik fényével együtt, idővel háttérbe fognak szoríttatni a leginkább zsidók által képviselt pénzaristokratia által." Ez meg te volnál, hazafias magyar nemesség, a mely e hazát nyolcz évszázadon keresztül megvédted a tatár, a török, az osztrák s ezer más ellenség ellenében, s a melynek birtokai egymásután kerülnek a zsidó ,,óraság"-ok kezére. Ezek az ,,Ellenröpirat" szerint, ,,ultramontán elemekkel szövetkeznek", a mely ,,elemek" viszont te volnál hazafias magyar clerus, a mely vérző szívvel nézed jóravaló magyar népünk erkölcsi s anyagi romlását s pusztulását, s a mely, népünk veszélyeztetett érdekeit a zsidó fosztogatások ellen a vidéken iparkodol, - a menynyire a súlyos viszonyok engedik, - megvédeni.

Tehát a birtokaikból expropriált magyar népet, magyar közép- és nagybirtokos osztályt a kifosztogatáson felül még czudar gúny tárgyává is tenni: önök, t. Ellenröpiratista urak ,,magyar nemzeti" érdeknek tarják? ,,A magyar nemzet harczát" vívják önök? - a kik füzetük 20-ik lapján a zsidók által tönkretett magyar gazdáknak szemébe azt mondják, hogy ,,az ilyen gazdákért nemzetgazdászati szempontból nem kár, ha helyettük olyanok (t. i. zsidók) lépnek, a kik jobban tudják értékesíteni a tőkét." Önöknek tehát mindegy az: magyar vagy zsidó kézen legyen-e a magyar földbirtok? S önök merészlik hirdetni önmagukról, hogy önök ,,nem a semiták, nem a panjudaizmus küzdelmét, hanem a magyar nemzet harczát" vívják? Önök merészlik nagy gar-ral hirdetni, hogy vállalatuk ,,nem exclusiv semita irányú lesz, hanem tisztán magyar érdekű vállalat, mely magyar nemzeti szempontból harczol a közhaza jólétéért"? - Ugyan ne bolondozzanak az urak!

Ellenröpiratista semitáink ,,felfogása" szerint, az antisemiták harmadik csoportját azok képeznék, a kik ,,egy kis hírnévre, dicsőségre" akarnak szert tenni, ,,ha mindjárt herostratesi dicsőség is, sat." ,,Ezen harmadik kategóriába tartozik Istóczy úr", fejtik meg Ellenröpiratista semitáink. Ezzel aztán vége szakad a kategória-felállításnak.

De kedves semita barátaink, mi tudunk ezeken felül még egy kategóriájáról az antisemitáknak. Vannak ugyanis olyan antisemiták is, a kikbe a zsidó intrika beleakasztotta a kampóját s kicsi híján múlt, hogy a kampón nem akadtak. Mellesleg megjegyezzük, hogy az ilyen antisemiták soha egy krajczárral sem tartoztak zsidóknak. A zsidó kagal, - a melynek létezését önök egyik czikkükben Istóczy agyrémének, nem létező valaminek állítják, egy másik czikkükben pedig, dicséretreméltó következetességgel, diadalmasan hirdetik, hogy a ,,kagal"-ról hozott czikkünket szórul-szóra a Meyer-féle (tehát zsidó) Conversations-Lexikonból ,,puskáztuk ki", - ismételjük: a zsidó kagal éveken keresztül alkalmazta ellenük minden eszközeit, vígan működött a zsidó pokolgép, szóratott a pénz, szóval, mozgásba hozatott ellenük ördög és pokol: és ezen antisemitáknak még sem tudták a kagalista zsidók nyakukat kitekerni. Nemcsak hogy nem tudták nyakukat kitekerni, hanem a kedvezővé változott viszonyok lehetővé tették nekik, felülfordulniok, s a kagalista urakat véres fővel visszaverniök; és a kik e vad küzdelem folyama alatt kiismerve a zsidó ármány fegyvereit, torkukra forrasztották gazságaikat; s a kik ekként szerzett tapasztalataikat, a közönség helyeslő nyilatkozatai között, a közjó érdekében most hasznosítani törekednek.

Az antisemiták ezen kategóriájába tartozik Istóczy, édes jó semita urak.

Hanem hát, úgy látszik, önök úgy Nagyváradon mint Kaposvárott, egy kissé nagyot hallanak; mert a ,,12 röpirat" ,,Beköszöntő"-jében meglehetősen érthetően elmondott bizonyos dolgokat ,,érthetetlen valami"-nek nyilatkoztatják ki.

No hát hallják meg önök, ,,kissé nagyot halló" urak: e füzetek szerkesztője tapasztalásból beszél. - Most se hallották? Tapasztalásból beszél. Egész rekedtre kiabáltuk magunkat: most tán csak megértettek önök bennünket. - Azt mondják önök a 44-ik lapon, hogy, ,,ha a kagal léteznék, Istóczyt már régen olajba főzette volna". - Hát hiszen a kagal ezt már nem egy ízben megpróbálta, hanem a részére készített ,,forró olajban" véletlenül nem Istóczy, hanem az ellene fenekedett kagalista urak lettek ,,megfőzve". Verstanden?! -

Önök e füzetek szerkesztőjét denunciálják azért, hogy ,,nem retten viszsza összes alsó és felső bíróságainknak a megvesztegethetőséggel való nemtelen gyanúsításától sem", s nagyképűsködve felkiáltanak: ,,Uram! ön ismét nem gondolja meg, mit állít, s nem latolja meg ezen állításának sem következményeit. Az ilyen állítások megrendíthetik, alááshatják igazságszolgáltatásunk tekintélyét."

Hát t. urak, mi az első füzetben mondottakból még ezen fontoskodó ábrázattal elhadart frázisok után sem veszünk egy szót se vissza, és igenis mi meggondoltuk itt is, hogy mit állítunk, és meglatoltuk ezen állításunk következményeit.

Csakhogy ,,nemtelen gyanúsítás" az önök részéről azt állítani, mintha mi az első füzetben mondottakkal ,,összes alsó és felső bíróságainkat a megvesztegethetőséggel gyanúsítottuk" volna. Mi csak a visszaéléseket, a hivatali bűntetteket ostorozzuk; s hogy ilyenek létezhetnek: bizonyítják a hivatali bűntettekről szóló törvények §§-ai, s bizonyítják a bírósági fegyelmi szabályok. Hogy ilyen visszaélések és hivatali bűntettek tényleg elő is fordulnak: bizonyítják a, sajnos, elég gyakori fegyelmi eljárási esetek. Midőn tehát mi az ilyen, a törvény által előrelátott s felfedeztetésük esetén fegyelmi és bűnvádi eljárás útján sújtott visszaéléseket és hivatali bűntetteket s ezek elkövetőit ostorozzuk nemcsak, de sőt őket az ily visszaéléseknek és bűntetteknek önmagukra és családjukra is kiható rettenetes következményeire figyelmeztetve óvjuk: ezzel épen bíróságaink tekintélye emelése mindnyájunk előtt szent ügyének vélünk szolgálatot tenni. Bíróságaink tekintélyét nem az ilyen jó intentiójú kritikák, hanem a lappangó, mindenki által tudott s a törvény által mégsem sújtható visszaélések és bűntettek rendítik meg s ássák alá, s mi csak e fekélyekre mutattunk reá első füzetünkben, a mely fekélyektől való megszabadulás első sorban épen feddhetetlen bíráinknak áll érdekükben. Hiszen az urak is azt mondják: ,,Igen, üldöznünk kell a gonoszt"; ,,vállalatunk nem leplezi el a társadalom testén rágódó fekélyeket, hanem föltárja azokat, és segédkezet nyújt azok kiégetéséhez". No hát akkor, Uraim! minek nagyképűsködnek önök? Minek folyamodnak önök ,,nemtelen gyanúsításokhoz"?

Bizony, bizony, édes jó urak, - főbíráink ismert igazságszeretete és hozzáférhetetlensége nélkül e füzetek szerkesztője most a ,,12 röpirat"-ot sem írogatná! - Azért hát, ne zöldezzenek önök, jó urak! -

Önök továbbá azt állítják, hogy a németországi zsidóellenes mozgalom csak Berlinre szorítkoznék, s ott is csak ,,a feudális junkerek és az ultramontán sajtó által" képviseltetnék. Ha önök ezt jóhiszeműleg állítják, úgy ezt csak szörnyű hiányos informátió következményének róhatjuk fel; mert hát a dolog úgy áll, hogy a mozgalom általános egész Németországban. Hogy Berlin a tűzpontja az egész mozgalomnak: ez birodalmi fővárosi jellegéből önként folyik. S nem is szorítkozik a mozgalom csak a ,,feudális junkerek"-re és az ,,ultramontánok"-ra, amint önök képzelik maguknak, és pedig az utóbbiakra annyival kevésbbé, mert az egy Hager Arthurt, a Boroszlóban megjelenő ,,Schlesische Volkszeitung" szerkesztőjét kivéve, - a ki, igaz, az 1878. év nyarán első adta meg a lökést a németországi zsidóellenes mozgalom megindítására, - majdnem valamennyi, eddig hírnévre szert tett antisemita író és agitátor: Marr Vilmos, Treitschke Henrik, Glagau Otto, Dühring, Henne am Rhyn, Dr. Perrot, Waldegg, Jungfer és Stöcker, Vilmos császár udvari prédikátora sat. valamennyien protestans férfiak, és pedig az egy Stöckert kivéve, protestans világi férfiak. De úgy látszik, érezték is önök fentebbi állításaik kongó ürességét; mert daczára annak, hogy hírhedt előfizetési felhívásukban nagy lármával hirdették, hogy ,,fölösleges lesz Istóczy 12 röpiratára előfizetni", mert ők annak tartalmát úgyis hozni fogják: mégis jónak látták nemcsak előfizetőiknek tett ezen ígéretüket be nem váltani, hanem első füzetükben a Bismarck herczeghez intézett s a németországi zsidóellenes mozgalom nagy mérveiről tanúskodó tömeges kérvényről is egy árva szóval sem emlékezni meg. Pedig mi, mint e füzetek szerkesztő-tulajdonosai az ellen egyáltalán nem emeltünk volna kifogást, ha önök füzetünk ily részeit utánnyomatják. Hadd terjedt volna a világosság ez esetben az önök révén is. Hanem hát persze, épen e világosság továbbterjedését lehetőleg meggátolni volt önök vezéreszméje akkor, a midőn elállottak az előfizetőiknek tett ígéret beváltásától, nem pedig azon badarságok, a melyeket önök ezen megretirálásuk okául füzetük 23-ik lapján eldarálnak. - Az sem egyéb ferdítésnél vagy a németországi zsidó sajtó hazudozásainak, megengedjük, jóhiszemű egyszerű lenyomatánál, a mit önök a német koronaherczegről mondanak, hogy t. i. ez ,,nyíltan és határozottan az antisemita liga ellen szólalt fel." Mert a dolog akként áll, hogy a sem Vilmos császárnál sem Bismarck herczegnél az ő javukra szóló nyilatkozatot semmikép ki nem csalhatott zsidók, a koronaherczeget egy nyilvános helyen és nyilvános alkalommal szemtelenül sarokba szorítván, ő zavarában csak annyit mondott, hogy ,,Ich agitire nicht", (,,Én nem agitálok",) a mi egy császári és királyi korona örökösénél valami önmagában értetődő nagyon természetes dolog is. - Hasonló alapja van azon állításának is, hogy ép a koronaherczeg állítólagos kárhoztató nyilatkozata óta az antisemitikus mozgalom Németországban ,,téli álmát alussza"; mert azonkívül, hogy a hírlapokban és röpiratokban folyton élénken vitattatik a zsidókérdés, az első füzetünkben közölt antisemitikus petitió, nyilván felsőbb intésre, módosításokon menvén keresztül, ilykép módosítva, jelenleg nagy sikerrel köröztetik egész Németországban. Jövő számunkban hozni fogjuk ezen módosított szöveget is, az első aláírók díszes névsorával együtt. Azért hát kár az uraknak magukat a németországi antisemitikus mozgalomnak önök által képzelt lohadása fölött ,,téli álomban" ringatniok.

Hogy Francziaországban Gambetta a zsidó, a képviselőház elnöke, (mi többet mondunk: Francziaország autokratája), Angolországban pedig lord Bikenszfild (Sic!) D'Israeli a zsidó, ministerelnök volt, ez tökéletesen igaz. Csakhogy Disraeli ma már csak volt angol ministerelnök és legfőkép azért bukott meg mint ilyen, mert az angol népnek is felnyíltak szemei a ,,zsidó" ,,államférfiú" üzelmei felett; Gambetta pedig, - várjunk csak még egy kicsit! - nemsokára csak volt képviselőházi elnök és volt ,,franczia" államférfiú lesz, és pedig szinte legfőkép azon okból, mert ,,zsidó". - Annak pedig, hogy Amerikában oly sok hivatal, többnyire választás útján, zsidókkal töltetik be, nem ,,a nép felvilágosodottsága és bizalma" az oka, mint önök képzelik, hanem tudvalevőleg Amerikában a pénz, tehát a par excellence zsidó eszköz mindenható levén: a szavazóknak pénzen való megvásárlása. - Csak ne ábrándozzanak önök, t. urak, a kik annyira abstrahálnak a valóságtól, hogy még azt a tant is hirdetik, Noé fiaira: Sem-re és Jáfet-re való utalással, hogy ,,az izraeliták és magyarok egy és ugyanazon fajból valók." Risum teneatis amici. No hát mi - még ha önök megapprehendálnak is, - épen nem vagyunk hajlandók az ,,Ünsere Lait"-tal való rokonságot elfogadni. Szépen köszönjük a megtiszteltetést, de nem kérünk belőle. - A magyar nép pedig épen nem ,,idegen" Európában mint a zsidó; mert a magyar nép az európai keresztény népcsaládnak tagjává lett, a mely európai keresztény népcsaládnak évszázadokon keresztül, a betörő s itt grassáló nem-keresztény népelemek ellen védbástyája levén: a keresztény Európa örök hálájára tette magát érdemessé. Ez a különbség, urak! -

Önök a zsidók védelmében kifejtett buzgalmukban, könnyelműen sértegetik az egész kereskedői osztályt azt állítván, hogy a csalás, uzsoráskodás sat. kiválólag kereskedői bűn, ,,foglalkozási bűn", s ilyenek természetesen ,,a kereskedők közt" fordulnak elő leginkább. Mi ezzel ellenkezőleg azonban azt az észleletet tettük s velünk együtt tette az egész közönség, hogy az említett ,,insoliditások" nem annyira általában a kereskedők között, mint inkább túlnyomólag a zsidó kereskedők között fordulnak elő. S ha előfordulnak is keresztény kereskedők között: úgy ez legtöbb esetben csak a zsidó üzletemberek által adott rosz példának s annak a következménye, hogy az elviselhetetlen s lelkiismeretlen fegyverekkel dolgozó zsidó versenynyel szemben, a szükség kényszeríti őket a csalásra s egyéb ,,insoliditásra" vetemedni. Qui bene distinguit bene docet. - Az önök által szinte becsmérelt görögök és örmények sem olyan roszak mint önök híresztelik, különben azok se panaszkodnának úgy a zsidókra mint panaszkodik akármely más keresztény nép. De utóvégre is se a görögök se az örmények nem semita parasiták, hanem saját országgal bíró nemzetek, s ha otthon egymást rászedik: ez ellen más népeknek épenséggel semmi kifogásuk sem lehet. - A mi az önök által magasztalt ,,zsidó ügyvédeket" illeti: ezekről jelen füzetünk egy más czikke bővebben értekezik; az önök szerint feltétlen bizalmat érdemlő ,,zsidó gyógyszerészekről" pedig mint nem-létezőkről, Magyarországon nem tudunk semmit; s a magyar kormány igen bölcsen is cselekszi, hogy ,,kecskére" nem bízza a ,,káposztát". Hogy egyébiránt a nálunk magyaroknál e tekintetben ,,előrehaladottabb" németek minő tapasztalatokat szereztek a ,,zsidó patikárusokkal", - egyik legközelebbi füzetünk egy közleménye fogja illustrálni.

Önök kérkedve hivatkoznak Macaulay-ra, Szemere Bertalanra, Kossuthra. Tempi passati. A zsidókat valódi lényegükben csak az emancipátió után volt alkalma a világnak teljesen kiismerhetnie; a felidézett nagy férfiak pedig csak az emancipátió előtt beszéltek úgy amint beszéltek; - nagy hazánkfiának Kossuth Lajosnak - a ki 31 évi távolléte miatt hazánk jelenlegi viszonyait közvetlen tapasztalásból nem ismerheti, - Mezei Ernőhöz 1878. évi július 23-án intézett s önök által felemlített ajánló levele pedig nem akadályozta meg azt, hogy Mezei Ernő mint képviselőjelölt az 1878. évi általános választások alkalmával, a gyomai kerületben rútul megbukott. Kár a zsidóknak azt a nagy nevet, saját politikájuk érdekeinek szolgálatára felhasználni s ezzel elhasználni akarni. -

Azt mondják önök, hogy ,,ha végig tekintünk a főváros zsidóságán, a magyarosodásnak az utóbbi 10-12 év óta óriási előhaladását észlelhetjük. Ez ismét tagadhatatlan tény. A ki ezt nem látja, csak azért nem látja, mert nem akarja látni. A ki tehát az ellenkezőt állítja, az nem jóhiszeműleg állít." - No hát, mi ezen ékes frázisok daczára, hivatkozva a mindennapi tapasztalásra, ,,nem észleljük", ,,nem látjuk" ezen ,,óriási előhaladást"; bátrak vagyunk azt ,,tagadni", s épen az ,,ellenkezőt állítjuk", és pedig, ha meg nem haragszanak az urak, ,,jóhiszeműleg" állítjuk ezt. Különben pedig, még ha a zsidóknak önök által híresztelt ,,óriási előhaladást tevő magyarosodása" tény volna is, — a mi pedig nem, - a múlt számunkban, ,,Reformálható-e a zsidóság?" czímű közleményünkben kifejtettekből láthatólag, reánk, magyarokra nézve ebben nem nagy köszönet lenne. Hanem hát önök jónak látták ezen czikkünkre egyáltalán nem is reflectálni, füzetük végén kijelentvén, hogy azt ,,méltányolni fölöslegesnek" tartották. Ah! uraim, mily naivok önök! — Hanem hiszen igaz: ,,Másról beszél Bodóné, mikor a bor árát kérik." E tekintetben önök, t. Ellenröpiratista urak, oly gyarló egyéneknek tűntek ki, hogy önökön e részben még a ,,12 telefon" művészei is túltesznek, mert ezek legalább egy rövid lélekzetű czikkecskében, tekintettel kérdéses főczikkünkre, tárgyalják azt a kérdést is, hogy ,,Reformálható-e a zsidóság?" Persze nincsen köszönet ebben az egész ,,tárgyalás"-ban, mert a zsidók belőle elképedve olvashatták azon, ökör-bölcsességgel elmondott jelentést, hogy ,,az illető nemzet nyelvének a zsidók által való elfogadása - egyebekben megtartva sajátszerűségeiket, - vészesebb az illető nemzetre nézve, mint ha idegen, érthetetlen nyelvet beszélnek. Ebben igaza van Istóczy úrnak. Ez áll! Ez nagyon veszedelmes dolog"; s ismét ,,veszélyes egy nemzetre nézve, ha a kebelében levő zsidók megtanulják nyelvét." - No hát az Úristen sokáig éltesse önöket, édes jó ,,12 telefon"-ista urak. Hündert Jahre sollen Sie leben! -

Amint az eddigiekből is látható, a ,,12 Ellenröpirat" mesterileg ért a tények elferdítéséhez, valótlanságoknak s képtelenségeknek egész hidegvérrel való feltálalásához, szóval: a napnak az égről való letagadásához. Annál meglepőbb tehát ily előzmények után az, hogy a talmud társadalom- és emberiség-ellenes tanainak létezését nem meri egy szóval se tagadásba venni. Ezt nem meri tenni, hanem csak szépíteni igyekszik a dolgot ilyetén beszéd-fordulatokkal, például: ,,S ha találunk is a talmudban oly kifejezéseket, melyekben keleti képzelődéssel a zsidó faj égig magasztaltatik", továbbá: ,,S föltéve, ha egyes talmudisták magyarázataiból fel lehetne is hozni a mai kor szellemével ellenkező valamit" sat; s aztán idéz a talmudból több, ama kérdéses társadalomellenes, kárhozatos tanoktól elütő rabbinus-kiszólásokat, a melyekkel azt akarja bebizonyítani, hogy a talmud nagyon ártatlan egy könyv; s ez ellentéteket constatálva, az Ellenröpiratista urak diadalmasan kiáltanak fel: ,,Melyik magyarázat tehát a csalhatatlan?" - Hát erre az a felelet, hogy mindegyik; mert a talmud szerint minden rabbinus ,,csalhatatlan", s minden, bármily ellentétes kijelentésük szinte ,,csalhatatlan", csakhogy a praktikus zsidók csupán azon rabbinusi kijelentéseket tartják magukra nézve mérvadóknak és követendőknek, a melyek az ő szájuk íze szerint szólnak, és a zsidó valódi természetnek legmegfelelőbbek. Kell erre bizonyíték? Ott vannak a mindennapi élet tapasztalatai. Ezen tapasztalatok ellenében pedig nemcsak ,,12 Ellenröpirat és telefon", de még 12 milliárd ,,Ellenröpirat", annál kevésbbé pedig 12 milliárd ,,telefon" sem segít. Hogy a zsidónak épen nem kell ismernie a talmudot a végből, hogy ,,talmudzsidó" legyen az életben: azt már első füzetünkben bebizonyítottuk. De hogy a felsarjadzó semitaság alaposan megismerje a talmudot, arról kellőleg gondoskodnak a ,,talmudot nem ismerő" felnőtt semiták. És itt kínálkozik egy kedvező alkalom napnál fényesebben kimutatnunk azt, minő alapossággal és lelkiismeretességgel dolgoznak ezek az Ellenröpiratista urak. Bizonyíték lesz ez arra nézve is, hogy velük akár ítéletnapig hiába polemizálnánk: csak borsót hánynánk a falra. Azt mondják ugyanis a 28-ik lapon, hogy ,,legszemérmetlenebb valótlanság, miszerint e hazában csak egyetlenegy elemi iskolában is, egy betűt tanítanának a talmudból." - Lassan csak, érdemes semita urak! - Nemde önök előtt a ,,Pester Lloyd" tekintély? - No ha ,,tekintély", hát akkor üssék fel egyebek közt a ,,Pester Lloyd" 1879. évi augusztus 29-ki számát. Ennek a számnak hirdetési rovatában szórul-szóra a következő sorokat is olvashatják:



,,Pályázat. -A Berettyó-Újfalvi f. é. október 1-sején megnyitandó izraelita községi 4. osztályú nyilvános iskolánál következő állomások betöltendők:

1-ször: Egy okleveles igazgató tanítói állomás évi 450-500 frt. fizetéssel.

2-szor: Egy Talmudban jártas vallástanító, kinek kötelessége az első 2. osztályban az elemi oktatást is teljesíteni, évi 300-350 frt. fizetéssel. - A Talmudbani oktatásért esetleg külön díjazásra számíthat.

3-szor: Egy okleveles tanítónői állomás sat. sat.

Berettyó-Újfaluban, 1879. évi augusztus 17-én. - Az elnökség."



Így állván a dolog, már most mi fordulunk felül és kijelentjük önöknek, mikép ,,a legszemérmetlenebb valótlanság, hogy e hazában csak egyetlenegy zsidó elemi iskolában is ne tanítanának a talmudból." -

Úgy látszik, nagyon bántja önöket az a felderítésünk is, hogy a zsidók elég arczátlanok irányunkban felsőbb emberfajnak tartani s hirdetni magukat, és a zsidó gőg és felfuvalkodottság tudatlansága ezen bolondgombájának létezését szinte eltagadni akarják azt állítva, hogy Disraelinak múlt számunk ,,Beköszöntő"-jében idézett kérdéses nyilatkozatában, ő nem a zsidókról, hanem általában a semitákról (kikhez szerintük - a mi mindenesetre új felfedezés, - az assyrok és babyloniak is tartoztak) beszél; s ismét diadalmasan felkiáltanak, hogy: ,,ezekről beszél Disraeli, a tudományos ember extázával, az európai népeknél feltűnőbb testi és szellemi tulajdonokat vélvén bennük észlelni." - Pedig dehogyis ezekről beszél Disraeli, t. tudós nagyváradi urak. Disraelinak ,,Beköszöntő"-nkben közölt nyilatkozatát már most kényszerítenek önök kiegészítenünk ,,Coningsby" czímű művében található idevonatkozó nyilatkozatával. Íme Disraeli szavai:



,,Ezerszer meg-megújult és soha római által meg nem közelített hősiségi vonásokkal jelzett küzdelmekben, a mely küzdelmek bővelkedtek oly hazafiúi tényekben, a minőket Athen, Sparta és Karthago utánozhatatlanoknak jelentettek volna ki, - tizenötszáz évi természetfölötti rabszolgaság súlya nehezedett fejünkre. De távol attól, hogy összezúzassunk az elnyomatás és meggyaláztatások ezen terhe által, kijátszottuk az emberi találékonyság erőfeszítéseit, a mely találékonyság hiába erőlködött bennünket lealjasítani és megsemmisíteni. Igen, a zsidó fia csak azért nőtt fel, hogy megtudja, mikép ő páriája ezen hálátlan Európának, a mely Európa neki köszöni legszebb részét törvényeinek, legkiválóbb oldalait irodalmának és egész vallását."

,,A zsidók! a zsidók! - Valjon fogtok-e Európában valamely, csak némi jelentőséggel bíró mozgalmat is jelentkezni látni a nélkül, hogy abban a zsidók kiváló mérvben ne szerepeljenek? Kik lesznek a legelső jezsuiták? zsidók. Kik szervezik és intézik ama titokteljes orosz diplomátiát, a mely előtt egész nyugat Európa elsápad? ismét zsidók. Ama hatalmas átalakulás, a mely Németországban készülődik és forrong, ugyan kinek auspiciumai alatt nyeri kifejlésének teljét? a zsidó auspiciumai alatt. - Kinek estek majdnem kizárólagos monopoliumául a tanári székek Németországban? Nemde a zsidóknak?"

,,Szent-Pétervárra érkezvén, találkozásom volt az orosz pénzügyministerrel, Canerin gróffal: ez egy lithvániai zsidó fia. Spanyolországban Mendizabal ministertől audientiát kaptam. Mendizabal az a mi én is vagyok: egy arragoniai kikeresztelkedett zsidó fia. Párisban a ministertanács elnökével volt beszédem, és előttem állott egy hős, a császárságnak egy marsallja, (ugyanaz, a ki egy időben kicsiben múlt, hogy Portugal trónjára nem ült,) szóval, egy franczia zsidó fia, Soult. - Eh mit! hát Soult zsidó volt? - Igen bizony, szintúgy mint a császárságnak sok más marsallja, élükön Massénával, a ki minálunk Manassesnek hívnak... Párisból Berlinbe mentem, és az a minister, a kit meglátogatandó voltam, nem volt más mint Arnim gróf, egy porosz zsidó."

,,Valóban, láthatod, hogy a világ egészen más személyiségek által kormányoztatik, semmint képzelik maguknak azok, a kik nem látják, hogy mi történik a színfalak mögött. (The world is governed by very different personages to what is imagined by those who are not behind the seenes.)"

,,Semmiféle büntető törvény, semmiféle physikai kínzás nem fogja soha eszközölni azt, hogy egy felsőbb faj elnyelessék egy alsóbb faj által. A zagyva vérű üldöző faj elenyészik, a tiszta vérű és üldözött faj pedig megáll és fenmarad! Hiába roskadnak reánk, beszenynyezve bennünket, romhalmazaik alatt bennünket összelapítva, századok és évezredek: a zsidó szelleme felemelkedik, új életet nyer, előrehalad, és elvégre napjainkban, Európa ügyeire oly befolyást gyakorol, a melynek csodája megragadó. Mindamellett nem akarok e helyütt czélzást tenni sem a zsidók törvényeire, a melyeknek ti még most is engedelmeskedtek; nem akarok czélozni a zsidók irodalmára, a melyen a ti szellemetek táplálkozik; nem, - e helyütt csak a jelenlegi zsidó értelmiségéről akarok szólani."



Így beszél az ,,angol" ,,államférfiú" Disraeli. Reméljük most már az Ellenröpiratista urak is beismerik, hogy Disraeli nem az assyrokról és babyloniakról, hanem édes véreiről, a zsidókról beszél mint, szemben velünk, felsőbb emberfajról.

Végül még csak az Ellenröpiratista urak azon ,,felfedezésére" akarunk reflectálni, a mely szerint ,,a mit ő (t. i. Istóczy) hirdet, az csak egy borzasztó véres társadalmi forradalom által lenne megvalósítható." - Ugyan ne űzzenek farsangi tréfát az urak. Hogyan?... Tán zsidó ,,hadseregekkel" kellene megütköznünk czéljaink elérésére?... Ugyan hol van ez a ,,vitéz zsidó hadsereg"? Mi úgy tudjuk, hogy az még papiroson sem létezik; mert hisz amint az 1869/70-ki népszámlálás hivatalos adatai bizonyítják, széles Magyarországon az akkor hatodfélszázezer főnyi volt zsidóság csak 1,295 közös hadseregbeli katonát és 213 mond kétszáztizenhárom szál honvédet tudott csak kiállítani. Ezzel a ,,zsidó hadsereggel" csak nem lesznek ,,borzasztó véres" csatáink! De hát mi nem is álmodozunk ,,borzasztó véres forradalomról", amint önöknek rémlik; mi csak alkotmányos és törvényes, tehát nagyon ,,ártatlan" eszközökkel akarunk czélt érni. Akarják önök tudni, hogyan? - Hát egy rövidecske törvényczikkel, a mely tán még kurtábban fog szólni mint az emancipátióról szóló négy sornyi bölcsességű 1867. évi XVII. törvényczikk. -

A fentebbiekben megadtuk volna a választ a ,,12 Ellenröpirat", no meg, magában értetik, annál inkább a ,,12 telefon" számbavehető állításaira. S a midőn ezt tettük, nem az volt közvetlen czélunk, hogy velük polemizáljunk, annyival kevésbbé pedig, hogy őket capacitáljuk; hanem közvetlen czélunk volt, a fentebbi fejtegetésekkel saját álláspontunkat lehetőleg minden oldalról megvilágítani. A két ellenfolyóirat többi részei kiválólag nem objectiv érvelésből hanem kisszerű személyeskedésből állanak, úgy, hogy a refrain mindig csak az, hogy: Istóczy, Istóczy, Istóczy sat. s ismét: Istóczy, Istóczy, Istóczy sat. s újra meg újra: Istóczy, Istóczy, Istóczy sat. úgyannyira, hogy a kétféle ellenröpirat mindössze alig 80 lapján, az ,,Istóczy" szó legalább is ezerszer előfordul. Édes urak, hogy a ,,zsidókérdés" nem egyedül ,,Istóczy kérdése": arra önöket tán már a közel jövő megtanítani fogja.

Vannak azonban bizonyos más dolgok és bizonyos más nevek, a melyeket, daczára a legszorosabb kutatásoknak, nagy ámulatunkra az ,,Ellenröpirat"-ban de még a ,,telefon"-ban sem bírtunk felfedezni; pedig vártuk, erősen vártuk, hogy bizonyos dolgokról, ha Nagyváradról nem is, majd Kaposvárról csak ,,telefonirozni" fognak nekünk valamit. Ah! de hiába vártuk!

Értjük Miklós Istvánnak a képviselőházban minap tett interpellátióját s az ezen interpellátiót hamarosan követett érdekes, igen érdekes dolgokat. Hogyan, uraim? Önök előtt absolute semmi jelentőséggel nem bír a kérdéses interpellátió? - holott tudniok kellene, hogy ez az interpellátió előreláthatólag fordulópontot képez a magyar antisemitikus mozgalom történetében. Bizony, bizony, Miklós István képviselő úr számíthatott minden egyébre, mikor interpellátióját megtette; de ilyen rút elismerés-hiányra, ilyen czudar hálátlanságra egyáltalán nem számíthatott. Íme, így hálálják meg a zsidók az érdekükben tett szolgálatokat. Legyen ez intő példa azon ,,magyar honatyák"-nak is, a kiknek agyában, egy szerencsétlen pillanatukban, meg találna fogamzani az a gondolat, hogy a zsidók mellett prókátoroskodjanak.

Azon még kevésbbé csudálkozunk, hogy a nagyváradiak nem tesznek említést a dologról; de, hogy a kaposvári telefonistáknak is torkukon akadt a telefon-masina: ezt valójában ,,merkwerdig" dolognak ítéljük. Hanem persze, persze, Somogymegye s különösen Kaposvár talaja, a legújabb időben nem igen alkalmatos talaj az ilyenféle ,,telefonirozás"-ra. -

De úgy hisszük elég is lesz tán a feleselésből; úgyis tudjuk, hogy szerecsent mosunk, hogy falra borsót hányunk. A zsidó és nemzsidó vagy keresztény eszmemenet, felfogás, érdekek és törekvések között egy feneketlen, áthidalhatatlan űr tátong, a mely űr soha betemetve, soha áthidalva nem lesz. A két felfogás kölcsönösen végkép kizárja egymást: a két felfogás közt nincs transactio, nincs kiegyezés. Egyiknek a másikat okvetlenül elnyomnia kell. Az emancipátió előtt évszázadokig a zsidó felfogás volt elnyomva s a világból száműzve; az emancipátió után a nemzsidó, a keresztény felfogás lett elnyomva s jobban mint nem száműzve. Hogy ezentúlra minők a perspectivák? - arra a jövő adja meg a feleletet. Mi azon leszünk, hogy ezentúl a nem-zsidó, a keresztény felfogás legyen az uralkodó.

