Regisztráció  Belépés
mami7090.blog.xfree.hu
A szeretet mindent eltűr, mindent elvisel, a szeretet nem szűnik meg soha Nagyházi Miklósné
1944.02.17
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 20 
Ima
  2010-11-29 23:19:54, hétfő
 
  Ima a halál küszöbén


Hát, ennyi volt, Uram.
Ennyi volt.

Ekkorára szabtad életem fonalát,
most már sejtem, hogy nincs tovább.

Emlékszem a szép napokra,
mikor gyermek voltam,
s te felügyelted minden léptemet.

Emlékszem a hideg sarkokra,
ahová elbújtam,
mikor a sötét szobában rettegtem.

Emlékszem a gyermekkori szellemekre,
a kamaszkori sötétségre,
felnőtt korom árnyaira.

Emlékszem a beszűrődő napsütésre,
a sok-sok kacagásra,
a váratlan reménységre.

Mindenre emlékszem.

Hol a többi csodád?
Mást nem tartogattál nekem
ezen a szép reggelen túl?

Ennyi lenne?
Hol marad a teljesség?
Hol marad, amit már nem láthatok meg?

És mégis, mindenre emlékszem.
A hullámok homokon sodródó neszére,
szüleim féltésére,
hitvesem tekintetére,
gyermekeim ölelésére,
a téli hidegre,
a tavaszi melegedésre,
a nyár forróságára,
az ősz elmúlására,
a fák lombjai közt haladó lépteidre.

Igen, minden bennem van,
mindez az enyém, -
és most visszaadjam?

Nem tudom, miért nem félek.
Ennyi volt, most már nemcsak érzem,
tudom is.
Köszönöm neked, Uram,
hogy ennyit is kaphattam.
Örömmel engedem át magam,
ölelő karjaidnak.

Brenda Kirk
 
 
0 komment , kategória:  hit  
Advent
  2010-11-28 23:20:09, vasárnap
 
  Meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún. Szent időszakot kezdünk, a várakozás, az ünnepre készülés időszakát.






Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

/Ady Endre/
 
 
0 komment , kategória:  vallás  
Alagútban
  2010-11-27 21:13:31, szombat
 
 
Tarbay Ede: Alagútban


Hosszú, kopár, kanyargós út után váratlanul futott be a vonat a szemben álló hegyek egyikébe. Váratlanul futott be, és hirtelen lett sötét, olyan sötét, mint régen a tanyán, Apu gyerekkorában,amikor az eget felhő takarta be, s még a csillagok is eltűntek mögötte.

- Sötét van - mondta a gyerek, és közelebb húzódott apjához.
- Alagútban vagyunk - hallotta Apu hangját, és mégis érezte: még közelebb kell bújnia, mert a sötétben hirtelen egyedül maradt.
- Akkor is világosságot szeretnék - mondta, és Apu karja alá dugta a fejét.
- Azt nem lehet, kislányom - szólalt meg a szemközti mogorva bácsi, aki eddig egyetlen szót sem szólt, csak az állát fogta, mintha a foga fájna.
"Bár ne szólt volna most se" - gondolta a gyerek, aki fiú volt, csak a haja hosszabb.
- Azt nem lehet -folytatta a Mogorva -, mert, ahogy mondták: alagútban vagyunk.
2Ha ennyire makacskodik - gondolta a gyerek -, megmondom neki, hogy tévedett."
És meg is mondta. Azt, hogy ú fiú. És azután azt:
- Világosságot szeretnék!
- Jól van - mondta Apu. - Legyen úgy, fiam.
És abban a pillanatban a sötét vasúti fülkében kisütött a nap, pedig a vonat még mindig benn volt az alagútban.
A szemközti mogorva utas hirtelen elmosolyodott, levette a kezét az arcáról és azt mondta:
- Úgy látszik, ebben is tévedtem. Hiába no, az ember gyakran téved.
- Igen - bólintott az, aki mellette ült, és az utazás kezdetétől újságba temetkezett. - Mindnyájan tévedünk. Én például abban, hogy elbújhatok az újság mögé. senkit se akartam látni, nem akartam, hogy zavarjanak, és most tessék, ebben a ragyogó fényben szertefoszlott a papír!

