Regisztráció  Belépés
dorotea55.blog.xfree.hu
"Széttéphetetlen kötelék a szeretet, mi köztünk él. Életünk szépség és küzdés, összeköt bennünket a hűség." Gy Marcsi
1954.01.30
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/23 oldal   Bejegyzések száma: 228 
Vers
  2010-12-31 23:38:13, péntek
 
  Link



December harmincegy

Ma este végre Szilveszter s
a szilva szemű kis Eszter,
álarcában mackóvá lett,
így gúnyolja ki a telet.

Trombitáját bőszen fújja,
mind letörik a fagy ujja,
szerpentin száll és konfetti,
majd a porszívó szereti...

Éjfélig még jót murizunk,
fürdés után ma nem alszunk,
virslit eszünk sok lencsével,
így leszünk tele : "szerencsével"... :)
(Pápai Ildikó)
Forrás: Internet
 
 
1 komment , kategória:  Gyermekek...  
Vers
  2010-12-30 18:40:32, csütörtök
 
  Link



Pablo Neruda
Tetszel nekem, ha hallgatsz...

Tetszel nekem, ha hallgatsz, mert oly távol vagy akkor,
és messziről figyelsz rám, s hangom se hívhat vissza.
Szemeid, úgy tűnik már, hogy szinte elrepültek,
s mintha egy csók bilincse zárulna ajkaidra.

Minden létező tárgyat csordultig tölt a lelkem,
s a tárgyakból te lépsz ki, lelkem ágára búvó
fehér álompillangó, olyan vagy, mint a lelkem,
és olyan, mint a bánat, és mint a mélabús szó.

Tetszel nekem, ha hallgatsz, és mintha messze volnál.
Panaszod, mint a lepke nesze a levegőben.
És messziről figyelsz rám, és hangod nem ér el hozzám.
Engedd, hogy hallgathassalak, csönded legyen a csöndem.

Engedd, hogy tehozzád is csönded szavával szóljak,
mely egyszerű, mint gyűrű, világos, mint a lámpa.
Olyan vagy, mint az éjjel, néma csillaggal fényes.
Csönded akár a csillag messzi, tiszta magánya.

Tetszel nekem, ha hallgatsz, mert oly messze vagy akkor,
oly távoli és fájó, mintha csak halott volnál.
Ilyenkor egy futó szó, nevetés elegendő.
S vidám vagyok, vidám, hogy nem igaz, s mosolyogsz már.
(Simor András fordítása)
Forrás: Internet
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Vers
  2010-12-30 18:35:17, csütörtök
 
  Link



Nyikolaj Alekszejevics Osztrovszkij
Tudod , mi a bánat?

Tudod, mi a bánat?

Ülni egy csendes szobában,
s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál,
s otthagyni szíved örökké.
Szeretni valakit, aki nem szeret téged,
könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
csalódott szívvel, mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgő levelet,
sírdogálva várni, soha nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak,
rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
Hideg búcsúzásnál, forró csókot kérni,
mással látni őt, nem vissza fordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással,
otthon leborulni, könnyes csalódással.
Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
imádkozni azért,
hogy Ő meg ne tudja mi is az a bánat.
Forrás: Internet
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Vers
  2010-12-30 15:26:45, csütörtök
 
  Váci Mihály
Szebb öröm

Szívem alatt ragyogsz. A csillagok csipkéje
Remeg, az ablakon. Érzed? Ez itt
a szív állandóan üres edénye,
Pedig örökké csak merít, merít.

Mondhatnám ezt is még: ó, harmatos
alma a tested, s rá a fény havaz!
De szebb öröm, hogy friss, kemény, piros,
s hogy női test, izgató és igaz.

És nem hasonlítlak az angyalokhoz:
asszony vagy, nő vagy, ezért áldalak,
mert úgy szorítsz forrón, sírva, magadhoz,
hogy embernél több leszek általad.
Forrás: Internet
 
 
0 komment , kategória:  Váci Mihály  
Vers
  2010-12-30 15:20:27, csütörtök
 
  Gondoltam egy álmot

Gondolatok és álmok útjába állok,
Érezem, nem lehet, nem teljesülhet, mire vágyok.
Szép és tiszta érzés, mit ezer sóhaj kísér,
Egy csodás emlék, mely még mindig, szívemben él.

