Regisztráció  Belépés
cilamami.blog.xfree.hu
A lélek varázslatos gyógyítója a szép szó. /Szokratész/ Polyák Miklósné
1951.06.05
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/20 oldal   Bejegyzések száma: 192 
Karácsonyi öröm
  2010-11-30 21:43:43, kedd
 
  Karácsonyi öröm

Pár nap volt karácsonyig. Az erkélyeken ott bújtak már a fenyők, délutánonként furcsa, szürke homály úszott a levegőben. Az asszonyok derűs pánikkal hordták haza kosaraikban az ünneprevalót. Gonddal vették számba a család apraját, nagyját, hogy legyen mindenkinek valami kedvére való az ünnepi asztalon. A kirakatok előtt gyerekek ácsorogtak , szemükben vágy és gond. A kirakat őrzi még, amit maguknak szeretnének, és drága kincsként rejtegeti, amit édesanyának, apának, testvérnek szánnak - ha elég a pénz.
Magas, szőke asszony állt a boltban a többiek között. Már nem fiatal, de nem is öreg annyira, hogy ne vinné a lendületet, ha rezonált a szíve. Most kedvtelenül tartja a kosarát.
-Mit is... Dió nem kell, ezidén nem süt beiglit. A porcukor is elég. Karácsonyfadisz... Jó lesz a régi. Szaloncukorból kell majd fél kiló, több nem, ugyanis megmaradna. Hiszen nálunk nincs gyerek. S ismétli valami hangtalanul benne:
- Nincs gyerek... nincs gyerek... Nincs gyerek. Nem is volt soha. Pedig lassan már unokája lehetne.
Gépiesen nyúl a tej, kenyér, vaj után. A pénztárosnőre rámosolyog, de színtelen hangon diktálja: - csak a mindennapi: tej, kenyér, vaj...

Otthon a leveles szekrényben kicsi csomag szoroskodik. Látszik, nem előre készítették. A látogató hiába csengetett, nem akart dolgavégezetlenül elmenni, becsomagolta abba, ami a kezeügyébe került. Az asszony szórakozottan bontogatja. Két kicsi terítő és egy cédula hull ki belőle. Éva írta. Éva az Asszony barátnőjének a lánya. A barátnőt alig fél éve kisérték ki a temetőbe. Hiába készült negyvenévesen nagymamaságra, az első unokát már nem láthatta. Az Asszony meghatódottan nézi a terítőcskéket.
- Milyen kedves Éva, hogy a kisgyermek új gondja mellett rám is gondolt. Talán nekem kellett volna?- fut át rajta a gondolat.
Fátyolos szemmel olvassa cédulát: ,,Szerettem volna személyesen... ez az első karácsony édesanyám nélkül...Meg akartam kérdezni annak a püspökkenyérnek a receptjét, amit ő sütött nekünk minden karácsonyon... Ha tudja Ilonka néni, írja meg ezen a lapon, én már próbáltam könyvből, de nem olyan lett..."
A megcímzett postai lap a földre hullt. Felveszi, elolvassa a címzést, mintha csak ellenőrizné. Nem rendezett benne még terve, értelme nem formálta gondolattá, de szíve viszi a tetteit. Dobozokat kattint, fiókokat húz, ajtót nyit.
- Mazsola nincs itthon, a cukor nem elég, mák is kell. Sütök húst is nekik... Szaloncukor két doboz kell, egyik nekik, másik nekünk...
Kabátját visszaveszi, az előszobában állva írja meg a lapot:
,,Kislányom! Légy nyugodt, annak a püspökkenyérnek a receptjét ismerem. Megsütöm. Sütök kalácsot, beiglit is, hiszen van dolgod elég Istvánkával... Te csak rá ügyelj. Pista vegyen karácsonyfát, a rávalót én viszem Édesanyád helyett..."
Nagyot sóhajt, mikor befejezi. Szeme még fátyolos, de a hangtalan hang ott belül most lágyabban szól: ,,Mert nem egyformák az embersorsok. Nekem ez adatott: ahol hiányzik valaki, oda kell beálljak." ,, Az igazi család sem lehet mindig együtt az ünnepen, nekem ilyen szétszórt családom van. Sokfelé rakta le őket Isten. Törődnöm, azzal kell, aki éppen jelentkezik."
Mosolyog. ,,Szétszórtan élünk, de egy az asztalunk. Csak erővel bírjam, kicsit késő van már." És bírta erővel...
Másnap ünnepi kalács illata töltötte el a konyhát. Kicsi gyermekholmi, szaloncukor, ajándék feküdt az asztalon. Arca kipirult, szomorú szeme ragyogott.
- Ezt elviszem nekik, ez nekünk marad... Nem, diósból még egy kell, hiszen minden évben küldtek csomagot vidékre Kálmán bácsinak. Ezt is meg kell mondjam...