Az újságpapír valóban semmivé lett, és annak, aki eddig mögéje bújt, még a szeme is mosolygott.
- Az semmi, hogy a papír - vette át a szót az ajtó melletti utas -, de az a szép és bozontos szakállam is eltűnt.
A szakálla valóban nem volt már az arcán, és nem volt ott még a basjusza sem, csupán a haja, és most végre láthatták: egészen fiatal, s már ő maga sem tudta, miért bújt szakállba.
- Nem akarsz sakkozni? - fordult a gyerk felé, s a zsebéből kiss sakktáblát húzott elő. Ahogy kinyitotta, apró, fekete és fehér figurák bukkantak elő: lovak és bástyák, királyok és királynők, futárok, apró kis parasztok. Mind éppen elfértek a tenyerében, és úgy moccantak ott, mint az elevenek.
- Nem tudok sakkozni - ráuta meg a fejét a gyerek, de ez a sarokban ülő fiatalembert nem zavarta.
- Ha akarod, megtanítlak.
- Ugyan, egy gyerket - vágott közbe az a nni, aki vele szemben zöld fügét evett. Egész úton hol ez, hol az került elő a csomagjából: mogyoró, mandula, cukorka, s utoljára éppen zöld füge, amit a gyerk sohasem látott még.

Már félórája nézte, azóta, hogy az alagút előtt jártak, a kopár hegyoldalban.
És most, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, a néni eléje tette a kicsi, levelekkel kibélelt kosárkát.
- Tessék, vegyél - mondta. - Ilyet úgysem ettél. Ez a zöld füge. Jó. Érett. Eheted. Csak ezt a csomós végét hagy meg - és rámutatott egy kicsi, sötét göbre.
A gyerek hálásan nézett rá, mert a füge jó volt, és még jobb attól, ahogyan kínálták.
- Én semmit se tudok adni neked - mondta az a bácsi, aki szemközt az ablak mellett trónolt. Valóban trónolt, mert olyan hatalmas volt, akár egy király vagy valami óriás vagy éppen óriáskirály, és örökké a szivarján rágódott. - Nem tudok adni semmit - ismételte -, csak virágokat.

És ahogy fújta a füstöt, ah virággá változott. Rózsák, szegfűk röpködtek a levegőben, illatuk betöltötte a fülkét, és olyan erős volt, hogy szinte tüsszenteni kellett.
- Igazán érdekes - mondta a mogorva bácsi, de ezt a kisfiú csöppet sem értette. Neki mindez természetsnek tűnt, hiszen Apu nem tett mást, mint teljesítette azt, amit ő kért: Világosságot hozott a hosszú alagútba, sötétség helyett fényességet.

Az a csontos, fekete ruhás asszony is, aki eddig az ablak és ő közöttük ült, felállt, és helyet cserélt Apuval és vele.
- Ülj ide. Nézz ki. Mindjárt itt lesz a tenger.
A sakktábla akkor még a gyerek kezében volt, szájában a füge, a levegőben fehér, piros, kék virágok. És mindenki mosolygott.
Észre sem vették, mikor értek ki az alagútból, és azt sem, hogy mindannyian más nyelven beszélnek. Erre csak akkor döbbentek rá, amikor meglátták a tengert, és egyszerre kiáltottak, mind-mind a maga nyelvén:
- Itt a tenger!
- A tenger!
Ebben az ámulatban mindannyian megfeledkeztek arról, ami nemrég az alagútban történt. Elfelejtették, pedig emlékezniük kellett volna arra, hogy a sötétben fény vette körül őket.
Fény, mert egy apuka teljesítette kisfia kívánságát.




 
 
0 komment , kategória:  történetek  
Fecske a víz tükrén
  2010-11-25 23:10:44, csütörtök
 
  Reményik Sándor: Fecske a víz tükrén
1

Mint víz tükrét a fecske szárnya
Legyintvén - pár csillogó csöppet
Visz magával a magasságba:
Úgy szeretném legyintni én is
Lélekszárnnyal az életet,
S ragadni fel a végtelenbe,
Viharzó zsoltárt énekelve,
A megmentett szépségeket.

2

Az élet zajló, fekete folyam,
És szépség benne csupán annyi van,
Mennyit egy fecske tünde szárnya
Fel-felragad a magasságba.
S a szépség léte csak egy pillanat, -
Fenn felissza mohón a nap.
S mint ki számára letelt az óra:
Visszaejti a fekete folyóba.

3

Búvár inkább, mint légi vándor
Azért ne kívánj mégse lenni,
Lebukni kár, lebukni kár,
A mélyben nincsen semmi, semmi.
Csak ősiszap, csak őshínár,
És szörnyek szívós polipkarja vár.
Tenger-fenék lámpása, lélek:
Mit világolsz a síri mélynek,
Komor búvárharang alatt?
Ha meg kell halni, - mégis jobb talán
A fellegek tornyos oromzatán,
Ahol a halál könnyű és szabad.

4

Ha akarsz lenni kicsit boldogabb:
Tartsd kicsit távolabb a dolgokat
Magadtól - s nem fognak gyötörni.
Nem fogsz a percek rejtett zátonyán
Boldogtalan hajó Te, összetörni.
Ne ismerkedj a dolgok lényegével,
Csak friss hamvával, csillogó színével.