A két ellentétes - sőt, mondjuk a szót: ellenséges - felfogás közt való transactiónak, sőt még csak közeledésnek is teljes kizárása mellett, nézetünk szerint fölösleges minden további discussió. A fenforgó kérdés hatalmi kérdés, a mely kérdést csak a kölcsönösen rendelkezésre álló hatalom eszközei fogják eldönteni. Adja Isten, hogy ez az eldöntés a mi javunkra történjék; mert ellenkező esetben: ,,Vae victis!"

Az ügyállásnak hosszú évek - valljuk meg: keserű - tapasztalatain és komoly tanulmányozáson alapuló ilyetén megítélése mellett, mi a semitismus hivatalos és rendszeres védelmét felkarolt ,,Ellenröpirat"-okkal és ,,telefon"-okkal sem fogunk ezentúl rendszeres polemiát folytatni. Haladni fogunk a magunk útján; és ezen haladásunkban pillanatra sem fognak feltartani bennünket az itt-amott elpuffogtatott ,,petárdák". Azért, e petárdák ,,mozgalmait" is figyelemmel kísérve, csak alkalmilag fogunk egy-egy ,,suhogót" megereszteni. A velük való rendszeres vitatkozást - ügyünk érdekeinek sérelme nélkül, - csak szintúgy mellőzhetjük, ahogy, mint fölöslegest mellőzhettük a fővárosi zsidó és elzsidósodott nagy lapokkal való rendszeres vitatkozást, a melyek pedig tán mégis csak több figyelmet érdemelnek, mint holmi provinciális ,,Ellenröpirat"-ok és ,,telefon"-ok. Mert mi úgy vagyunk meggyőződve, hogy, ha a fővárosi nagy zsidó lapok pokoli lármája nem volt képes az antisemitikus mozgalom haladását megakadályozni, nemcsak, de sőt éktelen lármájukkal a mozgalom fejlődését csak elősegítették: még kevésbbé fogják azt feltartóztatni a zsidó reactió utolsó védbástyái: ama provinciális zug-röpiratok, a melyekről mi végül még csak a mondók vagyunk, hogy bizony ebül állhatnak annak az ügynek az actái, a mely ügynek védelmére csak a látott és hallott érvek és ilyen eszközök állanak rendelkezésre. A zsidók pedig elmondhatják, hogy ,,Ments meg Uram bennünket ügyetlen jó barátainktól, ellenségeinktől majd valahogy megvédelmezzük magunkat!"

És ezzel tisztelet ,,Ellenröpirat"-ista és ,,telefon"-ista semita és tiszteletbeli semita urak: Kívántunk önöknek jó napot! Alásszolgálja!


Zsidó ügyvédek.

Hónapok, évek óta enquéteznek az ügyvédi rendtartás tárgyában szakemberek, komoly férfiak, politikusok s épúgy áll a dolog mint a beteg felett tartott orvosi tanácskozásoknál, a hol minden orvos más és más gyógyszert ajánl, melyeknek egyike sem képes a beteget meggyógyítani, de egyiknek sincs bátorsága kimondani, hogy bizony le kell vágni az egyik kart, mert ez befekélyezi az egész testet.

Az ügyvédi enquéteknél is száz és száz gyógyszert ajánlanak a szaktudósok a megingatott ügyvédi állás régi tekintélyének helyreállítására. Mindegyik az ügyvédi kamaráktól vár orvosszert, ezen czélrendszer-félétől, melyet ép akkor állítottak fel, midőn más téren eltörölték a czéhrendszert. Mintha bizony az ügyvédekre külön törvény kellene.

Enquéteznek! De a komoly gondolkozó csak mosolyoghat az enquétező urak naivságán. Mindegyik tudja, mindegyik látja, hogy az ügyvédi kar tekintélyét, tisztelet a csekély számú kivételnek, egyedül a zsidó ügyvédek ásták alá s addig nem is lesz e tekintély visszaállítva, míg a zsidóságot, mint azelőtt volt, el nem zárják az ügyvédi pályától.

Okosak, tapasztaltak voltak őseink. Nem fajgyűlöletből zárták évszázadokig el a zsidóságot az ügyvédségtől; de mert százados tapasztalatok útján ismerték a zsidófajt, melynek csak egyetlen hivatása van: a kereskedelem, az üzlet.

A zsidóság üzletet csinált az ügyvédségből is, s végkép aláásta tekintélyét.

Nem messze kell mennünk, két évtizedre sem, mikor még a zsidóknak nem volt nálunk megengedve az ügyvédkedés. Akkor még tisztelt, becsült volt e pálya. A kötelessége ellen vétő ügyvéd csak fehér holló volt az országban; éveken át alig esett meg, hogy silentiáriussá tettek egyes ügyvédet s ez ritkaság volt. Az egész ország beszélt e megbélyegzésről, mint ritkaságról.

Ma nem oly ritkaság ez, nagyon is nem. Egész mindennapivá lett.

És különös történelmi kutatás sem kell hozzá, csak egyszerű statistika, mely azon sajátságos felfedezésre vezet, hogy az ügyvédi állás tekintélyének alásülyedése mathematikailag összeesik a zsidóknak az ügyvédségre történt általános feljogosításával. Ehhez nem kell commentár.

Ezt mindenki látja, csak ép az enquétirozó urak nem akarják látni s nem akarja látni az álliberális országgyűlés.

A ki ezek mellett mégis kételkedni akarna, forduljon ismét a statistikához. Ennek adatai legcsalhatatlanabbak.

Tessék például betekinteni az ország legnagyobb ügyvédi kamarájának, a budapestinek, iktató-könyvébe s látni fogják, hogy aránytalan mérvben a zsidó ügyvédek vannak megtámadva fegyelmi panaszokkal, feljelentésekkel és vizsgálatokkal. Az összes ügyvédséggel szemben kisebbségben vannak mindeddig a zsidóügyvédek, de a fegyelmi vizsgálatoknál mégis nagyobb számmal ők vannak vádolva. Ép így van ez a fenyítő törvényszékeknél is. S mire van alapítva e vádak legnagyobbrésze? Nyerészkedési vágyból elkövetett vétségekre és bűntettekre. Ez nem is csuda, midőn a nyerészkedési üzleti vágy a zsidóság legfőbb hivatása, melyet a zsidó fiú csaknem az anyatejjel szív be.

Ha kívánják, az iktatókönyvekből számaránynyal is igazolhatjuk állításunkat.

S ez elem megrontólag hat a többi ügyvédekre is. A rosz példa ragadós. A zsidósággal túltömött pálya elveszi a többi ügyvéd kenyerét, kik oly könnyen nem tudván boldogulni mint a zsidó ügyvédek, a gonosz ösztön ezek közül is ragad áldozatokat.

De hát ellenvetheti valaki a mi élhetetlenségünkre mutat az, hogy a zsidóügyvéd jobban és könnyebben boldogul.

Ez nem igaz.

A mi rokonaink, barátaink nagyrésze nem üzérkedik, nem perlekedik. Száz és száz oly ismerősünk van, kinek életében még pere sem volt.

A zsidó fiú már 16 éves korában, ha ugyan előbb nem, elkezd üzérkedni, kivétel nélkül mindegyik üzérkedik: ki ezzel, ki amazzal s ezer és ezer számra termi a pereket. És míg vajmi ritkaság az, hogy zsidó ügyfél keresztényhez menjen perével, addig igen sok keresztény kereskedő zsidó ügyvédet választ.

Miért? Mert a zsidó ügyvéd nyakára jár azoknak, kikről tudja, hogy perük szokott lenni, túllicitálja keresztény collegáit, nemcsak nem kér honoráriumot, de a részére az ellenfél ellen megítélendő perköltségből is odaenged ügyfelének jó részt; szóval, alkuszik épúgy mint rokona a nyúlbőrre.

S ez alkut könnyen teheti. Elgondolja előre, hogy ügyesség mellet majd az ellenféltől is itt-ott szedhet valamit, vagy váratlan alkalmakkor ránthat egyet saját keresztény ügyfelén is. Van pénze; a biztos perre tisztes (?) kamat mellett még pénzt is előlegez ügyfelének. Így azután keresztény ügyfelek nagy számmal keresik fel a zsidó ügyvédeket, kikről azt is tudják, hogy biz e zsidó ügyvédek ,,simulékony" természetüknél fogva jobban tudnak majd nyakukra járni az előadó bíráknak. Ha itt kidobják is őket az ajtón, bemásznak az ablakon.

S a mi a fő, a mit újra ismétlünk, a zsidó ügyvéd rendszerint képes a biztos perre előleget adni megszorult ügyfelének, s ez aztán nem gondol arra, hogy mire perét ép ügyvédjének húza-vonása mellett jó későn megnyerte, akkor már az ügyvédje által előlegzett tőke kamatai felemésztik az egész nyert pert. Miért boldogulnak jobban a zsidó ügyvédek? A mi rokonainknak alig van perük. Ha van is: rendesen egyszerű, igaz követelés, melyből nem igen adhatnak ügyvédjüknek külön tiszteletdíjt. Aztán a rokon, jó barát, földi, ha hoz is pert a keresztény ügyvédnek, ki évekig dolgozik bennük, lót-fut, napokig értekezik: midőn az ügyvéd beadja végül költségjegyzékét, a fél még ingerülten kiálta fel:

,,Mégis hallatlan szemtelenség, saját rokonától, földijétől, jó barátjától megfizettetni magát. Alávalóság!"

S fut jövő perével zsidó ügyvédhez. Ha már fizetni kell: fizet inkább a zsidó ügyvédnek.

A zsidófél ép ellenkezőleg gondolkozik. Az mindent üzleti szempontból vesz fel, s a legközelebbi zsidó rokon sem veszi rosz néven, ha saját legközelebbi rokona vagy fia: a zsidó ügyvéd, még az egyes értekezéseket is felszámítja neki 3—5 frtjával. Még büszkén mondja:

,,Inkább saját fiamnak fizetem azt."

A zsidó ügyvéd újévkor benyújtja rendes ügyvédi számláját édes atyjának, testvérének, rokonainak; mert mindegyiknek volt pere. Mindannyi üzérkedett, tőzsérkedett.

De hogyne boldogulna a zsidó ügyvéd? Ha keresztény fiú elnyeri az ügyvédi oklevelet, legtöbbször nagy nélkülözések árán, évek során át szerény ügyfelekre tesz szert; rágondol a házaséletre s nőül vesz valamely derék, legtöbbször szegény leányt, kit még jogászkorából szeret. A keresztény vőlegényt kidobná a jövendő após, ha előre merne alkudozni a hozományra.

A zsidójogászt, ha megnyerte ügyvédi oklevelét, másnap már az összes házasság-közvetítő zsidó alkuszok felkeresik, s ígérnek neki leányt 20, 40, 60, 80 ezerrel és fölebb: már a milyen az illető ügyvéd rokonsága. Nála csak az összeg határoz. A gazdag zsidócsaládok boldogok, ha ügyvédet vehetnek be családjukba. Ez majd védeni fogja az egész családot, ha bajba jőnek. Pedig tudja előre, hogy olykor-olykor bajokba fognak keveredni.

A fiatal zsidóügyvéd-vőlegénynél az összeg a határozó. Hetekig alkudoznak a közvetítő segélyével a leendő apóssal, s ha végre az összegben megegyeztek, a jövendő após nagy vacsorát rendez, s a vacsora végén a nagyreményű ifjú ügyvéd bevallja ekkor, tán először látott menyasszonyának, hogy ,,szívből szereté!"

Pár hét alatt megvan a menyegző; de előbb a kialkudott összeget leolvassák a boldog vőlegény kezébe, csak így lép ez az oltárhoz. Egyik kezét zsebében a kapott pénzen tartva, másikkal fogva menyasszonya kis kezét, rebegi el a boldogító ,,igen"-t.

Nálunk kevés leány kap férhezmenetelekor rögtön készpénzt; a zsidóknál minden menyasszony.

Nálunk a szülők holta után kapja csak a leány ki ősi jussát; a zsidó szülők ellenben így gondolkoznak:

,,Minek várják az ifjak a mi halálunkat. Hadd kezdjenek, hadd boldoguljanak mindjárt."

S boldogulnak is. A kapott ezreket a kezdő zsidó ügyvéd kis részletekben azonnal kiadja uzsorás kamatra; a kamatból is megél már, azonkívül minden egyes kölcsönből új pert csinál magának. Ügyvédje saját magának; ügyvéde egész uzsoráskodó családjának.

Így aztán hamar és könnyen boldogul. Űzik az uzsoráskodást, összeveszik olcsón az adósságaiktól saját követeléseik fejében elárvereztetett ingatlanokat a pár év alatt kész urak; készítve újra előre, a jövendő új zsidóügyvédeket.

Így ássák aztán alá az ügyvédség tekintélyét. Ez az oka, az egyedüli oka annak, hogy e tisztes állás tekintélye úgy alásülyedt.

Belátja ezt mindenki; miért nem alkalmaznak tehát a meggyökerezett betegség ellen radicális gyógyszereket?

D.
Az első lépés.


,,Reformálható-e a zsidóság?" czím alatt a ,,12 röpirat" első füzete oly meggyőző érveléssel írt közleményt hoz, hogy én, ki ez iránybani szerény ismeretköröm mellett eddig a zsidóságot csak vallása s vallási fanatismusa rabjának tartottam, most nemcsak mint ilyet, de mint az európai társadalom alapjait veszélyeztető élősdi népfajt is, kárhozatosnak ítélem.

A németországi s amerikai mozgalomról én rendkívül sokat tartok, mert ez a világ két legműveltebb népétől származik, biztosítja az ügy sikerét s nekünk igen előnyös hivatkozási hátterül s útmutatóul szolgál; helyeslem a nálunk megindított mozgalmakat is, mert az által, hogy a Nyugat új eszméink s törekvéseinek tért engedünk, csak életrevalóságunknak adjuk kétségbevonhatatlan bizonyítékát. De kérdem: mi kézzelfogható eredménye lehet ily téren az örökös vitatkozásoknak és száraz elméleti fejtegetéseknek? Kérdem: nem határozottan előnyösebb s több eredménynyel járó dolog lenne-e, ha a helyett, hogy a meddő irodalmi tér életlen fegyvereivel tehetetlenkednék, inkább a gyakorlati élet terén s gyakorlati eszközökkel fejtenénk ki rendszeresen vezetett működést s a külállamokkal együttesen megindítandó actiót?

Aljas üzelmektől a zsidóarczbőr oly vastag, hogy nincs oly kigondolható gyalázó szó, melyre az elpirulhatna; a talmud tanaitól s a zsidó társadalmi életelvektől annyira eldurvul s elállatiasodik a zsidó jellem, hogy az az irodalmi téren indított mozgalmat vagy támadást máskép nem is fogadhatja, minthogy egyszerűen csak markában nevet rajta.

A talmud arczátlanságai páratlanul állnak a föld kerekségén; páratlanul, mondom, mert egy istenhívő nép vallása sem hirdet az ember nemes érzelmeit ennyire gyalázó s lealázó gaz elveket; mert a talmud egyenes kicsúfolása minden emberinek; mert a talmud csak a zsidót tartja ,,ember"-nek, míg más hitfelekezetűt csak ,,állat" (,,kutya, disznó, barom" stb.) számba vesz.

S mi ez ellen, legalább a mai körülmények közt, az egyedül észszerű s lakonikus visszavágás?

Nem más, mint: hasonló fegyver alkalmazása, mely a keresztyén s nem-keresztyén világ által elfogadva, a következő két tételben nyerhet kifejezést:

1. Mi embernek tartunk mindenkit, ki nem zsidó s állatnak minden élő lényt, mely nem ember;

2. De hát a zsidót csupán ,,zsidó"-nak tarthatjuk, mert ez, mint legalsóbb rangú lény, úgy az embernek, mint az állatnak alatta áll.

S miért legalsóbb rangú lény a zsidó?

Legalsóbb rangú lény a zsidó azért, mert a ,,kutya", a ,,disznó" s más, a talmudban szereplő oktalan állat legalább őszinte ragaszkodással, szeretettel s kímélettel viseltetik saját állattársai irányában; de a zsidó minden hasonló nemesebb érzelmet megvon embertársai s az emberi társadalom irányában s mint ilyen magát határozottan ezeken kívül helyezi.

A zsidó tudatlanság persze azt képzeli, hogy ez a ,,kívül-helyezés" egyszersmind ,,felül-helyezés" is; keservesen csalódni fognak ebben majd akkor, ha az európai államok kimondják s végrehajtják Európa területéről való kiutasításukat, s ha majd ismét ott állanak, ahol Jeruzsálem lerombolásakor állottak s a hol, hogy ismét mielőbb álljanak, a civilizátió haladásának s az európai társadalom megmentésének egyedüli feltételét képezi.

És ez az idő nincs messze, be fog következni. Északamerikát, Németországot követi Francziaország, Angolország, követjük mi is, rövidesen követni fogják majd a többi államok is, és az így megindult áradatot többé vissza nem tarthatja semmi, hanem magával söpri vagy megsemmisíti az mindazt, mi útjában áll.

Nálunk a zsidók persze úgy szeretnék feltüntetni a dolgot, mintha az egész mozgalom, az egész kérdés csak Istóczy Győző úr személyében összpontosulna, és nem terjedne ki a társadalmi élet minden rétegeire, úgyannyira nem, hogy szerintük nálunk Magyarországon ez az egész mozgalom úgyszólván csak Istóczy Győző úr személyéhez lenne kötve. Én azonban saját határozott meggyőződésemből állíthatom, hogy nincs senki, még a többi nemzetiségek között sem, ki antisemitikus elveket ne vallana; csakhogy ezt eddig nem hirdeti s mások előtt nem igen nyilvánítja. Ez mindenesetre sajnos körülmény ránk nézve, ha így marad; mert így az antisemitikus irány csak igen lassan juthat érvényre, s rövid idő alatt társulásra, országos antisemita szövetség alakítására s nagyobb mérvű actiók kifejtésére sem igen vezet.

Ezen minden áron s mielőbb segíteni kell! Ez legyen a legelső lépés!

Borsodi Szilágyi Dezső.


Államunk és a Judaismus.


,,Difficile est satyram non scribere."

Államunk, amint az alkotmányos térre tette lábát, vágtatva rohant és rohan előre a Nyugat culturállamai nyomdokán. A rohanó nyargalás sebessége elfojtotta lélekzetét, elvette szemevilágát, repült és repül mint a vak légy, s már nem messze a fal, melybe fejét üti, úgy hogy véresen fog földre zuhanni; de azért nem hallgat senkire, nem fontol, nem gondolkodik. Oly intézményeket teremtett csupán meggondolatlan utánzási viszketegségből, csupa nagyzási nyegleségből, melyek alapjában ingatják meg nemzetiségünk épületét, s olyan helyzetet teremtett saját törvényhozása útján, a mely saját faját irtja, pusztítja.

Ti tudós állambölcsek, ti tudós államférfiak, ti honatyák, kik intézitek a magyar nemzet sorsát, kiket a magyar alkotmány folyományai emeltek oda, arra a magasztos polczra, hol jogosítva vagytok milliók sorsa felett határozni, olyan milliók sorsa felett, kik a ti véreitek: állapodjatok meg egy pillanatra sebes rohanástokban. Nézzetek körül, vizsgálódjatok, és ítéljetek. Meg fogtok győződni arról, hogy e sorokat nem fajgyűlölet, nem misanthropia, hanem a honszeretet sugallta tollba. Meg fogtok győződni arról, hogy oly helyzetet találtok, ha azt megtalálni akarjátok, melyre elfogult philanthropikus szívetek azt mondja: ,,Az nem lehet!" ,,Az lehetetlen!"

Ti polgárosítottátok magyar földön a zsidót, ti édelegtetek azzal a tudattal, hogy mi magasztos dolog egy elszórt, elnyomott népfaj azon egyedeinek, kik a mi hazánkban élnek, velünk közösen viselik a terheket, megadni a polgárjogot, legyenek velünk egyenlők, felemeljük magunkhoz sat.

Az eszme szép, az eszme magasztos, és illő is nyilvánulása olyan lovagias nemzethez, mint a magyar, mely még a barbár korban sem üldözte soha, sőt védte a gyengébbet, még akkor is, ha azt fegyverrel kezében legyőzte és meghódította. Úgyde, ti bölcs elmék, miért felejtettetek el beletekinteni vagy szándékosan miért nem tekintettetek bele a dolog lényegébe? Miért nem néztétek az érem másik oldalát? Vagy ha láttátok, miért titkoltátok el? Miért nem vizsgáltátok, vagy ha tudtátok, miért kicsinyeltétek azt a körülményt, hogy olyan népfajt vettetek fel a nemzettestbe, mely nem akar annak valódi tagja lenni soha, és a mely annál veszedelmesebb, minél jobban, minél tüntetőbben kiabálja azt, hogy olyan népfajjal van dolgotok, mely az akkori időkben tán a kényszer-szülte, de ma már elavult ősi hagyományaihoz görcsösen és makacsul ragaszkodva, soha sem törekszik oda, s ha teszi is, csak ,,kényszerűségből", a ,,látszat" kedvéért teszi, hogy szívvel és lélekkel azon állam és nemzetiség javára munkálkodnék, melynek kebelén piócza-módra él; hanem mindent elkövet, hogy minél többet árthasson; hogy így más nemzetek és népek romjain felépíthesse egykoron Izraelnek, a Jehova ,,választott népének" országát.

Olvastátok a zsidók talmudját? Így beszél: ,,A Messiás majd visszaállítja a zsidó királyságot, és szolgálni fog neki minden nép, hódolni minden királyság.1) Ama boldog időben minden zsidónak 2800 szolgája2) és 310 világa lesz.3) Hanem előbb óriási harcz fog kitörni, melyben a népek kétharmada elvész, úgy, hogy a zsidóknak majd hét évi munkába kerül a zsákmányul esett fegyvereket elégetni.4) És a zsidók, miután minden nemzeteknek kincse kezeikbe gyűl, mérhetetlenül meggazdagodnak, kincstáruk akkora lesz, hogy 300 szamár fog kívánatni a kapuk és lakatok kulcsainak szállítására.5) Minden nép felveszi akkor a zsidó vallást; de a keresztények ezen kegyelemnek nem lesznek részesei; hanem ki fogják irtani az utolsóig,6) mert az ördögöktől származnak.7)

A judaismus államellenes törekvésének rugója és alapja tehát magában a zsidónak a talmudon alapuló világnézetében van letéve. Hát még az ebből folyó erkölcstan milyen?!

Persze, ti nagy tudósok, nagy bölcsei a 19-ik századnak, mintha csak veséitekből olvasnám, azt gondoltátok, akkor, annak idejében: ,,Eh! mit! vallás ide, vallás oda! Ilyen szamárságokkal nem illik hozzánk bíbelődni. Az ő dolga, ki mit hisz. Egyik vallás olyan jó, mint a másik; tehát egyik olyan törvényes mint a másik!" Így gondolkodtatok ti, kik a vallást csak formaságnak tekintve, arra semmi súlyt sem fektettek, tekintetbe se vettétek. Tenmagatokból indultatok ki, azt gondolva, ha nektek nem kell vallás, hát másoknak sem kell; ha ti nagy emberek, tündöklő csillagok lehettek vallás nélkül: a por férgei, a kis emberek, a plebs is megélhet a nélkül, az bizony nem fog zavart csinálni az általatok fabrikált állam-rendszer boldogságának édenkertjében. csalódtatok! Vakok voltatok, és nem láttatok. Szellemetek az elfogult vakság sötétében botorkál maiglan is, ha még ma sem láttok; vagy megátalkodott gonoszok vagytok és nem akartok látni. Behunyjátok szemeiteket a világosság elől szándékosan. Ne bocsássa meg mulasztásotokat és eddigi botlásaitokat nemzetünk Géniusa soha!

Ha tinektek nem kell vallás, kell a zsidónak, ő megtartja, sőt makacsul ragaszkodik is hozzá, mert hasznát veszi. Csalhat, lophat, rabolhat, csak titokban történjék, a talmud megengedi,1) sőt erénynek deklarálja a bűntetteket a nem-zsidóval szemben; és ezért veszélyes a judaismus az államra nézve.

Hogy lehessen valódi honpolgár a zsidó? ki a talmudból merített meggyőződésből mindenkit, a ki nem zsidó, ,,goj"-nak tart. Ez a ,,goj" pedig annyit tesz, hogy: nem ember, hanem az állatnál is roszabb, megfertőztetett valami, a kit megcsalni, megrabolni, sőt meggyilkolni is nemcsak hogy szabad, sőt erény.

Hogy lehessen valódi honpolgár a zsidó? kinek a talmudon alapuló meggyőződése a rabbinismus szerint az, hogy az egész világon minden az ő kedvéért van teremtve, voltaképen minden az övé, a zsidó népé, s amit mások, a nem-zsidók bírnak, azok csak bitorolják azt; tehát morálja nemcsak hogy megengedi, sőt tanácsolja, hogy a goj-tól a bitorlott vagyont bármily úton-módon, bármily eszközökkel, visszaszerezze, birtokába vegye! Mert azt mondja Albo rabbi több másokkal együtt, hogy ,,Isten a zsidóknak hatalmat adott minden nép vagyona és élete felett."2)

Hogyan lehessen valódi honpolgár a zsidó, kinek morálja a rabbinismus útján azt tanácsolja, hogy szükség esetén megesküdhetik hamisan is a bíróságok előtt, mindannyiszor, valahányszor önmagának vagy zsidó társának hasznot tehet hamis esküjével a gojim ellenében, és ennek árthat vele. A hamis eskü idején semmit sem kell egyebet tennie, mint ,,valami mást gondolnia", vagy azt, hogy ,,kényszerítve van az esküre.3) Tehát micsoda honpolgár az, kitől a törvény előtt érvényes és igaz esküt sem lehet várni?

Ha vannak zsidók, kiket a tudományos képzettség netán meghódított az emberiségnek, kik lerázva magukról a piszkot, mi a talmud tanaiból reájok ragadt, kik hátat fordítva az őrjöngő rabbinismusnak, hazafiságban és jótettekben tündökölnek, mondom, ha ilyenek mégis léteznének, mit alig hiszek, hogy mindazt őszintén, jószántukból cselekszik, pirulniok kell saját vérük miatt, mely ereikben foly. Szégyenkezve pirulniok kell saját fajtájuk miatt, kik a falusi zugiskolák talmudbűzös légkörében nyerve összes kiképeztetésüket, mint valami prédára leső, éhes, alattomos, cselt vető, vérengző vadállatok, ravaszsággal telten lépnek ki az életbe, hol nem ismerik, de nem is akarják ismerni az ,,enyim-tied" fogalom közti különbséget a goj-jal szemben, sem az azt szabályozó emberi törvényeket, hisz az ő ,,morális törvényeik" mást diktálnak.

Nézzünk csak körül, akárhányat látunk, kik a falusi iskola porát lerázva magukról, 16 éves korukig síppal kezükben rongyot szedtek, 30 éves korukban már grófi vagy herczegi urodalmat bérelnek, s 40 éves korukban már sajátjuk a grófi vagy herczegi uradalom, s keresztény egyházak patronusaivá nőtték ki magukat, s el is foglalják keresztény ünnepeken a volt patronus székét a templomban, s megkövetelik, hogy a pap, ősi szokás szerint előttük extra a tömjénfüsttel ,,tömjénezzen", mert ez ,,nekik is dukál."

Az együgyűek az ilyen rohamos gyarapodásban persze ,,életrevalóságot" látnak, azt még dicsőítik is; de aki ezen gyarapodás eszközeit megfigyeli, annak undorral kell elfordulnia tőlük.

Ugyan kérem, melyik zsidó pénztőzsér kérdezte is egyízben komornyikjától, mikor nála felenyájai petitionáltak, hogy ez és ez a (birodalom kormányzata élén álló) herczeg nem jelentette-e magát még ma? Nem? Nohát menjen el hozzá, (t. i. a komornyik) hogy ,,azonnal" jöjjön ide! S a hatalmas herczeg ott termett ,,azonnal", a pénzkirály pedig a deputátiót mosolyogva bocsátotta el magától, hogy csak menjenek haza, meg lesz minden, amit kívánnak, s meg is lett. Valóban szép állapotok!

Ily tanokkal saturált zsidóktól aztán ne várjunk épen semmi jót, semmi üdvöset a világon; hát még ha a ,,kagal" is szabadalmat adott nekik bizonyos dolgok végrehajtására!?

Résen kell lennünk; mosolygó, hízelgő, alattomos és titkos ellenségektől vagyunk környezve, kik már annyira vitték édes hazánk földén, hogy ministeri karszékeket döntögetnek fel.

Jövőre majd elbeszélem mindazon tényeket, melyeket saját magam tapasztaltam az életben; a zsidók azon üzelmeit, melyek ugyancsak csattanósan illustrálják a fentebbi sorokban szellőztetett tanok és zsidóerkölcsök tettekben való nyilvánulását.

Keöd József



1) Tr. Schabb f, 120. 1., Tr. Sahn. f. 88. 2; 99, 1. 2) Jalk. Schim. ad. Is. f. 56. 4. n. 359; Bechai. 6. i. h. f. 168. p. 37. és máshol. - 3) Tr. Sanh. f. 101. 1. 4) Majene Jesch. f. 74. 4.; 76. 1.; Abarb. maschm. I. f. 49. 1-3. - 5) Tr. pes. f. 119; tr. Sanh. f. 110; Bechai i. h. p. 16. f. 62. 4. - 6) Tr. Jebam. f. 24. 2; tr. aboda. s. f. 3. 2; Abarb. maschm. I. f. 65; Bechai. i. h. 85. 3. és sok más. -7) Zeror ham. f. 125. 2.

1) Tr. Chagiga f. 16. 1., Kiddusch f. 40.

2) Seph, Jk. 3. cap. 25. Jalk. Schim. f. 83. 3. n. 563.

3) Schulch. a. jore. d. n. 232. § 12. 14.

A falusi zsidó korcsmárosokról.


Hogy a világ, de leginkább azok, kik tán készakarva szemet hunynak a dologra, kellőkép felismerhessék a zsidó jellemet, azt minden oldalról meg kell világítani; bármily társadalmi állást foglaljon el a zsidó, őt ebben jellemezni kell; mert csakis így lehet kitüntetni az apró részletekből az egészet, és biztosan azon következtetést kihozni, hogy az a zsidó jellemet, a társadalmi állás lett legyen bármilyen, megváltoztatni nem képes; a magasabb társadalmi állások legföllebb azt szülhetik, hogy a zsidó jellem egy ideig maszkírozza magát az állás esetleges fényével, de a zsidó zsidó marad mégis. E népnek a jellemvonása kirí tehát mindenütt, és ugyanaz glacé-kesztyűben vagy rongyban, parfum- vagy fokhagymaszagban. E népnek csak egy intentiója van: az egyéni meggazdagodás; ennek feláldoz mindent, csak a czélt nem. Neki az erény vagy a bűn útja egyformán kedves, csak pénzt szerezhessen. Ő a polgári és honfiúi erényeket és tulajdonokat csak fitogtatja, de nem gyakorolja; ő csak azért, addig tesz csak holmi hazafias tetteket, mert a míg hasznosak neki. Ő vágyva vágyik emelkedni, de szívesen el is bukik, ha ebből van haszna.

A zsidónak eleme a kereskedelmi pálya. Nem azért, mintha e pályára kiváló tulajdonokkal és tudománynyal bírna, hanem azért, mert e pálya neki tárt kaput nyit a meggazdagodásra, és ép e pályán legnehezebb a kártyájába látni, mert e pályán ő leginkább megóvhatja a becsületesség külszínét. Ő neki eleve a ,,Geld regiert dir Welt", neki tehát legelébb a pénzt, és mindenáron csakis pénzt kell szerezni, hogy így a pénz által szerezhessen hatalmat és a hatalom által újra pénzt.

A kereskedelmi illetőleg üzleti téren a zsidóság is két részre oszlik: a nagyokra és kicsinyekre. A nagy kereskedők-, vállalkozók- és üzletemberekről nem szólok; mert nincs alkalmam e fajtát tanulmányozni; de igenis látom a kisebb üzéreket. Én azt mondom, hogy a nagyobb vállalatoknál aránylag nem réussiroz oly könnyen a zsidó-természet (Dehogy nem! Szerk.), mert jobban a körmére néznek; az ő eleme a détail-üzlet. Itt a krajczáros haszon hamarább szüli az ezres kamatot mint amott. Hanem egy tér sem felel meg úgy az egész üzlet-provinciában a zsidónak mint a korcsma. A hal eleme a víz, a zsidóé a korcsma; ez az ő kedvencz működési tere, az ő fejős tehene. Bliktri ehhez képes minden, még tán a ministeri szék is; ezt már ez az üzlet neme hozza magával.

Régente habár akkor sem sikerült minden visszaélést és innen származó bajt megszüntetni, mégsem fejhette ki a korcsma oly nagy mérvben az ő pusztító hatását mint most. Azelőtt ez és a törvény korlátja alatt állván, jobban szegetett szárnya e ragadozó ölyvnek. Míg a korcsmában a törvény jobban őrködött, s míg a korcsmában keresztény tulajdonosok vagy bérlők ültek, nem ártottak annyit a korcsmák mint most, midőn a keresztény hit- és erkölcsellenes zsidó, az erkölcsiben más módon meglazított nép bűnvágyainak hódol. Nem mondom én, hogy a keresztények között nem volt némely egyén, ki roszabb volt a gonosz zsidónál is; de általán véve, már maga a keresztényi nevelése a bérlőnek, hite, erkölcse benne oly jellemet nevelt, mely őt gyarapodási vágyaiban minden útra lépni nem engedte; keresztény-lelkiismerete nem engedte őt azon gaz, test- és lélekölő eszközökhöz nyúlni, melyekhez a zsidó fordul, a kit saját hite és erkölcstana mintegy felhatalmaz arra, hogy a gojimot pusztítsa a hogy lehet. A zsidó és keresztény gyarapodási vagy gazdagodási vágya közt nagy különbség van a kivitel és alkalmazásban. A keresztény is hasznot óhajt, de elborzad, hacsak fenékig nem ördög, oly módoktól, a melyeket a zsidó mosolyogva fogad el; mert a keresztény végre is csak gyarapodni óhajt, de a zsidó nemcsak gyarapodni, de egyúttal minden keresztényt kipusztítani is akar, és e czélra neki minden eszköz jó. Ő az általa okozott romok közt megindulás nélkül, még mindig arról gondolkodik, hol van még szerezni való.