Gondosan csomagolt, de a spottáska cipzárját nem tudta behúzni. A hétköznap délutáni villamosban szétterült a frissen sült kalácsok árulkodó illata, s bennük az ünnep otthont ígérő öröme. Míg féltő gonddal tovább tette csomagját, az egyik beigli vége kinevetett a papír alól. A szemben ülő férfi elmosolyodott: Cinkos rosszallással hangjában kérdezte:
Viszi a gyerekeknek? Az Asszony megrezzent. Én ekkor már mellette álltam, és ismertem csomagja titkát. Amíg a villamosra vártunk, elmesélte. Szememmel bíztattam, hogy válaszoljon. Az útitárs újra kérdezett:
- A gyerekeknek?
Ő kipirult arccal, boldogan válaszolt:
- A gyerekeknek, meg az unokának! Hála Istennek, van hová vinnem...
A villamoson csend volt és béke. Talán egyre gondoltunk valamennyien: Milyen boldog ember, milyen szép karácsonyi öröme van!

Forrás:szivarvany.ning.com




 
 
0 komment , kategória:  Mesék, Szép történetek  
A csavargó
  2010-11-30 21:20:47, kedd
 
  A csavargó

Karácsony napján történt. Los Angelesből San Franciscoba utaztunk, hogy az ünnepeket férjem szüleinél töltsük el.
Péntek este indultunk, ez évben ugyanis szombatra esett Szenteste, és vasárnapra Karácsony első napja. Hogy hétfőn már dolgozni tudjunk, már vasárnap vissza kellett indulni, hiszen Los Angeles 600 km-re volt. Általában 8 órára van szükség ehhez a távolsághoz. A gyerekekkel együtt azonban mintegy 14 órás kemény próba állt előttünk. Mikor már nem bírtuk tovább, King City-ben megálltunk, hogy együnk valamit. A helység hat benzinkútból és három ütött-kopott étteremből állt. Ezek közül az egyikbe tértünk be az utazástól kimerülten.
Egyéves kis csemeténket, Eriket elhelyeztem egy magas gyerekülésben, közben körülnéztem: ,,Vajon ki tartózkodik Karácsony napján ilyen helyen? Krisztus születésének reggelén? Mit keresek én itt Üdvözítőm születése napján? Ma még ünnepelni kellene, a családdal és a barátainkkal tölteni a napot, hálát adni Istennek a kellemes életért, melyben Ő vezet, és melyet sok kis szolgálat tesz értékessé!"
Miközben leültünk, és az étlapot nézegettük, gondolataim messze kalandoztak. ,,Vajon ki olyan boldog ebben a teremben, mint mi? Kedves gyermekek, egy boldog házasság, biztos megélhetés, és mindenekelőtt a hit, amely védőpajzsunk lehet bármilyen helyzetben. A hit, amelyet ajándékként és előjogként kaptunk. A hit, amelyből másoknak is szeretnénk juttatni a gyülekezeti munkálkodásunkon, a városban végzett szolgálatunkon és az egész életünk minden tettén keresztül. Karácsony tulajdonképpen hitünk születésének jelképe. Mi pedig itt ülünk messze gyülekezetünktől, otthonunktól, városunktól, mégsem elszakadva Istenünktől." Az étterem szinte üres volt. Mi voltunk az egyetlen család. A mieinken kívül nem voltak gyermekek. A többi vendég sietve evett, halkan beszélgettek, talán mindannyian érezték, hogy egy ilyen napon senkinek sem lenne szabad itt lenni. Ezen a napon még a hitetlenek is megállnak egy kicsit, hogy a békéről és barátságról beszélgessenek.
Gondolataim fonalát Erik boldog gügyögése szakította meg: "Tetete!" Kis kezecskéjével a gyermekülés fém asztallapját csapkodta. Tekintetében csodálkozás tükröződött, szemei tágra nyíltak, fintorgott, és közben fogatlan ínyét mutogatta. Kuncogott és prüszkölt - és akkor észrevettem derültségének okát - és először nem hittem a szememnek.