Álmomban egy angyalt láttam,
Sötét, de csillagokkal teli éjszakában,
Magával vitt egy pillanatra,
Folyóparton leültünk egy üres padra.

Térdelek előtted szemedet nézem,
Felállni nem tudok, gyenge vagyok, érzem.
Megfogom kezed, lágy csókkal illetem,
Boldog vagyok, értelmet nyert életem.

Ezer kéz húzna el tőled, koldusként kidobva,
De nem tudnak, e történet meg lett valahol írva.
Égi dallam kisér minden gondolatom,
Sóhajtásod, jutalmazza gyengéd mozdulatom.

Még soha nem volt vágy kel útra lelkemben,
Elfoglaltad számodra fenntartott helyet, szívemben.
Tiszta szemed, s lágy mosolyod megigéz,
Boldogság fut végig azon, ki reád néz.

Törött üvegcserép döfi át dobogó szívem,
Millió gondolat repül, mint színpadi színen,
Ahol a közönség vért látni óhajt,
Senki meg nem hallva egy fájdalmas sóhajt.

Százszor jutva el legmélyebbre,
Ezerszer is veled a mennybe,
Kopár pusztaság, mit szívem nélküled érez,
Az üvegtüskét kihúzva lassan el is vérez.

Egy világító torony mi, hajóknak utat mutat,
Számomra semmi, nem marad más, csak a tudat.
Várom, hogy újra elnyomjon az álom,
Addig helyem nem találom, e világon...
Nagy László
(2008. május 30.)
Forrás:Poet.hu
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Vers
  2010-12-30 15:14:32, csütörtök
 
  Bényei József
Végrendelet

A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.

Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,

az álmokat este megalázni,
almafákat áprilisban fázni,

a perceket ne engedd megállni,
ablakokat örökre bezárni,

csillagfényű éjszakákra lőni,
ösvényeket indákkal benőni.

Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,

vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.

Aki árva arccal sír az égre,
takarj szelíd álmot a szemére.

Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
valakinek embernek kell lenni.
Forrás: Internet
 
 
2 komment , kategória:  Általános  
Történet
  2010-12-30 15:09:31, csütörtök
 
  Lily Water - A tűzszivű leány


Réges-régen az Óperenciás tengeren innen, az Üveghegyen túl élt egy leány, akinek tűzszíve volt. Amikor télvíz idején mindenki fázott és didergett ő akkor is nevetve járt a hulló hópihék között, mert nem érezte a jégkristályok érintését. Amikor az erdőben sétált az erdő vadjai mind köszöntötték őt és a nyomába szegődtek. Amikor a réten megpihent a vadállatok és a madarak köré gyűltek, hogy melegedjenek a szíve tűzénél.
Körülvették az őzek és a szarvasok és a vállára hajtották a fejüket, a nyulak az ölébe ugrottak és a madarak a tenyerébe bújtak. Ő pedig mindőjükre rámosolygott és meghallgatta, hogy mit beszélnek, közben a melegével úgy beborította őket, mint egy dunyhával. Elfelejtkezett a fáradtságáról, éhségéről, szomjúságáról és csak hallgatta a madarak veszekedését és sivalkodását, ahogy mindegyik a tenyerébe akart férkőzni, hogy ott melegedjék. Amikor a madarak végre elfészkelődtek és elhallgattak, akkor pedig ő mondott meséket, amik úgy álomba ringatták őket, mint a tenger mormolása. Ahogy a meséket mondta elolvadt körülötte a hó, a tavaszi virágok hitetlenkedve bújtak elő és felé fordították a fejüket. Akár akarta, akár nem, áradt a szívéből a meleg. A madarak pihegve ültek a tenyerén, ő pedig megsimogatta őket, így aludtak el boldogan a puha melegben.
A tűzszívű lány ült a réten a hótenger közepén a kis zöld szigeten és körötte mélyen aludtak a vadállatok és a madarak. Mosolyogva nézte a hullámzó hómezőt és nem kérdezte meg magától, hogy miért kell ennek így lennie.