Úgy, mint a fecske a víz tükörével.
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
1963. 11. 24 a kezdet
  2010-11-24 11:35:30, szerda
 
  1963. 11.24-én ezen a szép novemberi napon tettük egymás kezébe a sorsunkat, és tartott, -míg a halál el nem választ-ig. De még azon túl is, amíg ismét együtt lehetünk.





"Valaki elment, hogy örökre várjam
S hiába vár a ciprus és halom
S az éktelen sötét az éjszakában,
E bánatot magammal hurcolom
Az életen s a végtelen halálban!"



 
 
0 komment , kategória:  emlékezés  
Mikor Narcissus meghalt
  2010-11-23 23:48:09, kedd
 
  "Mikor Narcissus meghalt, a rét virágai búsultak utána, és vízcsöppeket kértek a pataktól, hogy megsirathassák.
- Ó - felelte nekik a patak -, ha minden csöpp vizem könnyé változna, magamnak sem lenne elegendő Narcissus megsiratására. Szerettem őt.
- Hogyne szeretted volna Narcissust - mondták a virágok -, hiszen olyan szép volt.
- Szép volt? - szólt a patak.
- Hát ki tudná jobban nálad? Mindennap partod fölé hajolt, és szépségét csodálta a víz tükrében.
- Azért szerettem őt - válaszolta erre a patak -, mert valahányszor fölébem hajolt, habjaim tükörképét láttam a szemében."
Oscar Wilde



 
 
0 komment , kategória:  idézetek  
Az Araráton
  2010-11-22 22:06:30, hétfő
 
  Balázs Béla: Az Araráton


Nézz le Úristen, nézz le,
Valami nincs itt rendben.
Én azt mondottam itt vagyok
És nem vettél el engem.

Uram, én levetkőztem,
Mégis meztelen vagyok,
Fülem befogtam és süket,
Húnyt szemeim vakok.

Virágtalan a kóró.
Valami nincs itt rendbe:
Szívem pusztává pusztítottam
És nem kiáltasz benne.

Fekete semmiben semmi
Meztelen, meredő kérdés.
Repül a nyíl, ha célt nem állsz is
És nincsen visszatérés.

Uram, nagy éjszakádnak
Két égő szeme lett.
Sivatag örök némaságnak
Kiáltó szája lett.

Oh, Uram, füleidben
Kiált és nincs mit tenned,
Mert én hiszek, mert én hiszek,
Mert mégis hiszek benned.

Viharos Araráton
Szivárványtalan éjben
Tépett gyökerem űrbe karmol
És nem mozdul a szélben.

Oh, uram, nincs mit tenned,
Már szeretődet hívjad,
Alázott hajló fejemnek alá
A térded igazítsad.

Mert sötét üstökösként
Majd szívszörnyesztve száll.
Mert zuhanni fog az űrben,
Míg öledre talál.


 
 
0 komment , kategória:  vers  
Napfény
  2010-11-21 16:04:52, vasárnap
 
  lady Chyla von Symone: Napfény


Sürgölődött körülötted, néha bosszantott téged.
Keserűn mondtad, ,,Üljön már le kicsit, inkább pihenjen!"
Amikor beszélt, hadarva mindenféléket, hosszan.
Oda se figyeltél, csak bólogattál hiába mondta.
Amikor csókolgatott, örömében sírt, becézett
azt mondtad, nem vagy már gyerek, felnőttél régen.
Amikor eléd hordott vagy száz féle finom étket,
,,Máskor ne főzzön ennyit!" Kioktatva kérted.
Hallod, amit mondok! Attól, hogy idős, lehet az élete szép!
Rajtad múlik! Légy mosolyoddal, szívében a napfény!

Egyedül is megy! Mondta pedig csak segíteni akartál.
Nem értetted miért haragszik, hát te is haragudtál.
Mert nem kérdeztél, helyette döntöttél, mert szántad,
Tiszteld, szeressed,hidd az erejét, így segítsd, ne szánjad!
Majd, ha kell, ha már igazán kell, hogy karoddal támaszd,
Szólni fog majd, hidd el, de addig csak csodáljad!
Mert élt, tett már mindent, amit te nem is sejthetsz ma még,
Régmúlt szép ifjúság, Te lehetsz, légy neki a napfény!