Egy rongyos, gyűrött kabát, nyilvánvalóan évekkel ezelőtt volt új, agyonhordott, mocskos, foltos. Egy kitérdesedett nadrág, mely a pipaszár lábakat lengte körül félárbócosan. A cipő maradékaiból előkandikáló lábujjak, ing, melyről hiányzott a nyak. Aztán egy semmihez nem hasonlítható arc, a szája pont olyan fogatlan, mint Eriké. Zsíros, kócos haj, szőrös arc, s az orr olyan barázdás, mint a frissen szántott föld. Távol ültem tőle, nem éreztem az illatát, de tudtam, hogy bűzlik. Csontos kezével integetett: ,,Na, te csöppség! Látlak ám, haver!"
Összenéztünk férjemmel: ,,Most mit csináljunk? Szegény szerencsétlen!" Erik tovább nevetgélt és válaszolt: "Tetete!" Minden szava visszhangra talált. A pincérnők is felfigyeltek, és néhány vendég a szomszédos asztaloknál már a torkát köszörülte. A csavargó és a kisfiam kettőse feltűnést keltett.
Egy falatot toltam Erik elé. Ő szétkente az asztalkáján. ,,Miért pont én?" sóhajtottam csendben.
Megjött az étel, de a társalgás folyt tovább. Az öreg ágyrajáró átkiáltott a termen: ,,Akarsz almás pitét? Szereted a túrós palacsintát? Nézzétek! Szereti a túrós palacsintát!"
Senki nem mulatott rajta. Alkoholista volt a pali és idegesítő. Mérges voltam. Dennis, a férjem, szégyellte magát. Még a hatéves fiúnk is azt kérdezte: ,,Miért beszél ez az ember olyan hangosan?" Némán ettünk - Eriket kivéve, aki mindent beleadott csak azért, hogy egy országúti vándor tetszését megnyerje.
Lassan betelt a pohár. Megfordítottam a gyerekülést. Erik üvöltve forgolódott, hogy öreg barátját láthassa. Ez már aztán sok volt.

Dennis a pénztárhoz indult, hogy fizessen, és így szólt: ,,Fogd Eriket! A parkolóban találkozunk."
Kiemeltem Eriket az ülésből, és megcéloztam a kijáratot. Az öreg szétvetett lábakkal, várakozóan ült pontosan a kijárathoz vezető út mentén. ,,Istenem, hadd jussak ki innen, mielőtt megszólítaná Eriket, vagy engem!" Siettem az ajtó felé. Hamar kiderült azonban, hogy sem Isten, sem pedig Erik nem így gondolta.
Mikor a férfi közelébe kerültem, oldalt fordultam, hogy kikerüljem a valószínűleg rossz leheletét. Ugyanabban a pillanatban Erik, szemét legjobb barátjára függesztve, hátrahajolt és karjait a tipikus ,,Vegyél fel!" kisgyermeki tartásba lendítette.
Míg azon igyekeztem, hogy ne ejtsem el gyermekemet és megtartsam egyensúlyomat, egy pillanatra szemtől szembe találtam magam az öregemberrel. Erik kitartóan emelte karjait felé. A csavargó kérdőn és esengőn tekintett rám. ,,Megengedi, hogy karjaimba vegyem a gyermekét?" Válaszolni sem volt időm, Erik már a férfi karjaiban volt.
Egyszerre kiteljesedett az idős ember és a kisgyermek szeretete. Erik a teljes bizalom, a szeretet és az odaadás gesztusával hajtotta a férfi rongyos vállára kis fejecskéjét. Amaz lehunyta szemét, és láttam pillái alatt az előbukkanó könnyeket. Munkában megvénült, koszos kezeivel átölelte fiam testét, és megsimogatta hátát.
Talán még soha nem mélyült el ilyen rövid idő alatt ilyen mértékben két ember között a szeretet. Az öreg így tartotta egy pillanatig karjában a gyermeket. Aztán kinyitotta a szemét, és rám nézett. Tiszta, parancsoló hangon szólalt meg: ,,Most vegye újból át a gyermeket!"
Alig fért ki belőlem a ,,persze", mintha gombócot nyeltem volna. Kelletlenül adta vissza magától Eriket, vágyakozva, mintha fájdalmat okozna ezzel magának. Átvettem a gyermeket. Még egyszer megszólított a férfi: ,,Isten áldja meg önt, asszonyom! Karácsonyi ajándékot kaptam öntől."
Nem fért ki más a torkomon, csak egy ,,köszönöm". Erikkel a karomban mentem az autóhoz. Dennis csodálkozott, hogy miért sírok és szorítom magamhoz Eriket, és miért motyogok: ,,Istenem, Istenem! Bocsáss meg nékem!"