Mindenek előtt előre kell bocsájtani, hogy mióta a ,,szabadság beütött", a zsidók játéka is könnyebb lett a korcsmában. Azelőtt szigorún felügyelt az elöljáróság a korcsmai zárórákra; most micsoda közigazgatási elöljárónak jut eszébe ez ügyben faluhelyen inquirálni? Az ifjúság zene- és tánczmulatsága korlátolt volt: most csak fizesse meg a ,,stemplit" és ugrálja magát agyon, mi köze az államnak az erkölcsi vagy anyagi kárhoz, ő eladott egy ,,stemplit" és punktum; most kinek mi köze hozzá, ha a falusi ember eladja vagy elissza a birtokát, és családját koldusbotra hozza? Most a ,,szent szabadság" köpenye alatt, tehet mindenki a mit akar, bármilyen következménye van is az egyénre. A falusi ember vet: a Mojsli arat; a gavallér mulat, és maholnap a sok váltóra nincs más ,,megváltó", mint a dob. Minek iszik a szegény ember, minek lumpol az úr? S ezzel vége! De hogy ez ivásnak és lumpolásnak útját szegné a törvény, ezt tiltja a ,,szent szabadság".

Könnyíti a zsidó korcsmáros sorsát az ital minősége is. Mert a gyárilag készített holmi kábító italok, melyek közt a vízzel kevert spiritus még a legártatlanabb, a műborok és más műitalok olcsósága az ivást csak elősegíti, de egyúttal rombolólag hat a testi szervezetre és a lélekre. Az állam persze csak a szeszadót tartja szem előtt, és nem törődik azzal, ha azon italoktól a fél ország szeme fut is ki, csakhogy ő megkapja a díjját. Miből lehetne azt a sok finánczot fentartani, ha a zsidót korlátoznák az üzletben?

Mindenek között azonban legleverőbb azon tapasztalat, hogy az egyházi birtokon majd minden korcsmában zsidó bérlő ül. Kit ér itt a felelősség a következményekért? Mindenesetre az egyházi birtokoknak is szabad javadalmaik jövedelmezőségét emelni, de oly drága erkölcsi áron, miként azt a zsidó bérlők árán elérik, valóban nem compatibilis ezen földes urak állásával. Templom és korcsma! Furcsa ellentét már magában véve is; de ha az egyházi földesúr czímere mellé oda képzeljük egy zsidó hálósipkáját, mely alól a Mojsli elégülten mosolyog, midőn hallja, hogy pattog a plebános a részegség ellen: akkor difficile est satyram non scribere. Itt talán fel lehetne hozni azon védelmet az egyházi földesurak javára, hogy hát miért fogadnak a gazdatisztek zsidó bérlőt a korcsmába; ezért a földesurat nem lehet okolni. Dehogy nem! A földes úrnak van tudomása, legalább futólagos, arról, kik a bérlők? Mibe kerülne tehát az, ha az a püspök vagy káptalan kiadná a jószágigazgatónak a rendeletet, hogy zsidót ne merjen felvenni a bérletbe! Avagy ők is szembehunyva nézik, hogy ,,pretium sanguinis" a zsidó bérlő pénze? Ő nekik pedig ismerniök kellene a pápák és conciliumok határozatait ,,contra familiaritatem hebraeorum cum christianis." Vagy azok a constitutiók nem bírnak már legalább is benső érvénynyel? Avagy jobbak-e a zsidók most, mint akkor voltak? Van-e tudomásuk arról, hogy a gazdatisztek tisztességes keresztény bérlőket kiabajgatnak a bérletből, hogy a zsidókat behozhassák? Lehet, hogy az ispán, a kasznár meg az igazgató úrnak ez jó ,,Geschäft" volt, de Isten előtt legalább is közvetve a püspök úr a felelős az erkölcsi és vallási károkért! E tekintetben szép adatokkal szolgálhatnánk, és élénk színekkel festhetnénk le némely gazdatisztnek semiticus sympathiáit. Például: tudok egy esetet, a hol egy papi birtokban a lelkész felakarván használni a bérletváltozás idejét, hogy a néprontó zsidó bérlőt kitarthassa: minden erejét és befolyását volt kénytelen latba vetni, hogy a zsidó concurrens és a tiszttartó úr minden erőmegfeszítése ellenére, behozatta a keresztény bérlőt. Egy-két év múlva bevallották a falubeliek, hogy mióta keresztény bérlőjük van, a község pár ezer forinttal gyarapodott; mert a keresztény bérlő, nem adván hitelbe, csak az ihatik, kinek esetleg pénze van. De nem sokáig tartott e boldogság! Letelvén az árenda, a gazdatiszt uram ismét azon alternativát tette: ,,ha benn akar maradni, fizessen annyit, a mennyit a zsidó ígér vagy kivele!" Így is lett; a zsidó megtoldta egy pár garassal, és gazdálkodik a lelkek árán. Ne osszunk tanácsot, csak azt mondjuk, hogy az egyházi földesurak nagyot lendíthetnének a nemzet jólétén, ha a zsidókat korcsmáikból kitolnák. Pénz vagy nemzeti erkölcs: zsidóval, vagy zsidó nélkül.

De mit nyer a publikum a mindenütt grassáló zsidó korcsmárosokkal? Kérdezzük az utazókat, kik ilyen zsidó korcsmába szorulnak, hogy mit tapasztaltak? Piszok, rondaság, olyan, hogy oda tisztességes ember be sem léphet. Enni vagy inni zsidónál még az úri kutya sem fog, nem még tisztességes ember. Már pedig mily gyötrelmes ez különösen oly vidékeken, a hol vasút nincsen, és más hely nincs, mint pusztán a Mojsli háza! A ki aztán ilyen helyre szorul, azt ugyan megáldja az Isten, mint a suhai malmot.

Hogy a zsidóság két-harmad részben okozója a hazánkban is újabb időben nagymérvű korhelységnek, az bizonyos; de ezt competens helyen belátni nem akarják, mert félnek, hogy vagy az árenda csökken vagy az adó. Ismerek én oly környéket, a hol csupa zsidó bérlők vannak, és láttam ott az ivási következményeket. Borzad az ember! A nép jóformán egész évben hitelbe iszik, őszkor a zsidó szedi a gabonát, a férfiak közt egy jó arczszínű nincs, a nők szinte többé kevésbbé isznak; az újjonszülött olyan csúnya, hogy alig lehet undor nélkül nézni, a gyermekek úgy mint öregek nyavalyatörősek, a kisdedek nagy része az első évben ebben a nyavalyában veszik el, mit a részeg szülő beléje olt. Apró kis községekben 2-300 akó pálinka fogy el, a Sműle nagy örömére.

Tudok egy községet, a mely egyike volt megyéje leggazdagabb habár majd legkisebb községének; de ez maga bírván a korcsmáltatási jogot, egész a legutóbbi időkig zsidót a faluban be nem eresztett. Csak az újabb generátió, a nagy árenda csalétkétől felvértezve, eresztette be a zsidót. Csak pár év még: a község tele van adóssággal, a zsidónak pedig már öt telke van.

De tudok egy okosabb német falut. Ott a gazdatiszt erőnek erejével betuszkolt egy zsidó bérlőt, holott soha ilyen ott nem volt. A község könyörgött, hogy hagyják meg a keresztény bérlőt; de süketnek hegedültek! Ekkor a falu összebeszélt: senki a korcsmába nem ment, senki a zsidó boltban nem vásárolt; mert összebeszélés folytán falu-sorjából kirendeltek egyet, a ki befogott és összevásárolt mindent a városban az egyesek számára. Félév múlva az Iczig elment, azt se mondta, hogy ,,alásszolgája"; az uradalom (pedig egyházi birtok) kénytelen volt a keresztény bérlőt visszatenni.

A regalisták kimondhatlan sokat tehetnének az ország anyagi javára, ha összeszólalkoznának, és a nép javát is szívökre vennék, ne csak saját hasznukat. Ne mondjuk azt, hogy: hát minek isznak annyit, senki sem kényszeríti őket. Ez hiú mentség. Vegyék szemügyre azon ezernyi trafikát, a mit a zsidó elkövet, hogy a népet korcscsá tegye, maholnap pedig egészen hatalmába kerítse, és nem fogják mondani, hogy ,,minek iszik a falusi ember", mert belátják, hogy a falusit formaliter tehetetlenné teszi a zsidó, midőn minden jobb érzést kiöl az emberben az ivás által. Hiába menydörögnek a papok, hiába az iskolai nevelés, míg a regalisták, világiak úgy de különösen a főpapság, a nagyobb árenda fejében elfogadják a zsidót, az erkölcsi és anyagi következményekkel együtt. Egyszer egy gazdatiszttel e felől beszélgetvén, én rosszalltam az eljárást; feleletül ezt nyertem: ,,Lássd barátom, ez azért van, mert maholnap bejön a regale-váltság, és akkor produkáljuk az eddigi magas áru szerződéseket, és így annál nagyobb váltságdíjat kapunk" Ergo, szenvedj nemzet, csakhogy a regalisták pénzt kapjanak!

Eddig csak az volt mondva, hogy a zsidók csak a felvidéken uralkodnak; de most azt látjuk, hogy ide lenn is a legszebb, legmagyarabb falvakban is befészkelték magukat, és ott is, hol a magyar nép azelőtt csak a rándult ló inát kente pálinkával, most már ő issza maga és vész, pusztul.

No de ezúttal elég ennyi; szóljon hozzá más is. Hisz ez a főtere a zsidónak, innen kell kiugratni.

A ki tud valamit: szóljon; ezt kívánja a honszeretet, ezt a nemzeti fentartás érdeke. Emlékezzünk a költő szavára: ,,Oroszlánokkal vívtunk valaha, és most a férgek egyenek meg?" Rántsuk ki a nemzetet e nép karjaiból, mely csak keresztet tudott adni annak, a ki azt tanította: ,,Szeressd felebarátodat mint tenmagadat." Sokat mindent megtehetünk, csak akarat legyen és becsületesség! Antisemita.


Egynémely magyar lap magatartása az antisemitikus mozgalommal szemben.


Tartózkodva mártom tollamat tintatartómba; mert a mai elzsidósodott világban igen könnyen megeshetnék az is, hogy ugyanazon folyadékból, melyet tintatartóm magában rejt, készül egy semita-befolyásolt, jobban mondva, obligát anti-antisemitikus czikk.

Bizony nem lenne lehetetlen!

Hisz Magyarország s mondhatni Európa több országa is, a zsidók által annyira inficiált időt ért már, a melyben mi sem lehetetlenség.

Ilyen időket élünk! Látjuk ezt magyar napilapjaink azon részénél, mely közvetlen zsidókenyéren táplálkozva, dehogy merne más véleményt nyilvánítani, mint a melyet kenyéradó ő-zsidóságának reputátiója megvár, megkíván, különbeni elcsapatás terhe alatt.

És mindenesetre undorodásig sajnos körülmény az, hogy immár Magyarországon a zsidó befolyás, zsidó terrorizálás oly nagyra nőtte ki magát s legfőkép országunk szívében Budapesten, hogy merem állítani, miszerint nincs az a testület, hogy többet mondjak, személy, mely ne érezte volna, és ne érezné jelenleg is, nem egy, de számtalan alkalommal, azoknak súlyát, kártékony hatását. És mégis de hányan vannak, kik a jövő reménytelenségével hogy a semiták káros gazdálkodásától valaha megmeneküljünk, egy lemondó ,,non possumus"-sóhajjal hajtják meg fejüket és nyugosznak meg abban, a min változtatni immár gyöngéknek érzik magukat.

Ezt tehetik oly egyes személyek, kik kicsinyhitűek, kiknek a rosz is jó akkor, ha jobb nincsen, de épen nem teheti a sajtó, a mely magánérdekeknek engedelmes szolgájává nem fajulhat; hanem a hazafiasan érző honpolgárok érdekeit képviselni lenne szent hivatása, nem, pedig, mint néhány napilap tevé, pártjára állani a legkicsinyebb, legsilányabb magánérdekek megóvásáért, azon fajnak, mely üzelmeinél, a nevetségességig ferde, de ránk nézve mégis káros befolyású jelleménél fogva, népünk által perhoreskáltatik.

Ezen körülmény a czélba vett lapok előtt sem ismeretlen. Jól tudják, hogy a közérzülettel szemben elfoglalt állásuk helytelen; de remélik, hogy hisz ez akkor is föladható lesz, ha a megindult eszmemozgalom térfoglalása nagyobb-nagyobb leend, és kiirthatatlan gyökeret ver a nép szívében. Ekkor úgyis az árral fognának úszni. Addig azonban vagy nem akarják látni némely lapok a magyar nép érdekeivel szemben való ellenlábasságukat, vagy azt kicsinyelvén és néhány ember ,,agyrémének" akarván feltüntetni, a míg lehet, hódolnak a jövedelmet hozó mellékérdekeknek. Amit tesz ama néhány lap, azt maga magának teszi. A következmények is őt érintik kellemetlenül. S mivel ama nehány zsidó előfizetőt és annoncirozót nem akarják elveszíteni, hazánkfiai előtt úgy igyekeznek föltüntetni e mozgalmat, mintha arra épen semmi szükség sem volna, mert hisz a nemzeti érdekek nem igénylik a védelmet még azon esetben se, ha a zsidók valamennyi magyar birtokot magukévá tesznek. A zsidóságnak pedig, a népmondással élve hogy a kecske is jóllakjék, meg a káposzta is megmaradjon, behízelgőleg kedveskednek azzal, hogy pártfogásukat biztosítják ama néhány, képzelgőnek nevezett emberrel szemben, kik által üldözés alá vétettek. Sajnos, hogy akad oly lekenyerezett magyar lap, mely a nemzeti érzületnek ily arczulcsapásával, el akarja kifosztogatott népünkkel hitetni, hogy az egész zsidó-foglalás, zsidó uzsora, zsidó arczátlanság, zsidó-terrorismus nem egyéb, mint tréfás zsidó-heczcz, hóbortos agyrém.

Nincs a földön oly ocsmány, rút szerep, melyre vállalkozó ne akadna. Ilyen ezen zsidó-pajtás szerep is. De merem állítani: alig van Budapesten (a provinczián aránylag kevesebb) magyar nyelven szerkesztett lap, melyben 1-2-3 sőt több zsidó közre ne működnék, hol mint kiadó, hol mint szerkesztő, hol mint munkatárs. Az utolsó is tud magának ezek közül a lap tartalmára - ha kérdésük kerül szőnyegre, akkora befolyást kiszemtelenkedni, hogy saját kedvelt fajának bőre szárazon maradjon. Nem is szólok azokról, kik mint kiadók, vagy szerkesztők, a financziális fokos-kérdés hegemóniáját kezükben tartják. De az már valóban megbocsáthatatlan rút vétek, hogy oly nem-zsidó író is akad, aki bár a fölebbvaló kiadó avagy szerkesztő sem zsidó, mégis azok sorába áll, a kik ellen e folyóirat küzd, csupán kicsinylelkű, de anyagi haszont remélő kedveskedésből, s oly zsidó-szájízre termett czikkeket ír, hogy bevállanék tiszteletbeli zsidónak. Erre is tudok több példát. A zsidónak mindig van annyi raffineriája, hogy saját maga mellett, önmaga ritkán ír, míg sorainkból ezt tenni valakit beugrathat, olyat p. o. a kinek jó neve és talán irodalmi tekintélye is van.

Ilyen s ehhez hasonló fegyverekkel küzd hazafias ügyünk ellen a zsidóság s annak zsoldjában néhány magyar lap. Ily paizs mögé rejtve magát, midőn ő reá mérjük a csapást, a kimért ütést azon, sorainkból elcsábítottak fogják föl, kiket ők paizsokul fölhasználnak.

Avagy az emberiségi szempontok magas theoriájának megvédésével mentegetőznének ama ,,terrorizált" lapok? Elismerem, ez ép oly szép, mint nemes eszme, egyenlő élet- és jellemviszonyok között, de ez is csak ott a hol, p. o. tán de csakis tán Amerikában, hol a nemzetiségi kérdések alá vannak vetve az emberi társadalmi egyéb kérdéseknek. De itt nálunk Magyarországon, saját őseink nemes vére által drága megvásárolt édes hazánkat senki fia prédájának, kótyavetyéjének oda nem vethetjük. Nem, ezt nem tehetjük; nemcsak ezért nem, mert a századokon át folytatott harczok alatt meggyérült sorainkkal, ez aljas, alattomos harcznemmel szemben, milyet a zsidók űznek, védeni magunkat hasonló fegyverek hiányával, nem vagyunk képesek: de azért sem, mert így haladva, a magyar nemzet rövid időn hontalan lesz saját hazájában.

És lám, mégis a zsidóság, mely rongyban jött hozzánk, rongyon kezdte nálunk: évről-évre, napról-napra nagyobb területet foglal el magának minden vér nélkül, csak a talmudjából merített, de már vérévé vált üzleti szédelgésével; embertársaival szemben a szemtelenségig vitt merész, tolakodó fogásaival, meghunyászkodásával s az aránytalanul nagy haszon reményébeni szívós kitartással. Világos mindnyájunk előtt, hogy ezen elősorolt ,,nemes" tulajdonokat mi őseinktől nem örököltük, tehát ily vendégekkel, a kiknek alattomos fegyvereihez hasonló eszközökkel mi bár rendelkezhetnénk, de nemzetünk szebb jelleme feladása árán, rendelkezni nem óhajtunk, egy fedél alatt csak úgy élhetünk meg, ha szokásainkat elsajátíthatnák, azaz szakítanának múltjokkal, becsületes derék polgári munkásai lennének a magyar társadalomnak. Ennek keresztülvitelére egy század is csekély idő volna. A farkasból akkor is bajosan lesz bárány. Bár most is történik ily átváltozási processus szárnypróbálgatása; de mindannyiszor kitűnik, hogy báránybőrbe bújt csak a farkas, mi által még gyanútlanabbul űzheti szokott fogásait megejtendő zsákmányán.

Hóbortnak nevezi nehány ,,kicsinyhitű" lap a zsidóellenes mozgalmat. Pedig bizony nem hóbort ez urak! Lám, mi nem becsüljük oly csekélyre az ellenség fegyvereinek erejét, mint a t. kicsinyléssel czikkező urak. Azt perorálják szüntelen, miszerint legyen kinek-kinek annyi esze, hogy ne engedje magát behúzatni a zsidó raffineria által. Teljesen osztom e nézetet. Szemesé a világ mondja a példaszó. De kit kárhoztassunk tehát? Népünket, mely nem tud eléggé szemes lenni; avagy a zsidóságot, mely nagyon is az? Azt kárhoztassuk, hogy nemcsak magyar köznépünk, de magasabb rangú magyarjaink sem születtek eléggé szemesnek? A míg oda jutunk, hogy eléggé ,,szemesek" lehetnénk, addig a valóban ,,szemes" zsidóság nemzetünk javát oly annyira kiszivattyúzza, hogy a zsidók kegyelemkenyerére leszünk szorulva, ugyanazokéra, kik a magyar emberrel veleszületett becsületérzésből eredő gyönge oldalait galádul saját javaik gyarapítására minden lehető piszkos módon kihasználták és Magyarországunk legbecsületesebbjeit koldusbotra juttatták.

Ama bizonyos lapok persze ezt is kicsinységnek veszik. De csak néznének körül az országban, emez ámításra beugratott lapok, hiszem bedugnák fülüket ama dobok lugubre hangja elől, melyek a legderékabb családoknak utolsó falatját, rongyát nyújtják töltelékül a zsidó-uzsora feneketlen zsákjának. Elszorulna szívük ama látványon, midőn a becsületben megőszült és saját házából mint rosz eb kivert öreg gazdának elfojtani akart könyüit látnák napbarnított arczára kicsordulni és búcsúzni az anynyi kedves órát látott falaktól, környező barátaitól, kik már csak szóbeli vigaszszal próbálgatnak segíteni rajta, mert már valamennyien ott állanak, hogy ma-holnap Iczig meg náluk ütteti meg a dobot. Biz ez mind szomorú látvány a jelenben, és milyenek a jövő kilátásai! Olvassák meg a hivatalos lap árveréseinek sorát és látni fogják, hogy a legjobb magyar nevek mint alperesek és a legismertebb, egyszersmind gyűlölt nevek mint fölperesek fungálnak benne; megfordítva soha! Ha akad egy-egy zsidó alperes, úgy annak jósorsa épen az előre kiszámított bukással van biztosítva.

Ha törvényink nem gondoskodhatnak ez ezerkörmű raffineriákkal szemben mentőeszközről, megtorlásról, úgy társadalmunk kénytelen azokról gondoskodni. De épen ettől irtóznak a zsidók, ez ellen íratnak terjedelmes czikkeket, mert jól tudják, hogy az ily őrködés által elvágatnék útja piszkos és az egész társadalmat megmételyező gazdálkodásuknak.

És mégis akad magyar lap, mely ez egyedüli mentő eszközt, t. i. a nép fölvilágosítását a veszedelemmel szemben, nemhogy istápolná, de sőt szükségtelenségét predikálja. Valóban megszégyenítő jelensége ez a zsidó terrorizmus aljas működésének.

E röpiratok első füzetében némileg ismertetett a zsidó talmud, a minden zsidó magzat abc-je. A ki azt előbb nem ismerte egész terjedelmében, és csak most ismerhette meg legalább egyes részeiben, az előtt egy oly talány fejtetett meg, melynek nyitjára enélkül sohasem jöhetett rá. Nézzük, illetőleg figyeljük meg a zsidóság szívós kitartását valamely őt érdeklő ügy iránt, figyeljük meg ama legszelídebb néven szemtelen merészséget, ama bizonyos kifürkészhetetlen czél iránti határozott ragaszkodást, biztosságot, ama jóakaratot negélyező s mégis szívtelen bánásmódot, melyet valaminek elérésénél eszközül használ a mikor prédáját elejteni akarja: és emellett olvassuk el a talmud törvénybe és morálba ütköző ocsmány tanai: be fogjuk ismerni azon tény igazságát, hogy a talmud a zsidóknak ép úgy mindennapi kenyerük, mint nekünk magyaroknak az egyeneslelkűség és becsület. Hiába állítja bárki azt, hogy a talmudra a zsidót nem oktatják. Kérdezzen ki egy még kellő raffineriával nem bíró zsidó fiút arról, valjon tanulta-e a talmudot, és ,,igen"-nel felel, avagy ha kitérő választ ad, mert erre is tanítják, ha netán a ,,talmud" szót magát meg nem értené, vagy érteni nem akarná, úgy egyes pontjai iránt kikérdezve, biztos lehet, hogy vagy igennel felel, vagy a felelet elől megugrik.

De természetesen némely lapnak ez is ártalmatlan dolog.

Ha tehát a zsidó gyereket arra tanítják pedig bizton tanítják, hogy övé a föld és a gojimok (keresztyének) szolgáiul adattak neki; továbbá arra tanítják, hogy a tisztátlanokat mert a keresztyén előttük nem felebarát miként csalják, lopják, s más ezer, ott fölsorolt módon szivattyúzzák ki: hogyan várhatnánk tőlük ha fölnövekednek mást, mint a mit atyáikon, nagyatyáikon, szóval egész pereputtyukon folyton keserűen tapasztalunk, s mely irányhoz mind ez ideig oly következetesek tudtak maradni? A törvény czéljánál fogva azt meg nem tűrhetné, hogy ily erkölcsben neveljenek embereket a társadalomnak; de van a zsidóknak eszük, azt nyilvánosan nem fitogtatni, és mi ennek csakis zsibbasztólag átkos következményeit érezzük.

Állítsuk már most ezen erkölcstelen oktatásokkal szembe ama szép tant, melyre minket még akkor is midőn még csak gagyogni kezdünk tanítanak. Mily szembeszökő különbség! Türelemre, felebaráti szeretetre, nemes önfeláldozásra s más ily tanokra intenek bennünket; míg őket épen ezek ellenkezőjére, már t. i. nem önmagukkal, csak velünk szemben. Hogyan lehessen tehát valaha compatibilitásról szó nálunk két ily elkülönítő tan követői közt nem annyira vallási, mint társadalmi erkölcs-rendőri tekintetben? A gonosz mindig győz a jámbor fölött. Könnyebben sikerül száz, emberi becsületben megbízó derék embert fölültetni, rászedni, megcsalni, meglopni raffineriával párosult gonosz szándékkal egy embernek, mint száz becsületesnek megkárosítani egy, azon tanban nevelt pfifikus zsidót.

Ama néhány lapot, mely zsidó-ügyet szegődött be védeni, ha azt hiszi, hogy nem zsidó raffineriával ugrattatott be, nagyon rövidlátásúnak kellene neveznem.

Ismerjük jól az ily zsidó-védelmezés kútforrásait. Azért csak azt javasolhatjuk, hogy hagyjanak fel ama lapok a zsidó-védelmezéssel, mert ezzel sem a hazafias közérdekeknek, sem a zsidóságnak nem tesznek hasznot. Amazok képviselői dermedtségükből már ébredeznek, s okulni tanulnak a saját kárukon, a zsidók pedig a helyett, hogy javítanának magukon, ama lapok által eddigi vétkes magatartásukban csak megerősítve lesznek s tovább vágják önmaguk alatt a fát. Avagy ha még továbbra is ez irányú magatartásra heczczelik a zsidóságot, tegyék meg egyszersmind azt is, hogy becsületes magyar népünknek adják kezébe az eszközt, azok túlcsapongásaival szemben magát megvédhetni. Ha lapjaink megfeledkeznének hazafias kötelességükről továbbra is, és a nemzeti érdekek és a nemzet fiainak közérzületével szemben megtartják eddigi fenyegető állásukat: ám lássák ők, hogy miként bontakoznak ki ama keserű következményekből, melyeket ők maguk szereztek önmaguknak.

E füzetek szerkesztője és barátai megteszik kötelességüket. Rámutatnak a nemzet sebére. Gyógyírt ajánlanak, s ha netán ez mégis hatást tévesztene: egy nemzet még mindig áll hátuk mögött, melyből csak akad annyi és olyan ügybuzgó férfiú, ki biztos szert tud ajánlani e pestis ellen.

A mozgalom viszhangra talált az egész országban; de e viszhang nem elhaló, sőt tovább-tovább hatalmasabbá válik, lelket önt a kicsinyhitűekbe, felbátorítja a világosan látó, de még bátortalan jobb érzésűeket, és el fogja söpörni a gáncsoskodó útbanállókat.

Várfalvi F. Dénes


A berlini Antisemita-Líga nyílt levele.


Berlin, 1880. október 15.

T. Istóczy Victor országgyűlési képviselő úrnak

Dömötöri,

Magyarország, Vasmegye.

A tisztelettel alulírt Antisemita-Lígának Berlinben van szerencséje, Uraságodnak a mindnyájunk iránt ellenséges semita betolakodók ellenében kifejtett erélyes működéseért, legteljesebb elismerésünket és köszönetünket nyilvánítani.

Miként az önök szép hazájában, úgy nálunk Németországban is, nőttön nő azon férfiak száma, a kik ezen közös ellenség ellen minden eszközzel küzdeni el vannak határozva.

Küzdjünk és győzzünk egymással karöltve!

Quod Deus bene vertat!





Megbízásból:



Az elnök:

Müller Richárd s. k. Knauer Albert s. k.

mérnök. kereskedő.







Treitschke Henrik, német birodalmi gyűlési képviselő a zsidókról.





Treischke Henrik, a német birodalmi gyűlésnek és a szabadelvű pártnak egyik legkiválóbb tagja s Bismarck herczeg bizalmas embere, az általa szerkesztett ,,Preussische Jahrbücher" 44. és 45. füzetében a németországi zsidókérdésről is nyilatkozván, egyebek közt a következőket írja:

,,Azon mély hangulatváltozás tünetei között, a mely népünket át- meg átjárja, egyik sem oly feltűnő, mint a zsidóság elleni szenvedélyes mozgalom. Kevés ezelőtt Németországban még a »megfordított hep-hep-kiabálás« járta. A németek, francziák s minden más nép nemzeti hibái fölött tartózkodás nélkül lehetett a legkeményebb dolgokat mondani; aki azonban merészkedett a zsidó jellem bármely tagadhatatlan gyengéje felől igazságosan és mérséklettel beszélni, azonnal az egész sajtó által barbárnak és vallásüldözőnek bélyegeztetett. Ma azonban már oda jutottunk, hogy a boroszlói választók többsége nyilván nem vad felindulásban, hanem nyugodt megfontolással, összeesküdött, hogy semmi körülmény közt zsidót országgyűlési képviselőnek meg nem választ; antisemita-egyletek jönnek létre, izgatott hangulatú gyűlésekben fejtegettetik a zsidókérdés, és zsidóellenes röpiratok egész özöne árasztja el a könyvpiaczot. Valjon a mély és sokáig visszafojtott haragnak ezen kitörései valósággal csak múlékony felindulás-e, oly üres és felületes, mint egykor a teuton zsidóheczcz 1819-ben volt? Nem; a tömegek ösztöne valóban az új német közéletnek egy súlyos veszedelmét, egy szerfölött aggályt gerjesztő megkárosítását ismerte fel helyesen; nem üres szójárása az, ha ma az emberek egy német zsidókérdésről beszélnek.

Ha az angolok és francziák némi kicsinyléssel beszélnek a németek »előítéletéről« a zsidók ellenében, úgy azt kell nekik felelnünk: Ti nem ismeritek a mi viszonyainkat; ti szerencsésebb viszonyok közt éltek, a melyek ilyen előítéletek létrejöttét kizárják. A zsidók száma Nyugat-Európában oly csekély, hogy ők észrevehető befolyást a nemzeti erkölcsökre nem gyakorolhatnak; (Hát például Gambetta? Szerk.) a mi keleti határainkon pedig a kimeríthetetlen lengyelországi bölcsőből évről-évre falkástul nyomulnak be a törekvő bugyogó-áruló ifjak, a kiknek gyermekei és unokái egykor Németország börzéit és hírlapjait fogják uralni; e bevándorlás szemmelláthatólag növekszik s mind komolyabbá lesz az a kérdés, mikép lehetne ezt az idegen nemzetiséget valahogy a mienkkel összeolvasztani? (Semmikép sem. Szerk.)

A legutóbbi időben a zsidóság köreiben egy veszélyes elkapatottsági szellem ébredt fel. Olvassuk csak a zsidók történetét Graetz-től: minő fanatikus düh található ott az öröklött ellenség a keresztyénség ellen, minő halálos gyűlölet épen a legtisztább és leghatalmasabb képviselői ellen a német természetnek, Luthertől kezdve le egészen Göthe-ig és Fichte-ig. És minő üres, sértő henczegés! Itten szünteleni gyűlöletes piszkoló beszédek között bebizonyítatik, hogy Kant nemzete tulajdonkép csak a zsidók által lett a humanitásra nevelve; hogy Lessing és Göthe nyelve tulajdonkép csak Börne és Heine által lett a szépség, a szellem és az élcz iránt fogékonynyá téve! És ez a megátalkodott megvetés a német gojim irányában épenséggel nem egyes fanatikusok érzelme. A német kereskedelmi városokban bizonyára van sok tisztességes zsidó firma; de kétségtelenül a semitaságnak a Gründer-garázdálkodás csalásaiban, hunczutságaiban és szemtelen kapzsiságában nagy része, s napjaink rút materialismusában súlyos bűnrészessége van, a mely materilaismus minden munkát csak Geschäft-nek tekint, és népünk régi kedélyes munkakedvét elfojtással fenyegeti; s ezer meg ezer német faluban ott ül a zsidó, szomszédait uzsoráskodással birtokukból kibecsülve. A művészet és tudomány vezérférfiai közt a zsidók száma nem igen nagy; annál erősebb a harmadrangú semita talentumok élelmes serege. És minő szorosan összetart ez az irodalmár-raj; minő biztosan dolgozik a kölcsönösség kipróbált üzletelvére alapított halhatatlansági biztosító társulat arra a czélra, hogy minden zsidó fűzfapoeta azon egy napig tartó dicsőséget, melyet az újságok osztogatnak, pengő készpénzben, késedelmi kamatok nélkül, zsebre vághassa.

A zsidóság túlsúlya azonban legveszélyesebb módon a napisajtóban működik. Tíz éven át sok német városban a közvélemény zsidó tollak által lett »csinálva«; a szabadelvű pártnak szerencsétlensége és bukásának egyik oka az volt, hogy épen az ő sajtója engedett nagyon is nagy tért a zsidóságnak. Ezen természetellenes állapotnak természetes visszahatása a sajtó aléltsága lett; az emberek többé nem engedték a fejükből kiveretni azt, hogy a zsidók írják az újságokat, s ezért semmit sem akarnak többé nekik hinni. Börne hozta be legelőször a journalistikába a tulajdonképi szemérmetlen hangot. Ehhez járul ama szerencsétlen lótó-futó előretolakodás, a mely minden lében kanál akar lenni, és a mely nem átall még a keresztyénség elleni piszkolódásokban és élczelődésekben nyújtanak, teljességgel fellázító, és az ilyen káromlások népünknek saját nyelvén mint a ,,német" felvilágosodottság legújabb vívmányai tálaltatnak fel! Alighogy az emancipátió kivívatott, a zsidók szemtelenül ,,írott kötelezvényüket" fitogtatták; követelték a betűszerinti paritást mindenben és mindent illetőleg, és nem akarták látni, hogy mi németek utóvégre is csak keresztyén nép vagyunk, és a zsidók közöttünk kisebbségben vannak; megéltük, hogy a zsidók az iskolákban a keresztyén képek eltávolítását, sőt a szombat megünneplését is követelték!