A tűzszívű lány azért volt ilyen, mert nem tudott másmilyen lenni.
Forrás: Internet
 
 
0 komment , kategória:  Történetek, mesék...  
Vers
  2010-12-30 14:43:59, csütörtök
 
 
Márai Sándor
Ne kergesd el a szomorúságot


Ne kergesd el a szomorúságot.
Oktalanul jön,
talán öregszel ilyen pillanatokban,
talán megértettél valamit,
elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől.
S mégis:
a szomorúság megszépíti az életet...
Először is: az örömök,
melyek eltűnnek,
talán nem is voltak igazi örömök.
Emlékezz csak...
Aztán: a szomorúság
egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos,
ezüstszürke ködével szemed előtt a világot,
s minden nemesebb lesz,
a tárgyak is, emlékeid is.
A szomorúság nagy erő.
Messzebbről látsz mindent,
mintha vándorlás közben csúcsra értél volna.
A dolgok sejtelmesebbek,
egyszerűbbek és igazabbak lesznek
ebben a nemes ködben és gyöngyszín
derengésben.
Egyszerre emberibbnek érzed magad.
Mintha zenét hallanál dallam nélkül.
A világ szomorú is.
S milyen aljas, milyen triviális,
milyen büfögő és kibírhatatlan lenne
egy teljesen elégedett világ,
milyen szomorú lenne a világ
szomorúság nélkül!

Márai Sándor
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Vers
  2010-12-30 14:34:36, csütörtök
 
  Szeretet angyala

Ha a Szeretet Angyala lehetnék,
én Hozzád szállnék, megsimogatnálak.
Ha a Szeretet Angyala lehetnék,
szorosan Szívemhez szorítanálak.

Két karomban ringatnálak édesen,
kezemmel érintenélek selymesen.
Két karomban elfelednéd bánatod,
angyali boldog szikrát, megkaphatod.

Mennyei érzés Szeretetet adni,
Mennyei érzés Szeretetet kapni.
Egy az utunk, célunk egy felé nézünk,
Mennyei Jeruzsálembe érkezünk.

Gyönyörök csúcsa ránk teszi hatalmát,
gyönyörök-gyönyörét, Isten csillagát.
Csodálatos érzés, hogy kezed fogom,
csodálatos érzés, hogy elmondhatom.

Szeretet Angyalaként adnék sokat,
Szeretetet, boldogságot, minden jót,
Mindenkinek annyit, amennyi kell,
Mindenkinek annyit, mit megérdemel.

Megszűnne bánat, bú és szomorúság,
lenne szeretet, örök boldogság.
Elérhető most, boldogan nevetni,
ha megtanulsz most, Mindenkit Szeretni.

Ehhez az kell légy kicsit alázatos,
Tiszteld az embert, mely oly csodálatos.
Szeretni önzetlenül, bámulatos,
Szeretni boldogan, oly varázslatos.

Ha a Szeretet Angyala lehetnék,
én hozzád szállnék, megsimogatnálak.
Ha a Szeretet Angyala lehetnék,
szorosan Szívemhez szorítanálak.
(Számomra ismeretlen szerző)
Forrás: Internet


Bernát János
Két kicsiny virág

Földünknek legsarkán jeges vihar tombol,
fát, hegyet és völgyet biz porig rombol.
Földünknek legsarkán él két kicsiny virág,
s küzdnek elemekkel, bár ellenük a világ.
Mind, mi árthat nekik, hencegi erejét,
de a két kicsiny virág fogja egymás kezét.
Irdatlan sziklákat sodor a dühödt szél,
de a két kicsiny virág túlélést remél.
Pokolnak zord tüze a tájat felperzseli,
de virág a virágnak kezét nem engedi.
A tengerkékfolyók fájón kiszáradnak,
de a két apróságnak semmit sem árthatnak.
Szomjazó testük, ha mást már nem tehet,
átsuhan ajkukba egy csöppnyi lehelet.
A zöldellő erdők egyszer csak eltűnnek,
de a két kicsiny virág vágyai nem szűnnek.
Földünknek legsarkán, mi forrás mind elapad,
de a virágok kis szíve egymásért megszakad.
Csillagok fényét az éj súlyos láncra veri,
De virág a párját, ily vakon is megleli.
S ha köröttük végül romba dől a világ,
Akkor is megmarad együtt a két virág.
Forrás: Internet
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Idéz...
  2010-12-30 08:00:49, csütörtök
 