Öt év telt el az esemény óta, de egyetlen kis részletet nem felejtettem el belőle. Még mindig hatása alatt vagyok. Az Evangélium üzenetét világította meg számomra. Az irgalmas samaritánus üzenete volt, és én voltam a pap, aki továbbment. Jézus a leprást meggyógyította, a vaknak visszaadta szeme világát - én voltam a vak. Isten tette fel a kérdést: ,,Kész vagy fiadat egy pillanatra átadni?" - miközben Ő örökre átadta nekünk Fiát.
Pontosan tudtam, mit jelent a misszió, és csődöt mondtam, mert kényelmetlen volt. ,,Kész vagy megalázkodni olyan helyen is, ahol nem ismernek, hogy valakit boldoggá tégy?" Krisztus szeretete volt az, amely egy kisgyermek ártatlanságában nyilvánult meg, aki nem ítélt; a gyermek az emberszívet látta, az anya csak a mocskos ruhát. Cselekedetek nélküli hit volt. Egy keresztyén, aki vak, és egy gyermek, aki látott.
El kellett ott némulnom, hogy tanuljak, és azután halljam, hogy egy idős ember ellentmondásos élete ellenére Isten áldását adja rám. Kisfiam szívében ismerte azt, amit én csak eszemmel tudtam: ,,Uram, mikor láttuk, hogy éheztél volna?" ,,Amit eggyel a legkisebbek közül megtesztek, azt velem teszitek meg."
Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, és azt a pillanatot még egyszer átélhetném, vajon mit tennék? Talán csak egyszerűen mellé ülnék, meghallgatnám, gyermekemet karjaiba tenném, tartsa addig, ameddig ő szeretné.

Nancy Dahlberg

Forrás:szivarvany.ning.com




 
 
0 komment , kategória:  Mesék, Szép történetek  
Az adakozó fa
  2010-11-30 20:30:08, kedd
 