Mindezen viszonyokat áttekintve, és mennyit lehetne még mondani! a jelenlegi zajos agitátió brutális és gyűlöletes lehet ugyan, de természetes visszahatása az a germán népérzületnek egy idegen elem ellenében, a mely idegen elem életünkben nagyon is tág tért foglalt el. Ezen agitátiónak legalább is meg van az az érdeme, hogy egy csönden valótlanságnak (stille Unwahrheit) bűverejétől megszabadított bennünket; már az is nyereség, hogy egy baj, a melyet mindenki érzett, de senki hozzányúlni nem mert, most nyílt megbeszélés tárgyát képezi. Ne áltassuk magunkat, a mozgalom igen mélyreható és erős; némely keresztyén-sociális szónokok bölcsességmondásai fölött (Czélzás Stöckerre, Vilmos császár udvari prédikátorára. Szerk.) űzött holmi tréfálódzásokkal nem lehet ezt a mozgalmat megállítani. Fel egészen a legfelsőbb műveltség köreiig, férfiak között, kik a vallási türelmetlenség, vagy a nemzeti dölyf minden gondolatát undorral utasítanák maguktól vissza, ma mint egy egyetlen szájból harsan fel a kiáltás: ,,a zsidók a mi szerencsétlenségünk!"


Antisemitismus Galicziában.

Semmi sem bizonyítja azon tényt, hogy a zsidókérdés a szellemeket mindenütt élénken foglalkoztatja, s hogy az antisemitikus mozgalom hullámai feltartóztathatatlanul hömpölyögnek tova, mint az a körülmény, hogy a zsidó uralom klassikus földén Galicziában is megindult az antisemitikus mozgalom.

A lengyel nemzet volt az, mely a semita kígyót keblére ölelte, akkor, a midőn az valamennyi többi európai államból kiűzve lett; és a lengyel nemzet az európai népcsalád ellen elkövetett ezen árulását hazájának szétrombolásával fizette meg. Mert a zsidóság lett azon szú, a mely a lengyel állam terebélyes tölgyét lassankint összeőrölte, a mely szúette fa aztán, a vihar első fuvalmára, dicstelenül dőlt a porba.

Tehát a lengyel nemzet is megmozdult. És ezt jól tette. Mert, ha hazájának visszaállításáról nemcsak álmodozni akar, hanem azt joggal remélni is akarja: úgy erre az első lépés az, hogy bukásának eredeti legfőbb okától: a zsidó pestistől mielőbb megszabadítsa magát. Ezzel egyszersmind némileg jóváteszi azon világtörténelmi bűntettet is, a melyet Európán s az emberiségen elkövetett azzal, hogy hazáját mesterséges ,,zsidó-tenyészdévé", ,,zsidó melegágygyá" tette, a mely ,,pepineria" csemetéi újra elárasztották a magát annak idején tőlük szerencsésen megszabadított többi Európát.

A napokban Lembergből egy felhívást vettünk Merunovicz Theophil, ottani hírlapíró aláírásával, a mely mellett egy ,,Egyenjogúsítás" czímű társulat alapszabály-tervezete közöltetik. Némileg kerülő úton ugyan, de mégis rátalál a kissé félénk hangon írt felhívás és az alapszabály-tervezet a dolog lényegére. Merunovicz úr az ,,Egyenjogúsítás" szó alatt érti azt, hogy a zsidók ,,egyenjogúsítassanak" velünk oly értelemben, hogy tényleges ,,privilegiumokat" velünk szemben ne élvezzenek. Ezzel Merunovicz úr és elvtársai azon zsidó társadalmi intézményeknek törvényhozás útján való lerombolását értik, a mely zsidó társadalmi intézmények ellenünk, nem-zsidók ellen vannak irányozva. Nézetünk szerint ez sem a lengyeleknek sem senkinek nem fog sikerülni. Agitátiók folyamán bizonyára majd ők is tisztába jönnek az iránt, hogy ez lehetetlenség, s hogy a zsidókérdés kielégítő s végleges megoldásának mások az eszközei. De hát ,,Ce n'est que le premier pas qui coute", s a lengyelek megtették azt az ,,első lépést".

Üdvözöljük e lépésért lengyel barátainkat!

A felhívásból és az alapszabály-tervezetből közöljük a következőket:

,,Valamennyi középeurópai országban a legújabb időkben az izraelita néptörzs rendkívüli emelkedése észleltetett, a mely emelkedés s annak gyors fejlődése semmi arányban nem áll az izraelitáknak számbeli erejével az illető országok őslakóival szemben. Ezen tény annyival is inkább méltó a legfigyelmesebb megbírálásra, mert általában érezhetőleg kiderült az, hogy az ország népességének gazdasági elszegényedése és társadalmi feloszlása, egyenes arányban halad az izraeliták hatványozódva növekvő befolyásával a kormányokra, a törvényhozásra, a hírlapirodalomra és a községügyre, különösen pedig az állami pénzügyekre és a pénzforgalomra.

A zsidóknak minden körülöttük lévő népek fölött gyakorlott ezen folyton növekvő túlsúlya okainak tárgyilagos kutatása azon meggyőződésre vezet bennünket, hogy a zsidóság hatalma épenséggel nem ezen néptörzsnek a többi fajok fölött bírt szellemi vagy culturális túlsúlyának eredménye, hanem, hogy ezen tünemény más, tisztán materiális okoktól függ, a mely okok azonban, sajnos, a zsidókérdés fejtegetésénél nagyon is kevéssé vétetnek figyelembe. A zsidókérdés azon alakban, melyben nálunk ma Lengyelországban, az osztrák tartományokban, Magyarországban, Romániában, Oroszországban és Németországban előtűnik, a következő három tényezőből áll, a mely tényezők a zsidókérdés tulajdonképi magvát képezik:

Először, az izraelita népnek nemzetközi, minden ország és állam törvényhozásától csak látszólag függő titkos, a vallási sérthetetlenség leplével fedett törvényhozáson alapuló alkotmánya, a mely törvényhozás az izraelitákat a föld minden népei iránti ellenségességre kötelezi, és nekik a többi emberiség ellen a pénzzel mint fő fegyverrel viselendő örökös irtóháborúnak módszerét kiszabja.

Másodszor, az izraelita hitközség sajátszerű szerkezete, a melynek egyházi és világi főnökei a zsidók közigazgatási, magánjogi sőt büntetőjogi ügyeit is oly nagy mérvben intézik el a talmud szabványai értelmében, hogy az izraelitáknak ez által lehetővé lesz, az ország törvényhozásának csak azon rendelkezéseit megtartaniok, a melyek a zsidóság nemzeti-vallási czéljaira értékesíthetők.

Harmadszor, a valamennyi állam törvényhozási közegei által követett teljes figyelmen-kívül-hagyása az izraelita nép nemzetvallási alkotmánya fentebb említett sajátszerűségeinek, a minek következménye az, hogy a modern államintézmények politikai szabadságai a zsidók által mindenütt, a más népek irányában tanúsított separatismusuk czéljaira egyoldalúlag kizsákmányoltatnak, egyebekben pedig teljesen figyelmen kívül hagyatnak.

Ezen nézetekre a zsidókérdésnek Galicziában, a zsidóság legbujább kifejlődésének klassikus hazájában folytatott tanulmányozásaink folytán jutottunk. Nálunk az izraelitáknak az a privilegiuma, hogy a törvényen kívül egy szigorúan elzárt szervezetet a minden többi népek iránt ellenséges jellegű államot az államban képezhetnek, a legrettenetesebb következményeket vonta maga után. Mi lengyelek tehát a zsidókérdés sajátszerűségeinek különösen sokoldalú és alapos megítélésére való szomorú illetékességet magunk számára méltán igénybe vehetjük."

Az ,,Egyenjogúsítás" czímű társulat alapszabály-tervezete értelmében, a mely társulat a ,,nem praktikus" antisemita líga helyét lenne hivatva pótolni, — a társulat czélja következő lenne:

,,Egyenjogúsítás czím alatt egy politikai egylet alapíttatik, a melynek czélja: minden törvényesen megengedett eszközzel, mindazon törvények, rendeletek és szabályok eltörlésére törekedni, a melyek a Mózes-vallású lakosságnak az államban jogi, társadalmi és gazdasági tekintetben elkülönzött állást engednek.

A társulat nevezetesen a következő külön czélokat fogja követni:

a) Azon titok leleplezését, mely az izraeliták vallási törvényhozását körülveszi, és pedig ezen irányban hogy: állami úton a talmud legalább azon helyeinek valamely élő nyelvre leendő hiteles lefordítása eszközöltessék, a mely helyek az állami vagy tartományi törvényhozás illetékességi körébe tartozó tárgyakat érintenek, milyen például: a magánjogi személyes viszonyok, a házasságjog, a családjog, a tulajdonjog fölötti határozmányok, továbbá az ajándékozás és végrendeletek, a szerződésjog, az örökjog, a községi jog feletti törvényes szabványok, a rabbinusoknak és az izraelita hitközségeknek világi ügyekben bírt hatáskörük iránti intézkedések, az ugyanazok által gyakorolt bíráskodás, a bíróságok előtti eskü, az izraelita lelkészek részéről kimondott kiátkozásnak anyagi következményei, a községi czélokra eszközölt pénzgyűjtések fölötti s végül az izraelitáknak a más vallásbeli lakosság irányában való társadalmi és jogi viszonyai fölötti rendelkezések.

b) A társulat törekedni fog minden, az izraeliták javára hozott törvények és rendeletek revisiójának eszközlésére, és erre azon irányban, hogy azon törvények és rendeletek az újabb, a többi felekezet részére kiadott törvényes rendelkezésekkel összhangzásba hozassanak, különösen pedig, a mi az izraeliták anyakönyveinek vezetését, a hadszolgálat gyakorlatát és házasságkötéseiket illeti.

c) A társulat törekedni fog a pénzkatasternek és olyatén adóreformnak létrehozására, hogy ezáltal a pénztőkének fiscális megterheltetése lehetőleg azon mértékre emeltessék, mint ez a fekvőségek megadóztatásánál, valamint a mezőgazdászati és ipari termelésnél is az eset."

Így a lengyelek. Majd hiszen elválik, fogják-e a zsidók magukat ily módon ,,egyenjogúsítatni engedni."







Hangok a vidékről.

Levelek a szerkesztőhöz.





Sárosmegye.

Az emberiség valóban nagy és forró hálával tartozik e füzetek szerkesztőjének azon nyílt, bátor és nem mindennapi erélyről tanúskodó föllépésért, mely által lehetővé lőn: hogy az égető zsidókérdés nálunk is, Németország példájára, a legsürgősebb napi kérdések sorába immár fölvétetett.

A zsidókérdés Németországban egész irodalmat teremtett már s szomszédaink legelöl társadalmi úton kísérlik meg e nagy horderejű s az emberiségre oly nagy fontosságú kérdés megoldását; de alapos reményünk van, hogy a német törvényhozás, engedve a mindinkább hangosabban nyilvánuló közvéleménynek, nemsokára szinte kénytelen lesz e kérdéssel behatóan foglalkozni s a keresztény társadalmat egy veszélyes kasztnak, mely államot képez az államban bűnös üzelmei, zsarolásai és hallatlan pénzszomjától megmenteni.

Elérkezett tehát az idő, melyben nekünk is magyaroknak, kik eddig a zsidó invásió által hazai viszonyainkban rejlő több rendbeli okoknál fogva legtöbbet szenvedtünk, sorakoznunk s a minket fenyegető zsidóár ellen tömör phalanxot emelnünk kell, hogy így megbonthatatlan egyetértésünk s törhetetlen összetartásunk által a kosmopolitikus s Párisban székelő ,,Alliance israélité" vétkes üzelmeit s világuralomról szőtt terveit megsemmisítsük, s ez által az anyagi és erkölcsi tönk szélére juttatott családjainknak, véreinket és drága magyar nemzetünket a leggyászosabb, mert dicstelen bukástól megmenteni iparkodjunk.

Oly időket élünk, melyekben az állam egyetlen tényezője sem képes magát azon hatalmas, de kárhozatos befolyás alól emancipálni, melyet reá a zsidóság ez időszerinti világuralma ,,vis major"-ként gyakorol.

A törvényhozás termében hangos nevetésre sőt ,,hahotára" fakadnak az érdemes s az álhumanismustól saturált honatyák, valahányszor egynémely, drága nemzete javát szívén hordozó képviselő azon félelmetes, a nemzet megsemmisüléssel fenyegető anyagi és erkölcsi rombolásokra utal, melyeket a zsidóság bontó hatalma oly lelkiismeretlenül idézett elő. És ha ezen nevetés vagy politikai műszóval élve, ezen ,,derültség" valódi okát közelebbről vizsgáljuk, a legmélyebb hazafias fájdalommal tapasztaljuk, hogy nem a fejtegetett tárgy nevetséges volta, sem a XIX. század magasztos humanismusa, de a zsidók kezeiben lévő váltóknak a lejárat idejében be nem válthatása s a meghoszszabbítás szükségessége ejt vala ,,derült" hangulatba egynémely ,,érdemteljes" ugyan, de fülig eladósodott honatyát.

És valamint a törvényhozás szent falai között, úgy nyilvánul ezen titokszerű hatalom az életben is mindenütt. Az emberek öntudatlanul hódolnak neki, mert a pénz = hatalom, a pénz pedig köztudomásúlag a zsidóság telhetetlen zsebeiben halmozódott össze; összehalmozódott pedig nem munka és szorgalom által, hanem uzsora, csalárd üzletek, a tudatlanság- és anyagi nyomor- valamint a kényszerhelyzetnek lelkiismeretlen, szívtelen kizsákmányolása által.

Ezek köztudomású tények, melyek bebizonyításra nem szorulnak. Látja és érzi azokat mindenki, de egy varázsszerű hatalom fogva tart minket, hogy ezen gyalázatos zsidóbilincsekből ki ne szabadulhassunk.

Az érdemdús magyar nemesi osztály, mely e drága hazát alapítás s egy évezreden át annyi viszontagság és végveszély közepette az utókor számára föntartá, óriási léptekkel halad a boldogtalan anyagi tönk felé s már-már a ,,kihalás" stádiumáig jutott el, és íme!... ennek helyét, de nem magasztos szerepét a lengyel invasionalis s kaftános zsidóság foglalja el... A fényes nevű ősi magyar családok a politika s a magyar történelem színpadáról le-le tünedeznek s helyökbe a társadalmi láthatáron, újdonsült zsidó nemesek és zsidó pénzbárók bukkannak elő... A polgári osztály, melynek kezében még egy pár évtizeddel ezelőtt az összes magyar kereskedelem összpontosul, ma a lelkiismeretlen zsidóverseny által a kereskedés teréről teljesen és végképen leszorítva, a létért való egyenlőtlen küzdelemben már is kidőlt, és a régi solid kereskedői házak helyét idegen zsidó szédelgők foglalták el, kikről bátran lehetne kérdezni: ,,Qui suut hi, et unde venerunt?!" (kik azok, és honnan jöttek?!)

Az iparos osztály adósságokba verve tovább tengeti nyomorúsággal telt életét s üzlet-tőke hiányában a zsidó uraságok rabszolgájává lőn... A földműves osztály a haszonleső s lelkiismeretlen korcsmárosok, a szegény és nyomorult zsellérek pedig a lelketlen zsidóbirtokosok és bérlők által a legégbekiáltóbb módon zsákmányoltatnak ki.

A nemzet minden osztálya veszélyben van.

Azt olvassuk mindennap a lapokban, hogy az európai pénzpiaczok pénzzel és pénzértékkel elárasztvák, az az: hogy ,,iszonyú pénzbőség" uralkodik; holott ugyanakkor a vidéken szomorúan azt tapasztaljuk, hogy a birtokos és polgári osztály ,,iszonyú pénzhiányban" szenved s e miatt anyagilag tönkre megy; a fölműves osztály pedig koplal és éhezik.

Micsoda jelenség ez?!

Az, hogy a forgalomban lévő pénz és pénzérték különböző csalárd üzleti műveletek által, mint például: ,,Geld für Alles" (pénz mindenért), ,,Nyújtsunk kezet a szerencsének", ,,Isten áldása Kohnnál", ,,Végeladás fele áron", ,,Minden ingyen, csak az előállítási költségek megtérítése fejében" és más hasonló, egy emberbarátot utálattal eltöltő szédelgések, nemkülönben hamis bukások által minden pénz és pénzérték a zsidóság telhetetlen zsebeiben pontosult össze. És miután ezen rendszeresen űzött kifosztás anyagi törvényhozásunk hiányossága s patriarchalis kezdetlegessége mellett a zsidóságnak reményen felül sikerült: most az ily módon összehalmozott pénzkészletüket vagy solid pénzintézetekben helyezik el, vagy pedig e pénzen a legnagyobb biztosságot nyújtó s legkönnyebben pénzzé tehető állami értékeket s egyéb értékpapírokat vásárolják össze. És mi?! mi a kiéheztetés szomorújátéka előtt állunk.

És ez a mai ,,pénzbőség" genesise.

Sorakozzunk tehát, mert itt egész néposztályok sőt a nemzet léte vagy nem léte forog kérdésben.

Ne ámítsuk magunkat.

Mert ha az ingatlanságok eddigi nagymérvű kisajátításának s a magánvagyonnak a zsidókra való átruházásának egyesült erővel határt szabni nem sietünk s ezen vagyon-átruházási processus a mostani félelmetes arányokat továbbra is megtartja, sőt a mint ezt a dolog természete hozza magával, progressiv módon növekszik: a magyar nemzet, a melynek könnyelműségét, költekezési és pazarlási hajlamát a szemes zsidóság finom ravaszsággal és minden alkalommal a leglelkiismeretlenebbül aknázza ki, legfölebb fél század múlva csak két osztályból: a zsidó pénz- és birtokaristokrátiából, és magyarul beszélő vagyontalan proletárokból álland, s e két osztály között idő múltával hasonló viszony fejlődik ki majd, mint az, mely Hindostában az uralkodó angolok és a szegény indusok között áll fen.

Az ezeréves állami léttel bíró magyar nemzet magán ily öngyilkosságot végrehajtani nem képes, és épen azért ki kell tűzni hát a zászlót, a ,,zsidókérdés" zászlaját, mert ezen kérdés szerencsés megoldásától függ nemzetünk jövője, boldogsága, erkölcsi és anyagi jóléte.

- O.





Nógrádmegye.

Mi a zsidóság? Mi czélra törekszenek a zsidók? Mily eszközöket használnak czéljaik kivitelében? Mily káros kihatásai vannak törekvéseiknek? Ezen és hasonló kérdések méltánylása lehetetlen hogy figyelmet ne ébresszen a megvesztegethetetlen főben, nyugodtan érező szívben.

Ha valaha, úgy különösen korunkban hozzászólást követel az ügy nemzetközi érdeke. A zsidó katekizmus szerint csakis a zsidók az emberek; és ez alapon csakis ők jogosultak a világuralomra.

Ezen alapelv szerint czéljaik félreismerhetetlenek. A zsidók erkölcsileg úgy, mint anyagilag a társadalmi rend felbontásán fáradoznak; szóval a világuralomra kizárólag csakis önmagukat hiszik jogosultaknak. Tessék csak olvasni a ,,Talmudzsidó"-t.

Azt mondottam, hogy először erkölcsileg, azután anyagilag teszik tönkre a nemzeteket, a melyeknek testén sikerült, mint vérszopó poloskáknak helyt foglalniok. Mindkét állítást ők önmaguk tényekkel vitatják be. A maga idején saját érveikkel fogunk ellenök bizonyítani.

A ,,művésziesen" fütyülő zsidó a rongyok vásárlása alkalmával, a korcsmáros fuchsinos borainak kimérésekor, a pénztőzsér váltóinak kiállítása közben, egyaránt ugyanazon czélra törekszik; és pedig ugyanazon bűnös eszközök felhasználása mellett.

Mily nemtelen, piszkos jelenetekkel találkozunk a napi életben!

Községünkben az iskolakötelezett gyermekek száma 115. A hat éves gyermekektől a haladottabb korúakkal folytatva, minden 15 gyermek közül 14: zsidó által felhasznált tolvaj. Miképen lehet ez? A dolog nagyon egyszerű. Midőn a gondatlan szülék holmi hitvány szeszes italokért gyermekeiket a korcsmába küldik, a zsidó czukordarabok, rongy szalagok sat. kiosztogatása által felbérli őket, hogy szüleik házából, persze csak úgy titokban, búzát, kukoriczát, tojást és több eféle dolgokat csempésszenek el. Ezen esetek gyakran szoktak ismétlődni. Tény az is, hogy, ha a gyermek, például szülei szegénysége miatt, saját házukból nem vihet valamit az orgazdáskodó zsidónak, a szomszédok ólait is felkeresi, ahonnét csibék és egyéb aprójószágfélék is átvándorolnak a legbiztosabb helyre tudniillik a zsidó konyhájára.

Ki nem látja be azt, hogy erkölcsileg úgy, mint anyagilag a legkárosabb következményei vannak az ilyféle ocsmány üzelmeknek? A gyermek már hat éves korától tanulja a zsidó ,,paedagogus" felügyelete alatt a tolvajlást, alattomoskodást, ravaszságot. Évek múlnak és a gyermek egészen otthoniasan érzi magát bűnében. Ha felnőtt, akkor már szabadabb, ha szülei vagyonába beül, akkor már félelem nélkül hurczolja keresményét a zsidóhoz, míg otthon neje sír. Ha káros az erkölcsi hatás, ugyanolyan az anyagi is. A mesterségesen vezetett száz perczentes fogárdosság nem egy családot juttatott tönkre. Tekintsünk csak be a hivatalos árverési lajstromokba, majd minden harmadik zsidónak keresetét jelzi keresztény ellenében. Ily utakon-módokon természetes, hogy elerkölcstelenedik népünk; így kétségtelen, hogy anyagilag tönkre jut a munkás erő; így kell, hogy a zsidó meggazdagodjék.

De mit szóljunk magyar földesurainkról, hány lett már a zsidók uzsoráskodásának áldozatává! Az unokák sóhajtva tekintik őseik hajlékát, melynek nemesi czímerében ma már zsidó büszkélkedik.

A leghatalmasabb tényezők egyike, a pénz ma már zsidókezekben van, alig van hivatalos állás, melybe be nem tolakodtak, újságlapokban ,,közvéleményeket" gyártanak; szóval elérkezettnek látják az időt, hogy világuralmukat valósítsák.

Tapasztalva a zsidó-működés káros hatásait, ma már Európa-szerte sorakoznak ellenök. A zsidóság elleni mozgalom most már mindennap szélesebb körben terjed és nagyobb mérveket ölt. Németországban vette kezdetét a mozgalom, érlelte ezt a romániai zsidókérdés és most már ott, hol tömegesen vannak zsidók, mindenütt buzgalommal találkozunk, mely emanczipálni akarja a népet az ,,emanczipáltak" hatalma alól. A szentpétervári ,,Novoje Wremja" félhivatalos lap két hasáb hosszú vezérczikkben hevesen kikel a zsidók ellen. A legaljasabb cselekedetek, sőt borzasztó bűntények felől is vádolja őket, és azon következtetésre jut, hogy Oroszországban a legkárosabb következményeket vonná maga után az egyenjogosítás. Ugyanazon lap erős logikával sürgeti, hogy tiltassék meg nekik falvakban élni, földbirtokot venni; az újólag betolakodó zsidók pedig utasítassanak ki.

Ezen erélyes föllépésnek okai eléggé ismeretesek. Nagyon kedvező és áldásos tevékenység tehát, hogy a zsidókérdés végre valahára Magyarországban is fejtegettetik. Az utókor hálás tisztelettel fogja az indítványozó és szervező nevét emlegetni.

n.





Somogymegye.

(Praktikus financz-operátió.) Az állam vagyonával, vagyis adópénzekkel jó üzletet csinálni: ahhoz senki más nem ért, mint a hazánk polgáraitól magukat elkülönző semiták némely söpredéke, a kiket ügyes fondorlatok szövésében semmi nemzet még felül nem múlt.

Az efféle pénzmívelethez egyéb tőkére nincsen szükség, mint egy jó adag arczátlanságra, milyenben ily emberek felnevelődnek s természetük emez adományát jól hasznosítani értenek is hozzá.

A pénzügyi törvény szabályai az adófizetésre képeseket és képteleneket külön külön rovatba nem osztályozhatják, hanem a mulasztásokra kivetik a legszerényebb késedelmi kamatot, mely mellett a vagyontalanabb, vagy esetleg kárvallott adófizető halasztást nyer a tartozási kiegyenlítéséhez megkívántató pénzösszegnek előteremtéséhez. Nem kénytelen uzsorások piszkos karjaiba menekülnie; mert az állam az előírt késedelmi kamattal adófizető polgárait meg nem koldusítja, ha tartozásaik kiegyenlítésére komoly törekvést tettleg tanúsítanak.

Ámde a semita faj gazdagabbjainak némelyike a kormánynak ilyes engedékenységét jól tudja kiaknázni saját hasznára, s az elodázott adófizetés elmaradásával magának külön pénzforrást teremt. Erre bő világosságot vet a sok adatok közül a következő eset:

Somogymegyében még az ötvenes években szegény sorsú, utóbb nagyobb bérletekkel foglalkozó, most azonban ,,nagyságos" czímet bitorló B. S. nevű földbirtokos tőzsér, az uzsorakornak virágzása idején, adóját többszöri megintés nélkül kellő időben soha be nem fizette.

A község többi szegény sorsú polgárai irtózván az adóvégrehajtástól, akkor, midőn B. S. ily hasonló ügyben nyugodt lelkiismerettel nézett a megintés elébe, az adófizetésben megszorult polgártársainak mindig hajlandó volt lelketlenül magas kamatra pénzt kölcsönözni, oly rövid időre azonban, mennyi időt a késedelmi kamat mellett az állam is engedményezni szokott.

B. S. bevárja a saját adójának végrehajtása előtti napot s csak ilyenkor felel meg kényszerű kötelezettségének, mi megzsarolt adósainak sanyarúan beszerzett filléreiből bőven kárpótolva van.

Ily financz-operátió bámulatra ragadhatja az illető adóközegeket, s bár e visszaélés tudomásával bírnak, mégis ennek elejét venni képtelenek, mivel ily esetekre §§ nem léteznek.

Ily szédelgők mindig a jog terén állanak, s túl tesznek minden ministeri capacitáson.





Somogymegye.

(Más levelezőnktől.)

A híres Linné, ha természetrajzát ma írná, a kártékonyak közé bizonyára el nem mulasztaná a zsidó fajt is sorolni, s közte pusztításainak mérve folytán első helyre az udvari zsidót ,,Hofjudot" helyezné kétségtelenül. Ha sorba néznők a birtokaikból kilicitáltak hosszú sorát, bizonyára mellettük vagy körülöttük találnánk majd mindig a ,,judaeus aulicus"-t, keleti lomhaságuknak annyira megfelelő faját.

Udvarok, papi és világi méltóságok, nagy és kis birtokosok mind szenvednek e kórban, mind saját vérükkel táplálják és nevelik nagyra az emberiség eme nadályait. Ha fejedelmek udvari zsidót nem nélkülözhetnek, ám legyen, lássák ők a következményeket; a papi és világi nagy urak ha azt hiszik, hogy ,,Hausjud"-ok útján kell gabnájukat eladni, jószágaikat bérbe adni, regale-jogaik útján urodalmaikban könyörtelen vérszopókat a nép nyakára erőszakolni: találjanak a sok megcsalatásért, cselédjeik tervszerű megrontásáért, jószágaik elpusztításáért vigaszt azon sok ,,áldásban", melylyel a nép neveiket emlegeti; ezekről mi nem szólunk. Mi szólunk azon sok ezer magyar középbirtokosról, kik a nagyok példájára azt hiszik, az úri lét egyik feltétele a ,,házi zsidó".

Kiveszi X. zsidó az urasági korcsmát mesés magas áron. Első dolga mély hajlongások közt alázatos tiszteletét tenni az uraságnál; elmondja ennek, hogy eddig mindenki csalta; őt arra biztatták, ígérjen az urasági tisztnek valamit, olcsóbban jut a korcsmához; de ő becsületes ember, sajnálta az uraságot s inkább ő nyomorog, semmint csalásban részt vegyen. Az uraság gondolkodóba esik, gyanakodni kezd régi tisztjére, nyugodt bizalma megingott: a zsidó győzött. Első évben a zsidó meszet olcsón állít, mesterembereket szerez, kik olyan olcsón dolgoznak, hogy belebuknak, a cselédek legkisebb kihágásait az úr megtudja, gabnájára a legjobb vevőt szerzi Iczig vagy Levi, a ténsaszszonyság lúdjai a legdrágábbak, az uraság kezd zsidajával gazdaságáról, hébe-korba családi ügyeiről bizalmasabban beszélgetni; a cselédek is észreveszik az új csillagot, kalapot emelnek neki, csak hozzá járnak inni, ott a fülelő zsidónak elbeszélve az uraság körül tapasztaltakat; szolgálatba jutni akarók pártfogását keresik; gabna,- gyapjú,- borvásárlók először ő hozzá mennek: a zsidó a helyzet ura.

Ez a forduló pont; ekkor dől el, nem a zsidó akaratja, hanem a benn lakó természeti ösztön minősége szerint, a benne megbízó úr sorsa, mert ha közönséges kis csalóra qualificálódik a zsidó, és megelégszik apró rebachokkal, megvesz a kanásztól egy kis kopott kukoriczát, a kocsistól zabot, a gőzgép körül a részeges gépészt addig árulja be az uraságnál, míg ellenőrkép ő jut a géphez és ekkor lopott gabnáért ő ád neki bort; ez esetben mint parasita tengődik az úr testén, szíjja, rágja, de mint alsóbb rangú féreg, egy egészséges organismust megölni nem képes. Ha ellenben a házi zsidóban van ,,Schwung", van vállalkozási szellem, tiszta ruhában jár, műveltebb, sok ,,h" nélkül beszél, a disznóhúst megeszi, a zsidókat szidja: akkor a ragadozók magasabb osztályába tartozik, ,,judaeus aulicus vastator" és az őt kebelébe fogadó uraság veszve van.

,,Ich bin dach wie das Kind im Hause", így jelzi bizalmas viszonyát uraságához, kikürtöli, hogy ott ő minden, nélküle semmi sem történhetik, minden képzelhető és nem képzelhető tervekkel lép elő, mindig más nevében; ekkor már az egész házi cselédség az ő kéme, tudja mit eszik az úr, jó kedvű-e, jól aludt-e? tudósítva lesz, jött-e valami idegen, úr-e vagy zsidó, pénzt kínál ,,egy jó ismerősétől kamat nélkül" ép akkor, midőn az urat egy régi solid hitelezője felszólította a 6% kamat fizetésére, melylyel megkésett, ingerli, hogy mondja fel a tartozást, ekkor lesz nyírás, ekkor aratás, ennyi bor van a pinczében, akkor könnyen kifizetheti a tartozást, addig pedig ád ,,az ő ismerőse" néhány havi váltóra. Váltóra! A nagy szó ki van mondva; bizalmatlanul néz az úr a zsidóra, ez hajlongva kér e szóért bocsánatot, de ,,a pénz nem az övé, ismerőse sem biztosítékul kívánja a váltót, hanem a gyermekei vagyonát egész biztosan elhelyezve lássa, az uraság váltója néki többet érvén mint a bankó; soha se lássa meg többé gyermekeit, ha rosz termés esetében a váltó akár tíz évig nem prolongáltatik." Az uraság aláírja az első váltót és veszve van.

Veszve van menthetetlenül. Hiába vannak a jó évek, a váltó váltót szül. A ,,Hausjud" prolongálja azokat, eleinte olcsón, aztán mind drágábban, végre sehogy sem. Az egykor hajlongó udvari zsidó már csak a szobában veszi le a kalapját, ő már többé nem a ,,Kind im Hause", de mikor ő látja az utczán járni az általa megrabolt, kifosztott, tönkre tett urat, boszúsan hátat fordít és azt mondja a többi zsidónak: ,,Da kimmt der Gaj schon wieder."

Ez a zsidó hála! És ez így jól van. Végtelenek a zsidók zsarolásai, de még nem elviselhetetlenek eléggé; a pohár tele van, de még nem csordult ki; ha ezt is elérjük: a zsidókérdés meg lesz oldva.

Kanizsai.





Pestmegye. (Dabas vidéke.)

Néhány hónappal ezelőtt azt olvastam valamelyik lapban, hogy a budapesti zsidók közt egy, a magyarosodásnak ezen mondva csinált új polgárok kebelében való terjesztésére irányuló egyesület lenne keletkezőben; tehát ezen, a honpolgárijog tudatából természetszerűen kifolyó eszme is csak most jut eszökbe az emancipáltatásukról megalkotott végzetes törvény kelte óta lezajlott több év múltával; s ezúttal sem adtak volna magukról e részben még ennyi életjelt sem, hogyha az antisemitikus mozgalom előtérbe nem hozatik. Egyébiránt úgy látszik, hogy ezen magyarosodási szándék sem egyéb üres humbugnál, mert a valóság ezzel ellenkező tünetet mutat. F. évi július 3-án egy egész napot Budán töltöttem a császár-fürdőben; volt akkor ott kora reggeli óráktól délig összehalmozva legalább ezer zsidó, mert zsúfolásig megtöltötték a gyógyudvart és a sétányt. Épen a fent jelzett hírlapi kacsa jutván eszembe, azon teljességgel nem kellemetes fáradtságot vettem magamnak, hogy folyvást közöttük járkáljak, állítólagos magyarosodásukról magamnak meggyőződést szerzendő. S mit tapasztaltam? Azt, hogy habár ezen sereg nép, ismeretes szokása szerint, szünet nélkül beszélt egymással, nem találkozott közöttük egy sem, se férfi, se nő, aki egyetlen egy magyar szót ejtett volna ki száján, talán azért, mivel a mi nyelvünk kevésbbé alkalmatos 120%-kos kölcsönüzletek megbeszélésére, miben a budapesti zsidóság tudvalevőleg excellál.