  "Sokszor a lélek ura a létnek,sokszor a szív parancsol az észnek.Sokszor fáj a szív és sokszor a lélek,sokszor mindkettő,s ez az élet."


"Feküdj le egyszer csak úgy egymagad, nézz fel az égre s engedd el magad.
Hagyd,hogy a csillagok messze repítsenek, hagyd a szíved,hogy amerre akar arra vigyen.
Öleld át most azt akit szeretnél.. tedd azt amit amúgy sohasem tehetnél,
Mert egyszer lehet csak szabad a szíved igazán, egyszer egy romantikus,csillagos éjszakán..."


"Egy fiú és egy lány lehetnek barátok,de megtörténhet,hogy egymásba szeretnek..Lehet csak egy időre,lehet rossz időpontban,lehet túl későn,de lehet,hogy örökre."


"Az élet tele van reménnyel, nagyokkal és szerénnyel.
Kívánom,hogy teljesüljenek álmaid, kimondott és kimondatlan vágyaid!"

Ha valaki elment, ne hívd többé vissza!
A megsárgult emlék nem lesz többé tiszta.
Ha valaki elment elment, és el tudott menni,
Keményen akarva el lehet feledni!
(Alexandre Dumas)
Link



Link



Link



Nézd csak meg jól, mi minden van körülöttünk. A víz háborog, a föld rá sem hederít. Látod a magasba nyúló hegyeket?! A fákat, a fényt, amely a nap minden percében változtatja erejét és színét. A halakat, amelyek más halakat kergetnek, miközben azon vannak, hogy elkerüljék a sirályok csőrét. Hallod a zajokat, a hullámok moraját, a szél susogását, a homok neszezését, a sokféle zajt, amely harmóniává olvad? És az élet meg az anyagok e valószerűtlen hangversenyének kellős közepén itt vagyunk mi, te meg én és a körülöttünk lévő sok-sok ember. Vajon hányan látják meg közülünk azt, amit most leírtam? Hányan értik meg reggelenként, micsoda kiváltság, hogy fölébrednek, hogy láthatnak, szagolhatnak, tapinthatnak, hallhatnak, érezhetnek? Közülünk hányan képesek egy pillanatra megfeledkezni a nyűglődéseikről, hogy elámuljanak ezen a csodás látványon? Úgy tetszik: az ember éppen annak van a legkevésbé tudatában, hogy él.
(Marc Lévy)


Egyszer volt, hol nem volt, valahol a tengerben, mondjuk, a Capri-öbölben egy hullám, amelyik beleszeretett a sziklába. Mindig körülötte fodrozódott, csókolta éjjel-nappal, fehér habkarjával ölelte. Sóhajtozott, zokogott, könyörgött, hogy legyen az övé, és addig ostromolta szerelmével, míg lassan-lassan alámosta a szikla ellenállását, és egy szép napon, mert nem bírta tovább, a szikla megadta magát, és a hullám karjába omlott. És akkor a szikla, a körülrajongott, az imádott, az annyira áhított szikla nem létezett többé. Egy kődarab hevert csupán a mélyben, a tengerfenéken. A hullám úgy érezte, megcsalták, rászedték, és hamarosan másik sziklát keresett magának.
(Erich Maria Remarque)
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek  
     1/23 oldal   Bejegyzések száma: 228 
2010.11 2010. December 2011.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 228 db bejegyzés
e év: 1958 db bejegyzés
Összes: 9112 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1130
  • e Hét: 2941
  • e Hónap: 44450
  • e Év: 485014
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.