  Az adakozó fa

Volt egyszer egy olyan fa,amely egy kisfiút szeretett. A fiú mindennap meglátogatta.Leszedegetett leveleiből koszorút font , hogy eljátssza az erdők királyát, felmászott törzsére, és ágaira akaszkodva hintázott. Evett a gyümölcséből és bújócskázott lombja között. Amikor elfáradt, a fa leveleinek árnyékában aludt el,mialatt a lombozat altatódalt susogott.A kisfiú kis szÍvének teljességével szerette a fát. És a fa boldog volt. De az idő múlt,a fiú pedig növekedett.Amikorra felnőtt,a fa gyakran maradt magára. Egy nap azután a fiú újra meglátogatta a fát.
Ez azt mondta:- Gyere hozzám,kisfiam,mássz fel a törzsemre, hintáz ágaim között, edd a gyümölcsömet, játsszál lombom között és légy boldog.
- Túlságosan felnőttem már ahhoz,hogy fára másszak és játszadozzak - válaszolta a fiú - olyasmit akarok vásárolni magamnak, ami szórakoztat, pénzre van szükségem.Tudsz nekem pénzt adni?
- Sajnos - felelte a fa - pénzem nincs, csak levelem és gyümölcsöm van. Szedd le gyümölcsömet, kisfiam,és add el a városban. Így lesz pénzed és boldog lehetsz.
Ekkor a fiú felkapaszkodott rá, leszedte és elvitte az összes gyümölcsöt. És a fa boldog volt.
De a fiú sokáig elmaradt és a fa szomorkodóvá vált. Majd egy nap a fiú visszatért. A fa reszketett az örömtől, úgy mondta:- Gyere hozzám, kisfiam, mássz a törzsemre, hintázz ágaim között és légy boldog.
- Nincs időm fára mászni, túl sok a dolgom. Házat szeretnék és feleséget,gyermekeket. Tudsz nekem házat adni?
- Házam nincs-mondta a fa - az én otthonom az erdő. De ágaimból készÍthetsz magadnak házat és akkor boldog leszel.
A fiú lefűrészelte a fa összes ágát, el is vitte őket,hogy fa házat épÍtsen magának belőle. És a fa boldog volt.
A fiú sokáig nem jött. Amikor végre megérkezett, a fa olyan boldog volt, hogy szinte alig tudott megszólalni.
- Gyere hozzám kisfiam - mormolta - gyere hozzám játszani.
- Túl öreg és túl szomorú vagyok már a játékhoz - válaszolta amaz - egy bárkára vágyom,hogy messzire elhajózzam innen. Tudsz nekem bárkát adni?
- Vedd a törzsemet, készíts magadnak bárkát belőle - felelte a fa - azzal messzire elhajózhatsz és ott boldog lehetsz.
Ekkor az ember kivágta az egész törzset és bárkát készÍtett belőle, hogy elmeneküljön vele,elhajózzon onnan.
És a fa boldog volt, de nem teljesen.
Sok-sok idő múlva visszatért az ember.
- Nagyon sajnálom kisfiam, de már semmim sem maradt, amit neked adhatnék. Gyümölcsöm sincs már régóta.
- A fogaim már nem képesek gyümölcsbe harapni - volt a válasz.
- Nincsenek már ágaim sem - folytatta a fa-nem tudlak már hintáztatni.
Túl vén vagyok már ahhoz, hogy faágakon hintázzam.
- Nincs már törzsem sem, amelyre felmászhatnál...
- Túl öreg és fáradt vagyok már a fára mászáshoz.
- Nagyon el vagyok keseredve-sóhajtotta a fa, - annyira szeretnék neked valamit adni, de már semmim sincs,amit adhatnék.Öreg fatönk vagyok immár. Igazán sajnálom...
- Most már nincs sok mindenre szükségem - válaszolta amaz -csak egy csendes,nyugodt kis helyre vágyom, ahol leülhetnék és megpihenhetnék. Igazán elfáradtam már.
- Nos hát-mondta a fatönk, úgy kihúzva magát,amennyire csak tudta-Íme itt egy öreg tuskó,épp arra jó,hogy ráülj és kipihend magad. Ülj le hát és pihenj meg nálam.
Az öreg ember Így is tett.
És a fa maradvány boldog volt.

S.Silverstein-Ford:R.J.N.

Forrás:szivarvany.ning.com




 
 
0 komment , kategória:  Mesék, Szép történetek  
Csomagok az ajtó előtt
  2010-11-30 19:32:48, kedd
 
  Csomagok az ajtó előtt

A történet, amelyet szeretnék elmondani, advent első vasárnapján kezdődött. Az egész úgy történt, hogy Kissné hazatérve kutyájával a szokásos délutáni sétáról, a két emeletet végig lihegve, a kulcsot a zárba helyezve, a kilincsre akasztva egy kék színű csomagocskát talált piros szalaggal átkötve. Bizalmatlanul körültekintett és figyelt, de néma csend. Csak a szomszéd lakásából hallatszott karácsonyi ének. Kovácsék előszedték a karácsonyi lemezeket, és most vasárnapról-vasárnapra azokat hallgatják majd. ,,Érted ezt?" - kérdezte a kutyáját, és nem tudta, mitévő legyen. Vajon rossz viccről van ez?