Avagy talán a vidéken hazafiasabb érzület, vagy épen humánusabb vagyonosodási irány észlelhető a zsidóság körében? Teljességgel nem. Ezen sorok kelte helyén évek óta figyelemmel kísérem a zsidóság életsorának s viselt dolgainak mozzanatait s észleletemmel azon vajmi sajnos eredményre jutottam, hogy azon mintegy 400 zsidó közül, kik az itt egymással szomszédos négy községet lakják s egyszersmind dominálják, 22 év lefolyása alatt maiglan nem találkozhattam olyan zsidó férfi csoporttal, a mely egymásközt hazai nyelvünket hangoztatta volna hanem a selejtesebbje használja az ő szokásos német nyelv-zagyvalékát, azok pedig, a kik a törvény által védve volt korlátlan uzsora korszakában megtollasodva urizálni szeretnének ,,ad normam magnatum", kizárólag a német nyelv használatát negélyezik, mitsem törődve a közönség resensusával, s minek is törődnének? Hiszen az ő moráljuk szerint az ember értéke csupán pénzkészlete szerint mérlegeltetvén, úr a kinek pénze van, úr pedig sok mindent engedhet meg magának büntetlenül; valamint büntetlenül megtörténhetett az, hogy a Dabas tőszomszédságában fekvő Új-Hartyán községben egy zsidó (F-r.) boltüzletet nyitván, az ottani szorgalmas és vagyonos népet rövid 10 év leforgása alatt lelketlen uzsoráskodásával elannyira tönkre juttatta, hogy jelenleg a közel kétezer lélek által lakott Hartyán községben alig van néhány család, a mely karmai közt ne nyögne s kegyelmétől ne függene.

Ehhez hasonló eset említhető fel egy másik, szinte Dabassal szomszédos községből, Gyónból is. Ezen község lakóinak dicséretes szorgalma a közelebb múlt évekig képes volt az általuk művelt föld mostohaságával daczolni. Az 1866-ik s az ezt követő több rendkívüli csapásos évek azonban, a hatványra emelt állami terhek súlyával szövetkezve, eszközölték azt, hogy a nép kénytelen volt kölcsön útján segíteni pillanatnyi szükségén, s akadt Gyónon egy nyájas zsidóné (özv. G-r G -rné), a ki a kölcsönüzlet megkötését nagyon könnyűvé tette a roszat nem gyanító szegény megszorult embereknek, azt mondva nekik, hogy ő nem kíván több kamatot, csak 1 krt minden forint után hetenként, s ha ezt sem tudnák pontosan fizetni, hát náluk maradhat a tőkével együtt a kamat is akár két évig, akkor aztán egyszerre összeszámoland adósaival. Ily nyájas biztatás azon jó (!) tanácscsal lett fűszerezve, hogy a szegény jóhiszemű félrevezetettek ne is tudassák mással ezen kölcsönüzletet, nehogy az további hitelüket gyöngítse. Így telt el pár év, a kölcsön visszafizetésére szorított adósok csak akkor látták, hogy az általuk 2-3 év előtt felvett 50 frtból 200 frt lett, minek visszafizetésére képtelenek lévén bepöröltettek, szánandó helyzetük tehát a per tetemes költségei által is súlyosodván, oda jutottak, hogy jelenleg a legszolidabb jó nép által lakott Gyón község közrendű népének nagy része az 52%-kos lelketlen kölcsönnel szédelgő özv. G. G.-né kegyelmétől függ, s azt bármely perczben exequáltathatja s részben már exequáltatta is. És hasztalan vigasztalnánk magunkat azzal, mintha a zsidóságnak népünk létjogát aláásó ilyetén combinált lidércznyomása csak szórványosan fordulna elő; mert ha ez irányban szerzendő tapasztalatok gyűjtése végett szemle-utat tennénk országszerte, a helyzetnek ilyen sötét képe tárulna elénkbe a legtöbb megyében, azon aggasztó állapottal bővítve, hogy a falusi korcsmákat is most már majdnem kivétel nélkül zsidók tartják bérben, a melyekben a hiszékeny köznépnek a kétszeres sőt háromszoros kréta rovására hitel nyújtatván, ez által annak körében egy részről a sok bűnre és tétlenségre vezető iszákosság terjed ijesztő mérvben; más részt ezen mód által a köznép legkényelmesebben puhíttatik meg arra nézve, hogy fáradsággal megtakarított vagyonkájával a zsidó korcsmárost könnyű szerrel gazdaggá, önönmagát pedig koldussá tegye.

Ezen rettenetes helyzetet tudja s látja mindenki; annál megbocsáthatatlanabb, hogy a kormány és a törvényhozás közönynyel fordul el tőle, az időszaki sajtó pedig agyonhallgatja; a rendőrség kárhoztatja ugyan, de átall felőle tudomást venni; de még a zsidók határtalan uzsoraköveteléseinek áldozatai sem igen mernek ellene feljajdulni, nehogy talmudista hitelezőik által létezhetésüknek végső fonálszálától is bármely tetszés szerinti pillanatban megfosztassanak, a cultus-minister úr pedig akkor, midőn az antisemitikus havi folyóirat szerkesztője az égetővé váló zsidókérdést az országgyűlésen mondott monumentális beszédével szőnyegre hozta, jónak látta azt afféle akademikus essay-nek jelezni, a melynek úgymond sem jelenben nincsen, sem jövőben nem leend egyéb eredménye, mint csak az, hogy elmondatott. Ezzel szemben elvitázhatatlan tény az, hogy az 1867. évi XVII., és az 1868. évi XXXI. törvényczikkek, törvényhozásunknak az ország múltját , foglalkozását, népességi és pénzforgalmi viszonyait számba nem vevő, mondhatnók sajnosan könnyelmű alkotásainak paizsa alatt, az ország történelmi múltja iránt egyáltalán nem érdeklődő, tehát annak jövőben lehető felvirágozásáért sem lelkesedhető s egyenjogosításuk kimondása óta is a magyarosodásra legcsekélyebb hajlamot sem tanúsító teljesen német szellemű zsidóság tervszerűleg oda irányozza törekvését, hogy az ország törzslakóit az ethica határain túlcsapongó kártékony üzelmeivel, saját előnyére szegénynyé, ez által önmagától közvetve vagy közvetlenül függővé s ollyatén tehetetlenségében e hazának megvédésére a könnyen bekövetkezhető válság idejében merőben képtelenekké tegye s ezzel Magyarországot, a mely hajdan Nyugat-Európának az akkor rettegett ozmán hatalom dúlásai ellen négy századon keresztül védpaizsul szolgált, Zsidóországgá idomítsa át.

Néhány évtized óta sok minden meglepetéseknek voltunk már tanúi; minél több megtörténtről el lehet mondani azt, hogy ,,omnia jam fiunt, fieri quod posse negabam" fajunk iránt táplált jó elővéleményünk alapján azonban azt lehetetlennek kell tartanunk, hogy a magyar nemzet kebelében általános erős közszellem ne verjen erős gyökeret, a zsidóság részéről létalapja, tehát fenmaradhatása ellen irányult romboló törekvések ellenében, a mely közszellem elmaradhatatlanul eszközlendi azt, hogy a zsidók egyenjogosításáról sajátszerű viszonyaink számba vétele s minden jogfentartás nélkül legszélesebb alapra fektetve alkotott törvényczikk minél előbb revisió alá vétetvén, a fent jelzett viszonyaink által hangosan követelt korlátok közé szorítassék. Csak a merev elmélet s ábrándokban élő nem akarja tudni, csak az absolut lelki vaksággal sújtott nem képes látni, csak a zsidóknak lekötelezett szegény szánandó áldozat nem meri elismerni azon valóságot, hogy a zsidóság által űzött általános szédelgés és nemzeti jellegünkkel, szokásainkkal, hitleveleinkkel legyen az bár melyik keresztény felekezet, homlokegyenest ellenkező s még ezen felül provocativ modorban nyilvánult elszigetelt állás miatt mindenképen jogosult indignatió s egyszersmind teljesen indokolt aggodalom, táj- és nyelvkülönbség nélkül átrezgi az egész országot minden irányban. Ha igaz, - valaminthogy megdöntethetetlenül igaz azon tétel, mely szerint: ,,A nép szava Isten szava", - a mely előtt fejet kell hajtanunk: úgy Magyarországban a zsidókérdés gyökeres szabályozása el nem maradhat, sőt tanácsos is ennek mielőbb foganatba vétele.

Minthogy pedig a zsidókérdés szabályozásához vezető útnak egyengetésére elő vonalban ezen antisemitikus havi folyóirat van hivatva: őszinte örömmel üdvözli annak keletkezését minden igaz hazafi, mert annak élén oly férfiú áll, kit nem törpe önzés és szenvedély, hanem higgadtan megérlelt hazafiúi tiszta meggyőződés kalauzol elhatározásában. Ilyen törekvésnek kívánt, hazánkra nézve pedig már vitális érdekűvé vált eredménye el nem maradhat.

Trencsénmegye.

(Más levelezőnktől.)

Videant consules. Mennyire képes három évtized alatt az emancipált zsidóság egy erőteljes és aránylag jómódú népet lelkileg s testileg elnyomorítani: annak élő példái Trencsénmegye számos faluiban észlelhetők. 1848. előtt ha a falutól 3-4 újonczot követeltek, az illető faluk bírái ,,point d'honneur"-nek tekintették ötször annyi, mind granátosnak való legényt az assentáló comissiónak bemutatni: ,,méltóztassék választani!" S most alig találni katonának alkalmasat. Ha ennek okát öregektől kérdezzük, azt kapjuk feleletül: ,,Uram, az éhség, a nehéz munka, a melyre már a 6 éves gyermek kényszeríttetik; a zsidó kiszopja még a csontvelőnket is, már csak annak számára éhezve dolgozunk."

Majd meglátjuk, a most annyira kürtölt zsidóhazafiság veszedelem idején mikép fogja héber ,,vitézei" által helyettesíteni egykori bajnokainkat, alkalmasint lesz ,,Ausgleich".

A zsidóvagyon szaporodására nézve az ide mellékelt virilista névsor nem mérvadó, mert a földbirtok még csak igen csekély részét képezi a zsidók vagyonának, pénzükkel úgy manipulálnak, hogy ennek megadóztatását lehetőleg kikerüljék. A keresztény virilistáknak száma évenként csökken, pusztulnak mint egy átok alatt.

A köznépen pedig már segíteni sem lehet; ha csak a zsidók érdeke ezt nem tiltaná, a kisbirtok 80%-kát dobra üttethetnék.

A trencsénmegyei virilistáknak az 1880-ik évre egybeállított névsora összesen 248 virilistát mutat fel. Ezek közül 80, tehát az összes virilistáknak már egyharmada: zsidó. A zsidó virilisták névsora, fizetett adójuk kitüntetése mellett, a következő:

1. Popper Lipót 29255 frt 56 kr. adó után. 2. Schlesinger Jakab 732 frt 7 kr. 3. Pollák Samu 685 frt 52 kr. 4. Tauber Salamon 680 frt 89 kr. 5. Roth Jakab 673 frt 90 kr. 6. Schlesinger Armin 617 frt 70 kr. 7. Grün Károly 600 frt. 8. Kuffler Rezső 484 frt. 54 kr. 9. Singer Jakab 484 frt. 21 kr. 10. Roth Salamon 462 frt 57 kr. 11. Roth Márk 439 frt 35 kr. 12. Kuffler Dávid 433 frt 80 kr. 13. Altmann Jakab 375 frt 39 kr. 14. Schlesinger Salamon 374 frt 43 kr. 15. Bauer Lipót 360 frt 65 kr. 16. Grosz József 334 frt 50 kr. 17. Kraut Salamon 326 frt 90 kr. 18. Engel Mór 294 frt 30 kr. 19. Schlesinger Samu 291 frt 67 kr. 20. Eichenbaum Illés 291 frt 52 kr. 21. Freiberger Henrik 276 frt 72 kr. 22. Schlesinger Jakab 266 frt 70 kr. 23. Weisz Jakab 265 frt 7 kr. 24. Kácser Henrik 263 frt 25 kr. 25. Kácser Sándor 263 frt 25 kr. 26. Kácser Miksa 263 frt 25 kr. 27. Spitz József 253 frt 79 kr. Roth Salamon 240 frt 21 kr. 29. Schlesinger Lipót 224 frt 36 kr. 30. Eichenwald Manó 223 frt 27 kr. 31. Lövenbein Manó 218 frt 13 kr. 32. Lövenbein József 218 frt 13 kr. 33. Flachs Lipót 214 frt 47 kr. 34. London József 211 frt 21 kr. 35. Heller Mór 209 frt 39 kr. 36. Marmorstein Mór 205 frt 39 kr. 37 Tauber József 191 frt 58 kr. 38. Hoffmann József 186 frt 49 kr. 39. Szüsz Ádolf 183 frt 52 kr. 40. Engel Ádolf 182 frt 88 kr. 41. Singer Fülöp 176 frt 71 kr. 42. Gertler Mór 169 frt 97 kr. 43. Schlesinger József 168 frt 43 kr. 44. Schlesinger Sándor 168 frt 43 kr. 45. Schlesinger Armin 168 frt 43 kr. 46. Kugel Salamon 168 frt 11 kr. 47. Stern Ádám 164 frt 96 kr. 48. Wadapfel Imre 161 frt 99 kr. 49. Porjesz Jakab 155 frt. 50. Grosz Manó 154 frt 67 kr. 51. Waldapfel Lipót 152 frt 70 kr. 52. Kohn Dávid 151 frt 41 kr. 53. Gross Ádolf 150 frt 3 kr. 54. Haasz Lipót 150 frt. 55. Munk Ignácz 149 frt 56 kr, 56. Haasz Zsigmond 148 frt 50 kr. 57. Emanule József 147 frt 37 kr. 58. Mahrer Miksa 146 frt 48 kr. 59. Kohn Ádolf 146 frt 42 kr. 60. Roth Samu 145 frt 64 kr. 61. Weiner Simon 145 frt 39 kr. 62. Braun Jakab 144 frt 79 kr. 63. Tauber Mihály 144 frt 62 kr. 64. Scheibner Lipót 144 frt 20 kr. 65. Popper Ignácz 141 frt 62 kr. 66. Rosenberg Ignácz 140 frt 62 kr. 67. Schwarcz Ferencz 138 frt 87 kr. 68. Weisz Jakab 137 frt 78 kr. 69. Weisz Dávid 134 frt 73 kr. 70. Folkmann Samu 143 frt 39 kr. 71. Tauber Salamon 130 frt 27 kr. 72. Singer Simon 128 frt 37 kr. 73. Leimdörfer Ármin 127 frt 79 kr. 74. Tauszk József 126 frt 45 kr. 75. Lord Móricz 125 frt 81 kr. 76. Krausz Móricz 123 frt 37 kr. 77. Neumann Ármin 121 frt 97 kr. 78. Deutsch Ignácz 120 frt 57 kr. 79 Adler József 120 frt 62 kr. 80. Epstein Samu 119 frt 87 kr.

B.





Vasmegye. (Szt. Gotthárd vidéke.)

Mióta a magyar közönség tudomást szerzett a képviselő úr szerkesztése alatt megjelent antisemitikus folyóiratról, sokan vagyunk, kik önt e nehéz, de már elodázhatatlanná vált töretlen úton lelkesült hazafiúi örömmel üdvözlik. A méregfák, melyek honunk termékeny talaján s túlságos nagylelkűségünk folytán rövid évek után gomba módra elszaporodtak, már az egekig kezdenek nőni; s mégis, t. szerkesztő úron kívül, alig akadt mindeddig valaki, ki e veszélyes fáknak gyökerei ellen akár csak fel is emelné a fejszét.

Pedig mennyire itt volna már az idő, hogy a haza sorsán aggódó honfiak ajkai megszólaljanak. A zsidóság által szakadatlan sorban, éjjel s nappal szőtt s forralt alantias üzelmek következtében sokakban már annyira eltompult a becsület, hogy a vérig sértő gazságokban se akar felismerni bűnt. Illustrátióul azoknak, kit talán túlságos vérmességben vélnék kereshetni ily állításom alapját: szolgáljon a következő épületes eset.

Nemsokkal ezelőtt Schw. A. k... falvi érdemes izraelita kereskedő, H. E. vidékszerte jól ismert pénzkereskedő (hogy azt ne kelljen mondanom: uzsorás) által egy 600 frtos váltó nyomán űzőbe vétetett. Ennek folytán az árverés, mint mondják, per sundám-bundám hamarosan megejtetett. L. H. mint az említett és ,,szánalomra méltó" kereskedő nejének fivére, megvett a boltban mindent az utolsó szegig; de a vétel után egy pénztári írnoktól még soha nem tapasztalt generositással visszaajándékozott ismét mindent az ,,őrületig szeretett" nővérnek. A kereskedelmi czímtábla Schw. A. helyett rögtön Schw. M.-et mutatott, jeléül annak, miszerint helyén van minden, s hogy a petroleumtól aromatizált díszes falusi boltban bűntelenül vásárolhat újra bárki is. Bámulni is kellett volna még a világnak azon, hogy egy izraelita szívében mily hihetetlennek látszó áldozatra nem képes a testvéri szeretet. Bizony bámultak volna is, ha a kerületi járásbíró még jóidőben meg nem jelenik s ki nem jelenti szaporán, miszerint az új czímtábláról leolvasható ,,testvéri szeretetnek" tulajdonképen értelme nem más mint csalás.

Schw. A. ugyanis bevett szokás szerint és többször ismételt esetekben tetemes bevásárlásokat volt szerencsés eszközölhetni csupán becsületes szakállára a bécsi kereskedőknél, s azután mint igazi izraelita s hozzá még ,,jó hazafi" csak nem akarhatta, hogy az elárusítás után begyűlt pénz az erszény fenekéről, a haza határain túl fekvő Bécs városába vándoroljon. Azért kellett őket H. E.-nek, mint kinek különben a hivatalos bevallás szerint egy árva krajczárral se tartozott a 600 frtos ,,Wechsli"-vel üldözni, sőt becsületes fejére még az ármányos executiót is zúdítani; azért kellett a ,,páratlan" fivérnek meghozni a soha nem tapasztalt áldozatot, melynek súlyától szép göndör hajzatának természetesen egyetlen szála sem lapult meg.

Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a törvény szigorú fóruma előtt e ,,dicső" jutalma? Kíváncsi voltam arra is, hogy mit szólnak hozzá a becsületes emberek?

Ez érdemben szóba ereszkedtem egy ügyvéddel... ,,Szegény L. H. lett a válasz ugyan sajnálom. E kísérlet után most elvesztette állását, a mire ránézve annyival is sajnosabb, mivel egy más pénzintézetnél épen most nyílt biztos kilátása 900 frtos hivatalra."

,,Uram az Istenért, felelém mondja csak, hogyan lehet sajnálkozni a felett, ha a pénztárnál elveszti állását, és elüttetik egy ily még befolyásosabb állástól olyan L. H.-féle egyén, ki ily furfangos csalásra is kész?"

,,Ugyan csak ne tessék oly szerfelett szigorú lenni, - volt a válasz. - Az ily szükség-követelte műveletek oly közönségesekké váltak mainap már, hogy miattuk elítélni valakit nem szokás. Amit L. H. úr elkövetett, azt elkövették előtte már sokan, anélkül, hogy a közélet terén a becstelenség vádját lehetne ellenük emelni."

Ilyenek az idők! Ilyenek az emberek! Bámulom valóban korunk előrerohant bölcseletét! Ilyen auspiciumok mellett ragadott t. szerkesztő úr a veszélyeztetett nemzeti becsület védelmére fegyvert; lesz ellen elég!... De hitem szerint a nagy közönség köréből szintén fognak találkozni, még sokan, kik nem ismerve a piszkos érdeket, nem érezve tagjaikon a nemzetirtó uzsora békióit: lelkesülten fognak sorakozni azon zászló alá, melynek elővitele mellett ön megkezdte már ama harczot, a melynek mozzanataiból igen sokat fog a részlehajhatlan történelem könyvébe ékes betűkkel feljegyezni.

L - i.





Arad.

Midőn a ,,12 röpirat" czímű folyóirat megindult, végre a közönség nem-zsidó része is nyert oly tért, mely számára nyitva áll, midőn a zsidók napirenden levő üzelmei ellen felszólal, és azokat a megérdemelt pengellérre állítja. Üdvözlet a bátor bajnoknak, ki nem törődve elleneinek gúnyával és minősíthetetlen támadásaival, az erkölcsi igazság dicső eszméjének zászlóvivőjekép, nyílt sisakkal üzen hadat a haza fekélyét képező zsidóságnak!

Mindaz, ami az említett I. füzetben a zsidóságról mondatott, Arad viszonyaira is alkalmazást talál. Itt is (úgy mint az egész országban) ők terjesztik a két ,,nemzeti" főbűnt, t. i. a demoralizátiót és germanizátiót, és ezeknek kapcsán mindazon egyéb bűnöket, melye e szerencsétlen hazát a pusztulás útjára vezették.

Háromezer körül áll az aradi lakosságnak zsidó lélekszáma és huszonkilenczezer a nemzsidóké. De azoknak kezeiben van a város kereskedelme, sajtója és szégyennel vallom be, befolyása. Mert a zsidó pénz, a zsidó hízelgés és a zsidó ,,pezsgő" igen sok esetben elszédíti a goj-oknak fejét, és nincs ügy, nincs vállalat, nincs tér, melyet maguknak megszerezni nem tudnának, s mindezt korántsem olyan utakon, melyeket a tisztesség vesz körül. A város és a megye legszebb családjait tették már tönkre, s a nagy fogások után most következnek a vékonyabbak; rákerítették a sort a közép- és kisbirtokos osztályra, mely tehetetlenül vergődik ördögi körmei között. - Társalgási és üzleti nyelvük a német, szívük Bécs felé repes; - iskoláik a tanügy szégyenfoltjai, azon separatismusnál fogva, hogy a kitűnő városi iskolákat minden kritikán alul álló felekezeti iskoláik előnyére mellőzik; - fellépésük követelő és szemtelen, mintha e város, minden ami abban létezik, az övék volna már, - s a nyomor, melybe egykor gazdag volt városunkat sülyesztették, szomorú illustrátió az emancipátió idétlen művéhez.

Ezúttal e város és vidék zsidóügyi helyzetéről csak általánosságban szóllottam, - jövő levelemben arról részletesebben fogok megemlékezni.

F.

Nagyvárad.

(Az új liga.) Nagy a harag Izraelben, nagy a rémülés a talmud hokherei között, az egész Nagyvárad csupa lótás-futásból áll. Itt a göttingai egyetem tudora, Wohl Károly, amott Laszky Ármin papír-. író- és rajzszerkereskedő, emitt Hegyesi Márton országgyűlési képviselő, arra dr. Báttaszéky Lajos... b.-csabai szerkesztő, majd Ullmann Izidor talmudista tudós kereskedő, végre Dús... újságíró kutatják a könyveket a Kagal, a talmud mondatai, a zsidók reformátiója érdekében, s e tanulásnak eredménye az újabbkori zsidó-keresztény vagy keresztény-zsidó liga.

Mit tartsunk ezen újabbkori ligáról?

Azt, hogy az úszás mestersége nagyon szép tudomány, és a kik úsznak, gyakran megijednek, ilyenkor szalmaszálat keresnek, bele kapaszkodnak, pedig tudják, hogy az épen úgy nem menti meg őket, mint Miklós Istvánt meg nem mentette az a hírneves interpellátió.

Mit akar ezen új liga?

Kérem, semmi mást, mint a zsidók ,,reformátióját" keresztül-kasul emlegetni, dicsérni... azokat, kikhez nem vonzódnak...

Mert tudják ők azt, hogy a zsidóságot reformálni nem lehet.

Amit látsz rajta, az csak külmáz, hiányzik a belsőség, az igazi rokonszenv a keresztények iránt.

Hol akarják kezdeni a reformálást?

Azon irodalmi működésnél, amit eddig kifejtettek...

A ,,reformátió" tehát komolyan kezdetét veszi.

De míg így a mária-pócsi búcsú mintájára a zsidó-kántálással foglalkoznak, nem veszik észre a zsidó társadalmat, mely nem tud és nem akar assimilálódni.

Nézzétek meg a zsidót társadalmi életében belül a ház küszöbén.

A gyermek nem a tudományokat, nem a testvéri szeretetet, hanem az általános emberiségi és társadalmi tanoktól elütő vallási elveket tanulja meg, a melyekben írva vagyon, hogy az isten választott népének minden szabad.

Az a nyelv, melyen tanulását kezdi, nem a culturális nyelvek közé tartozik, rontott német az zsidó jargonnal, a melyen magát, hazafias érzülete szerint, kifejezni más ember fiának nem lehet.

Az ősi hit és vallástan, ez az elfogadott ősi nyelv a zsidóságot reformálhatatlanná teszi.

Életmód és szokások a legkülönbözőbb fajokat egyenlíthetik ki, de el is távolíthatják.

És épen itt a zsidóknál ki ne látná naponta a keresztény eszmékkel való összeférhetetlenséget?!

Az ókori tudományok, vallási tanítások eltilták őket a sertéshús-evéstől, már a biblia szerint is a fokhagyma és vereshagyma után áhítoztak a pusztában; ez az őskori szokás megmaradt náluk maig is, miáltal épen úgy mint a négerek Amerikában, még kiállhatatlan bűzt is terjesztgetnek.

Isten e választott népe már szaga által is különválik a keresztény társadalomtól.

Mózes jártas volt a gyógytudományban, azért tiltá meg népének a sertéshús-evést keleten; de a talmud tanítói a legéjszakibb részből is keletet formálnak s ősi szokásaikat folytatják mindenütt.

Ahol a zsidó nem ragaszkodik ősi szokásaihoz, ott kosmopolita.

Gyermekeit első sorban arra tanítja, hogy zsidó - tehát nemzetiség - legyen és hogyha látja, hogy ezzel még sem halad sokra, világpolgárrá neveli. Miért van az, hogy a zsidó bármely országba menjen, otthon találja magát? A magyarországi zsidóság épen úgy otthon van Németországban mint Arábiában, Párisban, mint Pekingben! Ezt akarják az új liga emberei magyarrá tenni!

Előbb lehet a nyúl oroszlán, mint a zsidó magyar.

Kérdezd meg a zsidót, tudja-e: mi a haza? - Ismeri-e ezen eszmét, ezen fogalmat, melyért úgy lelkesülnek a liga tagjai! - Nem, nincs szava reá; ha pedig szava nincs, úgy fogalma sem lehet.

Egyért érez, Zsidó-országért, de ezt is csak úgy, hogy minden ország az ő hatalma alá kerüljön.

Kell-e még egyéb is?

Ott vannak a magyarországi szabadkőműves páholyok, melyekben csak kosmopolitaságot tanulnak az emberek, ezeknek tagjai jobbára zsidókból és bukott keresztényekből állanak, kiket a kölcsönösség eszméje vezet ugyanegy ólba.

Sokkal többet vétettek hazánk ellen e páholyok, minthogy ne zsidók és bukott keresztények alkották volna.

Jót is tesznek, de csak azért, hogy külsőleg látszassék valami szín, míg belül a kosmopolitismus és a zsidóság dédelgetése az uralkodó. Alig van páholy, melyben nem németül tartatnának az éjjeli felolvasások, vagy ne a franczia eszméknek hódolnának; mert a zsidó, ha nem épen német is, lehet franczia, csak nem magyar.

Ezért dédelgetitek őket nagyváradiak! Ezért alkottok ligát ti zsidó keresztények! - Hát csak folytassátok!

r.


 
 
0 komment , kategória:  Istóczy Győző  
Éljena keresztény Magyarország
  2010-10-29 16:44:47, péntek
 
 
Egy ébredő magyar: Miért kell a zsidók hatalmát letörni?
I.

Szemle a zsidó és a keresztény tábor fölött.

A zsidóságot kritizálni nem szabad! Aki zsidót kritizál, vagy pláne bűneit feltárja, az: zsidó osztályt gyűlölő antiszemita, akit a Népszava, a Világ, a Pesti Napló, a Fidibusz, az Egyenlőség, s a többi különféle nevet viselő, néha nem zsidó köntösben tetszelgő zsidó lapokban a rágalmak hasábjain elégettek. A zsidók tudniillik az osztálygyűlölet ellenségei. Ezért szidták, csúfolták és gyűlölték nyíltan és bántatlanul a bolsevizmus letöréséig offenzív módon a "gójokat". Jaj volt annak, aki a "gójok" védelmére kelt, azt Kun Béla, Pogány József, Szamuelly Tibor, Kunfi Zisgmond, Weltner Jakab és a többi világot megváltó zsidó szapora, de mindenkor hazafias és becsületes fajtája a nyilvánosság előtt agyonkövezte.

Azaz legyünk igazságosak! Voltak keresztényeink, akiket a zsidók szerettek és védelmükbe vettek. Ezek az úgynevezett "díszgójok", kirakatkeresztények voltak, akik belsőleg azonban épp oly kevéssé filoszemiták, mint a többi gójok. A díszkeresztény pénzért, vagy egyéb előnyért a zsidó ügy kirakatában díszeleg, ahogy a Dob utcai frissen mázolt néger a vásáros bódé kikiáltója mellett.

A zsidóság a "díszgójokkal" úgy takaródzik, mint a struccvadász, aki a struccköntöst azért húzza magára, hogy az üldözött struccok benne a vadászt föl ne ismerjék. Tessék akármilyen zsidó politikai vagy társadalmi egyesülést megvizsgálni. Mindegyiknek van egy-két "díszgója". Kapósak a gentry-származékok, a nem gentryk, ha nevükben egy-két ipszilon díszeleg. Néha még a "díszgój" is meg van hamisítva, mert a Kossuth-szakáll és az ipszilon viselője tősgyökeres zsidó.

A hamisítatlan "díszgójok" voltak azok a farkasok, akik báránybőrbe bujtatva a zsidóhad élén a hazafias és erkölcsös nemzeti várba törtek, hogy a progresszivitás zászlója alatt a történelmi Magyarországot szétrombolják, s romjain az egyedül üdvözítő rablógyilkos bolsevizmusnak trónt emeljenek.

A bolsevizmus letörésével a zsidóság és a nem-zsidók között az erőviszonyok megváltoztak. Hazánk népességének 4 - 4.5%-át tevő zsidóságnak hatalma, mely a Kárpátok övezte hazánkban térdig gázolt vérben s nyakig dőzsölt rablott javakban, megsemmisült; a 95.5% kereszténység, mint a földre sújtott Anteusz, talpra ugrott és zsarnokát földre teperte, hogy soha többet talpra ne állhasson. Ez a művelet, amelyet, a kereszténység végzett, zsidó zsargon szerint "fehér terror", "sötét reakció", mely miatt Oroszországot, Romániát, Törökországot, Lengyelországot tönkretett. Ausztriát és Csehországot kikezdett zsidóság bennünket ,,elítél". A fölülkerekedett kereszténység visszanyert hatalmának konzerválása végett a zsidóosztály ellen kíméletlen osztályharcot folytat, hogy a közszellemből a zsidó erkölcsöt, a hazafiasságot és becsületet kigúnyoló zsidószellemet kiirtsa. Ez is, - mondja a hatalmáról levitézlett zsidóság - sötét reakció, mely ha állandósul, a mi Kánaáunk megszűnik gabonát, gyümölcsöt, állatokat, szenet, ásványokat teremni, a munkás megszűnik dolgozni, s itt mindenki munka kedvvesztetten éhen fog halni, mert ha az árdrágító, lánckereskedő, uzsorás, börzesvindler és egyéb közhivatalokban ülő zsidó hatalmáról letaszítva lapulni lesz kénytelen, a paraszt és munkás búskomorságban pusztul el, a Duna és mellékfolyói kiszáradnak, a nap pedig csak azokra az országokra fog sütni, melyekben a ,,nemzetfenntartó" zsidókat díszgyaloghintókon cipelgetik a ,,gójok". Azt az osztályharcot, amelyet a bolsevizmus letörése folytán levitézlett zsidó osztály, mint ez idő szerint elnyomott, a 95.5% -os többségben lévő keresztény osztály ellen folytat, maga a telhetetlen, türelmetlen s erkölcs nélkül való zsidóság provokálta. Galádul visszaélt azokkal a jogokkal, melyeket a liberalizmus neki nyújtott. A magyar nép sohasem volt antiszemita. Antiszemitává a zsidóság tette, mert a magyarságot elsősorban vagyonilag tette tönkre, másodsorban, mikor a bolsevizmus cégére alatt az államhatalmai magához ragadta, golyóval és akasztófával rohanta meg hazánk népét, hogy uralmát örök időkre biztosítsa. A zsidóság, mely batyuval a hátán a Kárpátokon átsompolyogva, alázattal kezdte meg nálunk az uzsoraipart, egyszerre zsarnoki, nérói haddá vedlett, mihelyt kimutatta a foga fehérét. A kereszténység a hatalom összes eszközeit féltékenyen kénytelen öklében tartani, hogy mihelyt a zsidóság a nála megszokott korrupcióval, erőszakkal a hatalmat ismét magához akarná ragadni, a hatalom korbácsaival iziben végigvághasson rajta,

Minden országnak megvan az önrendelkezési joga. Meg van nekünk is. E hazában 95.5% keresztény él. Ez a túlnyomó többség érvényt fog szerezni akaratának, és szuverenitásánál fogva sorsát intézni, s nem fogja tűrni, hogy egy 4.5%-os zsidóság kapitalizmusa, hazafiatlan és erkölcs nélküli sajtója, a külföldi közvélemény meghamisítása, félrevezetett utcai csőcselék útján a 95.5%-es többséget rabigába hajtsa.

A keresztény nemzeti többség a nemzeti önfenntartás ösztönétől űzötten a harcot a zsidóság ellen nyílt sisakkal kényszerült felvenni. Az 1867 óta lappangó, s azóta egyre erősbödő, de a zsidóság által elnyomott antiszemitizmusnak: a bolsevizmus letörésével elemi erővel kellett kitörnie. A zsidó bolsevizmus rémes borzalmai, vagyoni gaztettei az elkeseredett kereszténységet az antiszemitizmus táborába terelték, mely mindaddig nem fog leszerelni, ameddig a kereszténység anyagi és politikai hegemóniája örökre biztosítva nincs. A bolsevizmus Dózsa Györgynek akart szobrot emelni, a keresztény reakció dr. Istóczy Győzőnek fog örök emléket alkotni, akit a bolsevizmus által elpusztított Hungária romjai fájdalmasan igazolnak.