A tészta kiborult, sírdogált, míg a földről felmerte.
Lassan csoszogott, meg is pihent néha, a busz elment.
,,Ügyetlen vagyok, remeg már kezem", így kért elnézést.
Szem forgatva helyeseltél. Kiabálva róttad fel vétkét.
Furcsán, érthetetlenül, mindenfélét Ködösen beszélt,
Te azt kiabáltad: Hallgass már! Ellökted magadtól kezét.
Csendben sírdogált, mert elmentél, elment veled a fény.
Mert ha bántod is, hát nem érted, neki Te vagy a napfény!


Napokra otthagytad, mert Elfelejtette valaki nevét,
Kinevetted, mert nem kellett neki az a falatnyi ebéd.
Gúnyoltad, mert furcsa dolgokat vélt mindenhol látni.
Ha már ötkor aludni akart, mert nem tudott estig várni.
Éjjel elindult, megláttad. Dühösen vitted a fürdőszobáig,
Zsörtölődtél, fürdetni kellett, mert nem ért időben odáig.
És ő hálás volt neked, mert hitte, hogy így is szereted még.
Hallod, amit mondok! Attól, hogy idős, lehet az élete szép!
Rajtad múlik! Légy mosolyoddal, szívében a napfény!

Hallgass rá, fogadd meg szavait! Kérdezz tőle bátran!
Légy vele türelmes! Hisz te is hibázhatsz, ne bántsad!
Hallgasd meg, ha boldog, vagy szívét nyomja bánat!
Nyiss be hozzá gyakrabban abba a régi kicsi házba!
Csókold meg, szorítsad szeretve a kezét, hisz várja!
Nézd ragyogó szemét, szerető szívét neked kitárja!
Szeressed, tiszteljed, becsüld, amennyire csak lehet!
Légy neki a napfény! Amíg még lehet!
Hisz úgy szeret, hagyd, hogy ő is neked fény legyen!



 
 
0 komment , kategória:  vers  
Szent Erzsébet tisztelete
  2010-11-19 22:02:12, péntek
 
  Ihász-Kovács Éva
Szent Erzsébet tisztelete

Kedves adományát kötényében vitte,
Vitte kötényében kedves adományát,
Szegények gyereki olyan nagyon várták
olyan áhítattal, Oly kínszenvedéssel,
amelyet jóllakott - szinte el sem képzel.
Elindult útjára szent Erzsébet asszony,
hogy hívek arcára Új mosolyt fakasszon.
Ne aggasszon éhség, a szenvedés többé,
Így akarta Isten - ezt tegye örökké!
S mint találkozék, azzal, ki irigy volt,
s az szinte keményen és zordan rászólt
- Mit viszel Erzsébet? - Rózsás kötényedben?
Erzsébet sápadt lőn s a Szeme sem rebben.
- Rózsát viszek uram, rózsás kötényemben,
Sok, új, piros rózsát, színes tömkelegben
- Mutasd, rivallt az Úr, régi nemes rokon,
kinek a szándékát Isten vette zokon
s ím, halljatok csodát, kinyil a köténye,
száz, illatos rózsa színesül ölébe.
Sok, illatos rózsa! Csodát tett az Isten!
S Erzsébet tovább járt sok, Szegény kilincsen
fordult meg a szent kéz, ő vitt engedelmet,
ezért csoda-tettnek nevezik e tettet.
Áldunk és tisztelünk, drága Szent Erzsébet,
Rózsákkal, s imákkal, így köszönünk Néked.
S téve még Úristen több, újabb csodákat,
melyeknek hallatán elámul a század.
Szent csoda, hogy élünk s Új nyár hoz új rózsát,
S ezen új virágok Erzsébetet áldják!



 
 
0 komment , kategória:  vers  
Semmi máshoz
  2010-11-16 22:59:14, kedd
 
  Reményik Sándor: Semmi máshoz

Kétség - s remény. Hitegető zavar:
"Ott lenn a völgy sötét ködöt kavar."

Mögöttünk zúg a Sors, vagy megelőz?
Húsz év...s megint be döbbenetes ősz!

Egy talpalatnyi szirt-fok ha enyém
Lenne most fent a Pilis tetején -

Enyed felett - - és a világ felett -
S a költőtárs fogná a kezemet.

Szívünkön nem hiába futna át
A "bujdosó verőfény". Kis tanyát

Egy pillanatra most is lelne bennünk,
Amikor összefonódnék a lelkünk.

Aranyos szélű fellegeknek csókja
Aranyozná homlokunk csoda-módra.
Huhoghatna bagoly és rádió:
Csak azt tudnánk: itt állni és élni jó.

Ehhez a röghöz, ehhez a sziklához
Van közünk. Égen-földön semmi máshoz.
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 20 
2010.10 2010. November 2010.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 20 db bejegyzés
e év: 351 db bejegyzés
Összes: 3234 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 0
  • e Hónap: 10577
  • e Év: 165950
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.