Ebben a házban minden lehetséges. Jóra nem számíthatott senkitől sem. Nagyék gyermekeiről például sok minden feltételezhető. Vagy a fiatal Péter, akit nemrég az éjjeli nagy lárma miatt jelentett fel, és így akarja magát megbosszulni? A csomagocskáról nem is kellene tudomást vennie, de ha mégis megnézné, hogy mit tartalmaz, úgy talán rájönne, hogy ki a tettes. Ha egy döglött egér van benne, akkor csak Nagyék gyermekei lehettek, ugyanis a macska miatt, amelyet Kissné nem tűrt meg a házban. Kovácsékkal pedig évek óta nagy haragban van, ez valahogy a kukával függött össze. Egy régi történet, amelyet már senki sem tudott volna elmondani, hogy is volt. Nem, sajnos, Kissné ebben a házban nem számíthatott senkitől semmi jóra. A legtöbb szomszéddal még szót sem váltott. Ezek olyan emberek voltak, akikhez nem érdemes leereszkedni.

Mégis levette a csomagocskát a kilincsről, kinyitotta az ajtót, hogy aztán bezárja maga mögött és feltegye a biztonsági láncot is. Levetette kabátját, cipőjét, a kutya pedig a kályha mögé bújt. Elég sok év volt már az asszony mögött, így nem gyötörte a kíváncsiság. A csomagocskát vigyázva az asztalra helyezte, kioldotta a szalagot, majd kihámozta a tartalmát. Előtte volt egy sárga színű gyertya és egy kis fenyőágacska. Ez volt, amire legkevésbé számított. Leült és nézegette a gyertyát.

Vajon ki volt az ajándékozó? Még késő este is erre gondolt. A házból biztosan nem volt senki sem. Talán iskolás gyermekek jöttek, talán egy szociális intézmény figyelmessége, vagy az egyház üdvözlete. De ők biztosan nem burkolták volna magukat homályba. De ki lehetett az?

A második adventi vasárnap is elérkezett, és a kilincsen ismét talált egy piros színű csomagocskát. Ezúttal Kissné mindjárt levette a kilincsről, bezárta ajtaját, és még kabátban, cipőben felnyitotta a csomagocskát. Egy kis sütemény volt a tasakban. Tehát véletlenről nem lehet szó. Hasonló csomagocskát a ház másik ajtóin nem látott még soha. Tehát csakis rá gondoltak. De ki rejtőzik emögött?

Hétfőn Kissné kifigyelte Nagynét a lépcsőházban. Szívélyesen megköszönte az ajándékot, és átadott a gyerekek részére egy tábla csokoládét. Nagyné nem akart tudni sem egy kék, se egy piros színű csomagocskáról. Ez nagyon kínos volt. - ,,De kérem, ennek ellenére fogadja el a csokoládét, és igen sajnálom a macskával történteket!" Kissné hamar eltűnt lakása ajtaja mögött. Akkor csak kovácsék lehettek a szomszédból. Őket azonban már nem volt bátorsága ma megkérdezni. Megvárta a harmadik adventet.

Szokásához híven vasárnap délután kiment a kutyájával az utcára, de hamarabb érkezett vissza, mint általában. Fellihegett a lépcsőkön. Már messziről észrevette a zöld színű csomagocskát. Még ide-oda lengett a kilincsen, tehát nemrég tehették oda.

A házban minden csendes volt, csak Kovácsék lakásából hallatszottak ki karácsonyi dallamok - a békességről. Tehát kovácsék. Tehát ki akartak békülni. Rajta ne múljék! Belátták bűneiket, szenvedtek miatta, és mégis már a harmadik csomagot juttatják el hozzá. Rövid elhatározás után becsöngetett a szomszéd ajtón.

- Csak kellemes adventet akartam kívánni, és mindent nagyon köszönök. - és jelentőségteljes pillantást vetett Kissné a kezében lévő csomagocskára.

- Köszönet? De miért?

Ezek szerint Kovácsék is gyanútlanok voltak. Kovács úr meghívta Kissnét egy csésze kávéra.

- Éppen egy szép zenét hallgattunk. - örült, hogy Kissné kezdeményezte a közeledést.