II.

Hogy lesz a rongybatyuból zsidó mamutvagyon - produktív munka nélkül?

E művecskében párthíveinket részletesen fel fogjuk világosítani, hogy miért kell a zsidóság ellen könyörtelen osztályharcot folytatnunk?

1867-ben kevés zsidó lakott hazánkban. A bolsevizmus kitörésekor már 4.5% zsidónk volt. 1919-ben a közhatalom már egészen zsidókézben volt, mert a tőke, az egész kereskedelem, a hitelélet, a sajtó, a földbirtok nagy része, a törvényhatóságokban s a parlamentben a politikai hatalom nagyobbik fele zsidó volt. Az utóbbi időben már zsidó miniszterünk is volt, kit néhány kikeresztelkedett zsidó előzött meg. Vázsonyi, Teleszky, Szterényi, Harkányi, Hazai neveire még emlékszünk. A közhatalom többi birtokosa csak amolyan ,,díszgój" volt, akinek zsidófüttyre kellett táncolni. Az előfütyülők a háború alatt Lánczy és Ullmann zsidó bankárok voltak. A bolsevizmus megszüntette a díszgój intézményt. Csak Garbainak kegyelmezett meg. A hatalom többi birtokosai mind zsidók voltak. Ki beszél abban az időben Garbai-kormányról? Mi csak Kun-kormányról hallottunk, Garbai a Kun-kormánynak ,,sabeszgója" volt.

Hogyan történhetett, hogy egy hatvan év előtt letelepedni kezdő csekély népfaj egy 20 milliós államban politikai és gazdasági fölényre tudott jutni, mikor közismert tudott igazság, hogy a zsidó a gyéren jövedelmező produktív ipari és mezőgazdasági munkától irtózik? Erről fog regélni Önöknek egy ébredő magyar. Meg fognak győződni, hogy a zsidó erkölcs, ha ugyan erkölcsnek lehet gúny nélkül nevezni, hazánk mélységes bukásának oka, hogy a zsidóság a hazánkban élő keresztény népfajok veszedelme, s hogy a zsidó parazitizmus a mi népünk boldogulásának, s nemzetünk haladásának legnagyobb kerékkötője.

A zsidó fütyülővel a szájában, rongybatyuval a hátán kezdi meg a honfoglalást. Kezdetben a falu gúnyja. Majd pálinkás zsidóvá lép elő. Boldogítja a hetivásárt. Később fűszeres-zsidó lesz belőle. Panamázik a helyi hatósággal, a fináncokkal. Megkapja az ítalmérési, meg a trafik jogot. A falusi zsidó boltja lesz a közigazgatás által elhagyott paraszt bankja. A paraszt nála rúg be. Berúgott állapotban nála kótyavetyéli el a holmiját és áruját, amelyen a zsidó busás nyereséggel túlad. A paraszt a falusi zsidónál vesz fel drága kölcsönt, melyet visszafizetni nem tud. Az árverésen a paraszt egészen a zsidó kezébe kerül. A zsidó tovább tollasodik. Szállodát nyit. Vendéglőjét nagyobbítja, kávéházzal kiegészíti. Most már a helyi hatalmasságok is felkeresik. A kis és középbirtokosok nála lumpolnak, olcsón számít, még kölcsönt is ad. A közép és kis-birtokos már a szállodás zsidótól kapja a kölcsönt, ő is épp úgy a zsidó kezébe kerül, mint a paraszt.

Mialatt a fütyülős zsidóból szállodás zsidó lesz, több honfitársa telepszik meg mellette a faluban, ő az idegenvezető, a jövevények szálláscsinálója. Egy-kettőre együtt van a hitközség. Szántani, vetni, egyéb testi munkát végezni egyik sem megy. Az nekik nem seft. A zsidó kereskedőnek nevelődött. Pipával a szájában, üzlete ajtajának féltájára támaszkova lesi áldozatait. Olyan, mint a pók, mely hálója szögletébe bújva lesi, mikor esik bele egy ,,legyecske?" Ezzel a ,,produktív" munkával keresi vagyonát. A paraszt pedig egyre szegényedik, amíg csak ki nem vándorol Amerikába.

A szállodás zsidó már politikai tényező. Hatósági emberek, s váltó adósai a lekötelezettjei. A képviselőválasztáson sok alkotmányos költséget keres. Szállítja a részeg voksokat. A szállodás zsidóból bankár, s egyéb üzletes lesz. Tőzsdén is játszik. Mindennel spekulál. Mindent vesz, mert minálunk az elhagyott népnél, a seftelés jobban gyümölcsözik, mint a produktív munka. Pénze útján belekerül a törvényhatósági bizottságba is. Több, vele tartó hitsorsosával részt vesz a törvényhatósági tisztújításokban. Pénzével irányító szerepe van. Megmozdítja még az országos sajtót is. Belekerül valamelyik szabadkőmíves páholyba. Ha a törvényhatóságnál érvényesülése nem sikerül, szidja a gentryt és a reakciót. Ha a parasztnyúzásban megakadályozzák, az agráriusokat szidja. Panaszra megy a miniszterhez s egyéb politikai ,,balhékat" rendez.

A vidéki zsidó, produktív munka nélkül csakhamar a környék nagybirtokosává hízik. Így lesz nagyjában, legalább szokvány szerint, a galíciai zsidóból új magyar földesúr. Áll ez megfelelő módosítással a fővárosi zsidóságra is, melynek hatalmi túltengése Budapesten a históriában példátlan.

III.

A közélet zsidó uzsorásai.

Budapest törvényhatósági bizottsága csekély töredéktől eltekintve zsidó, ámbár a lakosság összlétszámának fele sem az. A virilis tagok zsidók, mert Budapest a zsidó uzsora központja. Itt laknak az uzsorakirályok, kik lakbéruzsorán, tőzsdespekuláción, kincstárcsaláson, közszállításokon, panamákon, árdrágításon, lánckereskedelmen és egyéb nem produktív életpályákon szerezték nagy vagyonukat. A nem virilis bizottsági tagokat a klikkek választják. A klikkfőnökök túlnyomó része zsidó. Ezek szállítják a zsidó törvényhatósági bizottsági tagságokat, melyekért jelentékeny vételárat kell a választási pinkába fizetni. A bizottsági tagsági mandátum panamaiparra jogosító tagsági igazolvány.

A törvényhatósági bizottság Budapesten annyira zsidó, hogy az évzáró közgyűlések után bátran mehetne a Dohány-utcai zsinagógába Te Deumra. Ehrlich G. Gusztáv, Vázsonyi, dr. Glücksthal, dr, Stern neve arany héber betűkkel van a főváros történelmében megörökítve. A fővárosi zsidó törvényhatóság bizottság töltvén be választások útján a magisztraturát, ,,goj" legyen a talpán, aki be tud valamilyen hivatalba jutni. Telerakják a hivatalokat kortes erkölcsök és kortes érdemek szerint zsidókkal, zsidók által fémjelzett díszgójokkal. Különösen szeretik a kiugrott katolikus papokat. Ezeknek tanácsnoki állásra elsőbbségük van. A polgármesteri állásra csak duplán fémjelzett, s a törzsfőnököknek absolute engedelmes filoszemita ,,gójnak" lehet igénye. Horribile dictu! A zsidó törvényhatósági bizottság választja meg még a katholikus egyház plébánosait is. A katholikus plébános jelöltnek az összes zsidók kezét végig kell csókolni, hogy plébániát kaphasson. Ugyebár, mily szép a magyar liberalizmus? Hogy óbégatnának a zsidók, ha a ,,gójok" a rabbiválasztásba beleavatkoznának. Directe Wilsonhoz mennének panaszra. Ilyen közéleti állapotok mellett a zsidóság még csodálkozik, hogy lehet egy ,,gój" antiszemita!

Azoktól a panamáktól, melyek a fővárosi közmunkák és közszállítások körül lefolynak, még Honolulu is hangos. Ebben a közéleti mocsárban csupa zsidó fetreng, melyben kövérre hízik. Ha ezt a zsidóság szemére vetik, azzal replikázik, hogy ha nem a zsidók panamáznának, a keresztények tennék. A pesti zsidóság e cinikus felfogása klasszikusan jellemzi a zsidó szellemet. Annak láttára persze, hogy a kereszténység a panamafertőből a zsidóságot ki akarja kergetni, a liberalizmus és demokrácia szent nevében az ententehoz fordul oltalomért, hogy az ,,antiszemitizmus", a ,,fehér terror" és a ,,reakció" ellen lépjen fel. Ez a zsidó taktika a legvéresebb antiszemita vezércikknél jobban lázit a zsidó osztály ellen.

A bevándorolt zsidó elem fővárosi garázdálkodása teszi érthetővé, hogy a zsidóbolsevizmus csak Budapesten talált talajra, mellyel szemben a hazafias és tiszta erkölcsű vidék annak dacára hadiállapotba helyezkedett, hogy a zsidó politikusok és zsidó generálisok golyóval és akasztófával tizedelték a falu népét. A vidék nem vette be a pesti zsidók zsarnokságát, melyet a mai zsidó sajtó azon a címen sír vissza, hogy a vezetésnek a főváros kezén kell maradni, mert itt jelenik meg a Világ, a Lloyd, a Népszava, az Egyenlőség, a Fidibusz, a Pesti Futár, a Vágóhíd és egyéb zsidó irodalmi termék, melyek a fővárosi szellemi fölénynek kultúrbizonyítékai, mert Budapesten fél millió zsidó él, kiknek fele még galíciai honos, s mert Budapesten akkora a Chevra Kadisa, milyet Jeruzsálem szent falai sem láttak. Ilyen talmi logikával óhajtanak a pesti zsidók nem ugyan Budapest, de saját hegemóniájukat biztosítani.

A falusi zsidóknak a fővárosba törtetése, a fővárosban való elterpeszkedése, s törvényhatósági bizottságokba való tömeges betolakodása magyarázza Budapest botrányos erkölcsi bukását, s ezzel együtt a felviharzó mérhetetlen antiszemitizmust, mely a zsidó erkölcs pusztításainak ha kell, hatalmi szóval is, gátat fog vetni.

IV.

A zsidó erkölcstan.

A zsidó erkölcs alapszabálya: ,,cél szentesíti az eszközt". Vagyont szerezni minden áron. A zsidónak teljesen ,,wurst", hogy mivel keresi vagyonát. Ma katholikus egyházi író, holnap bolsevista népbiztos. Ma pöffeszkedő kapitalista, holnap szocialista néptribun. Ma inkarnatus szocialista, holnap Kun Bélával és társaival a gyűjtőfogházban csókolódzik. Ma Vázsonyi leghűbb demokratája, Vázsonyi szökése után Károlyi Mihály vezérembere, 1919 március 22-én Kun Béla zsidó fejedelem kóser udvarában lebzsel. Ez a zsidókapacitás ma dühös királypárti. Az egyik zsidó munkapárti képviselő, a másik vérbeli 48-as párti Kossuth-szakállal. Van még Apponyi-párti zsidó képviselő is klerikális mázzal. A zsidó lelkes vörös terrorista, de ha muszáj, szívesen ül pár évi fegyházat zsebtolvajlásokért. Az orgazdaságból élő tengernyi zsibárus karakter dolgában a hitelszövetkezeti és bankdirektorral egy nívón boldogítja a bolsevizmus legvégső határáig Magyarországot. Olyan rablók, milyeneket a magyar zsidó bolsevizmus kitermelt, méreteikben az angol bűnügyi regényírók fantáziáját messze túlszárnyalják. A zsidó erkölcstelen kapzsisággal, karaktertelenséggel, gonoszsággal bélelt kaftán. E megállapításon a csekélyszámú tisztességes zsidó kedvéért közérdekből nem lehet a kivétel rését megnyitni. A zsidó erkölcsöt különben e művecske következő részében igen plasztikusan lehet rekonstruálni.

A bűn és tisztesség között széles mesgye van, melyen csak a szubjektív becsületérzés a rendőr. Akiben becsületérzés nincs, bátran kalandozhat e mesgyén: az ügyész, rendőr hozzá nem férhet; a becsületes ember meg az ilyen kalandorral mást nem tehet, mint utálja és bojkottálja. Az ilyen kalandort a zsidó erkölcs élelmesnek nevezi és előtte kalapot emel A zsidó azonban az élelmesnél is ügyesebb. Bekalandozza a bűn területét is, lehetőleg úgy, hogy rábizonyítható ne légyen. A büntető hatóság ritkán éri utol az ilyen kalandorokat, és mégis, az elitélt vagyoni bűntettesek 90% -a zsidó, amiből elképzelhető, hogy mekkora a zsidók által elkövetett bűncselekmények száma. Kedvenc bűncselekményeik a hamis eskü, uzsora, csalás (annak minden fajtája) okirathamisítás, lopás, orgazdaság, sikkasztás, vétkes és csalárd bukás, hűtlen kezelés, árdrágítás, lánckereskedés, szállítási csalások, vesztegetés. A zsidó egyéb bűncselekmények mezejére nem igen kalandozik, mert a ,,rebachot" kicsinyli.

V.

,,Gój" vet, zsidó arat.

Idősebb polgártársak még élénken emlékeznek a délvidéki gabonauzsorára. Ez az uzsorának megengedett módja, mert ezzel sokkal hamarabb lehet valakit tönkre tenni, mint a hiteluzsorával. A pesti zsidó gabonabevásárló cégek hazánk Kánaánját, a Bácskát és Bánátot a gabonauzsorával kegyetlenül letarolták, a föld népét pedig földönfutóvá tették. Mit csinált a pusztulás láttára a végrehajtó hatalom? Bűnpereket zúdított a zsidók nyakába. Erre nyomban megindult a mentőakció. A jogi és gazdasági (persze zsidó) szakirodalom tudományos alapon álló zsidó bevásárlók védelmére kelt. A felsőbb bíróságok a vádlottakat paragrafusok hiányában felmentették. A tőzsde Sobri Jóskáit szabadlábra helyezték. De azért a Schlesinger és Pollakovích cég és érdektársai büszkén mutatnak a tőzsdepalotának csúfolt kőhalmazra, a zsidó uzsorakapitalizmus budapesti kolosszusára, melynek minden egyes köve sok-sok, már kivándorolt magyar, német és szerb paraszt véres verejtékébe került. És a csahos gabonauzsorások mégis egyre a produktív agráriusok ellen uszítanak, hogy a nemzetpusztító zsidó merkantilizmust, a munkanélküli jövedelmet, a zsidó parazitizmust még erősebbé tegyék. Ebből mindenki megértheti, miért gyűlöli a zsidó a ,,hecckáplánt", aki falusi híveit szövetkezetbe tömöríti, hogy a zsidó uzsora ellen megvédje.

VI.

Hogyan lehet tőke nélkül üzletet alapítani?

A háború előtti évtizedekben a túltermelésben szenvedő Németország és Ausztria hazánkat iparcikkeivel elárasztotta. Magától értetődik, hogy az importáló cégek belföldi képviselői zsidók voltak, még pedig túlnyomólag vagyonilag lezüllött zsidók, akik csak azért, hogy jutalékkeresményüket fokozzák, a kereskedői etika félretételével, reális alap nélkül fűnek-fának hiteleztek. Ez az állapot kapóra jött a vagyontalan zsidóknak, akik tőke és szaktudás nélkül vágtak neki az ,,üzletgründolásnak". A jóhiszemű hitelező a belföldi képviselő ajánlatára formálisan kistafírozta az új boltost. A verseny nehéz volt, az üzlet nem ment. Lejárófélben volt üzleti tartozása is. A megszorult új boltos becsukta boltját. Megmaradt holmiját a következő perlés elől sürgősen elkótyavetyélte. A hitelező bottal üthette adósának nyomát. Ha perelt, ráfizette még a perköltséget is, mert az adóson semmit sem lehetett bevasalni. Ha a hitelező csődöt kért, kérelmével el kellett utasítani, mert nem tudta kimutatni, hogy adósának akkora cselekvő vagyona van, melyből a csődeljárás költségei kitelnek. Miután csődnyitás elérhető nem volt, vétkes és csalárd bukásáért nem lehetett a bűnvádi eljárást az adós ellen megindítani. Hitelezési csalásért meg azért nem lehetett üldözni, mert ez a legritkábban volt megállapítható. Végrehajtási csalásért meg nem lehetett bántani, mert az árukat még pereltetése előtt adta el. A csődcsalás a legritkább esetben volt rásüthető, mert a nyomozás megindításához és irányításához szükséges terhelő adatokat a távollevő és itt megbízhatatlan ügynök által képviselt hitelezőnek felderítenie nem sikerült.

Hiteltörvényeink hézagait, amint a gyakorlati élet tömegesen bizonyította, a tőke nélküli zsidó boltosok alaposan kihasználták. A magyar piacra utalt külföldi importőrök e vircsafton megbotránkoztak, de azért kénytelenségből hazánkba tovább hiteleztek, persze mindig drágábban, mert a korábbi üzleti veszteségeket új áraikba bele kellett kalkulálniuk.

A mi zsidónk első bukásával, melybe egy haja szála sem görbült bele, egy kis kezdő tőkére tett szert. Feleségének neve alatt új üzletet nyit, melybe kezdő tőkéjét beleöli. A felesége már nagyobb hitelt kap. A feleség szakasztott úgy bukik, mint a férj, azzal a különbséggel azonban, hogy ő már több pénzzel vonul vissza. Amit a feleségével csinált, folytatja többi rokonaival, míg végre akkora tőkét gyűjt magának, hitelezői vagyonából, amekkorából valamelyik rokonának a neve alatt már versenyképes üzletet tud nyitni magának.

Ebben a bukási példában eklatánsán nyilvánult meg az úgynevezett zsidó üzleti élelmesség, melynek becsületes neve — gazság. Ennek pedig az egész háború előtti kereskedelem korrumpálása volt az eredménye,

A háború előtt úton-útfélen, kirakatokban és lapokban olvastunk hirdetéseket: ,,Csődtömeg eladás, csődtömegben vett áruk kiárusítása." Rengeteg ily áru került forgalomba vesztegető áron, hisz a kótyavetye áruért szédelgő zsidók úgyszólván semmit sem fizettek hitelezőiknek. A közönség megrohanta a bevásárlási forrásokat, melyek az árakat a tisztességes kereskedelem rovására lenyomták. A. ,,gójok" egymásnak megelégedetten sugdosták: ,,Hiába! Mégis csak zsidó boltosnál lehet olcsón vásárolni!"

A megtévesztett ,,gój" arra nem gondolt, hogy azt a kárt, amit a zsidókereskedelem milliónyi csalással a külföldi hitelezőknek okoz, nem az egyre vagyonosodó zsidó kereskedő, hanem a rohamosan szegényedő vásárló közönség fizeti meg. Nem gondolt arra, hogy a zsidó svindli a valóságban az élet megdrágulására, a pénz értékcsökkenésére, hazánk eladósodására, a vörös szocializmus terjedésére vezet, mely utóbbi a többi tényezővel kapcsolatban a világot megváltó zsidó bolsevizmusnak volt előfutárja. Az előre nem néző, előre nem látó keresztény osztálynak határozottan imponáltak a zsidó vesztegető árak. Olcsón vásárolt bűnös holmit, s ezzel eladta elsőszülöttségi jogát egy tál lencséért. A bolsevizmus alatt bőven meglakolt a zsidó korrupcióért, mert a törvényhozás útjain nem irtotta ki már korábban a zsidó svindli kótyavetyét, sőt vásárlásával egyenesen előmozdította.

VII.

A bírósági végrehajtók eldorádója.

A háború előtti 25 évre esik a végrehajtói intézmény fénykora Budapesten. Európa első zsidó metropolisában a bírósági végrehajtó volt a legnagyobb úr. Fiakkeron reggeltől estig látogatta áldozatait (?), a bukott zsidókat, akik vendégszeretettel fogadták régi ismerősüket, a keresztényeknél nem szívesen látott bírósági kiküldöttet. A végrehajtók rengeteg pénzt kerestek. Némelyik zsidó ellen 150 -200 végrehajtást foganatosítottak. A végrehajtott hitsorsos nem csinált kázust a végrehajtásokból. Lefoglalt holmiját valamelyik megbízható rokonával vagy ismerősével kiigényeltette. Tanúja mindig volt. Ha az igényperelést megunta, idegen név alatt lakott, vagy pedig járványcédulát ragasztott ki lakása ajtajára, hogy a végrehajtó lábát hozzá be ne tehesse. A végrehajtások nem zavarták abban, hogy 4 -5 szobás elegánsan és kényelmesen berendezett lakásában nagy jövedelmei eláruló s fényűző zsúrokkal spékelt életmódot ne folytasson. Hadd pukkadjon a hitelező - gondolta magában. Körülbelül 20 bíróból álló járásbíróság harminc éven keresztül nagyiparszerűen tisztán igénypereket tárgyalt. Igénypert nem lehetett elveszteni. A tanuk, az árverési hiénák, mindig kéznél voltak. Sok ezer zsidó rengeteg hitelezési csalásának sok aktája beszédes bizonyítéka a régi V. ker. járásbíróság végrehajtási és igényperi irattára, melyben az árverési hiénák milliónyi hamis esküje van megörökítve. A zsidóság erre most vázolt taktikázásra, mellyel hitelezőit falhoz állította, rém büszke volt. Hiába, mondták a zsidónak van esze. A ,,gójt", akibe polgári és egyházi oktatója morált, etikát, talmudmentes tisztességet préselt, lehülyézte, mert a zsidómorál magaslatára nem tudott helyezkedni.

VIII.

A szövetkezeti eszme hiénái.

A szövetkezeti eszme a kisember erőssége, mely neki a nagytőke előnyeit biztosítja. Így volt ez mindenhol, hazánkat kivéve. Azokat a szövetkezeteket, melyeknek a kereszténység hasznát vehette volna, a zsidóság a merkantilizmus zászlajának lobogtatásával, sajtójával, s kormányhatalmával leheletlenné tette. A hitelszövetkezeti eszmét azonban melegen felkarolta, mert felfedezte, hogy a mi törvényeink mellett a hitelszövetkezeti intézmény a hitel, uzsora védőbástyája. Mit csinált a tőkés zsidó? Keresett magának egy vőt, zsidó fiskálist. Hozományul 20.000 koronát adott neki, s meghagyta neki, hogy csináljon hitelszövetkezetet koronás alapon. A szövetkezetbe persze csak a hitelre szoruló, de hitelképtelen középosztály lépett be, hogy néhány száz korona ínségkölcsönt kapjon. A szövetkezet tehát hitelképtelen adósok társasága volt. A gründoló após volt a vezérigazgató, rokonai a többi igazgatók, a vőfiskális volt a jogtanácsos és ügyész. Az após szerzett visszleszámolási hitelt. A szövetkezeti tagok derűre-borúra vettek föl váltókölcsönöket. A koronás befizetéseket nem eszközölték. Ennek aztán az volt a következménye, hogy a váltókölcsönnel adós tag a leszámítoláskor néha négyszer-ötször akkora összeggel tartozott, mint amekkorát felvett, dacára annak, hogy sokat törlesztett, mert a törlesztéseket a tag üzletrésztartozásának, s ennek függelékét képező rengeteg késedelmi bírságnak részlettörlesztésére fordították és pedig alapszabályszerűen. A szövetkezeti tag tehát csakhamar elmerült az adósságokban. Most megkezdte működését a szövetkezeti ügyész. Megperelte a váltóadós tagot kezeseivel együtt, akik más váltókon persze az egyenes adósok voltak, hiszen a megszorult szövetkezeti tagok egymásnak kezeskedtek. Az ügyész minden adós és kezes ellen külön kért biztosítási és kielégítési végrehajtást. Szaporította a költségeket, melyek a tőkét rendszerint fölülmúlták. Némelyik szövetkezeti ügyész a béke éveiben, akkori időkben horribilis évi 50.000 koronát megkeresett ily perlésekkel. Szépen keresett mellette apósa is, a vezérigazgató, mert ő szedte be a váltókölcsönök jutalékát. Szóval ő előre keresett.

Az 1900-as években rengeteg ily szövetkezet boldogította Budapestet, melynek szegény középosztálya, különösen a tisztviselők, 100,000 számra keresztül kasul voltak perelve. A gründolók tudták és látták, hogy a hitelszövetkezeti gazdálkodás csak rövid életű lehet. Ezzel azonban nem törődtek. Úgy spekuláltak ugyanis, hogy ha pár évig tudják a szövetkezetben a lelket tartani, a vezérigazgató jutalékokból többszörösen megkeresi azt, amit az üzletbe ruházott, t. i, azt a bizonyos 20.000 korona hozományt, melyet fiskális vejének adott. Fiskális veje pedig az üzleten megkeresett 100 -120 ezer korona perköltséget. Ha a szövetkezet bukik, ez a tagok baja, mert a passzívákért ők felelősek.

1907-ben azonban beütött a pénzkrach. A hitelszövetkezetektől megvonták a visszleszámítolási hitelt. A szövetkezetek megbuktak. Sok após és vő számítása füstbe ment. A szövetkezeti tagok pedig benn maradtak a csávában.

Aztán mondja valaki, hogy a zsidó nem szolgálta becsületesen a szövetkezeti eszmét!

IX.

A szolid zsidó tőke.

Szakasztott ilyen üzleti erkölcsök melleit dolgoztak zsidó bankárjaink. Produktív kölcsönt az arra szorulók a legritkább esetben tudtak kieszközölni. Ily kölcsönök előnyösöknek csak abban az esetben bizonyultak, ha a kölcsönvevők az uzsorakamatokat saját vállalataik komitenseire áthárítani tudták. A kölcsönvevő elképedt, mire a kölcsönösszeget neki folyósították. A jutalék, a magas kamatláb, mindenféle egyéb levonások a kért összeget alaposan megdézsmálták; ráadásul a pénzintézetet vezető igazgatót a kölcsön folyósításáért külön kellett honorálni. Keresni akart az ügynök is, aki a kölcsönvevő és bankigazgató között az összeköttetést létesítette. A közvetítő keresett is tekintélyes összegű províziót. A zsidó tőke tehát így táplálta a hazai vállalkozásokat és a magyar ipart. Isten csudája, hogy gazdasági életünk a háború kitörése előtti hitelélet mellett teljesen össze nem omlott. Nem omlott össze azért, mert a nagybankok, mint a cápák, uzsorakölcsöneikkel az ipari és egyéb vállalatokat felhabzsolták, úgy, hogy a háború alatt az áruuzsorán még kövérebbre hízott bankok földbirtokokat és egyéb bérgazdaságokat voltak kénytelenek tőkéjük gyümölcsöztetése végett megvásárolni. Ezen üzleti ág teljes kiépítésében csak a közbejött politikai események akadályozták meg.

Az üzérkedés e nemével szemben a törvényhozás és végrehajtó hatalom tehetetlenül állt. Ullman és Lánczy voltak Magyarország teljhatalmú diktátorai. Övék volt a pénzügyi hatalom, mely a politikai hatalmat zsebében tartotta.

A bankok nemcsak a most vázolt keretek között garázdálkodtak, hanem ezeken kívül is, Ha a bankigazgatók valamelyik tervbe vett üzletről megállapították, hogy nagy nyereséggel kecsegtet, szindikátust csináltak. Ez a szindikátus vette fel és bonyolította le az üzletet. A szindikusok bankjuk pénzét mobilizálták, s a szindikátus üzletét ezzel finanszírozták. A nyereséget a szindikusok maguk között felosztották, egy részét azonban, jutalmul azért, hogy a tőkét rendelkezésére bocsátotta, bankjukba fizették. Ezek az urak tehát idegen tőkével saját zsebükre dolgoztak. A közönség persze csodálkozott, hogy miért sokkal drágább minden Magyarországon, mint a művelt nyugaton és Németországban? A magyarázat egyszerű: a sok erkölcstelen és tiltott profit drágította meg nálunk az életet, és mégis a zsidók lármáztak a legjobban, hogyha olcsón vásárolni és élni akarnak, kénytelenek külföldre menni s külföldön nyaralni. Ez a zsidó cinizmus non plus ultrája.

Amit a háború alatt az árdrágítók és lánckereskedők műveltek, a háború előtt a kartelek csinálták. Aki a nagybankok üzleti életét ismeri, ismeri egyúttal a kartelek erkölcseit, melyek mindig gazdasági közérdekre hivatkoztak, midőn a kartelt alakítva a fogyasztó közönséget kirabolták. Háború előtti törvényhozásunknak nem volt ereje a nagy bankok és kartelek hatalmát megtörni, ami nem csoda, hisz törvényhozásunk a háború előtt lényegében a zsidó kapitalizmus képviselete volt. A parlament minden pártjában egy csomó zsidó képviselő ült, a többi tőle függő nemzsidó liberális köntösben imádkozott vele. Az eladósodott gentryk és földesurak, a zsidó tőkésekkel paktáló főpapok a zsidó kapitalizmus szekértolói voltak. Egyszóval Magyarország zsidó tőkései ellenállhatatlan erővel koldussá szipolyozták hazánk népét.

Amit a zsidó kapitalizmus a világháború kitörésekor abbahagyott, a változott körülmények között, a háborús gazdasági életnek megfelelően sokkal nagyobb erkölcstelenséggel és könyörtelenséggel folytatta.

A zsidó tőke egész erejével a hadiszállításokra vetette magát. Ezekbe az ügyletekbe belevitte a bankerkölcsöket is. Árdrágítani és csalni! - ez volt a jelszó. Oly rémületes mértékben gyakorolták üzleti politikájukat, hogy a végrehajtó hatalom a háború kedvezőtlen esélyeitől megborzadva kénytelen volt drákói szigorúságú büntető törvényeket és gyorsított eljárásokat létesíteni. A zsidó tőke vesztegetése oly veszedelmes mérveket öltött, hogy még egy vezérhadbizost is megvesztegettek. A kormány ennek láttára a szállítási és ezzel kapcsolatos egyéb bűncselekményeknél a nyomozási hatalmat az ügyészség kezébe tette le. Az ügyészségen kívül csak a bíróságokban bízott meg, melyek, különösen a kúria, kérlelhetetlen szigorral üldözték hadseregünk csalóit, akik hazánk sírásóínak bizonyultak. Bezzeg volt jajveszékelés a zsidó kapitalizmus körében. A kúriának gyorsított ügyekben dolgozó tanácsait, Tisza Istvánnal együtt majd, hogy máglyára nem állították. Bíróságainkat azért, mert a zsidó tőke visszaélésének üldözése körül kellő szigorral jártak el, antiszemitáknak bélyegezték, ellenük valóságos társadalmi aknamunkát kezdtek és folytattak. Ennél az aknamunkánál is az ismert zsidó eszközökkel dolgoztak. Meg is volt a gyümölcse. Mikor a háború vége felé a kormány hatalma meggyöngült s a kormányzat vezetése gyenge kezekbe került, az antiszemitáknak, reakciósoknak csúfolt bíróságok működésének ellensúlyozása végett zsidó igazságügy-minisztert neveztek ki mire a különféle börtönökben és fegyházakban ülő és sok évre elitélt hadseregcsalók fellélegzettek és sokan közöttük, ha átmenetileg is, friss levegőre kerültek. Erre a zsidó tőke megnyugodott.

A háború alatt a nagy és kis bankok, melyek kivétel nélkül zsidók, s a kereskedő zsidóság mohón űzte a lánckereskedés virágzó iparát. Olyan üzlet ez, melyhez sem áru, sem pénz nem kell, még üzleti telep sem. A kötlevél, mely mögött legtöbbször áru sem volt, az árdrágító kávéházban egy délután kézről-kézre körsétát végzett. Mindegyik kézben maradt néhány % jutalék. Akárhányszor egy árukülönítmény egy délután 100 percentes árdrágításon esett át. 1914 őszén Galíciából kiűzött lengyel zsidók rajokban lepték el fővárosunk zsidó utcáit és kávéházait, ahol óriási mértékben űzték az árdrágító lánckereskedelmet. Vagyonilag lezüllött egzisztenciák egyik napról a másikra lettek milliomosokká - produktív munka nélkül. És mit csinált a végrehajtó hatalom? Drákói szigorúságú rendeleteket bocsátott ki az árdrágító kereskedelem leküzdésére. Ha egyik-másik árdrágítót lefülelték, megindult a mentési akció, különösen akkor, ha az áldozat zsidó előkelőség vagy bank volt, minek következtében az ügy elposványosodott, a bűnös pedig menekült. A fogyasztó közönség pedig fogait csikorgatva kénytelen volt a rettenetes drágaságot tűrni, míg körülötte az ő nyomorúságán és nélkülözésén aranypiramisok épültek. A zsidóság pedig büszkén mutatott fajának kiváló élelmességére: ,,Hiába, a zsidónak van esze!" - és a máról holnapra produktív munka nélkül megmilliomosodott szélhámos árdrágító előtt az elismerés pálmáját lengette.

A nemzsidóknak ezzel szemben csekély az a vigasztalás, hogy börtöneik zsidókkal vannak megtömve, kiket vagyoni bűncselekmények miatt ítéltek el. A baj az, hogy a bűnös zsidóság legnagyobb része vagyonának piramisain pöffeszkedik, holott a börtönök mélyén volna helye. Magyarország keresztény népeinek a zsidó üzleti erkölcsök, vagyis a kereskedelmi erkölcstelenséget intézményesen ki kell irtani, ami sikerülni csak akkor fog, ha a zsidóságot egészségtelenül túltengő hatalmáról leszorítjuk és zsidómentés közigazgatást állítunk fel.

X.

A magyar hazát ,,szerető" zsidóság.

1919 augusztus havában Magyarország népe, melyet a bolsevista zsidók golyóval és akasztófával irtottak, elemi erővel fordult a zsidóság ellen, hogy azt az angolok által felszabadított Palesztinába tessékelje. A zsidóság azonban altruista érvekkel okolta meg ittmaradását. Érvelése szerint Magyarország kereskedelme tönkremegy, ha a zsidók vagyonostul elhagyják. Ez a pökhendi népfaj, ez a kitessékelt vendég, elbizakodottságában azzal tetszelgett magának, hogy az őstermelő és gyáros az áruk kicserélése végett nem fog találkozhatni hazánk fogyasztóival, ha zsidó nem fogja őket felfedezni és előkeríteni. A nép azonban tovább tessékelte a zsidóságot, mert ez, amit a zsidóság minálunk kereskedelemnek nevez, fentebbi leírásunk szerint közönséges csalás és rablás s mi csak humanitásból tessékeljük a zsidóságot Palesztinába, mert igazság szerint börtönbe és fegyházakba kellene internálni. Ha a zsidóság komolyan hinné, hogy a kereszténység az árucserét nem tudja lebonyolítani, hazánkon ,,üldöztetéséért" azzal állna bosszút, hogy 24 óra alatt kivándorolna. A zsidóság azonban ezt nem teszi. Magyarországot, ezt a fejős tehenét esze ágában sincs itthagyni. A liberalizmus, a demokrácia, az egyenlőség szent eszméihez, az entente-missziókhoz, a világ összes zsidaihoz rimánkodik segítségért, hogy a ,,gójok" kiszorításával tovább itt maradhasson kereskedőnek, hogy további hatalmát visszanyerve, a ,,gójokat" úgy kezelhesse, mint a régi hellének a helótákat. A zsidóság csak azért ragaszkodik ittmaradásához, hogy a zsidó kapitalizmust függelékével, zsidó, sajtójával markában tarthassa, a nemzetrontó merkantilizmust az ő faji sajátosságainak .megfelelően erősíthesse, a zsidó kapitalizmus ellen szervezkedő szövetkezeti eszméket elnyomhassa. Ha már tűrni tartozunk a zsidók itt maradását, semmi körülmények között sem fogjuk megtűrni, hogy hatalmon maradjanak, mert a zsidóuralom az utolsó hatvan év történetének tanulságai szerint a magyar nemzet tüdővésze, mely ellen csak Amerikába való vándorlással lehet védekezni.

XI.

A zsidó sajtó.

Aki az 1900-1920. megjelent sajtótermékeinket elolvassa, elképedéssel kénytelen megállapítani, hogy a XX. század magyar sajtója a förtelem undorító mélyébe süllyedt. Miért? Mert az ideál és erkölcs nélkül való zsidóság kisajátította magának. A serdületlen gyermekeket rontó Fidibusz, a hálószobák titkaiba turkáló Pesti Futár, a Vágóhíd, a zsidókat egekig magasztaló Egyenlőség, a vagyonosok zsebeire vadászó Korbács, a botrányokra vadászó A Nap, a kerge lateinerek lapja, a Szende-Jászi féle szabadkőműves Világ, a légyottokat közvetítő s Porzsolt hipokrita förmedvényeitől unalmas Pesti Hírlap, a a Rombach-utcában közkedvelt Neues Pester Journal, a börzezsidók Pester Lloydja, a szerkesztő szekerét toló zsidómágnás Pesti Napló, a Kossuth-szakállas, Sümegi Vilmos-féle, Károlyi Mihály váltókon hizlalt Magyarország, a konjunktúra politikát anyagi haszonból űző Az Est, s a többi, zsidó sajtótermék förtelmes tartalmú zsidó zsargonú nemzetietlen, ízléstelen métely, mely a jó ízlésű, ideális lelkű közönségben mindig undort keltett. A magyarság rá volt e szennysajtóra utalva, mert a nemzeti ízléses sajtót az elhatalmasodott zsidóság a sajtószabadság szent nevében megfojtotta. A zsidó sajtó közutáltságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy mihelyest a bolsevizmus letörésével a zsidóság hatalma letört, hazánk népe mohón kapott a nemzsidó sajtótermékek után, s üldözőbe vette a gettóirodalmat, mely azt hitte, hogy a nemzsidókat továbbra is rabszolgaságban tartja.

A sajtó üzlet. Ezt senki kétségbe nem vonja. De az üzlet is ethikával kell, hogy bélelve legyen. Azért, hogy a sajtó eszméket termel, eszmékért küzd, hogy az emberiséget felvilágosítja, anyagi elismerés jár a társadalomtól, melynek haladásán fáradozik. De midőn a sajtót nem ez a közérdek irányítja, hanem csak a cél, hogy jövedelmét gyarapítsa, a sajtó erkölcstelen kokott, ki szerelmét minden fertőzött férfinek pénzért áruba bocsátja. Tessék elolvasni, mit írtak a zsidólapok 1918 november havában Tiszáról és Károlyiról, és mit írtak ugyancsak e lapok és írók 1919 november havában ugyané két férfiúról!

A magyar zsidósajtó pausálékért adta el politikai irányát. A gazdasági életre vonatkozó cikkeinek tartalma elárulta, hogy a versenyző vállalatok közül melyik s körülbelül mily összeg erejéig pénzelte le. A színházi kritikáikból meg lehetett állapítani, hogy a kritikus urat milyen kötelék fűzi az általa kritizált művésznőkhöz? A törvényszéki rovatból megtudtuk, hogy a riportereket melyik zsidó fiskális keni szorgalmasan. Az ilyen fiskálisokból lettek jeles kriminalisták. A törvényszéki rovatban elhallgatott bűnperekről tudtuk, hogy szereplőiket alaposan mellbevágták a sajtóvitézek, hogy szennyesüket ez arra jogosan kíváncsi közönség elől elrejtsék. Tisza István gróf két zsidó merénylőjének gaztettét a zsidó sajtó az egekig magasztalta, mert a sajtó által félrevezetett nép mohón olvasta az erkölcsileg perverz, zsidó gyilkosokat védő és magasztaló cikkeket. És ez a szennyes sajtó a bolsevizmus letöréséig egyeduralmat élvezett.

A magyar hírlapirodalom a bolsevizmus letöréséig egy-két orgánum kivételével tősgyökeres zsidó volt. A lapok zsidó magyar nyelven írvák, telve talmud ötletekkel, zsidó és tolvajnyelvű kitételekkel. Hasábjai telve harcokkal, melyben ellentétes érdekű zsidó vállalatok s háttérben vagy előtérben egymással viaskodnak. A sajtó-haramiaipar - értsd a zsarolást - jól jövedelmező zsidó foglalkozás, gyomor és pofa kell hozzá, meg nagy adag becstelenség és gazság. A nemzeti tanács és a Kun-kormány sajtóharamiáinak viselt dolgaival a közvélemény már eleget foglalkozott.

A zsidó sajtó politikai üzérkedése valóságos közéleti förtelem. A nemzet szabadságjogaival undorító konjunktúrapolitikát űzött. Mindig a zsidó osztályérdek vezette. A zsidó orgánumok, mint az ordasok, rávetették magukat oly írókra, kik a destruktív zsidó sajtó ellen kikeltek. Mindez a progresszivitás cégére alatt történt. A zsidó sajtó legbecsületesebb intézményünket, az igazság-szolgálatást is terrorizálta, korrumpálta az esküdtbírósági intézményt. Lásd a Tisza és Haverda gyilkosainak bűnpereit. Dr. Lengyel Zoltán a ,,kriminalista" fiskális virágcsatát kapott, mert egy anyagyilkost a sajtó útján korrumpált esküdtbírósággal felmentetett.

Vázsonyi Vilmosnak, a terézvárosi demokrata Napóleonnak sajtóvitézkedése másból sem állott, mint az osztálygyűlölet féktelen szításából, hogy hazánkban mindent destruáljon, amit ezer éven keresztül számos generáció, a tatár, török és labancjárás dacára hangyaszorgalommal fölépített. Vázsonyi sólettel töltött Pandora szelencéje volt, mely a bomlasztó és fullasztó zsidógázzal közéletünket agyonfertőzte. Tipikus szájmunkás volt. Miniszteri székbejutásával érlelődött meg a nagy bomlási processzus, mely a bolsevizmus kitörésével érte el tetőpontját. Ez a demagóg tüzelte indirekté vértől csepegő cikkeivel a népet Tisza István gróf meggyilkolására. Kovács és Lékai hitsorsosai, Vázsonyi tógája mögé bújva meg is kísérelték ellene az orgyilkosságot. A zsidósajtó hozsannával üdvözölte ezt a két orgyilkost. A zsidóság meghajolt Vázsonyí Vilmos nagy politikai hatalma előtt, aki Dési Zoltánt is reklámeszközül használta föl. A Kovács nevű orgyilkost a zsidó szanatóriumban a zsidóság virágerdőkkel árasztotta el.

Ezt a zsidómanővert hazánk 20 millió keresztényének fogcsikorgatva és némán kellett eltűrnie, mert a politikai hatalom akkortájban a valóságban teljesen a csekélyszámú zsidóság kezében volt.

Amit a zsidó sajtóban Vázsonyi nagyban végzett, a többi zsidó újságíró kevesebb képességgel űzte. Csaholásban legközelebb állott hozzá a zsidó kapitalista érdekeket szolgáló szabadkőmíves Világ, mely a progresszivitás jelszava alatt tenyésztette ki politikusokká hazánk sírásóit, a Jászi, Szende, Kunfi zsidótriászt. A Népszava zsidó munkásvezér írói a Világgal szövetkezve a munkástömegeket lázították és maszlagolták, amíg a bolsevizmus a zsidósvindliből őket ki nem józanította. A zsidó Népszava politikai erkölcstelenségét, aljas perfidiáját, politikai köpönyegforgatását mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy a szabadságjogokért csak addig küzdött, amíg hatalomra nem jutott. Hatalomra jutása után, mint a héja, úgy csapott le az emberi és szabadságjogokra, melyeket golyóval s akasztófával kegyelem nélkül kivégzett.

A keresztény Magyarországnak hatalmi szóval irgalom nélkül le kell számolni a zsidóság destruktív sajtó politikájával. Nincs megalkuvás. Ez nálunk lét, vagy nemlét kérdése.

XII.

A zsidó sajtó-szabadság.

A zsidósajtó-egyeduralom megalapítói a zsidó szedők voltak. A nyomdaipari pályát a zsidók mohón árasztották el, mert a nemzsidóknál hamarabb fedezték fel, hogy a sajtó nagyhatalom. A zsidószedők csinálták meg az első erős szociáldemokrata szakszervezetet. Ez volt az ugyancsak zsidó pórázon vezetett szociáldemokrácia első hatalmi tényezője, mely a zsidó kiadókkal a bérharcot munkabeszüntetéseivel, sztrájkjaival eredményesen felvette s ezzel a többi munkásszakmák szervezkedési étvágyát felébresztette és fokozta. A háború letörésével a zsidó szedők voltak a legkönyörtelenebb cenzorok. Ha valamelyik cikk, vagy hír nekik nem tetszett, szedését megtagadták. A szedők voltak tehát a sajtószabadság első gyilkosai, akik faji elhelyezkedésüknél fogva kizárólag a zsidó érdekeket szolgálták és mozdították elő.

A második cenzor a szociáldemokrata párt volt, mely a bolsevizmus letöréséig a produktív munkát végező ,,gój"-okból állott, produktív munkát soha nem végzett s hatalomra s vele járó előnyökre éhes szájmunkás zsidók vezetése alatt. A szegény, agyonbolondított, félrevezetett munkáshad, mely a Népszava hasábjain a sajtószabadságért küzdött, vezetőjének egy szavára két ízben is lerombolta a Pesti Hírlap nyomdáját, mert a munkásvezéreknek nem tetsző cikket adott. A később fellépett zsidó-kommunisták utóbb ezt a kölcsönt vissza akarták a Népszavának adni, mely csak a ,,letűnt kapitalista rendszer Tisza huszárjainak", a rendőröknek köszönhette, hogy Conti-utcai nyomdája a sajtószabadságnak áldozatni nem esett. A sajtószabadságot ilykép tisztelte Népszava és Vörös Újság. 1919 március 21-én persze a Kunfi Zsigmond és Kun Béla-féle zsidó alapon összebarátkoztak és a sajtószabadság szent nevében az egész sajtót kivégezték.

Harmadik cenzor a rikkancssereg volt, melyet a zsidó sajtóérdekeltség, vagy egyes kiadó szervezett. Bizonyos, persze nem-zsidó lapokat nem volt szabad a rikkancsnak árulni, ha a zsidó grémiumba tartozó sajtótermékekkel rikkancsok. Az Est saját rikkancsaival a konkurens lapok rikkancsait terrorizálta. Ez a zsidó terror sajátságos neme volt.

Hogy a zsidók által föllázított szocialisták s utóbb kommunisták a nemzsidó Apostol nyomdát a sajtószabadság nevében lerombolták, az a zsidók által leigázott Magyarországon természetes tünet volt, mert ez szerintük produktív munka volt.

Lehet-e a zsidóságra a sajtószabadság védelmét bízni? E kérdésre csak tagadó választ lehet adni. Szabad-e a politikai, s ennek függelékét képező sajtóhatalmat zsidó kézben megtűrni? Erre a kérdésre még a leginkarnátusabb zsidónak is saját lelkiismerete előtt ,,nem"-mel kell válaszolnia.

A proletárdiktatúra alatt a zsidó sajtó leplezetlenül tárta fel a leigázott Magyarország előtt a zsidó faj igazi karakterét. Véres, dühtől tajtékzó cikkeket eresztett szélnek Kun Béla őfelsége, ,,Népszava" és ,,Vörös Újság" című kloaka lapjaiban. Az osztálygyűlöletet féktelenül szította, hogy a vörös terrort a csőcselék eksztázisáig fokozza. Az újságíró zsidógyerekek kevésnek találták a Kárpátok fáit, melyekre az ellenforradalmárokat föl kellene akasztani. Ez a hitvány, gyáva, de amellett vérszomjas csőcselék hisztérikus görcseiben kegyelemért sikítoz az ententehoz, a bíráit fehérterroristáknak gúnyolja. Undorító ez a zsidó szemtelenség.

A keresztény burzsoáziát, és az ellenszegülő szociáldemokratákat a hazugságok és aljas rágalmak tömegével árasztotta el. A közvélemény a vörös hírek olvastára a Szózatot persziflálta: ,,Hazudnak rendületlenül." A bolseviki sajtó a vörös próféták butaságoktól és képtelenségektől hemzsegő beszédeit közderültség mellett az egekig magasztalta. A szocialista és kommunista népet hazug gazdasági és politikai hírekkel formálisan butították. A románok már Monoron voltak, s a munkásokat még mindig azzal bolondították, hogy a vörös hadsereg a Tisza-frontot erősen tartja. A zsidó vörös sajtó orgiákat ült, mialatt a vörös népbiztosok, vörös generálisok s függelékeit képező zsidó siserehad az állam, a földesurak, a főurak vagyonát elrabolta, hogy a rablott javakból a vendégszerető Ausztriában és Csehországban véres babéraikon nyugodtan pihenhessenek. A zsidó bolsevista sajtó azért maszlagolt a hiszékeny népnek, hogy vezéreinek országrablásáról a figyelmet elterelje. Ugyancsak a zsarnok zsidók, akik a vörös sajtót szolgálták, a liberalizmus és demokrácia szent nevében az új Magyarország sajtószabadságát féltik, a fehér terror ellen lármáznak, a reakció ellen tiltakoznak, mert reményük, hogy a zsidók a keresztények szervezkedését letörik, s a kereszténységet elnyomó zsidósajtó hatalmát újra visszaszerzik. Íme, a zsidó jogra, igazságra, egyenlőségre csak akkor hivatkozik, ha alul maradt; ha felülkerekedik, a legbrutálisabb zsarnok. Ebből okuljon a kereszténység.

XIII.

A zsidó intellektüel.

A zsidósajtó klakkján portált zsidó intellektüelek, akik hazánkat erkölcseikkel tönkre rothasztották, rothadt lelkű zsebrákok. Tisztelet és becsület az igen kevés kivételnek. Olvasóinknak az egyes kategóriákat egyenként bemutatjuk.

a) A jogrend hiénái.

A magyar ügyvédi kar túlnyomó része zsidó. Nem ugyan azért, mintha a jogot testestül-lelkestül kultiválná, hanem azért, mert az ügyvédi pályán legtöbb alkalom nyílik munka nélkül nyereségre szert tenni. Ez az ügyködése a joggal semmiféle összefüggésben nincs. A zsidó ügyvéd szívesen vállal népbiztosi, akármilyen kommunista, akár más politikai szerepet, ha új szerepe illő anyagi előnyt biztosít neki, mert a nyereség szerzésének eszközeiben nem válogatós. Néhány száz budapesti zsidóügyvéd így hízott kövérre a kommunista érában.

A zsidóügyvédek hitelszövetkezeti működéséről már fentebb megemlékeztünk. Az ilyen ügyvéd az apósával együtt közönséges uzsorás.

Tipikusabb zsidófiskális a kriminalista. Kriminalista az a zsidó fiskális, akit a törvényszéki riporterek 10 -20 koronás napi illetékekért a napilapok törvényszéki rovatában ilyenekké kireklámoznak. A hiszékeny közönség a reklámnak bedől. Tényleg azt hiszi, hogy a guzikenőcs a legjobb a világon. Bújában a kireklámozott zsidó kriminalistához fut. Következik a mellbevágás, a hatalmas előleg. Ezt követi a sablonos ügyvédi munka fortissimo szájmunkával, hírlapi kísérettel. Befejezés 10-15 évi fegyház vagy kötél.

A háború alatt a zsidó ügyvédi prakszis orgiákat ült. Még a tapasztaltabb zsidók is léprementek zsidó kriminalistáknak, ha árdrágítás, lánckereskedelem, vagy hadseregcsalás miatt az ügyészség a hurkot a nyakukba vetette. A 100-200 ezer koronás honoráriumok csak úgy röpködtek. A nagy honoráriumoknak sok-sok évi fegyház volt az eredménye. A közönség a zsidó kriminalistákból kiábrándult. Kiderült, hogy a hírlapi reklám csak humbug volt.

A zsidó ügyvéd nem jogász, hanem üzletember. Kijár és közvetít. Busásan jövedelmez diplomája, ha sikerül egy képviselői mandátumot megvásárolnia. Ha ilyet szerezni nem tudott, rokonsága, szabadkőművesi összeköttetései, panamái útján a vállalatok, bankok jogtanácsosi és ügyészi állásaiba tülekedte magát. Mindenkit legázol, aki a versenynél útjában állott.

Az ügyvédi kamarák lényegükbe véve zsidó-testületek. A fiatal, nemzsidó ügyvédek a kapitalista bank- és kriminalista ügyvédekben félisteneket látnak. Ezekkel töltik meg a kamara vezetőségét. Kivételesen befurakodik egy-két stréber is - szájmunkával. Ez a magisztrátus adja meg az ügyvédi kar erkölcsi színvonalát. Ezért van az ügyvédi karnak jó hírneve.

b) Az egészség hiénái.

A zsidó orvosok ugyanolyan ethika szerint dolgoznak, mint a zsidó ügyvédek, azzal a különbséggel, hogy általában az ügyvédeknél nagyobb anyagi eredményt érnek el. A szenvedő, kétségbeesett beteget és hozzátartozóit sokkal könnyebb megzsarolni, mint a bajba került kliensét. A magyar szanatóriumok, a magyar zsidó operatőrök impozánsabban nyúznak, mint a zsidó kriminalisták. Az orvos is reklám létráján kapaszkodik fel arra a magaslatra, amelyen már verseny nélkül nyúzhatja az emberiséget. A zsidó orvos épp oly lelketlen, tolakodó, s a legtöbbször tehetségtelen stréber, mint a zsidó ügyvéd. Az orvosi pozíciókban azokra érdemesítő tehetség nélkül épp úgy beverekszi magát, mint a hitsorsos ügyvéd.

A zsidók azzal tetszelegnek maguknak, hogy csak zsidó lehet jó ügyvéd és orvos. Bizonyítékul az életre hivatkoznak hazánkban. Ebben a zsidóságnak annyiban van igaza, hogy csak zsidó lehet jól kereső ügyvéd, jól kereső orvos, de abban semmi esetre, hogy a zsidó jó orvos is, meg jó ügyvéd is. A tudományt a zsidó sohasem tekinti, mint ilyent, jó jövedelmi forrásnak. A reklámtól távolálló keresztény orvosi kapacitások s nem-kapacitások sokkal magasabb tudományos polcon állanak a zsidóknál. A bajuk csak az, hogy reklám útján nem törik magukat sem a sajtóban, sem a szabadkőműves páholyokban, sem a lipótvárosi zsúrokon s elrettentő honoráriumok szedésével nem terelik magukra a közfigyelmet. A szenvedő beteg és hozzátartozói ugyanis épp úgy, mint a zsidó ügyvédnél a kért honorárium nagyságából következtetnek az orvos képességeire, gondolván, hogy az, ami drága, kell, hogy jó legyen. Ebben rejlik a szemfényvesztés. Az eddigi zsidó orvos-kultuszt ez okból ki kell irtanunk.

Hogy a zsidó milyen távol áll a tudomány művelésétől bizonyítja a világtörténelem. A természettudományok hírneves fejlesztői csupa keresztények, akiknek a reklámnál pöffeszkedő zsidó természetbúvárok (?) nyomába sem léphetnek.

c) A kultúra hiénái.

Undorító az az üzleti szellem, melyet a zsidóság a tanügybe plántált. Az oktatás nála ideál nélküli jövedelmi forrás. Minél kevesebb oktatás, minél több jövedelem. Budapesten felállított sok svindli kurzus, mely vizsgákra készít elő és nyilvános iskolákban szereplő zsidó tanerők közreműködésével bizonyítványokat szállít, zsidó tulajdonosának fényesen jövedelmez. Ezt nevezik a zsidókultúra terjesztésnek progresszív alapon.

A bolsevizmus kitörésekor a zsidó tanerők gyalázatosan viselkedtek. A keresztény tanerőket visszavonulásra kényszerítették, s mint ,,régi, megbízható kommunisták" az elcsapott igazgatók helyébe szervezett iskolavezetői állásokat villámgyorsasággal ellepték, mert ,,Rebach ist Rebach". Hogy a zsidó iskolavezetők által boldogított iskolák a proletárdiktatúra alatt a progresszivitás jeligéje alatt az ifjúság lelkét mennyire megfertőzték, arról a jövő évtized kriminálstatisztikája fog szomorú bizonyítékot szolgáltatni.

Azt a zsidó üzleti szellemet, mely egész tanügyünket megmételyezte, vasszigorral ki kell, s ki fogjuk irtani.

d) A zsidó Pokróc Ádám.

A zsidóság régebben nem rajongott a vasutasi pályáért. Az úttörőktől értesült, hogy elsőrendű jövedelmi forrás. A fizetés ugyan kevés, de a mellékjövedelem igen tekintélyes, ha az ember ügyes. A vasutasnak nagy discretionárius hatalma van. A pályán, raktáraknál, feladásnál, leadásnál mindenható úr. Az üzleti élet a zsidó vasutasra van utalva. A fuvarozási eszközre szorulók versengve pályáznak a vasutas kegyeire -drága pénzért. Az üzletember is zsidó, a vasutas is zsidó. Az üzletes szívesen veszteget, a vasutas szívesen megvesztegetheti magát. Aki ebből a vesztegetési forgalomból ki van rekesztve, az üzleti versenyben végleg lemarad. A megvesztegetés útján szerezhető, tehát munkanélküli jövedelem, oly csábító erővel hatott a zsidóságra, hogy seregestül lepte el a vasút hivatalait, melyek ily busás mellékjövedelemmel kecsegtették. És érdekes tünet, hogy éppen a zsidó, tehát jól kereső vasutasok voltak lelkes kommunisták, míg az elnyomott keresztény vasutasság hűen kitartott a hazafias eszme mellett.

e) A zsidó rendőr.

Mikor szerette a zsidó a rendet? Soha! A zsidó fészkelődő, ideges, tolakodó, mindenkit soron kívül meg akar előzni, lármás. Ha tülekedéséért pár pofont kap, ez őt nem bántja és tovább tülekszik. És mégis a zsidó szeret rendőr lenni; de nem a karhatalomban, mert az veszélyes, és hasznot nem nyújtó. Olyan rendőr szeret lenni, aki hivatalban ül és diszkrécionárius hatalommal rendelkezik. Diszkrét ő, annyira diszkrét, hogy még azt a baksis summát is letagadja, amit a hitsorsos fiskálistól, vagy más hozzá bejáratos közbenjárótól kap.

A háború tartama alatt történt, hogy egy árdrágítót a detektívek a főkapitányságra kísértek. Megpillantotta a folyosón egy vele ismerős rendőrkapitány. Beszólítja az árdrágítót a kísérők mellől egy szóra saját szobájába. Az illető detektívcsoport főnöke emiatt lármát csap, a rendőrkapitányt szabálytalan beavatkozással és megvesztegethetőséggel gyanúsítja. Azonnal vizsgálat. És tényleg, írómappája alatt öt darab ezrest találtak. A rendőrkapitány persze azonnal védekezett, hogy az árdrágító az ő tudtán kívül észrevétlenül csempészte be. Ez a rendőrkapitány utóbb lelkes kommunista volt, vörös őr minőségben. Talán felesleges említenem, hogy zsidó.

A fővárosi rendőrségi hivatalokban bizonyos zsidó fiskálisok otthonosak. Csodálatos, hogy a felügyeleti hatóságok ezt a tünetet nem veszik észre. A zsidó fiskálisokat ugyanis hitsorsos rendőrtisztviselőkhöz, s ezeken keresztül a többihez éppen nem gyanútlan szálak fűzik. Ezek a fiskálisok rendőri összeköttetéseik útján rengeteg jövedelemre tesznek szert.

Annyi szent, hogy a zsidóság Budapesten a rendőri büntetőtörvények és rendeletek szigorúsága dacára egyáltalán nem fél.

Hát megtűrheti a kereszténység azt a korrupciót, amit a zsidó rendőr tisztviselők és zsidó fiskálisok a közrend és közbiztonság rovására a szemeink láttára űznek?

Tovább építve a következtetést, kérdjük, szabad-e megtűrni, hogy zsidó bíró, vagy egyéb közhivatalnok legyen, akinek lelkiismeretére s törvénytiszteletére van a karhatalom mikénti gyakorlása bízva? Isten ments ilyen közigazgatástól! Ehhez nem törvénykönyvvel, hanem pénzeszacskóval kellene jogot, igazságot keresni menni.

XIV.

A szifiliszes zsidó múzsák.

A magyar zene és szépirodalom legsötétebb korszaka az elmúlt 30 évre esik. Sem a zene, sem a szépirodalom nem magyar, hanem nemzetietlen és zsidó. Alakjában és tartalmában egyaránt. A magyar népléleknek sem egyikhez, sem másikhoz semmi köze. Jókai Mór sírja még ma is jeltelen. Arany Jánost a zsidók nemzeti iránya miatt agyonhallgatással vetik meg, Petőfi Sándort a zsidó kommunisták kigúnyolták, mert nem eléggé internacionalista. Herczeg Ferencet, Rákosi Jenőt, Beöthy Zsoltot lereakcionáriusozzák. A zsidóságnak egészen más a gusztusa. Neki a Jövőnk című cionista lap kell, mely 1919 november 7-iki számában a Szózatot a román cenzúra alatt kigúnyolta.

A szépirodalom zsidó pornográfia, a nuditások ízléstelen vásári kiállítása. Valósággal terjeszti az irodalmi szifiliszt. Akárhány színház színpadja közönséges bordélyüzlet. E téren az enervált Lipótváros színháza vezet. A Steinhardt mulató a trágárságok tárháza volt. Az operett irodalom a trikószerepek variálásából állott. Az orfeumok közönsége zsidózsargon kuplékban kénytelen gyönyörködni. A zene zsidó. A kireklámozott zsidó zeneírók irodalmi tolvajlásból élnek. A magyar nép és zeneírót a zsidó sajtó agyondorongolja, mert keresztény. A keresztény ugyanis nekik nem progresszív, hanem reakciós. Lehet itt valaki Gounod, vagy Szigligeti, ha nem zsidó, el van némítva. Így szolgálja a ,,liberális" és ,,toleráns" zsidóság a keresztény többségű Magyarországon a kultúrát. Piha!

XV.

A mi hárompontos hitsorsosaink.

A szabadkőműves páholyok voltak az utóbbi évtizedekben a zsidó kiegészítő testületek, ahonnan a közéleti állásokba fel lehetett kapaszkodni. Mohón vadásztak a keresztényekre, de kevés eredménnyel. A keresztények más világnézetük, konzervativizmusuk miatt tartózkodtak a páholyokba való lépéstől és azért, mert a zsidóságot gyűlölték. A belépett keresztények nagyrészt kiugrott katholikus papok.

A szabadkőművesség minden cáfolat dacára a zsidóság ön- és kölcsönös segélyző szövetkezete. Egymást pártolják. Üzleti és politikai életben egyaránt. A közhivatali állásokat, akár kinevezés, akár választás útján töltötték be, az utóbbi időben a szabadkőművesség töltötte be, mert a politikai és gazdasági élet hatalmasságai, kik a kinevezést és a választást irányítják, mind-mind szabadkőművesek. Progresszív protekció nélkül nem volt állás, nem volt hivatal, lehetett valaki Faraday, Newton, Marconi vagy Röntgen. A páholyokba a legellentétesebb pártállású zsidók testvéri életet éltek.

Kivételesen szeretetükbe fogadnak profán egyéneket is. T. i. olyant, aki velük egy követ fújt, s politikájuk szekerét tolja.

A szabadkőművesség a progresszivitás szabadalmazott vállalata, a konzerváló tényezők közül legelkeseredetteben a katholikus egyházat és a feudálisokat támadja, nem közérdekből, hanem zsidó osztályérdekből, hogy a zsidó tőke a kötött földbirtokokat fölszabadításuk útján épp úgy, mint a kis és törpe birtokokat, magához ragadhassa. Szeretettel fogadják keblükre hazánk integritása ellen törő nemzetiségi agitátorokat is, akiknek destruktív politikája a többi szabadkőművest teljesen fedte.

Az októberi forradalom, s az ezt követő bolsevista felfordulás a szabadkőművesség diadala, de egyben az ezeréves Magyarország sírja volt. A zsidó kőművességgel, s ennek konjunkturális csatlósaival a keresztény Magyarországnak irgalom nélkül le kell számolnia, s nem szabad felülni annak a zsidó fogásnak, mely minden fellépést fehér terrornak kiállt, s mely a történelmi Magyarországot Ietipró zsidószabadkőművesség letörésére irányul.

XVI.

A zsidó jótékonyság.

,,A zsidó hiú" mondják. Ezért jótékonykodik. Ez a hit tévedés. A zsidó azért jótékony, mert reklámember. Saját fajának csinálja a reklámot. A zsidó jótékonyság olyan, mint a XIX. század rablóié, a Rózsa Sándoroké, akik mindent összeraboltak, s az összerablott holmiból a köznépnek morzsákat dobáltak. Ezért a köznép hálából népdalokban dicsőíti még ma is. A jótékony zsidók Rózsa Sándoroktól eltanulták ezt a taktikát. Kiuzsorázták, kirabolták az ország népét, s az összeharácsolt vagyonokból zsidó reklám kedvéért hangos jótékonyságot gyakoroltak. Micsoda hipokrízis ez, melynek a zsidó sajtón hizlalt nép bedől.

Ahogy a zsidók hazánkba beszivárogtak, úgy vándoroltak a mieink Amerikába. Miért? Mert a zsidóság e műben előadott módon mindenéből kifosztotta, földjéből uzsora útján száműzte. A parasztnak tehát új hazát kellett keresnie. Budapest után New-York a második legnagyobb magyar város, amiből visszafelé következtetve meg kell állapítani, hogy a kivándoroltak földje már a zsidók kezén van.

Így védte meg a törvényhozás liberalizmusával a magyar fajt. A kiüldözött magyar fajért cserébe nemzetietlen, hazafiatlan zsidó fajt kapott, mely a bolsevizmus gyilokjával a még ittrekedt magyarságot is el akarta pusztítani. Ebből a bolsevizmusból, ebből a demokráciából többet nem kérünk.

XVII.

A kincstárcsaló zsidók.

Mialatt a produktív munkát végző nép a fogyasztási adók terhe alatt formálisan koplalt, a zsidó kapitalizmus a törvényhozásban és az adókivető bizottságban a tőke hatalmával azon dolgozott, hogy az adóterhek viselése alól magát kivonja. Ez fényesen sikerült neki.

Vérlázító volt az adókivető bizottságok működése. A régi korhadt rendszer mellett a zsidó bizottsági tagság kortesjutalom volt. A kortesek a zsidók voltak, vagy zsidó pénzen kitenyésztett keresztények. Az önkormányzati alapon bejutott többi tagok szintén hasonló kaliberű zsidók és nemzsidók voltak. Az adófizető alanyok, kiknek adóját bizottsági kivetés útján kellett megállapítani, szinten zsidók voltak, jelesen kereskedők, ügyvédek, orvosok, építészek és egyéb szabadfoglalkozást űzők. Zsidó zsidónak még akkor sem vájja ki a szemét, ha előzetesen össze nem beszél. Hátha vicinális alapon és lokális érdekekből egyike a másikára van utalva. Nagy haszonnal dolgozó zsidó adóalanyokat nevetségesen csekély adóval róttak meg. Tudok esetet, hogy egy gabonabevásárló céget, melynek évi tiszta nyeresége 440.000 korona volt, 400 korona III. osztályú kereseti adóval róttak meg, holott ez az összeg a törvényhozó által célzott 10%-ot meg sem közelíti.

Az adókivetési évadban a zsidóság lázasan keresi az összeköttetéseket az adókivető bizottsági tagokhoz. Meg is találja. A megdolgozott adókivetőket felkéri, hogy adójának tárgyalásán pontosan jelenjenek meg. Megy is aztán az adópanama, mint a karikacsapás.