- Igen, köszönöm - mondta zavartan Kissné. Hamar visszament lakásába, és gyorsan kibontotta a zöld színű csomagocskát, melyből egy kis hímzés esett ki, karácsonyi motívumokkal. Egy keresztöltéses. Kissné, aki maga is szeretett kézimunkázni, tudta ezt az ajándékot értékelni. Ráhelyezte a gyertyát, levette a kabátját, cipőjét, és átment egy doboz bonbonnal a szomszédékhoz. Nem lehet ilyenkor üres kézzel a szomszédba menni.

A negyedik adventig még hat nap volt hátra. De Kissnének nem sikerült a titok nyitjára jutni. Figyelmesen átgondolta összes szomszédját, mindenkinek köszönt abban a reményben, hogy a viszont-köszönésből majd csak rájön, ki az ajándékozó. Mindenki visszaköszönt barátságosan. Nagyék gyermekei kedvesek voltak. Péter bocsánatot kért a múltkori éjjeli zajongásért. Ekkor úgy vélte, hogy tudja végre, hogy ki volt a tettes. Ezért fáradozott a fiú. De Péter sem tudta, hogy miről van szó, csak nézett rá csodálkozva.

A negyedik vasárnap ismét egy csomagocska lepte meg. Aranyos színű papírból egy tarkára lakkozott kis figura került elő.

Közeledett a szenteste. Kissné szívesen megköszönte volna a küldeményeket. De kinek? Azon igyekezett, hogy mindenkihez barátságos legyen, hiszen nem tudhatta, ki az ajándékozó. És amikor szenteste egy zacskó piros alma volt az ajtaja előtt, az volt az érzése, hogy az almákat a házból bárki küldhette. Hisz mindnyájan - a maguk módján - igazán kedves emberek.

Németből: Thomán Ferencné

Forrás:szivarvany.ning.com




 
 
0 komment , kategória:  Mesék, Szép történetek  
Nagy Renáta:Télapó útja
  2010-11-30 19:21:09, kedd
 
  Nagy Renáta:Télapó útja

Szemben velem üveghegyek,
a tetejük cukorsüveg.
Tejfehér a határ,
Télapó erre jár!

Lába nyomán zúzmara,
havas, jeges az útja.
Kíséri a förgeteg,
meghozza az ünnepet.




 
 
0 komment , kategória:  Általános  
KépeimXII.
  2010-11-29 23:43:48, hétfő
 
 















































































































































ezen a képen még ott is hull a hó ahol nem kéne:)) jó kis lecke a havazás:)))











































 
 
0 komment , kategória:  PSP szerkesztéseim  
Szivárványon kaptam
  2010-11-29 22:58:22, hétfő
 
  KEDVES BARÁTNŐIM ÉS BARÁTAIM KÍVÁNOK SZÉP ESTÉT ÉS KELLEMES HETET PUSZI GIZUS






köszönöm
 
 
0 komment , kategória:  Ajándékok amit tőletek kaptam  
Szivárványra kaptam
  2010-11-29 22:51:25, hétfő
 
  Szia kedves Cila!

Szép estét, jó éjszakát és kellemes hetet kívánok neked:






Köszönöm
 
 
0 komment , kategória:  Ajándékok amit tőletek kaptam  
Szivárványon kaptam
  2010-11-29 22:49:09, hétfő
 
  Szia Cila!





Kívánok nagyon kellemes,szép hetet és vidám napot. Üdv János

Köszönöm szépen
 
 
0 komment , kategória:  Ajándékok amit tőletek kaptam  
S.Gizi a Szivárványra küldte
  2010-11-29 22:46:39, hétfő
 
 



Nagyon szép,békés hetet kivánok erőben,egészségben és szeretetben!

,,Nem azért jut valami okos dolog az ember eszébe,
hogy aztán elássa. Azért jut az eszébe, hogy hasznos
dolgot műveljen vele. Magát az életet is azzal a
feltétellel kapja az ember, hogy küzd érte
utolsó leheletéig. Ugyanez a feltétele
minden új gondolatnak is.,,

(Charles Dickens)


Köszönöm szépen
 
 
0 komment , kategória:  Ajándékok amit tőletek kaptam  
     1/20 oldal   Bejegyzések száma: 192 
2010.10 2010. November 2010.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 192 db bejegyzés
e év: 3344 db bejegyzés
Összes: 10814 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 269
  • e Hét: 9379
  • e Hónap: 33233
  • e Év: 399394
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.