Ugyanaz a zsidó merkantil társaság, mely produktív munka nélkül szerzett nyerségének megadóztatása alól kibújik, volt a leghangosabb az adóreform követelésében. Piaci lármával követelte a földbirtok és a paraszt nagymértékű megadóztatását. A taktika gyalázatosságát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a földet hajnaltól késő estig túró földmíves, a háború előtt munkájából megélni nem tudván, Fiumén vagy Hamburgon keresztül új hazát volt kénytelen keresni, a földesurak egymásután mentek tönkre, a nagyságos zsidó úr pedig produktív munka nélkül áru és egyéb uzsorán vagy pláne mint nagybérlő, persze a paraszt bőrén nagy vagyont szerzett.

Az adóreformban a zsidó úgy viselkedett, mint a tetten ért tolvaj, aki az őt üldözők félrevezetése végett a leghangosabban kiabál a tolvaj után.

Ha az új Magyarországban az adókivetést zsidókra bízzák még egyszer, a kereszténység megérdemli azt a rabszolgaságot, melyben a bolsevizmus letöréséig egy félszázadon keresztül része volt.

XVIII.

A ,,hazafias" zsidó.

Igenis, a zsidó hazafias. Szereti Palesztinát, de csak pár ezer kilométer távolságból. A cionisták egyesületeikben és lapjaikban egymást tessékelik a Jordán völgybe, de egyik sem megy. Mindegyik ott marad, ahol az uzsora pókhálóját már kifeszítette. A cionizmus tehát máris üzleti a zsidóknál, mert a cionista cionizmusból él.

A zsidó azért mégis hazafi, azzal a különbséggel, hogy az egész világ az ő hazája. A zsidó bármely röghöz ragaszkodik, melyet kiszipolyozni lehet. Az ő nacionalizmusa nincs tehát röghöz kötve. Ezért nem soviniszta, s ezért nem ismer hazaszeretetet, s ezzel járó önfeláldozást.

A zsidófaj e tulajdonsága a magyarázata annak, hogy az internacionális áramlatokban vezető szerepe van. A szocialista és kommunista eszmék megalapítói és terjesztői túlnyomó részben zsidók. A semita népfajok közös tulajdonsága az államfenntartó képesség hiánya; az internacionális destrukció tehát a zsidófaj integráns sajátossága. A zsidó ugyanis destrukcióban keresi érvényesülését, mint a gomba, mely hivatását abban látja, hogy a hatalmas tölgyeket elrohasztja. Ebben a tulajdonságában aztán a zsidóság igazán egységes. Egyébiránt az elvtelenség és jellemtelenség mezején mindenhová elkalandozik. A zsidó szívesen munkapárti, függetlenségi, klerikális, kapitalista, szocialista, kommunista, arisztokrata, demokrata. Az elvek nem határoznak, a fő a ,,rebach", melyet destruktív munkájával szerez.

A magyar szocializmus az 1918. októberi forradalommal letört. Az uralmat a magyar nemzeti tanács vette át, mely 24 óra alatt a ,,magyar" jelzőt törölte. A Nemzed Tanács Jászi, Szende, báró Hatvány, Heltai, Kunfi, Weltner s egyéb hangos zsidók vörös gyülekezete volt, kiknek a díszgój Károlyi Mihály és a kibérelt katholikus pap Hock János asszisztált. Ezt a hazafiatlan zsidó kurzust a zsidó bolsevizmus a tökély legmagasabb fokára vitte. A Szózat és Hymnusz éneklőit az országrabló zsidó kommunisták a forradalmi törvényszék elé állították. A zsidó hazafiatlanságnak sikerült is ezeréves hazánkat teljesen destruálni, tönkre tenni.

Ámbár a bolsevizmus letört, a zsidóság hazánk eltipróinak, kirablóinak az oláhoknak megnyerésével a Jövőnk című cionista lap 1919 november 7-i számában a Szózatot legyalázta, s az iskolai fegyelmet megsértő s emiatt kicsapott zsidó tanulókból vértanúkat csinált. Nem érdemli meg a magyarság egy napig sem a szabadság levegőjét, ha ilyen zsidó inzultusokat megtorlás nélkül egy napig is megtűr. A Jövőnkben is megnyilvánult zsidó szemtelenség, várlázító, egyenesen pogromra uszító. A magyarság higgadtságának köszönhető, hogy ezt az inzultust véres megtorlás nélkül zsebre vágta.

A zsidó, kevés kivételtől eltekintve soha nem volt, nem is lesz hazafias érzelmű. A haza fogalma mindig gúny a szemében, a trikolor pedig rongy. Budapest főváros zsidó tisztviselői cinikus internacionalisták. Az egyik tanácsos például egy iskolaigazgatónak a Szózat elénekeltetésére vonatkozólag a következő zsidó viccel válaszolt: ,,Aber lassen Sie mir Ruhe! Mit den Szózat bin ich so satt!" A zsidó olyan verziót érez a nacionalizmussal szemben, hogy a hazafiasságot még szimulálni sem tudja.

A keresztény nemzeti kurzusnak a nemzetiségi különbségre való tekintet és irgalom nélkül le kell gázolnia a hazát megtagadó zsidóságot, mert a Kárpátok övezte országban élő népek, csakis, de csakis a hazafiatlan zsidóság bomlasztó munkájának köszönhetik, hogy a csehek a tótokat, magyarokat, németeket, ruténeket leigázták, hogy a bácskai szerbek, németek, magyarok és horvátok a népek önrendelkezési jogának megcsúfolásával, mint egy birkanyáj, megkérdeztetésük nélkül Szerbiához csatoltattak, hogy a Királyhágón túl románok, székelyek, magyarok és szászok a megszállás gyönyöreiben és 25—50 botütésekben élvezik a román bojár kultúrát. Linder generális, a zsidó ,,nemzeti tanács" hazafiatlan defetizmusával volt a díszkeresztény harsonája, midőn a ,,Nem akarok katonát látni" igéjével hazánk népeit a bolsevista zsidóságnak, s a szomszédos rabló seregeknek kiszolgáltatta.

A zsidónak nem kell haza. Tudomásul vesszük. Nem kell a zsidó katonának sem. De ha a közteher alól kivonta magát, számoljon azzal, hogy a közjogokból is kizárjuk. Álliberalizmus és talmi demokrácia kedvéért ezer éves hazánkat és keresztény népeit nem engedjük át a pusztulásnak.

XIX.

Hogyan uszítják a zsidók a keresztényeket egymásra?

Magyarországon a legveszedelmesebb zsidófészek Budapest, melyet a közhumor a galíciai zsidók találkozóhelyének nevez. Kávéházakban vendéglőkben, mulatókban, az: utcán többet hallani a zsidó zsargonnal nevezett rothadt német nyelvet, mint a magyar szót. A kaftán oly megszokott viselet, mint vidéken a gatya, meg a borjúszájú ing. Így nyilvánul Budapesten a zsidók elnyomatása.

Hogy hatalmasodtak el ennyire a zsidók?

A múlt század 80-as éveiben kezdték meg a zsidók a fővárosban való szervezkedést. A Terézvárosban Radocza neve körül, az Erzsébetvárosban Ehrlich G. Gusztáv, a Józsefvárosban Hűvös és Rémi személye körül. Radocza sikereit megirigyelte Vázsonyi, felvette vele a harcot és pedig fényes sikerrel, mert a zsidókkal elárasztott Terézvárost sikerült megnyernie. A Lipótvárost Sándor Pál személye körül csoportosuló zsidó merkantilisták sajátították ki. Óbudát dr. Stern József ügyvéd hódította meg. Így jutott Budapest zsidókézre.

A zsidók elhatalmasodásával párhuzamosan rohadtak közállapotaink. A rothadási processzus a vidékre is kiterjedt. A fővárosi zsidóság tőkéjével és sajtójával a törvényhozásban és a központi végrehajtó hatalomban rohamosan hódított teret. Így lett egy kettőre a zsidóság a főváros és ezzel az egész ország diktátora, melyet Lueger, aki nem magyarfaló, hanem zsidófaló volt, érdeme szerint gyűlölettel nevezett következetesen Judapestnek, mintegy előre látván azt a pusztítást, melyet két évtized múlva a zsidók bolsevista cégér alatt hazánkban véghez vittek.

Magyarország lakosságának alig 4.5%-át tevő zsidóságnak ügyesen kellett lavíroznia, hogy hegemóniáját megtarthassa. Lavírozása abban állt, hogy a társadalmi osztályokat egymásra uszította, úgy, hogy ezek egymást kötötték le és őrölték meg. Az ellentétes érdekű és harcoló osztályok vezéreivé a zsidók tolták fel magukat tőkéjükkel s sajtójukkal. Ha a taktika úgy kívánta, díszkeresztényeket toltak előtérbe.

Így például a nemzeti munkapárt korifeusai zsidó töltések és függelékeik voltak. A mandátumok tulajdonosai jórészben szintén zsidók. A miniszterek között néhány kikeresztelkedett zsidó díszeleg (Hazai, Szterényi, Teleszky, Harkányi). A közhivatalokat, különösen a háború alatt zsidókkal árasztják el.

Ugyanekkor az ellenzéki pártok is zsidókézben vannak. A leghangosabb függetlenségiek zsidók. A Károlyi pártnak, melynek hazánk tönkrejutását köszönheti, az egész ellenzéki sajtó verte a nagydobot, amely persze - zsidó. A főkolompos orgánum a Világ című szabadkőmíves zsidó lap. A 67-es és 48-as magyarság így viaskodott egymással zsidó vezetés alatt.

A nagytőkések sajtója tiszta zsidó. Vele szemben áll az egyedüli szocialista orgánum, a Népszava. És íme, ez is zsidó, ámbár a munkások legnagyobb része keresztény. A Népszava vezető írói és a szociáldemokrata párt vezetői zsiddók, akik produktív munkások sohasem voltak. A zsidó vezérlet alatt álló keresztény munkások tehát a zsidó vezetés alatt álló kapitalizmussal vígan verekedtek, míg a zsidó vezetők a háttérben a hatalom gyönyöreiben együttérzéssel paroláztak egymással A zsidó plutokrácia szimpátiája a Karlsteinban dőzsölő népbiztosok iránt ez okból érthető. A zsidóság más irányban is összeveszejti az ország népét, hogy mint kárörvendő harmadik a hatalom felszínén maradjon. A szabadkőmíves páholyok segítségével és sajtójával folyton uszít a főurak, főpapok és a katholikus egyház ellen. A főurakra és főpapokra azért uszítja a népet, hogy földbirtokaikat lekötöttségükből fölszabadítsa, mert a zsidó úgyis tudja, hogy ami a népé, az utóbb a zsidóé. A vallástalanság terjesztésével az egyházakat gyengíti, remélvén, hogy a szekularizáció így könnyebben sikerül. A protestánsokat papjaiknak a szabadkőmíves páholyokba való csalogatásával uszították a katholikusok ellen. Így játszotta ki a zsidó a keresztény magyart a keresztény magyar ellen.

Mikor a zsidók így az egész keresztény magyarságot összeveszejtették, ők maradtak egyedül a hatalom porondján. Vázsonyi Vilmos Budapest diktátora, akkora hatalomra tett szert, hogy nemzetünk óriásával, Tisza Istvánnal állt ki párviadalra. A hatalom teljét élvező zsidóság Vázsonyit e küzdelemben eredményesen támogatta. A pyrrhusi győzelem bekövetkezett. Magyarország Tisza István gróffal az októberi forradalomban megbukott, Vázsonyi azonban megszökött.

A bolsevizmusban letört zsidóság sehogy sem tud megbékülni azzal a gondolattal, hogy Magyarországon nekik befellegzett. Ravaszságával, becstelenségével, pénzével kétségbeesett erőlködéseket fejt ki, hogy a liberalizmus, a demokrácia és az entente cégére alatt mindenható hatalmát visszaszerezze. Régi taktikájával, fent ismertetett eszközeivel dolgozik. Az ország népét, mely 95.5% erejéig keresztény, azért, mert a letűnt zsidó kurzus helyébe keresztény kurzust követel, a külföld előtt legképtelenebb, koholt rágalmakkal gyalázza, ami itthon persze olaj a tűzre. A zsidóság tüntető módon kereste a bennünket megszálló románok barátságát. Parancsnokaik megnyerésének a keresztény sajtónak lépten nyomon gáncsot vetett. A zsidóasszonyok tüntető módon keresték a púderes román tisztek bizalmas barátságát, akikkel vígan panamáztak. Volt egy pesti zsidó orgánum, mely a románokkal való perszonál uniót lanszírozta, persze nem ingyen, nem érdek nélkül. Amikor a kirabolt kereszténység vérben forgó szemekkel nézte az itt ténfergő és dőzsölő román katonákat és sóhajtozva leste kitakarodásuk napját, a zsidóság az egyik román kommünike szerint kérve kérte a románokat, hogy az ország nyugalma, érdekében (!) a megszállást tartsák továbbra fenn.

A zsidók a megszállás fenntartásával időt akartak nyerni, hogy a keresztény tábor megbontásával a zsidók hegemóniáját fenntartsák. Csináltak mindenféle liberális, demokrata és egyéb haladó hólyagpártokat, melyek zsidó pénzen és zsidó sajtón nagyra fújtak, s melyeknek agitátorai Budapest határain túli területre lépni nem mernek. A különféle elnevezésű kormányellenes pártok vezetői valóságban kivétel nélkül zsidók, akik a díszkeresztényeket drága árfolyamon veszik.

Mit szólnak ahhoz, hogy még Vázsonyi Vilmos is felcsapott keresztény népvezérnek? Az októberi forradalom (helyesebben saját szökésének) évfordulóján tartott beszédében villogó gatyát, borjúszájú inget, pörge kalapot, sarkantyús csízmát húzott, fokost fogott, magát a ,,keresztény nép vezérévé" avatta, hogy azt ,,úri izgatók" ellen harcba vezesse. Ez a kijelentése vérlázító zsidó szemtelenség és pökhendiség. A fővárosi zsidó tőkések cézárja és patrónusa, hogy hatalmát megtarthassa, zsidó vallású Dózsa György-i állásra pályázik.

A keresztényfaló mozgalomban legerősebben a gyalázatos bolsevista uralom folytán agyontépázott, lerongyolódott szociáldemokrata párt csatázik. A kommunisták ugyanis akik a levitézlett bolsevizmus alatt eldorádójukat élték, a szociáldemokrácia köntösébe bújtak vissza. Vezéreik zsidók, akik kézzel lábbal dolgoznak, hogy a lefogott és bűnös kommunisták szabadlábra helyeztessenek. Előtérbe nemzsidókat, díszkeresztényeket tolnak. Kóristákul a Friedrich-ellenes pártembereket használják. A szociáldemokrata párt úgy viselkedik, mintha a szociális eszméket magának kisajátította volna és elfelejti, hogy az ő szociális programja szerint: ,,A szociális termelésből fakad a — zsírtalan tökfőzelék, a szovjetgerstli, a rothadt káposzta a rabló népbiztos had, a román invázió és Magyarország teljes lezüllése". E kommunista jókért áldozták fel a hazátlan zsidó bitangok hazánkat. A Vázsonyi vezetése alatt álló zsidópropaganda ezt a talmi szociáldemokráciát akarja a szintén szociális, de hazafias alapon szervezkedő keresztény demokrácia ellen felhasználni, amely a munkás jólétet nem akarja többé a zsírtalan tökfőzelékben, szovjetgerstliben, rablógyilkos népbiztosokban, munkanélküli jövedelmet élvező proletárokban, csavargó vörös katonákban és ellenségei inváziójában megvalósulni látni.

Magyarország munkásainak észre kell térni és be kell látni, hogy az ő sorsuk a haza sorsával van összekötve, s hogy szociális törekvéseik megvalósulása nem attól a párttól függ, mely zsidóvezetés alatt hazánkat, s vele a munkásosztályt tönkre tette. Be kell látnia, hogy a zsidó szocialisták által vezetett párt a zsidó vezérek vak hatalmi eszköze volt, mellyel a munkásosztály érdekeit, hazánk iparát megsemmisítették. A munkásosztálynak a hazafiatlan Conti-utcai zsidó üzlettől magát emancipálva, zsidóvezér mentesen újjá kell szerveznie, hacsak hazánkkal együtt a pusztulás örvényében nem akar megsemmisülni.

Mit akarnak a keresztények?

Igenis! Mi antiszemiták vagyunk! Nem pogromozunk, de utolsó csepp vérig küzdünk a destrukció ellen, melynek a hazafiatlan zsidóság zászlóvivője és terjesztője. Hogy ezt a szerepet a zsidóság vállalta, arról mi, keresztények, nem tehetünk. Vessen magára. A kereszténységnek a társadalmi és politikai hegemóniát vissza kell hódítani. Aki ebben bennünket meggátol, az a mi ellenségünk és a hazáé. Ezeréves hazánk létét és jólétét csakis hazafias és keresztény nemzet tudja biztosítani.

Megvalósítjuk a keresztény demokráciát, melyet szociális támogatással talpra állítunk. A demokrácia elveihez hűen autonóm fejlődési jogot biztosítunk minden nemzetiségnek, mely szent István jogara alatt keresi boldogulását. Letörjük a kapitalizmus kinövéseit, melyekkel hazánk dolgozó osztályait kiuzsorázta. Letörjük az egész vonalon a zsidóság korrupt halalmát, mert ez örökös gáncs volna nemzeti renaissanceunkban. Zsidó ne legyen közhivatalnok, zsidó nem vállalhat közmegbízást, zsidó ne kaphasson italmérési, trafik és egyéb hasonló jogosítványokat. A közigazgatást modern alapokra kell fektetni s szociális tartalommal kibélelni. A vesztegetést drákói szigorral kell büntetni. Gazdasági életünket, megfelelő tőrvényekkel és intézményekkel olyképp kell megreformálni, hogy hazánk dolgozó népét az uzsora ellen megvédhessük. Nem szabad a merkantilista zsidók jajgatásának bedőlni.

A földbirtok fogalmát korlátozni kell. Biztosítékokat követelünk, hogy hazánk földje, hazánk faji tulajdonában, hazafias kezekben maradjon. De arról is kell intézményesen gondoskodnunk, hogy a zsidó árendás minőségben, különösen a főurakhoz és főpapokhoz - vissza ne csempészhesse magát. Legfőképpen pedig erős nemzeti hadsereget kell teremtenünk, mely a jognak és rendnek az alapja, az ezeréves keresztény Magyarország fönnmaradásának biztosítéka. E nélkül elvész a haza, elpusztul a nemzet!

A zsidók minden néven nevezendő hatalmát össze kell törnünk. Hazánk túlnyomó keresztény többsége az állami hatalomtól mást nem kér, minthogy a leírt program szerint önrendelkezési jogának érvényt szerezhessen. Ha e törekvésünk megvalósul, az a sok százezer magyar, aki az Óceánon túl az óhazába visszasóvárog, a Kárpátok övezte területen boldogabb hazát talál mint amilyent a világháborúban elesett bajtársaink itthagytak.

Éljen a keresztény Magyarország!
 
 
0 komment , kategória:  Egy ébredő magyar: Miért kell   
Vadszőlő-virág
  2010-10-19 14:30:13, kedd
 
 
Délben a vadszőlő virága
elkezdett lassan hullani,
levelén halkan permeteztek
apró viaszos szirmai:

előbb csak egy-kettő gurult le
félszegen, szinte próbaképp
/bibéje utána mutatta
gömbölyű, fényes-zöld bögyét/,

de aztán, mintha hirtelenjött
indulattól borzongana,
megeredt a sűrűn lepergő
szirmok ezüstös zápora...

Ahogy megeredt, hírül adta,
hogy beteljesedett a nyár:
egy pillanat csak teljessége,
amíg legfőbb lángjában áll,

aztán kilobban- beleszédül
nyomban az őszbe kert s a rét:
s holnap az akác is elejti
lázbeteg, sárga levelét.
 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor  
Garai Gábor - Nők
  2010-10-19 14:29:07, kedd
 
 
Szemünkben megnézik maguk,
megnézik futtában a nők;
alkalmi tükreik vagyunk,
fényünkön átrebbennek ők.

És büntelen mennek tovább,
ha elkapták tekintetünk,
s mi - villogok s fakók, simák -
szilánkjainkra széttörünk.

Végül homokká porladunk
bontó sugaraik alatt,
testünkből csak keret: a csont
s a fekete foncsor marad.

S a fekete foncsorban is
gyilkos tekintetük ragyog,
mely földre vont és sírba vitt
és mindhalálig ringatott.
 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor  
Tündér a kertben
  2010-10-19 14:28:06, kedd
 
 
Tündér szökött a kertbe.
Honnan, ugyan? Sehonnan.
És merre tart? Semerre.
Zöld zománcot varázsolt
hideg hólében ázott
gyámoltalan füvekre.

Tündér szökött a kertbe:
elszegődött a téli,
didergő fákba nedvnek;
társul kínálkozott a
tudatlan létezésük
poklába zárt rügyeknek.

Tündér szökött a kertbe:
fölnyílt arany szemétől
a mandula virága;
kitért a köd előle,
a fagy lebújt a földbe,
elállt a szél szavára.

Tündér szökött a kertbe:
nyújtózkodnak a törzsek,
a gyökerek zsibognak;
még a rögök is dermedt
mosollyal felköszönnek
a sápadt csillagoknak.

Tündér szökött a kertbe:
az arca láthatatlan,
a teste, mint a villám;
csak a szeme bogárzik,
varázslata virágzik,
szirmokba rejtve, tisztán.

Tündér, maradj a kertben:
általad él itt minden,
belőled kél a holnap;
láttodra, nézd, a görnyedt,
megőszült ágú nyárfák
barkái duzzadoznak.
 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor  
Fölötted egy csillag
  2010-10-19 14:26:57, kedd
 
 
Mert nem egyszerre járja át
a boldogság a testet:
előbb csak a tekinteted
száll a tárgyakra vissza,
s derengő emlékeidet
kezded megint szeretni.
Aztán a puszta levegőt
zamatosabbnak érzed,
s hosszan, türelmesen figyelsz
mások nehéz szavára;
utóbb, ha egymagad vagy is,
nem csak magadra gondolsz,
s rövidülnek bár napjaid -
a jövővel beszélgetsz.
S lassan otthon érzed magad
szerveid vadonában,
felejted beteg csontjaid -
életed végtelenség.
Megállsz a földön, rengeted -
nem fordul ki alólad;
és egy jószóra fölrepülsz
a villogó egekbe.

Pedig nem történt semmi más,
csak a rend helyrezökkent;
kerengtél árván, céltalan
a gomolygó sötétben,
s fölötted egy csillag kigyúlt -
nyíló arany pupilla -,
beragyogta a létezés
megtestesült csodáit;
lombokból lugast kerített
a füstös városoknak,
kicsalt egy röppenő mosolyt
a csüggedt emberekből;
elhívta tévelygő szíved
az úttalan utakról,
testvéreire mutatott
a vad testvértelennek;
s mert másban lelsz magadra csak
- értette ő a titkod -,
most benned él, s te benne élsz,
egybe-szőtt csillag-ábra;
s tudod: már többé nem hagy el
tündöklő tisztasága.
 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor  
Garai Gábor - Nem vagyonra ...
  2010-10-19 14:25:27, kedd
 
 
Nem vagyonra gyűjtök - időre,
hogy kószálhassak szabadon
ez idei, s talán jövőre
már járhatatlan tájakon.

Örömömben - ameddig élek -
az osztozhat csak, akinek
így kellek, ki felezi vélem
oszthatatlan perceimet;

Bánatomban csak az talál meg,
kit leigáz a pillanat,
s úgy szakad rá, mint az ítélet,
hogy alig kelt, - s már hull a nap.
 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor  
Jókedvet adj, és semmi mást,
  2010-10-19 14:23:58, kedd
 
 

JÓKEDVET ADJ

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj , Uram.

1978.
 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor  
Garai Gábor: Bizalom
  2010-10-19 14:22:32, kedd
 
 
Garai Gábor: Bizalom

S ha százszor is becsapnak és ezerszer csalódom abban, kinek szívemet,
mint álmából a rózsát, kitakartam, s ha épp az árul el, kit életemmel fedeztem én,
s ha tulajdon fiam tagad meg, s ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem barátaim,
s ha megcsal a reménység, s ha kudarcaim térdre kényszerítenek és elátkozom már,
hogy megszülettem, s ha csak a bosszút hízlalja a hála híveimben,
s ha rágalom kerít be,- akkor se mondom,hogy nem érdemes!
Akkor se mondom, hogy nem érdemes hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy megélek magam is, néptelen magányban, mert irgalmatlan az élet.
- De csöndes szóval eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárt kapu, nem verhet rá lakatot a gyanú; ki-bejár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére nem állítok őrséget tíz igaznak!
Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt, megtisztálkodva ma betérhet újból;
ki kétélű késsel jött ide ma, köszönthet holnap tiszta öleléssel! Nem, nem a langy irgalmat hirdetem. Nem hirdetek bocsánatot a rossznak, kegyelmet a hazugnak, nem tudok mentséget a könnyes képmutatásra, s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm, akár a nyers önzés orvtámadását.
De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
Mint a mammut és az ősgyík, a múltba porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
dühünk lehűl, csak szerelmünk örök.
S halandó gyarlóságai között csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen irgalmas vára bizalomból épül;
s az önmagával vívott küzdelemben csak jósága szolgálhat menedékül.
Megjelent: Új Írás 1965. 7.sz. 85.p.
 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor  
Horthy 17 évéről
  2010-10-16 11:29:01, szombat
 
 
SZÁMVETÉS - egy tanulságos összeállítás Horthy 17 évéről - Kicsit
másképp, mint tanították nekünk

Ez a történelemben semmicske, apró idő néha megtelik nemzetpusztító
tragédiákkal, mint egykor Mohácstól a török berendezkedéséig, de
megtelhet nemzetet felemelő építkezéssel, mint máskor: az 1832-es
reform-országgyűléstől a szabadságharcig eltelt több mint másfél
évtized.
Épp ennyi, tizenhét évünk adódott - hatalmas csapások sora után -
végre újból egy független
Magyarország felépítésére. Nem volt könnyű: infláció, munkanélküliség,
válságok, kis háborúk, merényletek környékeztek bennünket,
nagyhatalmak és kelletlen szomszédaink acsarkodtak ránk. De sikerült.
Hazánk lakossága e másfél évtizednél alig több idő alatt 1.639.479
fővel növekedett.

Alap- és középfokú iskoláink száma 7418-ról csaknem a duplájára:
13780-ra; óvodáinké 975-ről 1140-re emelkedett. Új kórházat 160-at is
építettünk a kezdetekkor meglévő 187 mellé, s bennük megkétszereződött
az orvosok száma. 2628 km. elsőrendű országutat építettünk,
vasútvonalaink hossza 8671 km-re nőtt, ebből 243 km-t villamosítottunk
- magyar találmány alapján. Dieselmozdonyok gyártásában pedig
világelsők lettünk! Duna-tengerjáró flottánk összeköti vízi útjainkat
a világtengerekkel.
Államadósságunkat az időszak felére kifizettük, sőt el tudtuk engedni
a gazdák összes tartozását. Megteremtettük a mindenkire egyaránt
vonatkozó szociális ellátórendszert, biztonságos működéshez szükséges
vagyonnal látva el a nyugdíj- és betegségbiztosítókat. Ingyenes
gyógyszert kapnak az egyre növekvő számú cukorbetegek.
Budapest (gyógy-)fürdővárossá vált. Nyaralótelepeket építettünk a
munkásoknak a Dunakanyarban, a Soroksári Dunaágban; a tisztviselőknek
a hegyvidékeken és a Balatonnál.
Filléres vonatok szolgálják a hétvégi kikapcsolódást. A köz szolgáinak
(közüzemek dolgozó, köztisztviselők, közalkalmazottak) vasúti,
üdülési, biztosítási, közüzemi díjbéli és egyéb kedvezményekkel
honoráltuk áldozatos munkáját.
Mindehhez a világ egyik legértékállóbb valutájának megteremtése is járult.
Politikai téren önállóságra törekedtünk.
Korlátok közé szorítottuk a szélsőséges pártok működését, megtiltottuk
a horogkereszt használatát, és az Egyesült Államokat másfél évtizeddel
megelőzve (!) eltöröltük a máskülönben csupán ideiglenesen bevezetett
numerus clausust.
No persze nem az 1990-2007 közötti tizenhét évről szólnak ezek az
adatok, hanem egy másik időszakról. Horthy Miklós kormányozta ekkor a
világháborút elszenvedett, spanyolnáthát, eszeveszett vörös terrort,
és Trianont elszenvedő Magyarországot - vagyis a 1920 és 1937 közötti,
a még új világháborútól mentes korszakról szól az írás.
Adataim pontosak.
A boldog Kádár- korszak alatt kiadott enciklopédiafélékből
szemelgettem őket, legfőképp az 1982-ben megjelent Magyar Történelmi
Kronológiából (Akadémiai Kiadó). A milliószámra előforduló munkás-
mozgalmár szócikk közé nyilván nem a gaz horthy fasiszta érát
dicsérendően pöttyentették ezt a néhány adatot, így bátran
elfogadhatjuk hitelesnek mindet. Természetesen felhasználtam saját
jegyzetanyagomat is. Lássunk ezekből is egyet!
Nagyanyám, Sárközy Istvánné, született Bleszkányi Irén - a Csobánc
utcai elemi iskola tanítónője -275 pengő nyugdíjra volt jogosult. Egy
pengő ma 1200-1300 Ft-nak felel meg, bár az írásom megjelenésig ez még
változhat gyurcsányilag. Unokája (kétszer hosszabb munkaviszonnyal,
néhány diplomával és egy vasas szakmával) mintegy a negyedét-ötödét
kapja ennek a nyugdíjnak. Jó-jó - mondhatja az iskolázott olvasó - de
az elnyomó értelmiség (tanítónő) kivételezett helyzetben volt, a
szegény munkások pedig folyamatosan nyomorogtak. No, jómagam egy
megbélyegzett osztályban érettségizvén (Antall József volt az
osztályfőnökünk) kényszerűségből Angyalföldön dolgoztam évekig, s
tanultam szakmát. S nemcsak szakmát tanultam az öreg szakiktól, hanem
azt is, hogy az esztergályos kétszeres úr volt (Herr Dréher/r/), és
glaszékesztyűben, keménykalapban ment be dolgozni a Lángba,
Ganz-Mávagba - s az általa gyártott diesel-vonatok máig vidáman
szolgálják a dél-amerikai közlekedést.
Üres óráiban nem maszekolt, hanem énekelt a gyár kórusában, evezett a
gyár csónakházában, sportolt a kötelezően (úgy bizony!) előírt s
felépített gyári sportpályán - tehette, mert a feleségének nem kellett
dolgoznia. Gyermekei pedig - óh, borzalom! - a hazáról tanultak az
iskolában.

A hazáról.

Természetesen - mai szóval - "vesztesei" is voltak e kornak.
Gyámolításukra ott voltak az ONCSA-házak, az ínség-akciók, a
tehetségmentő szolgálatok... Tehettünk, amennyit tehettünk.
Hisz ne feledjük: ebből a tragédiákkal induló 17 évből 3-4 év a Nagy
Gazdasági Világválság - épp a közepén! Hogyne lettek volna
"vesztesek"! Hisz az egész Magyarország vesztes volt!

És hogyan is állunk azzal a rémületes Horthy-fasizmussal?

Mindenekelőtt szögezzük le:
a fasizmus és nácizmus két különböző
dolog, elemi tudatlanság és gonosz indulat összekeverni a kettőt.
Horthy alatt nálunk se fasizmus, se nemzeti szocializmus nem volt!
Szálasi más eset:
az valóban náci típusú rendszer volt. Később, és
idegen hatalom katonai megszállása alatt. (Csupán zárójelben, dőlt
betűkkel fűzöm ide: ma Magyarországon új politikai fogalom született
meg: a nemzeti szocializmus ikertestvére, a nemzetellenes
szocializmus).
Nem volt hivatalos ideológia a történelmi jog- és szokásrendszer durva
leváltására, majd erőszakolt helyettesítésére. Nem uralta egy,
egyetlenegy politikai irányzat a médiumokat, és hallatlan választék:
1500 lap, s ebből mintegy 400 politikai jellegű jelent meg e korban!
És bizony nem tartotta rettegésben semmiféle terrorrendszer a
lakosságot. Csupán az értékeket tisztelő, azokat megőrző s továbbadó
konzervatív világ volt.

Beszélő a neve: értékkonzervatív.

Természetesen nem volt XXI. századi értelemben vett demokrácia, már
csak azért sem, mert a XX. század elejéről van szó. A mai fogalmak
visszavetítése egy más korra elemi tudatlanság vagy gonosz indulat -
valószínűleg mind a kettő!
Mai politikailag korrekt mércénk szerint valóban antidemokratikus a
szélsőséges pártok korlátozása. Akkor nemzetet mentett. Valóban volt
cenzus (1920-tól 50 %), viszont nem döntötte el végzetesen az ország
és a nemzet sorsát néhány tányér levessel vagy lejárt szavatosságú
tésztacsomaggal, esetleg a nyugdíjasoknak adott 500 Ft-os utalvánnyal
vásárolt szavazat.
Tekintélyuralmi rendszer? A Kormányzó csupán egyszer küldhette vissza
megfontolásra a képviselőháznak a törvényjavaslatokat - emlékezzünk
Göncz papára, mit művelhetett az Antall-kormány törvényeivel! A puszta
tekintélyt pedig megérdemelte, mint tisztakezű, becsületes, erős
akaratú magyar vezető!
Barátaim! Egyszer végre el kellett mondani mindezt.

És még valami a Horthy család birtoka ugyanakkora volt, mikor
lemondatták, mint mikor kormányzóvá választották/ betoldás: Csak azt
kérem: adjátok tovább!
 
 
0 komment , kategória:  vitézNagybányai Horthy Miklós   
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 34 
2010.09 2010. Október 2010.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 34 db bejegyzés
e év: 405 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 231
  • e Hét: 981
  • e Hónap: 4352
  • e Év: 387388
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.